Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
*Ketten fordulunk Jeremy felé mikor az együttalvásról beszél. Eddig annyira oda volt az Andie-vel való alvásért, most meg különválna. Nem csak én lepődök meg ezen. Ha úgy vesszük, még igaza is van, de ezt persze nem mondanám a szemébe, mert még szemtelenebb lenne és már így is eléggé az. *-Végül is totál mindegy, meg kell néznünk és kész. *Leegyszerűsítem a dolgokat, kár ezen vitatkozni ha úgy is ott van dolgunk.* -Nem, nem tud, de másképp is lát. A sötétség nem akadály. *Ezt legalább tudom, még ha nem is értem az egész mechanizmust. Nem vagyok atomfizikus, csak egy érző lény és minden egyes kivetítéskor új dolgokat tudok meg. Kislányként kezdtem, volt időm bőven tanulmányozni, csak épp nem tudom elmondani tudományosan. Bár, ahogy elnézem Jeremyt, ő sem egy agysebész. Andie megjegyzése picit vidámabbá teszi a hangulatot. Az erkély jelenetre én is felkapom a fejem és nevetek. Azért elképzelem az egészet, ahogy Ryan kötélen mászik felfelé, cseppet sem romantikus hangulatban, de azért a csókját megkapja ha feljut. A tervezgetés tovább megy, Andie szerint túlmisztifikáljuk az egészet, ez tény de mégis sötétben tapogatózunk.* -Az is lehet, hogy több mutáns van itt is. *Nem érezzük meg más mutáns képességeit, nekünk nincs ilyen képességünk. Tudom, hogy másnak van, Skóciában volt ilyen mutáns, akkor pedig elég sokféle lehet, a saját világunkkal nem vagyunk tisztában. *-Ha őrök nem is, de meglepetés még várhat ránk. Nem tudjuk mi van a panoptikum mögött, vagy ott valahol. Mi az amit rejtegetnek előlünk és amiért ide kellett jönnünk. *Nem is az itteniektől tartok, hanem az ismeretlentől. Ryan valamennyire választ ad a kérdésemre, de nem sokkal vagyunk tőle beljebb. *-Mondjuk ha természetfeletti, a kés nem sokat használ, viszont ártani sem árthat. Jó az ha van. Valaki azt mondta egyszer, hogy „sosem lehet nálad elég kés”. Vagy olvastam valahol? *Végül is mindegy, már nem emlékszem. Leülök Ryan mellé és addig ügyeskedek amíg egyszerre nem lógázzuk a lábainkat. Végül rájuk nézek, egymás után, felváltva.* -Hááát, úgy tűnik többet nem tudunk tervezni, a lényeg, hogy itt vagyunk. Csak bele kell csapni a lecsóba, lesz ami lesz. Mást úgy sem tehetünk. Addig meg ennünk kellene valamit. Szerintetek adnak itt valami normális kaját, vagy fénnyel táplálkoznak? Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem nem elég ha kiállok a napra.
♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ
Cinkos pillantást vetek Rubyra, ennyi igazán belefér még a másik páros közelében is. Bőven el tudnám képzelni, hogy valahogy beosonok hozzá egy lopott fél órára, végülis annyi stressz ér minket az út kapcsán, lassan tényleg felrobbanok, akár szó szerint is, viszont ő képes kezelni az indulataimat, s nem fél a szörnyetegtől, ami bennem lakozik. Kapkodom a fejemet a többiek agyalásán, mintha mindenki az én elszállásommal lenne elfoglalva. - Ne bonyolítsuk, csak felhívjuk magunkra a figyelmet. Ha már alszik a falu, akkor összefutunk valahol, addig pedig jó lesz nekem a szalma, nem vagyok finnyás. – Egyébként sem árt, ha olykor elvonulok, és elcsendesítem az elmémet. Bedugom majd a fülembe a walkmant, és hallgatok egy némi Mozartot, bár remélem a helyiek nem veszik észre, itt mindennemű technikai utálatos, ördögi dolognak számít. - Igaz, lehet Andy, de a nevelőapám okkal küldött ide. Ráadásul mind a négyünket. Lehet, hogy a helyiek egyszerű emberek, de ami a panoptikum mögött van, az biztosan valami.. ami az erőnkkel kapcsolatos. Valami természetfeletti, ami talán a mi képességeinket is meghaladja. – Most inkább Jeremy barátnőjének válaszolok, a bankos dolog nekem új, és nem is nagyon akarok belemenni, nem azért vagyunk itt, hogy a helyi pénzügyi viszonyokat derítsük fel. - Valami olyasmit mondott Gethin, hogy van itt egy Malahey nevű illető, aki nem helyi, hanem ide helyezték vezetőnek, valami kereskedelmi üggyel kapcsolatban. Állítólag ez az alak a NASA-nál dolgozott, méghozzá valami geológus, aki holdkőzeteket vizsgált egykor, de kirúgták valami fegyelmi vétség miatt. Nagy szélhámos a fickó, és most itt kavarja a...szart. Nem tudok többet. Mi köze lehet a panoptikumhoz? – Hümmentek ledobva magamat az ágyra, lógázom a lábamat. Kezdek éhes lenni, de a helyiektől nem is tudom, hogy mit várhatunk.
Felhúzott szemöldökkel fordulok Jeremy felé, ahogy az alváskérdést boncolgatja. Nekem végül is mindegy, de ő volt megrögzülve ahhoz, hogy elsőként engem védene, na nem mintha félnék. Erre most... És még hogy a nőkön nehéz kiigazodni! - Nem mindenki szeret esténként kint mászkálni, főként mínuszokban. Emellett nem biztos, hogy a kommuna minden tagja beavatott, itt is lehetnek titkok - fordulok már Ruby felé. Persze lehet, hogy neki van igaza, lehet ez egy másik titok, de lehet csak mi spilázzuk túl, és az egész nem lesz más, mint a ház asszonyának rejtett csokikészlete. - Ej, ti sose olvastatok romantikus könyveket? Hát majd ledobunk Ryan-nek egy kötélhágcsót. Ablakok még itt is vannak - nevetem el magam, mert hát az egészet viccnek szánom, ugyanakkor minden viccnek fele igaz. De miért is vannak azonnal megrögzülve az istállóval, lehet akad még itt vendégszoba, ahol elszállásolnak. Persze mindenre megoldás lenne Ruby képessége, de nekem ez kicsit bizonytalan. Nem mintha kételkednék az erejében, na nem mintha annyira tisztában lennék ezzel a mutánsdologgal már, de én valahogy jobb szeretem, ha magam tapasztalom meg a dolgokat, én látom, én hallom. Nekem az a fix. De ha leszavaznak, nem fogok hadakozni. - Nem is tudom, de olyan érzésem van, mintha egyszerre becsülnétek le és túl az ellent. Szerintem ezek az emberek nem képzett harcosok, még az sem biztos, hogy egyáltalán őrzik-e, amit keresünk, vagy amit itt találni vélünk. Ez végül is egy jól lezárt kommuna, mint tapasztaltuk, a földre se olyan egyszerű bejutni, nem hogy a házba vagy abba a panoptikum izébe. Szerintem nincsenek minden sarkon őrök és nincsenek felfegyverkezve. Bíznak a saját kis világukban, a saját titkaikban.
