Eredetkutatás - Ruby&Ryan

Rubyval úgy beszéltük meg, hogy pár napot adunk magunknak, hogy kiheverjük a skóciai „kirándulás” fáradalmait. Ami ott történt, most még emésztésre vár, ráadásul oly váraltanul jött közbe, hogy a lánynak még ténylegesen el kell rendeznie az életét. Minden lépéssel közelebb kerülünk egymáshoz, és nem feltétlenül vonzalomra értem, valahogy kezdjük kiismerni a másik szeszélyeit, és érzem, hogy számíthatok rá. Talán mindez csak ideiglenes, amíg fel nem kutatjuk a másik kettőt, s aztán ha megtudtam származásom eredetét, elvállnak útjaink. Ám mi van, ha hosszú idő után most tényleg megpróbálhatok bevonni valakit az életembe? Akár barátként, akár más minőségben. A csodaszép fiatal lány olykor nyers, uralkodni vágyik rajtam, más esetekben törékeny, félszeg, mégsem mondanám, hogy szerepet játszik, ez mind ő. Tökéletesen ki tudjuk egészíteni egymást, dobálgatjuk egymásnak az aktívabb fél szerepét, és ha mindketten magabiztosak vagyunk, akkor senki sem állíthat meg. Négy napot beszéltünk meg, ezalatt én is rendben hoztam magam, és jobban rákészültem az útra. Fogalmam sincsen, hogy tudjuk-e tartani az egy hetet, amit Ruby az eltávozásra szánna, én azt gondolom, hogy ilyet nem is tudnék megígérni, eleve kocsival fogunk menni, legalább másfél nap Hope Town, vissza is ennyi, és ezzel nagyjából már el is ment a fele. Nem tudom, hogy mi vár ott ránk, meglehet zsákutca az egész, akkor pedig kirándulásnak foghatjuk fel, de nem vagyok hajlandó lemondani róla, ez az egyetlen nyom, amely továbbvezet. Nem akarom, hogy az anyja esetleg veszekedni kezdjen, így a ház előtt várom meg, s nem megyek fel. Sok csomagot nem kell hoznia, azt egyedül is le tudja hozni, de ha majd meglátom őt, kiveszem a kezéből, és berakom a bmw-be. Amikor visszaértünk a skótoktól, borotváltkoztam, ám annak már négy napja. Ettől még nem mondanám magam ápolatlannak, egyszer azt mondták nekem, hogy így pimaszul jól áll a borosta. Csillogó kék szemeim az ajtót figyelik, a már-már megszokott sötét bőrdzsekit viselem, az minden időjárásnál jól jön.

Megadtam neki a kért pár napot, holott ha sejtettem volna, hogy tűkön ül, mikor mentem ki a jelenlegi életéből, akkor el sem megyek, segítek összepakolni. Nem tudom, hogy milyen élete volt engem megelőzően, még biztosan beszélni fogunk erről, hiszen alig ismerjük egymást, sok tekintetben ellenben nagyon is hasonlítunk. Két elveszett lélek, különösebb cél nélkül. Nem tudom elhinni, hogy úgy születtünk e nagy világra, hogy majd egyszer meghalunk, és nem is hagyunk nyomot magunk után. Ha megadatott ez a különleges vér, miért ne élhetnénk vele? A sors ezt a furcsa, múltból visszanyúló levéllel kecsegtet mindkettőnket, itt a jel, hogy kiszakadunk a szürkeségből, és valamit tegyünk, méghozzá együtt. Mindketten fiatalok vagyunk, és azt kell mondanom, hogy a gyönyörű fiatal lány, még ha nincs is feltétlenül tisztában azzal, hogy mennyit ér, én talán felhívhatom rá a figyelmét. Lepukkant környéken lakik, a munkája sem egy álom amennyire tudom, nem adatott meg szerető család. Alig emelkedem föléje bizonyos tekintetben, ám ezt a helyzeti előnyt le is rombolja, hogy én meg egy szörnyeteg vagyok. Igaz, borzasztó régen volt már az utolsó átváltozás, sőt, életemben talán háromszor volt ez meg, a radioaktivitás sem kellemes, hiszen anélkül ölhetek vele, hogy hozzáérnék. Pusztán a kisugárzásommmal. És mi történt, ha nem tudok magamon uralkodni, és romba döntök egy várost? Azt nem tudnám elviselni, még ha én túl is élném. S itt ez a lány, aki még nem találta meg Önmagát, ez számára is sorsfordító küldetés lehet, hogy az oldalamra állva együtt legyünk erősek. Az arcán mintha némi kétkedést fedeznék fel, nem magával kapcsolatban, vagy éppen velem... pusztán komoly váltás lehet mindent maga mögött hagyni. Vagyok annyira lovagias, hogy az együttérzésemről biztosítsam, ám Ruby olyan öntudatos, emancipált lánynak tűnik, aki talán le is rázná magáról a gyengédséget. Amíg nem kéri, nem fogok úgy tenni, mintha automatikusan gyengének, trékenynek tartanám.
