Nikola & Jean

Tárgy: Re: Nikola & Jean Szer. 21 Jan. - 11:23

Mindannyiunk kényelmére az ifjú leány megőrzi hidegvérét, és végső soron racionális feleletet ad ajánlatomra. Láthatóan örömmel fogadom, mikor érezhető rajta az a némi megnyugvás, mi az imént még koránt sem volt jellemző rá. Mostanra azonban tán még különösebb fiaskók kockázatatása nélkül is képesek lehetünk együtt dolgozni a közös ügyért. Még abban az esetben is, amennyiben némi komplikáció fordulna elő.
- Tudja, kisasszony, mutánsok esetében egészen gyakorta előfordulhatnak különös jelenségek már születés előtt is. Minden bizonnyal ennek tudható be a magzat gyors fejlődése is. Ennek ellenére nincs szükség semmiféle komoly ijedtségre, legfeljebb maga a terhesség lesz némileg megterhelőbb. Megfelelő speciális étrenddel enyhíthető szervezetének erőfeszítése.
Egyúttal célba veszem az első pinceszinten lévő orvosi labort, mely különösebben rejtve sincsen az arra tévedők elől. Mindösszesen egy egyszerű zár védi attól, hogy véletlenül valamely vendég engedély nélkül betegye oda becses lábát.
Mindeközben fejemmel biccentve jelzem, hogy ideje indulnunk a vizsgálat helyszínére. Egy röpke néhány perces séta, míg elérjük az ominózus lépcsőt. Alant sötétség honol, ám a technika remek vívmányának, az elektromos világításnak segítségével egyetlen kapcsolóval világba borítható az egész.
- Kérem, kövessen!
Kezem ismét a zsebembe csúszik, hogy kulcscsomómat előhalászva onnan kinyissam saját kis privát rendelőm ajtaját.

/Folytatás: Orvosi labor/

Tárgy: Re: Nikola & Jean Szomb. 17 Jan. - 15:44

Nikola & Jean

Úgy érzem, hogy túlságosan is sok ez most nekem, és jól sejti, hogy nagyon is közel vagyok a kiboruláshoz. Kész csoda, hogy még eddig nem került rá sor, pedig minden esély meg van arra, hogy nem tudom magam tovább tartani, mert hát ki örülne neki, ha kiderülne, hogy terhes... hogy valaki úgy tűnik, hogy tudtán kívül olyasmit tett vele, amit nem akart, mert én... é nem akartam igaz? Biztosan valaki elkábított, vagy valami, nem lehetettem magamnál, amikor ez az egész történt és most fogalmam sincs, hogy mégis hogyan rendezzem ezt le magamban és nem is igazán értem, hogy mégis miért kezdek ennek ellenére valamelyest nyugodtabbá válni. Nincs az egészben igazából semmi ráció, mert ijedt vagyok, félek és ennek ellenére mégis lassul kicsit a szívverésem és próbálom felfogni a szavait. Amikor pedig viszonylagosan sikerül, jön is egy gyengébb fejrázás.
- Én nem akarom... nem tudom, hogy kinek mondanám el. Most még én sem fogtam fel ezt és mások... a szüleim... - újra csak a fejemet rázom. Nem hívhatom fel őket ezzel. Már így is pont elég rosszon mentek át miattam, így is épp eleget féltek, így is épp elégszer voltak pánikban miattam. Más vagyok, a professzor is megmondta, még a többséghez képest is. Óvatosan kell használnom az erőmet és most ezek után még derüljön ki ez is? Nem is tudom, hogy anya tudná-e egyáltalán kezelni, úgyhogy nem... nem akarom, hogy tudja, mert nem akarom, hogy baja legyen, nem akarom, hogy miattam kelljen megint aggódniuk. Sarah csak még jobban megutálna, pedig már így se vagyunk valami jóban, úgyhogy ezt valahogy meg kell oldanom, vagy előbb még nekem kell feldolgozni és aztán mondhatom el bárki másnak.
- Jó... legyen, akkor vizsgáljon meg, de az hogy lehetséges, hogy egy héten belül? Hiszen még... alig látszik bármi az egészből? Én... nem értem az egészet. - ő pedig olyan nyugodt, mintha értené, és én fel sem foghatom, hogy mégis mi ez az egész. A bennem rejlő különleges erő... de mi az az erő egyáltalán? Nem beszélt róla a professzor sem, én pedig főleg nem tudom. És hogyan nőhet ilyen gyorsan az a gyerek? És mi van, ha én nem akarom? Már nincs is visszaút? Én nem vagyok erre felkészülve, hogy... gyereket szüljek, hiszen még csak arra szem emlékszem, hogy valamikor is együtt lettem volna valakivel. Még csak nincs is senkim, még szerelmes se voltam soha, ez... ez nem így kéne, hogy legyen, nem ez a jó sorrend, és én mégis... gyereket fogok szülni? Kissé ingatagnak érzem magam az is kész csoda, hogy állok még a lábamon, de mégis megpróbálok feltápászkodni és nem elvágódni a padlón. Komolyan nagy kihívásnak tűnik ez most.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Szer. 14 Jan. - 14:44

