Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Tényleg, mi is a véleményed? – kérdezem mosolyogva, de persze komolytalanul, mert tudom. Ha minden igaz. Bár… nem, nem hinném, hogy megváltozott volna a véleménye rólam pár perc, vagy épp nap alatt, de kitudja, azért jobb rákérdezni. A legtöbb ember nincs rólam jó véleménnyel, igaz az is, hogy a legtöbbjük nem is igazán ismer engem, csak ismeretlenül ítélnek el, de hát melyik ember nem csinálja ezt? Emiatt én nem fogom egyiküket sem elítélni, mert én is csinálom ezt, és minden más ember is. Nem tudjuk ezt megállni, ha ránézünk valakire, akkor egyből véleményt is alkotunk róla, ez… ösztön, nem lehet tenni ellene. - Rúgjam ki szegényt? Pedig aranyos lány, kedvelem őt. Csak ne akarna bűvész lenni. – mondom egy nagyot sóhajtva. Én is az akartam lenni az ő korában, de most, hogy tudom milyen is ez az élet, néha azért elgondolkodom azon, hogy mégis mi lenne, ha egy teljesen más szakmát választok magamnak. – Erről muszáj lesz őt lebeszélnem. – csóválom meg a fejemet. Nem akarom, hogy elkövesse ugyanazt a hibát, mint én. Neki van normális családja, nincsen feltűnési viszketettsége, ne akarja elrontani azzal az életét, hogy a könnyebb utat választja. Én így tettem, inkább éltem könnyen, mint helyesen és… végül is meglett az eredménye. - Igen, megértelek. – mondom egy aprót bólintva. Tényleg megértem őt, mert… már nem vagyunk fiatal kamaszok, nem tudjuk magunkat minden csalódáson öt másodperc alatt túltenni magunkat. Régen ez ment, mikor még fiatalabb voltam, könnyedén felejtettem el mindent, legalább öt nagy szerelmem volt, ha nem több, és mindegyik persze két napig tartott körülbelül. – De nem akarok csalódást okozni. – ez azért valamennyit számít, nem? Nem úgy készülök rá erre az egészre, hogy nem lesz belőle semmi, hanem úgy, hogy… lesz, nem tudom mi, de szeretném, ha lenne ebből valami, és nem csak úgy a levegőbe beszélek, vagy nem teljesen . - Köszönöm, hálás vagyok. – mosolygok rá. Nem terveztem elmenni, de ha el is mennék, maximum hoznék reggelit, vagy valami, nem pedig eltűnnék az életéből. Túlságosan sokat bajlódtam én is az életével, hogy egyetlen éjszaka után örökre eltűnjek, igaz? Sok mindent ellehet rólam mondani, de ennyire aljas még én sem vagyok. - Én egész jól kijövök a gyerekekkel, úgyhogy… - azért tudok én pár sima trükköt is, amivel általában el lehet szórakoztatni a gyerekeket, és a legtöbbjük azért kedvel engem, szóval nem valószínű, hogy rosszban lennék a lányával, de remélhetőleg a lányának sem lesz velem semmi gondja, hiszen az érmének is két oldala van. – Jó éjszakát. – mosolygok még bele a sötétbe, mielőtt lehunyom a szememet, hogy aludhassak.
- Már tudod, hogy mi a véleményem és ez a fontos. - őszintén beszélek vele, már mindennel tisztában lehet. Igen az elején még elég sok volt a zökkenő ez tényleg így van, nem sikerült megértenem őt, de hát nem is nagyon segített benne, hogy mit ne mondjak. A stílusa nem tetszett, de ez elmúlt, mostanra nagyon is tetszik, sőt... konkrétan nagyon is megkedveltem még azt a kissé fanyar humort is, amit néha közvetít, és úgy az egész lényét. Egyikünknek sem volt egyszerű, vagy tökéletes élete, de ez nem is baj, nem is lehet mindenkinek az, talán pont ezért vagyunk most itt együtt, hogy kiegyenlíthessük a dolgot és remélem, hogy menni is fog, hogy innentől más lesz minden. Bízom benne és a bizalom nagy dolog. Ha ezt eljátszaná... félek, hogy soha többé nem lennék már képes újra megpróbálni nyitni valaki felé, kizártnak tartom. - Akkor az úgy más, azt hittem már csak valami ismeretlen, de ha a szomszéd lánya... bár tudod mindig vannak rosszindulatú emberek sajnos. - ha nem is tömegesen, de azért akadnak, de remélhetőleg nem terjeszt róla senki se valótlant. Ha pedig mégis, hát másokban van annyi ráció, hogy ne dőljenek be ilyesminek. Én se hinném el, már nem, bár persze anyaként ha csak egy ilyen pletykát hallanék, félő, hogy lenne bennem egy kis gyanú, még ha nem is kéne, hogy legyen. - Tudom én, de... azért én már nem tudok annyira könnyen sodródni az árral. Nem hiszem, hogy kibírnék még egy... fájdalmas csalódást. - nem menne, nem tudnék visszatérni a régi életembe, legalábbis most így érzem. Persze lehet, hogy aztán ez változna, nem is tudom... itt van a lányom. Miatta úgyis fel kéne állnom újra, ha aztán mégis rosszul szülnének el a dolgok, de akkor sem akarom. Szeretném, ha az életem végre egyenesbe jönne, de azért egy kicsit talán akarok előre gondolkodni, előre remélni, hogy tényleg így lesz, mert ha csak engedem, hogy minden megtörténjen magától, akkor rossz dolgok is történhetnek, azoktól pedig félek. - Hiszek neked, már hiszek... becs' szó nem zárom kulcsra az ajtót, ha elaludtál és rejtem el a kulcsot. - szélesen elmosolyodom, talán azért is, hogy egy kicsit a bennem lévő feszültséget is oldjam. Nem fog csak úgy lelépni, én is bízom benne, hogy így lesz, mert megígérte és arról volt szó, hogy bízom benne. Túl sokat dolgozott volna csak azért, hogy lefektessen, tényleg nem lett volna ennek semmi értelme sem, amikor megkaphatott volna könnyedén is. - Remélem, hogy nem fog, és hogy őt sem. Ez csak egy újabb nehezítés lesz, de remélhetőleg majd ezt is megoldjuk valahogy. - én legalábbis tényleg nagyon remélem, hogy nem lesz gond, mert... szeretném, ha az életem rendesen működne, de ehhez az kell, hogy a férfi, akit nagyon is kedvelek kedvelje a lányomat és fordítva. Végül csak elhelyezkedem szépen mellette, átölelve őt. De rég is volt már ilyen estém, ennyire nyugodt és kellemes, de... végre ennek is eljött az ideje. - Jó éjt! - én szépeket fogok álmodni, ebben biztos vagyok, nem kizárt, hogy mosolyogva alszom el, de minimum nagy nyugalomban.
- Egy dolog az, hogy mit gondolsz és egy másik dolog az, hogy mit mondasz ki. – mondom mosolyogva. Nem veszem magamra a dolgot. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy milyen vagyok, néha elégé… idegesítően magabiztos tudok lenni, ami onnan jön, hogy önimádó vagyok, szeretem magamat, és ez nem kéne, hogy baj legyen, mert viszonylag egészséges szinten van az önbizalmam, maximum egy kicsit túl megy a határokon, de egyáltalán nem vészes a dolog, vagy ha mégis, akkor még senki nem szólt érte, hogy lassítsak. Na nem mintha lenne bármi értelme is, hiszen kevés ember van, akire hallgatok, mert szeretek önfejű lenni. – Igen, de az már… nem számít, akármi is volt. – már nem, a múlt része az egész, kitöröltem azoknak a nagyképű barmoknak a fejéből, a fizetését is feltornáztam, hogy kényelmesebb életet élhessen, és elintéztem, hogy ne kelljen többet úgy éjszakáznia, ahogyan azt eddig tette. Talán többet is tudtam volna tenni, de most ezt telt tőlem csak. - Na ez egy nagyon jó kérdés… azért pedofilnak csak nem néznek, nem? Elvégre a szomszéd lánya az, ismer engem, aranyos kiscsaj. – csak iszonyatosan idegesítő is tud lenni, mert hiába nagyobb már, az ember idegeire tud menni, de szeret nálam lenni még akkor is, ha takarít javarészben, hogy gyűjtse a pénzét… akármire. – Én sem tudom. De miért kéne tudni? A legjobb dolgokat nem tervezik meg előre, igaz? Csak úgy… megtörténnek. – nem vagyok az a fajta ember, aki csak tervez és tervez, de közben elfelejt élni. Nem, én sodródom az árral, lesz, ami lesz alapon élek, soha nem gondolok semmit sem tovább, mint szükséges, sokan meggondolatlannak neveznek, vagy éppen könnyelműnek, és ez igaz is, de azért nem vagyok ennyire egyszerű, mert tudok én komoly is lenni, de miért lennék az? Jól élek, ismernek az emberek és szeretik azt, amit csinálok, az életem maga a komolytalanság, miért kellett volna eddig bármit is komolyan vennem? - Én meg a legkomolyabb ember nem vagyok. De ezt most komolyan mondtam. – tényleg komolyan, nem fogok kiosonni, már nem vagyok kamasz, és ha leakarok lépni akkor elegánsabban is megtudom oldani, minthogy az éjszaka leple alatt eltűnjek. Nem tudom miért és miben lesz ez más, mint ami eddig volt, de én igyekszem, hogy tényleg az legyen, elfogok követni minden tőlem telhetőt, ezt megígérhetem. Tudom, az én szavam sokat nem ér, mert csaló vagyok, de nem, mert különleges vagyok, csak ezt másoknak nem feltétlen kell tudni. Nem vagyok hazug, néha kicsit elferdítem az igazságot, de… ki nem? – Köszönöm. – bólintok egyet mosolyogva, mikor előkerül az a fogkefe, és amint végül sikerült teljesen rendbe szednem magam, már az ágyban is vagyok újra. - Ebbe eddig még nem gondoltam bele. – mondom őszintén. Nem, tényleg nem, ez eddig valahogy nem fordult meg a fejemben, ami fura, de hát… ez az egész is fura, nem? – Nem tudom, hogy zavarna-e. Nem hinném, de… ezt nem tudhatjuk meg, amíg nem próbáltuk ki, ugye? – és mi van akkor, ha nem engem, hanem mondjuk a lányát zavarja majd az, hogy én itt vagyok? Mert ennek is van esélye, én még csak annyira sem vagyok ismerős neki, mint Imogen.
