Ethan és Quinn - Sütit?

Tárgy: Re: Ethan és Quinn - Sütit? Szer. 8 Jan. - 14:18

Tényleg nehéz felfognom, hogy juthattam én eszébe egy ilyen medálról. Egy erős és hatalmas lény, a tetejében olyan, amit mindenki csodál és én egyik kritériumnak sem felelek meg még csak megközelítőleg sem. Nem csoda, ha meglep és nem értem. És ehhez képes a süti, amit én készítettem... még ha ízlik is neki, olyan nagyon semminek tűnik. De nem tehetek semmit, annyit tudok, hogy nem szép dolog ajándékot visszautasítani, így hát nem is teszem, de mégsem tudom legalább ezt az egy kérdést visszafogni. Muszáj feltennem, muszáj tudnom, hogy miért is jutottam eszébe épp egy ilyen fenséges lényről, mint egy sárkány. Csendben és kissé azt hiszem meglepetten hallgatom végig a szavait.
- Több van bennem? - pislogok még néhányat. Lehet, nem is tudom... sosem gondoltam, hogy bármi is van bennem, ami érdekes lehet, sőt az évek alatt egyre inkább csak keveset éreztem. - De én azt hittem... azt hinné az ember, hogy sokan kedvelnek, sok... lány. - egy pillanatra összeszorítom a számat, hogy ezt ki mertem mondani. Néha kicsúsznak a számon dolgok, amiket leginkább magamban szeretnék tartani, de mégsem megy. Most is ilyesmi történt. Tényleg meglepő, hogy nem tudott másnak ajándékot adni, amikor helyes és igazán megnyerő tud lenni. Jó hát én nem ismerem a jelleme árnyoldalait. Az más, hogy időnként egy kissé zavarba ejtően viselkedik, de aki ezt jobban tolerálja, annak nem okoz gondot a helyzet, sőt. A sál pedig hamarosan lekerül a nyakamból, hogy a helyére kerülhessen a lány. Nem mondom, hogy nem vagyok totális zavarban az érintésétől, még ha nem is szánja semminek, csak el kell tűrnie a hajam. Az aprócska csóknál a tarkómon viszont még a lélegzetemet is visszatartom és meg mernék esküdni rá, hogy a szívem is kihagyott néhány dobbanást. Őszintén szólva, amikor megint elém kerül fel se merek nézni, csak újra a szőnyeg érdekes mintázatára fókuszálok.
- Jó... jól van. - bököm ki aztán, bár a torkom hirtelen annyira kiszáradt, hogy ez inkább csak valamiféle motyogás, amíg a táskám pántjával játszom, hogy valamivel elvonjam a figyelmemet a még most is bizsergő tarkómról. Nem hiszem, hogy nem tudja, hogy mit vált ki belőlem és mégis újra és újra megteszi, mintha csak... direkt lenne. Vajon ez valaha változni fog? Tudnék olyan könnyed és laza lenni, mint ő? Vagy, mint Merci, vagy mint bármelyik normális ember, akinek nem tiporták a földbe az önbizalmát? Aztán a még mindig a kezemben szorongatott sálra pillantok.
- Ha neked nem tetszik, akkor visszaadom neki. - bólintok azonnal, és csak utólag jövök rá, hogy milyen elhamarkodott kijelentés volt ez. - Vagyis... szerintem is furcsa rajtam. - igyekszem kissé remegő hangon kijavítani magam. De tényleg egyetértek vele, nem illik hozzám ez az élénk szín, egyszerűen csak magára vonja vele az ember a figyelmet, én pedig azt szeretem, ha nem látnak, csak ugye a smink is tetszett neki, amit Merci javasolt azért gondoltam, de... lehet hogy egyszerűbb, ha eleve tőle kérek tanácsot? Újabb apró bólintás és már szedem is a lábaimat és megyek utána, miközben a sálat tuszkolom a táskámba. Nem érdekel, ha fázni fog a nyakam, nem akarom felvenni. Kicsit úgy érzem magam, mintha megbántottam volna, mintha az én hibám lenne, és amíg csendben haladunk még az is megfordul a fejemben, hogy talán bocsánatot kéne kérnem, még ha nem is tudom pontosan, hogy mi miatt, de végül sikerül megállni. A motort meglátva csak megrázom a fejem. Igazából már a kérdés is teljesen irreális, hol és mikor ültem volna éppen én motoron?