- Emelhetjük is végül is a szekrényt, de nem lenne jobb, ha mégis én aludnék Ryannel közös szobában? Akkor nem kellene külön válnunk. - persze értem én, hogy ők ketten gondolom igen szívesen töltenének el valami pajzán estét az istállóban, de ez most nem épp az a pillanat, amikor erre kellene gondolni. Van fontosabb dolgunk is, meg hát a fene se tudja, hogy mikor lesz nekik esetleg gyanús az itt létünk. Nem tudom, hogy azok a viaszbabák pontosan mifélék is, de őszintén szólva nem szeretnék pár nap múlva egy rólam mintázott darabot is oda... - Ha az eredeti bejáraton megyünk lehet, hogy eltűnő lenne és le se engednének. - teszem azért hozzá, hogy e miatt akár vihet oda is az átjáró, vagy sem, de meg kellene nézni, a nélkül nem tudjuk meg. Persze felfedezheti Ruby a dolgokat a szellemmel is, addig akkor mi pihenünk? - És ha Casper sötét helyre megy tud kapcsolni villanyt? - nem ismerem pontosan a képességét, de Ryan jól mondta, nem vagyunk elég profik, meg aztán sajnálatos módon a képességeink sem épp a legjobbak támadásra, védekezésre. Casper nem fog mindenkit megvédeni, Ryan pusztít leginkább, én pedig ha nem kerülök valakivel bőr-bőr kontaktusba akkor nem sokat érek. Így azért elég veszélyes bárminek is utána járni, de persze nem igen van sok választásunk. - Esetleg valami konyhakést kereshetünk, hogy azért valami legyen nálunk vész esetére. - teszem még hozzá, hogy védettebbek legyünk, bár nem valószínű, hogy elől hagyják a belezőkéseket, de azért egy esélyt adhatunk a dolognak. Végül is egy bicska is elég lenne, csak valami legyen, amivel meg tudjuk védeni magunkat.
-Nyugodtan mondd ki, hogy totál kikészül, attól a két szótól már nem lesz rosszabb. *Nyelvet öltök rá. Annyira nem érdekel, hogy mit gondol rólam. Az már jobban érdekelne, hogy Ryan mit gondol, de ha ránézek csak jó dolgokat látok, más meg nem számít. Ryannel kicsit arrébb megyünk, nem mintha így nem hallanánk egymást négyesben, de mondjuk azt, hogy tekintettel vagyunk a szerelmes párra. Tény és való, ők egészen másképp állnak egymáshoz érzelmileg, de szerintem ez Jeremy baja miatt van. *-Nem kell a lószaros szalmán aludnod, van tiszta szalma a tető alatt. Tudod úgy szokták, láttam filmen. Még nincs meg minden infó, nem mehetünk el. *Ha az neki elég infó, hogy van egy kulcsunk meg két ajtónk és egy gyanús panoptikumunk, akkor oké, de szerintem nem ezért jöttünk ide. Bent a szobában már egészen másképp tudunk beszélgetni bár így is fennáll a veszélye annak, hogy a falnak is füle van. *-Hééé! Csak nekem jutott eszembe, hogy az ajtó mögött más is van? Miért lenne a panoptikumhoz átjáró, ha van másik bejárata is ahol ti mentetek be? Egyébként ha Ryant száműzik az istállóba, kétfelé leszünk. Ő nem fog tudni bejönni a házba ahhoz az ajtóhoz. *A banki dologgal nem tudunk mit kezdeni, elvileg ahhoz nincs közünk, viszont valamiért ide kellett jönnünk Ryan apapótlója szerint, szóval muszáj valamit találnunk. A baj csak az, hogy fogalmunk sincs mit keressünk. *-Nincs valami közelebbi leírva arról a valamiről amit keresnünk kell? *Fordulok Ryanhez, mert jelenleg olyan messze vagyunk a megoldástól mint ide a Hold. *-Viszont én be tudok menni mindenhova Casperrel és meg tudom mondani mi van bent. Legalábbis ha körülbelül tudom hova képzeljem magam. Ismeretlen helyre még nem próbáltam, de egyszer mindent ki kell próbálni. *Vállat vonok, nem nagy kunszt, mi bajom lehet? Bántani nem tudnak, az asztráltest megfoghatatlan, csak amíg Casper kint van, addig nem nagyon tudok fizikailag semmit sem csinálni. Szóval kell egy terv aminek minden lépése gondosan meg vantervezve.*
♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ
Nem arról van szó, hogy lazán belenyugodnék, hogy Jeremy simán otthagyna minket Rubyval, hanem hogy árván, szülők nélkül nőttem fel, és egy könyvtárban olvasható szerzetes nem pótol túl sok mindent. Persze bölcs, és kedves, gondoskodó a maga módján, de nem ad igazi családot, ezért át tudom érezni, ha Jeremy egy lányban látja azt, akivel közel tudtak egymáshoz kerülni. Mindkettőről egyértelműen lerí a szeretethiány, és a mi párosunkat pedig egyáltalán nem ismerik ahhoz, hogy olyan komoly kötődés alakuljon ki. Ha menniük kell, akkor menni fognak. - Mert a lányok mindent túlbonyolítanak. – Na de nem Ruby, ő viszont felismerte, hogy milyen gyorsan le lehet egyszerűsíteni a dolgokat. Tudta, hogy mire van szükségem, és megadta. Testileg-lelkileg. Oké, Jeremy szerint túl nyers, de istenem, nekem pont az kellett, hogy ki tudjak szabadulni a saját burkomból, ne legyek mindig olyan visszafogott a képességem miatt, hiszen ha az eredetünket akarjuk felkutatni, akkor bizony szükség lehet a férfias helytállásra. - Persze, ez nyilvánvaló volt. – Bólogatok a lányoknak, amikor visszaértünk, és persze én is megmosolygom Andie előadásmódját, vagy eddig is ilyen volt, csak már kezd előttünk is kinyílni, vagy Ruby van rá ilyen jó hatással. Hagyom magamat kézen fogni, hogy diplomatikusan félrevonuljunk, nem végignézve az esetleges nagy összeborulást, hogy legyen pár lopott pillanatunk Rubyval. – Az istállóban? Azt hittem, hogy ha megvan az infó, akkor azonnal le is lépünk. Ha elhúzódna a dolog, hát benne vagyok, hogy ha kijössz.. De a franc se akar a lószaros szalmán aludni.. – Azért ez kicsit pocsékul hangzik, még ha nyomozni jöttünk is, de hátha nem lesz rá szükség, és gyorsan végzünk. Ha meg nem, akkor tényleg tartani kell a látszatot, de utána napi öt fürdést iktatok majd be a lócitrom eltűntetésére. Mielőtt visszamennénk, azért kissé megharapdálom Ruby ajkát, már valóban kezdenek lemerülni a tartalékok, amiket egymásra ruháztunk a moteles éjszakán. - Aha... és mikor induljunk? Mit vigyünk? Fegyvereink nincsenek, a kamerának meg aligha vesszük hasznát. A képességeink... túl veszélyesek, legalábbis az enyémek. Nem akarok berobbanni valami bányában, mert mittudomén rámtör a bezártságiszony.. – Mormolom, amikor már visszaértünk, és magam is támogatom az ötletet, hogy talán a mostani kulcs valóban valami átjáró lehet a viaszosokhoz.. De vajon mit rejt a végső ajtó?
- Hát ha nem húzzuk, hanem esetleg a fiúk megemelik... Na igen, nem mindegy, hogy miként mozdítjuk el a bútort. Annyira nem nehéz, hogy két életerős pasek ne bírná, végül is én is elhúztam. A karistolás gondolom azért van, mert az itteniek nem csapatosan járnak oda, tehát könnyebb húzni, mint emelni. De alig érkezem ezt végig mondani, már érkeznek is az emlegetettek, egy röpke, mindenki a maga módján üdvözlést zavarva le, majd csak vigyorogva nézem Jeremy reakcióját. Azért lehetne némileg hálásabb is, hogy elrendeztem ne kelljen különválnunk később sem. - Nyugi, nem kell később elvenned esküszegés elkerülése végett - suttogom a fülébe vigyorogva, miközben Ruby beszuszakolja Ryan-t a szobába, majd követjük mi is őket, zárt ajtó mögött folytatva az esti tervezgetést. - Nekem is ez jutott az eszembe - bólintok, ahogy Jeremy átjárónak véli az általam fellelt ajtót. Na persze csak ahogy ők is megemlítik a panoptikumot. Miféle morbid humor ez? A múzeumok látogatnivalók, de erőst kétlem, hogy ez egy turistaparadicsom lenne. Biztos, hogy azok csak viaszbabák? Aztán érdeklődve figyelek Ruby hozzáfűznivalóját hallva, hisz idáig mi még nem jutottunk el, ez nekem is új infó. - Én nem lennék totál nyugodt, ha egy teljesen jól felépített kommunámat el akarná orozni a bank. Főként, mert az ő hitvallásuk szerint nem is annyi az egész, hogy költözöm más városba és jól van...
