Étterem a három patkóhoz

Tárgy: Étterem a három patkóhoz Vas. 8 Szept. - 15:23

First topic message reminder :

Nem messze a méltán híres lovardától található meg ez a menő étterem. Az árszínvonala magasabb kategóriába sorolható, de éppen ezért elég előkelő, ami minőségi ételekkel és magas szintű kiszolgálással jár együtt. A falakat többnyire lovakat ábrázoló festések és képek borítják, még az asztaldíszeken is visszaköszön a lovas motívum, ugyanúgy a sótartóban, mint a szalvétatartóban, vagy épp a terítők díszítésében. A ételek rendkívül profin vannak elkészítve, itt szinte minden tökéletes, a kiszolgálás gyorsasága, a pincérek kedvessége, a tisztaság... tényleg minden. Ha egy romantikus vacsorára vágy, akkor itt a helyed, de gyakran szokták különleges alkalmakra is kibérelni a kistermet, legyen az esküvő, vagy születésnap.
És hogy honnan a név? Egyszerű a történet. Joel Jenkins híres szülötte a városnak, akik világbajnoki tornákat is nyert műugrató és az első nagyobb versenyét úgy nyerte meg, hogy az utolsó ugratása előtt elszállt a lova patkója. De mégis olyan szoros kapcsolat fűzte össze az állattal, hogy nem álltak meg, és bár kockáztatták az esetleges sérülést, mégis tovább folytatták három patkóval és természetesen nem lenne kerek a történet, ha nem nyertek volna.

Étterem a három patkóhoz - Page 4 Etterem

Nikola & Liliane

Szorgalmasan lapátolom be a rántott húst, miután tökéletesen kifogytam az ötletekből. Találgattam egy párat, de mindben el tudnám őt képzelni, hiszen oly keveset tudok még róla. Az biztos, hogy végtelenül önzetlennek, lovagiasnak tűnik, aki másokért tenni tud, a szemben tényleg egy igazi hős, hiszen még azt felajánlja, hogy vendégül lát minket a saját otthonából. A Nobel-díj említésén már alaposan elkerekedik a szemem, erről még én is hallottam, akkor ezek szerint a velem szembe ülő tudós igazán komoly ember lehet, mégis velem barátkozik. Ez annyira... cuki! Nem tudom, hogy mivel válthattam ki az érdeklődősét, de határozottan kölcsönös!
- Edward megkérhetem, hogy tegeződjünk? Annyira bután érzem magam, hogy itt magáz. Vagy magázol, mintha valami nebuló lennék, akit a tanára okít. Jó? – Döntöm oldalra a fejemet, ahogy felkönyölök az asztalra, végezném az ebédemmel. A szárnyaim még jó, hogy le vannak szorítva, mert alaposan mozgolódnak a jókedvemtől a hófehér polóm alatt. Ha egy kicsit is jó megfigyelő, láthatja, hogy kissé mintha megemelkedik a ruhám a lapockám környékén, úgy, hogy észre sem veszem. Mondjuk egy szót se értek abból, hogy ionoszféra, meg ilyesmik, de biztosan igaza van, ő ért hozzá. Közben eszembe sem jut, hogy akár ő, akár valaki más immár nőként tekinthet rám. Lelkileg valóban megmaradtam kicsinek, mert ezt erőltették rám, ez is maradt természetes. A minap is amikor Ethannal találkoztam, és segíteni próbáltam neki, eszembe sem jutott lány szemmel megnézni őt, pedig alig volt rajta valami, de észre sem vettem volna, ha mondjuk úgy igazán megnéz magának. Oké, láttam én már szerelmes párokat, de azon túl, hogy szimplán meglepődnék, ha valaki aranyosnak tartana, nem hiszen, hogy megriadnék. A gyerekesség, és a tökéletes butaság azért két különböző dolog, végülis Gabrielnek is van valami drága párja. Annyit vettem észre, hogy Ethan zavarban volt, lehet, hogy ő is olyan kevés baráttal rendelkező mint én, de úgy vettem észre, hogy nagyon kedves, önzetlen srác, mert kellemetlenül érezte magát hogy segítséget kell kérnie.
- Akkor már csak egy címet kérek, és megpróbálom összekürtülni akikre gondoltam. Mikor menjünk Edward? Vigyünk rágcsálnivalót, vagy lesz? – kérdezem lelkes erőszakossággal, aztán már pattanok is fel, úgy érzem, most azonnal el kell kezdenem a toborzást, nem tudok a fenekemen ülni, annyira felvillanyzott amit Gabriel a filmről mesélt. Ha megkaptam a válaszokat, akkor egy türelmetlen mosollyal köszönök el, és viharzok ki az étteremből.

Ismét sikerül egy jót kacagnom - már a magam szolid módján -, mikor a kisasszony találgatni kezdi, vajon miféle találmányok fűződnek a nevemhez. Rendkívül szórakoztatónak találom a tréfáját, és ha már így rákérdezett, hát helyreteszem számára munkásságomról alkotott képét.
- Bár rendkívül ötletes az ön által említett eszköz, inkább a megépítése kívánna nagy mérnöki tapasztalatot, semmint működési elvének kigondolása. Jómagam az ionoszféra létezését bizonyítottam kísérlettel, hírnevet - részben - és Nobel-díjat ezen kutatásaimmal szereztem.
Az egyre inkább nyilvánvaló számomra, hogy a felnőtté válásra és az ezzel kapcsolatos változásokra egyáltalán nem készítették fel. Saját nőiességével még cseppet sincs tisztában, bár ösztönös módon egészen biztos, hogy volt már alkalma tapasztalni bizonyos jeleket. Hogy ezt aztán miként kezelte, nem tudhatom. Tán valahogy beleszőtte gyermeki mesevilágába, amelyben él.
- Ó, azért saját mozival nem rendelkezem, mindössze egy aprócska színházteremmel. A színpad fölé helyezhető egy vászon, és néhány éve beszereztem egy vetítőgépet, lévén jómagam is kedvelem a filmművészet néhány kivételes alkotását. Viszont ha már így szóba hozta, mesélne az említett barátairól? Ők iskolatársai?
Egyelőre többi kérdésére nem reflektálok, igyekszem helyretenni a képet saját magam számára is. Részben tán neki is igyekszem segíteni ebben. Az elsorolt nevek közül csupán kettőről sejtem, kik is lehetnek. Halovány sejtés, de kevés hiányzik, hogy meggyőződéssé váljon.

