Sarah & Gabriel - Próbaút

-Nem ez az első rodeóm - felelem halkan, és remélem, hogy ez válasz mindkét dologra, amit mondott. Más kérdés, hogy van egy sanda gyanúm, ennél több reakciót igényel majd, és meg is kapja, de előbb még muszáj pihennem egy kicsit. Nagyjából úgy érzem magam, mint egy városi maraton után a futószőnyeg, és úgy is nyúlok ki a homokban. Azért pár perc, és pár korty után már jobb a helyzet, és kényelmesen fekszem a párnámon. Finom ez a csoki...kár, hogy naptejet viszont nem csomagoltam be. na mindegy, úgysem maradunk sokáig, remélem.
-Szóval, azt mondod mások könnyebben kidőlnek? - Kérdem, továbbra is elviccelve a dolgot, aztán felülök, de egyenlőre még a kezeimre is támaszkodnom kell.
-Bár...ha jobban belegondolok, láttam mennyire rá tudsz segíteni mások alvókáján, szóval nem csoda. Hú...ez majdnem olyan durva, mint amikor kerestük azt a srácot, és lezuhant a gép a sivatagban aztán...á de inkább nem traktállak most a beszélő húsevő muskátli meséjével. Mit szólsz, neked is annyira eleged van már az 50. államból, mint nekem?
Megpróbálok felkelni, hisz ez a...hát nem tudom, de itt vagyunk már vagy fél órája, úgy saccolom. A lényeg, hogy elég a lazsálásból. Ideje kideríteni, a sziget melyik részén vagyunk, aztán spuri haza, mielőtt megint ránk sóz valaki egy virágkoszorút.
-Huhh, bocsi - mondom, amikor kénytelen vagyok ránehezkedni, felállás közben, de aztán elismerően hümmögök.
-Te aztán jó erőben vagy, hogy így elbírod a 100 kilómat.

Majdnem Gabriel nyakába ugrottam, mikor végre felült. Aztán úgy döntöttem kímélem kicsit, úgyhogy csak szelíden átkaroltam. Mondani akartam valami olyasmit, hogy de jó hogy jól vagy, de az valahogy túlságosan bagatell lett volna.
- Máris! - mondtam csilingelő hangon, és már ugrottam is a táskáért. Aztán valami nagyot koppant. - Párna?!
Értetlenül húztam elő az említett tárgyat a táskából, majd Gabe felé nyújtottam. Miután elhelyezkedett sorra nyújtottam neki oda a többi említett dolgot. Aztán mély levegőt vettem. Valahogy még az is fura volt. Sós, tengeri levegő...
- Ami azt illeti viszont - szólaltam meg végül ismét -, te bírtad jól...
Bár tekintve hogy az udvar másik fele helyett (feltehetőleg) Hawaiin kötöttünk ki, lehet más meglátásba kéne helyezze a dolgot. De én egyenlőre csak örültem, hogy a bátyám (viszonylag) jól van.
Végül én is elfeküdtem a homokban, de nekem nem kellett kispárna hozzá.

Lustán rebbennek meg a szempilláim, aztán kábán bambulok az engem rángató alakra. Fogalmam sincs, mit akar tőlem, ezért inkább letörlöm a homokot az arcomról, és felülök. De nehezen megy ez ma!
-Jól vagyok... - Mondom megszokásból a kamu szöveget arra az esetre, amikor visszanyerem az eszméletem az ég tudja hol, aztán Sarah-ra nézek, és végre felfogom, mi történt. Körbetekintek, aztán mosolyogva dőlök hátra a homokba, és sárba. Még a karjaim is összefonom, hogy kényelmesebben feküdjek. Aztán kapcsolok, hogy lehet, nem most kéne bealudni...de olyan nehéz!
-Hát, első két ugrásnak nem rossz...úgy értem, ha minden kísérletnek az lenen a vége, hogy Hawaii-n kötnénk ki ingyen, tuti csak tudósok élnének a földön. Mond, húgi, lennél oly drága, és elővennéd a vizemet a táskából? Meg a csokit...és a kispárnámat? Azt hiszem tartunk itt egy kis pihenőt...
Aztán mégis felülök egy kicsit, és meglepetten látom, hogy sehol sincs zöld folt a homokban.
-Héééé, egész jól bírod!

