Folyosók

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 22 Ápr. - 10:23

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 20 Szept. - 14:34

Nique & Seb

- Végülis jóban lettetek, akkor biztosan nem az a visszaélős fajta. – Nem Dave-et minősítem ezzel, magamat. Nemcsak a pókerben vettem hasznát, hanem a saját örömömre kukkoltam meg lányokat, és ennek tudatában döntöttem el, hogy lépek, vagy nem. Egy normális kapcsolatban van a dologban egy nagy adag titokzatosság, és csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy mennyire tetszik a másik teste a ruha alatt. Na nem mintha ez visszafogott volna, ha már meglestem valakit, nem is emlékszem olyanra, hogy végül az kizáró ok lett volna, ilyenformán szinte mindegy is volt a képességem, csak megelőztem a végét. Nekem egyértelműnek tűnik, hogy az X-Men keresni fogja őt, egymásra találnak, ha a sors is úgy akarja. Nem vagyok valami karmatikus alkat, ám az is előre elrendeltnek tűnt, ahogyan a leányzóval találkoztam. Mintha tökéletes lezárása lett volna egy érának, kárpótlás, amelyre már régen vártam. Itt volt hát az ideje, hogy én is tegyek másokért. Vele kezdem természetesen.
- Igen, valahogy annyira furcsa... mert ez a képesség dolog a legtöbbek számára mintha tabu lenne. Bevallom nekem is. Tőled is nehezen kérdeztem meg. Az enyémre pedig... jól sejthető okokra így ebben a formában nem is voltam büszke, amikor találkoztunk. Örülök, hogy megértetted. Nem kis akarat kellett hozzá, hogy legyőzzem a késztetést, mert annyira megszoktam már. Erre mondják azt, hogy a szerelem mindent legyőz? – Kérdezem szinte csak érdekességképpen, végigfuttatva ujjaimat az arcán, pusztán az érintés kedvéért. Nem kell megveregetnem ezért a saját vállamat, nekem már az is elegendő, hogy érte mindig is képes voltam küzdeni, mert pontosan tudtam, hogy mit kaphatok viszonzásul.
- Nem szívem. A nők fent aludtak a fán, a férfiak pedig vigyáztak rájuk a földön. Őskor. – Nem oktatom ki, csak visszavágok, ha már ő szemtelen, akkor én miért ne? Nem tudom, hogy mire értheti a dolgot, sokszor esett már kútba a logikám vele szemben. Kicsit tele van a kezem a rágcsákkal, így visszaölelni nem tudok, ám óvatosan, hogy ne borítsak ki mindent, odahajolok, és a vállára teszem az állam. Amolyan kiskutyásan. Tudom, hogy összetartozunk. Az első hetek viharos egymásba szerelmesedése után sem távolodtunk el egymástól, amikor fizikálisan elválasztott minket minden létező sorscsapás. Lepakolok a kisasztalra, aztán mégsem az ágyon helyezkedik el, hanem a földön. Bólintok, és már bányászom is a pokrócot elő. Ez nem paplan, tényleg csak egy pokróc, ő leteríti, én pedig melléfekszem, átölelve a hasánál.
- Na lássuk. – Kapcsolom be a távirányítóval a tévét, és a vidit. Ha kérne valamit inni is, akkor csak szólnia kell, már pattanok is. Nem gondoltam volna, hogy így ér véget az este, olyan összetört volt a kupolában. Nem akarom elégszer bizonygatni magamnak, de tényleg enyém a szíve, ha képes volt miattam félretenni a bánatát.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 19 Szept. - 21:59

Seb & Nique

- Nem az, hogy nem irányítható, egyszerűen nem kapcsolható ki. Mélyebben nem mentünk bele, nem ismerem a képességét igazán, de attól is tartok, hogy milyen hatással lehet rá, hogy visszarobban az életébe az empataság. Sylvie mutatója is kiakadt a sziget után valamilyen szinten. – felsóhajtok. Nem akarok ennyit panaszkodni, reménykednem kellene. Megeresztek egy mosolyt.
- De persze remélem, hogy minden rendben van vele. Hagyjuk is, nem akarom belelovalni magam valami olyasmibe, ami lehet, hogy nincs is. Biztos jól van. Jól kell lennie! – győzködöm magam, ez egyértelmű, de legalább eljutottam idáig. Ha az a típus lennék, aki imádkozik, akkor elmormolnék most egy imát Daveért. De apám halála óta isten számomra nem létezik, így nem fohászkodom. Csak mantrázok és remélek. Őszintén, tiszta szívből.
- Nem tolja a képedbe, hogy olvas benneed. Őszintén szólva már nem is tudom, hogy hogy került szóba, de én kérdeztem rá. Egyáltalán nem tolakodó-dolog ez, engem nem zavart, az érzéseim is én vagyok, szóval.. gondolom érted, hogy mire szeretnék kilyukadni. Úgyis látszik egy emberen, hogy mit érez, hacsak nem áldott jó színész, szóval ez csak egy képesség, nem ijesztőbb a többinél. Bár persze én nem biztos, hogy tudnék élni vele, de ezt nem mondtam neki, illetlenség lett volna. – magyarázom. Kicsit könnyebb a lelkem, ez azon is hallatszik, hogy nem akadozó a beszédem, de a szokásosnál is többet beszélek, ami meg azt jelenti, hogy valamit még mindig kompenzálok. Kapaszkodom a szavakba, hogy a felszín felett tartsanak.
- Hogyhogy a pasiknál gyakori? – kerekednek el a szemei. - Ez valami privilégium? Nem hallottam még róla! – vigyorodom el szemtelenül. Szerintem nincsen ennek köze a nemekhez, erre céloztam az előbbi megjegyzésemmel, de ennél konkrétabb nem leszek. Hadd járassa csak az agyát, elég logikus a gondolkodása, biztos vagyok abban, hogy rájön a véleményemre.
Megölelem, megakasztva ezzel a közlekedésben, de nem érdekel. Egyszerűen csak ki kellett mondanom, hogy ő hozott engem haza, ha tud róla, ha nem, s ha ezzel sikerült meghassam, akkor – és egyébként is – jár neki az ölelésem. Végül a pakolás után már a szobájában vagyunk, leteszem magam az ágyára, törökülésbe helyezkedem.
- Teljesen jó lesz. Adod a pokrócot? – kérdezem, s hogyha megkapom, nemes egyszerűséggel leterítem azt a földre – ha van szőnyeg, akkor nem veszkődöm vele – és leheveredem. Onnan is biztos látom a televíziókészüléket. Valamiért van ez a földön fekve tévézős mániám, otthon is így műveltük, amíg el nem zsibbadtunk Étiennel.
- Lejössz? – kérdem, célozva ezzel arra, hogyha az ágyra helyezkedett, akkor leheveredhetne a földre mellém.