Nikola & Liliane

Igazából én még mindenféle viselkedést meglepőnek tartok, ami egy kicsit is más, mint az eddig megismert, szüleim által tálalt stílustól. Természetesnek veszem, hogy valaki ennyire kedves, ugyanakkor tényleg meglep, mert mindig azt kaptam, hogy bezárva kell lennem, mert mindenki csak bántani akarna. Eddig ezt nem érzékeltem, de lehet, hogy csak szerencsém volt. Előredőlök, szőke tincseim az arcomba hullanak, és csak hatalmas áfonyaszín szemeimmel mérem őt végig, ajkaim pedig pajkos mosolyra húzodnak, ahogyan hallgatom őt, hogy milyen háttérrel rendelkezik. Ezekből nagyjából alig értek bármit is, a tudomány a szerintem nagyon okosak sajátja, és eddig borzasztóan unalmasnak gondoltam. Amolyan felnőttesnek, amitől rettentő messze vagyok. Pedig lassan tizennyolc leszek, nagykorú meg minden, mégis rajzfilmekből készült képregényeket szoktam lapozgatni, macival alszom, úgyhogy a tudomány megmarad számomra a fekete lónak.
- És mit tetszett eddig feltalálni? Emberi törpékkel működő óriás kávéfőzőt talán? – Kérdezem rettentően eleresztve a fantáziámat, de valahogy nem jut eszembe semmi igazán logikus, amit még így a huszadik század végére még nem találtak fel. Továbbra is felkönyökölök az asztalra, észre sem véve, hogy talán bepillanthat a dekoltázsomba. Van rajtam melltartó, de nem azért, hogy bármit befedjek, csak szimplán megszokás. Különben sem úgy tűnik, mint aki nagyon csábító alkat lenne, na nem mintha nem lennék túl pici az ilyesmihez.
- Sajááát mozi... Te jó ég. Óó, te jó ég. – Az ujjaimon számolva elkezdem sorolni, hogy akkor kiknek fogok szólni. – Gabriel, és a párja, Amy, Ethan, Eric, Charles... Hozhatok még? – Nézek hatalmas csillogó szemekkel. Mindenkit a barátomnak tekintek, nem igazán tudom felmérni az egyszerű ismerős fogalmát. – Ott is kapunk majd limonádét? Mikor lesz? Hova menjünk? – Hadarom egymás után a sok kérdést. Teljesen fellelkesültem.

Örömömre szolgál, hogy már pusztán az illendő mértékű udvariassággal sikerült ily mértékben lehengernem az ifjú hölgyet. Igaz, nem számítottam rá, hogy az illendő viselkedést ennyire meglepőnek találja majd. Különösen, ha figyelembe vesszük, Xavier bizony jómódú családból származik. Ezek után meg sem lepődöm, mikor egy egyszerű bókkal sikerül zavarba hoznom.
Kedvemre való, hogy érdeklődik, nem csupán várja tátott szájjal a kéretlen dícséreteket. Ritka manapság a valóban társasági lény az emberek között. Olyannyira pedig kevesen érdekesek, hogy faragatlan modoruk ellenére is érdemesnek tartsam szóba állni velük.
- Nos, mit is mondhatnék? Hivatásom a fizika, csillagászat. Ezek mellett feltaláló volnék, és a feltörekvő szakmabeliek pártfogója. Bár az kissé túlzás, hogy a városban laknék, de egészen közel. Long Islanden van egy kisebb fajta birtokom.
Volt már, aki nem értett egyet ezen megjegyzésemmel. Úgy vélem, ha valaki nem járt még mindegyik kontinensen, annak nincs valódi összehasonlítási alapja ezen témában. Így egyszerűen csak tartom magam saját inerciarendszeremhez, ha pedig valaki nem értene egyet, nos meghagyom neki a lehetőséget egy kiadós meglepetésre.
A filmmel kapcsolatos kérdése előbb meglep, majd megmosolyogtat. Való igaz, a filmszínházak manapság már nem a minőségre, sokkal inkább az újdonságokra alapozzák műsorösszeállításaikat. Még szerencse, hogy akad alternatíva.
- Nos, jómagam is rendelkezem vetítőgéppel. Amennyiben kívánja, megszerezhetem a rendezői változat tekercseit. Szívesen vendégül látom akár barátaival, netán családjával együtt. Persze csakis abban az esetben, ha ők is ilyen remek társaság, mint kegyed - mosolygok rá már-már cinkosan, mégis az illendőség határán belül.

Nikola & Liliane

Annyira nem lehet bonyolult összerakni a képet, mi is történhetett eddig velem, annyira rácsodálkozom mindenre, ami új, tehát lényegében állandóan tátva a szám, nagyokat nézek. Az új ismerősöm egyszerre félelmetes és érdekes egyszerre, de olyannyira barátságos, hogy csakis bízni tudok benne maximálisan. Nem tart velem az ebédelésben, így ismét magam elé húzom a tányért, és minden további álszemére nélkül folytatom az eszegetést.
- Hát jól van. És Ön kicsoda? Azon kívül, hogy egy nevet tudok, és rettentő mód jól esik hogy ilyen kedves velem, mivel foglalkozik itt a városban? Egyátalán idevalósi? – Kérdezem két falat között, majd átveszem az egyik poharat, hogy végre megkapjam az igazi üdítőt, ami már a kedvemre való. Amint felhörpítettem, már át is fogom, ahogyan felé tolva kérek még, miközben figyelem a válaszát. Olyan komoly, mégis mosolyog szinte minden kérdésemen. Nem tudom, hogy azért, mert butának tart, vagy szimplán csak kedvel. Nem annyira fiatal, mint Gabriel, de olyan okosakat mondd.
- Ööö... – Fagy belém a szó. Az X-Men is igen bátorító, majdnemhogy flörtölős volt, amit nem igazán értettem, rám még soha senki nem nézett nőként, de amikor meglepődtem, Gabriel is tudatta, hogy félreértettem őt, hiszen van párja. Dehogy akartam én közéjük állni, most viszont ez az idegen csak nekem címzi a bókjait, amitől tökéletesen meg vagyok lepődve. Az angyalságom tudom, hogy páratlan, de a mosolyomra még senki nem mondta, hogy elbűvölő. Végül zavartan legyintek, és azon tűnődöm, hogy miért ennyire udvarias. Én más vagyok, szeretek kedves lenni, segíteni, de amióta a birtokon élek, annyiszor megkaptam, hogy túlságosan önzetlen vagyok, a világ nem ilyen, nőjjek fel. Erre most itt van valaki, aki szintén barátságos, feltételek nélkül. Nem értem. Így csak eszegetek, és azon gondolkozom, hogyan is fog alakulni mindez.
- Látta véletlenül a Csillagok Háborúját? Napok óta ezen tűnődöm, hogy mikor nézhetném meg, de úgy tudom, hogy a filmszínházak már alig játszák.

