Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
*Elvileg két oldalon állunk, ezért kétféleképpen szemléljük, látjuk a dolgokat, ezzel nincs is semmi gond. Dűlőre fogunk jutni, feltéve ha megtudunk néhány dolgot. Addig próbálom megérteni és elfogadni azt amit ő mond, hiszen róla van szó és a hozzá hasonlókról. Nem élek benne az ő világában, nem tudom mióta élnek már köztünk, nem tudom milyen érzés lehet állandóan bujkálni és titkolózni, de tényleg próbálom elképzelni. Ezen a ponton hajlamos vagyok igazat adni neki, rábólintok és megadom magam. Részemről csak egy gondolat volt amivel talán változtatni lehetne a helyzeten, valamit tenni kell, nem ülhetnek ölbe tett kezekkel, hogy várják, majd maguktól megoldódnak problémák. Abban viszont igaza van, hogy az ember gyarló és önző, és fél minden ismeretlentől ami számára veszélyt jelenthet. Bizalmatlan, mindenben a rosszat látja. Az olyanok mint én, kevesen vannak, persze lehet, hogy másképp gondolnám ha nem Kaylával találkozom először, vagy a kölyökkel, bár az ő képessége meglehetősen veszélyes ha az emberek ellen fordítja, mégis bíztam benne. Segítségért jött hozzám, a bizalmába fogadott, evidens, hogy ugyanazt kapta vissza tőlem. A sóhajtására szélesen elvigyorodom, most mit mondjak, ilyen vagyok, egy hősies alkat, szeretek másoknak segíteni és ha úgy hozza a sors, nem nézem mennyire veszélyes lehet. Eddig mindig kivágtam magam valahogy, most sem lesz másként, ebben kell bíznom különben mehetnék a sunyiba. Kayla persze másként látja ezt is, nem hibáztatom érte, édes amikor aggódik, még a lemondó sóhajt is imádom, van benne valami szexi, akár a popójában. Végül érkezik az utasítás, rábólintok bár úgy hiszem különböző fogalmaink vannak az elszúrtság mértékéről, de neki ezt nem kell tudnia. Én mindig látok reményt arra, hogy megoldom a dolgot, vesztett ügyből szép nyerni és erre törekszem. Csak nyugodjon meg, hogy nem csinálok semmi bajt, mert ameddig miattam aggódik és síkideg, másra talán nem tud figyelni. *-Oké, ígérem, ha leszúrtnak látom, nem esek nekik. *Na jó, talán ez elég homályos ahhoz, hogy később kifordítsam a saját szavaimat és ne legyek ígéretszegő. Nem akarom becsapni, de azt sem, hogy emiatt ne csinálhassak semmit ha látok még kiskaput amit ki lehet nyitni. Ezen a téren még meg kell ismernünk egymást, az elmúlt napok amiket itt töltöttünk ebben a világban, a veszélyessége ellenére nem nyújtottak annyi helyzetet, hogy néhány dolog kiderüljön rólam, otthon pedig még annyi sem volt. Természetesen én is gondolok azokra a lehetőségekre melyek közbe jöhetnek, például arra, hogy elválaszthatnak minket, mint amit a parkban is akartak. Ott s sikerült kimásznunk a csávából, erre alapozom a mostani tervünket is, de most talán okosabbak leszünk, körültekintőbbek. Akkor a meglepetés ereje letaglózott minket, nem gondoltunk olyasmire, mint adó-vevő és fegyverszerzés, most kitüntetett helyen áll mindkettő. Azt nem mondom, hogy halálosan nyugodt vagyok, mert kell egy kis egészséges izgalom, az adrenalinnak helyet kell hagyni és én megteszem, tudom, hogy mennyi minden jöhet közbe, talán ezért vallom meg az érzéseimet egyetlen szóban. Nem teszek gyakran ilyesmit, Kaylának sem mondtam még, Amandát sem kényeztettem el az ilyen komoly szóvirágokkal, de most szükségét érzem. Nem készülök a halálra, egyszerűen csak akarom, hogy tudja. *-Most van itt az ideje. *Vigyorgok rá, azt nem mondhatom, hogy a „halálunk előtt”, mert akkor minden bizonnyal elmarja a kezem és az ideiglenes otthonunkig meg sem állunk. Nem várom tőle, hogy viszontmondja, el is fordulok miközben a válaszomat közlöm vele és már azt nézem hányan vannak és merre érdemes elindulni. Ezen a pontom már aktív résztvevője a tervnek, és magamban mosolygok azon ahogy komolyan továbbfűzi. Nem lesz itt baj, sikerülni fog. Bólintok és visszanyelem a detektorról szóló megjegyzésének heveny szívroham fenyegetettségét. A csókra újra elvigyorodom, olyan szélesen, hogy a szám majd` körbeéri a fejemet, csak a füleim vannak az útban. *-Na, ez már majdnem vallomás. *A szemöldökeimet a homlokomra ugrasztom párszor mintha most akarnám becserkészni egy bárban, megszorítom a kezét és elindulunk. Neki ez a csók olyan volt mint nekem a kimondott szó, kellett, szükség volt rá, bátorságot adott, egyféle tartást. Büszkén kihúzom magam de a mozdulat elmegy egy kicsit a karikatúra felé, kell a tréfa mielőtt belevetjük magunkat a sűrűjébe. Néhány perccel később már ott állunk ahol akartam, hogy álljunk. A ház fala eltakar minket, a sikátorban teli szemetesek – egy apokalipszis után mindig a szemetesek mondják fel először a szolgálatot, pedig pont, hogy nekik kellene topon maradniuk – most viszont jól jön mind. Kayla elképzelni sem tudja mit fogok tenni, a várt döbbenete azonban nem elég ahhoz, hogy fintor nélkül nyúljak a rothadó szemét közé és magamra kenjem azt amit érek. A bűz megforgatja a gyomromat, de sikeresen visszanyelem, most már legalább olyan kinézetem van mint aki tényleg bajban van. Ezt még megspékelem egy kis állott vízzel amit egy eldobott palackban találok. A fejemre öntöm, láthatóan verejtéket produkál és a pólómra is jut belőle sötétlő folt. Szerencse, hogy ebből a Supermanes pólóból van még, mert a kedvencem lett. Tréfából Kayle felé hajolok, hogy megcsókoljam, de mielőtt még ugorhatna egyet hátra, visszakozom és vigyorogva ingatom a fejem.* -Azt hitted összekenlek? Kis ijedős! *A levegőbe dobok csókot, elterelgetem a kuka mögé és mutatom, hogy feküdjön le, majd sarkon fordulok és kiállok az őrök szemei elé.* -HÉÉÉ! IDE! SEGÍTSENEK! KÉREM! MEGSÉRÜLT….A FELESÉGEM….KÉREM! *Integetek feléjük, Oscar díjas alakításommal eljátszom a rémült, tehetetlen embert. Még megvárom elindulnak-e felém és ha igen hányan, aztán én is megindulok. Tőlük függ hogyan. Futva és Kayla felé integetve, vagy ráérősen de megjátszott izgatottsággal. *
- Nem tudjuk pontosan talán többel és szerinted mióta vannak már magamfajták a földön? Szerinted miért nem mutatták meg magukat eddig? Az emberek, ha félnek valamitől megpróbálják kordában tartani, vagy fölé kerekedni és az emberek nagyobb hányada hajlamos megijedni attól, amit nem ismer, vagy nem ért. - igen tudom, szkeptikus vagyok, de sok mindent láttam már és tapasztaltam és tudom, hogy az élet nem olyan pozitív, ahogyan ő gondolja. Az emberek nem olyan könnyedén állnak hozzánk és nem fognak csak úgy elfogadni. Lehet, hogy igen olyanok vannak az egész mögött, mint Stryker, vagy netán ő maga, de nem mondott ellent neki senki sem? Mindig van valaki, aki rábólint az ilyen kormányprojektekre, a kormány teszem azt és a kormányban emberek ülnek, akik a családjaikat féltik. Valahol ez érthető, de épp e miatt nem tudok úgy állni ehhez, mint ő. A világ nem fog elfogadni minket és csak úgy békében élni, maximum talán valahogy elérhetjük, hogy a jövő ne legyen ilyen rettenetes, mint amilyenné vált. - Tudom, pont ez a baj. - halkan sóhajtok csak egyet, de aztán bólintok. Tudom én, hogy nem igen van más választásunk, muszáj lesz megpróbálni ezt a tervet, mert kell az ellátmány és kell az adóvevő és más egyelőre nem igen akad, mint lehetőség. Ettől viszont még nem fogom magamat jobban érezni, ettől még mindig aggódom, pedig tudom, hogy nem igen tehetünk mást, mint hogy legalább megpróbáljuk, csak tudni akarom, hogy nem csinál őrültséget. - Ha elkapnak és elszúrjuk akkor se menj nekik rendben? Csak ez a lényeg, majd valahogy megoldjuk, ha baj lesz. - ha szétválasztanak minket. Nekem az elég, ha megígéri, hogy nem fog hősködni, elhiszem neki, csak tartsa is meg, ez a lényeg. Az biztos, hogy elválasztanak minket, ha valami rosszul alakul, de ha így is lesz... hát majd megoldjuk másképp. Kiszabadítom, vagy ő engem, megkeresem valahogy. Az a fő, hogy ne essünk pánikba és persze, hogy ne menjen neki puszta kézzel fegyveres katonáknak, mert azt biztosan nem tudja megoldani. A nagy vallomás azért meglep. Igaza van, talán nem a legjobb pillanat, na de mikor lenne jó ebben a helyzetben? - És ezt pont most kell mondanod a veszély előtt. - megrázom a fejemet, de még sem mondom neki viszont. Hogy miért? Magam sem tudom, talán olyan lenne, mintha valami most vagy soha helyzetbe kerülnénk akkor. Majd ha megoldottuk és túléltük és nem lett komoly baj, na majd akkor mondom ki én is, addig arra koncentrálok, hogy rendben legyünk és tényleg ne legyen baj. - Jól van, látom igen, a kettő még rendben van. Te magadra vonod a figyelmüket, aztán én jövök és elrendezem azt, akit tudok, ha nincs valami... detektoruk. - legalábbis remélem, hogy nem egyből arra gondolnak, hogy megtámadni akarjuk őket és akkor minden rendben lesz. Megszorítom még Rashid kezét és odacsókolok a szájára, szinte csak puszi ez, de ennyi kell, hogy egy fokkal jobban érezzem magamat és több bátorságom legyen megmoccanni. Nem magamat féltem, őt, hogy bajba kerül miatt, mert talán ha én nem vagyok, akkor ide se kerül, hiszen szimpla ember, neki nem kellene efféle zűrökbe keverednie, már csak a lánya miatt sem. Nekem mindegy... nekem nincs senkim, nincs úgy, mint neki, csak Emma, de ő sem kíváncsi rám.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Szomb. 2 Júl. - 7:42
Belváros - megint napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
