Halve Maen Vidámpark

Tárgy: Halve Maen Vidámpark Hétf. 16 Szept. - 18:12

First topic message reminder :

A vidámparkot 1966-ban nyitották meg, az akkor még falu alapulásának 150. évfordulóján. A névnek azért a Halve Maent (Half Moon, Félhold) választották, mert hajdanán ezen a hajón érkezett a telepesekkel. A Peekskill-i öbölben található, a Riverfont Green Park és a Charles Poin Pier Park között.
A Halve Maen Vidámpark jelenleg csak péntek-szombat-vasárnap várja az erre látogatókat, túl kevesen vannak a látogatók ahhoz, hogy minden nap nyitva tartsanak. Viszont a hétvégi napokon megtelik a randizó fiatalsággal, akik próbálnak úgy csinálni, mintha a világon nem lenne feszült politikai állapot.
Van célba dobó stand, lövészet, kalapácsos erőmérő, pattogatott kukorica, főtt kukorica, vattacukor, hullámvasút, körhinta és persze az elmaradhatatlan óriáskerék. A helyszínen belül egy nagyobb épület van - a mosdókon és éttermeken kívül, természetesen -, a Szellemkastély. A kastélyban vannak eltűnő lépcsőfokok, előugró ijesztő bábok, forgó székek, dőlő asztalok, kísérteties fényekkel ellátott, pókhálókkal telt szobák és egy Tükörterem, amiben igazán könnyű elveszni a saját képmásunkat látva mindenfelől. A kastély padlására tilos a bejárás, ott tartják az egész cirkusz nem használatos, porosodó dolgait. Régen párocskák elvonultak ott egymás társaságát élvezni, de mostanában egy furcsa árny kísért ott a hírek szerint és senki nem olyan bátor, hogy fellopózzon.

írta Megan Smith

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 29 Szept. - 21:19

Olyan soknak tűnik most ez így hirtelen, hiszen csak nagyon mélyen reméltem, hogy nem vagyok egyedül, most pedig az derül ki, hogy vannak mások is rajtam kívül, sőt sokan vannak. Miért nem tudtam róluk, miért nem találkoztam soha senkivel? Bár kézenfekvő a magyarázat, rólam sem tudta senki titkoltam és inkább elmenekültem otthonról, gondolom a legtöbbek sokáig szintén így vannak ezzel, félnek, és inkább elrejtik azt, amire képesek, hogy ne nézzék őket furcsának, vagy eldeformáltnak.
- Sokan? Változó képességekkel? Ez... - nem is tudom, hogy mi a jó szó. Furcsa, új nekem, sokkoló... valahogy így mind együtt. Annyira sok kérdésem lenne hirtelen, de nem akarom őket rá zúdítani, és ugye még csak nem is láttam, hogy ő is olyan, mint én. Vagyis nem olyan, csak hasonló. Nem csoda, hogy már majdnem futok, annyira szedem a lábaimat, hogy elérjük végre a célt. Oké, hülye nem vagyok, olvastam képregényeket, láttam meséket, szóval ha nagyon kéne tudnék tippelni, hogy mire lehet képes, de persze a közelében sem járnék, hiszen ez elég erősen sokrétű. Azért az egy kicsit meglep, amikor vetkőzni kezd, mégha csak két ruhadarabról van is szó. Előre szól, de mégis zavarba jövök tőle.
- Persze... oké... - amikor pedig tényleg meglátom a szárnyait tökéletesen ledöbbenek. Nem azért, mert riasztónak, vagy szörnyűnek gondolom, egyszerűen csak meglep, hiszen nem mindennap lát az ember valakit hatalmas fekete szárnyakkal. Viszont látom, hogy lehajtja a fejét, azt hiszem fél attól, hogy mit fogok reagálni. Nem engedem neki, amikor végül sikerül magamhoz térni, felemelem a fejét, de hamar el is húzza az állát, én pedig visszasüllyesztem a kezem a kabátom zsebébe.
- Miért hazudnék neked? Nem ismerlek annyira, hogy okom legyen hitegetni. Szerintem szép, igenis szép! - nem tudom, hogyan győzhetném meg, ha láthatóan nem akarja megérteni, amit mondok. Nem tudom, miért viszolyog ennyire magától, talán valaki ezt mondta neki, vagy... valami biztosan történt, ami miatt így áll hozzá. Viszont ettől függetlenül nagyon érdekel az egész, és igazán nem értem, hogy mi is van most. Annyira sok kérdésem van, de mégse mondom ki mindent, mert félek, hogy túl sokat zúdítanék rá egyszerre.
- Mutáció... ezt így furcsa kimondani, akkor mi valamiféle mutánsok vagyunk. - húzom el a szám reflexből. Nem miatta, csak hát ez mégis olyan rosszul hangzik, negatívan. Legalábbis így első hallásra mindenképpen. Persze annak, aki megszokta már biztos nem így van. Továbbra is figyelek a szavaira. Néhány emberben már kialakult, de ezt honnan tudja? Ő már találkozott ezek szerint másokkal is, biztos érdekes lehet, hogy ki mire képes.
- És hogy tudsz utána járni? Jó lenne, tényleg tudni erről... valamivel többet. - mondom még. Egyelőre feldolgozási fázisban vagyok, igyekszem értelmezni azt, amit mondd, és nem folyamatosan a szárnyait nézni. Végülis nem lehet olyan gondja, hogy azért nem tartom a szemkontaktust, mert teszem azt lejjebb fókuszálok, mint sok pasi... én a szárnyairól vagyok képtelen levenni a szememet. Kiskora óta képes rá, úgy lehet hogy valamivel könnyebb volt együtt élni vele, bár fene tudja.
- És a szüleid... ők hogy fogadták? - végülis azt sem tudom, hogy vannak-e, mármint akár árva is lehet, vagy bármi. Ez igazából eszembe sem jut. Azt tudom, hogy az enyémet nem jól, bár nem is hagytam nekik túl sok lehetőséget feldolgozni ezt, gyorsan leléptem otthonról, hogy ne kelljen szembesülnöm a helyzettel. Aztán újra meglepődöm. Tehát erről van szó! Az az iskola, ahova jár, azért nem hallottam igazán róla emberi körökben, mert nem az emberekre tartozik az a hely. Egy iskola mutánsoknak... felettébb érdekes hely lehet szó se róla. És hogy nekem is meg kellene néznem.
- Nem is tudom... biztos jó lehet, de nem nagyon van pénzem tandíjra és a munka meg ide köt. De talán... ott segíteni tudnak abban, hogy képes legyek ezt valahogy irányítani? - talán mostmár érti az előbbieket is, a kesztyűt, az egyetemet, hogy félek attól, amire képes vagyok, hiszen ki- be kapcsol és akármennyire is van egy jó oldala, amit még nem hoztam fel, a gyógyítás, így irányíthatatlanul az egész egy szerencsejáték. Nem tudhatom soha, hogy ártok, vagy segítek, akármennyire is próbálok koncentrálni, csak ritkán sikerül nekem dönteni, hogy mi legyen a végkimenetel.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 29 Szept. - 15:25

Most, hogy immáron másodszorra is tapasztalhatom azt, amire Jeremy is képes, tudom, hogy ő is olyan lehet, mint amilyen én vagyok, sőt, olyan, mint amilyenek a többiek az X-Birtokon. Valószínűleg neki erről fogalma se lehet, elég csak rá nézni, így nagy nehezen, de kibököm azt, amit tudok, szeretném, hogyha ezt ő is tudná. Nem sajnálom tőle az információt, bár nem tudom, hogy őt miért nem találták meg, ha már rám rám leltek.
- Igen… Úgy tudom, hogy sokan vannak, akiknek vannak bizonyos képességeik, de természetesen mind változó. – mesélek is neki egy picit, de nem többet még egyelőre, előbb talán látnia kellene engem, hogy elhiggye mindazt, amit mondok. Nincs ellenére a dolog, hogy elvigyen oda, ahol ketten lehetünk egy kis időre, tehát a padot magunk mögött hagyjuk, majd be is sétálunk a kicsinyke, eldugott helyre, ahol nemsokára vetkőzésbe is kezdek. Persze nem veszek le túl sok dolgok magamról, eléggé kellemetlen lenne, főleg, hogy rendesen szégyenlős is vagyok, de ennyi még belefér. Ahogy viszont meghallom szavát, úgy pirulok el cseppet.
- Nem, nem kell. Mondtam, hogy ne értsd félre. – vörösödöm el még jobban, mert ez így már eléggé kellemetlen, de mégse hagyhatom most abba, amit elkezdtem, így kerül le rólam felülről minden, egészen a pólóig, majd kezdem is el lebontani magamról az édesapám által kapott szerkezetet, amely a földre esik, a gyönyörű, fekete szárnyak pedig megmutathatják igazi alakjukat Jeremynek. Nem tudom, hogy vajon mit fog szólni ehhez az egészhez, ezért is sütöm inkább le szememet, hogy a padlót kezdjem el fixírozni, miközben ő engem kémlel. Túl nagy a csend, túl sokáig nem mond semmit, én pedig csak magam előtt képzelem el elszörnyedő arcát, miközben engem figyel, egészen addig, amíg kesztyűs keze állam alá nem kerül, így hát engedek annak, amit szeretne és végül a szemeibe tekintek. Amikor viszont meghallom a szavait, ismételten elvörösödöm, majd húzom el buksimat is tőle.
- Nem kell hazudnod, tudom, hogy szörnyetegnek tartasz. Nem gondolhatod komolyan azt, hogy csodálatos. – rázom is meg a fejemet, mert nem, ez egyszerűen hihetetlen lenne. Abnormális vagyok, veszélyes és bár egyben talán szép is, mégse tudom elhinni, hogy komolyan így gondolja, az már túl sok jó lenne, és ilyesmi rég nem ért már.
- Egy mutáció. – felelek neki tömören, majd végül hajamba túrok kissé, miközben szárnyaim lassan mocorogni kezdenek. Rég nem voltak már kiengedve, jól esik nekik most a szabadság, de én mégis megtartom a kellő távolságot Jeremy-től, nem kéne, hogy véletlenül átöleljem ezekkel a hatalmas tollazatokkal, mert akkor már biztosan visszataszítóvá válok majd a számára.
- Néhány emberben kialakult, de nem tudom még pontosan. Utána szerettem volna járni, csak félek túl sok információt megtudni egyszerre erről az egészről. – magyarázom is a másiknak, de azért rémlik valami, amit még Charles mesélt otthon, de nem akarok hülyeséget mondani és leégni a másik előtt. A következő kérdése viszont meglep, főleg, ahogy egy angyalhoz hasonlít, de végül bólintok felé.
- Igen. Már kiskorom óta képes vagyok rá. – már majdnem tovább folytatom, mesélve a hátrányról is, amely a szárnyaimmal jár, de nem, még nem tehetem. Így is túl sokat tud, és azt biztosan nem fogadná el, hogyha megtudná, hogy egy embernek is elvettem már az életét, még akkor se, hogyha önvédelem volt. Ezt talán majd később tudatom vele, már ha látom még egyáltalán.
- A bentlakásos iskolában, ahova járok… ott csak mutánsok vannak. Nemrég kerültem oda, amikor rám találtak az iskola alapítói. Talán neked is érdemes lenne megnézed. – milyen csodálatos is lenne, hogyha ő is oda járna. Mondjuk, most két munkahelye van, talán még valamennyire elégedett is az életével, de sose lehetek biztos ebben, tudnia kell azt, hogy nekünk is van helyünk a világban, bár tény, hogy ezt nem nekem kellene elmondanom neki, hanem annak a két férfinek. Még az is lehet, hogy esetleg szóba hozom náluk Jeremyt, ha valamikor összefutok valamelyikkel. Csak nem szedik le a fejemet, ha megtudják, hogy már kotyogtam egy másik embernek is a helyről, ahova befogadtak engem.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 29 Szept. - 14:50

