New York

Tárgy: New York Hétf. 5 Okt. - 19:37

First topic message reminder :

New York

New York teljesen kihalt, sok épület romokban, lakókat nem igen lelni. Az embereket kitelepítették, maximum bujkáló mutánsok, vagy veszett mutánsok bukkanhatnak fel elvétve, de előbbiek elég bizalmatlanok, hogy ne köszönjenek rá ismeretleneknek, főleg olyanoknak, akik még rendezett külsővel rendelkeznek.

Tárgy: Re: New York Hétf. 28 Dec. - 6:07

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Az már nem jó ha Ms. Kayla aki tisztára olyan mint egy jedi azzal az elme trükkel, fél. Én is félek, de egy férfinak kimutatnia a félelmét olyan mint rózsaszín, bolyhos pizsamában végiglejteni a Time Square-en. Tisztára ciki. Igaza van, nem tudjuk mi a jó fene történt itt és miért üldözik az olyanokat mint ő, mi az a fertőzöttség amiről beszéltek és miért kellett lelőni azt az embert. Az egész kissé futurisztikus, mintha beültettek volna minket egy időgépbe és olyan világba kerültünk volna ami….párhuzamos dimenzió? Frászkarika, sok kérdést felvet de nem fogok ezen most agyalni mert a bőrünk a tét és kettőnk közül Ms. Kaylának vigyáznivaló bőre van. főleg a popóján. Oké, abbahagyom még gondolatban is a szexet, ha neki az kell, hogy komolyan viselkedjek, megkapja csak nekem lesz irtózatosan nehéz. *
-Tudom, hogy semmi sincs rendben, azért játszom el mert úgy könnyebb, de attól még tudom, hogy semmi sincs rendben.
*Én is sóhajtok, és én is remélek csak épp mást mint ő. Ezzel elmagyaráztam, hogy mindent értek és felfogtam, nem azért poénkodom mert hülye vagyok és felelőtlen, hanem mert nem vagyok annyira ideges. Most pedig tiszta fejre van szükség, értem én, teszem is a dolgom, de amikor légyölő mordályt ad a kezembe azért kiakadok. Meg azért is kiakadtam mert bántani akarták és nem tudtam miért, de ez az egész alapjaiban nem jó és érthetetlen és egyre csak Durya jár a fejemben, mert ő meg otthon maradt Jonathannal és nem tudom mi van velük, hogy tudják-e mi történt, hogy őket eddig békén hagyták-e. Szóval a fejem tele van Duryával, és ha innen kikecmeregtünk akkor ő lesz az első akit látni akarok, épen és egészségesen.*
-Óvatos vagyok így is. Durya most az egyetlen gondolatom és félelmem, annál, hogy vele történt valami csak az nagyobb, hogy folyik a nyakamból a vér és nem tudok neki segíteni.
*Most az egyszer komolyan nézek rá, egy pillanatra hagyom a félelmeimet felvillanni, nekem ő a világom ezt tudnia kell, de attól még Ms. Kaylát sem feledem. Lehet, hogy ő többet tud arról ami itt történt vagy legalábbis vannak sejtései, ötletei én még találgatni sem tudok ezen a téren, de hiába minden poén és őrült megjegyzés, és hiába ő a jedi és nem én, még lehetek Han Solo. Meg fogom védeni. A kocsihoz érve újabb kérdések reppennek fel a fejemben, első reakcióm az, hogy Jonathan mit fog szólni miatta, de persze a lelkem mélyén tudom, hogy pont le fogja szarni. Vagy azért mert van ennél rosszabb is vagy azért mert, és ezt az eshetőséget fel sem akarom vetni, mert már neki úgy is mindegy. Ms. Kayla megjegyzése inkább reménytelibb semmint tudatos.*
-Most örülnék annak ha biztosan tudnám, hogy ki fog térni a hitéből.
*Ez az egész egyre jobban beleeszi magát a gondolataim közé, reménykedem, mert van miért, kell, hogy legyen miért. Csak azt mondom amit érzek mikor meglátom az autót és tudatosul bennem, hogy használhatatlan, de nem gondolom komolyan, Ms. Kayla azonban úgy tűnik igen s ezért bambán nézek rá. A szemöldökeim megugranak és csak nézem őt mint aki nem érti milyen nyelven beszél.*
-Na az lenne csak igazán….szent szar! Na jó, tisztázzunk valamit. Sok mindent elhiszek, ezt a….jedis dolgot is, de az időutazás, na az már tényleg nekem is sok.
*Tessék, ilyen amikor félek és nem poénkodom. Őt is féltem, nem kétséges, nekem ez az egész annyira fura. Ő minden bizonnyal több mindent látott már mint én, de ahogy elnézem még neki is meredek ez az idő dolog, bár ha jobban belegondolok és hiszek a szemeimnek, akkor még igaz is lehet, csak épp az agyam már nem képes több mindent felfogni. Megpuszilom a kezét amivel eddig szorongatott és próbálok férfihoz illő bátorító pillantást vetni rá, aztán odébb állok, hogy jó autót találjak.*
-Az leszek, nem szabadulsz tőlem Ms. Kayla.
*Nem megyek messzire, a környező kocsikat nézem meg és próbálgatom, bár azokhoz nincs kulcs ugye, de ez az apró hiány nem hátráltat nagyon. Csak pár vezetéket kell összekötnöm és kész….lenne, ha működne. működnie kellene, de nem megy, egyik kocsi sem jó. Akkor viszont eszembe jut valami és visszamegyek Ms. Kaylához, ha még mindig a kocsiban ül reménytelenül, behajolok hozzá és az arcára adok egy puszit még a vigyorgásom előtt. *
-Az a két fószer csak idejött valamivel. Itt maradsz és megvársz a műszerfal alá bújva vagy szaladsz velem, hogy megelőzzük őket? Most a déli kapunál vagyunk, a keleti van a legközelebb, meg kell próbálnunk.

♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ ©

Tárgy: Re: New York Vas. 27 Dec. - 9:46

[Coney Island-i vidámpark]

Nathan & Serena

- Remélem... - talán tényleg buta reakció, de mégis csak ijesztőnek tűnik az, hogy netán valaki kilesett minket. Ez a mi közös élményünk, másnak nem szabadott látnia, de persze teljesen jogos amúgy sem ez most a legnagyobb gondunk, hanem hogy mi van a világgal, mi ez a változás és hogy mi történt és ki csinálta, ha egyáltalán csinálta valaki. Annyira viszont tényleg nem vagyok naiv, hogy ne legyek tisztában azzal, hogy miért akar a lakására menni. Tudom, hogy mivel foglalkozik mondhatni, evidens, hogy nem a kedvenc alvós párnája hiányzik neki annyira, vagy mondjuk a kedvenc bögréje, amiről a reggeli kávét szokta inni.
- Jól van, nem csak fegyver, sok hasznos holmi. - elmosolyodom, bármennyire is kellemetlen ez az egész helyzet és ijesztő is, de mégis megy, mert magyarázkodik. Nem akarom, hogy magyarázkodnia kelljen nekem, vagy kényelmetlenül érezze magát azért, ami. Tudom, hogy mivel foglalkozik és az életéről is már tudok sok mindent megtudtam, nem kell előttem úgy tennie, mintha valami átlag jó fiú lenne, mert nem az, és engem ez cseppet sem zavar, ahogyan eddig sem zavart. Ha gondot jelentene, hogy vannak fegyverei, hát nem mentem volna el vele randizni... kétszer.
- Hogy mi? - persze valahogy automatikusan moccanok és fordulok hátra egy leheletnyit. Éppen csak alig menet közben, de nem állok meg. A kutyát is csak félszemmel látom, ha nem akadályoz meg a mozdulatban egyáltalán, hogy hátranézzek. Azért érthető, hogy tudni akarom miért is nem szabad hátra néznem, főleg hogy a hangja nyugodt... valahogy túl nyugodt, a kérdése pedig egyértelműen nem jó híreket sejtet..
- Igen, képes vagyok rá. - bólintok, bár nem olyan nyugodt a hangom, mint amilyen az övé, ha sikerült megnéznem a csapzott állatot, ha nem. Érthető, nem valami megnyugtató az egész helyzet, nem hogy még valami egyéb fenyegetés is legyen a nyomunkban.
- Szóval egy kutya... és éhes és ez nem jó hír. Azt akarod, hogy fussunk és amikor támad engedjem át? - nem vagyok x-men és az összeszokott akciókban sem jeleskedem, de ha muszáj akkor nem sok választásunk van és meg kell tennem. A taktikai támadások az övéi, én nem vagyok ilyesmiben gyakorlott, de ha azt mondja meg kell próbálni, akkor meg kell próbálni. Bár már látszik a távolban a kijárat, de az sem biztos, hogy a kutya értékeli, ha csak úgy elmegyünk. Annyit legalábbis abból a fél pillantásból is jól láttam, hogy éhes és ha éhes, akkor nem valószínű, hogy gondolkodik, hogy mi ketten vagyunk, főleg hogy neki vannak erős fogai, amikkel harapni tud.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: New York Csüt. 24 Dec. - 10:02

[Central park]

Rashid & Kayla

Nem akarom lekorholni, szeretem a humorát és szeretem azt is, ahogyan az élethez áll, hiszen pont ezzel sikerült elérnie, hogy eljöjjek vele, hogy jól akarjam érezni magamat végre egy kicsit, de most még sem érzem úgy, hogy ennek helye lenne itt. Félek, hogy csak elvonja a figyelmünket és ez még nehézségeket okozhat a későbbiekben, főleg amíg nem tudjuk, hogy mi folyik itt, vagy hogy mi történt, ami miatt így néz ki minden és ami miatt a mutánsokat veszélyesnek vélik. Félek... de ezt nem szabad máris kimutatnom, túl sok lehetőség van a fejemben, amikből egyik sem hangzik valami jól első átgondolásra.
- Akkor jó és... - habozok, de tényleg nem akarom, hogy máris azt lássa kijön belőlem valamiféle riasztó hárpia, mert nem vagyok az, de ez a helyzet akkor is félelmetes most és épp e miatt nagyon óvatosnak és átgondoltnak kell lennünk.- Nem tudjuk mi folyik itt és nagyon óvatosnak kell lennünk tudod igaz? Most nem... játszhatod el azt, hogy minden rendben van és... - csak sóhajtok egyet, de remélem, hogy ebből is érti, hiszen látta. Azok a katonák nem barátkozni akartak és nem csak javasolták azt, hogy menjünk velük, kényszerítettek volna, ha nem tesszük, azért volt a bilincs is, pedig nem tettem semmit sem. Attól tartok, ha látványosan ellenálltunk volna, akkor akár komolyabb következményei is lettek volna... azt hiszem le is lőttek volna habozás nélkül. Láthatóan féltek tőlem és ez nem jó ómen. Az az ember, aki fél sokkal több mindenre képes, mint aki higgadt és gondolkodás nélkül meg is teszi, ami a védelmére szolgál. Remélem, hogy a röpke csók is megmutatja neki, hogy nem a kedvét akarom szegni, csak ez egyszer muszáj lesz kicsit komolyabbra venni a figurát, mert a helyzet akárhogy is, de nagyon komoly.
- Ilyesmit ne is mondj! Inkább félj előre, akkor sokkal óvatosabb leszel, mint egyébként. - igen én már csak a felvetéstől is megriadok, amikor a nyakából folyó vérről beszél. Láttam már sok mindent és nem akarom újra átélni ezeket. Láttam Stryker bázisát, jártam ott, tudom, hogy mit tettek Logannel, mert elhitettem vele, hogy meghaltam. Tudom mit akartak tenni Emmával. Úgy zárták be a többiekkel együtt, mint valami állatot, ketrecbe. Rettenetes dolgok vannak, amikről Rashidnak fogalma sincsen, ahogy rólam sem, ahogyan arról sem, hogy mit rejt a világ a háttérben, vagy maximum majd most kezdi el kapiskálni, hogy mi is zajlik, amiről sejtelme sem volt eddig. Az a nagyobb baj, hogy ami most történik, arról nekem sincs fogalmam és így még sokkal nehezebb ez az egész. A tudatlanság mindig sokkal félelmetesebb, mint ha tudod, hogy mi ellen kell védekezned.
A kocsi persze rettenetesen néz ki, mintha tényleg itt állna hosszú évek óta, nem csak mintha nem rég törték volna be és a többi is a környéken mind pontosan ugyanolyan rettenetes állapotban van. Nem csak a park volt rémes, a fák a környezhet, hanem minden. Úgy néz ki az egész környék, mintha évek óta nem járt volna erre senki sem, az sem biztos, hogy a kocsit nem az időjárás tette tönkre emberek helyett.
- Igen... talán... - nem tudok megszólalni, mert nem tudom, hogy egyáltalán Jonathan meg fogja-e látni ezt, hogy egyáltalán... bármilyen rosszul hangzik is, de megtaláljuk-e. Van egy olyan rossz érzésem, hogy nem lesz ott a birtokán és ha Durya sem... akkor nem tudom, hogy mi lesz és hogy Rashid mennyire akad majd ki.
- Mi van, ha tényleg évek óta itt áll? - lehetséges lenne? Lehetséges, hogy erről van szó, hogy az idővel történt valami? Mi van akkor, ha tényleg ez a helyzet? Mi van, ha tényleg... valami... a jövőbe kerültünk? Vannak olyan képességek, amik képesek erre. Én még nem láttam ilyesmit személyesen, de attól még lehetséges. - Csak légy nagyon... nagyon óvatos! - aggodalomtól reszket a hangom, ahogy egy pillanatra még megszorítom a kezét, csak aztán engedem el és ülök be a kocsiba, hogy megpróbáljam újra és újra, de a kocsi csak köhög és küszködik, nem változik semmi sem, hiába próbálkozom. Reménykedem benne, hogy ő talál egy olyan kocsit, ami nem ilyen lesz, ami majd működik és használható. Bár úgy lenne!

