Utak, ösvények

Tárgy: Utak, ösvények Hétf. 5 Okt. - 19:48

First topic message reminder :

Utak, ösvények

Természetesen az erdei kis utak sem túl gondozottak és a megmaradt beton utak is koszosak, lyukasak itt ott, fák dőlhettek rájuk és persze bőven belepte őket a falevél stb. Nincs már karban tartva túl sok minden, ha mégis olyan utat talál valaki, ami igen... az jó távolról elkerülni, jó eséllyel a katonaság használja, amikor épp nem inkább repülve közlekednek, de utóbbi a gyakoribb.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Kedd 25 Okt. - 15:24

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Hát egyszerű nővel még nem találkoztam. És azt se mondanám, hogy elsőre kiismerhető vagy, de azért nem is az a túl bonyolult, rejtélyes alkat- nevetek rá jókedvűen, csipkelődőn. Az azért tény, ittlétünk alatt jó néhányszor meglepett, de ez persze betudható az extrém helyzetnek. Nem biztos hogy otthon,a megszokott dolgok, megszokott események között is előjött volna belőle. Végül is, hogy agyat zabáló zombik özönlik el a várost, mindenkire kiszámíthatatlanul hatna.
- Lila, hát persze - dünnyögöm orrhúzva. Hát úgy nézek én ki, mint egy lila-imádó? Azzal egyetértek, hogy férfiak is szerethetik a színeket, mint mondottam, nekem is vannak olyanok, miket szívesebben látok magamon,magam körül. De azt azért nem mondanám egyre se, hogy na az a kedvencem. Még ha sztereotípia is, ez szerintem olyan női dolog.
A kérdésemre adott válaszára viszont már komolyan figyelek, nem bliccelem el hülye poénokkal,noha a lányregényes kamaszkorba bőven bele tudnék piszkálódni a hecc kedvéért. De ha már én dobtam be a komoly kérdést, nem lenne szép, ha elviccelném. Főként mert érdekel a véleménye.
- Hasonlóképp gondolom, bár én kevés lányregényt olvastam!
Na tessék, csak nem bírtam ki, de azért ez talán még megbocsájtható.
- Szerintem az első pillantásra szerelem az csak szimpla vonzalom, szexuális. Mert hát az nem lehetetlen, hogy valaki első pillantásra felkelti a másik érdeklődését. Abban az értelemben De azt nem nevezném szerelemnek, mert csak a külsőségre épül, márpedig a szerelem nem csak arról szól. Nem mintha nem kéne a vonzalom is hozzá, de nem az minden - vonom meg a vállam. Igazából nem szokásom ilyesmikről beszélni, magam is meglep, de betudom Serena hatásának. Azonkívül kivel is beszélgetnék ilyesmikről? A fiúkkal a melóban? Még hülyének néznének, arról nem is beszélve, a lelkizés mennyire aláásná a tiszteletem. Mert az munka...
A következő kérdés már.. Nos ez kissé szájhúzva érint. Nem mintha még élénk lenne, vagy jelentőséggel bírna. Ugyanakkor bőven benne volt a pakliba, hogy ha efféle témát pedzegetek, előkerülhet. Még is.. sose beszéltem még erről senkinek.
- Egyszer azt hiszem, úgy igazán szerettem valakit - kezdek bele egy lemondó sóhajjal, tekintetem most a kihalt országútra szegezve, mintha csak látnám a vetített mozit, vagy épp valamiféle súgógépről olvasnám le a szavakat. De Serena kezét nem engedem, nem szeretném, ha téves következtetéseket vonna le.
- Grace-nek hívták, a lelencben ismertem meg. Elütött a többiektől, mert neki voltak szülei, akik csak azért lökték el, mert ő is mutáns volt - húzom el a szám, minden megvetésem ebbe az egyetlen mozdulatba sűrítve. Nem értettem, Grace szülei hogy voltak képesek ellökni a saját gyermeküket, miért nem tudták megérteni, elfogadni, hisz mi nem tehetünk arról, hogy mások vagyunk, sőt.. A szülőktől örököljük a géneket, még ha rajtuk nem is mutatkozik mutáció.
- Sajnáltam és óvni akartam, barátok lettünk. Aztán kamaszkori szerelemmé fejlődött. Amint a nővérek engedték, egy gyárba jártam melózni, hogy pénzt tehessek félre, hogy ha tizennyolc évesen elengednek, tudjak lakást bérelni, hogy mire ő is betölti, legyen egy otthon, ami rá vár...
De Grace-nek nem kellett az az otthon, nem kellettem én se. Legalább is nagyon sokáig így éreztem, ez kergetett abba az életbe, amit éltem, és aminek most már nagyon sokat köszönhetek.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 22 Okt. - 20:53

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

- Nem, nem hittem, hogy te vagy a legjobb borszakértő a világon, de nem is baj, én is szeretem a sört. - és most igazából akármi jó lenne, akár még egy pohár rendes tiszta víz is, ha ezt egy tiszta helyen ihatnánk meg a saját időnkben és a saját világunkban, amit ismerünk és szeretünk, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Remélhetőleg a birtokon megoldjuk a nehézségeket és visszatérünk, de igaza van, nem érdemes azért ebben ennyire reménykedni.
- Szóval én olyan egyszerű vagyok, akit könnyű kiismerni? - azért sikerül bőven mosolyt csalnia az arcomra és lassan csak túllendülök azon a megrázkódtatáson, amit az okozott, hogy majdnem nagy bajba kerültünk, mert ha a képességem nem működik jól, ha véletlenül baja esik és mégis megkarmolják... azt biztos, hogy képtelen lettem volna feldolgozni, így azért könnyebb túllendülni.
- Nem, inkább azt hittem, hogy mondjuk... a lila! - a célját végül is már ezzel is sikerült elérnie, hiszen mosolyt csal az arcomra, főleg ezzel a nagy tetetett megrökönyödéssel, a végén még el is nevetem magamat, ha tovább folytatja. Bár ettől még érdekel engem a kedvenc színe is, attól, hogy ő férfi, még igenis lehetnek ilyen irányú érdeklődései is, szeretheti a szépet, mint ahogyan a színek is érdekelhetik, bár tény és való, hogy a lakása is viszonylag egyszerű, míg nálam minden színes. Ebben tökéletesen ellentétesek vagyunk. - Egyébként nem hiszem, hogy csak a nők szerethetik a színeket, ez nem... Nem leosztottak a szerepek. - rázom meg azért egy fokkal komolyabban a helyemet és ezek után csak főleg meglepődöm, amikor tényleg és igazán komoly kérdés merül fel. Na nem azt mondom, hogy Nathanből nem néznék ki ilyesmit, de ő az az igazán komoly férfi, még beszélgetést is nehéz volt kicsikarni belőle, nem hogy ilyen mélységekbe merülni.
- A szerelemben? Igen, mindenképpen, tudod nekem is volt lányregényes időszakom, de abban a nagy elsöprő első látásra fajtában nem, csak... ami szépen kialakul idővel, de abban igen. Visszadobni ér a kérdést? Ha nem, akkor voltál már úgy igazán szerelmes? - azért remélem, hogy ilyet kérdezhetek egy pasitól, főleg ha már benne is felmerült a szerelem téma. Egyébként is érdekel, valamennyit mesélt már a múltjáról, az árvaházról például, de annyit még nem, hogy tudjam törték-e már össze a szívét, vagy ő másét, netán csak elmúlt idővel az érzés.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szer. 19 Okt. - 15:38

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Be kell vallanom, de én sem vagyok valami nagy borszakértő. Általában a pincérek vagy épp a borász tanácsára hallgatok. Most lehet, egy idillikus képet rombolok le magamról, de otthon jobban élvezem a sört - vigyorodom el, mintegy jelezve, csak játszom. No nem a sörrel kapcsolatban, a bor tényleg csak különlegesebb alkalmakra vagy helyzetekre van szerintem. hülyén is néznék ki otthon, egyedül, egy adag pizza felett, kezemben borospohárral. Na azért ennyire nem ment agyamra a gazdagság!
Annak ugyanakkor örülök, hogy Serena is egyetért velem, és nem éli bele magát a dologba. Persze mindketten reméljük, hogy a birtokon majd hipp-hopp megoldódik a rejtély, meglesz a kulcs is, és mi újra a saját időnkben találjuk magunkat. Az persze már más kérdés, mit kezdünk az itt tapasztaltakkal, de ezen majd fájjon az agyunk, ha végre visszatértünk. De azért nem szabad minden hitünk ebbe fektetni, mert csalódás esetén kiborulhat a bili, és nem biztos, hogy olyan helyzetben leszünk, ahol megengedett. Szóval.. szóval ilyen kusza ez az egész...
- Rád emlékeztet.. és kiismerhetetlen? Én valahogy nem tudom ezt a két információt összeegyeztetni - vigyorodom el, játékos bocsánatkérésként még fogott kezét is a számhoz emelem egy gyors kézcsók erejéig. Persze csak húzom az agyát, oldom a feszültséget benne. Bár tény, hogy amióta idekerültünk, elég sokszor tett olyat, amire nem számítottam, és sokszor nem tette azt, amit szinte elvártam volna tőle. De hát ezért beszélgetünk, hogy jobban megismerjük egymást, nem?
- Kedvenc szín? - hökkenek meg, már-már látványosan döbbenve le, hogy aztán színpadiasan sóhajtsak fel. na igen, az ember ilyen múlttal, mint az enyém, és ilyen melóval megtanul színészkedni, talán profibb mód jó néhány hivatásosnál.
- Én itt a legmélyebb bugyrokba akarok leereszkedni, téged meg a kedvenc színem érdekel.. Hogy kérdezhetsz egy pasitól ilyet? Remélem nem abban reménykedsz, hogy a rózsaszín!? Vagy a tulipiros? - pillantok rá megjátszott rémülettel, ám a vigyorgásom, a szemem játékos villanását nem bírom, nem akarom elrejteni.
- Nincs kedvenc színem Serena, nem vagyok nőből. Persze vannak amiket a többi elé helyezek, mint a fekete, kék, barna. Persze attól is függ, miről van szó. Mint láthattad, a lakásom főként pasztellszínekből áll, de mondhatnám, hogy a lakberendezőm ajánlotta, mert semleges és mert letisztult. Persze ha nem tetszene, akkor nem egyeztem volna bele - vonom meg a vállam, mert hát egyértelmű, hogy még ha ritkán járok is ott, a lakásom nem kirakatház, hanem az én birodalmam, tehát úgy kell kinéznie, hogy tetsszen is.
- Hiszel a szerelemben? - fordítom vissza a helyzetet egy éles kérdéssel, mintha csak korábbi szavaim igazolnám. Azt hiszem, az alapokat átugrottuk ott a szellemvasútban. Persze ez csak az én véleményem.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 17 Okt. - 19:54

