Eredetkutatás - Ruby&Ryan

Rubyval úgy beszéltük meg, hogy pár napot adunk magunknak, hogy kiheverjük a skóciai „kirándulás” fáradalmait. Ami ott történt, most még emésztésre vár, ráadásul oly váraltanul jött közbe, hogy a lánynak még ténylegesen el kell rendeznie az életét. Minden lépéssel közelebb kerülünk egymáshoz, és nem feltétlenül vonzalomra értem, valahogy kezdjük kiismerni a másik szeszélyeit, és érzem, hogy számíthatok rá. Talán mindez csak ideiglenes, amíg fel nem kutatjuk a másik kettőt, s aztán ha megtudtam származásom eredetét, elvállnak útjaink. Ám mi van, ha hosszú idő után most tényleg megpróbálhatok bevonni valakit az életembe? Akár barátként, akár más minőségben. A csodaszép fiatal lány olykor nyers, uralkodni vágyik rajtam, más esetekben törékeny, félszeg, mégsem mondanám, hogy szerepet játszik, ez mind ő. Tökéletesen ki tudjuk egészíteni egymást, dobálgatjuk egymásnak az aktívabb fél szerepét, és ha mindketten magabiztosak vagyunk, akkor senki sem állíthat meg. Négy napot beszéltünk meg, ezalatt én is rendben hoztam magam, és jobban rákészültem az útra. Fogalmam sincsen, hogy tudjuk-e tartani az egy hetet, amit Ruby az eltávozásra szánna, én azt gondolom, hogy ilyet nem is tudnék megígérni, eleve kocsival fogunk menni, legalább másfél nap Hope Town, vissza is ennyi, és ezzel nagyjából már el is ment a fele. Nem tudom, hogy mi vár ott ránk, meglehet zsákutca az egész, akkor pedig kirándulásnak foghatjuk fel, de nem vagyok hajlandó lemondani róla, ez az egyetlen nyom, amely továbbvezet. Nem akarom, hogy az anyja esetleg veszekedni kezdjen, így a ház előtt várom meg, s nem megyek fel. Sok csomagot nem kell hoznia, azt egyedül is le tudja hozni, de ha majd meglátom őt, kiveszem a kezéből, és berakom a bmw-be. Amikor visszaértünk a skótoktól, borotváltkoztam, ám annak már négy napja. Ettől még nem mondanám magam ápolatlannak, egyszer azt mondták nekem, hogy így pimaszul jól áll a borosta. Csillogó kék szemeim az ajtót figyelik, a már-már megszokott sötét bőrdzsekit viselem, az minden időjárásnál jól jön.

A szex valami extrém módon vadító volt, nem csoda, ha utána még vagy egy óráig alig tudtunk moccanni, még én is, pasi létemre erőteljesen pihegtem, és úgy kellett megerőltetnem magamat, hogy kimenjek zuhanyozni. Mivel a szobát durván learmortizáltuk, nem akartam sokáig maradni, alapos borravalóval távoztunk, hogy a tulaj ki tudja fizetni az ágyat. Nem árt ugyanis ha a következő vendégek tudnak hol aludni, nekünk viszont tovább kell állnunk, hiszen most is csupán azért tértünk ide be, mert nem bírtam magammal, annyira dögös, és csábító volt, hogy szinte kiprovokálta, hogy essek neki. Amint végre szalonképesek lehettünk, távoztunk, s mentünk még vagy egy órát, muszáj volt betérnünk egy útmenti pihenőbe, hogy egy hatalmasat ebédeljünk, kellett az erő. Én tipikusan húsevő vagyok, sikerült egy komoly steaket benyomnom, Rubyt nem is néztem, hogy mit evett, de aligha salátát. Mondhatnám, hogy most kielégülten, és tele hassal autózunk, ami végülis így van, de az eső esik, mintha dézsából öntenék. Az autó fényszórója kétségbeesetten keresi az utat. Az utolsó benzinkutnál megkérdeztem egy öregurat, hogy merre kell továbbmenni Hope Town felé, mert nem nagyon vannak errefelé táblák, és valamit nagyon magyarázott, hogy a harmadik leágazásnál balra, vagy mostantól balra, és utána a harmadik leágazás? Olyan összefüggéstelenül beszélt, hogy valahogy nem fogtam fel, de a város fényeit az istennek sem sikerül meglátni. S a kocsiban mintha valami kattogó motorhang kezdene ütemesen jelentkezni, kissé idegesen csapok rá a kormányra, mert az utolsó lakott települést már csak harminc mérföld óta elhagytuk, és ha itt áll le a kocsi, akkor ide még csak autómentőt sem tudunk hívni, hiszen sehol egy telefonfülke. A radioaktivitásommal be tudom indítani a motort, de ha más gond van, akkor nem tudom megszerelni.
- A francba. Nincsen kedvem az út szélén éjszakázni, remélem húzza még egy darabig. Talán már a következő emelkedő után meglátjuk. – Rázom a fejemet, ebben még én sem nagyon hiszek, vaksötét az országút, ha közel lennénk, már régen látnánk.