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Szer. 23 Dec. - 15:56

[Coney Island-i Vidámpark]

Serena & Nathan

- Nem hiszem, hogy ilyen beállítottságú lenne - ingatom a fejem halvány mosollyal Serena fennakadásán. Persze értem, mire gondol, engem se tölt boldoggá a tény, hogy abban a helyzetben kileshet valaki. De nem hinném, hogy erre megy ki a játék. Akkor nem fedné fel magát az illető egy ilyen brutális játékkal, mint amibe csöppentünk. Ezenkívül pedig... azt hiszem, az lenne a legkisebb gondunk mos,t hogy valaki netán perverz módon kilesett minket. Sokkal jobban érdekel, hogy mire megy ki a játék, és miért mi vagyunk a kísérleti nyulak?
- Fegyver, igen - bólintok egy sóhaj kíséretében, miközben kifelé indulunk. Szeretnék mihamarabb a lakásomhoz érni, de legfőképp szeretnék mihamarabb kikerülni ebből a különös bűvkörből, ami olyan, mintha legalább tíz-húsz évet töltöttünk volna az alagútban.
- És néhány egyéb hasznos dolog. Pénz, gyógyszer, hasonlók - toldom még korábbi szavaim, nehogy azt higgye, csak a fegyvereim vonzanak. Pedig nem bánnám, ha nálam lenne. De ha valamilyen zakkant szórakozik velünk, lehet, hogy jobb, ha eltűnünk egy időre. Ehhez pedig kell más is, mint néhány stukker.
Most nincs se tömeg, nem is nézelődünk, ráadásul a tempó is sietősebb, még is úgy érzem, sokkal lassabban haladunk, vagy a hely lett sokkal nagyobb. És ez az érzet csak erősödik, ahogy a folyamatos hátrapillantgatás közben egy kutyát pillantok meg. Elveszettnek tűnik, kiéhezettnek, mint akinek jó ideje nem viselik gondját. És sajnos ezek az ebek a legveszélyesebbek. Hisz jó ideje önerőből kénytelenek fennmaradni, látszólag kevés sikerrel.
- Na ne... - fújtatok egyet dühösen. Sose bántanék állatokat. Ugyanakkor nem biztos, hogy a kutya is osztozik ebben velem.
- Ne nézz hátra, és nehogy elkezdj rohanni - suttogom nyugodtan Serena-nak. Persze nem állunk meg, de a hirtelen tempóváltás talán a jelenleginél is jobban felingerli a kutyát.
- Ugye képes vagy arra, hogy érintéssel mindketten átengedők legyünk?
Ha esetleg a kutya támadna, a legjobb lenne, ha meglepnénk. Ha átharap rajtunk, ha nem tud megfogni, talán meglepődik annyira, hogy lelépjünk, vagy változzon a hozzáállása.
- Egy rosszkedvű kutya méreget minket, és nem tűnik jóllakottnak. Ha futni kezdünk, biztos támad, és bármilyen sovány is, tuti gyors. Én viszont nem vagyok hajlandó egy szerencsétlen jószágot bántani - magyarázom, ha esetleg Serena továbbra sem lesett volna hátra. Csak hogy tudja, mi is történik valójában.
Hol van már a kijárat?

Tárgy: Re: New York Hétf. 21 Dec. - 17:58

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Értetlenül nézek rá aztán rájövök mi baja, de elég nehezen. Engem a humorom segít k mindig a bajból, egyféle menekülő út, hogy ne zavarodjak bele a káoszba vagy épp ne figyeljek annyira a fenyegetésre, hogy még megőrizzem a hideg fejem. De tényleg, nem ellenkeznék mint egy rossz gyerek ám a kis pisztoly elvész a nagy kezemben, a tárat is két ujjal ellenőrzöm mint egy nő aki épp manikűröztetett. Nem mondom amíg kamaszodtam egész jól elfért volna a kezemben és volt is szerencsém megismerni az ilyen kis marokmordályokat, de azóta igencsak megnőttem. Ennek szól az értetlenkedés és nem annak, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudom használni. Meg persze mert nem érti a viccet, nehezen de leesik a cent, a jelen helyzet nem igazán kívánja meg a vigyorcsalogató szavaimat, ám a legtöbb alkalommal nem direkt csinálom, nem agyalok azon, hogy mit mondjak és milyen poén illik épp a helyzethez, csípőből jön. Sosem lőttem még senkire, az én próbálkozásaim kimerültek a konzervdobozok hatástalanításában, nem tudom, hogy menne-e, bár az eddigi komolyságot tekintve talán lábon lőnék valakit ha kell. Ezt persze nem mondom meg Ms. Kaylának, a kis hangyalövővel is ugyanezt cselekedném, akkor meg nem mindegy?*
-Tudom, hogy lehet, hogy használni is kell.
*Ja, rábólintok. Még nem tudjuk mi a fene történt, de az biztos, hogy itt nem kímélnek senkit, azt a fickót is csak úgy hipp hopp lelőtték, ránk meg fegyvert fogtak és ha jól vettem ki a szavaikból, itt a mutánsokkal van gond, Ms. Kayla pedig az. Ez a szó azért böki a csőrömet, mert eddig holmi retardált, testileg fogyatékos emberre gondoltam volna, Ms. Kayla pedig még nagyon durván sem mondható annak. Ja persze Jamie is emlegette ezt, ő is rendben van testileg meg agyilag is, gondolom akkor ez valami genetikai dolog lehet és a képességekre gyúr rá. Tisztára mint a Superman. Naná, hogy tetszik és sokkal szexisebb mint Clark Kent, gyanítom, hogy nem minden szuper képességű ember ilyen szép és kedves, vannak azért olyanok is akik átálltak a sötét oldalra, de én szerencsés vagyok. Azt nem tudom, hogy a csókot ezért kapom, végül is nekem mindegy, a lényeg, hogy most nem én kezdeményeztem, de a fenébe is, nem számítottam rá és meglepődöttségemben nem is tudtam viszonozni. Épp csak egy kis csücsörítésre volt időm, az meg lássuk be, ha akár meg is halhatunk, nem elég. Már kapnék is utána, hogy magamhoz húzzam, de egyrészt megszökik a drágám, másrészt azok az idióta barmok a végén még utolérnek és nem tudhatjuk, hogy hányan vannak a közelben és mekkorát tudnak ordítani, az is lehet, hogy van náluk másik adóvevő vagy síp mint a rendőröknél. Loholok mellette, bár nekem nem kell annyira sietnem, jó nagyokat tudok lépni, ha nem fognám vissza magam úgy néznék ki Ms. Kayla mellett mint a hétmérföldes csizmás óriás.*
-De aggódom, főleg azért mert nem tudom mi a rák van, de most komolyan hogy néznék ki ha a körmömet rágnám miközben remegek mint a kocsonya? Bíznál bennem Ms. Kayla?De majd félek akkor ha a vérem folyik a nyakamból vagy nem találom meg Duryát.
*Ez most az elsődleges szempont. Tudnom kell mi van vele, hogy oda is betörtek-e a katonák vagy csak az utcákon grasszálnak. Az is lehet, hogy a rádióban már bemondtak valamit, de fel nem foghatom, hogyan történhetett ennyi minden az alatt az idő alatt míg a háztól a parkig eljutottunk. Még ha úgy vezettem volna mint egy nyugdíjas csiga, akkor sem szállhat meg a katonaság egy egész várost, pláne New Yorkot, a furcsán megváltozott környezet pedig bogarat ültet a fülembe és ott kotorászik és súgja, hogy ez nem tíz perc alatt történt. De akkor meg hogy a fenébe?*
-Okéokéoké, nem humorizálok.
*Paff. Hát ezt is megértük, egy nyikkanás sem. Pedig eddig is komolyan vettem a dolgokat, elért a tudatomig, hogy itt valami nagyon gennyes dolog történt, de attól jobb lett volna ha rinyálok? A kocsi felé való nagy rohanásban még kételkedem, de aztán meglátom a terepjárót és nyitva marad a szám. Ott áll ahol hagytuk, de tökre koszos és elhasznált, mintha évek óta ott állt volna. A környék pedig szintén szellemváros filinget áraszt magából. Elérjük az autót, megállok előtte, a puskát hanyagul a vállamra támasztom mint földműves parasztember a kapát, s csak nézem a kitört szélvédőt, a megkarcolt kasznit, a sérült fényszórókat és az esőáztatta, többször kiszáradt, repedezett bőrüléseket.*
-Aztakurva…..Jonathan ki fog térni a hitéből.
*Nem finomkodok, most nem. Kinyitom a vezető oldali ajtót, lesöpröm az ülést és beülök. a puskát a combjaimra fektetem keresztben és megpróbálom a kulccsal beindítani, ami éppolyan fényes és újszerű mint volt amikor zsebre vágtam. Többször is megpróbálom de csak köhög és nyöszörög mint egy tüdőbajos vénember.*
-Ez nem fog menni. Szerintem az akkunak annyi. Olyan mintha évek óta itt állna. Úgy harminc éve.
*Ms. Kaylára nézek, ő vajon mit szól mindehhez, majd körbe másik kocsi után kutatva. nem emlékszem, hogy milyen autók álltak a parkolóban mikor megérkeztünk, de van itt néhány hasonló állapotban mint a miénk. Talán érdemes lenne mindet megpróbálni hátha szerencsénk lesz, de őszintén nem hiszek benne.*
- Próbálgasd még Ms. Kayla én megnézem a többit, hátha.
*Mondom majd a kulcsot benne hagyva kiszállok a kocsiból és a mellettünk lévő, több ujjnyi vastag szürke porréteg alatt valaha kék Bentley felé kutyagolok puskával a kezemben.*

♫ Dallam ♫[/color] ϟ Aktuális viselet ϟ ©

Tárgy: Re: New York Vas. 20 Dec. - 12:11

[Coney Island-i vidámpark]

