we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Gareth & Imogen - Warwick Hotel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeVas. 7 Szept. - 21:19




Gareth & Imogen



- Sajnálom... komolyan, de talán érthető. Nem volt okom bízni önben. - a stílusa és az a nagyzoló magabiztosság, amit mutatott nem sokat segített ebben. Nem ment, hiába akartam volna máshogy állni hozzá, aztán a tetejében jött ez a zsarolás is... nem mondhatom, hogy jól indult az ismeretségünk, de az a fontos, hogy végül mégis csak jól alakult, hiszen mostanra egészen máshol tartunk. Én magam hívtam őt vacsorázni, amit még napokkal ezelőtt nem gondoltam volna. El sem akartam jönni ide, ki voltam borulva, hogy fenyegetett, hogy kitálal mindent, már az is idegesített, hogy odaült mellém a kávézóban, most pedig... elég nagy fejlődést sikerült elérnünk rövid idő alatt, de pont ezért remélem, hogy tudja, nem szándékosan bántottam őt és ma már nem is tenném meg.
- Talán... talán nem. - nem vagyok benne biztos, hogy igaza van és ez egyszerűen magyarázható. Nem akarom az életemet viccelődésre alapozni. Túlságosan sokat csalódtam már, és nehéz ha valakit nem tudok kiismerni. Mi van, ha én komolyan veszek valamit, amit ő nem? Hiába a rejtély, meg a misztikum, az se jó mindenek felett. Én szeretem kiismerni azt, aki engem érdekel és az, ha folyton csak gondolkodni kell rajta, hogy mit is jelent az, amit mond vagy tesz egyáltalán nem jó. Mások vagyunk persze, ezzel nincs is gond, sőt ha úgy nézzük igazán egyikünk se tudhatja, hogy mi a helyes, vagy hogy mi a jó. Az én kapcsolatom tönkrement, eldobtak, neki viszont nem is volt soha, legalábbis én így tudom, akkor tehát talán mind a ketten tévedünk.
- Ön is hibázott fiatal korában? - ez akkor lenne csak igaz, ha így lenne. Én naiv voltam és reméltem valami olyat, ami nem történhetett meg, ő viszont az eddigiek alapján nem tett sose ekkora butaságot. Nem engedett a szívének, mert nem akart fájdalmat, akkor hát még sem követ el mindenki fiatalon hibákat, mert ha ő nem tette, tehát mégis csak én voltam a túl naiv és ha kicsit is okosabb lettem volna, nem járok végül így, nem maradok itt egy gyerekkel és nem törik darabokra a szívem. A következő szavaira csak finoman elmosolyodom. Na igen, talán majd lesz, aki ennél jobb választ is tud adni neki, netán... nem is biztos, hogy mindenhez szavak kellenek, néha elég a gesztus, netán a tettek.
- Ha ezzel meglephetlek... akkor azt hiszem bánnám, ha nem találkoznánk többet és csak visszatérnél a jól megszokott életedhez, a csillogáshoz. - tudom, hogy az a kellemesebb és a könnyebb, de igenis bánnám. Igenis szeretnék még találkozni vele, szeretnék még látni, mert a mai nap alapján mondhatom, hogy egyáltalán nem olyan rossz ember, mint amilyennek az első alkalmakkor tűnt. Én is eltüntetem mindenesetre az utolsó falatokat, aztán csak csendben belé karolok, hogy elindulhassunk felfelé, de még sem tudom csak így, ilyen egyszerűen elengedni. - Én is köszönöm és... tényleg sajnálom, hogy sok rosszat mondtam rólad. Már tudom, hogy a nagy része nem igaz. Jó éjt Gareth! - közelebb hajolok mielőtt még távozna, hogy lágy csókot leheljek az arcára. Talán kicsit hosszabban is, mint ahogy illő lenne, de ez most nem érdekel. Csak aztán tűnök el a szobámban.

//Köszönöm a játékot, kivételesen nem dobom be a rémálmos verziót, már alkalmaztuk párszor Very Happy De remek volt, mint mindig. ^^//

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzomb. 6 Szept. - 0:46


Imogen & Gareth



- Ez csak természetes, és el sem hinné, hányszor bántott meg rövid ismeretségünk alatt, de igyekszem nem a szívemre venni. – természetesen az ismeretségünk elejére értem a szavaimat, hiszen a utóbbi órákban nem bántott meg, de az elején… nos, igen, nem is egyszer, folyamatosan csak ítélkezett és leszólt, de nem vettem magamra, még ha nem is esett valami jól. Hozzászoktam valamilyen szinten már a kritikákhoz, így hát tudtam úgy viselkedni, hogy az látszódjon: egyáltalán nem zavar a mondandója. Természetes az, hogy nem esett jól, de azért több kellett volna annál, hogy megsértődjek és csak úgy elmenjek. Arra pedig már valóban egy szavam nem lehet, hogy ne látnám eleget mosolyogni, mert az utóbbi időben igen sokat tesz így. Úgy tartom, hogy nem smink és drága ruhák kellenek egy nőnek ahhoz, hogy gyönyörű szép legyen. Elég egyetlen mosoly, egy őszinte mosoly és máris ő a legszebb nő a teremben. Ahogy mondani szokás: a mosoly a legszebb ékszer, amit nő viselhet.
- Éppen ezért kell őket elviccelni. – mondom egy szerényebb mosoly kíséretében, mielőtt a poharamért nyúlnék. Azt hiszem örülök annak, hogy azt mondja, nem képes rajtam kiigazodni. Az ember legyen örök rejtély, igaz? Mégis mi érdekes van abban, ha ismered a másik minden egyes kis apró szokását, és nem marad semmi újdonság, amivel megtudna lepni? Az ember fejlődik folyamatosan, és mindenkinek vannak olyan kis apró titkai, amiket senkire nem mer rábízni. Lehetnek ezek sötét, súlyos titkok, de ugyanúgy lehetnek könnyedek és jelentéktelenek is. Nem szeretnék soha senkit sem teljesen kiismerni, szeretném, ha maradna benne valami, ami titok előttem, amivel folyamatosan megtud lepni, hiszen a rejtélyek mindenkit vonzanak, igaz? Persze, vannak akik a teljes ismeretség hívei, de szerintem az igazság megöli a szerelmet. Persze, őszintének kell lenni, de soha nem árt az, ha van valami misztikum, valami titokzatos és sejtelmes az emberben. Egyéniségek vagyunk, ha minden lapunk kiterítjük az asztalra, azzal elveszik a varázs.
- Én inkább azt mondanám, hogy fiatal volt. Olyankor mindenki naiv és figyelmetlen, szinte már törvényszerűen hibázunk fiatalkorunkban, hiszen akkor keressük önmagunkat, nemde? – én is hibáztam, bár nem tudom megmondani, hogy mekkora is volt az. Eleinte úgy éltem meg, mint életem legnagyobb hibáját, de az idő múlásával alábbhagyott bennem a fájdalom, és megtanultam együtt élni a döntésemmel, a választásommal. Márpedig, ha ez sikerült, akkor minden bizonnyal nem volt olyan nagy hiba, mint aminek tartottam. Akkoriban fiatal voltam, mindenhol az igazi önmagamat kerestem, amit talán megleltem volna, ha Grace-szel maradok, de én másként döntöttem. És még mindig nem tudom ki is vagyok igazándiból.
- A női lélek csupa rejtély, kitudja, talán egyszer valaki képes lesz még ennél is többet mondani, ennyire egyszerűen. – eresztek meg felé egy mosolyt. Nem zavar különösebben, hogy nem reagál a célzásokra. Én sem direkt módon eresztem meg őket, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy ne lenne ez egy kicsit sem benne. Ám az igazság az, hogy ilyen vagyok, gyakran célozgatok és bókolok a nőknek, nem számít, hogy mióta ismerem őket. Természetes, hogy azt hiszi, játszom a szavakkal, és egy szépnek tűnő látszat mögé bújtatom az igazságot, elvégre ezt csináltam egész életemben.
- Ahogyan nekem se. – bólintok egyetértően, persze továbbra is széles mosoly ül az arcomon. Nem hinném, hogy valaha is látott volna úgy, hogy nem mosolygok, bár ez most teljesen mellékes dolog. A lényeg az, hogy az élete minden bizonnyal innen már csak felfelé ível, és ez a legjobb a mélyponton lévő embereknek. A tudat, hogy innen már nincs út lefelé, csakis felfelé, többet már nem veszíthetnek, csakis nyerhetnek. És én segítek nyerni Imogennek, még ha nem is bízik meg bennem teljesen. Nem számít, azonban a bizalmatlansága ellenére is segítek neki, bár reménykedem benne, hogy azért már van az irányomban némi bizalma.
- Igen, azt hiszem meglepne. – mondom mosolyogva, ahogyan az utolsó falatot is megeszem, és kiiszom a poharam teljes tartalmát. – Rendkívül kellemes meglepetés érne ebben az esetben. – teszem még hozzá, majd a számlát kérem, és a pincér gyorsan is hozza, én pedig amint fizetek, és természetesen adok borravalót a pincérnek, már fel is vezetem Imogent a szobájához, gondolom már alig várja, hogy lehunyhassa a szemeit, hogy aludjon egy kiadósat. – Nos, köszönöm a mai napot Imogen! Aludjon jól, holnap nagy nap vár rád, egy új élet kezdete! – mondom mosolyogva, ahogyan kezet csókolok, és elindulok a saját szobám felé.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimePént. 5 Szept. - 15:10




Gareth & Imogen



- Azért ezt így ne jelentse ki, biztos azért lenne olyasmi, ami még önnek is rosszul esne. - finoman elmosolyodom. Azt hiszem most már egy szava sem lehet, ahhoz képest, hogy szóvá tett már sosem mosolygok, vagy legalábbis nem eleget... azért az utóbbi időben ezt elég jól sikerült pótolnom. Hála neki, annak, amit tenni akart értem... értünk és azt hiszem a társaságának is. Nem érzem úgy, hogy hiba lett volna az után, hogy elköszöntünk egymástól mégis csak bekopognom, hogy vacsorázzunk együtt, bár minden bizonnyal azért eléggé meglepődött a dolgon. Talán még én magam is, de ettől függetlenül már örülök, hogy megtettem. Jobb ez így, mintha egyedül lennék most a szobámban és csak gondolkodnék, hogy vajon jól döntöttem-e, hogy vajon tényleg segít-e, vagy csak valami játék ez az egész. Azt hiszem tényleg kezdek bízni benne és remélem, hogy tényleg tudja, ha átejtene az... nagyon durva húzás lenne.
- Nem tudok önön kiigazodni... de vannak dolgok, amikkel nem jó viccelni. - talán egy pillanatra elkomolyodom, de aztán visszatér a mosoly és csak megrázom a fejem, ahogy kortyolok az italomból. Tényleg nehéz eldönteni, hogy mikor viccel és mikor gondol valamit, és őszintén szólva még csak nem is tudom, hogy melyik lenne jobb, de ez olyasmi, ami... azt hiszem nem a legjobb vicc alap, mert valahogy nem vicces, ha viszont komolyan veszem, miközben ő tényleg csak viccel... Szóval nem, ezt most tényleg annyira nem tudom jó kedvűen kezelni, még ha már sok mindent sikerült is vele kapcsolatban.
- Naiv voltam és figyelmetlen, ebben azért csak hibás vagyok. - és persze álmodozó, arról nem is beszélve, hogy család nélkül vágytam valami normális életre, vágytam rá, hogy fontos legyek és még ennek talán az... álcáját is képes voltam elhinni. Nem szabadott volna, nagyon-nagy butaság volt most már tudom, de legalább tanultam belőle és már cseppet sem adom ilyen könnyen magam. Nem arra értem, hogy másoknak, inkább arra, hogy úgy általában nem adom magam könnyen az életnek, mert az élet az, a sors, ami folyton játszik velünk. Akadályokat gördít elénk, talányokat farag, hogy aztán legyen mit kibogozni, legyen miből tanulnunk. Azt hiszem én már egy életre megtanultam a leckét, mert nagyon komoly következményei lettek a naivitásomnak és többet nem követem el ezt, ebben biztos vagyok, így legalábbis nem.
- A kérdés maradhat, inkább válasznak kell mást várnia, bár... nehéz lenne ennél jobbat remélni. - és most a többit egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ezeket a finom célzásokat, amiket tesz, mert... az a baj, hogy ha valaki igazán jó trükkmester, akkor nem tudhatod, hogy mikor játszik, mikor van a szavai mögött nem más, csak egy kis szórakozás, és mikor beszél komolyan. Nem érzem azt, hogy kiismertem volna már őt, sőt azt sem tudom, hogy van-e olyan, aki képes esetleg kiismerni őt. Egyelőre még saját magammal kapcsolatban is nagyon sok a kérdésem, nem tudom, hogy vajon tényleg mit gondolok róla. Kedvelem, igen megkedveltem ennyi idő alatt, de attól még ugyanúgy félek, hogy ez mivel is jár.
- Igaza van azt hiszem és láthatóan bevált, úgyhogy egy szavam sem lehet. - legalábbis az biztos, hogy most itt vagyok és hogy nyugodt lesz az estém, a többi pedig... reménykedem benne, hogy reggelre nem gondolja meg magát és abban is azt hiszem, hogy nem derül ki, hogy az egész csak egy kósza álom volt semmi több. Igazság szerint szeretném, ha változna az életem, szeretném, ha végre minden jobb lenne, szeretném ha az életem egy kicsit végre felfelé ívelne, nekem is jár ennyi nem igaz? Épp eleget küzdöttem már, épp eleget nyeltem már le, hogy kapjak cserébe egy kevés jót is. Egy élet... egészen furcsa lesz, tényleg furcsa, de persze jó értelemben. - Ha azt mondom, hogy nem is bánom, akkor az meglepné? Meglepne? - váltok a végén tegeződésre, ezzel burkoltan neki is megadva rá az "engedélyt". Már azt hiszem épp itt van ennek az ideje, főleg hogy közben az utolsó falatot is elfogyasztom, lehet hogy lassacskán tényleg ideje lesz azt a kiadós alvást megejteni, amiben rég nem volt részem. Egy kényelmes, puha ágyban, nem az apró kis lakásomban.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 3 Szept. - 23:13


