Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
*Tudom, hogy a fehér nők szemében nem vagyok egy adonisz, de azért adok magamra. Persze nem hordok méregdrága és olcsó öltönyöket sem, utoljára Amanda temetésén volt rajtam, azóta már nincs is meg. Anyám az otthonba költözött én meg nem cipelem magammal az hétszentség. Tiszta vagyok és jól ápolt, azért erre van igényem, nem mosok annyiszor kezet mint Durya, mert ő még egy sebésznél is többször mosakszik be, de azért van nálam is néhány tisztasági szabály. Odafigyelek a testemre, szerencsés alkat vagyok a génjeimben van benne a kockahas, mégis a bőrszínem kevesebb lehetőséget nyújt a nők terén, pedig én nem vagyok válogatós. Csak a szingli anyukáktól mentsen meg a jó isten. Miss Kayla azonban az első perctől kedvel, ezt bízvást állíthatom mert jó orrom van az ilyesmihez, de nem hiszem, hogy a külsőmmel ragadtattam el. Inkább a jó kedvem, az életörömöm amit Duryának köszönhetek, annak, hogy van és az örökös vigyorgás amivel mindig optimistán látom a világot. Nincs nagy egóm, csak úgy teszek, de azt is szellemesen kezelem sosem szálltam el magamtól. Miss Kayla azonban gyakran szomorú, legalábbis savanyú képet vág ha azt hiszi, hogy senki nem látja. Sejtem, hogy valamilyen kellemetlen emlék árnyékolja be a napjait ami nem hagyja nyugodni, és szeretném is tudni mi az, mert szándékomban áll segíteni neki, hogy elfelejtse vagy legalább kezelni tudja, de meg kell várnom míg a bizalmába fogad annyira, hogy elmondja magától. addig marad az ökörködés, de a kellemesen alakult kapcsolat miatt már bizonyos határokon belül. ez a legnehezebb, visszafogni magam mert sosem tettem ilyesmit. Őszinte ember vagyok, néhány apró füllentésen amit kegyes hazugságnak hívok nem igazán hagyta el a számat igaztalan szó, a stílusom is minden bizonnyal hagy némi kívánnivalót maga után a Miss Kaylához illő körökben, de úgy tűnik ez őt nem zavarja. Tréfának szántam de belegondolva és magamat ismerve talán mégis jó ötlet ha egy ideig még Miss-nek szólítom.* -Néha azért érdemes kockáztatni. *Ám én nem fogok, amíg nem biztos a Miss Kayla talaj a lábaim alatt, addig nem, minden másban azonban…..azt nem mondom, hogy profi autóversenyző vagyok de elég rossz környéken laktunk annak idején, nekünk nem volt autónk de másnak igen és gyakran cseréltünk kormányt, a nagyobbak szinte mindenre megtanították a kicsiket, így ment ez nálunk feketéknél. Össze kellett fognunk, egy család voltunk mind, rengeteg fekete báránnyal. Autót vezetni is az egyik nagyobb fiútól tanultam meg, azt hiszem ő még mostanában is börtönben ül rablásért. Azt, hogy én nem tértem rossz útra csakis a szüleimnek köszönhetem. * -Szeretek elől állni. *Úgy hiszem ez megfelelően indokolja a gyorshajtást, de nem a Jazz miatt száguldozom, hanem mert Miss Kayla nem csak akkor gyönyörű amikor haragszik hanem akkor is amikor kicsit be van rezelve. A táskájának a markolásából arra következtetek, hogy ha tehetné, szívesen az ölembe ugrana mint a rajzfilmben a nagyságos asszony mikor megjelenik a színen Jerry. Az autó egy nagy terepjáró, hogy Jonathan kerekes széke is könnyedén beférjen, persze amikor felvett akkor nem ilyen kocsija volt hanem egy nagymama furgon amit sürgősen lecseréltettem vele, csak nem járok már nagyanyám kocsijával, hogy nézne már ki. Jonathant sok mindenre rávettem, nem is kellett nagyon rábeszélni semmire, örült, hogy velem az életminősége is jócskán megnövekedett, ezzel együtt a kedve is. Szóval a nagyautó még nagyobb odafigyelést igényel viszont biztosabb az útfekvése, egyetlen apró mozdulattal sem teszek többet mint amennyit elbír, ám a zökkenőkből ez nem tűnik ki.* -Nyugalom Miss Kayla vigyázok rád, még meg sem csókoltalak úgy istenigazából. *Nem azért a csókért vigyázok rá ezt tudhatja, csak úgy kicsúszott a számon, viszont igaz. Az az első csók nem volt az igazi, megleptem vele és nem volt ideje visszaadni, másrészt eléggé beleégette magát az elmémbe és nem hagy nyugodni a gondolat, ha az ilyen emlékezetes volt, akkor milyen lehet ha Miss Kayla is beleveti magát. Már a gondolat is felizgat, persze nem látványosan, csak fejben, egyelőre. Mire idáig jutok meg is érkezünk, lassan csorogva keresek helyet a kocsinak és hamarosan találok is. Leállítom a motort és kikapcsolom az öveket, miss Kayláét is természetesen, hiszen nem akarok egyetlen alkalmat sem elszalasztani, hogy közel kerüljek hozzá. Alig van köztünk több mint egy ökölnyi távolság.* -Megérkeztünk tündérke….Miss Tündérke. *Kipattanok és megkerülöm a kocsit, rendes nevelést kaptam, ismerem az összes pasi szabályt amivel le lehet venni a nőket a lábukról, szóval rendesen azon vagyok, hogy elbűvöljem Miss Csodapopót, ezért kinyitom neki az ajtót és a kezemet nyújtom, hogy megfoghassam az övét. Durya segített a randi szervezésben, ő adott ötletet is a parkra és szórólapot is a koncertről, fülig érő mosollyal, őszintén bólogathatok.* -Naná! Van ilyen izém is, cetlim amire ráírtak mindent. Még egy helyes kis térkép is van rajta, akarod látni? Minden pötty el van nevezve. A nagy pötty a színpad. *Amint kisegítettem a kocsiból és lezártam azt, a kabátom belső zsebébe nyúlok és kiveszem belőle a prospektust. Három oldalas, egymásba hajtható készség, középen az emlegetett térképpel. Átnyújtom neki ha kéri, egyébiránt a karomat és a kezemet dugom elé, még véletlenül sem egyértelműen.* -Szabad a karját hölgyem, vagy esetleg a kis kacsóját? *A kacsót, a kacsót, csak a kacsót nyújtsd.*
Végül is nem csalódom nagyjából erre számítottam, azt leszámítva, hogy nem gondoltam volna, hogy még kap a hátamból is egy kis ízelítőt. Az viszont biztos, hogy ügyesen kell lavíroznom, mert Rashid nem az a lavírozós fajta, én pedig még mindig bizonytalan vagyok magamban, még mindig nem tudom biztosra, hogy mit akarok, hogy mi az, ami igazán jó nekem. Kell idő, mire erre rájövök és pont e miatt vagyok jóval visszafogottabb és szolidabb, mint ő. Át kell gondolnom a dolgokat, a jövőt és hogy mi az, amire már megértem egyáltalán. Tudom, hogy neki is lehettek nehézségek az életében, hiszen mégis csak egyedül van egy gyerekkel, akit szeretett halott, de mögöttem olyan sok minden van, ami félek, hogy csak gátat szabna közénk, nem hozna semmi jót. Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy képes vagyok dolgokra, amiket el se tud képzelni, és hogy van egy húgom, akiről sosem beszéltem, aki még durvább dolgokra képes és ő meg is teszi őket, ha kell. Rashid néha úgy érzem túlságosan komolytalan ahhoz, hogy komoly dolgokról tudjak beszélgetni vele és tényleg komolyan tudjam venni őt annyira, hogy elmondhassak neki ilyesmiket magamról és a múltamról. Így viszont csak az marad, hogy talán nem érti miért vagyok visszafogott, miért szolidabb a mosolyom, mint az övé, miért vagyok csendesebb és miért nem értem minden esetben a tréfát, vagy amit ő annak szán. Most mégis megpróbálom magamhoz mérten is elengedni magamat, még azt is hagyom, hogy ő csatolja be az övemet és próbálok nem arra gondolni, hogy ennek valószínűleg jó oka van, mármint az öv becsatolásnak, nem annak feltétlenül, hogy ő teszi meg. - Az óvatosság mindig jobb Rashid. - igen a szolidabb mosoly következik, hiszen én csak tudom. Olyanokhoz volt közöm, akik ellen az óvatosság sem életbiztosítás. Olyanokat ismertem, mint Stryker, vagy épp Victor, akik nem visszafogott alakok, akik bármikor végeznek bárkivel, ha az illető már nincs hasznukra és nem segít a ténykedéseikben. Attól félek, hogy Rashid ezt nem is értené meg, talán nem is tudná feldolgozni, talán megijedne tőle és pont e miatt vagyok visszafogott és haladok lassan, mert meg kell találnom azt a pillanatot, amikor elmondhatom neki ezeket, mondhatni... időben kell szabad utat adnom neki, hogy távozzon, még az előtt, hogy bármelyikünk is megsérülne az egész miatt. - Szabadtéri koncert lesz... csak nem lesz olyan nagy tömeg. - de kétlem, hogy rá tudnám beszélni, ne nyomja tövig a gázt, így pedig érthető, hogy kapaszkodom a táskámba. Nem igazán szeretném úgy kezdeni a randit, hogy fának csapódunk, még csak nem is attól tartok, hogy ő nem vezet elég jól, hanem inkább, hogy mások. Nem bízom kifejezetten az emberekben, sosem lehet tudni, hogy mennyire figyelnek oda az utakon, és hiába figyel az egyik, ha a másik nem, abból már is meg lehet a baj, hiszen akármennyire jól vezet nem emberfelettiek a reflexei. - Még jó, hogy nem ettem be nagyon előtte. - mosolyogva rázom meg a fejemet, de azért továbbra is kapaszkodom rendesen, hiszen mégis csak elég nagy a sebességünk enyhén szólva, bár legalább már lassít. Azért ki nem szállnék, nem vagyok egy kaszkadőr alkat, hogy menet közben meneküljek. Annyira egyébként sem vészes talán a helyzet, bízom benne, hogy tényleg jól vezet. Jonathan még sosem panaszkodott. Lassan valószínűleg elérjük a parkot, már csak parkolóhelyet kell találni, hogy végül kikászálódhassak. Nem mondom, hogy nem kell pár pillanat, amíg összekapom magamat, hogy tényleg jól legyek végre, de nem olyan vészes talán a dolog. - No felmérted a terepet, hogy mi merre? - szoktak adni az efféle koncertekről mindenféle prospektusokat, amik alapján könnyebb tájékozódni, hogy mi merre van, erre talán most is sor kerülhetett, már ha gondolkodott ennyire előre és beszerzett ilyesmit és nem most fogunk vadászni. De ha már így siettünk, hogy legyen jó helyünk, akkor csak tudja, hogy a park melyik részén van a koncert és nem megyünk majd a hang után.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Central Park Kedd 17 Nov. - 7:08
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
-Nekem már az is elég, a többi jön utána, majd meglátod. Ellenállhatatlan vagyok. *Mély, torokhangú nevetést hallatok. A magabiztosságom töretlen, a randival szembeni izgatottságom egy kicsit enyhült, de lesz ez még így sem. Egyelőre nem aggódom azon hogyan sikerül, de persze ez változni fog még ahogy lépkedünk előre a programokon melyeket beterveztem. Egy házban élünk és elég sok mindent tudok már róla de nem eleget ahhoz, hogy maximálisan kielégítsem az igényeit, de tetszik ez a tapogatózó haladás. rég volt, hogy utoljára randiztam de nem veszem elő azokat a kliséket, más a helyzet és más a nő is, én is más lettem azóta bár azt nem mondom, hogy érettebb. Szavaimat a kis ördögről és a szemtelenségemről nem fenyegetésnek szánom hanem ígéretnek, a lehető legjobb értelemben, most már tudom hol a határ még akkor is ha épp randizunk és ez újabb lépcsőfokot jelent a kapcsolatunkban, nem fogom elrontani egy óvatlan megjegyzéssel vagy egy olyan érintéssel aminek nem ott és nem akkor van a helye. Eddig csak ugrattam és próbáltam kipiszkálni a nyulat a bokorból, most, hogy meg van és nem szaladt el, nem vetek hurkot a nyakára hanem finoman közeledem, répával a kezemben. Sárgarépával. * -Miss Kayla, Miss Kayla….jobb az óvatosság, ugye? *Százkarátos vigyort eresztek meg és élvezem azt a kis gurgulázó kacajt amit cserébe kapok. nem bízom el magam de azt hiszem jó úton haladok, ha nem is ma este de meghódítom Miss Csodapopót és hamarosan együtt reggelizünk. Durya is megmondta, hogy bír engem, nem lehet hiba a gépezetben, homokszem nem kerül a fogaskerekek közé, csak jó alaposan kell zsírozni. A csóknál tényleg elkalandozom egy kicsit de nem ezért kúszik egyre feljebb a sebességmutató, szeretem a sebességet és a kihívásokat, és a kis ördög már elkezdett munkálkodni bennem a tegeződéstől függetlenül. egy kis adrenalin nem ártott még meg senkinek, annál megkönnyebbülten száll majd ki a kocsiból és remélhetőleg elgyengülnek a csodás lábacskái és a karjaimba omlik. Akkor pedig jön a mai esti előétel. * -Nem fogok Miss Kayla hidd el! *A sebesség és a kanyarodás egymástól független, rám nincs semmilyen hatással, ugyanolyan nyugodtan válaszolok mint korábban tettem, de a szám azért észrevehetően szélesebbre nyúlik mindkét irányba, mikor Miss Kayla szava elakad. Látványosan fordulok felé, látom hogyan szorongatja szerencsétlen táskát és nem mer rám nézni. A valódi okát nem tudom csak sejtem, én most inkább arra tippelnék, hogy megpróbálja helyettem is figyelni az utat, mintha ugyan számítana bármit is. Csak a tekintetemmel nézek előre olykor és tartom kézben a dolgokat, elsősorban a kormányt és az irányt, de a fejemmel őt „nézem”. * -A jó helyről maradunk le. Ha hamar megérkezünk talán a táskádból is marad még valami. Nyugalom Miss Kayla, minden rendben. Rashid bácsi kész Nigel. *Újabb kanyar jön, egy kicsit megcsillogtatom a tudásomat, nem azért, hogy istenítsen hanem, hogy feljebb tornázzam azt a kis adrenalint. Talán gonosz dolog, hogy élvezem amint a magabiztossága egy kicsit alábbhagy, de hiába imádom azt is, szeretném látni a gyenge nő oldalát is, azét akit védelmezni kell, akit átölelni és magamhoz szorítani azért, hogy megnyugvást leljen a karjaimban, hogy nagyobbnak és erősebbnek érezzem magam. A kézifékes kanyarodástól a kocsi fara picit kilendül, de maradunk az úton és haladunk a célunk felé. Egy utcányival a park bejárata előtt lelassítok és a normális utazósebességet tartom. * -Mit nekünk vidámpark és hullámvasút! Igaz Miss Kayla? Bár San Franciscóban izgalmasabb lett volna, ott aztán dobálhattuk volna a fenekünket. Le és fel, le és fel. *Kezemmel még mutatom is, a levegőbe rajzolom a dombokat és völgyeket melyek a várost jellemzik. Még mindig vigyorgok, hacsak azóta nem vágott képen, de legalább itt nem szaladhat el mint a tortasütésnél, úgy kellett kapkodnom a lábaimat, hogy utolérjem mint az oroszlán elől menekülő gazellának, csak én nem voltam annyira kecses. Most viszont amíg nem állunk meg, addig itt marad mellettem. *