-van egy olyan érzésem, hogy ami most történt azért nem az emberek társadalma a felelős, hanem más áll a háttérben. Talán csak egyetlen személy akinek néhányan dolgoztak. Nem telt el annyi idő ami elég lenne Kayla. Több generációról beszéltem, talán csak húsz-harminc évvel jöttünk előrébb. *Próbálok magyarázatot találni és őt is megnyugtatni, bár kétlem, hogy ez sikerülne. Kayla alapvetően aggodalmas típus, erre nem csak egy lapáttal tettek rá a körülmények és a velünk történtek. Biztosan többet tud mint én, de remélem idővel megosztja őket, nem akarom faggatni, de megteszem ha szükséges. A jelen helyzetet tekintve jogom van tudni, de akarom, hogy ezt kényszernek érezze, nem lehetett könnyű sem titkolózni, sem elmondani annyit amennyit eddig megosztott velem, idő kell csak sajnos az jelenleg rohamosan telik. Bólintok és nem megyek mélyebben bele az elemzésbe, egyrészt nem állunk egy oldalon, legalábbis ami a helyzetünket és a képességeinket illeti, másrészt nem tudok még annyit amennyit kellene. Természetes hát, hogy sok mindent nem értek meg, nem tudom átérezni de menni fog, már csak miatta is muszáj lesz. A tervemet felvázolom, de azt is mondom, hogy még semmi sem biztos benne, hiszen rajta is múlik nem kis részt, hogy sikerrel járunk-e, a buktatókat ő ismerheti jobban és a kockázatot is, ha azt mondja teljességgel lehetetlen kivitelezni, arra is rábólintok mert ő ugyan aggodalmaskodik, én viszont nem akarom elveszíteni és akaratlanul is ártani neki. *-Ha azt mondod kivitelezhető, akkor megoldom. *Én elmondtam, van néhány ötletem arra nézve, mit hogyan oldjak meg, de neki kell rámondania az áment. *-Bármit találunk ki Kayla mindegyik tervben van veszély és buktató. *Lassan ingatom fejem és szorosabban ölelem, a hangom halk de mély és karcos, hűen tükrözi a bennem háborúzó érzelmeket. Félek, de ez jó, inkább minthogy felelőtlenül belemenjek valamibe aminek nem tudom még csak kitalálni sem, megtippelni a végkimenetelét. Azt viszont tudom mi lehet a vége annak, ha elkapnak és sajnos minden formában az lesz. A fenéksimogatáson kívül nincs is más bolondozás amihez kedvem lenne, ez talán Kayla felé is mutatja, hogy komolyan veszem azt amire készülünk, mégis kicsúszik az ígéret amit egy nagyon rövid vigyorgás kísér, de utána el is komolyodom.* -Superman becsületszavamra nem hősködöm. * Szóval a tervem el lett fogadva, nincs más hátra mint előre, én leszek a főszereplő az általam rendezett darabban aki elsőként színre lép, és nagyon szeretném ha a katonák látnák kárát mielőtt a függöny legördül. Magamhoz vonom és a hátán ölelem át, a szemeibe nézek. Nem tudom, hogy erőt adnak-e a szavaim Kaylának vagy még nagyobb kétségbeesésbe taszítom, de ki kell mondanom végre, ennél jobb alkalom úgy sem lesz.* -Szeretlek Kayla! *Aztán elengedem és olyan helyet keresek ahonnan rá lehet látni a másik épületre. A szívemben tombolnak az érzelmek ám ez arra is jó, hogy minél körültekintőbb legyek, nem csúszhat hiba a számításaimba. Közben már számolom a katonákat, láttuk hányan jöttek és hányan maradtak kint, feltételezve, hogy bent is voltak páran, legalább tizenöten lehetnek összesen, ez nem főhadiszállás, csupán egy raktár, egy elosztó ha rondán akarnám kifejezni magam, ám hangosan nem mondom ki. A bázisnak sokkal nagyobbnak kell lennie, és ott van ahonnan ez az egész kiindult. Hárman állnak kint az épület előtt, az üvegajtón keresztül látszik, hogy még ketten vannak bent. Az öt. Sok, de talán még elbírható. Nem jönnek mind utánam, kell valakinek a bejáratnál is maradnia, ha jól gondolkodom, akkor ketten akarnak majd segíteni, egy marad a ház előtt és kettő pedig bent. Majd elválik. Az épület sarka nincs túl messze a bejárattól, és egy sikátorba vezet az a rész, nem zsákutca, szóval minden a kezünkre játszik, van menekülési útvonal és magyarázat arra, miért nem a főútról érkezem. *-Ha ketten jönnek, az elég. Ha többen akkor futás. Ott…látod? Van egy ajtó, megnézzük, hogy nyitva van-e, ha igen, akkor oda bújunk el ha balul sülne el a dolog. Megnézzük merre lehet menni, hova vezet a másik kijárat és ha minden rendben, indul a mandula. *Nem nézek rá míg magyarázok, a szemközti utcát és épületet nézem, mutatom azt amire figyelnie kell. Az utca csendes, én suttogok és mindez nyomasztó, nem való nekem ez a jólneveltség, kikészít ha nem beszélhetek hülyeségeket, de Kaylát pont ez zavarja és rajta áll vagy bukik minden, bár remélem ő ezzel nincs nagyon tisztában.*
A hozzászólást Rashid El-Attar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 8 Júl. - 6:36-kor.
Kayla Silverfox
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 42
Tárgy: Re: New York Szer. 29 Jún. - 20:12
Belváros, újabb napokkal később
Rashid & Kayla
Bonyolultabb ez, mint ahogyan ő elképzeli. Nem azt mondom, hogy buta lenne, csak nem élt még olyan világban, amiben én. Hiába élünk ugyanabban a világban, de az én életem mégis nagyon más volt, fájdalmasan más, mint az övé és sajnos ezen az sem változtat, hogy most jobb a helyzet. Ettől még az emlékek nem múlnak el csak úgy nem szűnik meg az, ami volt és még nem vagyok rá felkészülve, hogy mindent elmeséljek neki. Túlságosan sok rossz történt, pedig akkor talán jobban értené, hogy ezek az emberek mennyire veszélyesek és hogy mennyire nehéz ellenük bármit is tenni. - Pedig látod telt el idő és ez lett a vége. Nem fogadta el minket, és ez már nem úgy tűnik, mint ami pozitív irányba változhatna. - halkan sóhajtok csak egyet, de aztán megrázom a fejemet és ezzel is jelzem, hogy ebbe most nem kellene jobban belemennünk. Nem hiszem, hogy érdemes ezt most nagyon fejtegetni. Nem hiszem, hogy össze lehetne fogni a mutánsokat és azt sem, hogy ez érne valamit. Csak harccal lehetne változtatni, de nem mindenki szeretne harcolni, főleg nem katonák ellen, hiszen azt láttuk, hogy ők nem kímélnének minket. Ki tudja hány mutáns halt meg és esett bajuk. Ez... nem egyszerű, nem annyira egyszerű, ahogyan Rashid gondolja. Azért aggódom, hogy még valószínűleg az a fene nagy terv se alakult ki pontosan a fejében, pedig úgy azért nehéz lesz nekiindulni. Legalább az épületek tiszták, ott nincsenek fertőzöttek. - Egyébként is olyan felület kell, ahol a bőrüket érem el. - halványan elmosolyodom. Azért ez veszélyes terv, mi van, ha kiszúrnak, hogy mi vagyok? Akkor nem jönnek csak úgy oda, legalábbis nem biztos. Azért ennek a tervnek bőven vannak bökkenői és én félek azért tőle, hogy tényleg valami rossz vége lesz a kis akciójának, főleg hogy a katonák többnyire kesztyűt viselnek, és hogy elérjem a bőrüket arcot, vagy bokát, csuklót kellene elérnem. - Tudod ugye, hogy ez veszélyes és sok minden sülhet el rosszul? - hiába ölel át, most nem is tudnék rá csúnyán nézni azért, mert a keze a hátsómra csúszik. Egyszerűen csak aggódom és nem tud most ebből könnyen kizökkenteni. Rengeteg a katona és ha bármi rosszul sül el, akkor elvisznek minket, jó eséllyel külön és onnan már nem lesz egyszerű majd kiszabadulni. Tudom nincs más, kellenek a készletek és kellene valami adóvevő is, de ettől még aggódom, nagyon is. - Jól van, de ígérd meg, hogy nagyon fogsz vigyázni és még véletlenül se hősködsz! - mert nem akarom, hogy miattam legyen valami baja, bármi baja. Azért hajlamos olyasmit is megtenni, amiből komoly baj lehet és ezt nagyon nem szeretném. Csak jól gondolja át, hogy mit tesz, hogy ne legyen semmi baj és ne kelljen egy újabb életnek a lelkemen száradnia. Már így is épp elég sok van a rovásomon.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Kedd 28 Jún. - 7:39
Belváros - megint napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Fejemet ingatva nem is próbálom meg elképzelni mennyi képesség és lehetőség rejlik a mutánsokban. Kayla majd úgy is elmondja, annyit amennyit ő tud, biztos vagyok abban, hogy beavat, ha már elárulta a kis titkát. Én egyelőre csupán az övére építek és a fogaskerekek már el is indultak végtelenül körbeforgó útjukra. Néha azt hiszem én is nő vagyok, mert tudok egyszerre több dologra is odafigyelni, bár a többség és a hiedelmek szerint erre csak a nők képesek, mi férfiak pedig beletörődtünk, hogy van amiben ők jobbak. Titkon persze büszkék is vagyunk imádottunkra, de a belénk rögzül ego miatt ezt is a magunkénak nyilvánítjuk. A terv kezd kibontakozni bennem, ám még finomításra vár és addig inkább Kayla szavaira, kérdésére figyelek, muszáj megválaszolnom hiszen én vetettem fel, és bár sok minden ellen vagyok néha kénytelen az ember megalkudni.* -Nagyon remélem, hogy van más út is. Nekem sincs kedvem harcolni és másoknak ártani. Egyelőre csak azoknak kellene összefogni akiket fogva tartanak. Minden másra több idő kell. A mutánsokat elfogadni nem könnyű és nem magamról beszélek, több generációnyi idő kell ahhoz, hogy egymás mellett tudjanak élni mutánsok és emberek. *Ez most még utópia, lehet, hogy az is marad, de már csak azért is muszáj hinnem benne, mert Kayla is mutáns és nem szeretném elveszíteni. Ugyanaz a felállás, nehéz megbízni a másik oldalban, egyik sem szentéletű. Ám egyszer az embereknek rá kell jönniük arra, hogy akár az előnyükre is fordíthatnák a mutánsok képességeit. *-Nem baj, majd rájövünk, reméljük nem a saját bőrünkön. Addig maradunk a tervnél. *Ja, hogy még nincs? Kaylára mosolygok mielőtt megszólalhatna és az ujjamat az ajkaira teszem, majd nyomok egy puszit eltávolított ujjam nyomára. Elhiszem, hogy kíváncsi a tervemre, nem sokat mondtam róla, az előbb még csak körvonalazódott, viszont most már sokkal több részletnek van erős kontúrja. Csak jussunk fel oda ahonnan biztonságosan körbenézhetünk. Persze mint minden tervnek, ennek is vannak buktatói és nem veszélytelen, az a kérdés, hogy Kayla mennyire tudja a magáévá tenni és mennyire fog kibukni rajta. Szorosan fogom a kezét és húzom magam után tovább az épületbe, fel a kihalt lépcsőkön, feszülten figyelve minden apró zajra ha van, hogy ne érjen minket meglepetés. Ám egyelőre úgy tűnik igazam volt, egy ilyen helyen ahol sok katona van, a környéket megpucolják a zombiktól. Viszonylag csend van, amit hallunk az csupán a szél, és a kinti zajok. *-Megnézzük mi a helyzet, hányan vannak, aztán lemegyünk és keresünk egy biztos helyet, aztán én előbújok és segítséget kérek. Lesz aki talán jön majd, de mindenképp maradnak a bejáratnál őrségben is, muszáj nekik, szóval megosztjuk őket. Aztán jössz te. Úgy csinálsz mint aki megsebesült és amikor közel érnek hozzád, megtapizod őket, de csak illő helyen, különben mérges leszek és féltékeny. Szóval csak a kezüket…és akkor megmondod nekik mit csináljanak. Mondjuk aludjanak két órát, vagy szerelmeskedjenek egymással a sikátorban, esetleg….oké, befejeztem. Majd kiötlesz valamit. Ha robotok jönnek akkor futás van. *Kérdőn nézek rá és vigyorgok, mindent komolyan gondoltam, na jó talán a szeretkezést nem igazán, végül is csak férfiakat láttunk, nekem is fájna ha megpiszkálva az agyamat egy másik sorstárssal boronálnának össze, de azért vicces ha nem velem történik. Magamhoz húzom és rásimítom a tenyeremet a formás popóra, hacsak nem kapok egy nagy nyaklevest, hogy már megint máson jár az eszem. Nem, nem az eszem jár máson….*
