你是我的朋友吗? - Harry & Mo Mo

Mo Mo és Harry

- Ez általában sikerül is, de ma nem voltam ennyire szerencsés.
Vágom rá mosolyogva, alapvetően nincs sok gondom az alvókámmal, de megesik, hogy túl sok gondolat jár a fejembe, és akkor buktam is a dolgot. Példának okáért ma is, pedig elég fáradtnak érzem magam, de egyszerűen hülyét kapok a sok zajtól, ha képes lennék rá, egyszerűen húztam volna egy falat az ágyam köré, de ezt még hanyagolnom kell.
- Váó, akkor nyitnom kellene egy jósdát.
Állapítom meg vigyorogva, akkor sem venném komolyan az ilyesmit, ha ő épp megbántani akarna vele. Nem szokásom felülni más szívózásának, vagy visszaadom, vagy nem veszek róla tudomást. Jelenleg azonban nem gondolom, hogy ilyesmiről lenne szó. Van benne valami fura, mintha nem volna képes átadni az érzéseit, de különösképpen nem fogom ezt firtatni, mások vagyok, van, akinek az ilyesmi nem megy könnyen.
A nevetésére felállok, és meghajolok, úgy érzem, buktam ezt a Ha Ha dolgot, de legalább okoztam neki pár vidám pillanatot. Mármint, gondolom vidám, hisz nevet. Aztán persze már ülök is vissza, a macska meg betámad természetesen, mert hát, én ilyen kis szeretnivaló srác vagyok. Vagy fogalmam sincs, esetleg halszagom van, bármi lehet, ezek a kis nyávogó állatok elég kiszámíthatatlanok tudnak ám lenni. Szerintem legalábbis. Megsimogatom, nem vagyok én olyan szőrösszívű, sőt, egyáltalán nem, szóval nem okoz gondot nekem, hogy megtegyem. Csak ne nyalogasson azzal az érdes nyelvével, mert azt nem bírom.
- Nincs, de nem vagyok süket, sem vak, általában nyitott szemmel járok, tudod...
Mosolygok rá, aztán bólintok, jah, hallottam őket fellépni, elég sok minden látok, hallok, mert általában nem tűnök fel ott, ahol vagyok. Sokak szerint tök jellegtelen csóka vagyok, ami igazából rendkívül bosszantó valahol, de egyelőre nem fogok ugrálni miatta, majd változik, vagy nem, de mit érdekel engem, ha vannak olyanok, akikkel jól kijövök.
- Maradjunk abban, hogy hallgatni szeretem, de ha énekelnem kellene, szerintem megrepednének bele a falak.
Ha a macska a simogatásra sem hagyja abba a dagasztást, akkor felemelem, és leteszem a földre, nem vagyok én senki körömreszelője…

Mo Mo és Harry

Van valami fura a mosolyában, Quinn esetében például biztos vagyok benne, hogyha mosolyog, hát azt szívből leszi, ám jelen esetben ez a bizonyosság valahogy elmarad. Sebaj, ez nem akadályoz meg abban, hogy visszamosolyogjam a magam idióta módján, de ebben még kétségkívül így is több az érzelem.
- Horkoló szobatársak.
Felelem nagyjából úgy, mintha ez mindent megmagyarázna. Igazából nem feltétlenül kell velem dumálnia, ha egyedül akar lenni, én aztán nem fogom benne zavarni, a fülhallgatóval még azt sem hallja, ha levegőt veszek.
Asszem, a macska eldönti helyettünk a kérdést, mikor a lábam körül sertepertél, lehajolok, és megkísérlem megsimogatni, ha már idejött, csak nem lesz ellenére. Nem nagyon ismerem a macsekokat, valahogy sosem volt egy ismerősömnek sem.
- Kitalálom, a fején lévő folt miatt.
Nem vagyok ám ennyire mindenre ráhibázós, egyszerűen ez valahogy adja magát, szóval nem lepődtem meg egyáltalán a választásán. Mosolygok is rajta egy jót, miközben simogatom Csokit.
- Gondolm, azért mondtad a Mo Mo-t előre, mert azt szereted, szóval jó lesz az. Én meg Harry vagyok, és még véletlenül sem Ha Ha.
Vigyorgok, jó, lehet gyökér dolog, de valahogy annyira kikívánkozott, remélem, abból, ahogy körbevigyorgom a fejem, vágja, hogy nem szívatásból mondom. Egyszerűen csak én ilyen vicces gyerek vagyok, amit persze mások nem feltétlenül tartanak annak.
- Ne viccelj, te voltál itt előbb, maximum én zavarhatlak téged, de egyébként nem zavarsz. Jó eséllyel csak halálra unnám magam, ha nem lennél itt.
Legyintek felé, nem kell az a fülhallgató, legalábbis addig biztosan nem, amíg én itt vagyok. Nem szeretném, hogy azt gondolja, bárki inkább a csöndes elmélkedést választaná a társasága helyett. Hát milyen ember már az olyan? Gőzöm sincs, de én tutira nem erősítem ezt a kategóriát.
- Te vagy az az akapellás csajszi amúgy?
Kérdezek rá, mert bár nekem kappanhangom van, de attól még szeretem, ha valaki tud énekelni, jó lenne, ha nekem is menne, de inkább nem erölködöm.