Annyira már megismertem Rashidot, hogy úgy sem tudja magát a végletekig visszafogni és igazság szerint nem is várom el ezt tőle. Azt hiszem - bár ezt nem fogom így az elején bevallani neki - pont azért vagyok itt, amilyen, hogy ennyire nyílt és laza és ennyire könnyen vesz mindent. Egyszerűen felszabadító nekem is ez az érzés és a hozzáállása, mintha kicsit én is elfelejthetném azt, aki vagyok, azt amik történtek velem. Azért ez tényleg jó érzés, nem annak lenni, aki vagyok, nem azon gondolkodni, hogy vajon Emma miért nem hívott, hogy vajon mi lehet vele, hogy a húgom képes-e még valaha olyannak lenni, mint amilyennek én ismertem. Valaha vidám volt és szertelen, tele reménnyel, ma pedig olyan, mint a jégcsap. Sehol sincs a régi kedvessége, sehol sincsenek benne a remények és az álmok. Vajon valaha vissza lehet még hozni ezeket, vagy sem? Nem erre most nem gondolok, most én is megpróbálok az a régi Kayla lenni, aki még hitt a jövőben és képes volt könnyedén hozzáállni a világhoz. Nem mondom, hogy tökéletesen fog menni, de azért reménykedem benne. Egy kis vattacukor és egy kis jazz a segítségemre lehet benne és persze egy könnyed ápoló, aki képes mindenből viccet csinálni. - Az ujjamról esetleg. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Nem is ő lenne, ha nem ilyen megjegyzésekkel jönne, tényleg nem meglepő, de ki tudja, hogy hová alakul majd ez a mai nap. Talán lenyalogathatja a maradék vattacukrot máshonnan is, hiszen már egy csókunk volt, bár azért az inkább csak általa alakult úgy, én nem igen csókoltam vissza rendesen. Nem volt az olyan, mint egy randi utáni, közbeni romantikus pillanat. Persze először még túl kell élni az utat, és az még hogy beköti a biztonsági övemet nem jelenti, hogy veszélyesen vezet. Eleget utazott már vele Jonathan és még sosem panaszkodott, ami persze nem jelenti azt, hogy én sem fogok. - Még ennél is szemtelenebb leszel? Az a kis ördög veszélyes... talán mégis csak jobb lesz maradni a megszokott megszólításnál. - ugratom csak, a röpke nevetés is erre utal, ahogyan oldalra pillantok, viszont ez nem tart túlságig attól tartok, mert már a kisebb utcákon sem fogja vissza a kocsi sebességét. Tudom én, hogy mik járnak a fejében és talán az enyémben is pont ugyanez játszódik le, de ha nyíltan kimondanám a végén még elbízná magát. Jobb óvatosnak lenni, ki tudja, hogy hová-merre kalandoznak el a gondolatai, ha nem vagyok elég óvatos vele. Igaz, hogy jól akarom ma érezni magamat, de mégis csak van egy tempó aminél viszont nem tudnék gyorsabb lenni. Elég régen volt már randim... vagy akármim, és a legutóbbi kapcsolatom se alakult épp a legjobban. - Na majd meglátjuk, hogy megérdemled-e. Most legalább nem kell tortát sütni, olyan nagyot csak nem hibázhatsz, ha csak... - no valahol itt belém folytja a szót azzal, hogy rálép a gázpedálra. Nem mondom, hogy sikítok, de azért erőteljesebben fogok rá a táskámra, ami az ölemben pihen. Azt hiszem tényleg kellett az a biztonsági öv. Na nem mintha nem bíznék benne, de a sebességünk nem éppen kicsi. - Netán... lemaradunk a jazz koncertről? - nyelek azért egyet, de már elmarad az oldalt pillantás. Esetleg még észrevenném, hogy ennél a sebességnél nem az útra figyel és az biztos, hogy finoman szólva is rám hozná a frászt. Inkább nem kockáztatok és megpróbálom magamat abban a hitben ringatni, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit csinál és... hogy közel van a park, nagyon közel.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Central Park Pént. 13 Nov. - 10:35
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Igen a nagy szám fog a sírba vinni, anyám is megmondta, de mit tegyek ha nem tudom befogni. Mindig mindenről van véleményem és szinte fizikailag fáj ha nem oszthatom meg másokkal. Miss Kayla esetében őszinte vagyok, tudnia kell mennyire jó nőnek tartom és imádom amikor dühösen összehúzza a szemöldökeit és a szemei csillognak mint - itt előveszem a romantikus és felettébb titkolt oldalamat - a fekete égen a szikrázó csillagok. Én vagyok a fekete ég és remélem ő lesz rajtam majd egyszer a csillag. Csak vigyorogni tudok erre a megjegyzésre, nem lehet tovább ragozni és minek is? Mindketten tudjuk, vagy én tudom és Miss Kayla nagyon erősen sejtheti, hogy nem fogok megváltozni még az ő kedvéért sem, ha jó vagyok most nagyszájúan és nem sértődött meg miattam egy életre, akkor később is számítson tőlem bolondozásra és őszinteségre, na meg alkalmatlankodásra a konyhában. Ezek után bátran vetem bele magam a lazább és könnyedebb beszélgetésbe, nem mintha az lenne a célom, hogy Miss Kayla meggondolja magát a tegeződés terén, de azért így mégis szabadabb a pálya, ja és persze ne felejtsük el mennyivel előnyösebb tegeződve csókolózni. Veszem a bátorságot és figyelmeztetés nélkül hajolok közelebb hozzá, hogy becsatoljam az övét, vigyázok rá nehogy baja essen, nem mellesleg lesz mibe kapaszkodnia útközben, mert a vezetésben is olyan vagyok mint a szám, nem tudom visszafogni. Elégedetten kapcsolom be s nézek a szemeibe, mélyen, jóóóó mélyen miközben cseppet sem palástolva szívom be az illatát. Finom és ezt ki is mutatom, mint amikor egy ínyenc beleszagol a kedvenc ételébe és majd` elalél az élvezettől. Én is körülbelül így teszek, majd muszáj még jobban elvigyorodnom mikor Nigel-nek szólít.* -Amit a kedves hölgy óhajt, a vattacukra sértetlen marad, de engedélyt kérek a maradék lenyalogatására. *Villámgyorsan ülök a helyemre nehogy kapjak egy pofont, remélhetőleg legalább a mai estére felmentést kapok a nagy szám miatt, úgy sem bántanám meg soha, épp csak felpiszkálom kicsit az érzékeit, az meg csak nem baj. Mindig is Miss Kaylának szólítottam, észre sem vettem, hogy a tegeződés után ez már nem aktuális, viszont elgondolkodom mert azt is szoktam nagy ritkán, hogy vajon jó-e ha egyszerűen csak lekaylázom, hiszen már a tegeződés is szélesebbre és pergőbb nyelvűre varázsolta a számat. Sebesen veszem be a következő éles kanyart, aztán már hosszú és egyenes út következik egy ideig, lehet jobban rátaposni a gázra és én meg is teszem, mielőtt vállat vonnék.