Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Természetesen az erdei kis utak sem túl gondozottak és a megmaradt beton utak is koszosak, lyukasak itt ott, fák dőlhettek rájuk és persze bőven belepte őket a falevél stb. Nincs már karban tartva túl sok minden, ha mégis olyan utat talál valaki, ami igen... az jó távolról elkerülni, jó eséllyel a katonaság használja, amikor épp nem inkább repülve közlekednek, de utóbbi a gyakoribb.
Szerző
Üzenet
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Vas. 12 Jún. - 19:33
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
- Hát jó... akkor én vagyok az ügyesebb. - nem tudom megállni mosoly nélkül. Azért kinek ne esne jól, ha valaki így vélekedik róla? Levettem a lábáról. Én se hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet, főleg amikor először találkoztunk. Nem annak a típusnak tűnt, akit könnyű levenni a lábáról, de úgy fest, hogy mégis sikerült, pedig én voltam aki először elhagytam a talajt, amikor sikerült hátast dobnom és az alapvetően nem miatta történt, hanem a saját ügyetlenségemből és persze a sok víz volt az oka a padlón. Most viszont egyikünk se akarna felállni és valószínűleg egy ideig még nem is fogunk. Az viszont biztos, hogy nehéz lesz majd még őrködni is, pedig muszáj, hiszen ez egy idegen és veszélyes jövő. A szavaknak viszont lassan már nem igen van helyük, én se tudnék már beszélni és bőven elég az is, amit ő mond. Igaz, hogy voltak már kapcsolataim, de valahogy egyik sem volt igazán mély. A legtöbben hosszú távon nem viselték el azt a stílust, amit képviselek, a kissé hamari és összeszedetlen jellememet, de úgy tűnik, hogy Nathan komoly és kötött életébe talán pont ezzel viszek fényt és nagyon úgy fest, hogy még fizikai téren is tökéletesen összepasszolunk, hiszen nagyon ügyesen megtalálta az érzékeny pontomat és nem volt nehéz dolga, hogy a csúcsra repítsen és most is elég egy-egy mozdulat, hogy tudjam hogyan mozogjak, ami mindkettőnknek ugyanolyan élvezeti fokot biztosít. Alkalmazkodom, amikor a keze a csípőmre siklik és gyorsulásra biztat, de tudom úgy alakítani a mozgást, hogy az számomra is egyre inkább fokozza az élvezetet. Érzem jól, ahogyan egyre jobban megfeszül bennem és a teste is. Akaratlanul is mosolyra késztet, ahogyan hátrafeszíti a fejét, még ha a sötétben nem is látok belőle túlságosan sokat, de mégis... jó amit teszek, nagyon is összepasszolunk ez már nem lehet kérdés, főképp hogy amikor megfeszül bennem csak még intenzívebbé válik az érzet. Homorítok, hogy kibírjam, ujjaim a pokrócba markolnak a feje mellett, szinte remegek az újabb feltörő kéjes hullámoktól. Végigrohan a testemen újra és újra én pedig lehunyt szemmel fokozom a tempót pedig szinte már nincs is hová. A halk nyögések itt a végső ponton már sokkal hangosabbá válnak a morgásába elfojtott sikoly vegyül. Néhány levezető, utolsó csípőmozdulat marad csak a végére, még ez is szinte reszketeg módon ér, csak aztán ereszkedem le és könyökölök mellé két oldalt. Még nem moccanok és húzódom el, még nem is akarok, inkább egy lágy, elnyújtott csókkal zárom le szavak nélkül az újabb élményt, amit együtt élhettünk meg. Legalább lesz miből feltöltődni és holnap újult erővel szembenézni a káoszba fulladt világgal.
- Te sokkal ügyesebb vagy. Én sose hittem volna, hogy efféle történhet velem - mosolyodom el lágyan a kölcsönös szavakra. Tényleg sose hittem volna, hogy velem történhet ilyen. Persze voltak nők, lányok, nem vagyok aszkéta, sem hülye. De mind csak.. alkalom volt, alkalmi dolgok, mondhatni a test kényszere. De Serena-val már a kezdetek mások voltak. Az az ebéd, a csokis mousse a parkban, a csók a szobájában. Ha ő is csak alkalom lett volna, ott nem állunk meg, nem parancsolunk magunkra önuralmat, nem mintha sokáig bírtuk volna. De akkor is más... Egészen más érzéseket pendít meg bennem, ahogy a félhomályban felém magasodó alakját figyelem, ahogy ujjaim végigsiklanak csodás alakján. Nem, ez nem csak alkalom. - Csodálatos vagy - suttogom részegülten, elakadó lélegzettel, miközben lágyan ringatózik rajtam, olyan csodával ajándékozva meg, mit csak igen kevesen és igen kivételes alkalmakkor tapasztalhatnak. És ehhez olyan partner kell, akivel meg is akarjuk osztani ezt a csodát. Mint nekem Serena... Apró sóhajjal kísérve hunyom le a szemem, feszítem kissé hátra a fejem a pokrócon, szinte érzem, ahogy a nyakamon kidagadnak az erek, mintha nagy erőfeszítést tennék. És így is van, igyekszem visszafogni magam, uralkodom kezeimen, hogy azok ne markoljanak rá az édes popsikra, átvéve az ütemet, a tempót, a magam örömét hajszolva. Mert érzem, az úgy is hamarosan ideér, a végletekig én sem tudom türtőztetni magam, nem megy, ember vagyok. Csak segítek neki, saját ütemére emelem testét, újra és újra elmerülve a gyönyörbe, egyre hevesebben vágyva a végső beteljesülést, egyre hevesebben kapkodva levegő után, míg torkomból halk morgás nem tör elő, elvetve mindent, minden eddigi határozást. Mert ember vagyok, mert nem bírom tovább, ujjaim még is csak a két félgömbre fognak, kicsit fokozva a tempót, a végső rohamot, míg csak úgy nem érzem, szétpukkad körülöttem a világ, minden porcikám, minden izmom megfeszül, pattanásig, már-már szakad, de a következő pillanat, az a bizonyos pengeél pillanatában leírhatatlan boldogság fut végig rajtam, ellazítva testem, elérve azt a lebegő-édes-ízes állapotot. Észre sem veszem, hogy eközben kezem szorosan öleli őt, hogy szám kéjes nyögés fullasztja, az utolsó kapkodó légvételekkel töltve meg tüdőm, hogy aztán már-már az ájulással határos ellazulás borítson be.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 4 Jún. - 18:10
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
- Jogos, mindkét része. - igaza van, rosszul esett volna, ha kinevet és tény, nem szabad napja volt akkor. Valószínűleg egészen másképp viselkedett, amikor később újra találkoztunk, csak hát annak az estének nem sok részletére emlékszem. Vagyis inkább kb. semmi se rémlik belőle, inkább csak már a másnap reggel a cseppet sem gyenge fejfájással és persze a látvánnyal, amire kelhettem, hogy ő odakint edz még hozzá hiányos öltözetben. Nem hiszem, hogy lenne olyan nő, aki ne nézte volna meg magának rendesen. Én is megtettem és ha most nem lenne ilyen gyér a fény, akkor újra megtenném. Na majd reggel, ha már nem lesz ilyen sötét és persze egy fokkal jobban magamnál leszek, hiszen most épp csak szusszanásnyi időm van, hisz utána ő következik, az mi. Azért persze annyira nem sietem el a dolgot, nem azonnal helyezkedem el rajta. Egy kevéske édes "kínzás" még belefér, hiszen ő is ezt tette velem még nem is olyan régen. Na nem mondom, hogy olyan rossz lett volna, hiszen élveztem nagyon is, ezzel pedig tökéletesen tisztában lehetett és volt is. Ahogyan most én is látom rajta, hogy a mozdulataim nagyon is jó hatással vannak rá, na nem mintha rám ne lennének ugyanolyan hevítőek. - Ez... kölcsönös. - nagyon is, hiszen nem viselkedtem én még úgy mással, ahogyan vele. Nem támadtam le senkit sem a vidámparkban, de vele mégis ellenállhatatlan vágyat éreztem és nem tudtam várni addig, amíg hozzá érünk. Lehetséges, hogy ha nem teszem meg, akkor most minden rendben lenne és nem jutunk ebbe a világba, de nem úgy látom rajta, mint aki e miatt netán neheztelne rám, főleg most ebben a pillanatban nem lenne rá képes. Ahogyan nekem sem ezen jár most az eszem, csak azon, hogy mindkettőnket messzire repítsem az élvezetek útján. Ezért a kezdeti lassú mozgás, hogy a vágyainkat, ha lehet akkor még feljebb korbácsoljam vele, ezért a lusta csókok és a finom harapdálások, ahol csak érem. Persze időnként azért egy-egy erőteljesebb csípőmozdulat is bejátszik, vagy egy gyorsabb szakasz egészen mélyre engedve őt magamban. Olyankor természetesen a csókok is megszűnnek, hiszen a helyüket akadozó és hevesedő nyögéseim veszik át.