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 18 Szept. - 9:07

Nique & Seb

Nem akarom kifejteni, hogy szerintem arról van szó, hogy él ugyan, de biztosan jó oka van arra, hogy távol maradjon. Ez a negatív része, de van pozitív is, mégpedig az, hogy Nique leírásából ítélve elég fontosak voltak egymásnak, hogy Dave felkeresse majd őt, ha kellően jól lesz hozzá. Azt hiszem csak idő kérdése, ebben optimistának érzem magam. Ezt próbálom felé is sugározni.
- Hát... azért az övé komolyabbnak tűnik, ha azt mondod, hogy az övé nem irányítható. A külső pedig mit sem számít. Hiszen ha nem lennék ilyen... gyönyörű, akkor is kellenék neked, ugye? – Vigyorodom el, ezzel nem akarom eldramatizálni a mondandóját, hiszen gyászról is szót ejtett, így tovább fűzöm a szavakat. – Hát... azért nem is egyszerű, mert ha az én érzelmeimben olvasna valaki állandóan, nehezen tudnék vele összebarátkozni. Nyilván a dolog járulhat empátiával is, de most már megértem a saját egykori önzőségemet, elvettem amit akartam. Olyat láttam, ami nem rám tartozik. Ma már annyira nem hiányzik, nálad meg szépen kivártam, és lám volt értelme, izgalmas volt. – Mosolyodom el, és végre egy kicsit nevetni is látom. Örökké nem lehetek vele, így nem árt, ha akkor sincsen egyedül, vannak akik számára ha nem is annyira mint nekem, de nagyon is kedves.
- Ezt el is vártam szívem. Ne félj attól, hogy kiábrándulok belőled, bármi történjen is. Sosem volt felhőtlenül jó a kedvünk, mindig volt, ami beárnyékolta. Ha azt mondod, hogy nem vagy erős, akkor kupán váglak, mert senkitől nem kaptam még ennyi bíztatást, megerősítést. Nem attól leszel az, hogy visszatartod a könnyeidet. A bánatod, a gyászod mind természetes, viszont tudod kezelni, felülemelkedni. Ebben látványosan rosszabbul muzsikálok. – Nehéz volt ez a hat hét, életem legnagyobb megpróbáltatása. Nem tudom, hogyan kezeltem volna, ha fordítva történik, és nekem kell dzsungelharcot folytatnom, csak a saját szemszögömből tudom értékelni a helyzetet, végre most már itt van, és csak ez számít. A sebeket ha lehet, begyógyítjuk együtt.
- Talán veled nem félnék. A pasiknál gyakori a tériszony, hátha leküzdhető. Egy klassz cicával az oldalunkon. – Becenévként mondom így természetesen, nem pedig valami bútordarabnak szánt jelzővel. Itt és most többet nem tudunk tenni, ha mégis egyszer úgy döntene, hogy Dave sokáig váratta, és felkeresné ő maga, akkor most már tudja, hogy én ott leszek, ha nem Slyvie-vel kelne útra. Akkor mondjuk nem tudom, hogyan tudnék a fenekemen ülni, hiszen ráakaszkodni sem akarok, de többé elengedni sem. Azt hiszem akkor kellően magabiztosan tudnám rábeszélni, hogy nem hagyom magára.
- Tudod... én nem gondoltam korábban, hogy... valakivel ez ennyire működhet. Nem értettem más párokat, hogy csakis együtt... Kívülről olyan furcsának tűnt, engem meg hajtott mindig az újdonság. De ha benned minden megvan... – Nem fejezem be, mert annyira szíven üt a vallomása, mert nem vagyok elszállva magamtól, és mégis én számítok valakinek ennyire, hogy küzd, árral szemben, csakis értem... Bármennyire is férfiatlan, ismét könny gyűlik a szemembe, ezúttal nem a féltéstől, a meghatódottságtól. Nevetve törlöm ki. Felmegyünk a szobájába, ahol összekészíti a dolgokat, aztán az enyémbe, ahol már a film körül forognak a gondolatok.
- Mit szólsz egy romantikus vígjátékhoz? A pénznyelő. Idén jött ki, még nem néztem meg, de jókat hallani róla. A fiatal pár összeköltözne álmai otthonába, ám a csodás vételnek tűnő házzal alaposan meggyűlik a bajuk. Jöhet? – Még nem ülök le mellé, a szekrényből előveszek némi csokit, és chips-et is, illetve van egy kis behűtött meggylém, azt kezdem el kitöltögetni, és átadni neki egy jó nagy pohárral. Ha elrendeztem mindent, akkor ülök csak le mellé.
- Ha fáznál, tudok adni pokrócot.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 17 Szept. - 22:25

Seb & Nique

- Meg, igen! – sóhajtok fel. Próbálom én pozitívan látni, örülni annak, hogy Dave még él, mert ez jó dolog, de mégis olyan fura az egész. Mármint elhiszem én Scarlettnek amit mond, és földöntúli módon hálás is vagyok neki, amiért segített, de ettől még nem készpénz az egész. Ha él, hol van? Mi van vele? Meddig él? Vannak fájdalmai? Szenved-e? Utálom ezt a tehetetlenséget.
- Nagyon szívesen bemutatlak neki, ha valaha előkerül. Így belegondolva nagyon vicces, mert a képességeitek az én olvasatomban nagyon hasonlítanak egymásra. Te a fizikai testet vagy képes levetkőztetni ő pedig a lelkeket. Először zavarba jöttem attól, amikor megtudtam, hogy olvas az érzelmeimben, de végül megnyugodtam tőle, sokkal könnyebbé vált minden, nem volt meg bennem a kényszer, hogy vidámnak mutassam magam mellette, amikor nem voltam az. Megértette a gyászomat, átérezte anélkül, hogy beszélnem kellett volna róla, s ez nagyon kényelmes volt. Bár.. azért annak örülök, hogy te ki tudod kapcsolni a képességedet. Nem lenne fincsi a tudat, hogy mindenkin átlátsz, szó szerint. – nevetem el magam. Kellett ez, rövid nevetés, tiszavirág-életű, de mégis, annyira idevaló, hogy nem tudtam magamba fojtani. És nem is akartam, ami azt illeti. Hogyha időjárási jelenség lennék, akkor most produkálnék szivárványt, mert sírok és nevetek is egyben.
- Neked van egy ilyen nőd, életem, van és marad is! – jegyzem meg csendesen, nem vehemens érzelmi rohammal, hanem csak tiszta, gyémántfényű szerelemmel. Bólintok, letörlöm a maradék könnyeimet. - Elmegyek veled nagyon szívesen. De ha félsz, nem kell erőltetni. Tudod, mint nálam a vezetés. Azt sem erőszakoltad rám, nagyon hálás vagyok érte.
Tanácsokat adok, hogy kilépjek a saját problémáim közül. Így sokkal egyszerűbb, nem akarok arra gondolni, ami bánt, nem kell több könny. Apám halála után is eljött az a pont, amikor nekimentem a világnak a mosolykosztümömben. Csak a fekete sál jelezte a gyászomat. A fekete sál, melyet remélem, hogy nem kell felvennem megint.
- Nem vagyok erős.. – súgom a puszit követőn, kissé belepirulva a dicséretbe. Nem értem magam valóban erősnek, a szigeten sem éreztem annak. Csak mentem előre, mert kellett. Sebért. A többiekért.
- Ha nem lennél, nem jöttem volna haza. – vallom be szemlesütve. Tudnia kell, ez is a szégyenem. Hogy volt olyan pont, amikor azt mondtam, nekem ez nem kell, feladom.
- Rendben! – bólintok, majd ha felértünk, összeszedem a kedvenc alvópólómat – nem, a pizsamáim még mindig nem képezik társasági esemény tárgyát – és a leggingset, amit hordok hozzá, piperecucc, ruha holnapra és mehetünk is. Ha minden igaz hamarosan Sebastian ágyára huppanhatok le.
- Mi lesz hát terítéken?