- Bízom benne, hogy nem fogsz unatkozni. ~És jó veled.~ Ezt már csak gondolatban teszem hozzá, feleslegesnek érzem, hogy udvarolgassak. Miután átvettem a csomagját, és a kocsi csomagtartójába helyeztem, indulhatunk is. A puszi amolyan félcsókká sikerül, s mintha magától értetődő lenne, hogy a következő már telitalálat lesz, mégis visszavonulót fújok, biztosan szúrta a borostám, vagy ilyesmi. Végeredményben egy bizonytalanul dögös, játékos mosolyt kap.
- Az nincs. Sok más még van.  – Nevetem el magam, ha már ilyen magas labdákat adogat, kíméletlenül lecsapom, csakis a játék kedvéért, nem mert megalázni vágyom őt. Végeredményben le kell szögeznem, sosem találkoztam olyan lánnyal, aki ennyire a helyén kezelte volna a humort. Ő ebben is különleges.
- Van. Hogyne lenne. A hátsó ülést húzd előre, és mögötte vannak még kazik.  – Addig még nem indulok el, hiszek a gyújtás és az autórádió összefügg. Ha úgy gondolja, ki is szállhat, vagy miután automata sebváltós a járgány, nem kell félnie, hogy fennakad rajta, félig hátrakúszhat, hogy kicsit ugyan pucsítson a formás kis seggével, amire logikusan nem fogok ráhúzni egyet, még sem meg sem tapogatni, hogy mennyire feszes, megbámulni ellenben szabad. Előjog.
- Megállhatunk. Van félretett pénzem. Ami az enyém, az a tiéd is. Társak vagyunk. Ha nem ragaszkodsz a külön szobához, kitart egy darabig. – Vetem fel a lehetőségeket, már láttam törölközőben, ez máskor is előfordulhat. Egy idő után nem tudom, hogy mennyire fogok tudni uralkodni magamon, ha meglátom a zilált tincseivel, és a vízes bőrével egyetemben, igyekszem erre még nem gondolni, mielőtt szűk lenne a farmer. Ha választott, megindulunk a peremvidék felé, még nem vagyok éhes, mégis előrelátónak gondolom, hogy hozott ennivalót, jól jöhet még.
- Örülsz, hogy téged hívtalak, és nem valaki más a skóciai kalandból?  – kérdezek oldalra, természetesen csak viccelek, afféle témaindítónak kell ezt felfognia, hiszen ajkaimon továbbra is a félig játékos, félig magabiztosan pasis mosoly játszik.

Nem igazán ért sokként, ami velünk történt Skóciában, vágytam arra, hogy izgalmasabb legyen az életem, ezért is indultam útnak, hogy felkeressem azt, aki végül Ruby lett. Mindig is javíthatatlanul álmodozó voltam, azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire a sűrűjében találtam magam. Igaz, hogy a másik kontinensen szinte az életünkre törtek, a lánnyal viszont ez összekovácsolt, közös kalandunkat megalapozta, hogy igenis számíthatunk egymásra. Lényegében ott megmentett, és most ismét arra készül, hogy velem tartson. Lassan már olyan szinten a legkötelezettje leszek a zafírszemű szépségnek, hogy egész életemben azon lehetek rajta, hogyan is törlesszek. Meglehet, hogy a sors keze volt, hogy vele kellett találkoznom, nem pedig az apjával. Igaz, hogy így nem egy mentor áll mögöttem, hanem még egy nálam is fiatalabb lányka, akivel együtt támogatjuk majd egymást az úton. Nagyon cserfes, nem áll távol a cinizmus, ami viszont nem gond, valahol erőt merít abból a keserűségből, amely körbeviszi. Nálam nem szokás, hogy kifigurázzam a világot, még ha sok mindent szintén komoran látok, olykor nekilendüldülök, hogy másoknak segítsek, más alkalommal meg összezuhanok, és sajnálom, hogy mennyire rosszul alakulnak a dolgok. Félelemmel vegyes izgatottsággal kerestem fel ezt a bizonyos Farot, hogy egy másikat, egy igazi cinikus energiabonbát kapjak helyette.  Úgy vélem, hogy egész ügyes csapattá kovácsolódtunk, még ha nem is akarom ráerőltetni mindezt, ami ismét rám vár, valahogy mintha már magától is elfogadta volna, hogy nem biztos, hogy csak pár napról lesz majd szó. Ha mégis vissza kell jönnie, akkor sajnálni fogom, ha majd el kell válunk, egyelőre jobb nem is gondolni minderre. A hátsómat a kocsinak vetve karbafont kézzel ácsorgok, és egykedvűen nézegetem a reggeli forgatagot, ahogyan az emberek munkába igyekeznek, mi viszont teljesen más irányt vetünk majd. Az alapos mustra valóban kissé megérint, sosem fogok hozzászokni. Szándékosan távoltartottam magam eddig a gyengédibb nemtől, Ruby viszont ismeri a titkomat, amely meglepte ugyan, de nem taszította. Ő egyértelműen gyönyörű, már meg is mondtam neki az első percekben, hogy kihámoznám a törölközőből, amely körbevette ruganyos testét. Van a lányban valami törékeny báj, amely magával vonz, mintha állandóan azon járna az eszem, hogyan is tehetném boldoggá. Na nem úgy, az nyilvánvalóan felmerült. Nem, amire most gondolok, az a lelkiekről szól, valahogy őszinte mosolyt akarok varázsolni a pofijára. Bedobálom a táskáját a csomagtartóba, miután elővette a kaját, amit csak a hátsó ülésre elég betenni, hogy útközben is tudjunk enni. Milyen figyelmes, én úgy gondoltam, hogy majd megállunk valahol, de így valóban olcsóbb megoldás.
