Depew park

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Már nem volt lelkiismeret furdalásom a megrándult bokám miatt, szerencsére hamar meggyógyult annyira, hogy nem kellett az egész időt a szállodai szobában töltenünk. Nem kirándultunk már olyan nagyot mint terveztem, de volt könnyű séta, városnézés, egy kis vásárlás is. Persze nem vertem magam nagy költségekbe, de mégis szerettem volna emléket hazavinni és a nagyinak is vettem egy apróságot, és Freddynek is,mivel ő is elég sokat bevállalt, hogy legyen pár szabad napom. Kayley-vel sajnos alig találkoztam, mert a legtöbb időt Demetriusznál töltöttem, és ők ketten még nem is találkoztak, Oberont is én vittem át a saját lakásomba, ami elég fura volt, de lassan kezdtem magam Demetriusznál otthon érezni magam. Nem volt tudatos a lassú költözködés, egyszerűen így alakult, jóformán már minden holmim nála volt és munka után amikor hozzámentem, nekiálltam takarítani,mosni és még vacsorát készíteni is volt időm.  Valami gyors, valami ízletes, valami diómentes.
Korábban meséltem neki az előző kapcsolatomról ami zátonyra futott, de nem is ez volt a lényeg, hanem az ahogyan a nagyim elnevezte.  Amikor Dem felvetette az opera ötletét, nem volt kérdés, hogy kivárjuk amikor műsorra tűzik a Figarot, vagyis A sevillai borbélyt. Már nagyon vártam, természetesen nem voltam fanatikus operarajongó, de szívesen néztem meg néhány előadást korábban is a szüleimmel. Gyakran nem értettem egy szót sem abból amit énekeltek, mert az opera igazán a saját, szerzett nyelvén a legjobb, de a műsorfüzetbe le voltak írva a szövegek és a tartalom is. Egyébként is szerettem az olasz nyelvet, annyira dallamos és pergő volt, egyszerűen imádtam. Egyszer a fejembe is vettem, hogy megtanulok olaszul, de nem volt elég kitartásom hozzá, megfelelő anyanyelvi tanár nélkül pedig lehetetlen volt. Demetrius kint harcolt a csokornyakkendőjével, én a hálóban készülődtem még mikor rákérdezett hogy állok. Azért egy eseményre készülődő nőtől felelőtlenség idő előtt firtatni ezt.* -Egyenesen. Nem mellesleg mindjárt készen is vagyok. *Kuncogva válaszoltam és alig öt perc múlva már kint is voltam. Szembeálltam vele és kivettem a kezéből a nyakravaló bokrétát.* -Hagyd csak, majd én. Érdekes, hogy a férfiak hordják, de csak a nők tudják megkötni. *Nagyot sóhajtottam színpadiasan, ha már operába készülünk,legyen meg a feeling. Még egyet igazítottam és készen volt a csodás csokor. *-Mehetünk. Ha lestoppolsz egy járőrt, szirénázva hamarabb odaérünk. *Adtam mindjárt a tippet, persze tudtam, hogy ilyet úgy sem tesz. Demetrius a végtelenségig becsületes és szabálykövető volt. *

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Sok mindenre számítottam elterelés címén de felolvasó estre nem, ezért nem meglepő, hogy fájón felnyögök mikor azt említi, de egyben meg is könnyebbülök, hogy egyszer s mindenkorra megszabadultam ettől az elfoglaltságtól. Tudatom hátsó sarkában azért foglalkoztat a kérdés, vajon miből olvasott volna fel, elvégre nem hoztunk magunkkal könyvet, még a Káma Szutrát sem. Pedig azzal kibékültem volna, a legkönnyebb tanulás az, ha az elméletet összekötjük a gyakorlattal. rábólintok a válaszára, hogy "helyes" és nem is foglalkozom vele többet. Mármint a témával, Demetriusszal egyre inkább. Bezsebelem a puszimat és tovább ejtőzöm míg ő a recepciós és a jég fogadására készül. A nagyi kerítősége is szóba kerül, ő érti a stratégiát, én nem és játékosan kötekedő eszmecserébe kezdek ezen a téren.*
-Na igen, de ha nem szimpatikus? Vagy büdös a szája? Vagy úgy egyébként egy tapló? Szerintem a szerelem a lényeg nem a foglalkozás. *És nem is gondolok most arra, milyen nehéz egy rendőr feleségnek. Demetrius nem tudja, mert nem akarom még ezzel is terhelni a lelkét, de gyakran a frász jön rám éjszaka amikor szirénázást hallok az utcáról, és úgy egyébként is aggódom ha rá gondolok. Márpedig elég gyakran gondolok rá amikor nincs velem. A büfében még csak-csak elmegy az idő, nem érek rá merengeni, de ha egyedül vagyok eszembe jut és előfordult már, hogy annyira beleéltem magam az elvesztésébe, hogy remegni kezdtem. Erről sürgősen lebeszéltem magam, nem opció, hogy belebetegedjek olyasmibe ami meg sem történt. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy Demetrius tud vigyázni magára, arra a képre gondolok amit a híradóban láttam a megismerkedésünk elején, lazán sétált a halállal szembe, mintha puszipajtások lennének és tudná, hogy őrá nem feni a fogát a kaszás. Elhessegetem most is ezeket a képeket és egy egészen másikra koncentrálok, arra ami szintén nem létezik….még, és sokkal izgalmasabb….szexuálisan. Dem zavarban van, nem nagyon de azért mégis és irtó cuki. Ettől nagyon szélesre húzom a számat.* -Csak egyetlen kép és nem fotó hanem festmény. Ki tudja, száz év múlva talán nagyon értékes lesz. *Ránevetek, biztatom, hogy ne legyenek ellenérzései, úgy sem tenném meg, hogy bárkinek megmutatnám, csak szeretnék benne gyönyörködni, és még sosem volt élő, emberi modellem. Még Kaylie-t sem festettem le, még egy portrét sem csináltam róla, emlékezetből sem. Hihetetlenül izgalmas lenne. Nem tudom tovább ecsetelni mert meg jön a szobaszolgálat és megtöri a beszélgetésünket, később sem, mert Demetrius félpucéran jön vissza a jéggel a kezében, arcán azzal a férfias, bugyinedvesítő mosollyal amit nagyon remélek, hogy másnak nem mutogat.