Már egészen ott tartottam, hogy öklendezni kezdjek, és ehhez alig kellett pár másodperc. Ez alatt még azt sem fogtam fel, hogy Gabe még mindig fogja a kezem. valahol az meg volt, hogy még azért nem támaszkodom mindkét kezemmel a földön, mert nem tudok. Azonban az állapotom (számomra is) meglepő módon hirtelen javulni kezdett. Mintha a rosszulléten távirányítóval megnyomták volna a visszafelé gombot, és csak úgy eltűnt volna. Ahogy Godzilla vissza visszamoonwalkol a tengerbe ha a filmet visszafelé tekered. Aztán mintha engem is visszafelé húztak volna, mikor épp felfogtam volna, hogy bizony Gabe!
Amikor megpillantottam már megváltozott fényviszonyok között láttam orra bukni. de nem csak a fényviszonyok... minden megváltozott. De ez valahogy kevésbé érdekelt.
Szinte már hátrébb ugrottam, hogy addig ne legyek a közelébe amíg meg nem nyugszom, és a tenger hangja nem mosódik egybe a saját zihálásommal.
Ami azt illeti egész jó időt futottam ezzel és amikor úgy gondoltam hogy most már biztos semmi baj nem lehet, ilyen szempontból, akkor visszarohantam Gabehez. Abban az esetbe ha még nem emelte fel a fejét a homokból rángatni kezdtem a nevén szólítva, hátha felébred. De ha nem akkor igyekeztem fordítani rajta egyet, hogy legalább a homokba ne fulladjon bele, ha eddig nem tette...

-A túl sok információról eszembe jutott, hogy kifogytam valamiből este. Ne is foglalkozz vele, csak hangosan gondolkodtam...
Aztán már ugrunk is és...hát rég fordult elő, hogy ennyire kellemetlen érzés teleportálni. Komolyan mondom, mintha kirúgták volna a Joker-t, amiért ilyen felvállalhatatlanul humanista eszközöket használ az információszerzésre, és az új fiú most mindent beleadna rajtam, hogy bizonyítani tudjon.
-Hugi...kicsit...kemény a...kézfogásod... - nyöszörgöm, de valójában én vagyok az,a ki szorítom a kezét, és próbálok rá biztatóan mosolyogni. Kétlem, hogy nagyon hiteles lenne a dolog, hisz érzem azért, hogy mennyire kikészít éppen az én drága egyetlen húgom, de azért próbálkozom. Mást úgysem tehetek, már késő lenne odébb ugrani...
Nem mondom, elég fájdalmas, de muszáj bíznom benne...és vennem egy karton csokit hazafelé. Azt hiszem alábecsültem, milyen élmény lehetett ez.
-Nyugalom....nem lesz semmi...b....
Oké, kezd elsötétülni a világ. Ez már nem olyan vicces. Aztán hirtelen eltűnök, de mivel fogom a kezét, jön ő is velem. Egyszerre felkel a nap, én pedig tovább fekszem a f9öldön, arccal a homokban, mögöttem pedig zúg az óceán.

