Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Biztosan tetszett az újdonság a sok uncsi kiscsaj között. - szélesen vigyorogva bököm oldalba a könyökömmel. Tényleg nem gondoltam, hogy kedvelt, hiszen a legtöbben nem kimondottan voltak oda értem, nem véletlenül jöttem el. Nem illettem egy olyan álmos és unalmas kisvárosba igazából soha sem. Én mindig is sokkal jobban szerettem az izgalmakat, az érdekességeket és a változást, az ottaniak pedig inkább ezeknek az ellentéteit. Az unalom számomra halálos, ezért vagyok mozgásban azóta is és hát csak még inkább, hiszen így legalább nem kellett gondolnom arra, ami történt. Az már más kérdés, hogy így inkább csak tagadásban éltem, de hát... van úgy, hogy nincs mit tenni az ember úgy kezeli a fájdalmat, ahogyan sikerül. - Na persze, mert én olyan gyakran járok szaunázni, meg strandra... a hófehér bőröm kizárja utóbbit nem? - mondjuk tény és való, hogy elég sokat mutatott magából. Mázli, hogy a meglepetés miatt nem torpant meg annyira, hogy még a törölközőt is elhagyja. Na az aztán tényleg kellemetlen egy helyzet lett volna főleg neki, meg hát én is zavarban lettem volna miatta annyi szent, de szerencsére tartott a kötésféle, amivel felerősítette, így nem láttam többet a kelleténél. - Cöh, hogy leszólod szegényt! Tuti, hogy jó teste van ezek alapján, na de miért is féltesz tőle annyira? Lehet, hogy nekem bejönne. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Hát na azért lássuk be, hogy ez nem randi. Nyomozunk és sütött nekem ugyan sütit, de az még nem világos számomra teljesen, hogy miért fél annyira attól, hogy valami nőcsábász pasas közelébe kerüljek. Rám mászna, vagy mi a fene? Ezt azért nem gondoltam volna, de lehet hogy erről van szó és ezek szerint ez őt zavarná... na ezt még inkább nem gondoltam volna. - Ez jogos, csak az ember azt hinné az FBI-osok mind felvágósok és kocsival járnak. - na nem mondom, hogy ő is olyan felvágós típusnak tűnik, de azért lássuk be inkább azt nézem ki belőle, hogy kocsival furikázik, mint hogy metróval zötykölődik, főleg ha sietni kell valahova, akkor a metróra nem lehet feltenni a kis kék-piros villogót, hogy gyorsabb legyél, az csak kocsinál működik. Vagy olyan csak a zsaruknak van? Hm... erre majd lehet, hogy rákérdezek alkalmasint, egészen kíváncsi lettem. - Oh, de kíváncsi vagyok, hogy miket írnak rólam. Sose tudtam még belenézni, pedig biztos izgi. - elviccelem, pedig tényleg érdekel, hogy miket írnak rólam vajon. Mennyire követhették nyomon teszem azt az életemet? A nőt én nem is nagyon veszem észre, de mondjuk rövid szoknya sincs rajtam, inkább csak nézelődöm és lehuppanok az első üres helyre. - Messze megyünk, szóval ha nem úriemberkedsz, akkor dobsz le magad. - mondjuk kb. egy százalék esélyt adok r, hogy leül. Inkább várni fog hátha jön egy nő, vagy idős, vagy terhes nő, netán gyerek akinek átadhatja a helyét.
- Pontosan így volt. Egy rosszcsont kislánynak gondoltalak, akitől óvtak a szüleim, és ennek ellenére kedveltelek. Vagy pont ezért? – Nem mondom, hogy elválaszthatatlan jóbarátok voltunk, inkább csak haverok, de megmaradt bennem az emléke, és amikor rátaláltam annak a Bastiannek a kapcsán, fel sem merült bennem, hogy csak megvonjam a vállamat, hogy rég volt, már nem érdekel még barátként sem. Egyébként is egy jóravaló srác vagyok, Evan forgatja is a szemét miattam rendszeresen, így magától értetődő volt, hogy megpróbálok belekapcsolódni az életébe, és ha van rá módom, akkor segíteni. Csodálom, hogy elfogadta az ötletemet, az elején tényleg nehezen ment. - Már így is többet mutattam a kelleténél, de sebaj, megyünk még együtt szaunázni.. Vagy strandra, remélem. – Viszonzom a vigyorát, és határozottan örülök, hogy már oldottabb a hangulat kettőnk kzött. Amikor a kávéházban üldögéltünk, elég anyátlannak tűnt, még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán feljön hozzám. Büszke vagyok rá, hogy legalább valami célt tudtam adni neki. És igen, jól esik, hogy nem csak végigmustrált, még fel is emlegeti. Igen, Rebecca tényleg nagy kanállal éli az életét, ami nem csoda, nagyon dögös, amihez még kihívó viselkedés is párosul. Már a fürdőben is zavarban voltam, valahogy én túl céltudatos vagyok ahhoz, hogy ilyen nőkkel kezdjek, a munkámat helyeztem eddig előtérbe, de most valahogy jól esik a kitűntető figyelme. - Tudtam én, hogy vannak kapcsolataid, már jobban beválltál, mint a kollégáim többsége. Van egy hebehurgya társam, aki nagyjából semmit nem tud a természetfeletti világról, de azért jó arc, kedvelem. De a közelébe se engedlek, mert nagy nőcsábász. Igaz, fele olyan jó teste sincsen, mint nekem. – Ez utóbbit már vigyorogva teszem hozzá, mert Evan igenis jól néz ki, és komoly sikerei vannak a női nem körében. Bár szerintem ő meg Rebecca egy párként kinyírnák egymást, annyire impulzív személyiség mindkettő. - Nem nagyon érdemes a belvárosban kocsiba pattanni, mert teljesen beáll a dugó a taxisok miatt. Hidd el, még a kormányügynökök is sokszor mennek metróval. Na gyere. – Nem kérdezem meg, hogy reggelizett-e rendesen, hiszen én magam csomagoltam neki sütit, de ha megkorranna a gyomra, megállhatunk valahol egy kávéra, vagy bedobni egy szendvicset, rántottát, hiszen enni kell. De amíg nem teszi szóvá, nekem is ráér, még hajnalban ettem valamit, miután futottam két kilómétert. - Az akta... nos az túl száraz, tényszerű, sokkal inkább téged szeretnélek ismét megismerni, nem a felsorolást. – Belépünk a metróba, és várom, hogy majd jelezzen, hol is szállunk le. Egy idős, sötétbőrű nő nagyon méreget minket, de itt most még nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, lehet, hogy csak bigott, és morog Becks túl rövid szoknyája miatt.