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 17 Szept. - 19:18

Nique & Seb

Én is csak pislogok hatalmasakat, úgy tűnik a kis barna lány nagyon melegszívű, és vidám teremtés, de azt még én sem gondoltam volna, hogy ilyen hálás is tud lenni. Belépünk, és viszonylag hamar meg tudjuk a választ, hogy él ugyan, de nem tudjuk, hogy merre van David. Csak abban bízhatunk, hogy nem került ismét fogságba, és az, hogy él, jelentheti azt, hogy a sebeit sikerült valahogyan helyre hozni. Ellenkező esetben Scarlett is arra jutott volna, hogy vége mindennek. Tudom, hogy a páromnak mekkora lelke van, nem vagyok benne biztos, hogy nem jelentene ez újabb törést, ha a férfi már nem élne. Így legalább a remény megvan, hogy egyszer még találkoznak. Kész vagyok most mindent félretenni, nálam a jóban rosszban ezúttal is él, hiszen ha megnyugszik, akkor lehetünk boldogok, míg ha rossz kedve van, az rám is kihat. Úgyhogy most a problémamegoldással foglalkozzunk.
Lehet, hogy időnként majd találkozhatnánk négyesben, de igaza van Nique-nek, nem árt, ha az én lelkemet is ápolják időnként barátok, hiszen más aspektusból is lehet megfontolni valamit, nem csak a párunkéból. Ettől függetlenül mindig az ő véleménye fog számítani, és mások nem fordíthatnak vele szembe, csak plusz, adalékként fogom kezelni. Meg hát nem ülhetek állandóan a szobámban, nem ártana most már tényleg bulizni is, ha Nique úgy érzi, hogy van hozzá affinitása. Talán... ha olyan kedve van, elhívhatnám abba a bálba, ami pár nap múlva lesz New Yorkban. Nem igazi bálról van szó, sokkal inkább táncolós, koktélozós sztori, és tudom hogy az édesapja miatt nem iszik, de attól még jól érezhetnénk magunkat.
Miután meghallottuk a választ, átkarolom hát őt, és felsóhajtok, és búcsúzunk Scartól. A tekintetem nekem is mély háláról árulkodik, most én tartozik neki. Amint a lány távozott, mi is elindunk, lényegesen lassabb tempóban a folyosón.
- Legalább megtudtunk valamit. – Adok az arcára egy puszit, finoman törölgetve róla a könnycseppeket. Amik egyébként nem zavarnak, teljesen logikusak az ilyen helyzetben, csak a törődésért teszem. Engedem, hogy megfogja a kezem, mit engedem? Magam nyúlok érte, és felsóhajtva bólintok, ahogyan megkér. – Biztos vagyok benne. Nem vagy egy felejthető figura. Ha úgy látod, hogy keressük tovább, rám számíthatsz. Örülnék neki... ha be is mutatnál neki, hogy legalább megköszönjem neki a törődést... Szívesen megismerném őt. És végül... hát persze. Nézek. Tudod, hogy veled bármit. Te pedig... eljössz velem egyszer... óriáskerekezni? Komoly tériszonyom van, de veled... le tudnám küzdeni. Hihetetlen, hogy milyen erős vagy... nekem ilyen nő kell, és kész! – Nyomok egy puszit az ajkára, ő tett jobb emberré, miatta lettem határozottabb, és ha magamba nézek, teljesebb is.
- Nézhetünk, rengeteg filmem van, újak is. Viszont... – Mosolyodom most el – Nem fogom kritizálni. Ezúttal tényleg a pihenésről szóljon. Felmegyünk először hozzád? Egy pizsama, fogkefe, papucs nem ártana. – Kérdezek rá, aztán megindulunk felfelé.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 16 Szept. - 22:14

Seb, Scar & Nique

Scarlett reakciója nagyon meglep, de visszaölelem, kedvesen mosolygok rá és eszemben sincs azt éreztetni vele, hogy zavarna az ölelés. Nem zavar, nincsen úgy, csak túlzónak érzem, hisz tulajdonképpen nem tudtam semmit tenni Liamért. Ha nem lett volna az a fiola, akkor halott lenne. Ám ezt nem akarom s nem is merem megmondani, nem szeretném Scarlett kedvét elrontani. Csak félszegen mosolygok hát, s annyit szólok, amennyit a helyzethez valónak érzek.
- Ő is megtette volna értem. Nagyon rendes srác, sokat törődött másokkal, önfeláldozó volt. Büszke lehetsz rá.
De hülyén is hangzott ez! Telve van tisztelettel Liam felé, de mégis, olyan ostobán érzem tőle magam. Beljebb lépek a szobába Sebastiannal, leülök és próbálom nagyon bátran hallgatni mindazt, amit Scarlett mond. Amikor azt kéri, hogy próbáljak meg Davere gondolni, először a Hattyú csillagkép jut eszembe. Akármit is beszélgettünk a második találkozásunkkor, nekem David eggyé vált a Hattyúval, ha rá gondolok akkor arra is gondolok, az égi jelenségre, a beszélgetésre, arra, hogy véletlenek nincsenek, s hogy az én kedvencem is mindig a Hattyú volt, a gyerekkori pólóm miatt. Eszembe jut a táncolásunk a dolgozószobában, a zongorajátéka, a dallam, amit játszott, a mozdulataim, miképpen táncoltam a zenéjére. Emlékszem a szavaira, a hangjára, arra, ahogy a keze a derekamhoz ért, amikor rumbázni tanítottam, s arra is, hogy milyen természetes volt az egész. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szívemhez nőtt, mint egy nagytetsvér, egy apapótlék, ha úgy vesszük. Mert éreztem felőle a törődést, segített a gyászt is feldolgozni. Ő is és Jethro is. Mindkettejüknek hálás lehetek, életben tartották a lelkemet. Még Sebastian előtt. Ha ők nem lennének – meg Sylvie nem lenne – akkor Sebastian sem kaphatta volna soha azt a lányt, akit. Megtört volna a fájdalom. De nem így lett, hát emlékszem mindenre, ami Daviddel kapcsolatos. Mert szeretem őt is. Fontos nekem.
Lesütöm a szemeimet, mert nem akarom, hogy Scarlett lássa a gyülemlő könnyeim. Nem akarom, hogy bűntudata legyen, hisz hálás vagyok, mert megpróbált mindent. Most rajtam a sor, hogy megöleljem őt, mielőtt elválunk egymástól. Ez a köszönöm-öm.
Amikor Sebastiannal kettesben maradunk, engedem leszaladni arcomon a könnycseppeket.
- Remélem, hogy élni is fog. – sóhajtok fel, majd megrázom a fejemet. - Szeretném, de nem hiszem, hogy megtalálhatom. Butaság, de most, hogy beszéltünk Scarlettel, kicsit olyan érzésem van, mintha megkönnyebbültem volna. Mintha sejteném, hogy Dave majd megtalál, ha meg kell találnia. Ahogy megtaláltuk egymást a Kupolában is, amikor rossz volt a kedvem, s szükségem volt valakire, aki meghallgat. Az volt az első találkozásunk. Akkor még téged nem ismertelek. Nézel velem csillagokat egyszer? – kérdezek inkább, mert így könnyebb. Közben megfogom Seb kezét.
- Visszamegyünk a szobádba? Megnéznék egy filmet. Van valami vidám? Kritizálhatnád nekem. – kérem, szinte könyörgöm. Kell a figyelemelterelés.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 16 Szept. - 20:38