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

- Igen, jó hogy van egy biztos hely. - bólintok még egy aprót. Igen, meg kell nyugodnom szépen lassan és minden rendben lesz majd, csak még talán kell egy kis idő, amíg összekapom magamat rendesen, de mellette menni fog, hiszen Nathan egy pillanatra sem ingott meg. Persze tény, mögötte egészen másfél élet van, mint mögöttem, sokkal komoly dolgokat élt át, mint amiket én el tudok képzelni, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem össze szabad omolni.
- Pedig viszonylag ritkán iszom bort, de most egyetértek, majd... kóstolunk valami finoman odahaza, ajánlasz nekem valami jót. - igen azt hiszem ebben jó eséllyel ő lesz a hozzáértőbb és majd javasol nekem valami olyat, ami tényleg tetszik és finom is, még ha nem is vagyok kimondottan gyakori borivó, de azért nincs ellenemre, főleg ha egyszer eljutunk oda, hogy az ágyában pihenhetünk, hát isten bizony, hogy nem fogom semmire sem azt mondani, hogy nem érem, akármilyen testes, vagy testetlen bort szívesen fogadok.
- Persze, én... tudom, hogy ez koránt sem biztos, nem fogom elhitetni magammal, hogy pár óra múlva minden megoldódik. - halványan elmosolyodom, elmerülve kicsit azokban a csodaszép kék szemekben. Egyelőre még bírom, ha kiderül, hogy más megoldás kell és vissza kell térnünk ide, hát majd kitalálunk valamit és amíg együtt vagyunk, addig meg tudjuk oldani a veszélyes helyzeteket is igaz? Ez a lényeg!
- Kedvenc diák? Nem is tudom, tudod vannak olyanok, akik kiemelkedőbbek, mások nehezebb esetek, de van egy lány... Michelle, kicsit magamra emlékeztet, elég vadóc és olyan kiismerhetetlen néha, na őt kifejezetten kedvelem. És lehet róla szó, társalgási szinten. - nevetem el magamat, végre már egészen oldottan, ebben a cseppet sem oldott világban. Végül is beszélgettünk már a parkban, vagy vacsora közben North Salemben, talán még a vidámparkban is valamennyit, bár való igaz, hogy azért ott már nem vittük kifejezetten túlzásba a dolgot. - Na jó, akkor te jössz, kedvenc szín? - az az igazság, hogy tényleg igaza van hiába beszélgettünk még sem tudunk azért egymásról sok mindent, bőven van azért mit pótolni.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Kedd 11 Okt. - 15:19

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Bár igyekszem minél hamarabb letudni a nagytakarítást és persze a környezetre is figyelni, azért olykor csak oda-odalesek az autóra és Serena-ra is. Azért kezdek kicsit tartani attól, mikor durran el a lufi a csajnál. Nem mintha az bűn lenne vagy baj, sőt azt hiszem, nagyon is ráférne már. Épp elég olyat látott, ami aztán be tudja tenni a kaput az embernél.
- Kész... Bár nagyon remélem, hogy a birtokon kapunk valami segítséget, azért némiképp megnyugtató, hogy baj esetén tudunk egy helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat - adom a választ, immár a kocsiba ülve, elnyelve a maradék pocsék kólát előle. Na persze nem azért itattam vele, mert finom, hanem mert ilyen sokkhelyzetekben a cukor nagyon jól hat a szervezetre.
- Azért egy pohár igazi jó, testes vörösbort nem adnék ezért, még ha literszám kínálják is - mosolygok rá, biztatva, nyugtatva. Talán ha látja, hogy én nyugodt vagyok, az rá is ekként hat. Mint ahogy nagy eséllyel eddig is ez a tudat alatti módszer vált be.
Bár forgalom semmi, még is körülnézek, mielőtt kihajtanék az országútra. Egyrészt beidegződés, másrészt sose tudni, mi van körülötted és nem rossz dolog tájékozódni. De itt... itt csak a nagy semmi van, hosszú mérföldeken át. Azért egy ideig eltart majd, míg elérjük a birtokon. Még jó, hogy van kocsi, meg volt nafta a kutakban.
- Reméljük persze - biccentek helyeslőn, biztosan tartva a kormányt balommal, míg jobbom felé nyújtom, kínálom, és finoman meg is szorítom a kezét, ha elfogadja az enyém. Ha nem lenne mögöttünk ami, hihetnénk, hogy valami sivatagi kiránduláson vagyunk. Igen, ezt kell gondolnunk. Legalább egy picit.
- De azért ne éld bele magad Serena! Nem a kedved akarom letörni, de nem szeretném, ha belefektetnéd minden reményed. Álljunk úgy hozzá, hogy jó is lehet, oké? - fordulok felé, talán a megszokottnál, megengedettnél tovább időzve arcán. Na itt aztán nem kell tartani szembe forgalomtól.
- Van kedvenc diákod? - fordulok vissza, hogy azért nehogy lehajtsunk az útról, mert autómentőt nem hinném, hogy tudnánk hívni, arra pedig aztán várhatunk, míg erre jár valaki.
- Úgy értem, akit különösen kedvelsz, vagy egyszerűen csak szeretsz vele foglalkozni - folytatom korábbi kérdésem, majd mosolyogva húzom meg a vállam, mert hát egy efféle társalgás most annyira idegen. És pont ezért kell, hogy elterelje a figyelmünk, hogy lecsillapítson minket, ahelyett, hogy feszt a történtekre gondolnánk.
- Azért elég hosszú lesz az út, esetleg jobban megismerhetnénk egymást. Mármint társalgási szinten - nevetek rá, mert hát.. az alagútban már egész jól megismertük egymást, és azt a fajta ismerkedést csak folytattuk a benzinkúton. De azért beszélgetni is lehet velem, főképp mert vezetés közben a másikfajta kedvtöltés elég veszélyes lenne, még békeidőben is.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Vas. 9 Okt. - 21:50

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

Tudom én, hogy viccel, de ettől még nem esik kevésbé nehezemre, hogy elengedjem őt most. Jól esik, ahogyan megölel és persze az is, hogy én átölelhetem őt. Tudom, hogy nincs nagyon sok időnk még várni és ezzel húzni az időt, főleg mert talán a birtokon tényleg találunk valami megoldást és nem lenne rossz végre hazajutni, már ez is sok volt ebből a rettenetes jövőből, de ettől még kell ez a pár pillanat, amíg kicsit sikerül végre összeszedni magamat.
- Ha nem kellene beülnöm a kocsiba, le se fejthetnéd a karomat a nyakadról. - halvány mosolyra azért futja, de tényleg csak ennyire, aztán inkább hagyom, hogy irányítson és szépen bepakoljon a kocsiba, mintha egyedül nem menne. Mos még a szénsavat már régen hanyagoló üdítő is tökéletes nekem, úgyhogy bólintok egyet és bár nem lazán, még mindig eléggé frászban, de hátradőlök és kortyolgatni kezdem, még ha tényleg nem is épp a legkellemesebb az íze, de ez érdekel most a legkevésbé.
- Jól van csak légy nagyon-nagyon óvatos. - bár ezt tudom, hogy magától is tudja és persze figyelek én az útra is, meg a környezetünkre, de elsősorban azt nézem, ahogyan ügyködik és pakol. Azt hiszem, ha egyedül kerültem volna ide, hát elvesztem volna, de Nathan tipikusan olyan férfi, aki mellett egy nőnek nem kell félnie, akiről tudja, hogy megvédi bármi legyen is, aki nem ijed meg attól, hogy ki kell húzni pár hullát egy üzletből és ha ez azért van, mert eleve egy kemény alak és netán a hétköznapokban is olyan a munkája... amilyen, netán ott is használja azt a pisztolyt... hát ebben a pillanatban ez cseppet sem érdekel.
- Igen, akkor ide visszajöhetünk, ha... muszáj igaz? - azért remélem, hogy nem lesz rá szükség és mégis csak megoldást találunk majd a birtokon, én legalábbis minden erőmmel ebben bízok. Muszáj találni valami nyugodt helyet, mert ha itt maradunk még sokáig... a jó ég tudja, hogy meddig bírom majd. - Annyira nem is vészes. - rázom meg a fejemet, bár nem nevetek, de egy jóval emberibb és szélesebb mosolyt sikerül az arcomra csalnia. Tudom, hogy a legnagyobb őrültség lenne most olyasmit kimondani, amit az ember később megbánna, vagy netán ő ijedne meg tőle, de kész csoda, hogy nem csúszik ki valami hasonló a számon, mint a nagyon kedvellek, vagy ennél talán még több is, de talán a hálás pillantásból, amivel rajta felejtem a tekintetemet mielőtt még kigurulnánk innen valahogy ő is sejtheti.
- Akkor reméljük, hogy a birtok majd megoldást nyújt igaz? - hát tudom én, hogy mást nem igen tehetünk, és tényleg nagyon remélem, hogy ott lesz valami megoldás majd erre az egész jövőbe kerülünk dologra. Őszintén szólva már nagyon szívesen kipróbálnám végre azt az ágyat és ezúttal nem úgy, hogy valaki le akart itatni és drogot kevert az italomba, mint legutóbb.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 30 Szept. - 15:57

