Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Egyértelmű, hogy mit találhatsz itt. Mindenféle edzésre alkalmas gépeket. A terem természetesen elég jól van szellőztetve, amire azért mindig szükség van. Van itt minden, ami egy ilyen helytől elvárható, futópadtól kezdve, a mindenféle erősítő gépeken át a súlyzókig és egyszerűbb ugráló kötelekig. Az, aki egy kicsit nagyobb kondira akar szert tenni, vagy csak nem akar eltunyulni, amikor odakint nem a legjobb az idő ahhoz, hogy pl. beiktasson egy reggeli futást, itt bátran eltölthet egy kis időt és növeszthet egy kis izmot. A terem egyik fala elég nagy méretű tükrökkel is el van látva azok számára, akik szeretik úgy nyúzni a testüket, hogy azt szemmel is követhessék, főleg pl. a nyújtás esetén lehet ez hasznos.
Szerző
Üzenet
Raven Darkholme
mutant and proud
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jennifer Lawrence
Hozzászólások száma : 47
Kor : 35
Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 1 Jan. - 16:07
Renier & Raven
Az mindig hasznos, ha az ember fejleszti magát, ha egy kis edzésre azért van ideje minden más mellett nekem pedig miért ne lenne? Egyébként is azzal foglalkozom, hogy a diákokat arra tanítsam meg hogyan védhetik meg magukat akkor, ha épp nincs kéznél más, vagy a képességük. Az a cél, hogy ne legyenek elárvulva akkor sem, ha saját maguknak kell megvédeni önmagukat, vagy valaki mást. Ha azt nézzük az én képességem sem annyira ütőképes, nem vagyok képes másoknak komoly sérülést okozni egy képességből, ahhoz meg kellett tanulnom harcolni, ahhoz edzenem kellett és ez már mindennapos. Ha nem teszem, akkor a képességeim csökkennek, a reflexek, az erőnlét az állóképesség. Ezért vagyok most is itt, de persze egyedül nem lehet mindig gyakorolni, időnként társra is szükség van hozzá, ezúttal pedig az a bizonyos társ nem más, mint egy kolléga, aki habár nem olyan járatos a harcművészetekben volt már lehetőségem gyakorolni vele és majd... valamelyest visszafogom magam, hogy ne ártsak neki túlságosan. Első körben csak szépen belépdelek a terembe. Nem vettem fel edző ruhát, vagy hasonlót, és természetesen nem az emberi alakomban vagyok. Itt az épületben ritkán alkalmazom, mert itt nem kell rejtőzködnünk igaz? Akkor pedig mégis mi okom lenne, hogy szőke legyek és kék szemű? Nem vagyok az, nem kell elrejtenem az igazi valómat. Ha valakinek nem tetszik, úgyse leszek vele túlságosan kedves, de ez érthető, ki szeretné, ha szóvá tennék, hogy nem átlagos, hogy netán nem szép. Na igen ezért orroltam meg kissé Hankre is... de ez már egy másik történet. Nem lehetsz mindenkivel örök életben ugyanolyan jóban. Első körben tehát a várakozást nyújtással töltöm el. Eleve sokat edzem, így aztán nem jelent gondot rendesen lenyújtani minden tagomat, hogy mire a partner megérkezik addigra már formában legyek tökéletesen. Persze megvárom majd azt is, amíg ő rákészül kicsit a harcra, de ennyi előnyöm lehet, ha már én voltam az, aki előbb érkeztem. Fő a pontosság! De az még jobb, ha még kicsit hamarabb is vagy, mint a másik, az már előnyt biztosít számodra.
Mesélő
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 520
Tárgy: Re: Edzőterem Kedd 9 Szept. - 23:15
Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Zoey Cabral
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Saoirse Ronan
Hozzászólások száma : 93
Kor : 56
Tárgy: Re: Edzőterem Vas. 31 Aug. - 16:35
Travis & Zoey
Travist látva, hogy még a ,,leesés a futópadról" dolog sem rettentette el az edzéstől kicsit ijesztő volt. Amikor mérges akkor is nagyon helyes. Mondjuk ő mindig helyes, csak már lassan kezdem bűnnek érezni, hogy úgy barátkozom vele, hogy teljesen bejön nekem, nem úgy mint barát... Az a legaggasztóbb, ha ezt már ő is észrevette, ami kicsit ciki lenne. Nem akarom elrontani a barátságunkat ezzel, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Ez nem ilyen egyszerű dolog. Teljesen megértettem a srác reakcióját, így is sokat segített nekem, megmentett. Nem kérhettem tőlem még azt is, hogy jöjjön át a szobámba. Meg elhiszem, hogy más dolga is volt, mint hogy sem ott aludjon a szobámba. - Rendben! - válaszoltam és belevetettem magam az edzésbe. A lábemelésekkel amikor végeztem odamentem a kézi súlyzókhoz, ahonnan kiválasztottam 2 egyforma súlyút. Azokat emelgettem, gyakorlatokat végeztem velük. A nagy tréning közben odaszólt Travis. Megfogadtam a tanácsát. Nem hajtottam túl magam. Csak addig végeztem mindent ameddig bírtam. Tényleg nem akartam, hogy bedurranjanak az izmaim. Azután úgy gondoltam bőven elég mára az edzésből. Elkezdtem a lenyújtás, ez elengedhetetlen az edzések után. Ezáltal még hatékonyabban fognak az izmaid erősödni, azért én is tudok egy s mást. Travist azért hívtam, hogy eddzünk együtt, mert azért ő többet tud ebben a témában kapcsolatban mint én meg legalább van valami közös programunk is. -Én is gyorsan befutok, mert végeztem!-feleltem és már be is mentem az öltözőbe. Odamentem az egyik zuhany fülkéhez, de előtte elvettem egy törölközőt onnan ahova ki voltak téve plusz a hajamat is megcsináltam kontyba. Gyorsan lekaptam a felsőmet, majd a gatyámat.... Megnyitottam a meleg vizet és beléptem a zuhany alá. Isteni érzés volt, ahogy a meleg víz levitte rólam az izzadságot. Kis idő múlva tusfürdővel is bekentem magam, majd miután a víz kellően lemosta rólam kiléptem a kabinból és letöröltem magamról a nedvességet. Hamar felöltöztem. Kimentem az öltözőből és leültem egy padra ugyanis Travis-t vártam.