- Soha, de te biztosan jól vezetsz. - megpróbálok én mosolyogni, tényleg igyekszem, de a hajamat is eltűri, meg eleve az, hogy ne aggódjak, csak öleljem át a derekát és üljek szorosan mögé... már ez olyasmi, ami miatt nagyon is aggódni kezdek. Nagyot nyelek, és csak várok, majd teszem, amit mondd. Még csak azt sem tudom, hogy kell-e bukósisak, vagy... vagy hogy is van ez. Arról már nem is beszélve, hogy már most azt érzem, hogy sokszorosára gyorsult a szívverésem, pedig még csak a közelében sem vagyok annak, hogy vékony karjaimat a dereka köré fonjam.

Tárgy: Re: Ethan és Quinn - Sütit? Kedd 7 Jan. - 17:21

Bár meglep most a lány társasága, mégse utasítom el és nem küldöm el bunkó módon, hogy most egy kis magányra vágynék. Tehát már be is engedem és kíváncsian várom, hogy megmutassa nekem a doboz tartalmát, tehát hogy milyen süteménnyel is készült nekem. Régen ettem ilyesmit, így örömmel veszek ki egy darabot, majd némi ízlelgetés után dicsérem is meg és dől el, hogy ezt egyértelműen magunkkal fogjuk vinni. Amúgy még nem tudom igazán, hogy a városban merre is motorozunk majd, de lehet, hogy majd kikötünk a tónál és ott eltöltjük az idő egy részét, igazából amihez Quinn-nek kedve van. A narancslé tehát nemsokára előkerül, ahogy a táska is, amibe majd bele szeretném pakolni a holmik egy részét és miután ezzel végzek, már eszembe is jut az a kicsinyke, aranyos ajándék, amelyet a lánynak vettem. Látom ám rajta, hogy meglepődik, de tetszik neki, ez tiszta sor, így elmosolyodva figyelgetem, majd hallgatom is a felém intézett kérdést. Hát igen, lehet, hogy jogos, de…
- Én úgy érzem, hogy több van benned, mint amit mutatsz, sokkal több, csak felszínre kell engedned. Illetve… ki másnak adhatnék ajándékot, ha nem neked? Valakinek pedig jól esik néha napján kedveskedni, ennyi az egész. – vonogatom meg vállaimat és bizony, minden szavam igazság. Nincs túl sok lány, akivel normális lenne a viszonyom, mert attól még, hogy szeretek csajozni, az nem jelenti azt, hogy közel is engedem őket magamhoz. Quinn viszont egyre beljebb araszol a szívemben, tehát neki szántam ezt, és nagyon is magamra venném, ha nem hordaná, bár ezt ő gondolom még csak nem is sejti. Viszont, ha már tetszik neki – és tényleg tetszik -, akkor fel is tenném a nyakába, mégis csak így teljes az ajándék. Mögé is lépek, miután átadja az ékszert és gond nélkül tűröm hátrébb haját, egy apró mosollyal figyelve zavarát, de az a sál még mindig útban van. Nem zavarom tovább azzal, hogy én szedjem le azt róla, így megvárom, amíg maga tüntetni el az útból, hogy ez után feltehessem az ékszert, amely véleményem szerint akkor is illik hozzá és talán idővel ezt ő is be fogja látni. A kis libabőrök viszont megjelennek, én pedig ahogy meglátom őket a nyakánál, nem tudok ellenállni a késztetésnek, így egy aprócska csókot lehelek tarkójára, majd csak ez után engedem vissza a hajtincseket a helyére és sétálok vissza a lánnyal szemben.
- Rendben, akkor tényleg sietek, nem akarlak megváratni. – már el is kezdem összeszedni magam. A ruhák felkerülnek rám, ahogy a cipők is, majd amikor a táska is kész lesz, jöhet a kulcs keresése. Nem szerencsétlenkedek túl sokáig, így amikor minden megvan, mosolyogva pillantok ismét Quinn felé és ha már itt tartunk és látom ezt a sok-sok pirosat rajta, képtelen vagyok megállni, hogy ne kérdezzek. Merci említésére viszont ösztönösen válik komorabbá helyes arcom.
- Értem. Szeretném, ha nem hallgatnál Mercire és nem úgy kezdenél el öltözködni, ahogy ő. Nem őt szeretném látni magam mellett, hanem Téged, szóval inkább hord a saját cuccaidat, azok állnak igazán jól, nem pedig… Mercedesé. – nem akarom én megsérteni a másikat, de múltkor nagyon is feldühített az a csaj. Tudnék én most ellene tenni, ha mondjuk elárulnám Quinn-nek, hogy hogyan is néz rám a kedves barátnője, de nem, nem teszek ilyet. Viszont ha tényleg ez az ő csele volt, akkor jobb, hogyha Quinn inkább átlagos lesz és max majd én adok neki tanácsokat, nem szükséges, hogy a kedves szobatárs tegye ezt. Még csak az hiányzik, hogy ez az édes kicsi lány is elkurvuljon miatta, akkor tényleg nem úszná meg szárazon.
