Katarina & Freja

Nem lehetek valami bizalomgerjesztő a revolverrel. Persze értem, hogy fél és esze ágában sincs elém állni mikor fenyegető a test állásom és egy igen veszélyes kibiztosított fegyverrel vagyok felszerelve. Ám az én részemről ez mégis csak elfogadható tekintve, hogy ez az én birtokom és elvileg kerítéssel van körülvéve mégis itt találok rá a lányra a házzal szembeni fa mögött. A kopogás is az ajtómon hangzott fel tehát birtokháborítást is elkövetett, a fegyver csak egyfajta megfélemlítésre van nálam, de tény, hogy bármikor képes vagyok használni. Ám nem igazán a fegyverek azok amikre többjében támaszkodom. Tanultam harcművészetet, a volt férjem kommandósai, katonái ellen a legbiztosabb, ha tökre pontosan eltudom találni őket. Azért fegyver engedélyem is van...bár nem minden eddig használt fegyverhez volt meg a piciny papíros. Kicsit elkalandozok, mennyire más volt minden mikor még csak az a lány voltam aki csak szeretetre és elfogadásra vágyott. Anyámtól is csak azt vártam, hogy ne mindig engem hibáztasson azért, mert elszúrta az életét. A férjemtől se vártam többet, mint figyelmet és, hogy biztonságot nyújtson. Sehol nem kaptam meg semmit. Csak fájdalom volt a jussom bárhová is sodort az út. Egyedüli fény az életemben a kislányom, bár a sors vagy az aki irányít minket, nem szán a számomra túl boldog jövőt.
-Nem foglak bántani. Szóval lekésted a buszt. - Eszembe jut, hogy nem is messze innen van egy turista útvonal ahol előszeretettel kirándulnak az emberek. Így már természetesen érthető, hogy a lányra a birtokon akadt rá, hisz a buszmegálló és az turista útvonal szinte teljesen a birtok mellett helyezkedik el.
A lány előmerészkedett, de takarta a szemét, talán megsérült? Vagy talán a sötétet nem bírja a szeme? Ám még mielőtt megkérdezhettem volna vad ugatás és egy kiáltás törte meg az éjszaka csendjét. A lány elkapta kezét a szeme elől és megpillantottam a világító szempárt. Nem volt időm ezzel törődni és én is a kutyák után indultam elővéve a fegyverem, valaki bajban van vagy lesz nem sokára még jól jöhet a revolver. Az egész birtokot úgy ismerem, mint a tenyeremet így könnyen eligazodom. Remélem nem történt komoly baj. A kutyák csaholása visszhangzik a z erdőben. Egy pillanatra megállok és próbálom beazonosítani a helyet ahol a fiú lehet. Amint ez megtörtént rohanni kezdtem az erdőbe.

Talán túlreagálom a dolgokat. Minden apróbb gyanús dologra felkészülten várok. Sajnos bennem van mióta csak tudom, hogy a volt férjem mutánsokon kísérletezik, lévén, hogy én is az volnék ezért résen vagyok és bármi gyanúsat vagy veszélyeset észlelek a közelemben azonnal reagálok rá és nem mindig olyan nyugodtan, mint ahogyan azt kezelni kellene. Jelen pillanatban is fegyvert szorongatok a kezemben és kiver a víz, szívem hevesen ver és az adrenalin átjárja a testem. Lassan lenyugszom, érzem ahogy a pullzusom lassan visszaáll a megfelelő ritmusba. A fegyvert már nem szorongatom olyan hevesen. Az árnyak nem mozognak, egyedül a fa lombkoronájának kivetítése mozog ahogy a szél a leveleket fújja. Sarkon fordulok és a ház hívogató sötétje felé igyekszem mikor meghallok egy hangot és pontosan mögülem, a nagy fa rejt valakit. Azzal a lendülettel, hogy meghallottam a hangot megfordulok és a fa felé emelem a pisztolyt. Nem vagyok ideges, nem félek és nem is hiszem, hogy kellene.
-Rendben, elteszem a fegyvert, jó? - Fogtam és a fegyvertokba tettem a revolverem majd feltett kézzel, hogy jelezzem fegyvertelen vagyok közelebb léptem. - Most odamegyek, jó? Nem foglak bántani. - A hangom biztatóan cseng. Eszem ágában sincs bántani ha okom nincs rá. A revolver ugyan itt lapul az oldalamon, de míg nem ad rá okot addig ott is marad.
-Ha gondolod nyugodtan előbújhatsz, nem foglak bántani, esküszöm. A fegyver csak óvintézkedés volt, azt hittem tolvajok vagy hasonlók. - Lassan leeresztettem a kezem és próbáltam a legnyugodtabb, lazább pózt fel venni, hogy véletlenül se sugalljam azt, hogy esetleg megtámadnám.
-Kik hagytak itt? - Próbálok meg beszélgetést kezdeményezni, a hallgatás sosem jó megoldás. Kezdek kíváncsi lenne arra, hogy ki ez a lány, mert természetesen az, ezt a hangjából már leszűrtem. És itt a senki földjén ugyan ki hagyta volna? Rengeteg vak folt van abban amit eddig mondott és kezdek tényleg felcsigázott lenni. Meg hát ha barát vagy ellenség, mindkettőt csak akkor tudom megállapítani ha szóba tudunk elegyedni úgy komolyabban.