- Az meló volt, nem szabadnap. És nem nagyon volt min nevetni. Legfeljebb rajtad, de féltem, megbántódsz - mosolyodom el, hogy enyhítsem a szavak félreérthető énjét. Mert hát... ha az ember kevésbé tapintatos, tényleg lett volna mit nevetni szegényen. De talán az esetlensége, a törékenysége volt az, ami rá irányította a figyelmem, és ami később, a kocsmai lovagiasságból valami egészen másba csapott át. Valamibe, ami idáig sodort minket, amitől már az első randin annyira vágytunk a másikra, amitől nem bírtunk ki egy szellemvasutat, inkább meglépve, mint tinik szeretkeztünk a sötét alagútban. És amitől most itt fekszik mellettem, meztelen, korábbi élvezetétől pilledten, sajátomat fokozva adva hangot vágyának a folytatással kapcsolatban. Elgyengülő sóhajjal futtatom végig a tekintetem tökéletes alakján, ahogy felém magasodik, bár olykor a kép szakad, elsötétedik, igaz, élvezetes mód, hisz szemeim hunyom le, míg édes ajkai az enyémre simulnak. És mosolygok, akár valami agyalágyult, ahogy újra kiegyenesedik, bár mindez hamar boldog-örömteli nyögésbe tér át, ahogy végre elnyerem jutalmam, ahogy végre magam is beléphetek a csodába, még ha csak a kapuban állva is. De akkor is öröm, finom ringatózása a gerincemen szalad végig, hevessé téve alig csillapuló szívverésemet. - Teljesen levettél a lábamról - vallom be halkan, tekintetem az övébe fúrva, amennyire a gyenge világítás engedi. De tudnia kell, nem csak a játékos kérdésre válaszoltam, ez a színtiszta igazság. Fogalma sincs, mikor, mivel, de elvarázsolt, elbájolt, úgy, mint még senki soha. És simulnak is kezeim derekára, majd gömbölyű popsijára, segítve őt a mozgásban, lassú-kéjesen, még is leírhatatlanul élvezetessé téve együttlétünk.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Csüt. 2 Jún. - 19:36
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Hihetetlen, amit művel. Az biztos, hogy ezek után nem lesznek rémálmaim, nem fogok azon aggódni, hogy mi jöhet éjszaka, vagy holnap. Ha csak egy rövid időre is, de tényleg kitakarítja az elmémet annyira, hogy ne kelljen félnem attól mit hozhat a jövőnk és ne gondolkozzam rajta, hogy mi sülhet el balul. Ebben a világban sok minden árthat nekünk, de most ez cseppet sem számít, csak az élmény, amiben önzetlenül részesít, amit valahol már ecsetelt a szellemvasútról megszöktünkben, csak most ágy helyett egy szimpla pokróc van alattunk. - Hogy én... inkább te. - mosolyogva csókolok vissza, amikor megérkezem az ajkait az enyémen. Most pedig tudom nem a pihenés jön és nem is vágyom rá. Azt szeretném, hogy ő is érezze, hogy ő is kikapcsoljon és együtt járjuk be most azt az utat, amit én pár pillanattal ezelőtt egyedül tettem meg. Egy kis pihenés viszont mégis csak jár nekem, legalább amíg beszél és amíg az arcát figyelem. Az enyémről a mosoly valahogy letörölhetetlen, ahogyan nézem őt. Nevet és ez jó, hiszen az első találkozásunkkor, amikor olyan komoly volt nem tudtam volna róla elképzelni, hogy képes így elengedni magát. - Másképp nem jegyeztél volna meg, de... én se gondoltam volna, hogy valamikor nevetni hallak, vagy vidámparkba csábítalak. - vele együtt nevetek, habár talán visszafogottabban, de főleg azért, mert még mindig próbálok levegőhöz jutni. Azért mégis csak olyan magasságokba repített el, hogy nem olyan könnyű újra visszatérnem a földre. Igazából nem is kell komolyabban, hiszen tudom jól csak néhány perc a pihenő, aztán jön a következő kör, hiszen akkor már ő is megkapja a részét, hogy neki se kelljen aggodalomra serkentő gondolatokkal küzdenie. - Én is erre vágyom. - nem hajolok csókért, pedig meg van a késztetés, de abban a pillanatban, hogy megtenném moccanunk és azonnal tudom, hogy mit szeretne. Követem a mozdulatot, hamarosan már nem a hátam, hanem a térdeim találkoznak a pokróc zord szövetével, én pedig már attól az érzéstől is hatalmasat és jólesőt sóhajtok, hogy a férfiassága nekem feszül. Előre hajolok és finoman megcsókolom, miközben néhány kínzó csípőmozdulattal ingerlem még, mielőtt helyezkednék kicsit. Nem akarom tovább fokozni a várakozást, főleg nem számára, hiszen már így is olyan türelemről tett tanúbizonyságot, ami nem gondoltam, hogy ott van benne. Nem kell sokat helyezkednem, hiszen már így is olyan kemény, hogy egy pillanat alatt megtalálom a tökéletes pozíciót. El kell engednem az ajkait, hogy a jól eső érzést, ahogyan elhelyezkedem egy halk sóhajjal fejezzem ki. - Szóval most legyőztem a testőrt? - elmosolyodom, csak aztán lehelek még egy röpke csókot az ajkaira, hogy utána elkalandozzam kicsit másfelé is. A füléhez hajolok, végig a nyakamentén csókolom. Néha apró harapásokat is bevetek, miközben természetesen a csípőm is lassú felvezető mozdulatokba kezd.
Gyönyörteli minden hangocska, mi előtör Serena-ból, édes minden egyes mozdulat, mi arról árulkodik, mennyire élvezi, amit vele teszek. Mert ennél több nem kell, ennél nagyobb boldogság nincs. Illetve nem, így nem igaz. Érzem, ahogy megfeszül a teste, édes mellei megemelkednek, ahogy az extázis hídba hajlítja hátát, én pedig még mohóbban vetem rá magam, egy légvételnyire se hagyva abba a játékot, a kényeztetést, míg reszketve el nem ernyed, míg az utolsó szusszanásnyi nyögés is ki nem szakad belőle. - Csodálatos vagy - sóhajtok fel boldogan, mintha nem is ő, hanem magam jártam volna meg a csúcsot. Ujjaim cirógatóvá válnak, szinte tenyeremmel fedem be ölét, mintha bent tarthatnám a kéjt, a mámort. És közben ajkaim felkúsznak, gyöngéd csókot nyomok pihegő ajkaira, oldalamra fordulva simulok hozzá, hogy azért érezze, bennem a vágy egy szemernyit sem csitult, talán még feszesebb, mint eddig volt, hisz élvezete a lehető legnagyobb ajzószer számomra. - Tudod, amikor a partin levetődtél a földre, még nem hittem, hogy ilyesmi is lehetne belőle - nevetem el magam halkan, lustán simogatva testét, csitítólag, gyöngéden. Mert bármennyire is kívánok, bármit is megadnák azért, ha most azonnal megmerülhetnék a még el sem csituló ölében, nem lerohanni akarom őt. És különben is, kell néhány perc, hogy spiccre állásom enyhüljön, mert félő, így nagyjából a második mozdulatnál el és felsülnék, messzire hajítva a vágyat, hogy újfent a végsőkig repítsem őt. - Bár kétségtelenül kecsesen viselted a dolgot. Még a csokifolt is jól állt a ruhádon - nevetek fel halkan, felidézve azt a bizonyos estét, ugyanakkor elárulva, minden pillanatára emlékszem, még ha nem is hittük, hogy az a kezdete lesz valaminek. - Szeretnék én is újra megmártózni veled a csodában - sóhajtom, ahogy kezem melléhez ér, mert nagyjából itt a pont, ahol vége az ellenállásnak, a józan észnek. Finoman csípőjére fogok, és miközben hátamra gördülök, húzom őt is, ölembe, mint igazi lovast, ki betörni igyekszik szilaj hátasát. De még csak összesimulunk, ölénél érezheti keménységem, még is az utolsó mozdulatokat rá bízom, hagyva, hogy ő is hozzátehessen ehez a csodás éjhez. - Hihetetlen nő vagy, Serena - simítom tenyereim közé arcát, húzva le magamhoz, hogy legalább egy csók erejéig még magamhoz ragadjam a kezdeményezést.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Hétf. 30 Május - 15:39
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Oh tudom, hogy neki is nehéz, vagy is neki sokkal nehezebb lehet, főleg úgy, hogy én gond nélkül zöld utat adnék neki akár már most is, de mégis tartja magát és nekem akar jót, hogy előbb én érjek el az élvezetek csúcsára, amitől aztán majd az újabb ismétlés vele együtt még sokkal nagyobb hatásfokú lesz. Tényleg azt akarja, hogy még véletlenül se legyenek rémálmaim, hogy ne aludjak rosszul és ezek után ez biztos, hogy nem is lesz így. Nem kap hát mást csak egy elkerekedett szemű pillantást, amikor épp látom a szemeit, hiszen az ajkai is cikáznak bátran ide-oda. A fülemhez, amikor suttog, a mellemhez, amikor kényeztet, én pedig képtelen vagyok igazán nagy erőbedobással tenni érte, ahhoz túlságosan intenzív az élmény, bár jó eséllyel, ha erőteljesebben hatnék rá, neki csak még nehezebb dolga lenne, hogy várjon és visszafogja magát. Persze a kezem nem tétlenkedik, rá- rámarkolok, hogy ő se lankadjon, bár jó eséllyel ez szinte lehetetlen lenne most. A másik kezem ujjai ide-oda cikáznak a hátán, mintha csak egy hárfát bűvölnék. Időnként a hajába túrok, sőt néha még az is előfordul, hogy finoman meghúzva a rövid tincseket kapaszkodom meg, mert ha nem tenném a végén még tényleg elszállnék, vagy hangosabbra kapcsolnék, ami lehetséges, hogy nem lenne hasznos. Azért itt még sem engedhetem ki úgy a hangomat, ahogyan jól esik, a végén még meghallaná valaki... vagy valami, aminek nem kellene. Érzem, hogy egyre közelebb a cél, ahogyan ügyesen mozognak az ujjai odalent, azzal pedig csak még inkább hevíti a vágyamat, ahogyan a mellemmel játszik. Nem kell sok, hogy a csípőm ütemes mozgása időnként meg-megfeszüljön, mintha csak kérném, hogy még mélyebben, intenzívebben folytassa tovább, amíg csak el nem éri, hogy a hátam is megfeszül. A fejemet hátravetem, ahogyan a kéj hulláma újra és újra végigrohan a testemen. Képtelen vagyok teljesen csendben maradni, pedig próbálok, de ez most lehetetlen. - Oh... jesszus... igen! Igen! - az utolsó szavak, hangok szinte már egércincogással vetekednek, hiszen próbálok nem kiáltani, de nagyon nehéz ezt most visszafogni. Csak kapaszkodom a hátába, a másik kezem már nem a férfiasságával játszik, arra képtelen lennék ilyen érzések közepette, inkább magam mellett szorítom a pokrócot, főleg hogy tudom itt nincs vége, nem pihenő következik, hanem helyette hamarosan csak még magasabb szintre juttat majd, ami után valószínűleg csak aléltan nyúlok majd el a pokrócon.