Azt hiszem mondhatjuk, hogy felcseréltük a szerepeket, eddig én voltam valamivel határozottabb, hiszen én javasoltam, hogy vele tartok, és nem volt gond a víz sem, amit rám öntött, most viszont én vagyok az, aki teljesen összezuhanok és legszívesebben pánikszerűen menekülnék el a helyszínről. Szó szerint rettegek, hogy mit fog mondani, nem kezd-e el sikítozni, hogy őrült vagyok, vagy mit tudom én. De nem ez történik, így végül elvezetem legalább a padig, hogy erőt gyűjthessen és még mindig leléphessen, ha akar, mert erre is ugyanúgy látok esélyt, sőt sokkal többet, mint arra, hogy maradni fog. Mégsem néz örültnek, sőt megkér, hogy újra mutassam meg neki a képességem. Igazán nem értem az egészet, sőt kifejezetten furcsa. Megteszem, amit kér, de határozottan félve. Újra a zsebembe süllyesztem a kezem, amikor elhúzom az övétől, és értetlenkedve pillantok rá, amikor arról beszél, hogy megérti ami velem történik. De hát én sem értem, egyáltalán nem.
- Nem csak én? Te is... vagy mások is vannak? - titkon talán reméltem. Nem lehet, hogy csak én vagyok ilyen, az egyszerűen nem létezik, de soha nem találkoztam senki mással, soha nem hallottam ilyesmiről, ami érthető, ha nem kommunikálok bővebbe másokkal. De akkor is... ez kissé sokkol ,és valahol boldogsággal is tölt el, de mégis nagyon hirtelen ér az új információ. Felhozom, hogy talán a Sors akarta így, amire már elmosolyodik. Én sosem hittem benne, de lehet hogy el kéne kezdenem? Nem hittem, hogy bármi az életemben okkal történt volna, mert akkor ez nagyon szemét húzás a Sorstól, mert nem valami jó dolgokat éltem meg eddig. Ez most viszont egészen más. Alig bírok magammal, amikor azt kéri, hogy mutassak neki egy eldugott helyet. A kezemet nyújtom, hogy segítsek neki felállni, aztán sietősen indulok el arra, amerre jó lehet. Eszembe sem jut, hogy talán nem tudja tartani a tempót, hiszen most ütöttem ki kissé... kétszer. Oké, egy kicsit gondolkodhatnék, de nem megy, túlságosan izgatott vagyok. Végre elérjük a célt. Ez a pár perc is óráknak tűnt most, soha sem volt még ennyire messze semmi.
- Öhm... elforduljak? - vakarom meg zavartan a tarkómat, amikor elkezdi lepakolni magáról a ruhát. Jól van, nem gondolok arra, hogy rám akarna mászni, főleg mert tuti van annyi esze, hogy az határozottan veszélyes lenne rá nézve, de akkor se nagyon értem a dolgot. Ha nemet mondd, akkor várok és végül csak a kabát, meg a pulcsi kerül le róla. El nem tudom képzelni, hogy mit akar mutatni és amikor meglátom a szárnyakat. Szó szerint ledöbbenek és pár pillanatig fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Egy árva szót sem vagyok képes kinyögni, pedig igazán nem akarom őt megbántani. Nem az látszik az arcomon, hogy kiborítana a látvány, vagy riasztónak találnám, semmi negatívum, egyszerűen csak... na nem minden nap lát az ember valakinek tollas szárnyakat előkerülni a kabátja alól. Pár pillanat eltelik, amíg én is csak bámulom őt, ő pedig lehajtja a fejét. Az se valami jó, ami velem van, de legalább el tudom rejteni, nem látszik rajtam, normálisnak tűnök egy szimpla ember számára. Végül kesztyűs kezemmel nyúlok az álla alá, hogy finoman kényszerítsem, igenis emelje fel a fejét.
- Szerintem ez... ez csodálatos! - bököm ki végül. Annyi kérdésem lenne most így hirtelen, de mégsem tudom kibökni őket. Csak úgy kavarognak a fejemben és tudom, ha utat engednék nekik most így hirtelen, akkor olyan gyorsan zúdítanám rá őket, hogy fel sem fogná igazán, mit is mondok. Csak bámulom, és persze visszahúzom a kezemet. Szoknom kell a látványt. Akárhogy is nézzük ilyesmi csak a filmekben létezik, de hát az, amit én tudok is csak a filmekben létezik nem? Hezitálok, túl nagy a csend, muszáj lenne mondanom valamit. Úgy beszélt erről, mint aki érti, aki tökéletesen tisztában van az egésszel, én pedig semmit sem tudok.
- Mondd el, hogy mi ez... ami velünk van. És ezekkel repülni is tudsz, mint egy... angyal? - még jó, hogy elég sötét van itt, és alig látszik, hogy az arcomra halvány pír ül ki. Hülye egy kérdés igaz, meg hogy angyalhoz hasonlítom, de hát ezekkel a szárnyakkal ez nem meglepő. Fogalmam sincs, hogy mit tettem volna, ha rajtam is látszana a képességem, így is tökéletesen kirekesztettem saját magamat a társadalomból, de legalább meg tudom húzni magam. Ő hogy élt ezzel együtt? A családja... a családja biztosan tudja, látták, nehéz azok elől titkolni, akikkel együtt élsz. Túl sok kérdés... túl sok!

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 29 Szept. - 14:26

Most, hogy megtörténik ez a hirtelen fordulat, ahogy kezem a fiú kezéhez ér, nem vagyok hajlandó elengedni őt. Még egyelőre nem tudom felfogni, hogy mi ez az egész, de tudni akarom. Igen, végre a régi Amy is előtérbe kerül, aki képes határozottan is viselkedni és megtenni azt, amit szeretne, nem pedig mindig csak a visszavonulásra tud gondolni. Nem engedem hát, hogy itt hagyjon, ezért is kapaszkodom bele felsőjébe, amely cselekedet bár lehet, hogy kissé gáz, de szerintem még mindig jobb, mintha a nadrágját fogdosnám, és úgy esdekelnék a maradásáért. Végül Jeremy is dönt, méghozzá pozitívan, tehát hogy velem marad még egy kis ideig, így kísér el egy padhoz, amelyre rögtön le is zuttyanok. Kell egy kis pihenés, hogy kitisztuljon a fejem, de az izgalom lángját képtelen vagyok kiírtani csillogó szemeimből, amelyekkel a másikra nézek. Nem félelmet láthat most rajtam, hanem inkább kíváncsiságot, így veszem rá arra is, hogy mutassa meg még egyszer azt, ami történt, mert biztos akarok lenni benne. Nem fogok kockáztatni, tényleg látnom kell, hogy ezt ő csinálta, addig nem beszélhetek… egyszerűen nem lehet. Így is lehet, hogy haragudni fognak rám azért, mert eljárt a szám a mutációról, de mégis… végre valaki, akit kedvelek, nem hagyhatom cserben. Ahogy ismét érintkezünk, minden biztossá válik, én pedig csak annyit tudok kibökni neki, hogy étem… igen, ezt az egészet értem most már. Nem mintha annyira otthon lennék a mutánsok dolgaiban, de ő is különleges, akár csak én, biztosan nem átlagos ember. A kérdését hallva csak kissé ajkamba harapok, majd láthatóan gondolkodni kezdek azon, hogy mit is válaszoljak neki.
- Megértem azt, amit érzel és azt, amire képes vagy, ugyanis nem csak te vagy más, mint az átlag emberek. - nézek lassan vissza a fiú tekintetébe, de mosolyogni egyelőre képtelen vagyok. Én nem örülök annak, hogy ilyen vagyok, és ahogy érzékelem, ő se, tehát ez annyira nem vidám dolog, de egyben mégis jó, hogy ráleltem. Vajon Miami-ban miért nem találtam egy hozzám hasonlót se? Talán akkor az életem is másképp alakulhatott volna. Ahogy viszont ismét a Sors kerül szóba, úgy vonom meg kissé vállaimat is, majd most már csak előbújik egy mosolykezdemény is csinos pofimon.
- Nem tudhatjuk, de szerintem simán lehet. Én hiszek a Sorsban. – ismerem is be, mert ne mondja már azt, hogy véletlenül öntöttem le pont őt a vízzel, hogy véletlen történt az, hogy az a férfi pont ott lökött meg… és ez az egész beszélgetés. Nem, ez már tényleg túl hihetetlen. Viszont nekem is szükségem van arra, hogy valakivel megoszthassam mindazt, amit tudok, ugyanis még az X-Birtokon se merem kiengedni szárnyaimat. A hosszú évek alatt megtanultam már elfojtani a fájdalmat, amit érzek, hogy el kell bújtatnom őket, de talán most valaki megláthat majd igazi valómban és csak remélni merem, hogy nem fog elfutamodni előlem. Meg is kérem Jer-t, hogy vigyen el egy olyan helyre, ahol senki se láthat majd meg minket és mivel látom, hogy most nem hezitál igazán, hanem máris felkel, biztossá válik a számomra, hogy ő is sejt valamit velem kapcsolatban. Kezemet a kezébe helyezem, engedem, hogy felsegítsem, de ez után azért lassan visszahúzom azt, mert mégse hiszem, hogy kézen fogva szeretne menni itt velem, az nagyon furcsa lenne. Bár nem valami egyszerű tartani a tempót, mivel a testem még mindig gyenge, de alakul a dolog, így haladunk is el bizonyos játékok mellett, én pedig már nem azok különlegességét figyelem, hanem inkább belül próbálok meg felkészülni a következőkre.
Ahogy viszont odaérünk az említett helyre, mely bár kicsi és sötét, mégis el tudunk férni benne, illetve annyi fény is van, hogy láthassuk egymást. Ez pont elég a számomra, így sóhajtok fel cseppet, majd teszem le a táskámat a lábam mellé.
- Ne érts félre. – kezdek is bele, ahogy a másik felé tekintek, majd hamarosan kabátom is lekerül rólam, így fektetem azt a táskámba, majd jöhet a pulóverem is. Na igen, meglehet, hogy más esetben félreértené, de talán sejti, hogy nem rámászni akarok, az nagyon távol állna az én személyiségemtől… Tehát a pulóver is rákerül a kabátra, így most már egy rövid ujjú, fekete színű póló marad csak rajtam, V kivágással és valami furcsa szerkezettel rajta… és mintha a hátamnál is lenne valami. Még nem láthatja, de pillanatok kérdése az egész, mert már le is oldom a szerkezetet magamról, így ejtve azt a földre és lassan mozdítom meg azokat a bizonyos szárnyakat, melyek nemsokára teljes életnagyságban mutatkoznak meg Jeremy előtt is. Én démonszárnyaknak hívom őket, ugyanis számomra démoni az a képesség, amelyre képes – kivéve természetesen a repülést -, de mégis angyalszárnyaknak néz ki, annyi különbséggel, hogy fekete színe van, akár az éjszakának. Gyönyörű, csinos tollak tarkítják, és hát igen, így vagyok én teljes, ezzel a plusz testrésszel a hátamon.
- Ez vagyok én… igazából. – sütöm le szemeimet, nem vagyok képes most a másik arcára nézni, nem akarom látni azt, hogy miféle szörnyetegnek is tart majd, mert bár szép az, amit lát, szokatlan és ez miatt torznak nevezhető talán. Rá se merek kérdezni arra, hogy mit gondol, hamarosan úgyis meg fogom majd tudni, mivel nem hiszem, hogy szó nélkül meredne csak rám. A reakciójából mindenesetre hamar le tudom majd szűrni, hogy jól döntöttem-e azzal, hogy megmutattam neki igazi valómat vagy sem…

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 29 Szept. - 13:50

Akárhogy is nézzük azért tartok kicsit ettől az egésztől. Rég nem csináltam ilyesmit, behúzódtam a kis csigaházamba, és ott voltam el szépen nyugodtan, eszem ágában sem volt kimozdulni. Nem akartam, hogy véletlenül is valami balul süljön el és pont e miatt sikerült mégis így tennem. Nem figyelek a kesztyűre, amikor felszaladok pólót váltani. Fogalmam sincs, hogy miért nem voltam képes egy kicsit jobban figyelni, hiszen ez már annyira az életem része, mint másnak az evés. Egyelőre viszont arra figyelek, hogy bejutunk, és láthatóan Amy nagyon be is van sózva az egésztől. Hullámvasút, óriáskerék, és csak arra figyelek fel, hogy baj van... nagy baj! Megfogja a kezem és innentől már nem tudok semmit sem befolyásolni. Megpróbálok lelépni, mint ahogy régen is megtettem, de ő nem hagyja. Tudom, hogy állatira elvágnám magam végképp mindenkitől, ha egyszerűen csak itt hagynám térdre zuhanva. Pedig ezt szeretném, ő viszont kapaszkodik és nem enged. Sóhajtok, és végül segítek neki felállni, majd elkísérem a padig. Fogalmam sincs, hogy magyarázzam el azt, amit igazából én sem értek. Megpróbálom ugyan, de nem lepne meg, ha elhúzna és tök hülyének nézne. Mégsem ez történik, hanem majdhogynem rosszabb. Azt kéri, hogy mutassam meg újra. Mégis mi a francért akar valaki ilyesmit?
- Jól van... legyen. - megyek bele végül, bár felettébb nehezen. Előhúzom a kezem a zsebemből és megfogom az övét. Azonnal visszarántom és újra elsüllyesztem, amikor látom, hogy kezd egy kicsit is gyengülni. Tény, hogy most jól jön az, hogy rettenetesen izgulok, mert így simán bekapcsolódik a képességem. Milyen jó is lenne, ha képes lennék végre egyszer irányítani. Erre vágyom a legeslegjobban, vagy hogy múljon el... Elhúzom a szám a szavai hallatán. Tényleg durva, tudom, hogy az. Amikor először megtörtént halálosan megrémültem, aztán másodszor is... akkor már a menekülés mellett döntöttem, és hogy innentől nem nyúlok hozzá senkihez.
- Érted? Hogy, hogy érted? - értetlenkedve meredek rá. Nem világos ez számomra, mit jelent az, hogy érti? Ezt mégis hogyan lehet érteni, ha egyszer én magam sem fogom fel, hogy miről van szó. Megvárom, amíg iszik, de tényleg érdekel a válasza, ezért ha tehetném, akkor sürgetném. De tudom, hogy mennyire lefárasztottam kétszer is, úgyhogy muszáj várnom. Jobb néhány perc türelemmel lenni, mint az, hogy már évek óta várok rá, hogy bárki is értelmes válaszokkal szolgálhasson. A felvetése viszont újra meglep. Itt is beszélhetünk, úgyse figyel senki, valamit mutatni akar, amit nem láthat más?
- Lehet, hogy mégis csak a Sors akarta ezt...? - pillantok rá még egy aprót. Furcsa ez az egész, és akármennyire is úgy tűnt, hogy ez egy szimpla napnak indult most minden megváltozott, olyan hirtelen, hogy azt felfogni is igazán nehéz. Soha nem mondtam el ezt az egészet senkinek, most viszont igen, és a tetejében még használtam is a képességemet... kétszer. Felállok végül és a kesztyűs kezemet nyújtom felé.
- Gyere... - képtelen vagyok palástolni mennyire érdekel, hogy mit akar mutatni, iszonyatosan izgatott vagyok, legszívesebben futólépésre kapcsolnék és úgy húznám magam után, hogy mielőbb elérjük végre a célt, de végül nem teszem meg, csak sietősen haladok a játékok között, amíg el nem érjük azt a bizonyos forgó izét. Őszintén szólva a dolgok nagy részének, még a nevét sem tudom, de azt igen, hogy ez alatt van egy viszonylag értelmes terület, ahol állva is el lehet férni és elég sötét, hogy ne lásson be senki, és tényleg ketten lehessünk. Voltam már ott, hiszen takarítani mindenhol kell, és az se jó, ha felhalmozódnak az eldobált dolgok a játékok alatt. Nem kell sok idő, mire odaérünk, hiszen határozottan gyorsan szedem a lábaimat. Megszólalni sem tudok, csak rápillantok és várok, hogy mit akar mutatni, mondani. Bármit, csak válaszokkal szolgáljon. Már rég feladtam a reményt, hogy valaha is megértem ezt az egészet, de most talán... van rá esély.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 28 Szept. - 21:29

