Charles & Scott

Tárgy: Re: Charles & Scott Kedd 28 Okt. - 9:32

X Professzor & Küklopsz

Nehezemre esik végighallgatni, és elfogadni azt a véleményt, amely a sajátométól oly messze áll. Segíteni akar, ezt érzi kötelességének, míg én már futnék messzire az egésztől. Talán felesleges volt feljönnöm ide, elmehettem volna egy szó nélkül, ha meg maradok, nem volt rá szükség, hogy magamnak bizonygassam miért van értelme itt lennem. A hangzatos szövegektől nem lettem jobban, csak arra tud rávilágítani, hogy másnak is fontos lehetek. Ezt eddig is tudtam, magamtól. Eljátszom a rendes gyerek szerepét, ha valaki nagyon a halálán van, mint a szigeten. Valójában ott sem segítettem a sebesülteknek, a saját dolgaimmal foglalkoztam, Angelát csak azért húztam magammal, hogy ne ott lelje halálát, és már egyből rámsütik, hogy milyen cuki rendes vagyok, kész hányinger.
- Felcsapta a közhelyek szótárát ma reggel professzor? – Kérdezem gunyoros félmosollyal, és felállok. Több teát azt hiszem nem kérek, ha maradok is, valóban nem miatta kell így tennem. Be kellene ismernem, hogy szükség lehet rám? Hogy nekem szükségem lehet a maradókra? Nem tudom, még az is lehet, hogy így van. Ha az iskola tagja maradok, kimondatlanul is a közösség része leszek. Eddig sem fogadták el a stílusomat. Vagy megtették volna, hiszen így is számítanak rám. Pár pillanatig még a szobában járkálok, kinézve az ablakon, ahonnan észreveszem, hogy a Csodalány jön az erdő irányából. Barátságos teremtés, és furcsaságokról számolt be legutóbb. Ez felvet valamit, amit talán nekem kell megoldanom, és az is lehet, hogy túlmutat az ügy rajtam.
- Nem ártana ránéznie a kis magántanítványára. Jean nincsen jól. – Vonom meg a vállamat, ennél többet nem tehetek az ügy érdekében, csak annyit, hogy ha a lány hagyja, beszéltetem a történtekről. Nem szokás csak úgy rosszul lenni a tóparton, hogy aztán az erdőben térjen magához. Nem sokat értek az elmék mélységeihez, de ha a professzor őt is csak közhelyekkel bombázza, akkor már régen rossz neki.
- Tiszteletet? Érdekel az engem? Megmondtam... ha nem lett volna rá szükség, már ott kirúgtam volna a csónakból a pofátlanját... – Rántom meg a vállamat. Nagyon is volt bennem önkontroll, képes voltam előre gondolkozni, és nem az alkalmi érzelmeimnek engedni. Mint ahogyan Sylvie-t sem tettem erőszakkal magamévá, csak mert ahhoz lett volna kedvem. S még én vagyok az arrogáns. Hűvösen megvillan a tekintetem, ám miután nem kérem ki a papírjaimat, egyértelmű, hogy még maradok. Jobb híjján. Bólintok, majd köszönés nélkül sietek ki a szobából.