- De hát pont te mondtad, az is baj, ha egyetértek veled? Férfiak... - persze viccelek, a széles mosolyomból ez nagyon jól látszik. Örülök, hogy itt van, de komolyan. Kitartó volt és végül ez az egész nagyon jól alakult, sokkal jobban, mint ahogy valaha is gondoltam volna és most igen... nagyon hosszú idő után határozottan boldog vagyok és ez jó, ezt egyértelműen neki köszönhetem, a kitartásának. Igazából már jó ideje nem hittem benne, hogy még valaha is boldog lehetek, úgy igazán boldog, de most mégis megtörtént és talán idővel majd a lányom is elfogadja azt, hogy nem akartam neki semmi rosszat, tényleg nem, csak sajnos rosszul jöttek ki a dolgok, nem volt más választásom, mint hogy nélküle éljek. Nekem sem volt könnyű, de most más lesz, megint együtt lehetünk. - Tudom, ezt nekem kell a legjobban tudni. - igen, én éltem kettős életet, és ő sem olyan, amilyennek láttatta magát, vagy amilyennek mások látták. Én is azt hittem, hogy egyszerű és felületes, de közben tényleg nem az. Figyelmes és kedves is tud lenni és akárhogy is nézzük örökre hálás leszek neki azért, hogy megmentett a saját életemtől. Ezt senki sem tette meg előtte és talán nem is tenné meg tényleg soha senki, de... ő igen és e miatt végtelenül imádom őt. Azért a normális élet olyasmi volt mindig is, amire iszonyatosan vágytam és most itt vagyok benne, elhinni is nehéz. - Hű... és nem néznek rád e miatt furcsán a szomszédok? Tudod ez... félreérthető is lehet. - én nem gondolok róla semmi rosszat na, de azért nem gyakori, hogy valakinél egy tizenhárom éves kislány takarít, nem gondolnám, hogy én ne néznék ferde szemmel ilyen esetben a szomszédomra, vagy ha az a kislány az enyém lenne... Egyszerűen csak az emberek hajlamosak rosszat oda gondolni, ahol igazából nincs. Tudom, hogy ez rossz dolog, de hát... mit lehet tenni. Az élet már csak ilyen, gyakran igazságtalan. - Tudom, és pont e miatt nem tudom, hogy ez most... miért más. - hogy velem miért más, hiszen igen tudom én, hogy nem könnyen kötelezi el magát, de azért meglepő volt, hogy esetemben talán még is megy neki? Vagy még ő sem tudja, hogy menni fog? Azért persze pont e miatt valahogy van bennem egy kis adag - nagy adag - félsz. Nem szabadna nagyon beleélnem magam valamibe, aminek talán mégis csak vége lesz majd igaz? - Remélem is. Tudod... nem vagyok éppenséggel érzelmileg a legerősebb ember. - ezzel tisztában van ő is, nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kell a dolgot. Nem szeretném, ha innen kiosonna, de ezek után már csak nem kerül rá sor. Együtt készítettük a hamburgert, együtt vacsiztunk... itt marad éjszakára, csak nem lesz itt semmi baj. - Hozom. - mosolyodom el, és már keresem is neki azt a bizonyos fogkefét. Amíg rendbe szedi magát, addig elpakolok még a konyhában, hogy aztán én is fogat mossak és végül már együtt kössünk ki az ágyban. Nem tudok elnyomni egy sóhajt, amikor hozzá bújva nyúlok el az ágyban. Minden magányos éjszaka után ez... most olyan hihetetlennek tűnik. - És számoltál azzal is, hogy... velem egy csomagban jár Narcissa is? Nem zavarna egy... gyerek? - mert most nincs itt és még nem tudjuk talán, hogy mi lesz ebből, de ha valami komolyabb, akkor hirtelen valakinek a pótapukája lesz majd, vajon ebbe belegondolt? Vagy ha megtenné, akkor jó eséllyel már most menekülne?
- Szóval mégiscsak így gondolod. Most végig vagyok sértve. – nem komolyan mondom, csak viccelek persze, ezt ő is láthatja a mosolyomból. Egy dolog tudni magadról, hogy milyen vagy, és megint más dolog az, mikor ezt az orrod alá dörgölik, de most ez egy olyan eset, hogy nem igazán érdekel a dolog, mert ha Imogen olyan elképesztően kiállhatatlannak tartana, akkor már nem lennék itt, igaz? Sőt, fel sem tudtam volna jönni akkor ide, úgyhogy nem lehetek, olyan elviselhetetlen, márpedig ha Imogen tényleg így is gondolja, akkor nincsen semmi baj, és nekem sem kell magamra fel vennem az ilyen amúgy igaz, de jelentéktelen semmiségeket. – Nos, ezt én is mondhatnám. Sokan csak egy üres bábnak látnak engem. Nem azok vagyunk, akiknek látnak minket Imogen. Legalábbis csak részben. – sokkal többek vagyunk, nem számít mások véleménye, csakis azoké, akik fontosak, akiknek a véleményére adunk, márpedig én adok Imogen véleményére, így az ő szavai a számomra meghatározóak lesznek. – Nem, ezek most csak tények voltak. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Méghozzá tudomány által elfogadott tények is ezek, hiszen nincs két egyforma ember, így nincs is olyan, aki olyan lenni, mint én, de szerintem ő is pontosan tudja, hogy nem éppen az egómat akartam növelni, bár… soha sincsen késő egy kis önfényezésre. - Ami azt illeti egy tizenhárom éves kislány. Kell neki zsebpénz, így mindenki jól jár. – rántom meg a vállamat egy szolid mosollyal. Na igen, kirúgtam a régi bejárónőmet, és…. nem mondom, hogy felvettem egy újat, mert az a lány még csak gyerek, de ismerem, és kell neki zsebpénz, amit én tudok adni, cserébe, ha… gondoskodik a cuccaimról. – Nem olyan férfi vagyok, aki könnyen elkötelezi magát. – de gondolom ezt már ő is tudta, igaz? Legalábbis a legelején még, az első találkozásunkkor gondolom hamar lejött neki az rólam, hogy nem éppen az a fajta férfi vagyok, aki házat épít, sokkal inkább aki sátorral jár. – De a kérdésedre válaszolva… csak sodródtam az árral, nem tudtam mit akarok. – legalábbis az elején, a vége felé már igen, de azt hiszem nem akartam bevallani valamiért magamnak, de ennek az okát hiába keresném, nem tudnám megtalálni, nem sikerült akkor sem, és minden bizonnyal most se járnék sikerrel. - Nem, nem annyira, kiskoromban annyit ittam, hogy elegem lett belőle. – anyám persze mindig tömött vele, mert szerinte egészséges és kell a fejlődésben lévő szervezetnek, de én soha nem szerettem, mindig vizet ittam, vagy már akkor is az alkoholok felé pislogtam, de akkoriban még nem kezdtem el inni. Csak rá három nappal. – Akkor jó, ilyen… ne is jusson az eszedbe! – nem egy alkalomra terveztem ezt az egészet, azt hittem, hogy ezt már sikerült vele megértetnem, de ezek szerint még nem, úgyhogy maximum addig fogom neki elmondani újra és újra míg ténylegesen el nem hiszi nekem, hogy nem csak a ma estéjét akarom. – Igen, vagy kiosontam mindig. De a fogkefét megköszönném. – mondom mosolyogva, ahogy a poharat a mosogatóba teszem és megvárom míg megkeresi azt a fogkefét, közben meg kicsit jobban szemügyre veszem az egész lakást.
- Nem így értettem, bár nem mondom, hogy nincs benne egy kis igazság. - nevetem el magamat. Már az is, hogy eleve ezt érti bele a szavaimba végülis elég sokat elárul róla igaz? Igen, valahol tényleg nagyképű és önimádó, de azért nem elviselhetetlen mértékben, és e miatt nincs ezzel baj. Velem sem viselkedik bántón, tehát innentől nem mondhatom, hogy olyan hű de rossz ember lenne. - Úgy értettem, hogy te többet gondolsz rólam, mint én magamról. - magyarázom el végül, hogy mit is akartak jelenteni az előbbi szavaim, és így már minden bizonnyal számára is világos. Nem ellene akartam szólni ezzel, ez véletlenül sincs így, inkább magam ellen, mert tényleg úgy érzem, hogy ő azért többet lát belém, mint amit én gondolok saját magamról, de ez nem negatív, ez mindenképpen jó dolog, jó érzés.- És az önimádat megint megcsillant igaz? - nem tudom megállni mosoly nélkül, hiszen nem gondolom én ezt komolyan. Egyébként is tényleg rendes, bármennyire is rosszat gondoltam róla a legelején, pedig ha igazán átgondolom, akkor sem tett semmit. Jó az első kis bemutató nem volt valami rendes dolog, a képességével villogni, de azon kívül nem tett semmi olyat, ami bántó lenne, vagy kellemetlen nekem, még az is simán visszafogta, hogy kihasználja a kínálkozó lehetőséget, pedig biztos vagyok benne, hogy baromira nehezére esett. - Ha nem is használod, akkor maximum poros volt, de ezek szerint bejárónőd is van. Remélem... valami kedves, idős hölgy. - mert hát na, nem örülnék neki, ha valami fiatal, csinos kis nőszemély járna hozzá napi szinten, vagy heti szinten, hogy rendbe tegye a lakást. Nem mondom, hogy akkor már inkább én csinálom meg, de akkor már inkább, vagy nem is tudom. Érthető, ha nem sok ideje van takarítani és így azért sokkal könnyebb, de mégis csak jobb érzés, ha a párod - mert annak mondtam már igaz? - nem valami fiatal csajjal teteti rendbe a lakását. Igenis zavarna, de gondolom fordított esetben őt is, ha lenne mondjuk egy csini medencés fiúm... már ha lenne medencém persze. - Így többet kaptál, bár gondolom akkor még erre nem számítottál. Egyáltalán... mit szerettél volna pontosan? Vagy te sem tudtad? - hiszen nem az a típus, aki egy könnyen elkötelezi magát igaz? De valami miatt mégis csak úgy volt vele, hogy szeretne tőlem valamit, valami miatt segített és talán nem arra gondolt, hogy ebből kijöhet valami bővebb, hosszú távú dolog, de talán az is lehet igaz? Én legalábbis szívesen bemutatnám őt majd a lányomnak is akár, már persze ha eljutok addig, hogy legalább velem szóba áll majd, és az mégis csak elég nagy dolog, ha ilyesmit határozok el, az ember nem mutat be bárkit a gyerekének. - Oké, víz is van, tehát a narancsléért nem vagy oda. - vagy csak most nem kívánja, de gondolom nem szereti annyira, és azért nem kér, de nem baj. Én se iszom olyan gyakran, valahogy csak megmaradt ez a gyerekkoromból, talán neki nem, vagy már akkor se szerette, netán pont hogy túl sokat kellett innia. - Nem akartam komolyan gondolni. - azt hiszem ez a jó válasz. Közben tényleg elpakolok mindent és még vizet is adok neki. - Keresek neked fogkefét rendben? Nem túl gyakori, ha egy nőtől csak reggel mész el igaz? - legalábbis nem hiszem, maximum kiosonós verzióval, de remélem tőlem nem akar majd kiosonni, csak mert már megszokta.
