Jay & Hiranneth ~ Central Park-i Állatkert

First topic message reminder :

Jay & Hiranneth

Ismét egy nappal öregedtem, most pedig szintén egy új, dögunalmas napnak nézek elébe. Apámról még mindig semmi hír, hiába próbálok megmozgatni minden szálat, ami hozzá kapcsolódhat, egyszerűen nem találom. Most vagy rettentően ügyes a bújkálásban, vagy valamilyen részletet kihagytam. Mindenesetre a bosszúmtól semmi és senki sem tántoríthat el.
Egy vékony, sötétebb zöld színű pulóverben hagyom el lakásomat. Nem mintha annyira hideg lenne, de valamiért kényelmesebben érzem magam, ha hosszú cuccokban mászkálhatok. Ezért sem maradhatott el a fekete farmerom, a szintén fekete színű csizmámmal. Nem rég léptünk ki a nyárból, még mindig érezhető az a fulladt meleg, ami idén volt. Bírom a hideget, nem arról van szó. Dán véremből adódóan akár a jeges vízben is vidáman úszkálhatnék, szimplán a komfort érzetem jobb így.
A mai helyszínem a Central Park-i Állatkert. Nem is tudom miért, de valahogy magához vonz ez a hely. Mindig akad hely és ugyan már számtalanszor jártam körbe az egészet, mégis képes lennék a végtelenségig bámészkodni, barangolni. Leszámítva a rengeteg embert, mondhatni, hogy ez a kedvenc helyem egész New Yorkban. De hát az ember mi mást várhat New Yorktól? Napi szinten emberek tucatjai zsúfolják magukat a tömegközlekedő eszközökbe, a lökdösődés és megannyi ember idegen arca már megszokott. Pár hónapja élek itt és elmondhatom, hogy rengeteg mindent láttam már ebből a világból. Teljesen más, egyáltalán nem olyan, mint otthon. Otthon... Már azt se tudom mit nevezhetnék otthonnak. Dániai házunkat is csak egy bizonyos ideig hívhattam annak. Már a gondolattól is, hogy apámmal kellett egy levegőt szívnom, undorral tölt el.
A jegyemet megvéve lépek át az bejáraton. Úticélom ismét ugyanaz, mint mindig. Gyors kávé a helyi büféből, pár perc újság olvasás egy kis tolvajlással egybekötve, -hisz' nekem is meg kell élnem valamiből-, majd egy újabb körtúra az állatkert csodálatos világában. Úgyhogy elsőnek meg is rendelem kávémat, s az egyik padon elhelyezkedve kezdem el olvasni a napi híreket. A szokásos unalmas rizsa. Rablások, gyilkosságok, eltűnések. Én se jó kedvből lopok, mondjuk úgy; elveszem azt, amire másoknak nincs szükségük.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Egy kicsit tényleg irigy vagyok a képességére, mert én csak tárgyakat élesztek fel, talán halottakat, de azok is csak agyhalott zombik maradnak, annak meg nem sok értelme van. Ő pedig teremt, de komolyan, tök izgalmas lehet csak úgy a semmibe "varázsolni" valamit. Eddig talán furcsálltam az egész fickót úgy ahogy van, de lassacskán kezd érdekelni és valamelyest fel is nézek rá. Ahhoz kétség sem fér, hogy nagyon is irritáló, ahogy minden áldott pillanatban rákerül az arcára az a vigyor. Mintha letörölhetetlen lenne. A bűvészkedés is afféle szemkápráztató mutatvány, amiből nem derül ki, hogy mégis hogy a frászba csinálják. Felettébb érdekes dolgokat tudnak művelni, volt az a Houdini nevezetű ember is. Na az se volt piskóta.
- Hé,hé,hé! Nem azért idegesít! Csak... értelmetlen az egész. - próbálom tagadni, de igaz amit mond. Idegesít, mert én nem vagyok képes olyan dolgokra mint ő. Mint ők. Ezt dobta a gép, bármennyire is elszontyolodok emiatt, azért nekem is megvan a magam erőssége. A pók már annál inkább kiakaszt. Az első gondolat a fejemben, ami megfordul, az a halál volt. Meghalok, akkor mi lesz? Apámat megint eleresztem és tök nyugisan csinálhatja tovább azt, amit elkezdett. Lehet túlságosan előreszaladok, de az a "szőrmók" az arcomon nagyon is a halállal kapcsolatos félelmet váltja ki belőlem. Kikönyörgöm ugyan, hogy tűntesse el, de ez megint csak egy szégyen foltot ejt rajtam, ráadásképp ki is nevet. Oh, szóval így? Én az előbb fejben azzal küzdöttem, hogy ne kezdjek el sikítva -sírva- rohangálni, ő meg csak itt röhög. Meg is kapja a vállba boxolást.
- Ezek után inkább téged taposnálak el... - biggyesztem le ajkaimat. Valahogy még mindig érzem azokat a szőrös lábakat az arcomon mászkálni, ezért meg is dörzsölöm, hogy biztosra vegyem nincs már rajtam. Tényleg nem értem mit vigyorog. Ellenkező esetben neki is tele lenne a gatyája, mert akárhogy is nézem amögött a vigyorgó arc mögött egész biztosan van egy félős oldal is. Lehet, hogy eddig nagymenőnek érzi magát, amiért teremt dolgokat, de ha más nem, majd én megoldom, hogy ő is megijedjen annyira, amennyire én, vagy csak egy kicsit megleckéztetni. Ó, bizony, majd én megoldom. Ezúttal óvatosabb leszek. Újabb cél kitűzve és remélhetőleg ezt meg is tudom valósítani, amint beültünk valahová. Ha tud is egy jó helyet, az is biztos az ő természetét fogja szimbolizálni, vagy legalább megközelíti azt. Az állatkertből is távozunk, magünk mögött hagyva az általa okozott káoszt. Komolyan, egy ilyen szórakozott ember baromi nagy felfordulást tud okozni. Valamelyik részem szimpatizál is a kissé őrült énjével, de a másik részem abszolút nem favorizálja.
- Nekem tökéletes volt mögötted is, legalább elkerülhettem volna a kígyókat. Amik ugye nem mérgesek. - ejtek egy gúnyos mosolyt felé egy apró biccentéssel egybekötve. Valahogy biztosabban éreztem magam mögötte, mégha tudtam nem fog semmit se csinálni. De most bevárt, szóval kénytelen vagyok mellette bandukolni. A sétálás nem a kedvencem, főleg, ha dögunalmasan telik el, másrészről kíváncsi vagyok hova megyünk. A reakcióra egy kicsit megtorpanok, de a válasz hallatán ugyanolyan tempóban megyek tovább. Nem láttam még ezt az arckifejezését, eddig mindig ott volt az a vigyor, vagy az a fura mosoly a szája sarkában, most meg, valljuk be megijesztett.
- Akkor nyafka leszek... - jegyzem meg halkabbra véve, de csak poénból mondom. Fene akarna ujjat húzni vele, hisz' akárhogy nézzük jóval magasabb szinten van a képessége és viselkedésileg is más, mint az átlag.
Meg is érkezünk, nem túl bizalomgerjesztő hely, már az ajtóból ítélve. Elismerő pillantással nézek utána, amint belép előttem, majd követem példáját és leülök vele szemben. Nem szeretném leinni magam, viszont egy martinit simán meg tudnék inni.
- Szóóval... Mit tervez a Bűvész úr a továbbiakban? Gálákat tönkre tenni, vagy velem szórakozni tovább? - terül el arcomon egy természetellenes mosoly, miután belekortyolok a martinimbe.