Tárgy: Re: Charles & Scott Vas. 26 Okt. - 21:44

Scott & Charles

Közhelyek... a világ talán tényleg közhelyekből áll, de nem biztos, hogy az minden esetben olyan rossz. Van amikor egy közhely igen is nagy igazságokat is rejthet magában, hiába hogy már sokan mondták előtte is, de attól még nem biztos, hogy olyan rettentően rémes információ. Fel lehet ezeket használni, egy bölcselet is lehet olyan, amit gyakran használnak, de ettől már egyből közhelynek is számít? Nem hiszem, ezért nem gondolom, hogy amit mondok neki, az feltétlenül annyira rossz. Egyébként is én akkor is csak azt akarom, hogy neki jó legyen, mint ahogy sokan mások, csak épp természetesen esze ágában sincs ezt hagyni, mert még ilyenkor is azt hiszi, hogy mindenki csak a vesztére tör, hogy irányítani akarja, miközben tényleg csak segíteni akarunk.
- Úgy is mindig találhatsz okot Scott, hogy ne legyél diák, vagy ne maradj itt. Csak te döntheted el, hogy pontosan mit is akarsz. - én inkább úgy látom, hogy ő igazából magában sem biztos. Nem tudja, hogy mit akar és talán könnyebb másokra kenni, hogy irányítani próbálják, mintha mondjuk elfogadná, hogy esetleg maradni szeretne. Ő... önszántából, mert meg akar próbálni egy normálisabb, átlagos életet. Miért lenne ez annyira nagyon lehetetlen nem? Talán még meg is valósulhat, ha nem akarja minden áron elvágni magát mindentől és mindenkitől. Hirtelen haragú, de ez elfordul, ismerek rosszabbat is, aki rakétákat fordított több tucatnyi ártatlan ember ellene, de most mégis itt van az iskolában, most mégis képes váltani, és élni rendesen az életét.
Azt, ahogy időnként csapong és idegeskedik egyszerűen nem veszem figyelembe. Nincs is értelme, úgyis ideges lesz, ha akar, attól függetlenül, hogy mit mondok neki, akkor pedig inkább csendben maradok, amíg le nem rendezi magában a dolgokat. Nem is feltétlenül az én megjegyzéseim váltják ezt ki belőle, hanem inkább az, hogy benne is pont ezek a dolgok merülnek fel és épp ezért nem tud vele mit kezdeni.
- Scott a tiszteletet kiérdemelni kell, nem pedig kiharcolni. Akkor érheted el, hogy odafigyeljenek rád, ha teszel érte. Senki sem szól rád csak a korod miatt, csak akkor, ha oka van rá. Van még mit tanulnod, pont ezért vagy diák. Ha más nem hát önkontrollt. - a képessége használatában sem profi, és igenis van még mit tanulnia. Fiatal és bizonytalan, bármennyire is erősnek és határozottnak mutatja magát. Az élet nem egyszerű, sosem volt az és talán soha nem is lesz, de attól még igyekezhet legalább egy kicsit aktívabban csatlakozni a csapathoz, és akkor máris elfogadják akár vezetőnek is. Volt már arra példa, hogy valaki diákként többet tett le az asztalra, mint egy x-men és épp ezzel érdemelte ki azt, hogy feljebb lépjen, de ő ezt még nem érte el eddig.

Tárgy: Re: Charles & Scott Szomb. 25 Okt. - 21:30

X Professzor & Küklopsz

Fogalmam sincsen, hogy mások hogyan tudják azt megtenni, hogy isszák a professzor minden szavát, számomra közhelyektől terhes. Lehet, hogy a diákokból ki tud hozni valami nagyobbat, ütőset, magamban még nem látom a potenciált. Ő már évek óta teszi ezt, ha kicsit jobban a dolgok mélyére néznék, talán még el is fogadhatnám, hogy van értelme, van remény. A viking hercegnő alapos munkát végzett lelkem kipucolásával, Jean ha próbálkozik is, kemény diónak bizonyulok, mert konukul ellenállok. Ha legalább lenne lehetőségem levezetni a fölös energiákat, egyszerűbb lenne a feladat, de kétlem, hogy ilyen fiatalon elküldenének valahova, az X-Men elméletileg 21 éves kortól vállalható. Vagy egyedi megbeszélés kérdése?
- Egy okkal több, hogy ne legyek diák, nem igaz Professzor? – Kérdezem szarkasztikus mosollyal. Úgy vélem, nem az teszi a felnőttet, hogy hány éves, hanem a tettei, hogy miket élt meg. Attól félek ha nem volna Magneto fémes képessége, már régen kirúgtam volna az ablakon. Így sem sok tart vissza. Karbafonom a kezemet, lekezelően biggyesztem az ajkamat, hogy csak a tea van, mintha tényleg valami tízéves, padkoptató diák lennék. A nagykorúságot már betöltöttem, nem kell, hogy valaki más legyen értem felelős, azt pedig senki nem tudná meg, hogy iszom egy magánbeszélgetésen. El sem tudom képzelni, hogy bármi máshogy alakult volna a szigeten, ha én is az X-Men egyenruháját viselem, hiszen Hannon vagy a többiek sem tudtak tenni társainkért. Nem, igaz, én teljesen máshogyan kezeltem volna a dolgokat
- Ez rohadt jó... – Horkantok fel, és magam mellé csapom a kezemet, hiszen éppen most kértem bocsánatot a levert csészékért, de ha tovább bassza az agyam, akkor pusztítsam a szobát is. Nem jönnék ki belőle túl jól. Kissé már kezdem unni, hogy mindenki a hátam mögött beszél ki. Mintha holmi kiskölyök lennék, akinek a feje felett döntenek a nagy okosok.
- Na persze. Jót. Ettől érzem magam állandóan olyan feldobottnak. – Rántom meg a vállamat, tulajdonképpen csak elköszönni jöttem, amikor még azt is elkezdi pedzegetni, hogy netán valamelyik lány miatt talán mégis érdemes lenne maradnom, durván manipulatív dolognak tartom, csak épp... betalál vele. A jó életbe, igaza van, még ha nem is turkál az agyamban, biztosan hallotta, hogy egészen jól megvagyok a két barnával, aki felé a halál tudja, hogy mit érzek, de amikor idejöttem, úgy voltam vele, hogy Slyvie és Jean le van szarva, találnak majd más tutujgativaló bájgúnárt, de ha Xavier is feldobja a magas labdát... Valamit mégiscsak akarok. Jól érezni magamat a figyelmük központjában. Szar ügy, de így van.
- Diákként segíteni? Amikor mindenki leugat, hogy mit kéne tennem? Hogyan kéne viselkednem? Ugyanmár, felejtsük el a példabeszédeket. Akkor maradtam volna, ha nem kell éveket várnom arra, hogy tegyek is valamit. A hajóúton Hannon srác is megmondta a frankót, azért nem csaptam meg, mert úgy véltem, hogy jól jöhet még... Nem szokásom lenyelni az ostoba megjegyzéseket... – Nem állok fel, valamiért mégis maradok. Egyszer régen azt mondta nekem, hogy lát bennem valami vezetői vonalat, amit én azóta sem vettem észre magamon, de ha mást nem, a két lány figyelt a véleményemre, ami kicsit mintha megalapozta volna a dolgot. Diákként biztosan nem akarom folytatni, bármit is mond.