- Helyes, helyes - veregetem meg a vállát úgy mintha én lennék a nagyobbik testvér, és nem fordítva.
- Mi? Vásárolni? - néztem rá kételkedve, ez most hogy jött ide?
- Még nem igen tudom. Nem nagyon találkoztam velük. Elterültem az ágyon legutóbb és be is aludtam. Amikor meg felkeltem akkor meg még ők aludtak.
Nos, nem feltétlenül szándékoztam titkolni a bátyám elől, hogy éjszakánként ki szoktam járni a kertbe ha nem tudok aludni... de talán nem is kellene annyira elsietni ezeknek a dolgoknak a bevallását.
Felkészülni és? Azt hiszem nem vártam, hogy ilyen hirtelen már bele is vágunk. Bár mondjuk akkor mire is számítottam, ha erre nem?
Először úgy tűnt hogy nincsen semmi baj. De tényleg csak egy másodpercig, és csak úgy látszott...
Mintha kipréselték volna belőlem a levegőt. Aztán ezen felbuzdulva végül nagy levegőt vettem, majd a hasamat fogva összecsuklottam. Mindennek következtében természetesen amilyen hevességgel rosszul lettem, olyan hevességgel kapcsolt is be a képességem. Tehát valószínűleg Gabe is rosszul lett,  ha csak nem az összecsuklásom előtt távozott biztonságos zónába. Vagy nem teleportált azonnal, mikor megérezte hogy jön a nagy fekete farkas, hogy elnyelje az agyát. Az én rosszullétem ugyanis nála azt eredményezte, hogy rohamosan kiszállt belőle az erő, egészen az ájulás felé lökve őt.

-Túl sok információ? - Kérdem, felvonva az egyik szemöldököm. - Tudod ugye, hogy előbb olvadna le az arcom, minthogy valami olyasmit közöljek, ami már számodra is zavarba ejtő. Erről jut eszembe, be kéne vásárolni...na majd később.
Aztán a lányra kacsintok, és elnézem még egy darabig, ahogy játszik az űrhajóval. Aztán félre nyelek egy kicsit, és köhögök, amikor felszólít, hogy vegyem kezelésbe Tati-t, és ezen nem segít már, amikor közli, hogy nem azzal kapcsolatban,a mire én gondoltam reflexből.
-Tudod mit? Igazad van, betolok egy TV-t a szobámba, és ha felébredt, megnézzük az ágyból. Amúgy, neked milyenek a szobatársaid? Az enyém alig szokott hazaesni néha...
Arra, hogy alig evett nem mondok semmit. Igazándiból reménykedtem, hogy éh gyomorral jön, amilyen korán van, de mindegy. Így is jó lesz csak...legfeljebb megint reggeliznie kell majd...
-Mindenki igen...illetve nem. Az egyik tanárunk kibírta, meg az igazgató is. Na, de ne foglalkozz most ezzel, inkább vegyél egy mély levegőt és...
Közelebb lépek, a kezem a vállára teszem és már el is tűnünk, csak, hogy felbukkanjunk ott, ahova mutattam. Nekem természetesen már semmi bajom, de neki nagyjából olyan érzés lehet, mint amikor egy hatalmas ököl vágja hasba.
-Oké, nincs semmi baj, tarts ki, és minden rendben lesz. Elsőre mindenkinek rossz.

- Én ne kérnék ilyet? Ha! - szegem fel a fejem, majd az ujjaim közé csippentem a kis papír repülőt. Na jó, talán nem voltam annyira Star Wars mániás mint a bátyám, de láthatóan behatással volt rám ilyen téren.
- Ehm... szép hogy így együtt vagytok, de még talán jobb ha előre szólok, hogy van olyan fogalom hogy ,,túl sok információ"... remélem nem kell majd ilyesmiért szólnom...
Az igazság az volt, hogy még semmi rosszat nem tett. De reménykedtem is benne, hogy ez így is marad.
- Akkor vedd kezelésbe őt... - böktem oldalba a könyökömmel. - Már ami a Star Warst illeti... - egészítettem ki gyorsan.
- Ez most komoly? - vonom fel a szemöldököm a papír zacskóra... - Akkor talán jobb is, hogy nem ettem túl sokat reggelire...
A kétségeimet azonban nem sikerült ilyen könnyen lesöpörnöm magamról, mint ahogy mutattam magamról.
- Már ilyen kis távolságnál is rosszul lehetek? És mindenki rosszul szokott lenni?
Ő mondta hogy tegyem fel a kérdéseimet...
Majd mikor megkaptam a válaszaimat, akkor így vagy úgy készen álltam az ,,ugrásra".