Egyre jobban izgulok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen is lesz az a bizonyos vidámpark, ahogy arra is, hogy vajon miként fogjuk érezni magunkat Jeremy-vel. Kicsit azért furcsa, hogy egy tök idegen sráccal megyek szórakozni, mivel ezer éve nem csináltam ilyet, de most mégis… mégis merek és remélem, hogy nem fogom megbánni mindezt. A park után azért egy kis időre még megállunk a srác albérleténél, majd ez után pedig már semmi és senki se állíthat meg minket, hogy a vidámparkba ne érjünk. A jegyeket hamar kiváltjuk, szerencsére nincsen túl nagy sor, és ahogy beérünk, én már rögtön meg is tellek energiával. Régen voltam ilyen izgatott, talán ez tehet arról is, hogy elkapva a fiú kezét kezdeném magammal húzni, hogy nézzük meg máris azt a bizonyos hullámvasutat, de minden felborul… Én összeesek kissé, ő pedig ijedten reagál minderre. Látom rajta, érzékelem, hogy mi zajlik most le benne, de még nem tudom teljesen, hogy mi is történhetett. Próbálom összeszedni magam és ebben szerencsére a másik is segít, bár mintha menekülni próbálna. Nem, most nem mehet el, ezt nem engedhetem meg neki, így indulunk meg együtt a padhoz, ahova le is ülök, majd a vizemet elővéve iszom pár apró kortyot, csak hogy jobban összeszedhessem magam, de közben folyamatosan figyelek a mellettem ülő fiúra is. Látom ám, hogy kezét zsebébe teszi, én mégis, tudni akarok mindent erről az egészről, főleg most, hogy kezdek jobban is lenni. Talán szerencse, hogy nem érintkeztünk túl sokáig… milyen furcsa ez az egész, hihetetlen. Látni akarom, tudni akarom, hogy tényleg azt tette-e, amire gondolok, ezért is kérem meg erre az egészre és még kezemet is felé nyújtom, jelezve, hogy most megmakacsoltam magam és hogy nem fogom engedni, hogy visszautasítson.
- Ahogy látom, most eléggé izgulsz és idegesnek is tűnsz. Kérlek Jeremy, csak egy pillanat az egész. – én se akarok azért meghalni vagy tudom is én, hogy mik lennének a következmények, de ha magamból indulok ki… Tényleg jobb lesz vigyázni. Ahogy kezét lassan kiveszi zsebéből, úgy követem a mozdulatát, majd megérinti az én kicsinyke mancsomat is, amelynek következtében testem ismét gyengülésbe kezd, azok a bizonyos csillagok is megjelennek előttem, így rögtön vissza is húzom a kezem, hogy még véletlenül se legyen komolyabb bajom.
- Huhh… ez nagyon durva. – motyogom halkan, és most már kezdem érteni azt, hogy én miféle fájdalmak okozására vagyok képes, főleg, hogy nálam még testi elváltozás is történhet.
- Értem… én… én teljesen megértem, nem is tudod, hogy mennyire. – pillantok felé, majd nézek körbe lassan, miközben még egy korty víz lecsorog torkomon. Erre most szükségem van, jó is, hogy Jeremy után töltötte.
- Figyelj. Azt mondtad, hogy ismersz itt olyan helyeket is, ahova más nem mehet be. Vigyél el oda, ahol csak mi ketten leszünk, és más nem láthat meg, szeretnék neked mutatni valamit. – nézek is komolyan a szemeibe és jelen helyzetben nem hiszem, hogy bármi perverzre is gondolna. Csak nem… Szóval ha esetleg még mindig velem marad, akkor talán… talán megmutathatnám neki azokat a bizonyos fekete szárnyakat. Félek, hogy mit fog majd reagálni, de mivel ő is más, ahogy én is, talán nem fog szörnynek tartani. Ha pedig mégis… akkor is kellemesnek fogom betudni ezt a mai napot, amelyre öröm lesz visszaemlékezni. Szóval csak rajta áll, hogy elbújunk-e kis időre a világ elől vagy sem.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 28 Szept. - 20:46

Tényleg nem hiszem, hogy különleges lennék, de hát valami oka mégis csak van annak, hogy velem jobban érzi magát, mint másokkal. És erre hála a nem valami nagy mértékű önbizalmamnak, csak egyetlen választ látok. Lehet, hogy nem fog ennek túlságosan örülni, nem is tudom, annyira nem látom rajta, hogy negatívan reagálna arra, amit mondok, így egyből arra jutok, hogy minden bizonnyal egyetért velem. Végülis elég messze van az az iskola, és én úgy látom, hogy jó fej lány, akkor pedig be fog majd tudni illeszkedni és véletlenül se lesz szüksége tovább rám. Minek utazna kilométereket, ha egyszer talál szimpatikus embereket majd ott? Teljesen logikátlan. Egyszerűen elhessegetem a dolgot és haladunk tovább, beszélgetve még a suliról, meg az ő sulijáról, aztán felszaladok pólót váltani, no meg vízért. Azt viszont sikeresen elfelejtem, ami a legfontosabb, és egyáltalán eszembe sem jut a dolog. A vidámparkot elérve se tűnik fel egyáltalán a dolog, az pedig végképp kitörli a fejemből, ha ott is motoszkált valahol mélyen, amikor a hullámvasútról esik szó. Tudom én, hogy viccel, hiszen előzőleg még attól is zavarba jött, hogy szimpatikusnak tituláltam, de mégis tetszik ez a játékos kacsintás. Tudom persze, hogy viccel, és jobb is, mert én is rém zavarban lennék tőle, meg egyébként sem szokásom senkinek sem fogdosni a kezét. Ez már lassan megszokás, ha rajtam van a kesztyű, akkor sem kockáztatok már csak azért sem, hogy ne legyen baj, ha véletlenül nincs rajtam.
Aztán persze minden borul, még a nap is, ami legalább jól indult. Az egész tökéletesen a feje tetejére áll, amikor megragadja a kezem, a tetejében azt, amin nincs kesztyű. Mégis hogy lehettem ekkora marha? Miért nem figyeltem erre rendesen? Mindig figyelni szoktam! Szó szerint pánikba esem, amikor összecsuklik és térdre zuhan. A menekülés az első, ami eszembe jut, mint ahogy mindig is lenni szokott. Már az is megfordul a fejemben, hogy kénytelen leszek a városból is lelépni, ha ebből bármi is kiderül. Pedig már egész jól alakult minden. Egy apró hiba, és tényleg fel kell rúgnom az eddigieket? És mégis marasztal, én pedig nem tudom itt hagyni, ennyire elgyengülve, igazán szemét dolog lenne részemről és tuti, hogy végképp elvágnám magam mindentől, mert simán elterjedne rólam mekkora egy bunkó vagyok. Sóhajtok és próbálom neki elmagyarázni, de attól félek, hogy nem hiszi el, hiszen ez az egész annyira... képtelenség.
- Igen... tökéletesen irreális. - teszem még hozzá, aztán végülis irány a pad. Segítek neki, de lassan biztosan rendbe jön, hiszen olyan sokáig nem fogta a kezem. Leülünk, én pedig továbbra is szorosan a zsebembe süllyesztem a bűnös kezemet. Eszem ágában sincs elővenni, de nem hagyja annyiban. Persze, hogy nem hiszi el, hát miért is tenné? Az lep meg a legjobban, hogy nem küldd el a fenébe, és néz futóbolondnak a miatt, amit mondtam. Ez lenne a reális és a logikus lépés a részéről. Mégsem teszi, hanem konkrétan azt várja tőlem, hogy megint ugyanazt csináljam.
- De én ezt... nem tudom befolyásolni. Csak időnként jön, ha túlságosan félek, izgulok, ideges vagyok... ilyesmi. - eddig még csak negatív érzéseknél láttam előjönni, bár tény, hogy boldog állapotban elég régen voltam, mármint olyan túláradóan boldogan. Most viszont határozottan ideges vagyok. Nem tudom, talán jobb lenne hagyni az egészet a fenébe, és elhúzni. Nem akarom bántani, még akkor sem, ha ő kér rá, de... jó lenne legalább valakinek elmondani. Rossz dolog, hogy van egy olyan titkom, amiről senki sem tud, amit meg kell őriznem magamnak, és ami miatt olyan sok mindenben kénytelen vagyok hazudni és kifogásokat keresni. Végül nagy levegőt veszek és mégis a keze után nyúlok. A szívem majd kiugrik a helyéről, csoda, hogy nem kezd el gyöngyözni a homlokom. Próbálok lenyugodni, de egyáltalán nem megy, ami most végülis jó dolog. És újra megtörténik, csak pár pillanatot hagyok és amint bármilyen változást látok rajta, azonnal visszahúzom a kezem és újra a zsebembe süllyesztem.
- Látod? Ezt nem szabad, nem olyasmi, amit csak úgy gyakorolgatni lehet. - húzom el a szám. Más téma, hogy van ennek egy jó oldala is, de nem tudom irányítani, nem tudom én befolyásolni, hogy mi mikor történjen, hogy mikor gyógyítok, hogy mikor bántok valamit. Jó lenne, ha rendesen működne, így kénytelen vagyok egyszerűen csak egyedül lenni.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 28 Szept. - 19:59

Nem is tudom, hogy miért törnek most elő belőlem ezek az őszinte szavak, de szeretném, hogyha tényleg tudná, hogy mennyire jól érzem magam vele, pedig nincs csinálunk semmi különöset se, csak egyszerűen beszélgetünk egymással. Mégis minden olyan furcsa, olyan más… vele.
- Sose tudhatod. – mármint azt, hogy különleges-e. De az ez utáni szavai kissé hangulatrombolóan hatnak, mégis, próbálok nem nagyon reagálni rá. Végtére is, igaza van. Ő itt dolgozik és éli az életét, én meg azért nem 2 km-re lakom, hanem annál jóval messzebb és még amúgy is csak 17 éves vagyok. Miért is akarna pont velem lógni? – Meglehet… - vágom rá végül, mert azért mégis csak kellene rá mondanom valamit, de az biztos, hogy én nem értek ezzel egyet. Jobb is talán, hogy tovább lépünk ezen az egészen, így indulunk meg Jeremy lakása felé, de azért út közben is tovább társalgunk egymással. Amikor kis időre elválnak útjaink, én csak lustán dobom le magam a lépcsőre, majd amikor visszatér hozzám, az üveget elvéve teszem azt táskámba, majd jöhet is végre a vidámpark. Nem hiszem, hogy annyira félne egy hullámvasúttól, akár még velem is előfordulhat majd ilyesmi, de azért rávágom azt, amit ilyenkor mondani szokta, hogy majd fogom a kezét. Nem jövök zavarba, mivel ezt csak úgy mondom, pusztán poénból, nem hiszem, hogy én mernék ilyesmit is kezdeményezni, legalábbis jelen pillanatban nem gondolom így.
- Na ná. – kacsintok rá most már játékosan, majd nemsokára már meg is vesszük a jegyeinket, majd jöhet a tömegen át való mászkálás a hullámvasút felé. Viszont ahogy meglátom azt a játékot, mint akit kicseréltek, arcom felragyog, tele lesz élettel és már el is kapom a srác kezét, hogy jöjjön csak utánam, minél gyorsabban. A hamar jött életenergia viszont gyorsan is megy, mivel ahogy bőrünk érintkezik a másikéval, úgy érzem azt, hogy valami mintha eltűnne belőlem, tehát térdre is esek, szó szerint, kissé talán meg is ütve ott magam, de most mégse tudok ezzel foglalkozni. Nem értem, hogy mi ez az egész… azaz, nagyon lassan kezd csak el összeállni a kép. Bár Jeremy felsegít, még egyelőre nem nagyon tudok magamtól nyugodtan megállni, és ahogy nézem, néhányan előszeretettel nézelődnek felénk. Mi ez az egész? Nem kell nekünk ide dísztársaság, így finoman közlöm mindenkivel, hogy csak simán elestem, melynek hatására tovább is állnak. Huhh, szerencse. Én viszont még itt vagyok, a másik kezébe kapaszkodva kissé, mert ha nem tart meg, akkor meglehet, hogy ismét elesek, de talán lassan majd ismét visszatér az energiám, bár fogalmam sincs, hogy mennyi ideig gyengít le.
- Képtelen? Pedig kíváncsi vagyok rá. – nézek is rá és mivel most már láthatóan nem fog sehova se menni, így lassan megindulok az egyik közelben lévő pad irányába. Nagyjából 10 métert kell megtennünk, így ha ez sikerül, már le is tudunk ülni, ami nekem most meglehetősen jó dolog, de még nem engedem el, szinte rettegek az igazságtól, ahogy attól is, hogy most itt hagy. Tudnom kell, hogy mi ez az egész.
- Tőled? – nem tagadom, hogy megfordult a fejemben, de ez hogy lehetne? El is hallgatok, had beszéljen tovább, majd lassan nézek le kezére is. – Mutasd meg még egyszer vagy nem hiszem el, hogy te okoztad! – igen, most kiállok azért, amit szeretnék, most magabiztos leszek, így végül kezemmel lassan keze felé nyúlok, természetesen a kesztyű nélküli felé. Most itt ülünk, nem hiszem, hogy nagy bajom lenne, de talán egyszerűbb, ha ő irányítja, hogy meddig ér majd hozzám. Tudnom kell, hogy ez igaz-e… mert ha igen… Akkor talán ő is olyan lehet, mint amilyen én vagyok. De akkor… őt még nem találták volna meg Charles-ék? Lehet, hogy azt hiszi, hogy egyedül van, ahogy én is régen? Annyi, de annyi kérdésem lenne, tehát nem fogom engedni, hogy nemet mondjon, ha nem akarja is, akkor is hozzá fogok érni, muszáj erre most rájönnöm.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 28 Szept. - 18:40