Tárgy: Re: Charles & Scott Szer. 22 Okt. - 21:28

Scott & Charles

Tudom, hogy Scott nehéz eset, mindig is az volt, már akkor is, amikor ide került, már előtte is, de én soha sem voltam az a típus, aki feladja. Ericben is bízom a mai napig is, pedig sokan nem tennék meg, de amikor kellett leállt, amikor nagy volt a baj, képes volt megérteni, hogy nem ez hozza a megoldást. Sokan vannak, akik nem így gondolkodnak és tudom, hogy ő is a drasztikusabb megoldások felé hajlik még most is, de idővel meg kell értenie, hogy ez nem hoz megoldást. Sok minden lehet hatásos, de az nem ha nekimegyünk az embereknek. Békében kell élnünk, hogy a fiatalok is normális világban nőhessenek fel, hogy lehessen életük, hogy lehessen jövőjük. Nem tehetjük meg, hogy harccal ezt elvesszük tőlük, mert ez lenne a vége. A gyerekeknek nem maradna semmi sem a világból, ha nem menne más itt, csak a küzdelem, hogy kinek van nagyobb létjogosultsága az életre, vagy egyszerűen csak a földre. Együtt is tudnunk kell élni, valamilyen úton módon, én hiszek benne, hogy igenis sikerülhet.
- Vagy a saját készlete, vagy olyasmi, ami a diákok számára titkos helyen van. - szórakozottan kacsintok egyet. Mintha lennének amúgy tényleg titkos rekeszek akárhol is. Ez azért nem valami ókori kastély, ahol efféle rejtélyek vannak, bár mintha hallottam volna róla, hogy az apám épített ezt azt, de ahhoz képest Hank már rengeteg átalakítást vitt véghez, ha csak mondjuk az alagsort nézzük, vagy a föld alatti részeket, de ennyi modernizálásra szükség van. Hiába, hogy én nehezebben alkalmazkodom hozzá, de még én is tudom, hogy mindenképpen kell, hogy haladjunk a korral.
Nem kommentálom újra a szigetes eseményeket. Megértem őt teljes mértékben, hogy nem szereti azt se, ha dicsérik, azt se ha nem. Igazából semmit se szeret, de talán egyszer majd hajlandó lesz elfogadni, hogy az élet nem olyan rémes, mint ahogy gondolja és az emberek sem olyan rémesek, mint ahogy gondolja, de ezt csak akkor fogja megérteni, ha meg akarja, akkor nem, ha más akarja meggyőzni róla, legyek az én, vagy bárki más.
- A bátyád sok mindenről tud. - jegyzem meg azért még, miután lesöpörte a fél asztalt. Előfordul, tudom, hogy Scott nem egy nyugodt típus és addig jó, amíg nem az épületet amortizálja le. - Senki sem akar befolyásolni Scott, csupán vannak olyanok, akik jót akarnak neked. - csak ezt nem sikerül értelmeznie, legalábbis az esetek nagy részében, de próbálunk rajta változtatni. Végül is idejött bejelenteni, hogy elmegy, ami valahol azt is jelenti, hogy szeretné, ha meggyőzném, hogy ne menjen, csak talán még ő se biztos benne, hogy így van. De legalább elnézést kér, én pedig csak elmosolyodom és megrázom a fejem. Nem nagy ügy, majd rendbe tesszük, most nem ez a legfontosabb.
- Miért nem Scott? Miért ne segíthetnél másnak, vagy épp más neked? Talán pont azért tartsz tőle, mert szeretnél maradni. - továbbra sem akarok én semmit sem bebeszélni neki, eszem ágában sincs, egyszerűen csak próbálok tippelgetni, megértetni vele azt, amit lehet hogy saját maga előtt is igyekszik tagadni.