- Arra célzol, hogy nagyképű lennék és önimádó? – nézek rá homlokráncolva, majd végül csak elmosolyodom. – Végül is, van benne valami… - szeretem magamat és sokra is tartom szerény személyemet, ez kétségtelen tény, de nem mondanám magamat nagyképűnek, tudok én ám visszafogott is lenni, ha éppen azt követeli meg tőlem a helyzet, de szerencsére nem szokta, és ne is szokjon rá, én jobb szeretek szabad lenni és kötetlen, szeretem, hogy azt teszek amit akarok, és akkor amikor akarom, elvégre rászolgáltam, a sok gazdag, öntelt ember mind engem akar, legalábbis a legtöbben, azt hiszik, hogy a pénz önmagában már mindent elér nálam. - Persze, hogy nem, tudod, nincs még egy olyan, mint én. – mosolygok rá. Na igen, de azért vegyük hozzá azt, hogy nem hinném, hogy sok olyan emberrel találkozott ,aki segíteni tudott rajta. Mert egy dolog, hogy én segítettem. Eleinte csak az ágyamba akartam csalogatni, aztán megszántam, és nekem van, volt hatalmam, hogy segítsek rajta, az emberek elméjével tudok játszani, ami egy igazán hasznos dolog, gondolom nem sok ilyen emberrel találkozott rajtam kívül, hiszen már az is meglepte őt, hogy rájött ,nem csak egyedül van különleges ezen a világon. Engem is meglepett a dolog, de valahol azért mindig is sejtettem, hogy nem én vagyok az egyetlen. - Az van, legalábbis emlékszem, hogy említett a bejárónőm egyszer olyat, hogy a tűzhelyet is rendbe rakta. – na igen, régen volt bejárónőm, akkoriban még kicsit allergiás voltam a rendetlenségre, de nem tettem érte semmit sem, szóval ugyanúgy széthagytam mindent, aztán az idő folyamán rájöttem arra, hogy hiába is ellenkezem, rendetlen vagyok, és nekem így a jó tudatalatt, megszoktam már azóta a dolgot, és azt hiszem büszkén mondhatom, hogy nálam rendetlenebb ember igazán kevés van a világon, a házam, a lakásom, olyan mint valami szemétdomb, legalábbis szeretnek az emberek így fogalmazni, mikor először pillantják meg az ott uralkodó állapotot. – Igen, határozottan megérte ellenállni a csábításnak. – értek egyet mosolyogva. Na igen, talán akkor még eleinte nem éreztem egy bölcs lépésnek ezt, de aztán végül az élet engem igazolt, nem szép dolog másokat kihasználni, főleg akkor, ha ki vannak nekünk szolgáltatva, az úgy a legundorítóbb dolog, márpedig Imogen ki volt, megvették nekem, kibérelték, mint valami használt autót, én pedig nem akartam egy lenni a sokból, és persze az is közrejátszott a dologban, hogy akármilyen fura, de vannak azért elveim. Ilyen az, hogy nem fekszem össze olyan nővel, akinek fizetnem kell. Nem a pénzről kell szóljon a szexnek, az legyen több. – Inkább vizet. – narancslé, valahogy soha nem voltam odáig érte, persze mindig rám erőltette az anyám, de amint nagyobb lettem, már azt ittam amit akartam. Általában vagy alkoholt iszom, vagy vizet, ez a két választási lehetőség van, otthon is csak whisky van és csapvíz, nem igazán szoktam a bevásárlással bajlódni. – Már miért lenne gond? Remélem ezt a kérdést nem gondoltad komolyan. – nem azért vagyok itt, hogy ezután a nap után, soha többet ne is térjek vissza, mert megkaptam azt, amit akarok. Nem, azért vagyok itt, mert kedvelem őt, ezt már neki is elmondtam, és remélhetőleg sikerült is megértenie, hogy ne a rosszat lássa meg bennem.
- Tudod te, hogy értem. Nem tartom magamat annyira különlegesnek, mint te, de ezzel nincs baj. - mosolyodom el. Nem is kell, nem akarnék önhitt lenni, vagy önelégült, vagy bármi. Az a jobb, amíg a másik tart többnek téged, mint te magadat. Inkább ő gondoljon rólam többet, mint én saját magamról, mindenképpen annak van több értelme, én pedig nagyon is szeretném, hogy sokat gondoljon rólam, de attól még nem fogok elszállni magamtól. Persze nem is kell, hogy folyamatosan bizonytalan legyek, nem is erről van szó, csak kell egy kis megerősítés még, hiszen elég új ez a helyzet, nagyon is új. A szavaira csak szótlanul bólintok egyet. igen, igaza van, nem az a fontos, hogy miért volt jó, nem kell számot adnunk róla, hogy neki hányan voltak előttem, vagy épp nekem. Nem lenne attól semmi sem jobb, egyszerűen csak jó volt, vehetjük úgy is, hogy szimplán egymásra vagyunk hangolódva. Egyébként is, hiába a nagy tapasztalat, minden ember más, minden ember máshogy működik, másra vágyik, amit általában idő kitapasztalni, de mi valahogy mégis ráéreztünk és ha még gyakorolunk is, akkor ez akár még jobban is mehet, sőt biztos vagyok benne, hogy még jobb is lesz. - Ha nem így lenne nem lennél most itt tudom és nem az én hamburgeremet ennéd. De te is az vagy, nekem az vagy. Senki sem volt még eddig képes változtatni rajtam, az életemen. - nekem ő is az, bár ha jól sejtem ő azért sokaknak, sok rajongónak, nőknek, akiknek okozott egy-egy jó estét. És most nem akarok arra gondolni, hogy vajon másoknak is mondott-e már ilyesmit. Van rá esély persze, de azért remélhetőleg senkinek se mondta őszintén, hogy különleges, vagy hogy érdekli. Azért nem vagyok buta, tudom, hogy azért, hogy leimádkozza valakiről a bugyit minden bizonnyal kellett mondania olyasmit, ami nem igaz, de esetemben azért jóval többet dolgozott, mint másoknál. Végül persze most is elérte azt, amit akar, de ezúttal úgy, hogy én is ezt akartam, és akarom is. - Majd bevásárolunk és úgy megyünk hozzád, de azért remélem, hogy legalább tűzhelyed van. - mert azt nem tudnánk vinni, de talán egy-egy rántottát néha ő is össze szokott dobni, szóval valamilyen szintű alapfelszereltség remélhetőleg azért akad nála, hogy ha arról van szó, akkor főzhessek ott is. Szívesen tenném. Persze nem leszünk még azonnal összenőve ettől az egy estétől, de időnként alhatok ott, vagy ő nálam igaz? - De így sokkal jobb, most már bármikor láthatsz úgy és... ki is használhatod a lehetőséget. - mosolyodom el, aztán az utolsó falatot is a számba juttatom és lenyelem szépen. - Narancslét? - vagy vizet, vagy akármit, de azt hiszem narancslé van a hűtőben, és én most az kívánnék. Savanykás, egy kicsit segít abban is, hogy a hamburgert könnyebben küzdje le a gyomrom, mert hát lássuk be elég megterhelő vacsorát sikerült itt közösen összedobni. - Azért bármennyire is megérte, remélem nem gond, ha lesz még... talán még jobb is. - hiszen nekem is kell még idő, amíg talán még jobban tudok oldódni, szóval ki tudja, hogy mit tudunk még összehozni. Közben azért nekiállok elpakolni, ha ő készen van, akkor az ő tányérja is a mosogatóban kaphat helyet. Nem, nem most fogok mindent elrendezni, ráér az reggel is, egyelőre csak elpakolok, és persze beáztatom a mosatlant, így se perc alatt el lehet rendezni reggel.
- Mi az, hogy pont érted? – nézek rá értetlenül? Miért lenne ez érdekes, miért lenne felfoghatatlan? Én nagyon is kedvelem őt, jobban, mint hinné, azt hiszem ezek után már ezt ő is végképp tudja, úgyhogy nem igazán értem miért mondja ezt nekem. Küzdöttem érte akarva-akaratlanul, de végül csak megérte, igaz? Elvégre itt vagyunk most mi ketten, amit szerintem pár héttel ezelőtt egyikünk sem hitt volna el, vagy ha valaki azt mondja, hogy majd idáig jutunk, biztosan egy jót nevettünk volna a másikon, hiszen…. mégiscsak fura ez, nem? Nem is az, hogy itt vagyunk, hanem az, hogy honnan indultunk, az fura. - Jó volt és ez a lényeg, mindegy miért, igaz? – vagy ha nem is mindegy, nem kell tovább ragozni. Tudom, hogy sok férfival volt együtt, ahogyan azt is tudom, hogy ez sokakat elrémisztene és nem mondom, hogy nem zavar egy kicsit sem, de tudom, hogy nem önszántából tette, hanem azért, mert rá volt kényszerülve, ezt pedig megértem, akkor értettem meg mikor megláttam őt először Annabelle-ként. Emlékszem, hogy mennyire akartam őt akkor, szívesen bemásztam volna mellé az ágyba és megtettem volna vele azt, amit most az előbb, de nem lett volna az igazi, és mikor kisétáltam, akkor értettem csak meg, mennyire ki volt nekem szolgáltatva. - Különleges vagy, nem érdekelnek a hibáid, azoktól is az maradsz. – nem lehet mindenki tökéletes, sőt, senki sem tökéletes, elképesztően sok hibánk van, neki is, nekem is, de ezek nem okoznak gondot, elfogadjuk velük együtt a másikat, legalábbis bármi is a hibája Imogennek, én biztos vagyok abban, hogy eltudom azt fogadni, és szerintem ő is az enyémeket, bár azokból sok van, sajnos nem vagyok egy kikezdhetetlen erkölcsű ember, igen… nagyképű tudok lenni néha, bár dolgozom már az ügyön, hogy ez ne legyen elképesztően idegesítő és irritáló, mondhatni jól haladok, hiszen most is itt vagyok Imogennel, igaz? - Semmi akadálya, csak fel kell tölteni a hűtőt, mert semmi nincs benne. – na igen, nem vagyok egy konyhatündér, elég ritkán használok ott bármit is, szóval előtte be kell vásárolni, de semmi akadálya a dolognak, hiszen ő is mondta, hogy ez nem csak egy röpke alkalom volt, legalábbis én nem akarom, hogy az legyen. Csak mosolyogni tudok, mikor megrázza a fejét. Na igen, se ő, se én nem hittük volna, hogy végül majd ide fogunk eljutni, a legmerészebb álmomban sem képzeltem volna, hiszen nem volt jó véleménnyel rólam, éltem a gyanúval, hogy ki nem állhat, és most mégis itt vagyok, itt vagyunk. – Kiakartam használni az alkalmat, ahogy ott feküdtél az… csábító volt, túlságosan is. – de nem tettem meg végül, igaz? Akartam, talán semmit nem akartam még annyira, de tudtam azt is, hogy tisztelem őt,és ha elfogadtam volna pénzért a testét és a gyönyört, amit adott volna, akkor azzal nem csak őt, de magamat is megláztam volna. – Én sem, de már csak ezért az egy alkalomért is megérte. – mosolygok rá. Na igen, megérte várni, már csak ezért is, mert azt hiszem bátran állíthatom, hogy még senkivel nem tudtam így élvezni az együttlétet, mint Imogennel. Mintha… a fejemben olvasott volna, tudta mi kell nekem.
- Még mindig nehezen fogom fel, hogy ennyit küzdöttél pont értem. - mosolyogva hajolok kicsit közelebb, de most szimplán csak az arcára adok egy puszit. Az is kell néz nem? Na persze nem túl gyakran, mert mégis csak sokkal puhábbak az ajkai és azt szívesebben csókolgatom, ezt nem is tudnám tagadni, de az tény, amit mondott. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ide jutunk, főleg azok után, amiken sikerült már keresztül menni, hiszen először még csak nem is találtam szimpatikusnak, amikor először találkoztunk. Másodszor pedig még annyira sem, hiszen azért az elején nagyon úgy tűnt, hogy él a lehetőséggel, amire más fizette be, aztán jött az a bál, és elég sok mindent változott rövid idő alatt, mostanra pedig eddig jutottunk. Nem... nem hittem volna. Ezek után pedig jól sejti nem zavar az engem különösebben, hogy elfogult. Nincs ezzel semmi baj, jól is esik, hogy így viszonyul hozzám. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy még ebben az életben az életem rendeződhet, hogy egyszer eljutok oda, hogy valakit tényleg megkedvelek, hogy segít kimászni ebből a gödörből, amibe kerültem, de aztán betoppant az életembe ő és lássuk be sok minden változott viszonylag rövid idő alatt. - Munkaköri rutin... szépen fogalmazol, bár ebben most neked volt nagyobb részed, hogy tényleg igazán jó volt és hogy nekem is, akármennyire is meg van a rutin. - megpróbálhattam volna mással is élvezni nem? Bár akkor már nem lett volna ugyanaz. Egy ilyen munkához az ember nem kötődhet, az már régen rossz, ha elkezded élvezni is, amit csinálsz újabb és újabb férfiakkal. Azt hiszem az neki is sokkal kellemetlenebb hír lenne. Így a jó ez, hogy csak ő volt képes elérni azt, hogy végre az ágyban töltött idő ne csak egy automatikus tevékenység legyen, hanem olyasmi, amit szívesen ismételnék meg, mert nekem van kedvem hozzá és nem azért, mert kötelező. Nem akarom, hogy más érjen hozzám, soha többé, mert igenis egész más az, ha olyan valaki érint, akit tényleg érdekelsz, aki tényleg odafigyel rád. - Különleges lennék? Hiszen még nem is ismersz annyira mélyen, még lehetnek hibáim, amik miatt rájössz, hogy annyira nem is vagyok különleges. - tényleg nem tudom, hogy mitől vagyok annyira különleges, hiszen nem tettem azért, hogy az legyek sosem. Én csak... csak rosszul alakult az életem és erről nem tehettem, de ettől lennék különleges? Vajon akkor is annak gondolna, ha egyszer átlagos életem lenne? Akkor annak gondolna, ha nem egy piros lámpás házban találkozunk, hanem mondjuk egyszer beülök egy előadására a családommal, Narcissával és mondjuk a férjemmel? Akkor aztán biztos, hogy nem jutottunk volna el ide igaz? - Akkor ennek örülök, máskor is ehetsz majd nálam, vagy... főzhetek akár én is nálad. - mert ahogy mondtuk ez nem csak egy röpke alkalom volt, hiszen itt is alhat nálam, nem kell, hogy lelépjen, és gondolom a legtöbb nőjétől le szokott. Igenis, ha innen nézem, akkor tényleg különleges vagyok, csak nehéz felfognom ennek az okát. - Dehogy. - rázom meg a fejemet, és ez nem ellene szól. Rossz véleménnyel voltam én akkor mindenkiről, nem csak róla. - Azt hittem először, hogy kihasználod a lehetőséget, aztán lelépsz, mint ahogy bárki más is tette volna. Nagyon megleptél, soha nem lepett még meg így senki. - komolyan biztosra vettem, főleg amikor még a ingét is kilazította és ennek ellenére még sem tette meg, inkább akárhogy is, de küzdött értem. Sőt aztán a hotelben sem tette meg, pedig... ki tudja, ha akkor ott megcsókol egyáltalán nem biztos, hogy visszautasított volna. - Nem hittem, hogy ilyen türelmes vagy. - a magamutogató emberek, akik szeretnek szerepelni nem pont arról híresek, hogy kivárják, amíg a jó dolgok megtörténnek, csak megteszik, minél előbb, ő viszont várt, amíg tényleg készen nem álltam, amikor már tudtam, hogy nem csak kihasználni akar.