Azért meglep, hogy Ryan ilyen könnyen és gyorsan levágja, hogy ha arról van szó számomra Andie az első és az ő biztonságuk csak mindenképpen másodlagos. - Oké, akkor ezt legalább tisztáztuk. Andie... nem értette meg olyan könnyen, mint te. - na igen csak hogy lássa Andie azért rendes lány, nem olyan típus, mint én. Ő eléggé kiakadt, amikor elmondtam neki, hogyan is gondolom ezt az egészet. Nem fogadta ilyen jól. Ryan valószínűleg már több és komolyabb helyzeteket tapasztalt meg élete során, e miatt is veszi ezt ilyen könnyedén. Ha nem is tudom megérteni mit lát Ruby-ban, ez legalább mindenképp tiszteletre méltó benne. És persze bólintok, amikor a leányzóról beszél, bár egyetérteni nem igen tudok vele. Én sem egyszerű életet éltem eddig, ahogyan azt hiszem ez mind a négyünkre igaz, még sem vagyunk olyanok, mint ő. Én biztos, hogy nem tudnám kezelni, ahogyan jelenleg sem tudom. Ha apafigurát keres hát... ha Ryan akar az az apafigura lenni, végül is szíve joga. Megérkezvén azért Andie szavain rendesen meglepődöm. Na nem azon, hogy a nő min sokkolódott, hanem hogy az volt az első ötlete, hogy házasok vagyunk. Lehettünk volna testvérek is, bár... az nem biztos, hogy elég hihető, mert nem sok a külső hasonlóság, de néha azért ez is előfordul. - Azt meghiszem, hogy tőle bárki... - elharapom a mondatot, nem akarok megint bántó lenni, pedig sejthető, hogy a mondta vége is, csak hát azért nem vagyok én olyan, aki szánt szándékkal bánt meg mást, legalábbis az esetek nagy részében nem. A házasságra nem is tudom, hogy mit mondhatnék, inkább csak egy zavart mosoly marad, meg egy bólintás, mert az viszont tény, hogy nem akartam volna külön szobában aludni tőle, így viszont Ruby és Ryan ha nem alhatnak együtt egyedül fognak... nekik az kellemetlenebb lesz, de ez már végül is nem az én bajom igaz? - A panoptikum még érdekesebb lesz éjjel... és mi van, ha az az átjáró eleve oda vezet? Jobb lenne előbb azt megnézni, hátha nyitja a kulcs, ha már itt van közel. - na igen, kérdés hogy a banya mindig itt ólálkodik-e, mert ha igen nem lenne hasznos, ha együtt mennénk le. Egyszerre csak nem szomjazunk meg az éjszaka közepén egy kis meleg tejre.
*Elhoztam a kulcsot, mert szerintem míg itt vagyunk nem akarják feltárni a titkukat előttünk, márpedig ha a házban fogunk éjszakázni, akkor „városi népek” –ként bármikor és bárhol felbukkanhatunk a házban és lebuknak. Másrészt, minél előbb szeretném kideríteni hol van a zár a kulcshoz. Andie elbeszélése alapján már meg is találtam, legalábbis esélyes, hogy oda való és éjszaka akár meg is látogathatjuk azt a helyet. *-És mennyire halk egy tízes skálán mondjuk éjszaka amikor csend van? *Ezt azért jó lenne tudni, mert ha zörög és karcol, akkor nem lehet kipróbálni és ez nem egy zsanér amit meg lehet olajozni. Ha csikorog a padlón, azt mindenki meghallja majd. Épp csak fel tudom tenni a kérdést amikor megjelennek a fiúk. *-Na, sikerült kibeszélnetek? *Kizárt, hogy Jeremy nem faggatta ki rólam Ryan-t, vagy nem esett szó rólam, mint hibbant nőszemélyről. Nem nagyon érdekel, vagyis nem sértődöm meg ha igen, szóval vigyorogva teszem fel a kérdést, már csak azért is, hogy Jeremyt bosszantsam vele, őt nézem, hogy lássam a reakcióját, de a látóterem perifériáján Ryan is helyet kap és a vigyor mosolygássá szelídül. Andie sajátos stílusban leadja a sztorit amin nevetnem kell, elképzelem ugyanis az általa leírt szex jelenetet, elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában. Ők ölelkeznek, én megfogom Ryan kezét és már húzom magammal abba a szobába ahova a némber kísért, mert itt a falnak is füle van, de ha csak négy vesz körül máris leredukáltuk a hallgatózás lehetőségének a felét. Ryan szép álmokat kerget, le kell lombozzam.* -Rólunk akkor sem hinné el ha a pápa bizonygatná neki, szóval te az istállóban alszol, de majd kiszököm hozzád fővesztés terhe mellett. *Viszont az éjszakai kirándulást ő máshogy képzeli el, nem is tudom hirtelen min lepődjek meg. Azon, hogy itt az isten háta mögött van egy Madame Tussauds féle panoptikum, vagy azon, hogy van még egy zár a kulcsomhoz. Belépve a szobába, megvárom míg Andie és Jeremy is csatlakoznak, majd becsukom magunk mögött és felmutatom a kulcsot.* -Akkor már két ajtónk van egy kulcshoz. Andie talált lent egy szekrény mögötti titkos helyiséget vagy járatot, tudja a franc mi az, én meg ezt a kulcsot és ahogy kinéz egyik házbéli ajtóhoz sem jó. Vén már. Egyébként az itteniek bajban vannak bankilag. Ha időre nem fizetnek elvesztik a birtokot. *Na igen, nem vesztegettem az időt „tamponcsere” közben.*
- Hogyne érteném. Köztetek másféle kötelék van, régebb óta ismeritek egymást, és ha ki akartok majd egy ponton szállni, vagy nem kockáztatnál Andie miatt, az is teljesen rendben van. – Én azért összességében mindenkire gondolni akarok, amolyan világmegmentési hajlamaim vannak, nem véletlenül dolgozom az ENSZ-nél, de számomra Ruby még nagyon új. Persze élvezem a társaságát, de a lelki dolgok nekünk még jócskán pótolandók. Tudom, hogy pocsék élete volt a tahó, részeges anyja mellett, ahogy nekem sem volt családom, Gethin azért nem pótolhatott mindent. És ahogy Jeremy tovább fűzi a szót, ismét felfedezek magunkban valami nagyon közöst. Szörnyetegnek kéne lennünk, és mégsem vagyunk azok. A kérdésén azért kissé megütközöm. – Nos.. nem. Voltak már nők az életemben, de nem hozzámillők. Gyakorlatilag egy ehhez hasonló koszfészekben nőttem fel, ahol az értelmes, ahogyan fogalmazol, bőven távol állt attól, amit Ruby képvisel. Én megértem őt, mindig is magányos volt, apafigura, férfimodell nélkül, megy bele a vakvilágba, és nem mer számolni a valódi következményekkel.. – Na igen, Jeremy szerint a lányból hiányzik a tartás, az elegancia, de hát nekem, hitehagyott árvának úgyse egy úrinőre van szükségem. A sötét képességem fékentartásához pont egy olyan bevállalós csaj kellett, akivel azért beszélgetni is lehet, de nem tojja össze magát attól, hogy mondjuk széttépem. Amikor felsietünk a lépcsőn, én lazán elengedem a fülem mellett a vénasszony károgását, aki úgy fest minimum hollónak képzeli magát. Én aztán nem ölelgetem Rubyt, azt hiszem mindketten feleslegesnek tartjuk az ilyesmit. – Házasok? Akkor mi is? – kérdezem magunkra mutatva Rubyval. – A szobakérdés felőlem rendben. Sötétedés után ezek úgyis korán fekszenek, meg kéne néznünk a panoptikumot. Van ott egy kulcsra zárt ajtó az alagsorban, egyértelműen ott rejtegetnek valamit. Ötlet, hogy merre lehet a kulcs?