- Oh, hát... mondanám hogy sajnálom, de az... hazugság lenne. Örülök, hogy együtt megyünk. – Az utolsó szavakra kissé félszegen hajolok át, hogy adjak egy puszit az arcára, amolyan üdvözlésképpen, de a szája szélére sikeredik, amire már pasisabban nevetek fel, ideje megtalálnom a hangomat.
- Izé... ez így sikerült. – Tetszik az a gonoszkás vigyor, nagyon is. De ahogy sejti, fogalmam sincsen, hogy mi is van köztünk, van egyáltalán bármi is? A gázra taposok, és kigurulunk a ház elől, hogy megcélozzuk a külvárosba vezető utat. Nem tudom hogyan fogom viselni a közelségét, ha az átlagos utcai ruhájában is ilyen bombázónak néz ki.
- Néztem térképet, holnap késő délután érünk oda optimális tempóban. Akarsz majd vezetni, vagy végig rám bízod? Zeneválasztás? – Mosolygok rá, és lenyitom a kesztyűtartót, amiben egy kiló kazetta van. Gyáriak is, és összeállítások. Főleg a hetvenes-nyolvanas évek poprock dallamait szeretem.

Rubyval úgy beszéltük meg, hogy pár napot adunk magunknak, hogy kiheverjük a skóciai „kirándulás” fáradalmait. Ami ott történt, most még emésztésre vár, ráadásul oly váraltanul jött közbe, hogy a lánynak még ténylegesen el kell rendeznie az életét. Minden lépéssel közelebb kerülünk egymáshoz, és nem feltétlenül vonzalomra értem, valahogy kezdjük kiismerni a másik szeszélyeit, és érzem, hogy számíthatok rá. Talán mindez csak ideiglenes, amíg fel nem kutatjuk a másik kettőt, s aztán ha megtudtam származásom eredetét, elvállnak útjaink. Ám mi van, ha hosszú idő után most tényleg megpróbálhatok bevonni valakit az életembe? Akár barátként, akár más minőségben. A csodaszép fiatal lány olykor nyers, uralkodni vágyik rajtam, más esetekben törékeny, félszeg, mégsem mondanám, hogy szerepet játszik, ez mind ő. Tökéletesen ki tudjuk egészíteni egymást, dobálgatjuk egymásnak az aktívabb fél szerepét, és ha mindketten magabiztosak vagyunk, akkor senki sem állíthat meg. Négy napot beszéltünk meg, ezalatt én is rendben hoztam magam, és jobban rákészültem az útra. Fogalmam sincsen, hogy tudjuk-e tartani az egy hetet, amit Ruby az eltávozásra szánna, én azt gondolom, hogy ilyet nem is tudnék megígérni, eleve kocsival fogunk menni, legalább másfél nap Hope Town, vissza is ennyi, és ezzel nagyjából már el is ment a fele. Nem tudom, hogy mi vár ott ránk, meglehet zsákutca az egész, akkor pedig kirándulásnak foghatjuk fel, de nem vagyok hajlandó lemondani róla, ez az egyetlen nyom, amely továbbvezet. Nem akarom, hogy az anyja esetleg veszekedni kezdjen, így a ház előtt várom meg, s nem megyek fel. Sok csomagot nem kell hoznia, azt egyedül is le tudja hozni, de ha majd meglátom őt, kiveszem a kezéből, és berakom a bmw-be. Amikor visszaértünk a skótoktól, borotváltkoztam, ám annak már négy napja. Ettől még nem mondanám magam ápolatlannak, egyszer azt mondták nekem, hogy így pimaszul jól áll a borosta. Csillogó kék szemeim az ajtót figyelik, a már-már megszokott sötét bőrdzsekit viselem, az minden időjárásnál jól jön.