Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
A fejem teljesen kiüresedett. Az esti fények villódzása sem segített. Már azt sem tudtam hol vagyok. Valahol letértem a főutcáról. Neki dőltem valami kerítésnek, és csak a saját ziháló légzésem hangja kötött le. Kevesen voltak ezen az utcán, de a főutca fénye és zajai még ilyenkor is viszonylag halkan beszűrődtek. Talán ez volt ami segített, hogy újra gondolkozni kezdjek. Talán haza kéne menjek... Igen az lenne a legjobb, vagy egyenesen a rendőrségre? Nem éreztem magam fáradtnak különös módon, olyan volt mintha nem a fél várost futottam volna át. Na jó, New York nagy város, átfutni azért kemény lenne. De valami külvárosi részről, már a belvárosiasabb részre jutottam. A pasas, ha utánam is jött, itt már nehezebben talál meg most. Bár nem igazán úgy vettem észre, mintha futott volna utánam valaki. Hirtelen villant be előttem a képe, az arca ahogy rám nézett, aztán meg ahogy összeesett. A lábaim eddig is remegtek az félelemtől, most egyenesen összecsuklottam. Inkább leültem a földre. Nem értettem mi történt, csak azt hogy nagy szerencsém volt. Eltakartam a kezeimmel az arcomat, még összeszedem magam. De ahogy az arcomhoz értem megint eszembe ötlött valami. Az ujjaimmal próbáltam kikeresni a sebet az arcomon, de nem találtam...
Szerző
Üzenet
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Charles & Sarah Szer. 7 Május - 20:21
Sarah & Charles
Olyasvalakit megtalálni, akivel személyesen még soha sem találkoztál egyáltalán nem könnyű feladat, rám most mégis ez vár. Ritka az, amikor nem Erickel együtt keresünk fel egy leendő diákot, vagy olyat, aki esetleg azzá válhat, de most erre került sor, hiszen rengeteg idejét foglalja le az, hogy Feliciával gyakorol. Soha nem láttam még az elmúlt négy évben ennyire elszántnak. Nagyon érdekli a téma, de még nem mondta el, hogy miért. Amint szeretné biztosan meg fogom tudni, addig pedig türelmesen várok, amíg megnyílik. Megtettem már. Ritkán, de időnként van rá példa és nekem ennyi is elég. Kora délután értem csak New Yorkba, de egyáltalán nem volt jó a hír, ami fogadott, miszerint a lány eltűnt. Nem szokott ilyesmit csinálni, csak úgy nem menni haza, de persze a rendőrség nem foglalkozik egy esetleges bűnesettel addig, amíg le nem telik az a bizonyos huszonnégy óra. Sosem értettem ezt, hiszen ha valaki úgy tűnik el, hogy a szülei tökéletesen tisztában vannak vele, soha nem tett ilyet még, akkor az lenne az alapvető, hogy keresni kezdik. Én viszont megpróbálhatom. Rendkívül nehéz egy ekkora nyüzsgő városban meglelni olyat, akinek nehéz a gondolatait kiszűrni a tömegből, főleg így egymagam. Cerebroval más, mindent felerősít, de talán elég leszek rá, hogy megleljem. Ott jártam a fejében, mint ahogy minden fejben, amikor a gépben állok, megismerem az elméje lenyomatát, ha belé botlom. Órák telnek el, amíg egyszerűen csak találomra járom a várost taxival és próbálom befogni a gyengécske jelet. És végül megtalálom, innen már megy gyalog. Nem kell sok hozzá, hogy meglássam a riadt gyermeket, aki a földön ül. Néha... muszáj megszegni a szabályokat és csak egy kicsit betekinteni, néha hasznos tud lenni. ~Nem lesz semmi baj, nyugodj meg Sarah. Biztonságban vagy, az a férfi már nem bánthat többé és mást sem fog, ezt garantálom neked.~ Barátságos mosoly ül az arcomon, ahogy felé közeledem, de nem szavakkal, csak gondolatokkal üzenek. Túl közel nem megyek, bő két méterre állok meg tőle, hogy még véletlenül se érezze magát fenyegetve.
Sarah Hannon
mutant and proud
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 66
Kor : 28
Tárgy: Charles & Sarah Szer. 7 Május - 15:47
A fejem teljesen kiüresedett. Az esti fények villódzása sem segített. Már azt sem tudtam hol vagyok. Valahol letértem a főutcáról. Neki dőltem valami kerítésnek, és csak a saját ziháló légzésem hangja kötött le. Kevesen voltak ezen az utcán, de a főutca fénye és zajai még ilyenkor is viszonylag halkan beszűrődtek. Talán ez volt ami segített, hogy újra gondolkozni kezdjek. Talán haza kéne menjek... Igen az lenne a legjobb, vagy egyenesen a rendőrségre? Nem éreztem magam fáradtnak különös módon, olyan volt mintha nem a fél várost futottam volna át. Na jó, New York nagy város, átfutni azért kemény lenne. De valami külvárosi részről, már a belvárosiasabb részre jutottam. A pasas, ha utánam is jött, itt már nehezebben talál meg most. Bár nem igazán úgy vettem észre, mintha futott volna utánam valaki. Hirtelen villant be előttem a képe, az arca ahogy rám nézett, aztán meg ahogy összeesett. A lábaim eddig is remegtek az félelemtől, most egyenesen összecsuklottam. Inkább leültem a földre. Nem értettem mi történt, csak azt hogy nagy szerencsém volt. Eltakartam a kezeimmel az arcomat, még összeszedem magam. De ahogy az arcomhoz értem megint eszembe ötlött valami. Az ujjaimmal próbáltam kikeresni a sebet az arcomon, de nem találtam...
Kezdőlap 
by 
