Aiden bérlakása

Tárgy: Aiden bérlakása Szomb. 21 Feb. - 21:24

First topic message reminder :

Hope & Aiden

Azt tanítják neked gyerekként, hogy a család a legfontosabb, aztán idővel rájössz, hogy ez nem feltétlenül vérségi köteléket jelent, nem kötelezően azt. Lehetséges, hogy nem minden rokonod lesz annyira fontos, amennyire fontos lehetne, az is lehet, hogy végül lesz, aki közelebb is kerül hozzád, mint az indokolt lenne, változó, nagyon változó. Hope viszont a húgom, mindig is közel állt hozzám, mindig fontos volt nekem és az, amikor eltűnt iszonyatosan fájt és képtelen lettem volna annyiban hagyni a dolgot. Most örülök neki igazán, hogy ezt nem tettem meg, hogy igenis nem hátráltam meg, hanem elébe mentem a veszélynek is akár, hogy megtaláljam. És jött Amber aki végül segített és neki köszönhetem, hogy most úgy ülök a motoromon, hogy ő átölel, hogy érzem a vékony kis karokat a derekamon és fogalmam sincs, hogy mikor fogom azt érezni, hogy újra rendesen kapok levegőt. Mintha csak az első ölelésével belém szorította volna a levegőt és még nem sikerült kiengednem. Egyszerűen feszít, a sok kérdés és a megkönnyebbülés, hogy itt van és jól van és most már nem tűnhet el, hogy ne vigyázhassak rá, nem fogom engedni. Lehet, hogy nekem is csak egy kiadós sírásra lenne szükségem, de hát tartani próbálom magam a magam módján, ahogyan azt egy férfitől elvárják, aztán egyelőre még nem tudom, hogy ez meddig fog sikerülni, de mégis csak igyekszem.
Ahogy elérjük a célt végül fékezek, majd leállítom a gépet. Nem kellemes környék, elég zűrös, Bronx... nem a város legszebb környéke, de nekem erre telt és már így is alig maradt a félretett pénzemből. A sok utazás, a munka hiánya és hogy anyám egyáltalán nem támogatott ebben az egészben, azért nagyban megnehezített a dolgomat. De nem érdekel, mert megérte, minden megérte! Lesegítem a motorról, ezúttal a bukósisakot szépen magammal hozom. Ez nem kedves környék, itt rendesen el kell lakatolni a gépet és nem szabad semmit se rajta hagyni. A végén még reggelre a visszapillantó tükörnek is lába kelhet, de azt nem vihetem magammal, tehát a kockázatot kénytelen vagyok kezelni.
Egy árva szót sem szólok végig, csak mutatom neki az utat és nem engedem el a kezét. Nyitom az ajtót, és végül szépen betessékelem magam előtt. A bukósisak a földre kerül az ajtó mellett, a kabátom pedig a hevenyészett akasztóra. - Lehetne jobb is, de... erre telik. Mindjárt kerítek neked valamit. - most már elengedem azért a kezét, csak aztán lépdelek a konyha felé. Akarok neki valamit adni, enni... mert nagyon látszik rajta, hogy ilyesmire nem volt sokat lehetősége. Ha jól sejtem akkor az utóbbi időben minden távol állt tőle, ami a rendes emberi élethez szükséges. Jó persze én se vittem túlzásba, de azért mégis mindig jobb helyzetben voltam, mint mondjuk ő. Gyors pakolászás után dobok össze legalább egy szendvicset neki, mert hát azért annyira nálam sincs eleresztve a hűtő, nem pont erre szoktam sok időt szánni. A bevásárlás nem a kedvenc elfoglaltságom, sok hasznosabbtól veszi el sajnos az időt. Csak akkor ülök le, ha már odaadtam neki a tányért, ha ellenkezne, ha nem. Nem kérdezek, úgy érzem most erre nincs szükség. Erőltetnem sem szabad különösebben, no meg... az kell, hogy ő legyen, aki elkezdi és elmondja azt, amit el akar, amit el lehet... remélem mindent.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Hétf. 6 Ápr. - 22:30

Aiden &Hope

*Annyi mindent kell még megbeszélnünk, hiába vagyok fáradt, nem tudnék elaludni addig míg minden kérdésemre nincs válasz. Mindig is makacs voltam, kislányként sem hagytam békén Aident, ha valamit akartam azt megszereztem. Persze sosem erőszakkal, nem voltam az a hisztis típus, de eléggé magabiztosan lavíroztam az akaratosság bójái között. Aiden viszont partner volt ebben, nem sokat kellett győzködnöm és hihetetlen türelemmel válaszolt a legidiótább kérdésemre is. Most semmilyen szórakoztató nincs a történetben, de muszáj megtudnom mindet attól a pillanattól fogva, hogy elszakítottak a családomtól. Persze, hogy számít mi lett vele és a tanulmányaival, emlékszem még arra a napra amikor felvették oda ami mindig is az álma volt, a vigyora majd` körbeérte a fejét, csak a fülei útban voltak. Én, bár tudtam, hogy kevesebbet látom majd, úgy örültem, hogy ugráltam az ágyon, csak azért mert boldognak láttam. Egyetlen nap alatt az egész életünket beletaszították egy szakadékba és nem tudtunk tenni ellene, ráadásul mindkettőnknek egyedül kellett szembenéznünk a minket ért csapásokkal. Az élet szar és igazságtalan olykor, de mindig van egy olyan nap amikor elvonulnak a felhők. A mai is egy ilyen, bár van még mit takarítani belőlük, és jut holnapra is, de a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak végre. Együtt könnyebb lesz és erősebbek vagyunk mint egyedül, bujkálva.*
-Számít. Az volt az álmod, a vágyad, annyit dolgoztál és tanultál érte. A magaménak is éreztem a sikereidet.
*Ezzel nem jutottunk előbbre, most lelkiismeret furdalásom van pedig nem kellene. Nem én mentem el, nem én akartam, bár….igaz, haza is mehettem volna miután megszöktem. Ki tudja mi történt volna, de úgy érzem Aiden akkor sem ment volna vissza a suliba. Képtelen vagyok felfogni azt amit anyáról mond, soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam volna róla ilyesmit, ő volt a másik ember akire minden áldott nap gondoltam. Ő volt a másik ember aki miatt nem mentem haza, mert őt is féltettem. Most meg kiderül, hogy anélkül taszított el magától, hogy elzavart volna. Nem hiányoztam neki, nem keresett, nem hitt bennem. Amber többet tett értünk ismeretlenül is mint a saját anyám. Csalódottságot, fájdalmat érzek a szívem mélyén, az a nő aki a világra hozott, akivel annyi boldog órát töltöttünk el nap mint nap, aki tortát sütött nekem a szülinapomra, és akivel már reggel elkezdtünk készülődni az esti partira, még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy higgyen bennem. Most nagyon kell Aiden közelsége, egy kicsit megint kislánynak érezhetem magam, szükségem van rá, hogy így legyen mert nélküle tényleg már csak magam vagyok a világban egy olyan képességgel ami másokra halálos, amit nem mondhatok el senkinek. Nélküle újra rám tör a magány érzése, és nem akarom megint álomba sírni magam. A karjaiba bújok, hogy érezzem, lehunyom a szemeimet de valahogy nem kerül el a jelen. Nem tudom otthon érezni, a szobámba képzelni magam, mert soha nem lesz már olyan semmi sem. Aiden azonban itt van velem és ez mindennél többet ér.*
-Nem. Nem tudom semmissé tenni, nem tudom elfelejteni és megbocsátani sem, csak megérteni szeretném. Talán úgy könnyebb lenne együtt élni a tudattal, hogy….nem hitt bennem.
*Hogy elhagyott, eltaszított magától, cserben hagyott…mindkettőnket. Ez az igazság de kimondani képtelen vagyok.*
-Akkor tényleg magunkra maradtunk. Aiden!.....sajnálom a sulit. Tényleg. Ne haragudj, hogy nem mentem haza. Talán…van még esély, hogy visszamenj?
*Én kimaradtam a suliból miután aktiválódott a képességem, nem lett volna biztonságos senki számára. Most, hogy már valamennyire tudom uralni, talán visszamehetnék, de már nem akarok. Túl sok idő eltelt, túl sok mindent kellene bepótolnom, fontosabb most az, hogy helyre tegyük az életünket apa és anya nélkül, hogy kiderítsük kik a felelősek az életünk tönkretételéért és megfizessük a tartozásunkat feléjük.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Pént. 3 Ápr. - 22:20