* -Ennyit a figyelemelterelésről. *Morgom egy félmosollyal az arcomon. Tetszik persze és tudom mi fog következni, ha még sem, visszaadom a nem létező diplomámat férfiismeretből. Megkönnyebbülés érzése suhan át rajtam ahogy a hideg körbeöleli a bokámat, a testem ellazul, pedig azt sem tudtam, hogy feszült. Lesz ez még így se. Az érzések váltják egymást, remek párosítás a fájdalmas bokám enyhülése és a másik lábam simogatásának élvezete. *-Húúú, ez jó. *És sikkantok, mert lehunyt szemeim miatt nem látom mire készül, csak érzem a hirtelen rántást és hallom ahogy a nadrágom cipzárja felsír. A szemeim mesmeg kipattannak, Demre nézek és megemelem az egyik szemöldököm a határozott utasításra.* -Megdolgoztatnád szegény sérültet? * Felfújom az arcomba hulló tincset és nyelvet öltök a távozó Demetriusra. Nem megy messzire sajnos, de annyi időm azért van, hogy kitúrjam a meglepetés csomagot a szekrényből és ha már olyan nagy luxusban élünk itt, hogy van szobaszolgálat és konyha is, elugrálok a fürdőbe és én is bezárkózom. Ha Demetrius rám kopog, csak kiszólok, hogy mindjárt és jól vagyok és tegye le magát az ágyra, különben nem jövök ki reggelig. Lehámozom magamról a ruhát és felveszem a fekete, vörös csipkeszegéllyel ellátott, félig fűzőnek is beillő kombinét a bugyijával együtt. Kiengedem a hajamat és izgatóra kócolom. Nos a hátfátyol tánc bőven nem lesz elegáns és könnyed, de talán a látvány kompenzálja majd a neglizsében való bicegésemet. Remélem, hamar felpattan az ágyból ahova száműztem és a karjaiba kap. Aztán jöhet a lepedő akrobatika, kombinálva a sosem olvasott Káma Szutra gyakorlatba való átültetésével.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Szóval egyre csak az jár a fejemben, hogy mennyire elcsesztem a kis hétvégénket, pedig mennyi ideig szerveztük, főleg Sarah miatt. S milyen régóta vártunk erre, hiszen még nem is voltunk kettesben sehol. Most sem vagyunk technikailag de Oberon nem számít. A lényeg, hogy megérdemeltük ezt a hétvégét, én meg puszta figyelmetlenségből elrontom. Demetrius most engem fog ápolni és egész idő alatt be leszünk zárva a szobába. Fenébe. Nem túl jó kilátások és Oberont ki kell vinni napjában többször is, akkora szegény, hogy meg fog bolondulni a mozgáshiány miatt. Olyan szépen elterveztem. Egy kirándulás és sok kis séta a kutyival, kéz a kézben, egy kis sütizés, szigorúan dió nélkül, kellemes vacsora az étteremben és végül egy kis nasi az ágyban filmnézés közben, az egészet pedig megkoronáztuk volna a szexszel. Naná, hogy felkapom a fejem mikor figyelemelterelésként én arra gondolok, Demetrius viszont a lábam pihentetését helyezi előtérbe, miután közölte velem, hogy még fájhat a lábam jobban is. *-Dem! A szexhez semmi köze sincs a lábamnak, anélkül is lehet…mármint nem kell használnom ahhoz, hogy alaposan és minden tekintetben eltereld a figyelmemet. Sőt! Ha már terhelhető lesz a lábam, nem lesz okod elterelni. *Nagyon remélem, hogy a kuszaság ellenére is sikerült nagyon szépen levezetnem miért hibádzott az amit ő mondott. Ha hozzáveszem még a nagy őzike szemeket melyeket még csak gyakorolnom sem kellett, akkor kész a siker. Mondanom sem kell, hogy nem egyvégtében fekvésre észültem és ha fél lábbal kell ugrálnom ahhoz, hogy felvegyem a Kayleyvel kiválasztott csábos fehérneműt és abban lejtsek hétfátyol táncot, akkor megteszem, legfeljebb nem lejtés lesz hanem nyuszi ugrálás. *-A nagyi? Mint a szél. *Nagy lendítéssel mutatom, hogy mennyire, mert a nagyi aztán tud, ráadásul úgy, hogy észre sem veszem, viszont Dem nem a nagyi kerítése, ő magától jött, a sors sodorta az utamba a kávéimádatával és a csillogó szemeivel, és mert megnézte a fenekem. * -Férjet nem de összehozott volna az összes rendőrrel aki megfordult a büfében. Nem is értem hogyan nem találkoztunk korábban. De azt hiszem ennek így kellett történnie. *Elmerengek egy kicsit de aztán rátérek arra a témára amitől azt várom, Demetrius majd nagy szemeket mereszt és kiakad. És nem. Egyből rábólint, persze feltételekkel, de kit érdekel. Már azon agyalok melyik póz lenne elég férfias hozzá, mert azért nem akarok belőle hímringyót csinálni még egy kép erejéig sem. Elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól.* -Csak én nézlek, ígérem. ~meg majd Kayley~ még senkit. Nem termettek vászonra, de te….komolyan mondom kiköpött modellalkat vagy. *Nem viccelek bár olyannak hangzik. Elképzelem a tenger partján a homokban fekve,ahogy a hullámok átsiklanak a testén, a hold világította fehér habok pedig lassan csordogálnak le rajta. Egészen nedves lett a bugyim. A szobaszolgálat hihetetlenül jól tud időzíteni, a kopogás az ajtón azt jelzi, megjött a jegem. Oberon repülőrajttal indul az ajtó felé majd a nagy döndülésből sejtem, hogy rá is ugrott. Demre nézek incselkedően és átadom a terepet, intézze ő, én addig azt hiszem tisztába teszem magam.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Nem csak a csókokkal lehet elvonni a figyelmemet, Oberon kaki témája is egy ilyen információ. Jót nevetek rajta, mivel nem nekem kellett feltakarítani, és Dem igazán bosszúsnak látszik, pedig tudom, hogy nem az. Szereti a kutyust és tudja mit miért csinál. Gondolom tegnap el voltunk foglalva sok minden mással és nem figyeltünk rá kellőképp, főleg Demetrius, mert ő volt vele a nap folyamán, szóval az ő sara. Azért eltölt némi elégtétellel, hogy nem csak én kapok Oberon figyelmességeiből.