Csendben szemlélem lendületesen bekövetkező nyugalomvesztését. Annyi bizonyos, ha igazán eltűnne minden cseppnyi hidegvére, bizonyosan a másik venné át az uralmat teste felett. Ebből egyenesen következne, hogy szövetségesem kerülne fölénybe, aki eztán eldönthetné, visszaengedi-e az uralmat e porhüvely felett, avagy újabb szabadidős tevékenységbe kezd tudatának eredeti felének tudta nélkül. Célunk ehelyütt egyik által sem kerülne közelebb, így számításaim szerint rögvest néminemű megnyugvás lesz tapasztalható a kisasszony részéről.
- Nem volt túlságosan tartalmas beszélgetés, mindössze futólag találkoztunk. Nem is csodálkozom rajta, hogy nem hagytam maradandó nyomot emlékeiben. Mindazonáltal most azt kellene eldöntenie, kiket avassunk be az ön helyzetében. Biztosan sokan örömmel gratulálnának önnek, azonban azt érdemes észben tartania, hogy nem mindenki lesz hozzám hasonlóan megértő és segítőkész.
Teám végeztével talpra kelek, s lassú léptekkel az üvegajtóhoz sétálok. Kezeim hátul összekulcsolva, ahogyan az egy igazi, nemes háziúrhoz illik. Mindeközben tekintetem a távolba réved, arcomon töprengés mimikája. Némi együttérzés halovány szikrája merül el a megoldást kereső, szigorú fókuszba, mely most jellemez. Látszólag. Természetesen, hiszen már régen tisztában vagyok vele, mi is az ideális konklúzió mindkettőnk számára.
- Amennyiben kívánja, klinikám a rendelkezésére áll. Számításaim szerint a gyermek egy héten belül a világra jöhet. Igen nagy valószínűséggel mutáns lesz. Sejtésem azt sugallja, a kegyedben rejlő kivételes erő hatással lesz rá is, ezért fejlődhet ilyen meglepően gyorsan.
Ó, hogy is ne egyezne bele? Tán elbizonytalanodik, ám jelenleg nem látok hatékonyabb megoldást számára. Már amennyiben továbbra is zavarja helyzete, és nem szívesen verné nagy dobra ügyét.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Csüt. 1 Jan. - 13:36