Úgy tűnik, Ruby csakis pozitív hatással van az érzelmeimre, nem érzek haragot, sem bármi olyat, amiről szét kéne szaggatnom őt, vagy éppen felrobbannom. A bennem lapuló vadállatias erő csakis arra irányul, hogy elvegyük egymástól azt, amelyet ki tudja hányezer évnyi gén vált ki belőlünk. Az egymásra vágyódás tudományáról van itt szó. Mindkettőnknek fáj, ahogyan a falhoz csapjuk a másikat, és cseppet sem finom módon simulunk össze a legapróbb részletekig, ám oly izzón ingerlő vágy ez, hogy elnyom mindent, ami nem arról szól, hogy egy hatalmas robbanásban egyesüljünk, anélkül, hogy lerombolnám a fél városnegyet. Ez most másról szól, olyanról, amit még előtte aligha éreztem. Voltam már nővel, nem kell bánáznom, ám ahogyan idősödöm, egyre inkább féltem attól, hogy ha így elengedem magam, az illető nem fogja túlélni az együttlétünket, ezért már évek óta hanyagoltam mindezt. Tulajdonképpen alig volt valakim, amióta megöltem azokat, akik megtámadták Gethint. S most minden visszafogottságomat kiadom, és úgy lökdösöm belülről Rubyt, hogy csoda, hogy szét nem szakad szegény lány, egyre nagyobbakat sikoltozik, és végül a mennybe is megy. Nem is gondoltam volna, hogy arra gerjed, ha jól ellátják a baját. Olyan fiatal, bájos arca van, de hát mint tudjuk, a látszat csal, különben meg jobb is, hogy nincsen ráírva, hogy mennyire élvezné, hiszen akkor mindenki nála állna sorban. Így most csak az enyém. Nem hagyom, hogy rosszkedv ragadjon rá, hogy az én végső célom még várat magára, a nőknél ez többszörösen is elérhető, s ha minden jól megy, a végén kéz a kézben fogunk beérni. A második pozitúra sem kevésbé vad, már nem is gondolkozom, ösztönösen döfködöm, forró lándzsámmal, a fogamat sem szorítom össze, a nyelvem is kilóg már kissé, ahogyan a verejték végigcsorog az államon, és csak egy pillanatra hagyom abba, hogy ne essünk le az ágyról, amely alattunk nem bírja a rohamokat, és elpusztul. Ám amint megvan az újbóli egyensúly, hajszolom a célig, ahova végül forrón érkezünk el. Ha csak egy percig tovább tartott volna, biztosan belefáradok, mert így is minden erőtartalékomat kihasználtam, hiszen hiába hanyagoltam a dolgot évekig, azért be tud ez rozsdásodni. A hajam egy merő víztócsa, ahogyan arébb hengeredek, és mellette kapkodom a levegőt.
- Én... megmondtam. Te ingereltél.... – Nevetek rá, bár még fájdalmas az akció, minden levegővétel után csak úgy sípol a tüdőm. Mivel mindketten füstölgünk még, nem gondolom, hogy fura lenne hozzáérni, vagy bármi hátrány származna abból, hogy átölelem, így megteszem, és a mellkasomra vonom.
- Te valami... extrém... dögös vagy Ruby. Máskor is akarom. Nem akartalak... bántani. – Ha majd meg tudunk mozdulni, mehetünk zuhanyozni, és akár tovább is állhatunk, estig kéne még vezetni, különben nem érünk oda holnap a városba.

Ha véletlenül úgy alakulna, hogy Ruby, és a környéken mindenki más felrobbanna, biztosan nem akarnám tovább folytatni ezt a földi létet. Ha „csak” átváltoznék és darabokra tépném, lehet, hogy „csak” megőrülnék, és mások puffantanának le. Ő olyan lány, aki talán a veszélyre gerjed? Én mindig menekültem tőle, megpróbáltam nyugtatókat szedni, komolyzenét hallgatni, hogy tényleg ne hozzon ki semmi a sodromból, mint a képregényes Hulkot, erre itt ez a dög, aki ki akarja hozni belőlem az állatot. Odahajolok a nyakára, hogy nem túl gyengéd harapdálások közepette még meg is szívjam rajta a hófehér bőrt, a végén valóban úgy fogunk kinézni, mintha megtéptük volna egymást. Ahogyan a ruhákat szaggatjuk le egymásról, nem is áll távol mindez a valóságtól. Ha egy kicsit is tudnánk lassítani, biztosan másféle formáció is szóba jöhetnek, példának okáért a formás kis ajkai közé tudnám tolni, amit most a testébe fogok, a későbbiekben valóban felmerülhetnek különféle elkalandozások, ha ezt a mait túléljük nukleáris robbanás nélkül. A kerek hátsójával is lennének terveim, most viszont félő, hogy a különféle ingerlések nem csak apokaliptikus világképpel zárulnának, hanem egymást sem úgy tudnánk eljuttatni a csúcsra, ahogyan kellene. Ha már voltam annyira visszafogott, és félszeg, hogy józanul gondolkozva távol akarjam magam tartani tőle, most minden ilyen irányú törekvésemet kidobja a kukába, hogy szétfeszítsük egymást. Ahogyan csókolom, és rámarkol a nehéztüzérségre, egyre forróbb minden testrészem, szerencsére azért nem fogok elfüstölni, a vibrálás sem jelentkezett még, mint a testemen. Mindennemű finomkodást mellőzve már szinte véres harapjuk egymás ajkát, és arcát, olyan őserő buzog most bennem, hogy félek, még emberi alakomban is szét fogom őt szaggatni.
- Annyira jó... hogy nem félsz tőle... – Hörgöm földöntúli féj felé sodródva, s sietnem kell, mielőtt a tüzijáték hamarabb bekötvetkezne, mint gondolom. Gyorsan felszántom finom husú virágát, hogy beköszönjek a szűkebb testvérének is, ha már durvulást akar, akkor a titkos vágyálmaimat váltja valóra. Egymáshoz préselődve célozzuk meg a falat, amihez támaszthatom, és egyetlen mozdulattal leszünk az egymáséi. Az első lökések még célratörőek, némi fájdalom is feszülhet bennük a hirtelen inger miatt, ám a lány oly nedves, hogy csakhamar elönt minket a belső termál, ahogyan a homlokomon, s hátamon is végigcsorog az izzadtság, szinte majd fel forrok. Nem engedem el egy pillanatra sem, biztos kézzel tartom, még kissé hátra is feszítem a karját, hogy még izgalmasabb legyen a dolog.
- Én is... – Zihálom a fülébe, többet most nem tudom mondani, csupán az arcába tapasztom a sajátomat, s a karomnyomra kissé megingok, édes fájdalomérzet cikázik végig rajtam, és ez az a pont, amikor a saját képességemet nem tudom kordában tartani. Talán az a szerencséje, hogy mi ketten most egyek vagyunk, hiszen nem csak az én testem vibrál, hanem az övé is. Vérvörös színek játszanak a bőrünkön, úgy érezheti ott legbelül, mintha leforrázták volna, ám a fájdalom ugyanúgy jár a kéjjel, szinte már olvadunk, a keménység, és a sikamlósság ellenben változatlan. Ahogyan megrándul, én még érzem, hogy nem vagyok kész. Félfordulattal döntöm az ágyra, s kicsuszanva belőle egy mozdulattal fordítom meg, hogy a hátsójához férjek hozzá, ám marad ugyanez a felállás, csupán az ágyhoz szándékozom préselni. Az ágy azonban már a második durva lökésnél... megadja magát, és kitört lábakkal zuhan össze alattunk, de nem állok le. Ha sikolt, hát tegye, belőlem pusztán az állatias hörgés szakad fel, ahogyan rámarkolok a hajára, és még néhány egetrengető lökéssel fejezzem be, amit elkezdtem. A vulkán itt szinte szó szerint értendő, forró lé önti el már egyébként is szétrombolt belső barlangját, ahogyan elengedek a tincseit, és erőmet vesztve hanyatlok rá. Mozdulni sem tudok, zsigong minden porcikám.