music: I’m not in love
Rebeca Hastings
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : ♥ Emma Stone
Hozzászólások száma : 169
Kor : 35
Tárgy: Re: Rebecca & Andrew - Nyomozásban Kedd 24 Május - 19:07
Andrew & Rebeca
Igazából a teknősnek határozottan jó dolga van nála, kivéve persze, ha kockáztatja szegény kis életét azzal, hogy kijuthat folyton az ajtón csak úgy, amikor olyanja van. Mondjuk szerencsére a teknősök nem túl sérülékenyek, főleg mert olyan erős páncéljuk van. Még ha le is esik a lépcsőn gondolom nem lesz nagy baja, bár a jó ég tudja, hogy a teknősök mondjuk szenvednek-e el agyrázkódást. Ennyire nem vagyok profi anatómiából, főleg mert nem igen fejeztem be a sulit, miután viszonylag hamar leléptem otthonról. Inkább gyakorlati ismeretekkel rendelkezem, ami az életet illeti. - Pedig nem is beszéltük sokszor, te már akkor is okoska voltál, nem is gondoltam, hogy kedveltél. Azt hittem csak a rosszcsont kislánynak gondoltál, akitől biztosan óvtak a szüleid. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Nekem bátran bevallhatja, ha netán mégis csak így volt, nem fogok rajta megsértődni. Tudom, hogy voltak bőven olyan kölykök a környékünkön, akiket óvtak a szüleik attól, hogy velem barátkozzanak. Végül is teljesen jogos volt, hiszen én lettem végül rabló és nem sok választott el attól se, hogy börtönben kössek ki. Igazából jelenleg úgy fest, hogy főleg Andrew választ el tőle. - Hát akkor... kösz a bókot Andrew. Igazából zsaru létedre te se panaszkodhatsz, amennyire láttam. - vigyorodom el, hiszen elég jól láttam sok mindent nem is olyan régen. Na igen talán majd megtanulja, hogy illik zárni az ajtót időnként, mert akárki rányithat és az még kínosabb, ha netán valaki még tovább is megy és netán a zuhany alatt tör rá. Akkor aztán tuti, hogy zavarban lett volna, pedig ez így is meg volt, de amúgy nem volt rossz látvány egy szál törölközőben. Gondolom, ha én úgy flangálnék itt az őrsön, akkor nem csak hogy azért néznének meg, mert dögös vagyok, nem is nagyon tudnának máshová nézni. Vicces lenne, annyi szent, de most a jó kislányt játszom, aki segíti a nyomozást, nem pedig azt aki hátráltatja. - Úgy tudom, hogy elég jól el tud rejtőzni, no meg van azért védelme is, nem lehet olyan könnyű lekapcsolni. - legalábbis én úgy tudom, hogy elég jól meg tudja magát védeni. Ehhez is kell valamilyen szintű erő, vagy mutáns, vagy más. Az is lehet, hogy mások védelmezik, akiknek fontos az, amit tesz másokért és tesznek róla, hogy senki se árthasson neki. Mindenesetre, ahogyan kifelé haladunk mutatom neki az utat. Igazából tőlem aztán kocsival is mehetünk, mert így kiöltözve lehet, hogy feltűnőbb jelenség lesz a metrón, de végül is ez se biztos. - Szeretnél tömeg közlekedni? - azért rákérdezek, nincs-e véletlenül tömegfóbiája, vagy valami, mert aztán ki tudja. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát esetleg, mert akkor mehetünk akár kocsival is, az se gond. - Tudod te, legalábbis a jó részét, hiszen ismered az aktámat nem? - cinkos mosoly jelenik meg az arcomon, de konkrétumot még nem mondok. Amúgy is kb. tudja a lényeget, hiszen utána nézett annak, hogy miket tettem gondolom és valamelyest nyomon is követte valószínűleg az életemet. Leginkább lopások, rablások voltak, aztán persze időnként bekeveredett más is, de nem olyan vészes mennyiségben és persze soha nem öltem meg senkit sem, csak... majdnem.
Tárgy: Re: Rebecca & Andrew - Nyomozásban Pént. 20 Május - 18:52
Rebeca & Andrew
A teknőst már magára hagyjuk, de van még nekem egy elanyátlanodott kis állatkám, ezt pedig Rebecca, aki szintén állati sok figyelmet, törődést igényel, hiszen senki nem foglalkozik vele, talán ezért is él ilyen felelőtlen, cél nélküli életet. Én még a hugomon kívül nem veszítettem el senkit, és Cass se halt meg, de Rebecca szerelme a szeme láttára halt meg, és így azért nem lehet egyszerű felállni a padlóról. A lány nagyon is vadócnak tűnik, elveszi amit akar, és most úgy tűnik meglepte, s jólesik neki a törődés, a gondoskodás. Mintha az elején nehezen fogadta volna el, hogy én a barátja maradtam attól függetlenül, hogy elsodródtunk egymástól, és most ismét felvehetjük a közös fonalat. - Igen, azt hiszem nekem sem árt már a társaság, és nagyon kedveltelek Rebecca ahhoz, hogy jó emlékeim maradjanak. Jó látni téged ismét. – A cinkos pillantást megmosolygom, tényleg nem veszem magamra, hogy a háziasságomat úgy állítja be, mint kicsit férfiatlan tulajdonságot, már csak azért sem, mert úgy tűnik, ha nem is vallja be, de imponál neki, hogy egy férfi főztjétől lakhat jól. Igen, a rendezett életem biztonságot nyújthat neki is, hogy bevonom a munkámba, csak nem kéne, hogy megijedjen az esetleges kötelezettségektől, amit netán érzelmileg kell nyújtania felém. Mert nincsen ilyen kényszer. Barátok vagyunk, és ha menni akar, én nem tartom vissza. Nyilván szeretném, ha maradna, hiszen jók vagyunk együtt, de Evantól azt megtanultam, hogy semmit sem lehet erőltetni. - Mindenkinek más a dögös, de... igen, nekem és vagy a fél világnak biztosan dögös vagy. Nagyon is. – Rázom meg a fejemet nevetve, nem kell neki kiskosztüm, ő éppen attól nőies, hogy megmutatja az alakját. Talán egy kicsit kurvásabban is, mint kéne, de nem kell győzködnöm magamat sokat erről, hogy egyértelműsítsem, hiába vagyok én a jófiú Evanhoz képest, azért valahol nagyon is a kedvemre való, hogy láthatom a hosszú combjait, a fedetlen vállát. Még ha csak barátok is vagyunk, azért a zuhanyból kifelemenet ő is megnézett, úgyhogy nem tűrtöztetem magamat, szabad a vásár. Az őrsön ellenben nem cél, hogy minden tekintet rá tapadjon, de én mégis örülök neki, hogy a saját ruhájában van. Végülis nem rendőr, hanem nekem segít, és felesleges lenne kényelmetlen hivatali cuccokba beleerőltetni. Közelebb hajolva instruálom őt, hogy mi is várható, egy pillanatra így egészen összenézünk, ekkor én is elhallgatok egy pillanatra, így át tudja venni a kezdeményezést. - Komolyan? És még hogy nem kapcsolták le azok, akiknek rejtegetnivalójuk van? Gondolod, hogy keressük fel? Na látod, megy ez neked Becks! – Bólintok elismerően, itt már tényleg nem sok dolgunk van, elindulunk kifelé, jelzem is az őrnek, hogy végeztünk, bezárhatja mögöttünk a kaput. Várakozóan a lány felé sandítok, hogy merre is menjünk. A kocsim itt parkol a közelben, de ha a tömegközlekedést választaná, az is szóba jöhet. Öltönyben vagyok, de New York metróhálózatánál nincsen gyorsabb, biztosan nem ragadunk dugóba. - Sejtettem én, hogy sok kapcsolatod van, de most megint megleptél. Miről maradtam még le, amióta nem találkoztunk? – Ezúttal én vetek rá cinkos pillantást. Látszik hogy sokat látott lányról van szó, és egyre jobban érdekel, hogy mi is foglalkoztatja, milyen is a lelkivilága. Na és persze dögös!
- Oh, na így már minden világos, akkor jobban vigyázz rá, mert elszelel. - hát jó akaratlanul is még inkább kiszélesedik a mosolyom. Azért az elég vicces dolog, hogy így hagyja elcsatangolni szegény kis teknőst, bár elfutni azt nem fog, de úgy fest, hogy még így is el tud lógni időnként nem is nehezen, főleg ha még az ajtó is nyitva marad. Mondjuk be is szorulhatna valahová és abból is lehetne baj. Andrew amilyen komolynak tűnik épp olyan szórakozott állattartás tekintetében, ami meglepő, de ettől még nagyon is tetszik. Jó tudni, hogy ő sem mindenek felett és végtelenül komoly típus, tud hibázni, tehát nem csak én vagy túlzottan defektes, ő meg a mindenek felett tökéletes. - Ha finom sütiket sütsz, akkor végül is miért ne? De egyébként... azt hiszem igen, ha már annyira ezt szeretnéd. - ezt persze muszáj hozzátennem egy cinkos kis mosollyal, csak hogy úgy állítsam be, mintha természetesen csak miatta tenném. Persze nem így van, valahogy.... nekem se olyan rossz ez, mint amilyennek az elején gondoltam. Jó dolog, ha valaki odafigyel rád és kár lenne tagadni azért ez tényleg hiányzott. Persze egyszerű volt távol tartani magamat mindentől és mindenkitől, de... azt hiszem mostanra már talán akarhatok többet. Andrew rendes pasas és tényleg segíteni akar nekem. Ha nem így lenne már dutyiba vágott volna, de nem tette, szóval... végül is maradhatok, főleg ha már ilyen jól süt. - Kösz! - szólok még hátra sütivel tömött szájjal. Nem rossz dolog, hogy nem faggatózik. Persze egy részét úgyis ismeri a történetnek gondolom, legalábbis Bastien halálát, de azt nem, hogy nekem milyen volt végignézni és talán azt sem, hogy nem sokon múlt, hogy nem lőttem le azt a zsarut. Nagyon... nagyon akartam. Meg akartam ölni, amiért elvette tőlem azt, aki a legfontosabb. Talán ha megtettem volna akkor most egészen más ember lennék. Azt hiszem Bastiennek igaza van, megváltoztam volna, méghozzá gyökeresen és azzal nem jártam volna jól. De nem így történt és most a rendőrségen slattyogok végig, még hozzá szabadon és még belépőkártyám is van és úgy néz rám mindenki, mintha valahogy vesébe látóan sejtenék, hogy miért is vagyok itt. Furcsa helyzet. - Szóval dögös vagyok? - a széles vigyort nem igen tudom levakarni a képemről, de abban igaza van, hogy nincs rajtam elegáns ruha. Marha kényelmetlenül is érezném úgy magamat. - Nem állna jól nekem a kiskosztüm, szerinted se? - szórakozottan bököm oldalba még mielőtt belépnénk. Áh én biztos vagyok benne, hogy nem tetszene nekem egy túlzottan komoly öltözet, kellemetlenül érezném magamat, így viszont tényleg kilógok innen, ami persze nem különösebben zavar egyébként. Aztán már a fickóra koncentrálok, elgondolkodva hallgatom a mondandóját és furcsálkodva pillantok az újdonsült társamra, amikor félre von magával. Érdekes egy helyzet annyira szent, mármint a gyilkosság, nem az, hogy félrevon. Bár tény és való, hogy az első pár szó simán kiesik a fejemből, hiszen elég közel hajolva suttog és... milyen szépek a szemei... - Aha... szóval valamiféle testrabló. Ismerek egy fickót, aki ismer egy nőt, aki szinte mindent tud a városban élő mutánsokról és általában azt is tudja, ha új érkezik ide. Esetleg... hátha tud segíteni. - mert hát ez a pasas úgy fest semmire sem emlékszik és kétlem, hogy a hipnózis beválna, bár persze a jó ég tudja, hogy esetleg nem lenne-e jó út. - Vagy ott a hipnózis, bár ezzel szemben szkeptikus vagyok. - de láttam már ilyesmit mindenféle zsarus filmekben és volt, amikor bejött. Lehet, hogy ő nem emlékszik rá, de a szeme látta a dolgokat, tehát az elméje is elvileg tud arról, ami történt, maximum a tudata ténylegesen nem emlékszik rá, de lehet hogy valahogyan elő lehet hozni onnan.
