X-birtok - Kúria

Dakota & Casey

Én is úgy vagyok vele, hogy mindenképpen jó lenne hazakerülni a saját időnkbe, de ha nem tehetjük, akkor kénytelenek vagyunk ennek a világnak a törvényeivel megbarátkozni. Nem lehetünk többé átlagos diákok, akiknek alig van tennivalójuk, mert majd az okosabbak megoldják a fontos dolgokat. Itt most a saját magunk urai kell, hogy legyünk, ha úgy alakul, hogy fegyvert kell magunkhoz venni, és netán még használni is, akkor hosszú távon nem sikoltozhatunk tőle. Mégis, ha már ide kellett jönnöm, legalább a társaság jó. Ugyan még nem tudom, hogy mennyire jövök be Dakotának, de jól érzem magamat vele. Annak tudom be, hogy ennyire csapong az érzelmei között, hogy rendkívül megviselő, nyomasztó helyzetben vagyunk. Egyszer magához ránt, megcsókolna, máskor szabadkozik, előbújik belőle a jókislány. Érdekes módon mindkét véglete nagyon tetszik, az egyik azért, mert imádom a kezdeményezését, másrészt a jókislányt lehet pátyolgatni, védelmezni, és szükség esetén még meg is rontani.
- Tudom, soknak telik, de minimum ennyi időnek el kellett telnie, kevesebb alatt nem amortizálódik ennyit a világ. Na meg ez a járvány-izé felgyorsította szerintem az állapotok romlását.  – Tényleg komolyan gondoltam, mint ahogyan az a felvetés is tetszik, amit szintén megerősít, hogy felkutathatnánk másokat, nem csak a bandát. Ez a mostani jó kiindulási alap, viszont itt meg is fogunk rekedni, hiszen számomra a birtok volt még otthonnak mondható, ami most teljesen elhagyatottnak tűnik. Azt azért észreveszem, hogy Dakota igazgatja a szoknyáját, mintha nem tudnék benyúlni alá. Jó, nyilván megfordul a fejemben, hogy olykor odanézzek, de azért annyira kanos nem vagyok, hogy még kockáztassam is magunkat. Ahogy ő mondta, majd sort kerítünk rá, hogy kicsit felfedezzük egymást, de legalább biztonságba kéne húzódnunk.
- Láttam, és... nem tudom. Végülis az csak egy film, és más időutazós filmekben meg máshogyan volt. Lehet, hogy itt meg egy számunkra ismeretlen módszer van. Például: nem csak a saját időnkből estünk ki, hanem... lehet, hogy sosem léteztünk. Ha találkozunk valami ismerőssel, lehet, hogy nem csak elfelejtett, hanem sosem találkoztunk vele. Nem gondolod? – Vetek fel én is lehetőséget, noha nem tudom Dakotát középkorúként elképzelni. Most olyan kis feszes, hamvas bőre van, olyan csókolnivaló szája. Bár lehet, hogy érettebb nőként még dögösebb lenne? Nem tudom. Bekanyarodok a ház elé, és leállítom a motort. Lehet, hogy érdemes lenne inkább járatni, de most amúgy is kockáztatunk. Ráadásul az ablakon keresztül egy kis garázst látok, ahol egy magas, szakállás fazon tesz-vesz, nagyon ismerősnek tűnik. – Óég, ez Billy! Túlélte! A dobos! Na gyere! – Fogom meg a lány kezét, és kisegítem a kocsiból az én oldalamon, de kint sem engedem el a kezét. Bizonytalankodó mosollyal indulok meg a garázs felé.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*A felvetésére csak rázom a fejem, nem mintha nem tudnék megbékélni a dologgal, de egyelőre ennek a lehetősége nem áll fenn és ezért nem is akarok belegondolni. Majd ha biztos lesz, akkor elgondolkodom rajta.* -Amíg nem biztos ne is beszéljünk róla. A fenének sem hiányzik, hogy egy ilyen lepusztult városban éljek, te körülnéztél? Egy boltot sem láttam ami épségben lett volna.
*Nagyon úgy néz ki, hogy itt mindent tönkrevágtak, és amikor boltot emlegetek, nem feltétlenül butikra gondolok, nem azt sajnálom, hogy nem tudok új ruhákat venni, hiszen az utóbbi egy évben nem is tudtam és már elszoktam tőle. Azt nem mondom, hogy nem hiányozna, mert tutira beszabadulnék egybe, de jelenleg a hasamat féltem, mert kezdek éhes lenni. Talán a sok izgalom miatt. Persze a kérdés költői, ő vezet, nyílván körülnézett de az egész város le van pusztulva. A csókját vigasznak veszem, de nem hagyom, hogy nagyon belemerüljön, evégre az utat kell figyelnie, egyébként hagynám. Bár jócskán kihalt a város,nem tudnám még csak megtippelni sem mennyi időn estünk ét mikor idekerültünk, Casey tippjére elámulva nézek felé, biztos látszik rajtam mennyire megijedtem a ténytől amit próbál felvázolni. *-Harminc év. Tejóóóóóóééééég! Anyám!
*Hitetlenkedve nézek rá, de nem viccelt, nagyon is komolyan gondolta azt amit mondott. Érdekes, hogy már nem is annyira az időugrás ténye kavar fel, hanem az eltelt idő. *-Remélem legalább az ismerőseink élnek még. Csak nem dobnak ki minket. Irigységből mondjuk mert rajtunk nem fogott az idő.
*Túl sok filmet nem néztem még de azért van olyan ami hasonló a mi helyzetünkhöz, éppen ezért is jut eszembe egy amúgy nem elhanyagolható tény és ezt meg is osztom Casey-vel. Hirtelen, ahogy eszembe jut fordulok felé egész testtel, a felé eső lábamat feljebb is húzom, de meg kell igazgatni a szoknyámat mert az természetesen egészen felcsúszik és a végén karamboloznánk mert Casey figyelme a bugyimra terelődik. *-Figyelj csak Casey! Az szerinted lehetséges, hogy mi csak a saját időnkből tűntünk el, de innen nem? Úgy értem, szerinted összetalálkozhatunk saját magunkkal? Láttad a Vissza a jövőbe filmet? Ott azt mondta a Doki, hogy összetalálkozhatnak magukkal és akkor időparadoxon jön létre. Az elég gáz lenne….bár megnézném magam negyvenhét évesen. *Vállat vonok és kimeredek a szélvédőn az előttünk nyúló útra. Azon merengek milyen lenne ha ez megtörténne. Biztosan sikítozna a másik én és csak nézne ki a fejéből hebegve. Jó eséllyel. Remélhetőleg nem kerültem valami dilis helyre, vagy nem fertőződtem meg, különben járkálnék én is, vagyis ő aki mégis csak én vagyok; mint egy zombi. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

A mosolyát viszonzom, reméltem, hogy ő is így gondolja, de sokszor már most úgy érzem, hogy nagyon letámadtam, és nem akarok én lenni az arrogáns latin macsó, aki ebben a világvége hangulatban rámászik. Tudom, hogy szüksége van rám, csak éppen ő még nem szexelni akar, még ha ezt is ígéri. Azért csókra felkínálnia magát más dolog, mint amikor a cickóit morzsolgattam, attól kissé idegenkedett. Úgyhogy legyünk csak egy kicsit nyugodtabb környezetben, vagy akár otthon, és majd kiderül, hogy kellünk e egymásnak. Dakota nagyon cuki lány, de nem akarom kihasználni. Vagyis akarom, de nem lenne túl fair. Úgyhogy meglátjuk, hogy mi sül ki a menekülőhadjáratunkból, én azért jobban szeretnék vele valami buli utáni fülledt szobában hemperegni, mint hogy rohanunk a fertőzött izék elől, és fegyverrel hadonászunk, senkit el nem találva. Na nem mintha gyilkos ösztönnel születtem volna.
- Nem tudom szivi. Lehet, hogy egyirányú ez az egész, és soha többé nem térhetünk vissza. Csak megtörtént, és ezzel kell együtt élnünk. Képes lennéd megszokni? – Kérdezek rá, hiszen nem árt, ha mielőbb felnyitom a szemét, hogy nagy zűrbe kerültünk, és talán már ez a világ az, ahol végérvényesen maradnunk kell. Küzdeni fogunk a megoldás megtalálásáért, de közel sem biztos, hogy sikerrel járunk. Abban igaza van hogy össze kell tartanunk, ezért is hajolok oda, hogy felkérés nélkül csókoljam meg, ezúttal puhábban a leteperős verziónál, tudok én izléses is lenni, csak többnyire nem akarok. Tudom, hogy a gyengédségnek is megvan a varázsa, az meg lelkileg fűz össze, pont ezért nem szoktam ilyesmit, mert minek, de Dakotával úgy tűnik, hosszútávra tervezek.
- Öregednek.. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de a kúria állapotából ítélve olyan huszonöt-harminc. Asszem... Szerintem többségében még él mindenki, akit ismertünk, kivéve ha ez a valami háborút robbantott ki, vagy a járvány ki nem nyírta többségüket. Nézzünk utána.. – Javasolom, mert jobban nem tudunk. Úgy tűnik a katonák békések, hiszen ha van autónk, és nem vagyunk besárgulva, akkor nem ellenük vagyunk. Mintha valami békefenntartók lennének, nem járványügyisek. Hümmentek, nem vagyok túlságosan kérdezősködős alkat, olyan gyanus fejem van amúgy is. – Akkor megkeressük a bandát szivikém. Csak nem épült át annyira a város. Remélem még egyben vannak a srácok. – Mosolygok vissza, és máris kutatok ismerős utcák után, és már sejtem merre lehetünk. Bekanyarodok az egyik mellékutcába, még jó, hogy nem meszeltek le minket a belőtt hátsó ablakunk miatt. Itt ez megszokott lehet.
- Ott! Az lesz Ray háza, ott az alagsorban próbáltunk sokat. Nem tűnik elhagyatottnak... – Húzódok le, hogy tegyünk egy próbát itt is. Remélem, hogy nem valami állatok lakják most a házat...