- Sok? A soknál is több, életemben nem küzdöttem semmiért sem ennyire. – mondom neki vigyorogva. Persze, ehhez ő is kellett, nekem egyedül nem ment volna, de végül is örülhetünk, mert minden jól alakult, hiába voltak eleinte nehézségek és súrlódások, valahogy csak sikerült ezeket megoldani, és túllépni rajtuk, igaz? Persze, nem mondom, hogy olyan nagyon könnyű volt, de végül is megérte minden pillanata, nem? Nem használtam ki aznap,pedig szívesen megtettem volna, és az eljátszott, színlelt gyönyör helyett így valóságosat kaptam, valami igazit, valamit belőle és nem az éjszakai életéből, ami egy fájdalmas segélykiáltás volt, és az én füleim akarva-akaratlanul de meghallották. - Szomorú is lenne, ha nem az lenne. – na igen, az elfogultság mindig megbocsátható, igaz? Hiszen afelé vagy elfogult aki fontos, aki több, mint mások, márpedig Imogen a számomra ilyen, nem olyan, mint a többi nő, akik sekélyesek és buták. Imogen gyönyörű, és értelmes, lehet vele beszélgetni, és nem vágyom arra, hogy egyetlen alkalom után máris elfelejtsem őt egy életre. Sokkal inkább vágyom arra, hogy több ilyen alkalom legyen, és emlékezzek rájuk, mert jól éreztem magamat vele, és jól érzem most is, és jól fogom következőleg is, ebben szinte biztos vagyok. Tudom, nincs semmi, ami teljesen biztos lenne, de… most megkockáztatom. - A munkaköri rutin csak… hogy is mondjam, még jobban hozzáadott, elvégre pontosan tudtad mire vágyom. A fontos pedig az volt, hogy ne csak egyoldalú legyen ez az egész. – na igen, azoknak a férfiaknak ő nem volt fontos, maguknak és neki akartak gyönyört okozni, de én nem így voltam most ezzel, azt akartam, hogy ő is élvezze, ne csak én, és sikerült, nem? Én mindenképpen nagyon élveztem, Imogen pontosan tudta, hogy mit hogyan kell csinálni és hol, hogy a megfelelő hatást váltsa ki belőlem, és gondolom azért ebben a rutin is benne volt igaz? Nem mondom, hogy ez jó,de…. most az volt. - Különleges nő vagy, különleges gyereknek is kellett, hogy legyél. – viszonzom a mosolyát. Na igen, Imogen különleges nő a számomra legalábbis biztosan, ezt már sokszor elmondtam neki, és minden bizonnyal már nagyon unja is azt, hogy folyamatosan csak ezt hallja tőlem, de így érzek, kötelességemnek érzem hát meg is osztani ezt vele, hiszen ha minden igaz, akkor mi most együtt vagyunk,nem? Abból nem lehet baj, ha elmondom neki újra és újra azt, hogy különlegesebb, mint hinné. Talán nem tartja magát olyan sokra, de akkor majd saját maga helyett is megteszem én ezt, mert az én szememben Imogen nagyon is különleges. - Rendben, akkor nem fogok, ígérem. – és az ígéreteimet én mindig betartom, ezt is befogom. Ha erre kért, hát így fogok tenni, nem törlök ki semmit sem a fejéből, és tudom, nincs erre biztosíték, csak a szavam, ami talán nem elég, de… most komolyan is gondolom, ez talán számít valamit. – Nagyon is finom, sokkal jobb tényleg, mint a gyorséttermi. – mosolygok rá szélesen, persze úgy, hogy ne essen ki a számból közben az étel. – Hitted volna, hogy itt fogunk kikötni? Mikor rád nyitottam és meglepődtünk mindketten? – arra gondolok mikor megismerkedtem Annabelle-lel. Na igen, akkor még… sejtésem sem volt arról, hogy ez leszek ennek a vége.
- Oh, igen? Mondjuk szó se róla azért... elég sok munkád van abban, hogy eddig eljutottunk. - feladhatta volna rég, de nem tette, úgyhogy azért ezt mindenképpen becsülöm nem is kicsit. Már az első alkalommal a parkban a kávézóban úgy dönthetett volna, hogy hagyjuk az egészet, mert túlságosan bonyolult, túlságosan zűrös nőszemély vagyok, de helyette bemutatót tartott és kiharcolta, hogy legalább egy vacsorában benne legyek vele. Aztán az már más tészta, hogy kiderült, hogy még ennél is bonyolultabb vagyok, de még ekkor se hagyta annyiban, hogy akkor csak oldjam meg és kész, vagy használta ki, hanem inkább segített és ez azért már eleve azt mutatja hogy nagyon is sokat tett értem, amiért én felettébb hálás vagyok neki még a mai napig is. Lássuk be... az életem brutálisan felfelé ívelő pályát járt be azóta, hogy találkoztam vele és ez nem ment volna, ha nem kitartó. - Szóval igazam volt, elfogult vagy, de azt hiszem ez megbocsátható. - nem is tudom letörölni a mosolyt az arcomról. És ez nem feltétlenül csak a férfiaknál lévő betegség. Én is elfogult vagyok felé, hiszen azért egyáltalán nem nyújtott rossz teljesítményt, sőt, aztán persze ott van a fentebb említett tény, hogy mennyit dolgozott azért, hogy most itt legyek vele és ez az egész így alakulhasson. Ha rajtam és a bizalmatlanságomon múlik, akkor már az első találkozásunkkor lekoptattam volna. Próbáltam is, csak hát nem sikerült, de amúgy se nézném jó szemmel, ha nem lenne elfogult, miközben itt készítem neki a hamburgert egy alig takaró köntösben. - Hát... az efféle kialakult munkaköri rutin miatt féltem én egy kicsit, hogy mi lesz... velünk, de szerencsére nem volt gond. - no igen esetemben is meg volt már ez, hogy tudtam mit kell tenni, jött már reflexből és pont ezért nem is volt meg már az az igazi élvezeti szint sosem, de vele igen, ő tényleg képes volt elérni, hogy végre tényleg úgy érezzem ez nem csak munka, amit kötelező csinálni, hanem tényleg jól tudom érezni magamat vele, no meg úgy általában az ágyban és ez elég nagy dolog. - Narcissa is szereti a hegedű szót. Azt hiszem az egész csak tálalás kérdése, no meg talán különleges gyerek voltam. - vonom meg finoman a vállamat egy újabb apró mosollyal. Na igen nekem tetszett, szerettem a komolyzenét hiába voltam gyerek. Persze nem csak azt hallgattam, vagy ilyesmi, de egyszerűen a hegedű mesés hangja valahogy elvarázsolt és most hogy itt van, újra hallgathatom, ha azt szeretném, pedig sosem hittem, hogy erre újra sor kerülhet. A válaszának viszont határozottan örülök, de azért egy kicsit talán meg is lep. Nem is tudom, azt hittem, hogy azért tart a helyzettől és mégis úgy fest, hogy még sem. - Inkább ne legyen rossz vége, annak azért mégis csak jobban örülnék, de... nem szeretném, hogy bármit is törölj, akkor sem, ha rossz vége lesz. - nem akarom őt elfelejteni. Ahhoz tényleg nagyon durván kéne bántania, és valahogy nem tudom elképzelni, hogy ennyi küzdelem után erre sor kerülhet, szándékosan legalábbis biztos, hogy nem tenné. A kérdésére végül csak közelebb hajolok, még mielőtt oda jutnék, hogy beleharapjak a már összeállított hamburgerbe, és csókot lehelek az ajkaira. - Talán egy kicsit félek, de... nem érdekel, nem foglalkozom vele, mert túlságosan kedvellek ahhoz, hogy ez gondot jelenthessen... No milyen? - tényleg nem érdekel. Félek kicsit persze, hiszen Michael is azt hittem, hogy fontos volt, de neki én nem eléggé, viszont egy a lényeg, hogy ő viszont igen és tudom, hogy nem tűnne csak úgy el az életemből... igaz?
