Halve Maen Vidámpark

Tárgy: Halve Maen Vidámpark Hétf. 16 Szept. - 18:12

First topic message reminder :

A vidámparkot 1966-ban nyitották meg, az akkor még falu alapulásának 150. évfordulóján. A névnek azért a Halve Maent (Half Moon, Félhold) választották, mert hajdanán ezen a hajón érkezett a telepesekkel. A Peekskill-i öbölben található, a Riverfont Green Park és a Charles Poin Pier Park között.
A Halve Maen Vidámpark jelenleg csak péntek-szombat-vasárnap várja az erre látogatókat, túl kevesen vannak a látogatók ahhoz, hogy minden nap nyitva tartsanak. Viszont a hétvégi napokon megtelik a randizó fiatalsággal, akik próbálnak úgy csinálni, mintha a világon nem lenne feszült politikai állapot.
Van célba dobó stand, lövészet, kalapácsos erőmérő, pattogatott kukorica, főtt kukorica, vattacukor, hullámvasút, körhinta és persze az elmaradhatatlan óriáskerék. A helyszínen belül egy nagyobb épület van - a mosdókon és éttermeken kívül, természetesen -, a Szellemkastély. A kastélyban vannak eltűnő lépcsőfokok, előugró ijesztő bábok, forgó székek, dőlő asztalok, kísérteties fényekkel ellátott, pókhálókkal telt szobák és egy Tükörterem, amiben igazán könnyű elveszni a saját képmásunkat látva mindenfelől. A kastély padlására tilos a bejárás, ott tartják az egész cirkusz nem használatos, porosodó dolgait. Régen párocskák elvonultak ott egymás társaságát élvezni, de mostanában egy furcsa árny kísért ott a hírek szerint és senki nem olyan bátor, hogy fellopózzon.

írta Megan Smith

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 1 Dec. - 19:39

A kabátomba burkolózva sétáltam az emberek között. Kicsit olyan normálisnak éreztem magamat, ahogy elvegyültem a normális emberek között. Mintha én is normális lennék.
Ahogy ezen gondolkodtam felhorkanva nevettem el magam a saját idétlenségemen. Én? Normális? Hol élek én....
Aztán egy igazán, hogy is fogalmazzak, hiányos öltözékű nő keltette fel a figyelmemet. A rövid szoknya alig lógott ki a kabátja alól, a blúzába egészen szépen be lehetett látni, és a lábai, nos azok is igen megnyerőek voltak, de nem Ő volt. Egy bódé árnyékába rejtőzve figyeltem a nőt és a körülöttem hemzsegő gyerekeket és szüleiket, akik boldogan nevetgélve, vagy éppen sírdogálva sétáltak el előttem. Kezeimet a zsebembe mélyesztettem, hogy a hideg nehezebben hatoljon be kabátom alá, de még így is érezni lehetett a hideget. Csípős volt, és mindig ugyan arra a személyre kergette a gondolataimat, akiről mostanság sokat ábrándozok. Igen, talán túl sokat is.
Gondolataimból egy kisfiú rántott vissza, aki előttem esett el. Hangosan sírni kezdett, és hatalmas krokodil könnyei patakokban folytak végig az arcán.
- Hé, nincs semmi baj!- Léptem oda hozzá, és felsegítettem. Felvettem a pici gőzmozdonyát, ami nem messze landolt tőle és felé nyújtottam.
- Megmentettem neked a mozdonyodat. Nagyon szép. Szereted a mozdonyokat?- Kérdeztem elé guggolva, miközben igyekeztem felmérni, hogy a szülei vajon merre leledzenek.
- I-igen, szer-szeretem őket.- Szipogta, miközben erősen szorongatta a kis játékot.
- Hol vannak a szüleid?- Kérdeztem mikor még mindig nem láttam rohanó anyukát, vagy megijedt apukát a közelben. Mindenki, mint ha mi se történt volna haladt el mellettünk.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 1 Dec. - 18:39

Régóta ide akartam már jönni, a vidámpark fényeit sokszor figyeltem már, de most először járok itt valójában. Azaz megnéztem már az egészet madártávlatból, mikor felteleportáltam az egész kóceráj fölé, és végül a zuhanásból újra a földre kerültem épen és egészségesen. Na meg néha sétálni is kell egy kicsit a hidegben. Mára is azt vettem fel, amihez reggel kedvem volt. Fekete bőr csizmámnak enyhén magas sarka van, és a térdem főlé ér fel, míg bézs karcsúsított szabású, lenge kabátom éppen a combom közepéig takar, de vörös-fekete szoknyám még így is rövidebb nála pár centivel, a finoman csipkés harisnyatartós harisnyám teteje kivillan alóla. A kigombolt, nőies bézs darab alatt pedig egy fehér ing foglal helyet, ami alól áttetszik vörös csipkemelltartóm, valamint elég nagy dekoltázst enged látni. Nyakamba mintha csak egy ajándék lennék, fekete szalagból készült masnis nyakpánt díszeleg, fülemben pedig apró, ezüstösen csillogó fülbevaló van. Arcomon enyhe smink, szempillaspirál, kecses tusvonal, csillogó szájfény, fekete hajam szabadon leng a hűvös szellőben, arcom pedig finoman ki van pirulva a hideg levegő hatására. Táska nincs is nálam, akkor megyek haza valamiért, amikor akarok. Lépteim kecsesek, és csípőm ing mindegyik közben. Valójában egészen jól esik ez a kis levegő, ahogy arra gondolok, ma nem kell dolgoznom, és van egy szabad éjszakám, amikor azt csinálhatok, amit akarok. Nem mintha ez a többi éjszaka nem lenne így. Sóhajtok, és kifújom pár kósza tincsem az arcomból. Nehogy a szabadnapomon ne legyen senki velem. Bár akár haza is mehetnék, és megihatnék pár pohár kiváló bort, ahelyett, hogy egyedül bámulom a patakot. Emberek mennek el mellettem, és biztos akad férfi, aki vágyakozva néz rám, nő, aki irigyen pillant combjaimra, és idős, aki megvet a rövid szoknyámért, de én már régen túl vagyok azon, hogy az ilyeneket magamra vegyem, észre sem veszem a gonosz pillantásokat, bár az elhaladó férfiakra azért szemem sarkából figyelek. Végül egy árus felé veszem az utam, és vattacukrot vásárolok tőle, hogy azt eszegetve induljak tovább az óriáskerék felé.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Kedd 15 Okt. - 13:11

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Kedd 15 Okt. - 13:10

Mindenképpen jobb így, mintha egész nap azon sóhajtoztam volna, hogy menjek-e tovább tanulni vagy sem. Sőt azok, amiket megtudtam... még fel is villanyoztak. Talán ez az egész, ami velem van kezelhető, irányható, és talán idővel majd normálisan alakulhat az életem. Lehet, hogy nem kell mindenkit azért eltaszítani magamtól, mert nem akarom, hogy bajuk legyen. Tényleg jó lenne, ha végre egyenesebb mederbe terelődne az életem, ha valami igazán jó történne velem és talán ez a mai nap ennek a kezdete volt, hiszen nagyon élveztem minden percét. Kár, hogy lassan tényleg vége, de sejtem, hogy Amy-nek mennie kell. Messze van azért a másik város, és onnan még az iskolája. Nem lenne jó, ha bajba kerülne, mert elfelejti mikor megy a busz. Igazán sajnálom, hogy nem maradhat még, eszembe sem jut, hogy esetleg eszébe jut, hogy direkt akarom lekoptatni. Ilyet tényleg nem tennék!
- Igaz, de majd valahogy szólok. Huh, nem is tudom, hogy érjelek el. Vagy majd megleplek. A következő szabadnapomon elmegyek arra a birtokra. - remélem, hogy örülni fog nekem, sőt talán majd várja is, hogy megérkezzem. Pontosan nem tudom előre, hogy ez melyik nap lesz, előre nem ismerem a beosztást, ahhoz meg kell néznem otthon majd a naptáramat. Igyekszem úgy intézni, hogy mielőbb megoldhassam. Talán megkérem az egyik kollégát, hogy úgy cseréljük el a napokat, hogy jobb legyen nekem. Nem gond, ha e miatt mondjuk éjszakáznom kell. A buszmegállóig persze, hogy elkísérem, végülis addig is együtt lehetünk és ezért bőven megéri.
- Persze, ez érthető és már sötétedik is. Nem is szeretném, hogy egyedül mászkálj. - ejtek meg egy apró mosolyt. Azért Peekskill nem annyira durva város, de soha sem tudhatjuk. Nekem is sokkal megnyugtatóbb, ha feltehetem őt a buszra, képletesen értve persze, és megnézhetem, hogy gond nélkül elindul. Akkor már azért nagyjából biztos lehetek benne, hogy vissza is ér, és tényleg nem lesz semmi baja.
- Talán majd máskor is kipróbálom, lehet hogy idővel meg lehet szokni. - végülis miért ne? Talán tényleg meg lehet szokni, csak nekem még új volt a hullámvasutazás. Annyira nem volt vészes, csak így elsőre sokalltam be tőle kissé. De ha adok egy kis időt magamnak, hogy kipihenjem, akkor talán majd a következő alkalommal sokkal simábban fog ez menni. Lehet, hogy még az ujjaim se fehérednek ki annyira. Lassan elérjük a buszmegállót, legnagyobb bánatomra. Tényleg itt a vége ennek a csodálatos napnak, kár hogy nem tarthat tovább, de tudom, hogy mennie kell.
- Igyekszem minél előbb eljutni oda, ígérem! És én is örülök Amy, nagyon jó volt ez a nap! Szia! - annyira elszoktam már az érintéstől, hogy eszembe sem jut, hogy én adjak neki puszit, de az övé most is határtalanul jól esik. Elmosolyodom, amikor végül felszáll a buszra, bár persze ez kettős érzés most, hiszen egyben szomorú is vagyok, mert elmegy és még fogalmam sincs, mikor láthatom újra. Integetek neki, és pár pillanatig még követem a buszt a tekintetemmel, ahogy végül eltűnik az egyik fordulóban egy ház mögött. Halk sóhajjal fordulok meg és indulok el haza, hogy megnézzem a naptáramat. Remélem, hogy minél előtt össze tudok hozni egy újabb teljes napot, amikor ráérek.

//Én is köszönöm és egyáltalán nem! ^^ Jó a marathoni játék, meg hát jól el voltak a karik. Smile

Jeremy pedig tuti rajta lesz, hogy minél előbb megint találkozzanak. Smile

//

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 14 Okt. - 22:06

Csodálatos ez a nap, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog alakulni ez a kis kirándulás, amit egymagamban terveztem megtenni. Pedig ha visszagondolok a parkra, tök gáz volt, amikor leöntöttem szegény Jeremyt, de a lényeg az, hogy jól alakult. Most viszont sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a végefelé jár az együtt töltött időnk, így csak kissé felsóhajtok azon, amikor ezt szóba hozza. Persze lehet, hogy nekem illett volna erre figyelnem, de nincs mit tenni. Lehet, hogy elég volt neki belőlem, azért kérdezett rá a mehetnékemre? Részben ez jut eszembe, de eszem ágában sincs ilyesmire rákérdezni, inkább az órát megnézve közlöm vele, hogy igaza van. Sajnálatos, pedig még annyi mindent csináltam volna ma, de hagyni kell valamit legközelebbre is.
- Igen, jó lenne bepótolni. Amúgy nekem van időm, neked van kedvesebb, hiszen te dolgozol. – pillantok is felé, mert én tényleg úgy érzem, hogy nem rajtam fog állni ez az egész, bár titkon azért reménykedem benne, hogy esetleg láthatom még az X-Birtokon, talán nem is csak egyszer. Vajon járna oda? Lehetséges volna vagy csak hiú ábrándokat kergetek? Áh nem, nem agyalok most még ezen, inkább arra kérem meg Jer-t, hogy kísérjen el a buszmegállóba. Amúgy is kezd sötétedni, jobb, hogyha van valaki velem, nem titok, hogy kissé félek a sötétben.
- Köszi! Nem szívesen mászkálnék egyedül egy ismeretlen városban. – ismerem be a másik arcát figyelgetve, miközben nemsokára el is hagyjuk a vidámpark területét, és kiérve az utcára folytatjuk tovább az utunkat. Én azért nem felejtem el meghálálni neki mindazt, amit ma értem tett, hogy velem volt, és ahogy hallom, azért ő is jól érezte magát. Őszintén remélem, hogy így volt, mert nekem fontos az, hogy ne csak nekem legyen valami jó.
- Hát igen, durva, de az volt benne az igazán jó. – kuncogok is fel jókedvűen, de én azért még visszamentem volna. De tudom-tudom, lesz még rá időm. A buszmegálló viszont nincs sajnos túl messze, ahogy a busz érkezése sem, így amikor meglátom, hogy a jármű már bent áll, csak a fiú felé fordulok, miközben lassítok, majd meg is állok. Azt hiszem, hogy elérkezett a búcsú ideje.
- Akkor majd várlak a Birtokon és örülök, hogy megismerhettelek, Jeremy! Szia! – ha engedi, akkor még egyszer megpuszilom helyes pofiját, de csak gyorsan, mert tudom, hogy jobb biztosra menni és nem akarok még jobban lefáradni, így is érzem azért az egész nap utáni energiaveszteséget. Tehát puszi, majd ez után végül felszállok a buszra, mert ideje lenne visszatérnem az iskolába. Az ablak mellé csusszanok az ülésnek, majd még integetek Jer-nek és ahogy elhagyjuk végül őt, úgy fordulok előre, hogy egy kicsit szundítsak, addig, amíg meg nem érkezünk a Birtokra… Jó emlékkel fogok majd ott is álomba szenderülni, és a bálna valóban arra a helyre kerül, amelyet a fiúnak is említettem, tehát az éjszakát majd a karjaim között fogja tölteni a pihe-puha ágyikóban.

