Vágyak vonzásában II. évad első rész

Demetrius & Sophia

*Hullámvasút. Valamiért ez jutott eszembe, az egész egy nagy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent és soha nem fogom megunni. Nem merengek el azon, hogy miért nem hamarabb, vagy épp elhamarkodtuk volna ezt az alkalmat is. Dehogy, minden úgy történik ahogy történnie kell, mindig tudjuk mikor jön el a tökéletes pillanat, mi is tökéletesen választjuk ki és döntünk. Vártunk, mert úgy éreztük várni kell és egymásnak estünk amikor arra volt szükség. Kellett nekem és én is neki, nincs ezen mit tovább ragozni, a legszuperebb időzítés ahhoz, hogy mindent a szívünkkel éljünk át. Mostanra a kettőnk kapcsolata a harmónia olyan magas fokára ért el, ahonnan már nincs tovább, viszont alaposan bebiztosítottuk magunkat, lezuhanni sem fogunk. Szeretkezésünk bár vad és igen fantáziadús, azért maradt benne jócskán a romantikából, érzékiségből és finomságból. Tehát szeretkezés a javából és nem illethetem degradáló jelzővel. Oda vagyok érte, minden érintéséért, minden rezdüléséért, csókjáért akárhova is adja. El tudnék olvadni benne a gond csak az, vagyis nem gond éppenséggel, hogy ő van bennem. De még hogy! Le sem lankadt, a lendület csak nőtt és engem a csúcsra juttat. Egyenlők vagyunk, nincs önző irányítás, elfogadjuk a másikat ahogy van, egyszerűen imádom ahogy a testemen játszik oly finoman mint egy művész, mellette pedig olyan akár egy vad oroszlán. Még a hangos szavak sem zökkentenek ki minket, pedig korábban utáltam ha a partnerem közbedumált, ám Demetriusszal minden annyira más. Én is kedvet kapok ahhoz, hogy megszólaljak, de csak azért, hogy elmondjam mennyire jó amit csinál, hogy elolvadok tőle, hogy visszatartsam attól, hogy abbahagyja. És akkor ledögöz. Nem sértődöm meg, inkább a nevetésemet próbálom visszatartani mert ha most nekiállok kacarászni, menthetetlenül kinevetem magamból. Ajkaimat, arcomat a vállgödrébe nyomom, beszívom az illatát, hogy megint eszemet veszítsem és elfelejtsem a kuncogást. Azért persze valami kis halványság csak kitör belőlem, de szerencsére nem lesz negatív következménye.
Fáradtan de boldogan és kielégülve engedem el magam miután megjártam vele a legmagasabb hegyfokot, ráültem egy puha felhőre majd onnan egy szivárvány ívelt tetejére ugrottam, hogy lassan lecsússzak a koboldok aranyát rejtő tövébe. igen, aranyat találtam, kincset de nem a koboldokét hanem a magamét, az enyém és nem adom másnak. Halkan kuncogva bújok bele az ölelésébe és próbálom a lehető legnagyobb felületen hozzápréselni magam. Nem akaródzik most kimászni az ágyból a karjaiba, de muszáj és a tusolás sem egyszerű hiszen védekezés híján azért nem árt ha mélyebben belegondolok a dolgokba. Az ágytól a fürdőig sem fáklyás menet az út, kajla ajándékom bizony még nem szobatiszta és elég sokáig hagytuk magára. Tehát felváltva tusolunk és takarítunk, etetünk és itatunk mielőtt végleg átadjuk magunkat az egymás karjában töltendő alvásnak. Hajnalban aztán mindent kezdünk előröl, szeretkezéstől a takarításig, a különbség csak az, hogy nem alvás jön utána hanem kapkodós rohanás a büféig. *

//Jaja, csodás, szórakoztató, vicces és szép. Folytatatása következik!! Ezt pedig köszönöm!! cheers

//

18+

Sophia & Demetrius

Annak, hogy az ember magányos, majd rátalál az igazira, nyilván előnyökkel, és hátrányokkal is jár. Be vagyok rozsdásodva, még a bókok terén is, ám Sophia úgy véli, ezzel nincsen gond, oly magától értetődő a viszonyunk, természetességgel tudunk a másik felé közeledni, nem is feltétlenül bókokra van szükség, minden jön magától, a csókolózást pedig nem lehet elfelejteni. A drága pincérlánnyal szárnyalok, és a testiséghez is oly finom romantikán át jutottunk el, itt viszont megvan a böjtje, hogy régóta nem volt már senkim, hogy egy rövid érinttéssorozatot követően gyorsan a csúcsra jutok, főleg ahogyan az ajkait használta, az valami mennyire érzés volt, nem csoda, hogy oda is röptetett. Ám az akaraterő és túlontúli vágyakozás, hogy ne hagyjuk itt abba, rejtett képességeket mozgat meg bennem, nem is érzem szükségét, hogy pihennem kellene, maximum a hatásfok lesz kevésbé hatékony, mintha elsőre tenném, de majd legközelebbre belejövök. Ezzel együtt most sem látok csalódottságot az arcán, sőt, mintha meg is lenne lepve, hogy máris folytathatjuk a játékot. Önelégült nem vagyok, s nem akarom játszani itt az alfahímet sem, arról van szó, hogy beleszerettem, és ennek fizikai jelét is szeretném adni, hogy minden tekintetben be tudjon teljesedni egymásra találásunk. Minden porcikám vágyik rá, valahogy eszembe sem jut, hogy nem egy luknyi is garzonba egy csóró rendőr mellé vágyik, hiszen ő meg saját, családi vállalkozásban dolgozik, mégis elhessegetem a gondolatot, már többször leszögezte, én kellek neki, úgy, ahogy vagyok. Minden érintésénél megfeszülök, s ellazulok végül, hiszen oly újdonság, hogy valaki ennyire figyel rám hogy aztán el tudjak olvadni a karjaiban. Egyszerre érzem magamat erősnek, és gyengének mellette. Minden idegszálamon végigfut egy éles érzet, mintha pőrén állnék a hideg szélben, ez azonban mindennél kielégítőbb. Ágyékom nem képes betelni az érzéssel, fegyverem cseppet sem veszít keményéségből, további harcokra kész. Édes kincsem meghátrálásra, legalábbis lassításra késztet, még ha félmosolyos bólintásom mellett azt éreztetném, csak mert máshogyan fogom, attól félek, vagyunk annyira ráhangolódva most a másikra, hogy kétlem, hogy túlságosan be tudnánk lassítani a végkifejletet. De hát miért is ellenkeznék én a gyönyörűmmel? Főleg, hogy most még körözni is kezdett a csípőjével, be kell hunynom a szemem, hogy kicsit el tudjak vonatkoztatni, hogy ne lendüljek át azon a ponton, ahonnan nincsen visszaút.
- Imádlak, hogy olyan cukin kommentálsz mindent. Én is meg tudok őrülni érted, kis dögöm. – Harapok bele az ajkába, hogy lejebb csusszanva a cickóit is kezelésbe vegyem, immár nem kell finomkodni, határozottan az ajkaim közé emelem az egyik bimbóját, hogy nyelvemmel, és fogaimmal játszadozottak vele, míg a másik keblét a szabad kezemmel simogatva maszírozom, éppen csak annyira hogy ne szorítsam ki belőle a szuszt, de érezze a kemény határozottságot itt is, nem csak forró összekapcsolódásunkban, hiszen lent is érzem, ahogyan kitágul, és rám feszül, olyan izgató módon, mintha minimum szűz lenne.
Ráadásul nem hagyja, hogy csak én irányítsak, folyamatosan diktálja a tempót, olykor rágyorgyulva a saját harmóniámra, máskor lassításra ösztönöz, míg végül már nem számítanak a csókok, csak hogy mindketten tökéletesen a csúcsra érjünk. Feljebb tornászom magam hogy a szemébe nézhessek közben, mert látni akarom a fényt a tekintetében, vagy a mámort, ha véletlenül becsukná a pilláit, már az is plusz elégedettséggel tölt el. Szinte egyszerre feszítjük meg ívben a testünket, csak éppen ellentétes irányban, én már szavakba se tudom önteni, hogy éppen mit érzek, azt hiszem korábbi csekély számú partnerem valahogy úgy szoktatott, hogy ne dumáljak közben, csak tegyem a dolgot, szerelmem mellett ez azért bőven változhat. Kéz a kézben jutunk el a tűzijátékig, és most őszintén ki érdekel a védekezés? Nem készültünk minderre, és csak reménykedhetünk, hogy nincsen akkora balszerencsénk, hogy pont most legyen peteérése. Fáradt-elégült arccal borulok rá, hogy aztán kicsusszanva belőle húzzam magamhoz. Egy gyors tusolást követően egymás karjaiban aludhatunk el, kivéve ha a hölgynek ismétlésre volna kedve. Hiszen esetemben nem igaz a mondás, ezúttal nem, hogy sokat akart a szarka, de nem bírta a...

//Köszönöm szépen... valami gyönyörűséges volt!!//

Demetrius & Sophia

*Tökéletesen összeillünk. Minden tekintetben. Még soha nem éreztem ilyet és épp ezért tudom, hogy ő az igazi. Voltam már szerelmes, úgy gondoltam az érzés ami legbelül feszít és jókedvet csinál, az a szerelem, de később kiderült, hogy csupán múló szeszély volt, vagy épp csalódás lett a vége és nagyon gyorsan elmúlt. Akkor még sem lehetett az a mindent felülíró szenvedély és elfogadás amit Demetrius iránt érzek. Nincs olyan kettőnk között, hogy nem szeretem, nem akarom, másképp kellene, nem jó….csak az van, hogy akarom és kell nekem. Mindegy hogyan mert minden formában szép és jó és kellemes és feldob, az egekbe emel. A komolysága, a játékossága, a különleges igényei, az önzetlensége minden amit a másik csak adhat, megkapom. vele nem egyszerűen csak együtt vagyok hanem vele élek, vele dobban a szívem és minden érintését világvégének élem meg. Amikor mindent beleadsz mert tudod, hogy nem lesz több, és érzed, hogy minden egyes szeretkezésetek olyan lesz mintha az lenne az utolsó az életetekben. Nem csak az okoz örömöt amit velem tesz, hanem az is, hogy látom én milyen elsöprő hatással vagyok rá és csiklandoz az érzés, hogy még többet adjak magamból, hogy tovább szítsam a tüzet akkor is amikor láthatóan már nincs hova.
És mennyire felkészült, noha elmondása szerint az utóbbi hosszú időben nem volt rá szükség, amit egy széles mosollyal fogadok, miután félig-meddig szárazra tisztálkodta magát.*
-Ezt örömmel hallom.
*Nem itt fog véget érni a mai esténk, érzésem szerint végigvesszük a fél kazettás szekrényt. Noha világraszóló élményt nyújt, én még nem merülnék el a végkifejletben, amennyire csak tudom, hosszúra nyújtom az együttlétet amit az előjáték – azt hiszem ilyenben még soha nem volt részem – már kellőképpen megalapozott. Bár a szenvedélyünk és a vágyunk egymás iránt igen felfokozott, vad és földbedöngölő, úgy hiszem nem érdemeljük meg azt, hogy csak úgy egymásnak essünk és lezavarjunk egy-két menetet két perc alatt. Ha türelmetlen lennék, akkor egyrészt már megtörtént volna, viszont nem sokat jelentene, másrészt már rég rágyújtottunk volna. nekem több kell Demetriusból és tudom, hogy ő is pont így van ezzel. Szívesen belevetném magam az élvezet legnagyobb tortájába, de sokkal jobb falatonként elcsipegetni. Az egész testem tűzben ég, naná, hogy jól csinálja és még annál is jobban, de ezért kérem, hogy lassítson, még élvezném jó pár percig a fenomenális testét. A nyakam harapdálásával majdnem ugyanazt a célt éri el amiért elindult a startmezőről, csak épp kanyargósabb útvonalon és néha megállunk, hogy kimaradjunk egy körből. ~Ó igen, óóóó iiigen, csináld csak, ezt szeretem, mélyebbre….csak lassabban….és maradj ott egy kicsit.~
*nem mintha hallaná a gondolataimat, de az biztos, hogy érzi. Csípőmmel követem a ritmust, néha egy kicsit nagyobb elánnal, egy Riói szamba táncost utánozva, hogy nem sokkal később újra belassuljak. Nem kell nekem fölébe kerekednem, hogy én diktáljam a tempót, tökéletesen megy ez így is.*
-Ígyígyígy! Mmmmm…..fi…nom.
*Egyik kezemmel leóvakodom a derekán egészen a fenekéig, így persze kissé megfeszül a testem, de csak jobbat teszek magamnak. Belemarkolok a fél tomporba, a csodálat a másik kezemet is odavezeti, mit bánom én, hogy rám nehezedik közben vagy jobban hozzápréselődöm….édes kín.*
-Ó, hogy ez….mmmm….milyen feszes…és kemény.
*Tudtam én, hogy jó segge van, de azért lássuk be, más azt csak a nadrágon keresztül látni és egészen más megfogni, markolászni…..most már értem a pasikat amikor a szemeiket meresztgetik egy-egy jó női fenék után, azt is, hogy Demetrius miért igyekezett annyira, hogy az enyémről lopva méretet vegyen. Most már ha akarnám sem jutna eszembe, hogy az együttlétünknek így következménye lehet, hiszen hiába volt papírzsepi a fiókban, más nem került elő. Igaz, a kazettákon sincsen ilyesmi, nem oktatófilmek azok. A fenekénél fogva húzom még jobban magamhoz, néha nem is engedem, hogy megmozduljon, csak élvezem, hogy bennem van és sokadszorra csodálkozom el azon a tényen, hogy pillanatnyi szünetet sem igényelt az újbóli tettre készsége. Gondolom lesz ez még másképp is, de kezdetnek kiváló.
Ám a rétestészta is kiszakad ha túl sokáig nyújtod, én sem foghatom vissza Demetiust a végtelenségig, már csak azért sem mert bár voltak terveim ezzel kapcsolatosan, én sem bírom sokáig. Elérek ahhoz a ponthoz amikor mindegy mit csinál, amikor a mozdulatlanság is villámokkal szór tele és akkor a pillangószárny egyetlen rebbenése is felrobbantja a világot. Akkor már minden mindegy. Csípőm ritmusa finoman begyorsul, légvételeim száma rohamosan megnövekszik, ujjaimmal erősen markolok fenéktájon és amennyire tudok Demetriushoz préselődöm, de anatómiailag már nem megy beljebb az istennek se. Mintha felgyújtották volna az ölemet, a testem megfeszül és átadom magam a kielégülés édes és buja vágyának.*
-Ó ISTENEM…DEM!
*Nem vagyok egészen magamnál mikor először becézem, valahol a mennyek és a pokol kapuja között lebegek, egyszerre érzem magam angyalnak és ördögnek.*