- Valójában nem az akváriummal van baj. Én szoktam kitenni a lakásban, hogy mászkálgathasson, aztán elfelejtem visszatenni. Na de most nem fog kijönni. – Rázom a fejemet vigyorogva, Rebecca nagyon leragadt a témánál, miközben már indulunk lefelé a kocsimhoz. Csak nevetek, ahogyan érzem a zavarát, ahogyan visszautalok számára, hogy csak mert süteményt sütök, még nem az alapján kéne elkönyvelnie. Mások vagyunk, ő igen szétszórt, és bizonyíthatóan felelőtlen életet él, én ennek pont az ellenkezője vagyok, mégis megérthetjük egymást, hiszen mégis fel tudtam „csábítani” a lakásomra, hogy a régi ismeretségre való tekintettel segítsek neki valami rendes életet össze eszkábálni. Tudom, hogy a fickó halála óta nem igazán találja a helyét. Nem mondom, hogy rossz útra tért, mert kifejezetten kedves lány, inkább csak az a carpe diem stílus jellemző rá, de ezen segíthetünk. - Többé? Naa... ez már jó jel, hogy hosszútávra tervezel maradni. Ha így állunk, megígérhetem, hogy mindig tele lesz a hasad. – Csóválom meg a fejemet még mindig vidáman a macskakörömnél, tudom, hogy nagyjából semmiért nem fizet, mondja ezt nekem az FBI ügynöknek, de mivel tudom, hogy nem ő a veszélyforrás, az, akitől mindenkinek tartania kéne, ezért az én kezemben a felelősség, hogy mihez kezdek az életével. Azért mégiscsak bólogatok, hogy most át fogom adni neki a szót, hogy kihallgassa a fogdában senyvedőt, hiszen ha a társam, a szövetségesem akar lenni, akkor tennie kell a közös munkánkért. - Aggódnék persze, de... hagyd csak, ne bolygassuk a múltat. – Igen, ebben is úriember vagyok, miért várnám el tőle, hogy a halott exéről beszéljen? Végülis barátok vagyunk, jobb embert faraghatok belőle, ő pedig izgalmat hozhat az életembe. Na ezt már el is kezdte azzal, hogy úgy rámnyitott, hogy csoda, hogy törölköző volt rajtam. Ezen a vonalon még nem gondolkoztam, hiszen inkább barátok voltunk, nem gondoltam, hogy bármikor is meglátja bennem a férfit. Ráadásul neki volt valaki az életében, akit elvesztett, szó szerint, hiszen meghalt, nekem csak a hugom tűnt el, de ettől is kissé magambaforduló lettem. Amitől mintha Rebecca jófiúnak látna, holott Evan mellett azért igen zűrös dolgokban volt már részem. - Egyrészt mert dögös vagy, és igen, szokatlan látvány is, hogy valaki szakértőként jön be, és sehol a hivatalos elegancia. – Felelem én is halkan, mosolyogva, hogy milyen büszke magára. Én aztán nem várnám el, hogy beruházzon a ruhatárára, végtére is nem tartozik szorosan a kötelékhez, azért intéztem el neki, hogy tudjon segíteni, hogy egy kicsit felelősséget érezzen. És még nem is tud róla, de a munkáért fog kapni megbizatási illetményt. Belépünk a cellasorhoz, ahol csakis az egyetlen rab tartózkodik, hiszen az őrséget kiintettük. A néger fickó válaszol az első kérdésemre, aztán Rebecca csatlakozik be. Az öreg meglepődik, hiszen a vöröshajú lány tényleg nem egy tipikus fbi ügynök, mégis készséggel válaszol. - Az.. hogy az utcán megyek a bolt felé, aztán itt ébredtem fel. Lehet, hogy hozzámért valaki? Mert mintha onnantól esett volna ki a dolog. – A homlokomat ráncolva vonom arébb a lányt, és fogom suttogóra. – Akkor.. ez valami küzülünk való lehet, testeket száll meg, ha jól sejtem. Így viszont nehézség, hogy nem tudjuk hogy néz ki. Sőt, még bennünket is meg tud szállni, ha megérint. Tipp, hogy merre tovább?