Nathan & Serena

- Tudom és pont ezért tűnik teljes képtelenségnek. - hiszen mégis hogyan történhetett meg ilyesmi egyáltalán? Halvány sejtésem sincs róla és még mindig nem értem, hogyan mehetett tönkre így az egész hely az alatt, hogy odabent voltunk. Nem volt érezhető változás, és mire kijöttünk minden más lett. Talán már odabent is, csak ott esetleg még nem vettük észre a sötét miatt? Magam sem tudom, de hogy meglepő az egész annyi holt biztos és persze ijesztő is, ezért esik jól, hogy magához húz egy kicsit legalább. Ő más közegből jött, én csak egy tanár vagyok és nem igazán tudom feltétlenül jól kezelni az ilyen értelmezhetetlen és kétes helyzeteket.
- De hát ki tudta, hogy ide jövünk és... Jó ég, ha tudta láthatott... tudhatta... - jól van, nem kell átmenni teljes pánikolásba, legalábbis próbálkozom, de ha valaki erre készült, hogy mire kijövünk... Mi van akkor, ha azt is tudta, hogy bent vagyunk? Na jó, azért csak nem erről van szó, hogy valaki megfigyel, vagy belemászott a fejünkbe... az azért tényleg durva lenne, bár a helyzet így is az.
- Reméljük, hogy feloldódik. - nem akarok arra gondolni, mi van ha nem és így marad, mert akkor biztos hogy valami nagyon durva dolog történt és akkor mi lesz? Valahogy meg kell majd oldani, de még azt se tudjuk, hogy mi történt, úgy azért megoldást keresni is nehezebb. Megrezzenek, amikor meghallom a zörrenést és gyorsítok a lépteimen, amikor elindulunk. Az biztos, hogy jó lenne innen minél előbb eltűnni. Mi van, ha valaki tényleg figyel minket? Én annyit azért nem nézek hátra, kettőnk közül nem én vagyok ilyesmire kiképezve. Nem véletlenül nem vagyok X-men, nem vagyok egy harcos alkat, sosem voltam az.
- Hasznos dolog... fegyver igaz? Nem fogok megijedni, ha kimondod. - valami kezdetleges és béna mosolyt fabrikálok az arcomra, jobb nem megy, de hát most ez is valami. Annyi szent, hogy nem vagyok jól, de ettől még tudom, hogy fegyverről van szó és nem pedig mondjuk a mikrója hiányzik neki, vagy a tv távirányító. És a fenébe is, ha tényleg valami gond van, akkor még hasznos is lehet, én ugyanis bár át tudom engedni magamon a golyót, de ha nem veszem észre... nem vagyok sebezhetetlen. Szóval hátra nem igen nézek. Nathan viszont kiszúrhat mögöttünk valamit, valószínűleg a zaj is tőle származott. Egy kutya, méretes németjuhász jellegű, de piszkos és vékony, és épp e miatt érthető módon nem is tűnik valami kedves jószágnak. A szőrzete csomókban össze van állva, ki tudja, hogy mitől és óvatosan közelít, a fogai szinte villanó fehér agyarakként az ínye felett kifeszítve, esélyes, hogy nem barátkozni akar.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: New York Pént. 18 Dec. - 14:29

[Central park]

Rashid & Kayla

Meg kell értetnem vele, hogy most az egyszer tényleg nem a vicceknek van itt a helye, ez nagyon is komoly és hiába ő a férfi, talán most én tudok többet tenni úgy, hogy ne legyen belőle komoly baj, legalábbis nagyon remélem, hogy el tudunk tűnni innen, mert most azt kell bármi áron. Ha a két katona szétválasztana minket annak nem tudom, hogy milyen következményei lennének, főleg, hogy érezhetően valami nagy baj van a világban.
Látom én azt is az arcán, ahogyan megrökönyödik attól, hogy a kezébe adom a pisztolyt, és talán igaza van, talán fordítva lenne jobb... magam sem tudom hirtelen. Próbálok magamra találni, nem biztos, hogy most minden döntésem tökéletes, sőt.
- Rashid ez most... jól van. - csak megrázom a fejemet és gyorsan eszközölök egy cserét. A kezébe nyomom a nagyobbat, ha az jobb lesz nála, jó nekem a pisztoly is, csak nagyon remélem, hogy ha lőni kell vele, akkor nem habozik majd, hanem tudja, hogy muszáj lesz megtennie. - De tudod, hogy... lehet, hogy használni is kell igaz? - hiába viccel még sem tudok most igazán mosolyogni, ide-oda a szexisség és a puska kérdés. Most ez az egész komoly, szó szerint életveszélyes a helyzet, nem viccelhetjük csak el úgy, mert ő most azt hiszi, hogy vicces egy puska nálam. Az csak a meglepő, hogy nem megijed tőlem, hanem még ez is tetszik neki. Rashid egy kincs, egy csókot kap is, egy röpkét, de most többet nem, ennyire futja csak az időnkből, ha több katona jönne nem tudom mindet elrendezni, annyira én se vagyok különleges, arra maximum a húgom lenne képes.
- De ennek most nincs itt az ideje. Te nem... aggódsz? - sietek mellette, de ennyi még belefér. Nem értem őt. Persze j, hogy ilyen laza és nyugodt, rám is jobban hat, de hogy ilyen nagyon félvállról vegye az egészet, az azért mégis csak nagyon meglepő és én még mindig nem fogtam fel, hogy tudja ilyen lazán kezelni, mintha fel sem fogná, hogy mi folyik itt. Persze én sem tudom, hogy pontosan mi történik, de az biztos, hogy nagy a baj és pont e miatt nem tudok olyan könnyedén továbblendülni azon, ami történt, ami történik.
- Hazamegyünk, keresünk egy kocsit, de nagyon óvatosnak kell lennünk. - nem, most nem hatok rá másképp, csak a tekintetemmel kérem, hogy értse meg és próbáljon akár csak egy kicsit komolyabban állni ehhez az egészhez. Szóval irány a parkoló, ahol a kocsit hagytuk. Hátha ott lesz még, bár persze igaza van, hogy nem sok esély van rá. De mégis csodák csodájára a kocsi ott van, messziről már látszik, de jó állapotban nincs. Innen mindent még nem látni, de régi és koszos, poros, talán még mintha az üveg se lenne jó állapotban...

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Pént. 18 Dec. - 14:17

[Coney Island-i Vidámpark]

Serena & Nathan

- Olyan sokáig? Ez nem egy-két hónap munkája Serena. Ehhez évek kellenek - merítem az ujjam az egyik rozsdaette lyukba. Nem, nincs olyan korrodálószer, ami ekkora területet így lenne le ennyi idő alatt. Mert bármennyire is egymásba feledkeztünk, max fél óra lehetett az egész, nem több. Tehát heccnek nem nevezhetjük, még csak beugratásnak sem. Ahhoz túl bonyolult lenne az egész, és ráadásul... a zsigereim is azt súgják, itt ennél nagyobb gond van. Nem csak egy ócska vicc, ez valami sokkal rosszabb annál.
- Közvetlen ellenségeim nekem sincsenek. De talán épp elég, hogy mások vagyunk - vonom meg a vállam, de aztán csak magamhoz vonom kicsit Serena-t. Nem mintha újra akarnám kezdeni a benti mókát, inkább csak mert érzem, mennyire meg van ijedve, érzem, miként szorítja a kezem, mennyire bizonytalanul cseng a hangja. És bár a vigasz lenne a legjobb talán most, nem vagyok képes arra, hogy édes dolgokat susogjak, mikor magam is bizonytalan vagyok a helyzetben.
- Menjünk... Talán a parktól távolodva feloldódik ez a különös kép. Ha meg nem... - sóhajtok fel kissé talán tehetetlenül, ám mielőtt folytathatnám a csendet valami hétköznapi, még is a pillanatnyi állapothoz képest durva hang töri meg. Mint mikor egy fémdoboz odébb gurul, vagy inkább odébb rúgják. Tehát nem vagyunk egyedül, hisz se szél se más nem borzongatta a levegőt, amire foghatnánk a dolgot.
- Szívesen visszatérnék a lakásomra. Ott van néhány... hasznos dolog - javítom gyorsan magam, mielőtt még inkább a frászt hoznám Serena-ra. Pedig sejtheti, fegyvert akartam mondani. Mert egy ideje szaladgál a tarkómon az érzés, hogy szükségem lenne rá. Ennek pedig muszáj hinném. Így hát megindulok a kijárat felé, még mindig fogva Serena kezét, aki vélhetően ütemesen tartja majd a tempót. Persze menet közben újra és újra hátrapillantok, hegyezem fülem, érzékeim. Nem szeretném, ha meglepnének.

Tárgy: Re: New York Szer. 16 Dec. - 15:26

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Igenis komolyan veszem a dolgokat csak épp a lereagálása nem megy búbánatos képpel és a szókincsem sem annyira választékos mint az angol úri házakban, hát nem is arra felé születtem az biztos. Másrészt még látok esélyt arra, hogy kidumáljam magunkat a helyzetből, vagy legalább eltereljem a két katona figyelmét és leüthetem őket, de utóbbihoz nem nagyon van kedvem, ami már önmagában is fura. Lenyugodtam kicsit de az agyam azért forog rendesen és alkot, kombinál, gondolkodik a lehetséges megoldásokon, de mire eljutok idáig, Ms. Kayla cselekszik, akár egy titkos ügynökbe oltott kobra. Mondom, hogy sietek segíteni, de a jó fenébe is jelenleg fogalmam sincs miben segíthetnék, hiszen szó szerint kézben tartja a dolgokat, nekem csak a számat kell jártatnom, de azt hiszem most ez is elég. Valamennyire eltéríti a figyelmüket vagy csak félig gondolkodnak, és ez most a mi malmunkra hajtja a ravasz tettek vizét. azért fél szemmel látom én, hogy Ms. Kayla elmosolyodik, ez jó jel, csak nem vagyunk akkora szarban mint amekkorában érzem magam nulla kiképzéssel a hátam mögött. Ő bezzeg vérprofinak tűnik, pedig eddig olyan volt mint egy szende szűz kamaszlány, már ami a pirulásait illeti. Visszavágásban pont akkorát tud ütni mint én, jó a humora, de most talán nem ezen kellene agyalnom. Jesszusom, elkalandoztam eszmeileg. Épp szerelmet vallok mikor leállít, a mondat utolsó harmadát el is harapom, még jó, hogy nem a nyelvemet. Aztán két ujjal bezárom a számat és eldobom a kulcsot, vagy a cipzárat, már én is összezavarodtam. Értem én miért kell csendben maradnom, ami jegyezzük meg az utókornak eléggé nehezemre esik, ha rám figyel akkora a katona megpattan mint az elengedett nyúl és ott vagyunk ahonnan elindultunk. Nem sokáig tudok ebben az állapotban maradni, gondolatban már keresgélem az eldobott kulcsot, mifenét, közben Ms. Kayla akciózik tovább, lefegyverez és megvadult bikaként nekiküldi a katonát a társának. Hogy miket ki nem talál ez a nő, eszméletlen. Én is kapok egy fegyvert, azért az elosztáson megugrik a szemöldököm, szépen felslisszol a csupasz fejtetőmre, mert Ms. Kayla a nagypuskát tartja meg, én meg megkapom a kis pisztolyt. Alig látszik ki a kezemből, a méretes tenyér és a hosszú ujjak rendesen eltakarják, úgy áll a kezemben mint egy ékszerpisztoly egy nő kezében. Kérdőn tekintek Ms. Kaylára és mutatom a tenyeremben lustán elfekvő bizsut.*
-Ez most komoly Ms. Kayla? Hát homokosnak nézek én ki? Tényleg! Nem nehéz az a mordály? Mert szívesen viszem. *Mindeközben a mi katonánk becsapódik a társába, jó kisfiú még az adóvevőt is elveszi tőle, én meg loholhatok a nőm után. Menet közben megvizsgálom a pisztolyt, diszkréten csattan a tár ki és be, a csövet is ellenőrzöm, mindezt úgy mint a filmekben a főszereplők. Értek is hozzá bár nem voltam katona sem rendőr viszont rossz környéken nőttem fel és volt, hogy a társaságom nem igazán felelt meg anyám vasárnapi ebédjéhez.* -Azt tudod, hogy mennyire szexis vagy puskával?
*És ekkor csattan el a válasz meg a csók is….álmodj királylány…..puszi a számra. Nem kényeztet el az már szent, de még mindig több mint amit eddig kaptam.*
-Előlegbe elfogadom. *Vigyorgok rá s közben dagadok a büszkeségtől. Kézen fog, én meg csak megyek amerre ő lát. Érzésem szerint vissza a kocsi felé, de nem nagyon bízom abban, hogy még mindig ott van. Nem tudom miért, de ilyen egy hülye érzésem van. Az egész park másképp néz ki olyan mintha minimum húsz év telt volna el úgy, hogy nem járt erre igazán senki. A növények túlburjánoztak, a bokrok rendezetlenek, a kis hidak pedig eléggé leromlott állapotban vannak. Mintha az emberiség kiköltözött volna a park házából. *
-Egy igazi, hosszú csók sokkal több mindenre motiválna Ms. Kayla. *Az nem igazán érdekel mi történt, a látvány önmagáért beszél és gyanítom úgy is megtudjuk, viszont kéne valami terv, hogy hazajussunk ha nincs kocsi, mert azért csók ide vagy oda, Durya a legfontosabb és ha minket katonák fogtak közre, mi lehet vele és persze Jonathannal.* -Haza kell mennünk. Mi lesz ha nincs kocsi? Igaz is, lopok egy másikat.
*Világos, ha isten nem segít, segíts magadon.*