Imogen & Gareth



- Kérem, mindig mondja meg, talán már ismer annyira, hogy tudja, nem fogok megsértődni bármit is mond. – persze, egy két dolog talán rosszul eshet, de nem vagyok sértődékeny fajta, ezt minden bizonnyal már neki is sikerült kitapasztalnia. Szoktam sértéseket kapni, vannak sokan, akik irigyek, de olyanok is szép számmal akadnak, akik egyszerűen csak nem szeretik azt, amit csinálok. Aztán persze ott vannak a szülők és a rokonok, akik nem nézik jó szemmel azt, hogy a lányuk egy vadidegen, felelőtlen emberrel szerepel az újságban, és ezután már könnyű kitalálni, hogy az éjszaka mik történhettek. Hozzászoktam már a dicséretekhez és a bókokhoz is.
- Miért, maga szerint nem lennénk jó páros? Persze, nem mondom, hogy könnyű lenne, de minden kezdet nehéz igaz? – kérdezem tőle mosolyogva, ráhagyva azt, hogy viccként fogja-e fel a mondandómat, vagy sem. Nyilvánvalóan sokat kéne változtatnom az életemen ahhoz, hogy gyereket vállaljak, hiszen az én munkámba és életembe ez nem igazán fér bele, mondhatni lehetetlenség, hogy mindemellett jó szülő és tisztességes apa legyek. De még mindig tartom magam ahhoz, hogy ha van miért, akkor én megváltoznék. Egyszer már majdnem sikerült, de aztán a cél előtt egy lépéssel megtorpantam és inkább visszaléptem, mint előre. Most már okosabb vagyok, tapasztaltabb, talán mondhatom, hogy ez nem következik be újra, de nem tudhatom, igaz? A szerelem mindig kockázatokat hordoz magában, soha nem lehet biztosra menni. Nem könnyű boldognak lenni, ez az igazság, és nem is mindenkinek sikerül. Akárcsak én régen, mindenki fennakad azon, hogy mi van akkor, ha vége lesz? Az olyanok, mint Imogen, nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy boldogak legyenek, hiszen mertek kockáztatni, az már más kérdés, hogy sikerült-e nekik. Az élet csak úgy élet, ha kockáztatsz és nem egy burokban élsz. Én féltem attól, hogy mi lesz a szerelem után, hogy mi marad meg abból, amim volt, és végül ez is lett a vesztem.
- Nincs mit, véletlenül se érezze magát hibásnak azért, ami történt. – elvégre nem az ő hibája, senki sem képes parancsolni a szívének, senki nem tudja azt szeretni, akit akar. A szív úgymond külön működik, az a mi… lelkiismeretes eszünk. Nem tud hideg logikával gondolkodni, csak az érzésekre alapozni, és ez így is van rendjén, így kéne működnie az embernek, mégis a legtöbben, jómagamat is beleszámítva, inkább azon gondolkodunk, hogy mégis mi történhet, mivel számolhatunk, felakarunk készülni az ismeretlenre, és végül a saját kardunkba dőlünk bele. Nem lehet kiszámolni az életet. Élni kell és kész, néha jön egy pofon, de a végén úgyis mindenki feláll.
- Ugye? Viszont így már ön tudja a választ, úgyhogy valami új kérdést kell majd kiötlenem, mert nagy előnnyel indul így mások előtt. – mondom szélesen mosolyogva, vagy már inkább vigyorogva? Az igazat megvallva, nem tudom, hogy egészen pontosan miként is vélekedik rólam. Talán utál, talán kedvel, esetleg teljesen közömbös vagyok a számára, nem tudhatom, és talán még ő se tudja. Vannak dolgok amikre nincsenek válaszok, és még több van, amikre nem akarunk választ találni, Ez nem feltétlen jelent rosszat, csak… csak amolyan időkérés, megbizonyosodás. Érték már őt is csalódások, biztos tisztában van azzal, hogy milyen érzés fejest ugrani az ismeretlenbe.
- Ugyan, ha szépen mosolygok önre, akkor bele ment volna? Magánál nem működik az, ami a többi nőnél igen, így hát kicsit drasztikusabb megoldáshoz kellett nyúlnom. – való igaz, hogy a kezdet nem volt éppenséggel sétagalopp, és igen ellenséges is volt velem szemben a legelején, de azt hiszem sikerült már ezen túllépnünk, elvégre most is itt beszélgetünk egymással, nem? A kedvemért biztosan nem hagyja abba azt a munkát, nekem pedig tennem kellett arról, hogy helyesen cselekedjen, még ha ez azt is jelentette, hogy zsarolnom kellett őt. Végül is csak jó dolog sült ki mindebből, igaz?
- Ez csakis magán múlik, azt kezd az életével, amit csak szeretne, szíve joga. Viszont anyagi gondjai aligha lesznek, és most már két élet helyet elég lesz egyet élnie. – mondom halovány mosollyal célozva arra, hogy megszabadult Annabell-től. – Ugyanakkor… sajnos nem ígérhetem meg, hogy nyugta lesz tőlem, remélem megérti.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 3 Szept. - 13:55




Gareth & Imogen



- Ha ennyire értékeli, szívesen megondom a véleményemet, ne aggódjon. - mosolyodom el. Azért ez ritka, és őszintén szólva az elején nem is gondoltam volna, hogy értékeli az őszinteséget. Nem olyan férfinek tűnt igazság szerint, hiszen ha jól sejtem, akkor a többség nem szokta a képébe mondani, hogy mi a véleménye, inkább csak... teszik neki a szépet, hogy a közelébe férkőzhessenek, mert gondolom az mindenki számára hasznos. Én viszont valahogy világ életemben kimondtam azt, amit gondolok, vagy legalábbis az esetek nagy részében, mert persze vannak olyan esetek, amikor erre nincs lehetőség, teszem azt ott a munka, amikor nem mondhatod csak úgy a főnök, vagy kuncsaft szemébe az igazságot, mert annak rossz vége lehet. Olyankor meg kell hunyászkodni, de ha esetében nem erről van szó, annak külön örülök. - Hogy... mi lennénk? - jó azért ezen egy pillanatra fenn akadok, még ha minden bizonnyal nem is mondja komolyan, vagy mondjuk úgy nem érti szó szerint. Aztán csak elmosolyodom, amikor sikerül értelmezni és feldolgozni az információt. - Talán igen, ha sok körülmény más lenne és ha más lenne az életünk. - vonom meg végül a vállam finoman. Na igen, azért ez olyasmi, ami nagyon sok mindenen múlik. Én már nem hiszem, hogy újra mernék kockáztatni egy másik gyerekkel, egyelőre még Narcissával is épp elég nehéz lesz majd valahogy megoldani, hogy felfogja amit tettem nem ellene szólt, hanem pont hogy érte történt. Gareth pedig... hát őt tudjuk, hogy milyen, nem dobná csak úgy el az életét, ezt ő maga mondta nem igaz?
- Köszönöm, jól esik, hogy ezt mondja, hogy nem... nem az én hibám volt. - naiv voltam talán és szerelmes, arról pedig nem tehetek, hogy ez történt velem, aztán meg már nem volt más választásom, mint alkalmazkodni a helyzethez, és megoldani valahogy. Hát így sikerült, más kiutat sajnos nem láttam. Tudom, hogy ez se a legjobb, de... ez van azt hiszem, nekem ennyit osztott le a sors. Vannak, akik jó lapokat kapnak, de az én paklimból hiányoznak a magas lapok. Már elfogadtam és épp e miatt nehezebb elhinni, hogy... változhat.
- Végül is teljesen jogos és igaza is van, tökéletes kérdés. - mosolyodom el.. No igen... miért szeret valaki. Narcissa apja azt hiszem sosem szeretett igazán, legalábbis másra nem tudok gondolni. Én szerettem, tudom, és nem is tudnám elmondani, hogy pontosan miért, csak az a fiatal kori gyorsan kialakuló, perzselő tűz volt meg bennem, ami aztán elégette a lelkem, amikor egyszerűen csak eltűnt az életemből. Nem sok minden van, ami fájdalmasabb ennél, hiszen a fizikai sérülések gyógyulnak, azok idővel rendbe jönnek, de a lélek... nem lehet bekenni, nem lehet bekötözni, és ha egyszer sérült akkor már soha nem lesz olyan tiszta, mint volt. Mindig ott marad a félsz, mindig ott marad a bizalmatlanság, mert félsz, hogy újra ugyanúgy fog fájni és majd újra nem tudsz tenni, hogy jobb legyen.
- Tudom és... hálás vagyok érte, hogy segít, még ha nem is kezdte épp a legjobban. - mert hát kár lenne tagadni, nem volt a legjobb indítás az, hogy zsarolással kezdte, de igaza volt, máshogy nem mentem volna bele, máshogy nem hittem volna el, hogy segítene és hogy van esélyem a változásra. Most is nehezen hiszem el, de legalább próbálkozom és nem utasítom el alapból a próbálkozását. Bár... azt hiszem nem is lenne túl sok választásom. A következő szavai meglepnek, bár nem is ez a legjobb szó. Inkább... talán nem örülök neki? Lehetséges igen. - Tehát ha holnap hazamegyek, akkor minden rendben lesz és... éljük az életünket tovább, én is azt, amit eddig? - burkolt, nagyon burkolt kérdés ez. Valahol azt jelenti, hogy akkor hát nem is látom többé? Hiszen, ha megtette már azt, amit kellett, amit akart, akkor igazság szerint nincs oka rá, hogy máskor találkozzunk, nincs oka rá, hogy segítsen, vagy egyengesse az utamat nem igaz?

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeHétf. 1 Szept. - 14:13


Imogen & Gareth



- Szeretem, hogy ilyen őszinte velem Imogen, kevesen mondják ki azt, amit nem akarok hallani. Köszönöm! – mondom széles mosollyal, ahogyan biccentek egyet felé. Sajnos az emberek sokszor csak azt mondják, amit hallani akarok, hogy így vágódjanak be nálam, hogy észrevegyem őket, de ők nem tudhatják, nem érthetik meg soha azt, hogy nem az egyetértés és nem a közös érdekeltségek az, ami felkelti a figyelmemet, hanem sokkal inkább az egyéniség, a különlegesség, és persze az sem árt, ha valaki igazán gyönyörű teremtés. Ezért nagy öröm számomra az, hogy Imogen nem azt mondja, amit hallani szeretnék, hanem, amit gondol, még ha ezzel talán meg is találna bántani, ami nem valószínű, ugyanis nem szokásom megsértődni, se az igazságosan, se a hazugságon. – Köszönöm, ha így gondolja. Tudja, ezek szerint akkor mi lennénk a tökéletes szülői pár, nemde? – elvégre ő jó anyja, még úgyis, hogy nem ő neveli a gyermekét, és azért ahhoz bizony szív kell, hogy valaki még így is kiváló anya legyen. És bár én nem tartom magamat valami igazán nagy apa jelöltnek, szerinte jó lennék a gyermeknevelésbe, úgyhogy olybá tűnik, hogy minden gyermek legszívesebben minket kívánna szüleinek. Persze, csak vicceltem, nem szándékoztam semmiféleképpen sem megbántani őt, remélem nem veszi sértésként szavaimat, mert tényleg nem annak szántam őket. Gyakorta van, hogy megsértek embereket, és nem szokásom finomkodni általában, amit az emberek többsége nem vesz valami jó néven, pedig én csak az igazságot mondom, azt, amit annyira akarnak hallani, amit annyira erőltetnek, de félnek meghallani és észrevenni.
- Nem azért került ilyen helyzetbe, mert ne lenne okos. Hanem, mert az élet csúnyán kibabrált önnel, és aljas módon használta ki a szépségét. Ön tudálékos és jó ember Imogen, csak rossz dolgok történtek önnel, rosszabbak, mint a nagy átlaggal. – nem tartom őt butának, se rossz embernek a tettei miatt, mert most már pontosan tudom, hogy mi az, ami ezekre a tettekre sarkallta őt, és azt kell mondanom, hogy ennél nemesebb okból kifolyólag nem lehet bűnbe esni. Nem szép dolog, amit tett, hogy pénzért árusította ki magát, de nem azért tette, mert lusta lenne dolgozni, vagy azért mert annyira élvezi, hogy átgázolnak rajta. Hanem mert van egy kislánya, aki bár nem tud  létezéséről, de ez mit sem számít, hiszen Imogen tud róla, és ez éppen elég. Feláldozott mindent a lányáért, aki, ha ebben a mederben folyna tovább az élet, soha nem tudná meg, hogy mit tett érte az igazi anya. Ez pedig aljas dolog lenne, ugyanis tudnia kell, hogy milyen jó ember vigyázott rá és egyengette fiatal élete egyelőre még rövid útját.
- Megkérdezném, hogy miért szeret engem. Nem várok hosszú monológot, mindössze hat szót, egyetlen mondatban: nem tudom, de nem is érdekel. – nem kell megmagyarázni azt, ha szeretsz valakit, bőven elég, ha érzed, ha minden egyes kis mozdulatoddal kitudod fejezni. A szerelmet nem bizonyítani, hanem átélni kell, és sokan itt dőlnek kardjukba. Két emberért van a szerelem, és nem bizonyítani kell a másiknak. Ha ezt várja, akkor inkább lépj tovább, ne maradj, mert amit érzel az csalóka vágy mindössze, egy gyönyörű köntösbe bugyolálva. Néha még magunknak sem szabad hinni. A másiknak hinni kell bennünk, kockáztatni értünk. Mert igen, összetörhetjük a szívét, de akár hordozhatjuk is mienk mellett egy életen át.
- Az első néhány éjszaka minden bizonnyal szokatlan lesz, de nem rossz. – nem hinném, hogy annyira vágyik arra, hogy éjszakánként más-más férfiakkal ossza meg az ágyát. Szokatlan lesz az biztos, de alkalmazkodni fog, a jót amúgy is könnyebben szokja meg az ember, mint a rosszat, márpedig szerintem az egy jó dolog, hogy nem kell éjszakai műszakot vállalnia a lánya normális életének biztosításáért.
- Kicsit kontárkodtam azon színház igazgatójának a fejében, ahol játszik. Megkapja a jól megérdemelt előléptetést, és persze a fizetése is jócskán meglesz emelve, nem hinném, hogy ne jönnének ki belőle mindketten. – mondom egy szerényebb mosoly kíséretében, két falat között. Van, vagyis volt tervem, amit már sikerült is kiviteleznem. Az emberek életét nem bízom a vakszerencsére.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeVas. 31 Aug. - 14:54




Gareth & Imogen



- Igen, annak ismertem meg, de mondhatja azt is, hogy csak kíváncsi, de ez azért sántít. - vonom meg a vállam, de már nem akarok azért fenn ezen olyan nagyon, mint eddig. Nem számít, végülis segít és az a fontosabb, nem az, hogy kötekszik, vagy hogy folyton meg akarja mondani, hogy mit hogyan gondoljak. Az a helyzet, hogy én is tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy kell állnom az életemhez, csak most kissé változtak a dolgok és megpróbálok valami mást, valami többet, jobban kihozni belőle. Nem biztos így sem, hogy sikerülni fog, de attól még reménykedhetek benne, persze csak finoman, mert igazán nem tudhatom, hogy mikor lesz a vége megint valami nagyon nagy pofon az élettől. Jó lenne, ha nem így történne, de... sajnos erre is épp elég esély van. - Szerintem már azért is jó apa lenne, mert így gondolkodik. A legtöbbeket nem is érdekel, hogy mi lesz egy gyerekkel. - csak úgy léteznek bele a vakvilágba és nem foglalkoznak vele, hogy egy kicsi lelki világa mit visel el. Ő nem ilyen, azzal hogy már előre azon gondolkodik, hogy hibázhat, szerintem igenis pont e miatt lenne jó apa.
- Ha így lenne, akkor nem kerültem volna ilyen helyzetbe, nem gondolja? - nem dőltem volna be neki, hisz mégis csak megzsarolt, nem engedtem volna az igazgató zsarolásának, nem kellett volna megosztanom vele az ágyam kényszerből, és nem jutottam volna olyan helyzetbe, amibe, nem lett volna egy másik életem és főleg nem lenne egy kislányom, akinek nincs apja. Nem hiszem, hogy olyan okos lennék, vagy jó emberismerő, sőt... szerintem nagyon nem vagyok az. Talán őt egy fokkal jobban sikerül kiismernem, de szerintem őt sem tökéletesen, épp ezért is tartok tőle, hogy meglepetést okozhat még nekem nagyon is könnyen. Épp ezért nem merek teljes mértékben hinni benne, még ha nagyon csábító is lenne a lehetőség, ezért marad meg az a bizalmatlansági faktor most is, mert nem tudhatom, hogy mikor lesz tényleg... baj, mikor ébredek fel úgy, hogy kiderül az egész csak egy jó álom volt, de semmi több.
- És mi lenne az az egyetlen egy kérdés? - pillantok rá kíváncsian, még komolyan meg is áll a kezemben a villa a levegőben, mozdulat közben, mert érdekel. Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen fickónak, aki ennyire láthatóan a szerelem és az érzelmek ellen van, mi lehet az az egy kérdés, ami választ ad, hogy vajon igaz szerelem-e, ami érez valaki, vagy sem. Ezt még én sem feltétlenül tudom, sőt igazából sejtelmem sincs róla, hogy az, amit anno éreztem igazi volt-e. Fájt, a hiánya, az egyedüllét, de nem tudom, hogy igaz szerelemnek számított-e. Vajon jobban belesajdult volna akkor a szívem, vagy az, amit akkor éreztem épp elegendő kín volt? Nehéz lenne ezt megválaszolni.
- Igen, én is ebben reménykedem, bár nem hiszem hogy csak úgy könnyedén át lehetne állni, mármint hogy azonnal. - nem hiszem, hogy nyugodt éjszakám lesz, mert már túlságosan megszoktam egy életstílust, és ha sokszor nem alszol éjjel, akkor nehéz valamiféle normális életütemre ráállni, de majd azért megpróbálom. Ha más nem, hát pár nap múlva majd sikerülni fog. - És mi lesz... velünk? Mármint úgy értem, hogy velem és Narcissával? Hogy gondolta ezt az egészet? - a hegedűmet nem tenném félre, de még mindig nem tudom, hogyan tudnám eltartani őt is magamat is, fenntartani a lakásomat egyetlen fizetésből. Ha így kitalálta ezt az egészet, akkor csak kellett hogy legyen rá valami konkrét terve... igaz?