Hope & Aiden

Elmondhatatlanul jó érzés az, hogy itt van velem és, hogy végre nem kell attól félnem, hogy mi lesz majd vele, hogy milyen lesz, mikor megtalálom, arra ébrednem, hogy... hírt kapok róla, hogy nem kerül elő soha, vagy csak a... Nem, ettől tartottam mindig, hogy azt kapom hírül, hogy meghalt, hogy már soha az életben nem tér vissza hozzám, pedig fontos nekem, mindig is rendkívül fontos volt és végre békésen itt van, ez az, amire már olyan régen vártam. Én se tudnék most még azonnal lefeküdni aludni. Valahogy túlságosan felpezsdült a lelkem, képtelen lennék nyugodtra venni a figurát és csak... úgy elaludni. Ha meg is próbálnám tuti, hogy fél óránként kimászkálnék mondjuk inni, vagy bármi, csak hogy belessek a hálóba, hogy tényleg ott van-e, hogy nem álmodtam, vagy képzeltem, vagy csak annyira reméltem, hogy már valóságnak hittem. Tudom, kissé talán túlzásba vinném egy külső szemlélő szerint, de erről szó sincs. Hope egy éve eltűnt, több mint egy éve, és végre megtaláltam, persze hogy elmondhatatlanul nagy örömet érzek és félek tőle, hogy ez esetleg semmivé foszlik. Szükségem van rá, hogy biztos legyek és talán még napokba fog telni, mire teljesen fel is fogom ezt.
- Számít ez Hope? - halkan sóhajtok egyet, de ismerem őt. Nem változott annyit, ha valamit tudni akar, úgyis kiszedi belőlem, ha nem akarom elmondani, akkor is. - Abbahagytam. Hogyan tanulhattam volna tovább, amikor te eltűntél és senki sem hitte el nekem, hogy nem lépnél le csak úgy? Az anyánk azt gondolta elszöktél. Ezt... ezt akarta hinni, de én nem hittem el neki. - rázom meg a fejemet. Nem érdekelt, ami mond és az sem, hogy a félretett pénzemet kellett használnom arra, hogy megoldást találjak. Nekem csak az számított, hogy megtaláljam és nem érdekelt, hogy mi az ára. - Ambert felfüggesztették és a saját szakállára nyomozott az ügyedben. Ő keresett meg, nem én őt. - a rendőrök nem segítettek nekem, nem akarták megkeresni a húgomat, szóval nem hihette, hogy én majd csak úgy hagyom, hogy annyiban maradjon ez az egész. Nem, az a dolgom, hogy megvédjem őt, és ha ehhez azt kellett tennem, hogy egyedül keresem tovább, akkor ennyi... nem döntés kérdése volt, ez volt a dolgom és kész. Átölelem, ahogy befészkeli magát mellém. Jóleső sóhaj hagyja el az ajkaimat, hogy végre itt van. Tényleg idő kell, amíg megszokom majd ezt.
- Igen... talán, de én nem tudom ezt így kezelni. Most még biztosan nem. Cserben hagyott téged és engem is, mert... Nem is tudom, egy anya nem tehet ilyet! - haragszom rá, egyértelműen és nem tudok ezen csak úgy átlépni, nem megy. Lehet, hogy idővel van rá esély, de biztos, hogy nem most azonnal. A húgom sokkal fontosabb annál, mint hogy anyánk hibáját csak úgy elfelejtsem. - Te csak úgy elnéznéd ezt neki? - azt hiszem igen, ő képes lenne rá, de én más vagyok. Én láttam őt, beszéltem vele, győzködtem és nem hitt nekem, mert nem akart és így volt neki könnyebb. Ezt... nem felejtem csak úgy el.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Vas. 29 Márc. - 6:17

Aiden &Hope

*Jól ismerem Aident, Amber emlegetése zavarba hozza, ahogy vakargatja a tarkóját, már tudom, hogy azért még sem úgy van egészen ahogy mondta. Naná, hogy megnézte és neki is tetszett, de persze minderre csak most jövünk rá mindketten, korábban fontosabb dolgaink voltak. Talán valahol a tudatom mélyén számítottam arra, hogy ha Aiden nem hiszi el az eltűnésem halálhírként való megnyilvánulását, akkor keresni fog, de szerettem volna ha nem teszi mert azzal minden egyes nap közelebb kerül azokhoz akik bántottak minket. Arról viszont semmilyen forrásom nem volt, hogy hivatalosan semmi nem történik ebben az ügyben, leginkább anyánk miatt, arra gondoltam, hogy milyen jól sikerült elbújnom, hogy még a rendőrség sem talált rám. Én naiv. Az első megkönnyebbülésem akkor tört rám amikor megláttam Aident Mrs. Forbesnál, az igazi megnyugvás azonban később jön, túl mindenen félre tudom tenni az elmúlt időszak nehézségeit, s amikor a fürdés előtt még átölelem és megkapom a homlokpuszit, tudok csak ismét Aiden kishúga lenni, aki mindig is akartam lenni, akinek lennem kellett volna. Persze sok idő telt el, minden tekintetben megváltoztam, hiszen gyerekként tűntem el s mostanra felnőttem, nem csak lelkileg hanem testileg is. Mégis ennek az estének arra kell szolgálnia, hogy bepótolhassuk az elvesztett időt, nem lehet maradéktalanul tudom, de kell egy kis idő amit kettesben, gondtalanul tölthetünk el, hogy összeszedjük magunkat és el tudjuk tenni a velünk történteket egy zugba a lelkünkben, amihez már nem nyúlunk többé. A jelen számít és ennek alapján építjük majd a jövőt. A kérdésem azonban most ott lebeg felettünk, látom, hogy darázsfészekbe nyúltam, hiába keresztezem az ujjaimat ahogy régen, kislánykoromban amikor reménykedtem a jó válaszban, most érzem, hogy nem fog összejönni. Egy világ omlik össze bennem, nem tudom elhinni anyáról azt amit Aiden mond róla, de persze tudom, hogy nem kételkedhetem benne, a bátyám sosem hazudna nekem, még akkor sem ha az kegyes hazugság lenne, hogy megóvjon valami rossztól. Elképedek, még a szám is nyitva marad és hosszú ideig csendben próbálom megemészteni a hallottakat. Egészen más kép kerekedik ki az egészből, úgy gondoltam, hogy a nyomozás végső sikere hozta ide Aident, de ezek után erős a gyanúm, hogy az egész időt az én keresésemmel töltötte. Valószínűleg több mint egy éve nem beszélt anyával. Vajon mi lehet vele? Ha hazamegyünk talán még jóra fordulhat minden, ha elmondom neki az igazságot…..és Aiden? Mi van az ő életével?*
-Aiden! Mi van az iskolával? Te végig….engem kerestél egyedül? És Amber? A rendőrség sem segített? Akkor Amber hogyan? Anya lemondott rólam? Hogy hihette?
*Sosem hittem volna, ezt az egyet róla sosem. Mindig is jó kapcsolatunk volt egymással, mi történhetett, hogy ennyire nem érdekeltem? Biztosan megvolt rá az oka, talán őt is megfenyegették. Még egy dolog amit ki kell derítenem, nem hagyhatom annyiban, ha igaz, annál inkább nem hagyhatom. Most azonban csak magunk vagyunk és csak egymásra számíthatunk, Aiden annyira hiányzott, hogy most nem akarok távol lenni tőle, még egy centire sem. Befészkelem magam a karja alá, mint egy kiscica úgy gömbölyödöm össze, mielőtt lefekszünk aludni még egy kicsit szeretnék vele lenni.*
-Ezt én nem értem. Talán csak a veszteség miatt adott fel mindent, talán még rendbe jöhet…..csak tudnia kell az igazságot.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Pént. 27 Márc. - 14:25

Hope & Aiden

Csak az most a fontos, hogy itt van, minden más lényegtelen. Már az sem érdekel, hogy szándékosan tűnt el a szemem elől. Engem akart védeni, jó eséllyel én is pont ugyanezt tettem volna, maximum azzal nem számolt, hogy majd utána jövök ennek ellenére is. Vagy talán számított rá... hiszen nem hihette, hogy nem teszem, hogy nem akarom majd megtalálni. A húgom, az egyetlen húgom, akit nem hagynám, hogy egyedül szenvedjen. Nem, az a dolgom, hogy megvédjem és vigyázzak rá és ez sokkal könnyebb lesz úgy, hogy itt van mellettem. És persze eszem ágában sincs annyiban hagyni azt, ami vele történt. Teszünk érte, hogy rendbe hozzuk ezt, hogy nyugodt életet élhessen és hogy a bűnösök megbűnhődjenek. Nem fogok elbujdokolni, ha többen vannak, vagy erősebnek bálunk, akkor sem engedem, hogy bárki mással ilyet tegyenek, és hogy az apánk halála, Hope eddigi szenvedései értelmetlenek legyenek.
- Igen... végülis elég vagány és szép nő. - bólintok. Azért egy kissé talán zavart tarkóvakargatás is becsúszik. Nem mondom, hogy nem néztem meg Amber hátsóját, futólag... csak kicsit, mert hát épp Hope mentés közben voltunk, akkor pont nem ez volt a legfontosabb, de jól belegondolva tényleg szép nő. Remélem, hogy fog nekünk segíteni. Na nem azért, mert szép, hanem mert nem rossz rendőr és segítőkész is. Azt pedig nem hiszem, hogy esetleg azért ne tenné, mert fél tőle, hogy mondjuk a főnökének nem tetszik. A húgom ügyével is saját szakállára dolgozott ügyebár.
Nem tudom megállni, hogy ne öleljem meg mielőtt még eltűnnék a fürdőből. Kap egy puszit még a homlokára. - Te is nekem, iszonyatosan hugi. - a mosolyomat most el se lehetne tüntetni az arcomról, ha nagyon akarnák se. Csendben lehuppanok a kanapéra kint és csak várok. Majd én is lefürdöm utána, de ráérek. Egyszerűen nyugalommal tölt el az, hogy itt van. Iszonyatosan régen voltam ennyire békés, mint most. Persze még nincs megoldva minden, még vár azért ránk bőven teendő, de így már sokkal könnyebb, hogy végre itt van velem és bármi is lesz vigyázni tudok rá. Végre azt hiszem lesz egy jó éjszakám, amikor az alvásra szánt idő nagy részét nem hánykolódással töltöm majd. Ilyen is régen volt már. Csak akkor pillantok fel, amikor kijön, már tisztán és üdén, vizes hajjal. Jó érzéssel tölt el, hogy rendben van és védett helyen végre. Már épp állnék fel, amikor meghallom a kérdés. Halkan sóhajtok egyet és végül visszahuppanok a kanapéra.
- Anya jól van, csak... nem beszéltem vele régen. Ő elhitt mindent Hope, apáról, hogy megőrült, vagy szándékosan tette az egészet és hogy te csak elszöktél. Nem segített semmit, nem hitte el, hogy keresni kell téged és... Szóval rég nem beszéltem már vele. - finoman szólva is rossz viszonyban váltunk el. Nem vártam tőle, hogy így cseren hagy. Az lett volna a dolga, hogy hisz nekem és hogy segít megtalálni a húgomat, de ő még csak pénzt sem adott rá. Az össze tartalékomat felhasználtam, mert egyszerűen nem volt más választásom. - De most ne vele foglalkozzunk, ő... nem érti ezt az egészet. - persze könnyebb lett volna, ha segít, de... nem érdekel. Én ezt már rendeztem magamban. Az anyánk nem viselkedett anyaként és én ezt nem tudom neki egy könnyen elfelejteni.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Vas. 22 Márc. - 11:38