* -Maradhatunk de akkor mi tesz féket a nyelvemre? Máris szemtelenebbnek érzem magam _Miss Kyla_, mint akibe belebújt a kis ördög. *A vigyor marad, biluxolva pislogok rá miközben az út vészesen fogy előttünk. Ráfordulok a sugárútra, itt már lesznek lámpák is jócskán, és valahol majd be kell kanyarodnom, csak azt még nem döntöttem el, hogy melyik kapu közelében teszem le a kocsit. A csókról beszélek persze, bólogatok is ha nem voltam egyértelmű, később esküszöm az leszek. Gondoltam a csókra, de azért meghagyom neki a választás jogát, az elsőt némi veszekedés követte miután romba döntöttem a konyhát és nyomot hagytam a bámulatos popóján, épp ezért érzem úgy, hogy tudnia kell, roppant boldoggá tenne ha ott folytatnánk ahol abbahagytuk. Nem a tortaformánál. * -Azt nem tudom te mire gondolsz és miről beszélsz, de én határozottan a csókról Miss Kayla. Evés közben jön meg az étvágy és az a csók.....hmmm.....mit ne mondjak csodás előétel volt. *Ha eddig nem kapaszkodott a biztonsági övbe és nem sikoltotta el magát, akkor még a kocsiban is partnerre találtam, egyem a húsát, annyira erős és határozott, teljesen más mint Amanda volt, de azt hiszem ez _jó_ így legalább eszembe sem jut összehasonlítani vele, mert igazán nem is kellene. *
Viccnek, igazság szerint nem gondoltam volna, hogy annak szánja, bár én sem voltam teljesen biztos abban, hogy mennyire vegyem őt komolyan. Talán nem is kellett volna, de közben mégis... jól esik kicsit kiszakadni a gondjaimból és azért azok akadnak bőven, bármennyire is nem akarok velük foglalkozni. Sok minden van mögöttem, sok olyasmi amit legszívesebben kitörölnék az életemből, ha ez lehetséges lenne valahogy, de sajnos nem az. Így hát akár egy randi erejéig megpróbálok én is kicsit alkalmazkodni, kicsit olyan lenni, mint ő, bár biztosan nem fog úgy menni, de ha már csak a közelébe is érek az is valami. Azt szokták mondani, hogy a jó kedv ragályos, ahogyan a szomorúság is, de én nem vagyok szomorú, csupán elkeseredett és ezt elég jól rejtem, tehát talán át tudom venni a vidámságát, ha vele vagyok és egyébként is Rashid tényleg jó ember ezt Jonathan is alátámasztaná és biztos vagyok benne, hogy Durya is. - Igen, azt hiszem ezt már volt párszor szerencsém megtapasztalni. - de mégis csak elmosolyodom. Most nem fogom őt számon kérni és hibáztatni sem semmiért, hiszen szórakoztató társaság és tudom, hogy még meg is nehezítem a dolgát azzal, hogy a cipzár felhúzására is megkérem. Ha innen nézem akkor nem csoda, hogy az agya még az átlagosnál is lassabban pörög és ilyesmik csúsznak ki a száján. Legalább ennél jobban nem ragadtatta el magát, hiszen ott voltunk a tora sütésnél is, akkor aztán sokkal inkább túlzásba vitte a szája... használatát, vagy hogy is fogalmazzak. Ehhez képest most egészen visszafogott, a vicceit pedig már mondhatni megszoktam annyira, hogy ne vegyem őket sem bántónak, sem pedig sértőnek, hiszen tudom jól, hogy nem annak szánja. Rashid szimplán csak ilyen, nyílt és szabad szájú és ha már randin vagyunk akkor ehhez megadom neki a tegezés szabadságát is. Már épp elég ideje élünk egy fedél alatt ahhoz, hogy lassacskán elhagyhassuk a magázódás állapotát, főleg ha még egy randi is belefér a dologba. - Érzem én, meg van az összhang és a harmónia is. - még halkan fel is nevetek, hogy képes még ebből is ilyen kissé talán túlzó viccet csinálni, pedig tényleg csak egy átlagos tegeződésről van szó, ami cseppet sem meglepő esetünkben, ha már kettecskén megyünk szórakozni, még ha csak a parkba is,bár nincs nekem semmi gondom a parkkal, a jazzt is szeretem, kellemes és békés dallamokat ad. Nem is tudom, hogy ő hogyan fogja elviselni őket, hiszen sokkal inkább a gyors és pörgős dalok az övéi, no de majd meglátjuk. Azért egy pillanatra meglep, amikor ő hajol, hogy becsatolja az övemet, de végül nem állítom meg és nem is szólok rá, hogy talán nem kellene, csak hagyom neki, hogy átnyúljon felettem és szépen becsatolja helyettem. - Azért remélem, hogy nem mindent te csinálsz ma helyettem, a vattacukromat én enném egyedül... Nigel. - a mosolyomból láthatja, hogy kivételesen nem lépett át vészesen semmiféle határt és azt is, hogy nem zavar a közelsége és a vezetési stílusában is bízom. Épp eleget furikázta már Jonathant ahhoz, hogy ne gondoljon, hogy esetleg balesetet okozna. Úgyhogy nem kap pofont és még csak rosszalló tekintet sem, csak egy kétkedő szemöldökráncolást, amikor újra csak Miss Kaylaként emleget, mivel azért ez kissé fura nekem, miután elvileg már a tegeződésnél tartunk, bár tőle azt hiszem nem kellene ilyesmin meglepődnöm. - Ezen sem lepődöm meg, de kérlek mi lenne, ha maradnánk egyszerűen csak a Kaylánál? Lehet róla szó? - nem egyszerűbb lenne, főleg ha már nem a birtokon vagyunk, akkor még sem kellene ennyire formálisan beszélgetni, én legalábbis örülnék neki, ha váltana szép lassan, ha nem is megy azonnal, de ha már tegeződünk. Aztán viszont őszintén szólva elsőre nem igen értem, hogy mire a nagyon komoly pillantás és mi az, amit annyira el akar nekem magyarázni, ezért kissé értetlenkedve nézek rá oldalra. - Azt hiszem most nem vagyok benne biztos, hogy értem, de... remélem, még mindig a csókról beszélünk? - őszintén szólva nála nem lehet az ember biztos benne, hogy mikor mire akar kilyukadni, de azt hiszem erről lehet szó, aztán persze majd kiderül. Nem szokott zavarban lenni, bár ma már azt hiszem sikerült ezt valamelyest kihoznom belőle a cipzár kérdéssel, de majd csak megtalálja a hangját. Nem is ő lenne, ha nem így lenne.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Central Park Szomb. 7 Nov. - 20:58