Pont ez a baj... hősies alkat, és e miatt kell nekem még inkább aggódnom, hogy ne csináljon valami őrültséget, valami butaságot, amit aztán majd nem tudunk megoldani, vagy nem tudjuk jól megoldani. Azért akárhogy is, de félek, hogy baja esik. Elhatároztam a múltam miatt, hogy nem fogok kötődni senkihez sem, de most mégis egyre inkább úgy fest, hogy megint megtörténik. Tartok tőle, hogy ennek csak megint rossz vége lehet, hiszen eddig még semmi sem alakult hosszú távon jól az életemben és ez azért félelmetes. - Sokféle van, el se tudnád képzelni, hogy mennyi. - sok mindent láttam már, amikor Logant kellett bevinnem, amikor a húgomat fogva tartották akkor rengeteg mutánssal kerültem kapcsolatba, vagy csak a kutatás közben. Rengetegféle képesség van, veszélyesek is és bőven akadnak, akiktől joggal félnek is az emberek, de sose gondoltam volna, hogy valaha is ideáig jutunk, hogy így akarnak majd ellenünk törni, mintha mind rosszak lennénk. Az emberek között is vannak veszélyesek, ahogyan közöttünk is, de még sem zárnak be minden embert. - És ha nincs más út, csak a harc, ha... komolyra fordul? Szerinted mindenki harcolni akar, netán meghalni is az ügyéért? Vagy megölni másokat, ha nincs más út? - nem ezt ő se gondolhatja komolyan. Ha katonák vannak ellenünk és fegyverek és nem mindenki tudja megvédeni magát, vagy akar másoknak ártani, akkor mi van? Elég csak néhány gyenge láncszem, vagy olyanok, akik nem akarnak csapatban dolgozni és máris összeomlott az egész. - Nem tudom, én sem tudom hová fejlődött a világ és a technika. Nem tudom hogyan blokkolnak és azt sem, hogy a robotok mire képesek. Bár tudnám! - régen is csak felületi fogalmaim voltak az egészről, ami Stryker laborjában folyt, akkor se tudtam mindent a kísérletekről, de azóta még többet változhatott minden. Ha tudnám tényleg könnyebb dolgunk lenne, de sajnos sejtelmem sincs. Nála ugyan többet tudok erről az egészről, de eleget közel sem. - És azt pontosan hogyan gondoltad? - jól sejtem én a hangjából, hogy van valami terve, csak azt nem tudom, hogy micsoda és hogy mennyi esély van rá, hogy be is válik. Azért nagyon is van kockázat ebben az egészben, de ezzel mindketten tisztában vagyunk. Félek, hogy a végén majd tényleg rosszul sül el, hiszen mi ketten vagyunk, ők ellenben nagyon sokan. Viszont tényleg kellene egy adóvevő, vagy is kettő, többet megtudni a helyzetről és persze válaszokat szerezni, a betevő falatról és utánpótlásról már nem is beszélve. Fogynak a készleteink és ha csak házakat járunk végig az nem elég, arról nem is beszélve, hogy úgy haza se nagyon jutunk.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Kedd 21 Jún. - 6:03
Belváros – megint napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Muszáj volt megemlítenem azt az emberlakta helyet, az is egy lehetőség, persze nem mennék be oda biztosítás nélkül és ezt Kaylának is tudnia kell. Veszélyes, én is tudom, rá is bólintok, de attól még lehetőség és egyet sem szabad kihagynunk, egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben. Azért is beszéltem az adóvevőről, bár még nem használtam olyat, azt tudom, hogyan kell használni és nyugodtan beszélhetünk egymással ha találunk rajta megfelelően néma csatornát. Eddig nem faggattam a képességéről, de előbb-utóbb muszáj lesz, tudnom kell mire számíthatok, anélkül nem lehet tervezni. Terv nélkül pedig meg vagyunk lőve, bár még mindig inkább így mint érezhetően. * -Gondolod? Hősies alkat vagyok. *Rávigyorgok, noha tudom, hogy ő most erre nem igazán vevő, hiszen síkideg. Nem is értem hogyan tud ebben az állapotában tiszta fejjel gondolkodni, de megy neki. Viszont nem tudom elviselni, hogy ideges és aggódik, attól én is ideges leszek, az pedig nem jó. Ám említ valamit ami szöget üt a fejemben, szerencsére csak képletesen, rendesen elkaszálná a terveinket egy szög a fejemben.* -Olyan is van? Hmm… *Elmerengek ezen, jól megrágom. Nekem még új ez a mutánsos dolog, bár ott van az a gyerek is a nagy erejével, aki egy másik mutáns lányt akart rám bízni, valamiért szegényke magába fordult és úgy gondolta az én hihetetlen karizmám kirángatja a börtönéből. Sajnos nem jött össze, azóta sem láttam a srácot, talán ezért is sikkadt el bennem ez az egész mutáns dolog. Most azonban jár az agyam rajta. Addig azonban míg valami ki nem pattan belőle, kénytelenek vagyunk az eredeti tervhez tartani magunkat, kéz a kézben elindulunk a raktár felé, ám az érkező teherautó megállít minket. Feltételezem, hogy mutánsokat hoztak, az embereket mindjárt abba a nekik biztonságos helyre vitték volna. Mire idáig érünk beérik bennem a korábbi gondolat, a képességek és az, hogy többféle van belőlük, nagyon sokféle. Ha együtt vannak, egy helyen…..nem is értem az egészet. Kihasználhatnák, csak össze kellene fogniuk. Na igen, ahogy Kayla is rámutat, ott vannak a robotok, azokat azért ne felejtsük el, jó lenne tudni hogyan működnek. Kaylát is kiszagolták, talán valamilyen mutáns detektoruk lehet. * -Te egyedül nem, de ha sokan vagytok egy helyen és összefogtok. Egymás képességére kellene rájátszani. *Nem véletlenül agyalok ezen.* -Van valami amivel blokkolni lehet a képességet? Az a katona valamit be akart adni neked, vagy az a bilincs? Olyan fura volt, biztosan nem kincstári. *A rendőrök bilincsére gondolok, az egy szimpla bilincs, kétlem, hogy bármelyik mutánsot visszatartaná a képessége gyakorlásától, Kayla azzal a kezén is meg tudna érinteni valakit, és akkor neki annyi. *-Ki kell várnunk, hogy kevesebben legyenek. Igazad van, fel kellene mennünk a szemben lévő ház emeletére. Megszámoljuk hányan maradnak itt, aztán elválasztani őket egymástól. Oszd meg és uralkodj! *Megint vigyor. Kezd körvonalazódni bennem a terv, a megoldás, de ahhoz sajna Kayla is kelleni fog, ám a mostani rettegős állapotában nem tudom hogyan lesz képes bármit is tenni. Én bízom benne, de ez a helyzet más, attól az egy esettől a parkban eltekintve nem láttam akcióban, igaz ott is ő mentett meg engem. Talán használható az ötletem. Persze vannak buktatói, a robotok és a vírus. Ki tudja miért terjedt el. Nem mindegy, hogy véletlen vagy szándékos fertőzés volt, hogy milyen stádiumban van a kísérletezés. Azért nem hiszem, hogy aki ezt kifejlesztette vagy megtalálta rá akart szabadítani a városra, a világra sok száz vagy ezer zombi mutánst. Talán valami balul sült el és most azért szedik őket össze. De vajon azokkal akik nem fertőződtek meg, mit csinálnak?* -Gyere, menjünk. *Húzom magammal mikor a teherautó behajt az épületbe és kint csendesebb lesz az utca. Maradnak még ugyan a ház előtt, de azok el vannak foglalva egymással, előttünk szabad az út. Csak néhány métert kell megtennünk olyan helyen ahol megláthatnak, aztán befordulunk a sarkon és keresünk egy oldalsó bejáratot, itt minden háznak több bejárata van, csak nyitva lesz valamelyik. Menet közben magamhoz emelem a kezét és megcsókolom a kis kacsót, ezzel is bátorságot öntve belé, nekem még ilyen helyzetekben is ezen jár az eszem, meg máson is de azt nem osztom meg vele. Mondjuk engem megnyugtat ha a formás popsijára gondolok ahogyan eltűnik a méretes tenyeremben, és le-fel hintázik. *
Tudom én, hogy igaza van, hogy meg kell ezt próbálnunk, mert így nem jutunk egyről a kettőre, de ettől még aggódom, hiszen a jó ég tudja, hogy mi lesz ennek a kis próbálkozásnak a vége. Itt nincs újrajátszás és az én képességem nem olyan erős, nem támadó, hogy meg tudjam védeni magunkat bármi ellen. - Tudom... és igazad is van, de ettől még sokan vannak és veszélyes is. - és ismer már engem annyira hogy hajlamos vagyok minden miatt aggódni. Érthető talán az előéletem miatt, amiről még mindig csak alig tud egy keveset. Csodálom is, hogy még nem faggatott többet, de talán már arra is rájött, hogy ha túl sokat kérdezget akkor sem fogok hirtelen többet mondani neki. Ehhez kell... valami, nem is tudom... bíznom abban, hogy nem mondja majd azt, ha megtudja a részleteket, hogy ennyi volt. Talán valahol a miatt is félek ettől, hogy itt maradok ebben a világban egyedül és ő is és akkor mindkettőnknek nehezebb hazajutni. Robbantani a múlt bombáját talán akkor lenne jobb, amikor már nincs akkor tétje. - Persze csak a jelmez miatt... a nélkül is épp ilyen lennél. - na jó azért nem tudom megállni, hogy legalább egy visszafogott mosoly ne jelenjen meg az arcomon. Nem valami erőteljes, de azért mégis csak ott van és valamit legalább sikerül kihoznom magamból. Tudom, hogy az se jó, ha mindent túlaggódok, attól még nem leszünk biztonságban, csak legalább igyekszem biztosra menni, mert akkor kisebb az esélye, hogy komolyan bajba kerülünk. - De ahhoz el is kell jutni addig és így ők is könnyebbe rálátnak. Bár sasszem lenne a képességem! - na igen úgy azért könnyebb dolgunk lenne, de a fenébe is már megint igaza van és a sok gondolkodástól még az sem esik le, hogy talán igen nem a legjobb név ez a zombizás szegény mutánsokra, hiszen nem tudjuk, hogy ez az egész kór gyógyítható-e és azt sem, hogy nekem nem esik-e bajom és kapom-e el. Ha jól sejtem ez csak az én fajtámra hat, tehát őt maximum széttéphetik, én viszont válhatok akár olyanná is, ebbe pedig még belegondolni is rossz. Végül csak bólintok, próbáljuk meg osonjunk el addig... lesz, ami lesz. Persze sokáig így se jutunk, elakadunk valahol hiszen jön a teherautó és ez most nagyon nem nekünk kedvez. Nem szabad, hogy észrevegyenek, abból komoly baj lehet, főleg hogy igaza van még nincs adóvevőnk se, hogy tartani tudjuk egymással a kapcsolatot. Csendben maradok és figyelek, csak a kérdésére pillantok oldalra. Teljesen jogos, de attól tartok bőven van arra lehetőség, hogy elkapjanak egy magamfajtát... láttam már rá példát épp eleget. - Ez nem ilyen egyszerű. Én se tudnék mit tenni sok katona ellen. Nem vagyunk mindenhatók és... láttam én már ilyet. Ha azóta fejlődtek a katonák... és ott vannak azok a robotok is és a vírus... - sóhajtva rázom meg a fejemet. Nem lenne esélyünk, sőt valószínűleg sok mutánsnak együtt sem, nem véletlenül jutottunk oda, ahol most tartunk. Elkaphatták sokunkat, rengetegen pedig a vírus áldozatai lettek. Nagyon nincs ez így jól, de nem mi fogjuk megváltani ezt a világot, legalábbis nem itt... nem ebben az időben.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Hétf. 13 Jún. - 6:23