Akármennyire is rendes és jó fej szomszédai vannak, én azért mégis csak vigyáznék egy kicsit jobban a holmijaimra. Meg aztán a teknős is folyton lelép és nem biztos, hogy mindig visszahozza valaki, vagy egyszer tényleg leesik a lépcsőn, mert hát... gondolom az sem kizárt, hogy megtörténjen és nem tudom, hogy a teknősök mennyi mindent bírnak ki, mert van páncélja, de abban azért össze-visszaüti magát, ha lebucskázik több emeletet nem? - Köszi és tudod a teknősöd... neki se jó, ha folyton kimászkál, de ahhoz lehet hogy elég lenne megerősíteni az akváriumot. Egyáltalán hogyan mászik ki? - nehogy azt mondja nekem, hogy ez egy kamikaze teknős, aki kiugrik onnan és vállalva a kockázatot elindul felfedezni a világot, mert azt nehéz lenne elhinnem. Azt sem értem, hogy ha elég magas az akvárium fala, akkor hogyan juthat el a tetejéig. Ha csak nem már eleve ez is gond, de akkor meg erre is oda kellene kicsit figyelnie. Még jó, hogy nem kutyája van, arra már régen keresztet vethetett volna. - Oké-oké, tény, hogy... az nem volt egy csajos látvány. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Tény, hogy zavarba ejtő egy helyzet volt, de utólag már visszagondolva nem az. Na jó az, de így már jobban tudom titkolni a dolgot, tényleg... igaz? - Amúgy is az jó dolog, hogy tudsz sütni, én nem tudok, legalább nem kell többé sütit vennem. - a vennem szócskánál a levegőbe a fejem mellett két oldalt kis macskakörmöt rajzolok, hiszen tudjuk jól, hogy nem szokásom úgy igazán kifizetni a dolgokat. Jó persze időnként előfordul, de általában csak lenyúlom, ami kell, úgyis tudom, hogy a legtöbb üzletben milyen ütős haszonkulccsal dolgoznak, nem azon múlik, ha mondjuk elveszek egy fánkot, vagy ilyesmi. - Tudod ebből élek, mestere vagyok a nagyotmondásnak. - még a nyelvemet is kiöltöm rá, mielőtt elslisszannék mellette, hiszen indulhatunk lassan. Meg amúgy is meg tudom én védeni magamat az esetek nagy részében, de erre ott van a képességem. Nem kell ahhoz harcolnom, hogy átverjek valakit, vagy hogy ott hagyjam faképnél, hiszen elég csak átmennem rajta és kész, úgy se tudnak elkapni. Viszont most mégis megállok és visszapillantok rá. - Szóval aggódnál értem? Ez aranyos. - végül is csak nem rég találkoztunk megint, szóval meglep a dolog, és persze kedves tőle, meg amúgy is ha már sütit is süt akkor ő egyértelműen olyan aggódós típus. Mindenesetre remélem, hogy nem akar majd e miatt visszatartani mindentől, mert oké megpróbálok jobb emberré válni, de azért mindent nem vonhatok meg magamtól hirtelen. - Azt hiszem valahogy úgy, bár Bastien nem... - megrázom csak a fejemet és inkább előreindulva sütit tömök a számba. Ez azért olyan téma, ami elég kellemetlen nekem és nem tudok nagyon róla bővebben beszélgetni senkivel sem, azzal meg főleg, akit pár perce egy szál törölközőben láttam. Nem volt senki sem Bastien halála óta és nekem amúgy is ő volt az első pasim, szóval ez nem valami kellemes téma, amiről szívesen csevegek akárkivel is. Azt hiszem erre ő nem igen gondolt. Még jó is, hogy nem vagyunk túl messze, így hamar elérjük a célt és lehet mással foglalkozni. Hamar visszatér a jó kedvem, amikor átveszem az ideiglenes kártyát és nyakamba akasztom. Egészen menő, még kicsit ki is húzom magamat. Nem voltam még rendőrségen ilyen minősítésben, főleg hogy nem vagyok oda a zsarukért. - Mintha mindenki engem nézne... - kicsit közelebb hajolok, persze valamelyest nyújtózkodnom is kell, mert csak súgom a dolgot szép halkan, nehogy más meghallja, az a biztos. De tényleg olyan, mintha mindenki engem figyelne. A fickó előtt már igyekszem határozottan komolyan megállni, mert hát mégis csak én vagyok itt a segítő, ami még sose voltam, de gondolom komolyság kell hozzá. Be kéne szereznem valami kiskosztümöt is? Marha kényelmetlenül érezném benne magamat, az tuti. Egyelőre viszont nem tudok sokat az ügyről és még kihallgatnom sem kellett soha senkit, szóval halvány gőzöm sincs, hogy azon kívül, hogy komolyan nézek mit is kell még tennem. - Tehát nem emlékszik semmire? Mi az, ami rémlik önnek tegnapról? Mi az utolsó emléke? - lehet hogy valaki belemászott a fejébe és azért nem emlékszik, ki tudja, bár hogy ennek hogyan járnánk utána arról halvány gőzöm sincs. Én nem tudok fejekben turkálni és gondolom Andrew sem.
Nem kezdem el Rebeccának magyarázni, hogy miért ilyen laza itt a közbiztonság, már csak több okból is. Egyrészt ha én nő lennék, biztosan bezárkóznék, másfelől ő azért elég komolytalan életet él, nehezen bízik meg másokban, megértem, hogy számára ez így furcsa. Nekem rendezett az életem, általában a legnagyobb problémámat az jelenti, hogy Evan butaságait hogyan oldjam meg. A szakmai dolgok nem szoktak kihívást jelenteni, és mutánskérdésben is igen könnyedén boldogulok, kivéve ezt a Cassidy ügyet, de hát ő a hugom, máshogy kell kezelni, mint általánosságban. - Oké, ha ennyire a szíveden viseled a sorsomat, megcsinálom a zárat. Eddig nem volt semmi ilyesmi, de igazad van, ki tudja... – Azért azt mégsem gondoltam volna, hogy Rebecca ad nekem tanácsokat, hiszen én vagyok az, aki fel akarom őt karolni, adni valami célt az életének. Igaz, elég boldognak, és felhőtlen örüműnek tűnik, viszont én azért látom, hogy mindez a felszín, nagyon magányos élet lehet az úgy, hogy nincsen egy állandó otthona, és csak alkalmi ismerősökkel büszkélkedhet. Ebben picit hasonlítok rá, én is sokat utazok, de mindig vissza tudok ide térni, és végső soron a társam nem csak a nevében haver, számíthatunk egymásra. - Van, de még egyszer ne merj csajosnak nevezni, ha már egy szál törölközőben láttál. – Vigyorodom el, tudom, hogy zavarba hoztam, holott nagyon vagány lánynak tűnik, ezek szerint csak a szája nagy, mert nem kezdett el látványosan nyálcsorgatni, igenis előbújt belőle a kis szende, csoda, hogy nem pirult el. És mivel én sem számítottam rá, hogy máris betoppan, nem kezdtem el ledobni a törölközőmet, hogy gyorsan elcsábítsam a látvánnyal, gyorsan visszavonultam, ez sem én lennék. Evan jól mondja, sajnálatos módon baleknak születtem. Hát ez van, és nekem ez így jó. - Egy pillanatig azért mégiscsak elhittem, hogy nagy utcai harcos vagy, túl jól adod a kamuzást. De igen, most hogy mondod, tényleg nem örülnék, ha azt látnám, hogy a testi épségedet kockáztatod. – Nem mondom ki, hogy félteném, de na. Most találkoztunk annyi év után, nem egy romantikus alkat, az látszik, mégis volt egy komoly kapcsolata, tehát úgy összességében igenis törékeny lánynak mondanám, mind lelki, mind fizikai értelemben. És most mintha még életcélja sem lenne. Talán én tudok adni neki. Ahogyan sütit is, és határozottan tetszik a pillantása, ahogyan itt hálálkodva nézi a csomagolásomat. – Aha.. Akkor te hozod egy kapcsolatban a vagányságot, a másik meg legyen cuki? Érdekes felállás.. mindenesetre örülök neki, Evan tényleg tud idióta lenni, ez esetben nem mutatlak be neki, mert kinyírnátok egymást. – Jól megmosolygom, ahogyan pusztítja a diós-mandulás sütimet, már látom, hogy mivel fogom lekenyerezni, vagy éppen marasztalni, ha nagyon le akarna lépni, hogy megint évekig ne lássuk egymást. Most viszont nincsen időm bíbelődni az ajtóval, csak becsapom, még ha Rebeccának ez nem is tetszik, de majd legközelebb. Kocsival megyünk be az őrsre, ahol tényleg megnézik őt, hogy mit keres mellettem, de a recepcióstól kérek neki látogatókártyát, így senki nem kérdez semmit, engedéllyel van bent. Ha rendszeresítjük a dolgot, még az is lehet, hogy kiváltok neki egy ideiglenes szakértői kártyát. Intek az őrnek, aki a fogda előtt ácsorog, és beléphetünk. Azért nem szó szerint leszünk egy légtérben az illetővel, rácsok választanak el tőle. A férfi egy idősödő, néger alak, nagy szemeket mereszt ránk, nem tudja, hogy miért is van itt. - Mr. Jameson, Downer ügynök vagyok, ő Rebecca, segít a nyomozásban. Mire emlékszik a kérdéses éjszakáról? Látni vélték önt egy gyilkosság helyszínén, és gyanusan viselkedett, ezért vették őrizetbe. - Én... én... semmire. Akkor tértem magamhoz, amikor rám rakták a bilincset uram. Nem csináltam semmi rosszat. Utoljára annyi volt meg, hogy leszaladtam egy üveg sörért a közeli boltba, de onnantól... semmi.