ruby & ryan
strangers in the night
Adrienne Meyer
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Mila Kunis
Hozzászólások száma : 140
Kor : 33
Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás Szer. 30 Aug. - 19:21
Nyomozgatás Hope Town-ban
Na jó, noha a frászt hozta rám a kiáltással, azért nem lett fékcsíkos a bugyim, szóval vigyorgok magam is, miközben a szívmarkolást előadom. Aztán hagyom, hogy húzzon, engem nem zavar közvetlensége, furi stílusa, de persze nem is vagyok Jeremy és nincs is az a fránya megöllek-ha-megérintelek képességem. Aztán csak hallgatom, biccentek, de előbb hagyom, hogy ő hadarjon, noha a tenyerébe szorongatott kulcs egyszerre tesz kíváncsivá, elgondolkodottá és frászossá. Ez a csaj tényleg nem piskóta. És ha pont most kéne nekik az a fránya kulcs? Bár kétlem, hogy a jelenlétünkben akarnának abba az eldugott kamrába vagy mibe menni. Már ha ez a kulcs egyáltalán odavaló. - Lent a nappaliban vegy minek nevezzem azt a múzeumszerű puritán szobát az egyik kisszekrény mögött van egy zárt ajtó. Nem nyitogatják állandóan, annyira nem mély a karist a padlón, de ahhoz eléggé megdolgozott, hogy már a polír se segítsen a fán. Talán ez a kulcs azt nyitja. És csak saccolni tudom, hogy nem a cukroskamra az. Nem hinném, hogy az elé egy tálalót tolnának. Vagy ennyire nem bíznak még egymásban sem? - vigyorodom el, noha ezt csak poénnak szánom. Ugyanakkor azonnal elhallgatok, amikor megnyekken az egyik lépcsőfok, de a benntartott levegőt azonnal frissre cserélem, ahogy a két fiú lép a szobába. Elégedetten simulok a röpke ölelésbe, jólesik, hogy Jeremy is ennyire ragaszkodik hozzám. Nem mintha kételkednék benne. - Csodálkozol? Itt még a szex is csak sötétedés után, paplan alatt felcsapott hálóruhába mehet, erre Ruby leadta a teljes havi hisztérika menüt. A nő totál kikészült - vigyorodom el, megfogva, megszorítva a kezét, szavak nélkül jelezve, persze, minden oké. - És alig akarta elhinni, hogy házasok vagyunk, pedig feszt bizonygattam neki, hogy szentéletű anyám másként nem engedte volna, hogy velem aludj vagy egy szobában tartózkodjunk - suttogom széles vigyorral. Talán ebből nem csak a poént szűri le, hanem hogy ezáltal megteremtettem magunknak a lehetőséget, hogy esetleges esti maradásnál se kelljen szétválnunk. Azt tudom, hogy nem bírná. De én sem.
Jeremy Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : ₪ Justin Timberlake
Hozzászólások száma : 243
Kor : 33
Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás Hétf. 28 Aug. - 14:40
Nyomozgatás Hope Townban
Ha tisztában lenne azzal, amit Andienek mondtam közvetlen az előtt, hogy kiszálltunk a kocsiból talán ennyire nem akarna megismerni, de egyelőre nincs tisztában vele és ez most még jól is van így. Még nem gondolom másképp, ha választanom kellene, ha olyan komoly lenne a helyzet, hogy vagy ők, vagy Andie akkor nem is lenne kérdés és igen, ha kockázatossá válna akkor is. Nem fogom kockáztatni a lány életét, akit... akit azt hiszem szeretek két vadidegenért, akik közül a tetejében az egyik kifejezetten idegesít. Ezzel a Ryannel nincs nagy baj, bár ha azt nézzük, hogy elviseli a kis csajt, akkor azért már lehetnek bajok odafent, vagy odalent és e miatt mindent lenyel, csak mert van aki kavar vele? Nem kellene belemennem, főleg hogy én egyelőre senkivel semmit sem kavarhatok úgy komolyabban és ki tudja, hogy ez valaha változhat-e. És vajon ha nem változhat, akkor Andie nem lép-e le inkább és keres olyat, aki... Megint elkalandozom, ezért inkább Ryanre pillantok és bólintok egyet. - Értelek azt hiszem, de... azért azt tudnod kell, hogy számomra Andie a legfontosabb. - igen végül mégis csak hozzáteszem a megjegyzést, amiből azért sejtheti, hogy mire is gondolok pontosan, hogy igenis ha áldozatot kellene hozni akkor nem lenne kérdés, hogy ki lenne az áldozat és kit választanék, de talán ezzel eleve tisztában van. - Nekem volt családom, de hidd el az sem jobb, ha olyan szüleid vannak, mint nekem. Jobb volt egyedül. - vonom meg lazán a vállamat. Hát azért lássuk be az apám ivott, verekedett, az anyám pedig még rám nézett szörnyetegként, amikor védekeztem és hát a képességemmel védekeztem. Én mentem el otthonról, nekem kellett egyedül új életet kezdenem, pedig az apám a részeges disznó. Nem fair, de épp e miatt nem is hiányoznak. - Értem, gondolom az a fontos, hogy neked így jó legyen, de... ne vedd zokon, nem lehet hogy csak még nem találkoztál értelmesebbel és e miatt... alább adod? - óvatos kérdés, egy újabb vállvonással, mert nem szeretnék én itt belegázolni a lelki világába, de hát lássuk be ha Ryan egyedül nőtt fel, nem volt senkije, csak az a pap, talán csak fogalma sincs, hogy milyen lehetne a jobb. Amíg pedig nem tapasztaltad meg a jót, beéred a silánnyal is és számomra ez a Ruby egyelőre még ebbe a kategóriába tartozik. Ettől még persze visszatérünk és cseppet sem lep meg, hogy a vénasszony miket mond. Tehát irány az emelet, és le sem tagadhatnám, hogy nagyot dobban a szívem és nyugszom meg, amikor meglátom végre Andiet. Egy gyors ölelés azért kell, hogy érezzem is tényleg rendben van. - Jól vagytok? Mi volt? Az a nő odalent... elég furán nézett. - na nem mintha itt amúgy nem lenne mindenki elég fura és nem csak a népek, az a panoptikum... kész rémálomba illő hely.
Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás Vas. 6 Aug. - 21:54
Andie, Jeremy, Ryan & Ruby
*Ha a némbernek még nem lett volna elég Ruby égbekiáltó mondata a tamponról, nyíltan szólva egy intim dologról, akkor a másik felét megkapja Andietől. Úgy néz rá mint egy véres rongyra, ellép mellette, hozzá nem szól semmit, de két lépcsőfok után az orra és sötéten pihédző bajusza alatt morog.*-Városi népség. Puhány mind. *S Andie nem véletlenül érzi a hátában a szúrós pillantást, a némber még visszafordul a lépcső aljáról, a tekintete nem öl ugyan de minden bizonnyal átkot szór rájuk. Megszabadulva a nyanyától ideje egyesíteni kétszemélyes csapatunkat, Andieért kiáltok és nem sokára hallom is ahogy engem menteget, mintha sokat számítana, így is úgy is elástam magam a nő előtt, de legalább a sztorink élethű és nem fognak ránk gyanakodni. Szegény Andie, nem gondoltam, hogy ennyire megijed, pedig próbáltam nem ijedtre venni a hangomat, de úgy tűnik maga a kiáltás is a frászt hozta rá, ahogy közli is velem suttogva, a mint aki a szívét markolássza úgy gyűri a ruháját. Én meg persze vigyorgok. Jeremy valószínűleg szemet forgatna és otthagyna a fenébe, vagy jól lehordana, hogy megint előadom magam. Belekarolok és húzom magammal abba a szobába amit nekem utaltak ki, magunkra csukom az ajtót és megkönnyebbülten sóhajtok.* -Ne haragudj, de muszáj volt. Kissé meleg lett a helyzet, de pont jókor szóltál közbe. Megtudtam pár dolgot, össze kellene jönnünk, hogy elmondjam a fiúknak. Te találtál valamit? *A kezemben szorongatom a kulcsot amit végül elhoztam a dolgozószobának látszó helyiségből, felmutatom de mindez nem a teljes történet. Amikor Ryan és Jeremy belépnek a házba, a némber az előszobából nyíló konyhában tesz-vesz éppen. Ők sem ússzák meg a gyilkos tekintetet, főleg mivel úgy tudható, hogy az egyik páros nem házas, mégis úgy járnak-kelnek mintha össze lennének nőve. *-Odafent vannak, a folyosón balra a második szoba. De úgy is meghallják őket…..úgy rikácsolnak mint a kakaduk. *A mondat második felét már magának mondja csak, de persze hallható és nem kevés rosszallást szűr belé. Meg van a véleménye a város népekről, főleg az olyanokról akik láthatóan nem az Isten által szabott utat járják.*
Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás Szer. 2 Aug. - 18:11
Ruby, Andie, Jeremy & Ryan
Fogalmam sincsen, hogy estig hogyan, miből merítek majd bátorságot, ha már most sincsen, hiszen igazat kell adnom Jeremynek, a bizarr viaszfigurák alá simán odaképzelem a levaxolt testű hullákat. Vajon kinek, és milyen lelkivilága van ahhoz, hogy ilyesmit csináljon.. Aztán lehet, hogy a két lány, akik a társnőink csak lazán ránk kacagnak, hogy milyen betoji alakok vagyunk. Nem tudom, de ahogyan Jeremyre nézek, ő sincs róla meggyőzödve, hogy Gethin valóban ide akart minket küldeni. Itt.. ezek között a szörnyű alakok közt lenne a történetünk csírája? Nem, ezt nehezen tudom feltételezni. Egyenlőre viszont más nyomunk nincs, napközben kár is lenne emberkedni, ezért elindulunk kifelé, és miután nem szeretnék csendben battyogni a srác mellett, ezért kérdezem, aztán ha túlságosan tolakodónak tart, hát majd leállít. - Nem, rólad sem, pont ezen változtatnék. Ha szabad. Tudod ha már valami összeköt, ha van közös célunk, akkor érdemesnek tartanám, ha valamennyit meg is tudjunk egymásról, hátha egyszer majd életet ment. – És Jeremy továbbfűzi a szót, amiért nagyon is hálás vagyok. Amióta kiszabadultam New Yorkból, kalandos fordulatot vett az életem, ezúttal nem másokon, sokkal inkább magamon segíthetek, és ez minden tekintetben újszerű helyzetet teremt. – Igen, mind a négyünk sorsa most összefonódik.. Már csak az a kérdés, hogy meddig.. És miért. Azt tudom, hogy máris nyertem ezen. Tudod.. nekem nem voltak úgy igazából barátaim. Egy pap nevelt fel, ő volt az apám, a bátyám, lényegében a mindenem, de örökösen féltett, és még csak az okát sem tudtam. És hát őőő...Tudom, hogy mire érted. Nem könnyű eset, mi viszont mégis megértjük egymást. Azt hiszem nekem sincsen egyszerű lelkivilágom, és.. vele azt hiszem ez működik. Aztán meglátjuk. – Mosolyodom ezúttal el én, és némi keresgélés után megtaláljuk azt a házat, ahol a két lánytól elváltunk. Elindulok a folyosón befelé, hogy megkeressük őket. Remélhetőleg nem tart túl sokáig, mert jó lenne leülni átbeszélni a dolgokat.
Hát mit ne mondjak, összerezzenek rendesen, ahogy Ruby kiáltását meghallom. Ha nem öntöttem volna a teám nagyját már ki, most tuti a kezemre loccsant volna. Oké, hogy figyeljünk egymásra, de arról nem volt szó, hogy lábon kell kihordani egy infarktust! Mivel a segítségkiáltás nem volt a frászos, csak úgy sejtem, túljátszott, hát nem is loholok lélekszakadva, még feltűnő lenne, hogy mitől vagyok ilyen feszült, inkább csak nyugodtan tolom ki a széket, megnyikkantva a lábát, mintegy leplezve a korábbi zörejt, ahogy meglátom a morcos vénasszonyt a lépcsőn. Fogadni mernék, hogy ezzel a banyával riogatják a környékbeli gyerekeket. - Elnézést, a munkatársnőm kicsit rosszul viseli ezeket a napokat. Azt hiszem, kissé hisztis - mosolygok bocsánatkérőn a vénlányra, majd megindulok végre fel, végig a hátamban érezve szúrós pillantását. Ej, ha tekintettel ölni lehetne! Magamra erőltetett nyugodtsággal sétálok fel, mintha valóban csak Ruby hisztériájának tudnám be a dolgokat, ugyanakkor érzem, ahogy a szívem a torkomban dobog, mintha nem is egy emeletet kéne megmásznom, hanem legalább egy felhőkarcolót. - A frászt hoztad rám - súgom halkan, ahogy végre már a folyosón vagyok, kissé csóválom is a fejem, miközben tenyerem a szívem felé helyezem, némi vigyort próbálván csalni Ruby arcára, majd hagyom, hogy vezessen, amerre akar, végül is, ő ismeretes itt fent.
Őszintén szólva ez az egész hely nem túl bizalomgerjesztő nekem. Talán érthető, ha én se szívesen megyek valahová, ahol viaszbábuk vannak, főleg olyanok, amik előtte még emberek voltak. Hát... még nappal sem, nem hogy éjjel és főleg nem szívesen hoznám ide Andiet, de persze úgy sem fogom tudni lebeszélni róla. Addig is jó lenne egy kicsit eszmét cserélni, egyeztetni a jelenlegi helyzetet, hogy tudjuk ki hol tart és ők mire jöttek rá. Meg aztán ki kellene deríteni merre induljunk el, mert hát nem ez a panoptikum a lényeg - vagy igen? - és mivel nem tudjuk, hogy mi a lényeg, jó lenne minél több helyet bejárni. Jó eséllyel, amit keresünk nem az orrunk előtt lesz, ezért is lesz nehéz megtalálni, főleg hogy közben el kell játszani riporterek vagyunk. Idekint azért lövök pár képet, miután egyetértően bólintottam és elindultam én magam is kifelé Ryannel. A kérdése azért meglep, mert nem igen barátkoztunk eddig és hát nem is tudom érdemes-e. Nem ismerjük még egymást igazán és azt sem tudhatjuk, hogy érdemes-e ismerkedni, de egy kérdés még talán beleférhet. Bár hogy visszakérdezzek... tény és való, ahogyan sejti nem igazán találtuk meg a közös nevezőt Ruby-val. Eléggé másokv agyunk és akkor finoman fogalmaztam. - Mert... rólam sokat tudsz? - elmosolyodom azért, bár eddig erre nem sok példa volt, de egészen nyugodt tudok lenni, ha Ruby nincs a környezetemben a maga túlzó stílusával. - Gyerekkori barátok... vagy inkább ismerősök vagyunk, aztán nem rég összefutottunk megint. Igazából a vak véletlen vezényelt hozzá, vagy... a sors, ha hinnék benne. - vonom meg a vállamat, de tényleg jobb, ha visszamegyünk a lányokhoz és meg is találjuk őket. Aztán együtt felderítjük szépen a terepet. Őszintén szólva nem szívesen válnék el tőlük megint, azaz persze főleg Andietől. Ha lehet, akkor jobb lenne maradni együtt és úgy deríteni fel a terepet. Ha muszáj, hát persze körülnézhetünk így szétválva is, de nem igen tudok nyugodt maradni ezzel a felállással, maximum ha én vagyok Andievel. - És ti? Ruby eléggé... hát tudod... - végül csak rákérdezek, mert hát illik azt hiszem, de azért nem tudom megállni, hogy ne jelezzem neki, igazából nem értem, hogy mit eszik azon a lányon. Cseppet sem szimpatikus számomra, de ezt már tudja és valahogy fel sem foghatom, hogy Ryan mit eszik rajta. Persze azt láttam, hogy eléggé vehemens természet, minden bizonnyal testileg jól... meg vannak, de hát az nem minden. Vagy engem pont a miatt is taszít, mert számomra a testi dolgok tabunak számítanak a képességem miatt?