Belváros – megint napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Az a napló rengeteg lehetőséget felvetett előttünk, nem volt szabad figyelmen kívül hagyni s bár kockázatos utánajárni a dolgoknak, muszáj volt ahhoz, hogy kijussunk innen, és egészen hazáig repüljünk a saját világunkba, a saját valóságunkba. * -Van fegyverük, de talán rádiójuk is és az mindenképpen kell ha be akarunk juttatni engem egy olyan egészséges ember lerakatba. Méghozzá kettő, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. *Nem voltam hős, csak vállalkozó szellemű és ahhoz, hogy bármit is megtudjunk, ezt Kaylának is el kellett ismernie, kevés lesz az amit itt megtudunk. Már korábban is beszéltünk arról a helyről ahol az emberek vannak, mivel elég keveset láttunk az utcákon és az első találkozásunk a katonákkal sejtette azt, hogy van ilyen, hiszen engem el akartak vinni valahova és velem szemben nem voltak az elején fenyegetőek. Úgy viszont nem mentem volna be egy ilyen helyre, hogy nem tartjuk a kapcsolatot Kaylával, egyrészt mert tudni akartam arról, hogy vele mi van, másrészt ha odabent valami balul sül el, tudatnom kell vele, hogy kihozhasson. Szóval mindezt alaposan meg kellett szervezni, a kapcsolattartás volt az egyik kulcs a sikerhez.*Hiába próbálok egy kis lelket önteni belé, a popó csipkedés nem válik be, ezért csókkal sem próbálkozom mert tudom, ha Kayla elhúzza a csábos, csókos kis száját, akkor ideges és nem megyek semmire semmivel. Mindig aggodalmaskodik, én mindig próbálom lazábbra venni a figurát, mert nem lehetünk sík idegek egy ilyen komoly helyzetben de nála nem jön be a lazaság, így csak magam vagyok az. Mindketten másképp vagyunk hatékonyak és ezt szeme leőtt kell tartanom. Halványan mosolyodom csak el, hogy azért ne egy mogorva pofát lásson de megenyhülten nézek rá. Gondolatban felveszem a papucsot és átadom neki a nadrágot. *-Oké Főnökasszony, semmi hősködés, bár alkalmazkodnom kellene a jelmezemhez. *Nem bírom ki, nem tudom sokáig a komoly embert játszani és ezt ő is tudja, de fejet hajtok a terve előtt.* -Odafentről? Szerintem ebből a házból nem láthatunk sokat. El kellene jutnunk valahogy a szemben lévő házba, hogy jobban rálássunk az épületre. Biztosan van másik bejárat is és ha nincs eltorlaszolva….azért nem szívesen mennék be, de….szerintem ilyen közel egy ilyen helyhez, ha hinni lehet a naplónak, szerintem kipucoltak minden zombit. *Eszembe jut, hogy a zombik élőhalott mutánsok, talán nem tesz jót a lelkének ha így beszélek róluk, a fene sem tudja. Viszont hogy a fenében lehet másképp emlegetni őket?Bocsánatkérőn pillantok rá, aztán megfogom a kezét, ha beleegyezik, megkerüljük a háztömböt és a másik házig osonunk. Ismerős ez a városrész, irodaházak állnak itt melyeknek van parkolójuk, talán mást is találunk itt ami hasznos lehet. Ráadásul az utca sem egészen tiszta, tele van törmelékkel és romokkal, elhagyott kocsikkal, olyanokkal mint amilyenné a mi terepjárónk vált cirka tíz perc alatt. Kérdőn nézek rá, Ms. Óvatos vajon mit válaszol. Megyünk vagy maradunk? Részemről már indulnék, de megtorpanok, autó zaját hallom, szerencsére nem a mi oldalunkról, hanem pont az ellenkező irányból érkezik az általunk megfigyelt épület felé. Katonai teherautó és nem is egyedül van, egy dzsip kíséri, vagyis gyanúm szerint megint befogtak pár mutánst akit majd elvisznek valahova. Persze akár….ha már itt vagyunk ki is szabadíthatnánk párat….a kérdés az, hogy ha mutánsok és különös képességeik vannak, miért nem használják. Hogyan jöttek rá, hogy blokkolni tudják a mutánsok képességét? Ez azért elég hosszadalmas kutatás, valahol kell lennie egy rejtett labornak, kísérleti telepnek, talán pont oda viszik a mutánsokat. Ha pedig van ilyen, akkor ott kell lennie a hazatérésünk kulcsának is. Megfogom a kezét és hátrébb húzom, de nem veszítem el az érkező teherautót, azt nézem miközben Kaylához beszélek.* -Szerinted ha összefogdossák az olyanokat mint te, miért nem használják a képességüket? Simán levernék mindegyik katonát. *A két kocsi megérkezik és a teherautó befordul az épületbe, a másik kint marad, katonák szállnak ki belőle és nevetve levágnak egy traccspartit. Mit nem adnék azért ha hallanám miről beszélnek.*
Azért legalább ezt-azt be tudunk szerezni, de semmit sem könnyű ilyen környezetben. Muszáj lesz végül komolyabb úton elindulni, a napló, vagy a nővérem csapatának megkeresése, netán... bár tudom, hogy ezt szeretné a legkevésbé, de be kellene juttatni őt egy emberi városba, hátha ott többet megtudhatunk és közelebb jutunk a megoldásokhoz, mert annak lennie kell. Haza kell jutnunk, hiába hogy Rashid egész jól alkalmazkodott a helyhez és úgy néz ki, hogy a szex tényleg felspannolja rendesen, de... ettől még nem maradhatunk túl sokáig és a megoldás keresése a fontosabb, mint hogy jól érezzük magunkat, bármennyire is igaz, hogy a ma reggel is valami fantasztikus volt. Most viszont a küldetés a lényeg, fel kell tölteni a készleteket egy részt, másrészt ki kell deríteni, hogy azok ott mit tudnak erről az egészről. Fontos lehet ez a hely, ha már a naplóban is emlegetve volt és nekünk pont e miatt kell minél többet megtudnunk róla. - Tudom... te mindig, de róluk nem tudunk semmit és sokan is vannak, talán még fegyverük is van. - azért akármennyire csipked én elhúzom kicsit a számat. Nem... ezt most nem viccelhetjük el, hiszen veszélyes a hely és nem tudhatjuk, hogy mibe, vagy kibe futunk bele. Remélem, hogy ezt ő is belátja. Ezúttal tényleg nagyon komolynak és körültekintőnek kell lenni, mert különben komoly bajunk eshet. - Csak semmi hősködés, rendben? - teszem még hozzá, de egyelőre a megfigyelésé a terep. Nagyon óvatosan mehetünk csak közelebb, vagy esetleg. - Esetleg megpróbálhatnánk az emeletről körbenézni, de akkor óvatosan, hátha vannak olyan dögök az épületben. - onnan kevésbé szúrnak ki minket, viszont azért veszélyesebb is, hiszen az épületben nincs nyílt terep, ahol könnyebb elmenekülni. Egyelőre még nem tudom, hogy mi lesz, de az biztos, hogy óvatosnak kell lenni, ezzel mindketten tisztában vagyunk... legalábbis remélem. Az a fontos, hogy nem sérüljünk meg. Ha ez most nem sikerül, maximum visszajövünk, vagy máshonnan kerítünk valamit enni... de ha megsérülünk akkor sokkal nagyobb a baj, hiszen még csak ellátni se tudjunk magunkat rendesen.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Hétf. 6 Jún. - 6:19
Belváros – megint napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*New York belvárosának egyik még viszonylag ép toronyházának sarkánál álltunk, én vigyorogva. A reggeli szeretkezés derűs nyomot szokott hagyni a pofázmányomon és ma minden okom megvolt örülni. Olyan vagyok mint egy úthenger, ha valamit akarok azt véghez is viszem, Kayla pedig remek és gyönyörű kihívás, főleg az állandó óvatoskodásával. Ám még őt is meg lehet győzni, és a mai nap egy ilyen meggyőzős napnak indult. A kocsit pár utcasaroknyira parkoltuk le egy kiszuperált garázsban, rejtve volt a kíváncsi szemek elől, szóval nem féltem attól, hogy valaki elviszi, persze azért tettem néhány óvintézkedést. Kivettem belőle a gyújtás elosztó kábelt, persze ha gyorsan kell elszelelnünk ez nem olyan remek ötlet, de valamit valamiért. Azért van annyi gyakorlatom, hogy ne tartson túl sokáig visszaszerelni, addig Kayla tarthatja a frontot, viszont megmarad az autónk amibe benzint is sikerült szereznünk. A zombik nem sok vizet zavartak már, előttünk akadtak páran akik viszonylag megtisztították a terepet, sokan be voltak zárva, ahogy Jonathan házában is az az egy. Csak a katonai őrjárattól és a robotoktól kellett tartanunk, azokat meg jó messziről már hallani lehet, nem szoktak sompolyogni. A naplóban sok mindenről olvastunk, többek között egy belvárosi mélygarázsban berendezett elosztóról, amit halványan írt körül a „szerző” de annyit megtudtunk belőle, hogy mutánsokat tartanak fogva és innen viszik el valahova őket. Feltételezések szerint valamilyen kísérleti laborba amiről nem tudtuk, hogy hol van, ezért itt kezdtük a kutatást. Talán követhetünk egy szállítmányt, vagy kihallgathatunk pár beszélgetést és azt is megtudjuk hova vitték az embereket akiket állítólag meg akarnak védeni. Az kiderült, hogy egy másik városba, ám az nem, hogy melyik ez a város. Szóval elindultunk már egy határozott irányba de még messze voltunk a megoldástól. Sajnálatos módon nem találkoztunk olyanokkal akik hozzánk hasonló cipőben járnak, az első napon mellettünk elhúzó kocsi utasai felszívódtak, nem mintha felismertem volna valamelyiküket ha szembe jönnek velünk az utcán. Néhány tömbnyire álltunk attól a helytől amit a naplóban megnevezett a tulaja, egyenes nyílt utca volt előttünk, láttuk a sarkon a nyüzsgést, de minket nem láthattak. Muszáj volt világosban felmérni a terepet, hogy tudjuk mi a helyzet, de nem tanácsos ide jönni csak alkonyat után. Ha találunk valamit, legfeljebb meghúzzuk magunkat estig, felesleges benzin pocsékolás lenne visszamenni a házba s este újra elindulni. A maradék készleteinket elosztottuk, kiporcióztuk, amiből most két adag a kocsiban volt, de sürgősen találnunk kell valamit különben diétáznunk kell pár nap múlva. Az egész olyan volt mint a kutya vacsorája, néha rábukkantunk valamire, de az szinte semmire nem volt elég, vagy épp szükségtelen volt, ám azért begyűjtöttünk mindent amit csak tudtunk a „jó lesz még valamire” alapon. Csereüzletre bármi potenciálisan jó volt. * -Ne izgulj, ma Superman vagyok. *Vigyorogtam bátorítón Kaylára, megcsillogtatva a hurrá optimizmusomat. A pólómra böktem amit két nappal ezelőtt szereztem, igaz Kayla épp szívrohamot készült kapni mikor egy zombi mellett nyúltam át egy bolt polcán lévő póló kupacba. Akkor szereztem a Supermanes pólómat, amiből volt vagy négy is. Hiába, mosásra nem mindig futotta, spórolni kellett a szappannal is, de néha akadt ilyen szerencsénk és felöltözködtünk abba amit találtunk. Nem épp Kayla stílusa, de nekem lógó farmerben is imádnivaló maradt a popója amit most meg is csipkedtem, hogy kicsit ellazítsam mielőtt bevetésre indulunk.*
No igen ez így van a szenvedélyt azért csak elmossa a tény, hogy tudom óvatosnak kel lennünk és muszáj előre lépni, előre gondolkodni, hiszen haza kellene jutnunk és meg kellene oldani az életünket valahogy, mert ez a mostani helyzet minden, csak nem normális. Persze értem én azt, hogy kell a pihenés és el kell engedni magunkat időnként, de valahogy nem hiszem, hogy erre minden nap lehetőségünk lenne. Ennél azért sokkal komolyabb feladataink is vannak és ezt muszáj neki is megértenie minél előbb, akkor nem fog csalódni. - Jól van... nem aggódom túl magamat, de néha muszáj helyetted is aggódnom, te kevésbé vagy rá hajlamos. - halványan elmosolyodom azért, miközben viszonozom a csókot. Na igen, ő azért könnyebben el tudja engedni magát, ezzel mindketten tisztában vagyunk, ő is. Épp e miatt nekem kell megfontoltabbnak lennem, hogy tényleg ne legyen baj. Csak én vagyok neki, ahogyan csak ő van nekem és ha netán nem gondoljuk át, hogy mit teszünk, annak rossz vége lehet. Túl sok a veszély és az ellenséges elem ahhoz ebben a jövőbeli világban, hogy gyakran elengedjük magunkat és kihasználjuk a helyzetet. Hiába hisszük, hogy biztonságban vagyunk, ez koránt sem olyan biztos és olyankor lephetnek meg minket a legkönnyebben, aminek finoman szólva is csúnya vége lehet. - Igen, ezzel ki tudok egyezni. Mosdás és napló és vacsi, a kettőt össze is köthetjük akár. - bólintok és ezúttal én cuppantok oda a szájra még az előtt, hogy feltápászkodnék, mert most ez jön. Tényleg rendbe kell szedni magunkat, neki is meg kell nézni a sérülését, hogy rendben van-e és nem túl komoly. Aztán jöhet a napló és a vacsi. Addig jó, amíg ezeket ilyen békésen el tudjuk intézni. Ha nem fog menni, akkor lesz gond, de ezzel is számolni kell. Nem biztos, hogy találunk mindig nyugodt helyet magunknak, mint ez, és persze sose lesznek hosszú távú lakhelyeink, főleg hogy meg kell lelni a magoldásokat is és persze hazajutni.