18+

Sophia & Demetrius

Sophia igazán gyengéd, és figyelmes, nem csupán hagyja magát dominálni, nem csak arra gerjed, hogy egy elhagyatott szigeten egy ismeretlen bennszülött maga alá gyűrje, képes magából adni, méghozzá oly módon, mintha a gondolataimban olvasna. Egyenrangú partner az ágyon kívül, és az ágyban sem, legnagyobb örömömre szolgál, hogy minden tekintetben együtt lehetünk, tudatos keresgélés nélkül is rátalálhattam. Kacaja a lelkemig hatol, félmosoly helyett együtt nevetek vele, éppen most juttattam a csúcsra, s mintha valami hasonló lenne a célja velem, amit talán lehet, hogy elsőre sajnálnék, hiszen együtt akarnék odaérni vele, ám ha nem tűr ellentmondást, ki vagyok én, hogy ellenkezek?
Ha véletlenül mégis lefáradnék az akció közben, hát majd folytatjuk, ha úgy alakul, nem hiszem, hogy egyszeri alkalom lenne gyengédnek már aligha nevezhető játékunk. Elengedem magam, hogy aztán lassítást kérjek, ám oly érzékletesen végzi a dolgát, hogy nincs visszaút, kérlelhetlen párom egész egyszerűen alámnyúl, és feltaszít a tüzijátékot s vulkánt egyszerre idéző kitörések kapujába, amelyben mondjuk ki, évek óta nem volt részem. S így talán még sosem. Most nem az élvezetek módjára, sokkal inkább minőségére értem. A lány, akit valóban szeretek, minden rezdülésemre a sajátjaival válaszol, ettől annyira érzéki az egész, hogy máris érzem magamban a lökést, s hangos kiáltással kisérem a jelentet. Az ajka még mindig a férfiasságom csúcsa környékén, s ha nem is feltétlenül érinti, most már rajtam a sor, ismét. Azért biztos, ami biztos, előkapok egy zsebkendőt a nyitva hagyott éjjeli szekrényből, mert bár tusolni kell, azért ennyire ne maszatoljuk szét egymást, hiszen további terveim vannak. Gyors, és preciz mozdulatokkal törlöm le magam, hogy aztán fölé kerekedjek. A kuncogáson férfias mosollyal bólogatok.
- Mondjuk úgy, túl sok a tartalékom. – Hívom fel rá a figyelmét, hogy bár a szekrény erotikus filmeket is rejt, ritkán nézem őket, még inkább játszadozom magammal, nem feltétlenül éreztem szükségét, túlzottan lekötött a munkám, hogy ilyesmin járjon az agyam. Ráadásként legyezgetheti a hiúságát, hogy ez más nőkre is értendő, nem merült fel, hogy jó ideje bárkivel is ilyen helyzetben találjam magam. S most, hogy vad fantáziám beindult, hegyeket tudok megmozgatni, erőn felül teljesíteni, mint egy kamasz. Nem mondom, hogy mindig így lesz, ha sokat gyakorlunk, bizonyára be fog állni ez egy normális szintre, amikor inkább az elhúzódásra érdemes figyelni, mintsem a gyors egymás utáni élvezkedésre. Most azonban a pihenés legkisebb jele nélkül örzőm meg keménységemet, hogy ismét feltülve a vágyát a mélyre hatoljak. Lehet, hogy valamit jól csinálok, mégis lasabb tempóra kér. Bólintok, elengedem a vádliját, és csupán ráhajolok, hogy az ajkára hintsek egy csókot, és finomabb stílusban, gyengédebb körzésekkel mozgassam a csípőmet. Gyengéden harapdálni kezdem a nyaka hajlatát, és érzéki simogatással érintsem az oldalát. Miután valóban nem sietünk sehova, ha mégiscsak változtatna a felálláson, és saját maga akarná diktálni a forgatókönyvet, még mindig adott a lehetőség, hogy hozzám simulva egyszerűen fölém hengeredjen, pillantásomból most a kompromisszumkészség is sugárzik. A mindent elsöprő vágyakozáson túl.
- Így gondoltad? – Nem amatőrségből, puszta figyelemből kérdezek rá. Hiszen ki zárja annak lehetőségét, hogy beszélgessünk közben? Na ugye, hogy ugye?

Demetrius & Sophia

*Kimondottan élveztem amikor én voltam a gyengébb nem és Demetrius az erős, vad férfi, de azért egy kicsit, egy fokkal jobb amikor már én vagyok felül és azt csinálok vele amit csak akarok. Mert hagyja, és melyik pasi ne hagyná, hogy a drágája kényeztesse ott ahol éri. Ez azért jócskán benne van a pakliban, de az illúziót megadja nekem és jót tesz a kedvemnek. Partner mindenben, ám most van ami elfeledtesse velem az eddigi operalátogatást, kirándulást, sétákat és a gondtalan csevegést egy kellemes vacsora mellett. Hiába mondja nekem azt, hogy most aztán nagyon elkapott, csak gurgulázón nevetek rajta. Nem kinevetem, épp csak a lelki és testi élvezetemnek adok hangot. Pár pillanatig megfogalmazódik bennem a tény, hogy szeretem amikor a nagy tenyerével magába foglalja a cicimet – mellnek nem nevezhetem mert azért akkora nincs és szerintem a szóban való megfogalmazásnak is van mértéki meghatározása – és azt is ahogyan végigcsókol ott ahol ebben a pozícióban ér. Minden egyes csókja a kislábujjamig hatol és ez csak jobban feltüzel. Eddig sem voltam hűvös hercegnő, de most inkább a vad és buja démon bújik ki belőlem, bár a vörös haj még hiányzik.
Még egy kis kuncogás, ez most már a büszke, hogy képes vagyok annyira kifordítani önmagából, hogy felszisszenjen, az, hogy a hajamba markol, neki megbocsátom. A kérésre oda sem figyelek, bár nem így terveztem, sőt egészen másképp, engem is magával ragad a hév. Élvezem, hogy képletesen a lábaim előtt hever mint egy önmagát megadó alattvaló, és már csak azért is beleadok mindent, még le is lakatolom, hogy ne akarjon ellenkezni és a hangsúly az akaráson van, mert ő ugyanúgy kiszabadulhatna…ha akarna. De mindezek után nem g akarni, legfeljebb gyorsabban elér a beteljesülés kapujához és onnan már nem lesz visszaút. Tudom, hogy minden ebben a pozícióban fog eldőlni, de eleddig nem igazán voltam részese ennek a formának, azonban nagyon nem is gondolkodom el rajta, és időm sincs. Mire megfogalmazódna bennem az elhatározás arra nézve, hogy mégis hogyan és mit és mennyire….addigra ennek már nincs jelentősége. Ő azt élvezi amit vele művelek, én pedig azt, hogy mindez roppant sikeres volt. Érzem amikor a teste megfeszül, ujjaimmal a férfiasságának a végszónál való hirtelen megkeményedését, és tudom, hogy tényleg itt a vég, ám ez most boldog lesz. Az első látványosnak mondható meglepetést a nyelvemen érzem, a többit már ő érezheti a hasán, nem mintha undorodnék tőle, csupán a korábbi dolgok késztetnek a reflexszerű távolodásra. Ám csupán megízlelem, nem merengek el azon, hogy „ez most mi?” hogy” milyen az íze?” és hogy „ááá ezt én nem akarom” egyszerűen lemegy minden teketória nélkül, aztán még mindig a boldog döbbenet küszöbén kuncogok egy sort. nem őt nevetem ki, az arcomon ez látszódhat is, elégedett vagyok és boldog, mert tudom, hogy _ennyire oda van értem_ . Máris tovább feszítem a húrt, bár nincs az ajkaimon semmi, egy kiscicás nyalogatással a felső ajkamon teszek még egy lapáttal a játék csúcsára. Ez bejön. Mélyen a torkomból tör fel a kuncogás, a „tudtam, hogy ezt teszed és már vártam” kuncogás. Pedig nem számítottam arra, hogy most, mindjárt, azonnal…..*
-Máris?
*Nem annyira megjátszott meglepődés ez mint amilyennek hallatszik, de mindezt nagyon gyorsan félreteszem amikor hirtelen és nem túl finoman de annál kellemesebben magamban érzem. Hogy eddig a csúcson voltam, hogy eddig ezer fokon égtem? Francokat! Bár eddig is oda voltam tőle meg vissza, jelen pillanatban úgy érzem a korábbi buja élvezet és vágy csupán langyos nyári eső volt. Erőteljes villámcsapásnak érzem ahogy a férfiasságával belém hatol, és mindezen érzés azonnal a torkomig csap fel. A levegő is bennem akad, szemeim lehunyom, fejem hátradobom, hátam megfeszül. Nem jutok még újra a szivárvány ívére, de majdnem ott vagyok, csak egy kis lépés. *
-Lassabban ha…hmmm….kérhetem.
*Idézem őt majdnem szó szerint és remélem érti én mit értek ezalatt. Bár az egyik lábamnál fogva a lehető legmélyebbre tud nyomulni, én próbálok kihátrálni ebből a helyzetből, mert ami jó azt nem szabad elsietni. *

18+

Sophia & Demetrius

Hagyom magam letarolni, Sophia eddig sem olyan lány volt, akinek lehet nemet mondani. Bármennyire is törékeny, és ki tudom rajta élni azt a megengedett brutalitást, amely még belefér a játékba, egy pontig hagyja magát, hogy ne csak kapjon, el vegye amit tőlem akar, ezáltal átforduljunk egy olyan helyzetbe, ahol ő tud lenni az ízig-vérig domináns nőci. Nem mondom, nincs is ellenvetésem, így amikor fölém kerekedik, lágyan végigsimitok a keblein, amelyek így pont kézreállnak, majd amikor kibújtat az alsóból, hát istenem, némi szégyenlősséget mutatva azért mégiscsak felvállalom, hogy ő most már a nő az életemben, hát kapja meg, amit csak szeretne, ezáltal én is
- Most már elkaptalak. – Húzom magamhoz, hogy mielőtt tovább folytatná a játszadozást a lábam között, amelynek egyébként minden pillanatától megborzongok, mégiscsak kapjon némi jutalmat, egyre vaduló csókok formájában, az ajkaira, arcára, fülére, nem kevés nyelv használattal, mert kit érdekel ebben a percben, hogy lassan olyanok vagyunk, mint két dobberman, jó eséllyel után úgyis egy kiadós zuhany jön, jó eséllyel éppen együtt, az még izgalmasabbá teszi a levezetést.
Ahogyan ott lent közelít az ágyékom felé, ösztönösen is felülök, és a hajába markolok. Nem fájóan, és bár én húzom meg a haját, mégis én szisszenek fel.
- Lassan, ha kérhetem... – Hívom fel rá a figyelmét, már így is túl izgató, a látványa mindenképpen, a finom kis kagylócskák íze még mindig ott a számban, már pusztán ettől alpesi magaslatokban érzem magam, ellenben most ahogyan az idegvégződéseimmel játszik, sejtem, hogy ez az első alkalom nem lesz túl elnyújtott. Ahogyan szó szerint rábukik a harcra kész fegyverre, és behunyom a szemem, és ellazulok, hogy aztán a kilincs is kattanjon a csuklóimon. Hátradőlök, hogy ne feszítsen nagyon, és élvezem a kényeztetést, amelyet még némi hangjáték is elősegít. Fordult a kocka, nem gondoltam hogy ilyen szerepkörbe valaha is kerülök, ám már nincs visszaút, akibe beleszerettem, úgy tűnik még a párnák között is igazán merész partner, nem kell attól félnem, hogy szerelmünk ezen a téren lagymatagnak bizonyul majd. Minden erőmet össze kell szednem, hogy kitartsak, és akár egy gyakorlott, bejáratott páros esetén ez működhetne is, ám a berozsdásodott szerkezetnél meglepetések történhetnek. Mint ahogyan minden előjel nélkül feszülök meg, és egy pillanat alatt jussak el a csúcsra, sajnálatos módon még figyelmeztetni sem tudtam, hiszen esetemben elég látványos előadással jár a dolog, amelyre ha van némi lélekjelenléte azért reflexszerűen rákészülhet. Hogy milyen úton módon történik, az ajkain belül, vagy sem, így valahol véletlenszerű, valahol pedig a döntéseinek folyománya lesz, ám amilyen hangok kitörnek belőlem aláfestve az eseményt, az biztosan mindkettőnk megelégedésére szolgál. Ellenben... Ahogyan felnézek rá, nem érzem azt, hogy nagyon pihennem kéne, amolyan evés közben jön meg az étvágy érzésem van. Kibújok a bilincsből, és a derekánál elkapva gyűröm magam alá, hogy a feje mellett támasszam meg a karomat. Kissé zihálok még az előbbitől, pár pillanat kell hogy rákészüljek.
- Most én jövök. – Ereszkedem lejjebb, hogy ha széttárta a combjait, akkor először finom mozdulattal, körkörősen hatoljak bele. Érzem, hogy az elmúlt percek során sem száradt ki egyátalán, így az, hogy az előbb a csúcsra jutottam, olyan komoly ingert közvetít még mindig meredező férfiasságom végére, hogy kőkemény eleganciával hatolok mélyebbre és mélyebbre, hogy megtaláljam azt a szöget, amellyel minél inkább birtokba tudom venni. Az egyik kezemmel felhúzom a combját, hogy kissé ívet adjak egyedülésünknek, hiszen így olyan helyen találhatom el, amit a teljesen egyenes út nem biztos, hogy érintene.

Demetrius & Sophia

*Számítottam ilyesmire? Nem. Cseppet sem. Csupán kamasz szinten képzeltem el az együttlétünket, finoman behatárolva a biztosat, a klasszikus szeretkezést betöltve a köztünk lévő érzelmekkel és az eddig érzékelt és visszafojtott szenvedéllyel. Játékra már nem futotta, azt az oldalát meghagytam a majd megtörténő perceknek, a fantáziámat nem engedtem szabadjára, így igenis meglepett az amivel Demetrius előrukkolt. jó, persze a bilincset én emlegettem, de korántsem abból az okból, hogy majdan azt be is vetjük, ám amikor előkerült a szebbik változat, nem álltam ellen. Tetszett és izgalmas volt és egyszerűen imádtam ezt a Demetriust is, az egész lényemet csiklandozta ez az új felfedezés, oda voltam érte meg vissza, engem is felszabadított és eltörölte bizonyos gátlásaimat.
Eddig sosem volt részem ilyen szexuális játékokban, talán mással nem is élveztem volna ennyire, igazság szerint féltem tőle mert nem voltam abban biztos, hogy meg lehet szabni egy határt, amin túl már nem lépünk. Az eddigi partnereim mentesek voltak a féktől, bennük nem bíztam annyira mint Demetriusban és nem is szerettem őket. A rendőrömet azonban imádom, bár még egyikünk sem mondta ki szemtől szembe, bennem már érik.
Széles mosollyal nyugtázom a győzelmemet mellyel végre felülkerekedem rajta, egészen más nézőpontból láthatom most, de így sem lett kisebb, kevesebb, ám dögösebb igen. Csak az a gatya, az ne lenne rajta. *
-Ne mond, hogy nem izgalmasabb egy szökött rabot elkapni…
*Visszacsókolok és élvezem ahogy az ujjai zongorát éreznek a gerincemen és szonátát játszanak, a befejezetlent. *
-Még nem, nem is hagytad, hogy lefizesselek.
*Megjátszott sértődöttségemet tovább színezem, valóban nem volt választásom, de nem is ellenkeztem hevesen, szóval csak magamat okolhatom amiért én még nem kaptam ízelítőt az értékesebb testrészeiből. Na igen, van még bőven, példának okáért a feneke, amit nem sikerült első alkalommal jól megnéznem, vele szemben kissé le voltam maradva, de azóta azért mértéket és formát vettem, persze diszkréten és jócskán bebugyolálva a játékba. Én sem voltam rest, megnéztem amikor volt rá alkalmam és azt kell mondjam, hogy igazán formás, kemény, feszes….már a gondolat is nyelnivaló. Amint „letepertem” nekiállok a támadásnak, minden egyes csókommal amivel a bőrét érintem lejjebb araszolok, beszívom az illatát, megkóstolom, élvezkedem, kuncogok és nyammogok rajta. Az eszemet vesztem tőle de tényleg. Ajkaimmal korántsem haladok olyan gyorsan mint a kezemmel, ujjaim már jócskán a nadrág anyaga alatt tépelődnek, némi dilemmát kajtatva azon, hogy mennyire mélyedjenek el a lényegben, hagyjanak-e valamit a végszóra vagy azonnal fejest ugorjanak a mélységbe. A hasánál elidőzöm, le sem tagadhatnám, hogy a duzzadó férfiassága után – mellyel eddig még érdemben nem foglalkoztam – ez a testrésze a kedvencem. Kicsit harapdálom is, visszaadom a nem egészen erős fájdalmat, a kéjt amit korábban nekem okozott, nyelvemmel bekerítem a köldökét. Ujjaimmal közben csak annyira szabadítom fel a bezárt vadat, hogy később a terveim szerinti támadást majd minél könnyebben kivitelezhessem, és milyen jó ez az előrelátás a részemről. Nem szaggatom szét az alsóját, de van amikor kiráz a hideg mert a fogam megcsúszik az anyagon.*
-Éppen folytatom.
*Vetem közbe a válaszomat mint aki nem érti, hogy a férfi miért nem érti. Végre lekerül róla a felesleg, sok nő örülne annak, ha róla ilyen gyorsan olvadna le….nem a bugyija….én pedig végre rávethetem magam a korábban megcsodáltra. Ajkaimmal, nyelvemmel, fogaimmal épp csak érintem, csiklandozom, szeretgetem, nem szándékom így a mennyekbe juttatni, hacsak nem akarja, és végül is van időnk bőven, ám jelenleg csak azt adom vissza amivel ő „kínzott meg”. Játszom, nem is vitás, hogy ez a lényeg és ha már itt tartunk….amikor eszembe jut hirtelen eltávolodom tőle, talán meg is ijesztem ezzel, hogy csak ennyi volt, de a fülig érő kaján vigyorom mást sejtet. A bilincsért nyúlok, és most ő lesz az én foglyom. az ágyhoz láncolom, majd ismét csak elindulok lefelé korábbi utamon. A végcélhoz érve folytatom az édes kínzást, kezemmel besegítve az élvezet feltornázásába, néha felpillantok rá, hogy tudjam mennyire járok jó úton, tetteimet némi nyüszítés hangja festi alá.*