Mivel kellően kihalt ebben a korai órában a sulinak ez a része, ezért nem nagy kunszt észrevennem a közeledő kishúgomat. Hála az égnem ő kivételesen nem azok egyike, akiknek az evolúció segít abban, hogy a frászt hozzák rám..legalábbis nem hangtalan léptekkel.
-Ha szeretnél egy ilyet, csak kérned kell - vágok vissza, és a kezébe dobom a kis űrrepülőt, aztán felugrom a padról, és én is közelebb lépek hozzá.
-Az ő közelében meg nem a Star Wars-ról fantáziálok...bár, most hogy így említed, nem ártana lassan megnézetnem vele.
Aztán, ahogy a közelébe érek, újabb papírtárgyat adok a kezébe, ezúttal viszont valami olyasmit, ami nem esett át origami kezelésen. Sarah egy papírzacskót kap, melyet elég határozottan tukmálok rá.
-Erre félek szükséged lesz. Az első pár ugrás szinte mindig heves rosszulléttel jár...de ne aggódj, nem az angol királynő udvarába megyünk először, épp csak oda - mutatok fél méterre tőlünk.
-Ha van kérdésed, most tedd fel, mielőtt még...tudod. Ha kész vagy, akkor indulhatunk is.

Igazából fogalmam sem volt mire számítsak ebben a témában Gabrieltől. Most hirtelen úgy éreztem, hogy valóban sok volt az az idő amikor nem láttam őt. Mintha ezt a felét nem ismerném. És nagy valószínűséggel így is volt.
És azt sem tudtam hova megyünk. Úgyhogy végül úgy döntöttem nem spilázom túl a dolgokat. Felvettem egy melegítő nacit, valami kényelmes cipőt meg hoztam magammal egy pulcsit, biztos ami biztos. Bár úgy tűnt ma jó időnk lesz.
Már messziről kiszúrtam Gabet. Ő úgy tűnt egy egész táskával jött. Lehet hogy ő már jobban ismeri a szitut... Ami mondjuk így bele gondolva már nem volt annyira biztató... De inkább megvontam a vállam.
- Szia bátyó! - köszöntem neki vidáman. - Látom kellően komolyan veszed a dolgot mint általában - csipkelődtem meglátva mennyire sikerült elbűvölnie magát azzal a papír X-szárnyúval. - Neked nem is kell Tati ehhez - dobtam meg egy cuki mosollyal. Ha nem ő lett volna, talán még idegesítőnek is találhatott volna. De hát Gabe az Gabe.

Ahogy megbeszéltük, szombat hajnalban várom az én drága húgomat a parkban, egy hátizsákkal felszerelkezve, amiben megtalálható egy elsősegély csomag, némi pénz, és három napi hideg élelem, biztos ami biztos. Nem mintha nem bíznék benne, de ha beijed, és használja rajtam a képességét, az ég tudja, hol kötünk ki...
Másfelől, bármilyen kockázatos is ez, nagyon fontos, hogy megejtsük, elvégre nem hagyhatom, hogy magába zárkózzon, és rettegjen a képességétől, illetve elméletben az is segít, ha látja, hogy valaki, szinte hasonló génállománnyal már egészen belejött a saját istencsapása irányításába.
Amíg Sarah-ra várok, addig a Tati jegyzetfüzetéből kölcsönvett papírlapokat hajtogatom össze vissza. Az új forma, amit tanultam, az origami X-wing szerintem nagyon jól néz ki, és ahogy elkészülök vele, két ujjam közt tartva röptetem össze vissza az arcom előtt, és még csücsörítve lézer hangokat is imitálok, mint egy öt éves gyerek. Na igen, olcsó játék...