Mit nekem fegyveres támadók, autós üldözés, egymást zabáló torzszülöttek? Ez az igazi férfias próba, mikor egy csodaszép és kívánatos nő fekszik mellettem meztelen, ujjaival akaratosan feszülő férfiasságomon, és minden porcikája azt sugározza felém, akar, most, azonnal! Érzek, ahogy kiver a víz, és noha ujjaimon, csípőmön kívül szinte egyetlen porcikám se moccan, még is, mintha nehéz fizikai munkát végeznék, remeg minden tagom, kapkodom a levegőt. Mert nehéz ez, talán a legnehezebb az életben, visszafogni magad, mikor mennél és mehetnél is. - Velem is fogod - súgom rekedten Serena fülébe, leheletemmel is borzolva őt, ugyanakkor hallhatja hangomon, már én se vagyok olyan erős, nehezen fogom csak vissza magam, hogy ne gördüljek azonnal felé, megmerülve a csodában, néhány kéjes mozdulat után boldogan elernyedni. De nem! Ez most más kell hogy legyen, azt akarom, hogy a végkimerülésig sóhajtozzon, hogy minden porcikája kocsonyássá váljon az élvezettől, míg egyszerűen másra sem lesz képes, csak hozzám gömbölyödve álomtalan alvásba zuhanni. És azt hiszem, ez a vágy ad annyi erőt, hogy ujjaim tovább játszanak, felvéve immár az általa, olykor megemelt csípője által diktált ritmust, keresve azt a csodás kis pontot, mi könnyíthet rajta, mi elhozhatja a pillanatnyi örömöt. De saját csípőm se áll le, ennyi nekem is jár, kéjesen-kérőn dörgölőzök ujjainak, újabb érintést, újabb gyönyörteli szorításért könyörögve, miközben kissé megemelkedem, hogy ajkaim kebleire koncentrálhassanak, szívva, finoman harapdálva a peckes kis gyöngyöcskéket, egészen a végsőkig.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 27 Május - 21:27
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Vannak helyzetek, amikor ugyanannyira akarsz valamit, mint amennyire nem. Amikor eléd tesznek egy nagy adag csoki tortát és te szívesen felfalnád az egészet, de tudod, hogy ha túl gyors leszel, akkor elfogy és nem marad máskorra, rosszabb esetben a sietség miatt még rosszul is leszel. Szeretnéd megenni mindet, de tudod, hogy nem lenne az olyan jó. Most is valami hasonló lehet a fejemben, már amennyire még képes vagyok gondolkodni egyáltalán. Szeretnék, ha már rajta se lenne ruha, szeretném, ha nem csak az ügyesen ficánkoló ujját érezném, hanem mást is, hiszen tudom, hogy komolyabb mozzanatokban is nagyon profi, de közben élvezem ezt is, nagyon is! Könnyű csak elnyúlni és átadni magamat az élménynek, ahogyan kiszolgál és a javamat akarja, ahogyan csak velem foglalkozik, elfeledtetve velem mindazt, ami odakint vár ránk, hogy mennyire megváltozott a világ. Itt most csak mi vagyunk, nem számít mennyire lesz nehéz a holnap, mert most minden könnyűnek és egyszerűnek tűnik. Csak ő és én... semmi gond és baj. - Finom utalás? Inkább... teljesen egyértelmű kérés. - oh igen az úgy a fair, ha rajta sincs semmi és ha egy kicsit neki is nehezebb, miközben jobb is. Igen, ez is egy kettősség, hiszen nehéz is türelmesnek lenni, de közben még nehezebb lehet neki az, hogy még a nadrág is feszül rajta és kényelmetlenül préseli azt, ami most szabad teret kívánna magának, legalább egy kis ideig, mert aztán újra máshová szorítjuk be, de... azt nagyon is élvezni fogjuk mindketten. Persze bár az én kérésem volt, mégis sóhajtok egyet, amikor kénytelen egy rövid időre felhagyni az eddigi kényeztetéssel, legalább amíg lekerül róla a nadrág. Bár a sötétben nem látok túl sokat, de a mozgásból mellettem és a hangokból tudom, hogy mi történik. Se perc alatt lekerülnek róla is a maradék ruhadarabok és valahol a padlón végzik a többi között, így nem kell sokáig várnom újra érezhetem mennybe repítő mozdulatokat, ahogyan hamarosan azt is, hogy már nem sokáig bírja visszafogni magát ő sem, hiszen a csípője szinte önálló életre kel, és már magától a gondolattól is, ahogy ez a mozdulat máshol teljesedik ki halk nyögés hagyja el az ajkaimat. Kínozza magát szinte már, pedig sose gondoltam volna, hogy ilyen adakozó férfi lehet. - Veled... veled akarom... Már olyan közel... - összeszorítom a szememet, ahogy próbálom a szapora légzést lassítani, de képtelen vagyok rá. Túlságosan ügyesen csinálja, noha tisztában vagyok vele, nekem nem gond az ismétlés és valószínűleg úgyis ez lesz a vége. Túlságosan közel vagyok már a célhoz, ő pedig megállás nélkül hajszol tovább, és már csak a gondolattól is, hogy az ékessége vadul a kezemnek feszül, én pedig időnként rászorítok, hogy ő is kapjon legalább valamennyit ebből, már ez is csak tovább űz az élvezet végső határa felé. Nem sokáig tartok már ki annyi biztos, ez érezhető abból is, hogy a mozdulatai hatására időnként meg-, megemelkedik a csípőm és a mellkasom is megfeszül.
Ha kérdeznék, mi tetszik Serena-ban, nem tudnék pontos választ adni. Nem mintha nem találnék benne szeretnivalót. Tetszenek az apró sóhajai, az a bizalom, ahogy hozzám simul. Megbolondulok a fürge kis ujjaitól, amik akaratosan törnek az érzékenyebb területek felé, még is szelíden juttatva tudtomra, mit óhajt. Tetszik a készségessége, a bátorsága, ahogy megnyílik nekem, ahogy az elmúlt napban viselkedett. És ezek mind csak belső dolgok, hol van még a külsőség, a feszes combok, gömbölyű, gerjedelemre sarkalló formák. - Ez finom utalás akart lenni? - nevetem el magam halkan, noha semmi ellenvetésem sincs a ruhalevétel iránt. Legfeljebb annyi, hogy ha meztelenül simulunk össze, ki tudja, meddig bírom tartani magam, meddig marad meg a mindent érte késztetés, és mikor veszi át az uralmat az önző ego, mi a saját kielégülését hajszolja. De nem vagyok se ellene, se magam ellen, így eleget téve néma kérésének emelem meg a csípőm, egy röpke pillanatra elszakítva tőle játékos ujjaim, hogy lejjebb toljam a nadrágot, ameddig csak érem, majd némi lábmunkával végképp megszabaduljak tőle. Aztán bújik is vissza, már-már mohón feszülve puha tenyerének, kebleinek puha bőrébe fojtva el kényes nyögésem, mit érintése hoz elő belőlem. Mert szinte megőrjít, feszülésem is sugallhatja neki, mennyire vágyom már megmerülni benne, újra csak elveszni ölelésében, elfeledve mindent percekre, órákra. De még nem, még ott gubbaszt az adakozó én, még képes vagyok erőt venni magamon, hogy ujjaim újfent ölére simuljanak, otthonosan csúszva beljebb a hívogató barlangba, játszva hajszolva őt a csoda felé, és még is önző vagyok, hisz csípőm kezének, csípőjének feszül, apró-lökő mozdulatokkal másolva ujjaim ritmusát, szeretve és szeretkezve egyszerre.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 20 Május - 20:36
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Igaza volt egészen más élmény ez, mint az a vad szenvedély, amivel egymásnak estünk az alagútban. Persze annak is meg volt a maga varázsa, ahogyan ennek is meg van. Ha nem lenne ilyen nagy sötét, akkor még jobban felfedezhetnénk egymást, de így marad a képzelet és persze az ujjaink puhatolózása. Ezzel sincs gond és ha úgy vesszük, akkor még mindig lesz varázsa a következő alkalomnak is, hiszen mondjuk egy tényleges ágyban, párnák közt megoldás újdonság lesz, főleg ha kényelmesen tesszük olyan helyen, ahol rendes fény van, vagy legalábbis tőlünk függ a fénymennyiség és nem kell attól félnünk, hogy emberevő akármik törik ránk az ajtót. Bár szerencsére ettől talán itt se kell tartanunk, hiszen nem tudják, hogy itt vagyunk és majd nagyon igyekszem nem túlságosan hangoskodni sem, bár ezt már most az elején is nehéz megtennem, túlságosan jól csinálja, amit csinál. Ha jól sejtem akkor már bőven van gyakorlata, de az ember a második randin nem pont azt a témát feszegeti, hogy vajon kik voltak előtte a másik mellett és milyen minőségben. Vajon Nathannek törték össze a szívét? Vagy olyan élet mellett, amit ő élt ez nehezebben kivitelezhető? - Oh, hát... nem? - csókba fulladnak a szavaim, ahogyan kicsit feljebb húzódik, hogy élvezhessem újra az ajkait, na nem mintha rossz lett volna az, ahogyan kicsit lejjebb ismerkedett velem. Én viszont így már könnyebben férek hozzá. A karom se túl hosszú, hiszen én se vagyok valami magas, de így hogy feljebb van, a már előzőleg megoldott gombot félre tudom tolni annyira az útból, hogy bejusson a kezem a nadrágjába és még annál is beljebb. Nem tehetek róla, de már csak attól is felsóhajtok, hogy érzem milyen mértékben van ő is már begerjedve és mégis képes tartani magát csak hogy most behatóbban is megismerjük egymást. Persze megállok akaratlanul is, hiába fonódnak az ujjaim immár a fegyverzetre, amikor ő beljebb hatol. Halk nyögés hagyja el ajkaimat. Nehéz az élvezetre és egyszerre a mozgásra is koncentrálni, ki- kihagyok, de azért az ujjaim újra finom táncba kezdenek, csak a rajta lévő maradék ruha az, ami nagyban hátráltat ebben. - Már... értem... mintha az ágyadban lennénk... de ott már rajtad se lenne... semmi... - elfúló hangon próbálom kimondani a szavakat, de egyre inkább nehezemre esik. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit csinál. Az ujja ügyesen járja táncát váltakozva kint és bent és ahogyan várta a lélegzetem már nem is igen gyorsulhat hová és a nyögéseim is egyre szaporábbak, még akkor is, de időközben a kívánságomnak mérten végül csak lekerül róla az a nadrág, hogy ne legyen zavaró tényező, bár tény minél tovább fokozza az élvezeteket, annál nehezebb lesz arra koncentrálnom, hogy viszonozzam az élményt számára is.