18+

Sophia & Demetrius

Ahogyan elmélyülünk egymásban immár nem csak lelki mélységekben, hanem fizikálisan is tabuk nélkül fedezhetjük fel a másikat, úgy vélem, hogy nem is számít az eddigi összes kudarcom a nők terén. Sok lett volna? Dehogy. Sosem volt ez a téma meghatározó az életemben, mindaz, amit Sophiával művelek ösztönből jön, nem mindenféle fenomenális rutinból. Nem ő az első az életemben, ez tény, ám az első, akivel valóban önmagam tudok lenni, nincsenek bálványok, amiket le kéne döntenie. És én sem gondolom úgy, hogy kicsit is rossz érzéssel töltene el, hogy láthatóan nem lepődik meg szándékaimon, nem érdekes, hogy a korábbi pasik mit tudtak nyújtani az életükben, hiszen még nincsen velük, engem akar. Hiszen nem az számít, hogy ki érintette korábban, én ezt is lelki oldalról közelítem meg, rám vágyott, én pedig rá, a lelke lényegében érintetlen, megtisztult, ahogyan egymás felé nyúlunk a végtelenen át.
Felrúgja a kis játékomat, ahogyan kibújik a bilincsből, haragudni ellenben nem tudok rá. A játék része volt az is, hogy meglep. Azért csak játékbilincs, mert egyrészt fájdalmat nem okoznék igazival, másrészt a szabadsága sem lehet az én kezemben. A játék az csak játék. Felülkerekedik, miután a mennyekbe jutattam, érdeklődő mosollyal hagyom, hogy szöget váltson, és megrójon azért, amiért egyoldalúvá tettem a mókát.
- Azaz csak voltál. Most már szökött rab vagy. – Dobom vissza a labdát kaján mosollyal, és odahajolva finoman végignyalom az ajkát, mielőtt még magamhoz vonnám. Végigfuttatom a hátán az ujjaimat, majd előreszaladok velük, hogy méregessem a gömbölyded halmocskák súlyát. Előrebukok, hogy ismét csókot hintsek rájuk, most ez egyfelé édes szünet, hogy szusszanhasson egy kisebbet, hiszen még korántsem végeztünk.
- Nem tisztességes... ? Korrupt rendőr lettem? – Döntöm oldalra a fejemet, hogy hagyjam magam végigcsókolni, ellenkeznék még, hogy ő az istennőm, számomra az a logikus, ha én kerülök olyan helyzetbe, hogy nem tudok betelni a barna tündérrel. Csodálom a kezdeményezőkészségét, ám ha jobban belegondolok, miért is kell meglepődnöm? Teljes értékű társam volt eddig is, aki kiállt értem, nem játszotta el a törékeny cicababát, és csak annyira volt nőies, amennyire kellett, cseppet sem volt alárendelt szerepben, kár is volt mindezt várnom tőle. Ellenkezésem így az első szívdobbanásnál elhamvad, mint valami döglődő főnix, holott döglődésről esetemben szó sincs. Hátrakönyölök, és bólintok. Ha szükséges, hát én is megemelem a hátsómat, hogy szemügyrevegyen. Még mindig erőteljesen ágaskodom, és az előbbi vad letámadás ellenére van bennem némi... szégyenlősség, pír, amely az arcomra is kiül, ám a fogas támadás oly módon mulattat, hogy még fel is nevetek. Vannak elképzeléseim, hogy most mi jön, ám nem akarom kivenni kezéből az irányítást, talán itt az ideje, hogy én is ellazuljak.
- Azért... szeretném folytatni amint lehet. – Jegyzem meg sokat sejtetően, hogy annyira fel vagyok tüzelve már attól is, hogy foglalkozhattam vele, hogy ha túl sokáig viszonozza, akkor bizony a közös játékról le is mondhatunk. Jó, az sem lenne ellenemre, ha incselkedésének örömünnep lenne a vége, végső soron egy zuhany, és némi pihenés után komolyabb fokozatokba is léphetünk. Közel sem vagyok annyira strapabíró, mint a szekrényemben kincsként örzött filmgyűjtemény férfi hősei, ám jó kondiban vagyok ahhoz, hogy kis szünettel akár folytatni is tudjam. Már attól is erőteljesnek, férfiasnak érzem magamat, ahogyan rámnéz, hát még ha majd hozzámér. Felsóhajtok, hát akkor most azt tesz velem, amit akar.

Demetrius & Sophia

*Azt nem mondom, hogy eddig nem izgatott a gondolata is annak, hogy együtt legyek vele ilyen formán, mert hazugság lenne, mégpedig óriási. Ám nem készültem a mai estére, tényleg nem. A kiskutyával foglalkoztam, nem győztem kivárni, hogy Demetrius hazaérjen, mert kíváncsi voltam hogyan fogadja. Persze kétesélyes volt, hiszen nem volt biztos, hogy tetszeni fog neki az ötletem, Claire-t nem lehetett pótolni, épp ezért választottam teljesen más kutyust. Reméltem, hogy ismerem már annyira Demetriust, hogy a mérleg nyelve a pozitív oldalra billenjen, ám az öröme még engem is meglepett. Ki tudtam volna bújni a bőrömből a mosolyától és attól a határozottságtól mellyel kijelentette, hogy nem vihetem sehova a kutyáját. Szóval megvolt már minden kettőnk között ami az élet érzelmi oldalát érinti, aggódtam érte, mondhatni megmentettem az életét, vagy majdnem én, megmutattam a harcias oldalamat, a vicceset mellyel mosolyt csaltam az arcára, hódoltunk a művészetnek a szépségnek és együtt örültünk az újabb családtagnak. Ha jobban belegondolok mégiscsak itt volt az ideje ennek az estének, véletlenül tökéletes időzítés. Demetrius is tökéletes, mindenben, még a hibáiban is melyekről eddig nem volt tudomásom, de biztos voltam benne. Azokkal együtt imádom és azért is mert soha egyetlen szóval vagy tettel nem sürgetett, holott éreztem mennyire kíván, minden pillantásában, érintésében, szenvedélyes csókjában benne volt a vágy. Értem.
A szerepem szerint rossz kislánynak kell lennem és nem okozok csalódást, kibújtam a bilincsekből már csak azért is, hogy ellenkezzek, de nem azért amit a testemmel tesz. Az csodálatos és hülye lennék véget vetni egy csodálatos dolognak, inkább tovább uszítom, űzöm és a saját csapdámba esek. *
-A te foglyod vagyok…a te rabod.
*Torokcsiklandozó kacajjal válaszolok, de mindez elhal amint újabb perzselő csókokkal borítja a testemet. Hát….soha rosszabb rabságot. Ám azért kicsit megsértődöm amiért én nem kapok belőle és ezt a szemére is vetem….majd, egy kicsit később. A testem már nem hagy semmiféle válaszra időt, lángolok mint a katlan, a tűzhányó legmélyebb pontja, s végül úgy folyik szét bennem a kielégülés mámora mint a láva. Csak pihegek, légzésem nincs összhangban a szívem dobolásával, az ajkaim kiszáradtak, az izmaim finoman rebbennek, teljesen elgyengültem. Most még nevetni is nehezemre esik, csupán halk, erőtlen kuncogásra futja.*
-Ez jó komment volt. Szivárványt látok a mennyezeteden és ez miattad van.
*Elmosolyodom, nehezen de felemelem a kezemet és cirógatom ahol érem, a bőre forró és érzem, hogy benne még lüktet a vágy. Erről jut eszembe….számonkérem.*
-Meg vagyok sértődve. Nem voltál tisztességes, én nem kaptam belőled semmit.
*Két tenyerem közé fogom az arcát és megcsókolom, most csak azért, hogy befogjam a száját. bár még remegek a mámortól ami a testem minden apró porcikáját átjárta, megpróbálom legyőzni a nagy hadvezért és átfordítani a hátára, hogy most én legyek felül. Persze csak akkor sikerülhet ha a legkisebb ellenállásról is lemond, különben csak mókás birkózás lesz a vége amiben megint csak én leszek a vesztes. Védekezés, óvszer? Eszembe sem jut, nem készültem mára és nem is nekem kell készülnöm úgy hiszem, tablettát sem szedek, mert nem terveztem, hogy ilyen hamar megtalálom az igazit és teljesen kiment a fejemből az ilyen női, napi tennivaló. Most is azzal vagyok elfoglalva, hogy leterítsem a nagy vadat, az egyik kezemmel lassan lejjebb araszolok, hogy azt a csábos akadályt ami még köztünk van, lehámozzam róla. Ha kell a fogaimmal tépem szét.*

18+

Sophia & Demetrius

Bármennyire is örültem a kiskutyának, most valahogyan eszembe sem jut, mint ahogyan ő is lefáradhatott a nap felfokozott eseményeitől, és bágyadtan bekómált a kanapén, már nem lesz tanuja annak, hogy mit fogok művelni a csinos lánykával, aki elhozta idáig. Kicsit bátortalanul indultam neki ennek az új érzésnek, hogy valaki ennyire szépen mosolyoghat rám, majd teljesen kiakadva aggódik, amikor veszélybe kerül az életem. Többszörösen. Hiszen már a banknál is amikor túsztárgyaltam, akkor macskaszerű pupilákkal nézte a tévét, ráadásként kapott egy jó kis dióallergiát. Már akkor láttam, hogy mindez több, mint egyszerű vonzalom, fellángolás. A magaménak akartam őt, s tudtam, hogy számítok neki. Nem érdekes már Joanne, kipucolták belőlem az emlékét, s ha még itt is lenne, tudnám, hogy mindaz pusztán egy megoldási vágy volt, Sophia pedig életem szerelme, az a jutalom, akire egy életen át vártam. Nem kellenek szavak sem, hogy tudjam, mindent megadnék neki, és mindent megkaphatok tőle. Egyek vagyunk, összefonódott lélekként két testben, amely most szintén egymásra talál. Ösztönösen találjuk meg azokat az érzéki pontokat, amelyekről egyértelműen süt, hogy élvezetetet lelhetünk abban, ahogyan világunk most közössé válik.
Nem úgy tűnik, mintha ellenére lenne az alféle kutakodás, sejtette, hogy ha ennyire rabja vagyok a fenekének, hát birtokba fogom valamilyen módon vennni. No nem teljesen, csupán érintőlegesen, hiszen az est fénypontja a valódi érintkezés lesz, amelyben egymásra találunk, és nem csupán lelkileg mondhatjuk el többé, hogy egy pár vagyunk. S miután ily módon természetessé válik a szerelmes hempergőzés, oly gyakran, és intenzíven akarom őt megkapni a jüvőben, ahogy csak lehet. Akárhányszor megfeszül, úgy válok én is magabiztosabbá, hogy nem zsákutcát ostromlok, valóban erre vágyott. Megtetettem volna, hogy letámadom, amikor úgy gondolom, mégis úgy vélem, jól tettem, hogy a jelnek megfelelően hagytam rákészülni, ez így volt tökéletes. Pontosan tudta, hogy vágyom rá, már csak a zöld út volt kérdéses. S ez nem arról szól, hogy pasiként ki vagyok szolgáltatva a női szeszélynek, én is érezhettem volna magamat bizonytalannak, akit irányítani kell. Mégis, ez így volt tökéletes. Éjszakába nyúló beszélgetések, ölelések, hogy ráébredjünk, nem is kétséges, akarjuk egymást.
Határozottan gerjesztően hat rám, hogy kissé mintha ellenkezne is, sőt, most ki is bújik a bilincsből. Ettől még alig hagyom érvényesülni, beletúrhat a hajamba, ám most már teljes testtel ránehezedek, és csuklóit elkapva a fejei mellett szegezem az ágyhoz, immár bilincsek nélkül.
- Az enyém vagy... ne feledd... – Susogom határozott mosollyal, hogy lejebb hajolva megharapjam az ajkát, majd folytassam a nyakának beborítását további csókokkal, finom rákapással a kulccsontjára, hozzá dörgölve a férfiasságom. Pillanatra megrezdülök, ahogyan Oberon be akar jutni a szobába, ám nem állok le, hogy továbbb kényeztessem a lányt, felváltva nyelvvel, és ujjal, ahol csak kívánja, hol mélyre hatóan, hol a felszínen körözve, néha még a formás hátsót is megkínálva. Amikor érzem, hogy közel a vég, felgyorsulok, hogy a megfelelő pillanatban hagyjam kifutni az érzést, s némi szünetet adjak a pihenésre. Érdeklődve figyelem a reakcióját, hogy vajon van-e ötlete a folytatásra, avagy lendüljünk tovább a játékban. Mellé heveredem egy kis időre, és finom csókokkal halmozom most el az ajkát, hogy szusszanjon.
- Na persze, jobb kommenthez szégyenlősnek tetszik lenni... – Pontosan tudja, hogy ezzel csak viccelek, nem szokásom bántani őt, a szokásos könnyed humoraim egyike. Simogatom a homlokánál, a haját, s a hasára is letéved a kezem, imádom ott is megérinteni. Semmiféle babacsinálási szándék nincs bennem, jut eszembe, netán a védekezés majd szóba kerülhet. Végső soron van valahol néhány óvszerem. Ki tudja mikor lesz jó alapon.