♫ I'd love to change the World ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Nem azt mondom, hogy a bűvészek fanatikusa vagyok, de bírom őket és egyébként is valahol én is efféle vagyok, még ha nekem egyszerűbb is a dolgom. Pont e miatt vélem úgy, hogy nem lehet könnyű nekik. Én csak teremtek, elég hozzá tájékozódnom és tanulnom, de egy bűvész... azért ahhoz állati jó kézügyesség kell, meg fene nagy felkészülés. Az efféle koncentráció nekem nem is hiszem, hogy menne egyébként, nem lennék jó bűvész, de ahogy látom igazából ő is bírja őket, csak mintha szándékosan lenne ellenem, hogy csak azért is olyasmit mondjon, amivel letörheti a lelkesedésemet, meg a jó kedvemet. Tájékoztatnom kéne róla, hogy erre esélye sincs, vagy egyszerűen hagyjam még, hogy próbálkozzon, mert amúgy is egészen szórakoztató a dolog?
- Szóval látványos és tök jó... de idegesít... főleg az, hogy te nem vagy képes rá. - itt már lenevetem magamat, hiszen egyértelmű, hogy szimplán féltékeny, vagy ha nem féltékenységnek mondjuk, akkor csak velem szemben ilyen, mert nem hajlandó elismerni, hogy tetszik neki ahogyan trükközök és szórakoztatom a jó népet. Na jó ezúttal főleg magamat, mert mások annyira nem szórakoznak jól azon, hogy szívatom őket a hangyákkal, meg a tigrissel. Na ezért nem vagyok bűvész, mert főként saját magamért teszek és nem azért, hogy másoknak érdekes legyen. A pókos akció is arra van, hogy magamat szórakoztassam vele és most már egyértelmű az is, hogy mire képes egyáltalán, hogy ő sem csak egy átlagos szöszi, aki belekeveredett ebbe az egészbe. Ettől még persze nem fogom vissza a nevetésemet, mert hát finoman szólva is szórakoztató, amilyen fejet vág. Persze érthető, elég méretes kis pókot ültettem a vállára, jó eséllyel én is be lettem volna tojva a helyében, nem kárhoztatom a reakciója miatt, de ez nem akadályoz meg abban, hogy jót nevessek rajta.
- Biztosan akkor lett volna mérges, ha agyon akarod taposni. Amúgy sem vagyok ennyire vadállat, még a hangyák se csíptek. - a nevetésem immár széles vigyorrá szelídül, főleg amikor még a vállamba is bokszol. Tényleg szórakoztató a hozzáállása, tetszik is a dolog, volt értelme annak, hogy nem zavartam el, amikor követni kezdett. De lassan tényleg jó, ha lelécelünk, hiszen mégis csak nem tudhatjuk, hogy a tigris mikor vált irányt, no meg az itteni őröknek is feltűnik egy idő után, hogy nem menekülünk fejvesztve, mint ahogyan a többség teszi és nem kellene engedni, hogy ilyen könnyen rájöjjenek, hogy közöm van a dologhoz.
- Akár mellettem is jöhetsz, a végén még zavaró lesz, hogy folyton a nyomomban jársz. - pillantok hátra, aztán bevárom kicsit. Ihatunk valamit, begurítanék mondjuk egy jó hideg sört az izgalomra. A tigris már amúgy se sokáig marad, szóval kell valami más elfoglaltság és egy kis beszélgetés erre akár még alkalmas is lehet. Szóval az irányt az ismerős hely felé veszem. Nincs messze, csak keresni kell egy sötétebb kis utcát, mert itt az Állatkert környékén főleg puccos helyek vannak, ami pedig nekünk kell most az még véletlenül sem lesz puccos, az ilyen helyeken lévő népekért amúgy se különösebben vagyok oda.
- Ne légy nyafka, a nyafka csajok határozottan irritálnak. - azért egy pillanatra felszökik a szemöldököm. Itt sejtheti talán először, hogy nem mindig vagyok víg kedélyű és ha épp nem vagyok az... na akkor baj van.- Pár sarok és ott vagyunk. - válaszolok azért, csak aztán lépdelek tovább szépen és hamarosan elérjük a célt is. A kis kopott ajtó, amit belökök, de előre nem engedem. Ennyire tudok én is udvarias lenni, főleg akkor, ha rászánom magamat és mint tudjuk ilyen helyekre illik először a férfiembernek belépnie. A hely kissé kopott és sötét is, de azért nem a hátborzongató típus. Vannak kisebb elválasztott asztalok, ahová be tudunk ülni, hogy rendeljünk, aztán majd ha már a torkom sem száraz és meg van a söröm, akkor beszélgethetünk is. Kezd kíváncsivá tenni a kis szöszi.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Nem tudom pontosan, hogy ki ő, vagy mi ő egyáltalán. Halvány sejtésem van csak, bár ki tudja. Lehet csak egy túlzottan őrült bűvész, aki az állatkert falain belül szórakoztatja a népet, vagy olyan mint én. Mutáns. Azt hiszem ezzel a jelzővel illetnek minket. Úgy hangzik, mintha veszélyesek lennénk,egy másik bolygóról érkeznénk, és egytől-egyig vért akarnánk ontani. Semmi pénzért. Én se tartozok a gyilkolászós csoportba, és még így, képességgel is normálisabb tolvaj vagyok, mint a többség. Állampolgár nem vagyok, de csak el lehet intézni. Az angolom tökéletes, na meg rengeteg bevándorló van, csak nem fogják rossz néven venni, ha egy dán nemzetiségűvel többen vannak. Jayre visszatérve tényleg nem tudom őt hova sorolni. Állandóan vigyorog, ami nem zavar, bár szívesen lennék olyan jó hangulatban mint ő. Valahogy a hangyás akció után nem érzem túl felszabadultnak magam.
- Trükköket? Átvágják az embereket. Az egy dolog, hogy látványos...meg tök jó... - állok meg egy pillanatra, mert el kell ismernem lenyűgöznek a bűvészek. Annyira elismerem őket, hogy már szinte utálom, amiért én nem értek ahhoz, amit ők csinálnak. Irigy volnék? Talán, de én tudok olyat, amit ők nem. Ezért én is különleges vagyok valamilyen szinten. Amit viszont Jay csinál, totálisan levesz a lábamról, bármennyire is tartom egy érdekes alaknak. Nem láttam ilyet és az újdonságok mindig jónak tűnnek elsőre.
A táskás akciómra rátérve kicsit sem járok sikerrel. Szavaira nagyot nyelek, mert fene tudja mivel rukkol majd elő. És ami a vállamon landol, nagyon nem okés. Oda se kell pillantanom már leszűröm mi mászkál ott. Nem akarok meghalni. Az első mondat ami átsuhan a fejemben. Ha megcsíp, mégis mi lesz velem? Annyira észlény meg nem vagyok, hogy értsek hozzájuk, így abban a hitben vagyok, hogy az a pók mérges és egy apró harapásától is a koporsóban végezhetem. Még egy utolsó próbát teszek a cipőjével, de pechemre az sem elég. Komolyan, a villanyoszlopot célozzam meg? Beletörődve a vereségbe kérlelem és lassacskán fellélegezhetek. Átmeneti sokk, nem tart sokáig, de jelenleg kapkodom egy picit a levegőt. A nevetésére egy morcos tekintettel válaszolok. Nagyon nem nevettem volna.
- Persze, hogy ilyen a fejem, hogyha egy ekkora állattal jössz. Amiről fogalmam sincs, hogy mérges-e. - boxolom vállba ugyanolyan mérgesen. Jó, nem vörös a fejem még és nem is fog felrobbanni, de ez az előbbi kellemetlen volt. Magamnak köszönhetem, de azért neki még nem kell rögtön pókokkal ijesztgetnie. Elég hamar vált témát, a tömeg eltűnésére meg fel sem figyelek. Mindenesetre csak nem vagyunk veszélyben a tigris által, ha netán úgy döntene utánunk ered. Van egy olyan sejtésem, hogy annyira irányítani mégse tudja.
- Ezek után bármit megiszok. Csak ne gyere elő megint ilyen állatokkal. - csak egy pillanatra ráz ki a hideg, meg is dörzsölöm karjaimat, ahogy összefonom őket. Automatán indul el én pedig ugyanolyan rutinból követem. Mintha mágnes lenne benne, de tényleg. Eddig is mentem utána, most sincs másként, csak nehogy pincsikutyának nézzenek, amiért így követem.
- Ott vagyunk már? - kérdezem meg egy rövidebb séta után. Nem szeretek sokat mászkálni, ő pedig még mindig furi nekem viselkedésileg, de csak nem fogunk valami sötét helyen kikötni. Nem hiszem, hogy azt a darkos kategóriát támogatná.

♫ I'd love to change the World ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Élvezem a játékot, hogy megpróbálom beadni neki, hogy egy szimpla bűvész vagyok csupán, miközben valahogy olyan érzésem van, sejti már azt, hogy nem vagyok átlagos, ahogyan ő sem, legalábbis ha sejti. De pont ez a szórakoztató az egészben, hogy talán már mindketten tudunk dolgokat a másikról és csak kerülgetjük egymást, mint macska az egeret, vagy egér a macskát. Még csak azt se tudjuk, hogy melyikünk melyik jelenleg, de én így is úgyis élvezem nagyon. A tigris ha önmagában nem lenne elég szórakoztató a szöszi egészen jól tetézi a dolgokat. A kártyatrükk is láthatóan ínyére van, ha jól sejtem akkor most is azon gondolkodik megállíthatatlanul, hogy vajon hogyan csinálhattam.
- Csaló? Szóval minden bűvész csaló, csak mert jó trükköket ismernek? - erre akár még meg is sértődhetnék, ha tényleg bűvész lennék és a színjáték miatt azért kap egy leheletnyi csúnyán sértődött nézést is. Nem szép dolog így méltatni a másikat, nekem pedig egyébként is felettébb zűrös, mondhatni labilis a lelki állapotom, bár ezt ő nem tudhatja. A mozgolódó táskát ügyesen fogom le, bár már tényleg erős a sejtésem, hogy itt valami lehet, mert tuti nem csinál ilyet valami magától. Sőt minden bizonnyal ő is sejti már, hogy az a tigris se magától került elő csak úgy a semmiből. Ettől még ugyanolyan szórakoztató a helyzet, amíg nem kerülök alulra, vagy vesztő helyzetbe, addig nincs is különösebb probléma.
- Hát akkor... lássuk meddig bírod cérnával. - sejtelmes mosolyra húzódnak az ajkaim, a vállán pedig megjelenik a cuki kis pók is. Nem mérges, ennyi mázlija azért tényleg van, ennyire én sem vagyok őrült... na jó mondjuk többnyire. Hullát nem akarok hátra hagyni, meg amúgy is amíg a szöszi szórakoztat, addig nincs is okom végezni vele, egyébként sem vagyok az a gyilkos típus, ahhoz tényleg nagyon fel kell, hogy húzzanak, ezt pedig eddig még nem érte el szerencséjére. Közben a cipőm mocorogni kezd, ami elég kellemetlen egy érzés, ezt bevallom, de ez még nem elég arra, hogy feladjam és hirtelen eltüntessem azt a kis cuki pókot, ennyiből még nem nyeri meg a meccset. Kicsit megingok ugyan, de annyira nem, hogy belé kelljen kapaszkodnom, és meg is jelenik a széles vigyor az arcomon, amikor végül feladja.
- Tudtam, hogy a pók a nyerő! - rövidke nevetést produkálok, aztán egyszerűen csak csettintek egyet - csupán a hatás kedvéért, amúgy nincs rá szükség - és a pók simán köddé válik. Ezt szerencsére senki sem veszi észre, hiszen mindenki a tigrissel van elfoglalva, akik itt vannak, akik pedig már leléptek főleg nem néznek most ide. - Olyan vicces fejet vágtál, hogy ha láttad volna magadat, most te is nevetnél. - jó, az nem olyan biztos, de aztán ki tudja mennyire veszi könnyedén a poénokat. Közben a tömeg lassan tényleg végleg eloszlik, a tigris pedig jó esetben is pár percig tart még ki, szóval a szöszire pillantok. Na jó legyen, ha már ennyire kíváncsi, akkor esetleg dumálhatunk. Úgy látom tudja kezelni a kellemetlen helyzeteket, ami még akár hasznos is lehet számomra, vagy számunkra.
- Na iszunk valamit? Mondjuk az izgalmak kezelésére. - kérdő pillantást vetek után rá, de a választ meg sem várom, valahogy automatikusnak veszem az igent, hiszen eddig is már eleget járt a nyomomban, kétlem, hogy most hogy válaszokban reménykedhet feladná a dolgot és elindulna az ellenkező irányba. Szóval ahogyan az előbb is a hangyák után simán elindulok a kijárat felé, úgyis mellém szegődik majd. Keresi kell egy kellemesen füstös kocsmát - a kávézók unalmasak, nem bírom őket - és esetleg mesélhetek neki ezt-azt. Majd útközben kitalálom, hogy mégis miből és mennyit.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Meglepő olyannal összefutni itt, aki más mint a többi ember. Aki hasonló mint én. Mondjuk elsőre abszolút nem tűnt egy természetfeletti képességekkel megáldott alaknak, de a kíváncsiságom és a határozottságom vitt tovább, hogy kiderítsem mi a titka. Gyanús és szerintem nem sok ember van még így ezzel, de muszáj utána leskelődnöm. Nem is vesz észre, amit egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázok, de hamarosan újabb galibát csinál. Most komolyan. A semmiből nem kerülhet elő egy tigris, mégis mennyi esély van rá? Tisztán láttam a ketrecen belüli tigrist és az nagyonis ott van még bent, csak éppenséggel egy kicsit odébb.
A pakli felbukkanásán tényleg elámulok. Mindig is szerettem a bűvészes dolgokat, amikor elhitetik velünk, hogy amit látunk az valós. Persze jó nagy átverés az egész, engem mégis letaglóznak. Most sincs másképp, elismerő pillantásokat vetek rá.
- Nem is rossz egy csalótól. - forgatom a kártyapaklit, egy-egy lapot kihúzva méregetem. Tényleg nem semmi, na de képes több mindenre is?
A körülöttünk lévő emberek továbbra is kegyetlen hangerővel menekülnek. Micsoda idióta banda... Senki sem gondolt arra, hogy csendben, nyugisan kéne elintézni? Szép lassan, nem sietni, amivel csak felhergelik az állatot. Jó, én is biztosan hasonlóképp tettem volna és nem játszottam volna a rambót, de így egy kicsit más, ha sejti az ember ki áll a dolgok mögött. A meghajláson már csak a fejemet rázom. Ennél érdekesebb fickóval se találkoztam még. Pozitív értelemben. Elég szórakoztató a társasága, mégha csipkelődő és idióta humora is van. Sajnos nekem más tervem van, nem pedig a társaságát élvezni. Most már tudom, hogy valóban köze van hozzá, ami azt jelenti nyugodtan megtréfálhatom. A táska viszonylag hamar elkezd ficeregni a hátán, amit sajnos lefog, így szerencsétlen nem tud közelebb kerülni hozzám. Csalódottan húzom el számat és vetem rá kiskutya szemeimet.
- Bármennyire is hálás vagyok, nem tartozok a csendben lelécelős kategóriába. - húzom mosolyra számat, ám a vállamon lévő dologra eléggé lesokkolok. Érzem, ahogy az "apró" lábak elhelyezkednek a felsőmön. Moccani se merek és hát itt is megmutatkozik mennyire nem értek én ezekhez az ízeltlábúakhoz. Gőzöm sincs, hogy mérges-e, de nem most szeretnék meghalni.
- Nos... Nem számítottam erre, szóval gratula... - próbálom azért nyugisabbra venni a dolgot, habár a pókocska a vállamon igencsak nehézzé teszi ezt a feladatot. A cipőjére pillantok, hátha ezzel érek valamit. Legalább a lábánál válik kicsit macerásabbra a helyzet. A cipő mocorog, ezzel együtt rángatva a lábát. Ennyire még futja a jelenlegi sokkol állapotomból, úgyhogy valamennyire elégedett is vagyok, csak szálljon már le rólam ez az állat!
- Jó. Nyertél, abbahagyom, csak tűntesd el! - levegőt venni is alig merek, miközben összeszorítom a szemeimet. A kis barátja megindult az arcom felé, eléggé kiszámíthatatlan én pedig annyira be vagyok tojva, hogy tényleg nem tudom mi a frászt csináljak. - Kérlek... - nyöszörgöm már-már összeszorított ajkakkal, mert a pókocska elég sebesen megindult arrafelé.