Minden mozdulat, minden érintés, minden halk kis sóhaj és nyögdécs felér egy kisebb örömhullámmal, ami nem is rest végigfutni rajtam. Hisz erről szólna ez az egész, nem? Ezer és egy neve van annak, amit két ember tud tenni egymással, és még ha sokan azt is hiszik, ezek egymás teljes értékű szinonimái, téved. Mert egészen más valakivel szeretkezni vagy épp vulgárisabb kifejezéssel élve, dugni. Mert mások a vágyak, míg utóbbinál az ember csak magára gondol, előbbinél pont az ellenkezője áll fenn. Fontosabb a másik, mint én. És bár sokan a szeretkezést a szerelemmel vonják kapcsolatba, ennyire még nem rohannék el. De az igaz, hogy most sokkal fontosabb, sokkal izgatóbb, sokkal élvezetesebb Serena-t ingerelni, mint egy csodálatos hangszeren, értő kezekkel, úgy játszani csodálatos testén. És bár én lennék a karmester és a zenész egy személyben, ő is bele-belenyúl a műbe, hol fokozva a dallamot, hol némi apró elvétést hozva. Hisz játszik ő is, ugyanazt a dallamot, csupán más szólamban. Fürge ujjai pengetik a húrokat, feszülnek szűkös nadrágom élének, kéjes-boldog nyögést csalva most belőlem elő. Mert bármennyire is türtőztetem magam, ugyanannyira sóvárgok érintésére, simogatására, csókjára, mint ő az enyémre, talán picit még jobban is. Már ha vannak itt fokozatok és lehet még ennél is jobban fokozni. - Nem kínzásnak szánom, esküszöm - suttogom mosolygón szavaira, kelletlen bár, de hátrahagyva édes mellének ízlelgetését, valami még ízesebbre cserélve újfent ajkaihoz húzódom. Önző cél is ez tudom, hisz így ő is könnyebben fér hozzám, talán noszogatás nélkül is befurakszik a megoldott gombok mögé, vagy ha nem, az se baj, majd idővel, annyit még talán kibírok. Ám hogy ő bírja-e majd, vagy figyelme bírja-e, azt nem tudom, de célom tudni. Hisz ekkor már ujjaim nem csupán simítanak, nem csupán játszanak. Könnyedén siklanak a hívogató ölbe, bejárva forró barlangját, egyetlen nyögéssel sejtetvén, élénk fantáziám már is eszembe idézte, milyen volt ott a szellemvasút sötétjében igazán megmerülni ebben a csodában, elveszve abban a rejtett táncban,mi ősidők óta az emberé, és ami még is csak oly kevesekkel válik szárnyalássá, igazi remekművé. - Ráérősebbek vagyunk, az álom is kerül... Hallani akarom, hogy változik a hangot, a lélegzeted az újabb és újabb gyönyörtől - suttogom elfúlón a megszakított csókba. Igen, azt akarom, hogy szinte az ájulatig élvezze ki a testét, talán csupán ennyi békességet nyerve ebben a különös világban.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 13 Május - 10:14
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Már akkor is sejtettem, hogy nem viccelt, amikor arról beszélt miket tervezett volna, ha nem csak az alagútban esünk egymásnak, hanem van rá lehetőségünk, hogy elnyúljunk egy puha ágyban és úgy élvezzük ki egymás társaságát és a pillanatot, ami most talán részben megadatik. Bár nem sok fény van, homályban vagyunk, hiszen kint már sötét van és nem lenne okos dolog világítani, no meg amúgy se tudnánk maximum kinti elemlámpával, de balgaság lenne fényt engedni kintre, hogy valaki észrevegye, de ez most nem is igazán számít. Így is érzem minden mozdulatát és láttam én már őt hiányos öltözetben, úgyhogy a tapintás mellett azért emlékezetből is be tudom lőni, hogy milyen is a külseje. Szívdöglesztő, annyi szent, így pedig csak még inkább, főleg hogy ezúttal nem engedi, hogy bármit is elkapkodjunk. Végül is időnk az éppenséggel elég sok van, itt az egész éjszaka és sok mindent nem tudunk csinálni, az alvás pedig egyelőre nem menne egy könnyen, ilyen kezdés után pedig főleg. Ezt mutatják újra és újra feltörő sóhajaim, ahogyan az ujjai felfedezik most még tüzetesebben a testem minden egyes porcikáját, szépen araszolva arra, amerre én is nagyon várom már, hogy elérjenek. Nehéz most elengedni őt, hogy a csókjától megváljak, noha valahogy sejtem, hogy mosolyog és én is ezt tenném... de még sem megy most mert túlságosan kellemes minden más, amit tesz, hogy az ajkaim mosoly helyett inkább egészen mást hangokat formáljanak. Egy kicsit még a hátamat is homorítom, amikor a mellemig jut el újra, mintha csak incselkedőn még inkább ingerelném, hogy még véletlenül se hagyja abba. A két mozzanat együtt, ahogyan odalent játszik és ismerkedik velem. Eddig rajtam talán kívülről nem látszhatott annyira, hogy milyen hatással van rám, de most nagyon is érezheti, hogy az izgalom már nálam is a tetőfokára hágott, épp e miatt van könnyebb dolga, gond nélkül csúsztathatja be az ujját és szinte már kínzó, hogy épp csak egy kicsit teszi ismerkedőn és puhatolózón, pedig én már többre vágynék és közben még sem, mert ezt is élvezem és tudom, hogy minél jobban fokozza a vágyat, annál fenomenálisabb lesz majd a beteljesülés pillanata. Arra eszmélek csak fel pár pillanatra, ahogyan nekem dörgölőzik, amíg épp csak néhány másodperce elszakadnak az ajkai a forró kényeztető mozdulatoktól. Nem tétovázom sokat én sem, bár valami lehetetlen kihívásnak tűnik most, hogy megmoccanjak és ne csak élvezzem, amit tesz, de mégis lejjebb csúsztatom a kezemet, talán egy kicsit sürgetőleg is, elérjem a már nagyon is duzzadt férfiasságát és még tovább ingereljen finom simogatással és erősebb kényeztetésekkel. - Kínzol, ha ezt sokáig... így folytatod. - és épp ezért jár az édes bosszú, hogy akkor már én is megtegyem, tovább hevítsem a vágyát, hogy ő maga is tovább lépjen, mielőtt még én leszek az, aki a hátára fordítom és leteperem, mert nem bírom tovább. Vagy talán pont ezt várja. Ennyire még nem ismerjük egymást, de lassacskán úgy érzem, hogy ha tovább fokozza a vágyaimat már nem leszek képes csak feküdni és élvezni a pillanatot, hiszen túlságosan vadul húz az élvezetek magasabb szintjei felé minden mozdulatával.