//Köszönöm szépen ezt a nagyon hosszú játékot, én élveztem és remélem, hogy nem bánod, hogy így el lett húzva. Jó lesz, ha ismét találkoznak majd a karik. ^^ //

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 14 Okt. - 21:46

Fene tudja nekem azért még ez is félelmetes, bármennyire is röhejesen hangzik. Képes vagyok megijedni egy sötét folyosón pár hang és effekt miatt. Az eleje még oké, az, hogy mozog alattam egy szék, még nem olyan vészes, azt simán kibírom, kifejezetten szórakoztató. Ahogy az is, amikor Amy kissé imbolyogva áll fel. De az, hogy megijedek már kevésbé érint jól, nem akarom, hogy valami kis puhánynak nézzen, az határozottan pocsék érzés lenne. Remélem, hogy nincs így és a nevetése ezt jelzi számomra. Így én is oldottabb tudok lenni és amikor a tükrökhöz érünk gond nélkül csúszik ki a bók a számon. Tényleg szépnek találom szárnyal és a nélkül is. Furcsa, hogy nincs önbizalma, mert úgy fest, mintha tényleg nem lenne, pedig tényleg komolyan gondolom, hogy igazán csinos arca van. Hamarosan tovább is indulunk, ahol a lépcsők már veszélyesebbnek tűnnek, de végül azokat is sikerül átvészelni. Igaz, hogy még annak is látom esélyét, hogy valami elnyel. A szavaira csak elmosolyodom. Reméltem is, hogy hiányoznék neki! Bár még csak most találkoztunk, de mégis megkedveltem ilyen rövid idő alatt is, és ez mindenképpen jóleső érzés.
Végül csak sikerül közös erővel lejutni, azaz én feltérképezem a helyet, ő pedig követ gond nélkül. Azért a legvégén egy kicsit megnehezítem a dolgát, amikor hirtelen lépek hátra. De igazából még ebből is én jövök ki jól, hiszen belém kapaszkodik pár pillanatra, hogy ne essen el. Tényleg jó ez a kastély! Jöhet a futás, aztán már csak egy akadály van hátra, a forgó hordó. Nem tűnik valami egyszerűnek, de ha az ember tudja a trükköt... én pedig sejtem. Amy elzuhan, nekem viszont sikerül gond nélkül átjönni, kisebb imbolygással. És amikor kint vagyok, szintén nem esem el az immár stabil padlón.
- Én meg megijedtem bent, szóval azt hiszem még mindig te voltál az ügyesebb. - eresztek meg egy bátorító mosolyt, aztán bármennyire is nehezemre esik felvetem neki, hogy nem kell-e mennie. Nem szeretném, hogy miattam késsen el, mert nem figyelünk oda, és esetleg baja legyen belőle. Egy pillanatra fel is sóhajtok, amikor igen a válasz, tényleg mennie kell lassan. Kár, tényleg kár, de az a fontos, hogy ez egy igazán remek nap volt! Most csak ez számít.
- Hát majd ha egyszer megint lesz időd, akkor pótoljuk. - vetem fel az ötletet egy mosollyal. Miért ne, talán valamikor ráér megint egy hétvégén és lesz kedve ellátogatni ide. Megnézni azt, ami most kimaradt. Szívesen töltenék el vele megint majd egy kis időt, tényleg jó lenne. A kérdésre hirtelen bólintok, talán túlságosan is hevesen, ami könnyedén elárulja, hogy a lelkesedésem elég erőteljes.
- Hát persze, igazából ráérek, az a kis kitérő igazán belefér még. - és addig is vele lehetek, úgyhogy e miatt végképp megéri. Amúgy sincs más dolgom, majd szépen hazamegyek, és összefogok valami vacsorát. Holnap pedig már korán kelés van, vár a meló, nem lesz ilyen egyszerű napom. De azt hiszem most jó időre igazán sikerült feltöltődnöm lelkileg és minden szempontból.
- Oh, hát persze, hogy nem bánom! Nagyon jól éreztem magam, még a hullámvasúton is, pedig az igazán... durva volt! - eresztek meg egy széles mosolyt. Örülök neki, hogy van egy emlékem tőle és hogy neki is tőlem. Jó ideig semmi esélyt sem látok rá, hogy elfelejtsem ezt a mai napot. Emlékezetes marad, hiszen nagyon régen éreztem ilyen remekül magam. Az pedig majd még kiderül, hogy hol találkozunk következőre, a birtokon, vagy mondjuk itt. Annyi biztos, hogy a következő szabadnapom alkalmával kerül majd erre sor.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 14 Okt. - 18:25

Ez a szellemkastély is jó választásnak ígérkezik, legalábbis a mocorgó bútorok tetszenek. Bár Jeremy nem tudja, de én imádok szédülni, régen sokszor forogtam csak úgy az udvarunk közepén, hogy aztán eldőlve feküdhessek ki a fűben. Most persze nem kéne semminek se nekizuhannom, de jóleső érzés jár át, ahogy visszagondolok a kedves emlékekre. Viszont ideje haladnunk, hiszen a kastélynak még akadnak egyéb részei is, így nemsokára jöhet a sötét, ijesztgetős folyosó, melynek hála a srác hirtelen kap kezem után, én pedig neki hála sikítok fel. Nem túl hangosan, tehát talán más nem hallotta meg, de mi tudni fogjuk, hogy megijedtünk. Vicces ez az egész, így jót mulatok magunkon, majd haladunk tovább, egészen a tükrökhöz, melyek egyre különlegesebb képeket alkotnak rólunk, amelyek számomra egy picit se kedvezőek. Nem tartom magam így se túl jó csajnak, de ezek a képek… ahj, nagyon nem nekem valóak. De a fiú mintha mindenben csak a jót és a szépet látná, jelen pillanatban én bennem, így hallhatom bókját, mely teljes mértékben zavarba hoz, de nagyon is jól esik… Valahogy, szeretnék tetszeni neki, fene ért engem is. Azért ő még megerősíti véleményét, mire már tényleg nem mondok semmit, inkább kisétálok a tükrök közül, egészen a lépcsőhöz, ahol őt engedem most már előre.
- Még szép! Hiányoznál, ha elvesznél. – jegyzem is meg, és csak néhány másodperccel később fogom fel saját szavaimat. Ahj, tiszta hülye vagyok, hogy mondhatok ilyet olyan valakinek, akit még csak ma ismertem meg? Nem baj, vissza nem szívom, mert ez az igazság, szóval inkább csak lassan követni kezdem, figyelve arra, hogy melyik lépcső hogy is mozog, én pedig már előre odafigyelek arra, ami történik, így nem is esik szerencsére különösebben semmi bajom, így érhetek le a lépcső aljához, ahol Jer-nek hála majdnem zuttyanok is. Nem gondoltam volna, hogy majd visszalép, de ahogy megkapaszkodom vállaiba, máris biztonságban tudom magam. Kíváncsian lesek előre válla felett, hogy meglássam, vajon mi is vár ránk, amikor meghallom magyarázatát is. Csak kissé elmosolyodom, de nem mondok erre semmit, egyszerűen eleresztem, hagyva, hogy előre fusson, én pedig már követem is. Nem túl nehéz ez a dolog, hiszen nálunk fiatalabbaknak tervezték, így gyorsan át is jutunk ezen az akadályon, majd jöhet a hordó, amely már kissé több problémát okoz nekem. Persze tudom én is azt, hogy miként is kellene futnom, de mégse alakul úgy, ahogy szeretném, így kissé sikerül is elesnem, de nem lesz bajom, így felkelve evickélek át a túloldalra, ahol már fel is kelek és szépen meg is törlöm hátsómat, nehogy valahol piszkos maradjon, az kellemetlen lenne. Eközben már Jeremy is felém tart, én pedig kíváncsian figyelem, hogy miként is jut át a hordón, de ő nálam ezerszer ügyesebb, így pillanatok múlva ott van, ahol én, így bólogatok szavaira.
- Igen, elég jó volt. Te tök ügyes voltál, kár, hogy én elestem. – pillantok is szemébe, miközben tovább sétálunk, de sajnálatos módon tényleg nagyon gyorsan halad az idő, így amikor meghallom kérdését, csak feljebb húzom bal csuklómnál a ruhámat, és nézem meg az időt. Halkan sóhajtok, majd végül ismét a másik arca felé nézek.
- Beletrafáltál, vissza kellene mennem a suliba, mert nemsokára indul a busz. Sajnos nincs túl közel ez a hely a Birtokhoz. Pedig még annyi felé mentem volna. – mondjuk az óriáskerékre, de félő, hogy már nem lenne rá idő. De majd lesz még lehetőségem rá, hiszen itt tanulok, nem messze, miért okozna gondot máskor is erre jönnöm? Szerencsére az anyagi dolgokban a szüleim segítenek, ők is örülnek annak, hogyha boldog a lányuk.
- Elkísérsz a buszmegállóba? Nem akarok eltévedni és lehet, hogy rossz utcákon fordulnék be, az pedig nagyon rossz lenne. – kérem is meg, és nem azért, hogy továbbra is lefoglaljam a szabadidejét, de tényleg könnyedén eltévedhetek, a busz pedig nem fog megvárni engem. A vattacukor is sajnos elmarad, és az újabb hullámvasút kör, de visszatérek még!
- Egyébként köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam veled! Remélem nem bánod, hogy rám telt el a szabadnapod. – szólalok is meg nemsokára, amikor már elhagyjuk a vidámpark területét és elindulunk a buszmegálló felé. Nem szándékozom csendben sétálni a fiú mellett és tényleg hálás vagyok neki a maiért.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 14 Okt. - 15:50

Én azért határozottan tartok attól, hogy megijedek majd néhány forduló után. Akármennyire is kicsiknek készült ez a hely, én mégis tartok tőle, hogy nekem majd gondot okoz. Mi van, ha mégis csak ijesztőbb lesz, akkor aztán rém ciki, ha tényleg beparázok a helytől, miközben Amy meg nem. De én nem vagyok ehhez hozzászokva, nem jártam még szellemkastélyban, akkor se, ha ez égő, de nem került még sor rá. A megjegyzésére már nem válaszolok, csak reménykedve pillantok rá. Legyen így, legyen igaza, és tényleg ne ijedjek be. Hátha már nem könyvel el valami kis nyafogósnak, végülis egyszer már azt mondta, hogy kedvel és elfogadta a bálnát is, ez már csak jelent annyit, hogy nem hagy faképnél, ha netán tényleg parázni kezdek valamitől. Az eleje még nem is vésze,s a mozgó bútorok nem tesznek be annyira, nem halok szörnyet tőlük, végülis azért ez nem olyan nagy cucc, maximum egy kis szédülés Amy-nél, amin jól szórakozom és nekem egy kis rázkódás. Utána viszont már jön a neheze, a sötét folyosó, az ijesztő hangokkal, ahol nem is tudok mit tenni, mikor elém vetődik valami reflexből ragadom meg a leányzó kezét. Ő pedig pont e miatt sikít fel, pedig eddig nála semmi gondot nem jelentett a hely. Hát most mégis mit lehet tenni? A nevetése viszont kárpótol a gázos helyzetért, remélem tényleg nem ástam el magam túl mélyre nála.
- Úgy fest ma ilyen nap van, folyton igazam van, bár néha jobb lenne, ha tévednék. - legalábbis ilyen esetekben, amikor megriadok egy kastélytól, amit még egy öt éves is simán átvészel. Nem is tudom, hogy mitől van ez, talán csak az idegeim rosszak, vagy tényleg ijesztő a hely. A jó ég tudja! A tükrökhöz elérve már jóval nyugisabba helyzet és önkéntelenül is kibukik belőlem egy megjegyzés arról hogy milyen szép is, még akkor is, ha torzít a hely. Zavartan vakarom meg a tarkómat, amikor leesik, hogy mit is mondtam ő pedig ha a hangjából jól sejtem szintén kissé zavarba jön.
- Nincs mit, ha egyszer így van. - teszem azért hozzá lassan. Jól van, mostmár igazán jó lenne befogni a szám, mert a végén még zavarba jövök a saját hülye szavaimtól. Inkább irány tovább, a fura lépcsők felé, ahol persze előre küld. Megpróbálom a hangulatot is oldani egy kis viccelődéssel, hátha elnyel valami.
- De azért remélem megsiratsz, ha mégse lesz igazad. - nevetem el magam. Persze, ez csak egy szellemkastély, komoly bajom nem lehet, de azért kapaszkodom erősen a falba. Leesni se lenne jó, na meg lehuppanni sem, már így is ciki, hogy előzőleg megijedtem, nem kéne még valami béna hiba. A lépcsőn egészen hamar sikerül végigjutni, viszont amikor az alján leteszem a lábam szinte visszalök a padló mozgása, ahogy megindul felém. Szóval itt úgy fest, hogy majd futni kell. Viszont az első mozdulatom az, hogy visszalépek, azaz inkább majdhogynem visszazuhanok és csak azért nem ülök le, mert Amy már mögöttem van, így őt sikerül megingatnom kicsit. Szerencsére legalább nem esünk el mindketten, sikerül megtartania az egyensúlyát, belém kapaszkodva. Határozottan jólesik, ezért érdemes volt már bejönni ide. Lássuk be, nagyon ritkán van lehetőségem bármiféle érintésre, akkor is, ha ez csak így simán egy megkapaszkodás.
- Nem nagyon tudtam előre, szinte visszadobott a padló. - pillantok hátra a vállam felett egy elnézést kérő mosollyal. Végül aztán uzsgyi, irány előre. Futni azt tudok, abban mindig is jó volt, szóval ez nem jelent gondot, csak meg kell találni a jó ütemet, és akkor nem esik el az ember, mint egy futópadnál. A vége viszont már érdekesebbnek ígérkezik. Egy forgó hordó... hm... itt tényleg jó lenne valahogy megmutatni, hogy azért én is tudok valamit. Egyelőre viszont előre engedem őt.
- Hajrá Amy! - tényleg nagyon drukkolok neki, és egész jól halad a feléig, ahol elzuttyan. Nem akarom elvonni a figyelmét, ezért csendben maradok és úgy szorítok érte, hogy átjusson és ne nagyon üsse meg magát. Aztán én is nagy levegőt veszek, és rajt. Ügyesen evickélek végig, több időm volt, le tudtam követni a hordó mozgását, és csak annyi a trükk, hogy nem csak egyenesen futsz, hanem kicsit a forgás irányával szemben is. Akkor jóval egyszerűbb átjutni rajta. Így már csak akkor ingok meg kicsit, amikor a szilárd talajt éri el a lábam.
- Huh, ez végülis... jó volt! - vigyorodom el, aztán kicsit körbepillantok. Jól érzem magam, tényleg, viszont nem tudom, hogy ő meddig maradhat. Én közel lakom, de ő koránt sem. Még busszal is kell zötykölődnie, míg egyáltalán visszaér az iskolába. Egy pillanatra kellemetlen, rossz érzés fog el, amikor erre gondolok, de igyekszem azzal nyugtatni magam, hogy találkozni fogunk még.
- Szeretnél még valamit kipróbálni, vagy... van valami időpont, amikor vissza kell érned? - egyszerűbbnek gondolom, ha én kérdezek rá. Talán nem mondaná magától, hogy ne bántson meg, hogy mennie kell. Nem tudom, de azt sem szeretném, hogy miattam megüsse a bokáját, mert teszem azt később ér vissza a birtokra, mint ahogy az megengedett lenne. Nekem már így is kész élmény volt ez a nap, sok szempontból.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 13 Okt. - 12:21