♫ Dallam ♫[/color] ϟ Aktuális viselet ϟ ©

Tárgy: Re: New York Vas. 13 Dec. - 11:53

[Coney Island-i vidámpark]

Nathan & Serena

Szó se róla a képességemmel lehet ártani is másoknak, de nem véletlenül vagyok tanár és nem pedig X-men, hiszen nem igen lennék képes ártani bárkinek is, talán még akkor sem, ha védekezésre kényszerülök, bár persze ezt nem tudhatom, még soha sem voltam olyan komoly veszélyben, hogy ezt ki kellett volna próbálnom. Nathant pedig biztos, hogy még véletlenül se engedném el, miközben kilépünk a falon, annál sokkal fontosabbá vált nekem rövid idő alatt és nem csak azért, mert olyan őrült élvezetben volt részem vele pár perce, hogy még mindig szinte érzem, hogy reszket a lábam.
- Nem tennék ilyet, fogalmam sincs, hogy az mennyire lehet fájdalmas. - az is lehet, hogy eleve az illető azonnal meghal és kész, bár a jó ég tudja. Nem gondolkodtam még soha sem ilyesmin, vagy hogy velem mi lenne, ha bent ragadnék valahol, mert mondjuk a képességem kikapcsolna és nem működne... Nem is igen akarok ilyesmit kipróbálni. Az viszont, hogy kint mi történt tényleg furcsa és nem igazán tudom hová tenni. A bomba tényleg csak egy kósza feltételezés, aminek tudom, hogy semmi értelme sincs, mert nagyobb pusztítást végezne, de... ettől még ugyanúgy érthetetlen számomra, hogy mi a fene történt itt, főleg ilyen hirtelen.
- Igen, azt hiszem igazad van, de akkor... - nem kérdezem meg újra, hogy mi a fene lehet ez, mert ő honnan tudná? Ugyanúgy csak tippelgethet, ahogyan én is teszem, bár úgy fest, hogy neki egy fokkal jobb a helyzetfelmérése, mert én még erre se nagyon lyukadnék ki, hogy elkorrodált már minden. Annyira ledöbbentő a látvány, hogy nehéz egyáltalán csak elfogadni a tényeket, tényleg minden olyan, mintha már nagyon régen ilyen lenne.
- De hát az mégis hogyan lehetne? Nem voltunk bent olyan sokáig, ez... - furcsa, de ez már neki is egyértelmű. Nem értem, hogy mi történik és azt sem igazán, hogy hogyan. Nem nézhet ki úgy itt minden, mintha nem járt volna itt évek óta senki, de mégis úgy néz ki. Minden poros és koszos, a játékok rég nem működnek, valószínűleg áram sem igen van, és közben a dolgok rozsdásak és túlságosan nagy a csend. Őszintén szólva nem akarnék itt lenni akkor is, amikor majd besötétedik, kezd kirázni a hideg az egész helytől, amit Nathan abból is érezhet, ahogyan kissé erősebben szorítom meg a kezét, amit naná, hogy még mindig nem engedtem el.
- De miért csinálnák? Nekem nincs ellenségem, legalábbis... nem tudok róla és ez nagyon nem jó vicc, ha valaki csak heccből teszi. Menjünk... inkább. - ha tényleg valaki csinálja és a közelben van, akkor el kell tűnni innen, vagy ha nem erről van szó... Akárhogy is, de ha követ valaki és nyílt terepre érünk, akkor legalább kiszúrhatjuk. Ehhez Nathan ért, én nem igazán. Nem látom át az ilyen apró részleteket, nem erre képeztek ki, de ő talán igen. Az viszont biztos, hogy nem szívesen maradnék itt, ha az elménket befolyásolja valaki, akkor idővel csak elmúlik, ha mondjuk távolabb kerülünk tőle. Szóval már indulnék is, ha nem tartóztat, ekkor hallom meg a zörrenést nem is olyan messzire tőlünk, mintha valami konzervdoboz esett volna le, fémes csörrenés szökik felénk a távolból. Őszintén... nem akarom tudni, hogy mi a fene az.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: New York Szomb. 12 Dec. - 14:01

Hira és az apokalipszis

Leginkább úgy fest, hogy a fickó magával foglalkozik, no meg jelenleg a konzervjével és a lányt méregeti, ahogyan előtt ácsorog és szenved a vértől. A fickó ruhája sem valami elegáns egyébként, azon is vannak vérfoltok, csak már régiek és valószínűleg jó ideje oda száradtak. Piszkos is, jó eséllyel szaga is van, ami Hira orrát valószínűleg zavarhatja, hiszen nem szokott hozzá a dologhoz. Igazság szerint az egész környezetében kellemetlen a szag, valószínűleg az utcán kódorgó alakok miatt, no meg vannak már olyanok, amik le lettek lőve és nem igen volt senki, aki eltakarította volna a maradékot utánuk.
- Hát az ciki, akkor ez talán csak egy álom és hamarosan felébredsz. Én neked drukkolok! Akkor én is eltűnhetnék innen - lazán rántja csak meg a vállát, de még csak mosoly se nagyon jelenik meg az arcán, láthatóan nem az a nevetős fajta, ami végül is érthető, ha ő egy ilyen világban él.
- Ha minden igaz 2037 van, de egy ideje már nem figyelem a naptárat bocsi. - újra tárgyilagos a hangnem, közben persze tovább eszeget, láthatóan az a fontos most neki, ki tudja hogy mikor evett utoljára egyáltalán. Ránézésre azért látszik rajta, hogy nem az a túlságosan egészséges alkat, aki gyakran és változatosan szokott enni. Na persze egy ilyen környezetben az elég nehézkes is lenne.
- A te dolgod, majd éhes leszel. - akkor marad, visszasüllyeszti a konzervet a hátizsákjába és tovább eszegeti a sajátját. Az se túl bizalomgerjesztő egyébként, de van amikor az ember nem válogathat. - A pontos dátum? Miért olyan fontos? Az utca veszélyes, ha le akarsz lépni tedd, de igazán szólhattál volna előre is, hogy ne pazaroljam a golyót... Amúgy is ha mutáns vagy a katonák elzárnak, ha ember vagy, akkor keresd meg őket, bár nem hiszem, hogy sok esélyed van. Ott a létra. - láthatóan különösebben nem hatja meg, ha a lány le akarna lépni és itt akarná hagyni. El van a saját dolgaival, ki tudja, hogy mióta van egyedül. Az utolsó szavaira nevet fel először, de ez sem kifejezetten megnyugtató nevetés.
- Oh nem is lettél volna olyan, az csak akkor leszel, ha megkarmolnak, vagy harapnak és megúszod. Ha elkap egy és ott maradsz, akkor inkább vacsora leszel. - a tekintete kérdő, miközben az utolsó falatokat kanalazza ki a konzervből. Egyértelműen azt sugallja vele, hogy "Na még mindig menni akarsz?".

Tárgy: Re: New York Pént. 11 Dec. - 19:35

[Central park]

Rashid & Kayla

Nem így akartam megmutatni Rashidnak, hogy mire vagyok képes, tényleg nem. Azt hittem, hogy másképp is lehet majd, szépen idővel adagolni neki, nyugodt körülmények között, de most nem igen várhatok. Muszáj hatnom a katonára, muszáj elérnem, hogy közelebb jöjjön hozzám, különben nem tudom mi jön. Tényleg elválasztanak, miközben azt sem tudjuk hol vagyunk és mi történik. Én voltam már hasonló helyzetben, amikor Stryker megtalált első alkalommal, talán most is erről lenne szó? Már akkor is olyan eszközei voltak, amik durvábbak, mint amit a legtöbben ismernek. Nem tudom... félek tőle, hogy ő az mert akkor baj van. Emmának segítettem, de nem akarok egy újabb mocskos alkut kötni vele. Ezért is akarok kiszabadulni és ha ennek az az ára, hogy drasztikusan mutatom meg Rashidnak, hogy mire vagyok képes, akkor ez az ára, nem tudok mit tenni ellene. Kénytelen vagyok a katonára hatni, de az jobban zavar, hogy rá is muszáj, hiszen őt nem befolyásolnám máskor, de most csinálhat olyat, ami miatt bajba esik, mert egyelőre még azt sem igen hiszi el, ami történik.
- Tartom. - nem tehetek róla, de elmosolyodom bármennyire is nehéz a helyzet, pedig tényleg az. Abszurd, hogy mégis képes mosolyra fakasztani, tudom én, de így van. A reakciói most is olyanok, amilyenek mindig, nem lep meg, a katonák sem sajnos. Vita és ellenkezés. Parancsot teljesítenek, de kinek a parancsát? Meg kellene tudnunk először is, de ahhoz el kell tűnni és kétlem, hogy magunkkal tudjuk vinni ezt a katonát, talán van valami adóvevője, ami alapján akár követhetnek is, azt pedig nem kockáztathatom meg.
- Sss... csak ne most. - nem pillanatok hátra, de remélem megérti, hogy ez most nem a legjobb alkalom, most talán jobb lenne, ha kicsit csendben maradna. Nem kell mindig beszélni, még ha szórakoztató is minden, amit mond. Tényleg leköt és tényleg talán még nevetnék is, de most a katonára kell figyelnem és a távolabbira, aki már persze az adóvevőjével szórakozik. - Teljes erőből fuss, amíg neki nem koccansz a társadnak és el nem veszed tőle az adóvevőt. - most engedem el csak a fickó karját, miután elvettem tőle a puskát. Nem lőttem még igazság szerint, ezért csak a vállamra akasztom, ki tudja hogy jól jön-e. A pasinál lévő pisztolyt pedig Rashid kezébe nyomom, mert nem tudjuk szükség lesz-e rá, de jobb ha van nálunk, akármi is történik itt, az már biztos, hogy meg kell védeni magunkat.
Csak akkor fordulok meg, amikor a fickó megtette, amit kértem. Futólépésben indul el a másik felé, hogy leszerelje minden erejét beleadva, én pedig egy másodperc alatt megfordulok. - Elmagyarázom... ami tudok, azt igen, de most... - egy pillanatra hajolok csak közelebb, hogy érezze nem vele vagyok hűvös, inkább csak nehezen kezelem most ezt az egészet és még mindig koncentrálok, hogy ne legyen baj, hogy minden neszre odafigyeljek, szóval a lényeg, hogy egy rövid csókra az ajkaira cuppantok. Nem nyújtom el, szándékosan, mert most erre nincs szükség és idő sem, csak utána fogom meg a kezét, hogy futólépésben tűnjünk el a fák között. Visszafelé navigálom arra, ahol a kocsit hagytuk, bár... nem hiszek igazán benne, hogy ott van. Magam sem tudom, hogy miért, de a így megváltozott minden, akkor jó eséllyel a kocsi sem olyan, amilyen volt... ki tudja.

