Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Diana Jamison Mutáns név: Holdszem Születési dátum: 1958 Február 04 Besorolás: Független Képességek: Éjjellátás
Elsődleges képesség: Éjjellátás. Osztályozás: Béta Aktiválódás: 18 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Magas szinten lát a sötétben, mintha nappal lenne. Az eget kissé szürkésen látja de ezen kívül minden stimmel a nappali látásban való hasonlításban. Nem tudja irányítani a képességét mert senki sem tanította meg neki a módját. Ha pánikba esik és sötétség veszi körül, azonnal előjön belőle a képessége. Ha konkrétan pánikól és retteg, másodpercek alatt a tökéletes látása jön elő. Viszont ha este megy valahová és fél az árnyékoktól, akkor csupán annyira jön elő, hogy megtudjon nyugodni. Kissé utálatos a képessége, mert sokszor fél a sötétben de amint előjön belőle és megnyugtatja az elméjét, elmúlik a képessége és megint a sötétet látja. Egyáltalán nem tudja uralma alatt tartani. Ha a sötétség és a világosság játéka túl hamar változik meg szeme előtt, fájdalom éri és legalább egy tíz percig nyugalomban kell lennie szemeivel. Mikor a képessége előjön belőle, a szeme színe megváltozik és szürke-fehér lesz. Képesség távlatai: Ha teljesen sikerül kitanulnia, akkor ő hozhatja elő magából és csak ő vethet neki véget. Bárhol és bármikor képes élni vele, ahol minimális sötétség van.
Jellem: Megváltozott, elszabadult életemet próbálom pórázon tartani. Más lett az íze a húsnak, más lett az illata a virágnak és más lett az esti fény arca az égen. A félelmem határát már nem is ismerem de sajnos most már nem mindegy, hogy magamtól félek e, vagy attól amit látok. Tudom, hogy életben vagyok és tudom azt is, hogy halandó emberként veszem a levegőt minden esetben. Viszont nagyon régen aludtam már úgy, hogy a takaró helyett a sötétség takart be. Hogy mire is célzok? A szemem világára, különleges de mégis átokként fogom fel. Kihúzott már párszor a csávából de az életemet teljesen elrontja. A természetem megváltozott ez miatt teljesen, nem félek olyan dolgoktól, mitől az emberek túlnyomó része. Az este hangjaitól, állataitól, meséktől és még sorolhatnám. Nem tudom, hogy miért kaptam ezt a tehetséget, amit kaptam de hiába érzem magam többnek...felesleges. Az emberi tulajdonságaim hála égnek nem hagytak el. Türelmes maradtam, megértő és visszahúzódó. Még mindig szeretek beszélgetni és segíteni másoknak. Szeretek mosolyogni a vicceken és az élet szépségein, de ha sötétség költözik körém, megváltozom. Nem látom a sötétséget sohasem a teljes színében. Minimális elváltozás mindig van és ez az, ami a legfélelmetesebb. A saját képességem ijeszt halálra párszor, hogy az utcán megyek este és van egy sötétebb rész...odanézek és olyan látványt ad, hogy felugrok a fára és ott alszok. Egyáltalán nem értek a képességemhez és ahogy látom, ki is használja ezt pedig belőlem fakad mindene. Mintha a gondolataim is befolyásolnák...majd az élet megmutat nekem mindent, hiszen ezt is megmutatta. Nem akarok én balhét, nézeteltérést, semmit...csak megtanulni ezt a valamit, ami bennem van és újra boldog életet élni.
