Eric és Jane

Sosem értettem, hogy az emberek miért nem szeretnek egyes ünnepeket. Miért jó magunkba fordulni, és otthon ülni, míg máshol mindenki vidám, és jól érzi magát? És sem vagyok egy nagy party girl, de ezekre a klassz hagyományokra általában elmegyek, és még sosem csalódtam bennük.
- Nem hiszem el! Akkor ezt sürgősen pótolnunk kell. Keressünk bent egyet, és segítek kifaragni. - mosolygok egyre szélesebben. Eric amolyan különös, kissé magába fordult ember, nem annyira nyit a világra, nem élvezi az életet eléggé. Persze, megértem, egy idő után én is hasonlóvá válnék, a rengeteg munka, és egyéb dolgok miatt. Néha azonban muszáj felengedni, kikapcsolódni kicsit, és valami nagyon nagy hülyeséget csinálni, amire sokáig emlékezhetünk. Jó, én nem szoktam ilyesmit csinálni, mert badarság, nem is értem, miért pattant ki a fejemből.
Tetszik, hogy képes vagyok megnevettetni a férfit. A nevetésében van valami... Hallatszik, hogy sok minden keresztül ment. Vagy csak képzelődöm, és ez egyszerűen egy átlagos nevetés. Azt hiszem, bediliztem.
Mikor azt mondja, felvidítom, finoman elmosolyodom, és nagyon igyekszem, nehogy elpiruljak. Nem sikerül teljesen, de azt a kis pír a meleg is okozhatja.
- Örülök. - válaszolom rá egyszerűen, majd belépünk. Tényleg, amint végig megyünk, páran felfigyelnek ránk, azonban elég hűvös a fogadtatás. Sehol egy szia, még csak a közelünkbe sem igazán jönnek. Hű. Hát köszi. Amint elérünk a puncshoz, kezembe veszem a poharat, amit Eric a kezembe ad, majd koccintunk. Én nem kérek bele semmit, épp elég az, ami benne van. Az ital finom egyébként, megiszom a háromnegyed részét elsőre, majd a maradékot is.
- Anyáék egy más világ. Ügyvédek, mindent ilyen szemmel néznek. Charles más mint te, de ez nem is baj. - mondom és is biztatóan. - Apa meg mindenkire így néz, néha még rám is. - nevetem el magam őszintén. Amit mondtam, az lényegében igaz. Ha véletlenül négyes vagy hármas jegyet kapok, néha azt várom, elővesz egy kést, és a lépembe szúrja, amolyan "ilyen még egyszer elő ne forduljon" mozdulattal. Furcsa szülők, de ez van.
- Nehogy azt hidd, hogy megúszod a faragást! - mosolyodom el ismét. - Gyere! - fogom meg finoman a csukóját, majd el is engedem, mikor érzem, hogy megindul. Keresnünk kell egy tököt. Mondjuk itt mindenhol az van, csak már mindegyik kész van. Nincs valami konyha errefelé?

Amint végzek a készülődéssel, sietősen megindulok a földszint felé, ugyebár, hogy el ne késsek a megnyitóról, bár továbbra sem tudom, hogy van-e. A fekete magassarkúm finoman koppan a csempéken, amint végiglépkedek a folyosón. Már épp betoppantam volna a bálterembe, amikor hirtelen eszembe jutott a táskám. Nem vagyok az a fajta csaj, aki mindenhova tonnás retikült cipel, de kissé náthás vagyok, és nem szeretném, ha folyamatosan a kezemmel kéne törölgetnem az orromat, mert egyrészt gusztustalan, másrészt pedig minek, ha  egyszer ott van pár lépcsőfoknyira a szoba, ahol van zsebkendő... Na jó, túl sokat filózok, ennyi idő alatt akár már föl is érhettem volna. Lihegve rontok be a szoba ajtaján, majd az ágyról gyorsan felkapom a táskát, és már robogok is tovább. Újra végig a lépcsőn lefelé, végül megtorpanok a bálterem ajtajában, és hallgatózni kezdek. Mármint, nem úgy, hogy az ajtóra teszem a fülem, csak kicsit csöndbe maradok, és figyelem a benti hangokat. A nagy koncentrációmban az zavar meg, akit legkevésbé vártam: Eric. Felismerem a hangját, azonban mikor odapillantok, kissé furcsállom a jelmezt. Magamban elgondolkodom, de nem látok összefüggést, mindenesetre az egész nagyon ízléses, és mint ne mondjak, a férfi önmagában is nagyon sármos, hát még így... Mi? Na jó, az nem én vagyok. Jézusom!
Annyira elmerülök a gondolatimban, hogy fel sem tűnik, hogy közelebb lép, csak a szemét látom, és ekkor azt hiszem, a pillantásom mindent elárul. Azért remélem, nem.
- Szi... Mármint, jó napot! - kezdem döcögősen. - Miért? Te nem is jössz? Ugyan már, a halloween-t nem hagyhatod ki! - váltottam át most hirtelen tegeződésre, és már ki sem javítottam magam. Ha zavarja, úgyis szól. - Ó, köszönöm. - mosolyodom el. - Csini egyenruha. - mondom a jelmezére célozva, és komolyan megfontolom, vállon öklözzem-e, persze finoman. Nos, azt hiszem inkább nem, az furi lenne. Nagyon furi.

Hosszú ideje sürgök-forgok a szobámban. Az aprócska kalapot tökéletesen rögzítem a fejem oldalsó részén, és feltűzködöm a kiálló tincseket a hajamból. ruhám már rajtam van, azonban a sminkem még nincs kész, így eléggé késésben vagyok, pedig direkt úgy terveztem, hogy időben ott leszek a bálon. Mi van, ha lekésem a megnyitót? Várjunk csak: van egyáltalán megnyitó? Basszus...
Egy szexi, fekete, kék csillogó pókháló mintával díszített, pánt nélküli, combközépig érő ruhácskában vagyok, amihez szintén egyszerű, fekete magassarkút húztam, de a sarok méreténél figyeltem arra, képes legyek rendesen járni benne, így ez nem fog gondot okozni. Mivel pedig lassan a fél flakon hajfixálót a hátul laza kontyba feltűzött hajamra fújtam, remélhetőleg az is kibírja az estét, és a kis kalap, melyet hálós anyag vesz körül, az sem fog leesni a fejemről. A körmömet korábban már elkészítettem, a ruhához passzolóan fekete, kék pókhálós, s bár nem lett tökéletes, azért elég jól néz ki. A sminkemet ilyen kissé füstös-kékesre tervezem, azonban nem szeretném túlzásba vinni. A tervem szerencsére sikerült, igaz, új harmadik próbálkozásra csak, de nem baj. Az ujjamra gyorsan felhúzok egy kék köves gyűrűt, és már rohan is a földszint felé. Izgatott vagyok, milyen lesz ez az egész. Szeretem a halloween-os bálokat, kreatívak, és ha jól megtervezi az ember, szinte mindig jól sül el. Elméletileg egyébként valami elektropókhálós csajnak öltöztem, és jelmezem nagy részét én készítettem, például a ruha díszítést is. Textilragasztó és csillámpor, ami egyébként kicsit hullik, de ez nem hinném, hogy baj lesz. Lényeg a lényeg, fantasztikusan szeretném érzeni magam, és nem érdekel a tény, miszerint nem hívott el senki. Eltáncikálok, sütizek, iszogatok, és elfogadom a kedves bókokat. Titkon azért remélem, Eric is eljön a bálra...