Estébe borult az idő. A nap lenyugodott már és magával ragadta az aranyszíneit is. Csak a sötét égbolt maradt hátra milliónyi apró lámpásával, a csillagokkal. Az eget nézve gondoltam arra, hogy egy évvel ezelőtt még ezen a kis tanyán üldögéltem hétvégenként a kislányommal, csak a hétvégék voltak a szép napok, olyankor a férjem "üzleti úton" volt és kijöhettünk ide a kislányommal kicsit élvezni a naplementéket, a friss fű illatát és az egyszerűséget. Mióta a férjem elrabolta magával a kicsikémet most vagyok először idekint, egyedül és magányosan. De mégis olyan szép emlékeket hoz ez a hely magával. Itt tette meg Léna az első lépéseit és ezt a kis tanyát az örökségemből vettem, kötődöm hozzá. A hintaszékben lassan ringattam magam és a tücskök ciripelését hallgattam. A csend már-már fojtogatóan hat, egyedül a kis zenész bogarak adnak némi hangot a kihalt pusztaságban. Nincsenek itt állatok, növény sincs termesztve, egyedül ez a kis föld van bevetetlenül és ez a tanyaház ami belülről talán már modernebb, mint kellene. Felálltam a hintaszékből, mert a csípős szél már a karomat marta és a lámpát leoltva beléptem a kis házba. Odabent a kandalló melege meghitt környezetet varázsolt ám mégis úgy éreztem ez nem az a fajta meghittség amire vágyom. A lányom nélkül ez a hely is csak egy egyszerű hely, nincs benne a sok nevetés, öröm, mint eddig volt.
Ledőltem az ágyra és behunytam a szemem ám ekkor hallottam meg a kopogást. Csak egy egyszerű hanggal kezdődött, de aztán újabb zajok kísérték. A revolveremet előszedtem az ágy alól és az ablakhoz léptem. A függönyt résnyire elhúzva néztem ki a sötét éjszakába. Egy árny mozgolódott a szemközti fánál, de nem tudtam kivenni, hogy ember vagy állat-e a kinti betolakodó. Nem félek, számtalan veszélyes helyzetet éltem át és egy ilyen esti kis akció még nem fog megijeszteni. Az ajtót halkan nyitottam ki és kiléptem a hűvös fűre, fegyveremet magam előtt tartottam, rutinosan használok pisztolyokat és gépfegyvereket is, az elsütése nem okoz nehézségeket, de azért nem lenne rossz, ha nem kellene ma lelőnöm senkit, mert rám támad. Ezúttal hiába néztem körbe, semmit nem láttam ami gyanús volna még ha egy kicsit is. Lassan az oldalamhoz ejtettem a fegyvert, de azért testem megfeszült, ugrásra vagy vetődésre készen, ha meglepnének. Az egyetlen gyanús elem csupán az volt, hogy a tücskök elhallgattak. A kis dalnokok abbahagyták koncertjüket. A szél játéka csapott egy kis zajt ahogy a fa leveleit mozgatta. Nem mozdultam a helyemről és a fegyvert bár leengedtem a testem mellé még mindig erősen markoltam, hogyha kell azonnal lőni tudjak.