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Úgy szorít, mintha attól tartana, a következő pillanatban elengedem és itt hagyom. Pedig erről szó sincs. Ugyanakkor tudom, ez csak az átélt borzalmak utóhatása, kissé talán örülök is, hogy enged a gyeplőjén, nem akar kemény csaj lenni, mikor nem az. Ügyes, talpraesett, kitartó, belevaló De ez nem az ő világa. Még kicsit nekem is sok, pedig én azért már láttam cifra dolgokat.
- Ennyire untatlak, hogy ilyen gyorsan szabadulnál már megfele tőlem? - kérdem mosolyogva, egy bátorító puszit nyomva a feje búbjára, próbálván némi viccel enyhítve a helyzetet.
- Gyere, most beülsz az autóba és megvársz, jó? - húzom magammal, mint egy gyermeket, kinyitva neki az anyósülést, beültetve, előtúrva a sok cucc közül egy üdítősdobozt. Az tuti, hogy már a szénsav rég kiment belőle, még így, zárt alakban is, valamint hogy az íze.. nos valljuk be, töményen édes lesz. De pont a cukor kell neki.
- Ebből most kortyolgatsz - magyarázom, miközben megkerülöm a kocsit és a kormány mögé ülve a tegnapi bravúros módon bepöccintem a motort, had ketyegjen.
- Én kihúzom az épületből azokat az izéket, ha már megpucoltuk a helyet nem szeretném, ha a döghús szagára mások is idetalálnának. Addig vársz, figyelsz, ha valami gyanúsat látsz, kiabálsz, ráfekszel a dudára, jó? - figyelem, vajon mindne okés-e, és ha bólint, akkor hozzá hajolva szájon csókolom, aztán már sietek is be az épületbe. Láttam tegnap egy amolyan sátorponyva szerű anyagot, azt szedem elő és húzok rá két tetemet, majd a sarkánál fogva húzkodom ki a dögöket, egészen a fasorig, ahol a tegnapiak várják, majd sorban, míg csak el nem fogynak. Közben persze oda-odanézek Serena-ra, még mosolygok is, hogy csillapodjon.
Amikor elfogyott a takarítani való némi jelzőket hagyok hátra az épületben, ajtónál, ablaknál, hogy ha vissza kényszerülünk jönni, észrevehessem, más is járt-e erre.
A mellékhelyiségben vizet engedek a karomra, megfürdetem az arcom, a nyakam, majd a nadrágomba törlömkezem és úgy, csapzottan sietek, az utolsó csapdát is elhelyezve a már behúzott ajtónál és a kocsiba vetődöm.
- Minden rendben volt? - kérdem, elkobozva tőle a dobozt, talán még lelek benne magamnak is egy kortyot.
- Hát ez valami bűn rossz - fintorodom el, hogy megnevettessem, majd sebességbe teszem a kocsit és visszaindulok az országútra. Nagyon remélem, hogy a birtokon jobb helyzet fogad minket és legfőképp valaki, aki magyarázattal is szolgál.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szer. 28 Szept. - 17:30

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

Igen, jól mondja, haza kellene jutni, az ágyába, biztonságba, oda ahol nincsenek ilyen lények, ahol nem vagyunk folyamatosan életveszélyben, ahol nem a földön kell aludnunk. Én is erre vágyom, de fogalmam sincs, hogy van-e rá esély egyáltalán. Persze hinnem kell benne, muszáj, mert ha nem teszem akkor már most fel is adhatom. Hazajutunk valahogy, talán ott lesz majd a birtokon a megoldás és akkor már nem kell sokáig kitartanunk, főleg nekem, mert jelenleg én vagyok az, aki kevésbé bírom a strapát, főleg azt, hogy az előbb hajszál híja volt, hogy nem kapott belé az a valami. Fogalmam sincs, hogy milyen hatása lett volna, ne adj isten ő is elkap valamit, vagy... csak egyszerűen megsérül, de egyiket se tudtam volna végignézni, nem csoda, ha még jobban koncentrálok, amikor be kell mennünk körülnézni, mint eddig.
- Igen, tudom, de ez... A birtokon háta lesz megoldás. - ebben reménykedem, most már egyre erőteljesebben, hiszen ez volt talán az eddigi legkényesebb helyzetünk. Persze ott volt az is, amikor átrohantunk rajtuk, de valahogy mégis más volt, mint ez a mostani, vagy csak már kezd kijönni rajtam az eddigi nyomás és a félsz?
Természetesen szorítom a vállát és nem engedem el, de figyelek arra is, hogy mit csinál, és hamar rájövök, hogy miért tapogat oldalra, hiszen ebben az állapotában először nem érhet semmi érdemit sem, simán átmenne a keze a falon is, de aztán egy röpke másodpercre engedek annyit, hogy az ujja érje a stabil felületet és fel tudja kapcsolni a villanyt, aztán azonnal váltok is vissza, hogy ha erre bármi megmoccannak odabent, akkor tényleg ne legyen baj. A pisztoly dörrenések újra csak azt eredményezik, hogy megrezzenek, kissé erősebben is szorítom meg a vállát, amíg végül el nem csendesedik mindent. Úgy vezet, ahogy csak akar, tényleg sok volt ez most így reggelre, nagyon jól látszik rajtam. Csak akkor hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a reszketés, amikor már kint vagyunk és átölel. Nem is akarnám, hogy elengedje azt a pisztolyt. Addig nem, amíg nem jutottunk túl ezen az egészen. Szorosan bújok oda hozzá, a fejemet a vállába fúrom, hogy még csak látnom se kelljen ezt a lerobbant helyet, ami még mindig biztonságosabb, mint bármi más ezen kívül odakint, legalábbis jó eséllyel.
- Végre, akkor... akkor indulhatunk igaz? - mégis nagyon nehezemre esik megmoccanni és elengedni őt. Majdnem megkarmolták, majdnem megsérült, nem sokon múlt. Mi lett volna, ha nem működik a képességem? Mi lett volna, ha valahogy cserben hagy és végül tényleg baja esik? Azt nem tudom, hogyan viseltem volna el, nem bírtam volna ki. Fontos lett számomra rövid idő alatt. Nem csak arról van szó, hogy egyedül nem tudtam volna mit kezdeni magammal, arról is, hogy akkor biztosan végképp összeomlottam volna.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 24 Szept. - 9:37

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Én se szeretnék Serena, haza szeretnék jutni, a saját időmbe, a saját házamba, ágyamba... Veled... - sóhajtok, mert tényleg ez minden vágyam. Mennyivel másabb lenne most ez a reggel, ha nem utazunk az időben. A hullámvasutazás után azt hiszem, már hanyagoltunk volna minden mást és egyenest a lakásomra megyünk, Ott aztán kedvünk szerint kijátszhattuk volna magunkat, hogy aztán a puha ágyban kialudva magunkat reggel újra kezdjük. Ehelyett most valami fránya zombikkal hadakozunk. remek...
- De jó, ha van egy biztos pont, ahova gond esetén visszatérhetünk. Mert ki tudja, mi vár még ránk - magyarázom, pedig tudom, hogy nem kell. Ő is tudja, hogy a helyzet lehet sokkal rosszabb, mint reméljük. És talán ezért is tart ki még, ezért sem engedi el a vállam, amit a korábbi incidens okán igencsak nagy örömmel veszek tudomásul.
Óvatosan araszolok egyre közelebb az ajtóhoz, majd egy arasznyit belépek. Szerencsére a kintről beszűrődő fény miatt nincs hukksötét, de azért én sem vagyok macska, így hát szabad kezemmel a falon tapogatózok az ajtó mellett. Ha van villany, itt kell lennie a kapcsolónak.
Persze tartok tőle, hogy olyan fogok, amit nem akarok, de Serena szorítása sokat enyhít a parámon.
És meg is lelem, szerencsére a kattanás után fel is gyullad a körte, bár pislákolása sejteti, nem lesz már hosszú életű. De annyira elég, hogy belássam a helyiséget, a polcokat a falak mentén, a lelőtt hullák oszló tetemeit, mert mintha már tényleg oszlanának. Vagy csak a képzeletem kapott szárnyakra? Sötét, büdös szárnyakra?
És ugyanígy meglátom a sarokban vicsorgó maradék kettőt, akik mintha nem lennének erejük teljében, mintha nem lennének teljesek. Bár lehetnek ezek az izék azok?
Még is, szinte már kegyelemlövésnek érzem, amit leadok a fejükbe, majd még mindig Serena kezével a vállamon körbejárom a kicsi helye,t hogy megbizonyosodjak arról, nem bújik meg sehol utánpótlás. Aztán azonnal ki is vezetem Serena-t a helyről, nem biztos, hogy pont ott kéne megkönnyebbült légbételeket cserélni.
- Jól van, elfogytak - ölelem magamhoz, jobbomban még mindig a fegyvert szorongatva, de valahogy nem merem elengedni. El fogom-e valaha is, míg haza nem jutunk?

Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 16 Szept. - 12:16

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

Mennyivel jobb is lett volna a reggelt valami sokkal kellemesebbel kezdeni! Mint mondjuk, ahogyan az estét zártuk... de úgy fest, hogy erre nem igen van esély. Egyrészt muszáj neki is pihennie, másrészt végül a pakolás helyett is rosszabb dolgok jönnek. Nem csoda, hogy rám hozza a frászt az ajtó, ami mögött egyértelműen van valami, de tudom, hogy igaza van és meg kell tisztítani a helyet, mert különben nem fogunk tudni visszajönni ide, ha netán visszafelé jövet is meg kell húzni magunkat valahol. Persze a cél, hogy a birtokon segítsenek, de nem áltathatjuk magunkat, hogy ez biztosan sikerülni is fog. Benne van a pakliban, hogy ott se jobb a helyzet és akkor más megoldást kell keresni, akkor pedig ez a hely biztos pont lehet és nem lehetnek itt rejtett veszélyforrások, mint a jó eséllyel odabent lévő dögök.
Kész csoda, hogy nem sikítok fel újfent, amikor az egyik dög átnyúl Nathan mellkasán. Ha nem vagyok ott, ha bármi történik és a képességem nem segít... ennek komoly következménye is lehetett volna, mert bár ő ellenálló és gyorsan felvértezi magát a szervezete minden ellen, de nem tudjuk, hogy ez a vírus milyen, mennyire erős és hogy ez ellen tudna-e egyáltalán védekezni, épp e miatt kell nagyon-nagyon óvatosnak lennünk, én pedig szorítom továbbra is a vállát, amíg végül úgy nem tűnik, hogy elfogytak végre a bentiek, mert nem moccan újabb és nem bukkan fel még egy fej a sötétből.
- Pedig talán... talán nem is kell ide visszajönnünk. - gyenge próbálkozás csak, hallhatja a hangomon is, hogy tudom, hogy igaza van, de ez ami történ kissé már sokkolt. Így is sok volt ez az utóbbi lassan két nap, de tudom hogy most sok múlik rajtam és tartanom kell magamat. Ha X-men lennék, nem csak egy szimpla tanár... persze minden más lenne, de én csak egy tanár vagyok, egy bohókás nő, akinek nagyon nehéz még most is kitartania, de tudja hogy kell, ezért... muszáj.
- Nem foglak, eszem ágában sincs! - ha kell hát inkább csimpaszkodom belé, de nem fogom elengedni, hogy valami baja essen. Fogom hát továbbra is a vállát, ahogyan araszolunk befelé. Talán lehet még bent olyan, ami beakadt, vagy valami miatt nem tudott kijönni, teszem azt nincs lába. Nem lenne meglepő, ha ilyenek is lennének köztük, de igaza van, előbb legyen a hely tiszta, aztán állhatunk csak tovább, de az biztos, hogy ha túl vagyunk ezen a tisztogatáson kell majd nekem is pár perc, amíg egy kicsit összeszedem magamat, sőt talán neki is, bár ahogyan ismerem úgy se fogja kimutatni, hogy esetleg rá is nagy hatással volt az, ami történt és nem jó értelemben. Ha nem vagyok, vagy a képességem fuccsol be valami miatt, akkor most... nem ebben nem is akarok belegondolni, hogy akkor mi lett volna.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 10 Szept. - 11:45

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Továbbra is megnyugodva tapasztalom, hogy Serena teszi, amit kérek, nem hisztizik, nem kér magyarázatot. Nem mintha időnk lenne most ilyesmire. Ugyanakkor már-már aggódom is érte, hisz nem teljesen normális, hogy egy egyszerű tanárnő, még ha mutáns is, ilyen jól viseli a történteket. Még engem is megvisel, noha el azért nem bőgöm magam.
Még is örülök most, hogy keze magabiztosan, legalább is érzetre biztosan érint meg. És az elgondolás is jó volt, mert hiába tudom, hogy Serena által érinthetetlen, azaz inkább átjárható vagyok, még is megáll a szívem egy dobbanásra, ahogy az az izé átnyúl rajtam. Gyógyulok, tény, védekezik is egy idő után a testem. De ki tudja, ezek miféle vírust hordoznak. És az egyén otthoni sérülésekhez is első alkalommal kellett orvos. Itt pedig az nincs. Illetve ha lenne is... Ha lenne vakcina ezek ellen, akkor nem gyógyítottak volna meg mindenkit?
Akárha céllövöldében lennék, lövöm a felbukkanó fejeket, csak fejre célozva, spórolósan, hisz az én táram véges.
Egy, kettő, három... Kicsit megtorpanok, ahogy a kifelé áramlók elfogynak. De odabent nagy a sötétség és a csend. palimadár vagyok vagy csak túlontúl biztonságra törekvő?
- Be kell mennünk, be kell néznem. Nem szeretnék úgy elmenni innen, hogy nem vagyok benne biztos, tiszta-e. Avagy egyáltalán visszatérhetünk-e még szükség esetén - magyarázom Serena-nak, miközben lassan előre araszolok, folyamatosan az ajtót figyelve.
A legegyszerűbb persze az lenne, ha beülnénk a kocsiba és szevasz. De nem szeretem a befejezetlen ügyeket, így lassan araszolok egyre közelebb az ajtóhoz. Remélem Serena még kicsit kitart, még bírja cérnával. Nem biztos, hogy jó lenne, ha pont most pánikolna be.
- Bármi történjék is, ne engedj el!

// 1-2 : Alagút van, ami ki tudja hova vezet, és özönlenek a zombik
3-4 : Egy-két zombi akad, akit könnyen leszedhetünk
5-6 : Üres a helyiség, nyugi van Smile

//

Nathan Jones carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 3 Szept. - 21:49

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

Tudom, hogy ő azért jóval gyakorlatiasabb nálam és kezelni tudja az efféle helyzeteket, de mindketten meg vagyunk most lepve rendesen, hiszen nem számítottunk rá, hogy valaki lesz majd odabent, vagy valami, mert eddig meg se moccant, de talán este, délután már mi is csendesebbek voltunk és talán a miatt? Csak most az ajtó közelébe mentem és ez váltotta ki ezt a hatást?
- Jól van, ez nem is volt kérdés, pakolok én. - fordulok is és már is folytatom azt, amit eddig elkezdtem. Szépen bedobálok mindent, ami már eddig is meg volt zacskókba téve, csak aztán út közben dobok még mellé pár dolgot, ami épp a kezem ügyébe kerül. Majd még ha jól sejtem úgyis kiegészítjük és összeszedjük a többi szükséges dolgot is, amikor elintéztük azt a valamit, mert eszem ágában sem lenne csak úgy rá hagyni az egészet, még ha tudom is, hogy ő tényleg profi ebben. A csövet is elpakolom szépen, csak akkor térek vissza, amikor már minden meg van és teljesen készen vagyok, tehát jó eséllyel az akció jön, amit minden bizonnyal közben kifundált.
- Szóval rajtam múlik, hogy ha ott bent van valami durva, akkor az nem fog... Jól van Nathan... menni fog. - persze, hogy félek, én nem vagyok ilyesmikre kiképezve, ő viszont eleve úgy él már jó ideje, hogy az élete része a veszély. Nekem azért ehhez kell egy nagy levegő és ez most egész más, mint átfutni azon a zombi, vagy mik ezek hordán és csak kijutni a biztos helyre. Most nem futhatunk el, le kell győzni azt, ami odabent van még hozzá úgy, hogy közben ki is jön és talán átjön majd rajta és rajtam is, ha nincs más. Bólintok még egyet, amikor megkérdezi, hogy készen vagyok-e és csak szépen megfogom a vállát és meg is szorítom kicsit, hogy semmiképp se engedjem el, akármi is jön ki onnan és akármennyi is. Kell is ez, mert rendesen eldöbbenek, amikor két olyan izé kerül elő és jó eséllyel az egyik már megcsócsálta a másikat, mert kb. a fél feje, meg a karja hiányzik, valami rettenetesen néz ki. De lépdelek hátra, főleg amikor Nathan taszít rajtam egyet valószínűleg és jó eséllyel csak nekem köszönhető, hogy az első olyan dögnek átsiklik a keze Nathan mellkasán, amikor utána kap. Na akkor már azért nagyobbakat lépek hátra és már csak rajta a sor, hogy lőjön. Célozni tud, azt már eddig is láttam, úgyhogy nem lesz baj és ráérek kiborulni azt hiszem utána is, mert lassan már nagyon érik. Túlságosan jól bírtam eddig, de végig nem fog menni attól tartok.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 29 Aug. - 19:12