* -Látod?! Szeret téged. *Csodálkozom, hogy erről nem tudtam, máskor bezzeg eldicsekszik Demetrius a kutyusunk cselekedeteivel, de azok mind jó dolgok. Na persze, ha apának is ilyen lesz akkor megnézhetem magam, mindent el fognak titkolni előlem, a kis összeesküvők. *-Lüke vagy te. *Mosolygok rá és kap még egy puszit a történetért. Meg a felmosásért. Ahhoz képest, hogy mennyire fáj a lábam és még bennem van a félsz, hogy eltört, vagy valami komolyabb amit nem lehet kis borogatással meggyógyítani és így az egész kirándulást elcseszem, egész jól elvagyok. Mondhatni harmonikus a hangulat. Demetrius könnyedén oda figyel rám és a ki nem mondott vágyaimra, mindig tudja, hogy mit kell mondani vagy tenni ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ez pedig csak azért lehet így, mert egymásra vagyunk hangolva. Sarah ezt sosem fogja megérteni és azt sem, hogy miért nem sikerül szétválasztania minket. Ha nem hagy fel az akcióival, azt hiszem egyszer bemegyek az őrsre és jól behúzok neki. A szobában már csak a jégre kell várnunk és az elsősegély dobozra, remélem nem küldenek egy orvost. Persze ez nem első osztályú hotel, hogy legyen külön szállodaorvosa, talán megúszom. Nem szeretem a felhajtást, ha orvos kell inkább elvitetem magam Demetriusszal a kórházba, próbál megnyugtatni, hogy erre nem lesz szükség. *-Áááhááá! Most megnyugtattál. Fájhatna ennél jobban is? Háhh! *Nem vagyok kényes hercegnő, de nekem ez a fájdalom is bőven elég, azért mert épp csak sirdogálok, nem is a fájdalomnak szól hanem a kétségbeesésnek és a tehetetlenségnek, meg annak, hogy nem mehetünk holnap kirándulni. Belül azért nyeldekelek rendesen, ha egyszer ennél jobban fog fájni valamim, biztosan elájulok. Addig viszont legalább egy kis élvezkedés jár nekem, ha egyáltalán annak lehet nevezni a borogatás és Demetrius párnatorony építésének eredményét amit a lábamban érzek; pici megkönnyebbülés és a lüktetés hiánya. *-Elvonod…jóóó! Szeretkezni fogunk? *Nekem a figyelemelvonásról ez jut eszembe, de Demetrius ennél prózaiabb. Felnevetek a feltételezésen, a nagyim okos ugyan és remekül kombinál, de mindez mondjuk úgy, józan paraszti ész. A nagyi nem tanult tovább, hamar férjhez ment és utána a családjának szentelte az életét. Demetriusnak ugyan nem mondtam még, az ember nem ilyesmivel kezdi az ismerkedést és később sem ez a fő beszédtéma. A nagyinak nem az anyukám az egyetlen és első gyereke, volt még egy fia, csak nagyon pici korában meghalt. Szóval a nagyinak nem a továbbtanulás és a karrier volt a fontos, hanem a család. Ahogy nekem is. *-A nagyi sütiket süt, ez a hobbija. De tényleg szeret tévét nézni és szereti a vetélkedőket, de jobban leköti a hímzés. Azt hiszem tőle örököltem a művészi hajlamomat. Régen nagyon ügyesen rajzolt, de mára az már túl finom mozgás amire nem képes a kezeivel. Az ujjai már nem olyan mozgékonyak és az ízületei…tudod. Ja és persze imád keríteni. *Nem kicsit. A büfében pedig van rá lehetősége. Ám azt hiszem az igazi szerelem a nagypapa után mégiscsak a büfé. *-Megkérhetlek valamire? Ha hazamegyünk, modellt ülnél nekem? Természetesen pucéran. *Na ettől ki fog akadni az biztos. Pedig olyan képet festenék róla, hogy beleszeretne magába.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Szemtelenül kihasználom Demetriust, és bezsebelem a csókokat, mindegyiket mosollyal kísérve, mert legalább arra a rövid kis időre elfelejtem a fájdalmat, vagy nem érzem annyira. Oda is kapok ahova nem mutatok, úgy érzem nem is olyan nagy pofátlanság ez, hogy sérülésemet felhasználva csikarok ki tőle édes puszikat, önként és majdnem dalolva adja. Mindezzel nem mulasztja el a valódi okot, a sérülést, a fájdalmat, de azért jólesik és egy kicsit jobb kedvvel nézek a hotelba való visszautazás elé. Azt hiszem viccet csinálni az ő bajából nem szép, de vagyunk már olyan jó kapcsolatban, hogy ez ne okozzon gondot, egészen másképp fogja fel, ezt a nevetése is elárulja, olyan könnyedén ejti ki, hogy én vagyok a legnagyobb gyengéje, hogy fel sem fogom a mélyebb értelmét. Még nem, de azért ott mocorog bennem tovább minden szó és később, ha már az agyam nem a fájdalommal foglalkozik, ezt is előveszem újra. Egyelőre el vagyok telve magammal, hogy fontos vagyok neki.* -Te pedig az enyém. ÉS ki a másik gyengéd? *Azért ne menjünk el nagyon a szavak mellett, igen féltékeny vagyok de még egészséges szinten tartom és nem is azért kérdeztem vissza mert rosszat sejtek, csak cukkolni akarom. Másrészt ez is eltereli a figyelmemet a jelenlegi bajomról. Tény és való, hogy Dem nem operaénekes, de ha őszinte akarok lenni jobban izgatja a fantáziámat az, ha mélyen suttogó hangon a fülembe duruzsol. *-Szerencse, hogy nem voltam cserkész. *Az én énekhangom is maximum a zuhany alá való, ahol a csobogó víz vokálozik igen erőteljesen. Mindezt nem kamatoztatom a hazafelé vezető úton, csak nyüszörgök mint egy vackán felejtet cica, néha belekuncogva Oberon nyüszítésébe. Ketten egész jó csapatot alkotunk, kérdés, hogy Demetriust mennyire zavarja ez a vezetésben. Nem árulja el, de mikor a kiugró kutyura rámordul, tudom, hogy ideges. Belecsókolok a nyakába mikor újfent a karjaiba kap, megküzdök a sietős léptei által generált rázkódással, és meg sem kell játszanom a recepciós előtt, hogy mennyire szenvedek. *-És jeget, sok jeget kérünk. *A liftben kisebb stratégiai komplikációval találjuk szembe magunkat, de megoldjuk. Oberon a sarokba kerül, én a két fal közé, Demetrius pedig kiszálláskor keringőzik. Mindez apróság ahhoz képest, ahogy végül bejutunk a szobába, mert Dem mindkét keze foglalt természetesen, így nekem kell félig lehajolva beletalálnom a kulcslyukba, ami elég nehézkes tekintve, hogy nem látok le odáig saját magamtól, Oberon pedig nem hallgat a jó szóra, nyalogatja a kulcsos kezemet, mert a drága így próbálja csillapítani a nyűgömet. A nagy kutyába pont akkora empátia szorult mint a termete és ezt nem lehet felróni neki, jóllehet eléggé útban van szegény és Dem sem könnyíti meg a dolgát a szigorú tekintetével.