Nikola & Jean

Vívódás, azt hiszem ez finom megfogalmazása annak, ami most épp lejátszódik bennem. Mondhatni már így is volt elég bajom, nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nem emlékszem dolgokra, hogy zavarba ejtő események játszódtak le a tóparton, legalábbis ami megmaradt nekem belőle és most ez az egész... Azt hiszem minden létező embert enyhén szólva is sokkolna egy olyan hír, hogy terhes, miközben nem tud róla, és nem emlékszik mikor történt. Egyelőre még az is kész csoda, hogy a teáscsészém nem végezte a földön, vagy hogy nem ájultam el itt helyben, mert komolyan arra is sok esély lett volna.
- De nem... én nem lehetek. Ha pedig igen, akkor én nem akartam, akkor... akkor már biztos, hogy valaki a tudtomon kívül... és ez erőszaknak számít igaz? - oké, azt hiszem rendkívül közel vagyok a kiboruláshoz. A szám remeg, a csészét jó, hogy ha gyorsan leteszem az asztalra, mert nem esélyes, hogy túl sok tea maradna benne a jelenlegi idegállapotomnak hála. Egyszerűen nem tudom ezt hogyan kéne kezelni, vagyis... nem tudom kezelni. Az, hogy most ultrahangos vizsgálatot végezzünk csak még inkább kiborít, erre e miatt nem is reagálok, no meg egyelőre fel kéne fognom ezt az egészet. Scottnak volt igaza, valaki megerőszakolt a parton, hogy nem is tudtam róla? De hogy lehet? Épp arról van szó, hogy a képességem néha irányíthatatlan, mint most, amikor kezd rajtam a teljes pánik eluralkodni, és még csak észre sem veszem, hogy már nem csak a kezem, de a környezetemben is bizonyos dolgok, tárgyak ugyanerre az ütemre rezegnek, emelkednek fel a levegőbe szép lassan.
- Mit beszéltem magával, amikor találkoztunk? Tudja, hogy mi történt velem? Tudja... rájött mi volt a tóparton? A miatt van ez az egész, vagy más is van, amire nem emlékszem? - elutasítás... igen talán azon már túl vagyok, de ettől még a teljes pánik egyre inkább erősödik, és egyre fájdalmasabban feszít belülről. Tanácstalan vagyok, bizonytalan, kétségbeesett, mert ez nem lehet. Mit mondok a szüleimnek? Mit mondok a professzornak? Mit mondok bárkinek? Beállítok a birtokra azzal, hogy terhes vagyok, hogy nem emlékszem semmire és hogy nem nekik mondtam el, hogy baj van, hanem én inkább máshoz fordultam? Nem akarom ezt, nem akarok más lenni, nem akarok állandóan csak kilógni a sorból... és ezt az egészet sem akarom!

Tárgy: Re: Nikola & Jean Vas. 28 Dec. - 15:18

Beismerem, némi élvezeti faktorral is bír számomra, amint megszemlélhetem az ifjú leány vívódását önnön magával. Hát hogyne volna, hiszen minél úrrá lesz rajta az elveszettség érzete, annál inkább hatalmam van felette, mint határozott akaratnak. Ez pedig, lévén többé-kevésbé magam is emberszerű létforma vagyok, egyfajta eufórikus érzéssel tölt el. Ó, ettől függetlenül persze némileg szánom, hisz mégiscsak ott van az a zavart rémület szemeiben. Én sem vagyok kőből. Már amennyiben a szilárd, stabil szerkezetű, kvarc alapon létrejött sziklákra gondolunk. Hiszen azok nem is szerves szerveződések. Már amelyik. Messzire kalandoztunk.
- Nincs itt semmiféle félreértés, kisasszony. Kegyed állapotos. Amennyiben kívánja, akár most azonnal el is végezhetünk egy ultrahangos vizsgálatot.
Nem áltatom, felesleges. Itt az ideje, hogy meglássa a nyers igazságot. Még abban az esetben is, ha annak csupán egy részéről ejtünk szót e helyütt, és még ez is jó eséllyel falfehérré varázsolja majd bájos orcáját. Feleslegesnek is érzem, hogy újabb szót fecséreljek, míg nem tudom, miként és milyen mértékben kívánja elfogadni az imént hallottakat. Sejtésem szerint az ignorancia fokozatán túl vagyunk. Tán most következik a harag, majd a kétségbeesés. Hogy milyen sorrendben, az minden bizonnyal sokat elárul majd az ifjú hölgyről. Addig is nyugodt tempóban kortyolok teámból, nehogy kihűljön, mielőtt elfogyaszthatnám.
Alfréd újból betoppan, ám egy intéssel elküldöm. Ezzel jelezvén számára, hogy most nem alkalmas jelenléte, mint inkább zavaró. Sajátos, ám szerencsére gyors udvariassági körök ezek. Protokoll.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Hétf. 8 Dec. - 12:54

