X-birtok - Kúria

Casey & Dakota

*A gondolkodás momentán nem megy, de a későbbiek tükrében biztosan azt fogom mondani, hogy jó amiért akkor nem járt az agyam. Mégis azzal vagyok elfoglalva, hogy megértsem miről beszél Casey, mert az ember ilyen, ha valamit nem ért, addig rágja amíg értelmet nem nyer. Na én inkább ne akarnám. Casey persze segít, ösztönösen válaszol és az igazat. Néha jobb a ragtapasz effektus de én utálom, inkább hosszasan húzom le, úgy, hogy ne fájjon, vagy csak kicsit. Hülyeség az, hogy ha hirtelen téped le akkor csak egy pillanatig fáj, francokat. Nagyon, nagyon fáj és még percekkel később is érzed. Így vagyok én is ezzel az egésszel. Casey próbálja kíméletesen összerakni nekem a képet, de nem gondolom azt, hogy mennyire édes, amiért virágnyelven beszél. Mormotát csinálni belőlem pont úgy hangzik mint ami. Azon már végképp nem jár az agyam, hogy miért engem akarnak megenni, ha elmebajos lennék, márpedig minden pszichón töltött nap ellenére nem vagyok az, akkor azt kérdezném vissza, miért nem Caseyt, hiszen nekem több hasznom van. Casey után is ágyba vihetnének. Ebben a megveszekedett pillanatban azonban csak az éltet, hogy kiadjam magamból azt ami bement, bár felesleges, hiszen a nagy része már tovább ment a gyomromból, de a tudat ingert képez s míg bármi is van a gyomromban, addig az görcsösen löki ki magából a tartalmat. Utána csak lihegek, törlöm a számat aminek keserű íze van, próbálom a gondolatot messzire eldobni, de nem nagyon sikerül. Casey támogat, ráncigál én meg hagyom magam, nem is vagyok tudatában annak, hogy lépésenként jutunk előbbre, annak sem, hogy már a kocsiban ülünk. Csak kántálom az „embert ettem” tőmondatot, ráz a hideg a takaró ellenére amit magamhoz szorítok. Ez sem tudatos. Az ujjaim rágyógyultak a cuccra amit elhoztam a szobából, most azt is a gyomromra szorítom és küzdök a hányingerrel, pedig már semmi sincs bennem. Nem is figyelek arra amit Casey mond, vagyis hallom csak nem válaszolok rá. Momentán úgy nézek ki mint azok, akiket teljesen jogosan zártak be oda ahova engem alaptalanul. A város házai észrevétlenül tűnnek el mellettem, nem is nézem merre megyünk, csak tűnjünk már el végre innen. Ennél még a kastély is sokkal jobb volt, ott legalább konzerv volt, régi, biztosan még a jó időkből, amikor még marhát ettek az emberek meg disznót és csirkét és azt is rakták a dobozokba. Nem tudom, hogyan fogok nézni ezek után egy marhahús konzervre. Az utazásunk nem tart sokáig, mivel nem lettem bekötve a hirtelen fékezéstől lefejelem a kesztyűtartót, szerencsére a reflexeim működnek és nem törik be a fejem, még sikerül időben előretolnom a kezem, így csak egy nagy púpot tudhatok a magaménak. Nem tudom mi történt, csak a füstöt látom magunk előtt meg egy másik autót, Casey káromkodását hallom és teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a haverjai értek minket utol. Egy hatalmas, félelemmel teljes sikolyt hallatok, olyat amilyen még nem jött ki a torkomon, aztán marad a fülre kézszorítós kántálás. Igen, kissé kiborultam.*-Nem akarok embert enni, nem akarom, hogy megegyenek. Nem akarok embert enni, nem akarom, hogy megegyenek…..

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Az tuti biztos, hogy ha valaha is visszatérünk a saját időnkbe, akkor olyan szinten hátat fordítok a bandának.. Akkor már inkább szólóban fogom nyomni. Engem az sem érdekel, hogy a poszt-apokaliptikus világban Billyék rákényszerültek, de én biztos nem csináltam volna. Akkor inkább áttértem volna a növénytermesztésre, vagy mittudomén tyúkokat neveltem volna a mindennapi tojásért, de úgy fest, Billyék igazi lusta kanibálokká lettek, akiknek a vadászat a hobbijuk. Az embertársaikat csapják le. És el tudom képzelni, hogy ha Dakotát megették, előbb-utóbb én jöttem volna. Hiszen ők már alaposan összeszoktak, de én valami harminc évvel korábbi kiskölyök vagyok, aki még utazott is az időben, tehát problémát jelentenék. Így van, jó döntés volt, hogy azonnal leléptünk, és nem számít, hogy Dakotát még alig ismerem, Billyék pedig évek óta a barátaim, most már teljesen más a szitu, nem is kérdés, hogy kit választok, hogyan döntök.
- Először ágyba vinni a szórakkozás kedvéért, aztán.. mormotát csinálni belőled.. – Ezzel azt hiszem egyértelműsítettem a dolgot, de azért beszélek ilyen virágnyelven, hogy a lány ne sikoltson fel az iszonyodjon. Hát így se túl rózsás a helyzet, nem csodálom,h ogy eldobja a rókabőrt. Amikor végzett a hóna alá nyúlok, és kitámogatom. Legalábbis ez a célzat, nagyon dűlöngél, ezért a combját elkapva ismét begyorsulok, villám üzemmódban sietünk ki, szabad szemmel alig vagyok látható. Miután betuszkoltam a kocsiba, én magam is átvetődöm, és taposok is a gázra, míg Dakota láthatja, hogy kik jönnek utánunk, és hányan.
- Hamarosan vége ennek a rémálomnak. Ígérem. Megtaláljuk a hazautat, és minden rendben lesz. – Pislogok rá bíztatóan, hogy érezze, semmi bajom nincsen azzal, hogy elhányta magát. Teljesen természetes folyománya volt mindannak, ami történt. Úgy fest mögöttünk alaposan lemaradtak az üldözők, úgy fest ahhoz lusták ahhoz is, hogy időt szánjanak az ilyesmire. Ha valaki a városba téved, elég azt becsalni. Éppen ezen tűnődök, amikor a fékre kell taposnom, mert egy bekötő mellékútról érkezik szinte majdnem elénk egy másik kocsi, csoda, hogy nem ütközünk össze. A Cadillec kerekei füstölnek, majd a kocsi leáll. – Bassza meg.. – A motor kettőt köhög, aztán végképp feladja a harcot. A másik kocsiban egy szőke rövid hajú pasi van, és jééé.. – Serena tanárnő! Úristen..! – Pattanok ki a kocsiból, a miénkkel már úgyse mehetünk tovább.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Elég fura nekem ez a képesség, amikor kellene sosem sikerül igazán, amikor pedig nagyon nem kellene, hogy leverjen a lábamról, mindig közbejön. Arra még nem jöttem rá hogyan idézzem elő azt az állapotot amikor sikerül, hiába próbáltam, úgy látszik a nyugalom nincs jó hatással rá. Amíg hallgatózni próbáltam teljesen elfelejtettem Casey-t, azt ami kettőnk között történt, vagy ami nem történt és azt, hogy kellett volna vagy sem. A női gondolatok elhagyták magukat, és ez baj, nagyon baj. Ilyesmi csak vészhelyzetben történik és most abban vagyunk és ezt utálom. A fene sem kívánta ezt, szerettem volna csak egyszer, egy órányira normális életet élni, de mire érezhettem volna, a világ kifordult a sarkaiból. Nem sejtettem semmit, Billy segítőkészsége után nem is feltételeztem rosszat senkiről aki Casey barátja volt korábban, pedig talán kellett volna, de az ember lánya ha hirtelen is csöppen egy életképtelen világba, elfelejti a gyanakvást. Fordítva kellene, a saját világunkban ha nem is felesleges a gyanakvás, nincs akkora tétje a hiányának mint itt. Erre azonban csak akkor jövök rá mikor Casye visszatérve közli mi a helyzet. Előbb azonban még van időm riadóztatni a túlélési ösztöneimet, felrántom a bugyimat, törölközőt, takarót csenek el az útra. Nem állok le kérdezősködni, ez is a gyanakvás hiányának az eredménye, de egyelőre jól jön, hiszen mennünk kell mégpedig gyorsan. Valami persze nincs rendjén és ezt érzem is, ám soha nem gondoltam volna olyasmire mint amit Casey mond. Szavai után azonban leragadok, a lábaim gyökeret vernek, a gondolatok fénysebességgel száguldanak, a reakcióim fordítva működnek. Csak nézek Casey-re vagy a hátára ha elindult és próbálom helyrerakni a szavait. A „leszarom a fegyvereket” kisiklik a fejemből, a többi tartalomhoz képest lényegtelen momentumnak minősül, ám a „nem mormotát ettünk” már elgondolkoztat. Az ember hajlamos arra, hogy ha valami nem normális akkor nem fogadja el, az agya leblokkol egy ponton és onnan az istennek sem mozdul egy tapodtat sem. Így vagyok én is ezzel, nem értem, nem vagyok képes felfogni, hogy mit jelent az „egymást eszik” és ezek után az sem nyer értelmet, hogy engem akarnak. Persze mint nő az erőszak jut eszembe, hogy le akarnak csapni a kezéről, vagy mint a filmekben lenni szokott egy ilyen világban, osztozkodni akarnak. Ám nem erről van szó, de ez nem jut el a tudatomig. *-Hogy érted, hogy engem? *Kezdem összeszedni a gondolataimat, én ugyan nem mozdulok magamtól, de ha Casey rángat, akkor némi sikerrel tovább cincálhat a folyosón, de ez csupán zöldség effektus. Amikor az agyad nem működik már gondolkodásra de a motoros funkciók még mennek. Mire sikerül megfogalmaznom a kérdést, a gondolatok is átformálódnak, kezd értelmet nyerni az első, akadályt képező mondat, ez pedig mellbevágó. Egy kalapács csap a szívemre és a gyomromra, ami még benne van azt most kiadom magamból. Semmi öklendezés, semmi undor, egyszerűen kijön és kész. A női ösztön annyit enged meg, hogy megtámaszkodjam a folyosó falán és előrehajoljak. A gyomromat abroncs szorítja, a szívem vadul kalapál és eljön az az érzelmi pillanat amit eddig hiába kergettem. A hangok eltöltik a fejemet, lánc csörgést hallok lentről, léptek csosszanását, nevetést és néhány szót ami rólam szól. Legalábbis feltételezem, hogy én vagyok itt a közelben az egyetlen „szöszi nagy dudákkal. „ Olyasmit is hallok amit most nagyon nem kellene, mert a dudákkal még kibékülnék, de azzal már nem ha valaki arra kíváncsi milyen ízű lehet a combom azok után, hogy szétfeszítették. Eddig a pontig képtelen vagyok magamtól mozdulni, ez az egész annyira lesokkol, hogy csak Casey tud előrébb taszítgatni, ám amikor hallom a közeledő lépteket és a bejárati ajtó zárjának kattanását, az az érzés tör rám mint ami a kastélyban, amikor golyók csapódtak be mellettünk a falba. Amikor ugrottunk és zuhantunk. Sajnálatos módon egy hosszú sikkantás is kitör a torkomból, ha meghallják akkor lebuktunk. *-Caseycaseycasey! Jönnek. Hallottam! *Remegve szólok, a pánik elvékonyítja a hangomat, olyan akár egy kölyökmacskáé. Ha sikerül is meglépnünk, az egyedül Casey érdeme, mert le kell ráncigáljon, be kell tuszkoljon a kocsiba. Casey határozottan életképesebb mint én, nekem ez a világ nem fekszik, a pánik gyorsan tör rám ahogy a hangok is melyek a minket üldözésről tájékoztatnak. Mérges kiabálás, valaki káromkodik mert elcsúszott a hányásomon, valamit a falhoz vágnak, majd lábdobogás a lépcsőn. Nekem csak annyi jut, hogy egész úton bömböljek és undorodjak saját magamtól amiért embert ettem. A francba, amikor ez tényleg tudatosul bennem a hangokat már nem hallom, csak a kocsi hangja tölt el és feltételezem Casey sem marad csendben. Egyre csak azt hajtogatom, hogy „embert ettem”, kántálom mint a papok az imádságot, pedig épphogy szeretném elfelejteni. Az tuti, hogy soha többé nem eszem semmit, vagy csak zöldséget amin látszik is, hogy micsoda. Inkább éhen halok de nem veszek a számba olyasmit amiről nem tudom biztosan, hogy mi. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Úgy fest, nem nagyon megyünk bele abba, hogy mit bámult úgy annyira, végülis nőből van, meg még szőke is, lehet, hogy csak elkalandozott a figyelme. Nem csoda, hogy tiszta fáradtak vagyunk, órákon át szaladtunk, menekültünk, még agyban is teljesen bestresszelt minket ez az egész, és néhány órányi szunya nem volt elég, most olyanok vagyunk, mint akit fejbevertek. Mellé még nekem bejön némi kanosság is, így teljes a repertoár. Gyorsan megtörlöm a hajamat, és miután odapusszantottam a lány érzékien finom, húsos szájára, bólintok, és kimegyek lebeszélni a továbbiakat Billyékkel, hogy aztán rohamléptekben jőjjek vissza. Kint még nem is derült ki, hogy mennyire gáz van, csak amikor meglátja rajtam azt a riadtságot, amellyel őt akarom védeni, ebből derülhet ki, hogy totál nem áll jól a szénánk.