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Nem fogom vaktában kilőni a tárat - engedek egy gyér mosolyt Serena felé, miközben az agyam lázasan kattog a lehetőségeken. Persze megtehetnénk, hogy bepattanunk a kocsiba és tűnés. De nagyon szeretnék egy helyet, amit viszonylag biztonságosnak gondolok, ahol szükség esetén megalhatunk, vagy épp megmosakodhatunk. Mert a városban látottak alapján kezdek tartani attól, mit is találunk majd a birtokon.
- Bár többnyire lovagias vagyok, de most neked kell pakolni - fordulok Serena felé, bár fél szemmel továbbra is a dübörgő ajtót lesem.
- Fogj mindent, amit gyűjtöttél és dobáld az autóba. Persze nem kell egyszerre, de azért siess - bátorítom, ugyanakkor noszogatom is, mert sose tudni, meddig tart az az ajtó. Mert annyira tényleg nem vagyok hülye, hogy szétlőjem, aztán itt álljak töltény nélkül, míg azok az izék a szétpozdorjázott fán kisétálnak. Mert kétségtelen, hogy olyasmik vannak ott. De hogy a fenébe nem vettük észre tegnap?!
- Szerintem a tank már megtelt, tedd vissza a csövet a helyére, aztán gyere vissza - utasítom az utolsó csomaggal kifelé igyekvő lányt, egy lépésnyire megközelítve az ajtót. Aztán apró sóhajjal figyelem Serena-t. Nem akarok tőle ilyet kérni, nem akarom veszélybe sodorni. De valamit tennünk kell, és félő, ha velem történik valami, ő sem húzza sokig.
- Emlékszel hogy azt mondtad, én is át tudom engedni a dolgokat, ha segítesz? - fordulok hozzá komolyan, a fegyverre az ajtó felé célozva.
- Segíts. Ki fogom nyitni az ajtót, és bár igyekszem egészséges távot tartani, az ördög nem alszik. De veled mehet. Csak arra figyelj, mögöttem légy, jó? - simítom végig szabad kezemmel az arcát, egy gyors puszit is nyomok a homlokára, majd az ajtó felé fordulok, még közelebb lépve, hogy csak egy erősebb karnyújtásra legyen a kilincs.
- Kész vagy? - fordulok hátra, és ha Serena bólint, hozzám ér, deréktájt belelövök az ajtóba kettőt, majd egy hirtelen mozdulattal kinyitom, szélesre tárva az ajtót és lövök arra, amit látok, most már fejmagasságban, miközben finoman hátrálok, tolva Serena-t is,hogy lehetőleg kikerüljünk a veszélyzónából.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Vas. 28 Aug. - 19:24

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

A pakolászás még nem okoz különösebben gondot csak az, amikor az ajtó előtt sikerül elhaladni és vélhetően a motoszkálásom, vagy ki tudja mi végül magára vonja a figyelmet, hogy vajon valakinek, vagy valaminek a figyelmét, azt egyelőre nem tudom eldönteni, de hogy egyértelműen ki akar jönni onnan és eddig egy árva emberi szót nem adott ki, az biztos és ez nem utal semmi jóra. Ha élő ember lenne és nem olyan... izé, akkor valószínűleg minimum kiáltana, főleg a sikítást hallva, hiszen az egyértelműen arra mutat, hogy idekint viszont igenis emberek vannak, nem pedig olyan emberevő dolgok.
Nathan egy pillanat alatt mellettem terem, ami azért segít, hogy valamelyest legalább csökkenjen az ijedtség miatti a szapora légzés. Mögé sorolok, pedig hát mindketten tudjuk, hogy én vagyok az, aki gond nélkül átengedek magamon bármit, bár tény, ha nem készülök rá, akkor nekem sem megy, és persze ő meg nem tud lőni és célozni, ha elállom az utat, szóval van azért ráció ebben az egészben és persze jól is esik az ösztönös mozdulat, amivel védelmezni igyekszik, még ha részben gyakorlatias okból is teszi, hogy mondjuk ne akadjunk egymásba.
- Eddig nem úgy tűnt, hogy élő lenne... és ha nem találod el a fejét? - na igen, akkor nem sokat árt neki a golyó, viszont csökken a készletünk, ha többet kell belelőnie és persze ha van bent valami és netán hasznos és azt találja el, az se túl jó. Persze egyéb ötletem nincsen, főleg mert azt sem tudjuk, hogy egy olyan valami van bent, vagy netán több. Gondolom sok nem férne be, maximum 2, akik valahogy bent ragadtak és ott haltak éhen, vagy már eleve olyan átalakult állapotban zárta be őket oda valaki... Nem tudom, de egyelőre Nathanre bízom a döntést, hiszen kettőnk közül ő a gyakorlatiasabb, no meg ő tud lőni és célozni. Lehet, hogy a hangok alapján is meg tudja próbálni kb. behatárolni, hogy milyen magas lehet, ami bent van és hová kell lőnie ahhoz, hogy biztosan sikerüljön elérni a kívánt célt. Mindenesetre egyelőre várok, ha más nem, hát össze kell dolgoznunk, kinyitni azt az ajtót valahogy és aztán gyorsan célozni és lőni, hogy ha ki is jön onnan valami, vagy valamik akkor ne nagyon legyen ideje, vagy idejük bármit is tenni.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Csüt. 25 Aug. - 16:31

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Megeresztek egy mosolyt Serena felé kifelé menet, mintha bátorságot akarnék önteni bele, vagy egyszerűen úgy tenni, mintha nem is olyan lenni a helyzet amilyen.
Aztán felkapok két műanyag benzines kannát az egyik sarokból. Tegnap nem láttam,valószínűleg régen árulták. De nekünk most nagyon jó szolgálatot fog tenni, ha jön nafta a kútból.
Még is, elsősorban körbejárom az épületet, nehogy meglepjenek, majd üresbe rakom a kocsit és némi erőfeszítéssel megmozdítom, aztán ügyesen visszagurítom az épület elé, hogy lehetőség esetén megtankoljam.
Közben látom, ahogy Serena ügyesen szedegeti le a polcokról a cuccokat. Aztán halk imát mormolok, még az árvaházban tanultam, és leemelem a pisztolyt és az egyik kannába dugom. Elsőre nem túl biztatóak a hangok, de aztán apró rándulással elkezdi ontani magából az üzemanyagot a cső. Kicsit olyan, mintha a világvége hirtelen jött volna,annyira, hogy az effajta apró , mindennapi dolgok megmaradtak volna a mozdulatlanságban.
Az első kanna után a második jön, majd a kocsi benzintartályába lököm, hogy azt is feltöltsem. Közben a csomagtartót felfeszítve berakom a teli kannákat.
Nagyjából ekkor hallom meg Serena kiáltását, és mindent hátrahagyva rohanok be, már futás közben kapva elő a pisztolyom. Beérve zavart-dühösen pillantok a tomboló ajtóra, a mögüle kihallatszó zajra. Serena-ért nyúlok, magam mögé húzom, kicsit el is tolom, nehogy egymáson essünk keresztül.
- Ha ember vagy szólj, mert lőni fogok! - kiáltom magabiztosan. Ha más bujkálók, amit erősen kétlek, nem szeretném megölni. Ha nem.. az az ajtó nem olyan vastag, hogy megállítsa a golyót, főleg ilyen közelről. Persze megtehetnénk, hogy elrohanunk, de ez a hely jónak tűnt, nem akarok úgy visszatérni, hogy ki tudja, mi van itt.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Kedd 23 Aug. - 11:19