Demetrius & Sophia

*Bőven akad még gondolkodni valóm Demetriuson, de azt most félreteszem. Hogy őszinte legyek, az első benyomásom róla inkább a romantikusan kedves felé hajlott, tényleg nem vártam ilyen fokú szenvedélyt….nem, ez nem a legjobb szó rá. A szenvedély megvan, lobog mint a tábortűz, inkább a merészség és a bevállalós énje az ami meglepett, a szexuális fantáziája, a kreativitása és az a cseppnyi vad szemtelenség amivel birtokba veszi a testemet. Azt hiszem mindez méltó megkoronázása mindannak ami az utóbbi hetekben köztünk alakult, s bár a mostani csodás érzések közepette halványan azért megfordul a fejemben, hogy ezt előbb kellett volna meglépni, a lelkem legmélyén tudom, hogy nem így van. Kellettek azok a kis egymáshoz bújások, a közös programok, a kötetlen beszélgetés, egymás megismerése ahhoz, hogy a viharos együttlétünk mindkettőnk számára örömet és ne csalódást okozzon. Ismerem már minden arcrezdülését, a százféle mosolyát, ujjainak érintését, a csókját a számon, a nyakamon. szép lassan tüzeltük fel egymást a mai estére, bár nem terveztem és úgy gondolom ő sem, törvényszerű volt, hogy egymásnak essünk. Ahogy az egymásba szeretésünk is zuhanórepülés volt jó értelemben, úgy a szeretkezésünk is villámcsapásszerű, ráérek majd utána finomkodni, simogatni, szeretgetni, most ki akarom élvezni az utolsó cseppig azt a szenvedélyt amivel megajándékoz. Úgy játszik a testemen akár egy művész, egy őrült művész aki félredob minden megszokott és elfogadott dolgot, aki új oldaláról közelíti meg a zongorát is, hiszen minek azok a billentyűk amikor vannak húrok is.*
~Pengesd csak a húrjaimat! Ó! Igeeen!~ *Minden érintése olyan akár a villámcsapás, végigszalad a testemen, megbizserget, borzongat, felemel és ledob. A szavak elvesznek a ködben, csak a kéjes nyögéseim hallatszanak, az ágynemű zizegése és a bilincs csilingelése ahogy újra és újra megfeszül az ágykereten. Ez az érzéki játék a felhők fölé emel, lassan le is száll az elmémre, minden egyes porcikám külön életet él, engedelmesen hajlik az akarata és az ajkai alatt. A csókjai égető nyomot hagynak , imádom. Csak akkor jövök rá mi a terve mikor már szembetűnően hosszan időzik el odalent, mikor már magam is lángolok és úgy érzem a tűz el fog emészteni…és én még semmit sem kaptam belőle. ~Hát hol itt az igazság?~ Odaát. Súgja egy kis vigyorgó ördög lelkem bal vállára ülve és kísértetiesen hasonlít Demetriusra. A kis gonosz, a dög, belebújt a fejembe is.
A bilincs újra megfeszül és csilingel, ám most már azért mert kiszabadítom magam. Ki mondta, hogy rendes bűnöző vagyok, és szófogadó? Ha már rám lett sütve a rossz kislány bélyege, akkor az is leszek és tudok az lenni fekete csipke nélkül is, hiszen már a krémszínű sincs rajtam. Tíz ujjal kapaszkodom meg a hajában, bár most nem annyira hatásos hiszen nem rég nyíratta le, megfogadom, hogy legközelebb ezt a fodrászkodás előtt csináljuk és soha többé nem dicsérem meg a rövid tincseit. Ám mindez hiába, már nincs időm arra, hogy feljebb húzzam, hogy én csókoljam, hogy én legyek a zongorista az ő testén vagy a hárfás, gitáros íjász. Az én húrom pattan el, szakad szét. *~Ó! Istenem! Nem fogom túlélni…ez….EZ!~ A testem ívben megfeszül a kezem a fejem fölé lendülnek abba kapaszkodom amit érek, bár minderről nincs tudomásom, az elmém minden egyes gondolata elporladt a kielégülés széles oltárán, valaki kéjesen sikolt, aztán rájövök, hogy én voltam. A szobaajtón kaparászás hallatszik, némi nyüszítéssel karöltve, de ez most nem igazán jut el az agyamig, az amúgy is most égett ki. A legkisebb porcikám is remeg, a villámok egyre kisebbek lesznek, a mennyezet amit nézek mintha forogna és szivárvány színű.*
-Milyen szép színes a plafon.

18+

Sophia & Demetrius

Ha tudtam volna, hogy ilyen finom érzés lehet megkóstolni a bőrét, s nem csak az ajkát, meglehet már korábban próbálkozom. Nem, ez nem igaz, türelmes voltam, mindkettőnknek adtam időt, még ha nem is kellett sokat várni. Egy felnőtt kapcsolat sem feltétlenül a lerohanásról szól, ha mégis, akkor nem biztos, hogy valódi tartalom várható. Esetenként előfordulhat, hogy mégis megismerik egymást a felek, itt úgy véltem, hogy a mosolya, az ölelése többet számít, mintsem hogy engedjünk a szenvedélynek. Az, hogy régen nem volt már senkim, segített, és hátráltatott is egyben. Segített, hiszen tudtam szex nélkül élni, és nem volt elsődleges, hogy erről szóljanak a találkáink. És hátráltatott, mert hosszú idő után olyan könnyedén lázba tudtam tőle jönni... Mégis kitartottam, mert fontos volt, hogy ne riadjunk el egy hirtelen tetttől. Látom a tekintetén, hogy megleptem a lépéseimmel. Ahogyan mondtam, nem igazán vallom magam romantikusnak, még ha figyelmesnek neveltek a szüleim, ez tény, ám az élet megkeményített annyira, hogy a férfiszerepet nem vetkőztem le, amikor itt tartok a karomban egy csinos, kívánatos nőt, akkor bizony miért finomkodnék? Ez most nem arról szól. A bilincs is be lett ígérve, így a gyengéd maszatolás most bőven háttérbe szorul. Lassan eljutunk addig a pontig, amikor már túltárgyaltnak veszem a témát, amellyel idáig jutottunk, s mivel már az ágyba cipeltem választottamat, ha nem is tépem le róla a fehérneműt, hiszen arra még szüksége lesz, a szükségesnél kissé nagyobb elánnal szabadítom meg tőle.
Most, hogy meztelen valójában látom, nem pusztán arébbhúzva a fehérneműt, még inkább tudom, hogy most aztán már nincs visszaút, s csodálatos lesz. A kedves kis pincérőt is félretehetjük, és kicsomagolhatom belőle az érzéki fiatal nőt, akinek a fenekén már az elején megakadt a szemem. Viszont néhány simogatáson túl még nem vettem komolyabban birtokba, ez az a pillanat, amikor kiláncolom, s nem azért, hogy fájdalmat okozzak, bár ez óhatatlanul megtörténhet, hogy tovább korbácsolja a szenvedélyünket. A hivatásom az, hogy rendőr vagyok, nem is szoktam vele visszaélni, Sophia érzéki hamvassága elindít bennem egy olyan játékot, amelyet muszáj rajta kiélnem. Ő a bűnös, és nekem a szigorú hivatalnak, meg kell büntetnem. Nem fogom kímélni, az biztos, s nem érdekes, hogy számunkra ez az első alkalom, miért ne kisérletezhetnénk? Nem félek attól, hogy valami majd félresiklik, improvizálunk.
Finoman veszem ajkaim közé a rózsaszín pompát, hogy aztán mindezt mellőzve a fogaimat is használva mégis csempésszek némi fájdalmat a dologba, ráharapok, csak annyira, hogy megfeszüljön, és ne rúgjon le magáról. Engedek a dologból, és nyelvkörzésekkel enyhítem a kínt, hiszen tudom, most nem állhat ellen. A játékbilincs ugyan csak elvi jellegű, ám ha belement mindebbe, akkor nincs kibúvó. ~Legközelebb nővérkéset játszunk! Minden kívánságomat teljesítened kell! ~ Vadul csókolom végig a bőrét, én magam semmit nem engedek, még látványt sem, tovább korbácsolom benne a vágyat, hogy bármit megkaphat, kivéve engem. A lába közé érve elmerülök a már feltárult szentségben, és nem titkolt vágyakozással markolok rá a hátsójára, kissé rá is marva a gömbölyded formákra, amellyel már igen régen ez volt a tervem. Más téma a gyengédség, ezúttal nem is szándékozom visszafogni magamat. Nyelvem vad táncot jár, csupán érintőlegesen beköszönök lentebbre is, amellyel nincsenek céljaim ezen a ponton, csupán a formás hátsó központi vájata is kapjon egy kis törődést. Most fürdött, és egyébként is ápolt az én kis drágám, feltételezem a magas fokú higéniát. Végül aztán visszatérek a kagylócskákhoz, szándékomban áll valóban nem csak feszíteni a húrt, pattanjon is el nála. Kiváncsi vagyok arra a kielégült sikolyra, amely talán már nem várat sokáig magára.

Demetrius & Sophia

*Szó se róla, igen csak szenvedélyes a drága, ki sem néztem belőle ekkora hévet amikor először rám nézett azokkal a szomorú szemeivel, igaz akkor még nem is merengtem el ilyen közeli kapcsolaton. Csak eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehet megkóstolni az ajkait, és vajon milyen érzés lehet megsimogatni a vajon mennyire feszes és formás fenekét. A villámtalálkozás ennél többet nem is engedélyezett, mégis jól beette magát a fejembe, a mai napig nem tudom kiverni belőle és nem is akarom. Jó arra a pillanatra is emlékezni, s noha nem volt olyan régen már nagyon távolinak tűnik, talán azért mert roham sebességgel találtunk egymásra. Ha lenne időm, kedvem és lelkierőm elgondolkodni a korábbi kapcsolataimon, akkor arra a határozott kijelentésre jutnék, hogy soha ilyen érzéki, szenvedélyes, világrengető együttlétem nem volt senkivel, és még néhány ruhadarab rajtunk van, még össze sem gyűrtük a lepedőt. Ám egyáltalán nem akarok foglalkozni olyasmivel amit igyekeztem kitörölni, elfelejteni csupán azért mert érdektelenné vált. Kit érdekel mi volt korábban, a jelen számít, Demetrius számít mert ő az én jelenem és a jövőm.*
-Dehogy, csak büntess!
*Apró kuncogás remegtet meg az élvezeten túl, eddig nem volt fogalmam milyen plusz ízt vihet egy ilyen játék a szeretkezés örömeibe, de most nagy elánnal vetem bele magam. Tudom, hogy nem fog fájdalmat okozni, épp csak annyit amennyit még lehet élvezni, mint amikor a nyakamon gyakorolta vámpír énjét, inkább kéjes, a testemen végigfutó érzés volt semmint kínzó fájdalom. Élvezem ahogy a forró szája a bőrömön kalandozik, mikor épp nem azt tudatja velem milyen mélységekben óhajt megismerkedni a bennem szunnyadó – mit szunnyadó, hiszen már felébresztette, lángol és tombol- érzéki szenvedélyemmel, a vágyaimmal. *
-Akkor érezz! Csináld!
*Engedély? Inkább kívánság, könyörgés ami a torkomból „sikolt” minden eddig elfojtott vágyunk most magasra csap lángjaival, nincs helye lágy, gyengéd szeretkezésnek, annak most nem adok esélyt, fel akarom falni és akarom, hogy felfaljon, hogy magamban érezzem. ~Vedd el, te emberállat! ne kímélj, gyötörj amíg csak el nem ájulok!~
*Elképedek amikor kiderül, csak nekem tartogatta a bilincset. Vajon mikor jutott ez az eszébe? Mikor döntötte el és miért gondolta azt, hogy tetszeni fog. Imádom, de hogy ennyire kiismerhető lennék…..hiszen még magam sem tudtam eddig erről az oldalamról, ő hozta ki belőlem. Jó ég, a lelkem legmélyére lát, a vesémig vagy még azon is túl. Valahol távol bennem felmerül az emlék, én említettem, viccből, mégis eljátszottam a gondolattal és Kayley-vel is terveztünk számomra egy vadállatias belépőt. A szolid, testszínű fehér neműm mégis megadta az alaphangot, mi lesz ha talpig fekete csipkét veszek magamra piros masnival és egy pisztollyal a kezemben állok elé ? Már a gondolat is villámokkal szór meg, elvesznek a többi között melyekkel Demetrius ostoroz. Kész Zeusz! *
-A végsőkig és még egy….kicsivel….tovább!
*Ezek után már csak egy méltatlankodó torokhangra futja amit a rajta maradó alsó vált ki belőlem. Szó se róla, izgató így is, de ha már mértéket vettem róla, szeretném látni is, magamban érezni, ahogy játszadozik fáradhatatlan fantáziával….ám mindezt sikerül gyorsan kivernie a fejemből, természetesen csak ideiglenesen. nem ellenkezem amikor lejjebb csúszik, az ajkai…..~woooow! Ezt….ne hagyd abba! Az összes istenre….nem csak a szavakat tudja jól forgatni! Meg fogok halni, a mennyországba repülök!~
*A csípőmet önkéntelenül emelem, hogy még közelebb, még mélyebben legyen bennem. A karjaim megfeszülnek ahogy a bilincs visszafog, de ez csak még nagyobb élvezetet nyújt, nem is akarok szabadulni.*