Miután megnyugtatott, hogy közel sem bántottam meg, derűs mosollyal nyugtázom. Örömömre szolgál, hiszen az első benyomás sokaknak fontos. Különösen az efféle csodabogaraknak, akik még sosem jártak egyedül a városban. Lily egészen úgy viselkedik, mint akit eddig valamiféle elzárt helyen tartottak, ahol tündérmeséket hallgatott naphosszat. A szimpátia immár létrejött, azonban szót érteni nem feltétlenül lesz egyszerű.
Könnyed mozdulattal nyúlok előre, hogy megállítsam a tányért, mielőtt felém indulna. Derűs arccal, lehunyt szemmel megcsóválom a fejem.
- Köszönöm, Lily, nem szükséges. Magam is tervezek falatozni a későbbiekben. Bátran egye csak meg, én sem maradok éhen.
Hamarjában rendelek egy kancsó limonádét és két tiszta poharat, ami alig néhány perc alatt meg is érkezik. A pincér készséggel kitölti poharainkba az enyhén édes, kellemesen savanykás, ideális mértékben hűs üdítőt. Poharamat finoman az ifjú hölgy felé biccentem, amolyan jelképes koccintás gyanánt.
Néhány korty, és máris érkezik a limonádé hűsítő, szomjoltó hatása. Kellemes, hűs, édeskés. Bár a bor még mindig inkább kedvemre való.
Liliane feltételezése újabb mosolyt csal az arcomra, és egyúttal kedvem támad belemenni a játékba. Kissé előre dőlök én is, ujjaimat összekulcsolva megtámaszkodok az asztalon. Kérdésére biccentek.
- Valóban, ezen tevékenységem is egy számomra kedves elfoglaltság. És kegyed? Mindig ilyen gyönyörűen ragyog elbűvölő mosolyával és természetes, varázsos fényével?
Bókok. Az egyik legegyszerűbb módja, hogy szót érts valakivel, nemtől függetlenül. Igaz, bóknak hívni többnyire ellentétes nemű irányában szokás a kéretlen dicséretet.

Nikola & Liliane

Az én szimpátiámat nem nehéz elnyerni, lévén mindenkivel ugyanolyan barátságos vagyok. Még az ellenségeimmel is, miután nem ismerem ezt a fogalmat. Mindenkiben igyekszem meglátni a jót, talán mert engem mindentől tiltottak, nem volt lehetőségem megismerkedni az emberi gonoszságal, felmérni, hogy milyen az, ha valaki álszent, képmutató. Még ha rossznak is mutatja magát, hinnem kell belőle, hogy van még számára remény, visszatérhet. Vagy talán ez nem a múltam része? Egyszerűen a képességem tesz ilyenné? Kicsit zavaró volt ugyan, hogy Gabriel ennyire rávilágított, milye tudatlan is vagyok, most pedig ez a kedves idegen mutat további dolgokat, amik eddig kívül estek a világképemen. Fura.
- Megbántani? – Kerekedik el a szemem, és eszegetek szorgalmasan. – Dehogy bántott meg, nem vagyok annyira érzékeny típus. – De igen, az vagyok, viszont csak olyan fronton, hogy át tudom érezni mások bánatát, a saját gondjaim nem igazán izgatnak, minden megoldható, én pedig optimista vagyok. Az idegen nagyon is kedves hozzám, és olyan kitűntetett figyelemben részesít, hogy fel sem foghatom, hogy mivel is érdemeltem ki. Nyilván őt nem fogom elvinni repülni, mint Gabrielt, hiszen az iskolában nem kellett titkolnom a kilétemet, az új ismerőst pedig nem akarom megijeszteni. Talán nem vette észre, hogy mennyire fénylek, biztosan másokkal is előfordul.
- Köszönöm, ez nagyon finom, jó kis sajtos bundában van. Ugye megkóstolja...? – Kérdezem lelkesen, és már vágok is fel apró szeleteket, hogy szünetet tartva odatoljam elé a tányéromat. Úgysem tudnék most ennyi mindent enni. A limonádéra csak bólogatok, jöhet, bármi jobb lehet, mint az almalének hitt whiskey.
- És mi járatban errefelé? Hős megmentője a magamfajta bajba jutott hölgyeknek? – Vetem fel ábrándos tekintettel a kérdést, hogy aztán odakönyöljek az asztalra, várva a beígért limonádét.

Meglepően könnyű volt megnyernem a szimpátiáját. Szinte ölembe hullott a lehetőség. Olybá tűnik, a munka nehezén túl vagyunk. Innentől ideje belekezdeni a szükséges információk begyűjtésébe. Ma az étterem lesz kicsiny - igaz, tán nem is olyan kicsi - laborom lokális kiterjesztése. Szép lassacskán ideje előkerítenem a műszereimet, kezdve a jól megformált szavakkal.
- Ne haragudjon, kérem, Lily! Nem kívántam megbántani, mindössze igyekeztem kellő tisztelettel kezelni. Remélem, nem bántottam meg! - szabadkozom.
Vidáman figyelem, ahogy hozzálát frissen kézhezkapott étkéhez. Látszólag egészen hasonlóan táplálkozik, mint a többi ember. Talán egy kissé óvatosabb, gyakran rácsodálkozik a környezetére. Nyilvánvaló, hogy nem otthonos számára ez a környezet, bár ez már a whiskey rendelésekor egyértelművé vált számomra.
- Váljék egészségére, Lily! - felelem derűs mosollyal arcomon.
Fogós a kérdés italválasztása kapcsán. Szinte biztos vagyok benne, hogy valamiféle alkoholtartalmú italra gondol, azonban nem hiszem, hogy már nagykorú lenne. Ezt támasztja alá bőre, és a szarufüggelékei is. Ráadásul úgy eszik, mint gyermek, akit édesanyja minden este megvacsoráztat. Innentől nem kérdés, mit javaslok neki ital gyanánt.
- A helyi limonádét csak ajánlani tudom! Frissen facsart citromból készítik, és ha kéri, egy csipetyni fahéjjal is megbolondítják! - mesélem, már-már grandiózus hangsúlyozással - Higyje el, isteni!