Aiden &Hope

*Mindent amit tettem, Aidenért tettem, azért, hogy ő biztonságban legyen, miután megtudtam, hogy miért történt minden úgy ahogy történt. De most, hogy itt van velem, sokkal mélyebben belém vésődik a hiánya amit elszenvedtem. Olyan kapocs van közöttünk ami igen ritka két testvér között, főleg a korkülönbség miatt, vagy talán pont azért. Nem tudom, de ezek után jobban fogom becsülni, nem lesz több távollét, és eltűnés. Hiába féltettem őt, mégiscsak a bátyám és nagyobb biztonságban érzem magam mellette, többek között azért, mert ketten erősebbek vagyunk. Ha nem lesz más segítségünk, akkor is végigmegyünk az úton, együtt és egymásért és apáért, az emlékéért. Csak azt furcsállom, hogy anyáról nem szólt egy szót sem és nem értem. Nekem kellett volna rákérdezni? Persze ő már elköltözött egy ideje mikor én még anyával vásárolni jártam és még minden normálisnak tűnt és biztosnak. Arról viszont nincs tudomásom, hogy anyánk hogy élte meg a veszteséget és mennyire változtatták meg a történtek, de igen különös, hogy Aiden nem mondta, hogy ő mennyire aggódott értem. Félek, hogy talán vele is történt valami. Egyelőre nem merem feltenni neki a kérdést, a gondolat szüntelenül ott ólálkodik a fejemben, de még Amberről van szó, Aiden pedig felnevet a megjegyzésemre. Vállat vonok, nem hiszem, hogy nem nézte meg férfiszemmel, legfeljebb nem tudatosult benne, de én határozottan csinosnak tartom.*
-Nem sok rendőrnőt ismerek….igen, elég vagány. Azért tűnt fel, hogy helyes lány.
*Ambert félretesszük egy kicsit, tulajdonképpen mindent félreteszünk holnapig, engem vár a fürdő, most, hogy jól belaktam és néhány órát áldozhatok a pihenés oltárán is. Ágyban fogok aludni, tisztán és illatosan, és van fürdőhab is. Szuper. Csak állok és nézem őt a ruháival a kezemben és nem hiszek a szemeimnek. Annyi idő után megint együtt vagyunk, egy gonddal kevesebb, de persze kétszer annyival több is szakad majd ránk amint belevetjük magunkat a nyomozásba. Ezen kívül azonban még számtalan kérdésem van felé amit tisztázni kell és persze mindent el kell mondania a történtekről amíg távol voltam. Ez még hátravan azelőtt, hogy a jövőn kezdenénk el gondolkodni. De most fürdés. Még az ajtóban állva megfogom a karját mielőtt kimenne, lábujjhegyre állok és nagy cuppanós puszit nyomok az arcára.*
-Köszi! Szeretlek. Hiányoztál.
*Most jön a felhőtlen mosoly, az a régi, fülig érő amit csak neki tartogattam, az én nagy tesómnak. Végül magamra csukom az ajtót és pillanatok alatt elmerülök a forró vízben. Eljátszogatok a habtengerrel közben egy dalt dúdolok. Fogalmam sincs honnan került elő az emlékeim közül, csak a kellemes érzés maradt meg amit képvisel. Majdnem háromnegyed órán keresztül áztatom magam, a bőröm már ráncos és csak azért jövök ki a vízből mert már kezd kihűlni. Megtörölközöm majd a fejemre csinálok egy turbánt belőle aztán felöltözöm. Nos a póló még elmegy, de a nadrágot úgy kell a kezemmel fognom nehogy leessen rólam, egy csomóba fogom a hasamnál úgy megyek ki Aidenhez. Most, hogy visszakaptam a tökéletes komfortérzetemet, és jóllaktam már a kedvem is sokkal jobb,ám a kérdés továbbra is kikívánkozik belőlem.*
-Aiden. Anyáról nem mondtál semmit. Ő….jól van?
*Remélem nem egy újabb halálhír vár rám. A nadrágot fogva ülök le ahol helyet találok és a lábaimat magam alá hajtogatom. Szívszorongva várom a bátyám válaszát, észre sem veszem de két ujjamat keresztbe teszem, mintha számítana bármit is.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Pént. 20 Márc. - 15:07

Hope & Aiden

Ehhez kétség sem férhet, nem hagyjuk csak úgy annyiban, mert az egész családunkat tették tönkre. Az apánk meghalt... végzett magával, mert túlságosan nagy volt a vállán a teher, de még ebben sem vagyok teljesen biztos. Anyánk pedig... mintha tudomást sem vett volna az egészről, és Hope... Amit vele tettek az végképp megbocsáthatatlan bűn a szememben és biztos, hogy nem fogom csak úgy annyiban hagyni a dolgot, erre képtelen lennék. Az ő élete fontos nekem és nem hagyom, hogy valamikor a jövőben még menekülnie kelljen. El fogom érni, hogy teljes élete lehessen, hogy ne kelljen többé a háta mögé néznie, menekülnie senki elől sem. Nem érdekel, hogy ezért mit kell tennem.
- Ahogyan én is Hope, úgy hogy ott is voltam veled. - mosolyodom el. Igen, így már sokkal könnyebb, hogy itt van és tudom, hogy meg tudom védeni őt másoktól, bárkitől, akitől kell. Nem fogom már engedni, hogy valaha is bármi baja essen, az lehetetlen. Figyelni fogok rá és valahogy megoldjuk, hogy azok, akik ellenünk törtek soha többé ne árthassanak se nekünk, se másoknak. Erősebbek vagyunk ketten és azt hiszem... talán Amber is segítene. De ha nem, akkor sem hátrálunk meg, mert rendes életet kell élnünk, ehhez viszont küzdeni kell még. Együtt már könnyebb lesz.
- Így van, nekik viszont még bőven akad. Le fogjuk buktatni őket, vagy... bosszút állunk, azért amit tettek veled és az apánkkal, a családunkkal. - képes vagyok rá. Változtam már azóta, hogy elkezdődött ez az egész. Sokat változtam. Régen nem gondoltam volna így, a bosszúról nem hittem volna soha sem, hogy ténylegesen megoldást jelenthet, de mára már biztos vagyok benne, hogy így van. A bosszú is járható út, ha nincs más választásod, és ha nem tudjuk őket lebuktatni, akkor igenis... végeznünk kell velük. Nem fogom engedni, hogy Hope tegye meg. Segíthet, együtt kezdjük el, de az utolsó szúrás az enyém lesz, az ő kezéhez nem tapadhat többé vér, hiszen már az az egy alkalom is látszik mennyire összetörte, pedig csupán saját magát védte.
- Egy rendőr már nem is lehet szép? - halkan felnevetek, ahogy rá pillantok. Végül is igaza van Amber szép nő, bár én még nem néztem meg őt ilyen szemmel, legalábbis nem annyira, fontosabb volt az, hogy megtaláljam a húgomat, nem az, hogy az előttem motorozó nőnek mennyire formás a hátsója. - Nem tudom, úgy tűnt nekem, hogy nem igazán zavarja az, ha megüti a bokáját. - vonom meg a vállamat. De persze nem tudom, maximum nemet mond, hiszen azt mondta, hogy ezen az ügyön is úgy dolgozott, hogy nem tehette volna meg. Felfüggesztették, tehát, ha jól sejtem akkor, renitens típus, ez pedig nekünk épp kapóra jön.
- De igazad van, ma már a pihenésé a főszerep. - indulok meg a fürdő felé. Hát igen, kivételesen én is jól alszom majd, már rég nem került erre sor, úgyhogy igazán rám fér már. A kérdésére csak elmosolyodom, mielőbb még belépnék az ajtón megállok és visszapillantok rá. - Talán még habfürdő is van. - nem biztos, mert azért annyira durván nem felszerelt a lakás, de lehetséges, hogy lelek fel ilyesmi... talán. Hátrapillantok, amikor visszaér a ruhákkal. A víz már folyik és igen találtam még egy kevés habfürdőt is, ha nem is túl sokat, de attól is lesz azért hab. - Ha szeretnél még állíthatsz rajta, én pedig kint megvárlak rendben? Ha bármi van, szólj nyugodtan. - de itt már nem lesz gond és ez a lényeg. Rendben lesz és tényleg alhat majd egy jót kényelmesen. Erre várt már jó ideje, ahogyan én is arra, hogy végre biztonságban tudjam.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Vas. 15 Márc. - 18:53