//Én is köszönöm, tényleg remek volt! Jöhet a nyomozgálás tovább //
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Kedd 31 Május - 7:18
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Aggodalmára csak szélesen elvigyorodom. Eddig tartott a zabolázatlan kis boszorkány énje és amint egy kis kellemetlenségre hívom fel a figyelmét – ami egyébként eszméletlenül jó volt nekem – máris visszatér a régi, aggodalmaskodó és megfontolt Kayla. Ez persze nem baj, hiszen mindkettőt szeretem, de őszintén belegondolva, azért az elmúlt pár percet, fél órát tekintve nem kívánom azt a helyzetet amiben tulajdonképpen nyakig benne vagyunk. Az egészből nekem csak az jön le, hogy nem lesz „bármikor amikor megkívánom” szex, ez pedig engem tölt el aggodalommal. Nem mintha felelőtlen lennék és vakmerő, de van a bajból épp elég ahhoz, hogy ne akarjak mindenáron azon agyalni. Nem kis ijedtséggel nézek rá, még a vigyor is lefagy az arcomról, méretes tenyeremet az arcára simítom, hogy mindenképpen rám nézzen és lássa a szemeimben, hogy komolyan beszélek.* -Az lesz kockázatos ha nem tesszük meg amikor van rá alkalmunk és mostantól egyet sem szalasztok el, különben beledilizek ebbe a hogyishívják világba. Te vagy az egyetlen biztos pont az életemben, te itt vagy, érezlek, látlak, hallom a hangod és tudom, hogy valódi vagy. Az alakalom pedig mindig akkor alkalom amikor óvatosak vagyunk és körültekintőek, különben nem lenne alkalom. Nyugi tündérem. *Röpke csók landol az ajkain, hogy megenyhítsem és emlékeztessem arra mi történt köztünk alig néhány perce. Bólintok a naplós mondatára, belemerülök a csókba amit az imént csak odatapasztottam az ajkaira, de érzem, hogy a varázst kissé elhalványította az aggodalom és a józan ész. Hagyom hát ebben egy kicsit ejtőzni, attól is megnyugszik ha aggódhat, ha kicsit félhet az elkövetkezendő jövőtől, hiszen azt biztosabbnak érzi mert gondolt rá, mert foglalkozott vele és úgy gondolja nem éri váratlanul. Kelletlenül de felkelek mellőle, betakargatom ha marad még a gondolatai között én azonban mosakodni vágyom mert most egymásnak estünk ugyan de m ióta hazaértünk abból a mocsokból, a bőröm nem igen látott vizet és szappant. Utóbbiból amúgy is kevés van de legalább van és amíg van, szeretném civilizáltnak érezni magam, főleg Kayla mellett. *-Szívesen venném ha csatlakoznál a cicamosdásban, aztán vacsi és naplózás. Jó ez a terv? *Kayla nyugodtabb ha van terv, ha van előre lefixált program, mert az biztos, annak a nyomában mehet előre. Én biztosan mosakodni fogok és enni, a szex után mindig ez jön, mert a férfiember akkor is férfiember marad ha körülötte a világ összeomlik. Nem lesz harcos mint a nők, akik mindent stokiba terveznek és anyaoroszlánként védik a magukét, lelkük legmélyéről kirángatott és addig rejtett képességeikkel, a férfi csak férfi marad. Ahogy esik úgy puffan. Nem maradhat el semmi, a vacsi sem és ha lenne tévé és lenne még baseball meccs, akkor annak a megnézése sem maradhatna el, de lássuk be, egy post apokaliptikus világban a harcon és a szexen kívül semmi férfias nincs.*
//ez fantasztikus volt, köszönöm. Indulás a napló nyomában, Némo mintájára! //
♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ
Kayla Silverfox
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 42
Tárgy: Re: New York Pént. 27 Május - 21:13
A város határhoz közel pár nap múlva
Rashid & Kayla
Azért hamar visszatér az eredeti énem, még ha el is engedtem magamat olyan könnyedén, de most ahogyan beszél, főleg amilyen stílusban mégis csak zavarba jövök. Automatikusan nyúlok a vállához, ahol sikerült akaratlanul is megkarmolnom. Hiába mondja, hogy az egekig korbácsoltam ezzel is vágyát, mégis nehéz elfogadnom, hogy ezt tényleg én tettem, ártottam neki, pedig nem akartam, hiszen már így is fájt a válla és én ezt csak fokoztam. - Biztos, hogy nem fáj nagyon? - elbizonytalanodom, ez látszik rajtam, hiába tényleg remek volt, eszméletlen, de nem szoktam ilyen lenni, főleg nem ilyen esetben, amikor bármikor baj lehet. Még csak ejtőznünk se nagyon szabadna, én pedig lassan felfogom ezt, ahogyan magamhoz térek és tudom, hogy meg kellene mozdulni, de mégis olyan nehéz rávenni magamat, hogy megszakítsam ezt az idillt, pedig tudom, hogy muszáj lesz, ahogyan biztosan ő is tudja, de azt is tudjuk mindketten, hogy kettőnk közül azért ő a komolytalanabb, aki nem biztos, hogy számol minden következménnyel. - Rashid... ugye tudod, hogy ez most... Nem azt mondom, hogy nem ismételhetjük meg, de óvatosnak kell lennünk és ez kockázatos. - hiszen nem figyelünk semmire sem magunk körül, azt se tudjuk, hogy mi történik és egy ilyen világban ez nagyon veszélyes. Azok a lényeg nem óvatoskodnak, észrevesszük, ha jönnek, de egy ilyen helyzetben nem tudunk tökéletesen reagálni. A katonák viszont akár még csellel is, csendben osonva is meglephetnek és így még csak arra se figyelünk, hogy kik vadásznak ránk, pedig nem kevesen. Az újabb szavak azért mégis megenyhítenek valamelyest, de tudom, hogy muszáj leszek majd őt lassan kijózanítani, legalább valamelyest... ha nem akarunk bajba kerülni, nagy bajba. - Jól van, de a naplót nézzük meg azért még alvás előtt rendben? - tudom hogy ezt ő is tudja, de most úgy érzem emlékeztetnem is kell, hiszen tovább kell lépni és még mindig ott tartunk, hogy megoldást kell találni, hiszen egyelőre halvány gőzünk sincs hogyan keveredünk ki ebből az egészből és hogyan jutunk haza, pedig az lenne most az elsődleges, hogy ezt valahogyan elérjük, aztán persze jó lenne úgy hazamenni, hogy pontosan tudjuk, mi történt, mert bár fantasztikus a csók és könnyedén el tudok merülni benne, de közben ott a józan ész is, ami tudja fejemben, hogy ez most jó, de nem szabad elvesznünk benne, mert abból komoly baj lehet.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Vas. 22 Május - 16:40
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
* Azt nem mondom, hogy elszállok magamtól, de azért jólesik a kicsiny férfi lelkemnek a dicséret. Vastag ajkaim széles vigyorba fordulnak, megmutatva vakítóan fehér fogsoromat. Iszom a gyöngyöző kacaját, arcának látványát melyet a kielégülés mámora fest még szebbé. Voltak elképzeléseim az első szeretkezésünkről, voltak nyugodt gondolataim, voltak szépek és vadak, külön-külön és együtt, eszembe jutottak helyszínek is, hogy hol és mikor, de ezt….ezt sosem gondoltam volna, még a legmerészebb álmaimban sem. Akarta így a fene, lihegő és hörgő zombikkal a nyakunkban, gyilkoló robotokkal, a jövőben ahol a lányom a nagymamám is lehetne. Ám így történt és semmivel sem cserélném el a pillanatot amikor megláttam az olvadozó kéjt az arcán, amikor hallottam a sikolyát amit nem egy szívbe hatoló kés okozott hanem az én dárdám, tövig a magmában. * -Eszméletlen voltam? Ó, pedig mindenre emlékszem. Főleg arra a pici kis nyögésre a végén, a karmolásra a vállamon ami az egekig korbácsolta a vágyam. *Vigyorgok tovább veszettül, de közben ujjaimmal bejárom a még mindig pihegő és remegő testet. Legalább egy kis végjátékra jut időnk, de kétlem, hogy sokáig magunk maradunk. Talán, nem remélem de bekövetkezhet, hogy a mai kis életveszélyes kalandunk után a nyomunkra bukkannak, és akkor szedhetjük a sátorfánkat és megint menekülés lesz a vége. A finom és mélyen a szívig terjedő szeretkezésről azonban nem mondok le csak azért mert vannak kint néhányan akik a halálunkat akarják, mert azok után, hogy együtt vágtuk ki magunkat a bajból, kétlem, hogy nem kerültem fel én is a halállistára. * -Oké szivi! Addig marad a vad és zabolázatlan szex, néhány szusszanásnyi időben, mert azok után amit itt ma produkáltál, nem bírom ki egy napnál tovább az édes barlangod nélkül és akkor még sokat is mondtam. *Megugratom a szemöldökeimet és tovább vigyorgok. Az udvarlás nem annyira a kenyerem és a stílusom sem a nemesek szalonjaiba való, de Kayla jól ismer, tudja, hogy soha nem bántanám meg és a szövegelésem sem azért olyan mert le akarom alacsonyítani holmi szajhává. *-Kapsz még öt percet a karjaimban aztán fürdés és vacsora……mielőtt ágyba bújunk. És ezek után veled alszom, egy takarón osztozunk és én melegítelek majd. *Azt már nem teszem hozzá, hogy a fűtőszálammal, az már túl közönséges lenne, de azért gondolhatok rá. Kezemet a mellére borítom, a számmal pedig eltüntetem az övét egy hosszú és lassú, élvezetes csókban. Öt perc, nem az örökkévalóság de igyekszem kihasználni és addig csókolom míg az általam felhúzott kakukkos óra nem fütyül.*
Az biztos, hogy most nem marad a gondolataim között cseppnyi hely sem kétségeknek, vagy aggodalomnak. Most csak a puszta szenvedély van, ami kisöpör minden mást a fejemből és most ez is kell. Amiket láttunk az elmúlt napokban annyira morbid dolgok, hogy az is kész csoda, hogy eddig bírtuk és tudunk ilyen élet mellett aludni. Leginkább csak azért, mert még nem adtuk fel, hogy hazajutunk és megoldjuk ezt az egészet valahogy, hogy a jövő végül ne alakuljon ilyen rettenetesen, de ehhez először mindenképpen haza is kell jutni, de most nem ez a fontos, csak a pillanat, amit együtt élvezhetünk ki. A csókok, simogatások és a többi, ahogyan egyre hevesebben dobog a szívem, lüktetnek az erek és a gondolatokat már teljesen kisöpri a fejemből. Az utolsó erőteljes mozdulatok végleg a mennybe repítenek, csak kapaszkodom belé, mert ha nem tenném félő, hogy el is szállnék. Nehéz levegőhöz jutni a nagy kiteljesedés után, de segít benne, szinte már ő lélegeztet a csókjával. Láthatóan rá is épp olyan nagy hatással voltam, ahogyan ez fordítva is pontosan így van. Még mindig zakatol a szívem, szaporán emelkedik a mellkasom, amikor végül elheveredik mellettem, de így se távolodik el, csak épp annyira, hogy kényelmesebben feküdjön. Elmosolyodom, amikor megszólal, oldalt fordítva a fejemet figyelem azokat a csillogó szemeket, és ahogyan az ő mellkasa is még mindig szaporán mozog fel és le. - Igen... eszméletlen volt. - akaratlanul is felnevetek kicsit a lelkesedését látva. Kettőnk közül még mindig ő az, aki sokkal jobban tud lelkesedni, felpörögni valami miatt. Nem azt mondom, hogy én cseppet sem, de én mindig is visszafogottabb maradok, még ha erre talán valamelyest rá is cáfoltam pár perccel ezelőtt, hiszen a hangok, amiket kiengedtem a torkomon cseppet se voltak visszafogottak. Mondhatjuk, hogy vannak kivételek is. - Talán arra is sor kerül, csak ahhoz... - finoman megvonom a vállamat, hiszen tudjuk mindketten ez a világ nem biztonságos, arra nem alkalmas, hogy az ember élvezetek között időzzön el, főleg nem hosszan sajnos. Ahhoz más körülmények kellenek, békésebbek, amikor nem kell attól félni, hogy katonák, vagy emberevő lények akarják ránk törni az ajtót. Még sem akarok most azonnal felpattanni, kicsit oldalra fordulok, hogy közelebb helyezkedjem, hozzá bújjak, hiszen sok időnk nem lesz most, vissza kell térnünk a rémes valóságba, ami még mindig itt van körülöttünk, bármilyen jó is lenne csak belesüppedni az ágyba, bebújni a takaró alá és élvezni a nyugalmat. Rendbe kell szedni a vállát, meg kell mosdanunk legalább nagyjából és... ott van még a napló is, no meg az összes többi teendőnk.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Hétf. 16 Május - 6:29