- Dehogynem, ennél sokkal többet is érnél. – húzom mosolyra a számat. Való igaz, hogy roppant bonyolult és időigényes egy művelet lenne, de nekem bőven megért volna akár egyetlen éjszakát is egy olyan nővel, mint amilyen Imogen, azonban szerencsére nem egy éjszakát kaptam, vagyis… remélem, hogy nem, mert egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész nem csak egy éjszakára szólt. És ha mégis, hát… nem mondom, hogy örülni fogok neki, mert nem, azt akarom, hogy ez ne csak egy rövidtávú dolog legyen, hanem valami több, valami…sokkal több, mint egyébként kaphatok. A testiséget bárhol megkaphatom nekem…nekem több kell. - Ez egy… általános betegség nálunk férfiaknál. – húzom széles mosolyra a számat. Na igen, természetesen elfogult vagyok az irányába, hiszen mégiscsak most végeztünk nem olyan rég az ágyban és…amúgy is többet szeretnék tőle, mint amit most kaptam. Ezt megkaphatom akármelyik másik nőtől is, azonban én szeretném őt megismerni, szeretnék vele lenni ténylegesen, és ez… nem tudom, hogy egészen pontosan mit takar, de abban biztos vagyok, hogy lesz még ennél jobb is. A lelkét előbb érezhettem magamnak, mint a testét, és ez mindenképpen nagyon jó érzés, hiszen azt jelenti, hogy bízik bennem, és kevesen ragadtatják el magukat arra, hogy így tegyenek, amit megtudok érteni, hiszen csaló vagyok. - Ez…igaz, ott a pont. – mondom mosolyogva. A férfiak köztudottan szeretik a hasukat, és ez alól én sem vagyok kivétel, pont ugyanúgy szeretem a gyomromat, mint minden mást ezen a világon, egy kést pedig nem lehet megenni, igaz? Vagyis… meglehet, csak nem tesz valami jót az embernek. - Valamennyire, de ezek mennek spontán is, van már annyi rutinom. – rántom meg a vállamat. Na igen, azért egy minimális rákészülés mindenképpen szükséges, de mostanra már eljutottam odáig, hogy bármikor tudok egy spontán előadást kerekíteni, mert van már annyi rutinom, hogy ne kelljen órákat gyakorolnom. Én nem trükkökkel dolgozom, nem kell gyakorlás, mindent tudok, amit tudnom kell. - Én is ebben reménykedem. – mosolygok együtt vele. Azért szép ez, mert anyám megpróbált elvinni onnan, ő törődött velem, nem akarta, hogy úgymond eladjam a lelkem és másokat szórakoztassak pénzért, mint valami cirkuszi majom. Én pedig pont ezt tettem, de az élet engem igazol, ugye? - Fura, a kisgyermekekre általában nem hat a komolyzene, nem?- én nem értek ehhez, csak tippelek, neki van gyermeke, ő tudja, és neki tetszett kiskorában a hegedű szó, én… utáltam a komolyzenét mindig is. Nem úgy utáltam,csak… nem is tudom, engem nem tudott valahogy soha megfogni, de persze tudom azt, hogy nem kevés munka van benne, azt pedig tisztelem. – Nem, nem annyira. Ha ennek rossz vége lesz, akkor… ha akarod megtudom oldani, hogy ne sérülj. – kitudom törölni a fejéből a létezésem legapróbb kis nyomát is, ez nem okoz gondot, megtettem már ezelőtt is, és ha muszáj, akkor megteszem még egyszer, akármilyen nehéz is lesz. – De megígértem, hogy nem teszem. Kockáztatok, ennyit ez megér. Na és te? – én így látom, de persze lehet, hogy ő teljesen másként látja a dolgot, hiszen nem vagyunk egyformák, fura egy világ is lenne, ha mindenki a másikra hasonlítana. Hamar megunnám ezt az életet.
- De túl bonyolult és macerás is lenne nem? Annyit azért nem érek. - mosolyodom el. Ilyen nagy melót, hogy az emlékeket, gondolatokat, mindent meg akarjon buherálni. Ennyire azért nincsenek nagy gondolataim magamról. nem azt mondom, hogy teljesen problémás az önértékelésem, mert azért tudom, hogy jó néhányan voltak már, akik okkal tértek vissza hozzám újra és újra, de attól még nem hinném, hogy valaki tényleg ilyen sokat küzdene csak azért, hogy ágyba vigyen, amikor vannak sokkal könnyebben megkapható nők is, no meg megkaphatott volna akkor este is. Persze az nem lett volna az igazi, csak egy megjátszott dolog, viszont ha a gondolataimat manipulálja végeredményében az sem, tehát ugyanott vagyunk. De felesleges okfejtés ez, mert nem tett ilyet, nem maradna itt velem éjszakára is, ha így lenne, akkor csak lelépne, mint aki megkapta azt amit akart, de ez fel sem merült. - Ha azt nézem, hogy megkaptál és most még a hamburgeremet is megkapod... igen, lehet hogy elfogult vagy. - mosolyodom el. Na igen mondhatnám simán, hogy elfogult. Melyik férfi ne lenne az, amikor még csak most kászálódott ki az ágyból nem igaz? Ez teljesen érthető lenne részéről igazság szerint, de nem számít, attól még ugyanúgy jól esik, de a legjobban csak az, hogy itt van, hogy itt maradt velem, és igenis örülök neki, hogy süthetek neki, mert ez hiányzott az életemből mindig is. Valaki, aki igazán oda figyel rám, aki mellett nem vagyok egyedül éjszaka, aki... a párom. Michael óta nem volt senki, ő pedig elég hamar lelépett, hogy ne is alakulhasson ki igazán mély kötelék közöttünk. - Akkor most féljek, mert nálad van a kés? De... nálam van a hús! - szélesen elmosolyodom, ahogy hátra pillantok. A férfiaknak mégis csak fontos a hasa nem? És kétlem, hogy fel merné áldozni a lehetőségét arra, hogy megehesse azt a husit, ami már kellően illatozik itt, ahogy szépen fokozatosan sül át. Igazából ezt még én sem kockáztatnám meg, mert hiába, hogy nem rég ettünk, attól még kellően éhes vagyok ahhoz, hogy eszem ágában se legyen lemondani a finom falatokról. - Én nem mondanám, hogy semmi, amit teszel, hiszen másokat szórakoztatsz, adsz nekik egy jó estét és gondolom azért csak rá kell készülnöd a dologra nem? - tudom, hogy mit mondtam a munkájáról, tudom, hogy mit mondtam róla az elején, de attól még nem gondolom, hogy olyan rémes ember lenne, mint amit sok esetben állít magáról, vagy... néha. Lehet, hogy sok pénzt kap és igazából nem kell olyan sokat tennie érte, de azért a képességét mégis csak használnia kell hozzá nem? És az is teljesítmény, no meg kidolgozni a trükköket, mindezt úgy csinálni, hogy mások tényleg azt higgyék, hogy csak trükkről van szó. Ehhez igenis kell teljesítmény, magától csak úgy nem működik. - Ez szép? Hát... ennél azért én remélem, hogy szebb emlékekkel gazdagítalak majd. - mosolyodom el. Értem talán, hogy miért ilyen emléket hoz fel, gondolom az is fontos, hogy a szülőd törődik veled és az is annak számít, hogy leráncigál a színpadról, csak hát... lássuk be azért lehettek volna szebb emlékei is. - Nem mondom, hogy könnyű volt, de... néhány jó emlékem van. Régiek, gyerekkoromból, együtt sütés anyával... egy-egy torta... amikor először hallottam hegedű szót. - nem is tudom, talán az emlékek miatt akartam ezzel foglalkozni, talán ezért érdekelt, mert egyszer régen anyával pici koromban voltunk egy étteremben, ahol hegedű szólt csak... semmi más, és olyan mélyen átható hangja volt, olyan vesébe hatoló, hogy szinte letaglózott, pedig kicsi voltam, és mégis így hatott rám. Közben sikerült elkészülni, úgyhogy mindent szépen tányérra pakolok, és irány az asztal, ahol ő már ha mindennel meg van, akkor szépen csak össze kell állítani a hamburgereket, így legalább mindketten azt teszünk bele, amit csak épp akarunk. És bármennyire is talán nem kéne, de mégis felpillantok még az első falat előtt, még amikor csak pakolászok. - Nem félsz? - talán nem egyértelmű a kérdés, de talán tudni fogja, hogy mire célzok... ha nem, hát visszakérdez.
- A tökéletes trükk. – mosolygok rá. Na igen ,ha ezt megtudnám tenni, vagyis megtudom tenni, de ha megtettem volna, akkor valószínűleg dagadna a mellem a büszkeségtől, mert azért ez nem semmi, úgy variálni az emlékeket és érzéseket, hogy idelyukadjunk ki. Sokáig tartott volna, ennyit egy éjszaka miatt soha életemben nem bajlódtam volna, úgyhogy nem kell félnie, nem csak ezért vagyok itt, ez nem csak színjáték volt, remélem ez a gondolat meg sem fordul a fejében, hiszen megígértem neki, hogy nem nyúlok bele a fejébe, és én az adott szavamhoz mindig is tartottam és tartani fogom magamat, ez az én becsületem, ha már más nincs. - Miért, úgy nézek én ki, mint aki elfogult lenne? – kérdezem vigyorogva. Igen, elfogult vagyok, de nem csak amiatt, ami most történt, hanem miatta, mindaz miatt, ami az utóbb időben történt. Megkedveltem őt, sokkal előbb a lelkét, mint a testét, és ez bár nem számít másoknak, nekem nagyon is számít,miután a testiség elégé… gyakori eleme volt az eddigi életemnek. Szóval örülök annak, hogy így alakultak a dolgok, hogy itt vagyok, és ismerhetem őt, hogy a páromnak mondhatom, és nem egy lánynak, akinek nem emlékszem a nevére, csak egy jó éjszakát töltöttem el vele. Ennek így kellett lennie ,és én örülök, hogy így is lett. - Nem ér gonoszkodni, a kések bajnokával beszélsz. – mosolygok rá, ahogyan a szakácsok módjára mesterkedem a késekkel és aprítom fel a zöldséget, vágom a sajtot és a zsemlét fel. Ennyiben ki is merül az én nagy gasztronómiai tudásom, nem igazán vagyok egy konyhatündér. – Ez igaz, de én…inkább rendelni szoktam. – inkább alatt pedig azt értem, hogy mindig, szinte kivétel nélkül, hiszen sok pénzem van, valamire el kell költeni, és általában ételre költöm el, rendelek pizzát mindennap, és bár nem fogy kritikusan a pénzem, de nem is halmozódik fel annyira, hogy már megfulladjak benne. - Tudom, én…elégé eleresztve élek. Túl sokat kapok azért, amit csinálok, tudom. – mosolyodom el. Sokszor megkaptam már azt a kritikát, hogy túl sok pénzt kapok a semmiért, és talán ezzel még egyet is tudok érteni egy kicsit, hiszen sok mindent nem csinálok, csak beszélek, használom a képességemet egy órán át, tapsolnak és máris egy vagyont kapok, pedig nem tettem mást, csak manipuláltam egy-két gondolatot, valóban nem érdemlem meg a pénzem, mégis sokat kapok, mert az emberek szeretnek nevetni és látni azt, ahogyan mások játszanak velük, látni a lehetetlen, hinni benne, pedig elkönyvelik hazugságnak már az elején. Fura egy szerzet az ember,annyi bizonyos. – Nem is tudom… talán egy, igen. Anyám egyszer eljött az egyik előadásomra, és a színpadról ráncigált le, hogy hazavihessen. Ő…próbált belőlem erkölcsös embert nevelni. Annyira nem sikerült. – tudom, fura lehet, hogy ez a szép emlékem, de szép,mert megpróbált tenni az ellen az anyám, hogy ilyen legyek, és mondhat bárki bármit, én akkor is szépnek fogom tartani ezt az emléket. – Na és neked? Minden búskomor, vagy voltak szép pillanatok? – mondta már, hogy nem volt könnyű élete, árvaházban nőtt fel, de talán az ő életének is voltak olyan pillanatai, amik különbek voltak, mint a többi.