- Na de gyere, induljunk. – intek is fejemmel az ajtó felé, így nyitom ki azt, de most nem engedem előre a lányt, ahhoz túlságosan is mérges vagyok. Tehát ha minden igaz, akkor nemsokára végigbaktatunk egymás mellett a folyosón, én pedig egészen addig meg se szólalok, amíg a garázshoz nem érünk, egészen a motoromhoz.
- Ültél már motoron? Ha nem, akkor ne aggódj, csak jól kapaszkodj belém, ülj közel hozzám és nem lesz gond. – pillantok felé és most már valamiféle mosolyt is sikerül arcomra varázsolnom, miközben egy kósza tincset tűrök a lány füle mögé. Amolyan mellék cselekvés, de most nagyon is jól esik hozzáérni Quinn-hez. Lassan el kéne már döntenem, hogy mit akarok tőle.

Tárgy: Re: Ethan és Quinn - Sütit? Szomb. 4 Jan. - 21:13

Pedig én arra is láttam esélyt, hogy végül nem lesz itt, sőt talán a félénk oldalam titkon remélte is, hogy így lesz. Azért mégis örülök neki, hogy előkerül és ajtót nyit, bár volt már szó róla, hogy nekem bemenni egy fiú szobájába hatalmas kihívás, de végül csak rászánom magam és bemegyek. Az már esélytelen, hogy teszem azt jól körül is nézzek, mert mi van, ha meglátok valamit, amit nem akarok és csak zavarba jönnék tőle. Azt sem kockáztatom meg, hogy leüljek, végülis nem vagyok fáradt és nem tudom, hogy mikor indulunk. Maradok tehát állva és mutatom meg a dobozt. Nem várom, hogy most azonnal ki is vegyen egyet, de mégis megteszi. És szinte már félve várom, hogy mit fog reagálni. Nem lesz majd az a véleménye, hogy pocsék? Hogy nem erre számított, és hogy az egészet úgy elszúrtam, ahogy csak lehet? Szerencsére nem erről van szó, úgyhogy nagy kő esik le a szívemről.
- Örülök neki, hogy eltaláltam. - gondoltam, hogy ez egyszerű és talán sokan szeretik, szóval nagyon nem lehet vele hibázni. Persze attól még mindig elszúrhattam volna, szóval feszülten figyelem, ahogy beleharap, hogy nem köpi-e ki a következő pillanatban, de végül nem szerencsére. Egy apró mosollyal konstatálom, hogy ízlik neki és bólintok a gyümölcslé ötletére. Mindenképpen jó lesz az, ez egyértelmű. Leöblíteni a sütit, meg amúgy is kell az útra innivaló, bár a én táskámban is van egy üveg sima víz, de az meg jó lesz tartalékba. Az viszont tényleg nagyon meglep, hogy kapok tőle valamit, főleg mert én erre nem gondoltam, nem hoztam semmi különöset neki, és hirtelen nem is tudom, hogy mit reagáljak rá, persze hogy visszakozom, de azért kibontom és... egyszerűen fantasztikus és szép és feltűnő és ez miatt nagyon nem illik hozzám.
- Miért jutottam eszedbe... erről? - egy sárkány nem? A sárkányok szépek, hatalmas erejük van, veszélyesek, én pedig egyiknek sem érzem magam. Nem szemrehányó a kérdés persze, csak kíváncsi vagyok és persze kellően zavarban is az egésztől. Nem érzem úgy, hogy a süti egy szinten állna ezzel a csodás ékszerrel, szerintem a nyomába sem ér, még kicsit sem.
- Nem, tényleg nagyon szép! - eresztek meg aztán egy halvány mosolyt, mert tényleg így gondolom és egyáltalán nem túlzok, főleg hogy nem szoktam én csak úgy kapni dolgokat, és még mindig totál le vagyok döbbenve, hogy itt van ez a lánc. Attól persze csak még jobban zavara jövök, amikor ő ajánlja fel, hogy felteszi nekem. Főleg amikor mögém lép és még előre is hajol a vállam felett. Sikerül majdnem hasonló színt öltenie az arcomnak, amikor eltűri a hajamat, mint a sál, amit le kéne vennem, amíg összekapcsolja a csatot hátul.