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

- Vehetjük úgy, mintha... sátoroznánk. - nézzük a jó oldalát, bár persze sátorozás közben azért van nálad váltó ruha és jó esetben víz is, no meg vad zombiszerű izék sem akarnak megtámadni, maximum medvék, de azért az nem ugyanaz. - Na jó, úgyis kettőnk közül te vagy dugig pénzzel, elfogadom. - a széles mosoly mutatja, hogy csak viccelek. Nem várom én el, hogy fizessen mindenféléket, csak mert neki van miből. Lássuk be az én tanári fizetésem nem egy nagy szám és világ életemben viszonylag szűkösen éltem, hiszen anya nevelt fel egyedül. Már említettem is talán, hogy a lakása egyetlen szobájába beleférne a garzon, amiben sokáig éltünk még gyerekkoromban, de nem panaszkodom, nem volt azért olyan vészes, de az széf kiürítésekor látszott, no meg a lakása alapján is, hogy ő azért elég jól áll, persze mostanra, hiszen neki se volt mindig könnyű árvaként.
- Majd nagyon fogok igyekezni! - halk kuncogás még, amit megengedek magamnak, aztán kezdek el enni és tényleg nagyon figyelek, hogy lassan és halkan rágjak és ne nagyon zavarjam ezzel meg őt, mert tényleg nem akarom, ha már aludni nem tudott, akkor legalább a meditálásra legyen meg az esélye. Igyekszem magamat csendben rendbe szedni, bár azért teljesen így se megy, hiszen a víz nem csendesíthető el, meg aztán hideg is, ami a csapból jön, azzal nehéz lemosni magát az embernek legalább nagyjából, de örülhetünk neki, hogy legalább hideg víz van a csapban, lehetne rosszabb is a helyzet.
- Máshogy nem tudok... osonni. - azért egy pillanatra akaratlanul is megtorpanok, amikor még vállkörzésekkel is megmozgatja magát. Szó se róla Nathan tipikusan az a férfi, akin egy nő rajta tudja felejteni a szemét és hát nekem is sikerül kissé elkalandoznom, pedig tudom, hogy indulni kell, de... a fenébe is olyan jó nézni!
- Azért úgy még sem mehetek ki. Lehet, hogy azok a valamik nem érzékelik rendesen a világot, de belefuthatunk élő emberekbe is. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Őszintén szólva tegnap este ruhátlanul én is jobban éreztem magamat, most így felöltözve már nem nagyon halogathatjuk a nap elkezdését, pedig őszintén szólva még szívesen tolnám a dolgot egy kicsit. Jó dolog egyszerűen csak kettesben lenni és elfelejteni mindent, de muszáj rájönni hogyan jutunk haza.
- Rendben, összeszedek mindent, ami hasznos lehet. - a boltot azért feltúrták már rendesen, de azért van még esély rá, hogy lelünk ezt azt, talán a hátsó polcokon, vagy netán a raktárban? Biztosan van itt ilyesmi. Nathan tehát távozik kifelé, én pedig szépen elkezdek mindent összeszedni és bepakolni a szatyrokba, csak amikor már vagy kettő tele van mindenféle kekszekkel, meg akad újság és elemlámpa is, akkor veszem észre a kicsit hátrébb lévő ajtót, amit a sötétben nem nagyon szúrhattunk ki. Óvatosan közelítek csak és teszem a kezemet a kilincsre, de persze zárva van, annyira pedig nem vagyok még bátor kommandós, hogy csak úgy besuhanjak rajta, először inkább megrángatom kicsit, mert ha... Fel is sikkantok, amikor valami elég nagy csapódással nekivágódik az ajtónak, aztán újra... majd újra.
- Nathan! - persze a kiáltásom csak jó eséllyel még inkább felaljza azt, ami bent van, kérdés, hogy vajon csak egy vagy több, de ha ez tényleg egy raktár, akkor lehetnek bent hasznos holmik, viszont csak úgy nem mehetek be, ha egyszer van bent valami olyan izé.

♫ Young love ♫ • Aktuális viselet • ©

Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 15 Aug. - 16:36

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Csóró nyaralás - sóhajtok fel, és bár nem bántódtam meg, efféle érzet ritka bennem, látszik, még sem jó a szájízem a gondolatra.
- Amint hazatértünk, elviszlek valami igazi nyaralásra. Nehogy ezt kösd hozzám - kacsintok rá mosolyogva, átadva neki az ételt meg a helyet is, hogy végre kicsit én is lehunyhassam a szemem, még ha nem is teljesen abban az értelemben, mint ő tette.
- Kíváncsi vagyok, tudsz-e halkan csámcsogni - vetem még oda érezhetően vigyorogva, hisz már oldalt vagyok neki, csak profilból láthat.
Aztán végre lehunyom a szemem, kizárom a világot. Nem tengerpartot, nem virágos rétet vizionálok magam elé, ahogy sok meditációs tanfolyamon tanácsolják. Egyszerűen semmi sincs előttem, igazából ilyenkor egy pillanatra a saját létezésemről is elfeledkezek egy röpke ideig. Mert ez az igazi kikapcsolás, nem a vágyak, nem a remények megjelenítése, mely csak tovább kattogtatja az agyat. Hanem a nagy semmi, mely hol fehér, hol fekete, attól függően, mennyire tud az ember lemerülni.
És most épp fehér, felszínesen, hisz bármikor baj lehet. És talán ez a leküzdhetetlen feszültség nem hagyja a teljes elsötétülést, nem engedi a totális csendet. Mert csak beszűrődik a nesz, az halk sziszegések, a víz csobogása. Na igen, ez az, mikor az ember nem tud elvonatkoztatni az élet dolgaitól. Mert Serena sóhajai és a víz csobogása aztán mindent eszembe juttat, csak épp pihenést és teljes csendet nem.
Lassan kapaszkodok vissza a valóságba, egyre több nesz jut el hozzám, noha a szemem még mindig csukva, mintha még mindig reménykednék a visszatérésben. De tudom, a hely nem alkalmas és időnk se sok van.
- Nem kell lábujjhegyen osonni - szólalok meg, apró vállkörzésekkel enyhítve az izmok feszességét, majd ugyanezt teszem a nyakammal is, míg végül ki nem nyitom a szemem és oldalt nem fordulok, hogy ismét szembe lehessek Serena-val, aki időközben már a ruháit is magára kapkodta.
- Jól áll a melegítőm, de ruhátlan szebb vagy - kacsintok rá, csak hogy oldjam az esetleges szorongásokat, majd felállok, hogy kinyújtóztassam rendesen a lábaim, aztán elkezdem összeszedegetni a cuccokat, amiket tegnap összegyűjtöttünk, és egy halomra pakolom. Majd fogom a már említett vizes palackok egyikét és a kupakot lecsavarva nagyot húzok belőle.
- Szedjük össze az üzletből amiről úgy gondoljuk, jó lesz, aztán menjünk. Nem vagyok benne biztos, hogy okos dolog sokáig egy helyben tartózkodni.
Példamutatásként a nadrág korcába dugom a fegyvereim, majd könnyedén elhúzom az ajtó elé tolt azstalt. Előbb csak résnyire nyitom az ajtót, majd mivel vészt nem látok, kitárom, és kilépve tekintetem végigfuttatom a polcokon, majd néhány lépéssel közéjük is belesek, nehogy leselkedjen ránk egy váratlan vendég.
- Kimegyek a kocsihoz, te addig fogj még néhány zacskót a pultból és dobálj bele mindent.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Szer. 10 Aug. - 15:14

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

- Én se szeretnék gyakran, ha ezen túl vagyunk. - azért halványan elmosolyodom, hiszen reménykedem azért még most is benne, hogy megoldjuk, még nem telt el olyan sok idő, hogy reménytelen legyen a dolog. Meglátjuk, hogy mire jutunk majd a birtokon, ahhoz viszont fel kell első körben ébredni rendesen és ha ez meg van, akkor majd elindulhatunk. Nem ártana enni valamit, de nem tudom, hogy az a konzerv mennyire számít bizalomgerjesztőnek. Azért remélem nem olyan vészes, majd azt képzelem, hogy tej és müzli... hátha úgy jobb.
- Ha így nézel a végén még zavarba jövök. - halk nevetéssel igazgatom el a takarót magamon. Na nem azért, mert tényleg zavarna, hogy látja pőreségemet, inkább csak mert kellően hűvös van ahhoz, hogy ruha nélkül fázni kezdjek. Azért az nem fair, hogy én viszont nem láthatom őt most ruha nélkül, hiszen korábban kelt, vagyis ő nem is aludt. Fogalmam sincs hogyan bírja!
- Sejtettem, de majd elképzelem, hogy meleg. - nincs mit tenni, nem vagyok finnyás, de én nem szoktam árvaházi ételhez. Oké a suli menzája se valami tökéletes, de azt anyu mindig kifizette, tehát annyira azért nem volt vészes. Félő, hogy ez a hideg másnapos konzerv nem lesz a kedvencem, de valamit enni kell, hogy legyen erőnk. Nem nagy elánnal, de azért falatozni kezdek belőle, miután leültem mellé. Nem fogom gyorsan betömni, bár lehet hogy az lenne a jobb, akkor rövidebb ideig érezném az ízét... A jó ég tudja, nehéz eldönteni.
- Tökéletes lesz, majd úgy vesszük, hogy ez egy... csóró nyaralás. - elmosolyodom. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy úgy érezze neki kell elnézést kérnie, mert ilyen a koszt. Csodás esténk volt és a vidámpark is remek volt, amíg nem ment át horrorba az egész, és ezt majd megoldjuk szépen ketten. Nem sem kétségbe, eddig se esetem és nem akarom, hogy össze kelljen kaparnia, mert ő az erősebb, én meg a gyenge nő. A segítségére akarok lenni, nem a terhére.
- Tehát maradjak csendben és ne nagyon csámcsogjak. Igyekezni fogok. - mosollyal pillantok fel rá azokkal a nagy szemeimmel, amikor a homlokomra csókol. Egészen elviselhető a kaja ahhoz képest, amire számítottam és tényleg meg tudom oldani, hogy csendben egyek és ne zavarjam. Egyébként is irigylem, hogy ilyesmire képes és mivel nem aludt neki most erre nagy szüksége lehet. Legutóbb pedig kifejezetten kellemes volt nézni, amikor csinálta, most is szinte már rajongással a szememben figyelem, ahogyan letérdel. Csendben maradok és halkan eszegetek, hogy aztán kis idő múlva óvatosan feltápászkodva kezdjem el összeszedni a ruháimat. Így már nehezebb a takarót is tartani, de azért megy. Úgy osonok el a mosdóig. Nem iszom, de tényleg jót tesz kicsit megmosni az arcomat, felfrissülni, sőt még időnként halkan felszisszenve a testemet is lelötykölöm. Elég hideg a víz, szó se róla, de épp elég helyen vagyok piszkos a tegnapi nap után, hogy ennyi kelljen. A takaró van most csak erre a célra, hogy megtöröljem magamat valamelyest, aztán bújok bele a tőle kapott mackóba. Hátha valahol majd találunk valami rendesebb ruhát is. Fogalmam sincs, hogy meddig tart számára egy ilyen meditálás, így visszafelé is óvatos vagyok, hogy ne nagyon zavarjam.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 8 Aug. - 14:17