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Jól sejtettem, persze egyértelmű volt. Caseynek is a kastély volt az otthona, most maximum istállónak használhatnánk, de annak is erős túlzással. Ez a saját idős dolog nem hagy nyugodni, ezen jár az agyam amikor már nem akarnak minden pillanatban megölni. Hiába számolom, hogy szerintem mennyi idő telt el, nem számít semmit mikor Casey előjön az időutazással. Persze gondoltam, hogy valami nem stimmel, a világ nem szokott két rengés és három pillanat alatt teljesen leamortizálódni, na de időutazás….*
-Együtt persze, mit csinálnák külön-külön? Egyébként eszem ágában sincs szabadulni tőled. *Ezen a felvetésem mosolyognom kell, Casey nem rejtette véka alá, mennyire oda van értem, mindegy hogyan és mi okból, de oda van. Nem mellesleg jól csókol, szóval megtartom, de ha még egyszer a mellemhez nyúl és birizgálni kezdi…..*-Csak azt lenne jó tudni mégis mennyire állítsuk az időgép számlálóját és hol van az időgép és van-e rá jegyünk.
*Nem olyan egyszerű, azt sem tudjuk mi történt, és nem ez az egyetlen probléma, itt vannak még a sétáló hullák is, meg a lövöldöző valakik. Ez elég ok arra, hogy kiboruljak, nem szoktam ilyen lenni, régen nem, de amióta a diliházban kellett túlélnem kissé paranoiás vagyok. Jól mondják, soha ne menj kórházba mert betegebben jössz ki. Casey az a fajta akinek nagy szája van és nem igazán érdekli semmi, meg is lep, hogy felém nyúl és megcsókol. Csak úgy, magától és nem leteperősen hanem finoman, és ez egészen más…fúúúú! Kissé elnyílik szám mikor eltávolodik de nem enged el, persze a szóhasználatban azért hozza magát, már majdnem megijedtem, hogy megjavult. *-Oké, kimászunk a szarból. *szóval most minden kiborulás megengedett. Az jó, mert lesz még pár ilyen az biztos, főleg ha összetalálkozunk azokkal akik ránk lőttek vagy olyanokkal akik az út mentén sétáltak. Nézem Casey-t ahogy lassan gurulunk míg eldöntjük merre menjünk, eddig nem is néztem meg jobban mert mindig volt valami ami közbeszólt. Tudom, hogy helyes és imádni valóan kócos, és tök jó fej és gitározni is tud, egyszerűen mesés. Kicsit szemtelen de azon lehet segíteni, nem is találhattam volna jobbat egy poszt apokaliptikus túlélő túrára. Azt hiszem máskor is megcsókolom nem csak akkor amikor az érzékeim körhintát játszanak. *
-De, ezt el is felejtettem. Szerinted mennyi idő telt el, vagy mennyit ugrottunk át? Lehet, hogy már a szüleim sem élnek, se a tanáraim, nincs ideggyogyó sem és…te jóééég Casey, a prof, mi lehet a proffal? Lehet, hogy ő sem él, vagy olyan öreg, hogy a botját sem találja mert annyira vak. A mutánsok is öregednek nem?
*Nekiiramodunk a városnak, egy kis nyugalom száll ránk, jól is jön mert az utóbbi fél óra nem volt lányálom. Csak a motor zúgását lehet hallani, nem kell menekülni, legalábbis nem érzem most úgy magam mint akit üldöznek. Csak egy terepjáró jön velünk szembe, gyorsan le is húzódom, sosem lehet tudni mikor honnan lőnek ránk, de végül elmegy mellettünk. Közben, ha már lent járok a kocsi padlójánál, a kezembe veszem a fegyver amit eldobtam nem rég és a combomra fektetem. *
-Honnan ez a sok katona Casey? Talán meg kellene tőlük kérdezni mi a helyzet. Az a másik kocsi meg sem állt, nem bántottak, gondolom azok a kastélynál fosztogatók lehettek és azért van ilyen sok katona. Szóval merre megyünk ?Superman*Megemelem a szemöldököm mikor felém néz és rámosolygok. Határozottan csókos szája van, igen. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Értem én, hogy Dakota ennyire össze van zuhanva, én sem vagyok egy hős típus, hogy bárkivel is szembeszálljak, de őt rángatva mégiscsak kijutottunk a birtokról. És még csak meg se sebesültünk. Lövöldüztünk, nem találtunk el senkit, mint a birodalmi rohamosztogosok, viszont egyértelmű, hogy nálunk képzettebbekkel kellett felvennünk a harcot. És még csak az indokot sem tudjuk. Csak hogy valamiért minket tartanak fertőzötteknek, pedig mintha a tetőről azt láttuk volna, hogy annak a háromnak volt darabos a mozgása, nem is nekünk. Bármennyire is szeretném magam alá gyűrni a szőkeséget, talán mint még senkit ennyire, de nem tudnék koncentrálni az állandó veszély mellett. Igaza van, kissé félre kell tennünk az izgalmasan gerjesztős vágyakat, és találnunk kell valami menedéket, ahol legalább szusszanjunk egyet.
- Nincsen. De akkor... valahogy vissza a saját időnkbe. Akkor az a haza. Ha nem is a birtok. De együtt, ha te is akarod. Csak találjuk meg a módját, és utána se szabadulsz tőlem. – Eddig mindig ő volt a kezdeményező, most én hajolok át az ülésen, de nem rántom magamhoz, annyira tényleg nem vagyok macsó típus, inkább csak latin szerető, bár kevés romantika szorult belém, de úgy vélem, hogy ezúttal nem csak a saját kielégülésemet nézem, hanem azt, hogy kicsit megvigasztaljam. Megcsókolom, ezúttal puhán, gyengéden, hiszen ez igenis lehet cuki, és évődő így. Kissé leveszem a lábamat a gázról, de azért fél szemmel nézem az utat. A szabad kezemmel megsimogatom a szőke haját, és csak utána engedem el.
- Miért haragudnék? Mindketten szarban vagyunk szivi.. Nem baj, ha félsz, én is félek. De kimászunk belőle, megpróbáljuk. – Nem teszem hozzá, hogy ígérem, hiszen ezzel saját magamat is hiú reményekbe ringatnám, aminek nem lenne semmi értelme. Nem, erősnek kell lenni, ötletelni, egy jót hemperegni, és biztosan meglesz a megoldás.
- Okézsoké, akkor a főút. A város talán tényleg esélyesebbnek tűnik arra, hogy még értelmes emberek lakják. A bandám? Nem is tudom, hogy mennyi idő telt el, de... gondolod, hogy nem néznének ránk hülyén, hogy a múltból jöttünk, meg minden? Lehet, hogy levernek, mint vak a poharat. De... jobbat most én sem tudok. – Vonom meg a vállamat, és most ismét a gázra taposok. És valóban, szó szerint jó úton járunk, mert messze a távolban feltűnik a város, amely nyomaiban még hasonlít az általunk ismert Salemre. Elhalad mellettünk egy katonai terepjáró, de csak páran oldalra néznek belőle katonák, de nem állítanak meg. Igen lepusztultnak tűnik minden, de egy-egy ember van az utcákon, és rengeteg katona. Egyenlőre jók vagyunk.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Vajon mennyi idő telt el azóta, hogy a kastélyba érkeztem? Már amennyit én és a testem, meg a biológia órám érzékelt. Lássuk csak, kimentem sétálni, Casey cirka öt perc múlva talált rám, beszélgettünk, csókolóztunk, aztán jött az a rengés. Eddig úgy fél óra? Utána bebarangoltuk az emeletet és kuksoltunk vagy fél órát a rejtett szobában. Az is fél óra. Ezek után meglódultak velünk az események, alig telhetett el öt perc, vagyis talán durván másfél óra telhetett el és mekkorát fordult a világ. Se szoba, se ruha, se kaja, se semmi, védtelenek vagyunk, hullák sétálnak az út mentén ahol száguldozunk még mindig attól félve, hogy utánunk jönnek azok akik le akartak minket lőni. Még azt sem tudjuk miért és mintha jövőbe kerültünk volna, legalábbis nem emlékszem olyasmire, hogy a múltban így nézett volna ki minden. Kétségbeesetten kapaszkodom az ajtóba és Caseybe, az a csoda, hogy simán be tudtam kapcsolni a biztonsági övet, sőt az a csoda előbb volt, hogy egyáltalán gondoltam rá. Az érzékeim egyelőre takarékon vannak, kész szerencse, hogy a meneküléskor nem jött rám valami roham, különben már nem lenne rá gondom, de Caseynek sem. Nem fogok tudni hamar megnyugodni, a szívem még mindig kalapál és kapkodom a levegőt, a szemeim tágra nyíltan bámulják az út mentén lévő holttesteket és a sétálókat egyaránt, az egész annyira bizarr, hát még az milyen lesz ha megtudunk valamit a történtekről. Egyelőre azonban be kell érnünk azzal ami körülöttünk van és arra kell koncentrálnunk, hogy biztonságos helyre jussunk. *
-Haza? Casey! Hova haza? Nincs hova mennünk, nekem már a kastély volt az otthonom és gyanítom te sem nyaralni mentél oda.
*Nem vagyok rá mérges de kissé ingerülten válaszolok, gondolom az idegesség ami elfogott és a menekülés utóhatása amiért rácsattanok. Veszek egy mély levegőt és lassan kifújom bár sokat nem segít azért valamennyire halkabban tudok bocsánatot kérni.*
-Ne haragudj…csak ez az….izé….ez az egész….
*Ilyen hatással van rám és kész. Nincs ezen mit ragozni, lány vagyok nem Superman. Legalább a hullák eltűnnek a képből de a táj továbbra is sivár marad és sötét. Először észre sem veszem a másik utat, csak akkor nézek ki mikor Casey lassítani kezd és engem kérdez, hogy merre menjünk. Fogalmam sincs.*
-Nem tudom Casey, nem tudom mi lenne a jobb. A városban sok ember el, vagy élt, akkor a hulla is több, viszont talán van még élelem valahol. Vagy nézzünk körül a kertvárosban. Tudod merre van? Szerinted? Értékelem, hogy rám bízod de momentán határozottan határozatlan vagyok. Menjünk a főúton aztán meglátjuk.
*Tudom, most tényleg egy szőke libának tűnök de sosem voltam ilyen helyzetben és nem is kívánkozom bele. Nem jártam túlélés órákra melyek egy halott világba visznek, a városon kívül laktunk, szóval még a várost sem ismerem egész jól.*
-És mi lenne ha megnéznénk a bandádat? Ahova gyakorolni szoktatok járni, csak van egy ilyen hely. Egy garázs vagy valami. A fiú bandák mindig ilyen helyen gyakorolnak. Van elég benzinünk odáig?
*Valami ismerős helyet szeretnék ahol kiismeri magát és nem kell mindent felfedeznünk. Én sajnos maximum az elmegyogyót ajánlhatom fel, de gondolom oda nem akarna most menni, épp elég őrültség vesz körül minket, nem hiányzik még egy egész háznyi dilid járkáló hulla.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Azt ki sem hagynám a világ minden kincséért, hogy a fenekénél fogva taszigáljam be a kocsiba. Végülis egyszer élünk, és bár nem ismerjük egymást még túl régóta, már valami mást nyomkodnék, bár igaz ami igaz, azért a feneke is nagyon hivogató. Igazság szerint nem tudom, hogy a nagy szája mennyiben jelent tapasztaltságot, hiszen hosszú időre be volt zárva, de azt talán hadd zárjam már ki, hogy szűz. És ha már a fenekét gyömöszkéltem, még az is felmerül bennem, hogy talán ha ennyire magára húzott a képessége bekattanásánál, lehet, hogy kisérletező alkat, és részünk lehet nem csak a sima szexben, hanem valami művészbejárós megoldásnál is, majd ha odajutunk. Affrancba, itt a halál küszöbén csak én lehetek az, aki ilyesmiről fantáziál. Vannak lányok, akik túl prűdek az ilyesmihez, de van, akinek kifejezetten a kedvence. Na majd meglátjuk, hogy a csinos szőke bula mennyire fogékony az ilyen kezdeményezésre. Nagyjából itt tartok a gondolatmenetben, amikor ránkrobban a szélvédő, a kulcs meg leesik. Kissé rárivalok a lányra, hogy csináljon már valamit rinyálás helyett, és miközben ocsúdik, rátalálok a kulcsokra, és már megyünk is. Miután nem elsőre elfordul a gyújtás, és végre felbőg a motor. Talán fordítva jobb lett volna, ha én lövök, ő meg vezet, de ha meg itt pánikol be, akkor maradunk kísérteteknek. Még csak az kéne. Azért vigyorogva oldalra pillantok, azért nem semmi látvány a kiscsaj a hullámzó cickóival!
- Kész! – Vakkantok oda, és a gázra taposok, már ott sem vagyunk. A lány szinte eldobja a mordályt, csoda, hogy nem kenődünk fel a szélvédőre de itt most nem tudunk finomkodni. Én be sem kötöm magamat, csak érzékelem, hogy a lány engem fogdos, ezúttal még mindig nem az érzékeny részeimnél, de ami késik...
- Nem tudom szivi, ha eddig megúsztuk.. Megyünk a város felé. Remélem lesz elég benzinünk. Kezdem unni ezt a menekülősdit, vacsorára jó lenne hazaérni, nemigaz? – Talán kicsit komoly illúzió ez, de így gondolom. Vagy ha erre nincsen lehetőség, találhatnánk magunknak valami helyet, ahol van kaja, és meg se fagyjunk. De csak a kihalt földút vár minket, legalább a hullák elmaradoznak lassan. Tovább nyomom a gázt, és találnuk egy becsatlakozó aszfaltutat is.
- Na most Dakota? Megyünk ezen tovább, vagy a főút legyen az igazi? – Mivel már rángatom őt egy ideje, ezúttal az ő kezébe adom a döntést. Csak legyen már valahol egy tíz percnyi szusszanásunk, hogy levezessük valahogy a feszültséget. A gyomrom is felkavarodott, lehet, hogy egy pottyantós wc lenne a tuti megoldás.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Amikor a kastélyba érkeztem, gondoltam, hogy most minden izgi lesz és új és tök jó. Ebből az izgi bejött, de a komorabb megfogalmazásban. Arra nem gondoltam, hogy állandóan menekülnöm kell, szinte az első perctől kezdve, a „szintét” Casey felbukkanása hozta a történetbe, de azóta, hogy sikerült egy hosszú és forró csókkal pontot tenni a feltörekvő képességemre, csak rettegés és rohanás az életem. Szerencse, hogy nem kell mindezt egyedül végigcsinálnom, már rég kibuktam volna, vagy feladom, ki tudja hol lennék. A kocsira sem számítottam, kizárt, hogy működjön, olyan szerencsénk nem lehet, ezért gyanús is, hogy ott van pár lépésnyire attól a helytől ahol sikerült kibukkannunk. Casey persze türelmetlen, megértem én, hiszen öten jönnek utánunk, még mindig nem tudjuk kicsodák és miért, pláne, hogy nem délutáni teára ugrottak be. A fegyverropogás nem igazán az ötórai tea mellé rezervált aláfestő zene. Hipphopp a kocsiban találom magam, némi fenéktologatást érzékelek, de csak noszogatás, hogy minél gyorsabban tudjuk menteni a bőrünket. Mikor robban a hátsó szélvédő – nekem ablak – picit sikítozok de az üvegcsörömpölés úgy is elnyomja. El kell mondanom, hogy nem hiszek istenben, a megtalált kulcs után elgondolkodom, hogy talán át kellene formálni ezen gondolataimat, vagy csak simán adhattunk egy pofont Murphy-nek, ez volt a mai napi bónusz, több nem lesz. És igen, a megtalált kulcs némi megkésett sikollyal karöltve esik le a pedálok közé, közben kapunk még egy sorozatot. *
-Hogy miiiiii! Lőjek? Jaaaj, tejóég Casey! Lőjek, lőjek…jóóóóó!
*Értetlenkedve kotorászom én is odalent a kulcsért, de lőnöm kell, ami először meglep, aztán észreveszem a kezemben a pisztolyt, úgy nézek rá mintha sosem láttam volna. De tényleg, ott van és már használtam, hogy a fenébe nem esett ki a kezemből mikor zuhantunk és futottunk? Az ujjaim már teljesen elfehéredtek a markolaton, ja persze, szorítom megveszekedetten. Felülök, de csak módjával, a hajam aranyként lobban és ha látnám magam így a filmvásznon bizony büszke lennék magamra, tökre olyan mint a filmeken ahol a hősnő épp csak picit, erotikusan maszatos, de amúgy tiptop. *
INDÍTSD BE CASEY, INDÍTS MÁR!!!!!!
*És itt jön képbe Murphy és a horrorfilmek skatulyája, amiben mindig az utolsó pillanatban indul be az autó. Én viszont még egyszer megnézem, biztosan a kezemben van-e a pisztoly és nem csak képzelődtem, aztán lövök. Az ablaknak úgy is mindegy, legalább jobban látok, bár az is totál mindegy mert nem célzok. A durranások sokkal hangosabbak a kocsiban ahol minden visszaveri a hangot, ráadásul a kocsi is beindul aminek azért örülök. Casey padlógázzal indul ami azt jelenti, hogy az ülésbe présel a hirtelen jött erő, a pisztoly kiesik a kezemből és a lábaim előtt ér padlót. Pánikhangulatban nyúlok a biztonsági övért és becsatolom. Kapkodom a levegőt, a kezeim remegnek, ki a fene gondol ilyenkor arra, hogy hova megyünk. Az egyik kezemmel az ajtóba kapaszkodom a másikkal Casey-be .*
-Okéokéoké, ezt megúsztuk. Élünk…..Casey….az mi az ott? Az egy ember, egy sérült ember….nem? És….úristenazottegyhullaésmégegyésmégegy!!!! Tele van az út hullákkal Casey. Most mit csinálunk?
*És még azt sem mondhatom, hogy haza akarok menni, mert inkább nem. Lázasan agyalok, hogy hova menjünk, de persze ha az iskola ilyen kihalt, valószínűleg a rendőrség is. A város, oda kellene menni. Vagy még sem. Fenemód határozott tudok lenni mikor pánikolok. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Ezek után el is várom tőle, hogy ha lesz két nyugodt percünk, akkor lezavarjunk egy stresszoldó gyors menetet, mert már több csókolózáson túl vagyunk, sikerült már a cickóit is megtapogatni, de még a fenekével is a kezembe ült, erre most is magasodik felettem, szinte széttárt combokkal esett rám, csoda, hogy egyből kőkemény lesz a szerszám? Ha még egy picit jobban összepréselődünk, félő, hogy átszakítva a ruháját egyből betalálok. De nem, most túl zűrös a helyzet, így sietnünk kell, de a szaván fogom majd. Rohanunk kifelé, lassan már mindkettőnket lever a víz az állandó meneküléstől, közben meg nem eszünk semmit, de majdcsak lesz valahol lehetőségünk feléllegezni. Nem lassítok le, amint meglátom a kocsit, ám úgy látom Dakota lemerevedik, ezért gyorsan visszafordulok érte, és szinte betuszkolom a formás popoját a kocsiba, hogy indulhassunk.
- Gyerünk már szivi! – Dörrenek rá, és megkerülöm a kocsit, hogy indulhassunk. Ez utóbbit villámgyorsan, jó, hogy nem szakad le rólam a ruha. Keresgéljük a kulcsot, végül a lány találja meg, és lenyitva a napellenzőt, megtalálja, én érte nyúlok, de beesik lentre a pedálok közé.
- Bassza meg... ! Lőjj vissza rájuk cicus! – Mondom oldalra, de tudom, hogy annyira remeg már a kiscsaj, és végül mégiscsak a kezeim közé siklik a kulcs, felveszem, és már be is nyomom a lukba. Elfordítom. Elsőre semmi. Na ne már.. Mi van az aksival? Másodszorra azonban felbőg a motor, még jó, hogy kivettem a sebességből. Ekkor azonban váltok, fel a kuplung, és padlógáz. Már ki is lövünk, az üldözőink pedig a kilőtt hátsó szélvédő ellenére lemaradnak, és csak a káromkodás, heves ökölrázás jelzi, hogy nincsen másik kocsijuk. Egyenlőre megúsztuk, kérdés, hogy meddig. És hogy merre? Mert ha elmenekülünk a birtokról, hol találhatunk valakit, aki segítene nekünk? Ajvé! Fiatal vagyok még imádok élni, de nagyjából nulla a szervezőkészségem. És a szöszi sem tűnik egy észkombájnnak. Vak vezet világtalant? Az út mentén azért szétszaggatott emberi hullák vannak, meg néhány tántorgó fertőzött mutáns, úgyhogy szó sem lehet arról, hogy egy ideig lassítsak. Követem az autóutat, de az sem biztos, hogy jó megoldás. Salem felé veszem az irányt, remélve, hogy a város még áll. Vagy ez se jó ötlet?