Mo Mo és Harry

Elég későn van, de túl sok minden jár a fejemben, valamint szerintem a gyakorlást is túlzásba vittem, mert amint lehunytam a fejem, mindenféle labirintusokról álmodtam, amikből menekülnöm kellett, mert rám omlottak. Nem nagyon akartam agyalni azon, hogy ez mit jelenthet, inkább úgy döntöttem, hogy járok egyet. Először kimentem az udvarra, de elég hamar eszméltem, hogy bakker, befagy a seggem, szóval visszahúztam a belem az épületbe. Ez persze nem változtatott azon, hogy én valami természet közelibb helyre vágytam. Tekintetemmel végigpásztáztam az iskolát, hátha érkezik valami isteni szikra, s lám meg is jött hamar, a Tetőkert pont megfelelő lesz.
Azonnal indultam is felfelé, úgy sejtettem, ilyenkor már úgysem lesz ott senki, úgyhogy magamra maradhatok a gondolataimmal. Igaz, hogy a szobatársaim már szunyálnak, de attól még ott vannak, teleszuszogják a jelenlétükkel a szobát. Most valahogy nem bírom. Még a legrövidebb utat választva is beletelik jó pár percbe, míg felérek, és amikor végre megjelenik előttem a tetőtér, már látom is, hogy tévedtem, nem leszek egyedül. Visszafordulni csak nem kellene, elvégre az mekkora tapló dolog volna, hacsak nem vak, mert akkor nem tudná, ki vagyok, de szerintem nem az, és hiába van a fülhallgató a fülén, attól még lát. Szóval, irány befelé. Nem tudom, ki a csajszi, egész aranyosnak tűnik ránézésre, meg kicsit elvarázsoltnak. Azt hiszem, nem lesz itt túl nagy gond.
Quinn a legjobb barátom, de még így is vannak olyan dolgok, amiket nem tudok vele megbeszélni. Gáz, tudom, de valahogy úgy érzem, hogy például a Kátyás esetet nem mondhatom el neki, gőzöm sincs miért, de azt hiszem, rosszul esne neki. Vagy csak én képzelem így, vagy ha nem is esne rosszul, elítélne miatta, mégiscsak sakál részeg voltam, és alig emlékszem valamire – de az a valami eszméletlen volt -, és egy tanárral gabalyodtam össze. A szobatársaimnak szintén nem akartam elmondani, egyrészt, el sem hitték volna, másrészt pedig szerintem rövid úton híre ment volna a dolognak, amitől persze egy csapásra menő lettem volna, de szintén átgyalogolok a legjobb barátomon. Úgyhogy kussoltam. Ennek az egész szájtépésnek az a lényege, hogy kéne még legalább egy olyan barát, akivel megoszthatok olyasmit is, amit Quinnel nem. Mondjuk a Quinnes dolgokat… azt csak nem beszélhetem meg vele. Perpill nincs ilyen, de ki tudja.
- Szia!
Bár tippre nem hallotta, úgyhogy vigyorogva intettem is neki, biztos, ami biztos. Szép hangja volt, tetszett, én inkább nem dalolászok, botrányos lehetek a kappanhangomon. Mindenesetre, akármit is reagált, leültem egy székre, és élveztem a kissé hűvösebb, de nem elviselhetetlen klímát, és játszottam a sapimmal. Ne kérdezze senki, hogy miért toltam a fejembe, szerintem csak kellett valami, amivel feldobom magam, meg bárkit, aki szembejön. A macskát észrevettem, de ő egyelőre jól elvolt a lánynál, szóval különösebben nem foglalkoztam vele.