Ahhoz képest, hogy úgy pár nappal ezelőtt még tökéletesen magányos voltam, és a titokra éhesen gyűrögettem a levelet, amelynek első lépcsőfoka valami Faro lett volna, most itt vagyok egy gyönyörű lánnyal, aki nem fél még az életét sem kockáztatni, csak hogy mindkettőnknél először valami olyanba fogjuk, amely szól a veszélyről, s a szenvedélyről is egyszerre. Furcsa módon átfut a fejemen, hogy bár most egymásba fogunk gabalyodni, ez mégis többről szól lelkileg, hiszen képesek voltunk meglátni azt, hogy mindketten elveszettek vagyunk, és kell a figyelem, a törődés. Inkább nem is gondolok arra, hogy ha van köztünk rokoni szál, ez most mit is jelentene a görög drámákban. Lényegében annyira egymásra vagyunk hangolódva, hogy erőnek erejével sem tudnának minket elválasztani. Sőt, ha megpróbálnának, az volna az igazán veszélyes kísérlet. Nem akarom Rubyról leszaggatni a ruhát, hiszen ez a választott sajátja, és különben is dögös benne, így csak félig ügyetlenkedve hámozzuk le a különböző rétegeket, hol egymásról, hol magunkról, amíg csak egy szál semmibe nem kerülünk. Aligha van időm gyönyörködő földöntúli szépségében, amit érthetetlen módon eddig alig vett észre valaki. Most, hogy az eddigi elméleti szintű kötödés után felizgatja az, hogy én akár a halálba is küldhetem, cicázni kezdett velem, aminek nem tudok ellenállni. A hosszú, inséges évek után, amelyet egyedül kellett töltenem, Ruby szinte a megváltás, már ahogyan hozzámér, már attól forróság önt el, s mint tudjuk, nálunk pasiknál a vágy nem tolható el még percekkel sem nagyon. Édes, ahogyan még a csókolózás és a vetkőzés közben is beszélni próbál. Ahogyan összekoccan a fogunk, felnevetek, engem ezzel nem fog tudni megrettenteni. Nem is szándékol, mert ahogyan hergel a fájdalomérzet kiváltásával csak jobban felhúz, de olyan szinten, hogy amint végre megpillantom azt a gyönyörűséget a lábait között, rögtön elegendem a bimbóit, s felszisszenve veszem tudomásul, hogy nem szándékozik finomkodni a férfiasságommal, így egyetlen mozdulattal nyúlok fel az édes vájatába, amiről úgy gondolom, hogy már nem szükséges további alapozás. Belülről körkörös mozdulattal fejezem be a tágítás utómunkálatait, érezheti, hogy szinte füstöl az ujjam, na igen, mondtam én, hogy a képességem az érzelemvilágom alapján működik. Azért nem fogom felgyújtani, talán különösebb fájdalmat sem okozok a vadságon túl. Érintőlegesen megpiszkálom a hátsó kis lyukát is, hogy érezze a törődést, még ha a hosszadalmasabb, popsit feltáró aktust most talán érdemes hanyagolni, mielőtt még húsbavágónak érezné a közeledést. Ha már a fenekénél vagyok, megemelem, és befordítom a falnak, hogy tudjon támasztékot találni a hátával, számomra is egyszerűbb, ha a combját fogom. Az egyik lábát leengedheti gólyamódra, ám ha marad, akkor maradjon csak így. S ahogyan rámereszkedik, egyetlen tökéletes célzású mozdulattal hatolok belé, most azt sem érdekel, ha esetleg felsikkant. És erősebben, mégegyszer.

Kezdem már átérezni, hogy Ruby csak azért húzza az agyamat, hogy minél inkább ráhangolódjunk egymásra. Jól teszi, végülis rá kell jönnöm, hogy nem idegesíteni akar, hanem felpörgetni az érzékeimet, ez is egyfajta csábítás. Ruby igazán dögös lány, még ha az elején nagyon is úgy tűnt, hogy egyhangú az élete, ez nem feltétlenül az ő hibája. Már egy szál törölközőben is úgy nézett ki, mint egy megelevenedett istennő. Azóta is folyamatosan kerülgetjük egymást, megmentette az élemet, még ha még most sem tudjuk, hogyan kerültünk Skóciába, csoda volt, hogy egyátalán sikerült visszajutni. Ha nem az ENSZ-nél dolgoznék, akkor nem is adtak volna ki papírokat, hiszen semmi nem volt nálam. És most itt vagyunk, a lány úgy tűnik teljesen leküzdött a félelmét, ami a halálos képességeimmel volt kapcsolatban, sőt, mintha még izgalmasnak is tartaná, hogy talán a karjaimban hal meg. Hiszen magamat nem bánthatom, az egyedüli vesztese ennek a dolognak csak ő lehet. Én csupán lelkileg törhet össze, hiszen ha vele valami történik, akkor azzal megkoronáznám az életemet, soha többé nem tudnék  nyitni senki felé. Már így is óvatos vagyok, de ha Ruby látná a kárát, azzal magamnak is bebizonyítanám, szörnyeteg vagyok. Most ellenben nem tudok erre gondolni, mert a lány a combomra teszi a kezét, ezet, akkora pillantásokat vet rám, mint a mesebeli Farkas Piroskára, és nagyjából így is érzem magam. Na nem áldozatnak, sokkal inkább becserkészendő vadnak. Nem gondoltam volna, hogy az út közepén esik meg ez velünk. Lassan véresre harapom a nyelvemet, ahogyan még gonosz-édes megjegyzéseket is tesz, mintha nem tudná pontosan, hogy nálunk pasiknál nem úgy megy a vágy, hogy arébb lehet tenni. Ha pár percen belül nem kapom meg, akkor tényleg felrobbanok, az autópálya sok ezer fős létszámát taszítva a halálba. Na jó, ennyire talán nem drámai a helyzet. Satufékkel állok meg, holott még a parkolóban kénytelen vagyok egy kicsit pihengetni, mert ha álló farokkal rontok be a recepcióra hatalmasakat lihegve, még a kedves tulaj lekapja a falról a remingtonját, és lepuffant. Ruby gyorsan veszi a lapot, mert egyedül intézi a kulcsot, meg a szobafoglalást. Most nem tudok arra gondolni, hogy majd később rendezzük az anyagiakat, mert még arról is eszembe jutna, hogy összetesszük amink van.