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Miss Kayla jó nő, nagyon jó nő, ám nem csak ezért hívtam el randizni. az igazság az, hogy először csak viccnek szántam, nem mintha nem lennék oda érte vagy nem lenne az esetem, nagyon is az. Ám akármennyire is nagy a szám és néha átlépek bizonyos határokat, azért tudom hol a helyem és egy Kayla Silverfox kaliberű nő azért valljuk be nem egy fekete ápolóra várt kislány kora óta. Szóval, nem gondoltam komolyan a randit, mert nem hittem, hogy sikerül. Ó, hát azért nem mutattam a meglepődésemet ami igen kellemesen hatott a kicsi habos lelkemre, és éppen ezért az érzésért vagyok hajlandó annyi mindent tenni. Vagyis nem tenni, tehát igyekeznem kell befogni a számat különben alaposan elrontom a dolgot, mint a tortasütésnél, bár a mai napig szentül hiszem, hogy nem tettem rosszat. A vaj az vaj, és én jó vastagon szeretem, és ez a sütés-főzés nem olyan dolog, amire azt mondhatnák; „A nem tudás nem mentség.” Ma megpróbálok, ismétlem, megpróbálok jó fiú lenni. Mindjárt el is rontom.* -Egyetértek a legteljesebb mértékben. Csak tudja Miss Kayla az agyam sokkal lassabb mint a szám. *És megint félreérthető vagyok, de ezért már nem kérek elnézést csak vigyorgok. Fog ez menni sokkal jobban csak elhatározás kérdése, amit nem könnyű betartani amikor a férfiember érzékeit pucér és formás háttal, kerekedő popsival bombázzák. Nem csak a ház küszöbét lépem át, hanem ezzel együtt az első nagy akadályt is amivel szembe kerültem váratlanul. Büszke lehetek magamra és annyira úriember vagyok amennyire tőlem telik, még a kocsi ajtót is kinyitom, a kezemet csak azért nyújtom, mert hát szent vagyok a magam elgondolásában és minden szentnek maga felé hajlik a keze. Aki ezt kitalálta jó nagy barom lehetett, egy férfi sem igazán szent, de ezzel mindenki azzá avatja magát. Ha már a hátát nem csókolhattam végig, éreznem kell a kezét, a finom bőrét, csak egy kis előlegre vágyom, hogy érezzem megint vagyok valaki. Amanda mellett valaki voltam és az ő elvesztésével önmagamat is elveszítettem, majdnem Duryát is, a kicsi lány rángatott vissza a gödörből, ám igazán sosem találtam önmagamra a flörtölés rögös útján sem. Miss Kayla igencsak erős kedvet adott hozzá és amennyire oda vagyok érte nem szúrhatom el. Ezért is árulom el, hogy mit terveztem mára, mert ha még sem jó még mindig lehet változtatni, persze miután feltápászkodtam a padlóról. Nem leszek meglőve, jó lesz a park és a jazz is. A tegeződő hangnemen meglepődöm de nem annyira, hogy hápogjak, én ugyan még az ágyban is magáztam volna Miss Kaylát ha nem szól, de azért így mégiscsak könnyebb és azonnal kapok az alkalmon nehogy meggondolja magát.* -Tök szuper…mármint örülök………hoooogy örülsz! Tegeződünk is?! Ezt már szeretem, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Érzed az összhangot, a harmóniát? *Néhányszor megugráltatom a szemöldököm és vigyorgok hozzá, egyértelmű, hogy jól érzem magam és ezzel a gesztussal levett némi feszengést a vállaimról. Besegítem a kocsiba, nagyon óvatosan és halkan csukom be az ajtót miközben lehajolva is őt nézem, nem múló százkarátos mosollyal. Villámgyorsan megkerülöm az autót és beülök mellé, a biztonsági övért nyúlok, nem a sajátomért hanem Miss Kaylán keresztül az övéért.* -Fő a biztonság. Nem miattam, áááá dehogy, én jól vezetek, mint Nelson Piquet vagy Nigel Mansell, Alan Prost már elbújhatna mellettem. Komolyan…nem hiszed? *Megingatom a fejem, kétségek között hagyom legalábbis így tervezem. Ha engedi bekapcsolom az övét de ha rácsap a kezemre azt is megértem. erről jut eszembe, hogy le kellene számolnom mára az összes meglepetéssel, mielőtt még egy jókora pofonnal gazdagodom. Újabb vallomásra készülök.* -Tudom Miss Kayla, hogy nagy a szám, de nem tehetek róla, így születtem, szóval előre is bocsánatot kérek ha szemtelen lennék, nem szándékos, esküszöm. És annyi vattacukrot kapsz amennyi beléd fér, és sétálunk meg jazzt hallgatunk és….ja, hát persze a csók is eszembe jutott de csak ha nagyon akarod. *Megvonom a vállam mint akinek nem fontos, de aztán vigyorgok egy sort, amit ezek után mondok azt viszont halál komolyan gondolom.* -Ó, dehogy, vagyis eszembe jutott de….imádnám ha….érted? *Padlógázzal indulok.*
Azért van róla sejtésem, hogy mennyire örül ennek a mostani helyzetnek, hogy bizonyára kiélvezi azt, hogy nézegetheti a csupasz hátamat és ha rajta múlna akkor még ennél többet is kiélvezne, de egyelőre mást nem tehet meg, mint hogy felhúzza a cipzárt és ennyivel is segít nekem, hogy mihamarabb elindulhassunk. Arról nincs fogalmam, hogy a hátam mögött mi játszódik le, de biztosan nem lennék miatta mérges, sokkal inkább jól szórakoznék a helyzeten, de nincs akkora tükröm és olyan elhelyezkedéssel, amiben pont visszatükröződne az általam nem látott jelenet. Az már meg sem lep ezek után, hogy azt szeretné, hogy a nyakát szaglásszam. Épp csak pár pillanatra sikerült az akciómmal kilendítenem a tőle megszokott bohó állapotból, aztán már vissza is változik azzá, akit megszoktam, amit én csak széles mosollyal konstatálok, a szíve összetörését is, ami mellé még kap egy kellemes kis fejárázást pluszban, hiszen mindketten tudjuk, hogy csak rájátszik a helyzetre, mint mindig. - Igen azt hiszem... mint mindig most i túl sokat beszél, néha át is kellene gondolnia előtte. - de a hangulatomat most sem rontja el ezzel, bár talán tényleg kissé szemtelen volt, hiszen már arról beszél, hogy még nem jött ki a gyakorlatból és nem hiszem, hogy ez most a randira vonatkozik csak, nem pedig inkább valami másra, amikor a ruhán a cipzárat nem fel, hanem inkább lefelé kell húzni. Aztán csak kiderül, hogy hová megyünk, mielőtt még beszállnék a kocsiba, amihez előzékenyen még az ajtót is kinyitja nekem. A cipőm kényelmes, tökéletesen alkalmas lesz egy könnyed kis sétára, ez nem is kérdés és biztosan jól is fogom érezni magamat, erről majd ő fog gondoskodni, nem gondolnám, hogy ne így lenne. - Tökéletes lesz, szeretem a jazzt és... bár régen ültem már körhintán és plüss mackóm sincsen, de biztosan élvezetes lesz. Illik hozzád ez a program. - itt váltok át tegezésre, hiszen ha már randizni megyünk, akkor mégis csak így illene nem? A régi időkben volt divat a magázódás és talán neki sem lesz azért annyira furcsa, ha váltunk, bár a fene tudja, hogy csak abból hogy én megteszem evidens-e neki, hogy ő is megteheti. Ha nem, hát majd külön szólok neki róla és akkor már tudni fogja. - Az időnk is csodás, pont illik egy parki sétához és azt hiszem akkor jó cipőt választottam. Remélem, hogy lesz vattacukor is, nem is emlékszem mikor ettem ilyesmit legutóbb. - esetleg egy kis hot dob, vagy sült kolbász. Nem járok vásárokba és mulatságokba sem, ez nem olyasmi, ami beleférne az életembe, sem időben, sem stílusban, meg aztán az ember egyedül nem megy ilyen helyekre, amikor egyébként is teljesen szét van esve az élete, de biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magamat, hiszen Rashid mindig tudja, hogy mivel lehet feldobni az ember kedvét, ha az épp nem ölel fel elegendő magasságokat.