Nikola & Liliane

Nem akartam én ismerkedni, dehogyis! Csak egy kicsit élvezem, hogy végre kiszabadulhatok, ugyanis abból, amit Gabriellel beszélgettem, az derült ki, hogy valami bezárt létem lehetett. Bármit kérdezett tőlem, nem tudtam hogy mi az. Többek között az a csillagháborús mesefilm keltette fel a fantáziámat. Vajon hol lehet azt megnézni? Szívem szerint még ma rácáfolnék, hogy igenis lányoknak is lehet tetszetős. Kiváncsivá tett, ha neki ennyire a szíve csücske, miről szólhat. Talán majd itt találok valakit, aki megmutatja, hol is nézhetem meg. Némi kis köhögés, és orrfújás után kicsit kipirult arccal, de végre whiskey mentesen ülök oda mellé, és rákönyölve az asztalra, hatalmas szemeket meregetve figyelem a kiselőadásra.
- Ön? Ne magázzon már engem, annyira nem vagyok idős. – Nevetek fel a komoly szavaira, pedig én aztán nagyon is odafigyeltem a válaszára. A felszabadultság egyébként is a sajátom, nem szoktam semmit nagyon komolyan venni, kivéve talán anya intelmeit, azok alól aztán nem lehet kibújni. Az van, amit mond. Odasúg valamit a pincérnek, amit nem igazán értek, és csak kapkodom hirtelenszőke tincseimet, és villámgyorsan már előttem is terem egy komplett ebéd. Tényleg nem értem a dolgot, de hős megmentőm már magyaráz is, ismét.
- Köszönöm! – Magam elé veszek egy kést meg villát, és elkezdem összevagdosni az ételt. Ez végülis elég szokványos, ezt még én is ismerem. Kicsit furcsa nekem az illető, valahol magamra emlékeztet. Olyan kimért, mintha nagyon rendszerető lenne, mint amilyennek engem is neveltek. Őt is bezárták, és nem engedték el sehova?
- Lilianne vagyok. Lily. És mit ajánlana az úr mondjuk inni? – Kérdezem szelíd mosollyal, miközben elkezdek enni.

A kishölgy láthatóan jobban lesz, amit elégedett mosollyal nyugtázok. Kissé zajos bemutatkozás volt részéről, de számomra ez is megteszi. Legalább képet kaptam róla, mennyire szemfüles. Az eddigiek alapján nem különösebben. Annyi baj legyen, egyelőre nem az esze érdekel. Bár nem is az, ami a legtöbb férfit érdekelné ebben a helyzetben.
- Ami a whiskeyt maróvá teszi, azt alkoholnak hívják, és hatással van a józan gondolkodásra is. Várhatóan ön hamarosan enyhe szédülést, némi egyensúlyzavart és szokatlan felszabadultágot fog tapasztalni. Az alkohol könnyedén felszívódik a nyálkahártyáján, magácska pedig az émént éppen az orrán keresztül prüszkölte ki jó részét.
Magamhoz intem a pincért, és a fülébe súgok valamit. Mellényzsebébe pedig oda csúsztatom a megfelelő összeget, amitől olimpiai versenyző módjára szalad el. Mire visszaérkezik, egy nagy adag sült krumplit hoz némi rántott hússal, és le is teszi a lány elé. Ha nem értené, csak biccentek, és egyik kezemmel finoman intek a tányérja felé.
- Csak bátran! Segít, hogy kevésbé szálljon fejébe az ital. És ha már így kérdezte, bocsássa meg az udvariatlanságom! Edward Victor Appleton, szolgálatára!
Meghajolok, már amennyire ez ültömben még elegáns lehet. Inkább amolyan erélyesebb biccentés lesz belőle.

Nikola & Liliane

Persze, hogy nem értem, hiszen ez az első alkalom, amikor ilyen helyre tévedek. Sőt, általánosságban az első hely, ahol legalább kettő számomra még ismeretlen figurával találkozhatok. A csapos furcsálkodása mellett megkapom az italomat, és csak várakozom, szelíd mosollyal felelek az értetlen kinézetekre, nem tudom, hogy mit néznek rajtam. A szárnyaimat szívesen szétteríteném a hátamon, de ennyit megtanultam már, hogy nem szabad, veszély játék lenne. Próbálok emberként viselkedni, de úgy tűnik nagyon nem működik. Odakönyölök a pultra, hogy aztán nagy szemcsillanással ragadjam fel a hatalmas kupát, és kezdjek fuldokolni már rögtön az első kortytól. Nem látom, hogy ki hogyan reagál, csak annyit érzékelek, hogy kapok is vizespoharat, amitől már jobb lesz a dolog, de azért meg vagyok görnyedve, nehezen nyerem a lélegzetemet, még pihegek egy darabig. Teljesen elvörösödtem, úgy érzem ott is kell hagynom az italt, pedig még ki sem fizettem.
- Kö-köszönöm. – Bólogatok hálásan a megmentőmnek, és amikor áthív a saját asztalához, nem is nagyon gondolkozva átköltözöm oda. Ha lehet, most még többen néznek, viszont amikor helyet foglalok, akkor valahogy mindenki visszatér a saját italához.
- Most már igen. Valamiért azt hittem, az a whiskey valami almalé márka. Nagyon csípős volt. Chili van benne? – Rázom a fejemet, de ajkaimra lassan visszatér a felszabadult mosoly, ami úgy általánosságban szokott jellemezni.
- Szót se róla. Lilianne vagyok, a barátaimnak Lily! És önben kit köszönthetek? – Kérdezek vissza hatalmas áfonyaszín szemeimmel.