Kijön értem, és már hatalmas elánnal indulunk felfelé, én nagyjából négyesével szedem a lépcsőket. Miután ráfordítottam a kulcsot, akkor préselem csak a falnak.
- Mindent kommentálsz? – Kérdezem rámorogva, itt most aligha számíthatunk elhúzódó szexcsatára, talán majd a következőre. Csak annyira vagyok visszafogott, hogy ne tépjem le a ruháját, nem lakott éppen olyan környéken, hogy minden alkalomra újat tudjon felvenni. Ettől még szinte vadállatias hangokat kiadva labdázom a cickóival, esélyesen maradandó nyomot ejtve finom nyakán, ha ezt akarta, hát megkapta. Nem feltétlenül arról van itt szó, hogy mióta nem voltam nővel, sokkal inkább arra, hogy rá mennyire vágyom. Lekapom a felsőmet, nagyjából mindent egyszerre, és már félmeztelenül tapadok ismét rá már az ajakira, hogy a felszólításra lerúgjam a cípőmet, majd gyorsan letoljam a nadrágot is, ezt is szintén boxerrel együtt, és a zokni útközben követi őket. Immár le sem tagadhatnám, hogy mennyire megízlelném már belülről. Remélem, hogy közben ő is halad rendesen! Az ujjaim közé csíptetem a mellbimbóját, és finom-harapós megoldással a fogaimmal is megpiszkálom kissé, s immár a kaján vigyor az enyém, amit intézek hozzá.

Első körben még nem gondolok bele, hogy mi van, ha Rubyval közünk van egymáshoz. A nyomozás most kissé háttérbe szorul, előbb egymást kéne megismerni, hogy meglegyen az a kötődés, amely miatt biztosan túlléphetünk majd az akadályokon. A bizalom már megvan, hiszen megmentett, mégis, ahogyan haladunk Hope Town felé, valahogy kezdem azt érezni, hogy persze jó dolog, ha az ember meg akarja tudni, hogy honnan származik, mi a titka. Most az merül fel bennem, hogy igazi kincset találtam az új ismerős személyében, barátot, társat, segítőt, és talán... ha nem robbanunk egymás arcába, akár még szeretőt is, ki tudja. Ruby gyönyörű, és értelmes lány, ha leküzdi a kezdeti ellentartást, amellyel fogadott, nagyon jól el tudunk lenni. Nem akartam nyomulni, hiszen talán bántanám is, meg hát az is benne van, hogy valaki molesztálta őt, és akkor nem sokkal később nem nekem kéne annak a fazonnak lenni, aki továbbviszi azt, hogy rá van gerjedve. Ám talán nem volt annyira sokkoló a dolog, hiszen azóta Ruby egyre többször néz rám úgy, hogy van a tekintetében valami... nagyon is hívogató. Egymásra nevetünk az idétlenül elsült szóvicc kapcsán, s azt érzem, hogy ébred köztük a szikra, amely valószínűsíthetően eddig is itt táncolt, most már leküzdhetetlenül összeköt. Nem fél tőlem, kész szembemenni azzal, hogy meghalhat, igazgalmasnak tartja, hogy mit hozhat ki belőlem, hiszen cseppet sem fogja vissza magát, sőt, minden mondatával, érintésével olajat önt a tűzre. Mintha úgy vélné, hogy tojjunk magasról a következményekre, itt és most tegyük azt, amit a kedvünk, és az ösztönünk diktál. Nem is tudom, hogy miért viszakozom még, hiszen ha eddig a belső visszhangom elrettentett, most Ruby megadja a zöld utat.
- És téged az izgat fel, ha látod, hogy kínlódok? – Kérdezem visszanevetve, már a pillantásától is el vagyok alélva, a gonosz kacaj pedig valóban édes tőle, hiszen tudom, nem azért teszi, hogy az őrületbe kergessen, ez is afféle csábítás a részéről. Mintha valóban vágyna arra, hogy valaki úgy rendesen magáévá tegye, ez nem feltéltenül fizikai szükséglet, egy nőnek lelkileg is eszméletlenül fontos lehet, hogy valóban úgy kezelik, olykor bizony félrerakva, hogy mennyire törékenyek lehetnek. Ahogyan csak lehet gyorsaságot erőltetek a járgányra, nem kéne, hogy az utolsó pillanatban lemeszeljen a yard. Már így is attól félek, hogy el lesz sietve ez az egész, és nagyjából semmi időt nem szánunk majd a finom kis előjátékra, de hát az ő baja, mindezt ő gerjesztette így bennem, nem érdekelte, hogy ha átszakít egy gátat, akkor már nem lesz visszaút. Talán majd ha lehiggadtunk, egy második alkalom lassabb, évődőbb tud lenni, most erre esélyt sem látok. A lány ellenben igen ügyes, hogy amíg én kint kipihegek, addig ő elintézi a bürokráciát. Elégedett mordulatással vetődődöm utána, ebből a falatnyi kis ruhából vajon mennyi fog maradni a végén. A pénz meg különben se érdekelje, nekem azért van némi félretett. Feldübörgünk a lépcsőn, vágytól égő arcom szinte felgyullad, ahogyan kinyitja a szobácskát, arra még van lélekjelenlétem, hogy bentről kulcsoljam rá, aztán a karjaimba kapva őt az ajkára tapasztom a sajátomat.