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Jó neki, hogy van élete, vagy volt, akármi. Nekem nincs hova visszamenni, persze attól még itt sem maradnék. Még el sem kezdtem az új életemet ami mentes volt rácsoktól és bezárt szobától, alig töltöttem el pár percet egy olyan világban ahova egy éven keresztül vágytam. Ez sem jó tévedés ne essék, de félek attól, hogy mindez igaz, elkerültünk valami jövőbeli alternatív világba és ha van visszaút, az oké, csak épp nem tudjuk hova. Ha a lehetőség adott, azért kihasználnám, hogy ne maradjunk itt, de akár nagyon el is ronthatjuk és én megint ott találom magam a diliházban a négy fal között. Casey szavaira nem is mondok semmit, irigylem, hogy neki volt jó, elfogadható és bonyodalmaktól mentes élete. Én megértem, hogy visszavágyik én sem maradnék itt de sokkal több vesztenivalóm van mint neki. Ugyanannyi esélye van annak is, hogy jó helyre és jó időbe térünk vissza, de még meg is kell találnunk a megoldást. Most viszont menekülnünk kell, kijutni innen, találni valakit aki nem akar megölni, a legjobb lenne egy másik mutáns, vagy egy tanár aki itt tanít, tanított és egy menedék ahol biztosan nem találnak meg. Ám ez sem egyszerű, hiába vagyunk csendben, ránk találnak, talán csak arra vártak, hogy kijöjjünk abból a rejtett szobából, mert látták a lábnyomainkat de nem tudták hogyan nyissák ki a ajtót. Rögtön a mély vízbe esek, pánikszerűen lövöldözök, azt sem nézem, hogy eltalálok-e valakit. Az a szerencsénk, hogy minket nem talál el egyetlen golyó sem és, hogy nem tör rám a képességem, pedig a szívem jócskán telepumpál adrenalinnal. Még szinte azt sem fogom fel, hogy Casey az karjaiba kap és száguldozik velem mikor zuhanunk, minden túl gyorsan történik, nincs időm aggódni és talán ezért úszom meg a kiborulást. Caseyn ülve landolok és nevetek azon, hogy a rövid ismeretségünk alatt soha nem volt egyetlen erotikamentes percünk sem, a mostani már a durrbele szex fogalmát is kimeríti, érzem Casey gerjedelmét, de nem ezért gördülök le róla olyan gyorsan, hanem mert felettünk nem épp esőfelhők gyülekeznek. Újabb rohanás következik miközben az általam legjobban érdekelt kérdést felteszem de egyikünk sem tudja rá a választ. Csak loholunk addig míg egy ajtó nem állja utunkat amit Casey egyetlen lökéssel nyit ki. El sem hiszem amit látok.*
-Ez egy kocsi? *Nem kicsit akadnak fenn a szemöldökeim. Ilyen szerencsénk nem lehet, biztosan nem működik, túl könnyű lenne. Casey azonban nem dilemmázik hanem beül és én sem maradok le. Persze lehet, hogy csapdába esünk és akkor végünk, de még mindig ez a legjobb megoldás. Kipróbálni és ha nem működik talán még lesz időnk tovább rohanni. Casey úgy is gyors, és úgy gondolom ha már gyorsan tud futni bírja is szusszal. Beülök mellé és azonnal hátra is fordulok, hogy lássam mikor érnek utol az üldözőink. Sajnos gyorsak mint mi.*
-CASEY INDÍTS MÁR! SIESS! ITT VANNAK!
*Úgy öten rontanak ki utánunk ugyanazon az ajtón és már emelik is a fegyvereiket. Cseppet sem barátságosak, sőt mintha minket a kocsiban látva még bosszúsabbak lennének. Lehet, hogy benne hagyta valamelyik a kulcsot? Bár Casey még nem indította be. Felé fordulok majd lehajtom a napellenzőt amiből Casey ölébe esik a kulcs. *-SIESS! INDÍTS!
*Azok meg elindulnak felén és lőnek is ránk, a hátsó szélvédőt becélozva ami azonnal szétrobban, beterítve hátsó ülést és kerül a hajamba is rendesen üvegszilánk. Amikor emelték a fegyvert lebuktam és Caseyt is lehúztam magammal, nem kétlem, hogy így nehezebb beindítania kocsit, de halottan egyáltalán nem menne.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