Lehet, hogy én mozgok túlságosan rossz emberek között, de én ilyet tuti nem csinálnék, hogy csak úgy akárki bejöhet a szobámba, elvihet amit akar lényegében, mert folyton kinyílik magától az ajtó. Elég necces, főleg ha ilyen a helyzet, hogy épp közben fürödni vagy. Lássuk be ez még nekünk is kissé kellemetlen volt, nem hogy ha valami idegen jön be, és még netán tovább is megy, mint hogy itt kint várjon... Nem azt mondom, hogy rávetné magát az egyik szomszéd néni, amíg fürdik, de simán megleshetik, vagy ez csak a nőket zavarja? - És nem parázol, hogy valaki be is les hozzád akár éjszaka és... ez azért totál ijesztő. Oké, hogy rendesek a szomszédok, na de elég csak egy, aki rejtett pszichopata... vagy tolvaj. - el vagyok azért képedve na. Nekem ez fura, nagyon fura és nem is értem, hogy miért nem gondolkodik egy kicsit ennél okosabban. Nem kell gyanakvónak lennie, de azért egy bizonyos szintű előrelátásra akkor is szükség van. Simán bejöhet ide bárki, engem ettől tuti, hogy a frász törne ki. Mi van, ha épp nincs kedve felöltözni rendesen, vagy kiszalad a fürdőből egy szál semmiben, mert enne egy általa sütött állati fonom sütit? És mondjuk már itt áll a nappaliban a teknőssel a kezében a szomszéd öreg néni és szívrohamot is kap a látványtól, Andrew meg aztán napokig nem is mer kimenni a lakásából, mert annyira vég ciki a helyzet? Talán ez nagyon végletes és esélytelen példa, de... miért ne történhetne meg? - Azért mégis csak kell, hogy legyen rá bizonyos mértékű affinitásod gondolom én. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal. Ha valaki egyáltalán nem szeret sütni, akkor akárki megpróbálhat rá hatni, hogy mégis akarjon valószínűleg nem igen fog elérni nála az ég világon semmit sem. Gondolom ő eleve háziasabb típus, érdekelte a dolog és most is inkább szereti a házit, amit megértek, mert tényleg nagyon finom lett ez a süti. Simán képes lennék elvinni akár az egész adagot, csak hogy bedobhassak időnként egyet. - A kung-fut? Jó vicc, nem vagyok egy közelharcos. - na jó nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magamat, főleg hogy aztán olyan szépen és precízen kezdi el összerakni nekem a sütit, még le is fóliázza, komolyan, mintha a mamám lenne, aki ellát, hogy ne legyek éhes és persze jól fel is hizlal. Vicces, komolyan. Nem is tudok nem jókat mosolyogni a dolgon, de azért tetszik, hiszen jól esik, hogy így odafigyel, nem csak a kezembe nyom kettőt, pedig nekem az is simán jó lett volna. - Amúgy nem vagyok oda a bunkókért, csak mert nekem nagy a szám. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal, újabb sütit tolva be a számba. Valószínű az elvitt adagon is hamar megbontom majd a csomagolást és nem fogom tudni megállni, hogy ne kóstolgassam meg, vagy inkább ne egyem meg. Lehet, hogy az őrsig el is fog fogyni. Fű, de fura lesz ott majd csak úgy minden ráncigálás és bilincsesély nélkül mozogni és nézelődni. - Oké, de az... - úgy sprintelünk, hogy esélyem sincs szólni, hogy az ajtó megint ki fog nyílni és a teknős megint le fog lépni és bárki bemehet a lakásába... Na majd, ha visszajöttünk szólok neki, hogy csináltassa meg, netán hívok is valakit neki, vagy felcsapom a telefonkönyvet és bejelölöm a számot, amit hívjon. Nem állapot, hogy bárki csak úgy be tud menni hozzá és simán kirámolhatja a lakást.
Olyan ritkán fordul elő, hogy bárki is a lakásomban van, főleg nőként, így annak esélye, hogy valaki hiányos öltözetben lát, konvergál a nullához. És mégis, Rebecca a sors különös játékának köszönhetően pontosan érkezve felfedi szinte pőre valómat, de igen nevetséges helyzet lenne, ha takargatnom kéne magamat, végülis a pasiknál nem divat a szégyenlősség. És tulajdonképpen mire kéne? Teljesen meg vagyok elégedve a testemmel, azt hiszem ez a munkámmal is jár, de nem látok Rebecca fejébe, hogy megtudjam, zavarba jött, vagy attól fél, hogy én teszem, vagy természetesnek véli az egészet. Ennyire sajnos nem vagyok jó emberismerő. - Tényleg nem, ellenben igazad van, valahogy túlzottan bízom az itteni emberekben. Odafigyelünk egymásra, kedves szomszédaim vannak, Rafaellot már máskor is hozták vissza. – Nem teszem hozzá, hogy mások is, mert még tudomisén feltámad benne a féltékenység, amire aligha lehetne oka, még csak most találkoztunk annyi év után, és hát neki ott volt Bastian, ki tudja, hogy tart-e még a gyászidőszak. Ahogy nézem, Rebecca inkább erősnek akarja mutatni mindenben, amolyan rendíthetetlen alkatnak, aki inkább lerázza magáról az élet nehézségeit, nem azonsul a fájdalmával, inkább vállat von mindenre. Hiszen vagány alkat, ide is nehezen sikerült felcsábítanom, és csak azért segít a nyomozásban. Még akkor is megteheti, hogy bármikor faképnél hagy, ha nem tudom eléggé felkelteni az érdeklődését. Bár jobban ismernénk egymást! Ha nem szakadunk el, lehet, hogy még mindig jó barátok lennénk. Így csak azt tehetem hogy reménykedek, hogy ki tudom szolgálni az aderenalinfüggőségét. A mosolyát ellenben valami hasonlóval viszonzom, nem tudom, hogy mitől van jó kedvünk, talán finom a sütim? Hát hajnalban keltem fel érte, mert tudtam hogy majd jön, gondoltam meglepem valami édességgel, a lányok ennek kevésbé tudnak ennek ellenállni. Legtöbbjük előbb a szexről mondana le. - A jó édes anyukám mindig azt mondta, hogy jó férj alapanyag lennék. Holott ez butaság, az ő érdeme. – Vonom meg a vállamat, nem kell ahhoz nőnek lenni, hogy rendet tartsunk magunk körül, egy agglegénynek is meglehet az igénye arra, hogy vasalt legyen az öltönye, vagy hogy a teknős ne porban éljen. Végtére is azt hiszen a pasik sokkal precizebbek tudnak lenni a házimunkában, ha megvan rá a hajlamuk. Nálam úgy látszik ez nem hibázdik. Ám nagyon mulattat, hogy párosunkban inkább Rebecca az, aki a vad és laza, én meg a gondoskodó, és precíz. Sebaj, legalább tényleg van értelme mindennek, Evannal is ezért egészítjük ki egymást. - Egy pillanatig azt hittem hogy komolyan mondod... Ez édes.. Pedig másokban nem szeretem a szarkazmust, a társam egy igazi faszkalap tud lenni olykor, te imádnád. – Vigyorogok rá vissza, aztán az órámra pillantok, oh, basszus, ma az egész napom úszik, nem csak a fürdőszoba, már késésben vagyunk még a kihallgatásról is. Miután átadtam a lefóliázott sütit, még le is mamáz, hát ez kész, ezen már csak rezignálatan nevetgélek rajta, és felrántom a szabad kezénél fogva. – Elkésünk! Majd a kocsiban elmondom. – Ha átlépett a küszöbön, csak bevágom magunk mögött az ajtót, Rafaello megint el fog csellengeni, de hát ez van, robogunk le a lépcsőn...