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Tejjel-mézzel folyó Kánaán, nem tudom pontosan mit jelent de jól hangzik és valahol a tudatom legmélyén lapuló érzések között ez jut eszembe arról a pillanatról amikor elmerülök Kaylában. Nem tudok betelni vele, ő azonban egészen betelik velem, a harmadik pillanattól már el is veszítem a türelmem és úgy űzöm a végkiteljesedés felé mint vadász a vadat. Minden elérhető porcikáját megkóstolom, az íze és az illata olyan számomra mint olaj a tűzre, nagy lánggal lobogok és igyekszem az ő tüzére is megfelelő mennyiségű olajat önteni. A siker nem marad el, a hangokból és testének remegéséből ítélve ez elég hamar megy és bár oda vagyok a hosszú, tartalmas és élvezetes szexért, ez a mostani hozzám képest igen rövid lesz. Ujjai bilincsként szorítanak és bár a fájós vállamat érintik, mintha kaptam volna belé egy ló adagnyi lidocaint, a fájdalmat nem érzem. Testének rezdüléseiből olvasok és tudom, csak pár pillanat választ el minket attól, hogy szivárványt lássunk, már nem tudom visszatartani magam és hívom, hogy jöjjön velem oda ahova csak ilyenkor jut el az ember. Mennyország? Francokat, nem haltunk meg és nem is fogunk, nagyon is élek, és ezt odalent érzem is, fordul a kocka és már nem én vagyok a vadász hanem ő, minden egyes mozdulata engem repít a felhők közé. Szavai zene füleimnek és nem átallom bevetni a végső fegyvert, egy nagy lökés, mélyebbre és mélyebbre. Sikolya magával ragad, hozzáteszem a magam hörgő bömbölését, és lüktetve öntöm el forró lávával. Halványan érzem, hogy némi karmolás nyommal gazdagabb leszek de kit érdekel, még jól is mutatnak majd sötét bőrömön, kár, hogy elmúlnak pár nap múlva, lehetne trófea amit boldogan viselnék egy életen át. A teste édesen feszül meg az enyém alatt majd ernyed el, omlik lágyan a karjaimba. Lihegve borulok rá, egyik kezemmel megtámaszkodva mellette, hogy ne borítsam be mint hegyoldal a völgyet, pár apró lökéssel még hozzájárulok a levezető remegéshez, majd én is elernyedek. Ajkaira tapasztom a számat, ízlelem a kielégülés édes zamatát, levegőt lopok tőle s vissza is adom, egymást élesztjük újra. Végül, nagy sokára kicsusszanok, bár még maradnék de őszintén; elgyengültem. Féloldalra fekszem mellette és átkarolom a derekánál fogva, még érezni akarom a testét, azt a halvány édes remegést ami ilyenkor következik, egyik lábamat még az övéi között hagyom, nem az a hanyatt fekvős típus vagyok, én szeretem érezni az utózöngéket, a közelséget.* -Hát ez….ez…eszméletlen volt. *Nem csak a popója remekmű, az egész teste az, áldom az eszét is, a lelkét, a kicsi szívét, teljesen belezúgtam. Ezt persze jó érzéssel most nem mondom, mer a nők hajlamosak azt gondolni, hogy a férfi ezt csak a szex hevében mondja, szóval várok még valami nyugalmasabb és kevésbé felhevült pillanatra.* -Azért majd….szeretnék veled szeretkezni is. *Úgy finoman, lassan, hogy megmutassam mire vagyok épes, mert ez most vad szex volt, bár érzelmekkel teli és csodás, de szex. Nálam meg van a finomsági skála, nem mintha nem lennék elégedett, de ennél azért többet tudok nyújtani. Most egymásnak estünk, időnk sincs többre, kész csoda, hogy volt öt percünk váratlan vendégek nélkül. Szavaim közben a szemeibe nézek, már ha látom a lélektükreit, ha nem akkor megelégszem a pilláival, arcának vonásaival melyek árulkodóak, talán kapok egy mosolyt is, vissza csókot, „szenzációs volt” dicséretet.*
Mondhatnám, hogy a gondolataim most valahol máshol járnak, de inkább most nem járnak sehol sem és pont ez a lényeg. Elfelejteni kicsit mindent és mindenkit. Csak mi vagyunk és a pillanat és majd utána ráérünk kitalálni, hogyan tovább, hogy felkeressük-e Emmát ebben a világban, vagy legalább a helyet, amit irányított, vagy a naplót nézzük meg előbb, netán ha semmi sem segít, akkor megpróbáljuk őt bejuttatni egy emberek által lakott városba, hátha ott ki tud deríteni valamit. Tudom, hogy megoldásokat kell keresnünk, de nem most. Ez most nem a gondolkodás helye, most csak mi vagyunk ketten, élvezzük azt, ami megadatott, a kevéske nyugalmat és a együtt létet. Talán, ha nem itt vagyunk most és nem történik ez, akkor lassabban jutottunk volt el eddig, akármit is gondol. Nem azt mondom, hogy nehezen meghódítható nő vagyok, nem is vártam, hogy bárki meghódítson, szimplán csak túlságosan sok a rossz és fájó emlék és nem igen voltak olyan kapcsolataim, amik jól végződtek volna. Logant elárultam és még ha talán meg is bocsátott volna, azt hiszi halott vagyok és ez így a jó... legalább nincsenek meg azok a zavaros emlékei, amik csak összezavarnák az életét és én is megpróbáltam tovább lépni, legalábbis valamelyest, szépen lassan. Amikor ösztönöz még sem emelem meg a lábaimat, ahogyan kéri. Talán csak egy rövid időre, de aztán mégis inkább a felhúzott térdeket választom, hiszen mégis csak úgy lesz a legkellemesebb ez az egész, úgy férhet a legközelebb hozzám és bár régen voltam bárkivel is együtt, tudom, hogy most ezt igazán nagy kiteljesedésnek akarom és ő is. Nem kapkod és nem erőltetett semmit sem, amiért igazán hálás vagyok neki. A kezeim lassacskán egyre erősebben szorítják a vállát, a hátát, időnként még a kobakját is végigsimítom, bár ezúttal a hajba túrás nem megoldható haj hiányában, de nem zavar különösebben. A sóhajaim egyre gyorsabbak, szinte már követelelőzőn emelem a csípőmet és igyekszem tartani vele a ritmust, hogy mégy mélyebben merülhessen el bennem. Alig hallom meg a szavait, hiszen a fülem már szinte zúg az élvezetektől, amik elárasztják a testemet. - Igen... én is... gyerünk! - csak gyorsítson bátran, nekem is közel már a cél, néhány gyors és erős lökés és ugyanúgy, ahogyan ő is, talán ugyanakkor elérhetjük a végső beteljesülést. A testem megfeszül, a körmeim szinte a bőrébe vájnak, ahogy próbálok kapaszkodni, hogy a testemen végigsüvítő kéj ne ragadjon végleg magával és képes legyek csendben maradni. Ki tudja, hogy nincs-e odakint olyan valami, amik veszélyesek, de mégis alig tudom visszafojtani az erősödő nyögéseket és a végső pillanatban érkező sikolyt.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Vas. 8 Május - 8:01
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Tény és való, a körülöttünk lévő csend nagy mértékben hozzátesz a merészségemhez, és a helyzet is, hiszen nem kell attól tartanom, hogy bárki benyit és ezen a bárkin Duryát értem. Azért persze kibékülnék azzal a helyzettel, ha magam mellett tudhatnám, a valódi jelenünkben és nem ebben a távoli, talán „meg sem fog történni” jövőben. Azon nem morfondírozom mi lett volna ha, mert a randink óta eltelt már itt is annyi idő, hogy egy napra tudnám hozni a mostani együttlétünket, ha egyszer Kayla eljött velem randizni, az első este után meglepő változást tapasztalt volna. Persze nem rohantam volna le mint egy megveszekedett vadállat, de minden bizonnyal már egy hét után ágynak döntöttem volna. Először óvatosan és lassan látok neki az egésznek, nehogy túlspilázzam és a végén hoppon maradjak, mert lássuk be egy nőnél sosem lehet tudni mikor mond igent és az, hogy Kayla a felszólításomra levette a blúzát, még nem jelentett semmit. Akár ugrathatott is, hogy aztán gonoszul ellibbenjen az utamból, ez a visszakozás pedig bármikor bekövetkezhetett volna az első percekben. Észhez tér, meggondolja magát, nem vagyok az esete, bár szerintem az utóbbi csak őrült és lehetetlen ötleteim egyike. Ám minden úgy alakult ahogy vágytam rá és most éppen a formás popóját fogom amit annyit emlegettem, nem csak látványra csodás és észvesztő hanem fogásra is, pont beleillik a méretes tenyerembe. ~Ölelj csak át a lábaiddal tündérem, szoríts, zárj bilincsbe.~ *Az életben nem akarok kiszabadulni ebből a börtönből. Kellemes lila köd száll az agyamra és ezen a ponton már tényleg csak a farkamon keresztül irányít. Széles vigyorral fogadom amikor önként tárja szét az ennivaló combjait de ez a vigyor gyorsan eltűnik, mikor bebocsátást nyerek a tündérbarlangba. Kissé lassabban megy de nem is törtem volna mindjárt a belső szobába, de hát istenadta méreteim miatt nem is csoda, hogy olajozás ide vagy oda, egy gőzmozdony lassúságával érek be, ám Kayla jól megpakolja a kályhát, így utánpótlásban nem lesz hiány és ha egy gőzmozdony egyszer elindul, már megállíthatatlan. Oda se neki összezúzott vállnak, pedig pont ott kapaszkodik belém de felőle akár el is törheti ha ugyan törékeny ujjaival képes erre. Azt biztosan tudom, hogy nem babonázott meg, legalábbis mutáns értelemben nem, ez valódi, velünk történik és be is fejezem akkor is ha egy vagonnyi zombi és robot hull is az égből. Miután már egyedül is sikerül lábai börtönébe zárni visszatérek a kebleihez, az egyiket pont be is takarom a kezemmel, de csak rövid időre, míg kapok annyi lazítást az engem karoló kezecskéktől, hogy lejjebb hajolva, ritmust nem veszítve ajkaim közé csippentsem a kicsiny bimbót. Legszívesebben az egészet elnyelném, de megelégszem azzal, hogy nyelvemmel körbejárom, cirógatom, ízlelgetem, ahogy épp a nyögései és sóhajtásai diktálják. Nekem már nincs szükségem noszogatásra, a kapuban toporgok bármelyik pillanatban készen arra, hogy lávaként öntsem el a barlangot. A születésszabályozásra most nem térek ki, ahogy esik úgy puffan, ha ebből a csodás együttlétből emlékünk marad egy életre, hát vállalom. Szép tejeskávé színű lesz, Kayla szemeivel. Csípőm táncát korábban is megcsodálhatta, most érezheti is a véremben keringő ritmusérzék istenáldotta adományát. * -Kayla….én most…. *Mit is mondhatnék a végső cél előtt elfúló hangon.* -Gyere velem béjbi…..