- Úgy látom, hogy felesleges lenne mellébeszélni, mert nem akarlak hülyének nézni. Nem mormotát ettünk.. Hanem.. tudod ezek egymást eszik. Vagyis akit elkapnak. Téged akarnak.. Úgyhogy.. ezek már nem a haverjaim, bármi is volt, megváltoztak. Leszarom a fegyvereket, hátul megyünk ki.
– Vonom meg a vállamat, nincsen az az isten, hogy a főbejáraton át megyünk, hiszen akkor összefutnánk az egykori bandámmal. A hátsó kis rozzant kocsi jó lesz, vissza kell érnünk a birtokra, hátha ott még találkozunk valakivel, aki képes lehet olyan képességre, amely ebben a világban is megállja a helyét. Kaját nem viszek, de egy földön talált hátizsákba bedobálok egy törölközőt, szintén egy takarót, más most nem jut eszembe. Megvárom a lánykát, aki rohan mögöttem, gondolom kellőképpen sokkoltam azzal, amit mondtam, és van némi egérutunk, talán pár percig még nem jönnek be Billyék.
Amilyen csak halkan lehet, kisietünk a hátsó kiskerten át az utcára mögöttünk, átsiklok a kocsi motorháztetőjén, és bevetem magamat a kocsiba. Hátradobom a táskát, s míg a lány bepattan, már adom is rá a gyújtást. Régi a járgány, de még működik, benzin is van benne. Kilövünk, mint a rakéta. Ha kell, akkor légvonalban, keresztül kasul vágok át a birtokig, nem látok más esélyt a túlélésre, még ha ott találkoztunk fertőzöttekkel is.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Felkapom a fejem Casey kérdésére. Hát most mondjam el neki, hogy a fenekén bambultam? A végén még a fejébe száll a dicsőség. Igazából nem figyeltem rá mert sok minden más is járt a fejemben, de a feneke volt nagyon szeme előtt. Tanácstalan vagyok mert nem tudom mit tehetnénk, hogy kimásszunk ebből a kutya – és időszorítóból, fogalmunk sincs merre induljunk el, hogy vannak-e még olyanok mint mi és ha igen akkor hol. Jó lenne összefogni, többen többre megyünk, talán van olyan információjuk ami segít és mi is segíthetnénk nekik. A mutánsok a képességeikkel nagy előnyhöz juthatnak ha összefognak. Mivel több mint egy évig nem éltem kint a nagyvilágban, számomra a saját időm is újdonság, a megoldást mindenképpen az iskolában kell keresni, én legalábbis erre voksolok és mikor már megint eszemnél vagyok, közlöm is Caseyvel. A kérdésre csak legyintek, mondván hosszú és kár vesztegetni rá az időt, egyszer majd elmondom neki, ha otthon leszünk, biztonságban és túl vagyunk az első fürdésen. Ja és persze amikor tiszta és száraz bugyi lesz rajtam.
Amennyire tudtam megmostam a fogaimat, fogkefe nélkül elég light-os lett , az ujjam nem volt elég hozzá, de legalább a reggeli szájszagomat elűztem. Asszem. Nem is tiltakozom mikor Casey puszit cuppant az ajkaimra, viszonzom csukott szájjal és végignyúlok az ágyon.* -Oké, majd hallgatózom. *Lehunyom a szemeimet és próbálok koncentrálni, de nem igazán sikerül, ugyanis Billy kopog be az ajtón, ezt csak akkor tudom meg mikor kinyitom. Ő nincs lent a többiekkel, nem tudom miért, és igazából nem is érdekel. Arról érdeklődik, hogy kell-e valami, étel vagy ital de csak rázom a fejem. Nem sok időt volt nálam, de az elég volt ahhoz, hogy teljesen elvonja a figyelmemet, azt hiszem ezen még dolgoznom kell, hogy mással való beszélgetés közben is tudjak figyelni a külvilágra. Szóval nem hallottam semmit, az ablaknál állok mikor Casey visszatér, épp a fiúkat nézem, vagyis férfiakat akik régen egy idősek voltak Caseyvel. Elég ijesztőek, Casey szavai nem különben. *-Mi történt, mit mondtak? Nem ugyan…hát akkor milyenek? Chevyvel? Az a kocsi miért nem jó amivel jöttünk? Benne vannak a fegyverek Casey! *Nem emlékszik? Az amivel hadonásztam, ott maradt a kocsiban, mivel nem akartunk Billyre fegyverrel rátörni. Casey már indul is, én menet közben, két lépés között húzom fel a bugyimat, a törölközőt is viszem, jó lesz még valamire és lerántom az ágyról a takarót is. Ha kocsit lopunk, akkor egy takaró ide vagy oda már nem számít, én viszont nem fogok fázni. Ijedten rohanok Casey után és most is megpróbálok hallgatózni, vajon miről beszélhetnek azok után, hogy szót váltottak Caseyvel. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Ez a mostani világ nem az enyém, még akkor sem, ha a saját időnkben szerettem elhanyagolni úgy mindent. Volt, hogy napokig kócos voltam, tettem magasról a szabályokra, de most, hogy nincsen igazi civizáció, rá kell jönnöm, hogy nem nekem való, ha állandóan futni, menekülni kell. Persze nagyon jól néz ki, hogy Dakota hullámzó keblei nagyokat ugranak futás közben, de mégsem találom itt a helyemet. Nem vagyok hős megmentő, csak egy srác, aki szeret lazulni, álmodozni, de azért mégiscsak jó neki, ha van hová hazamenni, vár a sarki hamburgeres, és a bulikat is a megszokott helyeken találom. Törölgetem a hajamat, mert legalább átmostam annyira, hogy ne legyen a fejemre izzadva, még akkor is jól esett, ha nem volt különösebb tisztálkodószer, csak valami házilag pancsolt szappan. A célnak megfelelt, s bár ugyanabba kell visszaöltöznöm, legalább a tisztaság megvan ami a bőrömet illeti. A lány még a bugyiját is kimosta, az én alsógatyámra is ráférne legalább egy szelőztetés, de most nem bíbelődöm ezzel, bizakodom, hogy hamarosan otthon leszünk, és azt veszek fel, amit csak akarok.
- Hm.. mitől bambultál be ennyire? – Kérdezem érdeklődve, ennél lényegesen határozottabb volt eddig, aztán vállat vonva igazgatom le magamon a pólót, és húzom fel a farmert, amely még kissé le volt csúszva. – Azt nem tudom, hogy fegyvert kapunk-e, de próba szerencse. Akkor maradj szivi, pár perc múlva jövök. – Hajolok oda hozzá, és nyomok a szájára egy finomabb puszit, bár nem mostunk fogat, de én kiöblögettem a számat, itt most ilyen lehetőségek vannak. Rámosolygok, aztán kilépek a szobából, megkerülöm az épületet, és a bejárat környékén találkozom a többiekkel. Hát Billyn kívül ketten maradtak még a bandából, ők még inkább marconának néznek ki. Úgy fest, hogy ez a világ mindenkit megváltoztat. Pár szót váltok velük, kedélyesen mosolyogva, de halkan beszélve, aztán visszamegyek és a fejemet rázom.