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
-Helyes -morogtam válaszként. Hát nehogy már ő próbálja meg nekem megmondani, hogy mi a jó nekem? Majd én eldöntöm 21 éves fejjel, hogy bírom-e az edzést a sérüléseim ellenére. Persze azért jólesik, hogy aggódik Zoey, de úgy érzem kezdi túlzásba viszi. Ez már lassan anyáskodás, amit még jobban utálok annál, hogy meg akarják mondani mit miként. Mondjuk ezen igaziból még úgy istenigazából nem húztam fel magam, mert az sokkal durvább, ha mérges vagyok. Plusz ugye megint elkezdett sírni a csaj, így elterelte a figyelmemet. Hát, mit ne mondjak, elég gyenge érzelmileg, ha ennyitől öt percenként eltörik a mécses nála. Részben azért érthető, mert mégis elég durván és erőszakosan viszonyult hozzá a srác. De akkor mi lenne, ha valaki megerőszakolná? Remeteként élne egy barlangban, annyira tönkremenne érzelmileg? Egy kis erősséget produkálhatna, nehogy beskatulyázzam gyengének. Megértem, hogy ösztrogén, meg progeszteron de attól még összekaphatná magát, még akkor is, ha éppen valamelyik piros betűs napját éli. Bár akkor meg minek jött volna le edzeni? A tekintete viszont... ahogy rám nézett. Mintha most azonnal le akart volna kapni, pedig még csak nem is mondtam semmi olyant, amivel általában az ujjaim köré szoktam csavarni a lányokat. Azért az már durva, ha ennyire odavan értem. Igaz, hogy profitálhatok belőle, mert például használhatnám őt ágyasnak, hiszen már egyszer megtettem. De mi van, ha ő többet szeretne és nem tudok mást adni? Kedvelem a személyiségét, azon kívül, hogy kissé érzelmileg instabil. Ő azért mégsem egy olcsó lotyó, amilyen a legtöbb. Ráadásul szép a maga kislányos bájával. Csak éppen nem én vagyok a szőke herceg fehér lovon, akit ő vár. -Majd átugrok hozzád máskor -zártam le a témát, majd elhúzódtam tőle. -Oké, ha valami kell, szólj -hátráltam, miközben megint csináltam pár karmozdulatot, körzést és az egyik negyven kilós súlyzót a fekpadhoz vittem, azzal kezdtem el bemelegíteni a karizmaimat úgy igaziból. Eközben néha figyeltem Zoeyt és ha éreztem, hogy elbizonytalanodik, akkor odaszóltam neki, hogy mégis mit kéne csinálnia. -De óvatosan, mert be fognak durranni az izmaid -figyelmeztettem, miközben nyöszörögtem még a padon. Majd miután ezt letudtam, jöhetett csigán a harminc kiló és amint éreztem, hogy rám férne a nagyobb súly, tízesével emelgettem. Addigra már legalább úgy izzadtam, mint egy versenyló, de azért megcsináltam mindegyikből 2x8-at. Utána jöhetett a tricepszre gyúrás harmincöttel. Mire mindegyikkel végeztem, legalább eltelt fél óra vagy több. Utána pedig még mindig vissza volt a lelazítás. Ez néhány fekvőtámaszból (nagyjából kétszáz) és szintén karkörzésből állt. Aztán jöhetett a futópadon egy laza kocogás. Mire mindezzel végeztem, tényleg nem törődtem a kissé bedagadt szememmel, mert az érdekelt most a legkevésbé. -Megyek tusolni és öltözni, várj meg -szóltam oda zihálva Zoeynak.
Mosolyogva bólintottam Travis válaszára. Gondoltam, hogy ez lesz. Kicsit félre értette a dolgot, de nem baj. Ilyen helyzetek is kellenek. Ha én hívtam meg miért főzetnék vele? Az kicsit furcsa lenne. Meg egy sráctól nem várom el, hogy tudjon főzni, bár nagyon romantikus ha egy randira vacsorával készülnek. Gyertya fénynél vagy egy holdfényes erkélyen. Elég az ábrándozásból! Talán egyszer lesz ilyen estében részem. Talán.... Reménykedni csak szabad. - Te tudod! Én nem állok az utadba! - feleltem miközben felsegítettem a földről. Nem álltam az útjába, úgy döntöttem vitatkozni nem érdemes vele, hiszen úgy sem fog tágítani az elhatározásától. Travis már csak ilyen, ha valamit elhatároz azt végig is csinálja. Mondjuk ez pozitív tulajdonság néhány esetben. Persze minden jó tulajdonságnak is van egy kis rossz oldala is, így van ez a rossznál is csak fordítva. A sírva fakadásomat követően megfogta a kezemet és felé fordultam. Ahogy belenéztem a kékes-zöld szempárjába azonnal megnyugodtam. A könnyeim még folytak, de a zokogás megszűnt. A szívem is gyorsabban vert az érintésétől. Jaj, ne. Totál belezúgtam. Ez így nem megy. A szemem újra megteltek könnycseppekkel. Nem sírtam el magam, hanem csak nyeltem egy nagyot, mert egy nagy gombócot éreztem a torkomba. Össze kellet szednem magam. -Rendben!-mondtam és megtöröltem a szemem. Hülyeség volt ezt mondani neki, hiszen nem kérhettem meg , hogy jöjjön át. Mert így is megvédett és hálásnak kellet volna lennem érte.-Bocsi! Jó! Persze,megértem! Nagy butaság volt neki mondanom, hogy félni fogok éjszaka. Bár igaz volt, de ez utalás volt arra, hogy esetleg átjöhetne este. Nem gondoltam át a dolgot mielőtt megszólalhattam volna. Most már mindegy, megtörtént. -Eddzünk tovább!-kértem és kihúztam magam azt mutatva, hogy erős vagyok. Akkor már tényleg rám fért egy kis edzés. A rám települt feszültséget kiszerettem volna adni magamból. A válaszát meg sem várva odasétáltam a lépegető géphez és elkezdtem rajta lépegetni. Jó pár percig nyugodtan lépegettem,de egyszerűen valamiért tiszta ideg voltam, ezért egyre gyorsabban folytattam tovább. Jól esett volna valamibe beleütni. Nem hagytam, hogy a dühöm kihozzon a sodromból, így addig csináltam míg nem éreztem már a lábamon, hogy ténylegesen dolgoznak az izmok. Utána ugróköteleztem kicsit. Páros lábbal kezdtem, egyre jobban felgyorsultam aztán simán ugráltam váltott lábakkal. Jó ideig el voltam azzal, aztán tovább mentem egy másik géphez. Úgy döntöttem csinálok néhány felülést, így egy fekvőpadhoz mentem. Helyet foglaltam majd csináltam 40 felülést. Közöttük egy kis szünetet is tartottam. A felülések után lábemelések következtek. Nagyon felpörögtem. Nagyon mérges voltam amitől még jobbn pörögtem.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 25 Aug. - 17:32
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