Aiden &Hope

*A könnyeim elapadtak, miután a magamba gyűrt félelem és kilátástalanság fájdalmát lecseréltem a megkönnyebbült és szerető könnyekre. Már nagyon rám fért, hogy könnyítsek a lelkemen, és az, hogy biztonságban érezzem magam. Annyi mindent tettem azért, hogy elrejtőzzem, Aiden mégis megtalált. túl sok nyomot hagytam magam után, ami azt jelenti, hogy azok is megtalálhatnak akik elől menekültem. S most már Aident is. Csupán ketten vagyunk, Ambert egyelőre nem számolom bele a csapatunkba, de ketten erősebbek vagyunk mint magányosan, hiszen most már velünk van a az egymás iránt érzett szeretet és erőt meríthetünk egymásból. Vannak kétségeim, hazudnék ha azt állítanám, úgy érzem most minden rendben lesz, de rá kell beszélnem magamat.*
-Nem hagyjuk annyiban. Csak arra vártam, hogy erősebb legyek és valamennyire tudjam uralni a képességemet, hogy ártatlanok ne essenek áldozatul. De minden este rád gondoltam, mindig ott voltál velem mindenhol.
*Sok mindenen mentem keresztül, az utóbbi idő viszonylag nyugalomban telt, csak túl kellett élnem, lélekben és testben egyaránt. Ám hiába érezhettem úgy, hogy jó helyen vagyok és nem tallnak meg, azt amit a szabadulásomért tettem, máig nem sikerült feldolgoznom. Nem minden éjszaka, de vannak még rémálmaim, Jason arcát látom magam előtt ahogy levegőért kapkod, de csak tátog mint egy partra vetett hal, a tekintetében pedig ott van a felismerés, hogy valamit nagyon elrontott….mielőtt kifejezéstelenné és élettelenné válna. Aztán verejtéktől csatakosan ébredek, zihálok és próbálom magam lenyugtatni, visszatéríteni a valóságba, ami nem sokkal jobb. Csak Aiden léte segített, és nem véletlenül mondtam azt, hogy mindig ott volt velem. A bő pulcsi alól előhúzom a nyakláncot, az egyetlen kincsemet ami még az enyém, rajta a kék pillangóval amit tőle kaptam. Minden ilyen rémálom után a tenyerembe vettem, ez adott erőt ahhoz, hogy ép elmével túléljem reggelig, aztán hagytam, hogy bedaráljon a nappal küszködése. Az is jobb volt.*
-Mi nem tehetünk mást…és van egy nagy előnyünk. Már mindent elvettek tőlünk, nincs veszíteni valónk.
*Az ellenségeinknek viszont túl sok van, meg kell találnunk őket, aztán a gyenge pontjaikat és árnyékként végezni velük, miután persze nyilvánosságra hoztuk a tetteiket….természetesen a magunkfajtákat kihagyva. Van elég bűnük amit kiteregethetünk. Most viszont szeretnék egy kicsit gyerek lenni, egy kicsit testvér, egy átlagos húg akit a bátyja védelmez, mert ez már nagyon hiányzott. Megfogom a kezét, megremegek annyira jólesik de már nem fogok sírni, csak mosolygok egyelőre nem annyira amennyire neki örülök, de majd az is menni fog.*
-Holnap elkezdjük. Ma csak a húgod szeretnék lenni….ágy, istenem. de régen volt.*Eszem jut Amber, a lány aki segített neki. Kedves volt és ha Aiden megbízik benne, akkor én is.* -Amber. Azt mondtad rendőr. Ahhoz képest nagyon szép. De ha rendőr akkor nem lesz….baj belől ha segít?
*Nem értem még az összefüggéseket, de talán ráér holnap is, a fürdő most sokkal jobban izgat. Idejét nem tudom mikor áztattam magam fürdőkádban utoljára. Hajat fogok mosni és végre normálisan megmoshatom a fogaimat is. Hogy milyen ruhák lesznek rajtam olyan mindegy. Tiszta lesz és Aiden illatú, legalább egész éjszaka magam mellett érzem majd.*
-Már megszoktam, hogy más ruháit hordom, de azért a tiéd biztosan jobb lesz. Jó forró legyen. Habfürdőd is van?
*Na igen, itt kezdődik a lányos dolog amit már majdnem elfelejtettem. Egy kicsit elengedhetem magam és az lehetek aki voltam, akin tovább kellett lépnem. Elindulok a szobája felé, odabent gyorsan túrom fel a szekrényét, majd később rendbe rakom, de sietek vissza hozzá, mert most, hogy itt van velem, egyenesen fizikai rosszullét környékez ha eltávolodom tőle. Kezeimben a kiválasztott ruháival állok meg a fürdő ajtajában és csak nézem. Most már fülig ér a szám.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Pént. 13 Márc. - 14:55

Hope & Aiden

Tudom, hogy mindezt elsősorban miattam tette, azért hogy ne legyen komolyabb bajom, de remélem tényleg érti, hogy többet ilyet nem tehet és nem is érdemes, mert nem fogom én csak úgy meghúzni magam és várni, hogy majd magától történik valami csoda. Csodák nem szoktak történni, maguktól sem és mástól sem, a világ sajnos nem így működik. A csodák akkor jönnek, ha teszel értük és én nem ültem a hátsómon várva, hogy majd egyszer minden jóra fordul és jól is tettem. Nehezen találtam meg őt, de végül meg lett, még ha segítséggel is, de ahhoz is kell a kitartás, hogy a segítség utol érjen. Ha nem hittem volna abban, hogy életben van, akkor Amber telefonja sem ért volna utol, akkor neki se hittem volna, de én nem adtam fel és ezek után végképp nem fogom. Érte vagyok és megteszek mindent, hogy visszatérhessen a normális életbe és soha többé ne kelljen ilyesmit kiállnia. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha azokat, akik ártottak neki... kivonjuk a forgalomból, de minimum lebuktatjuk őket. Tudom, hogy a rendőrség milyen és... épp ezért sejtem, hogy nem biztos, hogy a szimpla lebuktatás elegendő, vagy hatásos lesz.
- Megtaláljuk a felelősöket. Látod, téged is megtaláltalak, pedig... már kezdett kilátástalanná válni a helyzet, de sikerült. Nem fogjuk csak úgy annyiban hagyni érted?! - nem engedem, hogy ez az egész elsikkadjon. Már így is úgyis képtelen lennék visszatérni a régi életembe. Nem tudnék bulizni, beülni az iskolapadba és csak ellenni, mint egy normális fiatal, mert túl sok mindent láttam és túl sok mindent éltem már meg. Nem lehet csak úgy visszazökkenni, főleg úgy nem, ha tudom, hogy a húgomat bármikor bánthatják újra. Le kell ezt zárnunk és nem sok segítségre számíthatunk benne, tudom.
- Én nem félek tőlük. Tudod... az a lényeg, hogy ők azt hiszik biztonságban vannak és hogy nem árthat nekik senki, de mi... nem tehetünk más. Nem térhetünk vissza az életünkbe csak úgy és az élni akarás sok mindent képes kihozni az emberből. - ezt ő tudja a legjobban. Ölt. Azért ölt, mert életben akart maradni. Az élni akarás egy olyan természetes ösztön, ami nem halt ki még a modern emberből sem. Mindent megteszünk azért, hogy ne győzhessenek le minket mások, és ebbe a mindenbe... tényleg minden beletartozik, ezzel pedig vannak akik nem számolnak, naivak... akik azt hiszik, hogy meghátrálunk csak úgy.
A szavaira elmosolyodom és még egyszer magamhoz ölelem. Jó érezni, hogy itt van és egyelőre még egy ideig nem fogok tudni betelni vele. Itt vagyok és megvédem és a közelemben már tényleg nem kell félnie... semmitől és senkitől. Tenni fogok róla, hogy ne bánthassák. Az ár pedig... édes mindegy, bármit megteszek.
- Hát akkor holnap. Holnap meglátjuk, hogy ki áll mellénk, most az a fontos, hogy pihenj és hogy végre ágyban aludj. Ha van holmid, amit el kell hozni, akkor azt megtesszük holnap és telefonálok Ambernek is. - elmosolyodom ahogyan felállok, és a kezemet nyújtom neki, hogy őt is felhúzzam. Megértem őt, nem az az első, hogy magunk köré gyűjtsük a segítséget, hanem az, hogy rendben legyen és végre tényleg kipihenhesse magát, hogy egy kellemes fürdőben nyújtózhasson el. Én is azt hiszem hosszú idő után végre nyugodtan alhatok majd, úgy hogy tudom a húgom a szomszéd szobában békésen alszik. Maximum csak a rossz álmok gyötörhetik, de minden mástól most már én leszek az, aki megvédem. - A tiéd a szobám, nyugodtan nézz körül és keress a szekrényben magadnak a ruháim közül. Nagy lesz, de... tiszta és ez a fő. Addig megeresztem a vizet. - az állammal intek csak neki a háló bejárata felé. Nem nagy a lakás és még csak nem is durván berendezett, de vannak ruháim, amikből tud szemezgetni, a többi holmiját pedig kimossuk, hogy reggelre már a fehérnemű is használhatóvá váljon.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Kedd 10 Márc. - 21:22