- Sürgősen el kell tűnnünk. Ezek már nem azok, akik harminc éve voltak. A hátsó utcában láttam egy rozzant Chevit, azzal elhúzunk. A konyhaasztalon volt a kulcsa. – Sürgetőleg nézek a lánykára, sejtheti, hogy valami durva dolgot hallottam. Azonnal el kell indulnunk, és reménykedni, hogy nem ér nekik annyit a benzin vagy az a rozzant tragacs, hogy üldözőbe vegyenek. Ráadásként ha visszatérünk a saját időnkbe, ezekkel tuti megszakítom a kapcsolatot.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Unatkozom. A hajamat befontam, a kezemben a törölköző már nem is annyira száraz csücske és a bugyim. Casey úgy kirohant, hogy alig láttam belőle valamit, épp csak egy színes csíkot, és majdnem fel is lökött. Biztosan pisilnie kell, abból a duzzadó dorongból gondolom, amit a nadrágjában viselt, abba már tutira nem fér még más is. Az ágyon ücsörögve várom vissza közben nagyokat sóhajtok társaság híján, nem igazán mennék most ki Billyhez, főleg nem Casey nélkül, az is lehet, hogy közben megérkeztek a haverjai, az az igazság, hogy annyira elbambultam, hogy nem hallottam volna a kocsi hangját. Aztán eszembe jut, hogy ebben a világban nem mindenkinek van kocsija, amíg idefelé jöttünk nem csak céltalanul sétáló zombikat láttunk az út mentén hanem elhagyott autókat is. Ahogy a város kinéz feltételezem üzemanyaghiány is van, nekünk is csak szerencsénk volt, hogy el tudtunk kötni egyet. Akiknél a fegyver van azoknál az üzemanyag is és a kaja is. Amikor visszatér az én ajkaim nyílnak el a látványtól. Nem mintha sok minden változott volna rajta, épp csak vizes a haja és még kócosabb, de pont ez a jó benne. A kérdés csak némi fáziskéséssel jut el a tudatomig, előtte csak bámulom Casey-t és arra gondolok, hogy mégis meg kellett volna ejteni azt a közös fürdést, feltételek nélkül. Kiszáradt a szám is és piszok meleg van, pedig szerintem Billy nem fűtött be a szobában. Casey elfordul az ablak felé a tekintetem pedig lejjebb csúszik megint a fenekére. Uramatyám, miért van minden pasinak ász hátsója? Természetesen Isten nem néz le rám és nem árulja el a nagy titkot, naná, elvégre ő is pasi. *-Mi van? Kivel? Jaaaa! Öööö….szerintem….azt csinálsz amit akarsz. *Észbe kapok, kimondtam amit gondoltam de nem ugyanabban a témában, az a finom csók is meglehetősen rontott a helyzeten, mármint ha azt nézzük, hogy észvesztő volt.* -Vagyis, menjünk vissza a birtokra, szerelkezzünk fel aztán keressünk valakit aki vissza tud vinni a mi időnkbe. Egyébként ahogy elnéztem itt az az úr akinek fegyvere van, szóval az is kell még. *Nem tudom, hogy akarok-e Casey haverjai elé kerülni, Billy mondjuk tud arról, hogy itt vagyok, de….Casey bízik benne. A többiek. Egyikről sem tudhatja, hogy ugyanolyanok maradtak, ha véletlenül kiderül, hogy mutánsok vagyunk, talán még fel is adnának, mert félnek minden mutánstól. Gondolom a propaganda működött. Ja, és bugyi sincs rajtam, mondjuk ezt csak Casey és én tudjuk, de kettőnk közül én érezném magam meztelennek még ha nem is látszana. Határozottan rázom meg a fejem.* -Én nem megyek ki. Még vizes a hajam és hát….nem vagyok szalonképes. Majd megpróbálok hallgatózni és akkor nem kell elmondanod mit beszéltél velük. *hátha sikerül aktiválnom a képességemet és így időt nyerünk. Még mindig kimehetek hozzájuk ha olyasmit hallok ami nem tetszik. El is kezdem már most. Próbálok koncentrálni, kiszűrni a kinti hangokat a többi közül. Nem hallani a távoliakat és Casey lélegzést, lépteit, az ajtó csukódását. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Dakota nem tudhatja most még, hogy mennyire ismer, és remélem is, hogy meg tudom lepni. Eddig sem volt cél, hogy bántsam, most is úgy vagyok vele, hogy nem akarom, hogy rosszul érezze magát a vágyaim miatt. Túl jó nő, ez egyértelmű, de úgy vagyok vele, hogy hosszútávon akkor kaparinthatom meg, ha a nyomulás mellett azért valamennyire oda is figyelek, és pontosan tudom, hogy gyorsan letámadnám, ha ilyen közelségben lenne hozzám. Akkor nem tudnék úriember lenni. Véletlenül csak hozzáérnék a fenekéhez, onnan pedig nincsen visszaút, ismerem magamat. Főleg, hogy annyit gondoltam rá az elmúlt napon, hogy egy kínálkozó eshetőség nem is maradna meg elméleti síkon. És nem akarom, hogy úgy érezze, átvertem, nem tartottam a szavamat, vagy ha véletlenül bele is menne, akkor sem feltétlenül tudná magát elengedni, mert félne, hogy mondjuk ránk nyitnak, netán kopogással zavarnak meg. Nem, nem most kell eljátszanunk a szerelmespárt, vagy a válsághelyzetben egymásra gerjedt fiatalokat, egy napot még én is kibírhatok, és hátha a holnap több esélyt hoz számunkra. Látom, hogy alaposan megleptem vele, így villantok rá egy önelégült vigyort. Amikor végre visszatér, sikerül eltátanom a számat, mert mégiscsak a meztelen válla villan ki, amely most még kicsit vizes is, és hát így aztán nem nehéz pont arra gondolnom, ami eddig is foglalkoztatott. Na jó, ez már kezd sok lenni. Szinte félrelököm, ahogyan besietek a fürdőbe, muszáj egy kicsit könnyítenem magamon, mert különben mindenki szeme láttára erőszakolom meg, ha továbbra is ez a szitu marad. Pár perccel később már nagyot sóhajtva lépek ki, nálam is volt egy hajmosás, úgyhogy most jó kócos vagyok, ahogyan törölgetem a hajamat. Az én ruháim rendben vannak, de azt el tudom képzelni, hogy neki most így kényelmetlen. Kinézek az ablakon, este van már, és ahogy ígérte a haver, megjöttek a többiek is.
- Kimenjek beszélni velük? Talán el tudnak vinni a birtokra, hogy jobban felszerelkezzünk. Vagy keressünk valakit, aki vissza tud vinni ebből a rémálomból haza, a mi időnkbe.
– Azért nyomok az ajkára egy finom csókot, csak amolyan újraismétlésképpen, hogy ne érezze, hogy elhidegültem. Csak éppen nagyon rohangászunk, és a pár órás alvás ellenére sem érzem magunkat kipihihentnek. Felpattanok, aztán várom a válaszát, valahogy nem szereti, ha egyedül hagyom, de most még száradnia kéne, meg a bugyijának is.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Nos hát, kissé vak vagyok még reggel, vagy legalábbis az ébredés után, mindegy milyen napszak van. Casey hasát nézegetve picit elbambulok, de mégsem veszem észre azt ami eléggé nagyra nőve egyértelmű. Csak amikor hozzám hajolva puszit nyom az arcomra, azzal elbocsátva fürdeni, érzem meg. Mert elég nagy és nekem nyomódik. A levegő bennem akadva állja útját néhány szívdobbanásnyi ideig mindennek, mindennek ami ki akar jönni. Csak bólogatok ahogy Casey közli velem, elég kreatív tud lenni az unalmas percek kitöltésében. Talán nem jó ötlet pont ilyenkor emlegetni a bugyi hiányomat, de lássuk be, nem vagyok ezen a téren túlságosan tapasztalt, és még fürdeni is elhívom. Remek. Szerencsére Casey nem csak a nadrágjában hordja az eszét, maradt még fent is bőven, bár az alsó régiót elnézve ez szinte lehetetlen. Ez a srác tökre kiismerhetetlen. A kastélyban amikor megtapizott minden gátlás nélkül, nos abból azt hittem, hogy nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget, most meg visszakozik, gondolva a jó híremre. *-Nahát! *Nézem őt míg visszamegy az ágyhoz és nem tudok betelni a feneke látványával, nagy nehezen szakítom el a figyelmemet mikor már nincs mit nézni, mert ráül csodálatom egyik tárgyára. Sarkon fordulok, úgy menekülök a fürdőbe mint a pasi akinek hideg zuhanyra van szüksége. Tény és való, hogy ez az egész ami cirka fél percen belül történt velünk, kettőnk között, alaposan meglódította a szívemet, forróságot nyomva a két lábam közé. A zuhany alatt állva próbálok egészen másra gondolni, visszaemlékezem a kastélyból való menekülésre és elkezdem tervezni a visszajutást. Muszáj, hogy legyen ott valami a számunkra és nagyon remélem, hogy azok akik elüldöztek és lőttek ránk, nem látják értelmét a visszatérésnek. Legalább alibi kocsink van és nem kell gyalog mennünk, de továbbra is, a fürdőtől kitisztult fejjel úgy gondolom, hogy ott a mi helyünk. Ott kerültünk ide, mármint ebbe a világba, ott kell legyen a visszatérés kulcsa is, vagy legalább a kapu amihez meg kell találnunk a kulcsot. Viszont a kastély elég messze esik a várostól ahhoz, hogy legyen reményünk arra, még nem fosztották ki. Nem volt időnk megtalálni a konyhát és a kamrát, és ha van egy titkos szoba, akkor van több is. Casey-nek tudnia kell róla, vagy legalább a nehezebben felfedezhető helyekről. Egy törölközővel a hajamon és felöltözve térek vissza, kezemben a kimosott bugyim amit a törölköző szándékosan és gondosan szárazon hagyott csücskében szárítgatok. Nem akarom más szemei elé tárni, bár gyorsabban megszáradna ha a tűzhely elé akasztanám, de egy férfiakkal teli házban nem lenne jó ötlet. Mint a vörös posztó a bika orra előtt. *-Kész vagyok, mehetsz. * Felfrissülve bár nem a kedvenc illatommal takarózva huppanok le az ágyra, hogy ott várjam meg a srácot és nem képzelem el milyen látványt nyújthat a még víztől csepegő, hosszú haja, ahonnan a vállára és a mellkasára csorognak a cseppek. Míg ő távol van én befonom a még nedves hajamat miután tíz ujjal megfésülködtem, és tovább szárítom a bugyimat. Nem lenne jó ha pont most ebben a világban felfáznék. Kéne egy nadrág. Addig és míg Casey vissza nem jön, betakarózom a paplannal. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Tényleg kissé húzós volt az elmúlt jó pár óra, az alvás sem volt teljesen pihentető, de legalább élünk. Viszont a kínzó állapot, miszerint itt egy gyönyörű szőke lány mellettem, és soha nincsen időm, vagy alkalmam foglalkozni vele.. hát az tényleg kiborító. Ha legalább lett volna rá lehetőségem, hogy valahova félrevonuljak, sokat segített volna a dolgon, főleg, hogy rá gondoltam volna közben, de most így ébredésnél határozottan olyan, mintha reggel lenne, az erekcióm majdnem átszakítja az alsómat, de hát csak elmúlik majd pár percen belül. A lány szájszaga engem aztán nem zavar, ő amúgy is olyan vagány, kezdeményező alkat, hogy ez lenne a legkevesebb. Nem veszem észre, hogy Dakota esetleg megnézne, ahhoz még túlságosan álmos vagyok, de már ébredezek. Azért hátha egyszer el fog jönni az az idő, amikor tényleg megleshetjük egymást ruha nélkül, nem lenne rossz! Az ő állapotát is még fáradt kókadozásnak tudom be. Elindulnék, de ő még utánaszól, félmosollyal hajolok vissza, hogy egy zárópuszit nyomjak az arcára, jelezve, hogy számomra mindig is tökéletes marad.