Csak bólintok még egyet a szavaira. Igen, szerencsére mi működtünk, szerencsére velünk nincs semmi baj, hiába féltem ettől az egésztől, nem kellett volna, nem volt rá igazi indokom ezek szerint, ami felettébb jó dolog. Szeretek vele lenni és jó hogy itt van, most pedig már végképp nem bántam meg, hogy fel is hívtam magamhoz. Egyébként se lett volna ez így, csak akkor, ha végül nem működik, az igenis rémes lett volna, mert nem tudom, hogy képesek lennénk-e csak úgy szimplán barátkén meglenni egymás mellett. Az valahogy lehetetlen küldetésnek tűnt volna ezek után, hiszen vonzódom hozzá, ezt akárki meg tudja mondani és ő sem csak azért figyelt rám annyit, ő sem csak azért tett olyan sokat azért, hogy mellette legyek, mert nem gondol rólam semmit sem. Az emberek azért ennyire igenis önzők, akkor tesznek dolgokat, ha igazán tényleg okuk van rá. - Ez nem vicces, te is tudod. - de mégis mosoly marad az arcomon, csak játékosan belecsípek az oldalába. Ennyit azért mégis csak megérdemel, mert ilyesmivel ne viccelődjön nekem, hogy csak mindent a fejembe ültetett azért, hogy a végén az ágyába csalogasson. Az azért lássuk be nagyon nem lenne szép húzás tőle és nem is akarok ilyesmit elképzelni róla, tényleg nem. Ne is merüljön fel, hogy esetleg ilyen módon árthat nekem. Már az is épp elég baj, hogy megteheti, de nem tenné, mert... nem lehetett ennyi minden csak egy szimplát átverés, no meg ha így lenne, akkor nem maradna itt velem kaját készíteni, hanem lelépne, mint aki elérte, amit akart igaz? - Így van. Bár nem mondom, hogy nincsenek nálam jobb szakácsok, de azért... Na majd meglátod, és őszinte véleményt kérek! - még ha az ő keze munkája is benne lesz. Igazából a házi kosztnak valahol az a varázsa, hogy ha talán nem is tökéletes, de mondjuk együtt készíted valakivel és pont e miatt lesz mégis csak különleges, én legalábbis így vélekedem erről, aztán persze majd meglátjuk, hogy neki mennyire fog ízleni. Így azért meg kell dolgoznia kicsit vele, nem csak ücsörögni és várni, hogy más majd elé teszi a kaját, de legalább tevékenyen töltjük el az időt az előbbi... tevékenység után. - Ha az megy, akkor majd ess neki a zöldségeknek is, csak hogy megmutasd a profizmusodat. - egy pis piszkálódás simán belefér igaz? Ez annyira még csak nem is az, inkább csak kicsit szórakozom vele, amivel nincs különösebben nagy baj. Közben persze lepakolom az asztalra a zöldségeket is. Saláta ugyan pont nincs, de paradicsom igen, no meg sajtot is vághat, ha már úgy belejön itt hirtelen. Én pedig szépen összedolgozom addig a fűszerekkel a darált húst. - Néha azért csak van értelme, legalább egy-egy szendvics összedobására. - egy konyha soha sem felesleges és ha időnként esetleg én is elugrok hozzá, akkor nem lennék meg konyha nélkül. Persze, ha felmerül ez, mert azt hiszem kapcsolatok terén egyikünknek sincs túl nagy gyakorlata. - Igen, én elég gyakran. Tudod ez olcsóbb, mint étteremben enni, nekem az... nem fért volna bele. - vonom meg a vállamat, miközben előmelegítem szépen a serpenyőt. Nem vagyunk egyformák, neki belefért az étterem, a rendelt kaja, nekem ez már jó ideje nem. Az embernek ha gyereke van, evidens, hogy saját magán spórol és nem rajta. - Vannak azért szép emlékeid is gyerekkorodból? - fordulok hátra egy pillanatra, de közben a húspogácsák már a serpenyőbe kerülnek és azokra figyelni kell, lenyomni őket, no meg időnként megfordítani.
- Persze, megértem, nem működhet minden, de szerencsére mi működtünk. – mosolyodom el. Volt már olyan nő az életemben, akivel nagyon nem találtuk meg az összhangot, na az borzasztó volt, csak röhögtünk egy jót és inkább lefeküdtünk aludni, mert nem is szex volt az, hanem szenvedés, neki és nekem is ,nagyon mások voltunk, teljesen más rétegből, más nevelés, más stílus, más élet, korban talán megegyezhetünk, de ennyi, jobban láttam inkább úgy hagyni a dolgot, nem beszéltünk az éjszakáról senkinek sem, és így az ő hírnevén, és az enyémen sem esett csorba. Nem működhet minden, vannak emberek, akik egymásra tudnak hangolódni, és vannak, akik erre képtelenek. - Ami azt illeti… ezt már soha nem fogod megtudni, igaz? Kitudja, talán ez az egész átverés volt, és nem történt semmi, csak az, ami nem rég volt. – viszonzom a mosolyát, és láthatja rajtam, hogy viccelek. Talán képes lennék beültetni a fejébe ezt, hogy minden csak megjátszott volt, hogy nem mentünk el abba a bálba, nem láttam őt meg abban a lebujban, és nem beszélgettünk olyan sokat, mint hiszi, csak… elhitettem vele, hogy az ágyába jussak. Talán képes lennék rá, de nem ez történt, és nem is áll szándékomban hasonlóra vetemedni, megígértem neki, hogy nem nyúlok a fejébe, igaz? - Ami sokkal jobb, mint az éttermi kaja. – mosolygok rá. Ő szokta ezt folyvást bizonygatni, és hiszek neki, a gyorséttermi kajákban általában nincsen semmi egészséges, de én kiskoromban is rettentően sokat ettem belőlük, nem is tudom miért, csak ízlett, nem volt különösebben nagy oka annak, hogy törzsvendég voltam már szinte. A szüleim persze próbáltak rászoktatni arra, hogy otthon egyek, de mivel a fellépésekért mindig kaptam valamennyit kisebb koromban, így igen ritkán ettem otthon, legalábbis olyan ételt, amit anyám csinált, csak vittem nekik haza. Vettem pizzát, vagy éppen valami mást és hazavittem megenni, aminek persze nem örültek, mert szerintük az nem tisztességes pénz volt. - Igen zsemle vagdosásban világbajnok vagyok. – bólintok mosolyogva, és amint előttem van a zsemle és a kés, már el is kezdem rutinosan felvagdosni azokat, hogy minél előbb meglegyen az a hamburger. Nem igazán szoktam főzni, az igazat megvallva még a konyhában is alig jártam a lakásomban, szóval… nem mondanám, hogy egy konyhatündér vagyok, de a zsemlét még én is képes vagyok felvágni. – Igen, egy rántottát még én is tudok csinálni, de… de amúgy nem, mindig máshol ettem, vagy éppen rendeltem kaját, már gondolkodtam azon, hogy átalakítom a konyhámat, mert teljesen felesleges ott állnia. – mondom mosolyogva Imogennek. Tudom, nem jó az, ha valaki nem főz túl sokat, de soha nem volt rá szükségem, tökéletesen megvoltam én a fakanál és társaik nélkül is. – Te viszont gondolom gyakran megfordulsz a konyhában, igaz? – szeret főzni, magára is kell, a lányára is kell majd, ha úgy dönt ,hogy elfogadja a helyzetet, gondolom, hogy akkor már tapasztalt konyhatündér.
- Ez azért megnyugtat. Nem azt mondom, hogy eleve azt hittem volna róla, de... tudod azért ki tudja. - mosolyodom el egy apró vállrántással. Az a fontos, hogy nem került erre sor és nem derült ki, hogy abban az esetben mégis mit tett volna. Az a fontos, hogy tényleg végül nem lett semmi gond, hogy sikerül... összehozni, bármennyire is bután hangzik ez az egész. Elég rosszul érintett volna, ha nem jön össze, azt hiszem újabb hosszú időre hazavágta volna mindenféle próbálkozásomat, ami a kapcsolatokat illeti, na nem mintha egyáltalán a közelmúltban bármi ilyesmivel foglalkoztam volna. Őt viszont kedvelem és nagyon nem lett volna kellemes, ha aztán... még is el kellett volna köszönnünk egymástól, vagy szimplán barátoknak maradni. - Végül is ez is én vagyok, a színekkel együtt, ahogyan te is a gondolatdolgaiddal. Azért reméltem, hogy nem csak elhitetted velem, hogy milyen jól éreztem magam, annyira még te sem lehetsz jó. - nem szűnik meg a mosolyom, csak szélesedik, annak ellenére, hogy valahol most komoly témáról beszélünk, de a komoly témákat is el lehet egy kicsit viccelni igaz? Nem kell mindent túlságosan komolyan venni, mert a fontos, hogy együtt vagyunk és hogy nem akarunk senki mást. Elhiszem neki, ha ezt mondja, elhiszem neki, ha tényleg azt mondja, hogy kidobna bárki mást, aki kopogtatna nála. Persze majd meglátjuk az első előadásán, az első éles alkalommal, hogy akkor hogyan viszonyul majd másokhoz, de remélem, hogy akkor sem lesz neki furcsa, vagy kellemetlen úgy bemutatni engem, mint a párját. - Igen, ez tény, már tényleg ledolgoztuk az éttermi kaját, jöhet egy kis házi koszt. - tényleg nem egyszerű rávenni magam, hogy feltápászkodjam az ágyból, de azért nagy nehezen végül csak felkönyökölök, és amikor ő is rászánja magát, hogy felüljön, akkor én is így teszek. Először persze kicsit körülnézek, mert hát no, még sem vagyok annyira bátor, hogy csak úgy kiálljak a fröcsögő olajba minden ruha nélkül. Első körben azért egy bugyit felkutatok valahonnan a padlóról, és felkapok mellé egy lenge köntöst. Hasonló típus, mint amiben már látott egyszer Annabellként. Nem takar túl sokat, de annyira jó, hogy ne sikítozzak a hambugerhús sütésénél, mert azért az nem készül el csak úgy magától. - Hát első körben előveheted a zsemlét onnan és vagdosni tuti, hogy tudsz. - mutatom persze az irányt, és szépen előszedek a hűtőből mindent, ami kellhet, a zöldségeket. Van azért elég sok minden itthon szerencsére. Én pedig addig is előkapom a többit. Mázlija van egyébként, hogy van itthon darált hús is a célra, amiből össze tudom dobni az alapokat. - Főztél már egyébként... bármikor is? - azért néha lehet, hogy volt rá szükség, ha más nem, hát egy egyszerű rántottál azért a legtöbben össze tudnak dobni.
- Nem adtam volna fel egy könnyen, erről biztosíthatlak! – mosolygok rá. Na igen, megértem, hogy úgy gondolja esetleg nem próbálkoztam volna és hagytam volna ezt az egészet a fenébe, de nincs igaza, rosszul látja a dolgokat. Nagyon is próbálkoztam volna, megtettem volna azért mindent, hogy mi ketten működjünk. Egyrészt mert fontos lett nekem, másrészt megőrjített volna a tudat, hogy nem tudok együttműködni az ágyban egy olyan nővel, mint Imongen. Megvolt benne minden, amit akartam, azt adta, amit senki más nem tudott, és ha ezt nem kaphattam volna meg, akkor nem kicsit lettem volna ideges a világra, de szerencsére nem került sor erre. - Szeretném, ha magad lennél. A hajadszíne…mindegy, csak te legyél velem. – csak az ő hangját halljam, az ő érintése égesse a bőröm, a pillantása kísértsen éjszakánként… nem kívánok mást nőt rajta kívül, el is küldeném azokat, akik ideállítanának, hogy szeretnének maguknak egy jó estét. Nem vagyok biztos abban, hogy mi is ez, ami köztünk van, de azt biztosra veszem, hogy jól érzem magamat vele és nem kívánok visszaélni azzal, amit adott nekem. Vagyis vele, hiszen odaadta nekem magát, én pedig nagyon örülök annak, hogy így döntött, életem egyik, ha nem a legjobb együttléte volt ez a mostani, és nem csak mondom ezt. - Nem lesz rá semmi szükség, efelől biztosíthatlak. – mondom széles mosollyal. Már a legelején is pontosan tudtam, hogy Imogen egy igazán különleges nő, és mindemellett még gyönyörű is. Már aznap este látszott ez, mikor véletlen megpillantottam azon a helyen, és örülök nem tettem akkor semmit, mert ha akkor cselekszem, akkor most nem lehetnék itt, és ezt mélyen sajnálnám is. Örülök annak, hogy itt vagyok, de nem annak, hogy az ágyában, hanem annak, hogy vele. A testével a lelkével… nekem ő fontos, és nem csak az, hogy szerezzek most magamnak egy jó kis élményt. Nem, itt annál többről volt szó. - Igen, miért is ne? Amit akkor ettünk azt már ledolgoztunk, nem igaz? –pótolni kell azokat a kalóriákat, hát nincsen igaza? Éhes lettem hirtelenjében, és mit tesz az ember, ha éhes? Természetesen eszik, én is erre készülök most Imogen segítségével, amint sikerül majd kikászálódni az ágyból, ami egyelőre nem tűnik olyam könnyű feladatnak. – Igen, tudom, meggondolatlan egy felajánlás volt az. – csóválom meg a fejem mosolyogva, ahogyan feltápászkodom az ágyból és azért még magamra húzom az alsónadrágomat mielőtt kimennék vele a konyhába és követném az utasításait, hiszen itt most ő a főnök én csak a kukta vagyok, aki végzi a dolgát. – Várom az utasításokat! – mondom mosolyogva, mikor már készen állok arra, hogy mindent az utasítása szerint megcsináljak, amit egy kuktának meg kell.