A nagy menekülés közepette azért mégiscsak van időnk, hogy kicsit szusszanjunk egyet a pánikszobában, ahol adná magát a helyzet, hogy még le is vezetjük a felesleges stresszt, de a lány annyira meg van rémülve, hogy úgysem tudna koncentrálni. Meg hát nem is lenne túl sok időnk, kár elaprózni a dolgot. Dakota túl szexi lány, hogy csak egy perc alatt végezzek vele, már a csókjából ítélve igazi érzéki csajszi, akivel azért illene legalább egy fél éjszakát hemperegni, és így, hogy bármikor bedörömbölhetnek, hát eléggé frusztráló lenne mindkettőnknek. Esetleg valami komolyabb tapi, előjátéknak, az beleférhet, de még a cicicsavargatásra is meglepődött, ám bebeszélem magamnak, hogy csak azért, mert ott teljesen el voltak szállva az érzékei, na de majd hamarosan újabb próbát teszünk, egy gyors orgazmusos petting azért biztosan nem lenne ellenére.
- Jah, igaz, a franc se tudja, hogy mikor vagyunk. De bárhogy is kerültünk ide Dakota, kell lennie visszaútnak. Nem akarom az egész életemet meneküléssel tölteni. Vár a banda, nekem ott azért valamiféle életem volt. – Nem teszem hozzá, hogy ő is beleférhetne, hiszen lehet, hogy gyorsan lerúg majd magáról, így majd kiderül, hogy mit tudunk kezdeni egymással jelenleg, vagy ha végre civilizációba jutunk, mennyire kellünk majd egymásnak. Jelenleg viszont a fegverekkel a kezünkben kitörünk, és négyesével szedjük a lépcsőket, tűzharcba keveredve egymással. Hiába maradok le kicsit fedezni a lányt, ő is megáll mellettem, ami dicséretes, csak nem célravezető. Szerencsére mindenki úgy lő, mint a birodalmi rohamosztagosok, beleértve minket is, mert senki nem talál el senkit. Ellenben hatalmasat esünk, de nem pereg le az életem, viszont csoda, hogy nem pisilek be azonnal még a levegőben, vélhetően azért, mert túl gyorsan történik minden, viszont a lány nagyon puha bizonyos helyeken, de most nincs idő szétfeszíteni a combjait, hogy a saját keménységemmel oldjam mindezt fel.
- Remélem. – Mormogom, na igen, túl intenzív sztoriba kerültünk, bárcsak egy kicsit le tudnánk higgadni valahol. Már rohanunk is tovább. Én aztán gyors vagyok, de nincsen fizikum ahhoz, hogy ennyire mozgásban legyek sokáig.
- Nhem...nem tudom! – Rázom a fejemet, és végre meglátok egy ajtót, ami a szabad vezet. Egy hátsó kijárat! Kitaszítom, és láss csodát, egy kocsi. Remélem kulcs is van benne. Ahogyan elszaladok mellette, a motort még melegnek érzem, amikor rárakom a kezemet. Az ajtó nyitva áll, elképzelhető, hogy az üldözőinkké? Akkor jól meglépünk az egyik járgánnyal. Na de hogy hova, azt nem tudom. A kocsi márkáját se ismerem fel így elsőre, de miután bepattantam, megvárom, hogy a lány is megtegye, majd beindítom a motort, és a gázra taposok. Remélem hogy ezzel alaposan megzavarjuk az üldözőinket.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Aha, azért jó tudni, hogy mással is találkozott nem csak lányokkal, hogy azért van némi társadalmi élete és nem a szoknyák alatt tölti minden idejét. Persze ha erről az oldalról nézzük, piszok nagy mázlija van, hogy pont velem, egy lánnyal ragadt ebben a világban, ráadásul állandóan csókolózni akarok vele ha rám jön a frász és az összes képességem egyszerre. Azért gondolom ez ellen nincs kifogása, viszont én azért kipróbálnám azt a csókot frász nélkül is, csupán csak kedvtelésből. Röpke kis kalandunkat nem nevezném járásnak függetlenül a csóktól, meg ne felejtsük el a cici fogdosást se, szóval legfeljebb azt kifogásolhatnám, hogy nem úgy áll a haja ahogy szeretném, de még ez sem lenne igaz, mert haláli cuki kócosan. Casey bejön, még szoknyavadász üzemmódban is, ha a suliban lennénk, egy normális suliban, valószínűleg eléggé nyitott kapcsolatban lennénk egymással, bár nem tudom ha ő komolyan gondol valamit akkor tudna-e monogám lenni. Talán igen. *
-Ma vagy tegnap, vagy száz évvel ezelőtt, ki tudja.
*Forgatom a szemeimet a kijelentésére, végül is ahogy itt minden kinéz, nem biztos, hogy az érkezésem tegnap volt, vagy ma. Kissé zavarban vagyunk ezzel az időmeghatározással, de nem érdemes ezen agyalni míg valami biztos ki nem derül. Nem fogadtam meg, de hiába is tettem volna, hogy nem csókolom meg újra figyelemelterelésből, mert amint kint vagyunk a kicsi szobából máris rám tör a frász. Ez jó, így fogom nevezni. Az egész azért lehet, mert közel egy évig ingerszegény környezetben voltam, ha akartam volna sem tanulom meg kezelni ha nincs ami előhívja, most viszont olyan mintha bedobtak volna a mélyvízbe úgy, hogy nem tudok úszni. Ráadásul Casey a kezembe nyomott egy pisztolyt is, detto. Az addig kevés, hogy húzzam meg a ravaszt, elég nagyot üt a kezemen, bár annyira nem is számít, hiszen nem is célzok. A pánik miatt csak lövöldözök magunk mögé, bár az is jobb mint a semmi, legalább látják, hogy gyakorlatlan lövő vagyok és épp ezért kiszámíthatatlan. Casey megáll és megfordul, ezért én is kénytelen vagyok, mert nélküle nem megyek egy tapodtat sem, s már látom, hogy a semmire pocsékoltam el pár golyót, vagy éppenséggel muszáj volt annak a valakinek vagy valakiknek fedezékbe bújniuk. A végeredmény számít, így talán van egy kis időnk, pár másodperc, hogy elbújjunk, ám alighogy elindulnék, érzem, hogy a testem a levegőbe emelkedik, a következő pillanatban pedig hirtelen meglódul velem az egész világ. Épp csak a számat nem feszíti szét a menetszél mint a kutyákét akik a kocsiablakon dugják ki a fejüket, irtó hülyén néznék ki, persze legalább a fülem nem lobog. Gondolataimat a saját sikolyom töri szét, ahogy önkéntelenül is hangot adok a zuhanásunk miatti ijedelmemnek. Észre sem veszem, hogy minden normális, nincsenek hangok a fejemben és nem látok, érzékelek mindent furán felnagyítva. Talán azért mert lefoglal az, hogy Caseyn fekszem. Egy hosszú pillanat telik el úgy, hogy Caseyn ülök lovaglóülésben, kezeim a feje mellett támaszkodnak, a hajam az arcába omlik ő meg dörmög valamit bosszúsan. valami ágyról beszél és akkor jövök rá, hogy tényleg azon fekszünk. Felettünk léptek dobbanó hangja jelzi, hogy azok akik üldöztek minket és le akartak lőni, közelednek ahhoz a lyukhoz amin át leestünk. Felnevetek a srác bosszússágán, majd lemászom róla de még magamat is meglepem azzal, hogy mennyire nehezemre esik.*
-Majd bepótoljuk máskor.
*Fogalmam sincs hol vagyunk, ezért nem is indulok el semerre sem, megvárom míg Casey feláll és irányít, a halvány derengésben még az ajtót sem látom, bezzeg amikor meg nem kellene akkor mindent észreveszek. A fenébe is meg kell tanulnom uralni. Alighogy megpattanunk az ágy közeléből, azt sorozatos lövések szaggatják szét. *
-Miért akarnak minket megölni kérdés nélkül Casey?
*Futás közben kérdezem, hátha tud rá magyarázatot, de azt szeretném ha már kint lennénk ebből a házból, valahol ahol nincsenek falak és nem állja utunkat semmi. A pisztoly még mindig a kezemben van, csoda, hogy a zuhanáskor nem sült el.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

- Találkoztam, de nem foglalkoztam velük. Illetve nem nagyon. Salemben azért volt egy bandám, ahol gitároztam, nekem ők elég voltak havernak.   – Megvonom a vállamat, a birtokon végülis nem teljesen kötelező az oktatás, most mit tudnak velem csinálni. Ha hatalmas szükség lenne a képességemre, akkor úgyis szólnak, de eddig ez nem merült fel. Igaz, hogy bizonyos tanárok már igen csúnyán néznek rám, ha összefutunk, de könyörgöm ez az egész kompánia arra épül hogy a legtöbben itt árvagyerekek. Mondjuk én nem, csak Scarlett miatt voltam annyira nagyon magam alatt, de a szüleim élnek, csak nem igazán foglalkoztak velem, ezért is lettem olyan nagyon csajozós, valakibe muszáj volt kapaszkodni. Nyilván ez fele olyan rossz sincsen, mint hogy Dakotát meg hosszú időre bezárták, csoda, hogy nem kattant meg. Kórház, vagy börtön, ilyen szempontból egyre megy. Most már itt vagyok, és a tapizáson túl azért pátyolgathatom, bár elég jó vele smárolni, nem akarom már kihasználni a helyzetet, végülis akkora bunkó nem vagyok.

Vigyorogva hallgatom őt, láthatóan tetszem neki, abban meg igaza van, hogy a csóktól még nem tartozunk össze, én meg nem szoktam járni senkivel, mert egyrészt nem kötöm le magamat, másrészt nekem is bután is hangzik az együtt járás, mert nem vagyok már óvodás, hogy direkt cimkézni akarnám a kapcsolatot olyan módon, hogy az a csaj, akivel együtt mászkálok. Ha mégiscsak lenne valakim, akár Dakota, akkor minimum barátnő lenne, vagy ha véletlenül elfajulna, akkor más megnevezés, teszem azt pár, kedves, bármi ilyesmi. Ha a csókjainkat el tudjuk mélyíteni, akár miért is ne lehetne ebből valami? Itt a nagy semmi közepén igencsak egymásra vagyunk annyira utalva.
- Igen, olyasmi. Hát nem tudtad? Igaz, ha csak ma jöttél, nem kötöttek mindent az orrodra szegénykém.   – Megsimogatom a szőke tincseit, és elindulunk végül a fegyverekkel, miután már Dakota is többé-kevésbé tudja, hogy hogyan is kéne használni. Azonban mielőtt kilépnénk, a lány ismét csókcsatára ösztönöz, ezúttal lényegesen enyhébb vagyok, bár a férfiasságom már úgy szorít, mint az istennyila, inkább a lány ölét kéne szétfeszegetnem, mert ha tízpercenként eljátsza ezt velem, még a nadrágomba durrantok. Sokkal egyszerűbb lenne túllenni a dolgon, ám van egy olyan érzésem, hogy számára a csók csupán levezető eszköz, nem arra szolgál hogy feltüzelje magát, vagy éppen engem. Elindulunk kifelé, ám amint látom a lány rezzenését, már tudom, hogy hall valamit. Sőt, nem sokkal később már én is. Dakota hátrafelé tüzel, vaktában, én azonban vissza is fordulok, hogy pontosabban célozzak. Ám nem látok senkit, az illető biztosan jól érti a rejtőzködés minden aspektusát, így a lányt a karjaimba kapva sprintbe kezdek, ám a padló, korhadt vagy sem, de a vesztünket okozva beszakad alattunk, és egy szinttel lejebb esünk. És mekkora mázli, egy ágyra. Nagyot nyekkenek, hiszen én voltam alul, a lánykának a lendülettől azért van súlya. Egy szobában vagyunk. Xavier egykori szobáinak egyikében. Ám futni kéne tovább, hiszen a fenti alak is leugorhat ide.
- A francba, pont egy ágy, és mi nem maradhatunk. Szégyen. Na futás szexi dög!   – Szólok rá, hogy kászálódjon le rólam, és menjünk tovább.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