♫ I'd love to change the World ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Úgy fest, hogy akármennyire is próbálom nem sikerül lekoptatni a szöszit, pedig komolyan nagyon igyekszem. Viszont, ha azt nézzük, akkor talán szórakoztatóbb is lehet ez az egész, ha mondjuk őt is bevonom, már csak az a kérdés, hogy szimpla néző marad, vagy valami komolyabb szerepet kap. Az is vicces lett volna, ha tényleg beesik a fókák közé, de ez nem történt meg, vajon kapok valami kellemetlenebbet, vagy csak élvezzem a tényt, hogy ilyen nagyon rá akar jönni a trükkömre? Szó se róla ez is szórakoztató, hiszen nem tudja mire vagyok képes, de talán ő sem szimpla ember és ezért kíváncsi ennyire, mert tisztában van vele, hogy léteznek olyanok, akik nem csak szimpla bűvésztrükk révén képesek nagy dolgokat véghez vinni. Azért ez már az én érdeklődésemet is jobban felkelti. Valami talán van még itt a háttérben, ami lekötheti a figyelmemet és mivel amúgy is unatkozom, a tigris sem fog a végtelenségig lekötni, kellenek új kihívások.
- Az a nagy kérdés, hogy miért akarsz minden áron többet látni bennem, mint egy közönséges bűvész. - sejtelmesen elmosolyodom. Látom a csalódott pillogását, de nem érdekel, van már ötletem, hogy mivel képesszem el legalább egy kicsit, hogy ne váljon unalmassá a helyzet. Előkerül a pakli a füle mögül, ahogyan a nagypapák a pénzérméket szokták a gyerekek füle mögül elővarázsolni, aztán a kezébe is adom, hogy megnézhesse tényleg igazi, valós és az is, csupán egy idő múlva eltűnik. Akár el is tehet, maximum ha újra keresné fél óra múlva már nem lenne ott a táskájában. A szavait egyértelműen dicséretnek veszem, hiába furáz le nyíltan. Széles vigyorral eszközölök egy meghajlást előtte, csak hogy még egy lapáttal rátegyek a fura jelzőre, no meg a szórakozottra is. Számomra ezek határozottan szimpatikusak, soha sem szerettem unalmas, vagy átlagos lenni, sokkal izgibb a fura és szórakozott is vagyok ez amúgy is általános jellemzőm.
- Tetszik, lehetek szórakozott Houdini, ha szeretnéd, és a fura is jó, az átlagos unalmas, nem gondolod? Te átlagos vagy? - érdeklődve döntöm oldalra a fejemet, hiszen valami miatt nagyon nem tudom levakarni magamról, valamiért nagyon kíváncsi, vajon csak azért, mert tart a tigristől, vagy azért, mert ő sem szereti az átlagos és unalmas életet, netán azért, mert ő maga sem átlagos. Egyre kíváncsibb vagyok és ez számára is hasznos lehet, hiszen addig még biztos, hogy nyugalma van egy újabb attrakciótól és amíg szórakoztat, addig nem rajta fogom kipróbálni az újabb ötleteimet.
- Kotnyeles, kíváncsi egyre megy. De tetszik, vélhetően te sem az unalmas napokat szereted és néha a bűvész szeret a háttérben maradni. - széles mosollyal mérem fel a terepet újra. Egészen szép káosz alakult ki, fut ki merre lát, ami nagyon is ínyemre van, a tigris pedig békésen sétál. Még csak nem is agresszív fajta, hogy ennyire félni kellene tőle, de ezt nehéz az átlag embernek elmagyarázni, valami miatt nem viselik jól a furcsa dolgokat. A táskám pedig közben mocorogni kezd, ami azért tényleg meglep. Felszökik a szemöldököm, csak aztán teljesedik ki a vigyorom. Egy táska magától nem mozog, tehát csak ő csinálhatta, mindenki más épp futólépésben hagyja el a terepet. Nem veszem le a vállamról, csak erősebben szorítom, maximum elbánok vele, ha fojtogatni akarna, de hátha nem agresszív. Oda nem adom neki, ez már biztos.
- Szóval megmentettelek a fürdéstől és ez a hála? - a vállára pillantok, ahol érezheti hogy mozgolódás veszi kezdetét. Jó nagy szőrös pók jelenik meg. Nem mérges, nem vagyok én annyira agresszív, de nem egy cuki fajta és a lányok általában nem kedvelik az ilyesmit. - Tehát, ha nem közönséges bűvész vagyok, akkor mi? - a táskámat még mindig igyekszem kordában tartani a mosolyom sem tűnik el, inkább talán vészjóslóbbá válik, afféle "ne szórakozz a kiismerhetetlennel" típusúvá. Azt már láthatta, hogy szórakozott vagyok, bár sokan úgy jellemeznek inkább, hogy nem beszámítható.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