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Pént. 11 Dec. - 16:39

Coney Island-i Vidámpark

Serena & Nathan

Fura, igen azt hiszem ez a legjobb szó arra, mit érzek, mikor Serena áthúz a falon. Ha nem foglalna le az újdonság varázsa, ha kicsit ijedősebb lennék, talán beparáznék attól a különös érzéstől, ami körbeburkol. Mintha vízbe merülnék, és még sem. Mert a vizet átlátom, érzékelem, itt pedig csak az a bizonyos olyan-mintha érzés van meg. Aztán át is érünk a túloldalra, valóban mintha felszínre bukkannánk, csak árulkodó csobbanás és nedvesség nélkül.
- Remélem még senki kezét nem engedted el menet közben - mosolyodom el halványan, mintha tudat alatt akarnám oldani a pillanatnyi feszültséget. mert hát vicces a gondolat, hogy a vele vitt ember "beleragad" a falba. Persze csak a külső szemlélőnek poénos, az alanynak kevésbé.
Aztán már a környezetünket veszem szemügyre, némileg meglepetten, kis részt sokkoltan és zavartan. Valami nincs rendben, nagyon nincs rendben, de azt hiszem, ennek hangot nem kell adnom, hisz teljesen nyilvánvaló.
- Bomba... Nem hiszem. Azt a zárt alagútban is éreztük volna, és legalább a falakról némi törmelék lezúdul. Emellett... nem, egy bomba teljesen másként pusztít - ingatom a fejem, miközben Serena-t magammal vonva az egyik építményhez lépek. Talán gyermekvasút lehetett valamikor, olyan, ami körbe-körbe megy, és nagyjából öt-hat évesek lelik benne élvezetüket.
Ujjaim futnak végig a rozsdaette fémen, az apró lyukakon, mit az idő vasfoga harapott bele. Kissé bizarr a gondolat és a felvetés is, de nincs rá jobb ötletem.
- Inkább úgy néz ki, mint ahol már legalább tíz éve a kutya sem járt - nyögöm be halkan. Igen, ahogy körbenézek nem azt látom, amit fegyverekkel lehetett volna tenni. Nem, sokkal inkább, mint ami felett elszállt az idő, amit elhanyagoltak. De ez hogy lehet? Ilyen hatást, ilyen élethű dolgokat nem lehet "csinálni". Nem, erre valóban csak a múló idő képes. Vagy más is?
- Talán ez is valami bizarr játék? Talán mutáns is van itt? - vetem fel, gyanakvón pillantva körbe. Tudom, hogy léteznek telepaták, néhány elég erős is, talán ilyesmit is képesek létrehozni. Elhitetni, hogy mit látok, mit érzek. De mi céljuk lenne? és legfőképp, miként szúrtak ki minket?

Tárgy: Re: New York Csüt. 10 Dec. - 17:59

[Coney Island-i vidámpark]

Nathan & Serena

Ahhoz képest, ami eddig volt most furcsán megváltozott a helyzet, amit nem igazán értek. Nem zárhatott be a vidámpark, bennem is csak valami kósza kérdésként merül csak fel a dolog, nem gondolom igazán komolyan. Nem álltunk olyan sokáig sorban sehol sem és nem is telt el annyi idő a bent létünk alatt sem, sőt nem hallottam újabb szerelvényt közeledni, tehát esélytelen, de akkor mégis mi történt hova tűntek a fények és a zajok és úgy általában minden?
- Furcsa.. szerintem se zárhatott be a vidámpark, ha nem történt valami kint, de akkor meg körülnéztek volna. - igen ez a logikus, nem pedig az, hogy hirtelen itt minden lekapcsol és annyi. A kezét nem engedem el és az is jó, hogy már az előbb is közelebb húzódott hozzám, határozottan jót tesz ez most nekem. Nem igazán világos, hogy mi történt, de biztosan van rá valami kézzel fogható magyarázat, csak szépen utána kell nézni. Abban pedig igaza van, hogy jobb, ha most nem a főbejáraton megyünk ki, vagy a rendes kijáraton, hiszen ki tudja, hogy ott majd kibe botlunk bele. Jobb óvatosnak lenni, csak a biztonság kedvééért.
- Jól van, akkor gyere, furcsa lesz. - azért elsőre nem általános dolog csak úgy átmenni a falon. Más, mint átsiklani egy korláton, azért ahhoz képest ez szokatlan lehet számára nagyon is, mintha víz alá merülne az ember, bár azt nem hiszem, hogy Nathan mondjuk félős típus lenne és megijedne attól, ami történni fog, teszem azt, hogy megfullad, vagy én rontok el valamit. Határozottan fogom a kezét, hogy ennek még csak esélye se legyen. Ha ideges vagyok azért mégis csak nehézkesebb kezelni a képességemet és nem akarom, hogy bármi baj is legyen. Pár lépés csak és már kint is vagyunk. A nap lassan lemegy odakint, a fények pedig nincsenek felkapcsolva, sőt embereket se látni és az egész helyzet olyan, mintha minden teljesen kihalt lenne már jó ideje. Cseppet sem hasonlít arra, amit akkor láttunk, amikor megjöttünk és ez finoman szólva is nagyon furcsa.
- Szerinted mi történhetett? Mintha... nem tudom lebombázták volna a helyet, de közben még sem. - nem is tudom miért, de automatikusan rászorítok kicsit jobban a kezére és valahogy ösztönből jön az is, ahogyan a hangomat kicsit lehalkítom, vagy ez csak az egyébként beálló csend miatt van? Nem számít, de valahogy úgy érzem nem kellene most túlságosan nagy zajt csapni, mert ki tudja, hogy mi történt itt és kivel futunk össze, bár mondjuk leginkább úgy fest, mintha nem lenne itt az ég világon senki sem rajtunk kívül, ami szintén teljesen érthetetlen, hiszen amikor bementünk akkor kifejezetten sokan voltak, azért is kellett annyit sorba állni a céllövöldénél. De akkor hová tűnt el hirtelen az a sok ember?

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: New York Szer. 9 Dec. - 19:04

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Persze az én agyammal elég nehéz felfogni mi is történik, nem mintha félkegyelmű lennék vagy mi, de eddig olyan szép életem volt, vittem a kiscsajt a suliba, megpróbáltam egy kicsit egészségtelenebb életmódra nevelni, hogy néha legyen már kicsit koszos is mert attól erősödik az ember nem a biokajától, ápoltam Jonathant, és mostanában Ms. Kayla töltötte ki minden gondolatomat. A legnagyobb izgalom az volt eddig az életemben, mióta Amanda meghalt, hogy ne kapjanak el a hátsó udvaron amint épp füves cigit szívok, és Jamie amikor felemelte az autót és elmondta milyen képessége van. Akkor persze csak bólogattam rá, elhittem amit látok, de igazán nem gondoltam bele abba amit mondott, hogy vannak mások is. Ez olyan sci fi volt nekem, mint a Star Wars, jedik, meg minden. Naná, hogy azt hiszem valami őrült tévés csinált kandi kamerás műsort, és nem a valóságot amiről még mindig nem tudom micsoda. A katonák nem igazán nyerik el a tetszésemet, pláne nem az első randimon amiért igencsak megdolgoztam, kitakarítottam egy egész konyhát, lisztet söpörtem, mosogattam, edényeket pakoltam el és még tortát is sütöttem. Megérdemlem vagy mi, nehogymá tönkretegyék nekem életem legszebb napját aminek a végén egy igazán bugyinedvesítő csókkal akartam zárni. És akkor arról már nem is beszélek, hogy furán érzem magam, pedig úgy állcsúcson lőném az öklömmel a havert, de valahogy megnyugtat a frász tudja mi. *
-Haaalgassuk meg, jó, nincs is más dolgunk, persze Ms. Kayla, időnk mint a tenger, csevegjünk. Na mizu pajtik? Miért ez a nagy izgalom? Nem jött össze a randitok, hát képzeljétek, nekem se nagyon.
*És nem vagyok mérges. Ez a fura, pedig máskor már rég összetörtem volna egy billiárd asztalt vagy két üveget, belerúgtam volna a kukába és fültövön vágom azt aki beleköp a levesembe, pláne ilyen barbár módon. Fegyverek meg minden, reflektor, olyan mint a CIA-nál a kihallgató szobában, még jó, hogy azt a natrium-pentothalt nem hoztak magukkal. Zsebre dugott kezekkel állok és úgy szemlélem a jelenetet mintha színházba lennék, pedig esküszöm csak egyszer voltam. *
-Nem mondom még egyszer, kezeket fel!! Tedd rá!
*Tegye rá, meg a jófenét. Ennek ellenére kihúzom a kezeimet a zsebeimből, mire az egyik pacák rám rántja a puska csövét, megdermedek, még a végén tényleg lelő, kezdem elhinni, hogy nem mókáznak. Lassabban húzom a kezeimet, pedig eddig sem volt hirtelen mozdulat, Ms. Kayla mondta, hogy ne csináljam hát nem csinálom, de a francokat, máris papucs lettem pedig még meg sem nősültem. Beszarás! *
-Csak nyugi, nincs nálam semmi, nem kell beszarni….pardon.
*Kiszabadulnak a kezeim és emelem őket, közben a másik pacák Ms. Kaylához lép valami bilinccsel de esküszöm én még olyat nem láttam, de biztosan ez valami új dizájn. *
-Megbeszélhet…..óafrancba! Ne baszki!
*Még végig sem mondhatom, hogy dumáljuk meg, hogy kidumáljam magunkat a helyzetből mikor Ms. Kayla mint egy kobra markol rá az ember kezére és őt is delejezi, de nem a szemeivel. Mi a franc?! A szemöldökeim a homlokomra ugranak, a szemeim meg úgy kikerekednek mint nénémasszony húsz évnyi házasság és tíz gyerek után. nem érek rá gondolkodni azon, hogy mi történt, simáén hagyom magam sodortatni Ms. Kayla árjával. Máris a háta mögé reppenek mint egy pillangó. *
-Tartsd jó szorosan Ms. Kayla, jövök segíteni.
*Csak semmi hirtelen mozdulat, s míg a másik szentségel é ordít, addig én az első randim kecses és bájosan kerek feneke mögé sasszézok. *
-Hé Perelli! A FRANCBA RÁZD LE MAGADRÓL-------NE LŐJJ ROY A FRANCBA IS NEHOGY LŐJJ!-----------EMBER NEM ENGEDHETEM EL EZ A PARANCS!
*Ez így folytatódik, kettejük között nem túl szellemes a párbeszéd, az én arcomra vigyor kunkorodik. így múlik el a világ dicsősége és lesz a marcona katonából picsogó kölyök. Csak be ne csináljon nekem. *-Hátráljunk, hátráljunk…..Ms. Kayla, ha eddig nem voltam szerelmes beléd, akkor most beléd estem mint lószar a gödörbe. Ez milyenmááá, csak megfogod és azt csinálja…..hé, velem is ezt csináltad? Eeeez, nem volt szép tőled, ejnye…..te meg hátrálj mert a menyasszonyom arra is rávesz, hogy le…na talán azt nem….de hidd el, bármire. Igaz Ms. Kayla? Hát ez beszarás.
*Közben persze hátrálok én, de jár az agyam is, annak nem mondta senki, hogy nem kombinálhat, szóval kombinál. Összeáll a kép miközben szövegelek, eszembe jut megint Jamie és az is amikor hirtelen olyan nyugodt lettem, meg amikor Ms. Kayla olyan nagyon igyekezett megfogni a fickót, pedig egy pillanatig azt hittem tényleg megadja magát és nekem kell megmentenem. Szép is amikor a királylány menti meg a herceget a sárkánytól, újra írjuk a mesét, de a csók az marad.*

♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ ©

Tárgy: Re: New York Szer. 9 Dec. - 14:32

Vidámpark

Serena & Nathan

Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára így. Egyáltalán éreztem már? Mint egy ütődött tinédzser, aki a felügyelők figyelmét kijátszva az egyik fa mögött elbújva csókolózott az osztály legcsinosabb lányával. Igen, azt hiszem, ez az érzés valami olyasmi lehet.
És most, mint egy idült idétlen vigyorgok, fogom a kezét, miközben kifelé settenkedünk, mint pajkos gyermekek. és azok is vagyunk, noha amit tettünk, az mindenképp a felnőtt lét bizonyítéka. Még is vidám kölyöknek érzem magam, mondhatni boldognak. És mikor Serena rám pillant, elmosolyodik, viszonzom, picit közelebb is húzva magamhoz, legalább ennyit megtartva a korábbi közelségtől.
A figyelmem most még sem lankadt annyira, talán nála előbb tűnik fel, hogy valami más, valami fura van. Bár elsőre nehéz lenne megmondani, mi is. Ilyen az ösztön, egyértelmű utasítást nem ad, csupán felhívja a figyelmet arra, hogy valami idegen, valami változott.
- Bezárni? Nem hinném. Késő délelőtt jöttünk, az óriáskerék max tíz perc lehetett, a céllövöldés pedig, még ha a sorban állást is odaszámoljuk se lehetett több fél óránál. Tudtommal a vidámpark legalább nyolcig nyitva van, azt pedig, bármennyire is próbáltam lassítani, nem hinném, hogy nyolc órát elkalandoztunk volna az alagútban. Észleltük volna az újabb futamot, még ha a keresésünkre nem is indítanak csapatot - sorolom elgondolkodva. Nem, az ki van zárva, hogy ennyi időt töltöttünk volna el. Még ha talán elájulunk, de hogy mindketten egyszerre? És hogy mindebből semmit sem észlelünk? Az ki van zárva!
- Lépjünk ki oldalt, és nézzük meg, mi a helyzet - javaslom. Valahogy úgy érzem, most jobb sunnyogni, mint gyanútlanul belesétálni a semmibe. Valami itt nagyon különös!
Hagyom, hogy Serena tegye a dolgát, átadom magam a képességének, felkészülve bármire. Mert valami nagyon nincs rendben, és ezt inkább érzem, mintsem tudom. De a sejtéseim, az ösztöneim eddig is megbízhatóak voltak, sose csaptak be. És pont ezért keserít el az általuk kapott sugallat, miszerint fegyvert kellett volna hoznom. Na de egy vidámparki randira?!

Tárgy: Re: New York Kedd 8 Dec. - 11:01

[Central park]

Rashid & Kayla

Látom én, hogy Rashid nem igazán érti, hogy mi történik. Én sem... de az már biztos, hogy nála még mindig jobban megpróbálom legalább felfogni az egészet. Az biztos, hogy baj van és ez nem csak egy játék, csak egyelőre még azt nem tudom, hogy mi történt, hogy kerültünk ide és hogy hogyan jutunk haza, mert hogy az a cél, hogy valahogy hazajussunk az biztos. Ezt viszont nagyban megnehezíti a felbukkanó katonák hada. Egyelőre még nem tudom, hogy mit is kellene tennünk a helyzettel, nem kapkodhatunk és nem tehetünk hirtelen mozdulatokat, azért kell meghoznom a nehéz döntést is. Tudom, hogy nem fair dolog pont Rashidon alkalmazni a képességemet, de ha egyszer nem tehetek mást, akkor muszáj és kész. Az a baj, hogy veszélyt jelentene önmagára is, ha most elkezdene ugrálni és nem hiszem, hogy csendben tudná tűrni a fegyvereseket. Már az első kifakadása is pont erre mutat rá. Udvarol... nem érti, hogy mi történik és még mindig azt hiszi, hogy ez csak valami játék, pedig koránt sem erről van szó. Csak remélhetem, hogy tényleg képes les nyugton maradni. Az alapján, amit a katonák mondanak neki nem eshetne baja, de nem tudjuk mi ez és haza kell jutnunk, ahhoz viszont együtt kellene maradnunk, de mi van ha tényleg valami baj van és veszélyes a közelemben lenni?
- Csak hallgassuk meg, hogy mit akarnak, jól van? Hogy mi ez az egész. - mosolyogva pillantok rá, csak hogy ne aggódjon még jobban. Azzal, hogy a cselekvést megakadályozom, még nem tűnnek el a fejéből a gondolatok, attól még ott bent most tombol, csak nem képes azt tenni, amit akar, hirtelen mozdulatokat, vagy nekimenni a katonáknak és ez jól is van így. Nem tűnnek kedvesnek, talán képesek lennének le is lőni bárkit, ahogyan azt a futó alakot is lelőtték ott az előbb. Ezt pedig nem hagyhatom, nem akarom, hogy bárkinek is baja essen. Rashidra nem reagálnak, láthatóan nem igazán érdekli őket, hogy miket mond, vagy kérdez, főleg rám figyelnek, mintha tényleg tartanának tőlem.
- Nem lesz baj, majd megoldjuk ezt is valahogy. - felemelem szépen a kezeimet, ha bilincs kell, vagy tudom is én, de a fő cél az, hogy közelebb jöjjön legalább az egyik. Ahhoz meg kell fognom a karját, a csupasz kezét bármelyiknek, hogy valamit tehessek és óvatosnak kell lennem. Egyszer már majdnem belehaltam egy lövésbe, nem lenne jó még egyszer megkockáztatni, főleg nem ilyen körülmények között, amikor azt sem tudjuk hol vagyunk és mi történt a körülöttünk lévő világgal. Az egyik katona végre megmoccan, a másik tartja felém a fegyvert, ez pedig valami fura alakú bilincset próbál a karomra tenni... sose láttam még ilyet, de igazából jobban megnézve a ruházatuk, a külsejük és valahogy minden nagyon furcsa és idegen számomra. Nyugodtan várok, csak az utolsó pillanatban moccanok meg végül, amikor már elérhető közelségben van, hogy egy mozdulattal az ujjaim a csuklójára kulcsolódjanak.
- Emeld fel a fegyvert és állj elém, szegezd a társadra. Rashid, gyere ide, gyorsan, mögém! - a másik katona átkozódva döbben le és áll továbbra is ránk szegezett fegyverrel. Nem engedem el a szabad csuklót továbbra sem, megvárom, amíg Rashid moccan és mögém áll. - És most hátráljunk a fák közé... Ha közelebb jön, utasítást adok, hogy lőjön! - kiáltok még oda a másik fickónak, az előttem álló, pedig szépen lassan lépdelni kezd hátrafelé velünk együtt, én pedig Rashidot terelgetem. Nem lesz baj, csak be kell érni a fák közé, aztán elengedem, bár elvesszük majd előtte tőle, amit kell. Biztosan van valami rádiója, a fegyver, minden, ami jól jöhet.

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Szomb. 5 Dec. - 8:57

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Én még mindig kandi kamerára gyanakszom, egyelőre nincs is okom másra. Majd jót nevetünk később ha visszanézzük magunkat, hogy milyen idiótán viselkedtem, persze senki nem tudja hogyan kellene egy ilyen helyzetben viselkednie, egyébként meg számomra annyira abszurd az egész, hogy el sem hiszem; ilyen lehetséges. Nem jut eszembe Jamie és az ő képessége amit elárult nekem mikor kint füstöltünk és söröztünk a teraszon és valami kiscsajt akart rám sózni, hogy javítsam meg a fejében a dolgokat. Szóval egészen vidáman elvagyok és még rá is játszom a helyzetre míg a lövések el nem csattannak, egész sorozat. Nem csak egy, vagy kettő hanem sok és a pasi úgy dől el mint egy zsák krumpli Mrs. Potts kamrájában. Ms. Kayla szerint tuti, hogy meghalt az ürge, onnantól kezdve már a fele sem tréfa nemhogy az egész, kandi kamera kilőve, komoly dolgokba cseppentünk. Már nem kérdezem miért suttogunk és ahogy behúzódtunk a fa alá igyekszem eltakarni a vörösbe öltözött kis angyalt. Azért persze egy röpke pillanatra megfordul a fejemben, hogy egészen kellemes így, érzem minden porcikáját, főleg a domborulatokat. Ezen a ponton újra reménykedni kezdek, hogy csak vicc az egész és ha már így előreszaladtunk a randi idejében, nem kellene már visszafejlődni, folytathatnánk az ölelkezésnél és a csóknál ha már összeboronáltuk magunkat a fa alatt. Ms. Kayla viszont hóttkomoly, megnyugtatnám én de már hallom a lépteket a hátunk mögött, aztán csattan a hang amire egyből visszaválaszolok.*
-Lépjen hátrébb a rossebb ember, épp udvarolok ha nem vetted volna észre! Ne zavarj!
*Hogy mi van? A rendőrök szoktak ilyen szöveget elereszteni de mi nem csináltunk semmit. Hátrafordulok, de ezen kívül egy centire sem húzódom el Ms. Kaylától, továbbra is a fához nyomom, de persze hiába, már látták őt, de egy ujjal sem érhetnek hozzá. Azt sem tudom mi a franc van, az egész egy nagy katymasz a fejemben és akkor Ms. Kayla tovább kavar rajta. Miért is ne mozduljak? Pláne hirtelen ne, hiszen a jobb egyenes csak akkor működik ha hirtelen mozdulok és meglepem a másikat. Valahogy azonban nem megy, nem akaródzik és ettől meg is nyugszom. Mutáns. A nyugodt fejemben visszhangzik és egyből eszembe jut Jamie és mivel hátrafordultam kissé már látom a fegyvereket is melyek nagyon nem műanyagnak tűnnek. csak azt nem értem miért vagyok ettől olyan nyugodt, de aztán összerakom a képet. Az agyam egy része nincs lelassulva, Ms. Kayla mutáns, olyan mint Jamie és akkor őt most el akarják kapni ezért, nem tudom, hogy milyen képessége van, de különleges az biztos, és azt mondta legyek nyugodt és ne legyen hirtelen mozdulat, akkor nem húzhatok be a fickónak egy isteneset. És nem is akarok. *
-Ember! Úgy néz ki mint akinek három lába van és négy füle? Ne viccelj már, olyan mint egy kisangyal. Neeeem akarok sehova menni, vele kell maradnom, még meg sem csókoltam rendesen, hát lenne szíved elvenni tőlem? És vidd azt a lámpát, megvakulok.
*A fertőzöttség már nem fér a fejembe, túl sok került bele egyszerre azt kiszelektálom. Különben sem értem mit jelent. Egyébként meg tutira megbuggyantak ezek itt, hogy puskával rohangálnak és orvosost játszanak. *
-Ms. Kayla mondd meg nekik. Mondd nekik is, hogy nyugodjanak meg, _senki_nem_csinál_semmit_.
*Már csak azt nem értem miért nem izgat mindez engem annyira mint amennyire kellene, csak vigyorgok a vakvilágba.*

Tárgy: Re: New York Szomb. 5 Dec. - 2:55

Jövőbeli Apokalipszis

Semmit sem értek és ami a legrosszabb, hogy ezt a fickót sem ismerem. A korábbi lények loccsanásától meg tényleg a hideg kiráz. Mi a franc ez a hely? Ez nem az a New York, ami durván öt perccel ezelőtt volt. Valami történt, valami szörnyű és ki akarom deríteni, hogy micsoda.
- Kómában? Ó, ha csak abban lettem volna. Nem okoska. Ahogy mondtam. Feküdtem az ágyon, aztán egyszer csak bumm, a környezetem ilyen szakadt és ocsmány lett. – fonom össze karjaimat a mellkasomon. A vérrel beborított lábam még mindig szörnyű érzést kelt, de sokkal jobban izgat az, hogy mi a helyzet ezzel az új „világgal”, ahová csöppentem. Tényleg olyan, mint egy álom, mint egy rémes álom, ahol ennek a fickónak az oktatását kell hallgatnom. Bár…Ha ő tudja mi folyik itt, akkor lehet segíteni is tud, meg azért az imént neki köszönhetem amiért túléltem azt a támadást. A gyanakvó pillantásokra összevonom szemöldököm, s egy kérdő tekintettel viszonzom a bizalmatlanságát. Itt max én tarthatok attól, hogy ezzel az emberrel valami nincs rendben. Ki tudja, lehet ő is olyan furcsa, undorító lény, ami csupán álruhába bújt. Komolyan, én ebből a helyzetből már bármit kinézek.
- Várjunk. Öt év? Milyen év lehet most? – tényleg kezdek megijedni. Nem hinném, hogy kómában voltam, vagy ha tényleg abban lettem volna, miért ébredtem volna fel a saját lakásomban, miközben körülöttem minden szanaszét volt tépve? Kezd egyre kuszább lenni ez a helyzet, a fertőzéses témától meg egyszerűen hánynom kell. Na ne már. Ez is valami apokalipszis lenne? Azt hiszem akkor én itt fogok elvérezni. Mert hogy nem tudok olyan pontossággal lőni, mint ez a fickó, az biztos. Meg egyáltalán, honnan szereznék fegyvert?
- Nem, ezek után semmi étvágyam nincs. – utalom az agyvelőre, ami az imént lett szétloccsantva a lábamon. Undorító egy dolog, ő hogy képes ezek után is simán enni? Meg ha annyira akarja, egye csak meg, kényszerből nem kell megkínálnia, tényleg. Meg a válaszom amúgy is nemleges lenne.
- El kell mennem innen. Van egyáltalán olyan hely, ahol nincsenek… ezek a szörnyek? Vagy legalább egy hely, ahol tudom a pontos dátumot, bármi. – nézek rá kérlelően. Aztán ha befejezte a kajálást igazán útba igazíthatna.
- Amúgy meg köszönöm a korábbi mentést. Rémesen undorító volt, de nem akarnék én is fertőzött lenni. – teszem azért hozzá. Mert ha ő nincs, akkor az én értetlen fejemmel még úgy végeztem volna, mint a szemét alól előmászó valami.