Arra figyelek fel, hogy rajtam kívül mindenki rácsodálkozik valamire. Egészen konkrétan egy világító lányra, aki komolyan nem érti, miért került a figyelem középpontjába. Mindemellett erősen hasonlít az általam látott képre. Poharamra nézek, majd elismerően biccentek. A pincér azt hiheti, az italnak szólt. Valójában csak kihasználtam, hogy tükröződik a pohár felülete.
Egy ideje már terveim között szerepelt találkozni azzal, akit a néven nem említett szekta amolyan titkos fegyverként szándékozott bevetni. A probléma ott kezdődött, hogy igen ügyesen elrejtették még a kilétét is. Egészen addig, míg önkéntes jótevői meg nem neszelték az őt körül lengő összeesküvést. Az [i]X Klubot[/x] viszont már figyeltem egy ideje, hiszen érdekesebbnél érdekesebb csecsebecsékre találnak rá. Saját hálóm mellé így az ő szociális hálójuk is segítségemre van kutatásaimban. Különösen így, hogy viszonylag gyakran találkoznak a hatóságokkal.
Annyi kutatás után végre itt áll egy gyermek ártatlanságával, naivitásával. Ehhez épp csak egy buszsofőrt és néhány utcai járókelőt kellett manipulálnom, hogy a megfelelő irányba tereljék. És az, hogy eljöjjön a nap, mikor egyedül indul útnak.
Megcsóválom a fejem, mikor megkapja a korsó whiskeyt. Egy halovány mosolyt azért párosítok mellé, hogy a pultos úgy gondolja, értem én a tréfáját. És valójában értem is, bár cseppet sem értékelem. Felesleges, céltalan játék ez az élettel. Úgy is tudja, milyen hatása lesz az alkoholnak a gyakorlatlan fogyasztóra, mégis megteszi. Semmivel nem lesz tanultabb, semmivel nem lesz több ettől az élménytől. Pazarlás.
Felállok az asztalomtól, és közelebb lépek hozzá. Megtámogatom, és adok neki egy zsebkendőt. Közben jelzem a pultosnak, hogy adjon egy pohár tiszta vizet, amit azonnal át is nyújtok a lánynak.
- Jobban van, kisasszony? Kérem jöjjön, foglaljon helyet!
A pulttól nem messze lévő asztalom felé intek. Ha nem ellenkezik, odakísérem, és előzékenyen kihúzom neki a széket, majd alá segítem. Helyet foglalok vele szemben, ahol az imént is ültem.

Nikola & Liliane

Azt hiszem, a dackorszakomat élem, ami otthon tökéletesen kimaradt. Muszáj volt a szüleimnek eleget tenni, mert a tollaim kitépésével, majd a szárnyam levágásával fenyegettek. Nem mehettem sehova, nem csinálhattam semmit, és ez lett a természetes. Az otthonomat nem tekintettem börtönnek, de azok után, amikor Gabriel mondott, kicsit elgondolkoztam. Talán itt az ideje körülnéznem, hogy mi is van a nagyvilágban. Charles-éktól megkaptam a pénzemet, amit jól eldugtam a szobámban, a lelkemre kötötték, hogy értékes, de a bankokat pedig egyátalán nem ismerem, nem tudom, hogyan működnek. Annyit elmondtak, hogy nagyjából mi mennyibe kerül, hiszen önállóan még nem vásároltam még semmit. És most itt az ideje, hogy nyakamba vegyem a várost. Az alapítók szerint talán jobb lenne, ha nem egyedül kezdek, valami vezetővel inkább, de ezt leráztam magamról, nem, most már magam vagyok, itt az ideje tanulnom is. Így végül a két tanár tudta nélkül egyedül indultam el. A busz nem is volt gond, bár majdnem elnéztem a buszjegy árát, szinte ötvenszer annyit akartam fizetni, még szerencse, hogy a pénztáros egy jólelkű ex-tanárnő volt, aki megdorgált ugyan, de jól adott vissza. Pironkodva szorongattam a jegyet, hogy végül itt száljak le a város szélén. A három patkó! Milyen varázslatosan hangzik. Belépek az ajtón, és nem értem az egyből megálló levegőt, mert nagyjából mindenki engem néz. A fényt, ami belőlem árad, már az anyaméh óta megszoktam, így tökéletesen nem tudom, hogy mi rosszat csináltam. Végül a zene is folytatódik, mindenki visszatér a vacsorájához, vagy a beszélgetőpartneréhez. A csapos rámkiált, hogy ilyeneket itt nem szolgálunk ki, de amikor megriadok, akkor kiderül, hogy a mögöttem lévő hajléktalanról van szó, akit gyorsan ki is dobnak. Beljebb lépek, és szende mosollyal vágok át a tömegen, egyenesen a bárpulthoz. Csak a whiskey szót hallom ki, italnak tűnik, mert valami decit is mondanak hozzá, így helyet foglalok, a szárnyaim szépen lekötve.
- Csókolom. Egy olyan whiskeyt kérek fél literrel. – A pultos nagyon néz, huszonegy még végképp nem vagyok, de végül kiszolgál, hogy legalább röhögjön egy jót. Hatalmas pohárban kapom meg, jégkockák a tetejét. Két oldalról fogom meg, hogy a számhoz emelve húzzam meg az italt. Áfonyakék szemeim elkerekednek a köhögéstől, ami rámtör az erős italtól. Felállok, és csak köhögök, köhögök, nem akar elmúlni.