-Oké, így jobban hangzik-bólintottam, jelezve, hogy benne vagyok. Végül is ha valami finomat csinál nekem, akkor szívesen felmegyek, hiszen nagy a haszon. Gondolom este nem egy két órás kaját akar csinálni, így valószínűleg nem sokáig kell csorgatnom a nyálam. Bár ahogy magamat ismerem attól még csipegetni fogok innen-onnan. Akkor is ezt szoktam csinálni, ha magamnak készítek valamit, például mikrós sütit. Képtelen vagyok megállni, hogy ne kóstoljam meg mielőtt teljesen kész lenne. Amolyan nem hivatalos minőség ellenőrnek mondanám magamat. A következő mondatára, miszerint próbált koncentrálni, már nem reagáltam semmit sem, abból csak vita lett volna. Előfordulhat persze, hogy van a srácnak valami blokkoló képessége, de hogy azt nem tudja majd blokkolni, hogy beverjem a képét az is biztos. Belekeveredtem az ügybe és nem fogok csak úgy kikúszni alóla, elmegyek a pályához és szétverem. Már ha lesz elég tökös gyerek és megjelenik, mert ezek után kinézném belőle, hogy nem fog. De mielőtt még túlságosan fennakadtam volna az ügyön, inkább az edzéssel foglalatoskodtam. Persze úgy volt, hogy ez a mai egy pihenőnap lesz, mert ugye rendszeresen le szoktam ide jönni, javítani a fizikumomon. De mivel felhúzott az a nyomorék, ezért úgy döntöttem gyúrok egyet a következő napra, hogy ezzel is felkészüljek. Hiszen minél jobban izzadsz az edzőteremben, annál kevésbé vérzel a harcban. Pont ezért, ahogy magamat ismerem még délelőtt lemegyek a küzdőtérre, hogy gyakoroljak pár fasza mozdulatot. Már csak kell találnom egy szerencsétlent, aki segít nekem. A sok pincsim közül valamelyik csak eljön. Már nagyjából tudom ilyenkor kiket kell hívni, mert azért vannak, akikkel tényleg úgy jobb a kapcsolatom és nem mindig csak érdekből csimpaszkodok rajtuk. Velük szoktam bandázni. -Igen -vágtam rá automatikusan, még a földön feküdve. Bár megint csak hazudtam, mert valójában azért megéreztem, amikor a földnek csapódtam. De hát ennyitől még nem szabadna meghőkölnöm, kemény fából faragtak, ennél nagyobb fájdalmat is kibírnék. Igaz, hogy még mindig nem láttam igazán a bal szememmel, meg hát amúgy sem éreztem magam valami jól, de ez nagyon nem érdekelt. Elfogadtam a segítő kezet és úgy álltam lábra. -Nem! -tiltakoztam az ötlet ellen. -Edzeni akarok -ezt azzal a tipikus „ne állj az utamba” hangsúllyal mondtam, mert elhatároztam már pár perccel ezelőtt, hogy itt fogok rohadni, legalább addig, míg Zoey. Ez mellől pedig nem tágítottam. Ha bármilyen sérülés megállíthatott volna, az a csonttörés, mert akkor minden bizonnyal leálltam volna. De mivel azon kívül, hogy lüktetett ahol beütöttem a kezem, nem lett semmi komolyabb bajom, ezért folytatni akartam, amit elkezdtem. És ezt is tettem volna, ha nem kezd el sírni Zoey. Csodálkozó tekintettel néztem rá, hogy most mégis mi a baj. Szerencsére nem kellett különösebben kérdezősködnöm, mert kinyögte magától. -Hé, nyugi! -ragadtam meg a kezét, hogy figyeljen rám és ne másra. -Hívd át a barátnőidet. Csak ráér az egyik -engedtem el, miután már éreztem, hogy felfogta mit mondtam neki. Igen, határozottan értettem az utalást. Azt akarta, hogy én menjek vele aludni. De mégis mit gondolt mi vagyok én? Tényleg... tulajdonképpen mi is vagyok én neki? Annyi biztos, hogy nem a pasija, szóval nem nekem kell megvigasztalnom, főleg nem vele aludnom, mert abból alvás amúgy sem lenne. Örüljön annak, hogy megvédtem és miatta fogok harcolni. Nem elég? -Nekem ma este programom lesz -utaltam rá, hogy nem fogok odamenni Teddy mackósat játszani. Mondjuk persze ha azt nézzük rávehetném talán megint egy menetre, de utána vagy előtte attól még nyugtatgatnom kéne, az meg amúgy sem az erősségem.
Travis amikor felvetettem ezt a főzős ötletet úgy nézett rám, mint ha azt mondta volna neki, hogy raboljunk ki egy bankot. Élveztem, hogy nem értette meg miről is van szó. Kicsit félre értette a helyzetet, így felvázoltam mire is gondoltam: - Nem, te főznél! - válaszoltam és felnevettem. Nem volt róla tudomásom, hogy főzni tud-e, de a reakciójából egyből azt szűrtem le, hogy nem nagyon.-Én ütnék össze valamit! Elvégre egy nő feladata a főzés. Kicsit sértőnek éreztem, hogy azt mondta maximum ő nézi n meg főzök, de hát végül is teljesen igaza volt. Nem is akartam, hogy ő főzzön meg amúgy is én vetettem fel az ötletet szóval az én dolgom volt. Már tizenéves koraimban kezdtem el főzni. Rengeteget segítettem anyának a konyhában, így elsajátítottam ezt a tudást is. Én szeretem is csinálni, azért mert megy vele az idő meg imádom látni ha valakinek ízlik a főztöm. Leírhatatlan érzés. Sőt annál jobb érzés nincs is amikor a saját ételedet kóstolod meg és ráadásul ízlik is. -De! Hidd el! Többször is próbálkoztam!-próbáltam meggyőzni, hogy tényleg koncentráltam, bár lehet, hogy volt valami abban amit mondott. Nem sokkal, hogy lezártuk a párbeszédet én a futópadon futottam továbbra is. Addig Travis bemelegített, aztán csatlakozott hozzám. Ő gyorsabban váltotta a fokozatokat én pedig lassabban. Amikor a közepesre állítottam éreztem a lábizmaim még jobban feszülnek, a kezeimmel sem volt másabb a helyzet. A levegőt egyenletesen vettem és fújtam ki. Szedtem a lábaimat, ahogyan csak tudtam. Éreztem annál a fokozatnál még jobban levert a víz, mint az alacsonynál. Kitartottam ahogyan kell. Mindig csak egy valamire gondoltam. Arra, hogy fit és szép alakom legyen. Nem mintha nem lett volna meg csak inkább formában tartom magam mint sem üljek egész nap a seggemen. Elismerem volt még mit formálnom, tehát edzés közben volt ami motivált. Elhatároztam, hogy megkérem Travis-t, hogy jöjjünk le többször edzeni. Ahogy futottam egyre jobban belejöttem, így elhatároztam felváltok magasabb fokozatra. Travis már jóval előttem járt. Sajnos nem lett jó vége a dolognak. Szegény leesett a futópadról. Azonnal leállítottam az enyémet és odamentem hozzá. -Jól vagy?-hajoltam fölé és a tekintetét kerestem. Akkor rájöttem egyből, hogy nem valami jó ötlet a dolog, így a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.-Szerintem jobb ha ma csak a tréner lennél! Nem akarom, hogy nagyobb bajod essen!-feleltem egy kis aggodalommal a hangomban. Jó ötletek tartottam, mert a szeme is elég duzzadt volt, sőt lehet nem is nagyon látott vele. Tudom, hogy ő nem szereti gyengének mutatni magát, de ez már nem volt játék. Abban sem voltam valami biztos, hogy a holnapi bunyóban nem sérül-e meg jobban. Nagyon nagyot esett a futópadról is, szóval nem csodáltam volna ha minden porcikája fáj. Ha fájt neki nem volt egyedül, mert nekem is fájt a nyakam és a lelkem is sebesült volt a történtek miatt. Megint rám tört a sírás. Nem akartam, hogy hülyének nézzenek, így próbáltam hárítani, de hiába. Az emlékeimben ott volt továbbra is amikor az öklét tartotta elém meg amikor a nyakamat szorította. Éreztem, hogy nem lesz valami könnyű éjszakám. Nyugtatót vagy altatót biztos be kell vennem mielőtt lefekszem, mert anélkül biztos egy szem hunyásnyit sem fogok tudni aludni. -Bocs! Csak visszatértek az emlékek!-mondtam és törölgettem le a könnyeimet.-Azt hiszem ez az éjszaka nem lesz valami nyugodt! Lehet semennyi sem tudok aludni. Ráadásul most egyedül leszek, mert a szobatársaim elutaztak. Nagyon fogok félni egyedül!-csordultak újra ki a könnyeim és mintha egy gombóc is lett volna a torkomba amikor nyeltem. Soha nem féltem még így egy éjszakától.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Szer. 20 Aug. - 1:27