- Azért talán akkor is tovább próbálkoztunk volna, de szerencsére nem került rá sor. - mosolyodom el, de most nem pillantok közben fel rá, egyszerűen csak a mellkasán siklik az ujjam fel és le. Nem tudom, hogy vajon tovább próbálkozott volna akkor, ha tényleg nem sikerült ez az egész elsőre. Lehet, hogy egyszerűen hagyja az egészet a fenébe és feladja, keres... mást talán. De nem akarok ezen gondolkodni, talán még jogos is lett volna, hiszen csak akkor működőképes egy kapcsolat, ha minden meg van benne, ami kell, ha a szeretőd egyben a barátod is és a barátod egyben a szeretőd, ha valamelyik tökéletes, de a másik nem működik, akkor semmi értelme. Azért mégis csak remélem, hogy érdeklem annyira, hogy ebben az esetben is tovább próbálkozik. - Ezt el is várom, vagy én hajtom el őket, ha mégis betoppannának. Egyébként is még az sem lehet gond, hogy néha vágysz egy kis változatosságra, hiszen lehetek szőke, vörös... amit épp szeretnél. - ezt már megtapasztalta párszor, most is néhány perccel ezelőtt, bár mondjuk mellette ez bonyolultabb, nem biztos, hogy akármikor máskor tudnám tartani a kontrollt a hajszínem terén, hiába szeretne egy dögös feketével ágyba bújni, jó eséllyel hamar változna az a szín, ha ilyen tempót diktál, amit most is sikerült. De azt hiszem nincs is ezzel baj, legalább tényleg láthatta, hogy még véletlenül sem játszottam meg magamat, hanem sikerült tökéletesen elveszítenem a kontrollt. Ezek után pedig főleg nem toppanhat be semmiféle múltbéli nőcske, hogy egy újabb estét csikarjon ki tőle, erre csak nekem van most lehetőségem. - Pedig úgy terveztem, hogy beöltözöm minimum valami sí overálba, de ha melegítesz te helyette, akkor talán nem esz rá szükség. - dehogy akarok túlságosan felöltözni. Eszem ágában sincs. Ha fázunk, hát magunkra húzzuk a takarót majd és kész, ennyi, nem kell több. Érezni akarom magam mellett. Túl sok magányos éjszakám volt, vagy maximum olyan, amikor olyasvalaki aludt el mellettem, akire egyáltalán nem voltam kíváncsi, de vele egészen más. Örülök neki, hogy marad és hogy ez elől nem hátrál ki. Azt is próbáltam volna megérteni, de azért mégis csak így kellemesebb. Tényleg tudom, hogy nem csak azért volt ez az egész, hogy elérje, amit akar, hanem azért, mert tényleg érdeklem, mert tényleg velem akar lenni. A kérdésére pillantok fel újra, és csak szórakozottan megpaskolom a hasát. - Az itthoni egészségesebb, mint az, amit a gyorséttermekben adnak. De most akarsz hamburgert enni? - mosolyogva könyökölök fel mellette. Nem is volt még olyan rég az a kajálás az étteremben, bár tény, hogy azóta már dolgoztunk le az ott összeszedett kalóriákból jócskán. - De akkor tényleg kénytelen leszel segíteni, tudod ugye? - megbeszéltük, és egyébként se lenne fair, hogy amíg én a konyhában robotolok, addig ő itt pihen. Akkor már sertepertéljünk ketten, úgy az igazi.
- Igen, én is nagyon örülök, hogy működünk, nem lett volna szép, ha az utolsó akadályt nem tudjuk átugrani.– nem lett volna valami jó az, ha pont itt bukunk el, a tettek mezején, de végül is erre nem került sor, nagyon is jó volt, nagyon is élveztem a vele eltöltött időt, és bár fantáziáltam már róla, ez ahhoz képest semmi volt. Talán azért mert Imogen is elégé tapasztalt, vagy azért mert több van köztünk, mint egyszerű vonzalom, legalábbis nagyon remélem, hogy több van. Akárhogyan is, de jó volt, élveztem,és nem hiszem, hogy hibát követtem volna el, sem én, sem ő. - Akkor vissza is szívtam. – mosolygok rá, és kezemet a derekára csúsztatom, az már nem számít a hátának, igaz? Akárhogyan is, de szeretek vele lenni, legyen szó egy egyszerű sétáról, beszélgetésről, vagy éppen egy kis ágy tornáról. Én kedvelem őt, nem csak kihasználni akarom, soha nem próbálkoztam soha ennyit egyetlen nőnél sem, és ez sem azért volt, hogy végül eljussunk ide. Hanem azért, mert azt akartam, hogy ez más legyen, hogy ne csak a testiségről szóljon, hogy előbb kedveljem meg a lelkét, minthogy beleszeressek a testébe. És sikerült, előbb ejtett rabul az, ami benne van, és csak később az, amit a ruhái takargatnak. - Valószínű, de… de majd elhajtom őket, nem akarom egyiket se viszont látni, csakis téged.– igen, vannak olyan nők, akik visszajártak hozzám, ezt furcsálltam is mindig, hiszen csak kihasználtam őket, de úgy tűnik van, aki szereti, ha csak kihasználják, ha egy férfi eldobja őt, mint valami használt játékot. Mindegy is, ez most már nem számít, mert nem akarom azokat a nőket viszontlátni, és ha nem tetszik nekik, hát így jártak, majd bemásznak egy másik előadó ágyába egy-egy jó éjszakáért, én Imogennel szeretném ezeket az éjszakákat eltölteni. Úgy érzem jó úton haladunk, és szeretném, ha ezen az úton is maradnánk. - Hogy mit szólok? Nos… tetszik az ötlet, de csakis akkor, ha nem lesz rajtad túl sok ruha. – ez amolyan kikötés, elvégre láttam őt már, most már igazán fura lenne az, ha szégyellősködne előttem, igaz? De persze maradok akkor is, ha apácának öltözik, miatta maradok és nem azért, mert észveszejtő teste van, de azért örömre szolgálna, ha minél kevesebb ruhában láthatnám őt, mert nehéz betelni vele. Még soha nem aludtam nőnél, főleg nem úgy, hogy látni is szerettem volna az illetőt. Mindig hamar leakartam lépni, de most… most nem, most maradni akarok, nézni őt, érinteni és a bőrét érezni az enyémen. - Ugye csinálsz nekem hamburgert? Tudom, hogy nem egészséges, de… majd maximum megint megmozgatjuk az ágyat. – mosolygok rá. Na igen, elvégre megígérte, hogy csinál nekem, igaz? Ahogyan én is azt, hogy majd kuktáskodom, ami így visszagondolva botor ajánlat volt, mert jobban szeretek punnyadni, de Imogenért még ezt is bevállalom, mintha olyan hatalmas hősiesség lenne. Szeretnék itt maradni, komolyan, kíváncsi vagyok és… és akarom. Még soha nem voltam úgy senkivel sem, hogy látni akarom másnap, most viszont pontosan így érzek. Látni akarom őt másnap, holnapután, és azután is… nem is tudom, mindig. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de többet érzek iránta, mint egyszerű vonzalom.
Van abban valami amit mondanak, hogy a szex akkor jó igazán, hogy ha olyan valakivel vagy együtt, akit szeretsz is. Persze minden bizonnyal akadnak kivételek, amik erősítik a szabályt, akadnak perszelő pillanatok, amikor a szenvedély felülír minden érzést, de az igazi, akkor is csak úgy lesz, ha a másikhoz köt is valami, ha nem csak egyszeri alkalomról van szó, hanem többet akarsz. Nem azt mondom ezzel, hogy máris szerelmes vagyok, nem sietek én el ennyire semmit - na nem mintha az érzéseket befolyásolni lehetne -, egyszerűen csak tényleg jól érzem magam és már biztos vagyok benne, hogy fontos nekem és innentől csak még inkább, hiszen az utolsó akadályt is sikerült legyőzni. Nem hittem volna, hogy tényleg menni fog, féltem, hogy nem működik ez az egész kettőnk között és nem biztos, hogy próbálkozott volna, ha így van, de szerencsére ezt már soha sem kell jobban átgondolni, mert sikerült és kész, és nagyon is jól. - Butaság volt, vagy sem, de... úgy érzem mégis csak volt indokom rá, de örülök neki, hogy működünk együtt, mert... túlságosan kedvellek ahhoz, hogy ez álljon közénk. - Michael óta nem volt senki, akit igazán kedveltem volna és épp ezért nem akarom elveszíteni őt, ezért féltem tőle, hogy baj lesz, hogy még sem működik, hogy elszalasztjuk a lehetőséget, hogy ez több és jobb is lehessen, mint aminek kezdetben indult. Persze a kezdetihez képest már minden több és jobb, hiszen az első pillanatban nem bírtam, idegesített amilyen felvágós volt, de sikerült elérnie, hogy teljesen homlokegyenest megváltozzon a véleményem és lássuk be, ez az igazi teljesítmény. Elmosolyodom, amikor visszahúzza a kezét, pedig igazából nincs is erre szükség, és mondhatni legalább még többet megtudott rólam ezzel. - Ezért ne kérj bocsánatot, sőt... - belesimulok inkább a karjaiba, és csókot lehelek az ajkaira. Nem zavar ha a hátamon van a keze, maximum ne járjon ott játékos táncot, mert akkor nem biztos, hogy meg tudom állni, hogy ne akarjak cserébe valami többet, és nem biztos, hogy az kellene most. Nem miatta, inkább csak azért, mert ez így is túl szép volt és kellőképpen elfáradtam ahhoz, hogy kellemesebb legyen most csak mellette pihenni és megvárni, amíg a szívverésem hajlandó lesz végre normális ütemet diktálni. - Biztosan lesznek majd nőismerőseid, akik nem fognak ennek örülni igaz? - hogy innentől úgy mutat be, mint a párját. Ki tudja, hogy nem voltak-e olyanok, akik mondjuk úgy időnként visszatérő vendégek voltak, akik szerették annyira a társaságát, hogy vállalták, hogy afféle időszaki barátnők lesznek. Mondjuk ez eléggé... hát nem is tudom, butaság így kiszolgáltatni magát egy nőnek. Az én esetem más, nekem nem volt választásom, de legyen már az emberben annyi büszkeség, hogy nem mászik vissza annak az ágyába, aki egyértelműen csak egy jó éjszakát akar tőle és semmi többet. A szavaira feltámaszkodom kicsit a mellkasára, és mosolyogva figyelem pár pillanatig csak. - Mit szólnál, ha... reggelig még nem kellene hiányolnod? - itt aludhatna, hiszen elférünk. Fel van annyira töltve a hűtőm, hogy tudjunk vacsizni, ha esetleg éhesek lennénk, bár a hamburger is rendesen eltelített, de azóta már... egy részét azért lemozogtuk. Persze azt is megértem, hogy ez még sok lenne neki, nálam aludni ilyen hirtelen, mert hát még most is csak változik az életstílusa, nem várható el, hogy hirtelen teljesen más legyen mindenben.