Azt hiszem a változás mindig időbe telik, minden bizonnyal ez esetében is így lesz majd, ahogy én is nehezen szoktam meg a várost, de azóta már sikerült, ha nem is illeszkedtem be úgy igazán, de végülis meg vagyok és ez a lényeg. Az alap gondon amúgy se tudok sokat változtatni, ami miatt nem igazán nyitok mások felé, ez máshol se lenne másként. Elmosolyogom, amikor a megjegyzése után elvörösödik. Jól esnek a szavai, szó se róla és én is hasonlóképpen vagyok ezzel.
- Nem hiszem pedig, hogy különleges lennék. Talán csak... egyszerűbbé teszi, hogy most találkoztunk és lehet, hogy többet nem fogunk. - jegyzem meg egy kissé zavarttá váló mosollyal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én nem akarok többé találkozni vele, inkább csak látok rá esélyt, hogy rendeződik az élete és már nem lesz oka rá, hogy ide jöjjön, utazgasson, vagy ilyesmi. Meg egyébként is, lehet hogy a nap végére egyáltalán nem talál majd szimpatikusnak, mit tudom én. E téren nem rendelkezem túl nagy önbizalommal, sőt határozottan félek is attól, hogy hosszabb távban gondolkozzam, a végén úgyis rosszul alakul minden, kár reménykedni. A következő mondata legalább egy kicsit oldja bennem a feszültséget, és megszünteti kicsit az idegességemet.
- Igen, talán a sors akarta így. - bólintok egy aprót, bár nem is tudom, sosem hittem az ilyesmiben, szóval ha ez puszta véletlen, akkor is határozottan örülök neki. A pólóm pedig majd szépen megszárad és kész, nem nagy ügy. Elérjük végül a lakást, ahol gyorsan felszaladok és még nem is tudom, hogy a túl nagy sietség miatt az egyik lehető legnagyobb hibát követem el. Pedig erre mindig, tényleg mindig figyelek! De most át kellett öltöznöm, tölteni vizet, és nem akartam, hogy Amy várjon, egyszerűen tényleg nem jutott eszembe. Így aztán fél pár kesztyűben térek vissza, de legalább a vizes üvegét visszaadom, amit sikerült teletölteni.
- Pedig még nem. Valahogy nem vonzottak, meg azért ez egyedül nem túl mókás. - rántom meg a vállam. Tényleg nem láttam értelmét még, és igazából egyáltalán nem is érdekelt az ilyesmi. Most más, hogy vele vagyok itt, ha arról van szó, még a hullámvasutat is kipróbálom, pedig kicsit tartok tőle, mennyire fogja bírni majd a gyomrom. A válasza viszont határozottan meglep, hiszen már előzőleg is rák vörös lett csak azért, mert megemlítettem, hogy örülök, hogy összefutottunk.
- Oh... hát az biztos segít. - eresztek meg azért egy visszafogott mosolyt, aztán irány a pénztár, amit gyorsan le is rendezünk. Ami utána jön, az viszont már a legfőbb rémálmom tipikus képeit hozza elő. Egyszerűen nem fogom fel, olyan hirtelen történik, ahogy megragadja a kezem, azt amelyiken nincs kesztyű... én pedig csak akkor fogom fel, hogy mi történik, amikor lassul és végül térdre esik előttem. Nagyot nyelek, és egyszerűen csak megpróbálom gyorsan felsegíteni, majd reflexből megpróbálok lelépni. Elmenekülni, mint mindig ilyen helyzetben. Mit tehetnék mégis? Képtelen vagyok csak úgy egyszerűen itt maradni, tökéletesen eluralkodik rajtam a pánik. Csak akkor sikerül nagy nehezen legyűrnöm, amikor a pólóm aljába kapaszkodik és a könyörgő szemeket látom. Ne menjek el... oké, az látszik, hogy finoman szólva a körülöttünk állók is meg lennének rökönyödve, ha csak itt hagynám. Egy szimpla szemlélődő számára ez úgy fest, mintha rosszul lett volna, én pedig egyszerűen lelépnék. Frankó lenne utána visszajönni ide dolgozni. Nagyot sóhajtok, majd végül tényleg segítek neki felállni, hagyom hogy belém kapaszkodjon, de a kezemre mostmár figyelek és a zsebembe süllyesztem. Képtelen vagyok bármit is kinyögni, ami a körülöttünk állóknak szól, úgyhogy nem is teszem, meghagyom ezt neki. Nem szép tőlem, hiszen ő az aki nincs jól, ő esett össze. Cseppnyi lovagiasság sincs ebben, de... nem vagyok lovag, csak egy srác, aki rémesen fél attól, amire képes, és képtelen irányítani.
- Nem hiszem, hogy elhinnéd... az egész olyan képtelen. - kezdek bele lassan. Soha nem beszéltem erről senkinek, és még csak sejtésem sincs arról, hogy vannak mások is, akik olyanok, mint én. Egyszerűen ez az egész... kinevetne miatta és kész. De amúgy is volt rá esély, hogy soha többet nem találkozom vele, szóval végülis nincs vesztenivalóm nem? Maximum szimplán sült bolondnak néz és lelép. Meg fogom érteni, de tényleg, egyáltalán nem leszek csalódott.
- Igazából tőlem van. Én... valami van velem, ami nem túl jó. Ha te azt hiszed különc vagy... hát én tényleg. - mondom elhúzva a számat. És majdnem hozzáteszem, hogy menjen nyugodtan, meg fogom érteni, ha úgy dönt, hogy itt hagy, mert valami sült bolond vagyok. Nem is nagyon nézek rá, inkább csak a földet bámulom, és őszintén szólva nem is nézem, hogy merre haladunk, csak valami olyan hely felé, ahol nem nyüzsögnek túl sokan.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 22:27

Bár megtörténik a kölcsönös bátorítás, én mégsem érzem úgy, hogy sikerülni fog. Amikor Charles és Eric meglátogattak minket a szüleim házában, akkor reményekkel telve indultam el az X-Birtokra, de mégse változott még semmi sem. Nem is tudom, hogy mit várok, de igyekeznem kell… igen, tennem kell valamit ezért az egészért.
- Nem tudom, valamiért régen nem beszélgettem el ilyen jól senkivel sem. Bár ez most tiszta hülyén hangzik. – vörösödöm is bele a dologba, főleg, hogy fogalmam sincs, hogy miért alakult ez az egész így. Leöntöttem őt egy kis vízzel, majd szabadkoztam, aztán valahogy minden kialakult, úgy, mintha valami filmben történt volna. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez igaz, de örülök neki, főleg annak, hogy még nem kell elszakadnunk egymástól, hanem egy közös kis program is vár majd ránk.
- Eddig amúgy még senkit se öntöttem le, biztosan a Sors akarta így. – vigyorodom el most már jókedvűen, amikor hallom, hogy Jer ezek szerint örül annak, hogy mindez így alakult nem is olyan régen. Na de nemsokára megérkezünk az albérlete elé, így én lent várakozom, amíg ő odafent készülődik, és meglepően gyorsan jelenik meg ismételten előttem, egy másik pólóban. Csak egy pillantást mérek rá, majd már haladok is a fiú mellett, hogy együtt érkezhessünk meg a vidámparkba és mesélhessek neki arról, hogy mi minden is érdekel.
- Ne mondd, hogy nem ültél még ezeken, ha már itt dolgozol. – kerekednek is ki szép szemeim, majd ez után halk nevetésbe török ki Jeremy szavainak hála. – Nem hiszem, hogy így sikítoznál, de ha akarod, majd fogom a kezed. – ezt persze csak úgy mondom, de az biztos, hogy totál zavarban lennék, ha ilyesmi történne. Szóval nem is gondolom komolyan, így lépek a kasszához, majd fizetek, és amikor beérünk a vidámpark területére, körbe is nézek. Szinte rögtön kiszúrom a hullámvasutat, így kapom el reflexszerűen a srác kezét, hogy magammal húzva vethessük bele magunkat ebbe a gépi csodába, de ekkor furcsa érzés kerít hatalmába. Testem mintha legyengülne, egyre gyengébbé válok és hamarosan térdeim a földön koppannak, én pedig két kezemmel markolom azt meg. Minden kavarog, olyan gyengének érzem magam és ez után hallom csak a másik szavait.
- Mi… mi történt? – nézek fel lassan rá, és bár szárnyaim megvédenének, mintha azokban se lenne igazán erő. Jeremy viszont menni akar, nem… én nem szeretném, ha itt hagyna, így lassan emelem fel kezem, fogva meg pólója alját is ezzel, majd szép szemeim is arca felé irányítom.
- Ne hagyj itt! Nem akarom, hogy elmenj… - motyogom még mindig kissé kótyagosan, de jól láthatóan próbálom összeszedni magam. Fogalmam sincs, hogy mi történt, képtelen vagyok felfogni, de mégse térdelhetek itt a másik mellett, mivel egyre többen kezdenek el megbámulni, én pedig zavartan pillantok rájuk.
- Csak… csak elestem. – nézek is körbe, majd amikor hallják hangom, láthatóan tovább állnak. Nemsokára én is fel tudok kelni, de kissé azért Jeremy felsőjébe kapaszkodom, csak hogy valami stabilt érezzek.
- Elmondod, hogy mi történt velem? – kérdezek rá halkan, úgy, hogy csak ő hallhassa, miközben szomorúan a szemeibe nézek. Nem értem ezt az egészet, össze vagyok zavarodva, de válaszokat szeretnék kapni a kérdéseimre, és így érezheti, hogy nem fogom elengedni, tehát nemsokára belé is karolok, a ruhán át most már, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy a bőrével van valami… tehát ezért hord kesztyűket. Lassan mindennek kezd értelme lenni, talán ő is más… akár csak én. Lehetséges volna ez?