- Jó... persze. - sikerül nagy nehezen végül kibökni, és le is veszem a sálat, aztán persze simán esélyes, hogy el is felejtem majd visszavenni, ahogy magamat ismerem. Csak szorongatni fogom a kezemben, hogy valami lefoglaljon és valamivel leplezni tudjam a zavaromat, amit sikerült elég rendesen beaktiválni. Azért örülök neki, hogy kész, hiszen azt nem tudom elrejteni, hogy konkrétan libabőrös lettem az érintése és a lehelete miatt. Lehet, hogy ez másoknak teljesen általános dolog, de nekem cseppet sem. Én még azt is nehezen viselem, ha csak beszélgetnem kell valakivel, nem pedig ha még hozzám is ér.
- Nem vagyok fáradt, szóval jó nekem így. - addig is legalább könnyen másfelé figyelek és nem azt nézem, ahogy felkerül rá a pulcsi, és igazgatja a haját, meg... miegymás. Ez így egyszerűbb, vizsgálni mondjuk a földön lévő szőnyeg mintázatát, mert az annyira nagyon érdekes. De csak kész lesz, én pedig közben a dobozt elsüllyesztem a táskámban, a sálat pedig még most is szorongatom bőszen, és csak a kérdése az, ami megint magamhoz térít.
- Nem igazán, csak Merci mondta, hogy jól állna, és rám erőltette. - rántom meg picit a vállam. Őszintén szólva nekem ez túlságosan is hivalkodó, de felvettem, mert gondoltam, ha már a legutóbb rám erőltetett smink is jó hatást ért el, akkor tuti hogy ez is. Még jó, hogy nem tudom, hogy nem így van, ezer százalék, hogy azonnal elpakolnám a sálat a táskámba és soha az életben nem nyúlnék hozzá többet, ha tudnám, hogy szerinte nem áll jól.

Tárgy: Re: Ethan és Quinn - Sütit? Csüt. 2 Jan. - 22:57

Tény, nem sietek az ajtónyitással, de legalább felkelek és kinyitom azt, nem pedig úgy csinálok, mintha a szobában se lennék. Egyszerűbb lenne, de mégis, úgy láttam jónak, hogyha kinyitom az ajtót és amikor meglátom annak másik oldalán Quinnt, már tudom, hogy jó döntést hoztam. Nem örültem volna neki, hogyha potyára jön át hozzám. Nem láttam már egy ideje és belül azért hiányzott nekem ez a pici lány, így rázom meg fejem és állok arrébb az ajtóból.
- Te sose zavarsz! Na, gyere be! – intek is fejemmel és ha bejön, akkor az ajtót is lassan becsukom mögötte. Nem kell, hogy mindenki befelé sasoljon, hogy vajon mit is csinálunk mi ketten itt, ez csak a mi dolgunk.
- Persze, ráérek. Úgyis egész nap csak lustálkodtam és olvastam, talán ideje, hogy kimozduljak, annak pedig csak örülök, ha te rángatsz ki. – kacsintok rá jókedvűen, majd pillantok a doboz felé, ami idő közben felém lesz nyújtva. Talán természetes, hogy elfogadom, tehát nem ellenkezek, már át is veszem azt, hogy megnézzem a benne lévő aranyos kis süteményeket és egyet már kezembe is kapok.
- Hű, jól néz ki és szeretem is. Elég ritkán jutok hozzá, szóval köszi, aranyos vagy, hogy megcsináltad. – pillantok bele szemeibe, és mivel vettem egyet, azt lassan eszegetni kezdem, a dobozt pedig az asztalra csúsztatom. Nem mondok véleményt azonnal, kellemesen majszolgatom a finomságot és csak miután már rendesen átjárta az íz a nyelvemet biccentek felé.
- Nagyon jó lett! Akkor ezt visszük ám magunkkal, mert sétálás közben jó lesz rágcsálni valamit, nálam pedig van gyümölcslé. Szóval pakolok. – nyúlok is először egy táska felé, amit egyszerűen a székre akasztok, majd teszek a sütis doboz mellé egy doboz narancslevet. Ezt mindenki szereti, szóval nem hiszem, hogy a lány ellenére lenne. Ja és igen, még mielőtt elfelejtem, vettem én neki valamit. Na tessék, ebből is látszik, hogy teljesen ráizgultam már az utazásra. Ahhoz képest, hogy mennyire nem volt hozzá kedvem, ez azért jó. A kis ajándék tehát elő is kerül, és nemsokára Quinn kezében köt ki, én pedig nem kicsi izgalommal várom a véleményét.