Tárgy: Re: Charles & Scott Kedd 21 Okt. - 21:47

X Professzor & Küklopsz

Nem tudom, hogy mikor lettem ilyen. Talán Anouk részegített meg annyira, hogy túl rövidnek érezzem az életet mellette, és ha nem kapok meg valamit úgy, ahogyan az jár, akkor már kiakadok, agresszív leszek, és pusztításba kezdek. Ez nem is az alaptermészetem, egy felvett stílus, amitől nem tudok egyenlőre szabadulni. Valahogy már a részemmé vált, hogy félnek tőlem, vagy beszólnak, ez éltet, ez tesz azzá, aki vagyok most. A két lány közti őrlődésem tovább mélyítette a belső vívódást, mert mindkettő arra az érzésre akart apellálni, hogy van még bennem jóság. Fogalmuk sincsen, hogy mi zajlik bennem le, és ettől még cefetebbül érzem magam. Egyiket sem kértem, hogy törődjön velem. Csak éppen mindkettő máshogy kezeli ezt, Slyvie kiakadva, időnként csípősen, Jean pedig értetlenkedve, megbántva. Tulajdonképpen ugyanaz, és egyikkel sem kéne foglalkoznom. Nem is csak miattuk megyek el, még ha most szerepet játszanak a döntésemben, nem akarok ilyesmiken gondolkozni. Nem kell ez nekem.
- Próbálkozni már csak szabad, Magnetot már láttam itt inni. Biztosan csak almalé volt. – Jegyzem meg gunyorosan, s helyet foglalva várom a csészémet. Miután megkapom, két kézre fogom, kissé forró ugyan, de valóban jólesik, mind cseppje vérré válik bennem. A fickó tényleg tud valamit, a koffein és a tea szertartása akár hasonló is lehet, mint az alkohol, de pofát vágni természetesen nem felejtek el.
- Minden bizonnyal. Hagyjuk. Ott voltam, tettem, amit jónak láttam, akadjunk le róla. – Vonom meg a vállamat. Sötét pillantással intézem, bár egy átlagember nem látna a szemüveg mélyére, tudom, hogy ő érzi a gondolatai rezdüléseimet a kómás sérülésem ellenére is. Szinte egyidőben fut rajtam végig az, amit ő is sejt, ahogyan másokkal bántam ott. Nem voltam kedves, sokkal inkább viselkedtem valami zord katonaként, holott nagyon nem komálom a szabályokat.
- A bátyám nagyjából nem is tud semmiről, nagyon jól elvan a barátaival. Jean meg... – Vonom fel a szemöldököm, ahogyan veszem a lapot, a barna kis vöcsök pont azt csinálja, amit most a professzor. Manipulál. Talán a mentalistáknak ez a módszere? A szabad akarat teljes figyelmen kívül hagyása.. Lesöpröm az asztalról a tálcát, csészékkel, mindennel együtt, és felpattanok. – Na jó, ez már nagyon kezd idegesíteni.. Miért akarja nekem mindenki megmagyarázni, hogy milyen legyek? - Hát ennyit formált rajtam Jean, ha nagyon felbasszák az agyam, akkor lekapom a szemüvegem, és pusztítani fogok az egész birtokon. Aztán.. Mégis visszaülök a helyemre, és lehorgasztom a fejem.
- Bocs a teáért.. Mindig olyanok álltak mögöttem, akik élvezték, ha ilyen vagyok. Újszerű fordulat, hogy most... nekem akarna valaki segíteni. Jean akár aranyos is lehetne, de megvan a maga baja. Ezért láttam jobbnak elmenni, nem az én műfajom ez a diákosdi.