Nique & Seb

Végre úgy igazán átölelhetem, olyan megszokottnak tűnik mindez, még ha hat hétig csak a képét szorongatva görnyedtem a szobámban. Most itt van, érezhetem a hajának illatát, azt, hogy csókja lágyan szétomlik az enyémen. Ha össze is van törve a lelke, bízik bennem annyira, hogy ketten ismét össze tudjuk rakni. A fizikai fájdalom mindig kisebb, s bár mesélte a lábát, örülök, hogy nem lett nagyobb baj, még ha észre is veszem a mozdulatot, amivel odaérint. Gyorsabban elkészülök a cipőmmel, amíg ő is magára húzza, kedvesen megsimogatom a hátát, majd felpattanva utánam segítve húzom fel. Pár percen belül már a bemutatkozásnál tartunk. Újszerű így kimondani, egyben felnőttes is. Összetartozunk, ezen nincsen mit szégyelni. Ha nem fogja így kezelni, az sem baj, hiszen én jó régen gondolkozom rajta, ő meg pár perce lett megkérve. Megkapjuk az engedélyt, és alaposan meglepődöm, ahogyan a másik lány lekezeli a drágámat. Mármint jó értelemben, hiszen a nyakába ugrik. Ezt azért jó látni, tényleg másokkal is kéne barátkoznom, hiszen kapcsolatokat építeni jó. Ha Nique egyedül lett volna a szigeten, akkor még jobban fájt volna érte a szívem. Így azért fogjuk rá, hogy vigyáztak rá. Scarlett képességét csak olyan szinten ismerem, hogy azért róla tudom, hogy megpróbálta megtalálni Liamet, ha jól emlékszem a pólója alapján. Persze akkor nem ment, ám ahogyan hallani lehet, az alapítók már kipucolták azt a szigetet, bízzunk benne, hogy akkor David-nek is a nyomára lehet lelni.
Behúzom magam után a drágát, és helyet foglalunk az egyik üres ágyon. A kupi egyátalán nem zavar, miért is lenne gond, hiszen az utóbbi időben valami ocsmány rendetlenségben élek én is. Kissé elhúzom a számat, amikor bebizonyosodik, hogy ez így esélytelen lesz.
- Hát azért... köszi. – Bólintok, és megszorítom a lány kezét. Nem is örülhetnék jobban annál, ha pozitív választ kapunk, erre már eleve úgy kezdődik, hogy ne nagyon reménykedjünk. Szótlanul kisérem végig a műveletet, és a kérésére le is hunyom a szemem. Szinte semmit nem tudok Dave-ről, csak amit Nique mesélt róla, hiszen következesen kihagytam a gyakorlati képzéseket, ahol esélyem lett volna összefutni vele. Amikor szól, akkor kinyitom ismét, ám látom a lemondó tekintetét, hát ennyi volt, viszont... él! Nem tudom, hogy a cicca mennyire fog ezzel megelégedni, ha kell, én a világ végére is követem, ha fel akarná kutatni.
- Majd lehet, hogy megpróbáljuk. Köszi Scar. Menj csak, mi is megyünk. – Emelkedem fel, és lépünk ki az ajtón. Búcsút intünk, amikor zárt, és elsietett, ekkor fordulok csak maradó párom felé.
- Él. Látod ennyire azért nem rossz a helyzet. Meg akarod keresni? – Simítok ki egy tincset a szeme elől, és kérdőn pillantok rá, nála a labda, s miután sokat vártam rá, természetes, hogy nincsen más dolgom, csak vele lenni.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 16 Szept. - 10:22

How can I help?

Már épp veszem a kabátom, amikor meghallom a kopogtatást. Kissé meglepetten pillantok az említett irányba. Úgy emlékszem, hogy azt beszéltük meg, hogy lent találkozunk, de... mégsem jól tudom, vagy eszébe jutott még valami, netán... még sem akar menni? Az édesanyjáról van szó, ide utazik, akkor már nem engedem, hogy lebeszélje magát a dologról, ha már elhatározta. Szerintem jól is sikerülhet ez az egész, úgyhogy nem kellene most a meghátrálni. Már nyitnám is a szám, miközben az ajtóval is ezt teszem, de aztán a torkom is akad a meggyőzésre szánt kis monológ, amikor meglátom, hogy nagyon nem arról van szó, akire számítottam. Sebastiant ismerem, de a szőke lányt még nem, viszont azonnal tudom, hogy kiről is van szó. Seb nem szorongatná így a kezét, ha nem arról a lányról lenne szó, aki miatt hajóra szálltunk. Én pedig nem tudom megállni, hogy szinte a szavukba vágva ne vetődjek előre és öleljem meg. Tudom... túlzó gesztus, de ez nálam már csak így megy. Talán arra sincs ideje, hogy megmoccanjon, már lépek is hátra és egy zavart mosollyal az arcomon tűröm a fülem mögé a hajam. - Köszönöm, hogy segítettél neki, Liamnek! Mesélte, hogy mennyit tettél a szigeten. - úgy érzem, hogy csak kell ez a kis magyarázat, hogy mi a fenéért sikerült ilyen kitörő örömmel kezelni az érkezésüket, annak ellenére, hogy mennem kell és annak ellenére, hogy látszik rajtuk, hogy éppenséggel nincsenek legjobb kedvükben. De aztán már figyelek természetesen és be is tessékelem őket. Nincs a legnagyobb rend, de ennek az is a fő oka, hogy igazság szerint nem sokat vagyok a szobámban, így a rendrakás is kissé kimaradt az életemből. Liam X-men lett és talán így lehetőségünk lesz rá, hogy közös szobánk legyen, mert már így is majdhogy nem beköltöztem hozzá, azóta, hogy visszajött nem aludtam a saját ágyamban, de nem is nagyon akarok.
A szavaikra morfondírozva gondolkodom el, de aztán az utolsó infok hallatán lebiggyed kissé a szám. - Sajnálom, de... személyes tárgy nélkül nagyon nehéz. Úgy még sose... ment, de megpróbálom. - azt azért megtehetem nem igaz? Eddig sem ültem le, így most nem kell felpattannom, szóval az asztalomhoz lépek, hogy kitúrjak belőle egy térképet és persze egy tűt. Mindig van nálam ilyesmi, mondhatni alap elvárás. Aztán csak elhuppanok a földre, mert az a legegyszerűbb, és az ölembe veszem a térképet. Egyelőre még csak random nyitom ki. Több oldalas, minden benne van, iszonyatosan sok térkép, tágak és részletesebbek is. - Azért gondoljatok rá, hátha az is segít valamennyit. - teszem még hozzá, mielőtt becsuknám a szemem. Láttam már a fickót, szóval nem marad más, mint hogy az arcát igyekszem felidézni. Annyira azért nem lehetetlen, de nem is egyszerű a dolog, de persze... így nem megy. Talán percek telnek el, míg a tű a levegőben, a másik kezem pedig lapoz újra és újra, de végül megállok.
- Biztos, hogy életben van, de személyes tárgy nélkül... nem tudom, hogy hol. Sajnálom. - tényleg, ez látszik is rajtam. Ha tehettem volna, akkor biztosan segítek, de sajnos így nincs esélyem rá. Lopva az asztalon lévő kis órára pillantok. Igazán nem akarok bántónak tűnni, főleg, hogy látszik, hogy nincsenek épp a legjobb kedvükben, de... - Esetleg a professzor, ő megtalálhatja, de nekem mennem kellene... Nem haragszotok ugye? Várnak. - ő vár, és nem akarom, hogy e miatt bizonytalanodjon el, úgyhogy remélem tényleg elnézik nekem ezt. Újra magamhoz veszem a kabátomat, és ha nem ellenkezik nagyon akkor még egyszer megölelem Niquet így futólag hálám jeléül, aztán egy gyors köszönés és intés még az ajtóban, hogy aztán szinte már szaladva induljak meg a lépcsők felé. Mégis csak Ő vár rám.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 15 Szept. - 21:13

