Nora és Leo - "Démonok" egymás közt (szőke és az iker)

Ugyan farmerban van, de az is éppen eeget mutat az alakjából, mert szinte rátapad a lábára nem tudom, hogy bír egyáltalán járni és létezni egy ennyire szűk farmerben, ugyan tisztában vagyok, hogy a nőknek nincsen olyan, ami nekem, nekünk férfiaknak van, de vérkeringése neki is kell legyen és nem tudom, hogy a nadrágtól hogyan tud a vér keringeni a lábába, de ő tudja. ~Még hogy nincs különbség?~ Ez szörnyű, összemérnek egy pisis 8 évessel, mikor én 9 vagyok, vagyis leszek, de ezt nem kell tudnia, ahogy azt sem, hogy tudom, hogy ő is mutáns, sőt még ismerem is a képességét is. Vicces, hogy egymást idegesítjük, bár én nem vagyok az a típus, aki könnyen felidegesedik, most sem vagyok ideges, hiszen csak szerepet játszom, ami mindig a fő pénzszerzési módszerem volt, bár most nem az a terv. Nem tudom mi a célom a hölggyel, de jól szórakozom. Végre kibújik a szög a zsákból.
- Régen aludtam ágyban.
Árulom el a célom, bár nem tudom, hogy jó ötlet elárulni ezt, de hát ő kérdezte. Amúgy eléggé veszélyesek vagyunk egymásra, hiszen a képessége mindkettőnknek igen csak komolyan befolyásolja a másikat. Ugyan megpróbálhatja elszívni az életerőmet, azonnal előhívom Andrewt, aki nem fogja hagyni azt.

Igen, valóban nem illendő, hogy 9 éves létemre nőket mustrálok, de hát férfiból vagyok, még ha csak 9 éves is és még nem indultak meg a változások, amik pár év múlva megfognak, de hát ne mutogassa azt, amit nem akar mutogatni. Én magam is hülyeségnek tartom hiszen nem lehet több 20-nál és hát annyi idősen, amennyi én vagyok nem lehet, vagyis hát ritkán van az embernek gyereke, de ez mindegy. Meg van a napi nevetés mennyiségem, legalábbis abban az értelembe, hogy okoztam valakinek egy kis mosolyt, bár inkább röhögésnek mondanám. Nem sértődöm meg rajta, hogy kinevet, hiszen tudom, hogy röhejes volt a feltevés, hogy egy 18 éves lány az anyám lehetne. Nem mellesleg ahogy kinéz ki tudja, hogy mi bajom lenne, ha ő szült volna, nem mintha most normális lennék, hiszen nem vagyok egyedül, a testvérem mindig velem van, bár ezt nem láthatja, csak aki képes érzékelni a képességemet vagy legalább meg tudja mondani, hogy mutáns vagyok.
- Kilenc vagyok.
Kérem ki magamnak, még hogy 8 ez sértés, nem társulok 8 éves kistökökkel, én már érett 9 éves vagyok és senki ne nézzen 8-nak. Húzom fel az orrom s teszek úgy, mintha meg lettem volna sértve azzal, hogy egy évvel fiatalabbnak néztek. Továbbra sem kérek pénzt inkább aranyosan a néni szemébe nézek, valódi boci szemekkel, aminek eddig még a legmorcosabb irodista sem tudott ellenállni, hátha most is bejön, bár nem tudom, hogy mit fog reagálni.

A nő, akit kinéztem jelez, hogy meg se próbáljam, de nem az a típus vagyok, aki feladja, nem is nagyon izgat a jele, nem is biztos, hogy nekem jelzett lehet, hogy egy mögöttem álló ismerősének integet, bár meg is szólalt. Nem vagyok hülye annyiszor csináltam ezt és mi van, ha csak mellé akarok állni. Nem is kértem tőle, csak beálltam mellé, mintha semmi célom nem lenne.Nem mondhatnám, hogy nem ettem, hiszen a tesóm talált néhány drogost, akiknél már ott volt a drogra kellő pénz, de eléggé be voltak állva az előző adagra, hogy ne zavarja őket pár fillér ne érdekelje őket. Ugyan a pénz nem néhány fillér volt, de ez őket úgysem fogja érdekelni, maximum újra betőrnek valahova, engem meg az nem érdekel. A hölgy valószínűleg továbbra sem érdeklem, de ha már úgysem ad egy kis pénzt, akkor legalább a vizuális élménynek hódolok, amit a nő ad, magyarul megcsodálom alakját és egyéb adottságait. ugyan még csak 9 éves vagyok, de annyi emberben jártam már, hogy ezek a bűnös gondolatok már bennem is megfogalmazódtak. Ha úgy vesszük már volt olyanban is részem, ami eléggé 18+os, bár az nem az én testem volt, hanem egy megszállt emberé, akinek sikerült összehoznom a dolgot. Mindegy, csak lesz valahogy, hiányzik az öröm, hogy valaki önzetlenül ad pénzt.
- Anya?
Nézek rá a nőre, bár pontosan tudom, hogy anyukám elhagyott és semmi emlékem nincs róla, ahogy abban is biztos vagyok, hogy pont a képsségem miatt hagyott el, tehát neki nem volt. Mindegy, ezt ő nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy tudom a képességét és nem akarok azzal közelebbről megismerkedni.

New York, a világ legnagyobb játszótere, ami nem teljesen igaz, de nekem, aki egy árvaház falai közt nőtt fel és nem éppen szeret szabályok szerint játszani egy város maga a tökéletes paradicsom, ha játszótársakat keres, még ha az emberek nem is akarnak játszani, az ne igen érdekli az ifjakat, mert akármennyire is egy vagyok a sok közül, sosem vagyok egyedül, hiszen az ikertestvérem Andrew mindig velem, még ha ez az átlag embernek nem is látszik, szó szerint testvérek vagyun, mondhatni egy test és vér, tehát igazi testvéri kötelék tart össze minket, ahogy a testünk is, mert jelenleg egyen osztozunk, de képesek vagyunk szétválni, emberek csak mutánsnak hívnak minket mégis mi is emberek vagyunk, mert ha az ember is mutációk sorozatából lett az, akit úgy hívhatunk homo sapiens. A szemünk színe, a hajszín, de még a bőrünk is mutációnak köszönhető. Nem is értem, hogy mért annyira izgalmas ez az emberek számára. Ugyan mi is emberek vagyunk, de mégis az emberiség felett állunk képességeink alapján. Körülöttem is jelenleg is rengeteg mutáns van, akik valamilyen képességre tettek szert valamilyen véletlen vagy születés folytán, de nem igazán érdekel. Keresem a célpontot, bár még eddig nem találtam, pedig azt mondják, hogy itt a sok drogos és alkoholista és nekem pont rájuk lenne szükségem. Majd csak összefutok valakivel. És ekkor meglátom, ugyan nincs elgyengülve, de talán segítségemre lehet egy szőke, csínos nő. Ha testnek nem is felel meg, de szeretem az ilyeneket kifosztani kedvességemmel, még ha nem is nevezné lopásnak azt amit űvelni szeretek az ilyenekkel, még szerencse, hogy ilyen fiatal vagyok és az égiak ezzel a tüneményes arccal áldottak meg. Meg is indulok, hogy pénzt kérjek egy kis ételre vagy bármire, bár nincs szükségem rá, ha kell valami megszerzem magamnak máshogy, de ez is jó szórakozás.