Tárgy: Kíváncsiság Hétf. 28 Ápr. - 20:25

Beletelt egy kis időbe, mire megtaláltam a tökéletes helyet erre a találkozóra. Ízléses, jó környéken, de nincs túllihegve elitizmussal. Ráadásul nem a viráglelkű műkedvelőkhöz igazították az étlapot, sokkal inkább a valódi ínyencekhez. Nem szegény paci és nyafogás, hanem igazi, jó minőségű lóhúsból készült ételek. Vagyis azok is. Természetesen lehet itt enni mindenféle mást is. Nekem viszont most lóhúsra fáj a fogam. Mondjuk rég voltam annyira éhes, hogy az éhségérzet fájdalomérzettel párosuljon, de ettől még nagyjából értem a mondás kialakulásának körülményeit.
Míg várakozom, rendelek egy kis bort, és azt kortyolgatom. Közben kényelmesen hátradőlök, és nézegetem a képeket. Akad itt festmény, fotó, különböző díjak, szerencsehozó patkó. Kedvelem ezt a hóbortot, még ha nem is szánnék rá túl sok időt magamtól. Tetszik a realitása, hogy olyasvalamiben versenyeznek, ami a valóságban is javítja az egyed túlélési esélyeit. Gyorsaság. Egyszerűen megfogható, fontos tulajdonság.
Újabb tiszteletkör a pincér részéről, hogy megkérdezze, hozhat-e még valamit. Azt hiszem, az előbb vásárolt bor drágának számít. Biztosan ezért mosolyog és hajolgat így. Van pénzem, hát úr vagyok.
~ Milyen egyszerűek az emberek...
Újból elmondom neki, hogy várok valakire, és csak megérkezése után szándékozom ételt rendelni. Addig pedig, ha az emberekből indulunk ki, ez az üveg bor itt bőven ki kéne, hogy tartson. Úgy tűnik, megértette. Még mindig mosolyog és hajlong. Tudom, tudom, ez a dolga. Azért jól esik, ha fogalmazhatok így, hogy a pozíciójának megfelelően viselkedik. Gyakrabban kellene ide járnom.

Tárgy: Re: Étterem a három patkóhoz Vas. 20 Okt. - 9:43

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Étterem a három patkóhoz Vas. 20 Okt. - 8:50

Három alá? Lara amolyan "nem rossz, nem rossz" ábrázatot vág a hallottakra: Lefelé görbülő mosoly, szemöldökök felvonva, és kissé oldalra döntött fejjel biccent Ace felé. Ahhoz képest, hogy mennyire tré lett az este Lara jóvoltából, az a hármas valóban több mint jó. Egészen elfogadható. Pláne hogy Ace mindennek ellenére közel húzza magához, amitől Lara rendesen meglepődik. Ezek után csókkal "jutalmazni" őt nem is az, hogy fura, de így már egészen hihető lesz amit a férfi korábban mondott neki. Az, hogy kedveli őt.
A csók forró, és ez alkalommal nem ütik agyon holmi fények, vagy oda nem illő gondolatok, Ace most csak rá figyel és arra amit éppen tesz. Így Lara is könnyen elengedi magát, és sodródik az árral. Hamar rákap az ízére, akár a végtelenségig is tudná folytatni ezt. Most kicsit utálja is a motort amiért gátolja abban, hogy rendesen odabújjon Acehez.
Hangosan szuszog már és ezer fokra hevült a vére mire Ace visszahúzódik és a bukósisakért nyúl. Levegő után kapkodva, zihálva hátrál el Lara a motortól. Tudja már mi következik: Ace el fog hajtani. Ez alkalommal viszont nem mond neki semmi olyat amit a legutóbb. Nem, annál sokkal rosszabbat tett.
A gazembernek átkozottul jó érzéke van a ki nem mondott ígéretekhez. De vajon meg is tudja tartani azokat?
Miközben nézi, hogy Ace kikanyarodik a Sloane'S mögötti keskeny utcából, Lara szeretné azt hinni, hogy a válasz "Igen".

//Én is nagyon köszönöm a játékot! Smile

//

- Kérése számomra parancs - teszi hozzá a kéréshez, majd teker egy kicsit a motor gázkarján.
Szinte repülnek. Na jó, ez azért enyhe túlzás. Bár kátyúkkal nem találkozik a kerék, Ace mégsem engedi neki úgy, ahogy szokta. Csak gyorsabban megy, és nem olyan elnéző a lassan haladó autósokkal szemben.
Furcsa kérés, de neki igazából mindegy, hogy hol parkol. Átveszi a sisakot, ölébe teszi, és elgondolkodó fejet vág.
- Egy majdnem erősen gyenge hármas... - Mosolyog, majd megfogja Lara kezét, közel húzza, és megcsókolja.
Most nincsenek fények, mint korábban. Csak ők ketten. Csukott szem, érzelmek, meg minden, amit ilyenkor vár az ember. Határozott a csók, mégis gyengéd és érzelemmel teli.
Miután elhajol, felveszi a sisakot, és még ennyit megjegyez:
- Most már egy határozott 1-es - beindítja a motort, és szó nélkül távozik. Szereti az ilyen drámai lelépőket, mert szerinte hogyha valaki tényleg érti a célzásokat, nem kell szöveg hozzá. Ide is elég volt csak a célzás.

//Köszi a játékot, még folytatjuk. Smile

//

//Ugyan

Zárjunk lassan? Mi legyen? //

Ahogy elhangzik, hogy "haza", Larát csalódottság önti el. Tény, hogy nagyon szeretne lefeküdni, ugyanakkor borzasztóan sajnálja, hogy így elbaltázta az estét. Ennek nem így kellett volna alakulnia. Végig kellett volna röhögniük az egész estét, vagy átbeszélgetni tök semleges dolgokról, e helyett Lara akaratlanul is olyasmikbe tenyerelt amihez semmi köze, és még Ace-t is kellemetlenül érintették. Aztán meg történt az ami történt. Pontosan ez az amit nem akart.
- Sajnálom. - ismétli el újra a bocsánatkérésfélét mielőtt visszatérnek az étteremhez Lara kabátjáért, majd elmondja újra, mielőtt felülnek Ace motorjára. Rettenetesen hasogat a feje, a lábai is remegnek még, de a korábbi kéréséből sem hajlandó engedni. Arról volt szó, hogy nem fogja vissza magát Ace a hazafelé úton. Ha nem hajtanak kátyúra, nem fog üvöltözni fájdalmában, mint akit éppen nyúznak. Szóval arra kéri a férfit, hogy húzza meg rendesen azt a gázkart, ő pedig a derekát átkarolva kapaszkodik a háta mögött.
Az étterem még nyitva. Elég hamar visszaértek, Lara kicsit tart is attól, hogy napirendre kerül esti programja a törzsvendégek köreiben, ezért megkéri Ace-t, hogy az épület háta mögött parkoljon, mert majd felmászik a tűzlétrán. Úgysem lehet bezárni a nappali ablakát, majd azon át fog bejutni a lakásba. De előbb még...
- Egytől Ötig. Értékeld. Az öt a legrosszabb. - komolyan teszi fel a kérdést, miközben átnyújtja a sisakot Acenek. - Ne légy udvarias, mondd csak meg őszintén.