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Mivel fél szemmel Serena-t figyelem, nem kerüli el figyelmem az ébrenlétbe való lassú visszatérés. légzésének megváltozása, a mozdulatok sokasodása, majd a lassan, lustán felnyíló álmos szemek.
- Remélem ritkán álmodsz ilyesmit - mosolygok rá, remélve, hogy a mosoly, a viccelődő szavak elveszik a valóság élét. Mert sajnos nem álom volt, noha magam is jobban élvezném a helyzetet. De sajnos ez a valóság, ezzel kell megbirkóznunk.
Újabb kanál étellel tömöm el a számat, mielőtt kaján vigyorba csúszna meztelensége láttán. Na persze én helyzetelőnyben vagyok, hamarabb keltem, és mivel a takaró rajta volt, így muszáj volt felöltöznöm is.
- Hát, az árvaházban ettem már rosszabbat is. Ha fel tudnánk melegíteni, egész ehető lenne - felelem, miközben felé nyújtom a konzervet a kanállal együtt. Nekem épp elég volt az eddig belapátolt adag.
- Ha tegnap óta nem változott a dolog, a mosdóban folyik a víz. De ne igyál belőle, vigyázz, még véletlen se nyelj belőle. Ki tudja, mi van a hálózatban, mikor tisztították. De arra jó, hogy kimosd az álmot a szemedből, hogy kissé felfrissüljünk. Aztán azt hiszem, az lesz a legjobb, ha indulunk is tovább. Talán a birtokon találunk valakit, aki tud segíteni, vagy legalább némi magyarázattal szolgálni - vetem fel, talán némi reményt öntve Serena-ba is. Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de nem hinném, hogy a birtok mindenféle kár nélkül vészelte volna túl az időt. Legalább is azok alapján,amit a városban láttunk.
- Egyél. Az asztalon pedig van palackos víz. Nem a legfrissebb, de hát ... - vonom meg a vállam, mintha bocsánatot kérnék. Pedig mindketten tudjuk, ez az utazás nem rajtunk múlt, nem mi választottuk.
- Amíg eszel, mosakszol, addig picit meditálok, jó? - fordulok felé,k egy kedveskedő puszit nyomva a homlokára, hisz evés közben a csók lehetetlen. Aztán még egyszer kilesek az ablakon, majd előrébb húzódom, hogy kényelmesen felvehessen a térdelő pózt, amit már a teraszomon is láthatott, majd lecsukom a szemem és igyekszem kizárni a külvilágot, feltöltekezni egy kicsit a ránk váró megpróbáltatások előtt.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 22 Júl. - 20:56

//New Yorkból a Birtok felé//

Nathan & Serena

Ő kérte, végül tényleg arról álmodom, hogy egy sokkal kellemesebb helyen vagyunk és azért lássuk be úgy már sokkal komolyabb ez a kapcsolat, hogy együtt megyünk nyaralni. Nem csak valami futó akármi, vagy egy-egy randi, hanem annál sokkal-sokkal több. Nem hittem volna, hogy ettől nem ijed meg, hiszen attól is a frász törte ki, hogy azt mondtam randizunk, de úgy tűnik, hogy most már sikerült neki is elég komolyan vennie ezt az egészet ahhoz, hogy ne ijedjen meg egy együtt töltött hétvégétől, vagy akár többtől is. Mondjuk az is igaz, hogy ha ilyen komoly veszélyt sikerül átvészelnünk együtt, akkor azt hiszem még inkább támaszkodhatunk majd egymásra a jövőben, még ha talán nem is vesszük elég komolyan a veszélyt, hiszen az esténk nem pont úgy telt, mint aki rettenetes félelemben van. De talán pont ez kellett ahhoz, hogy aludni tudjak mondjuk, e nélkül nem biztos, hogy sikerült volna álomra hajtani a fejemet, vagy hamar rémálmok környékeztek volna meg, ami nem tett volna jót neki sem, hiszen hozzá bújtam alvás közben.
Így viszont egészen nyugodt álmom volt, csak időnként fordultam át a másik oldalamra, azt sem érzékelve, hogy ő betakar, hogy azért ne fázzak. Csak amikor lassacskán ébredezem akkor tudatosul bennem ez a tény is. Jó érzés, hogy így gondoskodik rólam, ez tényleg azt jelenti, hogy kedvel, sőt... rendesen levettem a lábáról.
Már szűrődik be egy kis fény és ő épp hallom azt is, hogy eszeget. Mégis azért elég résnyire nyitott szemmel próbálom felmérni, hogy mi a helyzet. Milyen szép is lenne, ha csak valami rossz álom lett volna és most az ágyában ébrednék kényelmesen, párnák közt valami puha takaró alatt, puha matracon...
- Szóval nem álom volt igaz? - halkan sóhajtok csak egyet, ahogyan igyekszem felülni. Nem takargatom magamat, azt hiszem már nincs rá különösebben szükség, bár tény és való, hogy még úgy rendes nappali fénynél nem igazán látott teljesen ruha nélkül... inkább csak azért húzom magamra a takarót, mert így most kellően hűvösnek érzem a levegőt, hogy most keltem fel. - Milyen jó is lenne most egy kis tej, valami gabonapehellyel, de ne álmodozzak igaz? Az... nagyon pocsék? - végül csak sikerül normálisabban is összekapni magamat, legalább annyira, hogy felálljak és feltápászkodjam, aztán üljek le szépen mellé. Úgy igazgatom a takarót, hogy a hátsóm alá is kerüljön, no meg a vállamon is van, abba burkolózom be, hogy ne fázzak. Össze kellene szedni a ruháimat és felöltözni, hiszen hamarosan ki kell majd menni, megnézni meg van-e a kocsi, magunkhoz venni azt, amit még esetleg lehet, aztán megnézni a birtokot. Félek, hogy nem találunk olyasmit, amit akarunk, hogy ott is veszélyes és hogy... Nem, nem kellene előre az ördögöt a falra festenem igaz?

Tárgy: Re: Utak, ösvények Kedd 19 Júl. - 15:43

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Hát én nem sok varázsosságot találtam benne - dünnyögöm inkább csak az orrom alá. Ez nem az a téma, amiről szívesen beszélek, és legfőképp nem most. Most annak van az ideje, hogy Serena elaludjon, hogy kicsit kipihenje a mai nap sokkját. Aztán talán, majd, később, máskor. Talán ha visszajutottunk végre a mi időnkbe.
- Miattam ne aggódj, egész jól bírom alvás nélkül. Neked viszont szükséged van rá - dorgálom újfent. Ne velem foglalkozzon, pihenjen, aludjon. Kétlem, hogy őt kiképezték volna ilyesmire, akár az ébrenlét, akár a harc és az ölés.
- Helyes - vigyorodom el az elhatározásra. Remélem ez tényleg így működik nála, és rólam fog álmodni, nem pedig az átéltekről.
- De aztán szép álom legyen ám. Mondjuk megálmodhatnád, hova menjünk nyaralni majd - teszem még hozzá, mintha csak ötletet akarnék adni neki. Igen, inkább napfényes tengerpart, mintsem emberzabáló zombik.
Mosolyogva figyelem, ahogy elhelyezkedik, majd nemsokára már az egyenletes szuszogását hallgatva tudom, hogy tényleg elaludt.
Kicsit fura, őszintén szólva nem is emlékszem, mikor aludtam valakivel együtt. Illetve nem, így nem igaz, hisz Serena már aludt velem. Csak hát.. az egészen más volt...