- Nem is ajándékozunk. Ezt csak én adom te neked. Nem terveztem, de amikor megláttam a városban, rád gondoltam, hogy talán örülnél neki és tetszene, ezért vettem. Nem volt előre eltervezve. – magyarázom is meg, tehát tényleg nem azért kapta, mert annyira adni akartam neki valamit. De mégse mehettem el az üzlet mellett csak úgy, szóval ennyi, most pedig ideje tehát hogy kinyissa azt.
- A sütinek pedig örülök, szóval az tökéletesen elég. – teszem még hozzá, mert látom ám rajta, hogy kissé mintha kellemetlenül érintené a dolog, ettől függetlenül remélem, hogy az ajándék megfelelő lesz a számára, na meg, hogy szereti a misztikus lényeket, főleg a sárkányokat. A kis medál végül előkerül, én pedig a szép szemekbe nézek, miközben meghallom a véleményét is.
- Jajmár, biztosan túlzol! – legyintek felé, majd ez után egy aprócska mosoly jelenik meg arcomon. – És örülök, hogy tetszik. Na, nem húzod fel? – nyújtom felé a kezem és ha engedi, akkor elveszem a medált és ez után lépek a lány mögé, hogy egy laza mozdulattal tűrhessem arrébb a haját.
- Öhm Quinn… - hajolok előre a válla fölött. – Nagyon tetszik ez a sál, de egy picit nem vennéd le? Csak amíg rád varázsolom ezt a nyakláncot. – kérem is meg rá és ha megteszi, amit kérek tőle, akkor a haját ismét úgy igazítom, hogy ne zavarjon és ez után kerül fel a nyakára a kedves kis ékszer, miközben azért meleg leheletemet is érezheti magán, ahogy kezeim apró simogatását is. Nem akarom én kellemetlen helyzetbe hozni, de valahogy muszáj ráadnom, így amikor kész van, egyszerűen visszaigazítom puha, dús tincseit, melyekbe bele is szagolnék, ha nem nézne ki olyan furcsán a dolog.
- Na, fent is van! – lépek is mellé, tehát most már visszateheti a sálat vagy megnézheti az ékszert magán, ahogy akarja. Addig én azért elteszem a táskámba a pénztárcám, a sütis dobozt, az innivalót, némi zsepit meg pár apróságot, majd ez után már körbe is pillantok.
- Ja igen, készülnöm kéne. Sietek ám, addig ülj csak le. – húzok ki egy széket így menet közben, majd a szekrényemhez lépek és egy fekete pulóvert veszek elő belőle, amit gyorsan magamra is húzok, ez után pedig jöhet a fekete bőrkabát és végül egy sportcipő is. A táska a vállamra, majd jöhet a motor kulcsának a keresése.
- Hmm, hova is rakhattam. – forgolódok kicsit, majd amikor kiszúrom az egyik asztalon, már fel is kapom azt, ez után pedig a másik felé tekintek.
- Eddig is szeretted a piros színt? Csak mert most lehet, hogy én vagyok szenilis, de nem rémlik, hogy láttalak volna már ebben. – kérdezek rá, miközben még az utolsó simításokat végzem magamon, na meg ellenőrzöm, hogy minden megvan-e. Tényleg nem rossz, de az én Quinn-em mégis csak szebb valami szolidabb színben, mint mondjuk a kék. Igen, az nagyon is illik szép szemeihez, de eszem ágában sincs megbántani most ilyesmivel, így magamban tartom hát ezt a véleményt.

Ha tudnám, hogy fontos tevékenységben zavarom meg, ami épp az olvasás, akkor végképp gyorsan elsprintelnék innen, hogy ne jelentsek neki gondot. Végülis a süti ráér holnap is akár, én meg igazán nem akarom őt zargatni. A lassú ajtónyitás miatt már amúgy is elkönyveltem magamban, hogy nincs itt, de aztán mégis mintha mozgást hallanék bentről, amire szinte megdermedek. Oké a fene se tudja eldönteni, hogy mi a jobb, ha nincs itt, vagy ha mégis itt van. Nehéz eset vagyok ugye? Arról nem is beszélve, hogy rettegek, hogy a süti nem lesz finom, vagy hogy túl sok rajtam a piros, amihez nagyon nem vagyok hozzászokva, ő meg elég nyílt ahhoz, hogy ha arról van szó, akkor simán közölje velem a véleményét és azért ettől határozottan félek, hogy mi van, ha rossz döntés volt. Végül mégis nyílik az ajtó, én pedig csak egy tőlem megszokott félénk mosolyt próbálok az arcomra varázsolni.