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 21:58

Én is igazán kíváncsi vagyok rá, hogy ő vajon hány éves, de mégsem merek rákérdezni, még a végén nem értékelné a dolgot. A lányok általában eléggé hárklisak a korukra, és végülis nem is az számít, hogy hány éves igaz? Az a lényeg, hogy most jól elbeszélgetünk, jól érezzük magunkat, aztán lehet, hogy nem is találkozunk többet, mert megismeri az iskoláját, új barátokra tesz szert és minek buszozgatna ide Peekskillbe?
- Köszi, ez igazán kedves tőled. Majd akkor idővel. - örülök neki, hogy ilyesmit mondd. Nagyon régen bátorított már bárki is igazán. Ez a nagy hátránya annak, ha többnyire egyedül vagy. A kétségeid és a kérdéseid megmaradnak magadnak és senki sincs, aki esetleg megcáfolja őket, vagy elmagyarázza, hogy butaság ilyesmin rágódnod, egyszerűen csak légy pozitívabb. Persze kapok időnként egy-egy jó szót, de a legtöbb csak felületes, tőle pedig annyira nem érzem ezt, nem is tudom, hogy miért. Talán mert jobban átérzi a helyzetemet, amikor kiderül, hogy őt sem veszik körbe olyan nagyon sokan. Az üveget természetesen átveszem tőle és a táskámba süllyesztem. Örülök neki, hogy nem olyan sznob, aki nem hajlandó meginni a csapvizet. Más, ha valakinek oka van rá, valami egészségügyi dolog, de ha valaki csak elvből teszi, az valahogy idegesítő. Azért nehezebb vizekre evezünk, amikor arról van szó, hogy ki mennyire van egyedül, barátok nélkül. Fura, hogy ezek mellett mégis pont mi akadtunk össze. A sors már csak ilyen érdekes helyzeteket szokott produkálni.
- Te is azt mondtad, hogy menni fog, hát én sem mondhatok mást. Csak akarnod kell, és amúgy sincs veled gond, mással is ugyanúgy elbeszélgethetsz, mint velem nem de? - nem hiszem, hogy különleges lennék, maximum kicsit magányos, és talán ezért jobban nyitok egy hozzám hasonlóhoz. De biztosan megtalálja majd az új barátait abban az iskolában is, bőven elég, ha úgy viselkedik mint most, kedvesen, időnként egy-egy mosollyal és jó szóval. A következő szavaira már csak bólintok egy aprót. Biztosan mindenki változik, ez a korral is jár, meg az idővel. Fejlődhet, és igenis lehet nyitottabb. Én is megpróbálhatnám, csak hát nálam egészen más a gond, mint nála... vicces tény, hogy igazából még ez sem igaz, de nem tudhatom. Én csak egy átlagos lányt látok, és még csak nem is tudok róla, hogy vannak olyanok, akik kicsit is hasonlítanak rám.
- Mondjuk úgy, én is örülök, hogy rám öntötted a vized. - eresztek meg egy széles mosolyt. Pedig hogy aggódott e miatt az elején, közben pedig kifejezetten pozitív eredményt kaptunk. Mindketten kaptunk társaságot a mai napra, és ez már alapból több, mint amire számíthattam. Őszintén szólva szívesen tenném, nem jelent gondot átutazni pár várossal arrébb, a vonat még kifejezetten gyors is, bár egy kicsit drágább, mint a busz, de nem vészesen. Maximum időm van igen kevés, de egy-egy szabadnap akad néha. De valahogy bennem ez fel sem merül, nem is tudom, tényleg azt hiszem, hogy mivel jó fej lány, majd beilleszkedik a sulijába és akkor nem lesz szüksége rám. Amikor aztán elérjük a célt gyorsan felszaladok átvenni a pólóm és annyira izgatott vagyok, no meg sietek is, hogy totálisan elfelejtem a kesztyűt. Fel kellett volna vennem egy másikat, hiszen most a fél pár a táskámban van vizesen. Hamarosan visszatérek, ő pedig feláll a lépcsőről, szóval irány a vidámpark, ahol bejátszhatom az ütőkártyát, azt, hogy itt dolgozom. Azt nem is tudom, hogy mivel kezdjünk, nem vagyok annyira otthon e téren, mivel én nem szoktam felülni semmire. Így inkább neki passzolom le a döntés lehetőségét.
- Végülis jöhet így sorban. Őszintén szólva Amy, tökéletesen rád hagyatkozom, annyira nem vagyok én jó ezekben. De, ha a hullámvasúton úgy fogok visítani, mint egy kislány... ne nevess ki! - mondom neki nagy komolyan, de mégis ott bujkál egy apró mosoly a szám szegletében. Nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen, de láttam már elég filmet hullámvasutas jelenetekkel, ahol ordítottak, meg sikítottak és fogalmam sincs, hogy rám hogy fog hatni az adrenalin és a sok G, meg ilyesmi. Beljebb lépdelünk hát és szinte esélyem sincs feleszmélni, miután bólintok, hogy jó lesz a hullámvasút, máris megragadja a kezem. Pár pillanatig nem is tudatosul bennem, hogy mi történik, annyira elvonja a figyelmem a sok ember, meg a leányzó lelkesedése. Beletelik pár pillanatba, mire megtörténik, ami szokott. Túlságosan izgatott vagyok én is, túl sok érzelem kavarog bennem, egy kis félelem a hullámvasúttól, vagy hogy be fogok égni előtte, meg hasonlók és egyszerűen ilyenkor automatikusan kapcsol be az egész. Valószínűleg akkor tudatosul bennem, hogy mi történik, amikor már lelassul a nagy sietségben. Gyorsan visszarántom hát a kezem.
- Lehet, hogy jobb... ha én most... megyek. Van még egy kis ez... meg az... - nagyon remélem, hogy össze nem esik. Akkor kénytelen vagyok elkapni, és az még maradásra késztetne, vagy ő állítana meg. De most jelenleg egyszerűen csak eluralkodik rajtam a pánik és szeretnék mielőbb lelépni innen. Hát ezért nem barátkozom senkivel.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 21:26

Egyre jobban kezdek felengedni és jól is esik nekem a srác társasága. Kedves és nagyon is normális velem, így nem is akarom azt, hogy máris elváljanak útjaink. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy vajon hány éves lehet és ezt burkoltan meg is kérdezem, ő pedig szerencsére veszi a lapot, így árulva el nekem, hogy 22 évet élt már.
- Szerintem ne rágódj rajta. Ami késik, az nem múlik. Ha valamit igazán szeretnéd, biztosan el fogod érni, kitartó srácnak tűnsz. – nézek rá bíztatóan, és bár tudom, mondani ezt könnyű, de elérni már nem. Én is csak a számat tudom jártatni, de igazán képtelen vagyok tenni érte úgy, ahogy kellene. Lehet, hogy az eszem miatt többre vihetném, de ez a képesség… ez egy szörnyszülötté tesz és nem szabad, hogy bárki is rájöjjön erre. Ideje viszont megindulnunk a vidámpark felé, így hát lépkedni is kezdünk, hogy elhagyhassuk a parkot, de természetesen a beszélgetésünk nem szakad meg és még süteményt is kapok. A vizem viszont sajnos fogytán, mégse sajnálom megkínálni belőle Jeremy-t, aki ez után felajánlja annak megtöltését.
- Dehogy van, megköszönném, ha megtöltenéd. – veszem is el a táskámtól az üveget és nyújtom még most át inkább a fiúnak, hogy véletlenül se maradjon majd lent az üveg. Nem feltétlen akarok még vízre is költeni, főleg, ha ingyen hozzá tudok jutni, mert bár pénzt hoztam magammal, azt inkább a vidámparki játékokra költeném el. Még jó pár téma szóba kerül, egészen addig, amíg nekem is mesélnem kell, így nem fogok hazudni, ha már a fiú is őszinte volt velem, ezért is mesélem el neki a jelenlegi helyzetemet.
- Hát nem nagyon, de majd megpróbálok nyitott lenni. És remélem, hogy igazad van. – mosolygok is rá kedvesen, viszonozva az ő gesztusát is ezzel. Milyen kár, hogy ő nem oda jár, el tudnám képzelni, hogy néha találkozzunk, de hát nincs mit tenni. Ő bizonyára egy teljesen átlagos ember, kissé szomorú, de normális élettel, én pedig egy mutáns vagyok… Nem is akarok erre gondolni, de mégse tudom kiverni mindezt a fejemből, főleg, amikor Jer is közli, hogy nem tűnök számára különcnek.
- Hát, még nem ismersz igazán. De talán én is alakulok. – most már nem maradhatok őszinte vele szemben. Nem tudhatja meg, hogy két hatalmas, fekete szárny van a hátamon, mely bár egyben gyönyörű is, mégis iszonyatosan veszélyes. Kár, hogy nem vagyok képes irányítani, de talán egyszer… talán egyszer csak ténylegesen szárnyak lesznek, amelyek a repülésben segítenek majd elő, nem pedig halált osztó mérgek… Viszont azt nem értem továbbra se, hogy neki miért nincsenek itt barátai, de talán tényleg a melo lehet az oka. Nem is nagyon tudom, hogy minderre mit kellene mondanom…
- Azért örülök, hogy velem tartottál, legalább egy picit megismerhetjük egymást. – ki tudja… végülis, nem lakik olyan messze North Salem-től… akár néha még el is látogathatok ide vagy ő utazhat közelebb. Áh, már megint mi mindenen jár az eszem? Nem akarok a terhére lenni, nem akarom bántani őt, így nem engedhetem közelebb, nem hagyhatom, hogy ténylegesen megismerjem. Mégis, rossz úton haladok, főleg azért, mert mindjárt megérkezünk a vidámparkba, ahol valószínűleg nem csak pár percig fogunk együtt maradni. Na de hamarosan sikeresen odaérünk Jeremy lakásához, ahol meg is állok, majd hallgatom is tőle az instrukciókat.
- Öhm, okés, megleszek, ne aggódj. – bólogatok is hozzá, majd ha elment, kissé körbenézek és végül úgy döntök, hogy nem megyek sehová se. Egyszerűen leülök a ház előtti lépcsők egyikébe és ott várom be a másikat. Nincs szükségem semmire, szóval miért vásárolnék bármit is? Az üvegem pedig elméletileg a fiú úgyis megtölti nekem. Amint ismét meglátom, már fel is pattanok, hogy megtörölve kissé popsimat mellé szegődhessek és folytathassuk utunkat a vidámpark felé, melynek néhány játéka már most látszik. Tényleg nem akart elrabolni, ez jó hír… kezdek jobban bízni benne.
- Nem is tudom. A hullámvasút mindenképpen vonz, ahogy az óriáskerék is. Felülsz velem mindegyikre, ugye? – kérdezek is rá kíváncsian, miközben hamarosan meg is érkezünk a bejárathoz, ahol meglepődve tapasztalom, hogy én is kaphatok kedvezményt. Előveszem táskámból a pénztárcámat, majd már fizetek is a jegyért, így ha minden igaz, akkor be is térhetünk az említett helyre, ahol jó sok vendég mászkál már körbe. Akad itt bőven csalás is, kicsinyke gyerekekkel, de korunkbelieket is látok azért.
- Akkor? Hullámvasút? – pillantok is a másik felé, majd ahogy meglátom az említett tárgyat, mint valami gyerek, úgy nyúlok ösztönösen kezéhez – ahhoz, amelyiken pont nincs a kesztyű, mivel most az van közelebb hozzám -, és megfogva azt kezdem el húzni magammal, bele se gondolva semmiféle következménybe se az apró érintés miatt…