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
Zoey újabb (ezúttal tényleg őrült) ötletére a szemöldököm a homlokom közepéig csúszott fel és legalább úgy néztem rá, mintha azt kérdezte volna, hogy mikor lesz az esküvőnk. Szerettem volna tőle megkérdezni, hogy normális-e, de most sebességbe raktam az agyam, mielőtt megszólaltam, úgyhogy csak az első betűt nyögtem ki. -Én és a főzés? –nevettem fel, aztán csóváltam a fejem egy „ezttesemgondoltadkomolyan” vigyorral az arcomon. –Szó sem lehet róla. Eleve az veszélyes, ha a konyhában vagyok –na jó, azért annyira nem vagyok ám szerencsétlen, mint amilyennek most beállítottam magam. De tény, hogy nem erősségem az ételek elkészítése. Az egyszerűbbek mennek, de mivel nem szorulok rá, hogy magamnak csináljak kaját, ezért kopik a maradék tudásom is. Múltkor palacsintát csináltam, három sütővel, mert úgy gondoltam nem tökölök vele annyi ideig. De aztán ráfáztam, mert az egyik lány elvonta a figyelmemet és miközben váltottam vele pár szót, úgy odaégettem a palacsintákat, hogy mindegyik korom fekete lett. Azóta elment a kedvem attól, hogy bármit is csináljak abban a helyiségben. Kaja időben lemegyek az előre elkészítettekért, hogy azért ne haljak éhen. Ha meg nem tetszik a napi menü, akkor vagy koplalok, vagy rendelek pizzát. -Maximum azt a felállást próbálhatjuk ki, hogy én ülök a széken, te meg főzöl – a nő úgy is arra való, hogy kiszolgálja a férfit. Nem véletlen alakult ki a családoknál a rendszer, hogy az anya a konyhában dolgozzon. Ez így van rendjén, nem pedig fordítva, ennél fogva egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy nagyobb tapasztalatot szerezzek sütés-főzés terén. Majd ha lesz családom, akkor a csajom ad ennivalót, probléma megoldva. Ameddig itt vagyok a birtokon amúgy sem éheznék. -Vagy csak te nem koncentráltál eléggé –jegyeztem meg valamivel halkabban. Nem mintha az ő hibája lett volna, hogy a srác így neki rontott. Nekem is jobban kellett volna figyelnem és még mielőtt a falhoz nyomta volna Zoeyt, ki kellett volna ütnöm. De ez megint csak feltételes mód. Már megtörtént, mindegy. Miután lezártuk a párbeszédet egy rövid időre, én is nekiálltam edzeni, így szétvert fejjel. Mondanom sem kell mennyire fájtak a sérülések, de legalább nem azokra koncentráltam, hanem a mozgásra. Miután végeztem a nyakizmaim bemelegítésével és csináltam pár törzshajlítást, elkezdtem a karkörzéseket is minden irányban. Amikor úgy éreztem ez is kész, akkor jöhettek a lábaim. Nyújtottam őket állva, majd hanyatt fekve elvégeztem a csípőnyújtást is. Egyáltalán nem akartam, csak így simán nekiugrani az edzésnek, így szükség volt ezekre a gyakorlatokra is. Inkább fél óráig elszórakozok a bemelegítéssel, minthogy megint meghúzódjon egy izmom vagy komolyabb sérülést szenvedjek. Miután a lábtávolítások is megvoltak oldalfekvésben és a bokahajlítások, odamentem a Zoey melletti futópadra. Viszont én valamivel gyorsabb tempóban kezdtem, mint ő. Körülbelül három percenként emeltem a sebességen. Kimerülésig mondjuk nem futtattam magam, csak éppen annyira volt szükségem, hogy belejöjjek az edzésbe, hogy megszokja a testem a terhelést. Ugyanis itt most főként a karizmok erősítésére akartam kitérni. Figyeltem a légzésre, hogy ne úgy kapkodjam a levegőt, mint akinek pánikrohama van. Éppen gyorsítottam a tempón, mikor egy pillanat erejéig Zoey-ra néztem és valahogy sikerült úgy lépnem, hogy a térdembe nyilallt a fájdalom, és mivel amúgy is elég gyorsan futottam, szépen leestem a futópadról... egyenesen hátra az egyik bige lábai elé. -Csessze meg! -hát most már tényleg mindenem fájt. Legszívesebben cifrábbakat káromkodtam volna a kocsisnál, csak sajnos ez a szituáció nem volt alkalmas arra, hogy elküldjem a Földet a halálba.
Amikor Travis is elkezdte magán keresgélni a sérüléseket láttam mikor találta meg az arckifejezéséből. Igaz azt mondta nem fáj attól még fájt neki tudom, hogy ő ilyen. Nem szereti kimutatni ha fáj valami, mert gyengének érzi tőle magát pedig a fájdalom egy természetes emberi érzés. Nem szóltam arra se semmit amikor az ujjától nyalta le a vért, igaz azt én is szeretem. Nem vagyok vámpír csak tényleg finom a vér, ugyanolyan amikor az állati vért is megeszed a húson vagy valami. Teljesen ugyanaz csak itt nem vágok fel ereket azért, hogy tudjak vért enni. Az már nagyon morbid lenne. Sokaknak az is az ha lenyalod az ujjaidról..... Én nem vagyok különösképpen rosszul a vértől. Ha már ennél a témánál tartunk egyáltalán nem vagyok finnyás a téren sem, hogy meg kell fogni a nyers húst. Főztem már jó néhányszor, még itt a birtokon is csak ha kapunk ételt akkor felesleges. Ettől a gondolattól támadt egy csodás ötletem. - Te tudod! - mondtam, így ráhagytam ezt az egész dolgot. Teljesen mindegy mit mondok neki tudom, hogy ő ilyen ha elhatároz valamit(főleg ilyen esetekben) azt be is tartja.- Támadt egy ötletem! Mit szólnál hozzá ha edzés után összeütnék egy vacsorát! Na benne vagy?- ajánlottam fel az ötletemet lelkesen. Úgy sem evett még a főztömből, itt az ideje, hogy egyen. Lehet nem tudta, hogy én ilyenre is képes vagyok, nem baj legalább annál jobban megismerjük a másikat.... Az egész beszélgetésünk alatt az volt a legjobb, annyira belemerültem, hogy azt is elfelejtettem valamennyire mi történt velem pár perccel ezelőtt. Amikor megtudta, hogy tetszik az illata ölelés közben egyből a gondoltam választ nyögte ki. Sőt szerintem egy széles vigyorral mondhatta. Csak nem láttam, mert még mindig öleltük egymást. - Elpusztítani nem kell!-feleltem és a szemébe néztem annak reményében, hogy meg is hallja a mondataimat.. Tudom mit tett velem az a srác, de megölni nem kell. Majd az élettől megkapja azt ami neki jár. Én hiszek benne, ha nem is tőlem kapja vissza akkor majd mástól igen. A verekedést sem támogattam egy cseppet sem csak hát, jól esett, hogy kiállt értem. Senki nem védett meg így mint Travis. A vagánykodására már nem nagyon figyeltem. Nem akartam én ennyire nagy balhét ebből, sajnos ilyen téren a fiúkat nem lehet leállítani, ha kapnak egy löket adrenalint nem állnak le. A szájuk sem áll be pedig néha nem ártana. -Az erőm nem működött nála! Minden energiámmal próbáltam! Talán valami olyanra képes amivel nem hagyja, hogy beférkőzzenek a tudatába.