- Jó nagy hülye vagy, hogy így ingerelsz... – Mondanám, de ez kicsit sem lenne kedves, így csak olyan hangfoszlányok préselődnek ki belőlem, mint finom vagy, vagy édes a nyakad.. A karját felszorítom a feje felé a falnál, és odapréselve őt vad csókokkal borítom el a száját, nem finomkodva a dominanciával. A gyengédség legkisebb jele nélkül fonódnak ujjaim a melleire és ahogyan a nyakát is csókolom, közelségemből már egyértelműen érezheti, olyan vagyok alul, mint egy kőszikla. Nem akarok tovább várni.

Kezdem már elfogadni, hogy mellém pártolt a szerencse, amikor Gethin levelét készhezkaptam. Bevallom nagyon érdekel, hogy ki az apám, és mi ez a vészterhes örökség, de ha véletlenül nem is találnánk semmit, máris elmondhatom, hogy Ruby volt az a kincs, akire egy életen át vártam. Nem feltéltenül romantikus töltettel, de az, ahogyan érzek, hogy hasonlóak vagyunk, megértjük egymást, ez mindennél többet jelent a számomra. Magam sem tudom eldönteni, hogy félszeg legyek vele, vagy törjön elő a pasis oldalam, mintha mindkettőre vevő lenne, magától értetődő módon vállalva fel, hogy már el sem vállhatnak az útjaink. Kétlem, hogy csak a szex vonatkozásában faggat a képességeimről, mintha aggódna értem is, hogy érjem meg a békés öregkort, ami egyébként járna. Na igen, túl sokaknak segítetettem már korábban, lehet hogy itt az ideje, hogy valakire végre én szoruljak rá. Tudom, hogy állati rossz érzés lenne, ha végül kiderülne, hogy Ruby a testvérem, azért csak nem, de ha véletlenül így lesz, hát akkor is nyertünk a dolgon, hiszen akkor egyértelműen közös a célunk, és csak átkozhatjuk magunkat hogy miért tettük meg, amire készülünk mostanság, és amitől lassacskán kőkeménnyé válok ott lent a lábam között. Hiszen minden egyes szavától bezsongok, és kezdem a veszélyes szexet nagyon is elérhető távolságba hozni magamhoz.
- Befektetés? Ha nagyon imádnám a szóvicceket, akkor én is befektetnélek valahova, de nagyon. – Tudom, hogy nem ez lesz a legcsábosabb mondásom, de nem az a cél, hogy nagyon humoros legyek, elég annyi, hogy leszögezem, én is akarom őt, már idejét sem tudom, hogy mikor volt egy szenvedélyes éjszakában részem, jó sok évvel ezelőtt. És ha ehhez csak az kell, hogy én is szeressem Withney-t, hát mázlista vagyok, hiszen van az ilyen zenéből bőven a kocsiban. Ahogyan a lány duruzsol felém, és végre nem nyomasztja a munkája vagy az anyja zsarnoki alkoholizmusa, velem kész felengedni. Mintha tudná, hogy rám bőven épitkezhet, mi történhet? Meghalunk! Na és aztán? És ahogyan etet... Hirtelen másra lennék éhes, mint holmi szendvicsre. Nem csoda, ha magától értetődő módon lépek át mindenféle létező sebességkorlátozást. Ha valaki lekapcsolna, felmutatom az ENSZ igazolványt, fontos karitatív konferenciára sietek.
- Hamar? Francokat. Nem tudod, hogy mióta örőlödök azon, hogy széttépni, békénhagyni, vagy leteperni? – Nyelem le az újabb falatot, hogy aztán visszautasítam a következőket. Nem, ebből már nem kérek többet. A lány ellenben minden teljesen túlpörgetve provokálna. Mintha arra gerjedne, hogy nem bírok neki ellenállni. Itt dől el az a pillanat, amikor az első lehajtót követve letérek a főútról, hiszen ha meg kell várnunk az estét, hát akkor szó szerint fel fogok robbanni. Ellenben a mellékút, amelyen ha átkeveredünk, visszajuthatunk a főútra, de nekem most szükségem van egy szobára. Azonnal! – A napfürdőző Ruby nem érdekel. És mivel tovább húzod az agyamat, hát megkapod. – Jegyzem meg félmosollyal, immár kőkeményen meredező fegyverzettel. Csak azért nem hajolok át az ülésen megcsókolni, mert akkor aztán biztosan fejreállnánk. Viszont ha most így hozzámér, nagyjából semmi jelentősége nem lesz a szobának. – Megtennéd, hogy pár percig kibírod? Lassan már nyüszítek, ha nem vennéd észre... – Attól félek, hogy ha fel is keveredünk a szobába, vajon meddig fog tartani? Tekintve a felajzottságomat, és a hosszú időt, ami az utolsó óta eltelt, lehet, hogy kiskamaszként durranok majd el. Rózsapatronnak se lesz elég. Vagy.. a vadállatias erő emberfeletti teljesítményre sarkal? És éljen, feltűnik nem messze egy neonlámpa, SZOBA KIADÓ felirattal. Begördülök, és kipattanok a kocsiból. Kell pár pillanat, hogy ne álló farokkal térjek be a recepcióra. Gondoljunk valami másra. Baseball! Baseball!

Egyrészt látom az arcán, hogy a szemei tócsányira nyílnak a meglepettségtől, nyilván nem egyszerű befogadni az információt, hogy akit újfent megismerünk, milyen pusztító erővel bír. Ám én vagyok annyira tisztességes, hogy már az elején közlöm, nem akarom őt bántani. Sajnálatos módon kétféleképpen is megtehetem, így a legegyszerűbb lenne, ha nem nőként gondolok rá, akkor nincsen baj, csak éppen ez lehetetlen, hiszen igéző kék szemektől nem lehet elszabadulni, a finom illatfelhő vadító, a testhezálló ruhái pedig teljesen elveszik az eszemet. És vagyok olyan bolond, hogy a veszélyes képességeim, meg a nyilvánvaló vágy ellenére kalandos eredetkutatás invitálom, mintha ki akarnám vívni magam ellen a sorsot.