18+

Sophia & Demetrius

Talán oly mélyre temettem magamban a férfit Joanne miatt, hogy úgy véltem, sosem fog előbújni. Máris megvan a pozitív hozadéka, hogy képes voltam őt elfelejteni, hiszen mellette csak gyötrődtem, munka volt, vagy talán több? Sosem tudtam eldönteni, de bármi is volt, végül úgy döntöttem, hogy miután ez a se veled, se nélküled szörnyűségnek vége kell hogy szakadjon az akta lezárásával, új életet kezdhetek. S amit elnyomtam magamban oly sokáig, felszínre került, igaz először romantikus, majd pillanatok alatt szenvedélyessé válló vonalon. Hiszen még agyam rejtett zugaiban is tarthattam attól, mi történik, ha kötődni kezdek az érzéki pincérnőhöz, magával ragadott a szépségén túl a személyisége, s mire észbe kaptam, tudtam, hogy szeretem. A szex... más tészta. Már csak azért sem kellett elsietni, mert kitapasztalni vágytam, hogy mi az, ami mindkettőnket megmozgat lelkileg, hiszen ezen az alapokon nyugszik. Az elfogadásról, majd a szenvedélyről. Már kész vagyok megmutatni önmagamat, hiszen a barátságos és romantikus rendőrbácsin túl ezek szerint ott rejlik bennem az az őserő, amelyet most mindkettőnk kéjvágyát kielégítendő elő tudok hívni. Most már szinte oly mindegy, hogy hátulról támadom le, a számomra oly imádottan gömbölyded hátsójához nyomva kéjlécemet, vagy magam felé perdítve az ajkát s a keblét falba. Nem tudok betelve vele, ezt már az első perctől kezdve tudja. Ő lett a végzetem, amikor megpillantottam, áldom a jelent, átkozom a múltat, hogy még csak pillanatokat kaphattam belőle. Kár ezen mégiscsak rágódni, immár itt vagyunk, beteljesedésünk kapujában, világunk egyesülni látszik, finom bőrén végigszántó ujjaim végül utat találnak a hivató fehérneműn át a nedves vájatba, hogy hamarosan majd más aspektusból is megismerjem őt. Ez még csak a tapogatózás, szó szerint, hogy aztán majd a tényleges intézkedést foganatosítsuk. Már akkor tudtam, hogy mennyi érzés lesz vele, mikor ő keresgélt a boxeremben, kéjtől eltorult arca tovább növelte gerjedelemet, s most, hogy szétfeszítettem őt belülről, nem tudok tovább várni.
- Akkor hát ne várj kegyelmet. – Mindezek csak szavak, fájdalmat csak annyira okozok majd, amennyi még belefér, a határozott mozdulat az, s a lendület, amely tovább növeli vágyunk hatásfokát, a kérdésen át, amely a kacajból születik, el kell mosolyodnom, s megrázom a fejemet.
- Veled sem kedves akarok most lennie Sophie. Érezni akarlak... – Kapom fel, hogy immár a hálóban, az ágyon folytassuk mindezt, sőt, újabb mélységekben megismerve egymást. Ahogyan az ágyon nyekkent, egyetlen pillanatig szemlélem csupán, hogy kisimítsak egy kósza tincsek a csinos pofiból, majd kattan csuklóin a bilincs, hogy birtokolhassam a testét, ellenállás nélkül. Mindez azonban csak játék, bármikor kibújhat belőle, csupán szórakozást fűzünk össze a szenvedéllyel. És miért éppen az első alkalommal? Tán pont azért, hogy érezze, nem pusztán a szex éltet, együtt kívánok lenni vele, hogy tovább folytassuk ezt az érzékeien romantikus hullámvasúton száguldást.
- Csakis neked. Mindenki más ártatlan, így nem is érdekelnek. Te vagy a rosszkislány, aki bűntetést érdemel. Vadiúj. – Valójában pont ő dobta fel a labdát azzal hogy már korábban viccelődött vele, hogy letartóztatom-e. Tulajdonképpen még az is átfutott az agyamon, hogy amikor a pisztolyomat meglátta, talán már akkor eltűnődött rajta, hogy a másik fegyverzet mennyire lehet kemény, hatásos. Most majd kiderül. A nadrágomból kibújok ugyan, ha már megoldotta a gombját, ám a boxerből még továbbra sem, azzal várnia kell.
- A végsőkig. – Szögezem le, egy pillanatra kissé növelve a nyomatékot a formás keblekre markolással, ujjaim közé csippentve a rózsaszín éket, ám ez pusztán mellékzönge, ajkaimon szórakozott, vággyal teli mosoly játszik, ahogyan a kiszolgáltatott bombázót figyelem, majd visszatérek a formás hátsóra, amellyel még bőven vannak terveim, igaz, ahhoz aztán komoly fokú bizalom kell, így napolandó, maradjunk hát annál, hogy elhúzom a feltüzelt párocskám valódi kielégülését. Most csupán végigsimítok a formás hátsón, majd a combja belső részén, hogy aztán lejjebb csúszva tárom szét a lábait, hogy az ajkaim közé vegyem a számomra még feltérképezetlen kagylócskákat. Csókból induló nyelvkörzéseim illetik, hogy aztán be is hatoljak a nedves alagútba, míg az ujjammal a combja belső bőréről áttérjek az érzékeny pontra, hogy kiegészítsem a nyelvemmel is.

Demetrius & Sophia

*Azok az ártatlan, szomorú szemek, ki hitte volna, hogy egy ilyen izgatóan gyönyörteljes, buja barbár lapul meg mögöttük. Ha eddig azt gondoltam már ezer éve ismerjük egymást, ezt a számot most felszorzom még legalább tízzel, alig telt el pár perc a fürdőből való kilépésem óta, sok mindenre nem is jutott még idő, mondhatni alig ért hozzám, de máris úgy bánik a testemmel mint a mesterek mestere, a legapróbb, legrejtettebb zugomat is úgy ismeri mint a saját tenyerét. Forró lehelete a nyakamon, a finom kis szívogatás, a kutakodó ujjak és mindaz amit most nem sorolok fel, kihozza belőlem a dögöt, a buja boszorkányt, a lázadó kamaszt, a szende szüzet egyszerre. Utóbbit csak képletesen. Mivel eddig sem könnyen fojtotta belém a szót, most is marad még annyi lélekjelenlétem, hogy összefűzzek párat válaszul, bár a gondolkodásom ritmusa jócskán lelassult, ami nem igazán csoda. Érzéki játék az amit velem űz, hajszol másodperceken átgázolva, nem elkapkodva mégis szenvedélyesen sietve. Nem vetem a szemére, hogy érzésem szerint nem sokáig fog tartani az első együttlétünk, hiszen mindketten csúcsra járatjuk a másik érzékeit, édes kínba taszítva az egyes, látatlanban is gyönyörű testrészeit. Magamat ismerve úgy sejtem egyszer-kétszer meg kell majd állítanom ha tovább szeretném nyújtani az élvezetet, de az is lehet, hogy nem leszek képes időben szólni és már késő lesz. Demetrius teste, már amennyi hozzám simul, préselődik és játszik velem, nem azért korbácsolja fel bennem a vágyat az egekig mert újdonság, mert észvesztő férfitest és illik rá így reagálni, hanem mert őt akarom, mert a szívem érte dobog, mert minden érzelmemmel ráhangolódom és ő is rám. Mivel igyekezett nagyon gyorsan háttal fordítani magához, sok mindenből nem tudtam mintát és méretet venni, pedig akad még ok minden ott ahol eddig jártam.* ~ez az, gyere haza anyucihoz!~ *A fürge ujjak….és épp csak tapogatóznak a helyzetből adódóan, mi lesz itt később? Szabad kezemmel megpróbálok hátranyúlni, nekem is kevés az esélyem arra, hogy érdemleges dolgot vigyek véghez, de azért na…..legalább egy kis forró bőrt hadd simogassak, ahol érem. A torkomat kacaj csiklandozza, próbálok komoly maradni, eljátszani a szerepet amit rám osztott, de érzem, hogy ajkaim szeglete meg-megrándul. *
-Mert….bűnös….vagyok!
*Bűnös, mert még nem húztam le a nadrágját. Nem ellenkezem, azt hiszem érthető miért nem, mindemellett roppant érdekes felfedezni egy olyan oldalát amiről eddig nem tudtam, a „rendőri intézkedés” csupán egy kis fűszer mindarra a különleges vacsorára amit elém tálal. A testem kissé ívben meghajlik amikor a karomat hátracsavarja, biztos vagyok abban, hogy a bűnözőkkel nem bánik ilyen finoman és érzékien, de nem tudom megállni, hogy két vággyal teli „ne hagyd abba” sóhajtás között ne kérdezzek rá.*
-A bűnözőkkel is ilyen kedves vagy?
*Már a feltételezés is kacagtató, egy kis izgató fricska a szemébe, a torkomból már visszavonhatatlanul tör elő egy kis nevetés, és amint maga felé fordít, kapok az alkalmon, hogy kiszabadultam édes bilincseiből és mindkét kezem szabaddá válik, mert azonnal a nyakára fonom mindkettőt. Nem vezet hosszú út a hálóig de azt is megpróbálom szabotálni egy szenvedélyes és incselkedő csókkal, beletúrok a hajába és végre lehetőségem nyílik néhány köteg izmát megszemlélni az ujjaimmal. Mindeközben szorosan ölelem a lábaimmal, nem mintha félnék attól, hogy leejt, hiszen tökéletes biztonságban érzem magam, inkább attól tartok, hogy el kell válnom tőle, még ha csupán pár lélegzetvételnyi időre is. Amikor az ágyra dob, felsikkantok, egyrészt mert nem érzem magamon a forró testét, másrészt mert meglepődöm a finom durvaságon. Csábítóan terülök el a paplanok felett, várom, hogy rám vesse magát de ez elmarad. Minden mozdulatát kíváncsi tekintettel követek, aztán a szemeim tócsányira kerekednek a bilincs láttán. ~Tejóóóóég! Ez mikor, hogyan, miért? Jó kisfiú, mióta készültél erre a meglepire?~
-Nahát! *fűzöm tovább a döbbenetemet immár hangos szóval. * -Ez honnan van és….ezt nekem tarto…gattad?
*Játékbilincs, finom puha, szóval nem kincstári tárgy, ergo ezért be kellett mennie egy _olyan_ boltba és kiválasztani megvenni. Vajon pironkodott egy kicsit vagy kibeszélte az eladóval, hogy hogyan fogja használni? Ki is próbálta? Remélem nem egy másik nőn, vagy olyan régen megvan, hogy mi még hírből sem ismertük egymást. Egy kicsit féltékeny leszek ettől a gondolattól, mert mégsem érzem magam különlegesnek annyira, hogy csupán nekem szánta. Az érzés új, nagyon új, de a fürge ujjak nem hagynak ezen merengeni, gyorsan elillan a fejemből minden káros gondolat. Feljebb emelem a csípőmet, hogy minél mélyebben tudjon kutakodni, azt hiszem eljött az első kritikus pillanat.*
-Meddig gyötörsz még? *Kérdezem mosolyogva, az élvezettől nem tudva eldönteni, hogy most ránézzek, vagy hunyjam le a szemeimet. Nem akarom sürgetni, szeretnék minden mézédes pillanatot kiélvezni de a testem azt suttogja, hogy arra is bőven jut még időnk.*

18+

Sophia & Demetrius

Nem öntöm szavakba, csakis az arcomra ül ki, mennyire mulattat mindaz, ahogyan dobáljuk egymásnak a labdát, hogy miért is ne kéne holnap dolgoznom. Nem vagyok egy lógos alkat, évek óta még az orrom sem folyt, most kivételesen megtehetem, hogy a szerelmemmel töltök egy-két napot, nem fogok rendszert csinálni abból, hogy a rosszfiúknak is adok kimenőt. Kétlem ugyanis, hogy szintén szabadságra mennének, bár igaz ami igaz, nekem is meg lehet már a saját életem, ha komoly kapcsolatom van, nem állhatok mindig én a közeppontban, hogy megoldjam a világ bajait. Ideje ráébrednem, hogy porszem vagyok, aki igazán csak Sophienak számít. Ettől még nem szakad össze a munkámba vetett hitem, hiszen számomra éppen eléggé lényegesen, hogy másoknak segítsek, még ha nem is feltétlenül tudják, hogy hozzám köthető, ami történt. A barna kis tündér esetében nem érzem, hogy sokáig váratott volna. Bár régen nem sikerült már senki ágyában látogatást tennnem, nem hiányzott a dolog, hogy ki legyek éhezve. Sophie-val tökéletes volt a tempó ahhoz, hogy mindkettőnkben tudatosuljon, akarjuk egymást, nem csak egy-egy szenvedélyes alkalomra, netán szeretőnek. Szerelmümk ennél komolyabb talpazaton nyugszik, s most eljött az ideje, hogy újabb szintve emelve még jobban egymásba gabalyodjunk. Csókom a nyakára teljesen más szintre hozza fel szenvedélyünk lángját, mint eddig bármelyik, s bár nem vagyok a horrorfilmek vámpírja, élvezettel szívom be a finom húst, amely a hangokból adódóan számára is ugyanekkora, ha nem nagyobb kéjt jelentenek.
Miután eddig igen nagy súlyban dominált a beszélgetés, magától értetődő, hogy elejtett mondatát akkor is megvitatni vágyom, ha már nem a verbális szinten állunk. A lány igen magabiztosan felel, nem esik ki még a gyönyörből sem, húsbamászóan izgató válasszal áll elő. Nem látok bele a fejébe, de a szende mosolya a szemem előtt változik át kéjes-nyögősen nevetős érzéki grimasszá, és már itt tudom, hogy megérte rá várni. Megérte ránk várni, hogy együtt juthassunk egy komoly kapcsolaton át ilyen bujasághoz. Fájdalmat csak éppen csepegtetek, amennyit mint leendő börtönviseltnek egyébként is tűrnie kell, bíróság és hóhér szerepkörben is tetszelgek, hogy mintát vegyek a mézédesnek gondolt finom járatból, egyelőre még csak az ujjbegyemmel, hiszen a póz nem engedi, hogy a grativációt meghazudtolva a háta mögül nyúljak fel komolyabb mélységekbe. Magamhoz húzom ahogyan a haját szaggatom, sziklakeménységű faltörő kosom pedig máris érdekes ritmust sejtet a hátsójával érintkezve, attól félek itt aligha lesz előjáték. Bár... ha önmegtartóztatást gyakorlok, fájdalmasan elhúzhatom még mindkettőnk számára a várt beteljesülést.
- Nem állsz ellen... miért nem? – Kérdezem évődő mosollyal, ilyen könnyen belemenne a játékba? Ejnye... Éppenhogy csavarom csak hátra a karját, hogy fájdalom ne legyen benne, csakis erő, szorítás pedig egyátalán nem, csak kiszolgáltatottság. Elvonom a faltól, hogy ismét magam felé fordítsam, a combja alá kapok, hogy a karjaimba vegyem, és katonás mozdulattal már lépek is át a hálóba, ami lássuk be, egy ilyen kis garzonnál alig távolság. Az ágy ugyan most bevetve, de nem is lesz szükségünk paplanokra. Még nem. Finomnak aligha nevezhető mozdulattal dobom le, annyira azért puha a fekvő alkalmatosság, hogy ne legyen baja, s nem ruganyos, hogy mondjuk továbbessen legurulva a padlóra. S miután nem tartottam túl magasan, még el is kapnám, ha gurulna. Éjjeli szekrényem fiókjából egy bilincs kerül elő, természetesen nem igazi, ám a célnak bőséggel megfelel. Plüssel van kibélelve, azért keményebbe még elsőre nem megyünk. A feje fölé emelem a karjait, rákattintva a játékbilincset, magától értetődő a nyitja, ha akar, akkor kinyitja kulcs nélkül, nem valódi. A célnak viszont most megfelel, ugyanis beakasztom az ágytábla egyik rúdjába, majd nem titkolt vadsággal csókolom tovább immár az egész testét, kezdve felül a kebleivel, ujjaim viszont életre kelnek a combjától indítva végre valódi megközelítésben tárva fel a vélhetően már csúszósra járatott édeni alagutat.