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 20:24

Igazából én is egészen meg vagyok lepődve, hogy így alakult a mai napom. Egyszerű szabadnapnak indult, és most úgy fest ettől elég erősen eltértem Amy-nek hála. Még akkor is, ha kissé nehezen indult a vízleöntős eset miatt. Az amúgy se volt olyan vészes, így viszont határozottan jól is alakul a dolog, sőt már a vidámparknál tartunk, hogy ellátogatunk oda együtt. Őszintén szólva reggel meg sem fordult volna a fejemben ilyen fejlemény. A burkolt kérdésre nem jelent gondot válaszolni, végülis nem titok, hogy hány éves vagyok. Az is megfordul a fejemben, hogy én is rákérdezek az ő korára, de azt szokták mondani, hogy ezt a lányok esetén nem illik.
- 22 vagyok, szóval alapvetően már lassan befejeznem kéne valami fősulit, vagy egyetemet, de... még elkezdeni se sikerült. Majd talán jövőre. - rászánom magam. Egészítem ki gondolatban, hiszen nem csak azon múlik hogy meglesz-e rá a pénz, hanem azon is, hogy hajlandó leszek-e legalább megpróbálni. Csak azért nem egyszerű, mert ha teszem azt nem sikerül, én meg kifizetem a tandíjat... hát az az én helyzetemben nem valami hasznos. Kivágott pénz lenne az ablakon, pedig pénzem az nincs túl sok. Végül csak elindulunk a vidámpark felé, a süti elfogyasztása után, és a vizéből is megkínál, de látom ám, hogy már fogytán van az üveg.
- Ha gondolod feltöltöm otthon a csapból, már ha nincs gondod a csapvízzel. - teszem aztán még hozzá. Fene tudja, van aki jobban bírja az üvegeset. Én spórolós típus vagyok, szóval tuti, hogy simán feltöltöm majd a saját üvegemet otthon, de neki nem biztos, hogy ez megfelel. Addig amíg odaérünk nyugodtan eldöntheti, vagy akár már most is, rá van bízva. Aztán csak bólintok. Nem is várnám el tőle, hogy csak úgy feljöjjön egy vadidegenhez, az is kész csoda, hogy nem félt attól, hogy valami rém vagyok, aki csak el akarja csábítani egy sötét sikátorba. Legalább hellyel-közzel bízik bennem, ez azért jó, többet nem is várok el tőle. Szóba kerül a takarítás téma. Megszoktam már ezt, és mivel nem gyakran beszélek róla, így általában nem is szokott zavarni, de most mégis mintha látnék egy apró pillantást nála... nem tudom, a szavai végülis nem azt tükrözik, hogy lenézne e miatt. Végülis jobb ez, mintha nem csinálnék semmit. Legalább látszik, hogy kitartó típus vagyok, aki akkor is tesz a saját boldogulásáért, ha az épp nem is a legkellemesebb dolog. Meg egyébként is az olyan munkákat szeretem, ahol annyira sokat nem kell emberekkel kapcsolatba kerülnöm. A Meki így is elég nehéz e téren, hiszen ott időnként be kell állni a kasszába. A beszélgetés aztán rá terelődik, hiszen én is kíváncsi vagyok, hogy honnan érkezett.
- Értem, biztos nem lehet egyszerű beilleszkedni egy új helyre, de biztosan menni fog majd! - eresztek meg egy biztató mosolyt felé. Nekem teljesen szimpatikus, furcsa lenne, ha nem menne neki, biztosan lesznek majd, akik kedvelik, nem lesz ebből gond. Furcsa, hogy e téren mennyire hasonlítunk. Bár nekem voltak barátaim, legalább régen otthon, csak aztán leléptem és mostmár nem vagyok elég bátor hozzá, hogy ilyesmivel próbálkozzam. Meg vagyok én nyugiban magamban szépen.
- Pedig első ránézésre egyáltalán nem tűnsz különcnek, de tényleg. - legalábbis így külsőre tényleg nem látni rajta semmit. Bár tény és való, hogy rajtam sem, még sem tolonganak körülöttem a barátok. Mondjuk azért is, mert nem is engedem nekik, még ha akarnák se. A válaszára igazából csak megrántom a vállam. Néha rossz persze, de azért többnyire elviselhető, hiszen elég sok a dolgom, valahogy sokszor fel se tűnik igazán, hogy egyedül vagyok.
- Elviselhető. Ha eleget melózol, akkor fel se tűnik, hogy nincsenek körülötted mások. Így legalább nem kell senkit visszautasítanom, ha el akar hívni valahova. - mosolyodom el a végén mondhatni elviccelve kicsit a dolgot, mintha ez tényleg ilyen egyszerű lenne. Mondjuk néha így is próbálkoznak, vagy legalábbis próbálkoztak, de a sorozatos nemleges válaszokkal sikerült a legtöbb kollégámat leszerelni idővel. Egyébként tényleg szimpatikus nekem ez az Amy, pedig láthatóan nem sok önbizalma van. A végén még kiderül róla, hogy van valami másik énje, aki valami szadista állat, vagy hát mi lehet az, ami miatt bárki is nem bírja, vagy amiért különcben tartották? Egyszerűen nem tudom elképzelni az okát, pedig nagyon próbálkozom.
- Nem, a következő utcában, onnan pedig csak pár perc a vidámpark. - na ja, azért olcsó az albérletem viszonylag, mert elég közel van a vidámparkhoz, ami pedig nem egy halk hely, főleg hétvégén. Nekem meg megfelel, max. becsukom az ablakokat, és mivel amúgy is gyakran van éjszakai műszakom, alhatok délelőtt, amikor nyugi van. Nem sokára tényleg elérjük a célt, szóval rá pillantok és gyorsan felmérem a terepet. Mégse álljon itt az utcán csak úgy, igaz?
- Ott van egy pékség, meg arra egy kis bolt, ha kell valami, én meg akkor sietek. - mutatok át az út túloldalára a két említett helyre. Ha kell neki valami, akár csak víz, vagy ilyesmi, akkor nyugodtan bevásárolhat, nem tudom mennyi mindent cipel magával. Én pedig gyorsan felszaladok, cserélek egy pólót és az üvegemet feltöltöm vízzel. Persze az övét is, ha szeretné. Pár perc múlva már vissza is térek és a túloldalon keresem a tekintetemmel, hogy végülis melyik boltba ment be, vagy már kijött-e, vagy ilyesmi. Ha meg van, akkor egy mosollyal köszöntöm, és pillantok a cél felé. Már innen a házak közül is látszik a méretes óriáskerék.
- És mit szeretnél kipróbálni először? - őszintén szólva annyira nem vagyok jó vidámpark terén, mivel ugye nem túl gyakran szoktam él felülni a dolgokra, vagyis a jó megfogalmazás az, hogy szinte soha. Közben lassan elérünk a cél felé. A kedvezményes jegyet legalább el tudom intézni, ha már itt dolgozom, ez nekem is segítség, és ő se tudom mennyi költőpénzt hozott.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 13:12

Azt hittem, hogy ennél sokkal nehezebb lesz normálisan beszélgetni valakivel, de láthatóan most alakulóban van a dolog és mintha Jeremy is hasonló gondokkal küzdene. Az már világos, hogy a kesztyűs téma tabu, így nem is feszegetem azt tovább, így marad a kedves érdeklődés a városról. Hamar előtérbe is kerül a vidámpark, ahol nagyon rég nem jártam már, de most mégis szerencsék ellátogatni oda, nem zavarva, hogy le leszek esetleg kislányozva a részéről, de amikor megnyugtat, hogy nem gondol ilyesmit, egy hálás mosoly lesz a válasz.
- Szerintem se. – értek is egyet ezzel az egésszel, mert bár én még fiatal vagyok, néhány dolgot nézve mégis képes vagyok egy felnőtt gondolkodását követni, ha szükséges. De szerencsém még egy kicsit kiélvezni azt, hogy nem kell dolgoznom úgy, ahogy neki és talán még barátaim is lehetnek a suliban, bár azért tennem is kellene. Ha már suli, akkor az egyetemet is szóba hozom, mely mintha továbbra se kedvezne túlságosan a témaválasztásokat nézve, így próbálunk nemsokára azon is tovább lépni.
- Persze, nem kell sehova se sietned, bár fogalmam sincs, hogy hány éves vagy. Soha se voltam jó a ránézésre való kormegállapításban és nem szeretnék hülyeséget mondani. – mosolygok rá cseppet zavartan, és akár ezt az egészet veheti akár kérdésnek is, rajta áll, hogy válaszol-e rá. Amikor megtudom, hogy velem tartana a vidámpark meglátogatására, eleinte cseppet meglepődöm szavain, de belül nagyon is örülök annak, amit mond. Jó lesz még egy kicsit vele maradni, talán jobban megismerhetem majd Jeremyt. A sütemény felét is elveszem tőle, ha már megkínált vele és ha minden igaz, ez után indulunk meg együtt a vidámpark irányába.
- Öhm, rendben. Akkor én majd megvárlak valahol. – azért remélem, hogy sietni fog és nem ültet fel azzal, hogy várok rá és mégse jelenik meg, de ezt most nem mondom el neki. Az viszont biztos, hogy én nem mennék fel hozzá, félnék is ettől, szóval jobb lesz, hogyha majd türelmes leszek az út közben. A sütik elfogyasztása után megosztom vele a vizemet is, amelyből utána én is iszom és ahogy látom, majd nem árt utánpótlást is vennem belőle. Még pár kortynyi adag maradt, de ha egész napos vidámparkozást tervezünk, akkor annyi nem lesz elég. Az üveget visszacsúsztatom a táskámba és eközben hallgatom azt, hogy miért is ismeri oly nagyon a vidámparkot. Kissé meglep, hogy ott takarít, de próbálom ezt a meglepettséget most álcázni. Nem nézem le érte, egy picit se, csak furcsa és inkább szomorú a dolog, de nem hiszem, hogy a sajnálatomra vágyna, így nem is kapja meg, nem akarok rossz pontokat bezsebelni nála.
- Így igaz! – pillantok rá egy rövidke időre, majd ez után mesélek én is egy kicsit magamról. Neki is joga van természetesen kérdezni, bár most számomra kezd cseppet kellemetlenné válni a téma, de megérdemlem, én is okoztam neki hasonlókat.
- Még csak pár napja költöztem oda, így még elég új és furcsa… nem ismerek senkit és félek, hogy itt se fogok tudni beilleszkedni. – nyelek egy aprót, majd ez után cseppet megvonom vállaimat. – A szüleim nagyon hiányoznak, de hetente fogok találkozni velük… barátaim pedig… - ahj, ez annyira hülyén hangzik. Most mondjam azt, hogy nincsenek? Nem tehetem… nem kéne, de mégis, én nem szoktam hazudni, így kissé megigazítom barna hajtincseimet, majd lassan feltekintek a másikra menet közben. – Fogalmazzunk úgy, hogy nem igazán büszkélkedhetek velük. Különcnek tartanak, ezért jobb nekem a magány. – jól esne őszintén beszélgetni vele, de nem lehet, nem szabad megbíznom benne… Belül reménykedem, hogy nem fogja tovább feszegetni a témát, de ha mégis megteszi, hát… majd meglátjuk, hogy mit felelek. Jó lenne most már odaérni a lakásához, aztán pedig a vidámparkba, akkor lenne más téma is, nem pedig csupa olyan, amely hol az egyikünket, hol pedig másikunkat zavarja.
- Oh értem, szóval nagyon elfoglalt vagy. Azért rossz lehet neked is, hogy nincsenek barátaid. – én már csak tudom, tehát átérzem. Nem kérdezgetem tovább erről a dologról, inkább még nem, hanem e helyett saját magammal jövök elő, mert nem hiszem, hogy bárkinek is szimpatikus lehetnék. Mondjuk, talán ő egy átlagos lánynak tart, jó is annak érezni magam, legalább néhány órára.
- Örülök, hogy eddig annak tűnök. – jó tudni, hogy eddig jó a véleménye rólam és rajta leszek, hogy ezt ne is másítsam majd meg. Viszont már egy ideje sétálunk, a vidámpark pedig bizonyára közeleg…
- Messze laksz még? – nem tagadom, izgatottan várom, hogy megérkezzünk végre arra a csodálatos helyre és hogy felmehessek az egyik kőrhintára vagy hullámvasútra. Nagyjából mindegy, hogy mire, csak egy kicsit kikapcsolhassak.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 27 Szept. - 12:07