- Szia! Csak, ha nem zavarok, ha dolgod van, akkor... jöhetek máskor is. - bököm ki, mert hát mégis ki tudja. Lehet, hogy tényleg dolga van, és azért jött lassan ajtót nyitni. Vagy csak én éreztem lassúnak? Lehet, hogy igazából egyáltalán nem volt az, csak rémeket látok, mint ahogy mindig? Az persze egy kissé zavarba ejtő, hogy végülis mégis be kell mennem a szobájába. De csak követem és persze tétován állok meg az ajtótól pár lépésre. Naná,h ogy meg sem fordul a fejemben, hogy csak úgy magamtól leüljek, az nem is én lennék. Szorongatom hát a dobozt és még igazán körbenézni sem merek. Ez egy fiú szoba, mi van, ha meglátok valami olyat, ami... nem is tudom, bármit.
- Ha esetleg ráérsz, most egész jó idő van, nincs meleg, meg hideg sem, és kicsit a nap is előbújik időnként. - magyarázom talán kissé túl is a dolgot, de két véglet van, ha zavarban vagyok, akkor hirtelen jönnek a szavak valahogy kontrollálhatatlanul, vagy pedig egyáltalán nem sikerül semmit se kibökni. Aztán a dobozra pillantok, majd végül lepattintom a tetejét, és felé nyújtom. - Egyszerű mézeskalács, gondoltam ez könnyen elvihető. - jó azért nekem ez se volt egyszerű, az első adagot pl. elég szépen rommá égettem, de arról neki nem kell tudni. A cukormáz viszont legalább egyszerű volt, szépen meg keményedett és így ki lehetett vele mindent díszíteni, hogy most is ugyanúgy meg maradt a sütiken. Aztán csak várom, hogy felöltözzön, de amikor felfogom a tényt, hogy felém nyújtja azt a dobozt... igazán nem tudom, hogy mit is mondjak rá, csak zavartan pislogok párat, aztán teszem el a dobozt, vagyis próbálom, de amikor a tetejét teszem vissza, meg úgy általában az egész műveletet végzem majdnem sikerült az egészet kiborítani. Végül csak sikerül az asztalon hagyni a dobozt épségben, de eddigre már rendesen elvörösödve veszem át tőle a dobozt.
- Köszönöm, csak én... én nem hoztam semmit, csak a sütit. Én nem tudtam, hogy adunk ajándékot. - bököm ki, már-már teljesen megsemmisülten. Tényleg nem gondoltam erre, és bennem fel sem merült, hogy kéne valami ajándékot is adni. Azért az övét elveszem és kissé remegő kézzel nézem meg, hogy mi is van a dobozban. Már azzal is nehezen tudtam mit kezdeni, hogy mikulásra meglepett, de ez... Elképedve veszem ki a medált és még a lélegzetem is elakad egy pillanatra. Egész óvatosan fogom meg, mintha csak el lehetne törni, vagy eltűnne, ha túlságosan megszorítanám. Hálás és egyben értetlen pillantással nézek rá.
- Ez csodálatos! Nagyon szép, sose kaptam még ilyen szépet! - nem... nem fogok sírni a meghatottságtól, tényleg nem! Inkább a medálra koncentrálok, amit komolyan még meg is simogatnék, ha nem látná, mert az tuti, hogy tök ciki lenne. Igazából még azt se tudom, hogy merjek-e hordani egy ilyen szép holmit, annyira nem is passzol az egyszerű ruháimhoz, meg ezen mindenkinek meg fog akadni a szeme, én pedig szeretek csak úgy eltűnni mások elől. Tényleg nem is merem felvenni, na nem azért, mert nem tetszik, szerintem az nagyon is látszik rajtam, hogy oda, meg vissza vagyok.