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzomb. 30 Aug. - 18:32


Imogen & Gareth



- Ugyan, én csak kíváncsi voltam, netán kötekedőnek ismert volna meg? – rendben van, hogy zsaroltam, de… de végül is az ő javát szolgáltam vele, igaz? Mármint jót tettem a zsarolással. Kötekedni pedig nem szokásom, én ezt csak idegesítő kíváncsiskodásnak hívom, de semmiképpen se kötekedésnek. A kérdésemet pedig már meg is válaszolta. Ezek szerint én képtelen vagyok kimutatni azt, hogy bármi is fontos lenne, inkább visszabújok a csigaházamba, amiben vár rám a felületes, semmilyen életem, amit mindig is éltem. Nos… talán igaza van. Nem igazán próbáltam soha megváltozni, egyszer megfordult a fejemben, hogy meg kéne, de végül elvetettem az ötletet. Nem fogom meghazudtolni a természetemet. – Azonban, ha tévedek, akkor egy gyermek életét teszem tönkre. Lennének nálam sokkal jobb apajelöltek is. – mondom mosolyogva. Az én életemben nem férne el egy gyerek, de kár is ezen gondolkodni, hiszen már régebben megtanultam, hogy nem a gólya hozza a gyereket. A családalapítás egy nagyon fontos kérdés az ember életében, fel kell rá készülnie, biztosra mennie, és… és már előre biztosítani egy olyan életet, amiben képes lesz ő, a párja és a gyermeke is úgy élni, ahogyan azt kell. Van, aki ezt elsieti, vagy keresztbe húzza a számításait az élet, de én… én bizonyságot akarok. Nem mondom, hogy ellene lennék egy családnak. Egyszerűen csak nem illek bele egyikbe se, legalábbis így érzek.
- Időnként? Kérem, ön mindig sokkalta okosabb nálam Imogen, nem kell ahhoz fejekben kutakodnia, hogy meglássa azt, amit a bolond ember próbálom eltitkolna saját maga előtt. – nem hinném, hogy kettőnk közül én lennék az okosabb, főleg nem azért, mert képes vagyok mások fejében befolyásolni a dolgokat. Ez egy adottság, hatalmat ad mások felett, de közel sem jelenti azt, hogy okosabb lennék Imogennél. Az a tapasztalatom, hogy a női megérzés elképesztő dolgokra tud fényt deríteni, Imogennek pedig különösen jó érzéke van ahhoz, hogy meglássa azt, amit én nem akarok. Mintha folyamatosan ráakarna világítani valamire, csak én nem hagyom neki. Direkt, vagy önkéntelen… nem tudom, de számít egyáltalán? Az én koromban az ember pontosan tudja, hogy mihez akar kezdeni magával, ilyenkor már van családja, megvan az élete, de nekem nincs. Se család, se élet, csak egy… egy folyamat része vagyok, egy illúzió törékeny kis darabkája, egy jól működő hazugság szószólója, ki nem hagyja a hétköznapi embereknek, hogy felébredjenek az álomnak hit valóságból. Ez vagyok én. Nem csaló, mert amit csinálok az a valóság, csak az ember képtelen elfogadni azt a tényt, hogy vannak különleges emberek. Én csak… én vagyok.
- Persze, megértem, és nyugodtan tartsa is fent, ha így jobbnak érzi. – ismerem a csalódást, bár én még a kibontakozása előtt ellöktem magamtól. Ismerem milyen érzés, mikor dobban egy hatalmasat a szív, mintha földrengés rázná meg az ember egész lényét. Mikor úgy érezzük, hogy megszabadultunk minden jótól és rossztól, hogy visszatérhetünk a világba és újra részesei lehetünk az életnek nevezett káosznak. Viszont nem tudom milyen érzés igazán szenvedni tőle. Én a saját esélyemet eldobtam magamtól, mert előre számoltam a fájdalommal, amit hagyott volna maga után bennem. Nem akartam, hogy összetörje a szívem, így inkább megvédtem mindkettőnket és külön utakra léptünk. Ezt mondom, de közben csak a gyávaságomat szeretném megmagyarázni, bár tudom felesleges. A szerelem először gyönyört ad a szívnek, de mindig fájdalmat hagy maga után. Azonban néha az ember hibája ez. Mert fél az újtól, az ismeretlentől, akármilyen csodásan is hangzik, de félünk nyitni a másik felé, mert eszünkbe jut mi van akkor, ha az illető ahelyett, hogy mosolyogva mászik be az ablakunkon, mit mi nyitottunk ki neki, inkább köveket hajigál be rajta, ezzel bántva, megalázva minket. Grace azt mondta egyszer nekem, hogy borzalmas érzés engem szeretni, mert folyamatosan csak csalódást okozok. Szörnyű kitartani mellettem, fárasztó, és soha nem tudta megmondani, hogy miért bírta. Ő volt az, akinek fel kellett volna adnia, mégis én vettem véget nekünk. – Erre a kérdésre, emberenként más választ kapni. Van, aki szerint az az igaz szerelem, mikor nem várunk semmit sem a másiktól, csak a szívét. Megint mások szerint ezt csak tudja az ember, mert képtelen másra gondolni. Én szerintem pedig egyetlen egy kérdéssel eldönthető ez. – persze, semmi garancia arra, hogy az igaz szerelem örökké is fog tartani. Elvégre igazinak hívjuk és nem öröknek, igaz? A kettő két külön dolog. Szeretni valakit tiszta szívedből nem azt jelenti, hogy örökké mellette is fogsz maradni. Akár egy vita, akár a halál… bármi közbeszólhat. A szerelem nem győz le mindent, csak értelmet ad mindennek.
- Eltudom hinni, nehéz lehetett, hogy éjszaka is dolgoznia kellett. Remélem itt sikerül majd kipihenni magát, senki nem fogja zavarni. – vagy inkább úgy kellett volna mondanom, hogy megdolgozták? Nem akarok szemtelen lenni, ezért nem is így mondtam, együtt érzek vele, valóban nehéz lehetett így élni. – Mit tudnék tenni? Csinálom azt, amit eddig. Az emberek orra alá dörgölöm a valóságot, hogy aztán semmit ne vegyenek észre belőle.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimePént. 29 Aug. - 21:21




Gareth & Imogen



- Igen, így már jobban stimmel. - mosolyodom el. Lám... tényleg el tudta érni, hogy egészen gyakran sikerül mosolygásra késztetnie. Nem folyton, de azért magamhoz képes gyakran és egészen őszintén is, szóval igazából egy szava sem lehet. Én igyekszem, talán fogjuk rá, hogy ő is. Nem fog a bizalom azonnal kialakulni bennem felé, az teljességgel kizárt, de amennyit tudok, annyit kihozok magamból. Tényleg jó lenne, ha végre az életem normálisan alakulna, tényleg szeretném, ha így lenne. Pont azért nehéz benne reménykedni, mert ha elképzelem, nagyon vágyom rá, akkor sokkal rosszabb lesz végül majd a pofára esés, sokkal rosszabb lesz ráébredni, hogy az élet újra csak zsákutcába csalt. Azt hiszem egy újabb csalódás után már végképp biztos, hogy képtelen lennék bárkiben megbízni, vagy bárkinek adni egy újabb esélyt. Kizárt!
- Direkt keresi azt a szót, amibe beleköthet igaz? Úgy érzem, hogy nem akarja mutatni, hogy bárki is érdekli, hogy felületes és csak éli világát, de közben mégis csak tud odafigyelni. - mert megjegyezte, amit mondtam, mert figyelt, mert láthatóan talán még érdekli is, hogy mi van velem, milyen volt a sorsom, hogy milyen lehet, ha segít. Úgy gondolom, hogy ezek alapján a maga módján kedves, hiszen nem maradéktalanul, de szerintem már ez is önmagában elég nagy dolog ahhoz képest, ami az első benyomásom volt róla, amikor először megláttam ott a parkban, amikor csak úgy leült mellém kérdés nélkül. Aztán persze azzal se sokat dobott az első benyomáson, hogy zsarolt, de összességébe, ha ezektől eltekintik, akkor mégis csak egy rendes fickó a... maga módján. - Gyereket nevelni mindenkinek nehéz és szerintem nincs is olyan szülő, aki úgy gondolná, neki tökéletesen menne. - mosolyodom el. Én persze e téren nem sok mindent mondhatok, hiszen nem én neveltem fel a lányomat, nem az én érdemem, hogy az lett, aki, nem sok ráhatásom volt. Igazából fogalmam sincs, milyen szülőnek lenni, de azt tudom, hogy fontos nekem, hogy bármit megtennék érte, hogy... az életemet adnám, és talán ez is elég, hogy azt mondhassam jó szülő vagyok, a helyzethez képes legalábbis.
- Látja én is tudok időnként okos lenni, hiába ön a... mentalista. - vagy nem is tudom, hogy mi erre a jó szó. Ő az, aki kutat a fejekben, de a szimpla női megérzéssel, figyelemmel én is ki tudok szűrni dolgokat. Ha az ember nem hall, akkor másból tájékozódik, hiszen a hanglejtésre nem lehet építeni és a száj mozgása nem mutat meg mindent, bár a hangok, a látott hangok sok mindent, olyasmit is, amit más nem hallana meg, de én a gesztusokra is figyelek, hogy hogyan ül, milyen a testtartása, ez is fontos egy beszélgetés során. Nem mondom, hogy könnyedén kiismerem, inkább, hogy... valamennyivel jobban le tudom szűrni, hogy milyen is ő, mint mondjuk mások, akik kevésbé töltenek vele el őszinte perceket.
- Nem minden áron gondolom úgy, hogy fájdalmat okozna, de... muszáj ezt a lehetőséget is fenn tartani magamban, akkor talán könnyebb elviselni. - ha mégis így lesz. Ő a maga csalódását kivédte, amiről persze nem tudok. Ő a maga csalódását egyszerűen félretette, nem kellett megélnie, nem úgy, ahogy nekem. Ő döntött a véget vetésnek, nekem viszont nem volt választásom. Engem hagytak el, és pontosan tudom, hogy ez milyen érzés, és nem szeretném újra átélni, mert túlságosan rossz volt. Épp ezért jó hallani, amit mond, hogy talán az igazi szerelmet nem utasítani el. - De honnan tudja, hogy mi az igazi? - pillantok rá egy halvány mosollyal, hiszen ez jól hangzik, csak épp... soha sincs garancia, az életben sajnos tényleg soha nincs. Közben persze a már megérkezett vacsorámat eszegetem. Határozottan finom, jó ötlet volt a konyhafőnök ajánlatát választani, mindenképpen megérte, máskor is megérné. Bár gondolom ezen a helyen minden finom.
- Nem tudom, ön mihez kezd? Gondolom először is... elmegyek majd dolgozni, tudja a próbák nem várnak meg, éjjel pedig jól kialszom magam bár azt már itt is megteszem. Rég... nem aludtam jól. Azt hiszem az alvás nagyon hiányzott. - na igen, ha éjjel is és nappal is élsz, akkor fel kell áldozni ezt-azt és az egyik ilyen történetesen az alvás nálam legalábbis.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 27 Aug. - 22:25


Imogen & Gareth



- Igaz. Akkor úgy fogalmazok, hogy egy igazi szülő, a legjobbat és a legtöbbet akarja megadni a gyermekének. – nos, nekem az árvaházakról nem igazán vannak tapasztalataim, soha egyetlenegyben sem voltam még. Családban nőttem fel, és a szüleim elvesztése után felkaroltak, így nem kellett az árvaházba mennem, de eltudom képzelni, hogy milyen rossz is lehet ott egy gyermeknek. Egyedül, magára hagyatva, mikor tegnap még egy teljes család körében ülhetett le reggelizni az asztalhoz. Az apja újságot olvasott, az anyja pedig az iskoláról kérdezgette. Másnap itt ébred, a szülei sehol. Már ha nem a születése után egyből adták oda egy árvaháznak. Az a jobbik eset, nem igaz? Persze, egy ilyen helyzetben erről nem igazán beszélhetünk, elvégre minden eset rossz, de a legjobb eset ezen rosszak közül még az, ha nem ismeri a szüleit, igaz? Akkor reménykedhet, hogy nem csak úgy leadták őt, mint valami megőrzésre váró csomagot.
- Köszönöm, kevesen illettek eddig a ”maga módján” kedves jelzővel! Mi lenne az én módon? – csak mert furdal a kíváncsiság. Az igazat megvallva, ezt csak egyetlen ember szájából halottam, Imogenen kívül. – Szeretem a gyerekeket, de felnevelni egyet… nem tudom, hogy arra képes lennék-e. – az nagyon sok munka, idő és energia, nem beszélve arról, hogy elképesztően sok mindent kell feláldoznod érte. Erre a feladatra meg kell érni, én pedig úgy érzem, hogy harminchárom éves létemre se voltam képes felnőni a feladatra, hogy felneveljek egy gyereket. Persze, talán sikerülhet, de nem szeretnék kockáztatni, elvégre azzal a gyermek életét rontanám el. Az ember nem válogathatja meg a szüleit, én pedig nem akarok csalódást okozni a saját gyermekemnek, feltéve ha lenne persze. Ez azért valahol mélyen érthető, nem? Egyesek talán úgy gondolják, hogy ezek a kifogásaim, és azt kell, hogy mondjam, jól gondolják, ezek az érveim és egyben a kifogásaim is. Épeszű nő nem tőlem akar gyereket, hanem olyasvalakitől, akire számíthat mindenképpen. Kivéve, ha ördögien jóképű kölköt akar.
- Igen, és egyre zavaróbb, hogy folyamatosan igazat kell adjak önnek! – mondom kedélyesen mosolyogva. Félelem. Remekül ismerem ezt a szót, szinte már a legjobb barátomnak mondhatnám őt. Kockáztatni kell, bizonyos utakra rálépni, másokról pedig ezzel egyidejűleg letérni. De messze nem ez a legrosszabb dolog. Hanem az, mikor választania kell az embernek, és egy életen át rágódhat majd azon, hogy vajon ez volt-e a jó döntés? Senki sem tud félelem nélkül dönteni, ez az egyetlen dolog, ami megnyugtat. Azonban gyáván és félve dönteni… úgy már nem mindenki tud. Elfutni a saját érzései elől. Ma már nem fáj az, amit akkor tettem, ma már nem él olyan intenzíven bennem a fájdalom, képes vagyok elfelejteni, együtt élni vele, még ha néha eszembe is jut, hogy mi történt aznap. A fájdalom egy idő után az ember mindennapjainak részévé válik, szinte el is felejti, hogy mi volt az, ami kiváltotta őket. Vagy nem, és egy életen át rágódhat azon, hogy mi lett volna, ha … Semmi. Semmi nem lett volna. Felesleges ezeken gondolkodni, mert nem lehet megváltoztatni egy döntést, és az emberfia miért kínozza magát a múlttal, ha egyszer az állandó, és nem tud beleszólni, hogy miként alakuljanak a dolgok?
- Maga nagyon arra van kihegyezve, hogy én fájdalmat okozok önnek mindenképpen! – sóhajtok egy nagyot, de végül is elismerem a kérdés jogosságát. – Kivételek mindig vannak, ugyebár? Nem, nem hinném, hogy csak úgy fájdalmat tudnák okozni egy szemrebbenés nélkül magának. – mégis mi jobb jöhet? Fura ezt így kimondani, de jelen pillanatban Imogen a legjobb dolog, ami van az életemben. Ő… nos, más. Jó értelemben más. Valamiért úgy érzem, hogy nem tudnék egyszerűen csak lelépni, eltűnni, magára hagyni őt, és nem feltétlen azért, mert van egy lánya, akit nem szeretnék bábként mozgatni, csak mert neme éppen olyan kedvem van, hogy egyik nap segítek, másik nap elárulom az anyját. Belekezdtem valamibe, hát be is fejezem, ezért is válaszoltam neki többek között őszintén.
Azonban most hazudtam neki. Igenis volt olyan ember az életemben, akit fontosnak tartottam, de eltaszítottam őt magamtól, csak mert féltem attól, hogy mi lesz, ha… butaság, de így történt. Az én hibám, már nem tudom visszacsinálni, nem fogok siránkozni amiatt, ami történt. Én döntöttem így, ha elégé szerettem volna Grace-t, minden bizonnyal másként cselekedtem volna, nem igaz? Az a nagy igazság, hogy ma már csak az emléke él bennem. A fájdalom, amit akkor éreztem, mikor kiléptem az életéből. Az emlék fáj, de nem érzem úgy, hogy még mindig vágynék rá. Különleges nő volt? Igen. Szerettem? Nem eléggé. – Feltéve persze, ha igaz szerelemről van szó. Az egyetlen igaziról. – helyesbítek azért. Grace akkoriban sokat jelentett, de ma már… ma már igazándiból nem jelent semmit, csak egy árny a múltból, aminek néha eszembe jutnak az emlékei. – Mit tervez, mihez kezd holnap, miután hazamegy? – ártalmatlan kérdés, amit a kíváncsiság vezérel.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 27 Aug. - 18:28