Demetrius & Sophia

*Nem akarom, hogy minden pillanatban a lábaim előtt heverjen, sem azt, hogy a tenyerén hordozzon, legalábbis ahogyan az általam látott sok romantikus filmben bemutatták az ideális férfit. Demetrius az ideális minden tekintetben, és még nem láttam a vadabb oldalát. Tud ő úriember is lenni ha akar és leggyakrabban akar, ezt támasztja alá az a tény, hogy nem gyűrt maga alá az első randevúnkon, sem a másodikon és azóta sem tette meg, mégis minden pillanatban éreztette velem mennyire oda van értem, hogy imád és kíván. Nem tudom miért nem adtam meg magam már előbb, de úgy éreztem így a helyes…..nem is ez a szó a legjobb az időhúzásomra, egyszerűen csak vártam a legkedvezőbb alkalomra, mondjuk azt, hogy most megfelelő a csillagok állása. *
-Egy óvodás?
*Visszadobom a labdát. A fagyitól csak akkor lehet gyomorrontást kapni ha ötéves vagy, esetleg ha felnőttként annyit eszel belőle ami már egy pasidrámás női kerettagnak is a dicsőségére válik. Férfiaknál nem lehet a fagyira fogni egy ilyen…..lógást, legfeljebb a túlzott alkoholfogyasztásra legénybúcsú alkalmával, vagy három tányér kínaira. Nekem legalább nem kell semmire sem fognom a nagyim előtt a másnapi hiányzásomat, elég ha annyit mondok: „Demetrius” és ő máris mosolyogva rábólint. Persze nem fog ez olyan egyszerűen menni, miattam. A nagyi biztos csak legyint majd és azt mondja „Menj csak drágám!” de nekem többet jelent. Nem akarom egyedül hagyni. Ezeket a tiszteletteljes, gondoskodó gondolatokat egy csapásra eltörli az amit akkor érzek amikor Demetrius a falhoz nyom. Egyrészt a fal hűvöse vetekszik a rendőröm határozottságával, másrészt a majdnem csupasz testem az ő domborodó ágyékával, és nem lehet tudni ki lesz a nyerő. Eddig hajlok arra, hogy ő. A nyakamon érződő fájdalmas de mégis kéjes csapásnyom arról biztosít, hogy ennél az eredménynél maradok még jó ideig, épp ezért az elkobzott ajándékom kicsomagolása is hevesebbé válik, ha a romantikusabb vénámat pendítem meg, akkor a szenvedélyes szót használnám, de ennek most csupán nyomokban van helye. Nem szándékoztam takargatni ezen oldalamat, csak így alakult, de a humoros, jókedvű és mosolygós pincérnő csupán álca, a kivételezetteknek lehetőségük van bekukkantani egy másik budoárba is, Demetrius pedig kifejezetten Very Important Person. Azt hiszem ezen a ponton jött el az idő amikor kettéválunk, na nem fizikailag, hanem a vágyainkat kielégítő források iránti igényünket illetően. Élvezettel és nem titkolt örömmel csapok le a zsákmányomra, de csak hümmögésre futja míg Demetrius rá nem kérdez a konkrétra. Újabb hümmögés a válasz, próbálom átgondolni, de eléggé frusztrál, hogy ezt pont most és pont itt akarja lebeszélni.*
-Hümmmm…..bővebben? Látatlanban is gyönyörű.
*És nem jön zavarba. Ami azt illeti én sem. Az sem érdekel, hogy ezek után már nem én diktálok, sőt! Kifejezetten tetszik ez a vadság, bár eddig nem éppen et az igényemet juttattam kifejezésre, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Demetrius, ógörög istenségként vesz mindent birtokba, kibújt a szög a zsákból és hacsak az bújt volna ki.~Ahhhh! Hát ez…Hűűűű! A legvadabb álmaim se….nehogy elengedj te emberállat!~
*Sikkantok nevetve a forduláson, ám mindez ami ezután következik felkorbácsolja az érzékeimet, a vágyaimat nem különben festi át buja döggé. Fenekemet a szerszámának dörgölöm, érzem a feszességét, keménységét és játékosságát, miközben már a bugyimban turkál. ~hát ez….eeeez fantasztikus. Tudja mit akarok. Honnan a fenéből? Ki súgott neked? Tán a többi isten?~
*Nem és nem tartom degradálónak ahogy ráfog a hajamra, kissé durva és vad de nem fájóan és nem megalázón, a maximális vágyat érzem ki belőle, a birtokolni vágyást, azt ahogy igazán a magáévá akar tenni és nem hűbérúri kegyetlenségből hanem mert teljességgel oda van értem, mert szomjazik és éhezik rám. Mitagadás, elég hosszú ideig koplalt, ahogy én is. Most robban ki belőlünk minden eddigi önmegtartóztatás. A szavai megnevettetnek de csak annyira, hogy ne rontsam el a játékot, egyébként semmi szükség nem lenne ilyesmire, már így is elolvadok tőle, de igaza van, sokkal élvezetesebb az izzó láva mint a forró tea nyári napsütésben.*
-Hűűűű! Hát….nem állok ellen biztos úr! Hacsak nem vár rám még nagyobb büntetés hatóság…..elleni erő…szakért.
*Azért rendesen elveszi a szavam, nem csak a gondolataimat kell rendezni hanem a nyelvem pergését is, nem könnyű ha az ember lányának hasában ezernyi pillangó verdes ugyanannyi villám elől menekülve.*
-Most akkor letartóztat? Meg is bilincsel?
*Hogy tovább tetézzem a bűneimet, még jobban hozzádörgölöm a fenekemet, ha már úgy is annyira szereti. A bugyimnak annyi, mostanra olyan mintha bepisiltem volna, de kit érdekel. szegény Oberon, első napja az új otthonában pont egy ilyen szenvedélyes akcióba fullad, én mondjuk örülök neki, de ő….a kanapé egyik sarkában kuporodik és csak néz azokkal a bánatos szemeivel és reméli, holnap majd vele is foglalkoznak majd. Úgy is annyira új neki a hely, hát még a gazdi, aki éppen úgy csinál mint Hector a menhely csúcskanja. Szerencsés csillagzat.*

18+

Sophia & Demetrius

Bár többségében azt mutatom, hogy a lábai előtt tudok heverni – mert hát így is van – nem szabad elfeledni a kapcsolatunkban, hogy én vagyok a férfi. Az egekig tudom emelni a csodálatommal, ám vannak bizonyos elvek, amelyekből nem engedek. Nem konzervatív, vaskalapos eszmét, csupán olyan téren, amelyek őt kímélik, és megtartják azt a romantikus, esetenként szenvedélyes jelleget, miszerint a nő legyen csak törékeny. Ha szükséges, akkor ritkán még irányítható, épp csak annyira, hogy érezze, valakinek olyan fontos, hogy a férfi kész a kapcsolatért áldozatot hozni, behódolni, mindezt úgy, hogy a saját döntéseivel taszigálja az imádott hölgyet az elvárt úton. Sophie pontosan átlátja ezt, még ha eljátsza, hogy dacos azért, mert törődni vágyom vele, s ebben nem tűrök ellentmondást.
- Na majd nem a fagyit emelem ki, attól aztán ki kapna gyomorrontást? – Riposzt az édes felvetésre, s többségében évek óta nem vettem ki szabadságot, beteg pedig pláne nem szoktam lenni, de a hőn áhított szerelmemért ez egyszer belefér, talán még két napra is elhúzzuk a dolgot, ha Miriam nagyi nem vág tüskés szőnyegporolót a lány amúgy imádnivalóan gömbölyded hátsójához, hiszen arra én tartok igényt. Úgy vélem a néni igen értékeli az őszinteségemet, s hogy boldoggá teszem a kisunokáját. Ha így megy tovább, akkor a nagyiból dédit csinálunk, igaz, egyelőre elvi szinten, hiszen a drága pincérnővel kerülgetjük egymást egy ideje, érdemi előrelépéssel még nem rohantunk, tényleg volt értelme mélyíteni a dolgot, ebből alakulhat ki talán valami életreszóló. Ahogyan közelebb lépek, és a falhoz préselem, érezheti az egyértelmű moccanást az ágyékom irányából, eddig ura voltam az érzékeimnek, most oly könnyedén engedem el, mint holmi papírrepülőt. Nem vagyunk már gyerekek, dobjuk csak nyugodtan sutba a finomkodást. Nem érzem magam öregnek, de hogy fiatalabb nem leszek, az már biztos. Fájdalmat ugyan nem okozok, vagy csak éppen, ahogyan kiszívom a nyakát, s hagyom, hogy közben kicsomagoljon, úgy tűnik a fájdalmas várakozás végre emlékké ködösül. Ahogyan megsimít, nem hagyom túlzottan nézelődni, más tervem lenne, igaz, ő is birtokba veszi azt, amiről úgy gondolja, hogy uralhatja. Ezt a súlyos tévhitet oszlatni vágynám, ám előtte még kiélvezem a karcsú ujjak érintését, a tekintetünk találkozik, s cseppet sem érzem magam zavarban.
- Hm.... kifejtenéd? – Kérdezek mégiscsak rá zavarbaejtő módon, mielőtt még azt hinné, hogy domina lehet. Több tekintetben is engedtem, hogy kezdeményezzen, most a jelre vártam, ám ő lesz a főszereplő, nem oly módon, ahogyan képzeli elsőre. A további tapogatózásnak nem adok helyt, bár végigsimítok felemelt combján, ám egy hirtelen mozdulattal perdítem meg, és már nem préselem annyira a falhoz mint eddig, csupán a kiszabadított fegyverrel nyomakodom a már előttem domborodó gömbölyded halomhoz, s előrenyúlva siklik be ujjam a fehérneműbe. A még szabad másik kezemmel beletúrok a sötét tincsekbe, gyengédségem pusztán egyetlen érzéki mozdulatig tart, hogy ráfogva a tincseire rántsak rajtuk egyet, hogy megfeszüljön a teste, és a bugyiban keresgélő ujjaimmal határozott kezelésbe vegyem a vélhetően már sikamlós állapotba került bűvös szentséget. Ágyékommal nekifeszülök, hogy még inkább tüzeljem a vágyát, s a fülébe suttogjak.
- Súlyos hibát vétettél a törvény ellen. Ez azonnali ítéletet, és büntetést érdemel. – Nyalok bele a fülébe, éppen csak annyira, hogy ne dübörögjön a dobhártyája, illetve ha csiklandós, akkor ne fejeljük le a falat. A további terveim már előkészületben, csupán vészesen húzom az időt, hiszen ki akarom élvezni vergődése minden pillanatát.

Demetrius & Sophia

*Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az életben lesz egy olyan harmonikus kapcsolatom mint amilyennek Demetriusszal érzem magam. Határozottan ő a férfi, mármint lelkiekben is, de képes arra, hogy néha fejet hajtson a kedvemért és ez nagyon imponál nekem. Ettől persze nem lesz sem gyenge sem papucs, ahogy beparancsolt a fürdőbe roppantul tetszett, az ellenkezésem is csak játék volt és mindketten élveztük. Én azt, hogy gondoskodik rólam és tudja mire van szükségem, ő pedig azt, hogy a pimasz ellenkezés ellenére is gondoskodhat rólam. Egy férfinak szüksége van ezekre a dolgokra, nem mind ilyen, de nem sajnálom ezt a tényt, mert így van összehasonlítási alapom és a mérleg nyelve Demetrius felé billent már az első percben és ott is maradt. A kedvességével és figyelmességével örökre odabetonozta. *
-Gyomorrontás? Ó te szegény, nem kellett volna annyi fagyit enned.
*Ja persze, nem is mondom túl komolyan, de azért megpróbálok a poén kedvéért egy kis sajnálkozást az arcomra festeni. Értem én, hogy holnap lógni fog a munkahelyéről, de ebbe nem szólok bele, mert egyrészt így velem lesz amennyit csak lehet, másrészt az ő dolga, az ő munkahelye, ő tudja, hogy megteheti-e vagy sem. Bár az egész most nagyon hirtelen jött, nem is tudtam rákészülni, azért megpróbálok holnap beszélni a nagyi szívével és Kayleyvel is, hátha össze tudok hozni én is egy gyomorrontást. Fürdés közben ezen is elmerenghetek, a hangok alapján pedig meg is nyugszom, mégsem volt ez a kutyus annyira bolond ötlet, jó kis ajándék és még egy nem egészen apró pont ami összeköt minket. Már csak a kertes ház kell fehér kerítéssel - ja nem, az a halálom - de a kerti sütő az jöhet a ház mögé a teraszra, kutyaház és homokozó, esetleg egy kisebb medence, hogy legyen a gyerekeknek hol pancsolniuk. Álmodozni lehet, nem? az már más tészta, ha a megvalósítást még nem tervezem, ahogy a szeretkezéssel, úgy vagyok az elkötelezettséggel is és észrevettem, hogy Demetrius sem gondolkodik másként. Őrület, hogy mennyire rám hangolódott és hagy a saját tempómban érvényesülni. Az pedig most kicsit felgyorsul, ahogy a légzésem is mikor hozzám lép és megcsókol. A nyakamon felejtett ajkai és nyelve már édesen kínoznak, nem akarom, hogy abbahagyja, felszólításomra felnevet azon a karcos, dörmögő hangon ami már nem csak megborzongat, hanem a bugyimat is nedvesíti. *
-Én meg a hasadra.
*Lehelem a kívánságom, hogy én is mondjak valamit, de nem kezdem el felsorolni mi mindenére vagyok még kíváncsi. Persze a hasikó az én gyengém a fenekén túl, aztán jöhet a többi. a határozott törölköző rántásos hadműveletre felsikkantok, fülig ér a szám, de aztán a vigyorgás mosolyra szelídül majd el is tűnik egy hatalmas izgatott nézésben. Ahogy végignéz rajtam olyan mintha a nagy de gyengéd tenyerével simogatna és még attól is majd` elcsöppen a nyálam ahogyan felsóhajt a fenekem markolászásától.*
~Ó igen! Markolásszad csak, el ne engedd......francos gombok, lecserélem őket tépőzárra. Ez szívem, mutasd csak a hasikódat hhmmmm.~
*Az utolsó gombra már nem maradt türelmem, majd reggel megkeressük, remélhetőleg még Oberon előtt megtaláljuk. A kutyus valószínűleg elfáradt a mai nap túl sok volt neki, most inkább azzal foglalkozik, hogy kisajátítson egy sarkot a kanapén. Nem is nézek oda, sokkal szebb látványban van részem - bocsi Oberon - Demetrius hasára csúsztatom az egyik kezem és bejárom minden négyzetmilliméterét. Tényleg finom, végig fogom csókolni, de csak majd akkor ha már vízszintesben leszünk. Addig élvezem a határozott férfiasságát amivel a falhoz présel, lehengerel, birtokol. Egyik kezemmel a nyakát karolom át és nem engedem el nehogy abbahagyja a csókolást, a másik kezemmel pedig a nadrágot oldom meg, hogy jobban beférjek. Lassan vándorolok lefelé, centikként veszem birtokba azt ami most már az enyém. *
-Ez annyira hmmmmm....
*Azt a lábamat melynek fenékrészét markolja, felemelem és átölelem vele, bele kapaszkodom és magamhoz szorítom, épp csak annyira, hogy izgató legyen de még kettőnk közé férjen a nadrágban kutakodó kezem. Halkan kuncogok és sóhajtozom felváltva, időnként egy apró sikkantást is beleszőve mikor különösen érzékeny ponthoz ér.*

A hozzászólást Sophia Donovan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 15 Jún. - 20:39-kor.