Nikola & Jean

Paranoia, talán már lassan azt is rám lehet fogni igen, mert nem tudom, hogy mi ez az egész, nem tudom, hogy mi történt velem mostanában és túlságosan sok minden zavarodott össze a fejemben, ami igenis nagyon csúnyán megzavart és még csak elmondani sem tudtam, vagy mertem Scotton kívül senkinek, pedig tudom én, hogy lenne talán, aki segítenek, aki megpróbálná, de nem biztos, hogy abból olyan jól jönnék ki, ez a legnagyobb gondom. Nem akarom, hogy újra csak arra világítson rá a professzor, hogy más vagyok, hogy veszélyes vagyok, hogy... baj van velem. Egyszerűen csak... mostanában egészen jól alakultak a dolgok, az utóbbi pár évben rendben voltam és ezzel már egészen szépen sikerült megbarátkoznom, de úgy tűnik, hogy eddig tartott.
- Igen, azt értékelném. - bólintok egy aprót. Jó lenne tudni, hogy kicsoda ő és főleg, hogy mégis honnan a fenéből ismerem, mert erről kb. dunsztom sincs, ami nem jó. Nem tudom, hová tűntek a vele kapcsolatos emlékeim, mert hát valahova csak tűntek, ha egyszer nem tudom mikor került hozzám az a névjegykártya és minden bizonnyal nem csak úgy beleugrott mondjuk a zsebembe, azt azért felettébb furcsállnám.
- Ez... nem rövid lista, de még mindig nem tudom, hogy nekem mi közöm lehet egyáltalán önhöz. - nem tanulok fizikát, és nem vagyok kapcsolatban az angol királynővel sem, akkor meg tényleg nem értem, hogy honnan lehet kapcsolatom vele, és hogyan került hozzám az a fránya névjegykártya. Csak szeretném kideríteni, hová tűntek az emlékeim, hogy mi a fene... baj van velem, mert az már egyre biztosabb, hogy valami baj igenis van. A következő szavai viszont szó szerint leblokkolnak. Na ezért is jó, hogy nem volt nálam tea, vagy pohár, mert ha most lenne, akkor biztos, hogy minimum a földön landolna. Így csak a döbbent kissé - nagyon - értetlenkedő tekintet marad, amivel nézek rá. Nem... nem lehet, nem tudom, hogy miről beszél, miféle utódról.
- Mi... miféle utód? És ki támadott meg? Mikor.. mikor beszéltem magával? Nem emlékszem rá, és... kiesnek dolgok mostanában. De... de miféle utód? - csak jár a szemem ide-oda és komolyan úgy érzem, hogy elég hirtelen tör rám valamiféle nem éppen élménydús kétségbeesés. Még nem jutottam el addig, hogy levegőt se nagyon kapjak, de attól még rettenetesen össze vagyok zavarodva. Nem értem, hogy miről beszél, hiába ettem többet mostanában, mint általában, de... de ez csak az idegesség miatt volt, mert nem értem, hogy mi történik, de rá sem emlékszem, egyáltalán és akkor a tóparton... Ahogy Scott mondta mégis történt valamit? Valaki... valaki... engem...? - Ugye ez... ez nem igaz? Csak... csak valami félreértés. - nem lehet, nem támadhatott meg valami, azok csak érzések voltak, talán nem is igaziak, de az nem lehet, hogy én... nem lehetek terhes, az kizárt!