Gareth & Imogen



- Ha minden szülő így lenne vele, akkor nem lennének árvaházak nem igaz? - tudom, hogy milyenek azok a helyek és tisztában vagyok vele, hogy nem minden gyerek azért kerül oda, amiért én is, a szülei halála miatt. Sokan vannak, akiket eldobnak, akik nem kellenek, akik tévedések voltak, és akik e miatt magukra maradnak. Ismertem ilyeneket épp eleget, így hát nem hiszek abban, hogy minden szülő így van ezzel, hogy mindegyikük annyira imádja a gyerekét. Ott van erre a tökéletes példa, a lányom apja. Ki tudja, lehet hogy visszatért valamikor a városba, lehet hogy tud róla, hogy van egy lánya, még sem merült fel benne soha, hogy megkeressen engem, minket. Jó persze nem tud Narcissaról szinte senki, de... akkor is, nem tudhatom, és nem is hiszek benne, hogy ha találkoznék vele valaha, akkor mégis kiderülne, hogy félreismertem, hogy volt valami komoly oka annak, hogy elment, hogy igazából nem akart csak úgy eltűnni, csak nem volt választása. Már amúgy sem számít, túl sok idő telt el azóta, én pedig túlságosan sokat és nagyot csalódtam. Az egész világképemet megváltoztatta vele egy szemvillanás alatt.
- Nem is tudom... a maga módján mégis csak figyelmes, és valahogy úgy érzem a szavaiból, hogy szereti a gyerekeket, vagy tévedek? - segít nekem és nincs rá különösebb oka, akkor tehát mégis csak szorult belé legalább egy cseppnyi jó érzés, tehát úgy gondolom, hogy jó apa lenne, ha egyszer az akarna lenne. Persze már idősebb, már talán túl van azon, hogy erre lehetősége legyen, de miért ne? Nem tudhatja, hogy mit hoz a sors, és én úgy gondolom, hogy ő nem hagyna el egy kicsit, nem keserítené meg a sorsát azzal, hogy apa nélkül kelljen felnőnie, főleg hogy ő maga is tudja milyen, ha jó család veszi körül, nem tagadná ezt meg mástól sem nem igaz? Talán pont e miatt is segít nekem, a lányomnak inkább, hogy neki jobb legyen, mint ami most, hiszen igaz, hogy megkap mindent, de azok főként anyagiak, nem tudom, hogy mennyire szeretik őt, mennyire viselik igazán a gondját szeretettel is, törődéssel.
- Nem hiszem, hogy tudhatná, attól félek ezt senki sem tudhatja, de azt sem, hogy mikor szalasztja el az örök boldogságot csak azért, mert fél nem igaz? - nem mondom, hogy nincs oka rá, mert van. Nem lehet tudni, hogy mikor tűnik el a szerelem, a boldogság, amire ő is vágyik, mint mindenki más. Ezt senki sem tudhatja előre, ám ha tényleg soha meg sem próbálja, akkor biztos, hogy nem is lehet része benne, bár ahogy értettem inkább választja ezt az életet, hogy elkerülje a csalódást, mint hogy valaha is jobb legyen neki. Végül is talán ezt is meg lehet érteni, ebben is van bőven ráció. Talán ha változtathatnék a múlton, akkor én is így tennék, inkább hagynám el a szenvedést és azzal azt a cseppnyi boldogságot is, de azt nem tagadhatom és szerintem ő sem, hogy vágyni mindenki vágyik valami jóra, valami többre, még ha talán soha nem is lesz lehetősége megkapni azt.
- Ha úgy hozná a sors, ha jönne valami jobb, akkor... szemrebbenés nélkül okozna nekem fájdalmat? - kérdezem meg. Nem is tudom, talán kíváncsian, talán csak érdekel, hogy tudjam mire számítsak. Mi van, ha kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, mi van, ha megtalálja azt a nagy szerelmet? Akkor egyszerűen csak tovább áll, oldjam meg az életem, vagy süllyedjek vissza ahol voltam és tegyek, amit akarok? Az a baj, hogy nagyon bonyolult ez az egész. Mi van akkor, ha segít, ha visszakapom a lányom, de aztán neki elég lesz ebből, és én ugyanúgy nem biztos, hogy tudok tenni azért, hogy mindent megadhassak neki, de akkor már nem tehetem meg, hogy csak ide-oda tologatom Narcissat, egyszerűen már nem lehet visszakozni. Én talán még valahogy túlélném a csalódást, de egy kislány érzéseivel nem szabad így játszani, egyszerűen nem!
- Ezt nem tudhatom Gareth, de jó érzés tudni, hogy legalább akkor nem hátrálna ki belőle, hogy akkor nem adná fel, ha már egyszer megadatott önnek.- finoman elmosolyodom. Igazából nem tudtam, hogy mi lesz a válasz, de akkor sem lepődtem volna meg, ha végül azt mondja nem vállalta volna, inkább kihátrál belőle, hogy ne fájjon annyira, bár ha már megszeretett valakit, akkor elég nehéz az érzéseket befolyásolni önmagában és egyszerűen elfelejteni. Közben persze megjön az étel is, így hát lassan enni kezdek. Furcsa fickó... komolyan nehéz kiismerni, ezt nagyon jól sejti, hogy így gondolom.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeVas. 24 Aug. - 1:28


Imogen & Gareth



- Ezzel szerintem minden szülő így van, nem? Mindenki a legtöbbet és a legjobbat akarja megadni a gyermekének. – az én szüleim így voltak velem. Mindig a legjobbat akarták nekem. Apa régen azt mondta, hogy a legtöbb, amit tehet értem az nem más, minthogy szereti anyámat örökké. Ez tetszett, és most is elmosolyodom a gondolatra. Vannak szép emlékeim a gyermekkoromról, ugyanis nagyszerű emberek voltak a szüleim. Nem ismerték őket, nem voltak híresek, de náluk jobb embert keresve se lehetett volna találni se itt, se másutt. Aztán mikor apa elment, anya azt mondta, hogy ne féljek, nem marad egyedül a gondolataival, mert mindig kétszer gondolkodik mindenről. Egyszer önmaga szempontjából, egyszer pedig az enyémből. Sokat szajkózta, hogy mennyire fontos vagyok neki, hogy milyen büszke, amiért olyan dolgokra vagyok képes, amikre mások nem. Persze, sejtette, hogy ez nem trükk, hanem valami több, de soha nem erőltette a dolgot, örült annak, hogy én örülök. Márpedig én odáig voltam a színpad és nézősereg láttán, talán a keleténél jobban a fejembe is szállt a dicsőség meg a hírnév, amit egész fiatalon is megkaptam már, miközben anyám keményen dolgozott, hogy képes legyen eltartani engem és saját magát. Nem volt könnyű élete, de nagyszerű ember, és nagyszerű nő is volt egy személyben.
- Valóban? Miből gondolja, hogy jó apa lennék? – kérdezem kíváncsi mosollyal. Sajnos én ebben nem osztom a véleményét. Tisztában vagyok azzal, hogy a kelleténél jobban szeretem magamat, és sokak szerint képtelen lennék felnevelni egy gyereket úgy, ahogy azt kéne. Mert ahhoz változnom kéne, én pedig ilyen vagyok, és emellett az életvitel mellett egy gyermek képtelen megélni. És ebben egyet is értek velük, ezért nem vállaltam eddig gyereket. Változni csakis akkor szeretnék, ha van miért, ha van kiért, addig pedig… maradok felelőtlen és önző, amilyen világéletemben voltam, és talán ilyen is maradok már életem végéig. Fura, hogy Imogen jó apának vélne, elvégre nem sokban különbözhetek attól a férfitól, aki becsapta és magára hagyta őt egy gyerekkel, akit a szíve alatt hordozott. Persze, nem ismerem a férfit, de nem hinném, hogy ne hasonlított volna jó néhány jellemvonásában rám. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon emlékeztetem-e őt erre az emberre? Azt hiszem mindkét válasznak örülnék valamiért, amit most nem szívesen magyaráznék el, mert ha jobban belemegyek a dologba, akkor félő, hogy soha nem fogok tudni belőle úgy kikeveredni, hogy az nekem jó legyen. Márpedig semmi kedvem magamat kínos szituációba hozni, így inkább hallgatok és várok, türelemmel nézem az életem és várok egy jelre. Akármilyen jelre.
- Én szívesen lennék boldog, de eddigi tapasztalataim azt súgják, hogy a boldogság mulandó. Honnan tudhatnám, hogy kivel lesz örök? – erre a kérdésre kéne válaszolnia nekem valami hihetőt. Nem tartom furának, hogy megakarom őt változtatni annak ellenére, hogy én nem változom. Én segítek neki, nem pedig fordítva. Ugyanakkor kedvesnek érzem, hogy így aggódik értem, de eddig is elvoltam a magam sivár, egylétű életében, úgyhogy semmi bajom nem lesz, ha esetleg ilyen jelentéktelenül kell még leélnem harminc, esetleg negyven évet. Megszoktam a magányt, megtanultam élni vele, a fájdalommal, és a nélkül is. Felkészültem, felvérteztem magam, és nem dobom ezt csak úgy el. Bizonyosság nélkül esélytelen, hogy lebontsam a bástyákat, amiket magam köré építettem fel, hogy távol tartsam a mások okozta fájdalmat, ami engem érhet.
- Nem is lepődöm meg. Mondtam már, hogy nem várom el a bizalmát. – nem várom el, de ott leszek, ha kellek és segítek, hogy az életét olyan mederbe tereljük, ahol mindig is folynia kellett volna. Az ember néha letéved a helyes ösvényről, erre Imogen a tökéletes példa, aki a lányáért képes volt bármit megtenni, de sajnos én mostantól ezt nem hagyom. Segítek neki, hogy úgy éljen, mint egy igazi ember, hogy úgy viselkedhessen, mint egy anya, és mindezt közben úgy, hogy jól keres, így eltudja magát és a lányát is látni. Az igazgatóval is csak azért beszéltem a távozásom előtt, hogy a fejében elültessem a gondolatot, miszerint Imogent kiemelje és megadja neki a jól megérdemelt főszerepet és fizetségemelést. Minden bizonnyal szép kis összeg várja majd őt a következő fizetéskor. – Az ember örök talány, nemde bár? – kérdezem mosolyogva, kérdéssel válaszolva utolsó szavaira. Nem baj az, ha változik a véleménye rólam, ez csak azt mutatja, hogy nem nyitok könnyen, nem árulkodom magamról, és nem hagyom, hogy kiismerjenek. Ez nem ellene szól, én már csak ilyen vagyok.
- Érdekes… én elég könnyedén tudom mások fájdalmát semmibe venni. Akár én okoztam, akár nem. – vonom meg mosolyogva a vállamat. Fura, de nem vagyunk egyformák. Ő benne van valami segítőkészség, valami törődés mások felé, belőlem ez kihalt, bár erre lehetne Imogent ellenpéldaként hozni, de… de ő kivétel.
- Ha megtalálom ezt a nőt, vagyis inkább rájövök arra, hogy szeretem, akkor nem fogok elmenekülni, nem fogom elvenni az érzéseit. Szeretni fogom akkor, mert ezt nem vagyok képes még én sem kivédeni. Fogalmam sincsen mit rejt számomra a jövő, de szeretnék élni a lehetőséggel. A kérdés az, hogy megadatik-e valaha is? – mert ez korántsem biztos. Ő mondta, hogy nem ismer ki, percről percre mást gondol rólam, és bizony sok dolognak hordott már el engem. Nem tudom létezik-e nő, aki képes lenne szeretni engem.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzomb. 23 Aug. - 15:01