Sophia & Demetrius

Azt hittem erre mondják, hogy lelki társ. Egyetlen lélek, két testben. Sophie már többször mondta, hogy olyan érzése van, mintha ezer éve ismernénk egymást, én is így gondolom. Nem úgy kell mindezt érteni, mintha ikrek lennénk, akik felnőve találnak rá egymásra, és illesztik össze a kettétört medál darabjait, hanem úgy, hogy ha az ember valóban előhúzza mélyről a romantikus énjét, akkor tudja, hogy milyen lányt kívánna magának. És most megtörténik, valóban Sophie az, aki már a kisugárzásában is úgy felhívta magára a figyelmet, hogy akkor sem tudtam volna megfordulni, és elhúzni a csíkot, ha úgy igazán akarom. Biztosan lesznek olyanok, hogy nem értünk egyet, már talán eddig is voltak, mint ez a fürdőbe külsős, megfürdős, mégis olyan ügyesen lavírozunk, hogy nem bántjuk meg egymást, az egyik mindig vissza tud táncolni, éppen annyira, hogy átadja a dominánsabbnak az irányítást. És hogy én lennék az? Ebben igen. Összességében pedig változó. Ahogyan a taxiban vitt megmenteni az életemet, nagyon is határozott volt, ott nem lettem volna a taxisofőr helyében, még fuldoklva is elmerültem a rajongó csodálatban, amelyet éreztem édes kis pincérnőm felé.
- Örülök neki. Már így is nehéz lesz téged elengedni, de... holnap lehet, hogy váratlanul nem várt gyomorrontás áldozata leszek, elmegyünk a cuccaidért, és már eleve ide jövünk vissza. – Vetem fel a lehetőséget, végülis a törvény őreként már bőven rászolgáltam, hogy néha én is bűnözzek kissé, ugyanis ahol tudok segítek, most lennék egy picit önző, hogy a holnapomat a szerelmemmel tölteném, és mivel nem úgy készült, amit most kiagyaltunk, kár lenne a következő alkalomig várni. Ha szükséges akkor persze menjen be dolgozni, addig én helyet szorítok a lakásban a ruháinak, még ha pár napra is jön, ne kelljen bezsúfolni őket az enyémek közé, hiszen mégiscsak rend a lelke mindennek. Még akkor is, ha káosz a teste. Elmosolyodom ahogyan igazat ad nekem, valóban tökéletesek voltunk már az elején is. Nincs is mit ezen túlgondolni, csak fura lenne, ha máris azt mondanám neki, hogy szüljön nekem egy focicsapatra való kicsit. Elsőre még utaznék vele, kiélvezni, hogy csak ketten vagyunk a világban, ám határozottan komolyak a terveim vele. Első terv: fürdés! Addig én játszom a kutyussal, és tisztára varázsolom a folyosót, nincsen nehéz dolgom, az állatkát könnyen tudom kezelni, megőrülök a kutyákért, még csak idomítanom sem kell őket, gyorsan megvan a közös hullámhossz, s nem baj, hogy kan, legalább ez nekem is ujdonság. Ha készen vagyunk, akkor már csak várom a párom, ha már ilyen szépen rímel. Ez az a pont, amikor kijön, hogy bármennyire is egy édes, cuki lányként kezeltem eddig, nem sietettem magamat sem azzal, hogy felfedezzem benne a nőt. Romantikus énem mintha kivárt volna annyira, hogy többszörösen is megerősítsük, egymásnak vagyunk teremtve. Itt és most nem tudom észrevenni, hogy mennyire dögös. Igen, kénytelen vagyok ezt a szót használni, hiszen a csalafinta nézésen túl, amit eddig is megszokhattam tőle, most így ruha nélkül magyaráznom sem kell magamnak a vágyat, ahogy kutyusom gyorsan háttérbe szorul, és már emelkedem is, hogy a nőcihez lépjek. Meg akarta mutatni magát, nem okozok csalódást azzal, hogy elrettenek, sőt... Elnyújtott csókom nem pusztán áll meg az ajkánál, eljött az ideje, hogy felfaljam őt, mintha holmi Piroskát látnék benne, bőre minden pólusából sugárzik az érzékiség, meg akarom kapni, így felszólításán férfiasan felnevetek, és csak megrázom a fejemet.
- Már úgyis kiváncsi vagyok a fenekedre. – Oldom meg a törölköző csomóját, és egyetlen határozott mozdulattal lerántom róla. Olyan, mintha fürdőruhában lenne, mégis ez a fehérnemű összeállítás más, csalogatóbb. Megnézem magamnak, éppen csak annyira, hogy szünetünk ne váljon kínzóvá. Nem akadályozom az ingem gombjainak nyitogatásában, viszont nem is segítek, tegye csak a feladatát a drága hölgy. Addig a derekáról a hátsójára csúsztatom erős ujjaimat, és lágyan belemarok, épp csak annyira, hogy a tenyeremben érezzem, és mélyen felsóhajtsak a kéjtől. Nincs fenékfétiesem, az övé fogott meg ennyire. Most már a falhoz tudom préselni, hogy előrehajolva formás kebleit csodáljam meg, közben viszont az ajkát falom, nem kis lendülettel. Ha végzett a gombolással, a vállaimat előreemelve kibújok az ingből, majd az alatta lévő atlétát sebtiben ejtem a földre.

Demetrius & Sophia

*Minden vádam vele kapcsolatban dugába dől, bár ezt az elején is tudtam, játékos évődés volt csupán,hogy megemlítettem a kutyapisiltetéssel összefüggésbe hozott gondolataimat. Ha ő nem vette komolyan, én igen, rendre itt leszek, hogy gondoskodjam a kutyusról amikor Demetriust elszólítja a munkája, és persze annál többet is mikor itthon van. Ennél többre nem számítok, már a saját kulcs is bőven elég a boldogságomhoz. Aludtam már nála, ez sem lenn újdonság, az viszont már felettébb ha reggel nem megyek haza, vagy ha el is megyek dolgozni a büfébe, ide térek vissza a nap végén. Esetleg a hétvégén, amikor több szabadidőm van, együtt tölthetnénk az egész napot és az éjszakát, aztán megint egy napot. Kötelezettség nélkül, mert ha már ő ajánlotta, akkor minden bizonnyal nincsenek ellenérzései. Nem számít ideköltözésnek mégis együtt vagyunk mintha együtt laknánk, jobban megismerhetjük egymást, hiszen egyetlen reggel még nem bizonyíték semmire, akkor az ember hajlamos a szebbik oldalát mutatni, nem szándékosan persze, végül is mind ilyenek vagyunk, gyarlóak. A kérésre-kérdésre szélesen elmosolyodom, biztosan látsik mennyire boldoggá tett ezzel és nem is akaom titkolni.*
-Persze, hogy van. Ez igazán jó ötlet.
*Bátran mondok rá igent, nincsenek kétségeim, hogy jól kijövünk egymással, másrészt pedig minden bizonnyal szórakoztató lesz minden oldaláról megismerni. Nem ijeszt el az a tény, hogy nem régóta ismerjük egymást, nálunk minden másképp történt mint ahogy általában szokott, mégsem dőlt össze semmi sem kártyavárként, szilárdan áll a bástyánk. A nagyinak sem lehet kifogása, ha össze tudom mindezt egyeztetni a büfével, ha ő nem látja kárát, mert az első számú feladat az, hogy neki segítsek. Kayley pedig nekem segít azzal, hogy néha beugrik helyettem. *
-Nem volt eltervezett, de nekem határozottan rakétakilövésnek tűnt ahogy megismerkedtünk.
*És megint megborzongok a hangjától mielőtt szigorú apaként el nem zavar fürdeni. Jó, nincs vita, hogyan is lennék képes ennyi határozottsággal és rendőri tekintéllyel vitába szállni. Eleve esélytelen olyan édesen csinálja, hogy meg kell zabálni. Azt hiszem ez volt az a momentum ami a fehérneműm leltározására sarkallt a korábbi gondolataim ellenében. Testem rövid áztatása közben hallgatózom, szerencsére nem karnyi vastagságú az ajtó, némi hangfoszlány beszűrődik, amiből tudom, hogy Demetrius és Oberon máris jó barátok. Hallom azt is ahogyan nyílik majd csukódik a bejárati ajtó, valószínűleg a folyosó csillog-villog és a szomszéd néni is elégedett lesz. Ez fontos, mert a mostani erőtlen de jó kedvű ugatás később erőteljesebbé válik, azt hiszem hozok neki minden héten egy kis kóstolót a nagyi pitéjéből. Lefizetem, igen. Mindezen túllendülve, rövid gondolkodás után a melltartóra, bugyira veszem a törölközőt és nem a teljesen pucér testemre, egy kicsit meghagyva a Kayleyvel szövött terveinkből. A fehérnemű megvan, csak épp nem vadítóan dögös, ami nem is én lennék. Az ajtófélfának dőlök, semmi kihívó testtartás, a karjaimat összefonom a melleim alatt és hiába mosolygok, belül úgy izgulok mint egy kamasz az első randiján. Azt már tudom, hogy oda van a fenekemért, de eddig még nem igazán tévedt az arcomnál lejjebb a tekintete, szóval nem biztos, hogy a nem túl dús idomok bejönnek neki.
Első pillantásra látom, hogy mindketten meglepődnek, Oberon ott marad ahova Demetrius leteszi, mintha érezné, hogy itt most valami komoly és izgalmas dolog történik amiből nem akar kimaradni. A királyfim tekintete elég beszédes, kicsit megnyugszom a csillogó szemek láttán, de annál nagyobbat dobban a szívem amikor hozzám lép. A levegő is bennem reked amikor ujjai a vállamat érintik, egészen ás, naná, hogy más mint amikor az arcomat simogatta, vagy nagy merészen a nyakamat. A kinyögött két szó felér egy vallomással, nagyot nyelek, karjaim lazán a nyakára fonódnak és elmerülök egy olyan csókban amilyet még sosem kaptam. Eddig is borzongató volt amit a nyelvével művelt, de most….most azt érzem, hogy az övé vagyok. A szó legnemesebb és mindenféle sallangtól mentesen lecsupaszított értelmében. A nyakamra adott puha mégis követelőző csókok idején már soknak találom rajta a ruhát és az ingét kezdem el gombolgatni, hogy én is érezzem a bőrét.*
-Ne legyél szégyenlős, ne hagyd abba!

Sophia & Demetrius

Egész egyszerűen arról van szó, hogy elértem abba a korba, amikor már kialakult elképzelésem van a nőkről, hogy ha véletlenül lenne párom, mi lenne az elvárásom. Várhatnék-e el bármit? Ugyan... azt már megtanultam, hogy a nők nem csupán a gyengébb nem, ha olyan talál az ember akkor bizony valóban jár a királylány titulus. Igaza volt az én Sophie-mnak, mert tudtomon kívül romantikus vagyok, amolyan konzervatív módon, gyengédségre, figyelemre építve mindent, ami vele kapcsolatos, és bár olykor át kell vennem a gyeplőt, nem rángatom azt, csupán szelíden emelgetem, hogy terhesem közös kis kocsink útvonalát. Érzékien aranyos, ahogyan szereti, ha nőként kezelem, és ha szükséges, bizony visszavonul, hagyva, hogy határozott legyek. Nem is csoda, hogy közös filmnézéseink alkalmával is állandóan visszatért rá a tekintetem, az opera alatt is megsimogattam az arcát, olyan drága módon mélyült el. Nem leszek az opera rabja, ám közel sem volt rossz, így ha felmerül legközelebb a programtervek között, hát miért is ne tenném, hogy ismét próbát teszek vele? Felpillantok most rá, ahogyan rajtunk felejti a pillantását, Oberon igazán játékos pajtinak bizonyul. Claire-t nem is kell feledtetni, mind külsejében, mind habitusában másféle kutyus, meg ez még kölyök még, ráadásul kanokkal nem volt még dolgom. Kannak mondom, pedig herélt, a menhelyek már nem is adnak ki szaporodásra még alkalmas állatkákat, gondolom pont azért, hogy ne legyen még több kóbor eb. Így is nehéz mindnek szerető gazdit találni. Claire ugyan tisztavérű labrador volt, ám ez nem gond, a kevertek jobb immunrendszerrel rendelkeznek, ráadásul kizárhatjuk az epilepsziát is. S valahol komolyabb szinten fűz most már össze minket Sophie-val, nem csak együtt járunk, ha ránézek a kutyusra, biztosan az fog eszembe jutni, hogy ilyen téren -már hárman vagyunk.
- Összekötjük a kellemest a még kellemesebbel. Különben meg nem kellenek indokok, hogy azt akarjam, legyél itt minél többet. Néha igazán maradhatnál pár napig. Ha van kedved. – Ez megint csak afféle próbája annak, hogy mit szólna egyfajta próba összeköltözéshez. Kétlem, hogy belebuknánk, mégsem annyira félelmetes lépés számára, mintha nekiszegeznék valami ilyesmit. Nála még csak bemutatkozásszinten voltunk, hogy a lakótársának bemutatkozzak, így fordítva nem annyira esélyes, de nem is baj, különben sem akarnék Miriam nagyi idegeivel játszani, ha párszor ott alszom. Igaz, Sophie felnőtt nő, de tartsuk tiszteletben a néni erkölcseit is, ha már felém is nagyfokú türelemmel viseltetik.
- Ne mondd ezt. Ez nem egy rakétakilövés, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Így volt jó. Mindaz, ami történik velünk, talán nem eltervezett, nem is akarnám, hogy az legyen. – Mormolom kedvesen, mint egy fejlődésben lévő grizzley, és inkább a takarítás felelősségét veszem le a vállairól.
[color=darkcyan]- Nem. Egy édes tündér vagy, aki mindent szándékosan kifaggat. Azért fürödj, mert órák óta vársz rám a folyosón ücsörögve, és ez ellazít. Vita nincs. – Nyomok egy csókot az ajkára, majd sarkonfordulva hagyom el a fürdőt, nem is foglalkozva további ellenvetéssel, csakhamar csukódik is az ajtó, lám csak elértem a célomat. A kiskutya ott ugrabugrál a lábaim alatt, s mielőtt kimennék felmosni, a konyhai csaphoz viszem, hogy leültetve a pultra egy törlőkendővel finoman tisztára mossam, ehhez most nem kell külön kár. Még mindig cápázik, nevetgélve hagyom magam párszor elkapni, s mikor megunja, és hátradobja magát, akkor elégedetten simogassam meg a hasát. Hamarosan bátorodó vakkantások töltik be a kis garzont. Hogy fognak örülni ennek a szomszédok... Oberon most a földre kerül, és csakhamar megcsinálom a kinti felmosást, biztos ami biztos alapon egy virágillatú légfrissítőt is szórok a kinti levegőbe, majd bezárom az ajtót, immár belülről. Leülök a kanapé szélére, karomban a kis döggel, aki már látványosabb jobb illatú, mint az előbb, és most talán le sem kell vinni, ám hamarosan nem ártani ennie is valamit. Akárcsak a tündéremnek. A fürdő ajtaja nyilik, a kutyussal együtt mindketten odafókuszálunk, s itt van a teljesen képszakadás. Azok a csodás finom vállak, csak úgy hüledezek, ahogyan rátapad a pillantásom. Ha eddig kész voltam mindig az arcát nézni, most nem megy, a kivillanó térde egyébként is gyönyörű, azt hittem már bent felöltözik. Most alaposan meglepett. Leteszem a kutyust, aki mint valami plüss ottmarad a kanapén, s felemelkedek. Odalépek, hogy végigsimítsak a finom, hibátlan bőrén a vállainál. Ennyit azért csak szabad.
- Gyönyörű vagy. – Feltételezem nem azért jött így, hogy aztán ledobja a törölközőt, és felvegye az utcai ruházatot, hanem hogy megmutassa magát nekem. Remélem. Derekára csúszó ujjaimmal húzom magamhoz, itt most nem annyira érvényesül a romantikusabb, gyengédebb énem. Valahonnan mélyről húzom elő a férfit, aki most szeretni vágyik, bármit is jelentsen ez. Ujjaim satuként fogják, mégsem fájdalmasan, csupán erősen, biztonságot sugárzóan. Csókom korántsem felfedező, van benne egy nagy adag birtoklás is, hiszen a nyakára folytatom, majd a kulcscsontjára.