Eddig nagyszerűen alakul az egész nap és mindketten egy-egy ajándékkal is gazdagabbak lettünk, de szerencsére még nincs vége. Bár érzem, hogy egy kicsit azért kezdek fáradni, ettől függetlenül minden energiámat belefektetem abba, hogy továbbra is jól érezzem magam, ezért is jön az ötlet, hogy nézzük meg a Szellemkastélyt. Rémlik ez a hely, még gyermekkoromból, akkor is szerettem és bizonyára most is aranyos lesz, mert attól nem hiszem, hogy tartanunk kellene, hogy megijedünk majd pár forduló után.
- Nem hiszem azért, hogy megijednél. – pillantok Jeremy-re, mert bár szerintem is eléggé ciki lenne, azért ezt mégse mondhatom meg neki. Én se vagyok éppen egy menő, kőkemény csaj, bár az utóbbi percekben, talán órákban már egy kicsit visszatért a régi Amy-ből is és a félénk lány valahol máshol jár. Tényleg jól érzem magam, mindenféle feszélyezés nélkül, bár az is tuti, hogy tehetne arról a fiú és a hely is, hogy ismételten visszafogottá váljak. De talán ez nem fog megtörténni, most a szórakozás a lényeg, amelyet meg is kezdünk, ahogy beérünk ebbe az elvarázsolt kastélyba. Először tehát a bútorok kezdenek el mocorogni, engem kissé meg is szédítve, de a megjegyzésre csak szemeimet forgatom meg kissé.
- Jól van na, te nyertél. De annyira azért nem szédültem el. – fűzöm még hozzá szavakban, majd figyelem meg, hogy ő milyen bútort is választ. Na de a kis szórakozás után ideje tovább sétálnunk, így kerülünk be egy sötét folyosóra, amely számomra nem tűnik túl ijesztőnek, egészen addig, amíg a srác hirtelen el nem kapja a kezem, majd jöhet az a valami is, amitől megrémült. Én is felsikkantok hát ettől az egésztől, majd meg is jegyzem azért, hogy ki fog a sírba vinni. Azért persze remélem, hogy nem így lesz…
- Hát lehet, hogy igazad van. – nevetek tovább végül, mert azért ez így tényleg aranyos. Fel se tudom fogni, hogy válhat egy ilyen helyes pasiból ilyen félénk és ijedős srác, de talán egyszer majd megtudom. Szándékomban áll még sok mindent kideríteni vele kapcsolatban. Na de magunk mögött hagyjuk ezt a részt és jöhetnek is azok a bizonyos tükrök, melyek elég gyengék, de azért tesznek róla, hogy ténylegesen torznak nézzünk ki. A bók viszont meglep, így kissé el is pirulok – mely talán most nem látszik annyira -, és eljön a pillanat, amikor nem nagyon tudok megszólalni. Eddig olyan lazán ment minden, de most…
- Öhm, köszi. – túrok bele kissé hajamba is, mert azért azt nem gondoltam volna, hogy esetleg felkeltettem az érdeklődését, de… talán igen? Ajkamba harapok picit a gondolataimnak hála és próbálok is másféle képet vágni, mert ez a sok tükör bizony lebuktathat. Ahj, ez most annyira kellemetlen, hogy nem tudok rá mit mondani egy „köszi”-n kívül. Mégse mondhatom azt, hogy te is nagyon jól nézel ki, mert az… az még gázabb lenne. Végül csak tovább jutunk, egészen egy lépcső felé, ahol végre előre küldhetem a srácot, én pedig vissza tudom alakítani arckifejezésemet arra, ami volt.
- Benyel valami? Ez csak játék, nem hiszem, hogy bajod esne, max a hátsódra esnél. – bár sajnálatos lenne, bizonyára az is formás… már majdnem lejjebb viszem szép, kék szemeimet, hogy megnézzem magamnak, de nem-nem, még időben türtőztetem magam, főleg, mivel Jer is felém néz, így csak egy szolid mosolyra futja.
- De persze, sajnálnálak. Na de menj! – és ha megindul, akkor nemsokára én is követni fogom, jól figyelve arra, hogy ő hova lép, majd előre felkészülve kapaszkodom meg a falban én is, miközben kissé elvigyorodva fixírozom tovább a másikat.
- Szerintem ez egy remek csapatmunka. – bólogatok is kérdésére, miközben tovább vigyorgok és nemsokára már a lépcső végéhez érünk, amikor a fiú hirtelen lép hátra, én pedig cseppet megingok az ütközéstől. Feljebb is lépek, így jöhet a mocorgó lépcső és inkább Jeremy vállaiba kapaszkodom meg kis időre.
- Hé, szólhatnál, ha hátrafelé jössz. – hajolok füléhez egy pillanatra, majd válla felett átnézve veszem észre én is azt, hogy miért is történt ez az ütközést. Oh, szóval most tényleg futnunk kell.
- Hát akkor hajrá. Csak nem esünk el. – nevetek fel, majd engedem is el, hogy menjen csak előre, hogy ez után én is követhessem. De nemsokára már látható lesz a kastély vége, ami egy pörgő hordóban végződik. Azon kellene átfutni, tehát középen, miközben az folyamatosan forog.
- Ajjaj, na ez nem lesz egyszerű. – nézem is meg magamnak, de most jó fej leszek és nem küldöm előre a másikat, tehát már rá is startolok és… kilő. A feléig sikeresen el is jutok, de aztán a sok forgásnak hála szépen el is zuttyanok ott középtájt.
- O-o…ez nem jó. – próbálok is szépen felállni, de arra már nem sok esély van, de valahogy csak sikerül átevickélnem a túloldalra, ahol azért összeszedem magam, hogy felkeljek. Nem ütöttem meg magam, ilyen baj nincs, de akkor is… hát ez elég ciki volt, lehettem volna ügyesebb is. Most viszont teljesen csendben figyelem, hogy Jer vajon mennyire jár sikerrel. Remélem, hogy ő ügyesebb lesz, nem túl kellemes középtájt elakadni.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 13 Okt. - 10:30

Azt hiszem mindenképpen jó választás volt a céllövölde, legalább mindkettőnknek lett egy-egy emléke a másiktól, amit megtarthat. Az pedig határozottan jól esik, hogy az ágyán fogja majd tartani, remélem, hogy őrzi majd az álmát. Jó lenne, ha tényleg így lenne, és viszont látnánk majd még egymást. Határozottan megkedveltem ezt a lányt, még így rövid idő alatt is, és lássuk be rég nem beszélgettem már ennyit senkivel, rég nem töltöttem el ilyen kellemesen egy napot, vagy kaptam egy puszit az arcomra... rég nem volt már egy barátom se. Jó lenne, ha megismételhetnénk ezt a napot, úgyhogy mindenképpen el fogok menni arra a birtokra és tényleg remélem, hogy ő is örülni fog majd nekem és nem talál addig másokat, akikkel összebarátkozhat. Aztán a kastély felé vesszük az irányt, bár kissé tartok tőle, hogy netán rosszul reagálok le valamit. Akármennyire is az lenne a kötelező, nem vagyok az a tipikus nagymenő pasi, aki mindentől megvédi a csajt. Persze normális éles helyzetben tuti, hogy így lenne, de egy olyan helyen, ahol direkt az a cél, hogy ijesztegessenek.
- Hát látod pont ezért lesz még cikibb, ha mégis megijedek attól, amin még egy öt éves is csak nevet. - teszem hozzá nagy komolyan. Tényleg úgy gondolom, hogy pocsék lenne, ha én jobban megijednék, mint ő, de mégis látok rá esélyt. A hullámvasutat is ő bírta jobban. Hát majd meglátjuk, egyelőre még fogalmam sincs, hogy mi lesz odabent, de az első szoba nem tűnik vészesnek. Csak furák a bútorok, mozognak kicsit, meg ilyesmi. Amy jól be is pörög, amin határozottan jól szórakozom, főleg amikor enyhén szólva is tántorogva áll fel.
- Ha nem is vagy gyenge, ha túlságosan elszédülsz, akkor a tested ellen nem sok mindent tehetsz. - mosolyodom el. Mondjuk azt eddig is láttam, hogy ő mennyire erős, a hullámvasutat is nagyon jól bírta. Akárhogy is nézzük nálam is jóval erősebb ez a lány, akármennyire is próbálom magam tartani. Aztán én is kipróbálok egyet, ami finoman szólva is rázkódni kezd velem, majd leesek róla, de végül csak megoldom, hogy megússzam. Aztán irány a sötét folyosó, amin elég rendesen kiakadok, amikor valami izé elém veti magát. Sikeresen elkapom Amy kezét csak úgy reflexből, amire fel is sikolt. Remek, hogy én ijesztem meg és még csak nem is a hely.
- Látod, mondtam én. Egy öt évesnek is jobbak az idegei, mint nekem. - húzom el a számat, de amikor elneveti magát, akkor én is oldódom egy kicsit. Azért így jobb, nem értékelném ha rosszul nézne rám e miatt, vagy esetleg puhánynak tartana, mert ijedezek itt egy gyerekeknek készült szellemkastélyban. Már így is rém ciki a helyzet. A tükrökön azért jobban szórakozom, azok felettébb érdekesek, Amy megjegyzésére pedig csak rövid felnevetek. Persze minden pasi tudja, hogy a nőnek egyébként is meggyűlik a bajuk a tükrökkel időnként és itt aztán tényleg sok érdekességet lehet látni.
- Pedig te még ilyen furán is jól nézel ki. - vágom rá hirtelen, és csak utólag esik le, hogy mit mondtam. Őszintén szólva szeretném visszaszívni, de nem nagyon van már rá lehetőség. Ezért csak marad egy zavart tarkóvakarás, és aztán inkább gyorsan tovább is indulok. A lépcső... le a sötétbe, hát megint nem nekem kedvez. És persze, hogy engem küldd előre. Már-már ijedten nézek hátra rá, hogy ezt most tényleg komolyan gondolta-e, de nagyon úgy fest, hogy igen.
- Hát ez igazán kedves. Tehát ha benyel valami izé, akkor én legyen az áldozat mi... azért remélem kicsit sajnálnál. - vetek hátra egy megjátszott szomorú pillantást, mielőtt lefelé indulnék. Persze nem gondolom komolyan, hiszen igazából nem történhet semmi sem, de azért el lehet ezzel szórakozni. Amikor az első lépcső megmoccan alattam automatikusan a fal után kapok, hogy megtudjam tartani az egyensúlyomat, ami kissé kibillent most. Azért nem lenne kellemes lezuhanni mondjuk a lépcsőn és összetörni magam, de talán nincs olyan messze az alja.
- Szóval én mérem fel neked a terepet mi? - nevetem el magam, amikor a következő lépcső vészesen mozogni kezd, én pedig gyorsan tovább is lépek. Már óvatosabban haladok, de így is sikerül még párszor elvétenem a lépést. Végül csak leérek az aljára, ahol viszont a padló hirtelen visszafelé kezd el szélsebesen mozogni. Gyorsan lépek hátra, vissza a lépcsőre, amivel lehet, hogy neki is megyek Amy-nek, aki mögöttem igyekszik lefelé. Azért csak nem lököm fel, de ha mégis, hát ez egy ilyen hely. Azért ráesni nem akarok, ha csak reflexből nem kapaszkodik belém, hogy elrántson.
- Azt hiszem, itt futni kell. - vonom le a konzekvenciát, mert visszafelé jön a talaj, szóval csak akkor jutunk tovább, ha gyorsabbak vagyunk, mint a padló.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 11 Okt. - 18:09

Ez a lövöldözős játék talán még jobban is elsül, mint ahogy azt eleinte gondoltam volna. Mind a kettőnknek sikerül nyerni valamit, és bár az én ajándékom igen csak pici és csekély Jeremy-éhez képest, azért remélem, hogy örülni fog neki. Mint látom, már el is kezdi felpakolni a kulcscsomójára, én pedig a bálnát veszem magamhoz, mely közben elárulom, hogy hol is lesz a helye.
- Az jó lenne. – mosolyodom el kedvesen és hamarosan kiderül ám, hogy egyikünk se szeretné, ha ez a találkozás az első és egyben az utolsó lenne, ahogy azt se, ha elfelejtenénk a másikat. Ez nem fog megtörténni és ebben nemsokára a fiú is biztos lehet, mivel egy aprócska, de talán annál többet mondóbb puszi kerül helyes pofijára. Nem kalandoznak el a gondolataim, nem elégedetlenkedem, és nem akarok többet se, ez nekem így pontosan elegendő most, sőt, már jóval túltettem saját magamon is, de egy pillanatra se bánom, főleg, mivel látom, hogy őt se zavarta ez a tettem. Végülis, csak egy puszi, semmi rossz sincs benne, még csak viszonozni se kell. Na de ideje tovább haladni, így beszéljük meg, hogy a szellemkastély lesz a következő állomás. Nem hiszem, hogy számunkra is ijesztő lenne, de egy próbát megér, Jer szavai pedig most már nevetésre késztetnek.
- Ezt a kastélyt tudtom szerint fiataloknak csinálták, te pedig nálam is pár évvel idősebb vagy, szóval nem hiszem, hogy aggódnod kellene vagy sikongatnod. De ha mégis megtörténne, majd megvédelek a gonosz szellemektől. – kuncogok vidáman és még huhogok is egy picit hozzá. Tényleg ciki lenne tőle, de ezt nem fogom közölni vele, mivel így is nagyon megkedveltem, hogy ilyen kis visszafogott. Ahogy odaérünk a kastélyhoz, én rögtön el is foglalom az egyik fotelt, mely szépen megszédít első körben, így túl sokáig már nem ücsörgöm rajta, hanem leszállva róla lépkedem picit instabilan ide-oda, de a fiú szavaira csak megcsóválom a fejemet.
- Nyugi, ennyire nem vagyok ám gyenge lány. – bár annak tűnhetek, de a félénkség nálam nem jár gyengeséggel, tehát tudok én talpraesett is lenni. No de kíváncsi vagyok, hogy Jer vajon mibe csüccsen bele, így amikor az ő széke mozogni kezd, csak jót vigyorgok rajta, de aztán már irány is tovább.
- Meglehet, de én bele nem ülök abba is. – távolodom is el a székektől, hogy egy sötét folyosóba kerüljünk. Hű, egész félelmetes ezzel a villódzó fénnyel, így kíváncsian lépkedem a másik mellett, és még csak meg se ijedek, egészen addig, amíg Jer el nem kapja a kezem, mert akkor bizony felsikkantok és ijedt szemekkel nézek rá.
- Hé! Nem ez a kastély fog a sírba vinni, hanem te. Elmehetnél ijesztgetős bácsinak is. – nevetek ismételten, láthatóan jó kedvem van, tehát nem zavar ám, hogy ő így megtorpan, csak a szívbajt hozza rám tettével. Na de csak sikerül átjutnunk ezen a helyen, így jöhetnek a tükrök. Az egyikben szépen elnyúlik a képem, a másiknál meg háromszor akkorának nézek ki, mint valójában.
- Asszem ez a hely nem a női nemnek kedvez. – vágok is egy grimaszt az egyik tükör felé, majd nyelvöltés és folyamatosan figyelgetem, hogy hol miként is változik arcom. Azért elég gagyik ezek a dolgok, de hát gyerekeknek vannak, mi pedig majd haladunk tovább rajta minden bizonnyal, méghozzá egy lépcsőig, amely lefelé vezet egy sötét folyosóra.
- Csak utánad. – engedem is előre a srácot, aki hogyha elkezd lefelé menni, eleinte még semmi se történik, de néhány lépés után mocorogni kezdenek a lépcsőfokok, hol lesüllyednek, hogy felemelkednek, hogy rángatóznak, én pedig okos módon figyelem meg a másikat, így készülök fel előre arra, ami majd vár rám.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 11 Okt. - 9:52