-Jól van, gondoltam attól, hogy szerencsére a lányokra gerjedsz még találkoztál néha fiúkkal és tanárokkal is. Aaaa folyosón??
*Jó suli lehet ha nem kell tanórákra járni, de legyek bármennyire is lógós – de nem vagyok, ahogy stréber sem – azért még úgy gondolom tanulni jó dolog és az új ismeretek és buli a suli. Persze van néhány tantárgy ami szerintem is tök felesleges, és azokra én sem nagyon jártam be, de kevés ilyen volt. *
-Persze, hogy bejönnél. Naná. Biztosan lenne akkor is valami szerethető rajtad. Mondjuk azt utálom ha megcsalnak, de azt hiszem most ez a veszély nem fenyeget…..mellesleg egy csók még nem jelenti azt, hogy járunk, szóval végül is tök mindegy, mennyire vadászod a szoknyákat.
*A felvetett problémát én magam oldom meg azzal, hogy válaszolok is a fel nem tett kérdésre, én már csak ilyen vagyok. Mindkettőnknek vannak hibái vagy inkább bogarai. Szerintem jól megértjük egymást és ha nem történt volna velünk mindez, nem kerülünk ide ebbe a fura világba, ha megismerem a szobatársam, még jól ki is beszélhettük volna Casey-t. Mindent tudnék a suliról és nem kellene Casey-t kérdeznem, nem lepődnék meg azon, hogy egy ilyen kicsi rejtett szoba tele van nyomva fegyverekkel, és a javát még nem is láttam. *
-Húúú, ez durva. Szóval itt mutáns katonákat képeznek ki? Én leszek G.I. Jane!
*Azért annyira nem vagyok lelkes amikor a fegyver már a kezemben van, sosem gondoltam, hogy valaha fogok majd ilyet, nagyon brutális és rendesen remegek is tőle. Persze Casey az istennek nem tudja félre tenni a burkolt megjegyzéseit, nem igazán sért meg vele inkább nevetősre veszem. A felháborodást csak megjátszom ha már így belejöttünk, és nem árt némi jó kedv is mielőtt kimegyünk oda a nem tudom mibe. *
-Akkor most két nyúl megy vadászni és viszi a puskát is.
*Elkacarásznék de nem olyan vicces mint amilyennek hangzik. Amikor kimegyünk, rájövök, hogy az ajtó és a fal a kis szoba körül mégis védett valamit és talán valamennyire hangszigetelt, vagy elég vastag, mert odakint minden hang megtámad és velük együtt az illatok, a bőrömön a huzat. Látom az apró porszemeket repkedni a levegőben egészen közelről aztán ahogy a folyosón végignézek, a szemközti ajtó fájának erezetét látom az orrom előtt. Csók kell, az már egyszer bejött, szóval újra letámadom Casey-t a kérésemmel és magamban bocsánatot kérek tőle amiért ezt most nem élvezem hanem kihasználom. Azért van némi változás, nem fogdossa a mellem és ez üdítő változatosság, na nem mintha nem lett volna jó de azért még mindig szeretem a határokat. Nem is tudom milyen nagy erőfeszítésébe telik, hogy visszafogja magát. Végül csak elszakadok tőle, a hangok csendesülnek de sajnos nem szűnnek meg egészen. *
-Köszi. Életmentő volt. *Lélegzem nagyokat és lehunyom a szemeimet, hogy koncentrálni tudjak, Casey kezét fogom, majd kezdem az ellenkező irányba húzni.* -Van a másik oldalon is lépcső? Csak mert amaz foglalt….éééés, jönnek fel….éééés nem jókat mondanak.
*Valahova el kell bújnunk de a kis szobába már nem mehetünk vissza. Nem tudom merre tartunk de remélem van másik lépcső is, vagy csúszda, létra, akármi. mögöttünk felhangzanak a súlyos léptek, már Casey is hallhatja őket, döngenek mint a becsapott kapu. *
-ÁLLJ! ÁLLJATOK MEG VAGY LÖVÖK!
*Több se kell, sikítok és rohanok, közben a kezemben lévő pisztollyal elkezdek vaktában hátrafelé lövöldözni, amitől még jobban sikítok mert túl hangos és ijesztő és megrúgja a kezemet is. A szívem a torkomban dobog, a fejem majd` szétrobban. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