♫ Yours ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Central Park Hétf. 2 Nov. - 7:54
Miss Kayla & Rashid
Rendez-vous
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Szeretem a hátul cipzáras ruhákat, minden tekintetben, hiszen elég csak átölelni és máris helyben van a kezem, viszont ez a mostani....régen volt már, hogy ilyet csináltam, utoljára Amanda fordított nekem hátat és kért meg, hogy húzzam fel, akkor végigcsókoltam a hátát a gerince mentén ő pedig halkan sikongatott. Most ezt nem tehetem meg és nem is lenne ugyanolyan. Eszembe jut Amanda, de nem leszek szomorú, már túljutottam rajta és csak a szép napokra emlékezem azokból hál`istennek több van. Az igazság az, hogy bár táncot lejtek Miss Kayla háta mögött és elememben érzem magam, majdnem a nyelvem lógatom érte, azért rendesen izgulok is. Régen randiztam, akkor még más idők jártak, nem én vagyok nagyon öreg hanem a világ rohan túlságosan előre, és nem igazán tudom, hogy manapság milyen szokás dívik ezen a fronton. Kitől is kérhetnék tanácsot? Jonathan még nálam is öregebb ahogy Mrs. Potts is, Durya pedig, hát nos ő remélem/sajnos még nincs benne ebben. Jamie-t pedig már régen láttam és fogalmam sincs hol keressem, ráadásul ez most sürgős is lett volna, csak Jonathan állapota miatt halasztottunk, de pont ezért nem is volt időm a fura srác után kajtatni. Legalább három általam humorosnak vélt beszólás jut eszembe, de tanulva a konyhai nagyjelenetből, most inkább nem kísértem a sorsomat, gyanítom úgy is lesz elég bakim amiket majd később jóvá kell tennem, szóval most tökéletes úriember akarok maradni. Ez persze nem fog sikerülni de a szándék a fontos. Szóval nem jegyzem meg, hogy még jobb lesz ha inkább leveszem róla a ruhát. A virágért való köszönetre - mert végre úgy érzem valamit jól csináltam - széles, százkarátos vigyorral válaszolok. Örülök mint majom a farkának, a sajátomnak viszont most nem annyira. Csak finoman és érzékkel közeledem de senki ne vessen rám követ azért mert időnként kibújik belőlem az igazi valóm, ahogy a parfüm szagolgatására buzdítom és játszom meg a sértődöttet mikor az elmarad. A szívemhez kapok.* -Miss Kayla, most összetörte a szívemet. *Lopva körülnézek a szobájában míg cipőt válogat, a fene sem gondolta, hogy ez ekkora dilemma, de türelmesen kivárom, akár a holnapi reggelt is. Persze akkor már nem ugyanaz lenne a program amit mára terveztem be, igazából meglepetésnek szántam, és mindaddig tartottam is magam ehhez az állásponthoz, míg belém nem karolt és nem kérdezett rá. Én úriember? Talán nem ezt gondolja ha megtudja hova akarom vinni, de mégis jobb ha előre bevallom és még változtathatunk, mintha meglepetésszerűen szembesül vele és elrontom az egész estéjét.* -Meglepi lett volna de azt hiszem jobb ha elmondom és ha nem tetszik akkor mehetünk máshova. Az az igazság, hogy régen randiztam már. Persze nem jöttem ki a gyakorlatból ha esetleg attól fél, hogy.....tudja Miss Kayla?! Neeem, attól nem kell félnie, bármikor amikor úgy érzi én készen állok......Megont jártatom a számat. *Egy kicsit elszaladt velem a ló megint, de remélem nem voltam túlságosan szemtelen, mert azért az nem lenne jó. Közben kiérünk a ház elé, a kavics csikorog a cipőink alatt, megint csak lopva nézek a lábára és figyelem mennyire ügyes abban a cipőben amit végül sikerült kiválasztania. Kinyitom a kocsi ajtaját és a kezemet nyújtom, hogy segítsek.* -szóval a parkra gondoltam, ott sokféle program van, és gondoltam ha már annyira különbözik az ízlésünk a zene terén, próbáljunk kompromisszumot kötni, mert nem mindegy, hogy mit hallgatunk majd együtt a reggeli mellett. Szóval jazz fesztivál van a parkban, és az a kis vidámpark is, tudja a vágtató lovakkal a körhintán és ha szeretné megszerezni a nagy plüssállatot szívesen eldobom a konzervdobozokat. Na mit szól? *Kicsit bólogatok bár nem vagyok tudatában, de a gondolataim már azon járnak, hogy igent mondjon. Ha nem jó a park és a fesztivál, meg vagyok lőve.*
Egyetlen momentumot nem gondoltam csak át rendesen, még pedig, hogy ki fogja felhúzni a ruha cipzárját. Persze az ember megoldja, ha nincs más út, megszenved vele és felcincálja valahogy, de ha már van segítség, akkor miért ne kérjem meg rá? Nem gondoltam volna, hogy tényleg az ajtóban vár meg, mármint a főbejáratnál, de arra sem számítottam, hogy majd itt az enyémnél kopogtat és még beljebb is tolja kicsit az ajtót. Ha jól sejtem egyébként is leselkedni akart, csak azt hiszem nem erre a látványra számított, mert azt még én is észreveszem, hogy úgy istenesen le van fagyva, amikor szembefordulok vele és megkérem, hogy segítsen felhúzni azt a kis nyavalyát. Nem tehetek róla, nem szép tőlem, de azonnal mosolyra húzódik a szám, amikor még a szavakat is olyan nehezen formálja, miközben egyébként a beszéd soha sem szokott neki gondot okozni, most viszont jól láthatóan szenved. Jól van, valahol megértem, és már az is megfordul a fejemben, hogy visszakozom inkább, de végül csak hátat fordítok neki, tartom elől a ruhát félkézzel, a hajamat pedig a másikkal simítom oldalra, hogy ne legyen útban. - Még jobb lesz, ha tényleg segít felvennem. - azért azt én is összerakom, hogy feleslegesen sok idő telik el, amíg nem kezdi el a cipzár felhúzását, de mivel nem tesz olyasmit, ami zavarba ejtő lenne, legalábbis én nem látom, így nem teszem szóvá a késlekedést, csak csendben várok, amíg eljutunk addig, hogy megtegye, amire kértem őt. A cseppnyi elszólásra újfent csak nem láthatja, hogy szélesedik a mosolyom. Na igen, tisztában vagyok a ruha adottságaival és most már abban is biztos vagyok, hogy mindenképpen jó választás volt, hiszen még a szava is elakadt és ha egy olyan beszédes alakkal ilyesmi történik, mint amilyen Rashid akkor azt hiszem mondhatjuk, hogy teli találat a szín és a fazon is, de utóbbi biztosan. - Igen, nagyon szép a virág, igazán kedves, hogy ezzel is meglepett, köszönöm! - át is veszem tőle, hogy aztán elhátráljak és keressek egy szabad vázát, hogy aztán a kis fürdőben engedjek egy kis vizet, ami a szobámhoz tartozik és beletehessem a virágot. Közben a szavait hallva önkéntelenül is felnevetek és csak megrázom a fejemet. - Így is tökéletesen érzem. - nem lep meg, hogy ilyesmit dob be, sőt nem is ő lenne, ha nem tette volna. Azt hiszem ez az este tényleg szórakoztató lesz, ha már az elején így sikerült kiakasztanom, de azért visszahozta a formáját egészen gyorsan. Cipő kérdésben nem sokat segít, az elsüllyedés részen még meg is emelem a szemöldökömet. Hát mocsárba megyünk, vagy hová? Oda azt hiszem nincs alkalmas cipőm, de remélem, hogy nem erről lesz szó, nem készültem durva terepre, ahhoz ez a ruha nem kimondottan alkalmas. - Na jó... akkor én döntök. - végül sikerül találnom egy enyhén magassarkút, aminek azért nem olyan vészes a sarka és teltebb, szélesebb is, hogy ha esetleg a terepviszonyok nem tökéletesek akkor se bokaficam miatt kelljen megszakítani a randit. Rashid épp eleget dolgozott érte, hogy ne az legyen a vége, hogy a karjaiban cipelhet haza, mert egy rossz lépés miatt sikerült kivégezni a lábamat. Amikor készen vagyok még magamra kapok egy enyhén barack színű blézert, ami illik a ruhához és a hasonló színű cipőhöz is, csak aztán karolok belé és indulhatunk el kifelé. - Igazi úriember Rashid, köszönöm. És mi a terv, hová megyünk? - egyáltalán tudhatom a részleteket, vagy majd csak akkor, ha már odaértünk? Azért kíváncsi vagyok, főleg hogy mi az, amihez ennyire oda kell figyelni a terepviszonyokra is, meg a jó cipőre. Ha jól sejtem akkor lesz majd séta is benne bőven. Olyan lábbelit vettem, ami nem töri fel a lábamat, amit már bejárattam. Randira nem megyünk újonnan vásárolt cipőben, annak biztos, hogy nem lenne jó vége, nem akarok vértől áztatott cipővel sem randit zárni. Ha már sikerült ezt összehozni, akkor lehetőleg ne szúrjuk el ilyen buta bakikkal.