Biztos vagyok benne, hogy akkor se szidnám le, ha nem hallgatna rám. Végülis csak neki akarok jót, és ha mégis úgy gondolja, hogy neki úgy a jobb, akkor nincs okom ezen fennakadni. Biztos vagyok benne, hogy neki is kényelmesebb lenne, ha nem kéne elcsatolnia a szárnyait, hátha majd rájön, no meg talán találkozik másokkal is, akik külsőleg is eltérnek az átlagtól és akkor végképp könnyebb dolga lesz. De most itt vagyunk és ez a lényeg, a következő találkozás is el jön majd, ebben mostmár biztos vagyok, maximum még az időpont kérdéses. A hullámvasút nem lesz a kedvence, utána pedig irány a céllövölde, ahol végül mindketten elérünk kisebb-nagyobb eredményt. Azt hiszem ez így pont jó, a kulcstartó mindig nálam lesz a mai nap szép emlékére és remélem, hogy ő is megtartja majd azt a bálnát. Elmosolyodom azon, hogy az ágyán fogja tartani, ez mindenképpen jól hangzik, akkor talán tényleg nem fog elfelejteni.
- Majd ő őrzi az álmodat. - jegyzem meg halkan egy félszeg mosollyal. Közben a kulcstartó is a helyére kerül és a szavaira konkrétan most először az én arcomon is halovány pírfoltok jelennek meg. Épp csak egy pillanatra, aztán összeszedem magam. Nem hiszem, hogy el tudnám felejteni őt, vagy ezt a napot, hiszen hosszú ideje most érzem egyedül igazán jól magam. Ezek után nem is fordulhatna elő, hogy ne menjek el arra a birtokra. Olyan ez, mint amikor még soha nem próbáltál valamit, és nem ismered annyira az érzés, amikor pedig végre hozzájutsz, már nem tudsz szabadulni a vágytól, hogy úgy kipróbálhasd. Elég jól sikerült napirendre térnem a nem valami kellemes életem felett, elfogadtam, hogy ez van, ennyi jár nekem, de úgy, hogy most kicsit többet is megtapasztalhatok... jó lenne ezt máskor is átélni. Nyitottabban élni, nem félni másoktól és nem húzódni vissza, ha bárki megpróbál barátkozni velem. Így is tartani fogok attól, hogy bárkivel is érintkezzek, de legalább el tudom magyarázni neki az okát.
- Remélem majd én is eszedbe jutok néha. - teszem még hozzá, de aztán amikor megkapom a puszit zavartan elmosolyodom. Ez elég rövid idő, szerencsére ennyi alatt nem történik semmi sem, nekem pedig határozottan jól esik már ez az apró gesztus is. Kellemes bizsergés szalad végig a testemen. Furcsa, hiszen a legtöbb embernek a puszi teljesen megszokott érzés, de számomra... hatalmas dolog. Nekem, akinek teljesen hiányzik mindenféle érintkezés az életéből. Viszont a következő választási lehetőség már az övé, ezt rá bízom. Hogy merre tovább, mi legyen a következő lépés, hiszen én még mindig nem mozgok olyan otthonosan itt, annak ellenére, hogy a munkám a vidámparkhoz köt.
- Jól van! És hát láttad, hogy a hullámvasúton is mennyire paráztam, úgy látom tényleg azt akarod, hogy valami lányos sikoly legyen rólam az emléked. - próbálom már előre menteni a menthetőt. Tiszta ciki lenne, ha ne adj isten valami sötét folyosón én ugranék az ő nyakába, amikor ennek fordítva kéne lennie. Elvileg én vagyok a pasi igaz, akkor meg kell emberelnem magam és egy kölyköknek készült szellemkastélyban lehetőség szerint nem halálra rémülni. Rajta leszek... igyekszem. Hamarosan el is érjük a célt, és kívülről nem is tűnik túl hívogatónak az épület, inkább csak azoknak, akik szeretik a borzongást. Az első szoba még egészen nyugisnak tűnik, és jót vidulok azon, ahogy Amy-vel elkezd forogni a szék.
- Csak óvatosan, nehogy itt ess nekem össze! - mosolyodom el, ahogy láthatóan kissé imbolygó lett a járása. Nem meglepő, tényleg kissé erős volt ez a szék. Én pedig kissé bizonytalanul nézek ki magamnak egy egyszerű széket egy ebédlőasztal mellett. Konkrétan meg kell kapaszkodnom, amikor elkezd ugrálni alattam. Mintha minimum földrengésbe kerültem volna. Oké, jó, hogy már viszonylag régen volt az a szendvics, amit bedobtam a parkban. Kissé ziláltan szállok ki, mázli, hogy viszonylag rövidek a göndör fürtök a fejemen, így nagyon nem lehetett összekavarni a külsőmet.
- Hát érdekes, szó se róla, ilyen lenne egy földrengés, ha jól sejtem. - nevetek fel röviden, amikor sikerül rendesen megfognom végre a talajt. Aztán irány előre. Nem tudom, hogy mi várhat még ránk, de a következő forduló után egy finoman szólva is sötét folyosóra tévedünk, ahol nincs más csak halványan vibráló vörös fény. Oké, ez már azért egy fokkal félelmetesebb. Lassan megyek Amy mellett, és amikor az első huhogó hang belehasít a némaságba automatikusan összerezzenek, de ez még nem olyan feltűnő talán. Amikor viszont konkrétan az arcom előtt vágódik ki a falból valami nagy és szőrös és villogó szemű izé automatikusan a leányzó kezét ragadom meg. Figyeltem arra, hogy most azon oldalon haladjak, ahol a kesztyű a kezemen van.
- Öhm... bocs... - húzom vissza azonnal. Hát szó se róla, tuti, hogy jobban járt volna valami vagány pasassal, belém aztán nem szorult túlságosan sok bátorság, pedig tényleg igyekszem amennyire csak lehet, de az ösztönös reakciókkal nem tudok mit kezdeni.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szer. 9 Okt. - 23:21

Most, hogy Jeremy biztosra mondja, hogy el fog jönni az X-Birtokra, én is kissé megnyugszom és bár eddig se voltam rossz kedvű, most még jobb lesz a hangulatom. Már alig várom a következő találkozót is, amikor szárnyaim is láthatóak lesznek mindenki számára. Észben tartom a kérést, semmiképpen se feledem el, mert nem titok, hogy tudom, jót akar nekem, ahogy az sem, hogy szeretnék a kedvében járni. Hülye lennék? Meglehet… de mégis, szeretném, hogyha örülne annak, amikor ismét lát, nem pedig leszidna azért, amiért ismét butaságot teszek. Talán néha jó hallgatni másokra is, nem csak a saját fejem után menni.
Viszont a vidámpark se várhat örökké, így meg is indulunk először a hullámvasút felé, majd ez után jöhet a lövöldözés is, amelytől előre félek, hogy vajon milyen sikereket fogok elérni, de egyszer élünk és hát végülis nem fogok belehalni, hogyha én is megpróbálom majd.
- Jójó. – bólogatok is hozzá, majd kíváncsian figyelem, hogy miként is céloz a fiú, majd lő és nemsokára már láthatom is, hogy melyik az a két nyeremény, amelyek közül választani lehet. Meglep, hogy nekem szeretné adni, de végülis jogos, hogy nem él ilyesmivel, elég idős már ahhoz, én pedig nem fogom megbántani, hogy a maci picit se az én ízlésem, ahogy egy bálna is érdekes lenne, örülni fogok neki, mert tőle van.
- Hát jó. Akkor a bálnát kérem majd. Biztosan jól fog mutatni az ágyamon. – ez már csak természetes, hogyha megkapom, akkor az ágyamon lesz, bármennyire is nem hozzám való egy ilyen lény. Nem érdekel, mindig ott fog pihenni és velem alszik majd… Gyerekes lennék ez miatt? Lehet, de nagyon régen nem kaptam fiútól ajándékot, ezt pedig hatalmas becsben fogom tartani. No de most én következem, így nemsokára már kezembe is veszem a puskát, majd egy kis bénázást követően azért csak sikerül lőnöm valamit. Na nem olyan értékes, mint egy plüss, de azért aranyos kis ajándék, amit nemsokára meg is kapunk, így csúsztatom azt a fiú elé, most nem kockáztatva meg az érintkezést, pedig szívem szerint a kezébe adnám. Amit viszont mond, ismét pirulásra késztet, oly aranyos tőle.
- Nem is szeretném, ha elfelejtenél. – buknak ki belőlem a szavak, de ez után inkább el is fordulok tőle, mielőtt kellemetlenné válna a pillanat és inkább a felém közeledő plüss bálna irányába nézek, amely nemsokára a kezemben landol. Szépen magamhoz is ölelem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hajolok a fiúhoz és nyomok egy nagyon gyors puszit az arcára, amely idő alatt talán nem lesz bajom tőle. Ennyit mégis csak megér kockáztatnom.
- Köszönöm! – nézek is szemeibe kedvesen, majd a plüsst tovább ölelgetve gondolkodom is el halk hümmögéssel azon, hogy vajon merre tovább.
- Legyen a szellemkastély. Kíváncsi vagyok, hogy nekünk is ijesztő lesz-e vagy csak a kicsiknek. – vigyorodom el, miközben fél szemmel a másik ügyködését figyelgetem, miként kerül fel a kulcstartó a kulcscsomóra. Ha tényleg oda teszi és ott is hagyja, akkor mindig eszébe jutok majd, mivel ez mégis csak egy mindennap használatos tárgy. Szupi.
A szellemkastély szerencsére nincs messze, így pillanatok alatt meg is érkezünk, én pedig már be is sétálok, remélhetőleg Jeremy-vel együtt a sötét, kísérteties hangot kiadó helyre, így kerülünk egy tág szobába, amolyan előszobába, ahol különféle fotelek vannak, asztalokkal, amelyek mozognak, hogyha valaki ráül vagy hozzá ér.
- Na, próbáljunk ki valamit. – kapok is az alkalmon, majd egy üres fotelbe vetem bele magam, amely nemsokára neki is áll forogni velem, én pedig kissé felsikkantva kapaszkodom a karfába, amelyből néhány másodperc után ki is pattanok, cseppet szédülögve.
- Hű, ez durva. Pedig szeretem az ilyesmit, de most ez gyors volt. – nevetek is fel halkan, miközben kíváncsian figyelem, hogy Jer vajon mit próbál ki vagy hogy haladunk-e tovább. Akad itt még néhány helység, talán lesz valami valóban ijesztő rész is errefelé.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szer. 9 Okt. - 15:48

- Szerintem minden más lesz, nincs ott semmiféle talán. - eresztek meg egy bátorító mosolyt. Nem lehet jó érzés folyton rejtegetnie az igazi külsejét. Én csak tudom, hiszen, évek óta magam vagyok és kizárok mindent és mindenkit az életemből, hogy ne legyen semmi baj, véletlenül se okozzak senkinek se fájdalmat. Jó lenne már ezt elhagyni, tényleg jó lenne magamat adni, nem húzódni el, és nem lökni el mindenkit, mert veszélyes lehet. Akárhogy is nézzük rémesen hiányzik néha a társaság, és még annál jobban is hiányzik az érintés. Elmondhatatlanul! Azt hiszem még néha magamnak sem vallom be, hogy mennyire, de így könnyebb. Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy el fogok menni arra a birtokra, már csak azért is, hogy találkozhassam vele. Tényleg remélem, hogy ő is is így van vele és nem fog esetleg addigra már új baráti kört kialakítani, amibe én nem férek bele. Mindenesetre túlesünk a nehezén, a hullámvasúton, és onnantól már nincs megállás, megyünk tovább, az én választásom, méghozzá a céllövölde felé. Igenis szeretném, hogy ő is kipróbálja magát, azért az mégis csak úgyaz igazi.
- Jól van, legyen így, én, aztán te is megpróbálod. - mosolyodom el. Örülök neki, hogy azért meggyőzhető. A kezembe veszem hát a puskát és jöhet a menet! Nem minden lövés sikerül a legjobban, de aztán mégis leakasztok egy választási lehetőséget két plüssállat közül. Szeretném, ha ő döntene és az övé lenne az egyik. Hogy miért? Talán, hogy emléke maradjon a mai napról és nehezebben felejtsen el, akkor talán tényleg nem fog egyszerűen majd lekoptatni, ha újra találkozunk, hogy ne zavarjam meg az életét.
- Én nem élek ilyesmivel és egyébként is... örülnék neki. - eresztek meg egy félszeg mosolyt. Tényleg jó lenne, mégha nem is vagyok elég bátor ahhoz, hogy ezt csak úgy gond nélkül kimondjam. Remélem, hogy azért nem fog nagyon visszakozni. Átadom inkább neki a puskát, a játék végééig még igazán eldöntheti, hogy mi legyen.
- Dehogy vagy béna, próbáld megint! - bátorítom, mert talán még csak kevés az önbizalma. De növekedni fog ez, nem félek tőle. Remélem, hogy az utolsó lövés tényleg bejön, szeretném, ha sikerélménnyel távozna és nem pedig rossz kedvvel, ami miatt mellé lőtt. Gyerünk Amy! Drukkolok neki, a hátam mögött komolyan még az ujjamat is keresztbe teszem. És igen, az utolsó lövés sikeres, nem nagy dolog, de akkor is talál és ez a fő! Meglepődöm, amikor elém csúsztatja a kulcstartót.
- Oh, köszönöm, e nélkül se felejtenélek... akarom mondani felejteném el a mai napot. - javítom ki magam egy zavart tarkó vakarás kíséretében, miközben a kulcstartót a tenyerembe csúsztatom, a pasas pedig, a céllövöldés elénk csúsztatja a két plüsst. Amy-re pillantok, hiszen neki kell választania. Megvárom, amíg ez megtörténik, aztán körbepillantok. Vajon mi legyen a következő? Egészen kezdek belejönni ebbe a vidámparkozás dologba, pedig reggel még fel se merül volna benne, hogy a mai napomat itt töltöm majd, még csak nem is egyedül és jól is szórakozva. Közben a kulcstartót ügyesen igyekszem feleszkábálni a kulcscsomómra. Végülis ott a helye igaz?
- Te jössz! Szellemkastély, dodzsem, vagy óriáskerék? - bármire vevő vagyok ezek közül, és persze ha mást talál ki, az se gond, maximum a hullámvasútra nem ülnék vissza szívesen. A végén még képes leszek egy nagy adag vattacukrot is elfogyasztani, pedig fogalmam sincs, hogy ilyesmire mikor volt legutóbb példa.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szer. 9 Okt. - 11:21