Aiden &Hope

*Sosem akartam, hogy Aiden kétségek között vergődjön, amit tettem azt a célt szolgálta, hogy biztonságban legyen. Ha nem sikerült, az is az én gondom és hiába látom magam előtt épen és egészségesen, nem nyugtat meg. Nem, mert attól még lehet valaki a háta mögött, aki csak figyel és nem tesz semmit, de mégis ott van. Nekünk akarva ártani, azért, hogy ne bosszuljuk meg apánk halálát, hogy ne találjunk terhelő bizonyítékot azok ellen akik nem csak ellenünk vétkeztek, hanem az emberiség ellen is. Tisztában vagyok azzal, hogy Aiden talán reménykedett a létemben, abban, hogy nem haltam meg, de a remény mindmáig itt volt velem. Most, hogy látom, érzem és hallom, más tervet sző a fejemben. Testvérek vagyunk, itt van velem, benne bízhatok és a halálom pillanatáig velem lesz ez biztos. Nem hagyhatom, hogy az ellenünk szövetkezőknek bármilyen esélye is legyen. Bosszúra szomjazom, tőlem eddig távol állt, de most minden ízét élvezem, vagy élvezni fogom, mert a szülem, az bátyám, az életem jövője függ ettől.*
-De megtörtént Aiden. Velem történt…velünk történt. Annyi időt töltettem azzal, hogy eltervezzem, hogyan bosszuljam meg apánk halálát, de a felelősök nélkül mit sem ér.
*Szinte minden este azzal a gondolattal aludtam el, hogy késsel, tőrrel, karddal, ágyúgolyóval, piszkavassal lemészárolom azokat akik a sötétségbe taszították a családomat. Most, hogy talán lehetőségem nyílik erre, óvatossá válok, mert itt van Aiden is akit eddig védtem, de karnyújtásnyira került, az ismeretlenségből a középpontba. Tudom, hogy a bátyám mit gondol, de bármi is az, a tényeken nem tud változtatni, ami velem történt tény és a bőrömön érezhető, megmásíthatatlan, de a jövőnkön változtathatunk.*
-Nem tudhatod Aiden, hogy kik álltak át az oldalukra. Lehetnek közöttük hozzánk hasonlóak. Hiába nem árthatok neked, s nekik igen, azért még teljes a seregük. Mindenhol ott vannak.
*Biztosan nem tudhatom, de érzem és gyanítom. Az óvatosság egyik ismérve, hogy ne higgyünk a magunk gondolatainak se. Bár sikerült előlük megszöknöm, a pillanatnyi siker még nem teljes és nem tartós. Nem tudom mikor lettem ennyire előrelátó és…..felnőtt, de megtörtént.*
-Ha velem vagy nem fogok félni. Sokszor gondoltam rád….nem is tudod hányszor. Ha féltem vagy csak bizonytalan voltam, mindig téged idéztelek fel a fejemben. Most már minden rendben lesz Aiden.
*Annyira jó volt hangosan kiejteni a nevét. Régi emlékeket idézett és újakat, melyek még meg sem történtek, csak egyszerűen ott volt velem és színesre festette a napjaim szürke vásznát. Meg fogjuk oldani, biztos vagyok benne, csak egy kis idő kell, hogy magunkhoz térjünk.*
-Rendben. Talán én is tudok szerezni. Nem biztos……csak….bizonytalan ismeretség.
*Csak Dr. Steel és Leo, meg Andrew. Ennyi az ismeretségem az elmúlt másfél év alatt. Nem igazán voltam közösségi ember annak ellenére, hogy szinte mindenkinek segítettem akit ismertem. De…megvolt az okom, hogy ne maradjak emlékezetes. Nem akartam, hogy bárki emlékezzen rám és eláruljon a tudtán kívül, mert ugye az utóbbit nem tudom befolyásolni. A titkaimat pedig nem bíztam senkire.*
-Nem igazán…nem fontos. Az a fontos, hogy itt vagy velem és most már nem foglak elkerülni.
*Szomorú, de a másfél év alatt mióta az utcán élek, nem gyűjtöttem magam köré semmi fontosat. Ami volt az a nyakamban függött, Aiden ajándéka, egy tűzzománc pillangó, egy Mariposa azul. Más nem is kellett. Néhány levetett holmi a Vöröskereszttől, raklap ami ágyként szolgált és egyben „széfként”, a hajléktalanok olykor furcsa dolgokat tartanak fontosnak, de a hétköznapi embernek ez meg sem érthető. Eljöttem a raktárházból amikor muszáj volt, csupán _egy_ kézben elférő dolgaim maradtak ott, melyeket bármikor tudok pótolni, de most már nem kell erre sem gondolnom. Aiden itt van velem és biztonságban érzem magam, az elmúlt hosszú idő alatt, most először.*
-Vannak terveim Aiden, és talán az erőm is megvan már hozzá…..sokat gyakoroltam…de most….._nagyon szeretnék_ lefürdeni. A napjára sem emlékszem mikor áztattam magam forró, illatos vízben.
*Na igen, az embernek, akkor is ha mutáns, vannak szükségletei és ezek függetlenek az eltervezett bosszútól.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Csüt. 5 Márc. - 21:40

Hope & Aiden

Azért az megnyugtató, hogy nem azért tűnt el... vagyis nem csak azért, mert kétségek között akart hagyni. Elrabolták és végül nem jött vissza, mert azt hitte, hogy talán amúgy is így lesz nekem könnyebb... ne nem mintha jobb lett volna így. Sehogy se volt jó ez az egész, az hogy ilyesmit tettek vele, velünk, az egész családdal. Apa halála... aztán minden szétesett, a húgom eltűnt és senki sem hitte el nekem, hogy nem szökött volna meg csak úgy. Az egész hétről-hétre és hónapról- hónapra egyre nyomasztóbb lett, és azt hiszem hosszú idő után most tudtam csak egy kicsit végre levegőhöz jutni úgy igazán. De ez sem tarthat sokáig, mert a harag gyorsan emészt, és most már legalább tudom, hogy kit kell okolnom, legalábbis egy nevet tudok, bár az övé már nem sokban számít.
- Nem a te hibád Hope, ez az egész nem a te hibád, hanem azoké az aljas alakoké! Ez... nem szabadott volna, hogy ilyesmi megtörténhessen. - ha tudom, ha előbb megtalálom... nekem kellett volna megtenni helyette, nekem kellett volna annak az aljas szemétnek elvenni az életét, nem az ő lelkét kéne, hogy nyomja még ez a teher is. Nincs rendjén így, Hope még túlságosan fiatal. Élnie kellett volna, nem pedig gaztevőkkel küzdeni és nem azzal élni le az élete hátralévő részét, hogy ölnie kellett, mert nem volt más választása. Ha csak erre gondolok, dühbe gurulok és úgy érzem, hogy tennem kell valamit, pedig visszaforgatni már nem tudom az időt, bár tudnám!
- Így már értem, de... tudod hogy rám nem tudsz hatni igaz? Nem kell ettől félned, nekem nem ártanak a mérgek, védve vagyok tőled, de... ők nem, ők se tőled, se tőlem nincsenek védve. Ígérem neked Hope, hogy... nem fogom ezt annyiban hagyni, ígérem! - nem, ez az egész nem zárulhat ennyivel. Azok az alakok bántották, rettegésben tartották őt még az után is, hogy megszökött tőlük és ezt nem fogom annyiban hagyni. Szenvedett miattuk, egyedül kellett boldogulnia az utcán élve. Ez nem lehet így, soha többé! Haza kell jönnie, normális élet kell neki, ezt az egészet pedig le kell zárni, én meg fogom tenni, mert... kötelességem.
- Ő segíthet, Amber, a nő akivel találkoztál. Rendőr és elég nagy... igazságérzete van, ha jól vettem ki, ő segített téged is megtalálni. Nem akarom, hogy félned kelljen Hope és nem engedem, hogy rejtőzködve élj továbbra is. - ökölbe szorul a kezem, amikor újabb könnycseppek gördülnek le az arcán. Nem szabad sírnia. Amit tett joggal tette, megölt egy olyan embert, akit meg kellett ölnie azért, hogy életben maradjon, tehát ennek igenis így kellett lennie. Én nem hibáztatom érte egy pillanatra sem, remélem, hogy tisztában van vele. - Nem érdekel, hogy milyen magas rangúak, ha... ha kell valahonnan segítséget szerzünk rendben? - még én sem tudom, honnan, de megoldjuk, mert muszáj. Ha mi ketten ilyenek vagyunk, akkor lehetnek mások is, és én bármire készen vagyok azért, hogy ezt az egészet helyrehozzam, megoldjam... a húgomnak rendes életet biztosítsak, mert megérdemli, ha már ennyi mindent elvettek tőlünk. Ez nem bosszú... jogos igazságtételnek mondanám.
- De most aludnod kell, hogy erőt gyűjts és nyugodt helyen legyél rendben? Van... holmid, amit el kellene hozni valahonnan? - fogalmam sincs, hol élhetett eddig, de nem fogom hagyni, hogy olyan helyeken rejtőzzön, ahol ha jól sejtem eddig is tette. Piszokban, éhesen és egyedül... ez többé nem fordulhat elő. Most már itt vagyok és segíteni fogok neki, nem tűnhet el többé a szemem elől, remélem, hogy nem is tenné meg önként soha már.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Hétf. 2 Márc. - 16:55