* -Gyere Oberon, ide….ez az, okos kutya. *A kezemet nyújtom neki az ágyon fekve és ha Demetrius csúnyán néz, akkor felszisszenek, akkor is ha éppen nem fáj annyira amit csinál, de akkor legalább velem foglalkozik nem a kutyival. Egyébként már nem sok vizet zavar, a fejemhez nyomja a magáét és végignyalja az arcomat. Érzi ő is, hogy valami nem kerek és próbál segíteni. *-Most már a helyén van? Nem kellene elmenni orvoshoz? Biztos, hogy nincs eltörve? *Nem mintha nem bíznék Demetrius tudásában, de talán érdemes lenne megnézetni, nem tudom milyen messze van innen az orvos, egy kórház ahol ellátnának, vagy legalább egy röntgent csinálnának. *-Ó! Ez jó…nagyon jó…hhmmmm…kellemes….finom. *Nyöszörgöm jólesően ahogy a hideg vizes törölköző a lábamra kerül, majdnem annyira jólesően mint a szeretkezéseink közben. *

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

-Téééényleeeg? *Még a fájdalmon túl is forogni kezd az eszem, a női, a fondorlatos, a cselszövő. Nem mintha ártani akarnék Demnek, és kihasználni sem tervezem, de ez úgy jön mint törött lábra a gipsz. Remélem az én lábam nem tört el és mire hazaérünk teljesen meggyógyul, épp elég ideig hagyom magára a nagyimat míg itt vagyunk. S tessék, az egész kirándulásból, pihenésből a végén nem lesz semmi, mert engem kell ápolni, ráadásul az összes megtervezett programot lemondhatjuk. Maximum tévézhetünk, vagy elmehetünk a helyi horgoló szakkörbe. *-Itt is fáj…és itt is. *Mutatok az ajkamra és aztán a kézfejemre. Ártatlan évődés de legalább kapok oda is csókot. Demnek igaza van, valahányszor történik valami nekem fáj és nem neki,szóval kezdhetek aggódni, ha összekötjük egymással az életünket, mi vár még rám. *-Azért nem vagy te sem makulátlan. Dió ide, dió oda. *Nyelvet öltök. Nem szívesen emlékeztetem az allergiájára, és az nem is figyelmetlenség hanem betegség, de nem jut eszembe más amivel az orrára koppinthatnék mielőtt még nagyon elszállna magától a hős úriember. *-Köszönöm, igazán kedves tőled. De tudod nem minden arany ami fénylik és nem minden cserkész operaénekes. *Nyöszörgöm kicsit szenvedősen de mosolyogva . Sajnálhatnám én is amiért neki kell cipelnie egészen a kocsiig, de minden éremnek két oldala van, örüljünk, hogy nem Oberonnak esett baja, egyrészt mert imádom a kutyust, másrészt ő sokkal nehezebb nálam még így kölyökként is. Egyébként ketten kellene vinnünk mert olyan nagy és hosszú, hogy Demetrius karjában el sem férne. Ehhez mérten én habkönnyű tündér vagyok. Kap egy hosszú csókot, hogy eltereljük a figyelmemet a fájdalomról, remélem az övét nem terelgetjük az útról, mert a végén mindketten bajban leszünk. A kocsiban aztán kényelembe helyezhetem magam, elfoglalom Oberon helyét hátul és végignyúlok az ülésen, hogy fel tudjam tenni a lábam. Mondhatnám, hogy megnyugodtak a kedélyek, de látva a máris lilásra és elefántnyira duzzadt bokámat, egész úton a szállodáig kesergek. Hangosan. Pityergek, de persze Demnek vezetnie kell, szóba sem jöhet, hogy vigasztaljon, ezért marad a nyöszörgés, Oberon pedig rákontráz némi fájdalmas vonyítással, Egyszóval az egész út egy merő hangzavar. Még meg sem várom, hogy Dem kiszálljon, már nyitom az oldalamon az ajtót, ám ez nagy hiba volt, mert Oberon olyan mint Pavlov kutyája, ha ajtó nyílik ő megindul. Épp csak most rajtam keresztül. A nagy testével hátra „repül” majd boldogan, hogy megszabadulhat a zajos, guruló dobozból, a vállamon és a fejemen keresztül robban ki, egyenesen neki Demetriusnak, ha addigra ő is odaért. Némi jajveszékeléssel vegyes nevetés és pityergés hallatszik felőlem.* -Ha eltört, sikítani fogok. *Fenyegetem meg Demetriust, mintha ugyan ő tehetne az egészről, végül a nyakába vettem magam.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Na igen, az önkritika nagyon fontos és ezt próbáltam magamban kifejleszteni. Nem sikerült tökélyre, de azért nem panaszkodhatok, sem Demetrius. Tudom én, hogy olykor be nem áll a szám és ez nem munkafüggő, nem a büfé és a vendégsereg tehet arról, hogy sokat beszélek, bár kétségtelen, hogy megkívánja. Nem, ez genetika, színtiszta genetika. Szeretek beszélni, néha csak céltalanul minden féle hülyeségről, néha a semmiről és igen, arról is tudok sokat mondani, és Demetrius a megmondhatója, hogy a legtöbbször értelmes és igényes beszélgetésre is alkalmas vagyok. Egyszerűen nem bírom a csendet néhány nagyon kevés, kivételes alkalmon kívül. Ha fáj a fejem akkor jobban szeretek csak feküdni, ha meg van rá a lehetőségem, a büfében viszont kifejezetten csendes szoktam lenni olyankor önmagamhoz képest. Tudják is már a törzsvendégek, hogy valami bajom van. Szóval a pecázás műfaját nem nekem találták ki és pont ezért ragadom ki az összes ajánlott programlehetőség közül éppen azt. Demetrius