Lássuk be Bastian óta nem volt az ég világon senkim sem és ennek okán nem is igen láttam pasikat ilyen kis semmi öltözetben. Öltözetnek se nagyon nevezhető, hogy van rajta egy törölköző és kész. Elég nehéz tartani a szemkontaktust, főleg hogy azért lássuk be nincs rosszul eleresztve. Gondolom nem valami irodában ül naphosszat, hanem nagyon is odafigyel arra, hogy rendesen karbantartsa magát, meg is látszik. - Mondjuk egy betörő? Bár innen a teknősön kívül nem sok mindent lehet elvinni, de... nem örülnék ha lába kélne reggelre a mikródnak. - meg a tv, meg ki tudja mi, azért elég jól ki lehetne rámolni a lakást, ha valaki tudja, hogy az ajtó nem záródik valami profin. Azért ezt érdemes lehet megcsináltatni, legalább nagyjából, hogy rendben legyen a dolog, mert nem hiszem, hogy arra akar kelni, hogy alaki kicuccolt innen, netán hogy arra jöjjön haza valaki a lakásában járt. Oké, hogy zsaru és meg tudja védeni magát, de azért vannak elég kellemetlen alakok is, akiktől azért annyira könnyen nem lehet. Főleg úgy, hogy kétlem, hogy Andrew az a típus, aki szívesen alkalmaz erőszakot másokon. Ő egyértelműen annak a visszafogottabb, békés alkatnak tűnik, aki nem árt senkinek akkor se ha muszáj... jó talán nem ennyire végletes, de akkor is úgy vélem inkább keresi a békés megoldást, amiből meg azért csak-csak baja lehet, ha kemény fiúkkal találja szembe magát. Azért amíg elkészül falatozok a sütiből kicsit, és felmérem a terepet. Nem, nem tolvaj szemmel, csak úgy általánosságban, de arra nem tudok megállni egy mosolyt, hogy este porszívózik. Elég nagy a rend, gondolom, ha nem melózik akkor takarít. Azért nem szórom annyira, de... én tuti nem állnék neki e miatt este porszívózni. - Szóval van egy kis rend és tisztaságmániád is? Sütit is sütsz... érdekes. - kicsit piszkálódom, még el is gondolkodom a dolgon, de aztán a mosolyom szélesre vált és végül láthatja, hogy csak szórakozom a dolgon. Elég nőies életet él, ha ezeket nézzük annyi szent, viszont ha azt, amilyen a külseje volt a zuhany alól kilépve... na az nem volt csajos. Viszont ettől még lehet... baszki, lehet hogy a pasikért van oda? Ezt a gondolatot igyekszem gyorsan kiverni a fejemből, főleg hogy mintha láttam volna a törölköző alatt egy kis aktivitást, szóval csak nem erről van szó. - Persze fekete öves karate, vagy... kung-fu. Ah azt se tudom mi a kettő között a különbség, de mégis csak átmegy rajtam minden, az elég jó ütőkártya. - vigyorogva rántom meg a vállamat. Nem vagyok harcos ez tény, de vannak jó kis trükkjeim, amikkel meg tudok szívatni másokat, ebben van gyakorlatom, szóval őt is... simán, másokat is. Nem árt nekem a golyó, vagy a kés, én viszont jól össze tudok zavarni másokat. - Nekem elég lett volna kézben is egy kevés, vagy valami, de kösz. Mintha a mamám lennél. - amikor visszatér még oldalba is bököm kicsit, csak aztán veszem vissza a kabátomat persze mielőtt átvenném tőle a csomagot. Annyi belefér, hogy majd kint kezek el enni, vagy is folytatom, még a tálról is magamhoz veszek egy sütit, biztos, ami tuti. - Mit lehet tudni a fickóról? - nem hallgattam még soha ki senkit, de érdekesen hangzik. Nyomunk majd valami jó és rossz zsaru dolgot? Én akarok lenni a rossz zsaru, olyan jól állna!
Miután túl sok kapcsolatom nem volt, abból kifolyólag, hogy mennyire a munkámra koncentráltam, kissé zavarbaejtő, hogy mennyire megnéz, még ha szándékában áll a szemembe nézni, kissé mintha fordított lenne a helyzet, mint ami általánosságban elvárható, én vagyok a préda. Így gyorsan felmarkolom a ruhámat, és már vonulnék be a fürdőbe, természetesen válaszolni azért muszáj, nem tehetem meg, hogy csak hátat fordítva elsietek, így van pár pillanat, még ha cikinek is tűnik. Olyan, mintha meztelenül látna, a törölköző alig takar valamit, szinte minden kidomborodik, hát ez az én butaságomnak köszönhető. - Én is meg tudom szerelni, csak eddig minden fontosabb volt. És rajtad kívül ugyan ki akarna bejönni hozzám? – Mosolygok rá víztől csöpögő arccal, ezzel azért kicsit több információt is elárultam magamról. Mégpedig azt, hogy tökéleten egyedül vagyok, csőlátású módra csakis a munkámnak éltem eddig, Evant tartom szemmel, keresem a hugomat, és ha úgy vesszük, Rebeccát is nyomonkövettem, tudtam, hogy meghalt a vőlegénye, vagy ki, akivel sokáig együtt voltak, az a bankrabló figura. Ideje lenne már, hogy Rebecca normális életet tudhasson a magáénak, ezért is javasoltam, hogy tartson velem, segítsen a nyomozásban, hátha akkor leköti magát úgy, hogy nem ütközik a törvénnyel. Tudom, hogy nagyon öntörvényű lány, bárhonnan megszökik, de ez akkor sem igazi élet. Amikor pár perc múlva visszatérek, a hajam még mindig kicsit vizes, de úgy megtöröltem, hogy magától megszáradjon, és indulhassunk. Kötögetem a cipőfűzőmet, és felpillantok rá, már a kávézóban is sikerült megjegyeznem, hogy az elmúlt öt-hat év iszonyatosan soknak bizonyult, felnőtt nő lett, és persze az alakja is csodás, nem csoda, hogy mindenki rajtafelejti a tekintetét. Én ugyan barátilag próbáltam segíteni neki, de ahogyan most rám nézett, csoda, hogy nem nyeldestem nagyokat már a puszta helyzettől is, ahogyan végigmért. Most már azért komfortosabb a helyze, de nem siettetem az indulást, ha már eszik, akkor legalább azt látni rajta, hogy nem az állandó menekülés most az, amire itt gondol. - Finom? Ne izgasd magad a morzsák miatt, majd este porszívozok. Az alsó szomszéd legnagyobb örömére. – Nevetem el magamat, ráülve a fotelem karjára, és karbafont kézzel nézem, amint eszeget. - Ezt azért nem mondtam, látszik rajtad, hogy jaj bárkinek, aki veled szembeszáll. Miért, utcai harcokban nyomod, vagy hogyan?– Rándul meg a szám széle, valahogy állandósul a jókedvem, hiszen roppant büszke vagyok magamra, hogy sikerült meggyőznöm róla, hogy kezdjen valamit az életével. – Nem kell, ha te is rendőrnek néznél ki, akkor nehéz lenne az ügyeimbe bevonni, pont a cél az, hogy magadat add. Hát... van még egy tepsivel, később visszajöhetünk, de csomagolok neked, maradj csak. – Pattanok fel, és sietek ki a konyhába, hogy egy befóliázott csomagot állítsak össze neki. Megszórom még egy kis fahéjas cukorral is, így aztán sokféle íz keveredhet a szájában. Ezzel, és egy kis pohár kávéval térek vissza, első körben csak cukorral, de kérhet hozzá még tejszínt, vagy tejet. – Elsőként az őrsre megyünk majd be, van előzetesben ott valaki, aki fontos tanu volt az ügyünkben.
Mégis csak fontos ez az ügy most, tudtam hogy illene igyekeznem és időben ideérnem. Nem gondoltam volna, hogy eleve arra számít, hogy kések, arra meg főleg nem, hogy itt fog állni előttem egy szál törölközőben. Hát na, azért látszik rajta hogy rendőrből van és azért kondiban is tartja magát. Kész csoda, hogy nem tátom el kicsit a számat, de az is valami, hogy nagyjából mondjuk az esetek nagyobb részében sikerül legalább a szemébe nézni. Azért így tényleg marha kellemetlen dolog társalogni, hogy mit ne mondjak. - Lehet, hogy meg kellene szereltetned a zárat, mert én be tudok menni bárhová, de az nem jó, ha ide bárki be tud jönni. - na jó ezzel azt hiszem ő is tisztában van, de most muszáj beszélnem, hogy legalább azzal eltereljem a figyelmemet. Legalább akkor tartom a szemkontaktust, mert ha nem teszem... na az vérciki lenne, ha mondjuk lejjebb siklana a tekintetem és ne adj isten mondjuk még azt is észrevenném, hogy valami ott dudorodik a törölköző alatt és nem a fogkeféjét rejtette el oda. Azt hiszem az rá nézve is rendkívül kellemetlen lenne, bár ez az egész helyzet mindkettőnkre nézve egyértelműen az. - Oké, de tudod gyors kaja... ilyesmi. - hát oké rám se főz senki, de nekem megy a pizza, meg a zacskós leves, a fagyasztott pizzára gondolok persze, nem én gyúrom a tésztát. Nem tudok sütni, főzni se nagyon, de hogy nem dobnék össze csak úgy unalmamban, vagy hogy legyen mit enni egy kis sütit, na az hót ziher és ha jól tudom azért pasiknál ez eleve elég ritka adottság, hogy ilyesmire képesek, vagy akarnak effélével foglalkozni. Bár... van sok férfi cukrász. Na jó, inkább leülök. - Nem gáz, én jöttem túlságosan hamar, vagyis nem késtem eleget. - mosolyodom már el. Pár falat azért segített, hogy most ne azt nézzem, hogy vajon a mellbimbói átütnek-e mondjuk az ingén. Na az kellemetlen lenne, főleg ha túlságosan látványosan csinálnám. A kérdésére sem válaszolok azonnal, megrágom a sütit, hogy ne kezdjem el itt bepermetezni vele, vagy valami. Elég kellemetlen lenne, gondolom neki főleg, hiszen elég szépen rendben tartja a lakását. Biztos kiakadna, ha telemorzsálnám. - Szerinted én nem tudom megvédeni magamat? - jól van azért ezt megmosolygom. Persze hiheti, hogy nem volt dolgom nehéz fiúkkal eddig még, de azért az én életem nem épp átlagos. Rossz körökben mozgok folyamatosan, én magam is tolvaj vagyok, tudom, hogyan kell megvédeni magamat. - Oké, menjünk, de nekem nem kell kosztümöt venni igaz? És... ebből vihetek? - oké a süti túlságosan finom ahhoz, hogy ennyi elég legyen nekem. Szívesen vinnék belőle mondjuk az útra legalább párat egy zacsiban, vagy ha más nem hát viszek a kezemben, csak hogy azért legyen. Most még friss is meg minden... jól van, elismerem imádom a sütiket, de ritkán eszem, főleg nem olyat, ami házilag készült és nem pedig valami bolti csomagolt cucc.