Aiden &Hope

*A döntésemen már nem tudok változtatni, de a jelenünkön és a jövőnkön igen. Ami elmúlt már nem fontos, bár meghatároz minden ezután eltelt percet, csak jobbá és erősebbé tesz minket. Tudom, hogy mindazzal amit tettem megbántottam Aident, de hát akkor, tizenöt évesen még nem tudtam nagy és felelősségteljes döntéseket hozni, az ösztönöm és a képességem vezérelt. Meg akartam védeni őt…és anyát is, bármilyenné is vált. Emlékszem, régen együtt mentünk vásárolni, együtt szerveztük a partikat, a vacsorákat, vártuk, hogy apa hazaérjen, vagy, hogy Aiden telefonáljon. ez már az utolsó évben volt…aztán minden a feje tetejére állt. nem is akkor amikor aktiválódott a képességem, nem az volt minden baj fő mozgatórugója, hanem a következmények. Apa olyasvalakiben bízott meg akiben nem kellett volna, de nem az ő hibája, Jason remekül játszotta a szerepét. Bárkivel, bármit el tudott hitetni, de erre csak akkor jöttem rá amikor fogva tartott. Senki nem tudta mennyire kegyetlen, csak én. Talán a halála után már felesleges is, hogy Aiden is szembesüljön a tényekkel, másrészt viszont tudnia kell róla. Az amiért távoltartottam magam tőle, az amit megfogadtam nem merülhet feledésbe. Még él bennem a gyűlölet, pedig megpróbáltam visszaszorítani magamban, mert tudom, nem helyes. de ott van, minden olyan percben ott van a lelkemben amikor felrémlik bennem Jason emléke és az amit velem tett.*
-Úgy tudtam halottnak hiszel. Csak később tudtam meg, hogy nem így van. Jason sok mindent elhitetett velem. Sajnálom Aiden.
*Eleinte valóban úgy tudtam, hogy apánk halála után az én halálhíremet is keltették, csupán a holttestem hiánya nem zárta le végleg az eltűnésem ügyét. Miután elszabadultam Jasontől, már több hír eljutott hozzám, azután viszont Aiden élete volt a tét. Tudtam, hogy mások is vannak, Jason nem egyedül tervelte ki az egész akciót, és nem is lett volna képes külső segítség nélkül megvalósítani mindent, akik mellette álltak még most is élnek. Engem pedig ez éltetett, és a bátyám épsége. Csak reméltem, hogy Aiden továbbra is elhiszi, hogy meghaltam, fájt a gondolat, hogy gyászol és összetörve érzi magát, de a tudat, hogy egyszer majd viszontláthatom és mindent elmondhatok neki, átölelhetem és végleg együtt maradhatunk, vigasztalt és erőt adott. Végig _ez_ adott erőt.*
-Emlékszel még a cicára? Amelyiket megsimogattam és elpusztult. Az csak halvány előszele volt annak amire képes vagyok, de még nem tudtam irányítani. Elég volt egy erősebb érzelem, mint a fájdalom vagy a félelem vagy az izgatottság és bárki akit megérintettem volna, meghal. A méreg ami bennem termelődik kiválasztódik mindenben, nem csak a véremben van benne. A verejtékemben, a nyálamban, a könnyeimben, mindenhol ott van. Elég ha megérintek valakit ha izzad a tenyerem és vége. Jason is így halt meg.
*Jason halála azonban nem ilyen egyszerű és ezt az újabb könnyek felgyülemlése a szemeimben bizonyítja. Jason nem azért halt meg, mert óvatlan vagy tudatlan volt, hanem mert én akartam úgy. A képességem labilitása pedig sosem lesz enyhítő körülmény.*
-Katona volt. valamilyen tiszt, magas rangú biztosan. De nem tudom a nevét. Csak az ablakon keresztül láttam.
*Jason nagyon messzire ment és ez nem csak a tettei szerint értendők, hanem a ranglétrán is. Egészen magasra tört, és egy ideig úgy is nézett ki, hogy sikerül neki. Aztán jöttem én, egy alkalmas pillanat s mint a tolvaj akit az alkalom szül, váltam én is gyilkossá. Anya mindig a helyes viselkedésre tanított, azt mondogatta, hogy egy igaz nő nem káromkodik, nem cigarettázik, nem beszél csúnyán és alapjában véve úgy viselkedik mint egy tökéletes emberi példány. Távol áll tőle minden férfias cselekedet, hiszen _nő_ elegáns, csupa báj és kellem. Ennek ellenére én kihasználva az első alkalmat, szembeköptem Jasont.*
-Nem biztos, hogy a rendőrök segíthetnek. Az a katona nagyon magas rangú volt és nem ő volt az egyetlen. Az egész hadsereg benne van.
*Talán túloztam, de Aiden bízik bennem és nem fogja azt mondani, hogy őrült vagyok és képzelgek. Jason játszott nagyban. Talán Aiden most már megérti miért bújtam el előle és mások elől is. Fontos, hogy a kilétem titokban maradjon és nem csak a képességem miatt, hanem mert többet tudok mint amennyit kellene.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Vas. 1 Márc. - 17:10

Hope & Aiden

Próbálom beleélni magam abba, hogy mit gondolhatott, hogy miért döntött végül a mellett, hogy inkább nem keres meg engem, hogy azt hisz attól lesz jobb. Nem is tudom, hogyan gondolhatta, hogy nem próbálom megkeresni, hogy nem jövök utána. Ennyire... bíznia kellett volna bennem nem? Azt hitte tényleg elhiszem anyánknak, hogy csak úgy lelépett és még nekem se szólt? Ez egyszerűen teljesen kizárt, remélem hogy soha többé nem gondol ilyesmire, mert az biztos, hogy én nem tenném meg, főleg most hogy itt van velem, biztos, hogy ezek után nem engedném, hogy egyedül maradjon. Vigyázni fogok rá és nem engedem, hogy kilépjen újra azon az ajtón és megint egyedül maradjon... kizárt.
- És komolyan azt hitted, hogy csak úgy annyiban hagyom, hogy eltűntél? Hope... ezt nem gondolhattad komolyan. - nem őszinte a mosolyom, vagy legalábbis nem boldog, de tényleg nem hihette azt, hogy én ezt annyiban hagyom. Értem én őt, hogy nem akarta, hogy nekem is bajom essen, nem akart elveszíteni, mint apát, de attól még nem hihette, hogy majd békében és biztonságban maradok otthon és várom, hogy közben vele vajon mi történik. Sokkal fontosabb nekem annál, mint hogy ez lehetséges legyen. Várható volt, hogy utána jövök és akármi is lesz megtalálom őt, hogy megmentsem. Ezek szerint nem volt már olyan nagy bajban, legalábbis mostanra, de... előbb is megtalálhattam volna őt, talán ha jobban figyelek. Rémes, hogy itt volt a városban, én pedig még sem leltem meg a nyomát. Az biztos, hogy még beszélni fogok Amberrel, hogy megköszönjem neki rendesen is, hogy segített nekem, hogy megtaláljam a húgomat. Nélküle ki tudja, hogy mikor jutottam volna a nyomára.
- A képességed... mit tud pontosan? - rám nem hat, nem éreztem változást, de amilyen hirtelen elhúzódott tőlem... ha jól sejtem, akkor közelség kell hozzá, talán az érintése, vagy... a könnyei? Nem éreztem semmit sem, minden bizonnyal esetemben nem hatásos, vagy talán... méreg lenne? Azért nem érhetne el nálam semmit sem vele, mert a vérem automatikusan megszabadul mindentől, ami nem oda illik? - Szóval második is voltak... és egy egyenruhás. Rendőr? Katona? - az egyenruha még nem minden, az még nem adja meg egyértelműen, hogy kit, vagy milyen embert kell keresnünk, akit természetesen meg is fogunk találni, ehhez kétség sem férhet. - Ugye tudod, hogy nem akarom, hogy bajba kerülj? Amber... a nő, akivel találkoztál a néninél rendőr, majd ő segít, amíg te regenerálódsz. - kétlem, hogy annyiban hagyná csak úgy, de akkor sem akarom őt még plusz veszélybe sodorni, hiszen már így is elég rossz helyzetben volt, nem szabad, hogy újra bajba kerüljön, hogy akár csak kis esélye is legyen annak, hogy megsérül, vagy megint azoknak az embereknek a kezébe kerül.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Pént. 27 Feb. - 13:29