- Kisebb volt már. Szerencsére nem lakott területen, ám már haltak meg miattam, így ne csodálkozz, ha ennyire... A robbanás belülről fakad, a testem egyfajta fókusz, engem nem tép szét. – Gethinen túl most ő az első, aki ilyen szinten megismerhet. Lelököm magamról a barátokat, faképnél hagyom a nőket, hogy ne kelljen kicsit is kötődnöm, hiszen miattam többé ne halljon meg senki. Igaz, hogy már évek óta nem volt probléma, de ki tudja hogy mennyire tudnám uralni. Már így is rengeteget kockáztatunk Rubyval, hogy baja esik, holott azt nem is tudom hogyan lennék képes elviselni, hogy nem is egy ismeretlen, hanem valaki, aki segíteni akarna nekem.
- Akkor nem csak, hogy segítőkész vagy, hanem vakmerő is. – Bólintok, és kedvessé lágyul a tekintetem. Hihetetlen, hogy valaki kész odadobni mindent, és az én történetem részesévé vállva végignyomozni az utat. Oké, Rubyt éppen most rúgták ki, és az anyja sem egy főnyeremény, de lássuk be azért bőven lennének lehetőségei. Ott vannak a barátai, és fiatal még, hogy bármit is kezdjen magával. Igazából csakis nyertem vele, amit nem gondoltam volna, amikor az első nyomot keresem, a legjobb iránytűt találom meg, aki csak szóba jöhet. Viszont amellett, hogy én bánthatnám, már valaki más megtette előttem, így nem akarok a terhére lenni azzal hogy mikre lennék képes vele.
- Nem az, hogy annyira rossz. Éppen hogy bevadulnék tőle talán, és... Valamelyik képességem aktiválódna. És nem gondolom, hogy megérné... Pedig én... nagyon is... gerjedek rád. – Vallom be kissé akadozni. Már most is égek a vágytól, ez látszik a mozdulataimon is, amelyekben nem kevés feszültség vibrál, ám mélykék szemeimből szinte süt az érzés, miszerint már a törölközőnél végem volt. Veszek egy nagy levegőt, mert így kell tennem. Amikor a kezemére nyúl azonban nem robbanok fel, és egyéb szörnyűség sem történik, rá tudja helyezni a lábára, így bólintok, végig is simítok rajta, ezek után vajon mit kéne tennem, ha már másra sem tudok gondolni? A motelig vajon kibírom?
- Na de ennyire? – Harapok bele a szendvicsbe, már az etetés is hihetetlenül erotikus, ahogyan műveli velem. Lenyelem gyorsan a falatot, majd a kezemet feljebb csúsztatom, ha már úgy tűnik, hogy túl van a molesztálós alak okozta sokkon, és velem sem fél kockáztatni, akkor az már igazán nem lehet akadály, hogy ha véletlenül ugyanaz a szörnyű apánk. Áh, ki van zárva.
- Akkor megállunk valahol, hamarosan. Muszáj törölközőbe bújnom ugyanis. – Suttogom vissza, most mindennemű egyéb tevékenység súlyos hiba lenne, hiszen már így is van száznegyvennel repesztek. Nem, százhatvannal.

- Ellentmondásaim? Csak azok vannak. – Felelem talányos mosollyal. Nem véletlenül nem mondtam el neki elsőre, hogy milyen képességekkel rendelkezem. Nekem is bőven elég szembenéznem velük, még másra is hárítsam át? Ruby ráadásul egy tüneményes, kedves lány, pocsék családi háttérrel. Nekem legalább volt valaki, aki felnevelt, a családomnak mondhattam, ő viszont egy részeg, verekedő anya mellett nőtt fel. Talán ezért is van benne egy nagy adag cinizmus, életuntság, amiből nehéz kibillenteni. Ehhez még hozzájárul, hogy molesztálták is a múltban, amit nehezen tudok megemészteni, rám még jobban is hat, mint rá. Hiszen a megpróbáltatások ellenére nem savanyodott be, érett, felnőtt lány lett, és még az ág is húzza. Mert más az, ha valaki egy kicsit keményebben bánik a nőjével, vagy a szenvedély lángjában kicsit túlkapás történik, és megint más az, ha valakit csak úgy letámadnak. Ezért is vagyok annyira óvatos, hogy ne törjön ki belőlem az állat. Már nem úgy. Hanem ne ragadjon el semmi olyan érzelem, hogy átváltozzak, most már évek óta minden rendben, a radioaktivitás sem árt, csak akkor lép működésbe, ha úgy akarom. A világítós kész nüansznyi dolog, tényleg elhanyagolható, Ruby véletlenül láthatta meg.
- Robbanás kérdése. Feltehetően városnyi lenne a pusztítás. Most érted, miért kell annyira odafigyelnem magamra? De ne aggódj, ez már valamilyen szinten kezelhető dolog. Nem elriasztani akartalak, csak letisztázni, hogy ki is vagyok. – Mintha én nagyjából tudnám. Nem is nagyon tudom, pont azért vagyok itt vele, hogy a végére járjak ennek az egésznek. Tudom, hogy most alaposan ráijesztettem vele, én magam is csapongok, hiszen tetszik, nagyon is, de vajon van értelme bármit is kezdeményezni, ha egyébként sem lehetünk együtt. Vagy.. lehetünk együtt, csak óvatosan? Képesek lennénk? Egy ilyen lányt látva már most alig tudom magam visszafogni, hogy ne húzódjunk le az autóút mellé, és essünk egymásnak, de az kissé olcsó megoldás lenne. Egy ötperces gyorsmenet kedvéért kockáztatni. Ismét hihetetlenül közvetlen a válasza, egyszerűen bele tudnék szeretni, ha nem uralnám ezt is.
- Csak azt mondtam, hogy azért van benne kockázat. Nem akarlak bántani, de mi a garancia, hogy nem váltasz ki belőlem valamit? Ennyire össze akarod tenni velem, amid van? – Rázom meg a fejemet, ennyire azért nem vészes a dolog, hogy így vezetés közben csak nem fogom felgyújtani, vagy ilyesmi. Látom, hogy alaposan elment tőlem a kedve, így visszahúzom a kezemet, megértem végülis, hogy ő sem akarja, hogy széttépjem, vagy hogy egy életre megnyomorítsam.
- Az... de attól még reménykedhetünk. – Kacsintok rá, talán ő az a lány, aki kedvéért talán érdemes felülvizsgálni a dolgokat. Átveszem a szendvicset, ám leteszem a hátsó ülésre, ha neki sincsen kedve enni, akkor együtérzést mutatva én sem teszem. Azért mégiscsak jobb tisztázni, hogy mi a helyzet, mintha meglepetésszerűen érné a dolog, hogy barátkozunk, netán más is történik, és a képességem folytán ártok neki. Vagy nem?