-mondtam és közben hangosan is gondolkodtam. Úgy tettem ahogy Travis. Felálltam és én is oda mentem az egyik padhoz ahova letettem a kulacsomat. Ittam belőle pár kortyot. Az a víz életmentő volt. Teljesen kiszáradt a szám a történtek után. Kicsit még fel is frissített. Amint kiért az öltözőből oda sétáltam a futópadhoz. Felálltam rá és a legalacsonyabb fokozaton kezdtem. Jól esett mozogni nem csak a történtek miatt amitől teljesen beállt minden porcikám, de már tényleg régen edzettem szóval rám fért. Nem mintha meghíztam volna csak a mozgás tényleg jó, én kiegyensúlyozottabb vagyok tőle. Lassan kocogtam a futó padon. 10-15 perc után már a közepes fokozatra állítottam, ahol már teljesen éreztem a változást. A lábaim jobban dolgoztak, bár a kicsi fokozat is elég lett volna fél óráig.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 18 Aug. - 18:48
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
Amint Zoey elkezdett keresgélni sérüléseket a fejemen, magyarázatot kaptam arra, hogy miért lüktet a homlokom környéki terület. Odanyúltam a jobb kezemmel, megvizsgálni, hogy vérzik-e még, illetve milyen nagy. Savanyú képet vágtam, mikor hozzáértem, mert túl durván csináltam. Amint megvizsgáltam, rá kellett jönnöm, hogy még folyt belőle a vér, bár fogalmam sem volt róla, hogyan szereztem ilyen sérülést. Egy kis ideig még bámultam az ujjamat, aztán véghezvittem a kissé beteg ötletemet és megnyaltam. -Hmm. Sós –jelentettem ki, a kérdésre még nem válaszolva. Aztán úgy döntöttem nem „normálatlankodok” többet és laza mosollyal néztem a lányra. –Nem fáj–ráztam meg a fejemet, ezzel igaziból magamnak is hazudva. Valójában még mindig eléggé éreztem azt az egy érintést, a lüktetést. De nem tehetek róla, utálom, ha ki kell mutatnom a gyengeségem. Inkább beadom azt, ami nem igaz, minthogy hallják a szavaimból a fájdalmat. -De szükséges- bólogattam. Hiába akar megállítani, nem fog tudni. Tehát kizárt, hogy ezek után ne kapnám el azt a csávót és ne verném laposra. Ilyen vagyok, ha a fejembe vettem valamit, nehéz lebeszélni róla,eddig csak egy embernek sikerült. Candice-nek hívták és annyira kötődtem hozzá, hogy az lett a vesztem. Sosem gondoltam volna, hogy bárkinek is sikerülhet ilyen közel kerülnie hozzám, de neki összejött. Azt hittem megbízhatok benne, hogy ő sosem fog megcsalni. Hatalmasat kellett benne csalódnom, csak azért mert megvakított a szerelem. Ekkor döntöttem az mellett, hogy az életben nem engedem meg magamnak, hogy így imádjak valakit. Már nincs bennem más, csak a vérvörös bosszú és harag. Megtanultam, hogyan gyalogolhatok át másokon úgy, hogy ők szenvedjenek, ne én. Csak sajnos úgy érzem, néha már túlzásokba esek. Zoey nem érdemelné meg, igaz? Miuán végighallgattam a lány történetét, arról, hogyan került összetűzésbe azzal az idegbeteg sráccal, röhögnöm kellett. A falnak dőlve játszottam magamba újra azt, amit mondott. Igen, tudom, hogy én is néha hajlamos vagyok apróságokon kiborulni, de azért ehhez már rohadt „magas” IQ szint kell, hogy ilyen miatt hisztizzen valaki… csak azért mert más„elfoglalta” a padját. Főleg, ha még volt ezer szabad hely, azon kívül. Mellesleg ha annyira akart volna ott ülni, akkor gondolom Zoey odaengedte volna. Ez azért már az állatokon is túltesz… -Hát ez hatalmas –nyögtem ki a nagy nevetésem közepette. –Mostmár biztos vagyok benne, hogy el kell pusztítani. Rosszabb mint Nero –már az sem oké, hogy ilyen piti ügy miatt lecseszi az udvaron, az meg, hogy képes az edzőteremben nekirontani mindenen túltesz. Diliházba kéne dugni az ilyent, ráadásul kényszerzubbonyban a gumiszobába. De előtte még ki kéne herélni, hogy ha megszökik, akkor se tudjon szaporodni, mert a csaja csak még nagyobb hülyéket szülne. Én meg nem kérek többet belőlük, éppen elég vesz engem körül. -Gondoltam –mosolyogtam ölelés közben. Annyira közel volt a nyakamhoz Zoey feje, hogy szívem szerint hagytam volna, hogy puszilgasson. Régebben mindig libabőrös lettem tőle, ha Candice csinálta. Mostanra már egészen hozzászoktam, ezért nem mindig vált ki belőlem ilyen hatásokat a dolog. De attól még imádom, meghalok érte… mármint nem az exemért. Őt alap, hogy utálom. Vagy legalábbis próbálom. Nem akarom szeretni, meg akarom bosszulni a tettét, meg akarom alázni, utálni akarom. De fogalmam sincs mit csinálnék, ha újra látnám. Éppen ezért a gondolatától is ráz a hideg. Kicsit kizökkentett a csávó újabb beszólása, amin már csak nevetni tudtam és vigyorogni. Túlságosan szánalmas ahhoz, hogy komolyan vegyem. Azonban abban biztos voltam, ha mégis beváltja az ígéretét, és bántja Zoeyt, akkor addig élt. Ezek után kötelességemnek éreztem, hogy vigyázzak a lányra, mert ő az egyetlen, akit nem koptattam le azután, hogy átmentem rajta. Valahogy úgy éreztem nem érdemli meg, mert ő nem olyan, akiket amúgy fel szoktam szedni. Csak attól félek, hogy már neki nem szimplán az egyik barátja vagyok… hanem valami több. -Nekem nem lesz bajom, ne aggódj. Ha mégis azt hallod, hogy szirénázik a mentő, akkor az érte fog jönni –olyan könnyen azért nem hagynám magam legyőzni. Még akkor sem, ha valamivel erősebb az a csávó, bár ahogy láttam nagyjából egy súlycsoportban vagyunk. Ha annyira mérges leszek rá, akkor úgy is felhevülök és szénné égetem akaratomon kívül, egy-egy ütéssel. Ha van valamiféle blokkoló képessége, azt kétlem, hogy meg tudná szűntetni. Maximum azt akadályozhatná meg, hogy tüzet tudjak csinálni. Egyébként az azért jólesett, hogy a lány így féltett. Mert nem szoktak félteni. Engem. -Fölösleges. Kiiktatom a srácot, a többit meg talán el tudod intézni az erőddel-vágtam rá, majd megvártam, hogy Zoey is felálljon, a jégborogatást a rádió mellé tettem, majd az öltözőben átváltottam a cuccomat és odamentem a szabad sarokba, ahol a tanítványom bemelegített jó 10 perccel ezelőtt. Én is elkezdtem ezt a tevékenységet, legelőször a nyakizmokkal. -Szerintem mehetsz a futópadra, de ne állítsd túl nagy sebességre, még csak kocogj rajta –szóltam oda a csajnak és folytattam az előbb elkezdett tevékenységemet. Utána persze jöhettek a törzshajlítások, hogy jól kiroppanjon a gerincem. Közben azért lopva odanéztem Zoey-ra, mert kimondottan szeretem a lányokat stírölni futás közben. Ahogy a hátsó felük mozog… és a didkóik. Kár, hogy most akadályozta a látást a rossz szemem.