Tárgy: Re: Charles & Scott Hétf. 20 Okt. - 21:17

Scott & Charles

Látom rajta, hogy ideges, bosszús, mint mindig. Mintha ez már csak Scott alaptermészetét tükrözné, pedig ő nem ilyen. Inkább csak ilyen akar lenni, de nem kellene, ha akarna igenis változhatna. Ha akarna, akkor lehetne más, lenne aki segítene neki, de úgy érzem hogy kézzel lábbal hadakozik az ellen, hogy bárki is befolyásolni akarja, még ha nem is teszi senki sem szándékosan, de ez a helyzet nem azért akarja őt bárki is megváltoztatni, hogy rosszabb legyen tőle, hanem pont azért, hogy egyszer végre jól érezze magát. De mintha képtelen lenne elfogadni azt, hogy igenis lehet olyan is, hogy valaki kedveli, hogy valakinek fontos az, hogy milyen az élete és gondolom iszonyatos mód tart attól, hogy ha ezt elhiszi, akkor menten össze is töri és persze vége is lesz azonnal.
A válaszára csak elmosolyodom, és megvonom a vállamat, miközben felállok, hogy kitöltsem a már említett teát.
- Te is tudod Scott, hogy nem tartunk itt ilyesmit, úgyhogy csak szimpla teával szolgálhatok, és gondolom feleslegesen mondanám, hogy egy erős fekete tea jobbat tesz, mint az alkohol. - feleslegesen mondanám, de attól még ugyanúgy kimondom, hiába hogy nem érdekli. Nem fogok neki alkoholt tenni a teába, egyébként igazat mondtam, tényleg nincs is nálam ilyesmi, itt pedig főleg nem tartunk, ahol bárki hozzáférhet.
- Minden bizonnyal akkor én tévedek, és mások rosszul mesélték el az eseményeket. - többen is voltak vele és egészen jól tudott csapatban működni, amikor akart. Lehet, hogy nem akarta, de segített a többieknek. Lehet, hogy nem akarta, de volt olyan, akit megmentett, Angelát, védte Sylviet, figyelt a labilis Josie-ra. Rossz embernek gondolja magát és nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja. - Nem értek egyet veled, de nem tudlak meggyőzni igaz? Ha menned kell nem tartalak vissza, de... talán más megtenné, ha elmondanád neki mit tervezel nem? A bátyád... netalán... Jean? - oh, nem tudok én mindent, de azért nem vagyok vak és egyértelműen úgy látom, hogy a mi kis Jeanünk sokat formálhat Scotton, sőt talán már meg is tette. A maga kedves és figyelmes jellemével lehet hogy pont hogy kiugrasztotta a nyulat a bokorból. Talán pont azért akar elmenni, mert nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy mégis csak itt akarna maradni valaki miatt és ezért könnyebb a távozás mellett dönteni?

