Sloane'S Bed & Breakfast

Természetesen addig tényleg nagyon mókás volt a dolog míg elbírtunk a mogyorókkal egy fogkefével, de azért egy egész tálka már meghaladná képességeinket. Oda már inkább egy baseball ütő lenen a megfelelő fegyver. Mivel igencsak láttam ez nem lesz sómentes helyzet így tettem én egy lépést a huzattal társulva. A mogyorók azzal az irammal ahogy elindultak a tálából vissza is fordultak és szépen telibe kapták a szerencsétlen barátunkat és kemény ellenfelünket. Nem vagyok benne biztos, hogy megtettem-e volna ugyanezt a harcias lépést, ha az ablak nem lett volna kinyitva ugyanott ahol most és nem fújt volna a szél, de így a lebukást minimálisra csökkentetem.
Ahogy az apró magvak eltalálták a nem kicsi célpontjukat elég nagy zajjal csapódtak be amire nem egy fej fordult a hang irányába. Néhol feltűnt egy gyér taps vagy egy füttyentés jelezve nekünk, hogy igen, nyertünk. Hisz botorság lenne újra kihívna a verhetetlen párost egy ilyen ütés után, látszik, hogy a véletlen szerencse is a mi oldalunkon áll...vagyis az ablak. Ahogy néhai ellenfelünk a sószemeket vakargatta ki a szeméből és a nyelvéről igen csak megmosolyogtatta a jelenlévő szurkolókat. Még a haverjai is végig röhögték nem kulturáltan az egész procedúrát. Látszik, hogy náluk is fő az össze tartás.
Kétség sem fér hozzá, hogy az itt lévők nagyon jól szórakoztak a fura fogkefe páros és az illuminált állapotban levő mogyis banda csatáján. Ez egy vérre menő, párdon, bőrkabátra menő küzdelem volt. Felettébb szórakoztatott engem is ez a gyerekes mogyoróhajingálás, még az elején tartottam ettől a fickótól, de úgy tűnik csak akkor veszélyes ha van nála egy fogkefe is és ellenfelei fel vannak szerelve mogyorókkal. Figyelmemet újra sóval borított ellenfelünkre fordítom. Szerencsétlen még mindig úgy pislog, mint a sivatagban a teve, homokvihar idején.
Elmosolyodok ahogy a köpenyes fogkefe zsonglőr egyetért velem győzelmünkben. Aztán gondolkodás nélkül csapok bele a tenyerébe ezzel is lepecsételve, hogy ma mi lettünk a bajnokok. Amint meghajol közönségünk és szurkoló táborunk előtt én is így teszek, ha már benne vagyunk a mókában akkor legyünk teljesen benne. Igaz én nem nyújtok olyan lehengerlő látványt, mint az igen jóképű fürdőköpenyes társam.
Hatalmas taps hangzik fel a teremből és azon kívülről is, majd szépen elhall az egész zsivaj amint mellém telepedik a köpenyes.
-A fura azonosíthatatlan repülő tárgyak a közelemben igen gyakoriak. Bár erre szokták mondani, hogy mind meterológiai léggömb. Örülök, hogy tetszett az előadás, és az, hogy nem fedeztél fel előbb az szándékos volt, előbb látni akartam, hogy megbízhatónak tűnsz-e ahhoz, hogy megtudd a titkom. Azért szerintem a részemről érthető, hogy egy fürdőköpenyes enyhén alkohol szagú férfinak nem fogom felfedni a képességemet. Egyébként az én nevem Angela és örülök, hogy megismerhettelek Sam. - És ez tényleg őszinte volt a részemről, mostanra tényleg úgy érzem, hogy örülök annak, hogy megismerhettem, ennyit talán még nem nevettem mostanság, mint itt a mogyoró harcmező kellős közepén, majd egyszer a jövőben biztos benne lesz a történelem könyvekben a mai nap így: 1986. Mogyoródi csata. Igen viccesen hangzana.
-Köszönöm, elfogadom a meghívást! Azt hiszem egy jeges teának örülnék. - Viszonoztam az előbbi mosolyát. Azt hiszem Sam egy olyan ember akiben meg lehet bízni, vagy esetleg annyira jó álcát visel, hogy képes átverni, remélem nincs igazam.