*Meg sem mozdulok, továbbra is a vadászkutya pózban állok, kezemben a fiók gombjával, illetve a kulccsal. Alig veszek levegőt, tulajdonképpen a bőrön át való lélegzést gyakorlom bőszen, miközben arra koncentrálok, hogy az asztráltestem kövesse a némbert a folyosóra, onnan pedig egy másik szobába, ahol két ágy van, egy éjjeliszekrény és egy másik kis asztalka melyen lavór (!) és egy vizeskancsó áll, mellettük szépen összehajtogatva egy hófehér lenvászon törölköző. Minden fehér és natúr színű, a bútorok pedig ugyanúgy mint máshol, csak le vannak simára csiszolva. Egyébként szép munka mind, az tuti, hogy száz év múlva is ugyanígy állnak majd itt. Leteszi az éjjeliszekrényre a teáscsészét. Megpaskolja a párnákat és félrehajtja a takarót.*-Lepihenhet ha akar, de vigyázzon az ágyneműre. *Bőszen bólogatok és mosolygok és próbálok minél távolabb állni tőle, nehogy észrevegyen valamit rajtam. Még a kezemet is a hasamra szorítom, a mosolyom pedig fintorba csap át mint amikor tényleg görcsöl a hasam. Van tapasztalatom, képes vagyok hihetően eljátszani. A némber meg csak vár, azt nem tudom mire de engem fixíroz. Talán meg akarja várni míg megiszom a teát és lefekszem az ágyba? Na az szép lesz, még nem próbáltam enni és inni az asztráltestemmel, de kétlem, hogy akár egy falat is lemenne a „torkomon”. Ám a szerencse és Andie velem van, odalentről zajok hallatszanak fel és a némber némi hezitálás után megindul lefelé. Francba! Most meg Andie lesz bajban, ha tényleg azt csinálja amire gondolok és nem végez időben. Kinézek a nő után, majd amikor elhagyta a dolgozószobát aminek az ajtaja mögött játszom élőszobrot, eltüntetem Caspert és én, teljes valómban végre megmozdulok, kilépek az ajtón és máris a folyosó közepén találom magam. A némber épp az első lépcsőfokot érinti.* -ANDIE! ANDIE! FELJÖNNÉL EGY PERCRE LÉCCCCCÍÍÍÍ! *Na ezért a kiabálásért megkapom a magamét, a némber visszafordul és körülbelül úgy néz rám, mintha most öltem volna meg a közösség összes gyerekét egy áldozati késsel. Elkínzott arcot vágok, továbbra is a hasamat fogom és még össze is görnyedek. *-Kellene egy tampon. *Mondom magyarázatképp még a fogaimat is összeszorítva és ezzel az egyetlen mondatommal azt hiszem megváltottam a jegyet a pokolba. Kit érdekel? Egyébként nem hiszek benne. Lehet, hogy vannak különleges képességű emberek, olyanok is akiknek szárny nő a hátukon, de pokol az nincs. Sátán sincs, meg Isten sem trónol felettünk és a mennyország…na az a legnagyobb humbug. A némber csak addig torpan meg amíg szemmel ver, aztán sietve megindul lefelé a konyhába. Én meg várom Andie-t, hogy elújságoljam mit találtam, hogy miután bámulatos gyorsasággal „kigyógyultam” a görcseimből, megkeressük Ryanékat.
Az asszonyság talán össze is ütközik Andie-vel, ha a lány olyan gyors mint a villám és persze igyekszik csatlakozni Rubyhoz, nehogy még egy percet is együtt kelljen töltenie a némberrel. Amaz csak rosszallóan néz rá, és igen, a pokolba kívánja az idegeneket, de reméli, hogy jó pénzt hagynak itt a kellemetlenségekért, mert hát hiába régmúlt ide meg oda és hiába a saját termelés, ha a földjük bajban van és az a fránya bank csak pénzt fogad el termény helyett.*
Úgy vélem, hogy felesleges most ennyire nyílt színen nekiesni a nyomozásnak. Főleg mivel az öregasszony bármennyire is sötétnek, baljóslatúnak tűnik, nincs az utamban. Eleve a képességeim másoknak ártanak, nem akarok még tudatosan is szörnyűségeket véghez vinni. Bízom benne, hogy a mamika pacsirta alkat, és korán fekszik, korán kel. Ha van egy kis mázlink, akkor ha leszáll az est, már nem lesz itt. A kulcsot ugyan jó lenne megszerezni, de mi van, ha nem is a lépcső alján található, innen is látható vasajtót nyitja? Lehet, hogy csak valami pottyantós wcnek a nyitja. Ezek a mormonok rém egyszerű emberek, de mégsem tudok a fejükbe látni, azt pedig főleg nem tudom, hogy Gethin miért is küldött minket ide. A viaszmúzeum jelenleg mindennek tűnik, csak az eredetünk titkának nem. - Jah, az lesz a legjobb, ha egyenlőre ezt hanyagoljuk. Majd jőjjünk vissza később. – Na nem mintha akkor nem szarnánk be, főleg a lányok, de ezen nem tudok segíteni. Mivel tudom, hogy Jeremy csak a testén keresztül tud veszélyes dolgokat művelni, ruhán át nem, ezért megérintem a karját, és intek, hogy lépjünk le. Kifelé menet azért muszáj vagyok valami vidámabb témát felhozni, hogy eltereljük a gondolatainkat. - Na és hogy ismerted meg Andie-t? Azon kívül, hogy kedves lány, és figyelmes veled, nem sokat tudok róla. Már ha nem titok.. – Enyhítem a faggatózást némi mosollyal, hiszen tudom, hogy Jeremy érzékeny, Ruby valahogy kihúzta nála a gyufát, de eddig nekem teljesen szimpatikus. A főutcán kapunk néhány gyanakvó pillantást, többen is utánunk fordulnak, de azért természetesen kell viselkedni. Nagyjából rémlik, hogy Rubyékat melyik házba terelték be, remélem ott találjuk őket.