- Jól van, menj csak, addig majd kitalálok valamit. – Jegyzem meg sanda félmosollyal, kissé meg is vonom a vállamat, de ez nem jelenti azt, hogy könnyedén bele is nyugszom. Várok valamennyit, mielőtt még rátörnék, és az sem cél, hogy halálra ijesszem. Azért valameddig elkísérem, és mielőtt még visszatérnék a szobánkba, muszáj elgondolkoznom a felkínált lehetőségen. Egyrészt csábító az alkalom, hiszen valahogy mégiscsak ő is akarhatja, hogy legyen valami izgalmas, hogy meztelenül vagyunk egymáshoz közel, mégsem tehetjük meg, másrészt meg nem akarom emiatt is idegesíteni őt. – Oh, kétlem, lányokat nem is láttam a környéken. Majd esetleg kézzel kimoshatod, és találhatunk valami szárítót, jó idő van, talán gyorsan megszárad. Bár nem biztos, hogy jó ötlet fiúk elé kitenni az udvarra egy ilyen csodát.. –Nevetgélek, majd ismét megrázom a fejemet, és szabadkozva emelem fel a kezemet.  – Szivi, ilyen korlátokat hiába állítasz elém, nem tudnék ellenállni. És tudom, hogy bizalmatlan vagy Billyékkel kapcsolatban, nem hoználak ilyen helyzetbe. Tulajdonképpen pont ezzel maradok úriember.. – Lépek hátrébb, leengedve a kezeimet, aztán eloldalgok vissza a helyemre. Engem most nem az érdekel, hogy spóroljak Billynek, hanem az, hogy a lányt ne hozzam olyan helyzetbe, hogy ellenkezni kelljen. Na jó, megvan annak is a varázsa, amikor kicsit erőszakosabban nyomul az ember, de Dakota túl édes, hogy ilyet tegyek vele. Nem itt, és nem így.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Miért nincs még reggel? Úgy érzem magam mint aki húsz órát aludt, odakint mégis sötét van. Ez most jó vagy sem? Az az igazság, hogy nem érzem jól magam egy helyben, mennék, mindegy hova csak mozgásban legyünk. Talán azért hittem, hogy már reggel van, de ezek szerint nem aludtuk át Casey barátainak érkezését. Viszont akkor még nem indulhatunk el sehova, a fenébe. Utálom a poszt apokalipszist! Ki is mondom hangosan, Casey rákontráz de ezzel nem lettem jobb kedvű, hiányzik a régi életem, a civilizáció, a normális hétköznapok, amelyekből az utóbbi egy évben – és csak azért is egy évet mondok – nem igazán jutott ki nekem. Alig kerültem ki az ideggyogyóból, máris egy másikba csöppentem, nem csoda ha nyűgös vagyok. Szorosan összezárom a számat mikor Casey puszit ad, nehogy a szájszagom elérje, meg persze az övé se engem. Magamban nyögök fel egy picit Casey hasát látva de azonnal elfordulok, nem mintha nagyon zavarba jöttem volna, de tudatosul bennem, hogy egymás karjaiban aludtunk, akár…akármi történhetett volna és azt hiszem nem lettem volna ellene. Ezen a gondolatfonálon egy kicsit elrágódom mint macska a gombolyagon, addig téblábolok mert nincs kedvem egyedül kimenni a szobából, de szeretnék tisztálkodni, mindegy hogyan csakl víz legyen meg szappan. *-Oké, csak siess vissza. Érzem a saját szagomat és az nem jelent jót. Egyébként….mindegy, menj. *Zárom le a témát egy legyintéssel, mert nem tudok belekötni abba amit mondott. Igaza van, a barátait jól ismeri, engem még nem, viszont ketten kerültünk a slamasztikába, ráadásul mi ketten mutánsok vagyunk, Billyék nem. Csak bajba sodornánk őket, és úgy sem lehet ugyanaz az utunk. Ezt azonban nem mondom még ki, fő a kellemes ébredés, ne mindjárt egy vitával kezdjünk. Amíg vissza nem ér, tovább toporgok a szobában, tíz ujjal fésülködöm, mert nincs más, bele is akadok párszor a tincseimbe aminek néhány felszisszenés a következménye. Casey érkezésére akkorát ugrok mint egy nikkelbolha, a szívem kalapál akár egy bányász törpe, nem igazán tetszenek mostanában az ajtónyitódások. Vajon miért? Bahh! Költői kérdés. *-Szuper! Megyek elsőnek. *Pusztán időspórolás céljából rázom le Casey-t pedig szívesen pancsolnék vele mielőtt meghalok, ezt is ki kell próbálnom. Lehet, hogy megbánom, hogy nem használtam ki a kedvező alkalmat, de nem a régi és megöregedett haverjánál szeretném megtapasztalni életem első fiúval való fürdését. Meg mást. Nem vagyok hülye csak szűz, teljesen biztos vagyok abban, hogy egy ilyen fürdésnek nem lehet más vége, minthogy egymásnak esünk. Persze még meggondolhatom magam amíg odaérünk a fürdőbe.* -Gondolom tiszta bugyit nem tud adni? *Legalább az lenne tiszta, kimosnám a mostanit és a kocsiban megszáradna. Azt viszont nem kockáztatom, hogy bugyi nélkül induljak útnak, igaz elég vékony és gyenge biztosíték, de legalább a felfázás ellen véd egy kicsit. Nadrágról ne is álmodjak mi? Na ezért kellene visszamenni a suliba. Útközben kifoszthatnánk egy üresen álló házat is. *-Ha sietünk, fürödhetünk együtt, de csak egymásnak háttal és nem érhetsz hozzám. És csak azért, hogy Billynek spóroljunk.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Engem nem frusztrál, hogy mennyire leharcoltak vagyunk, és különben sem akarom éreztetni ezzel a gyönyörű szőkeséggel, hogy egy kicsit is változott a szememben, csak mert folyamatosan menekülnünk kell. Dakota külseje belső szépségből fakad, és biztos vagyok benne, hogy még kócosabban is nagyon tetszene. A kezdeti csókolózásból eredő vágyaim mára már kicsit lohadtak, fel tudtam fogni épp ésszel, hogy nem az az elsődleges, hogy az örömömet leljem benne, hanem, hogy ne nyíródjunk ki. És bármennyire is imádtam a női szoknyák után kajtatni, hogy ha együtt vagyunk, beszélgetünk, a fene tudja, talán valami sokkal mélyebb alakulhat ki köztünk. Szeretem a nagy száját, amit remélem később másra is fog használni, mint viccelődésre, vagy panaszkodásra. Hiszen állati jó csókol, azt sem ártana majd gyakorolnunk, na meg bevetheti majd a nehéztüzérségnél is.
- Nem is tudom, így harminc év múltán? Szerintem inkább kérdezzük meg Billyéket, hogy ők mit használnak. – Ahogyan odahajtja a fejét a vállamra, átölelem, és minden bizonytalankodás nélkül a szabad kezemet a combjára ejtem, hogy azért érezze a törődést, csak mert ilyen helyzetben vagyunk, még igenis nőként tekintetek rá, és remélem Billy nem nézte meg magának ilyen szemmel, mert még az én időmben nagy kujon volt, de hát Dakota csak az enyém!! Lassacskán bealszunk, de nincsen igaza, nincsen reggel, csak koraeste, hiszen úgy beszéltük meg, hogy Billy visszajön majd néhány bandataggal.
- Hát azt én se imádom, de legalább a társaság jó. – Nyomok egy puszit a homlokára, mert abban igaza van, hogy a szájszagunkkal valóban nem kéne lelombozni a másikat. Felállok, hogy nyújtózkodjak, kissé fel is csúszik a pólóm, így a lány láthatja, hogy vékony vagyok ugyan, de izmos, valahogy mindig olyan sportokat tudtam űzni, amik remek kondiban tartottak, nem véletlen, hogy nem fulladtam ki az örökös rohangálásban. Bár a pisztollyal kétségkívül jobban célzok, mint a szöszi.
- Gondolod? Én azt hittem, hogy Billyékkel megbeszéljük, hogy merre tovább. De.. őket csak régen ismertem, téged meg most. Na várj itt, megnézem, hogy megjöttek-e már, és tudunk-e tisztálkodni. – Tudom, hogy nem szereti, ha magára hagyom, de most nem kell pánikolnia, hagytak minket nyugodtan aludni és ez fontos fegyvertény. Pár perc múlva sugárzó arccal jövök vissza. – Van egy generátoruk, tudnak melegvizet csinálni. Szóval működik a fürdőszoba. Mész te elsőre? Vagy.. együtt? – Azért nem tudom kihagyni a magaslabdát, de nem kötelező lecsapnia. Bárhogy is döntsön, mutatom neki az utat, ebből a kis szobából kifelé, és a folyosón balra.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Oké! A mormotánál tényleg bizarrabb a lóhús, de még mindig jobb mint a macska vagy a kutya. Azt hiszem nem gondoltam bele igazán, de valami ilyesmit vártam. Lóhúsról már hallottam, azért abból többet szoktak enni, persze nem nálunk. Viszont a kutyát és a macskát más, messzi országokban csemegének tartják, akárcsak a patkányhúst. Azt hiszem szerencsénk van, hogy Billy nem patkánnyal kínált, hiszen abból azért biztosan több van ebben az összezuhant világban mint a mormotából. *-Ott a pont.
*Ettől persze nem lett sokkal jobb az étvágyam, de pár falat lecsúszik lassan. Viszem is magammal, mert nem akarom, hogy Casey egyedül hagyjon, pedig nagyon megindult a kijelölt szállásunk felé. Nem értem, hogy eddig miért mászott annyira rám ha most meg inkább menekül vagy mifene. Az ágyon ülve a támlának dőlök, a kaja az ölemben, Casey megint hozzám dörgölőzik, ezek szerint nincs baj velem. Disznóra gondolva falatozom tovább, bemegy még pár falat, több mint a felét megettem, de már nem megy több és nem azért mert sajnálom szegény mormotát. *-Szerinted a suliban találunk valahol fogkefét? *Félreteszem a tányért és lejjebb csúszom, egészen odabújok Casey-hez, a fejemet a vállára teszem, de mire válaszolhatna már alszom is, pedig utálok fogmosás nélkül lefeküdni. Úgy látszik többet kivett belőlem a mai nap mint gondoltam, álomtalanul alszom, mint a kő amit odadobtak a földre, egész éjjel meg sem mozdulok, persze másnap reggel úgy ébredek mint akit agyonvertek, minden tagom zsibbad és fáj egyszerre. Kinyitom a szemeimet, az ablakon némi fény szűrődik be de az is piszkosszürke a korábbi megszokott aranyló sárgához képest. Nyögdécselek egy sort, majd amikor az ébredés szele ténylegesen megérint, elhúzódom Caseytől – már ha ott van még mellettem, a fejem alatt. Tudatosul bennem, hogy előző este nem mostam fogat, sőt mi több, nem tusoltam és ugyanaz a ruha van rajtam mint tegnap. Ez borzasztó! *-Utálom a post apokalipszist. *Jó reggelt Casey. Remek napra ébredtünk, még mindig itt vagyunk, nem álom volt, tényleg nincs suli, sőt, világ sincs, kaja sincs, ruha sincs, zuhany sincs. Annyira lehangoló. Lemászok az ágyról, minél messzebb a sráctól, nem akarom letörni az illúzióit magamról azzal, hogy rálehelem a szájszagomat. Rám tör a civilizáció iránti vágy és pocsékul érzem magam. Talán Billynek van tusolója, ha főzött akkor víz is van, csak remélem, hogy nem lavórban kell mosakodnom. Bár még az is jobb lenne a semminél. *-Casey! Visszamegyünk a suliba? Hátha elmentek már onnan azok a fickók. Talán vissza se mennek. Hagytunk még pár konzervet abban a szobában és világosban talán több mindent látunk. *Számomra az a biztos pont, bár azt sem ismerem jobban mint Billy otthonát de kétlem, hogy ott tanyázhatnánk nála hosszú ideig. Másrészt ha itt üldözik az olyanokat mint mi vagyunk, bajt is hoznánk rá azzal, hogy ha maradunk, azt meg végképp nem szeretném, hiszen rendes volt velünk. Annyit legalább már tudunk, hogy lehet rá számítani ha nagy a baj, de csak kis ideig. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Próbálok nem nevetgélni, ahogyan burkolom befelé a mormotahúst. Ő alaposan forgatja a szájában, nagyon nehezen tudja legyűrni, amit valahol megértek. Ha őt fogságban tartották, akkor igenis vágyik arra, hogy rendes élete legyen, és ebbe nem biztos, hogy belefér, hogy ilyesmit eszik, vagy hogy egy olyan srác zsongja körbe, aki ennyire rávan indulva a finom kis testére. Azért igyekszem odafigyelni rá, de van még hová fejlődni, hogy ha rendes, tisztességes pasi akarok lenni, aki mondjuk meg is érdemli Dakotát. Hiszen kedves, cserfes lány, és nem azért akart lesmárolni, mert nagy céda lenne, csak össze volt zavarodva a képességét illetően.