Tárgy: Re: Nikola & Jean Pént. 5 Dec. - 17:50

A fehéren izzó paranoia szinte süt az ifjú hölgy szeméből, bármilyen szende módon is palástolhatná szelíd, barátságos természete és zavart hangulata. Bár gyanakvásnak is nevezhetnénk, ám sokkal inkább szól ez az érzés körülményei összességének, semmint személyemnek.
- Ó, hogy szerény személyem kicsoda is pontosan?
Tettetett meglepetéssel fűszerezem mosolyom, ahogy kissé megilletődött módon billentem oldalra fejemet, hogy aztán nagy levegőt vehessek rövidke monológomhoz, melyet bemutatkozás címén adok elő. Hogy miért az a terebélyes lélegzet? Nos nyilvánvaló, hogy egy embernek szüksége van rá hosszas beszéd előtt, nekem pedig meg kell tartanom ezen álcámat, így efféle apróságok amatőr hibának számítanak helyzetemben.
- Akkor hadd mutatkozzam be, kisasszony! - enyhe főhajtás következik - Sir Edward Victor Appleton, az angol királynő lovagja, a fizika professzora, a sejtbiológia doktora, tudományok hűséges támogatója, egyetemi oktató, tudós, feltaláló, üzletember, emberbarát és filozófus. Remélem, kielégítőnek találja válaszomat személyemet érintő kérdése kapcsán!
Újabb főhajtás után csínján bár, ám hozzálátok teámhoz, láthatóan készülve kérdéseire való válaszadásom folytatásához. Nem váratom meg soká, mindösszesen egy röpke perc erejéig.
- Alkalmunk volt társalogni is, ám nem mondhatnám, hogy jó kedvében találtam volna kegyedet. Nem csodálkozom, hiszen támadás érte. Mivel szót ejtettünk rendszeresen megfigyelhető emlékezetkieséseiről, meghagytam névjegyemet, hogy eljuthasson hozzám. Úgy hiszem, ha nem is feltétlenül áll hatalmamban problémáinak teljes megszüntetése, valamelyest megtaníthatom kezelni őket. Sürgősebb volna azonban leendő utódjáról szót ejtenünk. Nyilvánvalóan nem hitte, hogy a sok séta okán eszik többet, mint szokott.
Mosolyomon látható, feltételezem helyzetének minimum sejtését a kisasszony részéről. Ám természetes, hogy össze van zavarodva, s a bizonyosságig nem juthatott el ezidáig. Hiszen e gyermek gyermeke igen különleges, mondhatni rendhagyó már fejlődését tekintve is.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Kedd 18 Nov. - 11:34

Nikola & Jean

Hát naná, hogy össze vagyok zavarodva. Túlságosan sok minden történt mostanában, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni és mst már jó lenne, ha végre rendeződnének a dolgok, vagy legalább válaszokat kapnék. A fickó pedig egyébként sem túl megnyerő olyan szempontból, hogy az ő névjegykártyája volt nálam egy olyan ügy kapcsán, amitől... rohadtul félek, mert nem tudom, hogy mi történt pontosan és azok alapján, amiket Scott mondott... hát őszintén szólva nem valami biztató, ez mindenki számára nyilvánvaló igaz?
Végül azért csak leülök szépen, amikor hellyel kínálnak, de a kérdésre csak megrázom a fejemet. - Nem köszönöm, inkább jó lenne tudni, hogy... miért vagyok itt. - ez nekem fontosabb mint egy tea, vagy kávé. Nem vagyok igazán szomjas, maximum arra lenne jó egy pohár, vagy bögre, hogy legyen mivel elfoglalni a kezemet, de ez meg nem annyira életbe vágó, hogy ne tudjam megoldani, mondjuk a felsőm szélének matatásával.
Az elszórt információ morzsára értetlenül ráncolom össze kicsit a homlokomat. Mégis milyen állapotommal kapcsolatban? Nincs nekem... semmiféle állapotom azon kívül hogy persze eléggé ki vagyok, mert fogalmam sincs, hogy mégis mi a fene történik mostanában velem... körülöttem.
- Én csak szeretném tudni, hogy ki maga és mikor került hozzám a névjegykártyája, mert nem emlékszem rá és... mostanában vannak dolgok, amikre nem emlékszem. - és azoknak meglehetősen rosszak a körülményeik, ez a még kellemetlenebb az egészben. Próbálok én nyugodt maradni, de nem egyszerű, főleg úgy, hogy nem tudom, hogy ki a fickó és miért vagyok itt. Erre akarok minél előbb válaszokat kapni, hogy sikerüljön legalább egy kicsit nagyjából megnyugodnom. - És milyen... állapotról beszél? - valaki olyan lenne, aki esetleg ismeri a professzort és tud róla, hogy baj van velem? Olyan baj, amit már ő sem tud megoldani, ezért küldött el máshoz? De nem értem, hogy miért így kellett ezt intézni, nem értem, hogy miért nem mondhatta el, hogy hova kell jönnöm és miért. Nem értem én az egészet.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Vas. 16 Nov. - 18:40