Gareth & Imogen



- Igen, de ettől még szeretném, ha sokkal jobb élete lenne, mint nekem. Neki egyszerűen... több jár. - nem akarom, hogy olyasmiket éljen át mint én. Tudom, hogy nem védhetem meg mindentől, tudom, hogy lesznek az életében buktatók, nehéz időszakok, sok fájdalom, de igyekezhetek tenni érte, hogy legalább azt megússza, ami megoldható, hogy legalább ne kerüljön árvaházba, hogy legalább ne kelljen hiányt szenvednie, mindenért magának megdolgoznia. Megpróbálhatom legalább a csalódások egy részétől megóvni, ha már az én szüleim ezt nem tehették meg értem, mert túl korán hagytak ezen a veszélyes világon egyedül. Neki sincs ugyan apja, aki tehetne érte, de itt vagyok én, és eddig is mindent megtettem és innentől is mindent meg fogok, hogy tényleg jó legyen neki. Ha kell... bármennyire is félek tőle, de újra talpra fogok állni, ha netán elér egy újabb csalódás. Menni fog tudom, mert... egyszerűen muszáj érte, ahogy eddig is érte tettem mindent.
- Tudja... szerintem ön jó apa lenne, ha egyszer mégis úgy döntene, hogy változtatni akar az életén. - vagy inkább úgy mondom, hogy ha változtatni merne, mert ugye jelenleg ez áll fenn, hogy nem mer az életén alakítani, mert veszélyes, mert csalódhat. Persze ez így van, én is ugyanúgy félek tőle, de talán... talán egyszer az életben nem esek pofára a végén. Reménykedem benne legalábbis, ha pedig mégis, akkor majd valahogy újra kezdem megint. Ha egyszer már megtettem, akkor... sikerülhet újra.
- Ennek ellenére engem mégis a változtatásra ösztökél, ez azért nem furcsa? - megrázom a fejem, nincs közöm hozzá, talán a kérdést sem kellett volna feltennem. A boldogság akkor is boldogság, persze a fájdalom utána rémes, de ha nem kockáztat, akkor... Tényleg ennyire semmi esélyt sem lát arra, hogy úgy legyen boldog, hogy aztán nem jön majd a fájdalom is? Tényleg nem kéne ezen gondolkodnom, hiszen úgy éli az életét, ahogy akarja, csak épp mit tesz akkor, ha netán ne adj isten megkedvel mégis valakit? Akkor inkább löki el magától, csak hogy ne legyen fájdalmas, ha mégis csalódik, mint hogy megpróbálja? Az a baj, hogy ezt érzem ki főként a szavaiból. Gyáva, igen úgy gondolom hogy az, mert még sosem csalódott és már előre fél tőle. Én már csalódtam, esetemben jogos a félelem, de ő nem él együtt nagy fájdalommal, de már előre attól fél, hogy milyen lenne megtapasztalni. Ez akkor is... furcsa egy hozzáállás.
- Touché... de akkor ne lepje meg, ha önben is nehezen bízom, vagy akkor ön lenne az a ritka kivétel? Nem tudom hogy képes percről percre változtatni azon, hogy milyen a benyomásom önről. Van, hogy pozitívan alakul, van, hogy újra... visszataszít a kétségek közé. - senkiben sem lehet bízni, mindenki önző, nekem benne mégis kellene, ezt mondja legalábbis. Pedig eleve úgy indított, hogy a zsarolásának hála vagyok itt. Nyitottam, próbáltam elhívtam ide vacsorázni, de ennek ellenére nem segít sokat a szavaival. Nem mer nyitni, nem mer bízni, minden ember gyarló és ebben a világban kellene megpróbálnom lábara állni és nem úgy élni az életem, ahogy mindenki titokban és rejtek mögött. Nem valami egyszerű ezt azért ő is aláírhatja. Túlságosan sok rossz emberrel találkoztam már az a legnagyobb baj, és nem tudom, hogy sikerül-e legalább egy kedvéért megváltoztatni a véleményeket, amikor még ez az egy sem igazán próbálkozik azért, hogy máshogyan gondoljam.
- Mert ilyen vagyok, nem tudok más fájdalma mellett csak úgy elmenni, mintha meg se történt volna, főleg ha az én hibám. - mert igenis az az én hibám, ha az a fiú nőket vágott át, bántott meg bánatában, vagy tudom is én. Ki tudja, lehet hogy a lányom apja is azért volt olyan, mert valaki csúnya dolgot tett vele. Nem tudhatom, de persze ez sem menti fel a bűn alól, hogy csak úgy elhagyott szó nélkül engem... minket, de én nem akarok egy ilyen okozója lenni, nem akarom, hogy lényegében akaratomon kívül hozzak mást akár olyan helyzetbe, mint amibe én kerültem. Akármennyire is furcsa neki, épp e miatt érdekel, még ha nem is tudok tenni semmit sem.
- És mi van, ha ön talál egy nőt, akibe beleszeret? Elmenekül... megváltoztatja a gondolatait, hogy még véletlenül se viszonozza, hogy ne érje fájdalom? Ha nem lehet befolyásolni az érzéseket, akkor mégis mit tenne? - mert addig rendben van, hogy direkt nem nyit, direkt nem enged magához közel senkit, de mi van, ha mégis megtörténik, ha nem tudja befolyásolni, ha nem azon múlik, hogy mennyit van együtt az illetővel, ha nem az számít, hogy sokat volt vele, hanem csupán csak lassan kialakul magától, amire nem számított. Akkor vajon mit lépne? Jöhet a gyors megoldás és a menekülés?

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimePént. 22 Aug. - 21:04


Imogen & Gareth



- Ezek szerint neki is van tehetsége a zenéhez, igaz? A sors fintora. – mondom egy mosollyal nyugtázva a dolgot. Szokták mondani, hogy egy gyermek sok minden örökölhet a szülőtől, de én ebben nem igazán hittem soha. Szerintem nem a szülőktől függenek azok a dolgok, hogy mit szeret egy gyerek, vagy épp mit nem. Ahogyan az adottságairól sem ők tehetnek, de ez esetben… talán mégiscsak Imogentől örökölte a tehetségét, elvégre az anyja is remek hegedűs, nem lehet véletlen, hogy a lánya is hegedül. Vagy akár lehet, hogy a kislány nem szeretne hegedülni, de a nevelőszülei kötelezik rá, mert csak így találkozhat Imogennel. Azonban ezt elég nehezemre esne elképzelni, hiszen Imogennek a mindene a lánya, kötve hiszem, hogy kötelezné bármire is, csakhogy profitáljon belőle. – Amelyik nem foglalkozik a gyermekével. Semmi gond azzal, ha elfogult Imogen! – mondom egy bátorító mosollyal. Nyugodtan mondja, hogy ki rá hasonlít, úgyse fogom soha látni a lánya apját, így rácáfolni sem lesz esélyem a dologra, de nem is akarok. Azt viszont már én is elhiszem, hogy a gyermek hasonlít a szüleire, én is elégé hasonlítottam apámra, de a szememet anyámtól örököltem. Szóval ezeket elhiszem, hiszen látom magam is a tükörben. És ha a lány valóban Imogenre ütött, akkor igazán szerencsésnek vallhatja magát, elvégre gyönyörű nő az anyja.
- Igen, azt hiszem igen. Tudja… a boldogság emléke már nem boldogít, azonban a fájdalom emléke mindig is kínozni fogja az embert. Mondhat rám, amit szeretne, nevezhet gyávának, de én csak minél kevesebb fájdalommal szeretnék élni. – és szerintem ezt meglehet érteni, nemde bár? A legtöbb dolog jól kezdődik, de soha nem ér szép véget, soha nem hagy maga után örömöt, csakis fájdalmat és csalódást, ami keserű nyomort szül az ember szívében. Arról már nem is beszélve, hogy az ember a legjobban csakis a reményei ölhetik meg, amelyben csalódott. Mi értelme reménykedni és vállalni egy rövid ideig tartó boldogságot, ha a végén az örök fájdalom marad csak osztályrészül? Persze, mondják, hogy a kicsi jóért megéri a sok rossz, de ezt csakis azok hangoztatják, kik még nem éltek át ilyet. Senki emberfia nem akar szenvedni, csak néhányaknak elkerülhetetlen ezen esemény az életében. Nem értek egyet azokkal, akik abban a fene nagy öntudatban élnek, miszerint megéri minden csalódás egy kevés kis jóért, mert úgy igazi az élet. Nem, az élet úgy az igazi, ha az ember nem szenved benne, mint a partra vetett hal. Ennek érdekében pedig sok mindenről le kell mondanunk, de előbb-utóbb megtanulunk ezen dolgok nélkül is élni. Együtt élünk a hiányukkal.
- Ugyan, kérem! Talán a lánya apja nem ugyanígy tett? Vannak kivételek, akik képesek más valakit helyezni maguk elé, de a többség… a többség nem. – mondom egy fejcsóválással. Nem ismerem a múltja minden egyes részletét, de ismerem annyira az embereket, hogy tudjam: botorság lenne bízni bennük, elvégre minden ember gyarló a lelke mélyén, és a megfelelő ráhatással el lehet érni azt, hogy ez felszínre is törjön. Nem mondom, hogy nincsenek jó emberek, mert igenis vannak, de a többség az rossz, mohó és önző, a saját anyjukat is képesek lennének a túlélés érdekében feláldozni. Az ember mindig is ilyen volt, és mindig is ilyen marad, a történelem is ezt mutatja. Az ember folyamatosan csak háborúzik, hazudik és átveri a másikat, mert ebből származik haszna. Voltak királyok, akik megölték a gyermekeiket, hogy azok ne tarthassanak igényt a trónjukra. Sovány vigasz, hogy van néhány jó ember, mikor a világot leginkább emberbőrbe bújt démonok lakják. Szokás mondani, hogy a pokolban nem vár majd senki, mert minden ördög a felszínen van, és ebben azért van valami. Egy ember nem lehet szent, de ördög igenis. Minden emberben ott szunnyad a szörny, ami csak arra vár, hogy levethesse béklyóit.
- Miért érdekli az magát, hogy másokkal mit tehetett ez a fiú? Az ő fájdalmukat nem érzi, nem is ismeri őket. – mégis mi értelme lenne egy vadidegen emberért aggódni? Mindenki a saját maga ura, azt kezd magával, amit akar, és úgy, ahogyan szeretné, nincs megszabva senkinek sem, hogy mit kell tennie, így az sincs, hogy kiért aggódjon. Valaki, akivel nem beszélsz miért lenne annyira fontos, hogy aggódj érte? Az egésznek nincs értelme. Ő azt tette, amit kellett, a fiú pedig azt, amire Imogen tette vitte, azonban ez nem jelent semmit, csak a fiú gyengeségét bizonygatja, amiért képtelen volt együtt élni a csalódással.
- Tudja… a szerelemnek nem kell tökéletesnek lennie. Éppen elég az, ha igazi, nem? Talán egyszer találni fog egy olyan férfit, aki minden hibája ellenére is úgy fogja szeretni, ahogy azt megérdemli. Az élet útjai kifürkészhetetlenek… talán az a férfi ott a szomszédos asztalnál, vagy esetleg a pincér… mindenhol ott a lehetőség, a kérdés, hogy mit kezdünk vele. – mondom mosolyogva, ahogyan beleiszom az italomba. Mindennek megvan az esélye, bármi bekövetkezhet… csak a jó helyen kell lenni, a jó időben.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimePént. 22 Aug. - 14:46




Gareth & Imogen



- Tanítom őt, hetente egyszer hegedülni, de nem tudom, szeretném, ha nem az apjára hasonlítana, de... úgyis elfogult választ adnék, melyik szülő nem? - valahol fájdalmas a téma, de valahol mégis jó, ezért is mosolyodom el a végén. Már csak azzal, hogy rá gondolok mosolyoghatnékom támad, még ha összességében nem is boldog ez az egész, még ha igazság szerint fájdalmas is a tény, hogy egy idegen vagyok számára, aki zenélni tanítja. Szeretnék több időt tölteni vele, de már ennek is örülnöm kell. Hasonlít rám bizonyos dolgokban, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan miben. A szeme... a szeme az épp olyan, mint az apjáé, mély zöld, igazán tud vele hatni az emberre, de ezt nem mondanám pozitívnak. A haja persze piciként egészen világos szőke volt, de mostanra már inkább szőkésbarna, nem hiszem, hogy színben olyan marad, mint az enyém. Igazság szerint nem is akartam eddig azon gondolkodni mennyire hasonlít rám, nem beszéltem róla a nevelőszüleivel sem, mert ez senkinek sem lett volna jó, az én szívemet ugyanúgy fájdította volna, mint az övékét... legalábbis remélem, hogy legalább valamelyest szeretik őt és nem csak, mint feladat foglalkoznak vele.
- És ha választhatna, hogy megkapja a nagy örömöt, de mellé társul egy nagy csalódás is, talán más témában, de társul, akkor a nagy örömöt is inkább kikerülné, hogy a rosszat is kivédje ezzel? - ha az eddigi szavaira gondolok, akkor valahogy így értelmezem a dolgot. Inkább kihagyja az életéből a jót, hogy a rosszat se kelljen elszenvednie. Pont ezért olyan az élete, amilyen, érzelmileg tartalmatlan. Persze én se mondhatok semmit, hasonlóképpen tartom magam távol a bajoktól és a nehézségektől, de legalább régen próbálkoztam. Én a csalódás miatt lettem ilyen, így védekezem, ő viszont már előre védekezik, pedig még csak azt sem tudja, hogy milyen lenne megélni. Ez az, ami sehogy sem jó. Mondhatjuk gyávaságnak, bár ő minden bizonnyal pusztán józan észként értelmezné, mert miért is gondolna saját magáról bármi rosszat?
- Ez nem igaz... ha valaki fontos, akkor nem hagyjuk csak úgy hátra, akkor nem dobjuk csak úgy el. Nem... nem ártunk neki szándékosan. - na igen és erre az a válasz, hogy minden bizonnyal nem voltam fontos, csak szavak voltak, amiket kaptam, csak üres ígéretek a szép jövőről, és amikor már jöttek a gondok, amikor már jöttek a komolyan dolgok, akkor már szépen feladata, akkor lelépett, mert egyszerűbb volt. Nem ringatom magam olyan reményben, hogy ha tudott volna a lányáról, akkor nem megy el, mert szerintem akkor is pont ugyanez lett volna a helyzet, akkor is pont ugyanígy eltűnt volna az életemből, az életünkből, sőt talán még gyorsabban, mert beijedt volna a felelősségtől, amit egy gyerek jelent. De igazából jól mondja, minden ember önző, na épp ezért nehéz elfogadnom azt, hogy ő most csak úgy önzetlenül akar nekem segíteni és jót tenni velem, épp ezért nehéz megbíznom benne, és nem tartani attól, hogy ez a kis illúzió mikor foszlik szerte. Végülis... egy bűvész ül velem szemben, miért ne lehetne minden szava, minden ígérete csak szimpla játék és szórakozás?
- Tudom, hogy nem az én hibám, nem játszottam rá, csak tudja... lehet hogy ezek után az a fiú másokat bántott, más nőket ejtett át miattam, de akkor sem tehettem mást. - nem volt választásom, akármennyire is bántott ez az egész. Próbáltam én elmagyarázni neki, legalábbis egy részét, mert a lapjaimat eszem ágában sem volt kiteregetni, de nem fogta fel, azt hiszem nem is akarta. Azt hitte, hogy ha elég meggyőző, ha eleget mondogatja az érveit, akkor elérhet velük valamit, de ez sajnos nem így működik, még véletlenül sem.
- Nem is mondom, hogy ez valami kötelező dolog, talán csak azt mondom, mások hogy gondolják, miért teszik meg, olyan ez talán, mint egy ünnepség, ünneplik a karácsonyt, a húsvétot, a szerelmet is... De úgy sem hiszek benne, hogy én valaha is a közelébe kerülnék ennek. Nem a házasságnak, a szerelemnek. - vonom meg a vállam és a közben megérkező italomból kortyolok kicsit. Nem pesszimista vagyok, csupán reálisan gondolkodom. Nem vagyok már fiatal, a legszebb éveim sem tartanak már túl sokáig. Van egy lányom, az életem nem épp kiegyensúlyozott, mint ahogy a lelkivilágom sem, nem vagyok egy könnyen nyitó típus és végképp nem férj vadász. Nem ringatom magam olyan tévhitben, hogy egyszer majd minden szép és jó lesz, balgaság lenne.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 20 Aug. - 23:46