A nagy felfordulás miatt el is felejtettem a napi rutinomat. Semmit se sikerült beszereznem ma. Egy karórát, gyűrűt, akármit, ami csak egy kicsit is értékes lehet. A "tanáraim" most biztos szörnyen csalódottak lennének, de hát nem tudtam mit csinálni. Elterelte a figyelmem ez a nagy kavalkád, ami itt zajlott az állatoknál. Hangyák, tigrisek, mi lesz még? Legközelebb a Jurassic Park-ból fog kiszökni valami és porig rombolja majd a várost? Komolyan, lehet, hogy szőke vagyok, de ezek a dolgok nem normálisak. Ahogy ez a fickó se. Csak engem zavar az, hogy halál nyugodtan figyeli ameddig mindenki más sikítozva rohangál össze-vissza. Néha már csak kínomban mosolyodok el a szavain, mert tényleg elég ügyesen rejteget valamit. Nem tudom pontosan mi az, de abban egész biztos vagyok, hogy köze van ehhez az állatkerti felforduláshoz.
- Oké, felfogtam. Nem bízom el magam, ha ez az óhaja. - fonom össze karjaimat mellkasomon. Azért egy halovány mosoly telepszik arcomra, miközben egy aprót meg is hajolok előtte, mint azokban a régi filmekben. Amikor még királyok és királynék voltak. Vagy valami hasonló. Viccesre veszi a dolgokat, akkor miért ne poénkodhatnék én is? Ha máshogy nem sikerül kiderítenem mit rejteget, akkor csak ez a lehetőség maradt. Nem vagyok az a hű de vicces fajta, mondhatni rossz is vagyok benne. Sőt, a humorérzékem is valahol a béka segge alatt van. Közönséges dolgokat értek, de tudjuk milyen az amerikai emberek humora. Eléggé nyers és többnyire ostobaságokról hablatyolnak. A tolvajláshoz sem kell humorizálni, néha elég, ha egy jót színészkedünk és az adott személy bármilyen tárgyát magunkévá tehetjük.
- Kártyapaklit? Nahát! Egy közönséges bűvész, aki ismételten tovább rejtegeti a titkait. Pedig, ha úgy vesszük csak átverik az embereket. Illúziókat keltenek, amit egy normál ember valósnak hisz. Közéjük tartoznál te is? - kissé csalódottan pillogok rá, de amint előhúz egy paklit a fülem mögül, azért bevallom egy kicsit meglep a dolog. Abszolút nem esik le, hogy hogyan csinálta és ez csak még furcsábbá teszi őt. Vajon pénzt is ilyen könnyen varázsol? Mert ha igen, akkor hazaviszem és befogom pénzautomatának. Elismerően veszem el tőle a paklit, hogy megforgassam és jobban szemügyre vegyem. Tényleg nem semmi.
- Egy szóval nem mondtam, hogy nem hiszek, csupán... Fura vagy. Mint egy szórakozott Houdini, aki a belvárosban próbál megélni a képességével. - vonom meg vállamat. Ismételten odébb tologat, így kénytelen vagyok tempósabban odébb lépkedni, távolabb az össze-vissza battyogó tigristől. Mi vagyok én? Valami tolókocsi?
Gondoltam, hogy nem fogja csakúgy tovább titkolgatni a nevét. Elégedetten mosolygok rá, már amennyire nyugodt tudok maradni. Az emberek folytonos kiabálása, sikongatása kezd az agyamra menni. Én pedig valamiért úgy érzem, ameddig ezzel az alakkal, mármint Jay-el vagyok, addig az a tigris nyugiban el van magával. Lehet nem így van, de jelenleg ezt érzem biztonságosabbnak.
- Hira. És nem vagyok kotnyeles... Csak kíváncsi. Egy bűvésznek örülnie kéne, ha valaki felfigyel a mutatványára, nem? - sóhajtok fel csalódottan szemeimet forgatva. Kezet fogni nem fogok, még a végén valami balul sülne el ezzel kapcsolatban. Egy pillantást azért vetek keze felé, de semmi több. Viszont ami még kíváncsibbá tesz. Mit tenne, ha az a táska a vállán csakúgy elkezdene ficánkolni? Lehet nem ő az oka ennek a káosznak, mégis úgy érzem egy kis megtréfálás kijár neki. Csak egy kósza pillantást vetek a zsákra, ami épp elég ahhoz, hogy feltűnés nélkül elkezdjen csak úgy "magától" mozogni. Elég nagy a kavalkád, nem hinném, hogy bárki is pont engem szúrna ki. Annál fontosabb nekik a menekülés és az állat kert mihamarabbi elhagyása.
Nem én irányítom a táskát, sajnos, így akármennyire is vicces lesz majd, amint hozzám kerül egy újabb menekülés veszi kezdetét. Valami értékes dolog csak van nála, hisz' az ember nem igen mozdul ki a lakásból pénz nélkül. Két legyet egy csapásra. Szerzek is valamit és Jay-t is sikerül valamilyen úton megleckéztetni.