Külső: Annyira már sikerült kitapasztalnom a képességem, hogy csak az estében jön ki belőlem, avagy ha sötétség vesz körül. Megtudom úgy oldani, hogy felkapcsolt villannyal közlekedek lakásomban, avagy túlzottan is idegenkedek még egy homályosabb résztől is. Nem elsősorban miattam, hanem mert nem minden ember képes feldolgozni azt, ha lemegyünk például a pincébe, visszanéz rám és szürkés fehér szemet lát maga előtt. Természetemben meglátszik ez sajnos, szóval ha beszélgetek valakivel és sötétedik, akkor feltűnően gyorsan búcsúzok el tőle, vagy egy szobában épp sötét van akkor nagyon gyorsan kutakodok a kapcsoló után. Ettől eltekintve egy félénkebb, udvariasabb ember vagyok és nem kenyerem a nézeteltérés. Szeretek figyelni a kinézetemre és a megjelenésemre emberek előtt, ebből adódóan tisztelettudó vagyok és a magam módján mosolygós is. Emberileg nincsen rejtegetnivalóm, szóval bárkinek tisztán nézek a szemébe, a képességem úgyis az én dolgom marad. Tudom, hogy egy férfinak jól esik, ha nevetnek azon amit mond, vagy ha látják az igyekezetét akkor viszonozzák. Megteszem a hangulat kedvéért természetesen, sőt eléggé közvetlen típus vagyok ez által szeretek ölelkezni, bújni másokhoz. Szerethető "ember" vagyok csak meg kell érteni a belsőmet a többieknek. Ami a közvetlen kinézetem illeti, fehér a bőröm, kissé hosszúkás, soványabb arcom van. Kék szemem, hosszú, egyenes lábaim és sovány az alkatom. Magasabb vagyok, mint az átlag nők, egészen pontosan 182-3. A hajam alap színe fekete, de szeretem befesteni kékre, lilára. Néha mind a három szín szerepel benne. Ruházatom átlagos, nem vagyok egy nagyon gazdag család sarja és ezért csak toppokat, nadrágokat és esetlegesen egy kis esti ruhát veszek fel. Az arcmimikámon sokan nevettek már, szeretek őszintén, ízesen nevetni valamin de legtöbbször a szám elé teszem a két kezemet. Szeretek a szememmel is játszani, ha meglepő, vagy akármilyen nem normális dolgot mondanak nekem. Játékos természetem meglátszik a járásomon is, szeretek néha bolondosabban sétálni de estem már el ez miatt magassarkúban. Ugyanakkor ha komolyra fordul a szó én is megváltozok, mint akármelyik ember. Megvan a magamhoz való eszem, szóval nem vagyok egy ugrándozó picsa. Szeretek vidám lenni de nem zárja ki a komolyságot és a helyzetmegoldás képességét.
Előtörténet:A szüleim normális, mindennapi emberek voltak. Jó neveltetést és sok törődést kaptam tőlük. Sosem voltam belebolondulva az álmok világába, nem vonzott sohasem a többi népek vallása, hite. Jó barátok vettek körül és emlékszem arra az időmre is, mikor másodéves voltam a középsuliban és jött az első komolyabb szerelmi kapcsolatom. Talán egy olyan alkalom volt, hogy unalmasnak mondtam az életemet mert túl gondmentes volt. Engem is értek atrocitások persze de bennem is kialakult a tűréshatár és a hidegvér fogalma. Olyannyira kizártnak tartottam azt a tényt, hogy velem valaha egy olyan dolog fog történni, ami szinte senkivel. Szüleim imádtak, sulim jó volt, barátaim voltak és biztos életem. Az életem igazából 18 éves koromban kezdődött el, de nem a szexre és a többi hasonszőrű dologra gondolok. Letettem az érettségit és két héttel utána elhívtak az osztálytársaim egy utolsó, közös mulatságra. Kocsival vitt ki minket egy ismerősünk, inkább kisbusznak hívnám mert az ő apja meg túravezető volt azt gondolom onnan volt neki pont ilyen kocsija. Ki akartunk menni a szabadba egy nagyot szórakozni de útközben eleredt az eső, így kissé idegesen egyeztünk meg abban, hogy a közülünk legnagyobb házzal rendelkezőnél csináljuk meg az összejövetelt. Egy barátom eléggé gazdag családból származott és emeletes házuk volt. Azonnal odamentünk és megcsináltuk a partihangulatot. Zene, étel, ital, alkohol...minden ami kell egy jó estéhez. Fiúk is voltak és lányok is. Nem volt kizárva a szexjelenet valamelyik szobában de nem is nagyon hajtottunk rá. Ha jönnie kell, akkor úgyis jön szóval úsztunk az