Ha azt hittem a zabkásás eset után már nem történhet nagyobb dolog akkor tévedtem. Csendben ülök a fürdőköpenyes fickó mellett és csak nézem a meghökkent srácokat. A mogyoró rendesen betett nekik. Ahogy tanakodnak meg méricskélnek maga a paródia. Persze az már kicsit aggasztóbb mikor egyre többször néznek az asztalunk irányába. Lassan elgondolkodnak, nagyon lassan, hogy pontosan mi történt, nos ezen nekem is el kellene gondolkodnom, mert annyira gyorsan történt, egyik percben még nála volt a mogyoró a másik percben már valamelyik fulladozott tőle. Ami szintén érthetetlen, mert ettől aligha szabadott volna fuldokolni. Úgy tűnik neki saját reflexe van az is rosszul működik. Valaki csupán kiköpte a magot, de az eszesebbik akit úgy látszik nem koptatott meg az alkohol agyi szinten eléggé csupán megette az ingyen mogyorót és körülnézett akad e még belőle. Méricskélésük és enyhe gondolkodásmódjuk kezdte összekötni a szálakat. Vagyunk mi-repülő mogyorók-ők. És tessék mintha villanykörte gyúlt volna a fejük felett, azt nem merem kihangosítani, hogy a fejükben, mert az enyhe hazugság volna. Egyre többet pislogtak felénk ami egyáltalán nem tetszik. Én semmi eshetőségre nem szeretnék balhét, csupán a zabkásákkal szórakoztam egy kicsit aattól meg nem igen tudtak volna megfulladni nem úgy mint a mogyoróktól. Figyelem ahogy pusmognak majd mindegyik egy-egy mogyoródarabbal a kezükben bazsajognak. Hát nem félek attól, hogy mogyorós leszek inkább attól tartok, hogyha visszadobom valamelyik megtalál halni, mert nyelési reflex rendellenességben szenved és agyhelyen káros. Persze a mi a drága IQ bajnokunkat illető már ki is ejtette a kezéből a magot és úgy hajolt utána, hogy még én is elhittem nincs ott az asztal. Lehetséges, hogy neki rossz a látása de lehet, hogy nekem, mert akkora slunggal indult a mag után, hogy az asztal valami látomás lehetette csupán. Persze hamar kiderült, hogy se nem látomás, se nem vizió, mert akkorát koppant a feje, hogy a járókelők odakintről befelé kapdosták a fejüket. nevetnékem támadt,d e nem csak nekem, a fürdőköpenyes fickó és a haverjai is a srácnak mind nevettek. Ami nekünk jó volt neki nagyon nem. Társai kiálltak mellette és dobálni kezdték felénk a mogyorókat, ezzel kezdetét vette a mogyoró dobálás világbajnoksága. A kardvívás egy külön ágazata is megjelent a bajnokságon. Társam előrántott egy....fogkefét (?) és azzal vette fel a harcot a magok támadása ellen, mint valami jól hangzó horror film. Egyenként dobták a magokat ami szerencse volt, mert így mind visszakerült az Ő térfelükre. Egyikük egy nagyívű dobással próbálkozott ,de a hős fogkefénk ezt is visszaütötte. Az már mondjuk más kérdés, hogy a mag a fejsérült barátunkat szemközt találta. Dühösen és fájdalomtól eltorzult arcát felénk fordította és ha lehet még ennél is jobban megutált minket. Ha ez megnyugtatja én se szívlelem őt. Mérgében egy egész tányér mogyorót hajított felénk és akárhogy néztem a fogkefe ide édes kevés lesz. Ránéztem társamra és szerintem ugyanoylan tanácstalan lett mint én. Hát jó, ha nincs más megoldás hát akkor besegítünk egy kicsit. Mögöttem nyitva volt az ablak így a huzatra tudtam fogni mindent. Az össze mag megállt a levegőben majd egy szép hátraarccal visszament a tulajdonosához. A srácot nem egy, hanem ezer mag találta képen. Ezúttal azonban Sam is kiszúrhatta, hogy a telekinetikus erővel bíró személy a tulajdon asztaltársa. A srác vinyikolni kezdett,d e senkit se érdekelt mert mind röhögésben törtek ki.
-Nyertünk! - jelentem ki és elkezdek rágcsálni egy mogyorót a tálkából.