- Nem akarom elvenni az étvágyadat, de példának okáért a lóhús. Elég rossz volt a gyerekkorom, tudod az ilyen motoros fesztiválokon azt eszik az ember, ami jut. Hát volt ló is. – Ha már kérdezte, akkor elmondom, de legalább nem rágcsáló, legalább nem patkány. Azért a ló egy szép, izmos állat, bár nem csirke, és nem disznó, de azért az sem hétköznapi, hogy valaki lovat egyen, ha csak nincsen éppen háborúban. Pedig most Dakotának nagyon be kéne kajálnia, mert ki tudja, hogy legközelebb mikor jutunk úgy igazi ételhez. Amikor behunyja a szemét, és ábrándozik, akkor odacsuszanok mellé, hogy picit megsimogassam a vállát, jelezve, hogy itt vagyok. Viszont az utolsó falatokkal is végzek, s miután megtöröltem az ujjaimat, elindulok a hátsó kis szoba felé, de még megállok a küszöbön. – Jól van szivi, megvárlak, ne izgasd már fel magadat. – Ő viszont jön velem, hát akkor menjünk így, bár nem akartam volna, hogy a hálószobában hússzag van, ráadásként még mormota az a hús. Na mindegy, örülhetünk annak, hogy pihenünk. Megvárom, amíg befejezi a „vacsit”, és miután cipő nélkül vagyunk, eldőlünk az ágyon. Átölelem, de nem tapizós jelleggel, sokkal inkább úgy, hogy megvédem én bármitől, nyugodtan pihenhet. Pedig olyan egyszerű dolgom lenne, hiszen szoknyában van, mégis mindketten hulla fáradtak vagyunk, az a bepótoljuk az nem most van, nem is hiszem, hogy úgy el tudná magát engedni, hogy most a hempergésre koncentráljon.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Az egészben az a feneség, hogy nagyon éhes vagyok, de akkor is ott van előttem a mormota képe, a cuki kis állat akit csak simogatni lehet, megenni nem. Szegény, ahogy nézem a tányéromon lévő húsdarabot, egyáltalán nem látszik annak ami. Ez nem olyan mint a csirke amin látszik a comb rész vagy a szárny, nincs állat formája a mormota húsnak. Csak arra kell gondolnom, hogy disznóhús. Casey válasza nem sokat segít ennek a gondolatnak az agyamba való elültetéséhez, a mormota mellé még farkast és rókát is mond és ennél a pontnál azért mondok egy rövid de velős fohászt, hogy a kutyát és a macskát ne említse meg. Miután rám bízza a választás lehetőségét, még félve várom, hogy lesz-e macska vagy sem, de mikor hiába várok, megkönnyebbülök. azért az képletesen szöget üt a fejembe, hogy Casey rosszabbat is evett már a mormotánál. Miután nem kell tartanom bolyhos és édes, puha bundás cicák megevésének említésétől, könnyelműen érdeklődöm az első mondat eredete után.*
-Tééényleg? Mi lehet rosszabb a mormotánál?
*Talán nem kellett volna megkérdeznem, de mire ez az eszembe ötlik már késő. Összeráncolom a szemöldökeimet, gyanítom a homlokomra is jut néhány mélyebb vonás, persze a villa is megáll a kezemben, de az pár fázissal előbb. El sem tudom képzelni milyen ételre kényszerült Casey, de ezek után nekem ne legyen egy szavam se, hiszen életem legrosszabb időszakában - a mai este előtt - sem kellett alternatív étrendet követnem. Közben magamban mantrázom, hogy ami a tányéromon van az disznóhús, elvégre Billy is azt mondta, hogy olyan. Mondjuk legyen malac, az porhanyós. Lehunyom a szemeimet, függetlenül Casey válaszától magam elé képzelek egy malacsültet, abból amit még anya készített otthon, az illata csak a fejemben van meg, de egy kicsit segít, hogy nem a tányért nézem. Azért vakon elég körülményes levágni egy falatot, de sikerül, a következőre már odalesek, szerencse, hogy nem csontos hús. Billy magunkra hagyott, így ha méltatlankodnék se hallaná, de nem teszem. Belegondolok abba amit Casey mondott, nem tudhatjuk, hogy mikor eszünk ilyen tápláló ételt, a kastélyban is csak konzerveket találtunk, ott viszont volt bőven és ha találunk még más eldugott pánikszobát.....*
-Hééé! Várj meg! Ne hagyj egyedül! *Casey után ugrom kezemben a tányérral. Komolyan gondolta, hogy egyedül hagy? *-Szerinted lehet a kastélyban még kaja? Érdemes lenne visszamenni, azok a fegyveresek sem várnak ránk, biztosan elmentek már és azt hiszik miattuk nem megyünk vissza. Fel kellene kutatni az egészet. *Ha meg rajtakapnak, tudjuk hova kell bújni. Leülök az ágyra, ölemben a tányérral és már nem okoz olyan nagy gondot, hogy megegyem szegény mormotát.....vagyis disznót ugye. *~disznót Dakota, disznó ez, nem is malac, a malac is cuki. Szóval disznó.~
*Némi ügyeskedéssel lerúgom magamról a csizmámat és kinyújtom a lábaimat az ágyon. Nem ártana holnap beszerezni valami nadrágot, mert be fog fagyni a seggem. Nadrágban meg nem vagyok olyan védtelen, nem mintha Caseytől félteném magam. Egész jóképű és vicces, és tök cuki. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Azért felmerül bennem, hogy ez a csini, drága kislány miken mehetett keresztül, amikor be volt zárva. Nem nagyon kérdezgettem még, de az is lehet, hogy bántották, hogy molesztálták, én meg csak azért, mert ilyen kis kezdeményező volt, hogy máris csókot akart, azóta rá akarok mászni, holott lehet, hogy ezzel csak mélyíteném a lelki sérüléseit. Testileg ugyan nincsen gond vele, nem rezzen meg, ha hozzáérek, ha letapizom, de ki tudja, lehet, hogy csak eltemette magában a történteket. Azért valahol mégiscsak egy latin macsó vagyok, aki csábítani szeret, nem pedig fixen ledönteni, ezért csak a saját örömömre nem akarnám a dolgot, kifejezetten pocsékul érezném magamat, ha kiderülne, neki cseppet sem volt jó. Most viszont esszük a mormotát, amolyan tessék-lássék módon, hiszen még nem vagyunk annyira kiéhezve, mármint a kajára, hogy mindegy legyen, hogy mi jut a gyomrunkba. Értékelni kell a gesztust, hogy Billyék próbálkoznak fenntartani legalább a civilizációt, de hát úgy tűnik, a pulykamellről most csak álmodozhatunk, de hátha visszajutunk valahogyan a saját időnkbe. És ennek a szörnyű rémálomnak meg se kéne történnie, ha valahogy értesítjük róla a professzort, talán tud előkészületeket tenni.
- Nem is tudom, volt, hogy rosszabbat ettem. Hús.. tudod valaki a farkast, meg rókát is megeszi jobb híjján. Most ez van, de ha felfordul tőle a gyomrod, akkor ne edd szivikém, viszont nem tudom, mikor szerzünk valamit megint. Rád bízom. – Én azért lapátolom befelé, nagyokat nyelve. Itt most nem az íz a lényeg, egyébként nem is rossz, Billy valahol mindig hobbi szakács volt, jó kis fűszerkeveréket szórt rá, és így egészen kellemes. Igaz, hogy nem valami szárnyas, attól rágósabb, de legalább valami emészthető lesz a gyomrunkban. Az egykori haver most kint kezd el kalapálni, így nem zavar majd minket senki. Nem láttam, hogy lenne külön fürdőszoba, azok már nem is biztos, hogy üzemelnek, úgyhogy jobb híjján egy földön talált rongyba törlöm a számat, most ez van. – Annyit nem hiszem, hogy lesz időnk, hallottad, este már jönnek a többiek, és megbeszélhetjük, hogy mi merre. Na gyere majd szivi, várlak a szobában. – Ebben semmi kétértélemű nincsen, habár valóban lesz most egy pár óránk együtt, de nem akarok én erőltetni semmit, hiszen láthatóan kimerült, és rémült. Majd kialakul, hogy mi sikerül. Hátramegyek, és lerúgom magamról a cipőt. A szobában picit kupi van, de amúgy tisztának tűnik.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Na, jó is, hogy nem mondtam semmit arról, hogy miért lőttek ránk és hol. Casey fejrázása elég egyértelmű, Billy nem tud arról, hogy milyen képességgel rendelkezik, hogy azok közé tartozik akiket üldöznek ebben a világban, akikből olyan sétáló holtakat csináltak mint amilyeneket mi láttunk útközben idefelé. Elég borzalmas látvány volt, főleg ha belegondoltam abba, akár belőlünk is lehet olyan és a veszély még nem múlt el. Csak akkor lehetünk biztonságban ha hazatérünk, addig viszont nagyon sok minden történhet velünk. Ha tényleg a saját jövőnkben vagyunk és nem egy másik, alternatív időben, talán tehetünk is ez ellen, hogy ne jusson idáig a világunk, hogy a mutánsok biztonságban legyenek. Épp elég az ahogyan a szüleim bántak velem emiatt, képzelem milyen lehet ha az emberek, a normális emberek is tudnának rólunk. Én még nem is vagyok benne a buliban annyira mint Casey, ő legalább megismerkedett azzal a helyzettel, a többi mutánssal, a proffal és azzal, hogyan kezelje mindezt, nekem csak percek jutottak és máris itt voltam. Sokáig azt hittem velem van a baj, hogy tényleg őrült vagyok, egy kibaszott skizofrén, de hála istennek mégsem. Azért mindennek ellenére mégis csak jobb mutánsnak lenni. Billy mindent megtesz ami tőle telik, nem ő tehet arról, hogy mi finnyásak vagyunk. Neki is biztosan fenntartásai voltak az elején, hogy rágcsálót egyen, most még nekünk van. Azért tényleg rendes tőle és mielőtt még megtudom mit eszünk – aminek egyébként tényleg finom a húsa – meg is mondom neki. Nem hiszem, hogy ez rossz lenne, csak kedveskedni akarok ahogyan ő velünk. Azért megáll a kezem evés közben, és a tudat, hogy mit eszem már kissé el is rontja a hús ízét. Nem akarom megbántani Billyt, ezért nagy megpróbáltatások árán fogom vissza magam attól, hogy kiköpjem. A szemeim tócsányira kerekednek a hallottaktól, kész szerencse, hogy Billy elfordul, így van időm Casey-re nézné és elszörnyedni. Nagy nehezen legyűröm az első falatot, Billy pont visszafordul felénk én meg rámosolygok. *-Téényleg…finom.