Demetrius & Sophia

*Úgy tűnik, hogy bármit csinálok azzal nem tudok mellélőni Demetriusnál, igazán édes ahogy minden hóbortomat mosollyal fogadja, de attól tartok a végén még elkényeztet aztán eheti a kefét a hibája miatt. Mindegy mikor állítok be hozzá, akár dögfáradt akár nem, akár dolga van akár nem, ő mindig vigyorog és átölel. És mindehhez azok a búbánatos szemek, kész vagyok tőlük, elolvadok. Nem akarom kihasználni és kisajátítani semmilyen módon, hiszen ilyennek ismertem meg. Veszélyes, kiszámíthatatlan, édes, önfeláldozó és vakmerő rendőrnek. Na jó, lehet, hogy vakmerőséget fel lehetne cserélni megfontolt bátorságra, igen, talán ez jobb kifejezés arra a hős lovagra aki a szívemben él. Nem hiába neveztem mindig királyfinak, bár ő rendre elutasította ezeket a „vádakat” nekem attól még csupán egy valami hiányzik tőle. A fehér ló amelynek a nyergében ülve elém vágtat.*
-Esélyed sem lenne ha megpróbálnád.
*Már eldöntöttem magamban és azt hiszem az elmúlt időszakban többször is kifejtettem neki néhány szóban, hogy mennyire oda vagyok érte. Ennek ellenére persze ő mindig ellentmond nekem így vagy úgy, mint aki nem hisz a saját karmájában, pedig még a Kayley történetével való hasonlóságokat is felfedtem előtte. Jót nevettünk rajta, de én hiszem, hogy mindaz ami velünk történt nem volt véletlen. El kellett hoznom azt a kutyust, noha hirtelen ötlet volt, ahhoz képest sokáig terveztem, de most, hogy itt vagyunk már tudom, hogy jól döntöttem. Elnézem ahogy a kutyival játszik és megint imádom, még a rövid hajával is amibe már nehezebb beletúrni, de még nem lehetetlen. Így is tetszik, kicsit új még nekem és alig várom, hogy megint megnőjön, addig viszont annyiszor borzolok bele ahányszor csak kedvem tartja, mert még ez sem okoz gondot.*
-Óóóó, igen, gondoltam, hogy a végén rámtestálod a pisiltetést. Valld be, csak azért, hogy minél többet legyek itt.
*Tudom én, bár nem ez volt a szándékom a kutyaajándékozással, most, hogy megemlítette, remek indoknak tűnik, hogy bármikor idejöjjek. Most már kulcsom is van. Minezzel a kijelentéssel leleplezem, kíváncsi vagyok hogyan fogadja. Semmiképp nem mondtam volna ellent neki, hiszen nekem is célom, hogy minél többet legyünk együtt, és bár nem szerelmeskedtünk még, annál izgalmasabb. Mostanra számtalanszor eszembe jutott és vágyom is rá, de azt hiszem pont azért mert késleltettük a dolgot, nem jutunk egyről a kettőre. Én nem tudom hogyan hozzam szóba, nem vagyok Kayley, hogy letámadjam a kanapén, ő pedig van annyira úriember, hogy visszafogva magát kerülje a témát. Patthelyzet. Talán be kellene vetnem azt a csábos fehérneműs akciót amiről Kayleyvel beszélgettünk, de elnézve a mai öltözékemet, ez nem ma lesz. *
-Köszönöm. Ez…..hűűűű!
*Aranyos. Egy szinttel feljebb léptünk, pont azután, hogy elmerengtem kicsit a szeretkezésről. Talán ezt is vehetném jelnek, de egyelőre nem kiabál az arcomba, hogy „Hé, figyelj! Én egy jel vagyok!” Félre teszem pár percre, aztán újragondolom. *
-Ó, ez jó! Előbb kellett volna hoznom.
*nem mondom, hogy én is szeretem, szerintem ost nincs itt az ideje az én részemről, ahhoz más alkalom kell, de ahogy ismerem magunkat, nem sokára el is jön az az alkalom. Megszabadítom a kezeimet a kutyapisitől és felfegyverkezem, mint kiderül teljesen feleslegesen. Demetrius elém áll és nem hagy felmosni. Én természetesen ellenkezem minden szavával.*
-Nem fagytam át……nem vagyok pisis!!!!! Ennyire büdös vagyok, hogy fürdeni zavarsz?
*már csak azért is lecsüccsenek a kád szélére, kezemben a felmosóval, mert a döbbenetem nagyobb mint a hirtelen megszületett ellenkezésem. Csak nézem mint egy elfáradt boszi a seprűjével, hogyan enged vizet – és tényleg! – önt bele fürdőhabot, szigorúan semleges illatút, hogy aztán könnyedén megszabadíthasson a felmosótól és a vödörtől.*
-Demetrius!.....Deeemeeetriuuuus.
*Először sértődötten emlegetem, majd amikor másodszorra szólítom meg, már inkább ravaszul bosszúálló a hangom. Azt hiszem most van itt az ideje, hogy beváltsam a „jel tickettet”. Megadom magam, közben leltározok fehérneműileg és konstatálom, hogy elég csábos ahhoz, hogy ne szégyenkezzek. Igaz nem fekete vagy vörös ahogy Kayley ajánlotta, hanem testszínű és nincs rajta masni sem csipke, de finom selyemből van és fényes. Nesze neked Demetrius! Én pancsizok ha azt mondod. Becsukom a fürdő ajtaját és elmerülök a finom, meleg vízben. Tíz percig áztatom magam, a lehető leghalkabban, mert közben hallgatózom, hogy a két lüke mit művel egymással odakint, végül kimászok a kádból és megtörölközöm. Visszaveszem a fehérneműimet, belecsavarom magam a törölközőbe és ahogy vagyok, vizes hajvéggel a vállaimon lépek ki.*

Sophia & Demetrius

- Akkor is... hihetetlenül édes vagy, hogy mit vállalsz be a kedvemért. Ahogy nézem már le se beszélhetlek magamról. Nem is akarlak. – Rázom a fejemet, amitől már nem hullanak a szemembe a hosszabb tincsek, a napokban voltam fodrászatnál, és egészen konzervatív, Sophie szerint mégis csinoska frizurát varázsoltattam magamnak. Nem tudok betelni a drágával, aki minden percemet átitatja azzal a boldogsággal, amelyet sugároz felém, hiszen lássuk be, annál aztán nem is kell több, ha van valaki férfiként, aki így néz ránk? Édes pincérnőm minden pillantásából rajongás, és szeretet sugárzik, a szerelemről még nem is beszélve. Vannak cinkos összepillantásaink dögivel, ügyesen lavírozunk a bolond tinikacsolat és a felnőtt komolykodás közötti pengeélen. Hiszen hol a különbség? Nem is nagyon kell felelősségteljesnek lennünk, vele mindig úgy érzem, teljesen mindegy, hány éves vagyok. Csak az a fontos, hogy már nem vagyok egyedül. S hogy csak a magány feloldása számítana? Korántsem. Akkor bárki jó lenne. Ám nekem ő kell, csakis ő. Tényleg egy romantikus film főhősének érzem magam mellett, vagy éppen kalandfilmbe illünk?
- Tetszetős és egyedi név. Biztosan nem fogom elfelejteni. Jól tetted. Ugye sokszor meglátogatod? Nem mindig van időm gyorsan hazaérni, kire bízhatnám, hogy levigye sétálni? – Nem, nem mártírkodom, van benne egy bújtatott reménykedés, hogy annyival is többet látom őt, netán itt is alszik. Pontosan tudom hogy megtenne értem már mindent, magam sem értem, hogy miért célozgatok neki így. Talán még nem szoktam meg, hogy van egy aranyos párom. Igaz, meg is kell tartani őt, nem elég csak addig körbeudvarolni, amíg megszerezzük. Bár ha belegondolok olyan szinten természetes volt minden, ami kettőnk között történt, hagyományos értelemben vett randink nem is volt, és máris tudtam, hogy nem tudok nélküle élni. Kényltelen vagyok, hiszen nem ajánlhatom fel pár hét után, hogy máris költözzünk össze, a lakáskulcs az, amely talán most idevág, ha véletlenül minden nap megjönne, és itt aludna, hát ártatlanul szét fogom tárni a karomat.
- Csak ha te is. Komolyan gondolom. – Nem veszem vissza a tenyeréből a kulcsot, ajándék volt, én mindenképpen kiváltok egy másodpéldányt a házmestertől, és ha Sophie nem él a lehetőséggel, hát nem baj. Nem cél, hogy elijedjen. Különben meg ha úgy alakul, hogy csak hónapok múlva találom a kanapémon, hát istenem, az sem lesz késő. Ha meg csak mindig megvárja, hogy én engedjem be, akkor igyekszem gyorsan hazarohangászni a melóból. Irodai munkát kérek, amúgy sem akarom lelövetni magamat.
- Szóval szeretlek. Pisilős kutyával együtt. Talán még jobban is, mint nélküle. – Nem, ez nem igaz, ennek a szerelemnek nincsenek fokozatai. A kutyussal a kezemben megyek a lány után, ám fél szemmel nézem csak, hogy mit is tesz a csinos barna, helytelenítően vágok be elé, hogy szembeforduljak vele.
- Dehogyis.. Átfagytál, pisis vagy, ezt most nem hagyom királylány. Szépen csüccs a kád szélére, engedek neked egy forró fürdőt, aztán kimegyek, és feltakarítok én. Ebből nem engedek. Na gyere Oberon. – Teszem le a kutyust egy pillanatra a lábamhoz, és figyelek rá, hogy ne kóricáljon el, remélem ide már nem fog pisilni, egyenlőre csak szaglászik. Már engedem is a meleg vizet, és illatosítom egy semlegesebb tusfürdővel, amióta ismerem Sophie-t, ilyesmi is van, biztos-ami-biztos, hogy ne pasis illatot kapjon. Ha kész vagyok, akkor kiveszem a kezéből a felmosót, a másik kezemben a vödröt, a kutyust pedig édes hivogatással terelem ki a nappaliba. Ha kiérünk, a lány becsukhatja a fürdő ajtaját.

Demetrius & Sophia

*Sokszor voltam már itt, főleg mióta Kayley beköltözött az életembe, de sosem jutott eszembe, hogy kulcsot kérjek, az olyan komoly dolog, továbblépős. Noha nem lett volna vele semmilyen hátsó szándékom, azért ijesztő lehet egy férfinak aki régóta él egyedül és már berendezkedett az agglegény életre. Most nem kellett várnom a lábtörlőn ücsörögve, igaz a szomszéd néni felajánlotta, hogy nála megvárhatom Demetriust, de a kutyussal együtt nem akartam a terhére lenni. Egyébként szívesen vártam rá, akár az éjszakába nyúlóan is izgultam volna a lépcsőházban, mert megéri. Az a tekintet és az a mosoly amivel fogad, olyan számomra mint amikor kinyílik az első virág tavasszal. Biztosan mindenki érezte már azt amikor egész nap minden balul sül el, hideg van, esik az eső, átfáztál és minden ruhád vizes, ráadásul még le is locsolnak, éhes vagy és már ott tartasz, hogy képzeletben iszol egy forró teát hátha attól kicsit jobb lesz. Hazavágyódsz, a meleg nappaliba, a kanapédra a puha, bolyhos takaród alá egy csésze finom gyümölcsteával, vagy tejeskávéval, kakaóval, kinek mi tetszik. Amikor mindened száraz és kezd lekúszni a lábujjadig a melegség, akkor otthon érzed maga, akkor biztonságban vagy. Az érzés a négy falat is palotává varázsolja. Ugyanezt érzem én is amikor Demetrius megérkezik és átölel. *
-Nem baj, nem voltam egyedül.
*Nem hiába ragyogó a mosolyom amit neki ajándékozok, egyszerűen nem tudok betelni vele. A meglepődésére csak vállat vonok, bégül is mindegy, most már itt van és nem számít semmi. az elmúlt idő a semmibe vész az a lényeg, hogy most már itt van, bemehetünk, elrendezhetjük Oberont, már ha nem akarja visszavinni a menhelyre. Az is benne van a pakliban, hogy a kis akciómmal mellélövök, számításba vettem, mondtam is a menhelyen, hogy ne vegyék kézpénznek. Megtartanám én de nem lakom egyedül, Kayleyvel pedig nem beszéltem erről. Igaz, Demetriusnak sem.*
-Nem én adtam neki a nevet, már megvolt. Annyira aranyos, szerintem ez egy jel, el kellett hoznom.
*Nem véletlenül voltam ott, szóval bármilyen jelet belemesélni a történetbe elég nagy butaság, de azért csak van alapja. a Szenivánéji álom egy másik szereplője Demetrius. Mi ez ha nem a karma? Kayleyvel is annyi hasonló dolog történt velünk, hogy hinnem kell benne, s ahogy elnézem Demetriust és Oberont, máris egymásra találtak. Közben két ujjal előhúzok egy zsepit a zsebemből és megtörlöm vele a kezemet, kicsit pisis lett, hát istenem, az egész folyosó az, hol kisebb, hol nagyobb foltokkal tarkítva. felveszem a tálkát és teásbögrét amit majd egy alapos mosogatás után vissza kell szolgáltatni a szomszéd néninek, de közben már Demetrius is nyújtja a kulcsát. Elveszem, hogy kinyissam az ajtót, hiszen tele van mindkét keze, de a kinyitás pillanatába beleakad a mozdulat. Elhűlve nézek rá.*
-Az enyém? Biztos, hogy ezt akarod?
*Na jó, végül is nem azt kérte, hogy költözzem ide, csak a jövés-menést szeretné megkönnyíteni és nem kellene a lábtörlőn várnom rá ha eszembe jut valami váratlan, őrült dolog mint például kutyát ajándékozni neki. Lássuk be, nálam gyakoriak az ilyen meglepik, a nap minden percében eszembe jut és persze jár az agyam, képzelgek, álmodozom és aztán úgy érzem az egyiket meg kell valósítsam, és akkor rohanás van. A mondat végére azonban már mindent értek az a legegyszerűbb és legnagyszerűbb. Fülig is ér a szám miközben azért kinyitom az ajtót és bepakolok mindent a folyosóról az előszobába.*
-Szóval szeretsz? Még egy pisilős kutya után is?
*Mint egy hazaérkező házaspár, úgy pakolászgatunk odabent, még nem érzem otthon magam a lakásában, de tudom mi hol van. Először is kezet kellene mosnom aztán rendbe tenni a folyosót, míg Demetrius kiélheti minden szeretetét a kutyussal, akinek nem kell több hét, hogy a saját otthonának érezze a lakást. Akkora kutyaólat kapott most, hogy foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá. Elindulok a fürdőbe, menet közben válaszolgatok.*
-Kezet mosok és rendbe rakom a folyosót, addig pihenj. Egész jó, ma semmit nem öntöttem ki, igaz a vége felé már eléggé izgatott voltam a délután miatt, tudod az az érzés amitől jókedved van és belülről szétfeszít és egész nap csak vigyorognál mint a vadalma. És neked milyen napod volt, mi húzódott el ennyi ideig?
*Közben kezet mosok és sikerül előszednem a felmosót is, ezzel felfegyverkezve állok meg a nappali ajtajában és várom meg Demetrius válaszát, hogy azután felmossam a kutyapisit a folyosón. Igazán romantikus, de hát én szerveztem, nem lehet egy szavam sem, de életem férfijának boldogsága, jókedve mindent megér.*

Tárgy: Re: Vágyak vonzásában II. évad első rész

» Vágyak vonzásában - 1. rész
» Vágyak vonzásában 2. rész
» Vágyak vonzásában - 3. rész
» Depew park
» Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)