Vajon, ha a városban maradunk a saját időnkben, ha nem történik ilyesmi, akkor hogyan zajlott volna le ez a randi? Akkor mennyi idő alatt jutottunk volna el idáig? Talán az első alkalom csak egy csókot engedett volna, vagy... több csókot, aztán szépen fokozatosan hetek alatt ért volna meg a helyzet arra, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk és akkor sem hiszem, hogy ilyen vadba, mint amilyen ez a mostani, hiszen mégsem vettünk volna ki valamiféle motelszobát és otthon ott volt Jonathan és Durya is, gyakorta a személyzet is, nem lehetett volna azt tenni, amit épp akarunk. Most viszont egész más a helyzet. Nincs itt senki, az egész világ kiürült és lepusztult lett, csak mi vagyunk ketten és nem számít körülöttünk az ég világon semmi sem. Csak mi vagyunk a fontosak és semmi és senki más, csak az élvezetek és ez a fajta mélyebb ismerkedés, ahogyan egymásba fonódunk. Ha akartam volna se tudtam volna most nemet mondani neki, már akkor sem, amikor még csak játszadozott a vízzel. Ez most nekem is kellett és neki is, ez nem kérdés. Végigheveredem az ágyon, a mosolyom szélesedik, amikor mellém fekszik, de túl sokáig nem marad meg, hiszen lassacskán a komolyabb pillantások és a halk sóhajok veszik át minden más gesztus helyét, főleg akkor, amikor óvatosan tapogatózva ismerkedik meg a forró tájakkal odalent. Halk nyögés is keveredik a sóhajokba, főleg akkor, ha elég ügyes az ujjtechnikája, de azt már jól érzi, túl sokat nem kell velem foglalkoznia ahhoz, hogy befogadóképes legyek. Eléggé feltüzelt, ahogyan én is őt, és elég régóta parlagon hevertem már ahhoz, hogy a vágyaim nagyon is felfokozottakká váljanak a kényeztetésnek hála. Noszogatnia se kell nagyon, amikor bekéreckedik a lábaim közé, önként tárom szét őket, hogy kényelmesen elférjen. Felhúzom a térdeimet is, hogy még kényelmesebb legyen a pozíció és majd még mélyebben tudjon elmerülni bennem. A csókjába nyögök bele, amikor egyesülünk. Nem mondom, hogy már szinte el is felejtettem, hogy milyen ez, mert pontosan tudtam, de nagyon régen volt már rá lehetőségem, hogy élvezzem is. Kezeim a nyaka köré fonódnak, majd siklanak végig a hátán, noszogatnia se nagyon kell, hogy még feljebb húzzam a lábaimat és a derekára kulcsoljam, mintha csak édes kelepcébe került volna, de kétlem, hogy ebből most ki akarna szabadulni. A szavaknak most nincs itt helyük, pedig talán jelezhetném neki úgy is, hogy jól csinálja, de nem hiszem, hogy erre szükség lenne, hiszen a nyögések egyre fokozódnak, ahogyan a csípője ütemes táncba kezd, én pedig vadul kapaszkodom széles hátába és most eszembe sem jut, hogy fájhat még a válla. Azt hiszem ez most számára is teljesen lényegtelen.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Vas. 1 Május - 9:16
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Az én fejem kellőképpen kiürült, Kayla tett arról, hogy ne gondoljak a jelenbe égetett jövőre, a mutánsokra – csak rá, bár nem így gondolok rá – a katonákra akik bárkit lelőnek, és azokra a zombikra akik ész nélkül járkálnak a városban és a városon kívül. Csak a mi kettősünk létezik és el kell mondanom, bajnok kettős ez, nincs vita, kérdés, bizonytalanság, mindketten határozottan és a másikra ráhangolódva tesszük amit tennünk kell, amire a vágy hajt, amiről tudjuk, hogy a másiknak is jó. Minden érzékem rácuppant Kaylára, elég egy apró sóhaj vagy nyögés, egyetlen mozdulat amivel tovább terel, és nem vétek el egyetlen lépést sem. Noha legszívesebben azonnal elmerülnék benne és adóznék a gyönyörök oltára előtt bármivel amit csak adhatok, annak ellenére elnyújtom az időt és az élvezetet, hogy jómagam percek óta ott toporgok a kapujában mint egy kisfiú akinek már nincs egy perce, hogy elérjen a vécéig. Azzal még csak-csak elevickélnék a végső becsapódásig, hogy én kényeztetem őt, odafigyelve arra mit kíván és élvez, ám viszont kapom és ez már alaposan próbára tesz, de azért ne sajnáljon senki, nem szenvedek. Az ágyra fektetve – mert mégiscsak úgy illik – elég pár érdeklődő simogatás, hogy tudjam, meg vagyok mentve, nem kell tovább vigyáznom és osonnom, Kayla kész befogadni a kertjébe. Kellemesen forró és nedves, annyira, hogy olajozottan fogok belecsusszanni. Elveszem a kezem, hogy teljes egészében odaférjek, de a kebleiről nem mondatom le a számat. Lábammal lassan továbbtolom az övét, majd a másikkal is odakéredzkedem így tárva fel a behatolás fényes és izgató kapuját. Elszakadok egy időre a keblétől csak azért, hogy a szemeibe nézhessek vagy csak az arcán követhessem nyomon tetteim következményét. Először csak le-fel táncot járok szerszámommal a kagyló gyöngyéhez dörgölőzve, de nem kell sokat várnia, hogy kopogtassak. Némi csípőmozgással meg is találom a kulcslyukat, nálam van a kulcs és nem vagyok rest használni. Titkos kis birodalom tárul fel előttem, forrón és ingerlően ahogy lassan egyre beljebb hatolok. Csillagok, a hol és végül a ragyogó nap tárul fel a lelkemben, lélegzetemet önkéntelenül is visszatartom s mikor az út végére érek még leheletnyit lökök rajta, felszakadó sóhaját vastag, húsos ajkaimmal kortyolom. Kezem letéved a fenekére, végre olyan helyzetben van ahogy én szerettem volna mindig is, combjánál fogva feljebb húzom a lábát és a derekamra hajlítom. Na és itt, ennél a pontnál hagyok fel minden óvatossággal és osonással, táncba kezdek, lendületes és érzéki táncba úgy csípőtájékon. Másik kezemmel a feje mellett támaszkodom, ujjaim a hajába tévednek, hagyom magam köréjük csavarodni. *
Ezek most azok a pillanatok, amikor tényleg semmi más nem számít csak az, hogy együtt vagyunk, csak az, hogy kicsit kikapcsoljunk mindent és szó se róla elég ügyesen feletet el velem mindent, ami az elmúlt pár napban történt, pedig volt köztük elég sok rossz és elég sok félelmetes. Bár azt hiszem, hogy kettőnk közünk ő az aki többet sokkolódott, hiszen neki az is új volt, hogy én mire vagyok képes, az egész mutáns kérdés, a húgom... és ezt a jövőbe kerültünk állapotot is sokkal nehezebben dolgozta fel, mint én, meg aztán a vesztenivalója is több, hiszen a lányához kell visszamennie. Én csupán Jonathant hagytam ott, de ő sem a családtagom és a húgomat, aki nem akar éppenséggel látni és szóba állni velem, tehát mondhatni nem igazán hiányzom úgy senkinek sem, ahogyan ő a lányának. Persze ettől még én is ugyanúgy vissza akarok jutni a saját időnkbe, főleg mert ez a világ veszélyes és ki tudja, hogy egyáltalán meddig maradunk életben benne, mert elég sok eszközzel azon van, hogy eltegyen minket láb alól, mint a katonák és maguk ezek a furcsa mutánsok, akik élő ember húsát falják legszívesebben. Nehéz lesz most sokáig húznom, hisz lássuk be épp elég ideje voltam már minden efféle testi öröm hiányában. Nem volt lehetőségem rá és nem is akartam senki felé se közeledni igazság szerint. El voltam úgy, ahogy voltam magamban, nyugalomban. Most viszont nem akarnám újra azt, hiszen ahogyan hozzámér, ahogyan csókol, vadul és szenvedélyesen, ahogyan forrón érint... képtelen lennék most leállni. Még az is nehezemre esik, hogy addig kivárjak, amíg újra felkap, főleg hogy így csak még inkább érzem, hogy milyen nagyon egymásra vagyunk már most is hangolódva. Halkan sóhajtok, amikor az ágyra kerülve elnyúlok rajta, de még sem kerül fölém, hanem helyette mellettem fekszik el, így hát még nem jön el a hófehéren a fekete változat, csupán részben, amikor a mellemre hajol, a sóhajaim csak fokozódnak már ettől is, a kezem finom táncot jár a hátán, már amennyire képes vagyok egyáltalán most mozgásra koncentrálni, mert el-elakadok újra és újra, ahogyan a keze is felfedező útra indul. Megfeszülnek a combjaim, de nem akadályozólag, csupán nagyon is hatással van rám és már biztos, hogy nem lesz semmi gond, amikor majd egyesülünk, hiszen már az érintései is vadul feltüzelnek. Érezheti, hogy az út szabad, kellően síkos és az időnként megfeszülő testem tökéletesen a tudtára adja, hogy vágyom rá, ha erről a sóhajok és az időnként érkező nyögések még nem biztosítanák eléggé.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Szomb. 23 Ápr. - 8:39