Sajnos Rebecca fiús léte arra is kiterjed, hogy mellőzi a csajok oly megszokott kései belépőjét, és minden reményem ellenére tök pontosan érkezik. Nem akartam zavarba hozni a csuromvíz testemmel, most ez így alakult, és már más a szitu, mint amikor fiatal korunkban ismertük egymást. Az már nagyon régen volt, azóta felnőttünk, már nem gyerekek vagyunk. Neki ott van a halott szerelme, én pedig nem Evan vagyok, hogy ebben a helyzetben gyorsan ledobjam magamról a törölközőt, hogy hátha a méretes fegyverzet beindítja majd a vöröskénél a nyáltermelést. Végeredményben én jobban zavarban vagyok, főleg, hogy a mellkasomat figyeli, és a kockáimat, még a végén rá kéne szólnom, de az pasiként állati ciki lenne, végtére is a nőcik sincsenek fából, csak én vagyok ennyire elszokva attól, hogy így megnézzenek. - Affene, már nem először fordul elő. Mármint... hogy kinyílik. De te vagy az első, aki be is jön rajta. Mázli, hogy nem valami rablóbanda, így azért nehéz lenne védekeznem. Köszi, hogy visszahoztad a kis dögöt. – Mosolyodom el végre, lassan tényleg le kéne lépnem felöltözködni, mert a hirtelen rámcsapódó hidegtől már kőkemények a mellbimbóim, egyébről pedig nem is beszélve, de az még kb. takarásban van, viszont az alakja egyre jobban kivehető, úgyhogy igyekszem takarni, amennyire lehet, de nem feltűnően, mert azzal direkt felhívám rá a figyelmet. - Szokatlanul? Pont hogy nem akarok éhenhalni, nem főz rám senki. Jó étvágyat. Na jövök mindjárt. – Ezen a ponton rekesztem be a társalgást, hogy mielőbb konfortosabban érezhessük magunkat. Tudom, hogy Rebecca nagyon szabadszájú, és nem ismer el maga felett semmilyen szabályt, de legalább ebben a tekintetben megmosolyogtat a dolog, hogy meg tudtam lepni. Mármint a sütivel, nem a meztelenségemmel. Megfordulok, és immár a kikészített ruházattal slisszolok vissza a fürdőbe, remélve, hogy nem csúszok el nagyon a vízben. Így megmutatom magamat hátulról, szerencsére a lényeget takarja a törölköző, ezen a ponton Evan már nagyon fejcsóválna, hogy kihasználatlanul hagyok egy ilyen helyzetet. Mégis, nem hiszem, ennek ez lenne az útja. Ha már úgy alakult, hogy lát ilyen kevés ruhában, méltósággal viselem a dolgot, de egyikünkre sem erőltetek semmi váratlant. Nem sokkal később már szárazabb hajjal lépek ki, zokni még nincs rajtam, azt majd itt veszem fel az egyik fotelbe ülve, majd a cipőmet is kötöm. - Sajnálom, hogy sikerült ennyire elszúrni az időmet. Átbeszéljük még a sztorit, vagy menjünk, és csapjunk a közepébe? Mindkettőre vevő vagyok, meg tudlak védeni, nem kell félned mellettem. – Tudom, hogy ő képes átlépni a falakon is, ám az igazán veszélyes helyzetekre aztán nincsen felkészülve, arra nekem van ott a gyakorlat, a rutin. Attól függetlenül, hogy egy ideje a nyomában vagyok, mégis igen keveset tudok róla. Meg kéne ismernünk egymást újra, főleg, ha nekem is rá kell bíznom az életemet.
A teknős vagy nem itt lakik, vagy nagyon el van rejtve az otthona, mert hogy elsőre nem sikerül kiszúrnom az is biztos, pedig nem vagyok még teljesen vaksi és tényleg nagyon figyelek, még se látni egy asztalon vagy polcon se látványosan terráriumot, pedig az nem szokott kicsi lenni, úgyhogy... nem igazán értem, hogyan bújhatott el ennyire. Értetlenkedem is egy sort, de még mindig nem szánom rá magamat, hogy ne adj isten bekiabáljak, szegény Andrew a végén még tényleg megijedne a zuhany alatt és nem akarom ráhozni a frászt... Ő ellenben... Hát igen azért kissé meglepődök és kell párat pislognom mire magamhoz térek, amikor előkerül csak úgy egy szál törölközőben, még mindig kissé csöpögve. Azért erre nem igen számítottam, hogy mit ne mondjak. Egy kis torokköszörüléssel nyitok, főleg hogy látszik rajta, hogy rendőrként létezik és nem otthon ül egész nap és hamburgert tol be. Csak sikerül felvenni a szemkontaktust és ez idő alatt még a teknős se próbálja leharapni az ujjamat, jessz! - Szia! - igen, meg van az első szó! Aztán hátrapillantok az ajtó felé automatikusan, amikor kérdez. Na igen, neki nem evidens, hogyan jöttem be, bár ha azt nézzük, hogy mi a képességem... - Mondhatnám, hogy szándékosan törtem rád, de... nyitva volt az ajtó. - nem véletlenül vagyok tolvaj, simán átjutok egy egyszerű ajtón, de most tényleg nem erről volt szó. - És kint volt a teknősöd a folyosón. Már majdnem elérte a lépcsőt, nagyon fürge. - mosolyodom el a végére. Ki tudja mikor szökött meg a kis galád, lehet hogy tíz perc alatt tette meg azt a két métert, de akkor se volt messze attól, hogy le is zuhanjon szegény, bár gondolom a páncélja megmentette volna attól, hogy komoly baja legyen. Aztán fordulok is persze, hogy az említett helyre tegyem be a kis kétéltűt. Fogalmam sincs, hogy a fenébe mászott ki, de biztosan megtalálta a módját. - Te pedig szokatlanul csupasz... izé... házias. - zavart mosollyal piszkálom meg a tarkómat, aztán inkább gyorsan elmarok egy sütit magamnak, és lehuppanok a kanapéra, hogy lefoglaljam magamat az evéssel. Hát na nem pont ilyen nyitásra számítottam, hogy itt lesz egy szál törölközőben, meg a tetejében még az ajtó is nyitva lesz és még süti is van. Az egész összhatás elég fura és szokatlan és nem igazán tudom elsőre pontosan hová tenni. Tudom én, mármint már sejtem, hogy Andrew ilyen házias fajta, de ettől még nem lep meg kevésbé a dolog. - Nem gond, azt hiszem... és majd meglátjuk. A süti nagyon finom! - igyekszem most már az evésre koncentrálni, mert akármennyire is igyekszem a szemére fókuszálni, marha nehéz, hogy közben ő áll - na nem úgy reméljük - én pedig ülök és akárhogy is, de benne van a látóteremben rendesen, szóval... hát na. Én se vagyok fából, vagy mi a szösz. Már inkább csak arra várok, hogy eltűnjön a fürdőszobában megint és felöltözzön mondjuk végre, akkor már tuti, hogy sokkal könnyebb dolgom lesz mind koncentrációban, mind beszélgetésben, mert így azért elég nehéz csevegőre venni a figurát.