- Dakota... most úgy csinálunk, mintha nem rólam lenne szó? Tudod, hogy imádom az ilyesmit, nekem lány ismerőseim voltak, most mit csináljak? Ha nem ilyen lennék, bejönnék egyátalán? Tanórákra nem nagyon jártam. – Rázom a fejemet, de amolyan kedvesen, méricskélő félmosollyal. Nem tehetek róla, én ilyen vagyok, és nem akarom visszafogni magamat. Oké, kihasználtam a helyzetet, mert cseppet sem haboztam, amikor felkínálta az ajkát csókra, sőt, tovább is mentem, valahogy úgy gondoltam egy cseppet önzően, hogy akinek ennyire a lényeg kell, nem nagyon fog elhajtani, ha mondjuk ráfogok a domborulataira. És igazam lett, elég magányos, és szeretetéhes ahhoz, hogy egymásba tudjunk kapaszkodni, főleg ebben a válsághelyzetben. Kétségbe ugyan nem estünk, hiszen így lényegesen egyszerűbb, mintha el kéne itt csábítanom, vagy valami prűd cicáról lenne szó. Nem, Dakotát nem tartom valami cédának, hiszen nem tűnik egy kiélt kis szajhának, ami abból származtatható, hogy be volt zárva sokáig, de most nem ez a lényeg. Rám van hangoldódva, és nem csoda, hogy nekem is szinte mindig bevetésre kész a férfiasságom, csak jeleznie kell hogy találjunk magunknak pár lopott percet. Na nem ebben a loholásban.
- Ez nem csak bentlakásos iskola. A mutánsok ügyét fontos dolognak állítják be, és igenis vannak mutásnellenes szervezetek, fél füllel legalábbis ezt hallottam. Olyan kormányügynökségek, akik féltik az emberségüket, ezért ki akarnak írtani. A látszat szerint ez egy iskola, valójában kiképzőközpont. Sajnálom, ha nem tudtad szöszi. – Nem akarom én őt győzködni arról, hogy mennyire előfordulhat, hogy veszélybe kerülünk, hiszen ez már meg is történt. A sok kérdést végül átfordítja, és magától kezd beszélni a múltjáról, holott nem akarok én az életében vájkálni, csak jól esik, hogy nem pusztán a testét kínálja fel, a bizalmába is fogad.
- Elhiszem.. – Mormolom, de azért a célzás él, valahogy nálam meg dúlnak annyira  hormonok, hogy a fegyverről is valami más jut eszembe, így vigyorogva vállalom, hogy rám csap, nem igazi egyikünk részéről sem az, hogy veszekedjünk. Csak tartjuk egymásba a lelket annyira, amíg meg nem érkezik a felmentő sereg. Ugye lesz ilyesmi? Addig viszont magunkra vagyunk utalva. Amennyire én tudom, megmutatom a pisztoly alapjait, mégis remélem, hogy le tudjuk kerülni a tűzpárbajt, hiszen az ellenfél vélhetően tapasztalabb, mint mi.
- Én sem vagyok egy erőszakos típus. Lehet, hogy le kéne innen lépni, és keresni valami házat, ahol meghúzhatjuk magunkat. – Foglalom össze, bár én vagyok a pasi, nem vagyok katona, sem pedig valami igazán világjárt személy, így nem sokat tudok adni magabiztosságból. Viszont ahogyan remeg, mégiscsak átragad rám a megmentő stílusból valami, így amikor ismétlésre kér, akkor az előbbi szenvedélyes csók, és a nyilvánvaló vágy ellenére gyengéden, évődően csókolom meg, nem érintve a mellét, a fenekét sem, csupán a hátát simogatom, ahogyan finoman puszilgatom, lágyan ismerkedve a nyelvével. Teljesen el kell magát engednie, még ha mellesleg az jár a fejemben, hogy fel kéne húznia a combjait, és széttárni, de erőnek erejével utasítom csendre a kígyót.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Egy ideig egészen normális volt, most meg elkezd lányokról beszélni, persze jellemző egy kamasz Casanovára, csak lányok arcára emlékszik. Azért azt mindenképpen a javára írom, hogy legalább az arcukra emlékszik. Megemelkedik az egyik szemöldököm és a fintorhoz még egy szájhúzás is társul, meg szemforgatás.*
-Te jó ég Casey tényleg csak lányokat ismernél fel? *Az nem igazán kielégítő, saját tapasztalataim szerint a lányok úgy elbújnak, hogy képtelenség őket megtalálni és tutira nem jönnének elő az első trauma emlékei miatt, senkiben nem hisznek, nagyon szőkének kell lenni ahhoz, hogy valakivel szóba álljanak. -Reménykedjünk egy tanárban. Egyet csak felismersz még ha nem is kavartál vele.
*Pasik. Nézzünk inkább valami fegyvert. Az a láda biztosan nem véletlenül van az ágy alatt, egyébként nem értem miért kell fegyver egy ilyen iskolába, a professzor sok mindent nem mondott el. Persze a mutánsokat sokan nem szeretik, de nem mindenki tud rólunk és ez a birtok eléggé védett, már abból amit láttam ezt gondolom. Azt viszont nem tudom micsoda védelmi rendszere van valójában, erről Casey világosít fel és önkéntelenül eltátom a számat.*
-Hűűű, azt hiszem nem volt idő ilyenekre, épp csak elhozott a professzor ide, azt mondta majd később találkozunk csak rendezkedjek be és érezzem magam otthon. Pont azt csináltam amikor találkoztunk….vagyis előtte fél perccel azt próbáltam. Katonák? Hadsereg? Miért támadna meg bárki is egy bentlakásos iskolát? Annyit azért tudok, hogy mindenki ezt hiszi és igazából az is. Egy bentlakásos iskola, elvégre a diákok itt laknak.
*Megrázom a fejem, hihetetlen az egész, ez a katonás dolog meg a támadás. talán most is valami ilyesmi történt, de elég nehéz elhinni, mert egyik pillanatról a másikra lett minden nagyon fura és tűntek el az emberek. Meg a mutánsok fegyver nélkül is veszélyesek, a professzor mesélt egy-két itt lakó képességéről, de csak érintőlegesen. Akkor is elképedtem a sok különleges képesség hallatán, de Caseyről nem hallottam, viszont egy-két veszélyes diákról igen.
A fegyverek nem igazán villanyoznak fel hiszen egyikkel sem tudok bánni, viszont azon kívül sok minden más eszembe jut még amit meg is osztok Caseyvel és aztán rájövök, hogy megint sokat beszélek. Alapjában véve is csacsogós típus vagyok, de volt egy évem amikor szinte senkihez nem tudtam szólni, minden gondolat a fejemben ragadt egy csapdában. Most örülök, hogy van valaki akivel szót válthatok és önkéntelen ez az egész, hogy ömlik belőlem a szó. *
-Tudod nem olyan jó lányként egy évig csendben maradni, pláne kamaszként. *Megint elhúzom a szám, már a gondolat és az emlék is libabőrt csal a karomra ami most kifejezetten rossz érzés mert amúgy is fázom. Hidegebb van mint amikor elindultam a szobámból. Miért van ilyen hideg? *
-Casey! *Rámorranok amikor kilátásba helyezi valami más megmutatását, lehet, hogy tapasztalatlan vagyok ezen a téren de tudom miről van szó. Még vállon is ütöm, persze nagy kárt nem teszek benne és nem is akarok. A fegyverhasználat így is elég bonyolult és még rúg is. Remek. Az én kezemben úgy is csak kirakatbábú lesz, nem tudom elképzelni, hogy képes leszek használni. Csak nézem mit csinál és hogyan aztán a kezembe adja a fegyvert és már attól is fázom, hideg és kemény. *
-Persze, csak célzok és lövök, világos, tök egyszerű még annak is aki egy legyet is inkább elhessent semmint leüsse.
*Komolyan levegőt kapkodok ahogy a pisztolyt fogom, úgy áll a kezemben mint egy pasiéban a cumisüveg. Egyértelmű, hogy nem nekem való, viszont nagyobb bátorságot ad ahhoz, hogy kimenjünk innen. Még egyszer utoljára kihallgatózom de semmi, még mindig néma csend van odakint és remélem így is marad. Bólintok Caseynek, ő pedig kinyitja az ajtót. Odakint sötétség van, leszámítva a kintről betörő holdfényt. Árnyak mindenütt, sűrű, sötét árnyak, mint egy horrorfilmben, mi viszont nem felfelé megyünk. Elérjük a lépcsőt és elindulunk lefelé, magam előtt tartom a pisztolyt de aztán rájövök, hogy ez nem jó mert elég ha valamitől megijedek és vállon lövöm Caseyt, szóval inkább besorolok mellé. Nem mintha így veszélyesebb lennék azokra akik majd feltűnnek előttünk és ellenségnek látszanak. *
-Te látsz valamit? Casey én nem…nem hiszem, hogy bárkit….szóval izé, tudod, hogy le tudnék lőni.
*Suttogok, alig hallható a hangom de a remegés kiérződhet belőle, amúgy a kezeim is remegnek, soha életemben nem volt pisztoly a kezemben és kezdem érezni a súlyát is pedig amikor a kezembe vettem még nem volt nehéz. Érzem a fegyverolaj szagát, érzem a porét, némi doh is betolakodik az orromba, a szívem ütemesen tolja az adrenalint az ereimbe és minden érzékem egyszerre kigyúl. Hallom ahogyan kint fúj a szél és száraz leveleket görget maga előtt, a saját lépteink visszhangzanak a falakról, lent motoszkálás zaja, több lépés hangját is hallom és beszélgetését de a szavakat nem tudom kivenni, minden egyszerre ér el. Kezdődik, megint.*
-Casey, Casey, Casey…..meg kell csókolnod. Most.
*Megtorpanok, kapkodom a levegőt de mégis olyan érzés mintha fulladoznék. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy ki akarom használni, ezért segítek neki. Valahogy magától értetődő, hogy nagyon bejön ő nekem, külsőleg mindenképpen, hiszen gyönyörű, és nagyon imádom az ilyen dögös szösziket, aztán az is megragadott, hogy mennyire kezdeményező, már a csókokkal illetően, aztán nem vágott pofán, amikor többféle módon is letapiztam őt, de hát nem volt egyszerű megállni, hogy rögtön ne kezdjem el megszabadítani a ruháitól, annyira kivánatos. Ám most, hogy kezdem legalább a felszínt kapargatni, azért nem semmi, hogy ennyire rossz előélete volt. De igazán álszent lennék, ha most azt mondanám, hogy visszahátrálok. Nem, igenis kívánom őt, de valahogy úgy kell ezt az egészet lekezelni, hogy ne érezze magát holmi tárgynak. Figyelni az érzéseire, összefogni, de ha már ennyire működik köztünk a kémia, nem kéne szőnyeg alá söpörni a dolgot. Valami arany középút talán..
 - Hát... én sem... Viszont nem nagyon barátkoztam eddig. Úgy értem, hogy szeretek elvonulni gitározni, bulikon fellépni, de a banda, akivel nyomulok, Salemben vannak, nem itt... Úgyhogy.. ha csak nem találunk valami csajt, akivel már sikerült kavarni, akkor nehéz lesz. Hátha valami tanár is ide került velünk. Vagy túl sokat kérek... ? – Rázom a fejemet hitetlenkedve, most tényleg nem feszegetem se a melltartója pántját, se a bugyija gumiját, pedig mindkettő olyan veszedelmes közelségben van, hogy adná magát a helyzet, de őrültség lenne most összegabalyodni, ha bármikor ránk törhetnek. Inkább nézzük a ládát, az a biztos, legalább előrejuthatunk.
 - Ez nem csak egy iskola. Katonai bázis. Neked nem mondták? Lent még kiképzőközpont is van, meg repülőgép felszállóhely. Befogadnak minket, de vannak katonáik is. Hiszen gondolj bele, mi van, ha megtámad minket valaki...? – Kérdezem, bár ha belegondolok én is, az X-Meneknek fontos képességeik vannak fegyverek nélkül is. Gondolom azoknak vannak a fegyverek, akik önmagukban semleges képességgel bírnak. Ellenben elvigyorodom a szófosásra, és megsimogatom a fejét.
 - Nem baj, beszélj csak. – Még keresgélek egy cseppet, de csak a fegyverrel teli láda van, meg a takarók, ez tényleg amolyan végső menedéknek lehet szánva. Bár most hogy mondja, bennem is felmerül, hogy jó éhes vagyok, vajon működik még valami féle konyha? Vagy raktár, ahol mondjuk konzervek vannak? Meddig áll el egy konzerv?
 - Az király, hogy csak engem érzel. Majd a későbbiekben majd mást is mutatok, ha hagyod. Szóval... ráfogsz a markolatra, ráteszed az ujjadat a fegyver agyára, így... hogy a hüvelykujjaid ne keresztezzék egymást. Már felhúztam neked, szóval nem kell kibiztosítani. Ez a kis mordály jó lesz neked, nem rúg annyira hátra. Célzol, és lősz. Na nem mintha én nagy sztár lennék ebben, csak sörösüvegbajnok vagyok. – Rántom meg a vállamat sármos önbizalommal, majd ha bólint, hogy mehetünk, kipattintom az ajtószegecset, és kilesek. Valóban, sehol senki. Araszolni kezdek lefelé a lépcsőn célratartott pisztollyal.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Mást nem tudunk tenni jelenleg, minthogy agyalunk a lehetőségeinken és tervezünk a jövőre nézve. Persze sokféle utat kell kitalálni, mert nem tudjuk mi folyik itt, mi történt és hol vannak a többiek. Egyelőre egymásra vagyunk utalva ami nem rossz dolog csak épp kevesen vagyunk ketten. Casey minden bizonnyal jobban kiismeri magát a birtokon mint én, ismerhet néhány arcot azok közül akik itt laktak vele és most valószínűleg nem az ellenség táborába tartoznak. Nekem mindenki egyforma, ha nem látok nála fegyvert akár azt is hihetném, hogy a kastély lakója volt, de ha van fegyvere akkor is, hiszen mi is felfegyverkezni készülünk. Szóval ebből a szempontból teljesen rá vagyok utalva de nem ezért ragaszkodom hozzá, jó nagy adag szimpátia is alapozza azt, hogy nem futottam el az első adandó alkalommal. Nem tudom, hogy ha más fiúval találkozom, aki kevésbé rámenős akkor is ugyanezt érezném-e, de Casey jelenleg minden szempontból az életet jelenti a számomra. *
-Mindegy, találnunk kell valakit akit ismersz, akit már láttál és tudod róla, hogy barát és nem ellenség, engem könnyen át lehet verni mert senkit nem ismerek innen. Te vagy az egyetlen biztos pontom....megjegyzem dögösebbet nem is kívánhatnék.
*Egy pillanatnyi eltévedés a mókázás felé még nem számít, egyébként komolyan gondolom, Casey tényleg tetszik, az a hosszú csók amit azért kértem, hogy észhez térjek a képességemből nem ismétlődött volna meg ha nem jön be nálam. Szuperül csókol, főleg ha jobban figyel a kezeire és azok nem vándorolnak el túlságosan, azért mindennek megvan a maga ideje. Az biztos, hogy Casey az utóbbi pár percben megváltozott, talán az életem története hatott rá nem tudom, mindenesetre kedvesebb és gondoskodóbb mint amennyit kinéztem volna belőle az első pillanatokban....ha magamnál vagyok. Egy kis idő kell ahhoz, hogy bátorságot generáljak magamban és jó hozzábújni a takaró alatt, és az is jó ahogyan megsimogatja az arcom, erőt ad és tudom, hogy számíthatok rá, bár ő is majdnem éppen annyira el van veszve most mint én. Vak vezet világtalant. A keze alatt biztosan érzi ahogyan elmosolyodom, és mielőtt meglátnám a ládát megfogom a kezét amit a combomra tett. Nem tolom el, jó ott ahol van. Egyetértünk abban, hogy fegyver kell ahhoz, hogy jobb esélyekkel induljunk neki a világnak miután itt hagytuk ezt a kis kuckót amit még azok a kintiek sem találtak meg. Legalábbis a csendből amit csak én hallok ezt feltételezem. Persze nekem a fegyver egészen mást jelent, nem számítok ugyanis arra amit találunk. A takaró hátracsúszik a földre de most nem érdekel, eltátom a számat és a szemeim is minden bizonnyal akkorák mint egy Bentley. *
-Aztaaaa Casey! Vajon miért hagyták itt? Hááát nem nagyon, maximum a késhez, soha nem volt a kezemben fegyver én baseball ütőre gondoltam amikor fegyverről beszéltem. Nem gondoltam, hogy egy iskolában puskák vannak. Te tudod hogyan kell használni? Nehogy magadat lődd le vele.
*Egy fegyver veszélyes olyasvalaki kezében aki nem tud vele bánni, elég egyetlen rossz mozdulat vagy nincs kibiztosítva, esetleg rossz amit észre lehetne venni, de tudás hiányában ez nem történik meg és visszafelé sül el. Ha Casey tudja hogyan kell használni, akkor megkérem, hogy mutassa meg, bár jobban bízom a késben, persze azt csak egészen közelről lehet használni, de mivel lány vagyok, gondolom előbb letepernek mielőtt bármit is tennének velem. Hát, szép kilátások. Valami ruha is kellene mert nem szeretnék szoknyában menekülni.*
-Akkor kimegyünk? Megpróbálok előbb hallgatózni egy kicsit de lehet, hogy nem sikerül. Van itt valami hátizsák? A ládában? Másik láda nincs? Ha nincs kint senki, jó lenne ezt a helyet meghagyni búvóhelynek, ha senki nem tudja, hogy létezik bármikor el tudunk bújni mielőtt elmegyünk innen végleg. És kaja is kell, megnézhetnénk a konyhát, te tudod hol van? Jó, máris befogom, csak ideges vagyok és olyankor sokat beszélek és.....
*Egyik kezemben kés a másikban a saját szám. Befogtam. Az ajtóhoz megyek és megpróbálok koncentrálni, de nem hallok kintről semmit. Ellenőrzésképp, bár semmit sem jelent, Casey felé fordulok és megpróbálom a szívének a dobogását meghallgatni. Lehunyt szemekkel figyelek rá és....HALLOM! *-Ez tök jó, dobog a szíved! Úgy értem, még jó, hogy dobog különben....hallom innen ahogy dobog, kintről viszont nem hallok semmit, szóval mehetünk ha már meg tudom húzni a ravaszt. Szóval mutasd hogyan kell. Bár azt nem garantálom, hogy rá is tudok lőni valakire, persze helyzetfüggő. Jó, befogtam.
*Mindezt suttogva hadarom el, idegesen mert már abban a gondolatban létezem, hogy ki kell mennünk ebből a biztonságos kuckóból. Jobb lenne itt maradni, de akkor nem jutunk sehova. *