Egy édes, simulékony cica. Persze a szó legjobb értelmében, de még is ez jut eszembe, ahogy hozzám simul, ahogy csípőjét emelve szabadul meg az utolsó ruhadaraboktól is hathatós közreműködésemmel. Én pedig élvezettel simítok végig a puha combokon, a nekem felkínált csodás testen. Mert az, bármit is higgyen, gondoljon vagy mondjon Serena. Noha igazából sokat még nem láttam belőle, mármint szemmel, hisz az alagút se volt túlvilágított és nem is épp arra mentünk, hogy nagyszemlét tartsunk, ugyanakkor itt sem tombol a fény. De látták az ujjaim, a testem, a bőröm, és kétségtelenül roppant elégedettek voltak a látvánnyal. Még is, újra felfedezni kívánom, most lassabban, ráérősebben, mint a szellemvasútban. Itt nem sürget az idő, nem hajt a félsz, hogy arra jár egy karbantartó és rajtakapottá válunk. Itt épp hogy sok az időnk, messze még a reggel, és bár aludni, pihenni sem ártana, azt hiszem, most egyikünk sem lenne képes csak úgy álomba szenderülni, és nem pusztán a felajzottság miatt. Mert felajzottak vagyunk, mindketten, igaz, csak az enyém kézzel fogható, bizonyítható. Legalább is egyelőre, mert törekszem arra, hogy kiegyenlítődjön a dolog. Pont ezért siklik felfelé kezem kitárt combjának belső oldalán, élvezve a bőr selymességét, az apró izmok táncát, mik mind önkéntelen, de jövetelemre reagálnak. És végre elérem azt a pontot, azt az édes kis titkos zugot, bejáratot, mely nemsoká a mámorba visz minket. De odébb van az még, egyelőre rá koncentrálok, őt akarom olyan állapotba hozni, ahol már semmi más nem fér meg a fejében, csak én, csak az öröm, a saját testének gyönyöre. Noha édes a csók, és teljesen őrjítő, ahogy magához húz, kénytelen vagyok ellene menni, kiszakadni a csodás ajkainak játékából. Egy szusszanás, ahogy hátrébb húzódom, halvány mosoly vibrál arcomon, bár kétlem, hogy látná a hősugárzó halvány derengésében. Még is ott a mosoly az arcomon, mert a faramuci helyzet ellenére is igen, boldog vagyok, hogy ő van itt velem, hogy ilyen odaadón fekszik előttem, mondhatni teljes bizalmat szavazva meg nekem. És nem is akarok csalódást okozni, mosolyom bőrére simítom, kulcscsontjának bőrén átsejlő kidomborodására, apró, gyengéd puszikkal hintve teli, óvatosan araszolva egyre lejjebb, míg el nem érem hullámzó kebleit, hogy végre újra ajkaim közé zárjam csúcsdíszét, mohón harapva rá, szívva meg gyengéden, nyelvemmel játszó incselkedő gyermeket. De mozdulataimban nincsen semmi gyermeki, vágyaim pedig abszolút mellőzik, minek ujjaim adnak hírt, ahogy óvatosan dörzsölni kezdik a megduzzadt csiklót, olykor-olykor kevéske nedvet lopva lentebbről, incselkedőn, bemutatkozón, egy-egy ujjal be is lesve, beköszönve az édes barlangba. És ezek azok a pillanatok, mikor szám egy halk, kéjes nyögés erejéig elszakad az édes halmoktól, ezek azok, mikor fájón feszülő ágyékom hozzá dörgölöm, hogy picit én is had lehessek simuló cicus.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Szer. 4 Május - 20:52
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Félelem... talán tényleg részben a félelem az, ami hajt most, hogy ne szakadjak el tőle, de mivel nem ez az első alkalmunk együtt nem csak e miatt gabalyodunk egymásba. Az már megtörtént a szellemvasút izgató sötétjében és megtörtént volna akkor is, ha végül eljutunk a még ép múltbéli rendes lakásába. Ez most csak... a helyzet enyhítése, mert valami kell, ami teljesen elvonja a gondolatainkat és kikapcsol kicsit, hiszen jelenleg ha megpróbálnék lefeküdni aludni, ha lecsuknám a szememet akkor nagyobb eséllyel látnám azokat a valamiket, ahogyan egymást eszik, vagy minket üldöznek, mint bármi mást. Ha viszont kellően kifáradok, ha alig jutok majd szuszhoz, akkor sokkal kellemesebb lesz maga a alvás is, még ha az igazi az is lenne, hogy összebújunk a takaró alatt, de azt tudom, hogy most nem tehetjük meg, mert egyikünknek ébren kell lennie, hogy figyeljünk, nehogy valami baj legyen. Talán elsietem ezúttal, de mégis úgy érzem akkor tudok igazán kikapcsolni, ha teljesen elmerülök a vele való együttlétben, még ha már a csókjai és a keze simogatása is épp eléggé leköti a figyelmemet, de őszintén szólva az is benne van a pakliban, hogy eddig a legtöbb férfi, akivel dolgom volt elég... hogy is fogalmazzak hamari típus volt és nem igen húzták-bonyolították a dolgokat. Ezért lep meg, amikor nem enged nekem, nem moccan a csípője, hanem helyette engem emel le magáról és én engedelmesen fekszem el a pléden, pedig érzem jól, hogy a vágy már nagyon is feszíti őt, mégsem szólalok meg, nem is tudnék, hiszen édes ajkai akadályoznak benne. Az ujjait viszont hamar megérzem, hogy most ő akarja azt, amit nekem előzőleg nem sikerült elérnem. Emlékszem még a szavaira is, amiket a vidámparkban mondott, hogy ha nem ott sietősen estünk volna egymásnak, hanem a puha ágyban, akkor hogyan kényeztetett volna. Ha jól sejtem, akkor most pont ez lehet a célja, így engedelmesen emelem meg a csípőmet, hogy lehúzhassa a nadrágot. Még gombolgatni se kell, könnyű dolga van, hiszen ez csak egy mackó, ami hamar eltűnik rólam, még abban is segítek, hogy a maradékot én magam tornásszam le magamról és így ne maradjon semmi más rajtam. Fázhatnék így, de nem, bőven fűt a vágy most, cseppet sem érzem, hogy az épület nem egy jól fűtött és karbantartott hely. A lábaimat finoman ki is tárom, de közben közelebb húzom őt magamhoz, ha nem tenné magától, hogy újra érezhessem a csókját és hogy közben az ujjaim táncolhassanak a tincsei között, végigszánkázzanak a hátán, mert bár tudom, hogy igazán őt már nem kell tovább hevíteni, de még sem tudok csak így tétlenül feküdni, azt akarom, hogy ő is jól érezze magát és hogy egy pillanatra se lankadjon a vágya.
Vannak azok a pillanatok, mikor az ember minden felesleges dologról meg tud feledkezni, mintha csak egy felesleges szó lenne a papíron, mait egyetlen tollvonással húz át az író. Ilyen tollvonás most az ölelés, a másik közelségének érzete, illata, íze, forrósága. Teljesen elfeledkezem mindenről, a történtekről, a helyről, a hátsó szándékokról, mik újfent egymás karjába hajtottak minket. Nem mintha nem lenne meg a vonzalom, a vágy, de a jelenlegi világvége hangulatban sokkal inkább a félelem hajtja az embereket egymáshoz. És talán ez igaz a jelenre is, még sem érzem, teljesen megfeledkezve mindenről, mi nem Serena része, mi nem tőle ered. Semmi mást nem vagyok képes se felfogni, se befogadni, csak bőrének finom illatát, tenyerem alatt érzett simaságát, édesen remegő keblének gömbölységét. És persze csípőjének csábító táncát, mi halk felmorranásokra késztet, hisz nem vagyok fából, erről már ő is bizonyosságot nyert akár az alagútban, akár most is. Vágyam, szándékom tagadhatatlan, még is igyekszem húzni az időt, mintha ezzel kitolhatnánk az eszmélés, a valóság rémisztő durvaságát. Ám két akarat feszül egymásnak, még ha mindketten ugyan azt szándékozunk is elérni, legfeljebb más-más utat bejárva. Puha ujjak siklanak végig bőrömön, egészen a nadrág derekáig, apró, kissé talán ügyetlen, még is egyértelmű mozdulattal igyekezvén oldani a szorítást. Ellenkezésnem nincs bennem, még sem emelem csípőm, nem mintha nem vágynék némi enyhébb ruházatra, vagy épp valami sokkal szűkebbre, forróbbra. Még sem elég ennyi, a segítő mozdulat helyett óvatosan leemelem magamról Serena-t, a plédre fektetve, de mielőtt értetlenkedhetne, már fekszem is mellé, csípőjének simítva feszülő ágyékom, számmal az övét keresve, elfojtva a kérdéseket, kívánságokat. Helyette csókkal engesztelem, kényelmes, ízlelgető játékkal. Csupán ujjaim fürgék, mintha csak másolni akarnák korábbi mozdulatait siklanak le a melegítőjének derekára, beleakaszkodva húzva lefelé a szövetet. Most rajta a sor, hogy ellenálljon, vagy beleegyezőn emelje csípőjét, bár úgy sejtem, ha nem tartana attól, hogy reggel ruhátlan indulunk útnak, már szaggatná a szövetet. Ahogy én is... De a készlet véges, így talán a szimpla levétel mellett voksol, amiben készségesen közreműködöm, míg csak teljesen le nem meztelenítem, hogy kezem immár csupasz bőrét fedezhesse fel, bársonyos combjain futva végig, csalogatva, játszadozva velük, hogy rés támadjon közöttük, hogy utat engedjenek nekem a csodák birodalmába.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Pént. 22 Ápr. - 21:48
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Oh egy ágy... Azt hiszem most az is valami, hogy legalább biztonságos helyen vagyunk, ahol nem törhet ránk jó eséllyel egy olyan valami sem, legalábbis nem könnyen, hiszen minden oldalról véd valami, több helyről erős falak. Ez most többet ér, mint a kényelem. Van legalább pár pokróc és nem is fázunk, amíg működik a hűsugárzó, bár jó eséllyel most egy kis ideig a nélkül is bírnánk. Ki fogunk melegedni, ez már nem is kérdés. Bár sötét van, de még így is el tudom képzelni, hogy milyen lehet most az arcra, hogy mire gondol és biztos, hogy az ő eszében se a pihenés és az alvás jár, sokkal inkább valami aktív testmozgás. Maximum csendben kell lennünk, de azt már gyakoroltuk a vidámparkban is végül is. Hamar lekerülnek a felsőink, de nem érzem egy kicsit sem, hogy hűvös lenne a miatt, sőt egyre intenzívebb a testem forrósága, ahogyan a keze finom felfedező útra indul. Szégyenlősebb vagyok nála, ezzel már tisztában van, de most ha elegendő fény lenne az se különösebben érdekelne. Nem lennék már zavarban, ha látna, már még most is úgy vélem, hogy én sokkal inkább elképednék a tökéletes testtét látva, amit már volt lehetőségem megszemlélni egyszer legalábbis részleteiben mindenképpen. Halkan nyögök fel, a fejemet is kissé hátra vetem, ahogyan közelebb húz magához. Érzem, ahogyan megfeszülnek a karjában, a hátán az izmok, amint moccan, ahogyan a mellemet kényezteti. Az már az alagútban is egyértelmű volt, hogy nincs híján a tapasztalatnak, pedig ott nem volt idő és alkalom rá, hogy bővebben megmutassa, hogyan tud kényeztetni egy nőt, pedig biztos vagyok benne, hogy bőven van tapasztalata. A combjaimat ugyan még ruha védi, de mégis ösztönösen szorulnak rá a csípőjére, ahogyan a nyelve finom táncot jár rajtam. Előjáték... igen, az előjáték nem rossz dolog, bár egy ilyen férfi közelében nehéz hosszan elhúzni a dolgot, főleg mert nem vagyok az a gyakran partnert váltó típus. Előtte nem igen volt dolgom túl sokakkal, így aztán ilyen együttlétekben sem volt részem. Bár talán ez jó így, hiszen így csak még intenzívebb az érzet. Még sem bírom túlságosan sokáig. Ha csak egy kis szünetet tart, akkor a kezem elkalandozik, megpróbálok beférkőzni kettőnk közé, hogy megkeressem a nadrágján a gombot, hogy hozzáférjek és elkezdjem megoldani. Tudom, hogy fel kell majd emelkednem kicsit, hogy lekerüljön róla és rólam is a felesleges többi ruhadarab, de ezt a rövid eltávolodást majd valahogy kibírom, azt hiszem. Muszáj lesz, hogy utána még jobb dolgok következzenek.