Seb & Nique

Szeretem harmóniát, van benne valami nagyon kellemes, annak ellenére is fel tudok oldódni a pillanatban, hogy az agyam folyamatosan ugyanazon kattog.- Még mindig nem szakadtam el a szigettől, ám ahogy most Sebastian karjaiban fekszem valahogy kicsit kiszakadok a melankóliából, s erre kifejezetten szükségem volt már. Persze aztán amint mozdul, úgy én is felülök az ágyon, beletúrok a hajamba, hogy rendreutasítsam tincseimet, majd lehajolok, hogy visszahúzzam lábamra fehér topánomat. A bokámat nem érintem, nem fáj már, bár tuti érzékeny lesz minden időjárás változásra. Nem féltésből nem nyúlok oda, hanem azért nem, mert nem akarok arra a veremre emlékezni és arra, hogy azt hittem ott halok meg, hogyha Josie kötél helyett egy kígyót nyújt le nekem, amennyire képben volt.
- Persze! – bólintok, s elhessegetem a lehetséges halálról szóló gondolatokat. Hagyom, hogy felvezessen az emeletre, a kezét el nem engedem. Nem is a szituációtól félek, nem attól, hogy meg kell ismerjem Liam barátnőjét, hanem attól, amit mondhat nekem. Túlzás lenne azt állítani, hogy akármit közöl, akarom hallani. Nem, nem akarom hallani, de hallanom kell, azt hiszem.
- Csak essünk túl rajta, s derüljön ki, hogy mi az igazság! – jegyzem csendesen. Nem merem még csak ki sem mondani, hogy „derüljön ki, hogy él”, mert azzal reményt keltenék magamban és az meg veszélyes fegyver lenne. Magamba nem törlöm a lábamat, ahogy másokba sem szeretem. Bár a bicskát azt.. hagyjuk is!
- Szia! – mosolygok rá sután, s intek is neki, nem tudva, hogy mit is kezdjek ezzel az egésszel. Elképesztően új még hallanom a menyasszony szót, beleolvadok abba, ahogyan hangzik. Beljebb megyek, ha invitálnak, de nem vagyok vezető ebben a szituációban. Főleg attól a ponttól nem, hogy kiderül, személyes tárgy kellene Davetől. Nos, az nincs. A könyvét is visszaadtam már, pedig.. pedig az talán jó lett volna. Némiképp tanácstalanul vonom össze a szemöldökömet.
- Megsérült a szigeten, súlyosan. És amikor elhoztak minket ős nem hozták. – teszem hozzá, hogy pontosítsak valamit a dolgokon. - Meg tudnád próbálni? – kérdezem reménykedőn.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 15 Szept. - 20:18

Nique & Seb

Úgy fél órányi ejtőzés után végül felkerekedünk. Nem igazán beszélgettünk most, beraktam egy halk zenét, és feküdtünk az ágyon, összegömbölyödve, egymásba csimpaszkodva, mint két koala. Annyira meghitt mindez, hiszen sok idő telt el azóta, hogy egy kicsit tényleg együtt tudjunk lenni, zavartalanul. Tudom, hogy fáj most a lelke, de azt hiszem fontos mérföldkő az életünkben, a kapcsolatunban, hogy le tudom nyugtatni, egy kicsit megcirógatni a lelkét. Nem vagyok az a tipus, aki úgy igazán képes pozitív érzelmeket kiváltani, hiszen nem is figyeltem rájuk, másnap reggel már mentem is tovább, lezárva a rövid kis epizódot, ám most minden tettemnek következménye van. Úgy tűnik, legtöbbször pozitív. Mint ahogyan ő is hatással van rám, együtt gondolkozik velem a családomat, vagy akár Alice-t illetően, és megriad, ha úgy érzi, veszélyben lennék, ha úgy alakul. Nem tudom, hogyan fogom majd összeegyeztni a leendő állásomat azzal, hogy mondjuk egy év múlva én magam is X-Men legyek, addig gyakorlok, és majd meglátjuk.
- Indulhatunk drága? – Puszilom végül homlokon, és felülök, kikapcsolva a zenét. Visszakerül rám a cipő, és ha rendbeszedte magát, a zenét is kikapcsolom. Elindulunk fel a másodikra a lány szekcióhoz, már rutinosan keresem fel Scarlett szobáját, hiszen a mentőakció kapcsán már végigkutattam akit csak lehetett, hogy vajon kinek lehet ilyesmi képessége. Minden szál rá mutatott, itt az ideje, hogy most tényleg hasznát vehessük ha lehet. Végiglejtünk a folyosón, és a szőkére mosolygok.
- Bátorság! – Nagy levegőt veszek, és kopogtatok. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire ideges, hiszen a lány nem egy véresszájú vadmalac. Eltelik pár pillanat, mire feltárul az ajtó, és ott áll ő, én pedig szükségét érzem, hogy bemutassam őket.
- Szia Scar. Hadd mutassam be a menyasszonyomat, Nique-t. Nique, ő Scarlett Willow. – Nem tudom, hogy miért mondom ki a teljes nevet, valahogy így áll a számra. – Kérhetünk egy nem kis segítséget? – Ha megkapom az igent, és beljebb tessékel, netán még hellyel is kínál, akkor beljebb lépünk, és gondolom lecsüccsenünk valahova. Az feltűnik, hogy éppen menne valahova, hát nem a legjobbkor jöttünk, ám már nem hátrálok meg. A drágámnak mindez fontos, úgyhogy...
- Tudod... próbáltuk őket megtalálni, de akkor nem ment. Megpróbálnád ismét? Van egy barátunk, David Armanaugh, talán te is ismered, X-Menként lakik itt velünk. A szigetre utazott ő is, ám ott eltűnt. – Nézek szerelmemre, hogy jól mondom e, aztán folytatom. – Tudni szeretnénk, hogy hol van... kérlek. Sajnos nem tudunk semmilyen tárggyal szolgálni, ami a nyomára vezetne.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 27 Aug. - 21:56

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 11 Márc. - 20:43

Pizsamában mászom elő a fürdőszobából. Hajam még gumival szoros lófarokba fogva, de majd, ha elfáradtam a párnacsatában, hisz az új szobatársam és köztem még dúl a dominanciaharc vicces formája, akkor majd kiengedem az alváshoz. Papucsom talpa csattog a kövön, vállamon törülköző és egy nejlonban a mai ruháim. Majd reggel kimosom őket a heti cuccaimmal. Finnyás vagyok, imádom a ruháim és sosincs belőlük elég, így bár nem a szívem csücske a mosás, azért mégis sort kerítek rá heti egyszer. A pizsis lány már csak nyomokban emlékeztet arra a vadóc rockerre akit napközben alakítok. Időnként a legnagyobb láng is elszívja maga körül az oxigént és gyertyalánggá zsugorodva lobog tovább, míg új levegőt és új erőt nem szerez. A szobám az ötös. Már csak egy vörös pentagramma hiányzik az ajtóról és jó is. Ám kerüljük a feltűnést. Az egyszerű ajtó beolvad a többi közé és senki sem tudja, hogy milyen szörnyű titkokat rejteget. Odabent tanyázik az iskola két legvagányabb csaja, legalábbis mi ezzel áltatjuk magunkat.