Sose ítéltem el az italozást. Régen úgy két három évvel ezelőtt még én is úgy voltam, hogy a mértéktelen italozás káros és egyáltalán nem jó dolog. Aztán megismertem a volt barátomat aki azonnal a rossz útra kezdett terelni én pedig hagytam, imponálni akartam neki. Mondjuk úgy megrögzötten féltem attól, hogy elveszíthetem. Szépen lassan belekeveredtem apróbb zűrökbe, lopások, ittas vezetés jogsi nélkül és még hasonló stiklik keresztezték az utam. Sokáig kimaradoztam este vagy haza sem mentem. Éltanulóból és példás gyermekből átváltottam egy kezelhetetlen bajkeverővé. jegyeim megromlottak, elveszítettem minden barátomat és ami a legjobban fájt a szülői bizalmat is. Gyakori részeges állapotom miatt végül eltiltottak a barátomtól aminek újabb problémák lettek a következményei. Kilógtam otthonról és elloptam egy kocsit ami miatt börtönbe is kerültem. Ott mutatkozott meg először a képességem amit sokáig titokban is tartottam. Egy idő után rájöttem, hogy végül is aki most vagyok az egyáltalán nem én vagyok. Megpróbáltam visszatérni a helyes útra ami többé kevésbé sikerült is. A legjobb barátnőmet így sem tudtam visszaszerezni. Meg hát azóta az alkoholt sem vetem meg, de mértékkel fogyasztom, nem úgy mint ez a pár vadbarom itt az asztalnál.
-Nem lehet tudni, történhetnek még meglepetések. - Jegyzem meg, de több szót nem is akarok pazarolni erre. Kicsit tartok ettől a fickótól. Az meg végképp nem hiányzik, hogy rájöjjön én vagyok az a titokzatos UFO. Nem lehet manapság megbízni senkiben sem. A társaság bővült néhány igen repedt fazék hangú fiatallal. A fülem csak úgy sajgott és könyörgött azért, hogy hallgattassam el végre a kornyikáló bandát. Azt megértem ha az éjszaka közepén egy szórakozó helyen bulizzák szét az agyukat, na de fényes nappal egy közterületen? Azért ez mégis csak sok.
Figyelemmel kísérem végig ahogy a férfi rendel a társaságnak egy-egy pohár vizet. Nem tudom mire vélni a dolgot ahogy szerintem a pincérnő sem. Az meg végképp érdekelni kezd ahogy rámpát vagy mi a csodát épít majd mindegyik dalos pacsirta szájába repít egy mogyorót. Muszáj nevetnem rajta meg a reakciókon is. Valaki csak megeszi, de van olyan aki ki is köpi a mogyorót. Meg persze akad egy olyan szerencsétlen is, aki fulladásos rohamot kap pedig garantáltan a fogai közt van az apró magocska.
-Hát, egy pár füldugó kétségtelenül nem ártott volna. - Mosolyodom el. lehet, hogy kicsit tartok tőle, de a bemutatója elég látványos volt és szórakoztató. Még mindig jobb megoldás mint az, hogy odarepítem a zabkásás tálakat és mindegyik fejét belenyomom.

Azt hiszem a mai fiatalok többsége inkább az italban találja meg a boldogságot mint sem valami olyan dologban ami kevésbé káros. Mondjuk pont úgy beszélek mint aki teljesen egészséges életet él, korán sem így van csak éppen tudom mértékkel kezelni. Végül megunom a sok szerencsétlen ábrázatát és azt hiszem nem akarom végig nézni ahogy sorban megkóstolják a zabkásájukat. Szépen a legkisebb feltűnéssel arrébb tologatom a tányérokat. A mellettem ülő férfiból enyhe alkohol szag árad, de mégse olyan kellemetlen mint azokból a személyekből a túloldalt. Hamar észre veszi magán, hogy kicsit nem olyan illattal van körülvéve amit kellemes beszippantani. Meg is szólal amin csak elmosolygom magam. Ritka az olyan ember aki kellemetlennek találja azt ami belőle árad, ha előtte még jóízűen iszogatta. Köszönésére és felfigyelek majd odafordítom a fejem irányába.