Az egyértelmű, hogy szeretek pasis lenne, mégis úgy vélem, hogy nem lehet mindent a nemiségre ráhúzni, valaki nem tehet róla, hogy férfinek született, attól még lehetnek nőies vonásai anélkül, hogy az kényelmetlen lenne.  Látom, hogy mekkkorára nyílnak a szép szemei, ebben a pillanatban akár a karomba is kapnám, ha éppen nem ülnénk a kocsimban, így meglehetősen kényelmetlen lenne, így végülis marad az, hogy egyenlőre kényelmetlen lenne így bármit tenni, ami meg kézre állna, hogy a combjára simítom a kezemet, az meg kissé durva lenne, bár úgy megmarkolásznám, hiszen úgy tűnik nem is tudja magáról, hogy mennyire jó nő. Kissé azért ajtóstul rontanék a házba, hiszen itt a kocsiban még azt hinné, hogy mint valami őrült stoppos, az út mentén akarom molesztálni. Főleg, hogy a molesztálásos szempontból éppen említettem nem is oly rég, hogy bántották, nem akarok én lenni az, aki erre emlékezteti. Szintén ráadás, hogy továbbra is itt a dilemma, hogy a képességeim nem túl nyerők kapcsolati szempontból, sajnálnám, ha bármi baja esne, de így meg... szinte rettegni lehet csak, hogy mi lesz, mert egyébként nem közeledek hozzá.
- Azért ne csináljunk úgy, mintha máris lány lennék. Egy pasinak is vannak érzései, túlzásba azért ne vigyük. – Nevetem el magamat a cukiáságán, szinte szándékosan húzza az agyamat, én meg az övét. A fenébe is, miért ilyen kívánatos? Nem akarom elijeszteni azzal, hogy rávetem magam, de a jó életbe, ezt nem fogom olyan egyszerűen bírni, tényleg kelleni fog az a külön szoba, különben nem is tudom, hogy mi elsz.
- Na elmész te a francba... Szivatsz... – Vigyorgok rá, észre sem véve, hogy milyen gyorsan megyek, úgy tűnik a vágyakozásom most sebességben mérhető. Ahogy ilyen mocskosul beszél, ha nem is csúnya szavakat kiejtve azon a csücsöri száján, máris beindult a fantáziám. Kénytelen vagyok tényleg az útra koncentrálni. Hiába próbálok arra figyelni, hogy kedves, és érzékeny, le sem tagadhatná, hogy milyen komoly szexuális vonzerővel rendelkezik, amely engem is egyre jobban vonz. Lassítok, legalábbis ami a kocsit illeti, más tekintetben viszont közel sem titkolt szándékkal mérem végig. – Plátói vagy sem, nem szokásom belemászni senkibe, akit bántottak. Ettől még nem vagyok egy lovag, ne hidd, még véletlenül sem. Csak a lelki mizéria, meg minden, biztosan sokkolt a dolog. Én csak bonyolítanám a dolgot. De lássuk, ha ennyire kiváncsi vagy. Az egész testem radioaktív, és ki tudja, mikor robbanok fel, vagy lesz tőlem valaki rákos. Az utóbbi években egészen jól kezelem, na de ha elszáll az agyam? – Ismét oldalra pillantok az igéző kék szemekbe, hogy felmérjem a hatást, de mindentől függetlenül folytatom. – A másik még izgalmasabb. Kétszer életemben előfordult, hogy átváltoztam valamivé. Valami vadállattá, medveszerű, pumaféle... valami keverékre. Legalábbis így írták le, akik túlélték. Ez már elég régen volt, de ki tudja... És hogy féltestvérek? Nem tudom, hát csak nem. Úgy minden tervem ellenére fejbelőném magam. – Kész, itt nem tudok ellenállni, főleg, mivel éppen lábat cserél, már a combjait nem érem el, de a vádliját igen, a feltettet simogatom meg érzékien. Most csak ennyi, nem több. A kibontott szendvicset átveszem, és jóizűen falni kezdem, feltéve ha még nem vágott képen.

Annak ellenére, hogy Ruby bátran kiállva felvállalja, hogy jön velem, részt vesz a történetemben, nem tudom nem észrevenni, hogy kötődik az itteni vidékhez, a mostan életéhez. Bármennyire is úgy tűnik, hogy az anyja terrorizálta, legalább neki van anyja, és a lány belül össze lehet törve, hogy többé már nem is javíthatnak a kapcsolatukon. Amilyen erősnek mutatja magát, ki tudja, lehetséges, hogy a nagy szája afféle védelmező mechanizmus. Ahogyan nekem a magányos segítőkészségre sarkal, ő paprikasprayt hord magánál, és gyanakvóan tekint a nagyvilágra. Nem is tudom, amit mesélt, hogy elrabolták, molesztálták, mind ezt húzzák alá, és hiába akarnék valahogy segíteni, hogy biztonságban érezze magát, újabb veszélybe csábítom. Lesz valaha nyugalma szegénynek?
Kezdünk összecsiszolódni, és magamban kezdem elhatározni, hogy elsődleges célom lesz, hogy abból, ahová tartunk a közös küldetésben, csakis a legjobbat kapja. Valami kárpótlást azért, ami eddig az életből jutott neki.
- Éppen az a férfiatlan, aki divatból azt mondja, hogy pasinak lenni egyenlő a kocsik meg a fegyverek imádatával. Manapság már sok minden keveredik, nem fogom csajosnak érezni magam, ha felveszek egy rózsaszín inget, vagy női előadókat hallgatok. Sőt, szeretem a romantikus filmeket. .– Az ENSZ-nél is kifejezetten bunkó munkatársaim voltak, akik direkt kurvásnak kategorizálták a női nemet, hogy csak az lehet jó nő, aki derékig érő szőke hajjal, és szinte tapintható dekoltázzsal méri végig a pasikat. Az ilyen faszikkal annak ellenére rosszban voltam, hogy nem volt romantikus kapcsolatom az utóbbi jó pár évben. Pár futó, de ismerve a félelmemet a saját képességemtől, jobb volt a békesség.