azonban megpróbálja eloszlatni a tévhitemet, de, hogy őszinte legyek nem nagyon megy. *-Gondolod? *Húzom el a számat és emelem meg egy időben a szemöldökeimet. Ő tudja, elvégre férfi és szerintem a pecázás férfi sport, már amennyire ebbe a tág fogalomba belefér. Mindenesetre nem olimpiai szám és nem valószínű, hogy az elkövetkezendő 199 évben az lesz. Ezt azonban nem tudjuk bővebben kifejteni mert az erdő számtalan csapdát rejt és én természetesen megtalálom az egyiket. Míg a lábam a gödörben van csak magamat sajnálom és jólesik Oberon nyalakodása is amivel a ragaszkodását próbálja kifejezni, ha segíteni nem is tud. Nos, legalább ennyit sikerült kicsikarnom belőle azok után, hogy korábban nem ismerte el a főnökségemet, ennyi elégtétel nekem is jár és már az isten sem mossa le róla, hogy oda van értem. Demetrius is igyekszik segíteni, neki túl jól is sikerül, tudjuk be a fájdalomnak azt, hogy rögtön le is cseszem érte. *-Persze, minden rosszban van valami jó. Áááá, utálom a közhelyeket. *Nos igen, ha fáj valamim kicsit hisztis tudok lenni és piszok utálatos, de hamar elmúlik és tudok bocsánatot kérni. Dem felkap az ölébe és visz magával, Oberon meg mellettünk ugrál idegesen. Szegény nem tudja mi a baj, csak azt érzi, hogy van belőle bőven. Dem nyakába fúrom a fejem és bőszen gyakorlom az ilyenkor talán segítő légzéstechnikát. Egyszóval fújtatok mint egy kivénhedt gebe. Karjaim Dem nyaka körül sálként tekerednek, esélyesen arra, hogy szeretetből megfojtom. *-Nem te voltál, én vagyok figyelmetlen. Látod? Idáig jutottunk a forró kávétól……meggyógyítasz? De cuki vagy. *Kicsit jobb lesz a kedvem, bár kétlem, hogy azonnal meg tudna gyógyítani, mert a fájdalmat nem tudja megszüntetni, nekem meg pont az a bajom. Az egész lábam lüktet, lassan kúszik felfelé és már a térdem is furán, zsibbadásszerűen fáj. Olyan mint amikor sokáig ülök a lábamon és elzsibbad, aztán felállok és meg akarom mozgatni, csak ezt még be kell szorozni mondjuk százzal. Ám még nevetni is tudok Dem szavain amivel próbálja elvonni a figyelmemet, igaz ez a nevetés alig hasonlít arra amit tőlem megszokott, halvány árnyéka csupán és eléggé nyöszörgős.* -Jaj, ne! Vagyis….nem tudom, még nem hallottalak…..énekelni. Áúúúúú…..cserkészdalokat? Inkább csókolj meg. Vagy én téged….te csak nézd az utat én meg csókollak jó? *Mindezt nyöszörgősen mondom, ahogy nevetnem is sikerült, közbe vetek néha egy kis nyafogást is, mert hiába óvatos Demetrius, azért csak ide-oda himbálódzik a lábam, attól pedig csak jobban lüktet. Oldalra hajtom a fejem, érzésem szerint úgy, hogy még lássa az utat, remélem, hogy képes lesz nyitva tartani a szemeit míg csókolom, mert komolyan gondoltam amit mondtam. Ajkaimat a szájára tapasztom, nyelvemet lassan átdugom az övéhez és játszadozni kezdek vele. Igyekszem teljesen elmerülni ebben, hátha segít és jó fájdalomcsillapítónak bizonyul.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Csak vicceltem azzal, hogy havonta túrázni járjunk. Azért annyira én sem vagyok elvakultan erdőrajongó, hogy bevessem magam a susnyásba minden negyedik szombaton. Sem időnk, sem energiánk nem lenne rá, de azért örülve mosolygok amiért még erre is rávehetném. A szabadtéri programot pedig a saját és Dem szájíze szerint fogom átformálni, így akár lehet egy piknik a parkban is a városunk közepén ha úgy alakul, és onnan bárhova elhívhatják. Mert el fogják. Ez a mostani kis szabadságunk kivételes. Ha tudnám mire gondol és miket tervez, minden bizonnyal a nyakába vetném magam, de most még azzal vagyok elfoglalva hogyan vegyem rá az olyan elfoglaltságokra melyeket a férfiak nyilván utálnak. Dem azonban sok mindenben más mint a többi férfi, unalmas és talán elcsépelt klisé, és gyakran csalódást is okoz a kimondás utáni lét, de én hiszem és tudom, hogy nála ez is rendhagyó. Annyira ezerszínű, hogy sosem tudom majd megunni, a szürke hétköznapok is esemény számba mennek. Azt is természetesnek veszi, hogy éppen mamutvadászatra akarom rávenni, úgy fűzi bele a saját mondanivalójába mintha azt mondtam volna, hogy a sonkás szendvics helyett málnát szedünk.* -Pecázni? Imádom a halat de nem lennék képes órákat csendben és nyugton ülni. *Ugye ezt ő sem gondolta komolyan, annyira már ismerhet, hogy tudja, nekem az aktív pihenés a pihenés. Ahogy most is, bár ő meg inkább a tévé előtt ülne, v agy maximum kifeküdne velem egy takaróra a tisztáson. Mondjuk azt is imádnám, hogy nézzük a felhőket. Nevetek rajta és persze nem figyelek aminek súlyos következménye van, érzem nagyon is. Egy ideig új állásom van, én vagyok a hivatalos nappali csillaszámláló és van bőven tennivalóm. Utána, bár a fájdalom nem enyhül, már inkább szégyellem magam amiért mindent tönkretettem, nem csak a napot hanem az egész hétvégét. Oberonra is átragad a feszültség, érzi, hogy baj van és nem tágít mellőlem, ó hát legalább tudom, hogy fontos vagyok neki ha már szt nem fogad nekem. Dem szavára csitul, de marad mellettem és jólesik, hogy nyalogatja az arcom, pedig nincs jó szájszaga, vagyis az van neki, szájszaga. Jó ég! Mit evett ez a dög utoljára? *-Bízom én Dem! *Még egy halvány mosolyra is futja tőlem, egy könnyes mosolyra amikor megsimogatja az arcomat. Rábízom magam, de nem múlik a lelkiismeret furdalásom, jó mély lyuka tátong a lelkemen ott ahova beette magát. Bólogatok a kérdésére, holott egyáltalán nem készültem fel semmire, főleg nem arra, hogy majd kirántja a lábam. Ragtapasz effektus. Gyorsan és nem fájdalommentesen. Akkorát sikoltok, hogy Oberon felpattan mellettem és nyüszíteni kezd. *-Azt mondtad háromra! Ez csak egy volt!