Eddig sajnos nem volt túl sok lehetőségem arra, hogy felfedjem magam, hiszen mindig arra tanítottak, hogy rejtsem el szárnyaimat, olvadjak be az átlagos emberek közé, de ahogy Jer is mondja, most már más a helyzet, nekem pedig élnem kellene ezzel.
- Igen, igazad van, most majd talán minden más lesz. – bólintok rá egy aprócska mosollyal, majd ez után végül rátérhetünk arra a bizonyos birtokra is, ahova egyre biztosabb, hogy a fiú is el fog jönni. Nem akartam én nagyon meggyőzni… de azért mégis. Neki is jobb lesz csak így, ha megismerhet más mutánsokat, talán ő is elfogadja majd saját magát és talán tudnak segíteni neki a képességét illetően. Tényleg rossz lehet, hogy nem érhet hozzá más ember bőréhez… de hát ki tudja, talán tényleg van mindenre megoldás, vagy valami kiskapu. Az pedig szintén nem mellékes, hogyha eljönne, akkor ismét találkozhatnék vele… én már most várom a viszontlátást, jó lenne jobban megismerni őt.
- Helyes! – nem ragozom én se tovább a dolgokat, majd megkeres és meglátja, hogy semmi se változott. Amúgy se hiszem, hogy annyi barátom lenne ilyen rövid idő alatt pont nekem, tehát felesleges erről beszélni jelenleg. Az viszont picit furcsa feltétel, hogy a szárnyaim elől legyenek, amikor megjelenik, de végül ebbe is beleegyezek. Nem lesz egyszerű, de majd szoktatom magam a dologhoz és akkor talán tényleg jobban fogom én is érezni magam… hiszen ezért is jöttem az X-Birtokra. Na de most ideje kikapcsolódni, mert tényleg azért vagyunk itt, szóval az első cél a hullámvasút, amely bár eleinte kissé veszélyesnek néz ki, én mégis igen csak élvezem, tehát el is tervezem hamar, hogy fogok én még egy kört menni ma, még mielőtt visszatérnék a birtokra. De nem sietek, kihasználom az időt, amit ezzel a sráccal tölthetek és mivel látom, hogy ő se akar még lerázni, ezért hát miért ne? Na de a hullámvasút véget ér, én pedig Jeremy-re bízom a döntést, hogy hová is szeretne menni következőre, így dönt a lövölde mellett. Hű, hát nem igazán értek hozzá, de majd meglátjuk, hogy mit hozunk össze, reménykedem a legjobbakban, főleg abban, hogy ő tényleg tud lőni, velem bizonyára ellentétben.
- Oké-oké, akkor majd én is megpróbálom, de kezdj te. – bíztatom is kedvesen, miközben már elő is kerül a puska, amivel céloz és a három lövésből végül siker is lesz. Egy plüsst választhat majd a srác, amelyek bár picit furán néznek ki, azért eléggé aranyosak, valljuk be.
- Választhatok? De… miért? Te nyerted őket. – nem is értem, hogy mire fel én dönthetnék. Csak nem… nekem adná a nyereményét? Azért lassan elveszem tőle a puskát, majd nyelek egy picit, mert ez annyira kedves gesztus és egyben romantikus is, hogy nem nagyon tudom hova tenni hirtelen, de természetesen jól esik ám ez. Na de ideje koncentrálni, így végül a táskám is lecsúsztatom magam mellé, hogy ne zavarjon, majd ez után már célzok is. Első lövés: semmi. Második lövés: hát szintén mellé…
- Ahj. Látod? Nem megy, tiszta béna vagyok. – morgolódom magamon, de nem, nem adom még fel, még akad egy utolsó. Most próbálok azért olyan célt találni, aminél talán még sikert is arathatok, így nemsokára a harmadik lövésemnek hála egy pálcika elreped és már jön is róla egy picurka ajándék. Egy kicsi, cicás kulcstartó. Nem nagy dolog, de legalább aranyos, így azt elém is teszi a pultos. Kezeimbe veszem, megforgatom, majd végül Jeremy elé csúsztatom.
- A mai nap emlékére. – pillantok szemeibe kedvesen. Eszemben sincs megtartani, és mivel érzem, hogy ő is ténylegesen nekem akarná adni a nyereményét, ezért talán ezt a csekélységet elfogadja majd tőlem.
- Mondjuk nem hittem volna, hogy bármit is eltalálok majd. – vigyorodom el, láthatóan most már sokkal kevésbé feszülten, mint eddig, mert azért sikerélmény ám a számomra, hogy most nem bénáztam végig.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Kedd 8 Okt. - 18:20

- De mostmár más mutánsok között vagy, úgyhogy... - rántom meg a vállam. Azért ezt a szót még mindig furcsa kimondani... mutáns. Mintha valami negatív dolog lenne, közben pedig azért mégsem az elvileg. Legalábbis nem mindenkinek negatív, és nekem sem teljesen. Hát ez van, persze megértem, hogy egyébként a sima emberek között nem mutogatta a szárnyait, ez végülis teljesen logikus. Én már azért is elmenekültem otthonról, mert elájult az érintésemtől néhány ember, nem csoda, ha szárnyaim lennének... hát fogalmam sincs, hogy mi a fenét csináltam volna. Az már biztos, hogy el fogok menni arra a birtokra, csak rá kell szánnom majd magam, ami azért már egy fokkal nehezebb lesz, hiszen nem túl nagy a bizalmam másokkal, vagy bármi ilyesmivel kapcsolatban.
- Nem is hittem, hogy megjátszod magad, félre ne értsd csak... áh, nem magyarázkodok. Legyen így, tuti megkereslek majd. - mondom aztán mostmár határozottabban. Nem tehetek róla, a bizalmam elég csekély, és azt még szoknom kell, hogy esetleg nem negatívumot kapok valakitől. Ez még új, ezért is merült fel bennem, hogy esetleg megismer ott másokat és akkor már nem lesz neki érdekes egy srác feje a másik városból. Azért persze remélem titkon, hogy ez nem így lesz, mert szívesen találkoznék, beszélnék még vele, határozottan kedvelem, akkor is, ha nem ismerjük egymást túl rég.
- Szerintem neked is jobb lesz úgy, szóval mindenképpen örülni fogok. - mosolyodom el. Az jó, ha hallgat rá, nagyon értékelem a dolgot, és szerintem neki is sokkal kényelmesebb lesz majd úgy. Elindulunk hát nézelődni, és a hullámvasút az első, amitől azért akkor is tartok. Nem vagyok az a tipikus bátor alak, aki minden félelmetesnek nekimegy csak azért, mert az olyan pasis. A következő választás viszont az enyém, úgyhogy lesz min agyalnom a következőekben, már amennyire egy hullámvasúton erre bármi lehetőség is van. Az én fejem inkább teljesen kiürül, amikor elindulunk, annyira szorítom a korlátot, pedig tuti, hogy biztonságos ez az izé, és nem lehet csak úgy egy könnyen kizuhanni. Mégegyszer őszintén szólva nem szeretnék felülni, de neki majd drukkolok és hozok vattacukrot, amíg várok rá. Nem leszek a hullámvasút rabja, pedig még csak tériszonyos sem vagyok, de ez akkor is túlságosan ütős volt nekem. Aztán végül teljesen mást vetek fel, hogy megnézzük, mint amilyen lehetőségeket előzőleg javasoltam.
- Igen, van pár, aztán meglátjuk, hogy melyik, milyen. - Irány hát a cél! Igazság szerint én sem vagyok annyira jó lövő, de hátha van valamiféle rejtett isteni tehetségem, hogy akkor menni fog. Ez legalább nem veszélyes és nem kap az ember közben enyhe pánikrohamot, no meg az ujjai se lilulnak el a karfa erős szorongatásától. Az előttünk lévők is hibáznak, de én nagyon akarom, hogy sikerüljön, hogy adhassak valamit Amy-nek, amiről talán tényleg majd eszébe jut ez a nap és ha oda keveredek a birtokra, akkor nem fog addig elfelejteni majd.
- Jól van, reméljük, hogy menni fog, de attól még te is megpróbálhatod majd. Tudod, kezdők szerencséje! - nem akarom, hogy csak úgy álljon itt, ezért egy bátorító mosolyt is hozzátoldok még. Érezze jól magát, és ne csak azért, mert én találok. Szóval felveszem a játékpuskát és célzok. Három lövés van, az nem túl sok. Az első nem sok mindent talál, amitől még jobban izgulok. Szeretnék bizonyítani, nem lenne jó most felsülni előtte. Újabb lövés, ami már valamelyest talál, majd a harmadikra sikerül egész szépet leverni a tábláról. Szélesen elmosolyodom és csak azért is újabb kört kérek, majd Amy kezébe csúsztatom a puskát.
- Te jössz! Azért próbáld meg, aztán ha meg vagy, választhatsz. Az a rendkívül giccses rózsaszín plüss maci tetszik, vagy a plüss bálna? - vigyorodom el. Őszintén szólva mindkettő elég érdekesen néz ki, de emléknek akár még egy üveggolyó is jó lehet nem? Mindenképpen ragaszkodni fogok ahhoz, hogy az övé legyen, amit nyertem, akkor is, ha neki is sikerül esetleg valamit eltalálni, vagy... akár cserélhetünk is. Élvezem ezt a napot, régen nem élveztem egy napot sem ennyire, szeretném, ha lenne róla emlékem is. Akármennyire is mondta, hogy nem fog csak úgy lekoptatni, azért mégis csak van bennem egy kis félsz.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 7 Okt. - 19:31

Hosszú idők óta Jeremy az első, aki láthatta fekete szárnyaimat, így egyértelmű talán a sok pír és ez a viselkedés tőlem. Zavarba hoz, de mégis mérhetetlenül jól esik ez az egész és ezt el is árulom neki. Amiket mond… hát lehet, hogy igaza van, persze, de nem ilyen egyszerű az élet.
- Mert nem tehettem. Nagyjából egy héttel ezelőttig fogalmam se volt arról, hogy más is mutáns lehet, nem csak én. Tehát nem volt választásom. – ismerem be, de persze a suliban már léphettem volna én is, de még nem tettem. Idő kell, hogy levetkőzzem ezt a félénk énemet és egy határozottabb lány vegye majd át a helyét. Nem lehetetlen, de elsietni se szükséges semmit sem. Még néhány dolog szóba kerül addig, amíg elő nem állok az X-Birtok említésével, ahova szeretném, hogyha ő is ellátogatna. Eddig még nincs túl nagy véleményem a helyről, de idővel bizonyára változni fog, az pedig már csak saját önzőség, hogy örülnék, hogyha ott is láthatnám Jer-t, mégis, elsődlegesen neki lenne jobb az élete, hogyha olyan válaszokat kapna ott az alapítóktól, amilyeneket szeretne. Az viszont picit bántó, hogy úgy érzi, esetleg lecserélném másra, én nem vagyok ilyen ember, de tény, nem ismer.
- Csak rajtad áll, hogy megismerj, én nem utasítom el azt, hogy máskor is összefussak veled és akkor rájössz majd arra, hogy milyen vagyok. Nem megjátszás az, amit most mutatok. – rázom is meg fejem, tehát szeretném, hogyha elhinné azt, amit mondok, de persze tudom, hogy a szó elszáll, a tettek meg megmaradnak. Ebben az esetben nem éppen az írás szó az, ami illik a helyzethez. A szárnyaim elrejtése viszont még mindig téma, én pedig csak egy lemondó sóhajjal felelek az elvárásra.
- Rendben. Úgy lesz, és akkor remélem, hogy örülni fogsz majd. – nézek is bele szemeibe és bár lehet, hogy ő nem gondolta komolyan az elvárást, én nagyon is annak vettem. Majd tényleg teszek érte, hogy levetkőzzem ezt a dolgot, méghozzá minél előbb, főleg, mert nem tudhatom, hogy mikor érkezik majd meg a birtokra Jer. Kellemetlen lenne, hogyha akkor pont elrejtve lennének ezek a testrészek, tehát nem lesz úgy, mindent elkövetek majd érte. Na de ideje most már megindulnunk a vidámpark játékai felé, hiszen elsődlegesen azért jöttünk ide és fizettük ki a jegyeket is. Beszélgetni máshol is tudtunk volna és lesz is még rá időnk, de eljött a szórakozás lehetősége, én pedig a fiúra bízom, hogy mi lesz a következő hely, ahova elnézünk majd.
- Mindkettő jól hangzik. De mondtam, te döntesz! – nem fogok véleményt mondani, tényleg övé lesz a döntés, oda rángat el, ahová csak szeretne, én most rábízom magam. Na de első akkor az a bizonyos hullámvasút, ahova hamar be is ülünk, és mint hallom, nem csak én parázok, sőt, ő mintha jobban félne, mint én, ami kissé mulattat is. Igazán aranyosnak tartom.
- Meglehet. – kuncogok is fel jókedvűen, és persze, hogy nem várok én el ilyesmit, de jó picit piszkálni. Megindul a kocsi, mi pedig át is élhetjük ezt a csodálatos élményt, mely közben sikongatunk, majd pedig én jókedvűen kiáltozni is kezdek. Igazán élvezem, és bár kissé remegek, látszik egész lényemen, hogy akarok ám majd még menni és ezt közlöm is a másikkal. Kár, hogy ő nem érez hasonlóan, de nem fogom ezt ráerőltetni, még csak az hiányozna, hogy esetleg rosszul érezze magát miattam.
- Jól van, ahogy gondolod. – a vattacukor végülis jól hangzik. Na de most a következő cél felé kellene mennünk, ami jól hallhatóan a céllövés lesz. Kissé meg is lepődöm a választáson, eddig ezt szóba se hozta, de aztán végül biccentek felé.
- Fogalmam sincs, hogy megy-e, de jól hangzik. Nézzünk meg egyet, ahogy láttam menet közben, akad több ilyen hely is. – indulok is meg ha minden igaz, akkor a sráccal együtt és egy mindeneshez érkezünk. Tehát lehet lőni és szinte mindenféle nyeremény van. Ejjha, elég picik azok a pálcikák, így picit megbököm Jeremy oldalát.
- Szerintem lőj te, mert ha én próbálkozom, akkor csak pénzt veszítünk. – ismerem is be egy zavartabb mosollyal, miközben egy idegen nő felé tekintek, aki most lő és hát szépen el is szúrja a dolgokat. Mák, hogy nem lőtte szét azt a bizonyos üveget, ami a pálcikán volt, pedig közel volt hozzá. Bízom Jer-ben, szerintem ő jobb lesz, és őszintén szólva nagyon is kíváncsi vagyok rá, hogy miként teljesít majd. Arrébb is állok, hogy még csak véletlenül se zavarjam meg.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 5 Okt. - 14:41