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 31 Okt. - 19:14

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 31 Okt. - 12:58

- Egy rövid ideig. A szüleim elég sokat utaztak, úgyhogy egyszerűbbnek tűnt abban az időszakban így, mint aztán meg évet pótolni a sok hiányzás miatt. - rántom meg a vállam. Nem gondolom, hogy ez annyira titkolandó lenne, igazából nem nagyon szoktam semmit sem titkolni. Tök jól meg vagyok én így, nyíltan, ahogy mindig. Szóval ez is hozzám tartozik, a koleszos élet, így aztán ezt az helyzetet is sokkal könnyebb megszoknom. Ellenben még mindig kitartóan várok, annak ellenére, hogy már másodszor próbál meg lekoptatni, vagy ez már a többedik alkalom? Hát a fene tudja, nem fogom ennyire számon tartani. Az ajtófélfának dőlve várok, amíg végül el nem fogadja a helyzet és nem lép ki utánam. Elégedett mosollyal konstatálom, hogy nyertem... mindig nyerek. Vagyis az esetek nagy részében, kivéve persze azt a kellemetlen múltkori eseményt Amy-vel. Továbbra is tartom, hogy csalt...
- Milyen magabiztos lettél, hirtelen, akkor még egy emeletet tegyünk meg, úgy egyszerűbb lesz. - azzal el is indulok szépen felfelé a lépcsőn, csak úgy gyalogosan, amíg el nem érjük a tetőt, és odakint is a külső kis ívet, ahonnan már szabad a járás. Innen könnyebb megemelkedni, mintha mondjuk egy ablakon kellene átvergődni. Nekem már megy, de neki úgy, hogy most próbálja ezt először... hát erősen kétlem.
- Rendben, akkor legyen az erdő. - bólintok egyet és meg is fogom a kezét. Koncentrálok, hiszen ezt még nem túlságosan sokat gyakoroltam, másra kiterjeszteni az erőmet, aztán szépen lassan emelkedem és remélhetőleg ezzel együtt ő is.
- Csak gondolj arra, hogy repülsz, idővel már nagyon egyszerű. - szólalok meg teljes nyugalommal. Akárhogy is nézzük az a lételemem, hogy a levegőben legyek, akkor érzem magam a legjobban, ez egyszerűen tény. Fogom persze a kezét, ha elengedném az nagyon nem lenne neki hasznos, mégha jó eséllyel el is tudnám kapni, bár nem vagyunk túl magasan... oké, ez a gondolatmenet elvetve, irány az erdő. Nem kell sok idő, egy kicsit gyorsítok és hamarosan már a fák felett vagyunk. Oldalra pillantok, hogy mit is szeretne, arról volt szó, hogy fölé vigyem, ereszkedjünk hát le, vagy itt szeretné megmutatni azt a bizonyos olyan nagyon titkolt, vagy bonyolult képességet? Azért azt remélem, hogy nem arra képes, hogy teszem azt levág a fák közé és ott hagy kinyiffanni. Amy után mostmár érdemes egy kicsit körültekintőbbnek lennem. És hogy erre képes vagyok-e? Ez már esélytelenebb természetesen.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 30 Okt. - 22:07

No lám, még egy információmorzsa Mike-ról.
- Tehát korábban is kolis voltál? Ez azért meglepett. - fejtem ki döbbenetem, miközben ismét megeresztek egy mosolyt.
A szobában csak addig vagyok, míg a cuccom bekerül, aztán már ki is lépek, vissza a folyosóra. Úgy tűnik, az uraság nem szándékozik távozni, és ebbe kénytelen vagyok beletörődni. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy hogy mutassam meg neki a képességem. Hamarosan rá is jövök, ehhez azonban kelleni fog ő is. Még jó, hogy felajánlotta azt a fuvart.
- Rendben, repüljünk! - mondom, hozzám képest már-már túlontúl határozottan.
Elé állok és szemeibe nézek. Nem tudom, hogy most mi a teendő. Hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy fel tudjon repíteni. Meg kell fognia a kezem? Nem nagy ügy, nem izgat. Igazából kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érzés lehet. Lehet, hogy köze van ennek ahhoz, hogy nemrég rájöttem, szárnyakat növesztek. Őszintén szólva fogalmam sincs, de ha belegondolok, hogy a levegőt szelhetem, mintha felpezsdülne a vérem, csupán a gondolattól is. El sem merem képzelni, hogy milyen lehet ha már ténylegesen fent leszek. Nem is akarom elképzelni, csak át akarom élni és kész!
- El tudsz vinni az erdőhöz? Nem arra gondolok, hogy tegyél le a szélénél, hanem hogy vigyél főlé. Meg tudod tenni? - kérdem, hiszen ezen múlik, hogy hogy mutathatom meg képességemet.
Igazából azt akarom, hogy az erdő közepén tegyen le valahol. Ott valahogy megsebzem magam, aztán megmutatom, hogy mi a helyzet. Benne nem akarok kárt tenni, de ezt már neki is megmondtam. Ha pedig megtudja, hogy milyen képességem van, végre megnyugodhat és mindenki boldog lesz. Vagy ha nem sikerül meggyógyítanom magam, hát senki nem lesz boldog, főleg én nem, mert lesz egy nem kívánatos vágásom valahol, amit el kellene tüntetni, kérdés, hogy hogy. Ez persze még nemigen fordult elő, csak amikor nagyon fáradt voltam. Most azonban ilyen veszély nem fenyeget, legalábbis nem érzem, hogy fenyegetne. Nem is csoda, hiszen nemrég ébredtem fel.
- Szóval? Mit kell majd tennem ahhoz, hogy repülhessek? - kérdezem türelmetlenül, várva, hogy megmondja mit kell csinálnom ahhoz, hogy elröppenhessünk.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 30 Okt. - 21:27

Tényleg nem értem én ezt az osonós dolgot. Nekem az a kézenfekvő, hogy ha új helyen vagyok, akkor fogom magam és keresek valakit, aki segít, vagy útba igazít, szóval fel sem foghatom, hogy valaki miért viselkedik ennyire furán. Tök logikátlan, akárhogy is nézem és még csak választ sem ad végül, szóval megrántom a vállam és egyszerűen tovább lépek. Akkor mindegy, ha neki jobb, hogy hat órája már itt van és még mindig nem talált szobát, és ha véletlenül nem botlom belé, akkor még most sem lenne esélye rá... bár mondjuk engem is le akar folyton koptatni, szóval már kezd összeállni a kép. Irtózik az emberektől, antiszociális, vagy egyszerűen beszélgetés fóbiája van? Tuti, hogy akad valami a háttérben, azon kívül, hogy volt valami régi baleset, ami miatt kellemetlen emlékei vannak. Mindenkivel történnek pocsék dolgok... kivéve engem, de azért sokakkal, és mégsem lesz mindenki ennyire fura.
- Megkeveredtem, a régi kolimban a harmadikon voltak a lányok, még szoknom kell az új helyet. Meg amúgy is van itt vagy két alagsori szint is,szóval ember legyen a talpán, aki rendesen felfogja, mi merre hány emelet. - magyarázom neki a dolgot. Tényleg lejjebb vagyunk egy szinttel, mint amire én emlékeztem, de hát nagy ritkán én is tévedhetek igaz? Azt viszont nem hagyom, hogy csak így egyből visszakozzon, amikor arról van szó, hogy elmegyünk repülni. Felajánlotta, szóval már nincs visszaút, és nem is vagyok az a típus, aki csak úgy elfelejti. Ha nagyon kéreti magát, akkor felkapom és kiröppenünk az ablakon, onnantól már nem ellenkezhet, mert a végén még elejteném, ami azért nagyon nem lenne hasznos számára, és azért én se érezném túl jól magam, ha a nyakát szegné. Megvárom, amíg talál magának egy megfelelő szobát, majd szépen bólintok és le is teszem a cuccát. Aztán simán nekidőlök az ajtófélfának, mint akinek esze ágában sincs csak így távozni és ez stimmel is. Aztán szépen elmosolyodom és karba font kézzel rázom meg a fejem.
- Nem-nem, hat óra idő elszúrás után most már csinálj valami értelmeset. Azt mondtad repülünk egyet és megmutatod, hogy mit tudsz. Maximum másik napot jelölhetsz meg, de nemet nem fogadok el. - már csak rajta áll. Tudom, hogy melyik a szobája, vagy ha elköltözik, hát megkeresem. Engem nem lehet csak úgy lekoptatni és nagyon nem viselem jól, ha valaki úgy tesz, mintha nem érdekelném. Várok szépen a válaszára és tényleg eszem ágában sincs megmoccanni, amíg nem olyan választ ad, amit én akarok.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 30 Okt. - 18:48