*Dem nem érdemli meg, de mérgesen nézek rá, noha tudom, hogy ez volt a lehető legjobb amit tehetett. Az sem tűnik fel, hogy egyáltalán nem mondott semmit arról, hogy hányadikra húzza ki a lábam, de hát ilyenkor ezt szokták mondani és _háromra_ is húzzák. Utálom magam amiért ezt sikerült tennem, utálom amiért nem vagyok olyan erős mint Dem, aki minden bizonnyal nem ejtene könnyeket és a fogait összeszorítva, hősiesen tűrne, és maximum egy macsós verejtékcseppet engedne legördülni a halántékán ami még szexi is. Oberon felváltva nyüszít és ugat, én meg pityergek.* -Ne haragudj, csak a gond van velem, pedig egyáltalán nem jellemző rám, hogy eszetlenül és vakon megyek. *Pityergem már nem is csak a fájdalom miatt hanem a saját hülyeségemtől terhesen. *

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

-Ez kedves tőled, le akarsz venni a lábamról, mi? *Bármikor hagynám neki, azért nem fogok ellenkezni, legfeljebb kéretem magam egy kicsit, de csak az izgalom és a játék kedvéért. Valóban sokat fecsegetk, látszólag érdektelen dolgokról, de mindennek van valami háttere. Az üres fecsegést én sem bírom, akkor sem ha az valaminek az elfedéséről szól, az mindig valamilyen hazugság előszele. Ilyet én nem csinálok, jobban szeretem az őszinteséget, még ha az igazság olykor fáj is. Ám nem megyek bele a komoly dolgok részleteibe, most kirándulunk, végre van egy szabad hétvégénk amit csak egymással tölthetünk, távol a munkától. Megérdemeltük, és Oberon is megérdemelte, hiszen az erdő össze sem hasonlítható a parkkal, ahol több kutyás is van. Itt aztán futkározhat, persze amíg szeme előtt van, mert az erdőben bármi megtörténhet és nem szeretném ha baja esne. Dem szavaitól kezd lelkiismeret furdalásom lenni amiért egy ilyen helyre hoztam, de az is lehet, hogy csak ugrat, hogy sajnáltassa magát, tudom, ha ezt teszi, akkor is csupán játékból. Demetrius Jones bármennyire is nem mutatja mekkora macsó, ő az. Erős jellem, kitartó, könyörtelen ha bűnözőkről van szó, mégis velem olyan gyengéd mint egy szép virághoz. Ezt becsülöm és szeretem benne, többek között. Az egész lénye megfogott abban a pillanatban mikor megláttam a büfében, vártam, hogy visszajöjjön, a tárcájára úgy vigyáztam mint a szemem világára, az volt a kulcsom hozzá. Most pedig itt vagyunk együtt és hálát adok az égnek és mindennek ami szent, hogy így alakult. *-Jól van, akkor minden hónapban eljövünk túrázni.*Úgy mondom ezt mintha lenne rá időnk és lehetőségünk. Koránt sincs így, de lehet álmodozni és jó is. A mi hétköznapjaink nem unalmasak, szerencsére nem szürkültünk beléjük, azt hiszem ezért is olyan jó egymással, mert összeillünk, kiegészítjük egymást. Minden nap meg van az egyensúly, hol ő dob rá a mérlegre ha az én oldalamon kevés van, hol én teszem ugyanezt ha nála emelkedik a tál, vagy épp leveszünk a másikéból, hogy könnyebb legyen. Mindezt úgy tesszük, hogy nem kell szólni, nem kell kérni, és nem kell megmutatni mikor mire van szükség. *-Ó! Látod most megleptél. Azt hittem ragaszkodsz a civilizáció vívmányaihoz, de ha tudsz ősember is lenni…vadászol nekem mamutot?*Talán sosem tudom meg lesz-e mamutom, képletesen persze, mert szegények már kihaltak. Nem figyelek, saját magamat okolhatom érte mert beleléptem egy gödörbe, de ki a fene gondolta, hogy az ösvény kellős közepén olyan mélyedés van amibe belefér az egész lábfejem? A fájdalom óriási, azt hiszem még sosem éltem át ehhez hasonlót, az első pillanatban a meglepetés ereje és a kín ami a lábamban végigcikázik, kiáltást csal ki belőlem. Demért kiáltok és nyöszörgök, de próbálom visszafogni magam. Sosem szerettem ha szenvedni látnak, de még nem kellett ennyi fájdalmat visszanyelnem sem. Beharapom az alsó ajkam, összeszorítom a fogaimat, orrhangon rezegtetem a hangszálaimat és bőszen számolhatnám a csillagokat melyek most körülvesznek. Oberon nyüszögve téblábol mellettem, érzi, hogy baj van és hiába tessékeli arrébb Demetrius, ő csak utat talál hozzám és nyaldossa az arcomat. Annyira édes, hogy meg kell zabálni, és ami meglepő, hogy még meg is nyugtat. Mint egy anyai gyógyító puszi a lehorzsolt térdemre, noha most azért többről van szó, én meg remélem, hogy a több azért még nem annyi mint egy csonttörés. *-Nenenene ne húzd ki, akkor meg kell mozdítanod, várjunk amíg enyhül. *Megfogom a kezét ami lábamon nyugszik, nem akarom, hogy mozgassa, persze tudom, hogy igaza van, ezért ha nagyon erősködik akkor hagyom. Nem is akarom nézni, hátrahanyatlok a földre, összeszorítom a fogaimat és a szemeimet is, melyekből azért csak kibuggyannak a könnyek. Nem akarok sírni de hát ez van, van olyan helyzet és fájdalom amikor ezt nem tudja az ember visszatartani, nem tőlem függ, akaratlan reakció.* -Eltört?*Oberon lekushadt mellém a fejemnél és továbbra is nyalogat én meg átölelem alulról a nyakát és még jobban magamhoz húzom. A fájdalom kiegészült némi zsibbadással és azzal az ezer hangya és tű érzéssel ami talán még a fájdalomnál is rosszabb. *-Ennyit a ki…rándulááásról. Sssajnálom Dem…figyelmetlen voltam.*Megkínzott arccal nézek rá, több van a vonásaim között mint egyszerű fájdalom, pocsékul érzem magam mert talán az egész hétvégénket tönkrevágtam. *~AFENÉBEIS, A FÉSZKESFENÉBE!!!~