Természetesen sejtettem, hogy túlzott ajánlkozásom nem fogja meghatni a vénasszonyt, mi is lenne nehéz egyetlen csésze teában. De időt, lehetőséget kellett adnom Ruby-nak, vagy legalább valamilyen módon figyelmeztetni. Aztán várok, míg a nő eltűnik a lépcső tetején, fülelek pár percig, de mivel nem hallok lebukásra utaló hangokat egy sóhajjal engedem el magam. Talán hatott a figyelmeztetés, talán Ruby tényleg csak az itteni mosdó csodájára jár. Bár kétlem. De ha már ő ezt teszi, nekem sem ártana kihasználni az egyedüllétet. És nem is teszem, óvatosan, hogy járkálgatásom ne csapjon zajt járom körbe a földszinti helyiségeket, folyamatosan fülelve, miféle zajok járják a házat, nem nyikordul-e meg a lépcső, nem nyílik-e egy ajtó. Zavartan nézem a puritánságot, én belepusztulnék ha így kéne élnem. De nem véletlen készülök riporternek, szemem a pályán, és noha először elsétálok a pohárszék előtt, kénytelen vagyok visszalépni. Az egész házban túl nagy a rend, túl igényesen az alaposságra és egyszerűségre, még az a nyamvadt fakorlát se nyekergett. Akkor miért kopott a padló és miért így? Még a lélegzetem is visszatartva fülelek, majd óvatosan megmozdítom a bútort. Nem én lehetek az első, nagy eséllyel nem is az utolsó. Ha nem is úgy siklik a cucc, mint a tolóajtós szekrény, azért érezhetően könnyebben mozog, mint egy olyan bútordarab, ami alól legfeljebb a porcicákat kapdossák ki. És bár titkokat keresünk, még is eláll a lélegzetem, ahogy ajtóra bukkanok. ösztönösen nyitnám, nyomom le a fogantyút, ám az nem enged. Ezen miért lepődök meg? Aki a szekrényét rátolja az ajtóra, az tuti zárja is a rejtett cuccot. Mert ez itt tuti nem az éléskamra, ennyire nem lehetnek skótok, hogy ennyire zárni, dugni kelljen. Főképp mert legjobb tudomásom szerint nem is gyakran fogadnak látogatókat. Szívem úgy ver, mintha kiugrani készülne, miközben visszafelé tolom a pohárszéket, és szinte infarktust kapok, ahogy az ósdi faláb megnyikordul a padlón. Hogy a fenébe nem bírják vikszolni a padlót! A torkomban ver a szívem, ahogy teljesen a helyére tolom, mintha meg se lett volna moccantva, majd lábujjhegyen, de rohanva igyekszem vissza a konyhába, megemelem, nehogy a dupla nyikorgás gyanús legyen, kihúzva egy széket, a teám pedig a mosogatóba vagy egy növény alá löttyintve huppanok le, igyekezvén heves szívdobbanásaim lecsitítani, nehogy úgy nézzek már ki, mint akinek egy pohár tea megivása maratoni feladatnak minősül.
Nem érzem jól magamat úgy, hogy Andie nincs velünk, hiszen megmondtam neki is, ha bármi balul sülne el számomra az lesz az elsődleges, hogy őt megmentsem és ő jól legyen, a többi nem érdekel azért annyira. Most viszont nincs itt, nem tudok segíteni, ha bajba kerül és nem lehetek mellette, ha szükség van rám, neki pedig nincs erős képessége, Ruby pedig... hát lássuk be nem igazán tenném a kezébe az életemet. Megbízhatatlan és túlságosan gyerek még, főleg a viselkedése... Én magam sem érezném magamat biztonságban vele, nem hogy Andiet biztonságban tudjam. De nincs mit tenni, bármennyire is szeretném nem mehetek utána, hiszen feltűnő lenne a dolog. - Finoman szólva sem valami bizalomgerjesztő. - az öregasszony meg főleg, de az egész sem éppen az ebben a formában. Hát lássuk be a hely morbid, még hogy a hullákat viaszba öntik. Ilyet se láttam még, de őszintén szólva örülök is neki, hogy nem volt még rá példa. Ezt se szívesen nézem meg, de keresünk itt valamit és félő, hogy nem pont egy kellemes virágos parkban fogjuk majd meglelni, főleg ha rejtélyről van szó, azok a baljóslatúbb helyeken szoktak megbújni sajnos. - Jól van, de ha bármi rossz érzésed van lelépünk oké? - vagy ha nekem. Ez az hely enyhén szólva is riasztó, nem sokáig maradnék itt és persze jobban érezném magamat, ha tudnám, hogy a lányokkal minden rendben van, főleg Andievel persze. Addig nem igazán nyugszom meg, amíg mellettem nincs és amíg ki nem jutok erről a finoman szólva is kellemetlen helyről.
*Az asszony nem egy fecsegős típus, jobbára Andie beszél, a nő meg csak bólogat s ha morog is valamit az orra alatt azt csak magának teszi. Közben a hallottak alapján tervezi kit hogyan szállásol el, s noha hitte is meg nem is amit Andie korábban a házasságáról mondott, ellenőrizni nem tudja, így kénytelen igaznak vélni. Ám Rubyank már nem lesz ilyen szerencséje, őt Andie nem mentette ki holmi kamu házassággal, úgy gondolja jó helyen lesz egy családnál ahol majd a háziak lányával alhat.*-Magam is fel tudok vinni egy csésze teát, de azért köszönöm. Foglaljon helyet és igya a teáját. Jót fog tenni. *Sem Andie sem Ruby számára nem kedvező a válasz, ráadásul elég mogorva is ami nem tűr ellentmondást, vagyis Andie jobban teszi ha marad. Így azonban neki jut a lehetőség, hogy odalent körülnézzen. A nagy közös helyiség ahol a család a legtöbb időt tölti amikor nincsenek kint a földeken vagy az állatoknál, elég puritán. Sehol egy kép a falon, sehol egy csipke, csak fehér és homokszín vászon, sötét kárpit. Az ajtótól távolabbi falnál viszont ha Andie szemei elég élesek, a padlón némi karistolás nyomai láthatók, éppen a fal mentén álló pohárszék előtt. Elég halvány, félköríves, a pohárszék lábának megfelelő szélességű karcolás, vagy inkább kopás. Mintha a bútort sokszor húzták volna el a faltól s vissza.*
*A kulcsot megtalálva már éppen indulnék tovább a felfedező körutamra mikor meghallom Andie hangját odalentről. Belemerevedek a mozdulatba mint vadászkopó amikor szagot fog. Egyik kezem a fiók gombján, a másikban, szemmagasságban a kulcs s csak a szemeimet mozdítom az ajtó felé mintha akkor jobban hallanák. S lőn, lépteket hallok ami azt jelenti, hogy túl későn eszméltem. Semmi gond, lehetek ott is ahol kellene, csak némi koncentráció kérdése az egész, így veszek egy mély levegőt és megjelenítem a mosdóban saját magam kivetítését. Mire az asszony kopogás nélkül belép, „én” már ott állok az ablaknál a hasamat fogva. *-A teája, átviszem a szobába, jöjjön. Utána megmutatom hol alhat éjszaka. *Nem kis rosszallás és lenézés van a hangjában de „én” csak mosolygok és hálásan bólogatok, miközben abban a dolgozószobában a valóságos testem szinte még levegőt is alig mer venni. Csak ne oda vigyen. Szerencsére másik szobába kísér, egyik kutya másik eb, mindenhol ugyanazok a bútorok, azon csodálkozom, hogy egyáltalán vannak. Valahogy azonban el kellene csalni az asszonyságot, mert sokáig nem palástolhatom, hogy nem hús-vér emberrel diskurál.*
Elindulunk kettecskén a főutcán. Nem kell hoznia a fényképezőgépet, hiszen ha most még csak ismerkedünk a várossal, nem várható el, hogy máris dolgozzunk, majd ki fog ez alakulni. A nagy ismerkedés közepette viszont feltérképezzük, hogy miért is vagyunk itt. Vajon tényleg miért? Kelletlenül bólintok, nem gondolom, hogy a lányok kezét annyira fogni kéne. Itt most mind a négyen teljes értékű szövetségesek vagyunk, méghozzá azért érkeztünk, hogy kinyomozzuk, hogy a nevelőapám milyen szándékkal küldött ide.. Valami összekapcsol, és nem szeretnék Jeremy aggodalmaskodása miatt gátakba ütközni. - Jól van. Körbenézünk, aztán csatlakozunk hozzájuk. – Ha véletlenül mindez elhúzódna, hát istenem. Jómagam igencsak lovagias vagyok, de közben kiváncsi is most nagyon. Látom a srácon, hogy gyenge érzelmekkel viseltetik Andie iránt, amit irigylek tőle, Rubyval a gyors és szenvedélyes egymásra találás mellett sem beszélhetek szerelemről, még igencsak kóstolgatjuk egymást. - Szerintem is. Na lássuk. – Bólintok a panotikum bejárati falára ragasztott sárgás plakátot olvasgatva. Ebből egyértelműen kiderül, hogy itt nincsen temető, hanem minden helyi lakos testét a helyi viaszmúzeumban öntik körbe forró vax-szal, megőrizve őt az örökkévalóságnak. Fúj.. ki az aki hullákkal dolgozik? Jó, ott vannak a temetkezési válallkozók, de ez akkor is gyomorforgató így. Máris megcsappant a kedvem a körülnézéstől, de nem sok látnivaló van itt, ezért végül kellenetlenül vállat vonok, hogy beljebb lépjek. Itt nincsen senki most rajtunk kívül, tehát nem kell fizetni belépőért, lévén a helyieknek ez afféle temető, élethű viaszszobrokkal, külsősök pedig aligha néznek itt gyakran körbe. Talán itt lesz a megoldás kulcs valahol? Aztán mégiscsak hallunk valami mozgást, egy lefelé vezető lépcső tetején egy öregasszony forgat egy kulccsomot a kezében.. - Nem túl bizalomgerjesztő.. Megnézzük? – Suttogom oda alkalmi társamnak a kérdést, azért így van egy baljóslatú felhangja az egésznek.