árral. Én személyem szerint nem voltam akkor este együtt senkivel, de volt rá példa bőven. Bevallom kicsit felöntöttem én is és elkövetkezett a szívatások órája. Két srác elhívott egy szobához...mindenre gondoltam csak arra nem, hogy az egyikük belök a szobába, bezárja rám az ajtót és lekapcsolja a villanyt. Este volt már kint és esett az eső, a villanyt csak kívülről lehetett felkapcsolni és a két srác el is rohant az ajtó elöl. Hallottam a gyors lépteiket...nem sokat láttam magam előtt, csak a villámok által megvilágított árnyékokat és a kint lévő vihart. Körbenéztem párszor a szobában de nem sikerült kivennem semmilyen alakot és bútort. A villámok hatására, mikor pont a polcok fele kezdtem el bámulni, hirtelen megvillantott egy könyvborítót aminek az elején egy zombifej volt. Biztos valami horror könyv lehetett. Sikkantottam egyet és pár lépést hátrébb léptem, elég volt az a pár lépés arra, hogy a mögöttem levő falba ütközzön a hátam és a fejem felett levő polcról leverjen egy babát, minek porcelán feje volt. Széttört a baba de mind a két dologtól megijedtem. Attól is, hogy valami leesett előttem és a törés hangjától is. Közelebb mentem az ablakhoz szapora léptekkel és kinéztem rajta. Pár másodperccel ez után villámlott egy erősebbet és pont felnéztem az égre. Az ablak előtt levő faágat pedig az ablakhoz ütötte a szél. A szememhez kaptam és ismét sikoltás közepette ugrottam hátra és estem hanyatt a padlón. A zene hangos volt, vihar volt és az emeleten voltam, senki nem hallott meg. Hatalmas nagy fájdalom ütötte fel a figyelmem, ami a szememből jött. Dörzsöltem megállás nélkül és közben próbáltam az ajtóhoz kúszni a vállammal. Mikor sikerült elérnem az ajtót, ütlegelni kezdtem a tenyeremmel és segítségért kiáltottam. Szerencsétlenségemre erre sem reagált senki és a hátamat nekitámasztottam a bezárt ajtónak, majd tovább dörzsöltem a szemem. A vihar egyre erősebb volt és a villámok egyre nagyobb fénycsóvákat adtak ki, a fájdalom nem akart múlni és már a lábammal is talpalni kezdtem a padlót. Szinte kidörzsöltem belőle a lelket, mikor elvettem a kezeim róla és kinyitottam őket. Minden szürke volt előttem...a polcon minden könyvet láttam, láttam a képeket a falon, láttam a lepedőket és az ágyat, mindent. Mintha színvak lettem volna, megijedtem a látásom minőségétől és ismét elkezdtem dörzsölni. Felkeltem a padlóról a lábaim segítségével és próbáltam egy normális, álló pozitúrát felvenni. Halálra voltam rémülve, zavart a vihar hangja és a sötét körülöttem. Tettem még egy próbát és kinyitottam a szemeim. Már nem szürkén láttam, hanem normális színekben. Kivéve, hogy olyan színvilág került elém, mintha nappal lenne. Szemcsésen ugyan de ki tudtam venni minden bútort, szőnyeget...bármit ami a szobában volt. Sűrű lélegzetvételekkel és tágra nyitott szemmel pásztáztam a szobát és próbáltam túlélni a látványt. Kint sötétszürke volt az ég és az esőcseppek furán csillogtak. Hátranéztem és a zajtót is teljes, friss színeiben láttam csak kicsit szemcsésen. Volt a szekrény ajtajára egy tükör felszerelve, elmentem mellette de visszaléptem, hogy szemügyre vegyem saját magam. Belenéztem a tükörbe és elfogott a sikoltozás, sipákolás. A szemeim szörnyűek voltak...a szemem színe szürke volt és a többi része hófehér. A pupillám színe megmaradt de ennyi volt. Ismerőseim végre meghallották a sikoltozásom és feljöttek értem, a folyosón a szoba égett a lámpa és ahogy megcsapott a fénye, Ismét elkapta a fájdalom a szemem és becsuktam azonnal. Hozzám igyekeztek ismerőseim és azonnal nyugtatni, ölelgetni, támogatni kezdtek. Főleg az a két srác nyugtatott és tapadt rám, akik bezártak a szobába. Sikerült megnyugtatniuk és mikor kinyitottam a már szinte könnyekkel teli szemem, nem láttam már semmit csak a folyosó fényeit. Túl sok volt ez nekem, engedélyt kértem, hogy had aludjak itt és minél előbb szeretnék lefeküdni. Másnap kissé tisztább fejjel kezdtem a napomat de