-Üdv! - Mosolyodom el. Majd azonnal újra rákoncentrálódom a tányérok elrendezésére. Látom az arcán, hogy ezt Ő is észrevette. Nem tehetek róla, sokkal könnyebb így elvenni a tányérokat mind körbe járkálni mire mindet arrébb húzom. Az fárasztóbb ennél. Arckifejezéséből viszont egyáltalán nem azt veszem ki, mintha nekem tulajdonítaná a mutatványt. Nekem csak jó, ha éppen nem fedezik fel, hogy mire vagyok képes.
-Ööö, persze! - Mondom és közben csodálkozva figyelem ahogy néhány tányért csak úgy visszább húz, persze nem annyira, hogy a sok tökfej úszkálhasson benne. Nem kockáztatom meg egyből a tálkák visszahelyezését. nagyon gyanús nekem ahogy viselkedik, nem megrémül a mozgó tányéroktól hanem inkább kísérletezik vagy mondhatnám úgy is csapdát állít. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy csapdát állít.
Szavai még inkább meggyőznek afelől, hogy készül valamire. Aztán felhelyezi a napszemüvegét majd közénk tolja a mogyorós tálkát.
-Köszönöm! - Kiveszek egy mogyorót és lassan elropogtatom. Előző mondatára nem is válaszolok, úgy teszek mintha fogalmam se volna semmiről. Kezd aggasztani a jelenléte.
-Szeretem az italt, de mértékkel, és ez a társaság nem tartozik hozzám, egyszerűen csak odacsapódtak mellém. A zabkásás úszkálás pedig igazi bűvésztrükk. - Mondom nyugodtságot színlelve, pedig belülről egy kicsit félek, leginkább ettől a pasastól.

Bárki szemével úgy tűnhet mintha a kis társaság kitüntetett tagja volnék pedig ez nem igaz. Egyszerűen csak kilógtam az iskolából egy újabb nyugisabb nap reményében. Betévedtem ide és rendeltem egy kevés kis kaját mondván ha megéhezem akkor legyen miből csipegetnem és persze a feltűnésmentessége kedvéért. Egy reggeliző asztalnál ülve reggeli nélkül szerintem igen feltűnő. Talán egy fél rája ha itt vagyok, de még mindig nem érzem úgy, hogy vissza kellene mennem. Nincs is annál jobb, hogy olyan helyen lehetek mint amilyen az otthonom volt. Honvágyam még így egy hónap után is erősen él bennem. Egyszer már kiszöktem a suliból, akkor egy kávézóba mentem ahol egy régi ismerősömmel találkoztam. Mint akkor kiderült Ő sem volt normális ember, neki is van egy képessége, néha elgondolkodom azon, hogy vajon van-e még olyan ember akinek nincs valami efféle rejtegetnivalója. Meg se lepődnék már azon, ha kiderülne, hogy a fél reggeli készítő brigád mutánsokból áll. Mondjuk egy forró kávét egy tűz manipulátor melegítené megfelelő hőfokra vagy nem is tudom. Így elég viccesen hangzik, de eltudom képzelni, még ha nem is ilyen bizarr dologgal. Megkapom a reggelim és a társaság ami körém gyűlt csacsogva fordul hozzám. Zenékről kérdezgetnek engem én pedig illendően választ is adok rájuk. Nem akarom kimutatni, hogy borzalmasan untat a mesélnivalójuk. Egy darabig csendben hallgatom őket, de aztán már inkább ki is zárom őket a fejemből és úgy teszek mint aki figyel, de igazából azt se tudom miről beszélnek. Körülbelül a 10. ilyen percnél megjelenik egy férfi az asztalnál. Kicsit érdekes ruházatban van ami felkelti a figyelmem. Az társaságunktól egy csöppet arrébb van elhelyezkedve, de majdnem közénk ült be. Végül megunom a mellettem ülő picit csapzott és eléggé ittas srác lihegését és ellépek tőlük majd a férfihoz csüccsenek le. Fura kinézete ellenére nem tűnik olyan idegesítőnek. Az előbbi srác állandóan a fülemhez hajol is szabályosan belelihegett a hallójáratomba. A kutyámra emlékeztet Bexi-re. Körülbelül Ő csinálta ezt 2 hónapos korában. Véleménynyilvánítás ezennel letudva. Kicsit már megnyugodva, hogy a hallójáratom nem lesz teli párával és nyállal belekortyolok a kávémba. Hülye ötlet volt, hogy hagytam mellém üljenek és csatlakozzanak. Szinte átvették az irányítást és kiűztek az asztalomtól. Oldalra pillantok a férfira. Belőle is enyhe alkohol bűz árad. De nem annyira visszataszító mint a srácé aki ha jól látom most esett fejjel a zabkásába. Csak megcsóválom a fejem. Félre értés ne essék nem azért mert helytelenítem a viselkedését, hanem azért, mert nem tud szabályozni alkohol tartalmú italok terén. Én legalább nem addig iszom magam míg a zabkásám lesz a fejpárnám. Apró feje pont beleillik abba a tányérba. Én csupán egy kisebb vodka narancsot ittam, de azt is kb 1 órával ezelőtt. Ennyi még nem szokott kiütni. Olyan mintha almalevet ittam volna.