*Kedvem lenne szemet forgatni, de nem teszem. Tejószagúpacifing! Nem szabad arra gondolnom, hogy mit eszek, meg sem kellett volna kérdeznem. Soha többé nem kérdezem ebben a világban mit tesznek elém. Míg Billy magunkra nem hagy, csak turkálok a húsban és próbálom rávenni magam egy újabb falatra. Az éhségem sajnos nem múlt el, a gyomrom már hangosan követeli a jussát, a kezem önkéntelenül rásimul a hasamra.* -Tejóég! Mormota. Te meg tudod enni? *Kérdezem suttogva Casey-től mikor úgy ítélem meg, hogy Billy kellő távolságban van ahhoz, hogy ne hallja mit mondok. Ő tényleg csak jót akar, megsértenénk azzal, ha nem ennénk meg amit jó szívvel adott. De mégis hogyan? Azt hiszem az én kérdésem elég válasz az övére. Mármint arra, hogy vagyok. Hát nem jól, amíg mormotát kell ennem, de momentán nincs itt kutya akinek az asztal alatt odaadhatnám az adagomat, szóval valahogy le kell gyűrnöm. Fel sem fogom, hogy a következő lépés az egy szobában való alvás, feltételezhetően egy ágyban is, aminek minden bizonnyal Casey szerint nagy jelentőséget kell tulajdonítani.* -Legalább itt nem keresnek majd minket. Ugye? Azt hiszem ha sikerül legyűrnöm a vacsit, átalszok egy egész napot.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Ami számunkra természetes, azt sosem vállaltam fel a salemi barátaim előtt. Megvolt a varázsa annak, hogy ott olyan haverjaim, csajszijaim vannak, akik teljesen átlagosan, nem nő ki a hátukból egy harmadik kéz, nem fújnak savat, meg ilyesmik. Billy gyomra úgy vélem nem vette volna be, ha kiderül, hogy milyen gyors vagyok. Talán elfogadta volna, de ferde szemmel nézett volna rám, mint valami kínaira. Pedig nem is rasszista, nagyon is elfogadó a világ dolgaival szemben, na de a mutánsok.. Valahogy ezt talán soknak tartotta volna. A mutáns suliban azért igyekeztem olyan lányokkal járni, akik külsőre azért mégiscsak emberiek. Lehet, ez is egyfajta kirekesztés, de én magam nagyon vizuális típus vagyok, nem tudnék egy hüllőszerű lányba beleszeretni, és hát Dakota nagyon is beleillik az általam kitalált képbe, hiszen gyönyörű és édes, amolyan porcelánbőrű kis csinibaba, aki nem csupán az ágyékomra van nagyon is keményítő hatással, jó megfogni a kezét, meghallgatni a sirámait. Nem tudom, hogy meddig lettünk volna együtt, ha csak úgy simán találkozunk, de hát már minek is tippelgetni. A különös változás összehozott minket, ilyen szempontból ez igazi sikersztori, bár ő biztosan szívesen mellőzné, ha lehetne végre egy olyan hely, ahol senki nem akarja bezárni, vagy bántani. Némán megrázom a fejemet, amikor kérdez, nem, Billy naná, hogy nem tud a dolgaimról, ezt nem vertem nagy dobra. Megkapjuk az ebédünket, ami azért rendes az egykori dobostól, pedig nem gondoltam, hogy olyan életreszóló barátságot kötöttünk, hogy bármikor betámadhatjuk egymást kosztért és kvártélyért. Nekem is össze kéne hoznom egy kéglit, ami ilyen védelmi vacok. Azért Dakota más csak ne édesezzen így le, csakis nekem mondhat ilyeneket. Édest az ember a pasijára mond. Végül nem nézek rá dühösen, mert sosem tudnék az lenni, annál jobban tetszik. Inkább elfogadom, hogy ő ilyen, nem szándékosan bánt, ha bánt. Inkább hallgatom, ahogyan beszélgetnek, itt viszont szó szerint nagyot nyelek, amikor kiderül, hogy mit is eszünk. Basszus.. egy rágcsálót.. Próbálom jó képpel tovább enni, hogy meg ne sértsem a vendéglátónkat, végülis ezért is meg kellett küzdenie, és most ad velőle nekünk.
- Nagyon finom, és köszönjük haver. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt, tisztára tacskónak érzem most magam melletted. El se tudom képzelni, hogy a többiek mennyit változtak. – Próbálok óvatosan fogalmazni, hogy nagyon megöregedett, a nagyapám is lehetne ezzel a külsővel. Na kis túlzással. De a harminc év az harminc év. – Egészségetekre. Most megyek, dolgozom egy kicsit a mocimon, hátul van egy vendégszoba, pihenjetek nyugodtan, a többiek úgyis csak késő délután jönnek. – Bólint mosolyogva, és felállva ott hagy minket, hogy kimenjen a garázs elé, ahol egyébként is találtuk. Utánabámulok, aztán a lányhoz fordulok. – Hogy vagy szivi? Legalább találtunk valakit, akit úgy-ahogy ismerek. Ez már előrelépés, nem? Na megyünk? Tudnék azért aludni..

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Az igazság az, hogy bármilyenek is voltunk korábban, egyikünk sem ugyanaz az ember már. Világéletemben, még a pszichiátria előtt, szerettem élni, úgy mint a gimisek általában. Pompon lány voltam, fiúztam, buliztunk a barátnőimmel, míg be nem csapott az életembe a mutánsok villáma. Amíg nem aktiválódott a képességem, nem volt semmi gond, olyan voltam mint bármelyik gimis lány, a jobbak közül. Igen, népszerű voltam, szerettek és irigyeltek is, de minden tönkrement. Casey a jobban bulizós fajta, kicsit egoista, kicsit el van telve magától, vagyis volt. Casey gátlástalanul csajozott, szédítette a lányokat és úgy istenigazából belevetette magát az életbe. Nem egy hűséges típus, de szórakoztató, vicces és hihetetlenül jóképű, mostanra azonban mindketten ragaszkodunk a másikhoz, csak pár pillanatra engedjük el egymás kezét, félve attól, hogy elveszítjük egymást. Csak mi vagyunk ketten, ebben a világban elveszettek vagyunk, bizalmatlanok, tudatlanok. Mégsem mondanám azt, hogy ez a kapcsolat kettőnk között kényszerű, valószínűleg akkor is összejöttünk volna ha nem történik velünk ez az időutazás, ha ott maradun a kastélyban és végre rendeződik az életem, Casey akkor is megjelent volna ha nem aznap akkor másnap. Legfeljebb járnánk egymással pár hétig és vége lenne, maradnánk barátok, vagy ő dobna én meg sértetten visszavonulnék és soha többé nem váltanánk egymással egy szót sem. Sosem tudjuk meg hogyan lett volna, most ez van és már így is marad. Ez az egész összekovácsol minket, tartósabb lesz a kapocs mint valaha lett volna. Egynmásból merítünk erőt és bízom benne annyira, hogy Billyben is bízzak, el is jár a szám a kastélyban történtekről, de úgy tűnik Casey nem lát benne rosszat. Én válaszolok Billy kérdésére, de már kicsit óvatosabban.* -Azt nem tudjuk. Sötét volt. Azt hiszem nem katonák voltak, de nagyon jó fegyvereik voltak. Lőttek ránk.
*Csodálkozva, hogy ilyen megtörténhet velünk és ijedten újságolom mi történt velünk, kihagyva a részleteket. Azt nem tudom, hogy Billy tisztában van-e Casey képességével, hogy tudott-e arról, hogy Casey a prof kastélyában élt. Mikor Billy a kajáért fordul, Caseyre pillantok és némán formálom a számmal a kérdést.* ~Tud róla, hogy mutáns vagy?~
*Én nem nagyon merek beszélni, inkább csak kérdezek, olyan dolgokra vagyok kíváncsi, ami segíthetne nekünk, példának okáért, a múltból érkező másik ember, vagy mutáns. Hátha ő többet tud, nagyobb sikerrel járt, talán van ötlete hogyan jutunk vissza csak jobb ha többen vagyunk. A sültet megköszönöm és az ölembe teszem a tányért, még nem esek neki, elég gyanús, biztos, hogy nem csirke. Nem csirke formája van. Nyulat még nem láttam ételként, szóval nem tudom hogyan nézne ki, bár a marhán és a csirkén kívül csak a pulyka az ami ismerős, más állatot nem ettem és nem is akarok. Megvárom míg Casey belekóstol és ehetőnek minősíti, addig Billy beszámolóját hallgatom. Nem sok, de mégis valami, több mint amire ketten jöttünk volna rá és biztonságosabb is. Remélem. Casey persze már azon vigyorog, hogy kapunk egy szobát, nem kétlem mire gondol. *-Billy, nagyon édes tőled, hogy segítesz nekünk. Mond, ez…milyen hús? Csirke?
*Kedvesen kérdezem, próbálok minden gyanút és undort mellőzni a hangomból. Billy elvigyorodik.* -Mormota. Az állatkertből. Sajnos nem válogathatunk. Onnan szerzünk kaját ahonnan tudunk. Egyébként olyan mint a disznóhús csak porhanyósabb. Egyetek nyugodtan. *Nos, legalább nem patkány. Billyre mosolygok, magamban viszont óriási harcot folytatok az éhségemmel és a legyőzendő undorommal, na meg az állatvédő lelkemmel. Egy mormota aranyos, olyan mint egy cica, vagy kutya. Az ember nem eszi meg a háziállatát, már nem vagyunk ősemberek. A mormotát inkább simogatnám semmint megenném.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Azért nagyon remélem, hogy Billyben bízhatunk, és nem nőtt be a feje lágya, hogy csak úgy feladjon minket. Sosem volt egy megbízható fazon, viszont rühelte a szervezettséget, ez a kettőt valahogy úgy adom össze, hogy számíthatunk most rá. Végülis amikor ő fiatal volt, azaz az én jelenemben már évek óta jó haverok vagyunk. Nem gondolom, hogy bármikor is a frontemberi posztomra tört volna, most is kajával kínál minket, és talán el is magyarázza, hogy miről is van pontosan. Még ha nem is tud segíteni, hogy visszajussunk a saját időnkbe, legalább nem leszünk annyira tudatlanok.