Halk, talán nevetésnek is betudható morgás tör fel torkomból, ahogy az ágyat emlegetjük. Azt hiszem, ha túléljük ezt az egész izét, ha visszajutunk a saját időnkbe, és esetleg nem csak néhány hétről szól majd a dolog kettőnk között, akkor ez sokáig rege lesz még. Mármint az ágy extremitása. Pedig ezerszer jobban szeretnék most az otthoni, az igazi otthonom ágyában heverni, a kényelmes szivacson, hűs lepedő alatt, némi tompa világítással burkolva be magunk, hogy ne csak sejtsem formáit, ne csak ujjaim láthassák, hanem végre az alagút félhomálya, és a mostani sötétség után valóban láthassam is, szemeimnek is élvezetet nyújtva ezáltal. De most még az érintés marad, melyben ő előrébb jár, hisz rólam már lekerül az ing, csupasz mellkasomon futnak végig ujjai, finom borzongást váltva ki belőlem. Nem olyan sietős ez, mint a vidámparkban, sokkal elnyújtottabb, sokkal másabb. Még sem teljesen, az ölemben mozduló csípő kéjes morranásra késztet, felhúzott lábamnak feszítem hátát, miközben akaratosan lököm felfelé ágyékom, hogy érezhesse, nagyon is tetszetős számomra, mind a léte, mind a tettei. És viszonzom én is, már nem csak a pulcsi alá bújik, finoman húzom felfelé, míg csak ki nem bújik belőle végleg. Nem látom, inkább csak sejtem bőrének simaságát, kezeim azonmód siklanak is végig ellenőrzésként, mintha hiba után kutatnának, pedig tudom, hogy nem lelek. Hegyes, peckes mellbimbókba futok, forróságot árasztva szét ereimben, és nem, nem bírom, előre hajolva zárom ajkaim közé a kis kötekedőt, mohón szívva rá magam, felszabadult kezeimmel Serena csípőjére simulva, magamhoz szorítva ölét apró, finom táncba hívom, kéjes, mámorító összefeszülésbe.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Vas. 17 Ápr. - 17:40
//New Yorkból a Birtok felé 18+//
Nathan & Serena
Jó dolog jövőbeli reményekkel tartani magunkban a lelket. Igazság szerint az se zavarba különösebben, ha végül nem így lenne, ha nem jutnánk el sehová sem csak jussunk vissza a saját időnkbe és éljük túl ezt a rémséget. Nem akarok én ennél többet, és most azt, hogy ne is nagyon gondoljak a jelenlegi helyzetre. Attól félek, hogy most nem tenne jót nekem különösebben az alvás. Félő,hogy ha lefeküdnék, akkor jönnének a rossz képek sorban, akkor nem tudnék csak úgy aludni, mert eszembe jutna, amit láttam, a hullák az utcán, a kopott épületek, a mozgó valamik, amik valaha emberek voltak, de mára agresszívak és egymást eszik. Ez... nem olyasmi, amit könnyű elfelejteni és ha meg is próbálod hát álmodban a tudat alattid könnyen előhozhatja és ettől én szeretném megóvni magamat, ha valahogy ez egyáltalán lehetséges. - Ha nem találták rettenetesnek és rendkívül kínosnak, akkor nem muszáj elfelejtened. Remélem nem mondtam, vagy tettem semmi olyat, ami... - gőzöm sincs, ami nem tetszett neki, vagy azért mégis csak rossz érzéssel emlékszik vissza rá, bár a sejthető mosolyból, vagy ahogyan az arcomon simít végig nem úgy látom, hogy lenne bármi ilyen. Igazából még mindig nem tudom, hogy mi volt, bár azért vannak halvány sejtéseim, és biztosan voltak olyan momentumok, amiken rendkívül jól szórakozott, de ez végül is jó, meg aztán valami miatt mégis csak találkozott velem újra, még ha nem is gondolt bele először, hogy randi és itt kötöttünk ki, mármint a vidámpark sötétjében. Annyit pedig már tudok róla, hogy nem megy bele csak úgy mindenféle kósza kapcsolatokba. A mostaniba viszont gond nélkül belemegyünk mindketten, sőt ez ennél több. Kell, hogy kicsit ellazuljunk, kizárjuk a világot legalább egy kis időre és itt most nem kell rejtőzködni, óvakodni, hiszen a világ szó szerint kihalt közben körülöttünk, amíg mi a szellemvasút sötétjében ismertük meg egymást. Halkan sóhajtok fel, ahogyan a keze felfedező útra indul, s közben elmerülök a csókban, ami cseppet sem kapkodó, mint a legutóbbi alkalommal. Most nem rohanunk sehová, időnk az bőven van, messze még a reggel, amikor majd tovább indulunk. - Igen... a puha ágy egészen új élmény lesz. - pár szó, ennyire telik csak most, amit sikerül végül kimondani, de sokáig nem foglalkozom a beszéddel. Pillanatok alatt megszabadítom a felsőjétől, és immár vele szembe helyezkedve mozdulok kicsit, szándékosan ingerelve odalent néhány finom csípőmozdulattal, miközben az ujjaim a szépen formált izomkötegeken szaladnak végig. Kicsit húzódom csak hátrébb, hogy a mellkasát is végigsimíthassam, miközben újra az ajkáért puhatolózom. Most sem leszünk lassúak, de nem kell úgy sietnünk, mint legutóbb és már tudjuk nem nagyon csalódhatunk, azt hiszem ilyen téren is passzolunk és ez jó. A végén még tényleg lesz ebből egy olasz út is, vagy francia, majd otthon, a mi időnkben.