Most, hogy vége ennek a karácsonyi mizériának, ami a szeretetről, meg ilyesmikről szól, végre nyugtom lehet. Jó persze, akad egy részem, ami bírja az ilyesmit, de mégse teljes a családom és elegem van abból, hogy rajtuk agyaljak, na meg azon, hogy James-el vajon már megint mi lehet. Ma nem is teszem ezt, hanem inkább csak teljes nyugalommal fekszem az ágyamon, kezemben pedig egy vaskos könyvet tartva olvasgatok. Imádok olvasni, akármilyen meglepő is, tehát amikor tehetem és nincs jobb dolgom, ilyesmikkel kötöm le magam. Már egy jó ideje itt lehetek, semmi mást se csinálva, csak olykor lapozva egyet a könyvben és kiélvezem azt, hogy végre csend vesz körül. Bírom a srácokat, nincs ilyen probléma, de mégis, néha jó a csend és hogy nincsenek mindig ott, ahol én vagyok és szerintem ezzel ők is hasonlóan vannak. Na de az olvasás asszem a vége felé közeledik, mivel már hallom is a kopogást, így sóhajtok fel, majd vetek egy szúrós pillantást az ajtóra, mintha az lenne a felelős azért, mert megzavartak. Nem kelek fel azonnal, befejezem a megkezdett bekezdést, majd ez után egy könyvjelzővel megjelölöm azt, ahol tartottam és végül a könyv becsukásra kerül, majd rá az éjjeliszekrényemre.
~ Vajon ki lehet az? ~ - fogalmam sincs, hogy kinek hiányzik valamelyikünk hirtelen, de azért már lekászálódom az ágyról és az ajtóhoz lépek, amit már ki is tárok a barna hajú lányka előtt, kinek jelenléte most őszintén meglep… na meg ezek a piros kis ruhadarabok. Hmm, mintha valaki változáson esne át.
- Quinn, szia. Megleptél, gyere csak be. – állok is el az ajtóból, hogy nyugodtan be tudjon sétálni a leányzó és ez után szúrom csak ki a kezében lévő dobozt, amiben valószínűleg sütemény van. Ajjaj, ezek szerint ma jött el a nagy nap és a motorozás? Nem sok kedvem van a kimozduláshoz, jó volt most lustizni, de talán rá tudom venni magam a dologra, végülis, biztosan jól fogjuk érezni magam, tehát végül a lányra mosolygok, majd becsukom mögötte az ajtót. A szobában amúgy nincs olyan nagy rend, de kupi se, nálam még meg is van ágyazva. Ja és igen, szerencséje van, fel vagyok öltözve, tehát egy sötétkék farmer és egy fekete, rövid ujjú póló található rajtam, lábaimon pedig zoknik, mivel nem terveztem, hogy bárhova is megyek.
- Csak nem készen állsz a nagy útra? Mit sütöttél? – pislogok is kérdőn a doboz felé. Nem kínálom ülő hellyel, ha akar, majd helyet foglal, e helyett inkább csak visszasétálok az ágyam mellé és kihúzom az éjjeliszekrényem fiókját, amelyből egy kicsinyke, fekete dobozka kerül elő. Fene tudja, hogy miért vagyok ilyen, de amikor megláttam, nem akartam az üzletbe hagyni, most pedig éppen a másik felé nyújtom.
- Karácsonyra. Gondoltam hátha tetszik majd. Ugye elfogadod tőlem? – döntöm meg fejem is kérdőn, miközben másik kezemmel az asztalon támaszkodom meg, csak lazán, nem zavartatva magam. Szerintem most sikerült meglepnem a másikat, és nem is nagyon fogja tudni, hogy mire vélje a lépésemet, de talán pont ez a legjobb az egészben. És hogy mi lesz a kis dobozban, hogyha kinyitja az? Egy gyönyörű sárkányos medál, mely egy szép láncon lóg. Bár aranyozott színűnek látszik, azért nem arany, hiszen nem vagyok egy gazdag fiú, de ettől függetlenül szerintem elég jól néz ki. Gyönyörűen, aprólékosan ki vannak dolgozva a minták és szerintem illeni fog a lányhoz is. Erőt sugároz… én pedig nem kicsit vagyok kíváncsi arra, hogy vajon miképp reagál majd erre az egészre. A télapós csokikban nem volt semmi extra, de ez mégis csak egy tárgy, örökké szólhat, ha úgy akarja és nem hajítja majd ki, ha esetleg megharagszik rám.