Aiden & Hope

*Nem számít már semmi, Aiden itt van velem. Meg akartam keresni, isten látja lelkem már terveztem, de sok mindent kellett volna megszerveznem ahhoz, hogy biztonságos legyen. Aztán közbe jött Leo és Andrew és most az a nő a nagy cégtől aki miatt ott kellett volna hagynom a titkos zugomat. Ha ma nem találkozom Aidennel akkor még lenne egy kis időm eldönteni mi legyen. de most már nem kell, nem kell elmennem vele sem a tetőtéri luxuslakásba, sem vidékre. De nem felejtem el a nevét, ha a rendes élethez nem is, másban még nyújthat segítséget. Mindez nem számít már, épp újraélem a rémálmaimat és az emlékeimet. A szendvics csak elódázta az érzelemhullámot, a fájdalmat és a rettegést. Most minden újra fellobban bennem. Azután sírtam utoljára, hogy elszöktem Jason-től, egy egész éjszakán át míg ki nem világosodott a pályaudvaron. A hosszú hónapok elteltével és harcaival magam mögött úgy hittem erős vagyok, de most.....mint a fuldokló aki újra lélegezni képes. A sírás kirobban belőlem mint a gátját vesztett folyó a medréből és minden fájdalmamat Aidenre zúdítom. Hiányzott, annyira hiányzott ez már, hogy öleljem és hozzábújjak, hogy vigasztaljon, hogy érezzem azt a biztonságot amit születésem óta minden nap éreztem míg el nem ment továbbtanulni. Sosem csalódtam benne, én bolond pedig elbújtam és távol tartottam magamat. nem is tudom mit gondoltam, elvégre a húga vagyok, sokkal több tapasztalata van....de féltettem őt.*
-Már terveztem, hogy megkereslek.....csak féltettelek...nem akartalak elveszíteni mint apát.....és meg akartam erősödni, úgy mint te.....tudom, butaság volt. Ne haragudj. csak gondot okoztam.
*Ha nem megyek el akkor este, hanem rögtön megkeresem Aident, minden másképp alakul. Nincs "ha", nem is érdemes ezen gondolkodni. A jelenre kell koncentrálni, arra, hogy újra itt vagyunk egymásnak és most már senki nem állhat az utunkba. Jason megölésének bűne azonban megmarad nekem, az én lelkemen szárad, azt nem tudja Aiden átvállalni, megmásítani, eltörölni. Az mindig megmarad, hiába érdemelte meg.....jellemző, még halálában is szenvedést okoz. Az ölelése és a hangja némileg megnyugtat, bár a könnyeim még csorognak....és akkor csap belém a villám. A könnyeim....ellököm magam Aidentől és törölgetni kezdem az arcom. Ijedten tekintek rá, jó persze tudom, hogy képes tőlem megvédeni magát, de azért mégsem kellene összekennem és ki tudja mennyi idő alatt tudja kiszűrni. Én meg nem figyeltem magamra, pedig az utóbbi időben olyan jól ment, de csak ha nagyon koncentrálok. Másrészt Jason megölése élénken él bennem, inkább egy önkéntelen reakció ez semmint tudatlanság és bocsánatkérőn nézek Aidenre. Már a rögeszmémmé, szokásommá vált, hogy alaposan megtörlöm a kezeimet bárhova nyúlok, nem akarok senkit sem bántani, nem kívánok még egy sötét lyukat a lelkemre.*
-Ne haragudj, csak a reflexek. Minden áldott napom ezzel telt. Vigyázni, hogy ne csináljak bajt. Elég ha kicsit nem figyelek.*Nagyot sóhajtok, megérintem Aident a karján és csendesen folytatom.*-Voltak mások, de nem tudom kik. Csak az arcukat láttam. Jason odakint beszélt velük, ők meg úgy kukkoltak mint egy állatot az állatkertben. Volt egy egyenruhás is.
*Most már csak rajtunk áll, hogy mit teszünk, de egyelőre csak szeretnék annyi időt tölteni Aidennel amennyit csak tudok, most már nem szakadunk el egymástól....és még csak nem is tartom furcsának, hogy anyáról nem kérdeztem semmit.*

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Csüt. 26 Feb. - 17:41

Hope & Aiden

Nekem akarom siettetni, tudom, hogy annak most semmi értelme sem lenne, nem érnék el vele az ég világon semmit sem. Neki kell megnyílnia akkor, amikor akar, és akkor kell elmondania, hogy mi történt, én nem húzhatom ki belőle erővel a szavakat, nem szabad. Elhiszem, hogy idő kell ehhez, és ha várni tudtam több, mint egy évet a válaszokra, akkor perceket még könnyedén tudok. Amúgy is azt akarom, hogy jól legyen, hogy egyen valamit, igyon, hogy ne nézzen ki ennyire... leharcoltan. Én is úgy nézhetek ki, de az nem számít. Az a fontos nekem, hogy ő jól legyen, hiszen mégis csak a húgom. Én azért hiszek abban, hogy azért születtem én előbb, hogy segítsek mindig neki, hogy mellette legyek. Rettenetes érzés, hogy ezt pont ő akadályozta meg és nem engedte nekem, pedig nagyon akartam segíteni. De most legalább eszik és komolyan régen hallottam szebb hangot, mint ahogyan jó ízűen falatozza azt a szimpla kis szendvicset, amit készítettem neki. Ez... komolyan rendkívül jó érzés. Nem akartam mást, csak hogy ő jól legyen és talán most már jó lesz.
Csendben várok, amíg eszeget, és amikor végre megszólal elképedve pislogok csak párat. Sok felé próbálkoztam már válaszokat találni, de Jason... róla soha sem gondoltam rosszat, hiszen támogatta anyát is végig és... ezek szerint mégis ő volt az, aki ezt az egészet művelte? Nem is tudom... hogy ezt hogyan dolgozzam fel. A kezem automatikusan szorul ökölbe. - Jason? Mit... mit csinált veled Hope? - vele zsarolta, akkor ő rabolta el! Az a fickó... megölöm. Csak kerüljön a kezeim közé, istenemre mondom, hogy olyan fájdalmas halált fog halni, amit még előtte soha senki! Nem hagyhatom annyiban azt, hogy valaki bántotta őt, hogy... hogy az egész életünket felforgatta, hogy apa miatta halt meg. Ez az egész... tenni kell valamit, és nem fogom csak úgy annyiban hagyni, ez biztos!
- Tudtam Hope! Tudtam! Anya azt mondta, hogy biztosan csak elszöktél, de... nem hittem el, és meg kellett volna engem keresned. Segítettem volna. Erős vagyok... erősebb, mint régen, és... butaság volt... akkora butaság, hogy... - elhallgatok. Nem kéne őt még nekem is bántani igaz? Nem szép tőlem, tényleg nem, nem kell korholnom, mert engem akart védeni, de akkor is rossz ötlet volt. Nem tudok a helyemen maradni, amikor sírni kezd újra átülök mellé és magamhoz vonom. Az a szemét... mégis miket művelhetett vele? A tányért közben az asztalra teszem, ez most nem az evés ideje, majd ha megnyugszik. Mert megnyugtatom... akármibe kerül is. A szavai... mondhatnám, hogy letaglóznak, de nem azért, amit ő hisz. Nem bánom... csak azt, hogy nem én tehettem meg! Nekem kellett volna, hogy ezt a súlyt ne ő cipelje a vállán. Szorosan ölelem magamhoz, simogatom a haját, a hátát, hogy megnyugtassam. Csitítani próbálom, mert vége... nem szabad sírnia többet.
- Ha átvállalhatnám Hope... ha átvehetném a terhed megtenném tudod ugye? Nem érdekel, hogy megölted... megérdemelte, én is megtettem volna... nekem kellett volna megtenni! - dühös vagyok. Dühös egy olyan emberre, aki már nem él és pont e miatt rémes, nem tudom a dühömet hogy levezetni. - Más is volt ebben? Mások? - nem fogom annyiban hagyni. Ez az egész... túl nagynak tűnik ahhoz, hogy csak Jason keze legyen benne. Nem fogom csak úgy engedni, hogy megússzák. Amber... ő majd segít. Mégis csak rendőr és elég lelkes ahhoz, hogy gondolom tenni akarjon. Azokat az embereket rács mögé kell juttatni, ha egyáltalán képes leszek rá, és nem inkább én magam akarok majd őket elpusztítani, mind egy szálig, ha már Jasonnel nem tehettem meg.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása Hétf. 23 Feb. - 17:20