Elnéző mosollyal pillantok le az ifjú hölgyre, s türelmesen kivárom, míg befejezi mondandóját. Cseppet sem zavartatom magam, hiszen minden bizonnyal össze van zavarodva, mely állapoton nem segítene az én esetleges türelmetlenségem. Így hát amint szót kapok, biccentek, majd szám feleletre nyílik.
- Megértem, ha össze van zavarodva. Javaslom, hogy foglaljon helyet, és egy pohár frissítő mellett társalogjunk tovább!
Azzal kezem kissé atyáskodón válla mellé, felkarjára érintem, így terelgetve a szembefordított kanapék felé. Mindeközben Alfréd illedelmesen meghajol, s már ajánlja is szolgálatait.
- Mit hozhatok, kisasszony? Kávét, teát, esetleg valami mást?
Miután helyére kísértem Jeant, vele szemben a másik kanapén foglalok helyet. Ahogy megkapta válaszát hű szolgám, máris hozzáteszem, hogy számomra némi tea lenne üdvös most. Ezzel zárom is soraimat hozzá, hogy ismételten vendégemre fókuszálhassak. Fogalma sincs, milyen egyedi jelenség, mennyire különleges. Főleg azok után, hogy ajándékot kapott tőlem. Még csak nem is sejti, nem sejtheti.
- Kérem, nyugodjon meg, itt tökéletes biztonságban van. Nyugodtan vegyen egy mély levegőt, s gondolja át, mire is kíváncsi. Megpróbálok majd legjobb tudásom szerint válaszolni kérdéseire, különösen az állapotával kapcsolatban.
Apró, elhintett információ morzsák. Elégséges indítás ahhoz, hogy a megfelelő gondolatfonalakat útjukra engedjük, hadd guruljon szét gombolyagjuk az elme kusza ösvényein. S hogy hová vezet ez? Meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy én már nyertem. Rengeteg információ jutott birtokomba, olyasféle, melyhez más nem férhet hozzá. Hogy azért, mert nincs mersze, vagy éppen nincs lehetősége, nos ez tökéletesen mindegy. Feladatom mára mindösszesen annyi maradt, hogy ezt az eltévelyedett lelket a számomra üdvös út felé tereljem. A kísérlet megkezdődött, csupán ki kell várnunk annak lefolyását, és megfelelő módon kiértékelni eredményeit.
Persze kérdése, és frissítőink meg is érkeznek a hozzájuk illő ezüst tálcákon, melyeket Alfréd kis asztalkákra helyez elénk. Töltök egy kevés teát csészémbe, majd kevés cukor kíséretében kevergetni kezdem, miközben időről időre a kisasszonyra téved tekintetem. Ott aztán várakozón elidőzik, hiszen szavaira várok, hogy végre megérkezzenek hozzám.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Pént. 31 Okt. - 18:21