Locsogok, fecsegek, de gondolom úgy is meg van a véleményük a városi emberekről, szóval nem hinném, hogy sokat ronthatnék rajta. Barátkozni meg végképp nem akarok, nem azért vagyunk itt. Egyáltalán mi a fenének vagyunk itt? Messze nem úgy mennek a dolgok szerintem, ahogy eredetileg bármelyikünk is elképzelte. Nem örülök, hogy szét kellett válnunk, nem mintha egy csoportban bármit is tehetnénk. De elég nehéz úgy csinálni bármit is, hogy igazából azt sem tudjuk, mit is keresünk. Az viszont nagyon nem tetszik, hogy az öregasszony megindul felfelé. ki tudja, Ruby mit csinál, az tuti, hogy nem a vödrös budival kínlódik, és mivel eddig nem jött le, nagy eséllyel turkál. mert valahogy ezt tudom belőle kinézni. Már pedig nagyon nem válna hasznunkra ha ez a morgós banya rajtakapná. - Segíthetek esetleg valamit? - kérdem, megtorpantva a vénasszonyt egy pillanatra. Na nem mintha sokat segíthetnék, egy csésze teát felvinni nem olyan bonyolult dolog. Ugyanakkor talán kissé hangosabb vagyok az elvártnál, de hát az a célom, hogy Ruby is meghallja, észbe kapjon. És mivel mindezt még az asztalnál toporogva teszem gyors léptekkel a lépcső aljához sietek, mindezzel még időt próbálván nyerni, hisz a nő megáll, néz, bevár. Bár kétségtelen, kissé furcsáll, de hát jobb, ha túlbuzgón udvariasnak néz, mintha rajtakapná Ruby-t valamin. - Szívesen segítek, ha tudok - teszem hozzá újra, barátságosan, udvariasan. Eh, színésznőnek kellett volna mennem...
Másodszorra már csak megtudom, hogy a fényképezés mehet-e, vagy hol nem. Azért van rá esély, hogy ahol nem az érdekesebb lehet számunkra, mint ahol igen nem igaz? Viszont ettől még nem tetszik, hogy szét válunk. Tudom Andie okos lány, de azért nem tud magára úgy vigyázni és nekem nem tetszik, hogy én se tudok rá. Tudom az utcán nőtt fel, mint ahogyan én is, de ez még nem jelenti azt, hogy ha komolyabb veszélybe kerül, vagy problémába ütközik akkor máris meg tudja oldani a dolgot, tehát jobb lenne, ha óvatos lenne és mi is óvatosak lennénk ez az, amiben teljesen biztos vagyok és jobb lett volna nem szét válni, de ez már sajnos nem fog megváltozni most hirtelen. - Rendben, de sokáig ne hagyjuk magukra a lányokat rendben? - szavakba is öntöm az aggodalmamat. Tudom én, hogy Ruby jó eséllyel talpraesettebb lehet, mint amilyen Andie és ez nem azt jelenti, hogy Andiet lenézném, csak hát Ruby a maga kiállhatatlan stílusával azért mégis csak képességgel bír és látszik rajta, hogy ha kell azért ki tudja hozni magából az állatot és akkor kő kövön nem marad. Végül azért csak elindulunk, bár sokat nem akarok időzni ott, meg hát tény elég hátborzongató az egész, bólintok is egyet, mert mélységesen egyetértek vele. - Talán ketten többre mennek, de csak gyorsan nézzünk körül és ha ez a hely ilyen... lehet, hogy jobb, ha nekik nem kell megnézni. - meg aztán lehet itt valami, ha még fotózni sem lehet, bár talán csak mert nem akarják, hogy mást is kiverjen a víz, aki a fotókat meglátja, a jó ég tudja. Azért megnézem nincs-e valami tábla, hogy nem mehet be senki, csak helyi lakosok, meg megzavarjuk az itt nyugvók békéjét. Nem szeretnék már most bajba kerülni, amikor még azt sem tudjuk, hogy miért is vagyunk itt pontosan, meg aztán nem tudjuk, hogy hogyan jutunk ki, ha mégis gond lenne, főleg ha nem is vagyunk együtt a lányokkal.
Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás Hétf. 22 Május - 8:22
Andie, Jeremy, Ryan & Ruby
*Olyan óvatos és halk vagyok amilyen csak lehetek az adott körülmények között. Még jó, hogy van szőnyeg ami elnyeli a lépteim hangját, persze semmire nem megyek vele ha az ajtó nyikorog. Bízom abban, hogy az ittenieknek sem tetszenek a nyikorgó hangok és igyekeznek azt még idejében orvosolni némi olajozással. Az első szoba ugyanolyan mint a következő, nem is igazán van hol kutassak, csak ruhás fiókokat találok, szerencsére semmi nem nyikorog, de valamennyi hangja azért csak van. Remélem a teafőzésnek is van. Edény csörgés, ilyesmi. A folyosó végén azonban nem hálószobának kikiáltott lyuk van hanem egy dolgozószoba vagy mi. Itt nincs ágy, sem mosdóasztal kancsóval és külön bejáratú lavórral – tejóég, hogy ezek hogy bírják ezt – hanem íróasztal székkel, és polcok mindenféle papírokkal, könyvekkel. Az asztalhoz megyek és kinyitogatom a fiókokat, vagyis csak az egyiket mert a kettőből a másik zárva van. Valamivel fel kell feszíteni, papírvágó kés, remek. Nem először csinálok ilyet, bár sosem voltam tolvaj, de az ember lánya gyarapítsa a tudását a maga közegében, hogy ne érje meglepetés. Egy határozott mozdulattal illesztem a kést a zárnyelvhez és billentem meg, hogy kinyíljon. Hamar le fogunk bukni az biztos, de azon majd akkor gondolkodom/unk. *
Mindeközben odalent az asszonyság jól elvan a házas Andievel. A víz felforrt, sípol rendesen de nem sokáig. Az asszonyság bögréket vesz elő és egy fadobozból ismeretlen eredetű zöld és barna füveket melyeket azonmód le is forráz egy kancsóban. Az eredmény egy förtelmes szagú és fos színű lé amit igazságosan eloszt a csészékben. Egyet külön tesz és elindul vele felfelé, hogy a kényes kisasszonynak aki még a vécét sem tudja rendeltetésszerűen használni, felszolgálja a görcsoldó teát. A többi csésze meg azért van, hátha a többieknek is fáj a hasa, ezeknél a városi modern népeknél sosem lehet tudni. –Felviszem a kisasszonynak. A városi népek kényesek mint a fehér abrosz, még a havi bajukat sem viselik.- Az orra alatt morogva battyog a lépcső felé.
*A fiókban még több papír van valami banktól és a legtöbb felszólítás a közösség által birtokolt területről. Ezek szerint bajban vannak, mert adósságuk van és el fogják árverezni a földet ha határidőre nem fizetnek. Ez mondjuk engem nem érdekel, az a nagy és öreg kulcs viszont igen, amit egy kis dobozban találok és a magamévá teszem. Ki tudja mire lesz még jó.*
Kezdőlap 
by 
Ruha 