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*A csók közben nincs időm gondolkodni az életünkön, eddig úgy is mindent megbeszéltünk, minek is tovább ragozni? Ritkán tervezünk, hiszen Dem munkája rugalmasságot kíván, bármikor elhívhatják valahova, ezért az ahogy esik úgy puffan elvet valljuk. Néha azért sikerül valamit véghez vinni és örülünk mint majom a farkának. Ez a kirándulás is ilyen s bár ott van nála a telefon, azért remélem nem hívják fel, Sarah sem pancsol a levesünkbe és végre kipihenhetjük magunkat. Szeretem a munkám, szeretek emberek között lenni és a büfében tényleg jó, családias a hangulat, de azért el lehet fáradni az örökös ugrálásban. Kevés időnk jut egymásra és azt a lehető legtartalmasabban töltjük ki. Távol a várostól csak kettesben – hármasban – elfeledkezhetünk a mindennapok szürkeségétől, elvégre erről szól a nyaralás és ez olyan majdnem mintha nyaralnánk, csak épp nem vízparton hanem a természet lágy ölén. Nagyon remélem, hogy este az én lágy ölemem is elkirándulgat majd Demetrius, valahogy csak megszervezzük azt is. Oberon toporgó bámulása nem zavar, szerencsére nem nevetek bele a csókba, pedig ha nem is látom, azért hallom és érzem ahogy mellettünk dobol a farkával a talajon, liheg és nyüszög, mert türelmetlen. Demetrius belém fojtotta a szót, ahogy én is az övét, tudom, hogy sokat beszélek de már mondta, hogy szereti a csacsogásomat, ő nem olyan mint a legtöbb férfi aki kifejleszti magában a szelektív hallás képességét, Dem minden, látszólag érdektelen és teljesen felesleges gondolatmeneteimre is odafigyel és szerintem ettől is férfi. Tévhit, hogy férfi az aki a sarkára áll és nem enged, aki nem veszi fel azt a bizonyos képzeletbeli papucsot, aki a nő felett áll. Nekem Demetrius gondoskodása, figyelme egyenlő a férfiassággal, hiszen ő erre is képes.*
-A fantázia nem egyenlő azzal ha valakinek sokat jár a szája. *Elnevetem magam, mert megint csak engem véd és dicsér, de ő éppolyan értékes és fantáziadús, csak mondjuk más területen. Az biztos, hogy szex terén sokat lehet tőle tanulni, régebben eszembe sem jutott volna a szerepjáték, vagy a bilincses sztori, de izgató volt ahogy az ágyhoz bilincselt, igaz nem a kincstárival hanem egy rózsaszín, puha szőrméssel. Talán el kellett volna hozni, a fürdőben a törölközőtartó simán elmegy ágykeretnek.* -Ó, szóval a hasadra hivatkozol amiért nem bírod az iramot. *Játékosan megfenyegetem az ujjammal és nekiindulok. Dolgozzon meg azért az ebédért, hiszen alig jöttünk még, nem láttam szinte semmit sem az erdőből, igaz azért nem mert rá figyeltem. Mostantól azonban nem kanyarodunk el a kirándulás témájától. *-Pedig épp akartam mondani, hogy sátorozzunk. Mit kezdenél akkor magaddal? Se vécé, se kávé, se zuhany.
*Futás közben hátra- hátranézek, hogy lássam mennyire ért be, Oberon simán utolért a hosszú lábaival és mivel nagytestű kutya még így kölyökként is, igényli az ilyen testmozgást, hálásan és jókedvűen ugrik utánam de közben visszafelé is Demetriushoz. Pont egy ilyen hátranézés közben lépek bele egy mélyedésbe, a lendületem még vinne tovább, de a lábam leragad és megbicsaklik. A fájdalom kiáltással tör elő belőlem, és ha Demetrius nem ért még egészen utol akkor nagy puffanással a földre esem. Valószínűleg az eső moshatta ki a földet és keletkezett tőle egy mélyedés, ami nem túl nagy ám ahhoz elég, hogy a szintkülönbség miatt valaki a lábát törje. Hogy az enyém eltört-e vagy sem, nem tudom, de piszokul fáj, könnyeket csal ki a szemeimből. Az egész lábam fájón zsibbad, de a nyilallás egy pontra korlátozódik, a bokámra.* -Demdemdemdem…..azt hiszem….ATYAÉG de fáj! *Oberon mellettem ugrál, nem tudja mi történt de érzi, hogy nem jó, ezért az arcomat nyalogatja amit most hagyok is neki mert marhára nem érdekel, hogy nyálas leszek, nem is legyezgetem el magamtól, inkább a nyakába kapaszkodom.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Mosolyogva pukedlizek, hogy megfeleljek a jelzőnek, vagy mifenének amit rám aggatott az Álompasi mintájára. Ennyi belefér menet közben, különben is úgy érzem magam mellette mint egy királylány és ő a lovagom aki megment a sárkány karmaiból. Az évődésünk nem csúszik el olyan távolra, hogy kellemetlenül érezzük magunkat tőle, köztünk nincsenek tabuk sem titkok, és még viccből sem bántjuk egymást. Mindketten tudjuk, hogy sosem tennénk olyat a másikkal amiről éppen szót váltunk, de attól még vicces róla beszélgetni. Persze egyikünk sem bírja sokáig, meg is lepne ha Dem nem rázná meg a fejét, ő amúgy is az a régimódi úriember, persze ha nem számítjuk a modern hivatását és azt ami azzal jár. Nem kérdezett vissza, hiszen én hoztam fel előbb a témát, de attól még válaszolok hozzá hasonlóan, rázom a fejemet mosolyogva, mintha tükörbe nézne. A „hivatalos” kérdéseim közben picit kiesik a szerepből, a sportra és a reflexeit méltató szavakra hol nekem válaszol hol az újságírónak aki az interjút készíti vele, de hát ez csak játék. *-Ó! Nos, akkor megtisztelve érzem magam Jones őrnagy, de ha már így tegeződünk, később megihatnánk a pertut is, csak hogy hivatalos legyen a dolog. *Én nem dobom el magamtól a szerepet, hihetetlenül élvezem, bár biztosan egészen másképp válaszolna ha egy idegen kérdezgetné, ha egyáltalán méltónak találná arra, hogy kérdéseket tegyen fel neki. A magánélete szent, ezt már tudom, már abból is ahogyan Sarah-val szemben