Tárgy: Re: New York Szer. 2 Dec. - 21:02

[Central park]

Rashid & Kayla

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy vajon miért érdeklem őt ennyire. Valami oka biztosan van, csak még nem jöttem rá, hogy micsoda, de majd elmondja, ha eljött az ideje és úgy érzi majd, hogy alkalmas rá a pillanat, addig pedig türelmesen várok a soromra. Az viszont biztos, hogy erre nem most kerül majd sor, mert mi a történik körülöttünk az számára teljességgel abszurd lehet és én sem igen értem, hogy mi történik. Arra gyanakszom, hogy valaki netán a gondolatainkkal babrál, amire vannak, akik képesek, ott van Emma, vagy Stryker fia, hallottam róla rémisztő pletykákat még amikor neki segítettem a húgom kiszabadítása érdekében. Mégis olyan élethűnek tűnik ez az egész nagy változás, hogy tényleg nem értem, mi történik, de az biztos, hogy valami nagyon nincs rendben és nem akarom, hogy hangoskodjon. Ha ez a valóság, akkor nagy baj van és nem kellene felhívni magunkra a figyelmet. Erre talán ő is rájön lassan, de addig is a szája elé kerül a kezem biztos, ami biztos. Nem tudhatjuk, hogy ki talál meg minket, vagy hall. Nem tudok most azon sem mosolyogni, hogy új csinál, mintha egy mese szereplője lenne. Jó is lenne, de ez nem egy mese, ez egészen más, ez annál sokkal több és sokkal veszélyesebb is egyben, a lövések talán már számára is megadják ezt a tényt.
- Szinte biztos, hogy meghalt, nekünk pedig épp ezért kellene mennünk... igen behúzódunk valahová, csak óvatosan. - megyek én vele, fogom a kezét, de el kell tűnnünk, mert a helikopter továbbra is ott köröz a fejünk felett és ki tudja, hogy mikor szúrják ki a mozgást, ami a fák között van. Sokáig viszont nem mozgunk, mert a hirtelen meglepetés még szóhoz sem enged jutni, amikor a fához présel. Azt hiszem sejtem mit akar ezzel, ő sokkal jobban eltűnik a sötétben, mint ahogyan én a világos bőrömmel és a vörös ruhával. Nem volt a legjobb választás, de nem tudhattam, hogy inkább terepszínűben kellett volna jönnöm. Csak szótlanul nézek fel rá, szaporán emelkedik a mellkason, hiszen akármennyire is határozott voltam ettől még ugyanúgy meg vagyok ijedve a miatt, ami történik, mert nem értem és nem tudom hol vagyunk.
- Lépjen szépen hátrébb a nőtől! - hallom meg a hangot, mert mást nem látok Rashidtól, de egyértelműen tőle származik a hang. Ha a védelmezőm megmoccan akkor már látszik, hogy ketten is vannak, két katona, talán előzőleg még a helikopteren voltak, vagy csak járőröznek a fák között? Nem tudom, azt sem, hogy egyáltalán miért. Rashid hirtelen ember, én pedig nem akarnám, ha baja esne, ezért nem engedem el a kezét és csak halkan suttogom el a szavakat, ahogyan kicsit még meg is szorítom. - Nyugalom, csak semmi hirtelen mozdulat. - nem alkalmaznám rajta a képességemet, ha nem lenne muszáj, de most igen, mert ezeknek fegyverük van és nem tudom, hogy Rashid felfogta-e már, hogy ez most nem játék, hanem nagyon is komoly és ha butaságot csinál annak következményei lehetnek. A katona újra int a kezében lévő fegyverrel, ami minimum valami gépfegyver lehet, nem csak egy szimpla pisztoly. A másik pedig valamiféle szerkezetet vesz elő, amivel végigpásztáz mindkettőnket és persze nálam kezd el pittyegni.
- A nő mutáns, el kell különíteni, talán fertőzött. - majdhogynem fényszóró erejű lámpával világít a szemembe, mintha csak azzal mérne fel, hogy lát-e rajtam bármit is, csak tudnám, hogy mit akarna látni. A fegyveres közben közelebb oldalaz hozzám, míg a másik fickó a lámpával Rashid felé fordul. - Maga velünk jön, biztos helyre visszük. - Rashidra pillantok. Gyorsan kell mérlegelnem, de el kell érnem a fickót ahhoz, hogy bármit is tehessek, amíg távol van esélyem sincs. Addig viszont nyugton kell maradnom, nem állok ellent, még a jelét sem mutatom, hogy valójában szeretnék eltűnni innen, megnyugtatni Rashidot, aki valószínűleg az egészből semmit sem ért. Én se sokat, de legalább foghíjasan ezt-azt igen.

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Szer. 2 Dec. - 10:12

Hira és az apokalipszis

Annyi biztos, hogy Hira számára a helyzet felettébb érthetetlen lehet, főleg hogy pillanatok alatt változott meg minden és fordult fel fenekestül. Érthető, ha mindenféle hipotéziseket kezd felállítani arról, hogy mi történhetett. Jó eséllyel mindenki ezt tenné a helyében. A fickó ellenben nem tűnik meglepettnek, sőt úgy fest, hogy otthonosan mozog ebben a rémes helyzetben is, és ugyan segített neki, de nem áll le magyarázni és persze pátyolgatni sem. Inkább elindul fel a tetőre, ott pedig inkább csak rászól a lányra sem mint, hogy óvatoskodjon vele. Láthatóan nem igazán érti honnan szalajtották, miért néz ki a ruhája értelmesen és miért kiabált a környéken, ahol nyilvánvalóan nem szabadott volna.
- Kómában voltál eddig, vagy mi a franc? Évek óta így néz ki minden és csak egyre rosszabb. - értetlenkedve rázza a fejét a szőke nyafogását hallva, mert hát annak veszi láthatóan. Kényelmesen ül legalábbis pár percig, aztán áll csak neki pakolászni, azaz az eddig is nála lévő hátizsákból szed elő pár konzervet és apróságokat, amik bizonyára hasznosak lehetnek számára. Nincs sok minden idefent a kanapén kívül, és egyelőre pakolni nem áll neki, gyanakvóan méregeti a lányt, talán attól tart, hogy ha felfedi a rejtekhelyét abból csak baj lehet.
- Összeomlott a világ, amíg kómában voltál, úgy kb. öt évvel ezelőtt, ha minden igaz. A naptáramat már nem használom. Fertőzés... azok az izék ott lent, veszélyesek, ha megharapnak akkor te is olyan leszel, ha csak nem tépnek szét, mert akkor simán csak hulla. Szóval ne hangoskodj. - újra csak ráförmed és a nadrág zsebből egy bicskát halászva elő igyekszik felfeszegetni az egyik konzervet. Úgy szagol bele, amikor sikerül a művelet, mintha ennél jobbat régóta nem is kóstolt volna, aztán a kést behajtva villát pattint ki a bicskából. Kissé koszosat, kissé csorbát, amit a ruhájába töröl, hogy kb. tiszta legyen és úgy kezd el falatozni. Pár mozdulat után pillant újra a lányra, sóhajt egyet, majd a többi konzervre néz. - Éhes vagy? - úgy fest, hogy már csak a felajánlás alapján is úgy véli, hogy ő itt a tökéletes ember, amiért ilyen rendes, bár a tekintetéből látszik, hogy szinte könyörög a nemleges válaszért.

Tárgy: Re: New York Vas. 29 Nov. - 19:43

¤Central Park¤

Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő

*Miss Kaylával nagyon jó móka randizni, egyem a szívét ahogy riadt kis őzikeként fogta a táskáját a kocsiban, komolyan mondom még a gondolataim is mélyhangúak. Nem mellesleg csúcs nő, ha szadizni akarnám magamat akkor elmerengenék azon miért is kellek neki, mert kellek neki, a hülye is látja, épp csak most jó kislány, pedig díjaznám ha szabadjára engedné a fantáziáját és a vágyait. *
-Én tudom miért, de még nem jött el a nagy vallomások ideje. Előbb a rendes csók, aztán letérdelek és elmondom.
*Viccelek, a letérdeléssel legalábbis, de persze megtenném ha úgy alakulna a dolog kettőnk között, de m ég korai lenne bármit is állítani. Egy valamin kívül…..á, még azt is. Kétségek között hagyom egy kis ideig, rákacsintok és vigyorgok de a tekintetemben biztos látja a rajongást ami nem a fenekének szól. Bár az világbajnok, nem győzöm kivárni, hogy újra a tenyerembe zárhassam, ám nem az volt amibe belebolondultam. Magam sem tudom, egyszerűen csak vonz, talán mert okos és szép is egyben és kedves és jó humora van és bírja a búrám, meg hát azért is mert még nem küldött el a fenébe, szóval jó ízlése is van. Még távolról lehet hallani ahogy a zenekar próbál és már fogom a kezét, isteni érzés. Olyan kicsi és puha és meleg és selymes, már épp azon vagyok, hogy felemeljem és megcsócsáljam egy kicsit, na persze nem igaziból csak egy csók erejéig, mikor minden elhallgat, még a madarak is, a zene és sötét lesz, vagy legalábbis minden kopott és szürke. Meg vagyok győződve arról, hogy szórakoznak velünk vagy valami program része ez itt a parkban, esetleg kandi kamera, mert mi más lenne. Kicsit közelebb húzom magamhoz, nem mintha félnék, fenéket. Jól bemosnék most annak aki hülyéskedik velünk és elrontja a jól megszervezett randimat amit egyébként már az első nap óta tervezgetek. A szándékot. Most meg se zene, se hangulatvilágítás, legfeljebb a szellemeknek, nekik biztosan tetszik ez a halottszürke szín, de nekem izzik a búrám tőle. Persze, hogy dühös vagyok és persze, hogy elkezdek kiabálni, jó lenne ha leállnának vele mert randiznék, zenét hallgatnék és csókolóznék, de momentán egyiket sem tehetem mert elcseszték a hangulatot. Miss Kayla szerint nem trükk, szerintem az és azt nézem kiabálás közben, hogy hol lehetnek a markukba röhögő szervezők, ezért nem kapcsolok egyből mikor emeli a kezét, mondjuk nem is nagyon látom. Az utolsó mondatot már a tenyerébe mondom mert ki kell adnom magamból a mérgemet, de nem mulasztom el utána belepuszilni a tenyerébe. Finoman megfogom a csuklóját, hogy lehúzzam a számról közben meresztem a szemeimet és pont úgy nézek jobbra-balra ahogyan ő, csak én nem látok semmit a szürkeségen túl. Persze mert pont másfelé nézek, de aztán egyszer csak HOPP! Ott ni, valaki fut, biztosan mást is megtréfáltak de az a más szerencsésebb volt és fülön tudta csípni a szemetet. Nem látom ugyan ki kergeti a fickót, de drukkolok neki, közben szép lassan csúsztatom le a számról Miss Kayla kezét, de végül ő veszi el.*
[b]-Most miért suttogunk?
*Nem mintha érdekelne ki hall meg minket, önkéntelenül váltok én is suttogásra, de csak az ő kedvéért. Ezen a ponton az ugrik be a fejembe, hogy ő szervezte meg a tréfát, a kis hamis, vigyorgok is hozzá és persze örömmel asszisztálok. *-Menjünk. *Súgom és követem, vagyis megyek mellette, elbohóckodva az egészet, végül is jó móka. Mint az egér a Tom & Jerryben, én is úgy lopakodom, lábujjhegyen és a fejemet előre-hátra tologatva mint a kapirgáló tyúkok. Az összképbe csak a helikopter rotorjának zaja rondít bele, hiszem én még pár másodperccel a lövések előtt. Aztán csak elkerekednek a szemeim, és tátom a számat mint a csupasz verébfióka az anyjának a kukacért. ~A FRANCBA! EZMIEZMIVOLTEZ?~ *Ez már nem vicc, hacsak nem egy jó színész a pasi és vaktölténnyel lőttek rá. Ám tréfának elég költséges és túlszervezett, viszont ha valódi akkor tudja a fene mi folyik itt. *
-Ez meg mi a jó fene volt? Láttad ezt Miss Kayla? Szerinted meghalt? Kik ezek? Nem tudom mi ez de jobb ha behúzódunk valahova, nehogy az idióta még véletlenül eltaláljon minket.
*Fogom a kezét és húzom magammal a fák közé. Szürkeség van én fekete vagyok, szóval elég jól el tudok vegyülni az árnyak között, de Miss Kayla a piros ruhájában úgy világít mint egy begyújtott rakéta. Ha hagyja magát húzni és elérünk egy lombos fához, akkor csupán az álcázás kedvéért nyomom oda a törzshöz és simulok hozzá egészen, hogy takarjam amíg kitalálunk valamit. Vagy felhúzzák a függönyt és vége az előadásnak, akkor mehetünk jazz-t hallgatni.*