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Azért mégse akarok annyira nyomulni rá, amióta kiderült, hogy milyen a múltja. Engem bezzeg csak az egyedüllét kerülgetett Scarlett nélkül, elvitték a legjobb barátomat, és ettől másokban kerestem vigaszt, amolyan a legyet is röptében típus lettem, szerenádot adtam még a csúnyácska lányoknak is, hiszen mindenkiben meg lehet látni valami szépet, valami kedveset. Na Dakota aztán maga a szőke bombázó, ráadásul olyan határozott kézzel bánt velem, nem csoda, hogy gyorsan átlendültem a holtponton, és már a cickóit morzsolgattam, a feneke formáját szobrászkodtam. Ahogy néztem a kezdeti üzemzavar után máris képes volt rám hangolódni, főleg, hogy együtt menekülünk valami névtelen veszedelem elől, a jövőben lehetünk, vadásznak ránk, de ez még mindig nem lenne gond, izgalmas kalandnak ígérkezne, engem sokkal jobban zavar, hogy Dakota lelkét ennyire megtörték, akkor nem én akarok lenni, aki domináns pasiként rámászik, elveszi, amit akar, a lányka ellenben úgy kapaszkodik, elvárja, hogy én legyek az erős férfi, csak éppen ötletem sincsen rá, hogyan. Már azon túl, hogy ölelgetem, vagy mondjuk szenvedélyesen megcsókolom. Nem vagyok egy nyomozó alkat, ám azt komolyan mondtam, hogy el tudnék vele szaladni.
- Nem tudom. Talán... meg kéne őket találni ha igen, többen többre jutunk. Talán mások is a birtok közelébe akarnak visszajönni. Vagy pont, hogy nem?   – Vonom meg a vállamat, majd az arcára simítok a tenyeremet, s egyátalán nem lemondó a sötét tekintetem, itt nincsenek jó válaszok, én is csak találgatok, hátha előbb utóbb eljutunk a megoldáshoz. Viszont az sem jó, hogy csak ücsörgünk, és várjuk, hogy ránk találjanak. Egy kis szusszanás, aztán muszáj tovább mennünk. Esetleg felpakolhatunk a készletből. Ahogyan mellette ücsörgök az ágyon, egyik kezemmel átkarolom, a másikat a combjára helyezem, végülis ez még nem olyan illetlen húzás, ebből még lehet előre, és visszafelé is lépni.
- Nem olyan régen jöttem, két hónapja csak, de már kiismerem magamat. Fegyvert kéne szereznünk, anélkül védtelenek vagyunk, bármilyen gyorsan is tudok veled szaladni.   – Felpattanunk, hiába hozott takarókat, most tettrekésznek érzem magamat. Odatérdelünk a ládához, szerencsére nincsen kulcsra zárva. És ott... megtaláljuk a hőn áhított fegyvereket. Nagy mordályok ugyan nem férnek bele, ám pisztolyok, kések, kisebb kézifegyverek... Füttyentek egyet, alapszinten azért tudok bánni ilyesmivel. Bandáztam ugyan régen, habár nem lettem sötét alak. - – Hm... na ez megoldva. Értesz valamihez?   – Veszek ki óvatosan egy pisztolyt, amolyan harmincnyolcas kaliber lehet, ez kézre áll.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Még romantikus is lehetne az együttlétünk, elvégre rejtőzködünk, csókolóztunk és bejövünk egymásnak, bár Casey rámenős stílusa korábban biztosan nem tetszett volna, de azt hiszem sokat változtam a bezártság miatt. Őrülten vágyom minden olyan dologra ami életet lehel belém, ami sokkal több mint amilyen én voltam régen. Persze jártam fiúkkal és nem voltam könyvtárba gubózós fajta, elvégre az iskola szurkolócsapatának oszlopos tagja voltam, és együtt buliztunk a focista fiúkkal mikor nyertek és sokszor nyertek, mégis azt hiszem ezen kívül elég átlagos életet éltem köszönhetően a szigorú szüleimnek. Ha korábban azt mondja nekem valaki, hogy lemondanak rólam és nem akarnak látni sem, nem hittem volna el, de most már tudom, hogy várható volt ez a lépés tőlük. Semmi olyasmi ami nem magyarázható meg racionális tényekkel vagy isteni csodával az számukra az ördög műve, és én egyértelműen az vagyok. Casey feldob, felráz, egyszerűen belerángat az életbe és azon felül, hogy még a nőiségemet is képes a helyén tartani, szórakoztat is. Nem utolsó sorban vigyáz rám, nélküle nagyon elvesztem volna itt a kastélyban hiszen csak ma érkeztem, vagyis most már nem tudom mikor, ez az időutazásos dolog elég fura. *
-Gondolod, hogy más is….jött velünk? Vagy csak mi kerültünk bele valami…..a-la-gút-b-a?
*Azok akik itt vannak és minket keresnek minden bizonnyal annak a jövőnek a lakosai ahova érkeztünk, de persze más képtelen magyarázat is lehet erre az egész furcsaságra.* -Az is lehet, hogy egy alternatív idősíkban vagyunk. *Megemelem a szemöldökömet és elhúzom a számat amolyan „bocsi, hülyeséget mondtam” stílusban. Mint aki várja, hogy nyakon vágják. *-Ez sem jobb magyarázat a történtekre.
*Persze tudom én, hogy most semmi nem jó magyarázat, minden olyan különös és félelmetes, egészen más lenne ha mondjuk a kastély udvarára kerülünk amikor szépen süt a nap, csiripelnek a madarak és kellemes meleg van, a fű zöld és minden igazából normális, de itt monden sötét, fakó, ködös és hideg. Madarakat sem hallottam, persze este volt már. Ez is fura, amikor találkoztunk ,még kora délután volt. Casey-nek sincs túl sok ötlete a továbbiakat illetően, nekem meg aztán pláne. nem azért, nem tőle várom mint férfitól, hogy vegye át a vezetést és a kezdeményezést és törjön ki, mindenkit mészároljon le és mentsen meg mint James Bond a világot vagy százszor, nem sokkal idősebb nálam, és gondolom nem sokkal több tapasztalata van az életben, az ilyen apokalipszis marhaságokban meg valószínűleg hozzám hasonlóan semmi. Együtt kell kitalálnunk valamit és ha ötletelünk, akkor előbb-utóbb valamelyikünknek eszébe jut egy jó ötlet. Nem engedem el bár most úgy sem tudna hová szaladni, csak kell, hogy érezzem, hogy nem vagyok egyedül. A vállára hajtom a fejem várakozás közben és tök jó ahogy a hajammal játszadozik mert megnyugtat. Eltereli a figyelmemet arról, hogy be vagyok zárva és nem jön rám a frász, hogy visszakerülök. *
-Te biztosan ismerős vagy a birtokon kívül is nem? Tudod mi merre van és a kastélyban is. Persze most nem úgy néz ki mint régen de talán ahogy megtaláltuk ezt a rejtekszobát úgy biztosan van más is. Gondolkozz Casey, talán a professzor említett valamit, vagy valaki más. Kell lennie garázsnak és autóknak, a professzor kocsival hozott ide. Aztán kell lennie konyhának éléskamrával, talán nem fosztották ki. Nézd, itt van takaró… *Felemelkedem és magunk alól kihúzom, épp jókor már didergek. A hátamra terítem és visszaülök, Casey-vel, persze neki is adok a pokrócból, a fele az övé lehet. Aztán megakad a tekintetem a szemközti priccs alatti ládán. Fa láda, almás, legalábbis a zöldségesnél ilyenekben láttam a gyümölcsöket. Talán van bennük valami. *-Nézd Casey, ott van egy láda. *Most, hogy már nem csak a kezünknél fogva vagyunk összekötve hanem a takaró által is és nem mondok le róla, elég nehéz mozogni, de alkalmazkodom hozzá, mint amikor régen apával sétáltam és sasszéznom kellett, hogy egyszerre lépkedjünk, persze minden ötödik lépésnél meg kellett ismételnem mert sokkal nagyobbakat lépett. most Casey-hez alkalmazkodom, még a derekát is átölelem a takaró alatt, úgy húzom magammal, hogy a priccs előtt letérdelve megszemlélhessük a ládát.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Nem gondolok bele, hogy Dakota hogyan tudott ilyen szép maradni még bezárva is, hiszen állítása szerint szinte börtönben volt, és mégis olyan gyönyörű, dögös, alig tudok szabadulni a varázsától. Na nem azt mondom, hogy beleestem, ez inkább heves vágy, hogy birtokoljam, ágyba bújjak vele, még nagyobb csókcsatákba bonyolódjunk. Ami a stílusát illeti, édes, hogy olykor félénk, biztonságra vágyik, máskor oly erősen húz magához egy csókra, hogy még a szuszt is kicsókolja belőlem, hát nehezen veszem rá magamat, hogy a minket körülvevő sötét dolgokkal foglalkozzak. Egyébként sem szeretek problémákon rágódni, az valahogy nem az én világom. Viszont ahogyan feltárul előttem a története, már egyből rájövök, hogy önző módon akartam bemászni a bugyijába, ezt a lányt annyit bántották, én pedig ráerőltetném magamat. Nem, azért ennyire mégsem csak a szexről, és a szenvedélyről szól minden. Nem azért kért fel csókra, mert hirtelen annyira bejöttem neki, tényleg a képességét akarta helyrerántani. Azért maradunk bújva, közvetíti a kint hallottakat, én pedig átölelem, a derekát fogva tartom, hogy érezze az izmai keménységét, talán ez is biztonságot nyújthat neki. Bár ha belegondolok a szituba, hogy is tudnám megvédeni? Amióta megindultunk, azóta menekülünk, mert ha szembetalálnánk magunkat az üldözőkkel, hogyan is tudnék kiállni mellette? Közvetíti, amit hall, és talán férfiatlan dolog, hogy ennyire felsóhajtok, hogy elmentek, akik a nyomunkban voltak, de hát ez van, a macsóság és a támadó felállás mégiscsak más dolog. Csakis abban tudnék segíteni, hogy elszaladjunk, az más kérdés, hogy ha pont előttünk vannak, akkor csak lendületből tudok bárkit is feldönteni.
- Nem tudom, én csak filmekben láttam ilyesmit. De attól még lehetnek mutánsok, akik képesek az időutazásra. Végülis én meg gyors vagyok.   – Vonom meg a vállamat, ami tekintve hogy most ölelkezünk, mindkettőnk testén nyomonkövethető. Nem igazán tudom, hogy volt-e érdemi jele annak, hogy ténylegesen átkerültünk valami másik idősíkba.
- Oké, és aztán? Itt vagyunk egy romos birtokon, és lövésünk sincsen rá, hogy hova menjünk. Fegyvert... oké, bár kétlem, hogy csak úgy találunk mondjuk az egyik asztalon. Jobb ötletem viszont nincsen. Úgyhogy... oké.  – Bólintk, és beljebb lépek vele, s csak örülni tudok, hogy nem ereszt el. Végtére is akkor mégsem csak tesztalanynak kellettem, ezt jó tudni. Leülünk az egyik priccsre, ha már vannak. Sajnálom, hogy így tényleg börtönben érzi magát ismét. Mondjuk itt bent a kezünkben van a kilincs, csak éppen állati kockázatos lesz kimenni. Mégis tanácstalanul nézek rá, és játszom a tincseivel.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Nehéz elképzelni olyasmit amiről azt hitted csak a filmekben létezik, Casey próbálja és azt mondja, hogy megy neki, de kötve hiszem, hogy így is van, azért hálás vagyok neki, hogy tartja bennem a lelket. Sokat nem tehet hiszen mindketten be vagyunk most zárva és fogalmunk sincs mi történt, a professzor sem tűnt fel azóta, hogy ott hagyott a szobában, pedig ha más nem, ő biztosan tudna válaszolni a kérdéseinkre, és minden bizonnyal jobban vigyázna ránk mint mi magunk. A sráctól jó kedvem van, talán ezért lát dögösnek, mert a szépség belülről fakad, bár ezt egy nagyon csúnya lány tekintetében nem mondanám, de tény, hogy a mosolygás amit belőlem csikar ki a hülyeségével, jó hatással van rám. Minden lány szereti hallani, hogy jól néz ki, ez alól én sem vagyok kivétel, főleg ha egy évnyi bezártság után, amikor a saját tükörképemet sem láthattam, kapom szemtől szembe ezt, az jót tesz az önbecsülésemnek. Szerénytelenség és nagyfokú hiúság lenne tőle azt kérnem, hogy dicsérjen még, az azért sokkal gázabb lenne mint amikor csókot kértem tőle. Persze abban is szó nélkül benne volt, véleményem szerint Casey egy modernkori ifjú Casanova és baromi jól csinálja. Az életem elmúlt részeinek felmerülésével azonban azt látom rajta, hogy egyre bizonytalanabb, gondolom nem volt még dolga olyan lánnyal aki sok mindenből kimaradt és ahelyett, hogy normális életet élt volna, szembe kellett néznie olyan szörnyűségekkel, hogy szeretett szülei lemondtak róla. Pedig aztán nekem vannak, valahol otthon, talán a nappaliban ücsörögnek és….nem is tudom. Bánkódnak miattam? Jó lenne tudni, hogy legalább egy kicsit hiányzom nekik. Most meg itt vagyok egyedül egy kastélyban, pár perccel ezelőttiig azt sem tudtam hogyan alakul majd az életem, de legalább lehettek terveim. Jelenleg az foglal le, hogy kiszabaduljunk úgy, hogy ne találjanak meg. Az amit kintről hallok fura, ijesztő és zavaros, ráadásul van egy kis bezártság fóbiám is ami érthető. Casey-hez bújok egészen, egyrészt, hogy jól hallhatóan súghassam a fülébe a kinti beszélgetés foszlányait, másrészt, hogy bátorságot merítsek, hogy tudjam nem vagyok mégsem egyedül és nem fog itt hagyni. A problémás lányokat mindig faképnél hagyják bármilyen jól is csókol. *
-Nem tudom mit jelent fertőzöttnek lenni, de azt hiszem én sem. *Válaszolom vissza még mindig súgva, és tényleg jól esik, hogy átölel. Közel állok a remegéshez, félek attól ami kint vár ránk mert nem tudom mi az. * -Van olyan, hogy időalagút? *Abból amit a prof mesélt útközben idefelé jövet, még ezt is el tudom képzelni, de a mikéntjét nem. nem éreztem semmit, hacsak azt a remegést nem ami olyan volt mint egy földrengés.*
-És az a zaj és morgás és remegés? Az nem lehetett az? *Jár az agyam mindenfélén, megoldást akarok a történtekre, mert ha nincs bizonytalanság, minden sokkal könnyebb és nem olyan félelmetes. Ám mi csak gyerekek vagyunk, még ha idősebbek is, sosem voltunk ilyen helyzetben, keveset tudunk a világról ahhoz, hogy kimásszunk ebből a slamasztikából.*
-Én sem tudom. Szerintem várjunk még egy kicsit aztán menjünk ki. Most csend van. De az is lehet, hogy csak a képességem ment aludni. Mi lenne ha körülnéznénk itt bent, hátha találunk valami fegyvert, vagy valamit, nem tudom.
*Kezdek fázni, ebben a lyukban hűvös van, igaz az egész kastélyban hideg honol, hiszen az ablakok ki vannak törve és kint sötét van, vagyis este vagy éjszaka, pedig nappal volt amikor Casey-vel találkoztam. megmoccanok, hogy felálljak, de nem engedem el a srácot, így húzom magammal és miután már két lábon állunk sem engedem el. Momentán ő az egyetlen biztos pont az életemben, szóval ragaszkodom hozzá. Átölelem a derekánál és a szoba belseje felé fordulok vele együtt. Jöhet a gondolkodás és a kreativitás.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Habár még alig ismerjük egymást, így felelőtlenség lenne azt kijelentenem, hogy tökéletesen átérzem, ami vele történt, hiszen Scarletett nem láttam nyolc évig, mégis nála is megdöbbentem, hogy ez lett a sorsa, ez azért elég megdöbbentő Dakotánál is. Én nem is tudom elképzelni, hogyan kezelném, hogy ha nem mehetnék ki, a szőke lány pedig egészen életvidámnak tűnt, legalábbis eddig a pontig, most a pánikszobában mégis hat rá a hely csúfos hangulata, ettől nem tudom megkímélni az öleléseimmel sem. Lehet, hogy most nem túlzottan helyénvaló, hogy a dereka környékén pihen a kezem, ezért el is engedem, csak akkor ölelem meg, ha ő akarja.
- Igen, képzelem.  – Adok neki igazat, és még mindig nem tudom elképzelni, hogy is kerültünk ide. Engem eddig bőven elkerültek a kalandok, és a különleges képességemnek sem kellett megnyilvánulnia, végtére is nem egy szerencsétlen külsőt eredményez, hanem gyors vagyok. Átlagos srácnak érzem magam, aki azért, mert a legjobb barátja eltűnt, a bulizásba temette a magányát, imádok csajozni, ez így alakult, de Scarlett többé-kevésbé elfogadta, hogy ilyen lettem. Végtére is nem neki kell velem lennie, Dakota pedig láthatóan vonzódik hozzám, még ha gyerekcipőben is jár minden, ami köztünk éled. Le is hervad a tekintetemről a mosoly, ahogyan kiderül, hogy bármennyire is szép lány, éppen mostanság volt bezárva, ha nem nézett tükörbe. Nyelek egyet, azért nem sápadok el, csak megnyelem a további bókokat, egészen biztosan nem erre van most szüksége. Nem tehetek róla, valahogy totálisan nagy baromnak érzem magamat, olyan lánnyal még nem találkoztam, aki ilyen szörnyűségeken ment át. Velem valahogy mindenki nyílt, rám akar mászni, és nem nagyon tudok mit kezdeni a lelki gondokkal. Persze írhatok neki egy dalt, átölelhetem, beszélhetünk, de valahogy nem tudok érdemi megoldást minderre, csak nézem a nagy barna szemeimmel meglepődve, amikor amikor átölel, és a fülembe súg, ettől kissé megjön az önbizalmam, magamhoz vonom erőteljes, mégis gyengéd mozdulattal.
- Sok éve már? Az meg... hogy lehet.. Nem mentünk át semmi időalagúton. Én nem érzem magam fertőzöttnek. Te?  – Figyelek most egy pillanatra rá, mert bármennyire is halálos veszélyben vagyunk, az érzéki illat teljesen eldugítja az orromat, elég nehéz így koncentrálni, még a menekülésre is. Még jó, hogy ebben a percben legalább zárt térben vagyunk, és nem törhetnek ránk, noha Dakotának vélhetően ez ismerős pokol lehet. – Akkor várjunk még? Tök hülye vagyok az ilyesmihez, azt se tudom, mit kéne most tennünk, hogy utánajárjunk a dolgoknak... – Vallom be, csak egy gitáros vagyok, aki imád élni, és lövésem sincsen róla, mit kéne most ebben a helyzetben tennünk. Már az ösztöneink leküzdésén túl.