Azt, hogy miért osontam a folyosón, vagy inkább "osontam" valamivel egészen más hangsúllyal élve, nem fejtegetem. Nem volt az valódi lopakodás, de nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy eszem ágában sem volt segítséget kérni, éppen ezért kerülte azokat, akik esetleg felajánlhatták volna. Az is csak véletlen, hogy most Mike itt van. Annyi az egész, hogy gyenge pillanatomban talált rám. Ez pedig nem az ő érdeme, és nem is az enyém. Sokkal inkább valami idegesítő, felsőbb hatalomé, aki igazán megunhatná már, hogy velem szórakozik. Biztos vagyok benne, hogy találna nálam jobb potenciális áldozatot. Vagy csak én vagyok ilyen hülye, hogy mindent elviselek? Ez a büntetés azért, amiért közvetlen anyám temetése után voltam utoljára templomban? Nem is beszélve arról, hogy az imádkozás sem az erősségem. De mégis miért várná el valaki egy mutánstól, hogy hívő legyen? Főleg egy alkoholista turnézó apával, aki magára hagyta néhány éve és évente nagyjából kétszer látja?
- Nem, nem volt sok.
Csak éppen elég, de ezt neked nem kell tudnod! Még egy halvány mosolyt is megeresztek felé, hátha ezzel bizonyosságot adok neki. A folyosón haladva közben sok hangot hallani. Egyes szobákból szűrődnek ki. Úgy tűnik, itt vannak a lányok szobái.
- Miért mondtad, hogy a harmadikon vannak a szobák, mikor ez csak a második emelet? - kérdem, amint rájövök, hogy hol is vagyunk.
Persze már nem mondhatom le az egyezséget. Miért voltam olyan balga, hogy belementem ilyesmibe? Ami viszont vicces, hogy úgy tűnik, szavaim hallatára elkezdett agyalni a képességemen. Nem csodálom. Ha valaki úgy jönne oda hozzám, hogy nem mutatja meg a képességét, mert nem akar ártani nekem, én is elgondolkoznék, hogy mégis mi lehet az. És igaz, ami igaz, elég rosszul fogalmazok a mai nap. Igencsak félreérthetően. Biztos a kevés alvás miatt van. Annak örülök, hogy a kevéske smink még mindig elég arra, hogy eltüntesse a kialvatlanság nyomait. Nem akarom megvárni, hogy sok kelljen ezen célból. Addig valahogy meg kell barátkoznom magammal. Út közben barátkozok a szobaajtókkal is, majd megállok az egyiknél. Finoman bekopogok, ezt követi egy gyors benyitás, de odabent nem látni senkit és semmit, az alapnak tűnő bútorokat leszámítva.
- Nagyszerű! Azt hiszem, megérkeztünk. A táskát tedd csak le az egyik ágy mellé. Köszi a segítséget! Azt hiszem, most már boldogulni fogok.
Remélem mostanra már megfeledkezett arról az ostoba ajánlatról.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 30 Okt. - 18:10

- Áh, így már világos. De... miért osontál a folyosón? - oké, ez a része nem teljesen világos. Rendben van, hogy aludt, meg kint sétált, bár ez utóbbit sem értem, hogy bőrönddel minek kell sétálgatni odakint, de hogy osont a folyosón. Hát akkor nemcsoda, ha nem találta meg a megfelelő utat, mert nm nagyon szúra ki senki, és ő se ment oda senkihez. Pedig egész nagyszájúnak tűnik, ahogy előzőleg beszólogatott, erre meg kiderül, hogy mégis valami kis félős kis csaj, aki nem mer odamenni senkihez? Na mi a szösz, pedig ahhoz képest elég dögös. Viszont egy kicsit meglep ez a baleset dolog, és az is, hogy ennyire ideges lesz a téma miatt.
- Jól van no, azért le ne harapd a fejem. Érthető, ha meglep, hogy valakinek balesete volt, és semmi baja. Talán emberfeletti szerencséje van? - szökik fel kicsit a szemöldököm. Nem szeretem, ha valaki feszült a környezetemben, hiszen én nem igazán szoktam az lenni, így azt se értékelem, ha más idegeskedik és próbálja ezt rám is átragasztani. Azért legalább elnézést kér, ez értékelendő.
- Jól van, semmi gond, biztos nem volt könnyű időszak. - ejtek meg azonnal egy apró mosolyt. Nem szokásom egyébként sem haragudni, és tényleg látszik, hogy rosszul érinti a téma. Végülis totál érthető, én se repesnék, ha valaki, aki fontos balesetet szenvedne. Viszont velem tényleg nem történt még semmi hatalmas szerencsétlenség, igazából még kicsi sem.
- No látod, de azért remélem neked sem volt ezen kívül túl sok. - viszonozom a mosolyt, ahogy lassan el is indulunk, hogy megmutassam neki kicsit az épületet. Na nem most és nem az egészet, hiszen nem a cuccaival kell itt nagy köröket róni. Azt megtehetjük utána is nem? Szóval egyelőre csak irány a folyosó, majd a lépcső, majd így tovább, amíg el nem érjük a másodikat. Arra viszont már kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a képessége, de úgy fest, hogy nem valami kellemes, ha ennyire nem akarja megmutatni.
- Ártani? - döntöm kicsit oldalra a fejem értetlenkedve. Nem vágom teljesen, valami pusztító brutális erő párul ehhez a dögös szöszihez? Végülis nem kizárt, nem mi válogatjuk meg, hogy mit tudunk és még csak nem is a külsőnkhöz passzintják a tudást. Nekem mondhatni mázlim van, hogy a helyes kis pofimhoz egyébként is egy ilyen kis könnyed repülés párosul, ami nem veszélyes, sőt még csajozásra is kiváló, ahogy azt nem régen Amy említette. Persze magamtól is tisztában voltam vele, csak hát eddig a szimpla emberek között nem igazán alkalmazhattam, ott csak a sima sárm működött, de majd itt... új lehetőségek!
- Rendben, sima ügy, jöhetsz repülni. - bólintok rá gondolkodás nélkül. Végülis miért is ne? Csak nem fog teljesen kicsinálni, hogy megmutassa mire képes. Gondolom azért valamelyest van itt valamiféle kontroll, hogy a durvább diákok se csinálhassák ki a többieket. Minden bizonnyal nem küldenek a szülőknek heti szinten arról leveleket, hogy kit tett el egy társa láb alól, mert a másiknak mondjuk rosszul állt a szeme. Viszont úgy látom azonnal visszakozik, miközben elérjük a másodikat, azon részt, ahonnan szép sorban nyílnak a szobák és még innen-onnan lányos fecsegés is kiszűrődik.
- Ezt meg se hallottam, mostmár nem visszakozhatsz. - vigyorodom el, és mutatok közben előre, hogy parancsoljon. Válasszon, vagy nézze meg milyen nevek vannak kiírva és az alapján döntse el mi szimpatikus. Mehet olyan helyre, ahol már vannak, de oda is, ahol még csak egy lány van, vagy egy se, viszont akkor meg bárki beköltözhet hozzá, és abba már nem lesz beleszólása. Ez már innentől csak rajta áll.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 30 Okt. - 12:14