Tárgy: Re: New York Vas. 29 Nov. - 17:02

Eris & Hiranneth

Szó se róla, fogalmam sincs, hogy mi a francot kellene csinálnom ezzel a helyzettel. Azt se tudom mi folyik itt, nem hogy még akkor tegyek is valamit. A fickó érkezése után hálásan pillantanék rá, csak hát van az a bökkenő a lábamon, amitől kiráz a hideg és majdnem elhányom magam. Az újabb fröccsenésre összerezzenek, s egy futó pillantást vetek a mögöttem összecsukló lényre. Most komolyan. Mik ezek? Élőhalottak vagy valami hiper-szuper genetikailag visszamaradott emberek?
- Ó, hát persze, hangos. – jegyzem meg halkan morogva, végül követem. Azért van annyi eszem, hogy nem most fogok nekiállni kérdezősködni. Még a végén megint felbukkan a közelemben egy olyan izé, nem lenne kellemes. Undorodott arccal mászok fel a létrán, a lábamon lévő agyvelő nem túl kellemes, főleg, ha mozgásban vagyok. Phej…
A tetőre érve kíváncsian vizslatom a terepet. Rozoga az egész épület, s ahogy a távolba nézek, rájövök, hogy egy cseppel sem jobb a helyzet arra. Megrázom fejem, tudván, hogy ez csak egy egyszerű álom és majd egyszer felébredek. Szoktak lenni valós álmaim, amiket nem én irányítok, mégis érzem, ami velem történik. Nos, ez is lehetne egy olyan helyzet, ha úgy vesszük. A távolból, most ismét az idegen alakra vezetem tekintetem. A sportcipő látványára fintorgok egy aprót. Koszos, véres, eh. Mondjuk a lábamon tartózkodó agy mennyiséget még mindig nem űbereli. Lassan guggolok le, hogy kicsatoljam a magas sarkút, majd belebújok az említett koszos sportcipőbe. Lehetne ennél rosszabb?
- Én kérek elnézést, amiért fogalmam sincs, hogy mi a frász folyik itt. Feküdtem az ágyon, aztán hirtelen minden romokban. – szólalok meg kicsit hangosabban és mérgesebben. Nehogy már számon kérjen egy olyan miatt, ami lényegében nem is az én hibám. Nem voltam tisztában a helyzettel.
- Szóval hős megmentőm, mi folyik itt? - fonom össze karjaimat a mellkasomon, s türelmesen várom a magyarázatot minderre.

Tárgy: Re: New York Pént. 27 Nov. - 20:23

[Central park]

Rashid & Kayla

Tudtam én, hogy jól fog sikerülni ez a nap, hiszen Rashid annyira könnyed és laza, mellette nekem is megy, mégis tartok tőle, hogy vajon tényleg hosszú távon is alkalmazkodni tudok-e ehhez, vagy ő tud-e a múltamhoz. Azért nem csoda, hogy van bennem így is egy adag feszültség. Mégis csak ott van mögöttem sok minden, amiről nem mesélhetek neki csak úgy, de sosem tudom, hogy mikor lenne jó adagolni. Ha elmondom, de kiakad rajta akkor még Jonathannal is baj lehet, mert ő is csak foszlányokat tud a múltamról. Soha sem lehet tudni, hogy egy ember hogyan reagálna arra, hogy azt mondod mutáns vagy, képes irányítani az embereket csak azzal, hogy hozzájuk érsz. Tartok tőle, hogy komoly következményei lennének annak, ha elmondanám az igazat, azért nem gondolok most erre, csak arra, hogy jól érezzem magamat és persze hogy ne tartsak attól, hogy mikor karambolozunk.
- Ez nagyon kedves, hogy miattam töröd ennyire magad. Csak tudnám miért. - mosolyodom el. Oh nem várom, hogy most elkezdjen hosszasan dicsérni, de azért valahol kíváncsi vagyok rá, hogy mi az, ami miatt ilyen nagy kihívásnak érez és úgy érzi el is kell érnie a célját. Persze biztosan vannak egyszerű magyarázatok, nincs más, vagy nehezebb ügyes az iskolában az elvált anyukák... de ez még csak nem elég arra, hogy ilyen sokat törje magát, ennél biztosan valami többről is szó lehet. Szimplán csak egy első benyomás, amit nem tud megmagyarázni? Az is lehet, hogy nem is kell mindent indokolni, biztosan nem örülnék, ha azt dobná be, hogy formás a hátsóm és azért van ennyire rám kattanva.
- Azt hiszem értem... mindenre van egy tökéletes válaszod. - szélesedik ki a mosolyom. A kezem már az övében, és valahogy jónak is érzem így, megnyugtatónak, egészen addig a pillanatig, amíg hirtelen minden meg nem változik. A zene megszűnik, nem hallani semmit, néma csend telepszik a parkra és a távolban fényeket sem látni, a sötét is sokkal erőteljesebb, pedig a park elég jól ki van világítva, de még a távoli toronyházak fényeit sem lehet látni, csak a csillagok szikráznak az égen és a hold leheletnyi ereje ad valamelyest fényt nekünk. Az is időbe telik mire megszokja a szemem a változást. Nem értem, hogy mi történik, nem csoda, hogy megállok, amikor Rashid is vége megteszi, addig még simán húz maga után. Ő lassabban veszi észre, vagy szimplán csak lassabban tudatosul benne, hogy mi történik? Mondjuk ezt még én sem tudom, csak azt, hogy valami igen.
- Nem tudom... nem tűnik trükknek, még a házak fényeit sem látni... - bizonytalanul pillantgatok körbe, próbálom szoktatni a szememet a sötéthez, a táskámat ölelem, ő pedig... komolyan elkezd a csendben kiabálni? Nem tudjuk mi ez, azt sem, hogy hol vagyunk, de az biztos, hogy nem a legjobb ötlet, hogy kiabáljon, az soha sem jó ötlet, amikor nem tudod, hogy kik vannak körülötted a vaksötétben. Az utolsó szavakat már nem is hagyom, hogy kimondja, a szája elé teszem a kezemet, hogy belé fojtsam a szót. Túlságosan nagy a csend, egy egész parkot nem hallgattathat el semmiféle kandi kamera, főleg nem egyik pillanatról a másikra. - Csak ne... kiabálj. - én csendes vagyok, szinte már suttogok, és el is hallgatok, amikor magához ölel, de még sem veszem le a kezemet a szájáról. Fülelek, hallani-e valamit egyáltalán a fene nagy csendben. Nem messziről hallom meg először a hangokat, motoszkálás, ágak reccsenése. Meresztem a szememet, de a hold gyér fényénél alig látni valamit, csak hellyel-közzel, hogy egy alak, ember szeli át a tisztást méghozzá pont felén közelítve. Még sem moccanok. A töredezett mozgás nem valami bizalomgerjesztő, nem tűnik átlag embernek, nem kellene még jobban felhívni magunkra a figyelmet.
- Menjünk... - megfogom a kezét, az enyémet pedig elveszem a szája elől. Nagyon-nagyon rossz előérzetem van, a következő pillanatban pedig egy helikopter suhan e szinte a fejünk felett. Nem teljesen felettünk, ott ahol az az alak a tisztás felett suhan át. Összerezzenek, amikor leadja a sorozatot. Gépfegyver lehet, csak úgy ropog a hangja fülsiketítően, hogy ilyen közel van és ripityára szedi a tisztáson áthaladni próbáló alakot. A szám elé kapom a kezemet, hogy még véletlenül se sikítsak, amikor simán összeesik. Mi a fene folyik itt?

♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi ϟ

Tárgy: Re: New York Csüt. 26 Nov. - 21:05

Hira és az apokalipszis

Szó se róla, nem lehet kellemes az agydarabkák finom slisszanását érezni a lábán, de legalább nem a nadrágját áztatja el, végül is valahol ennek is meg van az előnye, ezt legalább könnyebb lemosni, letakarítani.
A távolban álló fickó kezében még kissé füstölök az elsütött fegyver. Éppenhogy csak, messziről szinte alig látszik, főleg hogy igyekszik sötétben maradni, bizonyára, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Türelmesen vár, amíg Hira kommandózik egy sort a sötétben és próbál eljutni hozzá. Láthatóan esze ágában sincs neki kockáztatni, már megtette azzal, hogy egyáltalán lőtt. Ez a világ nem feltétlenül az önfeláldozásról szól már. Újabb néma lövés dördül el, Hira mögött nem sokkal egy morgó lény összeesik. Észre sem vette, valószínűleg azért, mert az egyik kis utcából kapott volna utána. Bármennyire figyel, nem lehet egy könnyen mindent kikerülni itt, főleg ha sok van a lényekből, amik körülveszik őket.
- Hangos... a cipőd, halkabban kellene járnod. - a fickó suttog és láthatóan esze ágában sincs bármit is mondani most az okokról, vagy a miértekről. Inkább csak int neki, hogy kövesse. Egy létrát ragad meg és azon kezd el felfelé mászni. Láthatóan esze ágában sincs sem magyarázni, sem győzködni a lányt. Talán érhető, előbb a biztonság, aztán a trécselés. Ha követi, akkor feljuthatnak a tetőre, ami láthatóan teljesen tiszta, nincs itt senki, csak egy rozzant heverő, és egy eltorlaszolt feljáró, ami a tetőre vezet, meg pár holmi, ami valószínűleg a fickóé lehet. Lehuppan a rozzant heverőre, aztán megnézi a tárat, mielőtt még odadobna egy pár cipőt a lánynak. Könnyű, sportcipő. Koszos, talán véres is, de csendes.
- Két golyó... csak, mert nem voltál elég óvatos. Meg vagy húzatva, hogy az utcán mászkálsz és kiabálsz is? - határozottan haragosan néz rá. El kellett használnia a fontos lőszerből, végül is talán érthető, ha ezek után nincs jó kedve.

Tárgy: Re: New York

» New York határában
» New York-i bújócska
» Egy New York-i lakás
» New York fényei
» I <3 New York - Jay & Jaime