A társait elnézve lassan sorjában fognak fejelgetni. Tőlük nem lehet segítséget kérni. Végül megunom, hogy senki sem segít így mindegyik elől elhúzom a tányért. csak egy apró gondolat és minden tányér az asztal közepén terem. Még a zabkása fejelő srác alól is kihúzom a tálkát. Majd úgy teszek mint aki semmit sem csinált.

A Sloane'S Bed & Breakfast eddigi történetének kétség kívül egyik legmásnaposabb -vagy inkább aznaposaként?- szállóvendégeként élte meg ezt a napot a férfi, aki a taverna szerű vendéglő emeletére felvezető falépcső egyik felső, épp kanyarba kezdő fokán ült épp. Ez persze önmagában még egyáltalán nem lenne figyelemre méltó, leszámítva azt az apró, nüansznyi érdekességet, hogy az utóbbi legalább három napban egyetlen alkoholtartalmú kortyot sem ivott. Hogy ez mekkora teljesítmény részéről, azt most inkább ne firtassuk, mert bár Samre egyáltalán nem lehetett volna jogosan rásütni az alkoholista jelzőt, de tény volt, hogy nem vetette meg időnként az italt, és az efféle egyéb testi örömöket az életben. Ez azonban nem ilyen alkalom volt, épp ezért, számára annál bizarabb. Végignézve magán elsőként az ütött szöget a fejébe, hogy miért pompázik épp egy efféle göncben egy a lépcsőnek helyet adó közlekedőfolyosón, merthogy testét így első blikkre egyetlen éjfekete fürdőköntösbe burkolta, amelynek szegélye mentén szögletes görög, ezüst minta kígyózott végig díszítő hímzésminta gyanánt. Lábain kényelmes és meleg, hosszúszálú plüss szerű anyagból készített papucs ékeskedett, rajta a helyszín logójával. ~Micsoda modern egy helyre kerültem...?~ Kezében egyszerű műanyag fogmosó poharat szorongatott, benne egy tubussal az állam szerinte legeslegjobb ízű, és talán szintén kellő hatásfokú fogpasztájából, és némi fogselyem. Lassanként tudatosult elméjében a szájából kikandikáló égkék fogkefe nyele is, és annak a valaminek a súlya, ami a vállát húzta. Ez utóbbiban felismerte kardzsákját, benne szeretett pengéivel, de hogy hogyan jött össze ez az egész szélsőséges kombináció, arról bizony lövése sem volt.

-Nnnnah, akkor emlékezzünk... Hol is vagyok tulajdonképpen, és miért?

Merengett el, és erősen hasogatni kezdett a feje. No nem, ez nem a másnaposság tünete volt, hanem a jókora púpé, amit csak az ég tudja, hogy hogyan is szerzett. Óvatoskodva tapogatta hát meg kobakját, aztán miután nyugtázta, hogy még azért egyben, és a helyén van a tök,  visszatért az elmélkedéshez.

-Szóval Sloane'S Bed & Breakfast. Legalábbis a logon ez feszít...