Imogen & Gareth



- Való igaz, kész nagylány! És találkozott már vele, az anyjára ütött? – kérdezem mosolyogva, ahogy kíváncsian döntöm oldalra a fejemet. Kevés esélyét látom annak, hogy ne találna módot arra, hogy legalább néhány pillanatra megpillanthassa a lányát. Talán találkozgat is vele, csak nem árulja, hogy valójában ki is ő. Azonban a tény, hogy a lánya már nagyobb, és képes megérteni fontos dolgokat is… nos ad okot némi aggodalomra, hiszen mi lesz, akkor ha nem fogadja el Imogent, ha csak egy idegennek tekinti, aki odaadta őt egy másik embernek? Persze, oka volt annak, hogy így cselekedet, de kitudja képes lenne-e megérteni ezt a lánya. Másként működik egy gyermek és egy felnőtt gondolkodása, sokkal egyszerűbben látják a világot a kicsik, és ezt igazán irigyelni kell tőlük, mert bármennyire is próbálkozik a felnőtt felelőtlen lenni, nem természetből jövően csinálja, mint a gyermekek. A gyermekek azok, akik igazán szabadok, és szívesen lennék én is újra gyerek, sok mindent másként csinálnék, kár, hogy ez lehetetlen. Nem változtathatok a múlton, pedig szívesen megtenném. Nem azért mert olyan borzasztóan rossz életem lenne most. Nem, elvagyok benne, együtt élek vele, nincs gond. Azzal van gond, amit tettem az olyanokkal, akik nem szolgáltak rá, csak akaratukon kívül a csapdámba estek.
-Nincs az életemben sok érdekes momentum. Szegény szülők, szegény gyermekeként születtem, és hamar vesztettem el az apámat, anyám pedig igen nagy nehézségek árán kereste meg a pénzt az életben maradáshoz, míg engem felkarolt egy már halott bűvész, akitől a szakmát tanultam ki. Kisebb koromban persze nem volt ilyen az életem, hazavárt anyám, de ahogy múlt az idő, én is felnőttem, anyámat is elvesztettem, és azóta így élek. Nincs benne semmi érdekes, semmi nagy csalódás, vagy nagy öröm. – az életem mellékelte ezen dolgokat. Persze, csalódásként éltem meg a képességem beköszöntét, ahogyan anyám megtébolyulását is, de ezek közel sem voltak akkora traumák, hogy ne tudtam volna belőlük felállni. Szinte még gyerek voltam mikor ezek történtek, és jóvá is teszem azt, amit a szüleim ellen tettem önkéntelenül. Hosszú évekig tartott, de végül rájöttem arra, hogyan lehet személyiséget csinálni, hogyan lehet egy teljesen új embert létrehozni saját jellemével és gondolataival, de úgy, hogy kitalált emlékek szüljék ezt meg. Közel sem volt egyszerű megtartani az igazi énjüket úgy, hogy hazugságok sorozata formálja őket, de megoldottam, mert meg kellett, mert tartozom nekik ennyivel, ha már értem adták az életüket. Jó, nem szó szerint, de a lényeg azért ez. A gyermeknek ez az egyetlen feladata. Gondoskodni a szüleiről, mikor azok nem képesek már erre.
- Ezzel mindenki így van. – mindenki a saját érdekét tartja szem előtt, kivéve persze az olyan emberek, akiket érdekelnek a szeretteik. A család. Nem minden embert érdekli ez, van aki nem foglalkozik a gyermekével, de a többség azért igen, szerencsére. Senki nem olyan, amilyenre első ránézésre látszik. Jól titkolom, de azért én is szoktam szenvedni néha napján a döntéseim miatt, az emlékek miatt, amik rám törnek éjszakánként. Akárki elméje felett uralkodhatok, csak a saját magam ura nem lehetek soha. A sorsfintora ez. Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott soha nem jó nekünk. Valami folyamatosan hiányozni fog, még a legjobban élő emberek éltéből is. És ez a valami, ami hiányzik, figyeld meg, hogy mindig a legfontosabb. A tökéletesség illúzió, a kérdés, hogy elfogadjuk-e, és el kell fogadni, különben  soha nem lehet az ember boldog. Én nem fogadom el, ha tudom, hogy nem lehet, akkor nem is töröm magam azért, hogy megtörténjen. A tökéletes élet ott kezdődik, ami nekem nincs, és nem valószínű, hogy valaha is lesz. Nem tudom meghazudtolni a természetem, nem tudok olyan lenni, akinek lennem kéne, és ezáltal soha nem is fogom tudni elérni azt a fajta tökéletességet, amire vágytam régen, aminek az illúziójában hinni akartam.
- Csak tette, amit kell, amit elvártak. – jegyzem meg halkan, hogy ez már a múlt. Nem kell visszamennie, nem kell ismét pénzért kiárusítania a testét. – Nem meglepő, hogy így oda volt önért, pedig még csak nem is ismerte. Látja, a külső megfog, ezt a fiút pedig ön nem csak megfogta, hanem a rabjává tette. – mondom egy gyors mosollyal megtoldva a dolgot. Tudom, hogy nem tehet róla, vagyis inkább sejtem, hogy így van, nem is úgy értettem, hogy az ő hibája lenne a dolog. Anyám szerencséje az volt, hogy nem voltak ilyen rajongói, nem kellett szíveket összetörnie, hogy normálisan élhessen meg.
- Ha én szerelmes lennék önbe, akkor nem kérném meg a kezét, hogy örök hűséget fogadjak magának. Ha valóban szeretne, akkor ez nem jelentene gondot önnek, bár a maga szemszögéből ez úgy nézne ki, hogyha igazán szeretném magát, akkor megkérném a kezét. Nézőpont kérdése minden, de nem hiszek a házasságban. – végig feltételes módban beszéltem persze, hogy ne legyen ebből félreértés. Nem hinném, hogy papírok kellenek a szerelem bebizonyításához. És amúgy is, a házasság sokak szerint csak eloltja a lángot, én pedig nem egy pislákoló valamit akarok, hanem egy erdőtüzet.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeSzer. 20 Aug. - 10:22




Gareth & Imogen



Csak halványan elmosolyodom, kellően fájdalmasan persze, hiszen ez nem épp életem legkellemesebb pontja. Szeretem a lányomat és a legnehezebb döntés volt, amit valaha csak hoznom kellett, hogy lemondtam róla, de nem volt más lehetőségem. Nem akartam, hogy úgy nőjön fel mellettem, hogy nem kap meg mindent, sőt csak épp, hogy alig valamit. Szerettem volna, hogy jobb élete legyen, hogy többet kaphasson és erre csak így volt lehetőség. - Két hónapja lett tizenegy éves, kész nagy lány már. - mosolyodom el és még így is, hogy nem lehetek vele látszik, hogy mennyire szeretem. Nem tudok róla sokat, nem tudok róla annyit, amennyit kellene, de büszke vagyok rá akkor is, ha nem tud róla. Balgaság tudom, de valahol remélem érzi, hogy valakinek igazán nagyon fontos, még ha nem is tudja, hogy ez én vagyok. És persze igen, félek, hogy nem fog elfogadni, mert már nagy, de még nem eléggé, hogy meg is értse az okaimat. Ha egy gyerek még túl kicsi könnyebben fogadja a változásokat, ha elég nagy, akkor pedig talán már jobban megérti, hogy mire miért voltál kénytelen, de ez a kor... Félek tőle, hogy ha arra kerülne sor, hogy hozzám kerül, akkor nem tudna elfogadni, nem tudna igazán szeretettel velem lenni, én akármennyire is szeretném és tudom, hogy ez iszonyatosan fájna. Félek is tőle, még ha ezt most így nem is mondom ki, most még nem.
- Tudom, és tudja jó lenne, ha egy kicsit én is jobban kiismerném önt és nem csak fordítva, mert lassan már úgy érzem, hogy szinte nyitott könyv vagyok... - na igen, nem sokat mesélt magáról eddig még, és én nem akarom kihúzni belőle a válaszokat, de attól még jó lenne, ha egy kicsit megpróbálna többet nyitni. Tudom, hogy nem várhatom el tőle, hiszen ő az, aki segít nekem, ő az aki próbál segíteni legalábbis így aztán nem várhatom, hogy azt tegye, amit én szeretnék, de valahogy mégis csak kíváncsi vagyok rá, azt hiszem pont a miatt, amiért nem nyílik meg igazán. Valami érdekes van benne, talán épp azért vagyok kíváncsi, mert nem mondja el csak úgy önként és dalolva, hogy milyen is az élete.
- Minden bizonnyal Narcissa apja is pont így volt ezzel. - halkan sóhajtok csak egyet. Régen volt már ahhoz, hogy még mindig keserű legyek miatta. Persze attól még fáj, bánt, mert sose tudtam meg, hogy miért ment el csak úgy szó nélkül. Talán nem is tud róla, hogy van egy lánya, talán még csak halvány sejtése sincs róla, hogy az eltűnése milyen törést okozott. Lehet, hogy azt hitte, hogy csupán itt hagyott egy szerelmes lányt, aki idővel majd meggyógyul. Ez így is lett volna, erős vagyok, túlléptem volna egy ilyen csalódáson, csak nem tudhatta, hogy ez nem csupán ennyiből állt, hogy a tetteinek következménye is lett, amivel egyikünk sem számolt, hogy nem csak az én életemet befolyásolta a döntésével, hanem akkor már kettőt és nagyon rossz irányba. Pont e miatt van, hogy az ő hozzáállása sem tetszik. Vajon mi van, hogy ő is tett valakivel ugyanilyen gaztettet? Nem tudhatja, hogy nem hagyott-e ott valakit úgy, hogy maradt egy apróság is utána. Manapság ebben a világban, ebben a néha beálló káoszban ez egyáltalán nem lenne hihetetlen. Vajon gondolt rá valaha is, hogy a tettei nem csak rá vannak hatással? Szíveket törhet össze, embereket bánt meg, hiába próbál azzal javítani, hogy a gondolatokon változtat, attól még a tettei nem maradnak következmények nélkül. Vajon számol azzal, hogy ha elülteti bennem a reményt és végül még sem segít, vagy nem tud, akkor az milyen hatással lesz rám? Vajon tényleg tudja? Az azért nem lep meg, hogy visszakérdez, kíváncsi típus, ez egyértelmű. Ha nem merném elmondani, fel sem hoztam volna.
- Előfordul ebben a környezetben néha, bár a legtöbb esetben inkább csak pletykálnak róla. Viszonylag fiatal fiú volt, talán fél éve, és első alkalommal a barátai fizették be, aztán már... magától jött, mindig hozzám. De tudja, hogy van ez, én csak teszem, amit kell, mondom, amit elvárnak, ő pedig komolyan vette. - halkan sóhajtok egyet, miközben finoman megvonom a vállam. Előfordul. Vannak, akik többet hajlamosak beleképzelni a dolgokba, pedig nem tettem semmi olyat, amivel félrevezettem volna, legalábbis direkt biztosan nem. - Miután felfogtam a dolgot, miután konkrétan megkért, hogy hagyjam abba az egészet miatta, akkor... Nem volt egyszerű, úgy kellett az őröknek eltüntetni. Aztán a következő hetek voltak egy szerűek, elérni, hogy ne kövessen, de idővel csak feladta. - miután elégszer dobták ki a helyről, miután mindig elküldték, ha engem keresett. Nem volt könnyű, de elég fiatal volt ahhoz, hogy túltegye magát rajta.
- Tudja... a házasság nem csak egy papír, egy biztosíték is valahol, és a felvállalása annak, hogy az ember komolyan gondolja, hogy nem fog csak úgy pár év múlva eltűnni, mert házasság nélkül ezt könnyen meg lehet tenni. - nincsenek következmények, azt tehet az ember, amit akar, akkor tűnhet el a másik életéből, amikor csak akar. Egyszerűbb persze. - Soha nem is gondolt rá, hogy... ha valaki igazán fontos, akkor így fogadjon neki örök hűséget? - ez igazából a másik felé egy gesztus, úgy gondolom, nem a világ felé, nem is kell, hogy drága legyen, hogy sok pénzt költsenek rá.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeHétf. 18 Aug. - 22:06


Imogen & Gareth



- Nem vagyok szülő, úgyhogy nem mondom, hogy a helyébe tudnám képzelni magamat, mert el sem tudom képzelni milyen érzés lehet ez önnek. Hány éves a lánya? – talán mondta, de akkor nagyon nem figyelhettem, mert az egész este folyamán figyeltem a mozdulatait, a szavait, úgyhogy… mindegy is, talán elnézi a felejtésemet, ha már mondta volna. Nem értek a gyerekekhez, nem hinném, hogy feltudnék nevelni egyet egyedül. Jól megvagyok velük, az előadásaimra sokszor jönnek, az utcakölykök is kedvelnek, de nem lennék jó szülőnek. Ki se kell ezt próbálni, életekkel ugyanis nem szabad játszadozni, ezt már megtanultam, okultam apám sorsán. Azonban tudok, vagyis inkább sejtek egy, s mást arról, hogyan is működhet egy gyermeki elme. Azt már tudom, hogy a vér nem kötelez, nem jelent semmit. Nem az számít szülőnek, aki nemzett, hanem aki felnevelt. Ha a gyermeke még kicsi, pár éves, akkor minden bizonnyal emlékezni sem fog arra, hogy mi történt, azonban, ha már nagyobb… nos akkor fent áll annak a lehetősége, hogy nem fogadja el Imogent, hiszen nem ő nevelte, nem ő volt ott vele eddigi rövid élete fontosabb állomásain. Azonban hiszek abban, hogy sikerülhet elfogadtatni a kislánnyal az anyját. Ha nem is azonnal, de sikerülni fog. Bár gondolom nekem abban már nem lesz szerepem, hiszen nem rám tartozik a magánélete, nem igaz?
- Ön nem rossz ember Imogen, csak rossz dolgok történtek magával, és ez a kettő nem ugyanaz. Önnek megadatott valami rendkívüli, valami borzasztóért cserébe. Bizonyos szempontból szerencsés ember, egy másik szempontból pedig nagyon szerencsétlen. – én azonban lekéstem már erről. A szerelemről, a gyermekvállalásról… csak egy pillanatra gondoljunk bele. Harminchárom éves vagyok, egyesek szerint túlságosan is idős ahhoz, hogy gyermeket vállaljak, és ha jobban belegondolunk, akkor ebben van igazság. Az alkohol, a dohány és a többi káros dolog igencsak megtette a hatását, talán ötven, maximum hatvan évig fogok élni. Ez önmagában még nem is hangzik rosszul, de ha jobban belegondolunk abba, hogy én apa szerepben tetszelegjek… nos, nem megy, akármennyire is próbálom, nem tudom elképzelni magamat ebben a szerepben. Nem vagyok jó ember, nem hinném, hogy bárki is fiam, vagy lányom szeretne lenni, és abban sem lennék biztos, hogy képes lennék egy szülő feladatát ellátni. Az ember nem választhatja meg hova fog születni, én pedig már korábban is mondtam, hogy nem fogok mások életével játszadozni puszta önzőségből. Van nekem gerincem, csak jobban el van rejtve, mint az emberek többségének. Még a legrosszabb embereknek is vannak szabályaik, amiket betartanak.
- De, gondolom időnként én is így teszek, de összetörni valaki szívét más, mint a sajátunkat. Más fájdalmát nem érezzük. – a legtöbb kérdésére őszintén válaszolok, ahogy erre is. Igen, valószínűleg én is törtem már össze szíveket, talán többet is, mint kellett volna, de ezekkel nem foglalkoztam soha. Egyrészt mert bármennyire is mást állítok, azért felszínes vagyok, a külső megfog, a belső megtart elvet vallom, nem ülök le olyan nővel, aki nem tetszik, lehet akármilyen földre szállt angyal, vagy különleges személyiség. Nem érzem azoknak a fájdalmát, akiknek szívét apró darabokra töröm, így nem is fáj a fejem miattuk. Tudom, hogy nem szép dolog, amit csinálok, hogy nem érzek együtt, hogy becsapom őket, de ilyen vagyok, ez ellen nincs mit tenni, nem tudom meghazudtolni a természetemet, akármennyire is szeretném. Vagy elfogadnak, vagy elfelejtenek. Ez ilyen egyszerű.
- Igen, valószínűleg volt már dolgom olyan nővel, aki tovább tervezett egy éjszakánál, de a tervek csak tervek, és általában nem elég hozzájuk egy ember. – a szerelem, vagy akármilyen másik érzés, ami hasonlóan hat az emberre, nem egy oldalú, két ember kell hozzá. Sóvároghatok valaki után, az nem lesz még igazi szerelem, és fordítva is igaz. Mindenhez két ember kell, legalábbis a legtöbb dologhoz mindenképpen kell két ember. Az ember egyedül el van veszve a nagy világban, eltéved, letér az útról, és mire visszatalál már teljesen más ember lesz. Ha visszatalál, mert megesik, hogy egy másik útra lépünk. Hogy jobbra, vagy rosszabbra, az az életen múlik, de általában a rosszabb jut nekünk. Az élet csakis azt állítja elénk, amit le is tudunk győzni. Nem megölni akar minket, hanem megerősíteni, felfogható ez úgyis, hogy kigyomlálja az emberiség gazait. Elég primitív megközelítése a dolognak, de ha valakinek így netán érhetőbb… mindegy, annyi a lényege a dolognak, hogy semmi nem történik ok nélkül, minden valamiért van, és általában nem a múlt köszön vissza ránk, hanem a jövőnk tárul elénkbe.
- Valóban? És hogyan történt? Persze, csak ha nem titok. – érdekel azért az, hogy mégis miként törte össze valaki szívét, csapta be, árulta el azt, aki rajongott érte. Maximum nem válaszol, ha nem szeretné bolygatni a múltat, nem fogom erőltetni a dolgot.
- A boldog befejezésekben én sem hiszek, és a házasságot sem tartom valami sokra. Csak egy papír, nem több, nem ezen fog múlni, hogy szeret-e valakit, vagy sem. – persze, a legtöbb ember összeházasodik, de én akkor sem látom a dolog értelmét. Pénzkidobás, időfecsérlés valami olyanra, ami már amúgy is meg van.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeHétf. 18 Aug. - 10:39