Valahol az éjszaka közepén adta meg magát a hősugárzó, óvatosan húztam feljebb a lerúgott takarót Serena-ra és magamra, türelmesen bámulva bele a sötétségbe, hallgatva az éjszaka neszeit, az öreg falak hangjait, ám többnyire csak a nagy csend lett volna, ha nem szuszog mellettem ő.
Sorra vettem, mire lehet szükségünk, mit vigyünk magunkkal, és mit tegyük, hogy esetleg később is visszajöhessünk ide, szükség esetén.
Inkább éreztem, mintsem tudtam, mikor hajnalodik, mikor veszi át az uralmat a nap a hold felett és cserélnek helyet. Kihasználva, hogy Serena épp oldalra fordult, kisurranok mellőle, hogy résnyire elhúzzam a sötétítőként használt takarót, immár nép fénnyel borítva a sötét szobát.
Közben persze megpróbáltam kikémlelni is, de egyelőre semmi gyanúst nem látok. Addig viszont nem húzom el az ajtótól a torlaszt, míg Serena fel nem kel. Baj esetén nem biztos, hogy a hirtelen ébredés a legjobb.
De vissza sem mászok már mellé, nem akarom a mocorgásommal véletlen felkelteni. Hadd aludjon.
Egy konzervet veszek magamhoz, ügyesen felnyitom, majd némi fintorral kísérve lassan enni kezdem, hátam a falnak támasztva, kinyújtott lábakkal, fél szemmel Serena-t, fél szemmel az ablakrést lesve.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 11 Júl. - 13:07

//New Yorkból a Birtok felé 18+//

Nathan & Serena

- Végülis eddig egészen jól hoztuk a mennyiségi elvárást. - nem apróztuk el a dolgokat. Tény és való, hogy benne van az újdonság varázsa, meg aztán az eddig elfojtott szenvedély és most még a húzós helyzet is, de remélhetőleg nem csak valami gyorsan fellobbanó és aztán ugyanolyan gyorsan kihunyó szikráról van szó. Ha jól sejtem eddig Nathan azért nem a magamfajta nőkkel bújt ágyba egy éjszakás kalandokra és hát mi az egy éjszakát már átléptük, főleg hogy már randiztunk is.
- Ki tudja, a tiniszerelemnek meg van a maga varázsa. - direkt nem válaszolok neki egyértelműen, hiszen eddig is csak incselkedtünk és nem akarok kikényszeríteni semmit. Szeretek vele lenni, ez már nem is kérdés és ha eljön az ideje, hogy valamiféle komolyabb vallomás is következzen, hát majd eljön az ideje, de eszem ágában sincs siettetni, vagy erőltetni a dolgot. Most egyébként is jó ez így, holnap majd ráérünk mindenféléken agyalni. - Majd fonok magamnak copfokat. - halkan felnevetek, ahogyan hozzábújok. Az a fő, hogy tudunk viccelődni és hogy jól érezzük magunkat így együtt. Most úgy érzem mindent meg tudunk oldani és le tudunk győzni, remélhetőleg reggelre se változik meg a véleményem.
- És te vajon bírni fogod? - tudom ő eleve jobban fel van készülve az ilyen helyzetekre, de azért az is érdekelne, hogy vajon ő bírni fogja-e holnap, ha most nem alszik. Meg aztán ki tudja mikor találunk megint egy olyan helyet, ahol békésebben alhatunk majd meg. Esetleg visszafelé ugyanitt? Ha a birtokon nem találunk semmit? Nem érdemes ezen előre gondolkodni, igaza van, aludnunk kell.
- Veled fogok álmodni, eldöntöttem. - még kap egy mosolyt a sötétben, ahogyan felpillantok rá, csak aztán teszem le a fejemet és igaza van kifárasztott és ez a nap is. Nem esik nehezemre gyorsan elaludni. Pillanatok múlva már csak a békés szuszogásomat hallhatja és jó eséllyel azért alvás közben majd el elmászom róla, időnként csak át kell fordulnom a másik oldalamra, bármennyire is kényelmes a mellkasán pihenni.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 8 Júl. - 16:49

+18

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

- Hm.. Tehát a mennyiségre megyünk? - húzgálom meg finoman, incselkedőn Serena egyik tincsét. Persze vigyorgok is mellé, hiszen csak viccelek. Nem hinném, hogy még olyan lökött kölykök lennénk, akik azzal menőznek, hányszor, kivel. Már rég túlléptem ezen a korszakomon, bár igazság szerint szerintem nem is volt ilyen.
- Szeretnéd ezt gondolni? - kérdezek vissza incselkedve, és bár hagyom, hogy lassan lecsússzon rólam, attól még sajnálom. Én nagyon jól ellettem volna egy Serena-féle takaróval, de persze lehet, hogy neki nem annyira kényelmes az én testem. Végül is, nem vagyok túlzottan kipárnázva.
- Ha gondolod, húzgálhatom is a hajad. Csak úgy, a miheztartás végett - nevetek fel halkan, miközben hagyom, sőt, élvezem, hogy hozzám bújjon, ölelem karommal, mintha így megvédhetném mindentől. Akár a hideg, akár azok a szörnyek. És persze valóban kész leszek minderre, ha a szükség úgy hozzá.
- Majd fényes nappal beszélgethetünk efféléről is. De most aludnod kell, hogy bírd a holnapi strapát újult erővel. Ki tudja, mit találunk Salem-ben vagy akár a birtokon.
Nem akarom elkeseríteni, még csak felzaklatni sem, de nem felejthetjük el, hogy sajnos nem nyaraláson vagyunk, hogy ez a béke és öröm csak pillanatnyi.
- Aludj, zokszó sem eshet arról, hogy nem fárasztottalak ki - nyomok egy mosolygós puszit a homlokára, majd szabad kezem a fejem alá rakom párnaként és csendesen a sötétbe meredek, míg csak fel nem virrad a nap. Megszoktam, hogy olykor napokig ébernek kell lenni, a főnök házában igen sok mindenre kiképeztek. Majd rövid meditálás ha már Serena is felébredt, és indulhat az újabb nap.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Csüt. 30 Jún. - 21:06

//New Yorkból a Birtok felé 18+//

Nathan & Serena

Igen, azt hiszem így képes leszek majd úgy aludni, hogy ne gondoljak arra, hogy mi vár ránk odakint. Tudom, hogy jelenleg a világ veszélyes, de azt is, hogy valahogy majd megoldjuk. Nathan erős és nem fog ott hagyni sehol sem, mert az érdeke úgy kívánja. Tudom, hogy mellettem lesz és én is mellette és majd együtt kihozunk ebből valami élhetőt, amíg rá nem jövünk hogyan menjünk haza és hogyan tegyük jobbá a világot. De ez most a pihenés ideje, a vad vágta után, amit újfent sikerült végigcsinálni együtt. Igen, ez nem más, mint szenvedély és remélem, hogy nem fog egy hamar elmúlni, de valahogy most nem hinném. Egyszerűen felszabadítóan jó érzés vele lenni és úgy fest, hogy az én bohókás jellemem is nagyon jó hatással van rá. Kell is ebben a kusza világban, hogy könnyebben engedjük el magunkat és hogy ne agyaljunk túl sokat a holnapon.
- Oh még az után is bókolsz, hogy megkaptál? Kétszer? - na jó nekem kétszer, vagy nekem háromszor, ha azt is számoljuk a vidámparkban, de persze viccelek és a szavai ettől még csodásan esnek. Ezért is csókolom meg újra szépen lassan, mielőtt még megmoccannék. Nehezemre esik, de muszáj lesz, csak hogy kényelmesebben elnyúljak mellette és a mellkasára hajthassam a fejemet. Jól esik akár csak így csendben is hallgatni a lélegzetvételeit, figyelni, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa. Jó érzés az, ahogyan átölel, valahogy ő tényleg az a típusú férfi, aki mellett egy nő tudja, hogy tökéletes biztonságban van még egy ilyen őrült és teljesen agyament világban is, mint amibe csöppennünk sikerült.
- A végén még azt kell gondolnom, hogy menthetetlenül belém estél, mint valami tini. - egy pillanatra emelem csak meg a fejemet, hogy a sötétben megtaláljam a tekintetét. Oh nem várok én el tőle vallomást, már az, amit mondott is csodásan esik, csak ugratom, mert a szenvedély mellé kell a jó kedv is és amúgy is ismer már annyira, hogy bohókás típus vagyok és mindig is az maradok, még ilyen helyzetekben is, pedig tudom lassan aludnunk is kell majd viccelődés helyett, legalább valamennyit felváltva reggelig, hiszen még hosszú az út a birtokig.

Tárgy: Re: Utak, ösvények Kedd 28 Jún. - 15:29

+18

[New York-ból a Birtok felé]

Serena & Nathan

Talán ezt nevezik a keleti bölcsek a teljes békének. Persze sejtem, ők inkább meditációval érik el, mintsem így, de semmi pénzért nem cserélnék velük. Ki az a hülye, aki a térden kuporgást és egyenletes légzést választja ahelyett, hogy egy csodaszép nő lovagol az ölében a végsőkéig, hogy aztán szapora légvételük igyekezzenek csillapítani.
És még nehezebb, ha csókkal fojtjuk le, még sem ellenkezem, szenvedélyesen viszonzom ajkainak érintését, olyan erővel, amiről nem is hittem volna, hogy még van bennem. Mintha egyetlen csókban akarnám minden örömöm, hálám, boldogságom megosztani vele, ha már szavakkal nem megy, vagy épp nincsenek megfelelő szavak rá.
Még is, el kell válni, kell az a levegő, hát apró puszikra váltom a csókot, arcát, szemhéját, pirosló bőrét csókolgatom, miközben kezeim lustán, levezetőn simogatják a hátát. Nekem roppant kényelmes így, nem vágyom változtatni a helyzeten.
- Csodálatos nő vagy Serena. Olyan, akiről nem is feltételeztem, hogy létezhet - suttogom még is, hangomra, szavakra lelve, ugyanakkor halkan, mintha félnék megtörni a csendet, a varázst. Pedig miénk az éj, még ha apránként közeledik is a reggel. De ezt már senki nem veheti el tőlünk.

Tárgy: Re: Utak, ösvények