♫ I'd love to change the World ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Azt hiszem kezd alakulni a buli és én kezdek egyre jobban szórakozni. A hangyák nem voltak a legjobb és legkiforrottabb ötlet, de a tigris... na tigris már tényleg nyerő! Nem is értem, hogy miért nem ezzel kezdtem, bár lehet, hogy nem árt a bemelegítés, meg amúgy is, amíg a dolgozók azzal foglalkoznak, hogy hangyátlanítják a vendégek egy részét kicsit odébb, addig legalább rám se nagyon figyel senki és gond nélkül tudok tovább szórakozni. Na persze az az egy, amire nem számítottam, hogy a kis szöszi követ a hangyarészlegtől. Pedig még segítettem is neki... na jó persze önző érdekből, mert ha nem teszem, akkor engem is magával ránt, de azért mégis csak lehetne benne annyi hogy ezek után nem száll rám pluszban és nem fáraszt. Nem adtam rá okoz, habár... legalább van kivel kibeszélni a történteket. Ha nem lenne mosoly az arcán időnként akkor mondjuk tuti, hogy előbb mutatnék neki ajtót, de így azért nem olyan vészes a dolog. Esetleg őt is bevehetem a buliba, csak még azt kell eldöntenem, hogy úgy mint játékostársat, vagy úgy, mint áldozatot, esetleg... rá terelhetem a gyanút. Majd még eldöntöm, ha kiderül, hogy mennyire szórakoztató a jelenléte, egyelőre még nem jutottam ebből a szempontból dűlőre.
- Nem bízd el magad, majd még eldöntöm, hogy rossz néven vettem-e. - lazán megrántom a vállamat, de talán a félmosolyomból mégis csak azt láthatja, hogy nem vettem én annyira komolyan ezt, mint ahogyan magamat se nagyon tudom soha sem komolyan venni. Ez van, ebben van még mit fejlődnöm, bár nem vagyok benne biztos, hogy akarok is. Olyan vagyok és voltam mindig is, mint a vad és zabolázatlan vihar, akit nehéz befogni, vagy keretek közé szorítani és eddig szerencsére nem is sokan próbálkoztak efféle balga lépéssel.
- Oh hát van, aki átvarázsol épületeket innen-oda, hát miért ne lehetnék én átlagos bűvész? Na várj esetleg keresek egy pakli kártyát, hátha úgy jobban elhiszed. - ha nem lép el, vagy szökken hátrébb, akkor nem a saját zsebemben kezdek el kutatni, hanem, ahogy a vicces apukák szokták a füle mögé nyúlok és onnan kapok elő ténylegesen egy pakli kártyát, hogy szépen felmutassam neki. Ezúttal persze egy széles mosolyt és még egy meghajlást is mellékelek hozzá. Végül is lehet ez sima trükk is, bár nem élek effélével. A pakli egy fél óra múlva úgyis fel fog szívódni, nem okoz különösebb gondot, ha addig hurcolom, vagy esetleg odaajándékozom a szöszinek.
- Áruljam el a nevem valakinek, aki nem hisz nekem? Komoly? - elégedetlenkedve szökik fel a szemöldököm. Kicsit közben azért arrébb orientálódom, nem árt az, ki tudja, hogy mikor sétál erre az a tigris és irányítani nem különösebben tudom, tehát nem lenne hasznos, ha minket is megszaglászna, vagy kóstolna kicsit. - Jay, a nevem Jay, hát a tiéd kis kotnyeles? - passzolom vissza a kérdést, még a kezemet is nyújtom felé, mégis csak így illik, de megvárom, hogy elfogadja-e. Ki tudja, talán nem olyan bizalmaskodó típus, hogy csak úgy belemenjen egy kézfogásba, főleg egy bűvésszel, aki ki tudja, hogy mit tenne, ha tényleg hozzájutna egy érintéshez.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Eléggé meglep, amikor ő csakúgy eltűnik a semmibe. Megy a saját feje után, és naná, hogy érdekel mit tervez. Egy normális ember nem hagy csakúgy faképnél, azért kellőképpen megvan a kisugárzásom hozzá. Szerintem. Kíváncsi vagyok, nagyon és sajnos az ilyen dolgaim szoktak visszafelé elsülni. Úgy érzem van valami rejtegetnivalója, ha pedig tévednék, akkor megszívtam. Egy kis megfigyelés nem árthat, egészen addig, ameddig hülyeséget nem csinálok.
Azért a tigris hirtelen felbukkanása egy kicsit meglep. Egyetlen egy tigrist láttam a ketrecen belül, akkor mégis mi folyik itt? Először azt hittem ezek a dolgok az állatkert hibájából származó problémák, de valahogy nekem nem kerek ez az egész. Főleg azért sem, mert ez az alak az előbbi hangyás dolognál is halál nyugodtan ácsorgott egy helyben. Amint megjelenik a bokorból kilépkedő tigris, ő ismét ugyanazzal a nyugalommal figyeli az eseményeket. Az emberek persze fejvesztve menekülnek, némelyikük átugrál más állatok kifutójába, hátha oda nem fog betévedni ez a húsevő. A hangyák után ez már eléggé sokkoló lehet és azért bennem van az, hogy mi van ha történik valami. Egyelőre még nem ijedek meg, max ha a tigris úgy dönt közelebb merészkedik hozzám. Szeretem a macskaféléket, de egy ragadozó állat kiszámíthatatlan. Jelen esetben nem tudom mit találjak valósnak. Fura ez az egész szituáció úgy, ahogy van. A tetejébe ezzel a furcsa emberrel, akinek az arcán mindig ott van az a bizonyos vigyor, amitől már a hideg kiráz. Most sincs másképp. Odalépkedek hozzá és felteszem a nyelvem hegyén lévő kérdést. A reakció megint ugyanaz, mint a korábbi beszélgetésnél. Kissé elhúzom számat, de nem tágítok. Ha bármi köze is van ehhez, akkor én majd kiderítem. Már pedig, ha valamit a fejembe veszek, akkor elég nehéz eltántorítani attól. Én? Kíváncsi? Jó, talán az vagyok, egy kicsit, de okkal. Eddig egyszer se láttam ilyen dolgot itt a környéken, sőt, talán egész életemben, ezért is érdekel, hogy ki ő valójában. Nem találkoztam más magamfajtával, így elmondhatom, hogy eléggé magányos dolog olyan adottsággal élni, ami a körülötted lévőknek nincs meg.
- Szimplán feltettem egy kérdést. Másrészről nem úgy tűnik, mintha rossz néven vetted volna. - vonom fel szemöldököm és ugyanolyan kíváncsi tekintettel méregetem tovább. Nem tudom még, hogy egyáltalán olyan e mint én, de eddig az előbb látottakból nagyonis az igen felé dől az a bizonyos mutató. Ami pedig a tigrist illeti. Csak nem fog elindulni erre, lévén, hogy ő is itt van, ha mást nem elbújok a háta mögé, hisz' feltehetőleg az ő műve lesz ez az egész. Következő szavai alá is támasztják a dolgot.
- Varázslat mi? Csak nem az az átlagos bűvészféle, igaz? - ejtek egy halovány mosolyt. Nos, eddig úgy néz ki nem szúrtam el semmit. Azt meg nem kell tudnia, hogy én mire vagyok képes. Lehetek egyszerű ember is, ha úgy tetszik, aki csak ismeri az ő fajtáját. Mindenesetre még gőzöm sincs miféle erőt birtokol, ami valamelyest megrémiszt. Mert hát hallottam egyes esetekről, ami mutánsokhoz kapcsolódott és nem volt tele túl sok jó hírrel. Ki tudja milyen erők léteznek a Földön.
- Megtudhatom a nevét Bűvész úr? - ejtem ki az utolsó szavakat némi gúnnyal, emellett továbbra is csak egy óvatos mosoly csücsül arcomon.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Nos hát azzal soha sem vádoltak meg, hogy túlságosan körültekintő lennék, vagy elfogadhatatlan mértékben átgondolnám, hogy mikor mi lesz a következő cselekedetem. Szerencsére ez most sem kerül terítékre, nem figyelem, hogy a kis szöszi követ. Túlságosan lefoglalnak a saját gondolataim, jelen esetben az, hogy ezt a tigris hadműveletet végrehajtsam, mert hát az a nagy helyzet, hogy a hangyák csak ideig-óráig kötöttek le és már nem olyan izgalmas az egész, főleg hogy lassan úgy is eltűnnek majd maguktól és akkor min fogok szórakozni? Oké tudom bent is ülhetnék a klubban és csinálhatnék valami hasznosat, de... nem szeretek unatkozni és igenis baromi unalmas az, hogy aktákat nézzek át esetleges leendő tagokról, vagy simán csak foglalkozzam valami újonccal és beavassam a nagy tervekbe, vagy legalábbis egy részükre. Aztán persze ott van a feladat is, utána kellene nézni annak a pasasnak, akiről Emma rebesgetett valamit, de... megmondom őszintén, ehhez se sok kedvem van jelenleg, túlságosan hivatalos ügyek ezek, amikhez nem fülik a fogam. Majd talán, ha már kiszórakoztam magamat, akkor inkább lesz kedvem mással is vesződni
A tigrist könnyen meglelem, jártam már itt, nem egy nagy kihívás a dolog, arra végképp nem figyelem, hogy a pad mögül ki figyeli a ténykedésemet, már csak azt várom, hogy jöjjön a riadalom. Ha valami rajzfilm főhőse lennék, akkor most széles vigyorral még a tenyeremet is dörzsölgetném, de... azért eddig nem megyek el, az már túlságosan feltűnő lenne és netán még valaki azzal gyanúsítana, hogy kiengedtem a tigrist, amiről persze szó sincs, hiszen magamnak nem akarok ártani és ez valahol ezzel járna, tigriseket még én sem tudok irányítani, pedig milyen szép is lenne! Mindenesetre lelkesen figyelem a kibontakozó eseményeket, ahogyan a csíkos bundás lassan előlépdel a bokrok közül és az emberek is kiszúrják a jelenlétét. Egyesek ijedten hátrálnak, mások sikítanak, olyan is van, aki a gyerekét felkapva egyből futólépésben indul el a másik irányba. Pedig többen vannak, mint az a méretes állat, de azért megértem... én se szívesen szállnék szembe vele, főleg ha valódi lenne. Csak akkor kapom oldalra a fejemet, amikor a szöszi megáll mellettem. Érdeklődve döntöm oldalra a fejemet, szóval vajon miért nem pánikolt be, mint a többiek?
- Trükk? Miből gondolod, hogy bármi közöm is van ehhez? És egyébként is... túl kíváncsi vagy nem mondták még? - az arcomon mégis mosoly játszik, hiába fordulok most már felé teljes testtel és fonom össze a mellkasom előtt a két karomat. Hát na... azért érdekel, hogy mitől ennyire kíváncsi és főképp, hogy ha sejt bármit is, akkor miért nem lepődött meg mondjuk jobban. Meg szoktak lepődni, ő pedig úgy kezeli az egészet, mintha általános dolog lenne, hogy egy tigris megjelenik itt kint csak úgy a semmiből, mert hogy ez a semmiből jelenet meg, azt láthatta, hogy eddig is figyelt. - Mi van, ha azt mondom, hogy... varázslat? - szélesedik ki újra a vigyor az arcomon és még a kezemmel is levágok egy kis rögtönzött hadonászást, mintha tényleg minimum valami Houdini lennék, aki csak profi bűvésztrükköket hajt végre, semmi többet, mint ha csak egy polgárpukkasztó varázslóféle lennék. Végül is a polgárpukkasztás stimmel, csak épp hivatalosan varázsolni nem tudok, bár mondhatjuk annak is, ha nagyon akarjuk, ilyen téren mindegy. Képesség, varázslat... kinek mi.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Jó, oké eleget kattogtam ezen a hangyás témán, ilyen vagyok. Főleg egy ilyen dolognál, amitől a hideg futkos a hátamon, mert hát ezek az állatkák undik. Ugyan a kígyók rosszabbak lettek volna, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam egy pár pillanatra. Nem ezért jöttem ide, hogy holmi hangyák lepjék el a testemet. Még a mai betevőt se sikerült megkaparintanom. Márpedig ami annál a nőnél volt, az nagyon is kellett volna. Duzzoghatnék, de az semmivel se vinne előrébb, így marad az állatkert szidása, akik kénytelenek vigyázni az állataikra.
Ami igazából furcsa az a hangyák hirtelen felbukkanása. Biztos volt valami előzmény, ami miatt hirtelen megjelentek, de azért csak úgy a semmiből egy hadseregnyi ízeltlábú nem fog észrevétlenül eltűnni. Meg gondolom a terráriumokat egy épületben tárolják, nem pedig a szabad ég alatt, márpedig ezen a részen nem igazán látok kisebb állatoknak fenntartott építményt. Gyanús ez nekem, persze nem vagyok nyomozó, hogy ilyen gyerekes kis dolgokon rágódjak, szóval gyorsan túl is teszem magam ezen. Ennek a fickónak a vigyora viszont nagyon is irrítálóvá válik számomra. Hogy képes minden kis apró dolgon ilyen pofát vágni? Nagyon durva. Márcsak ezért sem tudom magamra erőltetni a korábban már alakított 'mosolyomat'. A "szerencséd van" témán csak hümmögök egyet. Kezdem bánni, amiért nem sikerült belerántani a vízbe. Nem ez volt a célom, ez tény, de ha véletlenül sikerült volna, biztosan jót nevettem volna. Kétesélyes volt a dolog, vagy én egyedül, vagy ő is jön velem, de valakinek biztos bearanyozta volna a napját.
Mire észbe kapnék már el is indul a saját feje után, engem meg ott hagy. Na azért álljunk csak meg. Ez a fickó tényleg kattant vagy csak a rövidtávú memóriájával van probléma. Ezért is veszem a fejembe, hogy megyek utána, majd meglátjuk miben mesterkedik. Aztán lehet csak megy haza, a kis családjához, vagy ott a másik véglet, megy a kocsmába valami erőset ledönteni.
A tigris elkerített kis részéhez érve meghúzódok az egyik pad mögött. Guggolok, mert tényleg nem akarom lebuktatni magam. Ha eddig nem tűnt fel neki, hogy követem, akkor ne most vegyen észre. Két kezemmel kapaszkodok a karfának, közben ki-ki kukucskálok az alakra, aki továbbra is a tigris ketrece előtt áll.
- Mit tervez? - szűkítem össze szemeimet gyanakvóan. Tényleg kezdem azt hinni, hogy a memóriájával vannak gebaszok. De ami ezután történik, na azt nem tudom mosolygás nélkül kihagyni. A tigris behúzódik a kis zugába, ezt még tisztán látom, a következő pillanatban pedig nem is olyan messze egy másik jelenik meg a bokorból kilépve. Na akkor álljunk meg egy menetre. Felegyenesedek és kilépek a pad mögül. Egy tigris van, legalábbis egyet láttam a ketrecen belül, akkor mit keres ott egy másik? Kezd kusza lenni a dolog, a fickó pedig egyre gyanúsabb. Hangyaszakértő, most meg amint a tigrisekhez ment lett valami gubanc. Ezért is veszem a fáradtságot és lépkedek mellé, figyelve a lassacskán eluralkodó újabb káoszt.
- Szóóóval... - kezdek bele lassan. - Mi a trükköd? - húzom széles mosolyra számat, közben kíváncsian pislogok fel rá.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