Gareth & Imogen



- Szeretnék hinni ebben Gareth, de... remélem megérti, ha félek is, hogy még sem így lesz, vagy hogy nem fogadna el. - halkan sóhajtok egyet. Félek, hát persze, mert túlságosan könnyű lenne elhinni ezt, túlságosan könnyű lenne egyszerűen csak elképzelni egy normális jövőt, egy szép és kellemes életet, amiben a kislányom is az életem része. Ha megteszem és ez a remény aztán egyszerűen szertefoszlik, akkor csak még nagyobbat csalódok. Már megtanultam együtt élni ezzel, ami van, ami jutott nekem, és nagyon nehéz reményt táplálni, vagy egyszerűen csak bizalmat szavazni neki. Próbálkozom én, nem erről van szó, de attól még ugyanúgy benne van a pakliban a csalódás lehetősége, hiszen nem ismerem eléggé, igazából szinte még alig, hiszen ő nem nyílik meg egy könnyen, csak tőlem várja el a változást, tőlem várja, hogy elhiggyem a szavait és tényleg megpróbáljak elképzelni egy lehetséges pozitív jövőt. Nehéz, hát persze, hogy iszonyatosan nehéz, akármennyire is szeretném.
Nem is akarom én bántani a szavaimmal, egyszerűen csak tényleg sok esetben felsőbbrendűen viselkedik, nem is kicsit. Persze érthető valahol, ha egyszer olyan közegben mozog, amilyenben. A magasabb rangúak között ez szinte már elvárás a köpönyegforgatás és a játék egymással, aki nem teszi, az gondolom elvész valahol út közben. Értem én, de pont e miatt egy olyan emberben, mint én vagyok, jóval kevésbé kelt bizalmat. Persze használhatná a képességet rosszabb dolgokra is, megtehetné, hogy másoknak árt, megtehetné, hogy a saját előnyét kovácsolja így, más módon, aljas tettekkel, de legalább eddig nem alacsonyodott le, végül is azt hiszem ez is valami. Talán nem szállt még annyira a fejébe ez a képesség, sőt talán csak alkalmazkodik vele a világhoz, ami amúgy is finoman szólva is kegyetlen tud lenni. Ha valaki nem vértezi fel magát ellene, akkor vége, és mindenki más módon teszi ezt meg, ahogy épp tudja.
- Talán ha évekkel ezelőtt én is így álltam volna ehhez, akkor most nem itt tartanék, de akkor nem is születik meg a lányom. - finoman megvonom a vállam, egy fájdalmas grimasszal az arcomon. Na igen, valamit valamiért. Szeretem az én csöpp kincsemet, akkor is, ha nem lehetek vele, de attól még ugyanúgy szeretem, mint bárki a lányát, és egyedül miatta nem mondom, hogy teljesen hiba volt az életemnek azon szakasza. Persze volt már épp elég alkalom, hogy átkoztam magam, hogy belementem, hogy engedtem a szívemben és hagytam, hogy a szerelem befurakodjon az életembe. Bánom, valahol bánom és minden alkalommal, mikor ezt érzem jön a bűntudati és, mert Narcissa miatt nem tehetem, miatta nem érezhetek így, mert ő jó, ő az egyedüli jó, ami abból a rettenetből született, ami aztán tönkre tett és a padlóra küldött nem is kicsit. - A szerelem tényleg csupán szenvedés, és még a mai napig is vannak, akik hisznek az illúziójában, nem fél, hogy ön is tör össze időnként szíveket? - tartózkodik a szerelemtől, de vajon ő hány nőt bántott már meg? Vajon mindegyikkel előre tisztázza, hogy mi a helyzet? És ha igen, akkor sem biztos, hogy nem remélnek többet, nem éreznek aztán valamit, amit nem akartak, csak úgy sikerült. Nem mindig lehet ezt irányítani, ha lehetne, akkor sokkal egyszerűbb lenne az élet. Lehet, hogy ő óvatos, hogy nem hisz ebben az érzésben, de attól még sokan igen, és ez ellen viszont nem tehet semmit. Hiába szoktak rövid kapcsolatai lenni, hiába nem keresik többet, de attól még lehet kivétel.
- Nem hinné... a legtöbbet, tehát lehet olyan igaz? Lehetett kivétel, maximum figyelmen kívül hagyja. - persze sejthető róla, hogy nem érdemes többre számítani, mint szórakozás a részéről, de attól még vannak nők, akik hisznek valamiféle értelmetlen csodában, hogy majd ők lesznek azok, akik megváltoztatják a rossz fiút. Balgaság... az egyik legnagyobb balgaság a világon, hogy őszinte legyek! Nagyjából ugyanazt kérem, amit ő, kivétel, hogy a whiskey nekem túl erős lenne, így egy szimpla könnyedebb édes vörös bor számomra tökéletesen megfelel, de válogatni az ételek között most nekem sem lenne kedvem. - Hogy én szíveket? - lepődöm meg a kérdésén, hiszen azt hiszem azt már leszűrhette, hogy nem vagyok kifejezetten az az ismerkedős típus, így szíveket összetörni is rendkívül nehéz. - Én... nem, talán Annabell, egyszer. - halványan elmosolyodom. Nincs gond a fejemmel, azért mert tényleg szinte másik személyként beszélek magamról, a másik életemről, egyszerűen csak nekem így könnyen elkülöníteni a kettőt egymástól, és így könnyebb élni a valódi életemet.- Nem voltam házas. Nem hiszem a boldog befejezésben, akkor hogy is lettem volna? - az egyetlen hosszabb kapcsolatom nem tartott olyan sokáig, és elég hirtelen vége szakadt ahhoz, hogy fel se merüljön semmiféle házasság. Nem számít, régen volt... már tényleg nem számít.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeVas. 17 Aug. - 2:38


Imogen & Gareth



- Sajnálom, nem tudhattam, hogy így állnak a dolgok. Ha minden jól megy, akkor hamarosan talán már nem csak függeni fog az élete öntől, hanem a része is lehet a lánya életének. Ahogyan azt kell. – sok mindent lehet rólam mondani, és mondanak is sok mindent, de a családot tisztelem, ahogyan egy szülőt is, akinek a mindene a gyermeke. Talán azért, mert anyám is hasonlóképpen tett velem. Apám…balesete után egyedül kellett felnevelnie, kétes és undorító munkákból fenntartania engem, hiszen fiatalkoromban még nem fizetett a színház, csak nagyon keveset, mert a szerződésben az ügyvéd nem olvasta el az apró betűs részt. Mikor pedig új szerződést kötöttünk és sok pénz állt a házhoz, akkor anyám már teljesen ereje végén volt, muszáj volt őt hipnózisba ejtenem sok évre, hogy kitudjam tanulni az adottságom és képes legyek a személyiségének alapjait újra kreálni. Ahogy apámmal is teszem most, már bele jóval egyszerűbb, hiszen már tudom mit kell tennem, de anyámmal akkoriban még nem tudtam, jórészt csak tapogatóztam a sötétben, nem tudtam, hogy mit hogyan kéne tennem és sokszor kudarcot is vallottam, de végül sikerült minden apró kis gondolatatot a megfelelő irányba terelni, semmi nem maradt ki. Alapos munkát végeztem, mondhatni életem munkáját, hiszen egy új embert hoztam létre, de nem így tekintek erre. Jobb életet akarok nekik, meg is kapják.
- Köszönöm. – nincs igazán kedvem arról vitázni vele, hogy felsőbbrendűnek érzem-e magam, vagy sem, hiszen a válasz elégé kétoldalú. Nem tartom többnek magamat mint bármelyik másik ember, én csak többre vagyok képes, sokkal tágabbak a határaim, mint másoknak. Olyan dolgokra vagyok képes, amiről mások csak álmodoznak… miért ne hinném hát akkor magamat különlegesnek? Az vagyok, ez tény, ahogyan Imogen is különleges, hiszen láttam már, hogy képes változtatni a színeket. Nem vagyunk többet az embereknél, pusztán csak többet tudunk, nagyobb hatalmunk van, mint amiről ők valaha is álmodhatnának. És mire van a hatalom, ha nem arra, hogy használják? Nem érzem magamat rosszul, csak mert kihasználom azt, amit kaptam az élettől. Többre vagyok képes, hát miért ne tehetnék akkor többet is ezáltal? Nem rabolok bankot, nem robbantok ki háborúkat… én csak vagyok, nem ártok senkinek sem, csak akkor vettem be a képességemet a színpadon kívül, ha éppen nincs nálam pénz, vagy dohány, vagy bármi hasonló, amire szükségem van az életben. Nem befolyásolok másokat, hogy az ágyamba másszanak, ők döntenek így. A képességemet soha nem használom úgy, hogy nagyot ártsak vele, egy határon belül mozgok folyamatosan, és ezt a határt nem óhajtom átlépni.
- Igen, sok mesében hallottam már én is az örök szerelemről. Azonban arra a következtetésre jutottam, hogy az igaz szerelem, ami soha nem múlik el, az nem más, mint a viszonzatlan szerelem. Ami örökké tart, ami sóvárgássá fajul… ez valóban nem múlik el. De nem láttam még olyan szerelmet, ami nem múlt volna el. Nézze, én nem egy fejezet akarok lenni valakinek az életében. Én akarok az összes fejezet lenni, és nem hinném, hogy ez megadattatik. – balgaság lenne azt gondolom, hogy létezik az örök szerelem. A szüleim sokáig szerették egymást, de végül az is elmúlt, és nem csak azért mert a képességem közbeszólt. Kihűlt a kapcsolatuk, valamiért képtelenek voltak megőrizni a lángot, nem táplálták, csak hagyták kihunyni, nézték, ahogyan egyre gyengébben pislákolt a fény, majd csendben ültek, ahogyan végleg kihunyt, teljes sötétséget engedve ezzel a szívükre. A szerelem elmúlik, én így látom, az örök szerelem pedig soha nem fog örömet okozni, csakis szenvedést. Talán tévedek, talán csak én látom így a világot, de az én keresztem, akkor ez lenne. Hogy olyannak látom a világot, amilyen, és nem olyannak, amilyennek látni akarom. Eltudnék egy sokkal szebb világot képzelni, amiben öröm lenne élni, de sajnos ez adatott meg, ezzel kell beérnem.
Természetesen meglep azzal, hogy felbukkan az ajtómban, de ez kellemes meglepetés, nem számítottam arra, hogy olyan különösebben keresné a társaságomat, de természetesen örülök a dolognak, és a szavaira is mosolyogva bólintok, tudomásul véve, hogy végre láthattam egy igazi, teljesnek nevezhető mosolyt átsuhanni az arcán, ami az utóbbi időben olyan gyakorisággal történhetett meg, mint a Halley-üstökös felbukkanása. Most, hogy sikerült kissé jobban megismernem Imogent, rájöttem néhány fontos dologra a személyévével kapcsolatban, amit egészen addig nem vettem észre, de most már kristálytisztán ragyognak előttem ezen dolgok. Most már tudom, hogy nem alapjaiban véve ilyen, hanem az élet tette őt ilyenné.
-Nem hinném. A legtöbb partnerem nem keres többet, tudja a… hírnevemből tudják a legtöbben, hogy nem az az elköteleződő fajta ember vagyok. – mondom halovány mosollyal az arcomon, majd a pincértől a legdrágább whiskyt kérem, és a főszakács ajánlatát, túlságosan is sok a finom étel. – És ön? Tört szíveket össze? Akartam már kérdezni, hogy… ön volt már házas? – elvégre nem tudhatom a választ, azt hiszem ez egy teljesen rendben lévő kérdés, nem igaz?

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimePént. 8 Aug. - 19:22




Gareth & Imogen



- Ez nem így működik, ha én nem juttatom el hozzájuk minden hónapban azt a pénzt, ami kell, hogy jól meglegyen, akkor utcára tennék, vagy árvaházba, rosszabb esetben egyszerűen csak rémes sora lenne. Lehet, hogy nem ismer, de... a rendes élete tőlem függ. - az igaz, hogy én is függök tőle, hiszen azt kell tennem, amitől jó lesz neki, de attól még ő is függ tőlem, ha nem is én nevelem, nem kéne úgy beállítania, mintha csak valami senki lennék a számára. Tény, hogy nem vagyok igazán az anyja, fáj is eléggé ez a tény, nem kellene még külön ki is hangsúlyozni, de attól még úgy gondolom, hogy valaki vagyok az életében, valaki, akinek számít, még ha nem is tud róla, valaki, aki figyel rá és így a távolból is a gondját viseli és tenni akar arról bármi áron, hogy jó élete legyen. Ez azért mégis csak számít nem? Neki még csak egy ilyen ember sincs az életében, ezért is olyan egyszerű a dolga, ezért teheti azt, amit akar és amikor akarja, mert nem tartozik az ég világon senkinek felelősséggel, még saját magának sem.
- Csak akkor ne állítsa, hogy nem több másoknál, ha egyszer igazából tényleg így tesz, ezt mutatja minden nap. Mindegy, az ön dolga. - megrázom végül a fejem. Nincs jogom beleszólni az életébe, nincs jogom megmondani, hogy mit tegyen, főleg úgy, hogy mindezzel nekem segíteni akar, próbál, bár még mindig nem tudhatom, hogy ez meddig tart majd. Meglátjuk, csak reménykedhetek benne, hogy nem túlságosan rövid ideig. Lenne rá lehetőség, hogy visszatérjek ahhoz az élethez, ami eddig is volt, valahogy meg tudnám oldani, bár nehéz lenne újra felépíteni, az biztos és nem is szeretném. Valahol akármennyire is nem akarom, vagy nehéz, mégis csak mélyen reménykedem benne, hogy ez az egész működhet, hogy talán tényleg tud nekem segíteni, talán tényleg kihúzhat a gödörből és főként, hogy nem lök majd vissza megint ugyanoda, vagy akár még mélyebbre. Szeretnék jobbat, szeretnék többet, persze hogy jó lenne értelmes életet élni, csak nagyon-nagyon nehéz hinni benne, hogy tényleg lehetséges. Bár úgy látom, hogy ezzel valamennyire ő is így van, szeretne hinni dolgokban, de közben tart tőle, hogy higgyen, mert a csalódás sokkal nehezebb, sokkal fájdalmasabb tud lenni, mint előtte minden jó, ami csak érheti az embert. - Az igazi... az nem múlik el. - bököm ki egész halkan, aztán csak egy fájdalmas mosollyal vonom meg a vállam. Az igazi, ami tényleg valahonnan mélyről férkőzik a szívedbe az tényleg nem múlik el csak úgy, vagy könnyen. Az, amit én éreztem évekkel ezelőtt nagyon sokáig tartott, amíg elmúlt, vagy inkább megpróbáltam elfelejteni és ez is csak azért volt lehetséges, mert az, aki iránt éreztem olyan mélyen bántott meg, hogy az azért segített az iránta táplált érzéseim elmúlásában.
A válaszára már csak halkan sóhajtok egyet. Persze, erre számítottam és igaza is van, mástól sokkal könnyebb elvárni a változást, mint hogy ő maga tegye meg, teljesen logikus és érthető is. Én is így vagyok ezzel, én is úgy gondolnám, hogy inkább ő próbálkozzon, de tőlem várja el. Annyiban van csak a dolognak jogossága, hogy az ő élete most kellemes, vagy legalábbis kellemesebb, míg az enyém cseppet sem mondható annak, még csak távolról sem, így aztán talán az indokoltabb, hogy én változtassak, nekem is jobb lenne, de attól még félhetek ettől igaz? Könnyebb lenne, ha nem csak én lennék az, aki kockáztat, mert jelenleg ez a nagy helyzet. Ennek ellenére újra én vagyok az, aki ezt választja, aki utána megy és, aki úgy dönt, hogy még sem egyedül akarja tölteni az estét, ha már én kértem meg, hogy jöjjünk el azok közül a rémes emberek közül. A szavaira elmosolyodom, ez talán már egészen teljesnek mondható. Úgy látom, hogy az efféle megjegyzéseket úgyis képtelen megállni. - Mondjuk, hogy ezúttal köszönöm a szavait. - egyszer én is lehetek egy kicsit rugalmasabb és nem kell, hogy minden esetben rosszul érintsen, ha kedves próbál lenni. Megvárom, amíg elkészül, azaz felveszi azt az egy szem zakót, és gondolkodás nélkül karolok belé. Az hiszem ennyi talán már belefér, ennyi gesztust én is tehetek felé, bár már eleve én vetettem fel a vacsora lehetőségét is. Az étteremben szépen lehuppanok, amíg ő előzékenyen betolja alattam a széket. Igazából jól esik, hogy figyelmes, értető, hogy könnyedén belé habarodnak a nők. - És sok szívet tört már darabokra Gareth? - nem akarok bántó lenni, de mégis kicsúszik a kérdés a számon, még az előtt, hogy megérkezne a pincér, akitől első körben egy pohár könnyed vörösbort kérek, édeset, és csak utána mélyedek el az étlapban.