Sokan felszínes embernek tartanak engem, és talán igazuk van, vagyis volt, mert régen tényleg elégé sekélyes voltam. A külső érdekelt, sok nővel voltam együtt, nem igazán szántam időt arra, hogy akármelyiket is megismerjem az volt a fontos, hogy együtt töltsünk egy fergeteges éjszakát és kész. Ez azonban most más Imogennel, nemcsak egy éjszakát akarok vele, hanem sokat, és még több reggelt. Nem vagyok sekélyes, ez inkább a külvilágnak mutatott álarc volt, mert így könnyebben tudtak velem azonosulni, mondhatni a marketing arcom volt ez, amit mindig is utáltam és ezek után képtelen lesz elfogadni a néző, hogy én is csak ember vagyok. Igen, szerintem is megy ez nekünk. Jól érzem magamat vele, más mint másokkal, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán mert sokkal jobban kívánom őt, mint eddig bárki mást, vagy azért, mert nem úgy akartam, őt, mint mást… tényleg nem tudom, nem vagyok jó az okok találgatásában, de hiába mondanám azt, hogy nem érdekel az ok, nagyon is érdekel. Tudom, hogy ő különleges nekem, és tudni akarom ennek az okát. Vagy ha tudom, akkor szeretném ki is mondani, gondolni rá. Jó vele együtt, élveztem már a beszélgetéseinket is, de ez most…. még jobb, ahogy eggyé válhatunk egy kis időre. - Butaság volt kételkedned magadban, a legmerészebb álmaimon is túltettél. – nézek rá mosolyogva. Sokszor elképzeltem magunkat együtt, mégis ki ne tette volna meg a helyemben? Főleg azután, hogy láthattam őt úgy, ahogyan nem akarta volna, hogy lássam. Már az első találkozásunkkor is kívántam őt, hát még utána, nehéz volt úgy kilépni abból a szobából, hogy ne tegyek vele semmit. De végül is megérte várni, megérte akkor nem tenni semmit, mert úgy volt a helyes, még ha nehezebb is volt. Az életben néha a helyes, nem egyezik meg a könnyűvel, és ezt muszáj elfogadnunk, különben eleve bukásra vagyunk ítélve mindannyian. - Oh, bocsáss meg nekem! – kérek elnézést mosolyogva, ahogyan visszahúzom a kezeimet. Nem is tudom miért nem jutott ez eszembe, talán csak nem sok nővel voltam, akinek ennyire érzékeny lett volna a háta, kitudja ezt megmondani? Mindenkinek vannak olyan pontjai, ahol sokkal érzékenyebb, ahol sokkal… jobban lehet rá hatni, több mindent el lehet érni akár egyetlen érintéssel is. Az emberi test szépsége és legnagyobb fegyvere is ez egyben, legalábbis szerény véleményem szerint. Ehhez persze ki kell ismerni a másikat, hogy tudjuk hol kell hozzáérnünk és hogyan, ha a megfelelő és kívánt hatást akarjuk kiváltani a másikból. Én pedig mindennél jobban szeretném ezt kitapasztalni. - Aki a párom… ez jól hangzik. – bólogatok mosolyogva. A női rajongóimnak aligha fog tetszeni, de ők kit érdekelnek? Engem nem, csak azért foglalkozom velük, mert fizetnek azért, hogy láthassák az előadásaimat, másként észre sem venném a létezésüket, és most már nem is fogom, itt van nekem Imogen, a … a párom, és ez azt is jelenti, hogy nem fekszem össze más nőkkel. Nem is akarnék. – Ezek után ugye mondanom sem kell, hogy minél előbb szeretnélek majd újra látni? – mert szeretném, és szerintem ezt nem kell mondani neki, ő is tudja magától. Kedvelem őt, és ezután… látni akarom őt. Minél előbb annál jobb.
Igen, sikerült rájönnöm, hogy kedvel, hogy nem csak azért küzdött ennyit, hogy egyszerűen a barátom legyen. Az ember sok mindent megtesz a barátjáért, de akkor se tesz meg érte ennyit. Ő akárhogy is nézzük, de kirántott abból a rémes életből, amim volt. Segített a képességével, a pénzével és én ezt nem tudom neki eléggé meghálálni. És mindezek után nem ment csak úgy el, mindezek után eljött elém, és most hazakísért, előtte pedig még megmutatta nekem a kedvenc helyét, mesélt az életéről, olyan dolgokról is, amiket senki sem tud róla. Ez mi más lenne, mint egyértelmű bizonyíték arra, hogy fontos vagyok neki és, hogy igenis kedvel. Tudom... én is pont így vagyok ezzel, én is pont annyira kedvelem őt, ahogy ő engem és azért hívtam fel magamhoz, mert többet szeretnék tőle, még ha félek is a dologtól. Félek, mert nem akarok csalódást okozni neki, félek, mert nem akarok csalódást okozni magamnak sem. Ha így lenne az sem az ő hibája lenne és talán máskor sikerülne, de mégis csak az az igazi sikerélmény, ha most sikerül, mert... mert igenis bántana, ha nem jönne össze, ha képtelen lennék élvezni, mert akkor benne van az esélye, hogy talán soha nem sikerül majd. - Nem fogok... nem akarok. - rázom meg a fejem. Egyszerűen csak hagyni kell a dolgokat folyni a maguk medrében azt hiszem. Ezt teszem most, mert szeretném, ha működne ez köztünk és bárki bármit mond egy kapcsolat csak akkor lehet jó, ha minden a helyén van, az érzések és a kémia is. Ha bármelyik hiányzik, akkor már ott ette meg a fene. Kedvelem őt és jól megértjük egymást, de ha nem működünk az ágyban, akkor az szimpla barátság és semmi több, én pedig nem csak a barátja akarok lenni, hiába, hogy tény, abból sincs sajnos túl sok. De úgy tűnik, hogy megy ez nekünk. El tudom engedni magam és el tudom felejteni mindazt a rosszat, ami az utóbbi években történt velem. Képes vagyok vele lenn igazán, testestül lelkestül. Ezt ő is láthatja a színek változásában, és a hangok is elég egyértelműen, amiket kiengedek a torkomon. Egyáltalán nem ilyen az, amikor csak megjátszom magam, bármennyire is hitelesen megy az is, de vannak dolgok, amiket nem lehet csak úgy imitálni. A legtöbb férfi néha annyira nagyra tartja magát, hogy azért megy, de most nem erről van szó, most igazán tényleg élvezem még ha nem is nyújtjuk el valami maratoni együttlétre. Nem is kell, ezúttal nem, lesz még rá lehetőség, nekem most az is elég, hogy tudom, nincs velem baj, nincs velünk baj. - Ennek örülök, reméltem, hogy így lesz, bár nem voltam benne biztos. - mosolyodom el, ahogy felpillantok rá. Nem vágytam másra, csak hogy jól menjen, hogy tényleg működjünk együtt, igazán jól összhangban, és sikerült. Az pedig ezek után végképp őrült bizsergető, ahogy az ujjai lágy táncot járnak a hátamon. Libabőrös lesz a karom egy pillanatra. - A hátam... érzékeny, ha még nem jöttél volna rá. - nem tehetek róla, de még a lábujjaimat is össze kell szorítanom egy pillanatra. Úgy érzem magam, mint egy kiéhezett tini, és valahol így is van, hiszen évek óta nem volt részem normális emberi kapcsolatban és főleg nem szexben. Halkan sóhajtok csak egyet végül, és az újabb kérdés az, ami visszaránt a jelenbe, no meg oda, hogy képes legyek tényleg rá figyelni. - Már nem úgy mutatsz majd be az előadás után, mint a nőt, akit meg akarsz hódítani, hanem, mint a nőt, akit sikerült, aki... a párod. - és aki csúnyán nézne más nőkre, akik nagy szemeket meresztenek rá, főleg azokra, akiknek már mondjuk közük is volt hozzá. Az az időszak elmúlt és nem akarom tudni, hogy kikről sikerült azzal a fene nagy dumájával lebeszélnie a bugyit. Rám nem ezzel hatott és... elérte azt, hogy nagyon is megkedveltem, rendkívüli módon.
A szavaira csak egy mosoly a válaszom. Mi lehetne ennél több? Kedvelem őt, gondolom erre már magától is rájött, nem csak barátként van szükségem rá, szeretném, ha kettőnk közt ennél valami több lenne, sokkal több, mert nem csak a barátja kívánok lenni. Nem csak az érzéseit akarok megismerni, a lelkét, de a testét is. Nem kihasználni akarom őt, csak… nem is tudom, akarom őt és kész, kell ennél több indok? Meg kell egyáltalán indokolnom azt, ha valakit akarok? Nem igaz? Ezt csakis én tudhatom, itt legbelül, és én úgy érzem, hogy készen állok. Régen nem így volt, de most már én is tapasztaltabb vagyok. - Ennek örülök, és remélem, hogy nem fogsz csalódni bennem!- sok mindent csinálok ott, néha megalázok másokat, szokott ez így lenni, de nem emlékeznek rá, csak a nevetést hallják és a tapsot, amit én kapok, de ők is azt hiszik, hogy szerepük van benne, ami jogos, elvégre ők voltak az eszközeim, amivel a közönség figyelmét megtudtam ragadni. Nem tudom mennyire lesz Imogen kiakadva, ha ezt látja, elvégre nincsen valami jó véleménnyel arról, amit csinálok ,már az első alkalommal igen szépen kifejtette ezt, én pedig már akkor is igyekeztem neki bizonyítani, hogy téved, ez nekem valóban hatalom és nem holmi gyermekes tréfa. Én a valóságot adom el hazugságként, és a legszebb az egészben, hogy én nem teszek ez érdekében semmit, az emberek maguktól elkönyvelik, hogy ez hazugság volt. Én is pontosan tudom, hogy minden bizonnyal sikerült azt az akadályt átlépni, amitől retteget. A kiáltásaiból erre következtetek, abból,hogy a haja színe folyamatosan csak változik, ahogyan viselkedik, és én mindent megteszek, hogy érezze: ez nem értem van, hanem értünk,ez nekünk kell jónak lennie. Tapasztalt nő, minden vágyamat teljesíteni tudja, és a kiáltásából kihallom, hogy most nem csak megjátszotta ezt, hanem valóban érezte, valóban jól érezte magát, és ez fontos nekem, és minden bizonnyal neki is. Mosolyogva nézem, ahogyan elnyúl az ágyon, és pár pillanatig meg sem szólalok, csak próbálom valahogy megnyugtatni a légzésemet, de a szavai hallatán már muszáj válaszra nyitni a szám. – Én köszönöm! A fantáziám ehhez képest semmi volt. – mosolygok rá, ahogyan a kezem a hátára siklik. Elképesztően jó érzés volt, ahogyan hozzáérhettem, hogy ilyen közel lehettem hozzá, hogy eggyé váltunk, mert… nem mondom, hogy erre ment ki a játék, mert nem lenne igaz, de már az első találkozásunk óta foglalkoztatott ez engem, és nem csalódtam, sőt, még senkivel sem élveztem ennyire az együttlétet. Mintha tudta volna mire vágyok, még azt is tudta, amit én nem, elképesztő. – Mi lesz akkor most ezután? – nem kell kimondani semmit, ha nem akarja, alighanem félhet ettől, remélem nem teszi, mert nincs oka rá, de ha mégis, akkor is megértem őt, és nem ítélem el, ugyanígy fogok érezni irányába, mint most. Kedvelem őt, és nem csak azért tettem mindezt, hogy egy ágyba kerülhessek vele. Szeretném ha ez nem csak egy alkalomra szólt volna, hanem jóval több alkalomra, mert életem egyik legjobb pillanatai voltak ezek, és még sokszor akarom őket átélni az életem során. Nem Annabell volt itt, hanem Imogen, és elképesztően örülök most annak, hogy nem használtam ki őt aznap.