- Én is, köszi! – Emelem fel a kezemet, de aztán mégiscsak megfogom ismét a kis szöszi kacsóját, és húzom beljebb. Billy elégedetten mordul fel, láthatóan őt is meglepte a viszontlátás, mégis készségesen válaszol a kérdéseinkre, úgy tűnik, hogy már igen régóta él ebben a szörnyűségben, amely a világból lett. Érdekes módon Billy simán alkalmazkodott ehhez, nem tűnik egy félős alkatnak.
- Ki akart titeket megölni? – Kérdez rá, miközben befelé indulunk. Úgy tűnik egész jó kis kecója van már. A szülei házában él, bár vagyok annyira tapintatos, hogy nem kérdezek rá, hogy mi történt velük. Beljebb lépünk, ott van egy kis kupi, de nem meglepő módon sehol nem látok elektromos eszközöket, mint tévé, úgy tűnik ha van is még rádió, vélhetően a hadsereg használja. Fotelekben kapunk helyet, Billy pedig olyan két percen belül már hozza is a sült húsokat. A formája alapján biztosan nem csirke, inkább nyúlra tippelnék. És remélem, hogy nem macska. Köretnek párolt répát kapunk. Egészen jól feltalálja magát a srác.
- Köszi haver! – Bólogatok, és éhesen esek neki a rögtönzött ebédnek, miközben Dakota tovább kérdezősködik. Billy most nem eszik velünk, lehet, hogy ő már kajált. Annyira csak nem önzetlen, hogy mindent nekünk adjon, és neki ne maradjon. – Itt senki más. Salemben hallottunk ugyan a Xavier birtokról, de akik erre jártak, azok már eleve fertőzöttek voltak. De majd este átjönnek a többiek, megkérdezem őket, hátha van valami kiindulási pont. Addig megkapjátok a garázs feletti szobát, ha megfelel. – Én teli szájjal vigyorgok, a hús rágós, de éhes ember nem válogat!

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Az a szerencsém, hogy amikor ez az egész történt, nem egyedül voltam. Pedig megtörténhetett volna, hiszen a padlásra indultam tök egyedül, hogy körülnézzek, még véletlenül sem azt csináltam amit a prof mondott és nem vártam meg a szobatársamat sem, hogy legalább ő útbaigazítson és megmutassa mi hol van a kastélyban. Casey az én nagy véletlenem, a nagy szerencsém, mert most legalább itt vagyunk egymásnak és van kire számítanunk, mellékes mégis fontos része az egész történetnek, hogy hihetetlenül jóképű és imádom a mosolyát, csodásan csókol és jobban lő és vezet mint én. Ez a jövőbe vagy hova a fenébe való kirándulás össze fog minket kovácsolni, mert mindig ez történik, minden filmben ahol a két főhős mindegyike túléli a kalandot, összejönnek és jól ellesznek egymással hosszú ideig. A filmeket nem játsszák sajnos tovább, pedig arra is kíváncsi lennék hogyan boldogulnak a szürke hétköznapokban, viszont minket nem fenyeget az a veszély, hogy unatkoznánk, mutánsok vagyunk különleges képességekkel, ez már eleve kizárja az eseménytelen napokat. Valami azonban mégis zavar ebben a hihetetlenül jól végződő kis kalandunkban ami a kastélytól idáig vezetett. Valami nincs a helyén én úgy érzem,de hiába töröm rajta a fejem, egyelőre nem jut eszembe. A nyálam majdnem elcsorran amikor a kaját említi, jellemzően nem vagyok nagyétkű, a víz és a fürdés jutott eszembe először, de most, hogy kiejtette a varázsszót, a gyomrom riadót fúj. Nagyot nyelek.* -Én az vagyok. *Reggel ettem valamit és ott abban a bunkerszobában de nem volt valami sok. Na és persze az izgalom meg a rohangálás kiveszi az ember erejét, eddig arra figyeltem, hogy megússzuk élve, most, hogy itt vagyunk viszonylag biztonságban, a testemre is tudok figyelni, az pedig azt mondja egy nagy mordulással, hogy zabát neki! Elpirulok, nem tudom hallották-e, én igen és a hasamra szorított kézzel lépek még beljebb. Az igazság az, hogy vagy harminc éve nem ettem, persze az idő most nem számít annyira. A víz hűsíti a torkomat és egy kis időre eltelíti a gyomromat is amit hálásan köszönök meg. A történetet elképedve hallgatom, én kérdeztem rá, de nem is reméltem, hogy Casey barátja tud rá válaszolni. A valóság sokkal borzalmasabb mint hittük.*
-Akkor azért akartak minket megölni! *Még a számat is eltátom ahogy kimondom a gyanúmat. Azok akik utánunk jöttek biztosan tudták, hogy ott laktak a mutánsok, talán azt is, hogy a múltból néhányan idekerültek, vagy figyelték a kastélyt mert arra gyanakodtak, hogy azok a mutánsok akik még nem fertőződtek meg, majd idemenekülnek. És akkor eszembe jut ami az ideérkezésünkkor zavart. Casey barátja nem döbbent meg túlságosan azon, hogy Casey nem öregedett semmit, ez viszont arra enged következtetni, hogy találkozott másokkal is akik a múltból, a mi időnkből kerültek ide.* -Mások is jártak itt? Olyanok mint mi….akik nem idetartoznak. Azt is Stryker csinálta?

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Nagyon tetszik, hogy így kombinál, de attól félek, hogy minden feltételezése filmeken alapul, és bőven elképzelhető, hogy ez az egész időutazásos teória valami teljesen másféle alapokon nyugszik. Legalábbis én nem ismerek senkit, aki képes lenne utazni az időben, vagy másokat féreglyukakon átdobálni. Az is elképzelhető, hogy mindketten meghaltunk, és már pusztán az agyunk ilyen módon próbálja az utolsó impulzusokat felénk lefordítani. Akkor nem csodálom, hogy ha egy ilyen szőke gyönyörűséggel tudok akkor smárolni, amikor csak akarok, elképzelhető volt, hogy a tudatalattim így zárja le a végét a történetemnek. De nem, nem gondolom azt, hogy így lenne, csak a fantáziám lódult meg ilyen módon, a valóság az, hogy bizony itt rekedtünk a jövőben, és Dakota, az én kvázi-barátnőm itt van az oldamon, és vele együtt kell majd a saját időnkbe visszatérnünk. Beljebb lépünk, és miután úgy fest, hogy Billy csak öregebb lett, és felszedett magára, de nem akar minket bántani, a kölcsönös ölelgetés után Dakotát a barátnőmként mutatom be, de eszembe se jut, hogy a nevét is mondjam, ami talán bunkóság, de most a posztja fontosabb. A lényeg, hogy hozzám tartozik, a védelmem alatt áll. Szó szerint nem mondtuk ki, hogy járunk, de talán itt egy idegen világban ez most nem számít, ha majd visszatérünk a saját időnkbe, szakíthat velem, addig viszont megvédem. Ő említi a saját nevét, így nekem már nem kell pluszban javítgatnom az előbbi kijelentést.
- Köszi a vendéglátást Billy, jó arc vagy. És jól megöregedtél haver, a többiek is még egyben vannak? – Kérdezek rá, miközben beljebb lépünk, a háza szerintem az, amiben a szüleivel együtt lakott, tényleg itt volt az a garázs, amiben annyit próbáltunk. – Hogyne kislány, van víz és mosdó is. Éhesek nem vagytok? Készítettem egy kis ragut. Ritka a hús, de most véletlenül pont van. Ja.. tudom, de az ördögbe is, ti hogy kerültök ide? Sam és Mike megvannak még a bandából, szinte napi szinten látjuk még egymást, később ők is átjönnek. – Kézen fogom a lányt, és ha már bent vagyunk, Dakota tiszta pohárból kap vizet, meg én is, Billy haverom feltételezi, hogy régóta nem ittunk semmit. De elővesz egy whiskeys flaskát is, legalábbis én már érzem az alapján, amilyen alkoholfelhő csapja meg az orromat. – Egy katonai ezredes magánakciójaként indult, Stryker.. Gyűlölte a mutánsokat, és sikerült útjára indítani a járványt, amely megfertőzte a mutánsokat, akik amolyan vérengző vadálatokká váltak általa. Így most senki nincs biztonságban.. – Itt azért én is nyelek egyet, és Dakotára sandítok, legalább már tudunk valamit.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

-Hááát, majd kiderül ha meglát a barátod.*Ha felismeri akkor jó, és akkor vehetjük úgy, hogy ez a mi jelenünk jövője. Nem tudom melyik lenne jobb, ez a változat, vagy egy másik alternatív valóság. Ha jól belegondolok, előnyösebb lenne a jövő, mert annak csak egy múltja van és ha megtaláltuk a megoldást a visszaútra, akkor már mehetünk is és biztosan oda jutunk vissza ahonnan elindultunk. Ha viszont nem így van, akkor feltételezhetően van több alternatív világ, és nem biztos, hogy a megoldással oda jutunk ahova szeretnénk, a mi világunkba, hanem egy újabb alternatív helyre. Azt hiszem jobb ha ez a jövő és még azt is megkockáztatnám, hogy összefutok saját magammal, ha segíteni tudok magunknak a visszaút megtalálásában. Casey azonban más véleményen van amit az előbb elgondolt elmélettel igyekszem átformálni.* -Jobb lenne nekünk ha ez a jövőnk lenne, akkor tudunk változtatni rajta ha visszajutunk, és akkor oda jutunk vissza. Egyébként meg szerintem sokkal jobb lenne saját magunkkal összefutni, legalább magunkban bízhatunk. Persze a régi barátok is pont ilyen jó megoldás.