Tette szóvá az első gondolatot, amelyhez aztán jelen lokációjául szolgáló épület egységesen világos képe társult, s ebből egyértelműen következett, hogy bizony még nappal érkezett. Kérdés maradt még, hogy melyiken. Mivel a dátum kapásból nem ugrott be neki, így ezen a témán nem is agyalt túl sokat, helyette inkább a miérttel foglalkozott, s jöttek is -ha elég foszlányosan is bár- az emlékek, szép sorjában. Manhatteni lakása egy pompás épület tetején, ami bizony méregdrága volt, de megérte (erre persze kapásból emlékezett), a belőle nyíló kiváló, gyönyörű távlati kilátás, és aztán.... a közepén felhalmozott milliószor milliónyi láda, és doboz, különböző méretű és állagú csomag: például egy katonai khaki zöld, benne két gépkarabéllyal, mellette egy amolyan apróbb, fából készült, frissen felfeszített szegelésű példány, benne szintén katonásan sorakozó tányérsereggel, azon pedig egy ruhásszatyor egy egészen üdítő hatású képnek döntve, és még sorolhatná, egyedül a pizzáskartont nem tudta hova tenni, annak kapcsán megmaradt a rejtélyes sötétség, a homály, mert azt bizony teljességgel kizárta, hogy valaha is evett volna belőle, akkorát kordult a gyomra. Egyszóval a mérhetetlen számú, szobák közepére halmozott mindenféle bútor, lakásfelszerelés, és egyéb holmiból álló toronyrengeteg, meg a körülöttük heverdező "csúzlik", és egyéb hasonszőrű játékszerek már most elvették a kedvét attól, hogy belegondoljon, az a sok minden a sajátja, és bizony valakinek fel kell majd számolnia azt a csupasz falak között magasodó kaotikus egyveleget. Erről aztán menten jött is a következő memoire, hogy bizony pont így is történt, hogy elhatározta, ő aztán nem fogja mindezt megtenni, legalábbis nem ma. A végeérhetetlen pakolászás helyett egy kis csendre, meghittségre vágyott, és ezért határozott úgy, hogy a világ legrosszabb melója helyett inkább kivesz valahol egy szobát, amíg meg nem jön a kedve a frissen költözöttek szokásos rumlijának eltakarításához. Na persze... ehhez... kedve... megjönni valaha is.... Ehh... De hol fog ilyesmit találni? Semmi talpnyaló, semmi személyzet, csak nyugalom. Persze, pont Manhattenben. Mindenesetre, bár az ide vezető út nagy része továbbra is ködös maradt, ahogyan az is, honnan szerzett tudomást a helyről, annyi beugrott azért, hogy kocsival érkezett, és hogy el sem lehetett volna képzelni azon a szép napsütéses napon idillibb helyszínt elképzeléseihez, mint a Sloane'S. Emlékezett, hogyan füzetett indokolatlanul sok pénzt az időspórolás végett a szobájáért, és arra, hogy milyen jó is volt itt a levegő. Apropó szoba: vajon melyik lehet az övé? Erre a választ a nem sokkal később a félszkalódás miatt az ülepébe vágó valami adta meg (hiába no, kényelmetlen ily sokáig ülni a kőkemény tikfán) amiben némi köntöszsebben történő kotorászás után felismerte slusszkulcsát, egy fegyverdobozét, és egy idegen jószágot, amelyen a 3-as szám fityegett rövid, vaskos zsinóron egy apró, nagyjából kör alakú kis alutáblán. Ez is letudva. De az átkozott szédülés, meg a pia, amit még csak nem is látott, még mindig fogós kérdés maradt, és persze a púp is. Csak remélte, hogy nem zúzott le senkit sem, bár ha igen, minden elismerése a rejtélyes illetőé, aki szemből fejbe tudta vágni, elvégre számára egy puskagolyó sem szokott gondot jelenteni. Lassanként azért az ezen probléma feloldásául szolgáló események is visszatértek úgy-ahogy. A délután folyamán, épp mikor legkéjesebben kezdte volna húzni a lóbőrt, s következett volna a részegítő igazak álma, éktelen visongást hallott, amely sehogy sem akaródzott alábbhagyni. Nem tehetett mást, minthogy utánajárjon a dolognak, és az épület előtt pár jópofa, de sík részeg fiatalt lelt amint valamin veszettül vihogtak. Be voltak állva, mint az a bizonyos gerely. Még a csini tini lány is, akiből később egész biztosan jó bőr lesz, már szinte majdnem sajnálta elküldeni őket a jó fenébe. Majdnem... Lesietett hát az egység elé, elvégre nem az a fajta volt, aki csak távolról ugatva az ablakból kiabáljon a kisportolt fiataloknak, akik addig - tulaj ki tudja merre járhatott-