♫ Yours ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: Central Park Szer. 28 Okt. - 19:27
Miss Kayla & Rashid
Rendez-vous
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Miss Kayla mindig olyan csini és pontosan tudja mi áll jól neki, van stílusa és fiatalos eleganciája, remélem így mondják, azért nem hangoztatom nyíltan. Sokszor elképzeltem az általam már látott ruháiban, kíváncsi voltam melyiket választja, és pár olyanban is elképzeltem amit a konyhában hagyott női magazinban láttam, amikor Duryának mentem sütit csenni. Volt egy piros ruha, jó szűk, amolyan testhezálló, a modellen irtó jól nézett ki, Miss Kayla popóján remekül állna. Persze egy kéknek is örülnék, vagy egy nadrágnak, elvégre nem szexelni viszem, hogy gyorsan le lehessen húzni róla, viszont a nadrág is csoda jól áll neki, mondjuk egy fekete, fehér, átlátszó blúzzal, egy smaragdzöld ami kiemeli a szemeit. Egy napsárga passzos ami hozzám passzolna, egy dögös fekete. A végén már egészen elrugaszkodtam a valóságtól, Jonathan szólt rám, hogy elég meleg már a víz, nem szereti a gőzfürdőt. szóval ezek után érthető ha kíváncsibb voltam egy gyereknél és meg sem vártam, hogy a kopogásom után kiszóljon, hát bekukkantottam. Csak két centire nyitottam ki az ajtót, már ezért kaphattam volna egy marha nagy nyaklevest, de a büntetésem egészen más volt. Még nem öltözött fel, én meg csak néztem először a pompás fenekét és a csupasz hátát, majd amikor megfordult azért imádkoztam, hogy gyengüljenek el a kezei melyek a ruhát tartották. Kicsit kiakadtam, eltátottam a számat és a homlokom csókot váltott az ajtóval. * -Öööö….öööö…..~muszáj?~ …..aha. *Nesze neked öreg, nyalhatod a sót, kaptál egy kis mézesmadzagot meg egy képzeletbeli pofont. Értelmes szó nem igazán hagyja el a számat, csak bámulok mert piszok jól néz ki és ma velem randizik! Megfogtam az összes isten lábát. Fel kell húznom a cipzárt a ruháján ami azt jelenti, hogy még egyszer hátat fordít nekem. Anyám, aki az otthonban vagy! Kitárom az ajtót és harcra készen állok, mármint a ruhazárásra, pedig a nyitásra inkább vevő lennék ezek után. Dehogy jut eszembe, hogy a virágot átnyújtsam neki, elterveztem hogyan adom át, ez nem volt benne a tervben, így mivel útban van a fogaim közé veszem és táncot lejtek Miss Kayla mögött. Széles vigyoromat úgy sem látja, és Azt sem amit a két, immár szabad kezemmel művelek. Nem érintem meg, de úgy csinálok, ujjaimmal végigsimítok az alakján, kiváltképp a popóján…a levegőben. * -Ez a ruha! Remekül feszü….fest benne Miss Kayla. *Eljutok odáig, hogy elindítsam azt a francos cipzárt felfelé, szép lassan, hogy minden pillanatot ki tudjak élvezni, véletlenül…de tényleg, esküszöm véletlenül még hozzá is érek a bőréhez, hát az mesés. Lelki szemeim előtt már pucéran fekszik egy halom selyem gyűrődései között. Mikor visszafordul a virág még mindig a fogaim között van, későn de annál gyorsabban kapok észbe és veszem ki majd nyújtom át egy bocsánatkérő, bánatos kutyaszemes arccal. * -Bocsánat….csak….kicsit útban volt. Szép ugye? Tegye vízbe Miss Kayla, megvárom. Köszönöm, tényleg mesés? Itt is szagolja meg *Nyújtom a nyakam felé oldalra fordítva a fejem.* -Itt még jobban érezni. *A cipő kérdésre persze önkéntelenül is lenézek a lábaira, ha lehet, akkor a lábfeje még formásabb mint a popója, de azt hiszem csak elgyengültem a látványtól. Nem ez a fétisem. * -Cipő! Igen, hát…jó cipőt vegyen. Amiben sokat lehet tipegni, és nem süllyed el benne. *Mittudomééén, hogy milyen cipő kell a parkba, láttam már karón varjút, tűsarkakon tipegő cuki lányt is aki úgy szelte a métereket mint Kawasaki az autópályát. A karomat nyújtom amint meg van a cipő meg a kabát vagy akármi, és már mehetünk is. *
Még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez a randi dolog jó ötlet, hogy itt van az ideje annak, hogy elmenjek... bárhová is. Még Emmával sem tudtam rendezni semmit, azóta sem hívott. Persze a születésnap remekül sikerült, tényleg nagyon élveztem és Mrs. Potts is örült annak ellenére, hogy aztán bizonyára nem értékelte, hogy minden edény máshol volt, mint amit már megszokott, mert abban biztos voltam, hogy bár Rashid nagyon igyekezett rendet tenni, nem biztos, hogy mindent úgy is pakolt el, ahogyan azt kellett, mi nők pedig közismerten allergiásak vagyunk arra, ha a fontos dolgaink máshová kerülnek, mint amit eddig megszoktunk. Egy biztos viszont, ennek ellenére nem mondtam le a randit és igazság szerint nem is találnék rá megfelelő indokot, tehát e miatt főleg nem is illene. Ettől még persze kellően tartok attól, hogy menni fog-e. Rashid kedves, tényleg, figyelmes, de közben ott a múltam, amit nem ismer és ott van egyáltalán csak a jelenem is, amit szintén nem. Így a kettővel együtt már sokkal bonyolultabb ez az egész, csak neki erről fogalma sincs. Mindezek ellenére szépen kicsíptem magamat. Tudom, hogy azt mondta öltözzem lazán, ezért nem is vettem fel kosztümöt, mint általában, az tényleg túlzás lett volna, de ha már randi, akkor mégis illik kinézni valahogy. Na persze ettől még eleget gondolkodtam azon, hogy mi is lenne a megfelelő, nem csoda, ha még most is van jó néhány ruha az ágyamon, de végül épp egy vörös darabba tornászom bele magamat, amikor nyílik az ajtó pár pillanattal azután, hogy meghallom a kopogtatást. Enyhe zavarban fordulok meg gyorsan. A hajamat már belőttem, a smink is meg van, csak a ruha hiányzott, azt döntöttem el a legnehezebben és persze a szokásos gond felmerül, ami nőknél nem ritka, az a