Tárgy: Re: Charles & Scott Vas. 19 Okt. - 21:33

X Professzor & Küklopsz

Az egész légkör nagyon bosszantó. Felnőtt vagyok, nem holmi kiskölyök, mégis abból, ahogyan rám néz, nagyon is a tanár látom benne. Sőt, néha orvost, és nem a titulusa miatt. Ahogyan vizslat, mintha be akarna gyógyszerezni. Azok néztek így rám, akik a baleset után ápoltak. Az aggodalmon túl láttam a szemükben valami felsőbbrendű hatalomvágyat, hogy meg akarják mutatni, nincsen apelláta, ők az okos megmondóemberek. Ha volt is valaha olyan tervem, hogy X-Men leszek, ez minden pillantásával egyre csökken, füstbeszáll. Azt mondta még jó régen, hogy lát bennem vezetői hajlamot, erre nem vennék mérget, a csapatjátékhoz sem értek, nem vagyok önfeláldozó sem. Struccként dugom homokba a fejem, mellettem egy várandós kismama is elvérezhet.
Beljebb lépek, valamiért rámtör egy olyanfokú bizonytalanság, hogy arra tudom fogni, valahogyan letapogatja az agyamat, belemászik, manipulál. Ebből nem kérek. Elmondom, hogy miért jöttem, majd el is húzok, vissza sem nézve. A két lány egyikének sem kellek, ilyeneket minden utcasarkon találhatok, ha nagyon akarok. Valahogy teljesen máshogy kellett volna új életet kezdenem, Alex hülyesége volt, hogy belerángatott, s az enyém, hogy azt hittem, Anouk talán itt lehet a közelben, ahol sok mutáns tömörül össze.
- Nos... jó, leülök, de csak egy percre. Bourbont is kérek bele. – Nem szarozok, még évekig nem ihatnék, de most ez kit érdekel? Tizenhárom sem voltam, és már nyakaltam az alkoholt befelé. Voltak érdekes rókázásaim, de megtanultam kezelni a piát, ma már a legjobb barátom.
- Ki mondta ezt a hülyeséget? Felrúgtam akit kellett, de nem érdekeltek az okok. Ha azt tanítják, hogy illeszkedjünk be, akkor velem csúfos kudarcot vallottak. Nem nekem való, lassan ki is mondhatjuk. – Rántom meg a vállamat, nem tudom, hogy miért nem lehetett csak valami kilépőpapírt az orrom alá dugni, és már pattanok is a mocimra. A barnáktól nem kell elbúcsúznom, túlélik. Sőt, ha jól sejtem, észre sem veszik majd.

Tárgy: Re: Charles & Scott Szer. 15 Okt. - 21:14

Scott & Charles

Csak azt kezelheted felnőttként, aki hajlandó felnőttként viselkedni és azért lássuk be, hogy ez rá nem minden esetben igaz. Egy felnőtt nem akar elmenekülni a problémái elől, ő viszont folyamatosan ezt teszi. Ha annyiszor nyertem volna a lottón, ahányszor el akar menni, akkor még ennél is gazdagabb lennék, pedig összességében most sem panaszkodhatom. azt sem hiszem, hogy a köszöntésem lekezelő lenne, bár annyira már ismerem Scottot, hogy az a típus, aki a kákán is csomót keres. Jó eséllyel, ha hellyel kínálom szóban, nem csak egy biccentéssel, akkor még inkább feltüzeli magát és csak azért sem ül le. Gondoltam, hogy ezt már eleve megelőzöm és akkor mindenki jobban jár, így is úgy is kiélheti a morcosságát a helyzeten, nem fogok tudni tenni ellene.
Nem is várom el, hogy leurazzon, sosem vártam el, hogy máshogyan kezeljenek, mint aki, vagy ami vagyok. Nem vagyok valami uraság, nem is várom, hogy túlzásba essenek az itteni diákok. Azért vagyunk, hogy segítünk nekik, nem azért, hogy elvárásokat támaszunk feléjük, főleg nem olyanokat, amikhez nem igazán füllik a foguk és amik még csak nem is reálisak.
Mindenesetre csendben várok, amíg el nem kezd beszélni. Nem szólok azonnal bele, tudom, hogy nem lenne értelme, és nem is javítanék vele a helyzeten. - Esetleg nem akarsz mégis leülni? Egy teát? - nem térek ki a válasz adás elől, egyszerűen csak jobb, ha nem hergeli tovább magát. Láthatóan így is épp eléggé ki van, jobb finoman kezelni és óvatosan közelíteni. - Miért jutottál erre a döntésre Scott? Úgy tudom a szigeten hasznos tagja voltál a csapatnak és... nincs senki, aki ide kötne? - talán valamiféle csalfa mosoly is megjelenik az arcomon, hiszen tudok én egy s másról. Látok és hallok dolgokat. Nem akarok én ráerőltetni semmit, kierőszakolni sem belőle, de azért én mégis úgy gondolom, hogy talán van olyan, aki miatt érdemes lehet itt maradnia. A testvére, de hát elsősorban természetesen nem ő, hanem valaki egészen más. Vagy talán épp miatta akar elmenni?