- Jó talán igazad van! - mondtam és teljesen megnyugodtam attól, hogy ott van velem és próbál vigasztalni. Soha nem láttam még ilyennek Travist. Sajnos ilyen eseteknél látja az ember a barátainak egy más fajta oldalát is. Egyszer csak észbe kaptam és rájöttem, hogy a nagy bunyózás közben ismét megsérülhetett. Az arcára tettem a kezem és azt fürkésztem. Nem láttam rajta semmi más sérülést a monokliján kívül, ám a nagy keresgélés közben még is egyet találtam a feje tetején. Nem tűnt vészesnek, azért mégis aggódtam érte.-Jól vagy? Még ez kellet,hogy jobban megsérülj! Nem fáj?-kérdeztem és óvatosan vizsgáltam a feje tetején lévő nyílt seb szerűséget. Nem volt annyira véres. Annyira. -Nem szükséges! Nem akarom, hogy bajod essen!-válaszoltam és kicsit anyáskodásnak tűnt, de tényleg nem akartam ennél nagyobb balhét. Elég volt ez meg a múltkori is. Az ilyen esetek nem szoktak szépen végződni. -Hát igazából semmi olyat amiért ilyet tenne bárki is! Kimentem az egyik parkba és ott leültem egy padra olvasni. Olvasás közben közölte velem,hogy az az ő padja én pedig visszavágtam neki azzal,hogy nincs ráírva a neve meg,hogy túl nagy az egója amit nem tudok elviselni. Utána közölte velem, hogy vagy elmegyek vagy arrébb tesz, sőt még le is ribizett. Én erre csak bemutattam neki és az arcába röhögtem, ő pedig erőszakosan lépett fel ellenem vagyis az öklét az arcomtól nem messze tartotta és elkezdett fenyegetni. Akkor arra járt Brandon aki megmentett.-újságoltam és lehetett érezni a rettegést a hangomban. Még mindig remegek ha visszagondolok az előbbi és az utóbbi szitura. Nem valami kellemes érzés. Utána még napokig rosszakat álmodtam. Az elsőt hamarabb kihevertem, bár nem teljesen, de annyira már sikerült, hogy nyugodtan tudjak aludni éjszakánként. Travis már annyira védelmezett mint ha a barátnője lennék. Végülis az vagyok csak a másik értelemben. Jól esett, hogy ennyire kiállt értem. Amikor magamhoz húztam éreztem minden egyes lélegzet vételét és a szívveréséről is megállapítottam, hogy neki is kifejezetten bejött a dolog. Amikor öleltem közben kicsit észrevétlenül szaglásztam, sajnos kis sikerrel, mert lebuktam. -Igen,tetszik! -feleltem és rámosolyogtam. Kinek ne tetszene egy férfi parfüm? Most őszintén, azért a lányok megőrülnek. Főleg Travis illata nagyon csábító, de nem csak az illata, hanem a teste, az arca és talán kicsit a személyisége. Minden lánynak bejönnek a rossz fiúk. Személy szerint nekem is csak én a túlzottan rossz fiús srácokat annyira nem tartom vonzónak. Nem lennék együtt egy börtön töltelékkel..... -Travis ne! Ezzel még jobban provokálod!- mondtam és a karját szorítottam. Előre rettegtem mi lesz abból a dologból. Sajnos Carlos sem tágított: -Rendben legyen! Majd meglátjuk ki az erősebb! Te pedig előre félhetsz mi lesz a barátoddal!- az utolsó mondatot nekem célozta amitől még jobban megijedtem. Akkor is féltem, de ez a mondat még jobban elő hozta belőlem a félelmet. -Mert nem akarom, hogy veled is még nagyobb baj történjen! Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb fiú barátom! Meg az előbb hallottad mit mondott!- mondtam kétségbe esve és ismét átkarolt, amolyan én vigyázok rád és nem hagyom, hogy még egyszer bántson stílusban.-Rendben! Legalább megnő tőle az önbizalmam! Sőt ezek után önvédelmi órákra is szívesen eljárnék ha tudnám ki tudna engem tanítani. Addig is nem gondolok erre az egészre!-értettem egyet Travis-szel. Sajnos mindennel próbálkoztam,de hiába még mindig kiakarta ütni azt a hülyét. Elhatároztam ha tényleg megtörténik a dolog kimegyek a pályára és leállítom azt az egészet, bár Travis-t ismerve ő nem viccel az ilyen dolgokkal. Az önvédelmi ötlet sem tűnt haszontalan dolognak, legalább megvédhetem magam az ilyen idióták ellen, bár ott a képességem, igaz az ebben az esetben nem működött, így valóban nem árt meg ha megtanulom megvédeni magamat.
[/color]
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 15 Aug. - 22:08
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
Még jó, hogy időben észrevettem a srácot és nem lépett le csak úgy. Hát azt ne fenyegesse meg, akit bírok, mert az életével játszadozik. Általában mondjuk nem szoktam így megvédeni másokat, mert amúgy is elég ritkán szorulnak a segítségemre a barátaim, de ha kell akkor erőszakosan fellépek. Ha az a szemét így játszik én is így fogok. Még az sem igazán érdekelt, hogy a kezemet sikerült még jobban szétütnöm. Sőt, feldagadt szememről teljesen megfelejtkeztem. Egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy ízelítőt adjak annak a dögnek a haragomból. Viszont csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy Zoey védelmezője lettem, mikor az ölemben feküdt... sírva. Még senki sem csinálta ugyanezt, maximum megköszönték, ha segítettem valakit elküldeni melegebb éghajlatra. Szóval egészen idegen volt ez a szituáció, ugyanakkor tetszett. Mármint nem az, hogy nekem jutott a vigasztalás feladata, hanem, hogy végre elég erősnek érezhettem magam a lány mellett. Még összevert pofával is. -De nem fog, nyugi van -nyúltam a kezéért és simogattam, hátha attól majd megnyugszik, ha mástól nem. Tény, hogy mások vigasztalásából még viszonylag rossz vagyok. Főleg azért, mert nem sokszor volt rá alkalmam fejleszteni ezt a készséget, másrészt ha valami hülyeség miatt nyaggattak, akkor inkább elküldtem őket. -Egy eldugott helyen szépen laposra verem -képes lennék rá, főleg azért mert ezzel az akciójával felhúzott. Milyen jogon megy oda így egy lányhoz fenyegetőzni? Tényleg, mi volt az indok? -Mit csináltál, hogy így haragszik rád? -néztem rá kérdő arckifejezéssel. Ez azért már elég rendesen fúrta az oldalamat, mert csak úgy senki sem szögezi a falnak a diáktársát. Nálam egy lánynál ehhez elég nyomós indok kéne, de mondjuk ha egy srác szól hozzám egy rossz szót, akkor akár a folyosókon lévő szekrényeknek is nekilököm. Mondjuk a reakcióm azért több mindentől függ... elsősorban a fáradtsági szintemtől, hogy kaptam-e reggel kávét meg ilyen apróságok. Nem mintha anélkül meghalnék, de a függője vagyok és megpecsételi a napomat, ha anélkül kell kezdenem. Időközben a szememmel követtem a lány mozdulatait ahogyan azt is, mikor a nyakához ért. Felszisszent, én pedig ezen csodálkoztam. Azért ez már messze nem játék, ha ennyire szorította az a szemétláda. A nyakánál van több főér, artéria, ezért akár elájulhatott volna. Hát ha már az kellemetlen ha csak egy kicsit fogom az említett testrészemet, akkor könnyen súlyosabb bajjal végződhetett volna az eset egyszerű elgyengülésnél. -Én megölöm azt a rohadékot -jelentettem ki, még mielőtt magához húzott Zoey és átölelt. Kifejezetten jólesett valakit ilyen közel tudni magamhoz és szinte