- Mondtam már, hogy nem akarlak bántani, éppen ezért nem volna szerencsés, ha mi ketten... Ettől függetlenül viszont hülye az, aki nem akarna veled lenni. Állati jó nő vagy. Érzéki, édes.. . – Sármos mosollyal vonom meg a vállamat, ki tudom én mondani, ha akarom, csak valóban köztünk áll a dolog, hogy visszakaptam a képességemet, és nem akarom sem megsütni, sem pedig széttépni, mindkettőre bőven megvan az esély. Zavarba hozni pláne nem akarnám mindazzal, amit mondok, bőven elég ha, az kicsit adok az önbizalmának, mert mintha neki sem lenne túl sok. Érthetetlen módon.
- Igen, én is úgy tudom, hogy apai ágon öröklődik. Ezért kutatom én is azt, hogy mi történt vele. – Aztán elhallgatok, és felfogom, hogy most sikerült jól beletenyerelnem a dologba. Kissé felsóhajtok, és beharapom az ajkamat, morfondírozom a saját válaszomon. – Semmi. Egy szerzetes nevelt fel. Ködös utalásokat tett arra, hogy idejében meg fogom tudni. Aztán a halála környékén találtam egy félrevezető információt arra vonatkozóan, hogy apám egy sorozatgyilkos lehetett, akinek rengeteg gyereke volt, mert nőket erőszakolt meg. Aztán jött ez a levél a múltból, miszerint ennél jóval kompilákáltabb a dolog, és nálatok kell elkezdemen a nyomok felkutatását. Szerinted mi vár ránk Hope Townban?

[/color][/b][/i]

Most, hogy ismét láthatom őt, azon merengek, hogy talán esetében kevésbé kell attól félnem, hogy bántom. Nem mondom, hogy mellette stabilabbnak tűnik a képességem, viszont jobban tudok koncentrálni, az érzékeim jobban kiélesednek. Igaz, hogy szinte másnap Skóciában találtam magamat az oldalán, ahol még soha nem jártam, az ENSZ-nél dolgozva főleg Washingtonban voltam eddig, nem mertem megkockáztatni egy repülőutat azzal hogy talán a levegőben változom át ártatlan emberekkel összezárva. Most itt ez az új ismerős, aki amúgy szuperül fest egy szál törölközőben, szerencsétlennek talán még nálam is pocsékabb az életfonala. Ahogyan nekem sem voltak szüleim, ő is közel árvának sorolható. A külső az egy dolog, ám a lány érzékeny, és vicces, határozott, máskor meg figyelemre szorul, hihetetlenül sokrétű személyiség, és a saját tapasztalatlanságomból kiindulva úgy érzem, mintha két próbálkozó fiatal lennénk, ha nem is feltéltlenül úgy, mint a borsó meg a héja, de ezzel a puszival sikerült nem csak magamat, hanem őt is hihetetlenül zavarba hozni. Ahogyan melletem ül, végre a hiányérzetem is oldódni látszik, valami hihetetlenül gyengének, és csonkának éreztem magam a pikáns poénjai nélkül. Meglehet ez azért van, mert egyedül nőttem fel, és Gethin mint szerzetes aligha pótolhatott nekem egy egész családot, és a bölcs szavai inkább útmutatók voltak, mintsem valódi támaszul szolgáltak volna. Ruby meg olyan mintha az ember huga lenne, barátja, és mégiscsak egy fiatal, csinos csajszi, akivel hogy is mondjam... Nem tudok mit kezdeni. A logika nyilván adja magát, csak éppen az ügyetlenekedés nagy úr. Hiába fordul meg utánam sok lány az utcán, éles helyzetben valahogy pont a képességem veszélyessége miatt nem érzem magabiztosnak magam.  
Megmeglepődöttségét a sajátommal tornászom még magasabbra.
- Mert? Majdnem olyan gyönyörű mint te, ráadásul igéző a hangja. Ki nem szereti? – Sosem értettem azokat a sztereotípiákat, amelyben a pasinak nem szabad kimutatni az érzelmeit, vagy hogy éppen női énekeseket szeret, netán a könnyedebb pop a mániája. Mindenevő vagyok a zene tekintetében. A komolyzenét ugye kötelező a legnyugtatásom miatt hallgatnom, ám egy kis George Michel féle disco-tól sem fogok őrjöngő vadállattá változni. Tulajdonképpen az utolsó két évtizet zenéi tökéletesen bejönnek, mert van dallamuk, a mondandójuk pedig legyen könnyed, vagy magával ragadó, mindenképpen fülbemászó. Vicceskedve megint belémmar, amit ezúttal egy nevetős vállrántással reagálok le.
- Még én is gondolkozom. Nem tudtam még a tudtodra adni, hogy mennyire rúgnálak ki az ágyamból. – Csak annyira vagyok pimasz, amennyire megérdemli. Nem igazán sikerült még rájönnöm, hogy mi kell igazán a nőknek, de hogy nem egy felrobbanó pasi, az biztos. Így aztán sikerül ahogy sikerül, mert magam sem tudom, mégiscsak vonzódok a csinos csajszihoz. Az más kérdés, hogy lehet, hogy fordítva közel sincs így, majd az idő eldönti, hogy merhetek-e valóban remélni. – Igaz. Itt én vagyok a főszereplő, te meg a testőröm. – Zárom le vidáman a témát, logikus, hogy nem is hívtam volna mást, amikor vele többé-kevésbé már összerázódtunk. Pár nap elég volt, hogy kissé viharvertnek tűnjünk. Lassacskán elérjük a város szélét, és rákanyarodunk az autóútra. Ez nem igazi autópálya, szeretem a vidéket felfedezni, így falvakon, és kisvárosokon át haladunk majd, végtére is már egyikünknek sem kell sietni.
- A szüleid ismerték a titkodat Ruby? – Talán ez kicsit intim téma, de szeretném őt jobban megismerni. Végső soron ezen a vonalon haladunk, a különlegességünk kiemel, most ennek vagyunk a nyomában. Az a nagy kérdés, hogy az apja vajon milyen kapcsolatban állt a nevelőapámmal. Lehet, hogy nem is ismerték egymást, csak Gethin valahonnan hallott az öreg Faro-ról?