Még mindig nem veszi 100%-osnak a választ, de nem akarja erőltetni. Egyelőre elég, ha megjegyzi, hogy ez akármikor megtörténhet. Legközelebb majd nyugis helyre viszi a lányt, bár nem mintha ez olyan hangos és züllött hely lett volna. Koncertek, fesztiválok mindenképpen kilőve. Sebaj, még megannyi lehetőség lesz ezen kívül.
- Tovább? Szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha hazaviszlek. Le kéne pihenned.
Majd karját nyújtva Larának a motor felé indul. Hasonló felállás, mint ahogy jöttek, a hölgyemény biztonsága az elsődleges.
A motor felmorog, majd gurulnak is Lara étterme felé.

//Bocs a rövid reagért.//

Megkönnyebbül, hogy Ace nem neheztel rá az étteremben történtek miatt, bár nem érzi magát jobban. Lehet, hogy a férfi csak udvarias akart lenni, ezért mondta, hogy nem bánja. Nem, ez most határozottan nem az a pillanat, amikor Larának ilyesmin kellene törnie a fejét. Jobban tette volna, ha e helyett valami okosabb magyarázattal rukkol elő, mint ez a pánikbetegség. Neki még sosem volt ilyenje, bár az orvosok váltig állították, hogy ez a baja. Akkor ők is kamuztak? Lara tudja, hogy nem pánikbeteg, de vajon van-e jogosultsága megvádolni az orvosokat ebben a helyzetben? Zavarba hozta Ace észrevétele. El is neveti magát inkább csak úgy hisztériásan, hiszen ha belegondolt volna mindabba amit Ace korábban a sereggel kapcsolatban mesélt, akkor most nem ég be mint a rongy egy ilyen piti hazugsággal. A helyzet mentése érdekében úgy dönt, hogy igenis, van egy kicsi joga mindent rákenni az illetékes egészségügyi szakemberekre.
- Az orvosok szerint ez a bajom. A tüneteiről nem tájékoztattak, felteszem azért, mert feltételezték, hogy azok alapból megvannak. De most legalább nem ájultam el. Köszönöm, hogy kihoztál. A... a csend és a friss levegő segít.
Noha kábé percekkel ez előtt hangzott el, Larának most esett le a tantusz, hogy Ace mit mondott a démonok után. Az aktuális témához abszolút nem illő, hogy szemérmesen elpirul. Ritka tőle az ilyesmi, ámbár nem is mondják neki túl gyakran, hogy kedvelik. Nehezére esik nem mondani valami ehhez hasonlót, de bölcsebbnek látja inkább hallgatni, ha egyszer már úgyis átsiklott felette.
Elrugaszkodik a faltól. Nem vesz nagy lendületet a fejfájás miatt, de így is nagyot nyilallik bele.
- Hogyan tovább?

Elmosolyodik, és mélyen Lara szemébe néz.
- Semmi probléma. Engem elég nehéz lejáratni, és bármennyire is úgy érzed, hogy most ez történt, nincs így. Nem érdekel, ha rossz színben tűnök fel. Az elég, ha én tudom, hogy mi az igazság.
Attól függetlenül, hogy most úgy tűnik, a lány stabilan áll, nem ereszti el a karját, továbbra is tartja a biztonság kedvéért.
- Nem akarok hazamenni. Miért mennék? - Kérdezi Larát biztatóan, enyhén mosolyogva. - Mindenkinek megvannak a démonai. Nekem is, neked is. És csak azért, mert meglátok egyet, nem fogok elfutni. Kedvellek. És ezért nem érdekel, mi bajod van. Az Veled jár, és részben Te vagy. Következtetésképpen, azt is elfogadom.
Elengedi Lara karjait, úgy látja már nem fog összecsúszni. Egy kérdés foglalkoztatja Ace-t igazából, de nem tudja, feltegye-e vagy nem. Tud egysmást a pánikbetegségről, teljesen ismeri, hiszen neki is volt nagyon sokáig, néha most is. De valami nem volt oké a lány válaszában, sem érzelmileg, sem logikailag.
- Csak tudod mit nem értek? Hogy a pánikbetegség mellkasi fájdalommal jár, nem fejfájdalommal... - Ez egy enyhe utalás volt, amit bár félve tett fel, de muszáj volt. Nem szereti a hazugságokat, úgyhogy kíváncsi, hogy Lara tud-e megnyerő választ adni feltevésére.