A szöszire figyelek, pedig azt kéne néznem, ahogyan az emberek ugrálnak és sikítoznak. Az az igazán szórakoztató, nekem pedig e helyett vele kell foglalkoznom, mert majdnem berántott a vízbe a fókák közé... fárasztó a szöszi komolyan mondom és még a hangyákhoz sem ért egyáltalán semmit sem. Azért nem olyan halálok pár apró láb a testeden. Jó persze nagy a szám, ha velem történt volna mindez, jó eséllyel én se értékeltem volna nagyon a dolgot, őst én is talán épp úgy reagálok, ahogyan azt ő és a többség tették, de ezt nem fogom ám csak úgy beismerni, hiszen én szítottam káoszt. Ha elismerném, hogy kellemetlen lehet mások számára, akkor valahol beismerném, hogy nem jót tettem, én pedig nem vagyok az a beismerős fajta, min tudjuk, szeretek rosszalkodni.
- Na jó, megbocsátom tudatlanságodat. - széles vigyorral rántom meg a vállamat. Legyen akkor így, nem fogok furcsán nézni rá, csak mert nem ismeri a hangyákat, bár azért akkor is azt mondom, ha még csípnének is, akkor mindenkinek sokkal nagyobb oka lett volna kiakadni, így viszont egy kissé a csaj túlspilázta, hogy közben majdnem beleesett a tóba is.
- Na azért ne vigyük túlzásba, olyan nagyon nem vagyok úriember, csak pont szerencséd van. - a mosolyom nem csökken, ezek után már persze szándékosan húzom az agyát, csak mert megérdemli és egyébként is még élvezetesebb ez az egész, ha valakivel még így személyesen is elszórakozhatom egy kicsit. Kimondottan élvezem a dolgot, nem is sejtettem volna, hogy ennyire remek lesz majd ez a kis szórakozás. Ahhoz képest, mennyire unalmasan indult a mai nap... határozottan jól alakulnak a dolgok, csak még egy kicsit meg kellene fűszereznem valamivel, de ez is meg lesz, csak ki kell találnom, hogy mivel pontosan. Már épp nagyban agyalok, amikor felfogom, hogy mit is magyaráz nekem a hangyákról... már megint.
- Oké mindenkinek marha rossz lehetett, mi lenne, ha lapoznánk? - tényleg nem értem, hogy miért még mindig a hangya témán kattog, már régen továbbléptem, neki is ezt kellene tennie. A hangyáimat lassan szétoszlatják és úgy is eltűnnek nem sokára, akkor miért kell ennyire túlspilázni ezt az egészet? Már máson kattog az agyam, szóval ő is mehet amerre szeretne. Megmentettem a fókáktól, lehetne inkább hálás, mint hogy még szándékosan fáraszt is tovább. Szóval inkább lazán faképnél hagyom, foglalkozzon a kis védenceivel, ha azt akar, én pedig elgondolkodva indulok tovább. Nagy az állatkert és csak egy kis részében sikerült káoszt szítani, ez még egyáltalán nem mondható elégnek igaz? Szóval határozott léptekkel indulok el a tigris ketrece felé. Két lehetőség van, én magam teremtek egy tigrist, az is opció, vagy ezt is kiengedem, csak hát... azért kellemetlenebb lenne nekem összefutni vele, ha tényleg igazi. Ezen gondolkodom, nem is nagyon figyelek a szöszire. Végül egyszerű megoldás mellett maradok, a tigris lassacskán eltűnik a ketrecéből, ugyanis odabent egy kellemesen illatos húsdarabot lát meg, ami persze nem igazi, de lefoglalja addig, amíg azt hiszik majd eltűnt a ketrecéből, pedig csak besurrant a belső részre. Odakint pedig csak úgy a semmiből előkerül egy másik, békésen lépdel ki a kis kertecske bokrai közül, pedig eredetileg ott sem volt, de hát ezt az, aki nem oda nézett nem veheti észre. Hamarosan pedig már el is hangzanak az első sikolyok, ez már igazi, nem olyan kis béna, mint az előbb a hangyákkal. Sokkal jobban élvezem is a dolgot, kicsit távolabb az egyik oszlopnak dőlve figyelem a kezdődő pánikot.

♫ Crazy ♫ • Aktuális viselet • ©

Jay & Hiranneth

Nincs túl sok dolog, amitől undorodok, vagy félek, de azért alapjáraton, ha hangyák mászkálnak rajtad, azért mégiscsak átsuhan rajtad egy "hoppá". Fogalmad sincs róla, hogy merre mennek, mi a céljuk. Csak úgy mennek, mintha tök normális mozgó sziklán mászkálnának. Hah, ugyan kérlek. Az hogy a kezemre tévedtek az még oké, na de hogy a ruhám alá férkőzzenek? Köszön szépen én ebből nem kérek. Ugyan a béna csápolásom és pattogásom miatt majdnem a fókákkal úsztam egyet, ha nincs ott ez a férfi, akkor nagy valószínűséggel most alacsonyabb szemszögből pillantanék fel ide. Azért még van egy kevés lélekjelenlétem a hangyás akció után, így nem borulok rá, na akkor néznénk csak ki szépen. Hangyás manőver és a végére egy stílusos borulás. A vérhangyás szövegelésre kissé furcsán pillant rám, mintha én lennék a tök hülye a hangyákhoz, és totál normális lenne egy ilyen dolgot megállapítani.
- Oh, hát én kérek elnézést, amiért nem vagyok hangyaszakértő. - csóválom meg fejem sóhajtva. Bár minden bizonnyal ez a figura itt előttem többet tud róluk. Csak nem valami bogaras sráccal van dolgom?
- Jó napod van? Ekkora mázlit. Mr. Úriember? - tettetem a meglepődött arcot, majd egy félmosolyra erőltetem ajkaimat, amolyan szúrós pillantással egybekötve. Komolyan, ez a fickó egyre érdekesebb. Stílusilag, viselkedésileg, nem olyan akibe napi szinten belebotlasz az utcán. Végre valami változatottág. Azért a biztonság kedvéért végigpillantok rajta, hátha valami gazdagabb negyedből származik, de hamar feljegyzem magamban, hogy totál hétköznapi. Franc. Pedig élvezet lett volna a megmentőmet kifosztani. Dehát ez van, ezt kell szeretni. Mondjuk abban a kis táskában bármi lapulhat, de hát az Ég nem röntgenlátással áldott meg. Fel sem tűnik, hogy valamennyivel odébb terelget az útból és közben a hangyászt is sikerül visszavezetni a helyére. Hát mit ne mondjak érdekes egy menet volt, de a hangyák még mindig itt vannak, mozognak és továbbra is az embereken tanyáznak. Jó, persze, ha már az itteni melósok helyrepakolták a hangyászt, akkor minden bizonnyal hozzák a hangyaírtó szettet is. Felvonom szemöldököm a következő mondatára.
- Tök jó? Beleképzelted magad azoknak a szerencsétlen emberek helyébe? Tanusíthatom, hogy részese lenni egy ilyennek nagyon nem buli. - ingatom fejem. Egyre nehezebb kiigazodni rajta, főleg, hogy most valami tigrises témáról kezdett el magyarázni. Fogalmam sincs miről hadovál, de ahogy elnézem kissé megfeledkezett rólam és csakúgy elindult az egyik úton. Nos, a hangyákkal nem szívesen maradnék tovább, lévén, hogy hamarosan jön az a vegyszeres cucc is, így hát utána eredek kicsit lemaradva. Márcsak a táskáért is megyek utána, meg azért engem csak úgy ne hagyjanak itt egy szó nélkül. Miben sántikál?

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Hiranneth & Jay

Jóból is megárt a sok mondják ezt azok, akik nem tudják, hogy mi az igazi jó, abból ugyanis nem árt meg semmi. Határozottan élvezettel nézem, ahogyan sikítoznak és próbálják az amúgy ártalmatlan hangyákat leseperni magukról, pedig ezek még csak nem is csípnek, nem értem én, hogy mire vannak ennyire bepánikolva, lehetne rosszabb is a helyzet. Számomra viszont hamar rosszabbá válik, amikor a szöszi majdnem beránt a vízbe a fókák közé. Fürdeni azért még sem akarok, még jó, hogy figyelek és hogy van elég erőm ahhoz, hogy megtartsam és vissza is rántsam. Nem is értem, hogy miért nem tudott csak úgy magától bezuhanni, miért kell itt kapkodni. Azon jót nevettem volna, ha beesik mellettem, még azt is bevállalom rosszabb esetben, hogy én is kapjak egy kevéske vizet az arcomba, vagy a ruhámra, de azért szórakoztató lett volna. Viszont ha már belém kapaszkodik eltüntetem a hangyákat, én ugyanis nem kérek belőlük úgy,hogy nem veszem észre mikor kerül rám, meg egyébként is, ha már megtartom, akkor ne hadonásszon itt tovább, azt nem értékelném.
- Vérhangyák? Ezek még csak nem is csípnek. - szökik fel a szemöldököm. Láthatóan tisztában vagyok a helyzettel, de hát lehet hogy csak simán értek a hangyákhoz, az még nem lehet neki ebből evidens, hogy én hoztam létre őket, hogy kicsit megvicceljem a nézelődőket és hogy elnyomjam egy kicsit az unalmamat. - Dehogynem, lefejthettem volna az ujjaidat és lökik rajtad egyet, de... ma jó napom van. - mosolyodom el végül. Ha nem vált volna be a terv és nem szórakozom ilyen jól, akkor valószínűleg nem is segítettem volna neki ilyen lelkesen. Így viszont pont mázlija van. Persze az meg sem fordul a fejemben, hogy netán másoknak segítsek, vagy szóljak valakinek. Nem is kell, lassan előkerül pár itteni dolgozó, hogy legalább a hangyászt eltakarítsák az útból, és ha ezek után jön majd valami jó kis permet, amit mindenkire ráfújnak, akkor még jobban fogok szórakozni.
- Hasznos lenne hátrébb állni. - pillantok oldalra, mert hát itt az lesz. Le fogják fújni őket, ha más nem, hát valami füsttel, hogy lepotyogjanak a hangyák, abból pedig nem kellene kapni. Nem akarok én fura szagú lenni csak azért, mert nevetni akartam egy jót. Csak a szavaira fordulok újra felé kicsit, ahogy valamelyest terelgetem. Útban van na, mellettem a fókák, arra nem mehetek, de távolodni kell a hangyás bagázstól, hogy mi ne kapjunk az adagjukból. - Gyerekes? Már miért lenne gyerekes? Szerintem kimondottan vicces volt, vagy... izgalmasabb lenne, ha egy tigris sétálna szabadon? - elgondolkodva simítok végig az államon, egy pillanatra még a pillantásom is elkalandozik kicsit arra, amerre a tigris ketrece lehet. Tigris... vagy medve, na akkor lenne csak igazán sikítozás, ha valamilyen méretes állat sétálgatna csak úgy szabadon. Nem tehetek róla, de túlságosan jónak tűnik az ötlet, az ajkaim mosolyra húzódnak és valahogy el is feledkezem róla, hogy a szöszi is itt van mellettem. Oh sosem voltam én annyira körültekintő, nem figyelhetek folyton minden részletre. Épp ezért amikor kellően távol érünk gondolkodás nélkül indulok el a vélt irányba... van már ötletem, izgalmas lesz ez, még izgalmasabb, mint a hangyák!