érezni a szívverését, hallani a lélegzetvételét. Utoljára talán két hónapja volt, hogy megöleltek hálából, már majdnem elfelejtettem milyen bazi jó érzés. Ami viszont meglepett, hogy a lány közben mintha szagolt volna. -Csak nem tetszik az illatom? -mosolyogtam elégedett arccal. Tudtam, hogy érdemes lefürödni, mielőtt idejövök. Legalább elcsavarhatom a lány fejét. Mondjuk még nem tudom különösebben mi hasznom származna belőle. Talán ha jobban megismerném és rájönnék, hogy nem olyan, aki állandóan a füzete előtt tölti az idejét és rajzol. Eleve plusz pont, hogy elfogad és sportos, mert hát lejött edzeni. Az idegen csávó mondatára odakaptam a fejem és nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak. Elképesztően szánalmas. Szívem szerint a fejbe vertem volna minimum hat kilós súlyzóval. -Igen. Fogjuk még emlegetni, hogyan ütöttelek ki az előbb -feleltem pofátlanul, majd úgy gondoltam adok neki még egy esélyt, hogy ne ilyen nyomorékként maradjon meg az emlékezetemben. -Holnap háromkor a sportpályánál. Ha nem jössz el, mindenki megtudja milyen retardált vagy -mondtam továbbra is laza mosollyal az arcomon. Tapasztalatból mondom, az a legidegesítőbb, mikor valakinek a képébe röhögsz vagy csak egyszerűen tudtára adod, hogy egyáltalán nem félsz tőle. Pontosan ez volt a célom, elvégre a csávó biztos nem X-men, talán az ereje is gyengébb mint az enyém, amit egyébként kint, nyílt téren kockázatos lenne használni. Aztán ha még egy monokli lesz az arcomon? Nem érdekel. Őt viszont annál jobban fogja érdekelni mi lesz, ha nem jelenik meg a helyszínen. Porig fogom alázni, nekem az semmiség. Sok emberrel megtettem már, aki ártott nekem. Mondhatjuk, hogy profi vagyok benne. A kedvencem, mikor az egyik srácnak lyukasra égettem a gatyáját, mikor rajta volt. Azon kívül, hogy megpirult a segge és mindenki rajta röhögött, egyébként nem lett nagyobb baja. -Hé! Miért félsz? -pillantottam Zoey-ra. -Neki kéne félnie szerintem -karoltam át a lányt és továbbra is a földön ülve néztem, ahogy kiráncigálják azt a szerencsétlent az edzőteremből. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és a kezemet nyújtottam segítségképpen. -Tudod mit? Edzek veled. El akarom tüntetni a föld felszínéről a nyomorékot -na ez az a pillanat, amikor annyira éget a bosszú vágya, hogy még a testi sérüléseimtől is képes vagyok eltekinteni. Nálam ez elég gyakori érzés, biztos voltam benne, hogy még az ágyban is azt fogom tervezni milyen mozdulatokat vessek be.
Travis reakciójára csak egyszerűen bólintottam. Már nagyon izgatottan vártam, hogy meséljen mi volt az a kis incidens ami miatt nehezen lát az egyik szemével.... Lehet egy lányon veszekedtek valakivel vagy elvett tőle valamit a szobatársa.Nem hiszem, hogy amin így neki mentek egymásnak az valami kis hétköznapi veszekedés lett volna. Aztán ki tudja lehet Travis volt aki túl reagálta a dolgot vagy a másik srác. - Nem rossz! -mondtam és a megjegyzése második felétől elnevettem magam. Tudtam, hogy valami ilyesmivel fog előállni. Én se bírom az operát. Persze vannak akiknek szép a hangjuk, de nem értem miről énekelnek, nem csak azért mert elvont az egész, hanem az operák többsége nincs lefordítva. Travis még a rádiót kapcsolgatta valami Metallica számnál hagyta, ami kifejezetten illet az én szorult helyzetemhez. Amikor oda szóltam neki nem fordult oda egyből, nem tudhatta, hogy ekkora baj van. Teljesen nem láttam mi történt,de szerencsére még időben ide ért hozzánk és megmentett attól a bunkótól. Miközben ők verekedtek én az ideg összeroppanás szélén álltam ugyanis a földön feküdtem mint egy sebesült. Éppenséggel én nem voltam az, fizikailag legalábbis nem, de szellemileg valamennyire igen. Az ilyen esetek nagyon meg tudják rázni az embert. Látni nagyon nem láttam hogyan mentett meg Travis, de hallani még valamennyire hallottam. Igaz az utóbbit is csak kis mértékben voltam képes felfogni. Egyszer csak arra voltam figyelmes, hogy Travis magához húz. A megmaradt energiámmal segítettem is neki. A fejemet a combján nyugtattam,ő pedig a kezét a mellkasomra tette. Akkor abban a pillanatban kitört belőlem a sírás. A szívem még mindig hevesen vert, bár azóta már lassult a ritmusa. Ahogy a kezét hozzám érintette biztonságban éreztem magam meg persze a mondataitól is. -Nem!-mondtam és még mindig zokogtam.-Te vagy a hősöm! Nem tudom,hogy jó ötlet-e. Simán kirúghatnak miatta! Nem szeretném ha bajba kerülnél! Ráadásul múltkor is ő támadott meg és ha most visszajött akkor máskor is elfog kapni. Félek!-feleltem zokogva. A zokogásom két fajta érzelmet rejtett,fele a megkönnyebbülést a másik része pedig a rettegést. Egyszerre éreztem magam jobban, hogy segített nekem azon kívül még féltem is attól mi lesz ha a történelem megismételi magát. Nem járhatok mindig vele. Neki is van magán élete meg nekem is. A legjobb megoldást azt tartottam, hogy szólunk az igazgatónak vagy valami. Persze az ötletet még nem mondtam el neki se. Megvártam még, hogy ő mit szól az egészhez. A zokogást hamar abba hagytam. Még én is meglepődtem rajta, hogy ilyen hamar abba hagytam. Mondjuk ez nem azt jelentette, hogy jól is éreztem magam csak a sírásból már elegem lett. A szemeimet törölgetve felültem és kicsit szédelegtem is. A nyakamon éreztem a srác kezének nyomát ahogy végig simítottam rajta az ujjamat kicsit fájt is, aminek következtében felszisszentem. Nem annyira törődve a dologgal amilyen közel csak tudtam neki támaszkodtam a falnak szorosan Travis mellett. Oldalra fordultam és megöleltem. Amíg magamhoz húztam éreztem, hogy ő megvéd engem bármi rossztól. Az ölelés közben beszívtam az illatát. Kellemes férfi tusfürdő illata volt. Nagyon frissnek tűnt,mintha mielőtt jöttünk volna akkor fürdött volna. Nagyon jól esett, hogy megvédett amiért még jobban beleszerettem Travisbe. Nem csak a tette lepett meg hanem az is, hogy ilyen figyelmes is volt velem. Eddig még soha senki nem tett értem ilyet, kivéve Brandont aki múltkor védett meg Carlostól, ugyanis, így hívták a srácot amit nem rég tudtam meg. Carlos-t miután Travis elintézte kivitte két srác. -Ezzel még nem végeztünk! Mind a ketten még megfogjátok emlegetni ezt a napot!-mondta Carlos amikor kihurcolták a teremből közben pedig megint odabújtam Travishez. Nagyon féltem, így jobban megszorítottam amiből érezhette, hogy rettegtem. A szemem a sírástól csillogott és kicsit fel is dagadt ami természetes dolog. Közben a kezeimet is tanulmányoztam amin volt egy-két nyom amikor az erőszakos gyerek oda nyomott a falhoz a kezeimet szorította meg először majd a nyakamat szorította, ami nem valami jó érzés. Abban a percben attól féltem ha akárhányszor odaérnek a nyakamhoz mindig ez az emlék fog fogadni.