- Hát akkor majd megnézzük - mosolyodom el biztatón, bár ebből sokat nem láthat, de érezheti a hangomon. Igen, muszáj tartani magunkban a lelket, hogy kimászunk ebből a gödörből, hogy visszatérhetünk a saját időnkbe és valóban megejthetjük ezeket az utazásokat. Mert számomra kétségtelen, hogy ha visszajutunk, tényleg elviszem Serena-t. Nem ígérgetek üresen. - Ha akarod? Mármint ha én engedem - nevetem el magam, és bár hagyok egy-két kósza szurkát, utána azért megfogom a kezét, persze ügyelve, nehogy fájdalmat okozzak neki. Nem vagyok csiklandós, de az ő közelségében valami egészen másra vágyom, nem ilyen gyermeteg játszadozásra. Különös, a kezdetben, ott a főnök bálján nem hittem volna, hogy ez a különös tanárnő, aki elhasal a padlón, aki úgy összemaszatolja magát egy csokival mint egy gyermek, felkelti majd az érdeklődésem. De így lett, és talán pont ez a bájos esetlensége fogott meg elsőként. - Nem tudom, és nem is akarom elfelejteni. Túl édes volttál, túl maradandó - suttogom halkan, ujjaimmal arcán simítva végig. Tudom, hogy nem volt önmaga, hogy nem volt meg a kontrollja, még is olyan édes volt, annyira mulatságos a kis esetlen módján. Igazából azt hiszem, ha nincs az az este, ha nem botlom bele, ha nem alszik nálam és reggel nem ülünk egy asztalnál, sose hívom el randizni. Bár első körben még magam sem hittem, hogy randi lenne, pusztán csak baráti találkozó. De azóta szinte kifordultunk magunkból. Elemi erők, ősi ösztönök sodortak talán össze minket, teljesen mindegy, gondolkodni se akarok rajta. Nem mintha tudnék most, mikor szinte kér, vagy legalább is engedélyt ad arra, hogy magam is elfeledkezzek erről a helyzetről. Érzem puha testét az ölemben, matató ujjait ingemen. És mintha csak erre a bátorításra vártak volna, moccannak kezeim, végigsimítva combján. Egy pillanatig sem zavar, hogy melegítőben van, nem érdekel, hogy nem csini szoknya, nem magassarkú van rajta. Pont elég izgalmas így is, ráadásul ujjaim is könnyebben fúrnak a felső alá, gyengéden, még is határozottan ölelve körül édes keblét, mivel már volt szerencsém az alagútban is találkozni. ám míg ott hevesen, sietősen ismerkedtünk, most sokkal ráérősebben becézgetem ujjaimmal. És ugyanez a gyengédség érződik a csókban is, lassú táncba csábítom, ráérősbe, mintha így lassíthatnánk az időt, elfeledve a kintieket, kizárva mindent, újfent csak kettőnkre koncentrálva. - Azt hiszem, a puha ágy lesz nekünk az extrém helyzet - suttogom mosolyogva, ahogy levegőért kapva elszakadunk kissé, ám nem maradok tétlen, könnyedén emelem, hogy most már szembe fordulhasson velem, érezhesse, vágyaim immár nem csak sejthető. És hogy könnyebb legyen neki is, könnyebben hozzám férhessen, megfoszthasson ruháimtól, ahogy tenni szándékszom én is. Mert nem csak érinteni, érezni akarom, hanem hogy ő is érintsem, kecses ujjaival fusson végig rajtam, bárhol érintve, hol csak akarná, hisz úgy is minden pont csak fokozza majd vágyamat iránta.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Vas. 10 Ápr. - 14:17
//New Yorkból a Birtok felé//
Nathan & Serena
- Azt el tudom képzelni, gondolom egy-egy meccs után a többségnek nem is volt nagyon ihlete körülnézni, még ha ideje lett is volna. - meg aztán tuti, hogy volt más, amivel elfoglalják magukat. Pia és nők, hogy úgy mondjam, de nem fogom én e miatt rosszul érezni magamat. Tisztában vagyok azzal, hogy Nathannek milyen élete volt előttem, azzal is úgy nagyjából, hogy most milyen élete van, de ezzel nem akarok foglalkozni. Ő nem egy szimpla kis tanár egy iskolában, mint én. Egészen másképp zajlik az élete, mint az enyém, de talán épp ez az, ami olyan izgalmassá teszi az egészet vele. Viszont arról álmodozni, hogy hová mehetnénk el, ha most nem itt lennénk tényleg jó dolog. Kicsit úgy tenni, mintha nem ragadtunk volna a jövőben, ahol minden teljesen a feje tetejére állt. Mondjuk sosem akartam valamiféle kitartott lenni, de az én kis tanári fizetésemből nem telne effélére, neki pedig igen. Ha felmerülne a jövőben... vagy is a múltban, majd úgyis akkor eldöntöm, hogy jó ötlet-e egyáltalán. - Már egyből egy másik kontinens? Persze, aki megteheti... Biztosan mindkettő szép lehet és meleg, nem lenne rossz. - hát igen most innen hirtelen eltűnni is remek lenne, de meg kell látni ebben is a jót, vagy legalábbis nem a legrosszabbra gondolni folyton. Ha minden igaz akkor itt most biztonságban vagyunk és holnap majd tovább megyünk, kitalálunk valamit és megoldjuk valahogy. Végül is csak ki kell deríteni mi történt, rávenni azt, aki csinálta, hogy szépen hazajuttasson... nem olyan bonyolult nem igaz? Oh, dehogynem! - Héj, nem vagyok zsarolható. Ha akarom, akkor... - újra csak azért is megbököm az oldalát. - ...bökdöslek, akármikor. - és újra, ha csak közben meg nem akadályozza a dolgot, hogy elkapja a kezemet, vagy hasonló. Az este viszont, meg a horkolás. Oh, na igen arról nem szeretnék sokat tudni. Biztos vagyok benne, hogy rém ciki volt. Egyébként is könnyen elengedem magamat, de ha még be is drogoznak... Kész csoda, hogy azok után hajlandó volt velem randizni egyáltalán. - Az az este örök titok marad, neked is el kellene felejtened, rémes lehettem. - vagyis rémes lehetettem, de azt hiszem könnyen el tudja érni, hogy ne gondoljak rá, ahogyan valószínűleg neki is többször eszébe jut majd a vidámparki jelenetünk, mint a nála töltött éjszakám és annak előzményei, miután valaki csúnya dolgokat akart volna tenni velem. Végül is az a fő, hogy az egésznek jó vége lett és ha nem történik meg, akkor talán a vidámpark sem. - Akkor jó... úgy sem hiszem, hogy most érdekelnének bármiféle szabályok. - és igaza is van, ki lenne aki ránk szólna, hogy itt és most nem tehetünk effélét? Majd csendben leszek, ami végül is a vidámparkban is ment és bár megint nincs puha ágy, de majd egyszer annak is eljön az ideje. Mégis tényleg jobban fogok tudni aludni, ha kellően lefáradtam és mint tudjuk ezzel még a komor felhőket is elűzhetjük és egy kicsit minden gondot elfeledünk. - Az igaz, hogy senki se jár erre... - és még rejtőzködni sem kell úgy, mint a vidámparkban, vagy elsurranni mások elől, hiszen az egész környék kihalt volt akkor is, amikor jöttünk, én pedig készségesen elhelyezkedem az ölében és finoman csókolom az első pillanatokban, hogy aztán persze hevesebbre váltsak. A keze ugyan még a combomon pihen és éppenséggel nem is vagyok már a legcsinosabb, de sötét van, úgyhogy ez most végképp nem számít. Inkább a ruhájáért tapogatózom. A vidámparkban nem tehettük meg úgy rendesen, nem dobálhattunk szét mindent, de itt legalább ennyi előny van. Igyekszem kibújtatni a felsőből. Rémes, hogy eddig csak olyan helyeken sikerült összegabalyodnunk, ahol nem nézhettem meg őt magamnak rendesen. A tapintás is valami, de az a látvány, amit még nála az edzése után tapasztaltam meg... Ne akarjak túl sokat igaz?
- Igazából ha úgy nézzük, én se túl sok helyen jártam eddig. Mármint... na persze jó néhány államban voltam, de többnyire csak a ketrecharcok miatt, ott meg az ember nem a város szépségeit nézi - vonom meg a vállam egy kölykös vigyor kíséretében. Na igen, akkoriban két-három fix helyszín volt. A harc helye, a szállásunk, meg a legközelebbi krimó a meccsek után. Az ember nem a múzeumokat meg a strandokat látogatta végig. - De igazából ha választhatnék... - hümmögök elgondolkodva. Most már nem lenne probléma a miből és hogyan. Az elmúlt években bőven sikerült felhalmoznom a pénzt, lehet jó néhány év semmittevés után is maradna még belőle. - Hawaii túl kézenfekvő lenne. Viszont szívesen elvinnélek Franciaországba, azt mondják, ott az igazi a croissant. Vagy mit szólnál mondjuk Olaszország tengerpartjaihoz? - vonom fel vidáman a szemöldököm, mintha igazából csak ennyin múlna most az egész. Hogy eldöntjük és mehetünk is. És milyen szép is lenne, felkelve ráébredni, hogy ez az egész csak valami pocsék álom volt, hogy a lakásom még mindig egyben van, hogy Serena az ágyamban ébred, és tényleg az a legfőbb gondunk, hogy egy finom reggeli szeretkezés után még is mivel üssük el a napot. - Ha így viselkedsz nem viszlek sehova - dünnyögöm a bökésre, de kihallhatja még a sötétben is, hogy csak viccelek. Mert ennyi kell, kell, hogy tudjunk nevetni, poénkodni, különben beleőrülünk a valóságba. - Kiütve, az biztos. ha én egyszer elmesélem neked azt az estét - húzom az agyát vigyorogva, immár sokkal fontosabbal kötve le a figyelmem. Mert rálelek arcára, érzem, hogy közel az ajka, és még hallom a suttogott szavakat, de már nem nagyon foglalkozom vele. Mert édes az ajka, érzem puhaságát, lágyságát, azt a finomságot, amivel már a szobájában megbabonázott. Akkor még ellen tudtunk állni, a vidámparkban már nem sikerült, ott elsöpört minket a kíváncsiság, a vágy és lám. Talán ha megint hagyjuk magunkat, akkor hogy ébredünk? - Nem hinném, hogy bárhol is lennének leírva szabályok, efféle helyzetben mit illik és mit nem - suttogom, mert másra most nincs erőm, és nem is akarom megtörni a kellemes hangulatot. Talán nem illő vagy épp nem helyénvaló. De mi van, ha nincs holnap? Vagy ha van, de rosszul végződik? Miért is kell mindent helyénvalóan tenni? - Szívesen segítek Neked, bármiben. És egyébként is... Ki koppinthatna most az orrunkra? - adom meg magam a sorsnak, vagy inkább az elgyengülő akaratnak, ahogy újfent az ölembe húzom, mint elsőként, ám most nem a vigasztalás az első, mi eszembe jut, ahogy törékeny testét megérzem, hanem valami sokkal elemibb, sokkal elsöprőbb. És bár kezeim tétlen pihennek combján, hagyva neki is választási lehetőséget, szám újfent ajkát keresi, kérőn, vágyakozón érve hozzá, veszejtve el bennük józanságom.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Szomb. 2 Ápr. - 19:32