Jay & Hiranneth

Minden álmom bizonnyal az volt, hogy a Central Park közepén, hangyákkal a gatyámban vergődjek. Nos, jelen esetben ez teljesült, csakhát éppen nem úgy kezelem a dolgot, mintha totál ártalmatlan ízeltlábúak lennének. Én kérek elnézést, amiért a hideg kiráz ezektől a dögöktől. Ha ez nem is lett volna elég, már a hangyásznak is eléggé felkeltettük az érdeklődését a nagyobb darab ínyencségekkel. Remek... Szerencsére nem a hangyásszal vagyok elfoglalva, hanem sokkal inkább a ruhám alá férkőző cukiságokkal. Menten meghalnék legszívesebben, mintha egy hangyabolyba tapostam volna. A sok kis rohadék pedig tök nyugiba szaladgál fel rajtam, én hülye meg semmit nem tudok ellene csinálni. Sikongatok, pattogok, minden lehető idióta ötletet előveszek, csak takarodjanak le rólam. Nem fogok lopni egy hétig, csak szabaduljak meg ezektől!
Szép lassacskán a pánik lesz úrrá rajtam a körülöttem lévő emberekkel együtt. Nem mintha sokat segítenének azzal, hogy sikítva szaladgálnak az összes irányba. Jó, oké, én is ezt csinálom, annyi különbséggel, hogy én ugrálva próbálok megszabadulni tőlük. Nem sokkal később pedig utolsó mentségemként ragadom meg az idegen karját, aki szerencsére még az utolsó pillanatokban ránt vissza a fókák barátságos kis medencéjtől. A hirtelen rántástól egy kicsit megbotlok előre, de pofára esés nélkül úszom meg ezt. Elsőre köpni nyelni nem tudok, valahogy nem fogja fel a kis agyam, hogy mi van. Kisöpröm szememből az előre hullott hajtincseket és a fülem mögé tűröm. Máris jobban látom mi a szitu, egy viszonylag velem egykorú férfi áll velem szemben. Abszolút nem ugrik be, hogy ki lehet ő, hisz' New York hatalmas, így számomra idegennek hat az arca. Hátrébb is lépek tőle, mert jelen helyzetünkben nagyon is benne toporzékoltunk a másik aurájában. Fel sem tűnik, hogy a hangyák okozta csiklandós érzés valami oknál fogva elmúlik és az a sok kis dög eltűnik rólam. Az ezek "csak" hangyák megjegyzésre egy erőltetett mosolyt vágok. Persze, csak hangyák. Hát nekem ezek nem "csak" hangyák, hanem undorító lények, akikről nem tudod megállapítani merre fognak menni a testeden.
- Vérhangyák... Utálom őket. Mindenesetre köszi az előbbi mentést, mondjuk nem volt sok választásod. - Ha csak rájuk gondolok a hideg futkos a hátamon és eszembe is jut az előbbi nem túl kellemes látvány, amikor ugyanis a ruhám alá próbálták fúrni magukat. Most viszont eléggé furcsálom a hirtelen eltűnésüket, hiszen nem történt semmi olyan, amitől csak úgy köddé váltak volna. Karjaimat kezdem el nézegetni és végigtapogatni a ruhámat hangyák után. Mégis mi a szösz történt? A továbbra is pánikban lévő emberekre vezetem tekintetem, akiken még mindig ugyanúgy ott szaladgálnak. Legalább már egy pöppet távolabbi részlegen.
Csak nem megint valami hozzám hasonló forgatta fel az állatkertet? Mindenekelőtt eléggé érdekelne kinek volt ilyen elmebeteg ötlete.
- Milyen gyerekes ötlet... - húzom fémosolyra szám csak úgy magamhoz beszélve, mert akárhogy nézem, nem is rossz ötlet. Külső szemlélőként persze máshogy viszonyultam volna ehhez az egészhez, most meg valahogy félig idiótaságnak, félig jó mókának tartom.

Hiranneth & Jay

Tudtam én, hogy kell egy kis szórakozás, amitől jobb kedvem lesz és persze, amitől egy kicsit felpörög itt az egyébként halálosan unalmas légkör és így is lett. Abban teljesen biztos voltam, hogy a sok balga lélek majd lélekszakadva repül rá a szerencsétlen kis lényre, hogy megnézzék közelebbről is. Szimpla birkaállapot, valaki mozdul és egyből megy vele a többi is, mintha olyan nagy szám lenne egy hangyász szabadon. Még csak nem is valami cuki állat, vagy ilyesmi, hogy ennyire be kelljen indulni a látvány miatt, csak egy nyomi kis hangyász, nem értem én az embereket. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez még önmagában nekem nem lesz elég, több kell, aktívabb szórakozás és amikor megjelennek a hangyák határozottan nehezen fogom vissza a nevetést, ami nagyon ki akar törni belőlem, de azt hiszem túlságosan látványos lenne, hogy amíg a többség visít, addig én hahotázva állok kellő távolságban. Na nem mintha érdekelne, hogy esetleg kinek mi fordul meg a fejében, hiszen úgy se tudná senki rám bizonyítani, hogy közöm van a hangyákhoz, hiszen nincs nálam egy komplett hangyafarm, amit itt szétereszthettem volna és amúgy se tudja senki sem irányítani ezeket a kis dögöket, de ettől még visszatartom a nevetést, amennyire legalábbis tudom.
Csak a mosolyom az, ami egyre szélesedik, ahogyan figyelem a lassacskán eluralkodó enyhe pánikot, hiszen nem kevés a hangyák száma. Bőven akad, aki konkrétan visít, mint a malac, akit épp vágnak és persze sikító nők, no meg kiabáló férfiak, akik próbálják magukat, meg persze másodsorban a női hozzátartozóikat menteni, pedig amúgy tök rendes voltam még csak nem is csípkelődők a hangyák, de persze megértem, én sem értékelném, ha rajtam mászkálnának ilyen önfeledten. A hangyász pedig naná, hogy a sok kis dög láttán megkergül és próbálja őket begyűjteni ahonnan csak lehet, a hozzá közel állók pedig már ezt is támadásnak veszik, főleg hogy a kis szőrmóknak azért akadnak kellemesen éles kis karmai, amikkel ha megpróbál felkapaszkodni valakire az nem valami kellemes.
Békés szemlélődésemből viszont mégis kiragad egy kellemetlen jelenség, amire még én sem számítottam. Megérzem az ujjakat a karomon. Kissé féloldalasan, hátrébb van tőlem a nő, akit nem vettem észre, hogy merre tántorgott a hangyatámadás elől. Még jó, hogy van annyi lélekjelenlétem, hogy megpróbálom megtartani magamat, és csak az ő kezét igyekszem lefejteni első reakcióként magamról. Na kérem szépen, az nem gyere be, hogy magával ránt a vízbe. Fürdeni nem akartam, tényleg nem! Aztán mégis csak gondolok egyet és egy lendületes rántással húzom meg az ellenkező irányba, hogy visszaszerezze az egyensúlyát, legalábbis nagyon remélem, hogy nem annyira labilis, hogy ezzel majd teszem azt rám esik, akkor lennék csak igazán morcos.
- Hé szöszi... óvatosan! Vannak, akik nézelődnének. - széles vigyorral próbálom megtartani a szöszit. Egész csinos kis pofija van, esetleg tehetek egy röpke kivételt. A következő pillanatban már nem érez magán semmit sem, a hangyák eltűntek, mintha nem is lettek volna, csak távolabb marad meg a kis káosz, hogy azért meglegyen még a szórakozási lehetőség. - Megijedtünk, megijedtünk? Pedig ezek csak hangyák. - bűbájos mosollyal pillantok rá, de aztán elengedem, ha már úgy érzem, hogy nagyjából stabilan áll a lábán, legalábbis remélem, hogy innentől már nem fog beszaltózni a fókák közé. Az túl sok ember figyelmét kötné le, én pedig most még a hangyákkal akarok szórakozni, bár vannak még terveim... izgik, viszont ahhoz majd először le kell koptatnom a szöszit, mihelyst megszemléltem kicsit magamnak így közelebbről is. Ah... talán mégis csak rásegíthettem volna, hogy teszem azt rám zuhanjon, akkor legálisan tapizhattam volna le itt-ott.