onnantól kezdve folyton volt bennem egy érzés, amitől nem tudtam szabadulni. Akárhányszor aludtam otthon és féltem esténként, becsuktam a szemem és mire megint kinyitottam...tisztán láttam mindent. Ahogy megnyugodtam, szürkésen majd normálisan láttam. Volt egy olyan időszakom, mikor ez miatt nem voltam képes emberek közé menni és szalonképes életet élni. A kényszer szenvedésébe estem bele...kénytelen voltam megszokni ezt az állapotot és e szerint élni. Emlékszem azokra a perceimre, mikor a szüleim hülyének néztek mert visítok este konkrétan a semmi látványára. Mikor a tükör elé álltam a mosdózás után és ijedtemben lecsaptam a fogmosó poharat a csapról. Mikor elmebetegnek nézett a legjobb barátom mert elmondtam neki és mikor megmutattam neki az igazam, soha többet nem beszélt velem, rettegett tőlem. Emlékszem arra is, mikor a suliban nem lehetett velem mit kezdeni mert a mosdó tükrébe néztem bele és csupán az elmém képe játszadozott velem és beképzeltem magamnak a szemem színeit. Évek kellettek ahhoz, hogy megszokjam ezt a tudásom olyan szinten, hogy vele tudjak élni. A szüleim a mai napig nem tudnak róla semmit sem, egyetlen egy ismerősömnek beszéltem róla, az is retteg tőlem. Nem tudom, hogy léteznek e hozzám hasonlók de ha igen akkor megszeretném őket találni. Az életem teljesen megváltozott és nem tudok ellene mit tenni. Egyszer belém kötöttek az utcán és menekülnöm kellett, két részeg férfi volt és nem akarom megtudni, hogy ők mit akartak velem. Csak futottam előre és bár nem követtek, mégis féltem nagyon és előhozta a félelmem a képességem és gond nélkül közlekedtem a korom sötétben. Mentette már meg az irhámat a képesség és pont ezért akarom kideríteni a lényegét és a miértjét. Nem akar nekem rosszat, bennem van, mégsem én döntöm el az aktivitási idejét. Szeretném uralni a képességem és újra boldog lenni, mert így csak távolodnak az emberek tőlem mert régebben nagyon meglátszott rajtam a titkolás. Mostanra együtt tudok már élni vele, de ez nem zárja ki az érdeklődésem felé.
A hozzászólást Katarina Jamison összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 27 Szept. - 16:17-kor.
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Katarina Jamison Szomb. 27 Szept. - 11:01
Szeretem nagyon, amikor valaki bevállalja azt, hogy a képessége nem valami univerzálisan mindenható isteni adottság, hanem viszonylag egyszerű és még több hátránya is van, mint előnye. Valahogy ez nekem mindig bejön, le az isten karakterekkel! Szóval nagyon jó lett, tetszik a kari koncepció úgy cakkompakk, a kép választás is illik hozzá. Annyi pici megjegyzés, hogy érdemes lenne a pillanatképekhez nem álló, hanem fekvő képeket vadászni, vagy úgy megvágni szerintem, hogy ne húzza túlságosan szét a profilt. ^^ Nem kötelező, csak tanács. A leírásod nagyon jó lett, totál átéltem szegény lány riadalmát és szenvedését, amikor bezárták abba a szobába és tuti, hogy én a helyében azt a két srácot elcsépeltem volna. Nem is tudom mit mondhatnék még, szépen fogalmazol, biztos vagyok benne, hogy remek játékaid lesznek és remélem hamar eltalálsz hozzánk a suliba, hogy lásd még olyan is van, akinek nálad rosszabb, de mindenképpen vannak hozzád hasonlók. Foglalj mutáns nevet és képességet és ha a képed konkrét pb alany, akkor őt is, aztán mehetsz is játszani. ^^
Ui.: Egy apró hiba. Jelenleg 1986-ot írunk, szóval itt az ET-nél ez alapján kéne kiszámolni a karid korát és arra átszerkeszteni. ^^
Kezdőlap 
by 
Szóval nagyon jó lett, tetszik a kari koncepció úgy cakkompakk, a kép választás is illik hozzá. Annyi pici megjegyzés, hogy érdemes lenne a pillanatképekhez nem álló, hanem fekvő képeket vadászni, vagy úgy megvágni szerintem, hogy ne húzza túlságosan szét a profilt. ^^ Nem kötelező, csak tanács. 
A leírásod nagyon jó lett, totál átéltem szegény lány riadalmát és szenvedését, amikor bezárták abba a szobába és tuti, hogy én a helyében azt a két srácot elcsépeltem volna. 