Előzmény

Valahogy tényleg szükségét érzem, hogy megpróbáljam neki jobban kifejteni ezt az egészet kesztyű dolgot. Nem is tudom miért. Talán nem akarom, hogy azzal üldözzem el, hogy nyilvánvalóan nem mondok igazat. Próbálok én valami hihetőt kitalálni, csak hát egyszerűen nem megy a dolog. Kicsit más oldalról közelítem meg a témát, de így se sokkal jobb, talán még inkább csak arra világítok rá vele, hogy kamu az egész, de talán megérti belőle, hogy jobb, ha ezt nem feszegetjük. Nem akarok én direkt ellene lenni, vagy hazudni, csak hát... ez egy elég nehéz téma. Remélem, hogy a mosoly, ami végül megjelenik az arcán, azt jelzi, hogy érti a dolgot, vagy legalábbis valamelyest megérti. Igazából tényleg lehűlhet az idő nem? Elkanyarodunk végül a témától és a vidámpark kerül szóba, amit én javasolok neki, hogy megnézhetné. Egyébként tényleg jó hely, akkor is, ha még nem nagyon néztem látogatói szemmel. Nem jött még össze, hogy látogatást tegyek ott úgy, mint aki csak azért megy, hogy kiélvezze a dolgokat. Pedig még valamiféle kedvezményem is lenne ottani dolgozóként.
- Dehogy nézlek, szerintem nem jó, ha valaki túl hamar felnő. - ejtek meg egy bátorító mosolyt. Én kénytelen voltam, azt hiszem ezért is veszett ki már az életemből az efféle bohó szórakozás, de neki nem kell. Fiatal még, ha jól sejtem van közöttünk pár év, bár fene tudja, nehéz megállapítani. De ha tud még gyerek lenni, az nagyon is jó, nem kell szégyellnie és egyáltalán nem is nézem le miatta. Lehet, hogy ma egy kicsit én is visszafiatalodom, ha elmegyek vele oda, márha nem koptat le, vagy nem fél attól, hogy valami veszélyes alak vagyok. Egyelőre még arra is nehezen szánom rá magam, hogy felvessem az ötletet, hogy esetleg vele tartanék. Könnyebb így, mintha folyton elő kellene kapkodnia a térképet igaz? Az egyetem már egy nehezebb téma, igyekszem a pénzhiányra fogni, ami végülis teljesen reális. Nem olyan, mint a kesztyű esete. Tényleg állati drágák a tandíjak, és nekem sokat kell spórolnom, hogy bejussak egy jobb iskolába. Az már más téma, hogy folyton halogatom is az egészet, mert rettegek attól, hogy mások közelében kelljen lennem. Ők is rákérdeznének a kesztyűre, kilógnék... valahogy folyton kilógok.
- Végülis még van időm igaz? Vannak, akik egész idős korukban kezdenek el tanulni. - rántom meg aztán a vállam, mintha ez tényleg valami könnyed téma lenne, pedig erről szó sincs, határozottan nehéz ügy, és számomra kellemetlen is. De nem látszik rajtam, most tényleg nem, ügyesen megtanultam már elrejteni azt, ami zavar és ez most is megy. Amikor viszont távozni készül mégis marasztalom, vagyis felajánlom, hogy vele tartanék. Bár kicsit zavaros módon, megadva a lehetőséget, hogy ha akar, akkor mehet egyedül is. A süti felé is neki adom, amikor végül beleegyezik. Örülök neki, de tényleg. Igazság szerint ritkán töltök időt másokkal, afféle magányos farkas lettem, pont azért, mert nem akarok másoknak ártani. A saját magamtól való félelem elérte azt, hogy ne közeledjek senkihez.
- Maximum annyi, hogy út közben felugrom egy váltás pólóért. Ez így kezd egy kicsit hideg lenni, de csak pár utcára lakom a vidámparktól, nem nagy kitérő. - teszem hozzá óvatosan. Csak ne itt gondolja azt, hogy valami veszélyes szatír vagyok, vagy mifene. Még csak fel sem fogom hívni, és akár megvárhat a közeli pékségben is, vagy bármi. De tényleg érdemes lenne átvennem a vizes pólót, mert azért annyira nincs nagy meleg, hogy így mászkáljak egész nap. Végül elindulunk. Szerencsére nincs vészesen messze a cél, úgyhogy nagyon sokat nem kell menni, viszont legalább addig is beszélgethetünk. No meg amúgy is most ettem meg egy szendvicset és egy fél sütit, le kell gyalogolni a felesleges kalóriákat. Örülök neki, hogy neki is ízlik a süti, nekem nagy kedvencem, és legalább akkor már ezért érdemes volt neki ide ellátogatni.
- Köszi! Az enyém már kiürült. - kocogtatom meg a táskámat, miután átveszem tőle az üveget. Én is hoztam inni, de mivel már jó ideje eljöttem otthonról, régen sikerült üresség varázsolnom az üveget. Egy pillanatra látom az arcán, hogy megdöbben a munkám hallatán. Végülis valakinek ezt is meg kell csinálni igaz? Végzettség nélkül pedig nem sok választásom van, ami adódik azt el kell vállalni és kész. Aztán végül csak kijavítja magát, amit egy apró mosollyal reagálok le.
- Igen az a lényeg, hogy jó fizet és hát nem nagyon lehet sokat válogatni, ami a munkát illeti. Az a lényeg, hogy van. - rántom meg a vállam. Persze szeretnék néha valami jobbat, valami többet, de ahhoz az kell, hogy rávegyem magam a suli elvégzésére, ami egyelőre még nem sikerült. Szóval addig is marad a Meki, meg a vidámpark. El vagyon én ezzel, nem is szégyenlem igazán a dolgot. Sokkal rosszabb, ha valaki panaszkodik, hogy nincs pénze, vagy nincs mit ennie, és mégsem képes rá, hogy lealacsonyodjon egy olyan munkához, mint mások szemetének az összeszedése. Az elején én is hülyén éreztem magam e miatt, de mostanra már nem vészes. Szerencsére amúgy is este dolgozom, amikor már alig lézeng ott valaki, így nem kell semmiféle lesajnáló tekinteteket nézegetnem. Aztán óvatosan rákérdezek, hogy ő honnan jött, ide költöztek-e, vagy épp csak átutazóban van. Végülis az is jó, ha megmarad az egész egy szép napnak.
- Áh így már értem. És milyen egy bentlakásos suli? Mármint sejtem persze, csak nem rossz olyan sokat távol lenni a szüleidtől, meg a barátoktól? - én sima iskolába jártam, minden nap hazamentem délután, vagy valami olyasmi. Nem ismerem az ilyen rendszereket, eléggé távol is áll tőlem. Valahogy a bentlakásos sulikkal az ember mindig valami puccos helyet köt össze. Még nem jártam North Salemben, szóval nem hallottam a birtokról, ahol az az iskola van, de ha jól sejtem, akkor fiatalabbaknak van, mint amilyen én vagyok, nem ilyen egyetemi szint, amiknek én nézegettem a papírjait. Ha így lenne, akkor tuti, hogy hallottam volna már róla. A következő kérdésére zavartan rúgok el egy kavicsot az útból és határozottan a földet nézem haladás közben. Oké, erre megint igazán nehéz lesz válaszolni, olyasmit, ami tényleg hihető is.
- Az a helyzet, hogy nem itt nőttem fel, és nem sok barátom van, inkább csak kollégák a munkahelyemen. Sokat dolgozom és valahogy ez már nem fér bele az időmbe. - rántom meg kicsit a vállam. Igen, azért néha pocsék ennyire egyedül lenni a világban, de akárhányszor is hívtak valahova, sosem mentem el. Egyszerűen nem akarok semmibe belekeveredni, nem akarok bajt sem másnak, sem magamnak. Jól érzem magam most itt Peekskillben és ha valami balul sülne el, akkor el kéne mennem, mint ahogy elmenekültem New Yorkból is. Szeretnék még maradni legalább amíg ki nem találom, hogy mi legyen a suli kérdéssel. A lányokkal pedig végképp nem próbálkozom, akármennyire is lett volna már rá esélyem nem egyszer. Kaptam sokat mondó mosolyokat, de sosem reagáltam le őket.
- És ha nem lennél szimpatikus, akkor nem tartanék veled. - teszem aztán hozzá halkan. Tényleg szimpatikus lány, talán egy kicsit azért is, mert olyan elveszett, mint én. No meg, ha most el is töltök vele egy napot, visszamegy majd minden bizonnyal az iskolájába és szépen éli tovább az életét. Nincs buktató, nincs bonyodalom. Jól érezhetem magam ma és ennyi, nem kell attól tartanom, hogy valami rossz történik.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szer. 25 Szept. - 8:49

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 22 Szept. - 16:29

Azt hiszem nem csoda, ha kissé kiakadok, amikor meglátom az arcát. Enyhén szólva is állati ocsmányul néz ki, és akkor még finoman fogalmaztam. Nem csoda, ha maszkot visel és igazából nem akarnám, hogy az étterembe így menjen el, mert még a végén tényleg feldobná valaki a talpát, ha meglátja. Szóval tényleg elhúzok a pizzájáért. Nem jelent gondot, hogy megjegyezzem, amit kért rá, akkor is, ha percekkel ezelőtt mondta, hiszen egyébként is egy kajáldában dolgozom, a rendelések felvétele egyáltalán nem probléma. Pontosan tolmácsolom az infokat, de persze elég kellemetlenül érint, hogy költenem kell a pizzájára. Lássuk be, így is állati sokat spórolok, nem csoda ha nem szívesen adok ki pénzt más ételére. Végül csak visszaérek hozzá, amikor már a fűben fekszik. Azaz messziről ezt látom, de hamarosan fel is pattan. Úgy fest, tényleg állatira ki volt éhezve.
- Máskor inkább hoznék neked kaját, általam megfőzve jóval olcsóbb. Itt állati borsosak az árak. - soha az életben nem vásároltam még a vidámparkban, épp azért, mert mindenért háromszoros árat számolnak fel. Totál irreális, de mit tehettem volna, ha egyszer egy brutál arcú csóka karddal fenyeget, hogy ha nem hozok neki kaját, akkor a végén még megkóstoltatja velem a fémet. Nem lett volna hozzá gusztusom. És ennyi volt, hátat is fordít, miután ráköltöttem egy csomó pénzt. Bár azt hiszem nem járok én ezzel annyira rosszul. Nem tűnik éppenséggel valami kedves fickónak, akivel az ember szívesen elbeszélget egy őszi estén a csillagok alatt.
- Jó étvágyat... - morgom az orrom alatt, amikor el is indul és már várom a nyammogó hangot, de nem következik be azonnal. Nem tehetek róla, de elmosolyodom. Úgy sem látja igaz? Én sem, hogy vele mi történt, de el tudom képzelni, ahogy szétkenődött a maszkon a paradicsomszósz. Kellemetlen lehet neki, de ilyen jellemmel... hát őszintén szólva mondjuk úgy egy majdnem madárgyilkosról van szó, megérdemelte. Újra a szemeteszsákért nyúlok és persze a seprűért, és szépen elindulok folytatni azt, amit elkezdtem. Nem érek rá őszintén szólva, van még egy csomó dolgom, így is majdnem húsz percet elszúrt a mai műszakomból, amitől nem lett kevesebb a munka, aludnom pedig azért csak kell majd, hogy a holnapi napot is végig tudjam nyomni. És estére még más tervem is van. Végre eljutottam addig, hogy beszerezzek pár prospektust, iskolák, továbbtanulás. Nem lehetek életem végéig egyszerű kiszolgáló igaz? Tovább kell lépnem, de őszintén szólva halálosan rettegek attól, hogy emberek közé menjen egy iskolába.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Vas. 22 Szept. - 12:26

Amikor a srác lelép az étterem felé, visszahúzza maszkját, és elteszi a fegyverét.
- Ezzel is megvolnánk. Már csorog a nyálam.
Lefekszik a fűbe, és kényelembe helyezkedik. Úgyis kell egy kis idő, hogy elkészüljön a pizza, feltéve, ha a csávó éppen nem sikítva rohan haza az anyukája szoknyája alá. De mindegy is. Megmondta, odamegy ő, ha kell, csak kíváncsi volt a reakcióra.
Azért más így a helyzet. Tényleg kezdi unni a semmittevést itt a Vidámparkban, és már elfogadta, hogy ilyen ruhában kell járnia. Természetesen ő választotta a kinézetét, nem is az volt a problémája, hanem hogy egy felnőtt férfi ahhoz, hogy emberek közé menjen, ilyenre szorul.
A csillagokat nézve mereng a jövőn. Egyelőre még nem tudja, mit kezdjen magával. Lehet, hogy fel kéne keresni az iskola személyzetét... De minek...? Úgy tűnik, nincsen semmi mellékhatása a kísérletnek. Következménye van bőven, nem is kellemesek, de úgy tűnik, nem fognak fellépni komplikációk. Itt filozófiai probléma van.
Hallott egy szerveződő társaságról is, akik azért akarnak küzdeni, hogy a mutánsoknak ne kelljen bujkálniuk.
"Nem igazán értem, miért kell bujkálni. Én sem teszem."
"Ó, tényleg?"
"Ez más. Nem minden mutánsnak történt olyan az életében, mint nekem. Amúgy meg, most is itt vagyok. Meg nehogy már majd a nagy erejű mutánsok féljenek az emberektől."
"Könnyen beszél az, akit nem lehet megölni... legalábbis papíron."
Lépéseket hall, és megcsapja az olvadt sajt és a frissen sült tészta illata. Összefut a nyál a szájában, már meglehetősen éhes, így nem kell sokáig várni, mire talpra áll. Kitépi a futár kezéből, és kinyitja a dobozt.
- Szent tehén! Ez aztán a tuti cucc - csillan fel szeme.
Sarkon fordul, kivesz egy szeletet, és a kastély felé lépegetve integet vele. A válla fölött szól csak vissza.
- Sayonaraaaa~ - és ezzel a lendülettel rá is harap a pizzára.
Azaz csak harapna, de magán felejtette a maszkot.
- Hogy az a...! - Gyorsan felhúzza az orrára, hogy ne takarja a száját a szövet, és már át is adja magát az élvezetnek.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 21 Szept. - 21:22

Hát naná, hogy mindenki fennakad a ruháján, azért lássuk be ez nem megszokott, maximum egy jelmezbálban, vagy halloweenkor, vagy ilyesmi. Bár fogjuk rá, hogy talán egy vidámparkban is annak mondható, de annyira azért mégsem és végképp nem késő este, amikor már alig van itt valaki, plusz a kard... így már azért határozottan furcsa. Határozottan nem tetszik, amikor közelebb lép, valahogy úgy érzem, hogy ennek nem lehet jó vége, és be is igazolódik ez a felvetésem hamarosan.
- Hát gondolom biztos van valami oka, bár a kard mellé már furább. - mondom óvatosan, miközben elkezdi levenni a fejéről a maszkot. Úgy érzem, hogy ez nem igazán lesz az ínyemre. Valahogy túl sok a felvezetés, és a hangja is baljóslatúnak hat. Jó, konkrétan lefagyok, amikor meglátom az arcát. Fogalmam sincs, hogy az enyémen most milyen fintor ülhet, de valahol a megrökönyödés keveredik az undorral. Jó, hogy ma már vacsoráztam, mert hogy ezek után nem sok minden menne le a torkomon abban is totál biztos vagyok.
- Azt a rohadt... - ennyi sikerül kinyögnöm végül. Szó se róla majdhogynem még Freddy is jobban néz ki nála abban a piros-fekete pulcsiban. Fura úgy fest, hogy a torz arcú fickókhoz a piros-feketét társítják, vagy csak véletlen egybeesésről van szó?
- Ez igazi? - bukik ki belőlem a kérdés. Mi van, ha a maszk alatt is maszk van? Bár nem tudom, olyan nagyon eredetinek tűnik, de ma már állati ügyes maszkmesterek vannak a világon, szóval ki tudja. Az arckifejezése mondjuk nem erre utal. Újra előkerül a kard, aminek előzőleg tényleg elég erősen igazi hangja volt.
- Jól van, csak vedd vissza azt. - bökök az állammal a maszk felé. Őszintén szólva szörnyen néz ki, cseppet sem bizalomgerjesztő a fizimiskája és a végén még rosszul lennék tőle, főleg ha ilyen kinézettel áll neki itt pizzát tenni. Bár mondjuk, hogy a madarat megmentettem és talán ennyit megér, hogy a spórolt pénzemből egy vadidegen kardos fura fazonnak vegyek pizzát. Meg amúgy is lehet, hogy rászorul és legbelül csak pár jó szóra vágyik, maximum nem tudja hogy kimutatni. Szóval vágok egy hátra arcot és úgy tíz perc, negyed óra múlva térek vissza a dobozzal. Mondjuk le is léphettem volna, de sajnos itt dolgozom, és ha ez a pasi is itt tevékenykedik akkor tuti, hogy összefutottunk volna még.
- Ha minden igaz, akkor minden rajta van. - őszintén remélem, hogy mire visszaérek már rajta van a maszk, mert nem szeretném látni az arcát. Ha így van akkor rendesen át is adom neki a kaját, ha nem, akkor leginkább még közel menni se szeretnék hozzá.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Szomb. 21 Szept. - 16:58