hello blondie|| Up || ©redit

Casey & Dakota

*Jó kis nap, először azt hittem minden rendben lesz, már kezdtem örülni, hogy kikerültem arról a szörnyű helyről, és most tessék. Azt sem tudom mi történt, hol a prof, hol vannak a többiek, mert a korábban hallott hangokból ítélve egészen aktív élet zajlott a kastélyban mielőtt idetűntünk. Most meg ez a baljós csend, vagyis még az sem mert hallok mindent ami odakint zajlik és nem igazán kedvező ránk nézve. Mégis azt hiszem mondhatom azt, hogy ez még mindig jobb mint bezárva lenni egy belül kilincs nélküli, rácsos ablakkal ellátott szobában. Igaz itt is be vagyok most zárva, de ez más mert egyrészt önként léptem be és bármikor kimehetek, feltéve ha azok akik minket keresnek eltűnnek a fenébe. Casey tartja bennem a lelket és ha azzal megy neki, hogy fogdos, hát istenem, történt már rosszabb is. *
-Bőven elég ha nem mehetsz ki, elhiheted.
*Nekem elég volt annyi, most szeretném már úgy élni az életemet ahogy nekem jó. Az egészben talán nem is az a legborzasztóbb, hogy ennyi mindennel kell megküzdenem, hanem az, hogy mindezt egyedül, mármint, hogy azok nélkül akikre az ember ilyen helyzetekben számítana. A szülők, ugye?! Pont ők mondtak le rólam, ez a legfájdalmasabb. Casey mégsem pótolhatja őket bármennyire is együtt érez velem, mert hasonló cipőben jár mint én és megértőbb, nem ugyanaz. Vele azonban még a fura helyzet ellenére is normálisnak érzem magam és ez jelenleg az egész világot jelenti a számomra. Casey egy kissé, hogy is mondjam, szabatos. Laza. Rámenős és picit el van telve magától. Mondjuk van mire, de azért lehetne szerényebb is, mégis az egész viselkedése megmosolyogtat. *
-Az elmúlt egy évben nem nagyon.
*Amikor a prof elhozott magával, épp csak egy percre néztem tükörbe de csak az arcomat, hogy lássam mennyire vagyok nyúzott a bentléttől, nem tudom, hogy az elmúlt időben amit bent töltöttem mennyire változott a világ és mennyire a srácok ízlése, korábban rengeteget mozogtam hiszen pompon lány voltam, mostanában ez is kimaradt. Azért jó tudni, hogy még mindig dögös vagyok. Felnevetek a megjegyzésén és hiába figyelmeztet, hagyom, hogy végigsimítson a karomon, hogy megborzongjak tőle és abszolút nem érdekel, hogy a testem mennyire hirdeti önnön szexualitását. Mindez azonban nem tart sokáig, mert a hangok újra betolakodnak a fejembe és már a fal másik oldalán hallom a suttogásokat. Egészen Casey-hez bújok és átölelem a nyakát, úgy súgom a fülébe azt amit hallok, hogy itt vannak és rólunk beszélnek.*
-Tudják, hogy itt vagyunk….azt hiszem. Minden mutánst begyűjtenek……mert valami fertőzés van…..valami olyasmiről beszélnek…..sok éve már. Casey az lehetetlen.
*Az egész annyira zavaros, a felét sem fogom fel annak amiről beszélnek, de azt igen, hogy nem ússzuk meg ha megtalálnak minket és mindez már évek óta így zajlik. Pedig az nem lehet, hiszen tegnap még nem volt ilyen semmi, sőt, fél órával ezelőtt sem. Akkor meg hogy lehet? Talán néhány perc is eltelik míg észreveszem, hogy nem hallok semmit, a léptek eltávolodtak és már nem beszélnek, de félek kinézni a rejtekhelyünkről.*
-Azt hiszem elmentek, de nem vagyok benne biztos. *Súgom még mindig egészen közelről Casey fülébe, még az ajkaim is hozzáérnek a füléhez.*

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Dakota & Casey

Nem akarom én, hogy úgy tűnjön, engem csak a teste érdekel, nem szokásom a lányokat szexuális játékszerként kezelni, de ha már beindított bennem valamit, akkor igen nehéz visszafogni magamat, és elvonatkoztatni, úgy tenni, mintha nem is érdekelnének azok a csodálatos halmok bimbókkal, vagy éppen nem vágynék felfedezni az apró kagylócskák mélyét a lába között. Csak éppen a sötét, komor fellegek ránk törnek, és ez most nem az a helyzet, amiben a spontán vágy kedvéért elkezdjük leszaggatni egymásról, no meg magunkról a ruhát. Előbb valami biztonságos menedékbe kell vonulnunk, az információval, hogy egyátalán mi a fészkes fene történhetett.
 - A szemetek... Tudod Dakota, sajnállak, és nem is értem, hogy miért ennyire idióta a világ, hogy így kezel minket. Nekem szerencsém volt, de a gyerekkori legjobb barátomat nyolc évre elvitték, és szintén fogvatartották. Szerencsére ő gyógyszereket nem kapott, de az sem különösebben jó, ha csak rabságban kezelik. – Csóválom a fejemet, szegény hiheti azt, hogy ez egy lázálom, ha csak ma hozták ki, és máris belecsöppen valami szörnyűbe. Jó, azért én itt vagyok, és megpróbálom benedvesíteni, izé feldobni a napját, de ettől még nem a legjobbak a kilátásai. Meg sem fordul a fejemben, hogy éppen azzal okozok jót, hogy itt letámadom, vagy könyékig nyúlnék a bugyijába, de kétségkívül jól reagálja le a dolgokat, igazi szőke bombázó, akinek minden mozdulatától majd’ elsülök, még a csókja is olyan, mint aki tudja, hogy ez lesz az utolsó napja. Hűha, remélem nincs igaza ezzel a gondolatmenettel. Próbálom nyugtatgatni, még ha ösztönösen is mindig érdekes helyekre téved a kezem, most éppen csak a hátára, amelytől csak centikre van a szőke hajzuhatag, amelybe jó lenne beletúrni, meghúzkodni.
 - Nagyon. Nem néztél még tükörbe? – Kérdezem halvány, és halk nevetéssel, végigsimítva most a karján is, hogy szándékosan féken tartsam magamat. Majd legyintek. – Ne kísérts, mert még itt halunk meg egymás karjaiban, kielégülten, de ostobán. Előbb csak tudjuk meg, hogy mi a helyzet, aztán kiderül, hogy mennyire lehetek rámenős. – Mégis odavonom magamhoz, hogy erőt öntsek belé, mert nagyon ráfér. Kizárom tudatomból a csúcsosan meredező mellbimbókat, amelyek vélhetően most teljesen hozzámérnek, és próbálunk hallgatózni. Nekem nem sikerül.
 - Semmi sem hallok. – Rázom meg a fejemet, remélem, hogy a kintiek előbb utóbb továbbállnak, feltételezve, hogy mutánsok lévén köddé váltunk, vagy bármilyen más módon oldottuk meg pánikszoba helyett. Hátha nem tudnak a helyről. Jó lenne, ha lenne egy szusszanásnyi időnk, mielőtt kitaláljuk, hogy mi is legyen.

hello blondie|| Up || ©redit