Nikola & Jean

Igen, az enyhe kifejezés, hogy felettébb izgatott vagyok. Sejtelmem sincs, hogy mikor és hogyan került a zsebembe a névjegykártya és az sem tudom, hogy egyáltalán mi történt velem és ez egyre jobban zavar. Tudom, hogy beszélnem kellett volna a professzorral, de még erre se voltam képes rávenni magamat. Mégis... mégis mit mondtam volna neki? Így is megmondta már, hogy túlságosan labilis az elmém, nem szabad túlfeszítenem és ennek ellenére mégis valami történt és vannak benne homályos foltok és én... nem tudom, hogy mit tegyek. Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan kezeljem a helyzetet, hogy egy vadidegen fickó névjegykártyája van nálam és hogy ide kellett jönnöm hozzá, hogy kiderítsem, hogy ez miért van. Félek az egész helyzettől és azt hiszem attól is, ami ebből kiderülhet, mert az a néhány homályos folt, ami meg van, no meg ami a tóparton történt, amiről még Scottnak is alig mertem mesélni... egyszerűen rémisztő és ha ennek a fickónak köze van hozzá, az még rémisztőbb.
A fogadtatás csak még inkább rátesz egy lapáttal a zavaromra, ahogy nyílik az ajtó, ami miatt még bizonytalanabbul sétálok végig a kis ösvényen, aztán a valamiféle komornyik, vagy kiféle lehet az ismeretlen alak. Igazából akár a névjegykártya tulajdonosáról is szó lehetne, maximum a hang nem stimmel azzal, amit a telefonban hallottam, de az arcáról sejtelmem sincs.
- Öhm... hello! - már komolyan úgy érzem magam, mint akinek minimum pukedlizni kéne, pedig abban nem mondanám, hogy túlságosan gyakorlott vagyok. Életemben nem pukedliztem még és még csak nem is szoknya van rajtam, ahhoz pedig elvileg az dukál. Egy biztos, még mindig nem tudom, hogy mit is kéne tennem vagy mondanom, így végül csak követem a komornyikfélét befelé. Szóval az Úr vár... mégis ki a fene lakik egy ilyen kastélyban... vagy miben? Mert ez már simán annak számít.
Hm... szóval ez a fickó az, a neve alapján legalábbis tuti. És nem, amikor megfordul, akkor sem válik hirtelen ismerőssé az arca, még mindig értetlenül pillantok rá. Ő viszont ismer... bár miért ne ismerne, ha megmondtam a telefonban, hogy ki vagyok? - Öhm... hello! - oké, ez azt hiszem már szóismétlésnek számít, de még mindig eléggé furán érzem magam. Végül aztán csak ráveszem magam, hogy a kezemet nyújtsam neki, csak mert ismerem ám az illemet, és tudom, hogy így kell, ha valaki a kezét nyújtja nekem. A kézcsók egy halvány pírt varázsol az arcomra, mert nem vagyok én ilyesmihez hozzászokva. - Honnan ismerjük egymást? Nálam volt a névjegykártyája, de... nem rémlik, hogy mikor került hozzám, vagy hogyan, szóval én... igazából ezért telefonáltam. - magyarázkodás, mert próbálom én kezelni ezt a helyzetet, de nem igazán megy. Nem tudom, hogy miért vagyok itt és azt se tudom, hogy kicsoda a fickó.