Olyan az egész, mint amikor a migrén készül rátörni az emberre. Annyira... valószínűtlennek tűnik a világ, amit saját szemével lát. A kép hangyásodik, vibrál, a színek összemosódnak. Valami ilyesmit lát Lara is ahogy ugrál a kép egyik emberről a másikra, mígnem az egész egy folytonosan, adóról-adóra kapcsolgatott tévének kezdt tűnni. Egy perc sem telik el, míg Lara feje átkozottul nyilallni kezd az állandó vibrálástól. A sok idegen elme, gondolat, szagok, ízek és hangok egyszerre hasítanak belé. Úgy érzi, felrobban, nem bírja tovább. Túl sokan vannak itt.
Nem tudja, hogyan került ki az étteremből. Csak távolról sejlik fel benne Ace bizonygató hangszíne. Inkább érzi, mint hallja, hogy a férfi szerint minden rendben lesz. Hálás érte. Mert bár most Larának elképzelése sincs arról, hogyan lehet helyre hozni, vagy rendbe rakni ezt az érzelmi kavalkádot, kicsit azért nyugtatja a tudat, hogy van mellette valaki pozitív chivel. Így nem fogja teljesen elhagyni magát. Legutóbb egy-két nappal Chuck távozása után tört rá ez a hullám. Akkor az eszméletét is elvesztette, és a kórházban tért magához, mert csúnyán beverte a fejét, és a törzsvendégek aggódtak érte.
Akkor nem volt mellette egy Ace, aki tartja benne a lelket. Most van miért küzdeni. Mert a „nem akarom lejáratni magam” elég nagy motiváció egy első randin.
Valami a hátának lapul, a megváltozott környezetet is kezdi már érzékelni,először a hűvös és számára most majdnem a könnyekig meghatóan tiszta levegőt, aztán lassan szűnnek a hangok, elillanak a gondolatok, kiélesednek a saját szemével látott képek is. Egy újabb perc, és Lara ismét teljes öntudatára ébred. Ace van mellette, és egy ház épületének dőlnek. Ace kabátjának most is jó illata van. Lara aazon kapja magát, hogy szeretne elbújni benne, és jól elásni magát szégyenében.
-Jesszus, Ace ne haragudj… szólnom kellett volna róla. Most mindent tönkre vágtam. – a fejéhez nyúl, hogy megdörzsölje a halántékát, a tarkóját. Annyira fáj, hogy nem tudja felmérni, hogy pontosan hol is nyilall. Aztán rádöbben arra is, hogy ez a mozdulat kivállóan alkalmas arra is, hogy húzza kicsit az időt a válaszig. A pillanat töredéke alatt ráébred, hogy ez itt nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kipakoljon a fogyatékosságáról. Inkább az orvosi diagnózist mondja el, hisz az egyébként is elfogadhatóbb magyarázat, szemben az „érintésre olvasok a fejedben” magyarázattal. Nem mellesleg, utóbbi esetben be kellene ismernie, hogy több ízben is alkalmazta már a dolgot Ace-en. Ez gáz… Már amennyiben jelen pillanatban van még vajmi kevés esélye is egy második randevúra, vagy csupán baráti vacsorára. Igazából még ezt az első alkalmat sem tudja kategorizálni.
- Öhmmm. Pánikbeteg vagyok. Ez ilyen modernkori nyavalya, amit többnyire az extrém stressz vált ki. Túlságosan rágörcsöltem az estére. Az én hibám. – dörzsölgeti még a tarkóját, aztán mégiscsak visszatér a halántékához. A víziók miatt az ott jobban fáj. – Lejárattalak. Ne haragudj. Szeretnél hazamenni?- szégyellősen néz fel Acere, mint egy kiskutya, ami szétkapott egy olyan gyékény lábtörlőt, és persze rajtakapták.

Hevesen kezd verni a szíve, amikor az üveg elrepül. Ijedten pillant Larára, majd zakójának zsebébe nyúl. Neki is az volt az első gondolata, hogy na akkor most innen kifelé. Amikor a pincér odaér, egy bankjegyet nyom a kezébe, ami bőven fedezi a fogyasztást meg a borravalót, és azonnal felpattan.
Egy "Elnézést" szócskát még elereszt, ahogy elvágtat a pincér mellett, akit szinte fellök. Megfogja Lara kezét, és segít neki felállni, majd derekát átkarolva elindul vele a kijárat felé, amilyen gyorsan csak lehet, de ügyelve Lara lehetséges tempójára.
- Minden rendben lesz, oké?
Egy másik pincér sietősen kitárja előttük az ajtót, de az első, amit szemében látni, az a dilemma a vendég elmeállapotával kapcsolatban. Ace csak biccentéssel köszöni meg a kedvességet, majd az étterem és a melletti ház között lévő apró utcába viszi Larát. Hátára teríti a kabátját, majd nekidönti a házfalnak, de közben még mindig tartja a lányt, nehogy összeessen, vagy bármi történjen.
- Lara... Mondd, mi történt? Kell valami víz, vagy akármi?
Aggódik. Komolyan aggódik, és elképzelni sem tudja, mi történt.

-Nem, nincs... - vallja meg őszintén, és amint megérzi Ace kezét a sajátján, kesztyű ide vagy oda, elrántja a kezét. A kólás üveg elborul az asztal szélén és hamar le is gurul róla. Nagy csörömpöléssel csattan szét a padlón. Lara a tányérjára néz, de most teljesen mást lát. Magukat, kívülről, ha jól sejti akkor egy pincér szemszögéből, aki oda siet, hogy felkapkodja az üvegdarabokat. Mosolyog, de baromi pipa rá.
A kép hirtelen vált, most egy nő szemszögéből látja az asztalukat és saját magát ahogy elkerekedett szemekkel mered a tányérjára. A nő felháborodik azon, hogy Lara mennyire lusta, hiszen még csak meg sem próbálta összeszedni a törött üveget. Ő megtette volna. Sőt, már azon morfondírozik, hogy megteszi, de addigra a pincér odaér.
Ki kell mennie innen. Mostazonnal.
- Nem... nemlátok semmit. - nem is füllent akkorát. A saját szemére tényleg vak, a fülére is siket lett hirtelen és erősen kell koncentrálnia arra is, hogy a saját szavait mondja ki, ne azt a banki szakzsargont, amit egy helyettes igazgató darál el az étterem egy másik végében azon a roppant unalmas üzleti vacsorán.
- Segíts. Ki akarok menni.
Ha meg tudna mozdulni saját erejéből, már hazáig futott volna, de jelenleg a saját súlyát sem érzi. Teljesen rá lett utalva partnerére. Már ha Ace eddig még nem hagyta faképnél, amiért csúnyán lejáratta őt.

- De nehogy azt hidd, hogy az ilyen témákkal valami rossz érzést keltesz bennem - mosolyog. - Ez egyáltalán nincs így. Szívesen beszélek ezekről, még ha máshogy tűnik is. Csak az a probléma, hogy rólad még mindig nem tudok semmit szinte.
Az igazság az, hogy ő sem túl éhes. Abban már most biztos, hogy nem fogja mind megenni, bár Larán veszi csak igazán észre, hogy nem igazán fogja legyűrni az ételt. A kérdés megválaszolása előtt még iszik egy korty kólát.
- Hogyne lenne - nevet fel. - Nem vagyok tökéletes. Például nem tudok...
Ekkor észreveszi, hogy valami nem úgy működik, ahogy kéne. Lara egy kicsit furcsa. Amilyen arcot vág, valami tutira nincsen rendben. A síró gyerek őt is zavarta egy pillanatra, de ugyan miért kötné hozzá azt ehhez a jelenséghez, amit partnerén lát.
- Lara... Minden rendben...?
Látja, hogy a kólásüvegnek sem tetszik, ami történik, így bátorkodik megfogni a lány kezét, átnyúlva az asztalon. Most már nem érdekli a kesztyű, inkább csak reméli, hogy nem lesz semmi probléma, és nem kórház lesz a randi vége.

Tárgy: Re: Étterem a három patkóhoz

» Peekskill Brewery étterem és pub