Nem hallom az ajtó nyitódását, mivel csakis arra voltam készülve, hogy Rebecca kopog majd, vagy csenget, ráadásul a zuhany alatt van a fejem is, hogy megejtsek egy villámgyors hajmosást, végtére is szeretek tökéletesen tisztán, rendezetten elindulni. A köszönés sem jut el hozzám, így miután kész vagyok, elzárom a csapot, megtörlöm a hajamat, és úgy tessék-lássék a testemet is, majd a nappaliból szándékozom megszerezni a ruháimat, nem gondolván arra, hogy Rebecca már ott van. Szerencsémre a nagy sietségben nem csúszom egy hatalmasat, pedig sikerült alaposan kilögybölnöm a vizet, majd feltakarítom, mielőtt indulunk. Átvágok a csempéken, hogy minél kevesebb vizet szívjon fel a papucsom, és kilépek a fürdőből, ahol legnagyobb meglepetésemre Rebecca már teknőssel felszerelve nézelődik. Ha szégyenlős lennék, most pironkodva fordulnék sarkon, de akkor sem mennék vele semmire, hiszen a ruhám itt van. - Áh, szia! Rafaello-t oda. Bocs, sikerült ügyetlenül beosztanom az időmet. Hogy jöttél be? – Azt már meg sem kérdezem, hogyan került hozzá a teknős, csak mutatom a terráriumot, ami az egyik szekrényben van, természetesen ajtó nélkül, nem szokásom elzárni a házikedvencet, noha az ilyen szökési kísérletek után elgondolkoztató a dolog. Nem, ennyire nem veszem komolyan a dolgot. Kissé már kezdek dideregni, hiszen még félig vizes vagyok, nedves tincseim sem segítenek a dolgon, még fésülködni sem sikerült. - Egyél csak nyugodtan, addig gyorsan felöltözöm. Lány létedre szokatlanul pontos vagy, késésre számítottam, akkor elkészülök. – Vigyorgok rá, és leakasztom a fogasról az öltönyt, nadrággal, na meg a vasalt inggel, a nyakkendő már köréjük csavarva. Fehérnemű! Az egyik kezemben tehát az akasztóval megszerzem az alsónadrágot, és a zokni, hogy kivonuljak ismét a fürdőbe, ami érdekes lesz, hiszen ott áll a víz. Gyorsan ledobok mindent egy fotelbe, és feltörlöm a vizet. Ciki hogy még mindig csak egy szál törölközőben vagyok előtte, hiszen amikor régen barátok voltunk, nem láttuk egymást ilyen kevés ruhában. Magamban megmosolygom a tényt, hogy Evan ebben a helyzetben biztosan követelné a fair play szellemében, hogy Rebecca is vetkőzzön! - Köszönöm, hogy elfogadtad a javaslatomat, nem akarom én, hogy úgy érezd, rablóból lettél pandúr, viszont olyasmi a helyzet. – Nézek fel rá a törölgetés közepette, lassan száraznak ítélhetem meg a helyzetet, így ha válaszolt, akkor sebtiben bezárkózom ismét a fürdőbe, hogy szalonképes külsőt varázsoljak magamnak.
Na jó egyszerű a dolog, csak simán nem mondom el neki és akkor nem lesz belőle gond. Most vagyok épp a jó útra térés elején, nem biztos, hogy örülne neki, ha kiderülne, hogy a sálat, ami a nyakamban pihen kb. fél órával ezelőtt nyúltam le egy üzletből, de a fenébe is annyira jól néz ki és annyira puha, hogy képtelen voltam nekem mondani rá, hiába hogy azt kellett volna. Túlságosan szép, és megláttam a kirakatban a tökéletes kötésmintával rajta és amikor megnéztem, hogy mennyire puha lehetetlennek tűnt, hogy ott hagyjam, csak hát sikerült Manhatten legtáposabb negyedén átvágni, hogy ideérjek időben és mint tudjuk az a környék nem épp csóróknak árul. A sálnak is enyhén szólva horribilis ára volt, de ettől még nekem ugyanúgy tetszik. Nem volt olyan nehéz lenyúlni, főleg a képességemmel, bőven elég anyagtalanná tenni valamit és átjutsz simán a riasztókon, meg mindenen, abban meg már profi vagyok, hogyan rejtsek el valamit úgy, hogy senki se látja meg az árulkodó mozdulatot. Szóval a bűntudatot valahová elnyomom jó mélyre és lendületes léptekkel szedve a lépcsőt célzom meg a lakását. Oké azért rendesen meglep, hogy a folyosón egy lassan totyogó teknőssel találom szembe magamat. Megállok és pislogok párat, majd kinyújtom a nyakamat oldalra, hogy meglessem honnan kerülhetett elő és lám pont az ő ajtaja van tárva nyitva. Na mi a fene? Felszedem a teknőst a földről. Óvatosan, ne hogy a végén még megharapjon nekem. Nem vagyok hüllő párti. Sose értettem a lényegüket. Nem puhák, nem lehet őket simogatni, nem mondanám értelmesnek a tekintetüket sem, a teknősök még lassúak is. A halak szebbek, ha csak nézegetésre kellenek, de persze az ő dolga, lehet hogy nem is az övé, de csak nem hagyhatok egy teknőst itt kószálni, a végén simán lezúg a lépcsőn. Csak pár méter, bár gondolom nem ütné meg magát komolyabban a páncél miatt. - Öhm... helo! - köszönök be azért mielőtt jobban is belökném az ajtót. Hallom a zuhany hangjait bentről, semmi reakció, valószínűleg ő nem hall meg engem, kiabálni meg nem akarok. Ki tudja nem törtek-e be hozzá, akkor meg nem okos döntés belefutni csak úgy a betörőbe, vagy netán rá is ijeszteni. Beljebb lépdelek, körülnézve van-e terrárium, ahová bepakolhatom a teknőst. Láthatóan viszont nincs itt senki sem, aki veszélyesnek, vagy ólálkodónak tűnik, szóval remélem, hogy nem erről van szó. Lassan közelítem hát meg a fürdőszobát. A nyitott ajtó remélem nem azt jelenti, hogy ilyen érdekes módon akar más módon is barátkozni velem... Elég nyílt felhívás keringőre. - Ha most bekiabálok szerintem totál halálra rémül, szóval... keressük meg hol kéne lenned, ha egyáltalán itt laksz. És ha megharapsz visszaharapok. Előre szólok, nagyok a fogaim! - igen a teknőssel beszélgetek normál hangerőn. Nem akarom a zuhanyozó Andrew-ra ráhozni a frászt, szóval végül nem szólok be a fürdőbe. Leteszem a táskámat és a kabátot, meg a sálat ledobom lazán a kanapéra. Hát na én nem vagyok olyan rendszerető és ez a lakás amúgy is túlságosan rendben van tartva. Felkapok egy sütit, a másik kezemben a teknős és úgy nézek körül, hogy megleljem a terráriumot. Csak valami látványos helyen van és nem valami eldugott rejtett szekrény tetején.
Basszus, hát ezt nem hiszem el. Hajnal óta várom, hogy helyreállítsák a csőtörés okozta károkat, Rebecca perceken belül megérkezik, és még mindig jéghideg a víz. Hol a meleg? Három perc múlva tíz, és ha csak nem nótorius késő hírében áll, akkor nem leszek készen időben. Itt állok egy szál törölközőben, imádkozva azon, hogy a következő próbálkozásnál már meleg legyen. És igen! Van isten! Gyorsan beállok alá, és villámgyorsan próbálok lemosdani. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a bejárati ajtót résnyire felejtettem nyitva, így be tud jönni. A sors iróniája, hogy az ékszerteknős, aki talán egyetlen jellegzetessége az amúgy semmitmondó garzonomnak, sokat van szabadon, és pont ezt a helyzetet használja ki, hogy meglógjon a feltáruló kijáraton át, így ha Rebecca közeledik, akkor a folyosón egy totyogó hüllővel találja magát szembe, na meg a nyitott ajtóval. Énekelni természetesen nem fogok a zuhany alatt, ám a nagy kapkodásban a fürdőszoba ajtaja is félig nyitva, csak a forró gőznek köszönhetem, hogy nem látszom teljesen. Azért ide beszéltük meg a találkozót, mert Evant nem akartam ebbe bevonni, egyébként is valami más dolga van ezekben a napokban. Le akartunk ülni Rebeccával, hogy átbeszéljük, hogyan is tudunk majd összedolgozni. Remélem nem gondolta meg magát. Az asztalon néhány csokis-diós süti van tálcán, keveset alszom, ilyenkor sütök, magamnak, hiszen vendégem nem szokott lenni. Evan persze sosem reggelizik, neki szoktam vinni, hogy ne ájuljon el a rendszertelen éhségtől. Így tehát a forró víz alatt tüsténkedem, imádkozva hogy a másodpercek lassan teljenek, mielőtt a vörös hajú lány megérkezik, és mit sem tudok a nyitott ajtóról, na meg az elszökő kedvencemről, vélhetően elfelejtettem visszatenni a terráriumba, amikor a csőtörés után takarítottam egy hatalmasat.
Kezdőlap 
by 