bizonyos cipzár. Vajon miért van, hogy ezeket a ruhákat ritkán lehet egyedül egy könnyen felvenni? Mert most is erről van szó, kellene segítség, egyedül biztosan beletörik a bicskám a dologba. Zavartan köszörülöm meg a torkomat, ahogyan közelebb lépdelek az ajtóhoz, még mezítláb, csak könnyedén, elől tartva a ruhát, hogy még véletlenül se csússzon le. - Segítene, ha már ilyen korán jött? - és persze egészen a szobámig, és még véletlenül sem az ajtónál várt meg, ahogyan azt ilyen esetekben szokták, bár talán tényleg fura is lett volna, ha egyszer egyébként is egy helyen élünk nem igaz? Meg is fordulok persze és eltűröm a hajamat is, ami egyébként lazán kiengedve omlott eddig a vállaimra. Valamelyest már én is felügyeskedtem azt a fránya cipzárt, de így is a hátam alsó harmadát takarja csak, még bőven van hová húzni, hogy elérje a lapockám közepének a vonalát. A virágot csak akkor veszem át, ha nyújtja e közben, és addig fogom, amíg felhúzza a cipzárt, csak aztán fordulok meg, hogy puszit nyomjak szigorúan az arcára. - Köszönöm! Mesés az illata. Milyen cipőt vegyek? - nem tudom pontosan hová megyünk, magassarkú körömcipő, vagy valami könnyedebb lapos, amiben hosszan lehet sétálni? Persze jó eséllyel még egy kardigánt azért veszek fel magamra majd indulás előtt, valami pirosat, ha hűvösebb lenne és persze, ha olyan helyre mennénk, ami kinti. A lábamat harisnya takarja, már nincsenek olyan nagy melegek, mint nyáron, a szoknya pedig kellően rövid, fázni pedig nem akarok, ne e miatt kelljen hamarabb eljönni akárhová is megyünk. Persze még mindig beleszólhat, hogy mégis mást vegyek fel, az ágyon többféle ruha is ki van készítve, csak hát végül nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne az, ami tényleg ilik a helyzethez, főleg hogy még nem tudom a pontos végcélt.
♫ Yours ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Central Park Csüt. 22 Okt. - 21:05
Miss Kayla & Rashid
Rendez-vous
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Mrs. Potts születésnapi bulija remekül sikerült, két torta volt a végére és a konyha is ragyogott, néhány edényét még ma is keresi azt hiszem. A randevúm Miss Csodapopóval azonban már nem ilyen könnyedén csúszott a vajban, el kellett halasztanunk Jonathan miatt. Persze Miss Kayla megértette, de azért mégis elég rosszul jött ki. Viszont volt időm megbeszélni Duryával, hogy mégis hova vigyem a konyhatündért ahol nem csak velem érzi jól magát. Végül minden készen állt, megszerveztem mindent, Jonathant is kikúráltam, és a megbeszélt időpont után három nappal már készülődhettem. Addig is találkoztunk a házban de keveset és nem főztünk együtt semmit, Mrs. Potts ugyanis kitette a szűrömet onnan. Megint. Pedig úgy csillogott a konyhája mint Salamon töke, de a torta után újra egyeduralmat akart és én nem ellenkeztem. Volt időm izgulni is, ez volt a legrosszabb, sok éve annak, hogy randevúra hívtam Amandát, ő volt az utolsó nő akit elhívtam és azóta nem foglalkoztam ilyesmivel. Legalábbis komollyal nem, az udvarlás és flörtölés, meg a többi az nem számít, az nem fontos találka, olyan amitől az ember vár is valamit, mármint nem szexet, persze ha mégis….hát madarat lehetett volna fogatni velem, de nincs olyan szerencsém, másrészt Miss Csodapopót nem egy éjszakára akartam meghódítani, ő amúgy is nehéz eset, finoman kell körüludvarolni, nem mindent ami belefér. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy csak állok vele szemben és nézem a gyönyörű szemeit, csak állok és nézem, elmerülök benne és érzem a teste melegét, a leheletét az arcomon, vagy inkább a nyakamon, mert annyival kisebb nálam. ha az arcomon szeretném érezni a leheletét akkor nagyon le kellene hajolnom, vagy felpakolni őt a konyhapultra, na de hát, ahol ételt készítünk ott nem játszunk. Úgy készültem mint egy tini az első randevújára, Durya persze kikészített nekem öltönyt, meg nyakkendőt, fehér inget, de közöltem vele, hogy nem temetésre megyek, mire sártetten felhúzta a pisze orrát az égbe, sarkon fordult és távozott, miután fensőbbségesen közölte, hogy magamra maradtam. Na jó, az öltönyös fickó nem én vagyok, ha így nem kellek, akkor maradunk a flörtölésnél. Végül a programhoz öltöztem, meg persze magamhoz, tükörbe sem kellett néznem, azt a nők csinálják és képesek órákig előtte állni, aztán mikor az ember már elunta magát, közlik, hogy „ez a ruha nem jó” és újra kezdik a szekrénytúrást. Jobb esetben találnak valamit, rosszabb esetben újabb tény kerül napvilágra, miszerint „nincs egy rongyom se”. Miss Kayla biztosan nem fogja ezt eljátszani, ahogy ismerem, már készen áll és azt várja, hogy az óra mutatója végre odaérjen a tizenkettesre. Én is kész voltam – teljesen – rohadtul izgultam, hogy megfeleljek, hogy a program is jó legyen, kitettem magamért, hiszen a fejemet is frissen borotváltam, csillogott mint Mrs. Potts konyhaköve és csempéi, illatfelhőben úsztam amit Jonathantól kaptam kölcsön, a kezemben virág. (!) Igen, virágot vettem és nem szándékoztam ezért a nappaliban várakozni, mert úgy is visszamenne a szobájába, hogy vázába tegye, szóval elébe mentem a dolgoknak, Miss Csodapopó szobájának ajtaján kopogtam teljes harci díszben, százkarátos vigyorral az arcomon, majd lassan lenyomtam a kilincset és kettő centire benyomtam az ajtót. Én szóltam, hogy itt vagyok, kopogtam.* -Miss Kaaaylaaaa! Itt az időőőő! Hoztam meglepit is! *Nem kukkoltam, á dehogy, arról nem tehetek, hogy két centi résen is belátok, néztem a hangom után.*
Kezdőlap 
by 
ϟ 