Tárgy: Re: Charles & Scott Kedd 14 Okt. - 21:59

X Professzor & Küklopsz

Nem is tudom, hogy kinek a kedvéért jövök. Jean, vagy a sajátomé. A barna hajú kislány mindig is fura volt, egyrészt álmodozó, és barátságos, aki mesterien mindenkit manipulálni, engem legalábbis megvett. Állítása szerint nem szándékosan, ő csak próbál vidám lenni, és nyitni. A másik ami viszont riasztóbb vele kapcsolatban, hogy olyan képes, amire más nem, képes távolságokat átívelni, rámtalálni álomban, pedig az a pajzs nem tűnt éppen piskótának. Aztán amit mesélt, hogy valami furcsa érzés tört rá, és nem emlékezett rá, hogy mi is történt vele, szintén nem tűnt szokványos dolognak még a mutánsok által sűrűn lakott világban sem. De mégsem... nem tudok, nem akarok most ezzel foglakozni. Ahogy Jean mondta, különórákra jár a professzorhoz, nem az én dolgom, hogy utánagondoljak, mi is lehet az ügy megoldása.
Sokkal jobban érdekel, amit nekem mondhat majd. Amikor idejöttem, amikor felvett a bátyám után engem is, úgy tűnik, nagy bizodalma van a Summers névben, most pedig egyértelmű, csalódást okoztam. Nem mondom, hogy szégyenbe hoztam, hiszen már a legelején leszögeztem, nem tudom meddig maradok. Nem szeretem a szabályok, írtózom az egésztől, mint egy ketrecbezárt állat. Viszont tudnom kell, hogy van-e értelme maradnom, vagy a világ egy másik szegletén vár rám az újrakezdés lehetősége. Egy a lényeg, tegye félre a bájolgós dumáit, és az életben egyszer próbáljon felnőttként kezelni. Az vagyok. A korom folytán még éppenhogy, a tapasztalataim, a keserűségem már inkább alapot képez mindenhez. A kopogás után nem kell sokáig feszengenem, már nyílik is az ajtó. Szervusz? Kezdődik...
- Üdvözlöm professzor. – Nem teszem hozzá, hogy úr, mert korántsem tartom annak a nemes figurának, mint amit terjeszt magáról. Csak az számít, amit értem tesz, az alapján fogom megítélni. Nem is kínál helllyel, hát ez egyszerűen fenomenális. Legalább egyszerűbb lesz a távozás. Karbafonom a kezeimet, és megrázom a fejemet. – Azt hiszem tévedett, és itt a vége. Nem volt szándékomban beilleszkedni. Tanítsa azokat, akiket lehet, a bátyám úgyis marad, így nem marad Summers nélkül. – Kezdek bele cseppet sem visszafogva az arroganciát. Ő a hibás egyértelműen, mert elhitette velem, hogy mindenki egyenlő, s a birtoka egyformán megadja a megváltás lehetőségét mindenkinek. Álnok hazugság.