időközben végképp kiürített italospalackjaikat kezdték el a kukák felé a falnak hajigálni. Volt még mit tanulniuk erről. Ezt elsőkézből a szegény lány tapasztalta meg, akit az egyik törni nem akaró, s visszapattanó üveg úgy hókon nyomott, hogy ihaj... A srácokról több emlékképet nem sikerült előkaparnia, de az még felrémlett, ahogy a csaj fölé hajolt, és meggyógyította a fejsérülést. Az ő kemény kobakjának már úgyis minden mindegy alapon, azt keményebb anyagból gyúrták. Na persze, meggyógyította. Francokat, átvette, aztán battyogott fel a szobájába, s következett még néhány alapvető tevékenység. A fejpúp tehát kipipálva, de az italról még mindig semmi, pedig egészen biztos volt benne, hogy részegeskedhetett, mert ha ebben nem is sok, de azért akkora rutinja mindenképpen volt, hogy felismerje a mással nehezen összetéveszthető érzést. Rövid logikázás után persze ez is meglett, a leányzó részeg volt, agysejtjeit szárította az alkohol, hisz pusztította őket vele rendesen... Hogyazamennybéli! Ilyen még nem volt, részeg emberrel még nem művelt ilyesmit, ennyire részeggel legalábbis nem, persze, hogy a részegeskedés tüneteit is sikerült megkaparintania. Tiszta haszon... Most, hogy minderre rájött némi biológiai ismerete végett, nagyot ütött nála a dolog, épp ahogy ő is a saját fejére a felismerés pillanatában.

-Áááaargh! Ehh-ehh-ehheeeee....!

Hagyta el száját valami elkínzott, állatias, és legfőképp artikulálatlan kiáltás némi nyöszörgéssel követve, merthát aki olyan hülye, hogy a saját púpos homlokát csapkodja...
Mindenesetre, mivel a lényeg megvolt, és nagyjából összeállt a szükséges mértékben a kép, ha már egyszer úgy is a fürdőbe indult, mikor megcsapta a részegség szele -ki tudja mennyi ideje ücsöröghetett azóta itt magában-, jobbnak látta, ha befejezi hát a kétség kívüli felüdüléssel kecsegtető zuhanyt, ezért egykedvűen indult meg az egyetlen, közös fürdőhelyiség felé. Gondolkodás nélkül nyitott be, az ajtó végülis nem volt zárva, harsány női sikolyt kapott válaszul. Sajnos a tükör túl párás volt ahhoz, hogy saját elnyűtt ábrázatán és egy zöld női szempáron kívül mást is látni lehessen benne, tehát legalább lett volna valami élmény, így azonban maradt az út vissza szobájába. Pár lépés után azonban végképp elgurulni látszott a gyógyszere, mikor feltűnt, az ajtókon a néhai számozás helyén csak lyukak pózoltak ingerkedően, őkelme pedig ennek örömére majdnem elgörbítette a markában szorongatott kulcsot is. Merthogy persze, hogy honnan kezdődött a számozás, azt igaz mondták bár, de arra nem emlékezett. Nagyot fújt hát, kulcs irány a zsebbe, másikba meg a fogmosópohár, és így, néhány frissítőnek szánt pofon saját részre után, szájban a fogkefével s klaffogó papuccsal ment le az épület élettel telibb részébe, mert hát persze az alsó rész addigra már fiatalokkal volt tele. Nesze neked csend meg nyugalom meg békességmizéria...
Az őt egyenesen kiröhögő, megjelenésén harsány hahotázásba kezdő, zömében ittas legényekkel és leányzókkal mit sem törődött, homlokán megigazította lehetetlenül rajta maradt napszemüvegét, s az egyik asztalhoz baktatva rendelt magának egy kávét, s egyáltalán nem érdekelte, mily fiatal jelenség köreit zavarta meg a sajátjával, mert bár általában véve gáláns és lovagias fajtának teremtetett, ez a nap már igazán nem lehetett rosszabb... Pláne, hogy a féltett napszemüvegből kiderült, bizony még az adott nap esti murija zajlik, pedig legalább azt elmondhatta volna magáról, hogy másnapos. Milyen egyszerű vágyai is vannak néha az ember fia-borjának...?!