//New Yorkból a Birtok felé//
Nathan & Serena
Az biztos, hogy itt sehogy se lehetünk biztonságban. Az emberek se gondolom, hogy kedvesek és segítőkészek és attól tartok, hogy nem sok jó maradt meg a világban. Az itteni élet nehéz lehet és a nehézség az embereket is rossz irányba fordítja még azokat is, akik előtte jók voltak. Így azért elég nehéz lehet, ezért kell megakadályoznunk, nem szabad hagyni, hogy a világ ilyen rémséges hellyé változzon. Én is mindent megteszek és nem fogok összeomlani, legalábbis igyekszem. Végül is eddig is hasznomat vette, tehát van rá esély, hogy tényleg jól össze tudunk dolgozni és hogy nem lesz baj igaz? Megvédjük egymást, találunk valami hazautat, megváltoztatjuk a jövőt... Na jó, csak szépen sorjában, mert így végiggondolva azért elég nagy falatnak tűnik mindezt véghez vinni. - Azt azért sejtem és hova vittél volna? Gondolom, amilyen lakásod van már sok helyen jártál, ellenben velem, aki... hát annyi helyre még azért nem jutottam el. Talán majd egyszer. - őszintén szólva még alig-alig voltam valahol. Nagyjából csak az államban, annál távolabb nem igen sikerült jutni. Ez van, ha nincs éppenséggel sok pénzed, akkor a nyarakat nem töltöd mondjuk Hawaiion, viszont most nem lenne rossz elképzelni egy ilyen lehetőséget, akkor tényleg kellemesebb lenne az álmom is, mint hogy azon jár az eszem mennyire pusztult le a világ körülöttünk. Persze itt is süthet a nap, de... attól még marad a komor világ, a lepusztult helyek és a többi. - Ja hogy nem ér? Ezt nem tudtam, csak a sötét miatt rossz helyre nyúltam... véletlenül. - persze a hangomból is lehet hallani, hogy csak viccelek, szándékos volt. Az mondjuk tény, hogy sötét lett hirtelen, de az kicsit sem zavar, hogy úgy tapogatja ki, hol vagyok. Tőlem aztán... keresgélhet rajtam bátran. - De az más, akkor ki voltam ütve, normál állapotban úgy alszom, mint egy cica. - azért nem kezdek el még nyávogni is, főleg mert hamar lefoglalja a számat valami sokkal kellemesebbel. Igen, ez már kellett, eddig csak futtában volt lehetőségünk egy-egy futó csókot váltani egymással, ami érthető végülis fertőzött mutánsok üldöztek folyamatosan szinte, és valószínűleg még jó ideig nem lesz nyugalmunk tőlük. - És akkor most te őrzöd az álmomat? Felkeltesz, ha leváltsalak? - mert szeretném, ha ő is aludna azért rendesen, bár nem tudom most azonnal megadni neki ezt a lehetőséget, hiszen egyelőre még újra lefoglalom az ajkait. Jól esik a csókja, ahogyan a közelsége is. Nehéz lesz elengednem és álomra hajtani a fejemet. - Ugye most nem lenne helyénvaló... ha segítséget kérnék, hogy kiürüljön a fejem? Persze csak azért, hogy könnyebben elaludjak. - persze sok mindent most nem láthat az arckifejezésemből, de talán a finom célzást azért mégis csak érti, főleg hogy a búgó hang azért segíthet abban, hogy egyértelművé váljon mire is gondolok, még ha... talán tényleg nem is illik ilyesmi most ide.
Csupán széles vigyor terül el arcomon a választását hallva, végül is teli szájjal csúf lenne a helyeslés. Mert helyeslés lenne az tuti, sokkal szívesebben tartanám magam mellett necces helyzetben, mintsem megöljem. Főként, mert úgy sejtem, a történtek után ő is kevésbé venné a dolgok rabságnak. Mármint ami az alagútban történt, nem ami most. És elég rágondolni, hogy az adrenalin lecsengése után forrósággal öntsenek el az emlékek. Mert hát ha végiggondolom, ha nincs ez a nyavalyás időutazás mostanra azt hiszem a lakásomon lennénk - amit nem evett meg az idő és nem dúltak fel hordák - és a kényelmes puha ágyon feküdnék, vagy épp henteregnénk. - Nem valószínű - ingatom a fejem, visszatérve a valóságba. Azt hiszem, az emberek a történtek után bizalmatlanná, óvatossá váltak, főképp az idegenekkel szemben. Nem tudhatják, ki mutáns, ki hordozza a vírust, kiből tör elő az őrület a következő percben. Tehát akit nem ismernek, az ellenség, legalább is amíg az ellenkezőjéről bizonyosságot nem szereznek. addig viszont hosszú az út. - Nyaralás? Rendben - bólintok elégedetten, miközben lassan az utolsó falatot is kimerjük a bádogtálból, amit aztán magam mellé teszek és kicsit odébb tolok, nehogy belerúgjunk az éjjel. - Azért remélem tudod, ha rajtam múlik, ennél kicsit napsütöttébb helyre vittelek volna nyaralni - mosolyodom el, miközben kicsit áthajolok Serena-n, hogy elérjem az ablakot takaró szövetet, lefedve az utolsó kis foltot is, sötétségbe burkolva minket. És a visszahúzódásom a pillanat, mikor kapom a finom bökést, aminek inkább a meglepetésétől rándulok össze, mintsem a fájdalomtól. - Hé, nem ér orvul támadni! - jajdulok fel, visszaülve a helyemre, vakon tapogatva ki Serena kezét, arcát. - Még hogy szép csendes... Ne feledd, már aludtam veled, előttem nem tudsz tagadni semmit - teszem hozzá vigyorogva, és hát.. ha már adott a romantikus alkalom és a finom sötétség, na meg tudom, érzem, hol az arca, most végre lecsaphatok az ajkaira egy jóéjt csók keretében. Mert eddig nem nagyon volt alkalmunk ekképp is vigasztalni egymást, noha bőven lett volna rá okunk.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Utak, ösvények Csüt. 24 Márc. - 14:55
//New Yorkból a Birtok felé//
Nathan & Serena
Remélem is, hogy igaza van. Nem akarok neki rosszat, azt sem, hogy miattam kerüljön hátrányba, vagy bármi. Igyekszem kitartani és reméljük, hogy minél előbb hazajutunk majd és ez az egész soha nem fog bekövetkezni, ami itt van. Jól esik, hogy bátorít, ez is azt mutatja, hogy jók vagyunk együtt és hogy van is értelme annak, hogy együtt vagyunk. Nem vagyok az a típus, aki egy randi után már nászindulót dúdol, nekem az is bőven elég, hogy tudom a másikról nem csak szórakozásnak fogja fel a dolgokat, hanem tényleg jelent is valamit számára is. - Remélem, hogy akkor inkább magad mellett tartasz, amúgy kár lenne belém az étel. - ha nem pont akkor kerülne a számba egy újabb falat, akkor simán előrehajolnék egy újabb csókra, de abból csak koccanás és kellemetlenség lenne, így aztán nem kockáztatom a dolgot, de a mosolyom épp elég széles ahhoz, hogy értékeljem még tudunk viccelődni is ebben a helyzetben is. Ez kell, hiszen ki tudja, hogy odakint mi van, hogy mi vár ránk a birtokon. Arra készülünk, hogy ott majd segítenek nekünk, többet tudunk majd, de mi van akkor ha nem így lesz? Muszáj lélekben erősnek maradni és akkor majd fizikailag is menni fog. - Igaz, és reméljük senki se téved erre. Félek, hogy egy ilyen világban a normális emberek se túl... kedvesek. - az biztos, hogy azok az izék nem azok, de kétlem, hogy a szabadon maradt élők segítőkészek lennének. Talán van, aki igen, de attól tartok, hogy egy jó részük nem igazán. Egy ilyen világ és élethelyzet megváltoztatja az embert és nem jó irányba. Agresszívabbá válik, önzőbb lesz és nem hiszem, hogy mindenki arra menne, hogy jó szövetségesek legyünk, hanem inkább arra, hogy megszerezze magának azt, ami kell. Jelen esetben a működő kocsinkat, vagy a készleteinket. - Jól van, próbálok nem gondolni arra, hogy mi van kint. Legyen ez olyan, mint egy első... nyaralás. - bár nem épp sokcsillagos szálloda, de hát ezzel nincs mit tenni. Azt se tudom megígérni, hogy nem gondolok a holnapra, vagy a kinti világra, de legalább megpróbálom. Így is úgy is ki kell mennünk holnap, legalábbis remélhetőleg nem előbb, akkor meg kár már előre aggodalmaskodni a miatt, hogy mi vár majd ránk. - Hé nem is horkolok! Csendesen és békésen alszom, majd meglátod, maximum te horkolsz, de akkor könnyebb lesz őrködnöm, mert úgysem tudok zajban aludni. - szórakozottan csípek bele az oldalába, de csak akkor, amikor épp nem teli kanál van a kezében, mert azt igazán nem akarom, hogy leegye magát. Az most nem lenne hasznos, mert kétlem, hogy túlságosan hamar találunk magunknak mosodát, vagy mosógépet. - De tényleg kelts fel, ha álmosodsz rendben? - nem szeretném, hogy kidőljön és azt sem, hogy holnapra alig aludjon. Én is ébren tudok maradni és nem fogok pánikolni, ha valami zajt hallok kintről, vagy... legalábbis igyekezni fogok.
Kezdőlap 
by 