viselkedett mikor én kerültem terítékre, biztos vagyok abban, ha egy újságíró valamilyen okból interjút szeretne készíteni vele, minden magánéleti kérdést csípőből elhárítana. Csak nekem van ilyen kiváltságom. Menet közben azért figyelek a hátam mögé is, óvatosan sétálgatok mert hát nem lenne kellemes ha a fenekemre esnék mert megbotlom egy kiálló gyökérben. Ám roppant érdekes és szórakoztató így látni Demetriust, arról nem is beszélve, hogy elgyönyörködhetem benne. Persze a szerepet kihasználva – mert természetesen női újságírót alakítok – alaposan végigmustrálom, hosszabban elidőzve a fontosabb részeken, mint például a széles váll, a keskeny csípő és a két csípő közötti terület, aminek a nézegetését nem átallok ajaknyalogatással kísérni. A házasságról beszélni komoly dolog és isten ments, hogy elblamáljam, de mégis jobb így mókásan, játékosan beszélni róla, még ha minden szavát komolyan is gondoljuk. A válasza tetszetős, ám az újságíróm ajkai lekonyulnak a lehetőség veszteség miatt.* -Jones őrnagy! Most potenciális feleségeknek vágyakozó nők ezrei, mit ezrei, tízezrei veszítették el a remééééé….nyühüket! Dem! *Nem hagyja, hogy végigmondjam, kiesek a szerepből, nevetek míg le nem pecsételi az ajkaimat édes csókjával. Nos, gyorsan megtanulta hogyan fogja be a számat, alkalomadtán majd gratulálok neki. Oberon megtorpan mellettünk, a fenekére csüccsen és úgy néz fel ránk mint aki valami nagyon érdekes dolgot lát. A nyelve oldalt kilóg bár én ezt nem látom mert teljesen elmerülök a csókban és ha Dem csupán egy röpkét szeretett volna, megváltoztatom az lehatározását és elnyújtom a csókunkat. Oberon csak néz és jár a farka meg a feneke, be van sózva és nem érti ez a két nagy ember miért nem megy tovább és miért eszik egymás száját, holott nem rég ettek. Mikor már alig kapok levegőt, eltolom magamtól Demetriust, de csak annyira, hogy ne eresszen és felnézhessek rá nevetve. *-Nahát! Így a szavam is elállt tőled. Tudod hogy kell egy nő száját befogni. Remélem a csókjaid száma nem azt mutatja, hogy túl sokat beszélek. *Nyelvet öltök rá és megpróbálok kibontakozni karjai fogságából, ha sikerül előreszaladok, hogy kipróbáljuk az állóképességét terepen. Oberon mintha csak erre várt volna, lázba jön és ugrál mint egy bakkecske, majd nekiiramodik az erdőnek.*

Sophia & Demetrius

Te és én

Demetrius & Sophia

*Hányszor is mondtam neki, hogy Álompasi? Még mindig nem fogta fel, pedig ideje lenne. Ráadásul nem a fülébe suttogtam csak hanem nyíltan kimondtam, először a taxis előtt mikor épp meg akart halni egy szem diótól. Azóta sok utat befutottunk már és ez a jelző egyre jobban ráillik.* -Álompasi vagy, békélj meg ezzel.
*Mondom az ajkaimat csücsörítve, közvetlenül azelőtt, hogy elhúznám oldalra az arccsipkelődéstől. Ez persze csak színjáték, pont mint a gyerekek akik cikinek érzik ha a nagyi szeretgeti őket, de mélyen legbelül imádják, felnőttként pedig vágynak arra, hogy csak még egyszer. A házasság jelentőségéről más véleményen vagyunk, talán neki nincsenek ilyen irányú tapasztalatai, bár közvetlenül nekem sincsenek, de láttam már karón varjút és nem hiszem, hogy egy papír megállítana valakit, vagy annak hiánya tehetetlenséget szülne.* -Nem gondolom, hogy férjként vagy feleségként nem lehet elfutni, aki gyáva vagy érzéketlen, vagy éppen csak úgy akarja az úgy is elfut a nehézségek elől, ez nem állítja meg. Kényszerből nem segítség a segítség. Másrészt anélkül is lehet valaki odaadó és lojális, gondoskodó és messzemenőkig segítőkész. Persze ettől még a házasság szent és sérthetetlen a számomra, úgy hiszem mi nem fogunk elfutni a nehézségek elől akárhogy is legyünk egymással. Másképp látjuk de ez nem baj, mert ugyanúgy viszonyulunk majd hozzá. Hmmm…..vagy benne vagyok egy nyitott házasságban is. *Francokat, bele is halnék, ha osztoznom kellene rajta valakivel, de ha már viccelődünk Jones őrnagy, ám legyen. Én viszont nem mosolygok, noha elég nehéz visszatartani, mert ez is csak vicc, ha komolyan gondolnám a legrosszabb vicc lenne képzavar nélkül. Erről jut eszembe rögtönzött interjút csinálni vele, bár arról fogalmam sincs, hogy egy profi újságíró miket kérdezne. Feltételezhetően kevesebbet a munkájáról és többet a magánéletéről. Minél magasabb rangú valaki, annál jobban elcsúszik a mutató a magánélet felé, főleg ha még nem házas. Szóval, azért számít a papír, csak az élet más területein. A fallabdáról még nem is mesélt nekem, az elég jó kondíciónövelő, én kifejezetten utálom, nem szeretek annyit futkározni, főleg nem egy labda után ami soha nem arra megy amerre n akarom.*
-Fallabda? Nahát, akkor kiváló reflexei lehetnek Jones őrnagy. Szóval magánélet. Úgy tudom ön még nem házas, esetleg reménykedhetnek még a rendőrökre vadászó hölgyek vagy keressenek más alanyt? Természetesen mindkettőben, ha a magánélet az első, mi lesz a munkahelyi ambícióival, főleg most, hogy rohamosan lépked felfelé a ranglétrán?
*Egy picit elgyengülök ahogy a mosolyát nézem, egészen más ilyen távolságból, jobban látszik az arcának egésze, a csillogó szemei, és hozzáadhatjuk még az atlétatermetet. Csipetnyi pocakja sincs, bár ezt tapintásból is tudom, ám sokkal izgatóbb nézni, főleg járás közben, ahogy néha meg-megfeszül a karja, vagy mozog a csípője, a szél belekap a hajába ami kissé kócos és kisfiús külsőt kölcsönöz amúgy érett arcának. Mondom én, hogy álompasi.*

Sophia & Demetrius