Tárgy: Ethan és Quinn - Sütit? Csüt. 26 Dec. - 15:09

A bál az egészen fantasztikus volt és hogy miért is húztam ilyen sokáig, hogy végülis rászánjam magam, és eljöjjek? Azért hiszem főként azért, mert nem mertem megtenni, meg hát az egész vége nem sikerült a legjobban, a témával a családomról, és persze Hanry-ről. Nem tudom, hogy Ethan nem sértődött-e meg egy kicsit, amiért végülis eljöttem, vagy nem is tudom... nem kéne mindig mindenre ennyire ráparáznom igaz? De valahogy mégis sikerül. Ezért vettem rá magam rendkívül nehezen, hogy végülis meglépjem ezt az egészet, no meg azért az ünnepekre hazamentem legalább pár nap, meg hát maga a karácsony a családdal, vagy valami affélével, hiszen csak nevelő szüleim vannak, de attól még kedvelem őket, hiszen rendesen, csak maga a város és a sok ismerős hely, ami túlságosan arra a fiúra emlékeztet, aki fontos volt nekem és csak úgy eltűnt az életemből szó nélkül. Nem tudom, hogy ezt egyáltalán meg lehet-e neki bocsátani valahogy, vagy hogy menne-e, ha véletlenül újra találkoznék vele. Bár valahogy erre szinte semmi esélyt se látok, mikor és hol találkoznék valakivel, aki nem olyan fura, mint mi? De most nem ez a lényeg, hanem a tény, hogy csak rászántam magam, és foglalkoztam azzal a sütivel. Merci nem segített... nem tudom, hogy miért. Nem mesélte el, hogy mi az ok, csak hogy nem bírja Ethant és ezért nem akar velem sütögetni neki az ég világon semmit. Én igazán próbáltam kihúzni belőle, hogy mikor találkoztak, vagy hogy tényleg nem bírja-e, és miért és bármi érdemi válasz, de aztán semmit sem sikerült kihoznia az egész beszélgetésből, szóval végül feladtam. Egyedül menetem el a könyvtárba, hogy keressek valami alkalmasnak tűnő szakácskönyvet, amiben olyan egyszerűbb recept van, ami használható. Végül úgy döntöttem, hogy mivel ez után elmegyünk a városba jobb lenne olyasmit vinni, ami mondjuk út közben nem nyomódik szét, vagy megy tönkre, mert hűtőben kéne tárolni. Ezért lett a végső megoldás mézeskalács. Igaz, hogy karácsony már elmúlt 27-e van, de attól még ilyesmit egész évben lehet enni nem? És egész jól sikerült, szerintem finom is, nekem legalábbis ízlik és most még frissen elég puha is, hogy ne kelljen nagyon megdolgoztatni a fogainkat se hozzá. Ma délelőtt készült ugyanis, gondoltam akkor már összekötöm a kettőt és ma délután be is nézek hozzá. Az csak most ugrott be, amikor már a kis doboz cukormázzal kidekorált mézeskaláccsal lépdelek végig a folyosón, hogy mi van, ha dolga van? Maximum, akkor megfordulok és majd megpróbálom holnap. Végülis a süti eláll, bár jobb frissen, de... csak jó lesz holnap is. Olyan is van benne, aminek a tetejébe fél diót, vagy épp mandulát nyomtam, csak a változatosság kedvéért, nem csak sima cukormázas van tehát.
Idegesen állok meg az ajtó előtt. Nem akarok én bemenni, az enne a legjobb, ha hamar készen lenne, és már mehetnénk is. Még mindig tartok kicsit a tényről, hogy bemenjek egy fiú szobába, ne kérdezze senki, hogy miért. Néhány kopogtatás után is tovább várok, semmi nesz, semmi hang, lehet hogy nincs itt, esetleg punt tusol... azt azért remélem, hogy nem. Tuti, hogy minden eddiginél jobban rák vörösre váltanék, ha meglátnék akárkit végigflangálni a folyosón egy szál törölközőben. Egyelőre mégis város, bizonytalanul és folyton hezitálva, hogy inkább menjek, de pár perc azért még belefér, hátha közben előkerül, vagy csak alszik, zenét hallgat, vagy mit tudom én, ami miatt nem hallotta meg a kopogtatást elsőre.
A külsőm amúgy viszonylag egyszerű, mint mindig, de egy kis plusz azért most van. Persze miatta, mert megdicsért legutóbb. A szemem kissé ki van húzva, azért persze csak visszafogottam, a hajam az változatlanul kiengedve lóg le hosszan a hátam mentén. A felsőm egy fél fokkal dekoltáltabb, mint ami megszokott tőlem, ezt igazából Merci erőltette rám és a tetejében piros, ami végképp nem megszokott nálam. A farmer maradt és a kényelmes edzőcipő is, no meg a bélelt farmert kabát, viszont a nyakamban van még egy élénk vörös sál is. Az se az enyém, nem szeretem a feltűnő színeket.

Tárgy: Re: Ethan és Quinn - Sütit?

» Ethan és Quinn
» Ethan és Quinn - Miért vagyok én itt?
» Dolan és Quinn
» Merci&Quinn
» Quinn@Zoey