Tárgy: Re: Nikola & Jean Kedd 28 Okt. - 16:34

Cseppet sem lepett meg a telefonhívás. Alapvetően kíváncsi természetűnek ismertem meg a kisasszonyt, így várható volt, hogy szándékában áll kideríteni a korábban történteket. Annak valószínűsége is igen nagy volt, hogy egyedül érkezik majd. Félelmei okán kissé alulfejlett, leginkább egy korai tinédzserhez hasonlítható önbizalommal. Ekképp minden bizonnyal csak legjobb barátainak említette - amennyiben említette - a hiányzó emlékek élményét.
Az emeleti ablakból kitekintve egészen kimértnek tűnik, mondhatni óvatosnak. Bár tény és való, szívverése s a szokásosnál szaporább légzése némi izgalomra utal. Még jó, hogy nem várt egy újabb hetet az érkezéssel, különben roham léptekben közelített volna, minden bizonnyal már-már sokkos állapotban. Így azonban nincs ok aggodalomra, kellő időnk maradt némi kellemes csevelyre, mielőtt a tárgyra térnénk.
A kovácsoltvas kertkapu az elektronikának köszönhetően azonnal kinyílik az ifjú hölgy előtt, így egy könnyed séta útján egészen hamar eljuthat a kastély kapujáig. Ott aztán már nyitott ajtó és egy igen elegánsan öltözött, izmos férfi várja. Akár egy nagyra nőtt gimnazista. Igaz, tartása végtelenül fegyelmezett, mimikája gondosan kiművelt. Épp úgy, mint modora.
- Jó napot, Kisasszony! Az Úr már várja! Erre tessék kérem!
Míves mozdulattal mutatja az utat, maga elé engedve a fiatal lányt, majd követve őt az előtérbe. Miután becsukta az ajtót, a komornyik tovább vezeti Jeant a könyvtárszobába. Bőségesen akadt időm ideérni, míg kiszemeltem átvágott az udvarom. A teraszajtón keresztül szemlélem a kertet. Érkeztükre csupán néhány pillanatnyi hatásszünet után reagálok.
- Sir Appleton! Megérkezett a vendége.
Alfred hajbókol, s félreáll. Hátrapillantok, mielőtt testem is követné tekintetemet. Szám lassanként mosolyra húzódik.
- Üdvözlöm, Ms Grey! Üdvözlöm szerény hajlékomban eme gyönyörű napon!
Egyúttal közelebb is sétálok, majd kezemet nyújtom felé lágyan, kimérten. Természetesen nem holmi puritán módon köszöntöm, kézcsók lesz a mozdulat vége, amennyiben keze a kezem ügyébe kerül.

Tárgy: Nikola & Jean Csüt. 9 Okt. - 20:07

Nikola & Jean

Egyetlen névjegykártya és még arra is nehezen vettem rá magam, hogy egyáltalán telefonáljak, nem hogy arra, hogy aztán el is jöjjek ide, de nem igazán volt más választásom, mert nem értem, hogy mi történt és ez az egyetlen olyasmi, ami talán... kapcsolatban lehet az egésszel. Nem mondtam el senkinek, egyszerűen valami miatt nem ment. Tudom, hogy Scottnak van igaza, már eleve beszélnem kellett volna a professzorral erről az egészről, hogy kiesett pár óra, hogy nem tudom, hogy a fenében téretem magamhoz az erdőben, de egyszerűen nem ment. Van az az állapot, amikor megpróbálsz úgy tenni, mintha valami nem történt volna meg és akkor... talán így is lesz. De az a baj, hogy attól még ugyanúgy megtörtént, és én még mindig nem tudom, hogy pontosan mi. Azt sem tudom, hogy került hozzám a névjegykártya és hogy ki ez a fickó, és mi közöm hozzá, mert hogy konkrétan nem ismerem és nem igazán tudok róla semmit sem.
Ennek ellenére a telefonálás után pár nappal most mégis itt vagyok. Hiába hogy nem kellett volna egyedül jönnöm, hiába hogy talán baromi rossz ötlet volt, de a telefonban eléggé nyájasnak tűnt az a férfi, akivel beszéltem. Nem tűnt riasztónak és végszükség esetén még mindig... na jó ezt nem tudom, de csak el tudok jönni onnan. Az alapján, amit most a taxiból látok, nem valami rémisztő kísértet kastélyról van szó, hanem egy igényes birtokról. Ami persze önmagában még nem jelent semmit, de... Hát meglátjuk.
Egyelőre még mindig bizonytalanul szállok ki a taxiból és indulok el a cél felé, ami jelenleg az ajtó, ha csak nem még a kapunál kell előbb jelezni, hogy megjöttem. Meglátjuk, hogy mi lesz itt. Azért oda figyelek természetesen minden apróságra, ami fontos lehet, de nem ugrik be nekem semmi sem a környékről. Tuti biztos, hogy még sosem jártam itt, akkor viszont nem értem, hogy mégis honnan van meg a fickó névjegykártyája, és hogy miért keveredtem én most egyáltalán ide.

Tárgy: Re: Nikola & Jean

» Nikola Tesla
» Nikola & Cynthia
» Nikola Tesla vityillója
» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Nikola & Nathan - Első bevetés