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Talán holnap a halálba sétálok, de ma a mennyországban leszek, ott töltök annyi időt amennyi csak megadatik, senki nem mondhatja majd, hogy nem használtam ki az időmet. Kaylával olyan mélységekbe jutok az érzékek és az élvezet birodalmában, hogy még az ördög is megirigyelheti. Nem is érzékelem az eltelt időt, azt ami a randira indulásunk óta eltelt, olyan mintha csak pár órája lett volna, és most bevégezzük. A jóéjszakát puszi már meg volt, megkaptam a képzeletbeli italomat, a csókon is túl vagyunk és a szende, pírral telt felhívás is megvolt. Magamban ujjongok, kifelé csupán egy halvány de annál elégedettebb mosolyt mutatok amit karöltve rajongásommal és csodálatommal osztok meg vele. Ujjaim finoman siklanak a bőrén, ajkaim – hála, hogy olyan vastagok, többet nyernek – végigjárják táncukat ahol csak érem. Szónak már nincs helye, a hangok sóhajokká csitulnak de bennem annál inkább dübörög az alfa vonyítása diadala learatása közben. Nincs már anyag ami az utamba állhatna, dicső véget ért mind ahova dobtam s lustán kivárják, hogy újra munkába állhassanak. Hosszú lesz az éjszaka és kiélvezem minden cseppjét úgy, hogy Kaylának is ugyanannyit adok belőle. Már nincs Ms. Kayla, tovatűnt azzal a régi csókkal, a régi nevetéssel és szavakkal. Nem tudok már parancsolni magamnak, ahogy hozzáér ágaskodó férfiasságom a nagyon is forró katlan bejáratához, torkomból állatias morgás tolakodik fel, beleharapok követelőző ajkaiba, finoman és vigyázva, hogy ne fájjon de érezze mennyire kívánom. Ám tisztelem és becsülöm annyira, hogy ne az első alkalommal ismertessem meg az asztal hideg és kemény lapjával. Míg csókol azon ügyködöm, hogy ne hagyjam el a ficánkoló, édes kis nyelvét, de közben magamhoz ölelem. Újabb elégedett morgás kíséretében járom be a mézes barlang belsejét s emelem fel ugyanabban az időben. Magamhoz szorítva, immár a bokám környékén sem zavarva a nadrággal, indulok el az ágyhoz. Néha azért kipislantok, mert bár nem illik leskelődni csók közben, azért nem tolnám neki valamely berendezési tárgynak. Hála az égnek, hogy igen szegényes az Ikea jelenléte, ezért nem kell sokat kerülgetnem. Egy szenvedélyesebbet harapok vágyának közlésére, majd óvatosan lehajolva teszem le a nyoszolyára. Nem rá, hanem mellé fekszem, egyik lábammal az övéi közé, mert még nem fogtam és nyaltam meg mindent rajta. A keblére hajolok, szomorúan de annál lelkesebben elszakadva ajkaitól, hogy még annál is finomabb rózsát kóstolgassak. Vastag, húsos ajkaimat mintha csak az ő virágára teremtették volna, körbejárom a nyelvemmel, fogaim vakító fehér, formás léceivel fogom közre és persze kezeim sem tétlenkednek. Az egyikre támaszkodom, hogy ne nehezedjen rá a súlyom, míg a másikkal felfedezem minden gyönyörök barlangját. Először csak simogatom a dombokat, majd ha ellenkezés helyett elégedett sóhajokat kapok ajándékba, a kagyló értékes gyöngyét támadom meg. Elmém felszínét erőteljesen kapargató robbanást jelző fényeit letakarom egy nagy akaratlepellel, ne világítson a fejemben arra sarkallva, hogy engedjem el magam és csak én élvezzem az együttlétet mielőtt még megismerhetném mélyebbre hatóan a gyönyörök kertjét.*
Tény és való, hogy nagyon türelmes volt velem és épp e miatt érhetett célt. Ha ajtóstul próbált volna a házba rontani, akkor valószínűleg megijedtem volna és még annyira sem engedek. Így is volt azért bőven, amikor óvatosan, de túllépte a határokat, mint amikor csak úgy megcsókolt a tortasütéskor, de soha sem olyan mértékben, hogy azt ne tudtam volna kezelni, és ez a mostani helyzet... azt hiszem most végképp nem gondolkodom. Nem is tudnék, túlságosan magával ragad a hév és túlságosan jól esik, hogy egy kicsit el tudok szakadni ettől a világtól, amiben most vagyunk. Muszáj is, mert ha azon gondolkodom, ami odakint vár ránk, akkor csak aggódom a végtelenségig és az nem segít. És persze igaza van, a beszéd lassacskán már nem nagyon kaphat helyet, főleg ahogyan finoman érnek az ajkai a bőrömhöz újra és újra. Szinte már perzsel, az se sokat javít ezen, hogy a hátam alatt ott van az asztal, ami azért valamelyest hűvös, de ebből most nem sokat érzek, csak azt tudom, hogy muszáj neki valahogy elmondanom... legyen óvatos hiszen régen nem volt már senkim sem. Logan volt az utolsó és azóta szó szerint évek teltek el, én pedig nem igen foglalkoztam olyasmivel, mint a szerelem, így hát olyasmivel sem, amit most csinálunk, még ha vannak akik szerint ehhez nem is kellenek feltétlenül érzelmek. Nekem igen, nem véletlenül volt olyan nehéz az a csapdába csalogatás. Nem tudtam voltam érzelmek nélkül véghez vinni és pont ezért volt olyan rettenetes látni a csalódottságot az arcán, majd azt, hogy még csak meg se ismer. Egy mosolyra még képes vagyok, de már ez sem tart sokáig, hiszen tudja a dolgát, észre sem veszem, hogy mikor kerül le rólam az utolsó pár ruhadarab is, csak arra eszmélek, hogy felemel és immár tényleg vad forrósággal érzem a lábaim között őt, érezhetően teljes harckészültségben. A sóhajaim nem maradnak el és már akkor is egy halk nyögés szökik fel a torkomból, amikor az ágaskodó férfiassága találkozik az én nagyon is izgalomban lévő lábamközével. Átkarolom a nyakát és az ajkaira hajolok. Nem csak azért, hogy elvonja a figyelmemet. Azért is, mert jól esik csókolni és ki tudja, talán még jól is jártunk azzal, hogy jövőbe kerültünk. A kapcsolatunk menete meggyorsult tőle annyi szent. Valószínűleg, ha nem vagyunk itt, akkor lassabb lefolyású lett volna ez az egész, én is óvatosabb lettem volna és bizonytalanabb, mint most. - Akarlak... komolyan... - és most és nagyon, érezheti abból, ahogyan magamhoz szorítom. El akarom feledni a külvilágot és tény és való nagyon is megkedveltem őt az egyszerű stílusával, a jellemével együtt és tudom, hogy vigyáz rám és fontos vagyok neki, hiszen hogy felháborodott a miatt, hogy egyáltalán csak megfordult a fejemben, hogy biztonságos helyre menjen nélkülem. Ez azért mindent elárul róla.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ
Rashid El-Attar
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 113
Kor : 45
Tárgy: Re: New York Pént. 15 Ápr. - 13:05
A várostól pár mérföldnyire egy elhagyatott házban – napokkal később
18+
Kayla & Rashid
Az élet sava-borsa mindig egy szép nő
*Nem kérdés, hogy kitartó voltam, csodálkoztam is magamon néhányszor hogyan bírom ki, hogy ne döntsem le azonnal. A tortasütéskor szívem szerint sokkal többet is megtettem volna ha nem zördülünk össze az ügyetlenségemen, de az elvonta a figyelmemet, vagy inkább ráirányította másra. Kayla megszabta a határokat, előttem toporgott az érzékeny lelke, és úgy éreztem nekem vigyáznom kell rá. Szó se róla, azért nem tagadtam meg önmagam, de az az első viszonzatlan és számára talán bosszantó csók, igen csak feltüzelt. Azóta eszem a kefét, szerencsére nem telt el sok idő, hogy összejöjjön végre a randink, ám addigra már úgy voltam az egésszel, hogy mindent csak finoman és lassan. Azt hiszem ezt sikerült teljesítenem annak ellenére, hogy napok óta össze vagyunk zárva egymással. Az ismeretlen világtól való félelmei és a történtek miatt nem hagytam egyedül még éjszaka sem, mégis úriember maradtam. Nem csoda hát, hogy most sietek.* -Volt miért. *Morgom a nyakába és tovább ténykedek. Nem az ő pehely súlya okozza a gondot hanem a testtartás amiért persze magamat okolhatom, de így izgalmasabb, ha nem is olyan gyors mint szeretném. Kayla persze ízig-vérig nőből van, ezért még most sem tud hallgatni, én viszont ezen a ponton már csak kurta tőmondatokban vagyok képes válaszolni, tovatűntek a poénjaim.* -Az is. *Ennyire telik tőlem azután, hogy elregéltem mikor és hogyan estem belé. A nadrágom kibontása több figyelmet igényel, nem szeretném ha a cipzár pont az akcióra készülő testrészemet csípné be. Miután sikerül részben megszabadulnom a nadrágtól, fellélegzem, a szavaim is megérkeznek de ezek már csak a vágyaimat közvetítik széles mosollyal karöltve, hogy az asztalig vittem édes terhemet és ott fekszik előttem teljes szépségébe bugyolálva. Még az az édes kacaj is tovább szítja bennem a tüzet, nem csoda ha minél gyorsabban szeretném ruha nélkül simogatni.* -Vigyázok a fércelésre, ne izgulj. Vagyis izgulj csibém….óvatos leszek. *Nem lepődöm meg azon amit mond de nem is kerítek neki nagy feneket, amúgy sem okoztam volna fájdalmat, nem az a célom, hogy megutáljon hanem, hogy felejthetetlen élményt nyújtsak neki. Belecsókolok a köldökébe majd egyre feljebb araszolok, hol finoman, hol kicsit vadabbul csókolva, harapdálva. Ujjaim vakon is megtalálnak minden nyitószerkezetet azon a francos nadrágon és mire eljutok a keble kerekségéig , már félig le is húztam a csípőjén. Egy rövid csókkal zárom le ajkait, majd felemelkedem és egy kis mozdulattal arra kérem, hogy emelje meg a popóját, hogy lehúzhassam az utolsó akadályt is. Persze bugyival együtt, nem lacafacázok. A nadrág messzire repül, a két gyönyörű és formás comb közé állok minden tekintetben. Hatalmas lapátkezeim finoman és lassan, élvezettel csúsznak feljebb, érzem minden izmát, a bőre selymességét és nézem őt, ha valami nem tetszene, rögtön abbahagyhassam. Ám úgy gondolom elég lassú és óvatos vagyok ahhoz, hogy csak sóhajtozni akarjon. Amikor elérek a végcélig lenyúlok érte és felhúzom, hogy magamhoz ölelhessem, hogy csókban forrhassunk össze. Nem rontok azonnal a házba, még kiélvezem a kecsességét, a törékenységét és a csókjait.*
Kezdőlap 
by 
ϟ 
//
Indulás a napló nyomában, Némo mintájára! 
//