Jay & Hiranneth

Nem azt mondom, hogy hú de unalmas napoknak néztem elébe, de közel sem volt olyan eseménydús, mint amire számítottam volna. Az újságban sem akadt semmi érdekes, kivéve pár apróbb szösszenetet a mutánsokról, avagy rólunk. Egész vicces rémsztorikat olvasni, hogy ismeretlen okokból történnek dolgok. Bizonyára néhány erősebb képességekkel megáldott fajtámbeli húzza át a "kis"város számításait, aminek nem igazán örülnek. De hát mondhatni ezt érdemlik, amiért olyan kegyetlenül bántak velünk a múltban. Egy bizonyos iskolába dobták a kisebbeket, vagyis had pontosítsak. Börtönbe! Mégis mi lehet olyan jó abban? Lekorlátozni a képességeinket, lassan tovább fejleszteni és mindezt a semmire használni? Ugyan kérlek, jobb nekem ez a világ. A bűnözés, lopás és az apám utáni hajthatatlan gyűlöletemet csak így élhetem ki.
Az újságot elhelyezem magam mellé a padra és hát akkor vegye kezdetét valami hasznos dolog is. Mi más? Lopkodjunk! Lassacskán tápászkodok fel, s igazítom meg magamon a felgyűrődött ruhámat, miközben apróságok után pillantok. Nem kell ma semmi hasznos, elég ha valami pici, apró mütyür, azzal is elvagyok. Lévén, hogy az utóbbi napokban egész szerencsés fogásaim voltak.
Egy gazdagabb megjelenésű nő viszont igencsak szemet szúr. Isten adja, hogy ez legyen mára a főfogás. Ékszerek, mindenféle drágakövekkel ellátva és egy hamisítatlan Rolex óra, amit még ilyen távolságból is simán kiszúrok. Elégedett mosolyra húzom számat és sétálok pár lépéssel előrébb, hisz' a képességem sem hat a világ másik oldaláról. Ráfókuszálok a mai remek nyereményemre, de próbálkozásom rögtön kudarcba fullad. Persze amikor kiszúrnék egy pénzesebb embert, akkor a semmiből gyerekek "milliója" kezd el rohanni az egyik kifutó felé.
- Hát hogyne. Ilyenkor bezzeg az egész állatkert bekattan... - forgatom meg szemeimet kínomban. Hogy nekem sose lehet jó napom... Na jó, túlzás, hogy sose, de azért annak a Rolexnak igazán örültem volna. Ez van, ezt dobta a gép, mégha nagyon is megerőltetném magam se sikerülne abban a tömegben ráfókuszálni arra az órára. Mély levegőt veszek, hogy a bennem felgyülemlett "hisztirohamomat" még véletlenül se engedjem szabadlábon, így egy kellemes sóhajtással próbálom nyugtatni magam. Ha már itt vagyunk. A hangulatom romboló okára sandítok. Mégis mi lehet olyan érdekes egy állatban? Egészen addig mélázok el rajta, ameddig egy közelebbi pillantást nem sikerül vennem a szabadon császkáló hangyászra. Úgy tudtam az állatsimogató a másik oldalon van, most akkor mi a fene ez?
Végigpásztázom a szőrös állatot, ami abszolút nem tetszik, sehogyse. Könyörgöm, mi az ott az elején? A hátulja meg úgy néz ki, mint egy portörlő. Semmiképp sem mennék ennél közelebb.
- Undorító! - már-már fordulnék is el, de valami rettentően csiklandós érzés a combom felől visszatart. Automatikusan nyúlok oda és söpröm le, hátha csak a felsőm alja csiklandozta meg. Hálát adnék az égnek, hogyha csak a pulcsim lett volna. Amint a lábamhoz érek, pár nagyobb darab hangya a kezemre tapad és onnan mászik feljebb. A fáziskésésem ebben a pillanatban is tökéletes, ugyanis ameddig a hangyácskák szépen felmászkálnak a ruhám ujja alatt, addig én tök nyugisan figyelem őket. Azért utána rögtön leesik, hogy ez baromira nem jó így. Elönt az ijedtség és a hideg kezd kirázni a sok apró láb érintésétől. Így hát, mint egy retardált fóka kezdek el visítozni és egylábon ugrálni egyre hátrébb, tudván, hogy az majd segít. Hát persze, marha sok haszna van, viszont a félelmem ezek ellen az ízeltlábúak iránt jelenleg nagyobb, mint az eszem. Rettentő gyorsasággal próbálom "letessékelni" magamról a drága pajtásaimat és észre se veszem, hogy egészen addig pattogok hátrébb, ameddig a fókák kifutójához érve zsákutcába nem érek. Lábam rögtön megakad a sziklákban, ahogy a saját magamon lévő hangyáktól próbálok menekülni, így valószínű, hogy ebből bizony baromi nagy pofára esés lesz, vagy vízbe. Ugyan van korlát, de ezzel a lendületemmel simán átszalózom, valami profi pózban. Utolsó mentségemként belekapaszkodok egy ismeretlen, barna hajú férfi karjába, hátha sikerül elkerülni az úszást a fókákkal.

Hiranneth & Jay

Kell egy kis szórakozás, kell egy kis rendbontás, mert mostanában olyan nagyon unalmas minden, hogy az már szinte fájdalmasan fárasztó. Na ezért vagyok most itt, ezért mozdultam ki a klubból. Persze tudom kellett volna egy ici-pici engedélyecskét is kérnem esetleg, de igazság szerint nem sok kedvem volt hozzá. Általában annak a híve vagyok, hogy maximum majd utólag kimagyarázom magamat, de az sem biztos, hogy egyáltalán rám terelődik majd a gyanú, csak alkotok egy kis kellemetlenséget az állatkertben, hogy legyen min szórakozni az embereknek, no meg egy kicsit megint bekerüljünk az esti hírekbe. Nem szó szerint mi, de a magunk fajták. Egyre gyakoribbak az efféle híradások és komolyan jól esik csinálni egy kis káoszt csak azért, hogy aztán legyen dolguk ott azon a rém unalmas kis birtokon is, amíg eltakarítanak utánunk mindent. Ez most megint nem lesz majd egyszerű feladat, szabadon járkáló állatok az állatkertben... Már a gondolatra is széles vigyorra húzódik a szám, pedig még bent sem vagyok, a sorban állok, na nem a jegypénztárnál, nem költök én effélére, mert minek?
A jegy egyszerűen materializálódik a kezemben, ahogyan közelebb lépek a jegyszedőhöz, pontos mása annak, amit az előttem lévőnél láttam. Nincs itt nagy biztonsági rendszer, hogy gondom legyen, se perc alatt bejutok. Elég sokan vannak, kölykök lufikkal, meg vattacukorral... szánalmasan festenek, ahogy járkálnak körbe és szájtátva nézik a tigrist, miközben sokkal izgalmasabb dolgok is akadnak a világban. Láthatnának embert repülni teszem azt, na akkor mennyire tátanák a szájukat igaz? Úgy megnézném! De még nem lehet, még ennyire nem léphetünk nyílt színre, majd ha lehetőség lesz rá, majd megmondják az okosok, pedig én már nagyon unom ezt a rejtőzködés dolgot.
- Hé, nézz a lábad elé kölyök! - morranok rá a kissrácnak, akit persze amúgy én lökök fel majdnem, de hát a francba is annyira apró, hogy nem tűnik fel az embernek. Szemmagasságban pásztázok, nem boka környéken kérem! Az apuka persze szúrósan néz rám, én pedig szúrósan nézek vissza, aztán szélesen elvigyorodom, olyan... igen pöttyet félelmetes stílusban, amire persze már elkezdi arrébb hessegetni a családját, pedig még csak nem is voltam olyan igazán ijesztő... beszari banda! Nem szúrom ki a csinos szöszit a padon ücsörögve, épp csak egy pillanatra siklik arra a tekintetem, de most nem vele foglalkozom, épp csak egy villanásnyi másodpercre látszik, ahogyan a kezemmel intek az egyik távolabbi kerítés felé, amin meglepő módon egy ajtó jelenik meg, még hozzá nyitott formában. Az első pillanatokban ez még nem eredményez az ég világon semmit sem, csak lassacskán és lomhán lépdel ki onnan egy szimpla hangyász. Nem nagy szám, oh nem, ez még egyáltalán nem nagy szám... de lesz ez még jobb is. Szélesen elvigyorodom, amikor meghallom az első meglepett kiáltásokat, de persze a nyamvadt kis kölykök máris boldogságtól repesve rohamozzák meg a kiszabadult állatot. Ez lehetőséget ad nekem, hogy egy kiadós hangyatömeget varázsoljak a betonra. Nem keveset, nem kicsiket, hogy amíg a gyanútlan emberek a hangyásszal foglalkoznak, addig szépen finoman, hangtalanul induljon meg a kis sereg felfelé a lábaikon... lesz itt sikítás amíg fel nem szívódnak nyomtalanul, és az még minimum tíz perc! Szemlélődve lépdelek hátrébb. Oh, hát tudjátok a művész szereti látni, hogy mit vált ki az emberekből az alkotása.

Jay & Hiranneth

Ismét egy nappal öregedtem, most pedig szintén egy új, dögunalmas napnak nézek elébe. Apámról még mindig semmi hír, hiába próbálok megmozgatni minden szálat, ami hozzá kapcsolódhat, egyszerűen nem találom. Most vagy rettentően ügyes a bújkálásban, vagy valamilyen részletet kihagytam. Mindenesetre a bosszúmtól semmi és senki sem tántoríthat el.
Egy vékony, sötétebb zöld színű pulóverben hagyom el lakásomat. Nem mintha annyira hideg lenne, de valamiért kényelmesebben érzem magam, ha hosszú cuccokban mászkálhatok. Ezért sem maradhatott el a fekete farmerom, a szintén fekete színű csizmámmal. Nem rég léptünk ki a nyárból, még mindig érezhető az a fulladt meleg, ami idén volt. Bírom a hideget, nem arról van szó. Dán véremből adódóan akár a jeges vízben is vidáman úszkálhatnék, szimplán a komfort érzetem jobb így.
A mai helyszínem a Central Park-i Állatkert. Nem is tudom miért, de valahogy magához vonz ez a hely. Mindig akad hely és ugyan már számtalanszor jártam körbe az egészet, mégis képes lennék a végtelenségig bámészkodni, barangolni. Leszámítva a rengeteg embert, mondhatni, hogy ez a kedvenc helyem egész New Yorkban. De hát az ember mi mást várhat New Yorktól? Napi szinten emberek tucatjai zsúfolják magukat a tömegközlekedő eszközökbe, a lökdösődés és megannyi ember idegen arca már megszokott. Pár hónapja élek itt és elmondhatom, hogy rengeteg mindent láttam már ebből a világból. Teljesen más, egyáltalán nem olyan, mint otthon. Otthon... Már azt se tudom mit nevezhetnék otthonnak. Dániai házunkat is csak egy bizonyos ideig hívhattam annak. Már a gondolattól is, hogy apámmal kellett egy levegőt szívnom, undorral tölt el.
A jegyemet megvéve lépek át az bejáraton. Úticélom ismét ugyanaz, mint mindig. Gyors kávé a helyi büféből, pár perc újság olvasás egy kis tolvajlással egybekötve, -hisz' nekem is meg kell élnem valamiből-, majd egy újabb körtúra az állatkert csodálatos világában. Úgyhogy elsőnek meg is rendelem kávémat, s az egyik padon elhelyezkedve kezdem el olvasni a napi híreket. A szokásos unalmas rizsa. Rablások, gyilkosságok, eltűnések. Én se jó kedvből lopok, mondjuk úgy; elveszem azt, amire másoknak nincs szükségük.

Tárgy: Re: Jay & Hiranneth ~ Central Park-i Állatkert

» Central Park
» Central Park
» Central Park Zoo
» Central Park, Kutyafuttató
» Central Park - A Vas és a Sárkány