*Az, hogy Casey-nek ismerős a ház, még nem jelent semmit. Attól még lehet ez egy másik világ, de reménykedem abban, hogy ez az ami nekünk jó és nem gyártok elméleteket addig amíg ki nem derül. A szakállas alak is ismerős neki, szóval jó helyen járunk, ennyi sikerélményt megérdemlünk, minden más majd kiderül akkor ha végre beszédbe elegyedünk a pasival és megtudunk tőle egyet s mást. Casey-be kapaszkodom, időlegesen elfeledve a vonzalmamat és a csókjait melyek kirángattak a képességem csapdájából, de nem feledem a fegyverropogást ami még mindig a fülemben cseng és felborzolja a pihéket a karomon és a nyakamon. A következő pár perc míg a pasi elé érünk és meg nem szólal, egy örökkévalóságnak tűnik, mintha az idő ami iderepített minket, most ólomlábakon járna. Számtalan gondolat röpköd a fejemben és a gyorsaságuk még inkább lelassítja az időt ami körülöttünk hömpölyög. A lépteim bizonytalanok, talán nem meglepő, hiszen mennék is meg nem is. Félek attól ami kiderül, ha kiderül, mégis tudom, hogy muszáj odamenni és megkérdezni néhány dolgot. Jelenleg csak ebben a szakállas, nem túl bizalomgerjesztő fazonban bízhatunk, bár ő még mindig jobb azoknál akik üldöztek minket, nála legalább nincs fegyver. Még. Úgy kapaszkodom Casey-be mint a fuldokló az utolsó gyenge fűszálba a víz partján és pont úgy érzem magam amikor elenged, mint az akinek az élete az éppen gyökerét eresztő zöldbe kapaszkodik és az elenged. Levegőért kapkodok, pedig tudom, hogy nem ugyanaz a helyzet. Casey köszönti a haverját, amaz visszalapogatja a hátát, én meg csak állok ott mint egy rakás, elárvult szerencsétlenség, mindaddig míg Casey el nem engedi a barátját, akkor aztán hozzálépek és újra megfogom a kezét, meg is szorítom alaposan. Még egyszer el nem enged az biztos. A pasi felismerte, eddig rendben is vagyunk, de az még korántsem biztos, hogy bízhatunk is benne, vagy tud e egyáltalán valamit ami nekünk hasznos és vissza tudunk menni a mi időnkbe. Ám már attól is megnyugszom kissé, hogy újra a srác kezét fogom, akár egy satu, az ujjaim úgy szorulnak az ő kezére. Bemutat engem is bár a nevemet nem mondja, de nekem az is elég, hogy barátnő vagyok. Bár már nyitnám a számat, hogy csupán egy napja ismerjük egymást, eszembe jut, hogy talán ez még sem annyira jó dolog, hiszen akkor a szakállas fazon, Billy talán úgy gondolja, hogy akár lehetek ellenség is. Inkább kipréselek egy mosolyt és bólogatok, a másik kezemmel meg integetek neki.* -Hello! Dakota vagyok és háááát, igen, ezer éve ismerjük egymást. *Talán még el is pirulok, de ez nem biztos, az viszont igen, hogy melegem van az izgatottságtól és a félelemtől. Szomjas is vagyok és éhes és pisilnem is kell. Jellemző, hogy mindig ilyen helyzetekben jön rám. Mivel Billy úgy ítélte meg, hogy jók vagyunk nála, beljebb invitál minket, az azonban nem tetszik és újabb borzongásra ad okot, hogy alaposan körülkémlel mielőtt becsukná utánunk az ajtót. *-Kaphatnék egy kis vizet? És egy mosdó sem ártana….kérem. Tudja mi folyik itt? Mert mi nem nagyon és szeretnénk hazamenni.*Nem kell rájátszanom az ártatlan boci szemekre, pont úgy érzem most magam, szóval önkéntelenül megy mikor ránézek. Muszáj, hogy tudjon valamit.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Úgy tűnik, hogy a szöszi se okos, meg én se, nem nagyon tudunk magunktól megoldást találni erre az egész váratlan incidensre, amely történt velünk, de végső soron mindegy is lehet, hogy miért vagyunk itt, vagy hogy hány van belőlünk. Vakon bukdácsolunk a jövőben, és ha a sors azt akarja, hogy valahogy elbukjunk, akkor úgyis megtörténik, ha rákészülünk, ha nem. Sosem éreztem azt, hogy vezető lennék, hiszen nem voltak céljaim, viszont Dakota úgy vélem teljesen rám van utalva, nem tehetem meg, hogy nem vállalok érte felelősséget. Meglehet örökre itt rekedünk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy elfogadjuk ezt a valóságot. Hogy talán mindig is menekülnünk kell a fertőzöttek elől, és mi magunk is célkeresztben leszünk.
- Én egyértelműen azt érzem, hogy létezünk. Magyarázatot meg nem tudok.  – Vonom meg a vállamat mosolyogva, valahogy még ettől sem száll el a jókedvem, itt vagyok egy gyönyörű szöszivel, akinek lehet, hogy még tetszem is, és bár nem olyan bulis a helyzet, hogy csak az édes semmittevés maradjon nekünk, de most így kell boldogulnunk. A lánynak teljesen igaza van, lehetőség szerint én se akarnék hosszútávon itt maradni, meghalni se.
- Én is remélem szivi, meg azt is, hogy nem futok össze saját magammal. Az valahogy bizarr lenne. Inkább keressük meg a megoldást. Szerintem ha találkozunk a volt haverjaimmal, már annyival beljebb leszünk, hogy legalább ismerős arcok fognak körülvennni. Az a ház tényleg ismerősnek tűnik.   – Bólintok a szélvédőn át arra a garázsra, amelyik elé bekanyarodunk, és a magas szakállas alak is határozottan rémlik, holott amikor a bandában játszottunk együtt, még jóval nyurgább, vékonyabb volt. Na nem mintha én nagydarab lennék. A lány megfogja a kezemet, én az övét, talán nem túlzás kijelenteni, hogy most összetartozunk, remélhetőleg nem csak az egymásrautaltság miatt, hanem van emögött több is. A szakállas megnézi magának a lányt, majd nekem köszön.
- Billy... hali! Hát tudom, hogy nehéz elhinni, de ebben a furcsa, zavaros világban úgy tűnik ez is lehetséges. Nem tudom, hogyan kerültünk ide, de én vagyok. A többiek?  – Kérdezek rá, mire dörmögve int, hogy menjek csak oda. Elengedem a lányt, de csak azért, hogy meglapogassam az egykori dobos vállát. Azért jól felszedett magára.
- Na gyertek beljebb. Ki a csaj? – Kérdez rá most Dakotára sandítva. Bár mindig nagy csajozós voltam, ezúttal magától értetődő módon vágom rá. – Ő a barátnőm.  – Tudom, hogy mások randiznak ehhez, de minket másféle kapocs fűz össze, és nem felvágni akarok a szőke gyönyörűséggel, csak tudatni, hogy számolok vele, és felválalom őt ebben az idegen, vad világban.  Azért megvárom a lány reakcióját, és csak ha áment mondott, akkor indulunk el befelé.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Tényleg soknak tűnik harminc év, én is tudom, hogy kellett is ennyi ahhoz, hogy minden ennyire pocsékul fessen, bár azért tehettek volna valamit a világért, hogy ne legyen minden ősember előtti. Persze én megértem, hogy zombik meg fertőzés és miegymás, de attól még nem kell hagyni, hogy a világ összeomoljon. Nem tudjuk mi a valódi helyzet, hogy hol élnek az emberek ha a város ennyire kihalt, de azért remélem többen vannak normálisak mint amennyit a látványból meg lehet ítélni. Caseynek igaza lehet, ez a járvány dolog, már ha erről beszélünk nagyban felgyorsíthatta a folyamatot, ez is hozzátesz ahhoz, az érzéshez, hogy nem akarok itt maradni. Kell találni valamilyen megoldást és ha megtaláltuk, talán vannak mások is olyanok mint mi, akik idekerültek és nem itt éltek eddig is. Segítenünk kell nekik, hogy ők is visszakerüljenek a saját idejükbe, de azt is meg kell tudnunk hogyan találunk rájuk vagy hogyan juttatjuk el hozzájuk a megoldás kulcsát. Casey felvetése is lehet magyarázat, de igazából egyiket se fogom fel ép ésszel, nem is lehet. Ez annyira bizarr.* -Nem is léteztünk, vagyis létezünk itt? Az nem időutazás akkor hanem egy másik, alternatív valóságba utazás. De persze abban is létezhetünk csak egészen más formában, mondjuk te ebben a világban is ugyanannyi éves vagy mint most, ahonnan jöttünk de nem vagy mutáns, hanem szimpla ember vagy aki meghúzta magát valahol és harcol az emberek szabadságáért, vagy épp toborzott katona aki begyűjti a zombikat, esetleg kísérleti alany voltál de meghaltál mert nem sikerült a kísérlet. Láthatóan valami nagyon félrecsúszott……azért remélem emlékezni fognak rád, különben tényleg magunk maradunk és soha nem derítjük ki történt és akkor nem is találjuk meg a hazavezető utat. Márpedig én nem akarok itt maradni.
*Számtalan lehetőség van amire nem is gondoltunk, pedig talán kellett volna. De egyszerre mindtől csak összezavarodnánk. Kár találgatni bármit is de jó időkitöltő, és kicsit megnyugtató is mert amire gondolunk az mind kényelmesebb lehet mint a valóság, hiszen ösztönösen jobbra gondolunk még a rosszban is. Hamarosan azonban már nincs helye a találgatásnak, megérkezünk valahova ami nekem egyáltalán nem ismerős, így amikor kiszállunk a kocsiból és Casey megfogja a kezem én úgy kapaszkodom belé mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Talán a kényszer vonz annyira hozzá, ezzel magyarázom a ragaszkodásomat pedig a tudatom mélyén azért ott lappang az igazság; igenis minden más tekintetben vonzódom hozzá. Kár is lenne tagadni, most viszont egészen más dolgok jutnak eszembe és egészen m ás miatt kapaszkodom belé. Ő az egyetlen ami az én valóságomhoz tartozik és nem veszíthetem el. Megpróbálok arra a szakállas fazonra mosolyogni aki felé Casey elindul, de nem hiszem, hogy őszinte a mosolyom mert közben félek, hogy nem ismeri fel a srácot, vagy éppenséggel a másik oldalhoz tartozik csak jól titkolja, de lehet akár fertőzött is csak még nem mutatkoztak rajta a tünetek. Különben meg a tünetekről sem tudunk semmit, azt hogyan zajlik ez az egész. Szóval nem könnyű. A fickó észre is vesz minket, majd ijedten körülnéz, de sehol egy lélek rajtunk kívül. Azt hiszem elnéz mellettem és talán a kocsit nézi. Mondjuk elég bizarr lehet ezzel a kocsival érkezni valahova, elvégre azok akiktől elcsórtuk minket üldöztek és meg akartak ölni. Nézem a pasit és várom a felismerést a szemeiben de nem vagyunk ahhoz elég közel, még pár lépés…..aztán megszólal.*
-Casey? Hogyafrancba?! Neeem, az nem lehet.
*Az utolsó mondatot ugyan halljuk de láthatóan nem nekünk szánta inkább csak magának. Nem hisz a szemeinek. Megértem, én sem hinnék. Engem nem ismer ezért nem szólalok meg csak próbálok még hihetőbben mosolyogni és integetek neki a másik kezemmel. Talán a külsőm azért meggyőzi arról, hogy nem zombi és nem katona vagyok, na meg arról is, hogy akit lát az Casey, hiszen ismerős lehet neki a helyzet. Mármint az, hogy Casey egy cicababával tűnik fel. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©