Vissza az elejére Go down

Gareth Seaton
mutant and proud

Gareth Seaton
független
loneliness is a gun
Play By : Robert Downey Jr.
Hozzászólások száma : 81
Kor : 42



TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeCsüt. 7 Aug. - 20:28


Imogen & Gareth



- Ami azt illeti, és minden rosszindulat nélkül mondom ezt, a lánya a legkevésbé öntől függ. Még. Mások nevelik, mások vannak hatással rá. Nem függ öntől, maga függ tőle. De ne féljen, segítek, hogy kölcsönösen függhessenek egymástól. – azt mondta, hogy még nagyon kicsiként kellett másnak adnia a lányát, mert nem tudott számára olyan életet biztosítani, amit megérdemelt volna. Ez viszont azt jelenti, hogy a legkevésbé sem függ tőle a lánya. Mások nevelik, valószínűsítem, hogy még csak nem is tudja, hogy az anyja nem az, akit annak hisz. Pénzt küld neki, ez minden, de nem függ tőle a lánya. Ha Imogen egyszer csak eltűnne, azt igazából észre sem venné a lány. Persze, ha igaz, amit gondolok és valóban nem tud Imogenről, csak akkor van így. Nem a lány függ az anyjától, hanem az anya a lányától, és tudom, hogy kegyetlenül hangozhatott az, amit az előbb mondtam, de ez az igazság, nem szokásom hazudni. Ha a lányt más nevelik, akkor félő, hogy rájuk tekint úgy, mint szülő. A vérkötelék nem olyan fontos, mint sokan állítják. Az határozza meg az ilyen helyzeteket, hogy kire számíthatott a gyerek, és bár Imogen mindig ott volt neki, erről ő nem tudhatott, persze csak, ha helyes az elgondolásom, miszerint fogalma sincsen szegény lánynak arról, hogy mi is folyik a háttérben.
- Igen, ez igaz, de ki nem használná ki, hogy többet tud, mint mások? Nem vagyok jó ember Imogen, én is tudom, ha erre akar rávilágítani, de nem érzem magam rosszul amiatt, mert élek a hatalommal, ami megadatott nekem. – tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egy szentéletű ember, és ha erre akar célozgatni akkor nem kell folytatnia, mert ezzel én is tisztában vagyok. Viszont amiatt egy percig sem fogom magamat rosszul érezni, mert valami olyat használok, ami a többi ember felett hatalmat ad. Azért kaptam, hogy használjam, az lenne a vétek, ha nem tennék így. Bárki más kihasználná a lehetőségeit a helyemben, szóval nem különösebben érdekel az, hogy visszaélek az emberek feletti hatalmammal. Azonban nem élek én olyan nagy vonalakban vissza vele, hogy bankokat raboljak. Csak ingyen veszek meg mindent magamnak, illetve kicsit gyorsítom vele az amúgy rém lassú procedúrák folyamatát, illetve a munkámban használom gyakran ugye. Néha ellenszenves emberek ellen, néha csak úgy szórakozásból… nem élek vele olyan nagyon vissza, csak amennyire éppen egy adott helyzetben kedvem tartja. Talán nem fair, talán nem igazságos, de nem különösebben érdekel az, hogy mi igazságos a világban. Senki ne mondja nekem, hogy nem cselekedne másképpen a helyemben.
- Ha így látja, akkor biztos így is van. – igazából fogalmam sincsen, hogy mégis miként látja a dolgokat, csak sejtem. Ha azt mondaná, hogy félek… kinevetném. Nem tudom, hogy ez egy őszinte nevetés lenne-e, vagy inkább amolyan leplező nevetés, amivel az igazságot próbálnám eltakarni, amire sikerül rámutatnia. Én azt vallom, hogy jobb egy pillanatra gyávának lenni, mint halottnak egy életen át. A szerelem talán add valami szépséget, de úgy tapasztaltam mások figyelésével, hogy a szerelem hosszútávon megöli a szívet. Akkor pedig én inkább leszek gyáva és elbújok előle, mintsem, hogy önként dőljek a kardomba. Persze, jól tudom én azt, hogy ez nem ilyen egyszerű, csak próbálom minél jobban leegyszerűsíteni a dolgot, úgy nem kell igazán komolyan venni, mert már nem is tűnik igazi problémának. – De tudja nem a szerelemtől félek. Nem, én attól félek, hogy elmúlik. – igen, azt hiszem ezt érzem. Én az elmúlástól félek, hiszen az elmúlás egyenlő a fájdalommal, és mindegy milyen szép volt valami, ha csak fájdalmat és kínt hagy maga után lépten-nyomon, és ezt én sínylődöm meg. Mindenkinek szüksége van egy nagy csalódásra azt mondják, de én szeretném ezt a csalódást elkerülni, ameddig csak lehet. Lehetőleg örökre.
- Mert sokkal egyszerűbb ezt mástól elvárni, mint magamtól. – őszinte válasz, azzal nem támadhat engem, hogy hazudnék neki, mert eddigi beszélgetésünk folyamán szerintem egyetlenegyszer sem hagyta el még hazugság a számat. Való igaz, hogy nem igazságos, miszerint ő változik, de én nem, viszont… jelen pillanatban nem nekem, hanem neki kell segítség. Könnyebb mások bajaival foglalkozni, mint a sajátommal, főleg úgy, hogy igazából még csak kézzel fogható gondjaim sincsenek az életben. Felületes életet élek, minden komolyság és dráma nélkül, márpedig ezek szokták szülni a problémákat. Az én életformámból ez hiányzik, és azt kell, hogy mondjam, ez nem minden esetben egy rossz dolog.
A kopogásra felkapom a fejemet és még kicsit össze is húzom a szemöldökömet, hiszen nem igazán tudom, hogy mégis ki lehet az, miután Imogentől nem rég vettem búcsút. Lerakom a poharat az asztalra, majd érdeklődő arccal nyitok ajtót, ami egy halvány mosolyba torkollik végül, ahogy megpillantom az ajtó másik oldalán Imogent. – Mondanám, hogy az ön látványára vagyok éhes, de az nagyon elcsépelt lenne. Várjon egy pillanatra kérem! – csak gyorsan felkapom a zakót, amit még az ajtón való kilépés előtt magamra is kapok, majd zárom a szoba ajtaját és kinyújtom karomat, hátha belém karol, és úgy vezettem le őt akkor a hotel aljában lévő pofás kis étteremhez. Természetesen kihúzom neki a széket és be is tolom azt, majd utána ülök le vele szemben mosolyogva.

Vissza az elejére Go down

Imogen Brightmore
mutant and proud

Imogen Brightmore
független
loneliness is a gun
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 92
Kor : 41



TémanyitásTárgy: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitimeCsüt. 7 Aug. - 12:31

Előzmények



Gareth & Imogen



Na igen, és ehhez kéne az a bizonyos bizalom, hogy el is tudjam hinni, hogy segítsen felállni, bár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy értette, amit mondtam, hiszen az elsősorban arra vonatkozott, hogy attól félek tőle kapom meg ezt a pofont és utána már miért segítene felállni? Végül csak bólintok egy aprót. Legyen így, reménykedem benne, no meg akárhogy is,de nincs sok választásom. Vagy teszem, amit szeretne, vagy tönkre teszi az életem. Azért akárhogy is, de jobb lett volna ezt az egészet nem egy ilyen zsarolással indítani, bár attól félek, hogy más megoldás nem lett volna. Ő is jó eséllyel tisztában van ezzel a ténnyel, hogy ha csak szimplán megkérdezi, hogy segíthet-e, hogy változtatok-e, ha mellettem áll, akkor nem tettem volna meg, csak hát attól még ugyanúgy nem egy örömteli megoldás az, hogy előtte finoman szólva halálra rémített azzal, hogy kivégzi az életemet.
- Ez tudja, hogy nem ilyen egyszerű. Van egy lányom, aki tőlem függ, nem tehetem azt, amit akarok. - megrázom a fejem, mert úgy látom nem érti még most sem. Nem olyan az életem, mint az övé, hiába gondolja azt folyton, hogy így van, hogy csak tennem kéne érte és máris minden jobb és egyszerűbb lenne. Ez nem így van, nem így működik a dolog. Az én életem határozottan nehéz, és nem tudok csak úgy kilépni belőle. Az álmaimnak talán egy része sínen van, legalább a zene, bár abban is vannak bőven akadályok, a többi pedig azokkal nem tehettem mást. Ha egyszer kellett a pénz, akkor kellett és az sem tőlem függött, hogy szilánkosra törték a szívemet. Nem az én döntésem volt, hogy rossz emberbe szeretek bele, túl fiatal voltam, de már felnőttem és nem követek el hasonló hibát, legalább ennyit ért és ebben tényleg én döntök, de másban nem. Én nem tehetem meg, hogy csak úgy eldobok mindent és megpróbálom elérni az álmaimat, mert nem nyúlhatok bele senki fejébe sem, mint ő. Igenis az én helyzetem azért jóval bonyolultabb és nem lehet csak úgy egy könnyen változtatni rajta, főleg hogy ha meg is próbálnám, túlságosan nagy lenne az esélyes, hogy inkább negatív irányba történne ez a változás, mint pozitívba.
- Mégis kihasználja gondolkodás nélkül, hogy többet tehet meg náluk nem? - hogy többet tehet meg velük, hogy akár irányíthatja is őket. Végül is ebből él, elhiteti másokkal, hogy amit tesz az puszta varázslat, közben viszont irányít és befolyásol. Igazából akármit megtehetne, ha akarna. Bemehetne egy bankba, hogy elkérje onnan a pénzt és még csak le sem bukna, de aki odaadta neki az jó eséllyel elég csúnyán megütné a bokáját. Szerintem ez akkor sem fair dolog, akkor sem, ha ezzel az én életemen is változtatni tud, ha nekem is képes segíteni.
- Ezzel sokan vannak így, de szerintem ön nem is próbálkozik igazán, túl sokat fordul meg ezeknek az embereknek a körében és sokkal könnyebb elmerülni az általuk nyújtott élvezetekben, mint mélyre látni. - csóválom a fejem, de most talán nem azért, mert lenézném a gondolkodását. Igazából kezdem érteni, talán egyszerűen csak fél. Fél, mint minden egyes ember, a csalódástól, attól, hogy egyedül marad és persze ha ezt nézzük, akkor sokkal könnyebb felületes társasággal, felületes szórakozásban múlatni az időt. Sokkal egyszerűbb néhány ital után mindenféle nők társaságát élvezni, mint valakit megismerni mélyebben, megismerni a hibáit is, meglátni, hogy milyen valójában, sőt talán még meg is kedvelni, kockáztatva azt, hogy a végén fájdalom lehet a jussa. Minden bizonnyal azok, akikkel kapcsolatban áll sosem bántják, pont azért, mert nincs semmiféle elvárása feléjük, így pedig egyáltalán nem is lehet sérülni. Ugyanolyan ember ő is, mint akárki más, egyszerűen csak fél attól, hogy mi történhetne, ha mégis képes lenne nyitni mások felé, ebben úgy fest hasonlítunk, maximum én annyiban vagyok más, hogy a magam nagy csalódását már megkaptam az élettől, így még inkább bezárkóztam.
- Akkor tőlem mégis miért várja el, hogy változtassak és álmokat kergessek? - megrázom a fejem és csak sóhajtok egyet, mert tényleg nem értem. Persze talán az én életem rosszabb, mint az övé, sőt biztosan, de nem sokkal másabb, hiszen ugyanolyan felületes, és mégis az enyémen változtatni akar, míg a sajátjával nem teszi. Én adjak fel mindent, kockáztatva, hogy végül nem marad majd semmi sem, csak, mert bíznom kellene benne. Ez egyáltalán nem könnyű, ő pedig nem is vállal ilyen kockázatot, ez azért... nem igazán fair. Hamarosan pedig már a hotel folyosóján állunk, ahol a kulcs is a kezembe kerül. Egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon miután arcon csókolt. Talán még egy pillanatra a szememet is lehunyom, csak aztán biccentek felé elköszönésképpen.
- Köszönöm... Gareth, jó éjt! - talán még fél pillanatot adok magamnak, amíg utána nézek, aztán a kulcs a zárba kerül, majd belépek a szobába. Szép, persze, csodás, mégis ott motoszkál bennem valami nyughatatlanság, ami nem hagyja, hogy ennél sokkal beljebb menjek. Néhány perc telik el, amíg végül megmoccanok, beljebb lépdelek, de aztán veszek egy jól irányzott hátraarcot és újra kilépek az ajtón, hogy hamarosan már nála kopogtassak. Magam sem tudom, hogy miért, hogy mi lelt, de... mégis ezt teszem. Csak akkor szólalok meg, amikor már ajtót nyitott, bármennyi időbe is telik. - Elnézést, ha zavarom, én csak... nem éhes? Úgy értem... vacsorázunk? Persze csak ha éhes és nincs jobb dolga, vagy nem túl fáradt. - nem a legjobban sikerült ezt most azt hiszem előadni, de most ennyi tellett. Nem vagyok éppenséggel a legjobb ebben... de nem azért rángattam el arról a partyról, hogy aztán egyedül iszogasson egész este.

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Gareth & Imogen - Warwick Hotel   Gareth & Imogen - Warwick Hotel Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Gareth & Imogen - Warwick Hotel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Imogen & Gareth - Látogatóban
» Augustus Warwick
» Gareth Seaton
» Imogen Brightmore
» Michael és Imogen - Keserű viszontlátás

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-