Aiden & Hope

*A bujkálás és titkolózás súlya amivel Aident szerettem volna megvédeni, legördültek a vállamról, most azonban ezernyi érzelem borít el. Félek. Szeretem. Aggódom. Izgatott vagyok. Biztonságban érzem magam vele, mégis még mindig féltem őt és ha lehet, még jobban mint ezelőtt. Félek attól is, hogy mennyi mindent kell elmondanom neki, de nem titkolhatom tovább, hiszen ő az egyetlen akibe kapaszkodhatok. Annyira hiányzott, minden egyes éjszaka vele álmodtam, minden reggel vele ébredtem, fájt, hogy távol kell legyek tőle, de akkor hoztam egy döntést. Talán nem volt a legjobb, de a félelem és a pánik sok mindenre sarkalja az embert, főleg ha még gyerek, s én az voltam. Akkor még az voltam.
Úgy kapaszkodom belé, hogy félő, összenyomom, de nem az izgat, hogy leesem a motorról, hanem őt nem akarom elengedni soha többé. A nélkülözés, a távollét, a kényszerű magány amit néhány idős emberrel való beszélgetéssel próbáltam enyhíteni, most véget ér, de vajon milyen áron? Együtt leszünk ismét, de meddig? Azok akik apát bántották, akik engem is bántottak s elárulták a családunkat, szétcincálták a saját hatalomvágyuk miatt…nekik vajon mennyi időbe fog telni, hogy most Aidenen keresztül a nyomomra akadjanak? Ketten szembe tudunk szállni velük? Ha a bátyámban ezernyi kérdés feszül, akkor bennem kétszer annyi és nem tudom képes leszek-e mindent elmondani neki.
Ismerős a környék ahova megérkezünk, Bronx nem túl szép része, jártam már erre, hiszen idevaló vagyok én is. A külvárosban, nem is olyan messze innen kezdődik a kihalt gyártelep ahol meghúztam magam. Mióta lehet itt? Ennyire közel hozzám. Kezdem pocsékul érezni magam, egész idő alatt engem keresett, feláldozva mindent amiben hitt, amiért harcolt, hogy itt végezze egy lepusztult kerületben egy olcsó bérlakásban. nem ide születtünk, nem ilyen helyre. mit tettek velünk azok az emberek és mit tettem _én_ a bátyámmal? Szorítom a kezét és követem szótlanul, benne is érlelődnek a kérdések, melyekre nálam vannak a válaszok. Belépve azonnal körülnézek. Aiden nem idevaló én mégis egy ilyen helyre taszítottam, ő pedig ennek ellenére még mindig szeret és vigyázni akar rám. Sosem fogom tudni meghálálni.*
-Az enyémnél jobb.
*Hacsak a betonfalú irodára gondolok, a raklapokból összetákolt ágyamra, a fém kuka „kandallómra” és a papírdoboz asztalomra….ez ahhoz képest palota. Nem tágítok mellőle, egy pillanatra sem akarom szem elől téveszteni, mint egy kiskutya követem a konyhába és ott toporgok mögötte, mellette míg szendvicset készít. Elsőként persze leteszem a Mrs. Forbes-tól kapott pitéket, eszembe jut, hogy talán illett volna Amber-nek is adni, de most már mindegy. Érzem én, hogy nem akar beszélni, kérdezni, rám hagyja mit és mikor mondom el, de most neki fontos, hogy adjon valamit. Ő fogja jól érezni magát tőle, nem én, hiszen megehetném a pitét is, de annyira aranyos ahogy a konyhában tüsténkedik, hogy nem állítom le. Muszáj valamivel levezetnie a feszültséget ami benne dúl. Hogy én mikor lettem ilyen okos? csaponganak a gondolataim, hogy ne kelljen azzal foglalkoznom ami rám vár. Elmesélni mindent ami velem történt, hogy megértse, nem őt akartam elhagyni, nem én akartam. Elveszem a tányért és leülök. Beleharapok a szendvicsbe, sosem ettem ennyire finomat. hümmögök, nyammogok rajta, még a szemeimet is lehunyom, úgy élvezem az ízeket. Pedig csak egy szendvics, semmi különös. Észre sem vettem az eltelt idő folyamán, hogy milyen könnyedén felejtettem el az ízeket. Nagyot nyelek, fél kézzel húzom át a fejemen a tarisznyám pántját és engedem le a földre. Nagy levegő Hope, kezdj bele. Aidenre nézek és meglátom benne magamat.*
-Nem…nem hagytalak el Aiden. Jason volt. Ő bántotta apát. Elárulta és velem zsarolta.
*Jason apa asszisztense volt, ha jól emlékszem még egy képen is rajta van, egy családi képen ami karácsonykor készült. Apa családtagként kezelte, rengeteget voltak együtt, de míg apa segíteni akart, ő hatalomra vágyott. ahogy végigpergetem az eseményeket magamban, megtelnek a szemeim könnyekkel, majd szép lassan lecsorognak az arcomon. Hiába akarom visszatartani, hogy ne tegyem még rosszabbá azt amit Aiden ellen tettem, nem tudom.*
-Ő vitt el. Tudta, hogy….milyen vagyok. Apa mondta el neki, mert szüksége volt rá a kutatáshoz, ahhoz, hogy nekem segítsen. Ő vitt el és tartott fogva egy ideig. Utána nem akartam hazamenni, mert féltem, hogy neked is bajod esik miattam. És féltem attól, hogy…..
*Na igen. Soha senkinek nem mondtam el. Azt sem tudom mennyi derült ki belőle. Csak Leonak és Andrew-nak meséltem valamennyit, hogy rosszat tettem és nem igazán tudok együtt élni ezzel a tudattal. De még soha nem mondtam ki. Most is nehezen megy, főleg mert a könnyeim már patakokban folynak, egy részük a szendvicsre. A tányér táncot jár a remegő kezemben, hacsak Aiden nem vette el azóta. *
-Én…én…én…megöltem Jason-t.
*Hüppögve ejtem ki a szavakat, a végén kibukik belőlem a bőgés. az az igazi, minden alól feloldozó, megkönnyebbült sírás, ami a gyónással jár. Kimondtam, átadtam a fájdalom egy részét és a felelősségét is.*

Tárgy: Aiden bérlakása Szomb. 21 Feb. - 21:24

Hope & Aiden

Azt tanítják neked gyerekként, hogy a család a legfontosabb, aztán idővel rájössz, hogy ez nem feltétlenül vérségi köteléket jelent, nem kötelezően azt. Lehetséges, hogy nem minden rokonod lesz annyira fontos, amennyire fontos lehetne, az is lehet, hogy végül lesz, aki közelebb is kerül hozzád, mint az indokolt lenne, változó, nagyon változó. Hope viszont a húgom, mindig is közel állt hozzám, mindig fontos volt nekem és az, amikor eltűnt iszonyatosan fájt és képtelen lettem volna annyiban hagyni a dolgot. Most örülök neki igazán, hogy ezt nem tettem meg, hogy igenis nem hátráltam meg, hanem elébe mentem a veszélynek is akár, hogy megtaláljam. És jött Amber aki végül segített és neki köszönhetem, hogy most úgy ülök a motoromon, hogy ő átölel, hogy érzem a vékony kis karokat a derekamon és fogalmam sincs, hogy mikor fogom azt érezni, hogy újra rendesen kapok levegőt. Mintha csak az első ölelésével belém szorította volna a levegőt és még nem sikerült kiengednem. Egyszerűen feszít, a sok kérdés és a megkönnyebbülés, hogy itt van és jól van és most már nem tűnhet el, hogy ne vigyázhassak rá, nem fogom engedni. Lehet, hogy nekem is csak egy kiadós sírásra lenne szükségem, de hát tartani próbálom magam a magam módján, ahogyan azt egy férfitől elvárják, aztán egyelőre még nem tudom, hogy ez meddig fog sikerülni, de mégis csak igyekszem.
Ahogy elérjük a célt végül fékezek, majd leállítom a gépet. Nem kellemes környék, elég zűrös, Bronx... nem a város legszebb környéke, de nekem erre telt és már így is alig maradt a félretett pénzemből. A sok utazás, a munka hiánya és hogy anyám egyáltalán nem támogatott ebben az egészben, azért nagyban megnehezített a dolgomat. De nem érdekel, mert megérte, minden megérte! Lesegítem a motorról, ezúttal a bukósisakot szépen magammal hozom. Ez nem kedves környék, itt rendesen el kell lakatolni a gépet és nem szabad semmit se rajta hagyni. A végén még reggelre a visszapillantó tükörnek is lába kelhet, de azt nem vihetem magammal, tehát a kockázatot kénytelen vagyok kezelni.
Egy árva szót sem szólok végig, csak mutatom neki az utat és nem engedem el a kezét. Nyitom az ajtót, és végül szépen betessékelem magam előtt. A bukósisak a földre kerül az ajtó mellett, a kabátom pedig a hevenyészett akasztóra. - Lehetne jobb is, de... erre telik. Mindjárt kerítek neked valamit. - most már elengedem azért a kezét, csak aztán lépdelek a konyha felé. Akarok neki valamit adni, enni... mert nagyon látszik rajta, hogy ilyesmire nem volt sokat lehetősége. Ha jól sejtem akkor az utóbbi időben minden távol állt tőle, ami a rendes emberi élethez szükséges. Jó persze én se vittem túlzásba, de azért mégis mindig jobb helyzetben voltam, mint mondjuk ő. Gyors pakolászás után dobok össze legalább egy szendvicset neki, mert hát azért annyira nálam sincs eleresztve a hűtő, nem pont erre szoktam sok időt szánni. A bevásárlás nem a kedvenc elfoglaltságom, sok hasznosabbtól veszi el sajnos az időt. Csak akkor ülök le, ha már odaadtam neki a tányért, ha ellenkezne, ha nem. Nem kérdezek, úgy érzem most erre nincs szükség. Erőltetnem sem szabad különösebben, no meg... az kell, hogy ő legyen, aki elkezdi és elmondja azt, amit el akar, amit el lehet... remélem mindent.

Tárgy: Re: Aiden bérlakása

» NY, Brooklyn, Gold St - Apple Lara James' bérlakása
» Aiden & Rose
» Aiden Bishop
» Aiden és Amy találkozása
» Aiden Hamilton