Az a helyzet, hogy határozottan tetszik, hogy folyton elpirul, pedig tényleg nem csinálok semmit sem szándékosan, ami ezt hozná ki belőle, csak szimplán azt mondom, amit gondolok, mint hogy a szárnyai ellenére, vagyis azokkal együtt is ugyanúgy szép. Mégis úja megtörténik, én pedig csak elmosolyodom a válasz hallatán.
- Lehet, hogy mások is vannak, akik így gondolnák, csak nem adtál nekik lehetőséget eldönteni. - Jó persze elsősorban mutánsokat értek ez alatt, mert valószínűleg egy sima ember nem vélekedne ilyen egyszerűen két fekete szárnyról. A döbbenet és a riadalom keveredne inkább bennük, mert furcsa és szokatlan, de olyan esetén, aki maga is különc, valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy ezt csúnyának, vagy visszataszítónak tartaná. Szerintem sokkal durvább dolgok is vannak ennél, mintha teszem azt valaki mindenfélével szétlyuggatja a képét, pedig azt bárki megteheti mutáns, vagy ember, e téren nem számít. Nem akarom faggatni a szárnyai további képességét illetően, minden bizonnyal oka van rá, hogy nem beszél erről. Én se szívesen mesélném el így első találkozás alkalmával, hogy miért élek tök egyedül, vagy hogy hol vannak a szüleim, miért nem tartom velük a kapcsolatot. Azt hiszem a legtöbb hozzánk hasonló életében vannak olyan témák, amiket nem valami kellemes boncolgatni. A Birtokot viszont egyre inkább úgy érzem, hogy szívesen megnézném, amit tudtára is adok, de azért hozzáteszem, hogy nem bánt meg vele nagyon, ha akkor már nem így fog vélekedni, mert sikerül barátokra lelnie. Mégis megnyugtatnak a szavai és mosolyt csal az arcomra, amikor az ellenkezőjét állítja.
- Jól van na, annyira még nem ismerlek, és ki tudja mit hoz a jövő. - rántom meg a vállam, csak azért is felszisszenve, amikor megcsíp, pedig természetesen nem egy drasztikus dolog volt, alig éreztem így kabáton, meg mindenen keresztül. Örülök neki, ha szívesen találkozik velem még, én is így vagyok vele. Baromi régen nem beszéltem senkivel sem igazán őszintén, úgyhogy határozottan jó most az, hogy megtehetem. Igen, jól érzem magam a bőrömben, most úgy igazán. Hosszú idő óta először. Azzal viszont tényleg nem értek egyet, hogy a szárnyait elrejti a birtokon is. Hiszen az a hely pont arra lett kitalálva, ha jól sejtem, hogy a magunk fajtának ne kelljen rejtőzködni.
- Elvárom kisasszony, hogy amikor majd odamegyek, és nem tudhatod előre, hogy mikor, akkor már ne viseld ezeket az izéket a hátadon! - mondom egész komoly hanggal, a pántokra célozva, amiket fel is pakol a hátára újra. Aztán persze elmosolyodom, tényleg csak viccelek, nem fogok megsértődni, ha továbbra is elrejti a szárnyait, de titkon remélem, hogy hallgat rám, és lesz elég bátor, hogy megmutassa majd az igazi valóját az ottaniaknak is.
- Hm... agyalok. Azt mondják, hogy a szellemvasút se rossz, de őszintén szólva tippem sincs. Vagy akár lehet az óriáskerék, arról belátod a várost. - na igen, ez nehéz, mert nem vagyok egy túl gyakorlott vidámparkba járó, tehát alig van tippem, mit érdemes megnézni. Viszont annyi tuti, hogy e miatt minden meg fog lepni és mindenhol jól fogom érezni majd magam. Viszont tuti, hogy nem a hullámvasúton fogom ezt bővebben átgondolni, mert hamarosan beülünk és meg is indulunk vele. Azt pedig akkor is úgy gondolom, hogy én félek jobban, nekem ez még nagyon-nagyon új és nem tudok repülni, hogy bármi efféléhez hozzá legyek szokva.
- Nem szép dolog elvárni valamit csak azért, mert állítólag mi vagyunk az erősebbik nem. - mosolyodom el szórakozottan a nyelvöltögetés láttán, bár már jóval visszafogottabban, mint eddig, hiszen mégis csak hamarosan lefelé vesszük az irányt, amire már akaratlanul is elkiáltom magam. Azért lássuk be... ez durva! Nem hiszem, hogy túl sok kört mennék még vele, az is csoda, hogy amikor végzünk képes vagyok rá, hogy kiszálljak és ne essek kapásból hasra, vagy Amy-re, vagy az előttem állóra, szóval bárkire aki a környezetemben van. A szavai egész lassan jutnak el az agyamig, de csak megrázom rá a fejem.
- Én majd akkor innen drukkolok neked, vagy szerzek addig vattacukrot, vagy valami. - ellenkezem kissé. Tényleg mehet még, de én azt hiszem nem leszek a hullámvasút rabja. Agyalok a válaszon. Jó kérdés, a szellemvasút is vasút, ez ellene szól, viszont az óriáskerék is felmegy a magasba. Hát... nagyon nehéz döntés! Végül aztán mindkettőt elvetem, és...
- A célba lövés megy? Abban legalább tuti, hogy jó vagyok és az is biztos, hogy nem fogok lányosan sikítani közben! - jelenik meg mostmár egy széles mosoly az arcomon. Kellett azért pár pillanat, amíg összekapartam magam a szédítő utazás után, de mostmár jobban vagyok. Még a dodzsem is felmerült bennem, de végülis arra is sort keríthetünk, ellenben a célba lövés talán arra is jó lehet, hogy kapjon valami emléket is erről a helyről. Titkon remélem, hogy ez majd talán segít abban is, hogy nagyobb eséllyel ne felejtsen el, amíg nem tudok összehozni egy újabb egész napos szabadságot, hogy elmenjek arra a bizonyos birtokra. Mindenesetre, ha benne van, akkor mutatom az utat a cél felé.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 4 Okt. - 20:15

Nem érzem úgy, hogy annyira szép lennék, és ezt most Jeremy-nek is elmesélem. Természetesen a szárnyaim a bűnösek, amelyeket kiskorom óta rejtegetnem kell. A szüleim azt mondták, hogy senki se láthatja meg, én nekem pedig berögződésemmé vált, hogy ezek miatt vagyok boldogtalan, ezért nem lehetnek igazán barátaim, se pedig párkapcsolatom, mert ha valaki meglát így… nem, az nem történhetne meg. Most is megleptem saját magamat azzal, hogy ennek a srácnak megmutattam, hogy is nézek ki valójában, de… talán igaza lehet? Talán tényleg lehetek szebb és különlegesebb?
- Jól esik, hogy így gondolod, nem is tudod, hogy mennyire. – ismerem is be, és ismét megjelennek ám azok az édes kis pírfoltok a pofimon. Ez tényleg felért egy bókkal is szerintem és nem is nagyon tudom hová tenni ezt az egészet. Elfogadom és nem kommentálom jobban, elég csak azt tudnia, hogy tökéletesen képes ápolgatni a lelkem, pedig még csak pár órája ismer. Viszont azt tudnia kell, hogy mi a bajom még a szárnyaimmal… nem csak az, ahogyan kinéznek és az, hogy rejtegetnem kell őket, ennél sokkal többről van itt szó, de túl sok mindent nem akarok most elmondani neki, nem vagyok még arra felkészülve.
- Köszi, hogy megérted. Majd egyszer elmesélem. – jelzem is felé, hogy értse, még korainak tartom ezt a nagy őszinteséget, így is már jócskán túlléptem a saját határaimat. Azért egy kis mosoly megjelenik pofimon a repülés hallatán, hiszen tudom, hogy ez nagy szó, sokan szívesen kipróbálnák, de én mégse merem felajánlani azt Jer-nek, hogy elviszem egy körre, ugyanis fogalmam sincs, hogy menne-e, még soha se próbáltam a teherbírását a szárnyaimnak, tehát ez még előttem is hatalmas titok, amely majd megfejtésre vár. Na de több témát is említünk, így hát a mutációt is, majd pedig a lakását, amely aranyos félreértéseket szülhetne, majd pedig ismét a birtokot hozom szóba, most már többet mesélve róla és bíztatva is a másikat, hogy talán meg kellene néznie. Mint hallom, végül hajlik rá és még össze is futna velem, így mosolyom még szélesebb lesz.
- Szuper! – kezdek bele, de a további szavaira már csak egy csúnya nézést kap tőlem és meg is csípem kissé felkarját. – Én nem vagyok olyan csaj, szóval ilyesmit inkább ne is mondj. Nem szokásom cserélgetni az embereket és hosszú idő óta senkivel se éreztem ilyen jól magam, mint ma veled. Örülnék, hogyha máskor is láthatnálak. – talán még barátok is lehetnénk… De nem akarok túl sok mindent ráerőltetni vagy mondani egyszerre, az idő majd úgyis eldönti, hogy mi lesz velünk, de az tuti, hogy nem fogom őt más miatt elhanyagolni. Nem hiszem amúgy se, hogy jobb fej emberrel tudnék találkozni, Jer túlságosan is hasonlít rám, van már egy bizonyos láthatatlan kapocs, én legalábbis így érzem. A szárnyaimat viszont ideje lenne elpakolnom, így neki is állok és közben ismét visszakanyarodunk rájuk, így derül ki az is, hogy mindig rejtve vannak, még a birtokon is, amit mintha furcsálna a srác.
- Öhm, hát biztosan, nem nagyon tudom, még nem láttam mindenkit és eddig nem tűnt fel olyan, aki külsőleg más lenne. De igazad van, majd… majd igyekszem. – harapok ajkamba, és egyelőre ennyire telik. Majd meglátjuk, hogy mennyire megy, de tényleg majd ráveszem magam, hogy megmutassam igazi valómat a többieknek is. Ideje viszont kicsit ki is kapcsolnunk, nehéz és kemény témák voltak ezek, de most mégis csak egy vidámparkban vagyunk, ideje hát szórakoznunk is. Annak viszont nagyon örülök, hogy ő is jól érzi magam a társaságomban, reméltem, hogy így van, nagyon is.
- Ez után viszont te döntöd el, hogy mire üljünk fel következőre. – jelzem is felé, hogy ezzel nem ér ám majd véget ez az egész. Na de megérkezünk az említett játékhoz, így már be is csüccsenünk az egyik kocsiba, majd jöhet a kapaszkodás, amire szükségünk lesz, ha nem szeretnénk majd kipottyanni.
- Nem hiszem. Te mégis csak pasiból vagy. – öltöm ki felé szórakozottan a nyelvem és valahogy most már sokkal lazábban állok ehhez az egészhez. Ő is olyan, mint én és őszinte lehettem vele, most már nem is vagyok feszélyezve azért, mert idegen… olyan, mintha már ezer éve ismerném és ez annyira jó. A hullámvasút viszont megindul, így gondolataim vissza is kanyarodnak felé, miközben fél szemmel azért a fiút figyelem és jót vigadok magamban azon, ahogy retteg. Aranyos, nagyon is és még oda is bújnék hozzá, de tudom, hogy ezt nem szabad, tehát inkább az utazásra koncentrálok, amely sajnos nagyon hamar véget ér, így kissé remegő lábakkal, de hatalmas mosollyal arcommal pattanok ki ebből a szerkezetből.
- Hű, én tuti, hogy majd megyek még egy kört később. Na… most akkor hova? – lépek is el most az autóktól, hogy átadhassuk másoknak is a helyünket és most már csak a fiún múlik, hogy mi is lesz a következő lépés. Jó ez az önfeledt mulatság, már megérte az X-Birtokra mennem, és elutaznom ebbe a városba.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szer. 2 Okt. - 20:45