Alig bírja ki nevetés nélkül a srác arckifejezéseit, de tartja magát a szerepéhez.
- Istenem... - sóhajt fel. - Miért jön mindenki ezzel a jelmezes kérdéssel állandóan...?
Elteszi a kardját, amelynek hangja, mikor a hüvelybe koccan és csúszik, nyilvánvalóan sejteti, hogy ez egy meglehetősen jól megművelt, igazi fegyver.
Közelebb lép egy lépéssel, és szétteszi a karjait.
- Vajon miért hord az ember ilyen maskarát? Vagy itt dolgozik, de szerintem sejtheted, hogy nem, mivel még nem láttál itt, vaaagy... El akar rejteni valamit.
"Ha már úgyis ijesztegetni akartál, akkor itt az ideje egy szinttel magasabbra emelni a műfajt."
Kicsatolja a nyakán a pántot, és megfordul. Összegörnyedve megmarkolja a maszkját a nyakánál, és kísérteties hangon megszólal:
- Idén korábban jön Halloween, nem tudom, tudod-e. Ismerkedj meg Frankenstein szörnyével, a munkahelyed szellemkastélyának fantomjával - hirtelen megpördül, és lerántja a maszkját, - VELEM! BU!
Miután látja a srác arcát, kiegyenesedik és felnevet. Ezután hirtelen kivonja kardját újból, és a csávóra szegezi, miközben másik kezében szorongatja fejfedőjét, és kíméletlen hangon megjegyzi:
- Most pedig irány a pizzás. Ha nekem kell odamennem, akkor majd rád kenem, ha az öreg José szívinfarktust kap, amikor meglát.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Pént. 20 Szept. - 20:38

Felveszem tehát a cuccaimat és már épp indulnék a dolgomra, amikor meghallom a tompa puffanást, és... mintha csont törés hangja szűrődne még el hozzám. Ez baromira nem hangzik jól, mi a franc? Amikor viszont megfordulok, hogy megkeressem a hang irányát már egy meglehetősen fura alakot látom közeledni, és végül megáll tőlem pár méterre konkrétan egy kivont karddal. Oké, nem értem... nagyon nem és ez látszik is rajtam, amikor felettébb megrökönyödött arccal nézek rá és még a szavait is nehezen sikerül értelmeznem.
- Öhm... - nagyjából ez az első reakcióm, egyelőre most még több nem sikerül. Ő is itt dolgozik és ez valami jelmez mondjuk a szellemkastélyban, vagy mi a szösz? Őszintén nem értem a helyzetet, és csak nagy szemeket meresztek rá, de láthatóan nincs jó hangulatban, nagyon nincs.
- A pöridet? Mármint a galamb... - esik le a tantusz. Akkor azért zuhant le? Ez a rendkívül fura és felettébb meglepő fickó lelőtte azt a nyomorultat és belőle akart vacsorát főzni? Egy galambból? Azokon alig van értelmes mennyiségű hús nem? Okés a kivont kard miatt jobb lenne, ha nem feszíteném túl a húr nála igaz? Bár simán gondolhatom, hogy az is csak játék, és a pasi egyszerűen nem százas. Főleg miután a pizzával jön nekem. Az egész helyzet valahogy irreális, fura szerelés, meg a kard, és a fenyegető szavak és a... pizza.
- Hogy mi van? Miért nem mész és veszel magadnak kaját, ha éhes vagy mondjuk valami normális szerelésben? - jó, miért gondolnám automatikusan, hogy az a kard igazi? Tényleg nem tudom elképzelni, hogy egy kardos muksó rohangál a vidámparkban. És egyébként sincs keretem rá, hogy másnak vegyek pizzát. Örülök, ha a saját dolgaimra van pénzem, hiszen amúgy is igyekszem spórolni, még saját magamnak se veszek ilyesmit, inkább főzök, vagy nem eszem. Nincs arra lehetőségem, hogy kihajigáljam a pénzt az ablakon.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Csüt. 19 Szept. - 22:02

El sem tudja képzelni, mit akar a csávó. Csak azt látja, hogy tartja a kezében, és koncentrál. Imádkozik talán? Mivel sötétben nem lát jól Deadpool sem, csak arra lesz figyelmes, hogy pár pillanat, és a madár tovaszáll.
"Na jó, ez mi volt?"
"Ezek szerint ő is az iskola porontya."
Deadpool fogja magát, elteszi a pisztolyt, és a tető szélére állva utat keres a talajra.
"De ugye nem fogunk..."
Nem akar vesződni a mászással, ugrik egyet, és a legközelebbi bokrot veszi célba. Hogy miért? Ki tudja, nem mintha az nagyon sokat felfogna az esés erejéből. Ágak törnek, és csontok roppannak, hasra érkezik a növény kellős közepébe.
"Meg sem lepődöm..."
Feláll, leporolja magát, és mérgesen sétálni kezd a "takarítónéni" felé. Mikor odaér, nem érdekli, hogy mások is megláthatják, kihúzza a hüvelyéből egyik kardját, és 3 méterről a srác irányába nyújtja ki.
- Hé, te, - szólal meg fenyegetően - én nem tudom, mi volt ez, de elreptetted az esti pörimet. Két választásod van. Vagy szerzel valahonnan egy pizzát, vagy a világ végéig kergetlek. És hidd el, nekem van időm elkergetni addig...
"Pepperoni legyen rajt."
- Ja igen, pepperoni, 4 féle sajt, minimum 3 féle hús, és csípős alap. Zöldség csak akkor, ha húsból van! Kápízs? Na, usgyi! - Legyez az étteremnek tűnő épület irányába a karddal.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Csüt. 19 Szept. - 21:48

Mondjuk, hogy a mai napban is van egy kis esemény, de nem igazán örülök neki, hogy pont ilyen. Nem arról van szó, hogy olyan nagy állatvédő vagyok, csak úgy alapszinten, mint minden normális ember. Nem tudok csak úgy elmenni egy szegény kis állat mellett, aki most zuhant le. De mégis miért nem vette észre, hogy ott van az óriáskerék? Ennyi figyelme csak van normál esetben? Lehet, hogy van valami más baja is, ami miatt nem tudott eléggé koncentrálni, nem tudok másra tippelni. Mindenképpen segíteni akarok rajta, ez nem kérdés, csak könyörgöm most ne süljön el visszafelé a dolog. Nem akarok ártani neki. Ha ebben az állapotban rosszul sikerül a dolog, akkor pillanatok alatt meghal és vége, nem hiszem, hogy segíteni tudok rajta, ha elszáll belőle az élet. Az még sok nekem, nem vagyok annyira erős, vagy legalábbis nem hiszem ezt el magamról. No persze nem is értem én ezt az egészet annyira, nem tudom, hogy fejlődik, vagy csak gyakorolni kell és majd menni fog egyszerűen magától jobban. Majd talán egyszer megértem, de nem tudom... most jó így, nyugiban, magamban.
Felemelem a madarat, és óvatosan végigsimítok a fején, ami érezhetően vérzik. Furcsa, nem olyan teljesen, mintha beverte volna, a toll is hiányzik, mintha... kicsit égett lenne? Ez hogy lehet? Megrázom a fejem, nem szabad most elkalandozni, egyszerűen csak erősen kell koncentrálnom. A fején tartom a kezem, és lassan húzom lefelé a szárnya felé, ami irreális állapotban van kifacsarodva. Konkrétan ijesztően fest szegény.
- Csss.... nyugalom! - szólalok meg halkan, de csak rá koncentrálok. Hiába no akármennyire is kevés az ereje, mégis próbál ficánkolni egy kicsit. Nem akarom, hogy megzavarjon vele. Egészen lelassul a szívverésem, és amikor megint kinyitom a szemem már élénkebben mozog.
- Jól van, ügyes vagy és légy óvatosabb! - tudom én, hogy menne már. Egy állatról van szó, nem érti, hogy mi történt, csak szeretne minél előbb menekülni. Óvatosan végigsimítok még a fején, aztán felállok és egyszerűen csak feldobom a levegőbe, hogy az útjára mehessen szépen. Aztán remélem óvatosabb lesz, és nem jön többet a környékre, bár a galambok közismerten e téren nem valami észlények. Visszahúzom a kesztyűt és újra a kezembe veszem a seprűt, meg a szemeteszsákot. Vár a munka, ez most csak egy rövid kitérő volt.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Csüt. 19 Szept. - 20:58

Az Alice-szel való beszélgetés annyit ért el nála, hogy most már tudja, hogy merre van a suli, és elment a kedve a bujkálástól. Így inkább a friss levegőt választotta, és felmászott a kastély tetejére. Innen gyönyörű a kilátás, főleg így későn, amikor még ugyan pörög a kerék, de már a többség hazafelé megy, sötét van, és minden világít.
"Olyan szép minden..."
"Mint egy nagy dinnye teleszurkálva ilyen kis koktélnapernyőkkel. Nem tudom minek hívják azt. Szerinted itt merre van az étterem?"
"Nem tudom, de ha megint vattacukor lesz a vége, akkor megölöm magam."
"Ó, az irónia..."
Hozott fel magával pár sört, amit szép lassan kortyolgat nézegetés közben, de ez sem tarthat örökké elfoglalva egy olyan személyt, akire semmit nem hat az alkohol, hiszen képessége meggátolja ebben. Így nem több a sör sem, mint egy keserű, aranybarna szénsavas üdítő.
Amikor már a tömeg egy-két ember kivételével lelépett, előhúzza pisztolyát. Övének egyik táskájából előhúz egy hangtompítót, és rászereli.
"Emlékszel, amikor a plüssmacit használtuk tompítónak?"
"Az elég vicces volt. Azt nem számítottam bele, hogy nyomásra beszél a maci, és akárhányszor lőttem vele megszólal, hogy *Szeretlek*. Tragikusan komikus jelenet volt."
Miután végzett, céloz, lő. A lövésnek hangja nincsen, mintha csak spontán betört volna egy üveg szemben. Meg valami lepottyan.
"Elhibáztad. Pedig az ritka eset."
"Egy. Nem hibáztam el, súrolta. Kettő. A kiscsávó éppen el akarja vinni a vacsoránkat. Három, nem is akartam eltalálni!"
"Hát persze, hogy nem...!"
Tekintete átsiklik a meglőtt madarat babusgató srácra, és figyeli, mi a terve. Ha lelép a kajával, Deadpool tutira nem hagyja szó nélkül.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark Csüt. 19 Szept. - 20:01

Az esti műszakban az a legjobb, hogy minél tovább pörög az óra, annál kevesebben vannak itt is. A vidámpark sem tart nyitva örökké, én pedig majdnem akkor kezdem a melót, amikor már csak lézengenek és el lehet kezdeni a rendrakást, a takarítást és a többi. Délelőtt szépen lenyomtam a műszakomat a Mekiben, aztán egy kis pihenő még otthon, és most folytatom szépen itt, ahogy szoktam mindig is. Persze nem minden nap, csak akkor amikor épp váltás van a műszakomban és holnap délutánra megyek. Így azért viszonylag ki tudom aludni magam és ez azért határozottan sokat számít.
- Kösz Joey! - kapom el a felém hajított hotdogot, amikor belépek a kapun. Ez elég rendszeres, ilyenkor még hajlamos a srác a maradékot elsózni, és nem sok múlik egy hotdogon igaz? Nekem pedig jól jön egy kis vacsinak, hiszen jó sokáig itt leszek még. Elég nagy a vidámpark szóval úgysem lehet csak úgy pár perc alatt rendbe szedni mindent, akkor sem ha nem én vagyok az egyetlen esti kisegítő. Viszont a saját részemen mindig jól elvégzem a melót, ezzel soha sem volt gond. Ahogy pedig egyre sötétedik, egyre nyugodtabbá válok én is, mert a többség már kifelé megy és nem befelé. Igazán remek! És akkor történik meg. Konkrétan csak egy halk nyekkenést hallok, és az üveg alig észrevehető repedését lehet kiszúrni az óriáskerék üvegén. Én is csak azért látom meg, mert tudom, hogy honnan jött a hang. A következő pillanatban pedig már landol is a lábam előtt egy galamb. Vergődik, a feje kissé véres, a szárnya pedig meglehetősen irreális állapotban van kifordulva. Biztos vagyok benne, hogy ha itt marad, akkor reggel már csak a hulláját kell eltakarítani és kész. Leguggolok hozzá és óvatosan leveszem a kesztyűmet. Nagy levegő, kifúj, nagy levegő kifúj... Tudom, hogy higgadtnak kell lennem, csak úgy sikerül, csak akkor nem fordul az egész a visszájára. Óvatosan a kezembe fogom és koncentrálok.
- Gyerünk kis haver... ha mindketten akarjuk, akkor menni fog! - tudom én, hogy ez semmit se számít, hiszen egy madárról van szó, aki nem érti, hogy mit mondok, de talán a hangom nyugtatólag hat rá. Bár sajnos eleve nem mocorog sokat, ami érthető, ha jól sejtem nem sok van neki hátra egy ilyen sérüléssel. De egyáltalán miért nem figyelt? Talán a fények zavarták meg. Igazán lehetne valami, ami elriasztja erről a madarakat, hogy ne repüljenek neki a dolgoknak.

Tárgy: Re: Halve Maen Vidámpark

» Coney Island-i vidámpark