- Jó, lehet, hogy kicsit rosszul fogalmaztam. Hat órája vagyok a birtokon, így jobb? Abból nagyjából három órát kint sétáltam, egyet osontam a folyosón, mondván, úgyis megtalálom a szobát, kettőt pedig... úgy tűnik aludtam - fejtem ki a hat óra lényegét.
Na igen, így utólag visszagondolva, tényleg rosszul fogalmaztam. Nem is kicsit rosszul, de ezzel már nem tudok mit kezdeni. Lényeg, ami lényeg, hogy most már ébren vagyok és elfogadtam a segítséget. Ez is javulás, nem? Bár tény és való, ha egy órán keresztül nem osonok a folyosókon, miközben csendben belesek a szobákba, bizonyára könnyebb lett volna ez az egész. Vagy ha megkérdezem azokat, akikkel szembe találkozok. Ehelyett azonban csak köszöntem nekik és kész. Mert hát gyanús lett volna, ha nem köszönök. Persze a bőrönd így is árulkodó jel, ráadásul nem is kicsi. Azt hiszem, ezt a csendes lopakodást igencsak elszúrtam. Még jó, hogy nem kell ezzel foglalkoznom. Aztán persze, szinte mintha természetes lenne, Mike visszakérdez.
- Jól hallottad, nincs rajta egy karcolás se. Kutya baja, vagy hogy mondjam, hogy értsd? - kérdem kissé feszültebben.
- Bocs! Azt hiszem, még mindig eléggé... ideges vagyok ha visszagondolok rá - kérek elnézést, miközben kezeim farmerom zsebeibe csúsztatom nyújtott könyékkel, ezzel hagyva, hogy vállaim magasba szökjenek.
Ez mellé még egy mély, levegővétel is társul és pillanatnyi csend.
- És nem. Egyáltalán nem rossz, hogy nem voltak borzalmak az életedben. Ami azt illeti, ezért irigyelni foglak - vallom be őszintén, egy halvány mosoly kíséretében.
Közben haladunk felfelé és egy újabb folyosón kötünk ki, bármiféle meglepetés nélkül. A kérdésre, hogy mit tudok, nem válaszolok azonnal. Előbb átgondolom, hogy mégis miféle választ kellene mondanom. Sosem beszéltem még erről senkivel és nem is igen szeretnék. Ezzel az erővel kapcsolatban voltak már rossz dolgaim és csalódásom is. Nem is beszélve az utóbbi incidensről. Ő persze megmutatta az övét, de gondolom nem volt vele sok baja. Az viszont teljesen más, ha az ember tudja, hogy képes gyógyítani, mégis, olykor semmit nem ér vele. Akkor pedig nem marad más, csak a saját magában való csalódás és a további segítségnyújtástól való félelem. Mi van akkor, ha valaki megtudja, mire vagyok képes és segítséget kér? Mi van, ha nem tudok rajta segíteni, bármennyire is szeretnék? Hiába van ilyen erőm, nem menthetek meg vele minden sérültet, vagy minden beteget.
- Ne akard, hogy megmutassam, mert akkor ártanom kellene neked... fizikailag - mondom inkább, hátha ezzel beéri.
Azt azért mégsem nézem ki belőle, hogy saját magának ártana, csak azért, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Bár valószínűleg, tudat alatt, pont ettől a lehetőségtől tartottam, mikor nem mondtam el neki, hogy a saját magán ejtett sérülés, vagy a másokon ejtett sérülés is megteszi.
- Na jó, mi lenne, ha megegyeznénk? Ha megtaláltuk a szobát és megszabadulunk a bőröndtől, elviszel repülni. Én meg... megmutatom a képességemet. Lehetőleg úgy, hogy ne benned tegyek kárt. Rendben? - szalad ki a számon a kérdés.
Amint kiejtem a szavakat, legszívesebben azonnal visszaszívnám. Most már csak abban reménykedhetem, hogy nem megy bele ebbe az egészbe. Nem tudom, hogy hogy tudnám megmutatni. Oké, ezen a helyen bizonyára hamar kiderülne, de... ráérhetne még nem?
- Tudod mit, felejtsd el, nem mondtam semmit!

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 29 Okt. - 20:38

- Jó... hát lehet, hogy igazad van, nem vagyok én otthon az ilyesmiben. - rántom meg a vállam. Táblák, meg térképek, nem szoktam én semmi effélét gyártatni, hogy kicsit is értsek hozzá. Meg amúgy is jól, megvagyok én azzal, ha magam fedezem fel a dolgokat. Persze nem első nap kell és nem bőrönddel, ez is igaz. Már rég kereshetett volna valakit, akit mondjuk megkérdez, azért nem ketten lézengenek az egész suliban. E miatt aztán baromira meglep, amikor kiderül, hogy mióta bolyong már itt bent. Hat kerek óra? Azóta nem sikerült zöld ágra vergődnie? Te jó isten!
- És nem kérdeztél meg senkit? Van pedig jó pár diák, meg tanár, meg egyéb mindenféle a birtokon. Lehet, hogy csak várnod kellett volna valahol. - tényleg úgy gondolom, hogy tök feleslegesen bolyongott az épületben és ha egy kicsit okosabban áll a helyzethez, akkor simán lelet volna valakit, aki útba igazítja, mint mondjuk én, csak kicsit korábban. A következő téma viszont látom, hogy kissé kellemetlen ezzel az egész baleset dologgal, szóval igyekszem kivágni magam és örülök neki, hogy nem az a válasz, hogy tényleg kinyiffant az a valaki.
- Huh, akkor jól van, de hogy érted, hogy egy karcolás se? - állati jó volt a biztonsági öv, vagy én értettem félre, hogy balesete volt?
- Csak elkerült a baj, miért kéne mindenkinek ilyen balhékba keveredni. Azt hiszem a szomszéd kutyája meghalt pár éve, de... az annyira nem nagy cucc, még a dög nevét se tudtam. Uncsi lenne, hogy nem történt velem semmiféle katasztrófa? - tisztára jó életem volt eddig, nyugis, utazgatós, népszerűsködés, nem voltam én bezárva egy szobába, vagy ilyesmi, csak épp csodás módon elkerült minden kellemetlenség. Nem halhat meg mindenkinek minden második rokona nem?
- Látod-látod mondtam én. Na, de te mit tudsz? - mostmár kíváncsi vagyok. Mondjuk úgy, hogy én megmutattam, akkor mutassa meg szépen ő is , így a fair nem? Viszont lassan ki is lépünk a folyosóra, és majd mehet felfelé a menet. Az hogy mondjuk melyik lesz a szobája, arról nem sok fogalmam van, mondjuk én is beköltöztem egybe, aztán kész. Ahol van hely, ott meghúzza magát az ember.
- Ki tudom... de mit kapok cserébe? Bár a bőrönd és te már sokak lennétek, szóval vagy-vagy. - a bőröndöt fellebegtetem, az nem ügy, de ha ő is szeretne repkedni, akkor lent kell hagynia a cuccát. Meg ugye jobb estben akkor vinnem kéne őt, mert hogy ez annyira nem egyszerű, ha csak megfogom a karját, egyáltalán nem valószínű, hogy azonnal képes lesz irányítani, és nem kenődik neki a plafonnal véletlenül, ha nem rántom vissza.

Tárgy: Folyosók Kedd 10 Szept. - 18:21

Értelemszerűen a folyosók kötik össze a második emeleti szobákat egymással. Ahogy az épület többi része itt is az arisztokratikus régies külső jellemzi a környezetet. Kellemes szőnyeg a padlón, mérete és nehéz bársonyfüggönyök az ablakokon és persze képek a falakon a lámpák mellett, amikhez 5-6 méterenként van egy kapcsoló, ha éjszaka járnál erre, akkor se legyen gondod azzal, hogy nem látsz az orrodig sem, kivéve persze, ha éjszaka is látsz. A folyosó közepén van a lépcső, amin felfelé a Padlástér, vagy lefelé az első emelet irányába indulhatsz el.

Tárgy: Re: Folyosók

» Folyosók
» Folyosók
» Folyosók - A Szökevény
» Folyosók helyszínleírás
» Folyosók (valós idejű játéktér)