Furcsa, hogy pont mi botlottunk egymásba, akik ennyire hasonlítunk, hiszen nekem is egy olyan képességem van, ami alapvetően jó, gyógyíthatnék, jót tehetnék másokkal, de mivel nem tudom irányítani ezt az egészet, nem merem használni a pozitív oldalát sem. Csak nagyon ritkán és csak akkor, ha abban az esetben, ha rosszul sül el, tuti, hogy nem lesz nagy baj belőle. Tehát egy halálos beteget nem mernék egy pillanatig sem megpróbálni megmenteni, mert félek tőle, hogy megölném helyette.
- Szebb lehetsz... különlegesebb. Inkább így állj hozzá. - most nem nyúlok a feje után, hogy ne nézzen más felé, mint előzőleg, pedig szívesen megtenném. Egyáltalán nem értek vele egyet. Bár persze tuti, hogy én is titkolnám, ha baromi nagy szárnyaim lennének, de ha már van egy hely, ahol nem muszáj, akkor szerintem nem. Jó lenne, ha ezt idővel majd ő is megértené, remélem, így lesz. Bár nem az én dolgom e téren hatni rá, hiszen alig pár órája ismerjük csak egymást, és vannak nálam sokkal okosabb emberek is. Az viszont újra meglep, hogy ennyire hasonlítunk, az ő képessége is képes ártani. Igazából én még soha nem próbáltam ki, hogy mi van, ha tovább megyek annál, mint hogy legyengül az, akihez érek. Kétszer történt meg, és mindkét alkalommal sikerült elrántani a kezem.
- Megértem, nem is kell. Ez önmagában is... nehéz. De legalább tudsz repülni! - mosolyodom el bátorítóan. Nem fogom faggatni, nem hiszem, hogy az lenne a dolgom, meg amúgy is elég nehéz most ez a beszélgetés, nem lenne szükség rá, hogy még tegyünk rá pár lapáttal. Egyre inkább úgy érzem, hogy talán jó lenne elmenni arra a birtokra, de egyelőre még nem vagyok eléggé biztos magamban, hogy meg is tegyem. Viszont tényleg eléggé félreérthető módon kerül szóba a lakásom. Tudom, hogy nem azért mondja persze, csak hát... valamilyen szinten vicces.
- Jól van, értem én, tényleg. - fogom vissza végül a nevetésemet, hiszen megint elpirul és nem akarnám, hogy kellemetlenül érezze magát, legalábbis direkt semmiképp sem. Egyébként se nagyon működne esetemben semmi ilyesmi, amíg nem tudom irányítani a képességem, mert hát lássuk be egy szimpla kézfogás is rossz dolgok okozója lehet, ennél több, főleg, ha az ember ilyen helyzetben nem igazán tudja magát kontrollálni. Végül a szavai hatására már erősen hajlok rá, hogy megnézzem majd azt az iskolát, idővel, mert hát el kell itt rendelkeznem a dolgokat. Van munkám, nem utazhatok csak úgy el hirtelen, kell egy szabadnap. A szavaira újabb mosoly jelenik meg az arcomon és csak bólintok egyet.
- Persze, szívesen összefutnék veled, ha addig még nem illeszkedsz be annyira, hogy ne legyél rám kíváncsi. - teszem még hozzá óvatosan. A fene tudja, lehet hogy talál valakit, akinek nem életveszélyes az érintése és akkor sokkal jobban jár, mint velem, akinek talán nem is lehet irányítani ezt az életszívás dolgát. A fene tudja, reménykedhetek benne, hogy igen, de aztán csak nagy pofára esés lenne belőle, ha mégsem így van. Vicces lenne tudni, hogy ő is hasonlóképpen gondolkozik. Úgy fest nagyon jól egymásra találtunk, ami a minimális önbizalom mennyiséget illeti.
- Nem vagy buta, de szerintem ott erre nem lenne szükség. Biztosan vannak mások is, akik nem hagyományosan néznek ki nem? - a fene tudja, de ha neki szárnyai vannak, akkor miért ne lehetne más is ilyen? Bármit el tudok képzelni ezek után, sőt még simán lehet, hogy a képzeletemet is túlszárnyalhatja a valóság, erre bőven volt már példa a világtörténelemben nem igaz? Mindenképpen úgy gondolom, hogy ott lehetne bátrabb és felvállalhatná saját magát. Végre levetkőzhetné a fájdalmat, ami a szárnyai összezárásával jár. Viszont lassan Amy felöltözik és pedig felsegítem a kabátját. Végülis van bennem udvariasság, miért ne lenne? Még az ajtót is ki szoktam nyitni a lányok előtt, ha úgy hozza a sors, néha csak azért nem teszem, mert nem akarom, hogy bárki is többet lásson egy kedves gesztusba.
- Nem hát, végülis ha már megvettük a jegyet... Én is jól érzem magam veled. - mosolyodom el, és egy pillanatra én is zavarba jövök, de gyorsan felkapom megigazítom a kabátomat - mintha amúgy bármi is történt volna vele - és elindulok kifelé. Irány az a bizonyos hullámvasút! Még nem próbáltam ki, az ittenit legalábbis. Egyszer régen még odahaza New Yorkban majdnem sikerült, de nem volt túl sok pénzünk és hát egy vidámpark nem épp olcsó, szóval az utolsó pillanatban a szüleim lefújták a dolgot.
- Én jobban, hidd el! - egy leheletnyi félelem csillan a szememben, ahogy a baromi nagy tákolmány felé pillantok. Valahogy még azt is nehéz elképzelni, hogy nem esik szét az egész, nem hogy mindenfelé cikázik is. De muszáj erősnek mutatni magam ugye? Egy pasitól mégis csak elvárják, hogy ne parázzon be egy hullámvasút miatt. Beszállunk és nagy levegőt veszek, mielőtt elindul az egész. Jó erősen szorítom a korlátot, a kesztyű nélküli kezemen még az is látszik, ahogy kiszalad a vér az ujjaimból, bár szerencsére nem esélyes, hogy ezt most bárki is figyelné. Képtelen vagyok visszafogni, hogy elkiáltsam magam, amikor lefelé indulunk. Gondolom azért neki ez könnyen, hiszen repül. Mázli, hogy nekem sincs tériszonyom. Gyors körök, és a fejjel lefelé verzió is egy kicsit betesz, de végül leáll az egész, én pedig leheletnyit imbolyogva szállok ki, de sikerül megtartani magam.
- Hű az anyja! - ennyit sikerül kiböknöm. Azt hiszem ez pozitív reakciónak minősül, és most nem is nagyon telik több tőlem. Az tuti, hogy most egyelőre ez elég volt. Finoman szólva is beleszédültem.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Kedd 1 Okt. - 23:45

Ez egyfajta berögződés nálam, hogy amiért nem úgy nézek ki, mint mindenki más, ez miatt taszítom az embereket. Nem ismerem be, hogy szép vagyok, mert félek beismerni azt, hogy igazából nagyon is tetszik az a látkép, amely kibontott szárnyakkal köszön vissza rám, de képtelen vagyok így elfogadni magam addig, amíg ezeknek hála másokat bánthatok. Nem szeretnék több szenvedést okozni, de talán az X-Birtokon segíthetnek majd rajtam, hogy megtanuljam tökéletesen irányítani az erőmet.
- Hát… nem igazán. De ez így van jól, én nem lehetek olyan szép soha, mint az átlagos lányok. – ismerem is be, cseppet buksimmal is elfordulva a másiktól, hogy az egyik kiálló drótot fixírozzam. Nem valami érdekes, de nem akarok most Jer szemeibe nézni, legalább néhány másodpercig, mert ez után úgyis visszafordulok hozzá. Máris megkedveltem, nem akarok folyamatosan más felé bambulni, az elég nagy pofátlanság lenne tőlem, főleg ez az egész után, ami most kiderült.
- Igen. Tudod… én is képes vagyok elvenni mások életerejét, de többre is. Nem szeretnék arról beszélni… - rázom is meg fejem és sejtheti, hogy arról a bizonyos „többről”. Idővel majd talán, de még nem, hiszen most találkoztunk először. Az viszont bizonyára meg fogja majd lepni, hogy én is képes vagyok nagyjából arra, amire ő, bár nálam ez másképp működik. Ideje viszont elterelni a témát a szárnyaimról, így jön szóba a genetika, majd pedig az, hogy további dolgokat is esetleg megtudhatok. Szívesen találkoznék még ezzel a sráccal, hiszen ez akár egy barátság kezdete is lehetne, végtére is, mi ketten nagyon is hasonlítunk, de azért óvatos leszek. Nem is értem, hogy miért hozom szóba a lakását, de most már mindegy, megtörtént, tehát nem tudom visszaszívni, az lenne aztán a kellemetlen.
- Öhm, nem máshogy gondoltam ám. Szóval csak felcsengetnék, hogy gyere le. – pirulok is el hirtelen a nevetést hallva, amikor leesik, hogy mit is gondolhat. Ahj, nem akartam én ilyesmit… legalábbis jelenleg nem fordult meg a fejemben. Na nem azért, mert Jeremy esetleg ne lenne helyes, ugyanis nagyon is az, csak most nem éppen azon jár az eszem. Még a szüleimről is mondok pár szót a fiúnak, ha már így érdeklődik felőlem és ez után pedig végre az iskolát is szóba hozom. Biztosan neki is jót tenne, hogyha beszélhetne azzal a két férfival, akik hozzám is eljöttek, de ezt persze neki kell eldöntenie. Kíváncsi vagyok azért, hogy miként lép, bár sejtem, hogy hallgatni fog rám, ez így lenne normális az ő helyzetében. Kíváncsian fülelek, amikor a „tudod mit? ” rész jön, majd jól láthatóan szélesedik ki mosolyom, amikor meghallom, hogy tényleg meghozta a döntést.
- Helyes! De azért ha arra jársz, jó lenne összefutni, szóval köszönj már be. – tényleg szeretnék még találkozni vele, most már ez egyre biztosabb és remélem, hogy azért ő is így van ezzel. Mondjuk, amint megismer más mutánsokat is, már bizonyára nem leszek én se olyan különleges a számára, hiszen lesznek mások, nálam jóval tapasztaltabbak is a témát illetően, így úgyis elfelejt majd idővel, de azért addig is jó lenne még néha összefutni, hátha… Idő közben azért elkezdem a szárnyaim elrejtését is, amelyek természetesen mindig így vannak, de Jeremy láthatóan megdöbben ezen a tényen.
- Nem, ott se. – intek is nemet fejemmel, majd végül meg is vonom cseppet vállaimat. – Nem tudom, megszoktam és félek, hogy ott is kinéznének vagy bármi. Szerinted buta vagyok ez miatt? – lehet ám, hogy hallgatok rá, hogy megpróbálok majd lépni és felfedni ezeket a hatalmas szárnyakat. Rég repültem már, talán nem ártana tényleg használnom őket, mert ha folyamatosan csak félek tőlük, akkor soha nem fogom tudni majd megtanulni az uralmukat. El fogok gondolkodni ezen az egészen, az biztos, és majd lassan, fokozatosan alakítok a megjelenésemen. Kényelmesebb lenne, az tuti. A szárnyaim végül a helyükre kerülnek, majd a pulóver a felsőmre, így takarva el most már a feketeségeket, ez után pedig már nyúlnék is a kabátom után, de a fiú megelőz. Kissé meglepődöm a kedves gesztuson, de természetesen nem kapom ki a kezéből a ruhadarabot, hanem engedem, hogy rám segítse.
- Köszi! – pillantok felé mosolyogva, majd ahogy a kérdést meghallom, ismét felcsillan ám a szemem. Nem felejtettem el, hogy hol is vagyunk…
- Hát ha neked nem ment el tőle a kedved, akkor szívesen szórakoznék egy kicsit. Nagyon jól érzem magam veled. – ismerem is be halkan, majd ha Jeremy is úgy érzi, hogy mehetünk, akkor kisétálunk ebből a picinyke helységből, hogy a hullámvasutat végre el is érhessük. Hatalmasnak néz ki, és jó gyorsnak, de ahogy nézem, még akad hely a számunkra, így ha a fiú is szedi a lábait, akkor már be is tudunk csüccsenni az egyik kocsiba.
- Tökre izgulok. – nézek is a másik felé, miközben beláncolom magam, majd ez után már erősen kapaszkodni kezdek, pedig még csak meg sem indultunk. Pár másodpercig még ácsorgunk, de aztán lassan megindul a játék alattunk, felfelé a sínen, hogy nemsokára alá is zuhanhassunk az első hullámnak, én pedig nem bírom visszafogni magam, így fel is sikkantok meglepettségemben, majd ez után egy kellemes kiáltás is elhagyja ajkaimat. Bár cseppet parázok, ettől függetlenül nagyon élvezem.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Kedd 1 Okt. - 13:43

Igazából nem is értem, hogy tarthatja valaki csúnyának csak azért, mert szárnyai vannak, hiszen kifejezetten szépek. Az emberek az angyalokat is szépnek tartják nem? Bár tény, hogy más egy nem létező lényért rajongani és megint más, ha ezzel ténylegesen találkozol a valóságban, ami talán sokakat megrémíthet. Azért remélem, nem kell sokáig bizonygatnom és végül majd csak elhiszi, hogy tényleg nem hazudok neki, mert nem lenne rá okom.
- Akkor igazából nem is tudhatod mások véleményét, ugye? - próbálok neki rávilágítani, hogy ha úgy vesszük, akkor ő megteremtett magának egy félelemet, egy előítéletet, de nem tudhatja, hogy ezt tényleg mások is így gondolják-e. Bár persze megértem, hogy nem áll csak úgy ki az emberek elé, hogy nézzétek szárnyam van. Én se merném. Aztán azért egy kicsit meglepődöm. Nem gondoltam volna elsőre, hogy a szárnyainak funkciója is van.
- Pusztít? Akkor másra is képes vagy? - fura neki is együtt jár ezek szerint ez a kettő, egy jó és egy rossz. A repülés és a szárnyak, valami mással. Bár ő úgy látom a szárnyat is negatívnak értékeli. Az én másik képességem a gyógyítás, csak épp nem tudom használni, mert félek attól, hogy rosszul is elsülhet. Ő legalább repülhet a nélkül, hogy azzal másnak árt. A mutáns kérdésnél rávilágítok finoman, hogy minden bizonnyal azok viselik ezt könnyebben, akiknek nem veszélyes a képessége. Nekünk cseppet sem könnyű együtt élni a félelemmel saját magunktól. Aztán felteszek egy kérdést, ami afféle egyértelmű célzás arra is, hogy találkoznék még majd vele. Elsőre fel sem fogom, hogy mit mondtam nem tudom, hogy nem jön-e majd zavarba tőle, de végül nem, és ez jó.
- Szuper, köszi! És igen, azt már tudod. - mosolyodom el, a végére még egy rövid zavart nevetést is hozzáteszek. Igen, tény, hogy azzal kapcsolatban, hogy esetleg eljönne hozzám... egy egyedülálló, fiatal pasihoz, olyan dolgot vet fel, amiről a legtöbbeknek nem az jutna eszébe, hogy mindenféle mutációkról fogunk beszélni. Bár bennem nem merül fel más, hiszen számomra szinte minden lehetetlen és kivitelezhetetlen, ami testi kapcsolatról szól. Jelenleg legalábbis így van, hiszen még egy érintés is veszélyes, bele sem merek gondolni, mit hozna ki belőlem egy csók, amikor totálisan nem tudom magam kontrollálni és nem olyan egyszerű félbeszakítani, mint egy szimpla kézfogást. Tényleg úgy gondolom, hogy szerencsés, ami a szüleit illeti. Az enyémet nem fogadták jól a hírt, bár az is igaz, hogy nem hagytam nekik túl sok időt a feldolgozásra. Nem baj, jól van ez most már így, mondjuk, hogy beletörődtem. És végülis nem kerestek, pedig nem élek álnéven, nem mentem olyan vészesen messzire sem. Ez azt hiszem sok mindent elárul.
- Igazad van, nem veszíthetek vele. Tudod mit? Elrendezem itt a dolgaimat, veszek ki egy nap szabadságot, amikor lehetőségem van rá és elmegyek beszélni azokkal a fickókkal. - nem vagyok annyira határozott, mint ami lehetnék, de már ez is valami igaz? Bólintok és meg fogom tenni, csak kell egy kis felkészülési idő, no meg csak úgy nem mehetek bármikor. Van munkám, és ha netán ez az iskola nem oké számomra, akkor nem vághatom el magam az itteni életemtől már előre. Közben elkezdi elpakolni a szárnyait. Sejtem, hogy nem lehet valami kellemes, behajtogatni őket és valami pántokkal leszorítani az egészet a hátára. Nem is értem, hogy miért van itt, miért nem azon a birtokon, ahol gond nélkül mutatkozhatna.
- A birtokon sem? - döbbenek meg. - De nincs ott más, aki olyan, mint te? Miért kell ott is rejtegetned a szárnyaidat? Szerintem ez... ez butaság. - nem akarom megbántani, tényleg nem, de mégis úgy érzem, hogy ezt nem jól csinálja. Rendben, kesztyűben járok és titkolom, hogy mire vagyok képes, de nekem nincs választásom. Talán megnéznék maguknak, de csak van ott más is, akinek nem szokványos a külseje. Szerintem nem kéne rejtegetnie, hiszen ez is a része, és még szép is. Megvárom, amíg elkészül, és ha nincs ellenére, akkor felsegítem a kabátját is.
- Érdekel még az a hullámvasút? - kérdezem meg egy óvatos mosollyal. Fene tudja, rövid idő alatt sok minden történt és változott, szóval akár az is lehet, hogy már nem ugyanúgy viszonyul hozzám, mint egy ismeretlen fickóhoz egy ismeretlen városban. De végülis még mindig ugyanúgy ráérek és nem ma fogok elrohanni abba az iskolába.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 30 Szept. - 21:47