Tárgy: Re: Charles & Scott Hétf. 13 Okt. - 12:23

Scott & Charles

Átvészeltük ezt is, mint eddig már sok mindent. Tudom, hogy akadnak diákok, akiket megrettentett a tény, hogy ilyesmi is történhet az iskolában, de lássuk be, ez az élet sajnos erről szól, sajnos egyáltalán nem könnyű, és talán nem is lesz soha, de attól még ki kell tartanunk és a remény nem halhat ki a szívünkből. Azt hiszem idővel ők is megértik, hogy az élet változásokkal jár, és nem léphetjük át őket, nem menekülhetünk el előlük. Ilyenek vagyunk, így születtünk mutánsként, de ez nem kötelező, hogy rosszat jelentsen. Lehet attól még jó minden, lehet attól még kellemes az életünk és egyszer megoldhatjuk ezt az egészet. Most még minden új a világnak és ennek köszönhetően túl nagy a káosz a lelkekben. Akadnak akik mutáns pártolók, olyanok is, akik el akarnak tüntetni minket a föld színéről és olyanok is, akik harcolnának az emberek ellen bármi áron, bármilyen eszközökkel. De nem kötelező állást foglalnunk, nem kötelező eldönteni, hogy melyik oldalon állunk. Megtehetjük, hogy megpróbálunk rendesen élni, megpróbálhatunk beilleszkedni és elfogadtatni a társadalommal, hogy nem vagyunk sem rosszak, sem veszélyesek. Ha ezt elfogadják, akkor onnantól már minden rendben lesz.
A ritka napok egyike ez, ami nekem is nyugodtabban telik és nem a saját szobámban töltöm el az időmet, hanem egyszerűen csak egy könyvvel vettem be magam a nappaliba. Így is kellemes, nem lehet mindig csak koncentrálni, az is elég fárasztó tud lenni és néha még nekem is muszáj pihenni. A kopogtatást meghallva viszont felpillantok. Ezek szerint akad, aki tudja, hogy itt vagyok, különben minden bizonnyal elmaradt volna a kopogás. Felállok, hogy közelebb sétáljak. A könyvet ügyes műgonddal teszem le a kis olvasó asztalra, aztán közelebb lépdelek, hogy kitárjam az ajtót. Az arcomon barátságos mosoly jelenik meg az ismerős arc láttán.
- Scott, szervusz, gyere csak, már ha engem keresel. - jó eséllyel így van, erre még akkor is rájöhetnék, ha nem olvasnék mások gondolataiban. Amúgy most sem teszem, nem szokásom, mert nem fair senkivel szemben sem. Behúzom utána az ajtót, ha nem ő teszi meg, majd visszaülök szépen a fotelbe, ahol eddig foglaltam helyet. Nem kérdezek, csak kérdő tekintetemet függesztem rá. Ha engem keresett, akkor mondandója, vagy kérdése van, ez esetben kár lenne nekem kezdeni, hiszen úgy is ki fogja mondani, amit gondol, amit szeretne, olyannak ismerem, aki nem ódzkodik ettől.

Tárgy: Charles & Scott Szomb. 11 Okt. - 21:57

X Professzor & Küklopsz

Túl régóta halogatom a dolgot. Még arra is rászántam magam, hogy elhúzok a francba, csak éppen Jill eltörte a visszapillantómat, így North Salemben kellett csöveznem pár napig, és akkor elült a haragom. Beláttam, hogy egyik hely sem jobb, mint a másik, így maradok egyenlőre, végülis Slyvie közelében lehetek, még ha nagyjából le is szarjuk egymás fejét, zsákutca lett az is, és erőteljesen kétlem, hogy benne van a hiba. Tudom jól, hogy velem nem lehet együttélni, ezt még Jean gesztusaiból is egyértelmeűn látom, pedig szegény kislány próbál barátkozni rendületlenül. Valamiért felé kevésbé vagyok egy arrogáns bunkó, ki tudja meddig szól ez az engedmény, és nem küldöm el az anyjába, vagy csak szimplán fel nem pofozom? Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy megteszem-e, igyekeztem lebeszélni róla magam, nem sikerült. Valami itt most azt mondatja vele, ha már elkezdődött ez a tanév, akkor még ezt kihúzom, de beszélnem kell Xavierrel, hogy mi a véleménye rólam, úgy általánosságban milyen utat is szán egy diáknak, mert nekem őszintén szólva elképzelésem sincsen, hogyan is illenék ebbe bele. Nem vagyok segítőkész, hősies pláne nem, ha úgy vagyok vele, lazán felrúgom a kamaszokat, akik az utamban állnak a folyosón, úgyhogy... Nagyon kiváncsi vagyok hogy mit mond. Remélem nem olyan zagyvaságot, mint a Gray kislány, kioktatásra most végképp nincs szükségem. Mondja bele a pofámba, hogy mi keresnivalóm van itt. Ha nem sok, akkor félévkor elhúzok, és legalább tudni fogom. Végre beköszöntött az áldádos ősz, amikor már elég hűvös van hozzá, hogy felvegyem imádom bőrdzsekimet. Mert hordom én a fülledt melegben, csak akkor még a napszemüveg is leolvad rólam. Most ideálisan csípős az idő. Megállok a dolgozószobák egyikénél, és kopogtatok. Akár be is nyithatnék, de kit tudja, hátha valami diákcsajt teper neki az asztalnak. Ja nem, azt én tenném. Várok.

Tárgy: Re: Charles & Scott

» Liam & Charles - Felkészülés
» Charles és Lara
» Charles & Sarah
» Charles <3 & Jean
» Jean & Charles <3