Nehezen tudom felfogni azt, hogy Jeremy esetleg tényleg szépnek lát így, ezekkel a hatalmas, fekete szárnyakkal, de ha mindez ténylegesen igaz, akkor természetesen boldogsággal tölt el a tudat, hogy mégse vagyok egy igazi szörnyszülött, hanem lehet még olyan ember a szüleimen kívül, aki szerint szép vagyok így, teljesen.
- Nem hiszem… nem tudom. Nem sokan látták még. – ismerem is be, de ez után elhallgatok, így követem figyelemmel azt, amit mond nekem és sóhajtok is fel ismét. Ezek a sóhajtások lassan a védjegyemmé válnak. – Nem csak a tiéd pusztít… nem véletlenül nem szeretem azt, hogy ezek a szárnyak a hátamon vannak. – bököm ki végül én is azt, hogy másra is képes vagyok, nem csak a repülésre. De a halál… vajon elárulhatnám neki? Nem hiszem, hogy azt is megértené, őszintén szólva fogalmam sincs. Kicsit azért mesélek a fiúnak arról, amit megtudtam erről a bizonyos genetikai elváltozásról és abban jól láthatóan egyet értünk, hogy a mutáns szó picit se tűnik pozitívnak.
- Meglehet. Ők nem élték át azt, amit mi. – értek is egyet a másikkal, majd bólogatok is a következő kérdése hallatán. – Persze. Nem állt módomban titkolni. Most már tudom, hogy te is olyan vagy, mint én, jogod van tudni. – én is erre vártam egész életemben, nem fogok megfosztani valaki mást ettől a tudástól, aki számára ugyanolyan fontos ez az egész, mint nekem.
- Úgyis tudom, hogy hol laksz. – jegyzem meg még halkan, bár ez kicsit furcsán jön ki. Nem akarok ismét zavarban lenni, így próbálok nem is arra gondolni, ami ilyenkor az embereknek legelőször az eszükbe jut. De hogyan máshogy vehetném fel vele a kapcsolatot? Nehéz lenne a mostani korban ezt máshogy megoldani. A szüleimről is mesélek azért egy kicsit, hogyha már kérdezi és bár sejtem, hogy neki nem volt ilyen szerencséje, mint nekem, én azért nem titkolom el az igazságot, nem szeretek hazudni. Bár néha muszáj, most szerencsére nem az.
- Igen, én is úgy érzem. Más szülők valószínűleg a kormányhoz küldtek volna kísérletezésre. – húzom el cseppet a számat, mert tényleg ilyennek látom a mostani világot. Mi, akik nem olyanok vagyunk, mint mások, félelmet szülünk az átlag emberekben, mert valamilyen szinten többek vagyunk náluk, akármilyen furcsa is ezt így kimondani. Az X-Birtokról is mesélek idő közben a másiknak, mivel szerintem neki is ott lenne a helye vagy legalább egyszer beszélnie kellene az alapítókkal, de erre neki kell rávennie magát. Szerintem nem veszítene semmit se.
- Igen, így gondolom. Mi károd lenne belőle? – tárom szét kissé kezeimet, mert egy próba tényleg senkinek se fáj, és én is örülnék, hogyha ott járna és esetleg újra láthatnám. Ő is erre gondol és erre nemsokára rá is döbbenek, miközben éppen szárnyaimat próbálom meg elrejteni ismét a világ elől és most már csak zavartan igazgatom magamon ezt a bizonyos szerkezetet.
- Hát igen. De nem akarlak semmire se rávenni, ezt neked kell eldöntened. – pillantok a szemeibe, miközben szárnyaimat összébb is húzom és ekkor ér a kérdés, amire oly egyértelmű a válasz is.
- De… eléggé fáj és kellemetlen, de az évek során megszoktak már. Csak alvásnál engedem szabadon a szárnyaimat és persze fürdésnél, szóval soha, senki se lát így, még a birtokon se. Nem tudom, hogy ott mit szólnának, szóval nem kockáztatok… amúgy is még csak pár napja vagyok ott. – mesélek is neki kicsit a dolgaimról, tehát én se repkedek ám kedvemre. Megtehetném, ahogy sokan mások is használják az iskolában a képességüket, én mégis félek még mindig a kiközösítéstől… bele se gondolva abba, hogy talán éppen ezzel, hogy megtagadom saját mutációmat, így válok igazi különccé ismét.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 30 Szept. - 20:22

Olyan furcsa nekem, hogy valaki érti ezt az egészet, hiszen eddig soha senkinek nem volt fogalma róla, hogy mit élhetek át. Mennyire pocsék félni saját magamtól, elmenekülni azok elől, akiket szeretek, csak mert nem akarom bántani őket. Kész csoda, hogy képes voltam feldolgozni és egyszerűen csak tovább lépni, új életet kezdve, lényegében önkéntesen választva a magányt. Amikor megmutatja a szárnyát azért egyértelműen meglepődök, de nem érzem úgy, hogy ez valami szörnyű lenne. Egyáltalán, cseppet sem, sokkal inkább tényleg csodálatosnak látom. Végülis az emberek a legendákban imádják az angyalokat, miért lenne ő e téren másmilyen? Mégsem hiszi el nekem, amit mondok, pedig nem hiszem, hogy okom lenne hazudni neki. Nincs semmiféle hátsó szándékom, vagy ilyesmi.
- Talán először mindenki meglepődik, és idővel ha megérti, akkor már szépnek látja, de én a saját képességemmel, vagy mi is ez... csak a szépet látom benne. Hiszen láttad, az enyém... csak pusztít, legalábbis nem tudom irányítani, hogy ne így legyen. - pedig gyógyítani is tudok, segíthetnék másokon, bárkin, aki rászorul. De nem megy, mert rettegek tőle, hogy a visszájára fordul az egész, és a helyett, hogy begyógyítanék egy sebet, még inkább kitágítom, vagy meg is ölöm az illetőt. Viszont ettől függetlenül még mindig rengeteg kérdésem van, csak nem akarom most hirtelen az összeset rázúdítani, mert nem tudna lépést tartani velem. Pedig őszintén szólva ledarálnék mindent.
- Ezt én sem értem. Biztos azok mondják, akiken semmi sem látszik, vagy aki nem veszélyes... és fel sem fogják, hogy másnak milyen. - rántom meg a vállam. Persze lehet, hogy van aki ezt jobban átgondolja, de aki könnyedén rávágja, hogy legyünk erre büszkék, az nem azt éli át, amit mi. Legalábbis jelenleg így gondolom, hiszen lássuk be az ember alapvető szükséglete az ölelés, az érintés és erre nekem egyáltalán nincs lehetőségem. Csoda, hogy nem vagyok oda ezért az egészért? Viszont az tényleg érdekelne, hogy ez a professzor miket tudna mondani. Vajon meg lehet ezt szüntetni, vagy lehet valahogy irányítani? Nem szeretném, ha örökre így maradna, mert most még elvagyok valahogy ezzel, de örökre...? Az nem menne.
- Ha megtudsz tőle valamit, majd elmondod nekem is? - pár pillanat fáziskéséssel jövök rá, hogy lényegében ezzel azt mondom, hogy máskor is találkozzunk. Zavartan mosolyodom el, hiszen egyáltalán nem volt róla szó, hogy máskor is látni akarna még, vagy hogy megint utazgatna sokat, vagy én oda, vagy... mit tudom én. Nem tehetek róla, e téren az önbizalmam valahol a béka popsija alatt lapul, jó mélyen. Aztán a szüleire térünk rá. Úgy látom neki e téren szerencséje volt, de végülis ha bekerült ebbe az iskolába, akkor ez már majdnem teljesen azt mutatja, hogy így van. Jó lehet, ha elfogadnak, még akkor is, ha van két baromi nagy szárnyad. Az enyémet nem viselték jól ezt, ami azt hiszem érthető.
- Akkor szerencsés vagy. - csak ennyit jegyzek meg rá egy félmosollyal. Lehet, hogy nekem is könnyebb lett volna, és lehet hogy jobban viselik, ha hagyok nekik időt. De én inkább leléptem és kész, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Bár nem tudom, amúgy se hiszem, hogy működött volna a dolog, hogy ne akadtak volna ki. Jobb így, mintha ők zavartak volna el, hogy nem vagyok normális, meg szörnyeteg vagyok, és hasonlók. Azért hiszem így könnyebb volt.
- Gondolod? Nem tudom, talán... majd megpróbálom. - tényleg iszonyatosan félek. Túl sok volt egyszer már hátrahagyni mindenkit, és most nehéz lenne az, hogy ezt újra megtegyem, ha netán ez sem működik. Nincs rá garancia, hogy egy ilyen helyen nem okoz gondot a képességem, ugyanúgy bajt okozhat, és lehet hogy azt mondják, hogy menjek el, mert veszélyes vagyok. Azt pedig nagyon nem szeretném, főleg, ha sikerül beilleszkednem. De, ha nincs tandíj, vagy segíteni akarnak, akkor talán... tényleg csak talán megpróbálhatnám. Azt viszont most megpróbálom figyelmen kívül hagyni, amit mondott, hogy kárt tett másokban. Nem hiszem, hogy ő képes lenne ártani, de talán a szárnyak... fene tudja, nem értek ehhez az egészhez, de tudom, hogy nekem milyen nehéz róla beszélni.
- Végülis, ha te ott vagy, akkor már valakit ismernék. Nem fáj... így? - pillantok rá, amikor elkezdi a szárnyait elrendezni a hátán. Hülye kérdés, biztos rém kellemetlen, mintha nekem a karomat be kéne csatolnom a mellkasomra és jól begyűrnöm. De ott a birtokon talán nem kell így rejtegetnie, és kény elmesebben lehet. A helyében folyton ott lennék, ha ott kényelmesebb és nyugisabb az élet.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Hétf. 30 Szept. - 14:46

Tudom, hogy mit él át Jeremy ezekben a percekben, mivel én is hasonlóan éreztem, amikor ellátogatott hozzánk Charles és Eric. A remény most kezd el pislákolni benne, hogy talán nem is olyan más, ő is valahova beillene, én pedig ezt a tudtára is adom. Tudnia kell, hogy többen is vagyunk és bár én se ismerek igazán még másokat, talán idővel könnyebb lesz. Csak mosolyogva figyelem, ahogy próbálja feldolgozni a hallott információkat, és ez után kérem meg arra, hogy menjünk el egy külön kis helyre, ahol kettesben lehetünk egy időre. Nem is várat meg, rögtön felkel, hogy a felsegítésem után már meg is indulhassunk a következő célunk felé, mely most nem egy vidámparkban lévő játék… az majd talán később, hiszen még hosszú a nap, már ha lesz kedve ezek után bárhova is felülni velem. Amikor megérkezünk a kisebb terembe, leveszem magamról a felesleges ruhadarabokat és nemsokára már fekete szárnyaimat is a fiú elé tárom. Nem fordulok körbe, valahogy ahhoz nincs kedvem, így is bőven elég az, amit láthat. Engedem, hogy fejemet maga felé irányítsa, de mégse tudom igaznak hinni azt, amit mond, így hazugsággal vádolom, bizonyára gonosz módon.
- Nem tudom… csak még soha, senki se tartotta szépnek. – maximum a szüleim azok, akik beletörődtek kinézetembe és szépnek találták egy idő után, de őket most nem sorolnám ide. Tudnék még mit mesélni ezekről a Jer szerint szép szárnyakról, de nem tehetem, inkább a kérdéseire koncentrálok, melyekre megpróbálok választ is adni.
- Hát… igen. – húzom el a számat én is a mutáns szó hallatára, mivel nem csak ő nincs megbarátkozva a ténnyel. – Nekem ezt mondták, és hogy legyek rá büszke. Hát nem tudom, hogy lehetnék, amikor így ki vagyok rekesztve a társadalomból. – sóhajtok is fel cseppet, majd végül vállat vonok kissé a következőkre.
- Engem is egy ilyen mutáns keresett fel, aki az iskolát irányítja. Ő valamiféle genetikával foglalkozó professzor és elég sok mindent tud erről az egészről. Talán ha valamikor el tudnám kapni egy beszélgetésre, mesélne nekem. – eddig még elkerültem őt, akár csak Eric-et és a diákokat is, de talán ideje lenne kicsit nekem is nyitnom, kezdeményeznem. Végtére is, talán Charles is örülne, hogyha mesélhetne valakinek ezekről, azon az estén is nagyon beleélte magát, hogy okoskodhat.
- A szüleim? – akadok meg hirtelen a kérdésen, majd zavartan túrom hátra barna hajtincseimet. – Hát, amikor megszülettem, nehezen. De mivel egy elég jól működő céget irányítanak, így a pénzt beszélt és el tudták titkolni azt, aki vagyok, ezért is maradhattam a segítségükkel észrevétlen, hiába tettem kárt másokban. – nyelek egy aprót, de ezt nem fejtem ám ki bővebben. – Ők elfogadtak és mellettem álltak. Ebbe az intézménybe is azért jöttem, mert közösen határoztunk így, nem ők küldtek. – szerencsére nagyon jó szülőkkel áldott meg a Sors, mert ha ez nem így lett volna… akkor bele se tudok gondolni, hogy miféle életem lehetett volna. Valószínűleg egy kísérleti laborban tengődnék. Ismét szóba hozom azért az iskolát, ahova én is bekerültem és próbálom ajánlani is Jeremy-nek, de ahogy hallom, mintha tiltakozna. Bizonyára fél, ahogy én is félek…
- Nem tudom, hogy ez miként van, de ez értünk van, tehát nem hiszem, hogy magas lenne a tandíj vagy hogy ne tudnának akár munka mellett is segíteni neked. – gondolkodom is el, mivel eléggé önzetlennek tűntek, de persze én is olykor naív vagyok, simán lehet, hogy a szüleim a tudtom nélkül tömködik az alapítók zsebét. Viszont egyelőre még jó véleménnyel vagyok róluk.
- Szerintem igen. Nekem is próbálnak, csak egyelőre még nem nagyon mutatok hajlandóságot, furcsa beilleszkedni, eléggé… szóval egyedül érzem magam. – de ezt már mondtam a fiúnak és talán így most, hogy látott engem, sejtheti, hogy miért is van ez így. Viszont nem csak ő ért, hanem én is azt, hogy ő mit miért tett és mondott eddig, így valahogy minden puzzle darab összeáll egy gyönyörű képpé.
- Szerintem gondold át. North Salem mellett megtalálod az intézményt, ebben biztos vagyok. – ahogy én is ide tudtam jönni, úgy ő is oda, hiszen nincs elrejtve az emberek szeme elől, egyszerűen másnak van hirdetve, nem mutáns iskolának, de ez szerintem egyértelmű. Szívesen győzködném, hogy de, jöjjön ő is oda tanulni, de az nem lenne igazságos vele szemben, így inkább lassan csak felveszem a rögzítőimet, amelyekkel igyekszem újból elzárni a csodálatos szárnyakat.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark

» Coney Island-i vidámpark