[/color]
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Hétf. 11 Aug. - 13:08
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
-Oké, majd elmondom -bólintottam, de akkor és ott nem akartam beszámolni részletesen az összezörrenés miértjéről. Legyen elég neki annyi, hogy volt egy kis zűröm a csávóval. Nem tudom mennyire lenne neki nevetséges az indok, hogy egy pia miatt majdnem megöltük egymást, de szerintem abszolút jogos volt. Hát azért nehogy már lenyúlja azt, ami az enyém. Olyan mintha kivennél a szobatársad szekrényéből egy alsógatyát és elkezdenéd azt hordani. Körülbelül Billy borivása is ilyen volt, mert hát a felét meghagyta, ugyanakkor ivott belőle és ez ősi hiba. Nem fogom hagyni, hogy egy 19 éves csicska kisajátítsa a tulajdonomat. Szerencsére egyenlőre nem kellett erről az „apróságról” beszámolnom, úgyhogy bevonultunk a terembe és nemsokára elkezdhettük Zoey-val azt, amit megbeszéltünk. Nekem mondjuk azon kívül, hogy figyeljem az időt és adjam az utasításokat még nem sok dolgom volt. Ezen kívül csak annyi, hogy bekapcsoljam a zenét, mert eléggé zavart ez a halálosan nagy csend (némi finggal koronázva). Már éppen kapcsolgattam az adókat, hogy találjak valami pörgős zenét, amikor egy Modern Talking számhoz értem. Néhány pillanatig hagytam, mert ismerős volt és ez a banda általában jó zenéket szokott kiadni. Előfordult már olyan, hogy az egyik szerzeményükre edzettem. -Ezt esetleg? -kérdeztem, de nem sokkal azután Zoey közbevágott, én pedig automatikusan vigyorogtam a mondatán. -Csakis operát fogok hallgatni. Átszakadna a dobhártyám -utálom azt a műfajt. Az már nem is zene, hanem kínzott emberek sikítása, vinnyogása. A kedvencem, mikor férfiak az énekesek... legalább mintha valaki herélné őket. Vagy egy másik lehetséges ok, hogyan tudnak olyan magas hangon „énekelni”: olyan szűk gatyát hordanak, hogy mikor a színpadra lépnek kiadják magukból azt, amit addig elfojtottak az utcán. A rövid gondolatmenet után újra a rádióhoz nyúltam, így nem vettem észre mi történik a hátam mögött. -Egy perc -válaszoltam Zoey-nak, majd a Metallica The Four Horsemen számára kapcsoltam, ami úgy éreztem elég ütős edzéshez. Rock-ra az egyik legjobb elkezdeni a tréninget, főleg olyanra, aminek a szövege motivál. Alapjában utálom a lassú zenéket, képtelen vagyok kibírni a tempójukat, meg a depressziós hangvételüket. Az csak elősegíti, hogy szar legyen a kedvem, amitől megint gyengének érzem magam... hogyan legyek úgy Travis Russell? Amint visszafordultam a csajhoz azt kellett látnom, amire a legkevésbé sem számítottam. Valami retardált gyerek a nyakánál szorította és elkezdte fenyegetni. A borogatást leejtettem majd gyors tempóban odamentem hozzájuk és elkaptam azt a bunkót, aki ezt merte csinálni Zoey-val. Már éppen ellépett addigra, de a vállánál megfogtam, magam felé fordítottam és egy akkorát behúztam neki, hogy lehetett hallani az orra reccsenését. Utána az ütéstől persze kétrét görnyedt az említett testrészét fogva, de én a nyakánál megfogtam és a falnak nyomtam. Éreztem az ereimben a szikrázást és automatikusan megugrott a hőmérsékletem néhány fokot az idegességtől. Az is elképzelhető, hogy már a szemem színe is vörös lett. -Köcsög gyerek, ha még egyszer hozzáérsz a lányhoz akár egy ujjal is, letépem a fejedet a helyéről -egyenesen a szemébe néztem és fenyegető tekintettel közel hajoltam hozzá. A kezemet, amivel fogtam direkt felmelegítettem, hogy kicsit megpirítsam a srác nyakát. Ettől aztán még vörösebb lett a feje, de meg nem szólalt volna, mert látta rajtam, hogy meg tudnám ölni. Némi hatásszünet után, lassan eltávolodtam tőle, azonban ekkorra már összeszedte az erejét annyira, hogy egy jobb egyenest indítson felém. Viszont számítottam a támadására, úgyhogy éppen csak súrolta a fejem tetejét a keze. Egy jól irányzott ütéssel, azonban gyomorszájon találtam, amikor meg újra görnyedt pózba került szépen beletérdeltem a retkes képébe. Lezárásként pedig belerúgtam egyet. -Még egy ilyen húzás és a szervezheted a saját temetésedet -fenyegettem újból, majd békén hagytam, mert látszott rajta, hogy most inkább a szobájába akar visszamenni, minthogy tovább próbálkozzon. Zoey viszont továbbra és a földön feküdve remegett. Egyszerűen szívszorító látvány volt ránézni, az elgyengült testére. A reakciója egyébként teljesen érthető, a helyében valószínűleg én is minimum leültem volna a történtek miatt. A lányok elég érzékenyek, főleg ilyen helyzetekben. Ezt egyébként elég ügyesen kihasználtam egy-kettő lotyón, de ők határozottan megérdemelték, hogy érzelmileg strapába küldjem őket. Zoey viszont nem... ő kicsit más. -Hé, jól vagy? -ültem le mellé törökülésbe és a combomra húztam, legalábbis a fejét. A kezemet nagyjából a mellkasához tettem, hogy érezze; most már biztonságban van. -Minden oké. Elhiheted, nem fog többet bántani az a rohadék. Gondoskodom róla -hát azért mindennek van határa. Én még az életben nem ütöttem meg vagy szorítottam így falhoz nőt. Igaz, hogy a többségüket nem tisztelem, sőt utálom, de ilyen messze még nem mentem és szerintem nem is fogok.
- Kis összezörrenés? Igen? - kérdeztem,mert egy kis vita miatt az embernek nem szokott ilyen monokli lenni a szeme alatt.-Nem muszáj most mesélned! De majd valamikor elmondhatnád,mert velem is történt egy-két dolog! Amint beértünk az edzőterembe láttam nincs tömeg,ezért megnyugodtam,mert legalább sorban nem kell állni semelyik gépnél. Még ebben az edzőteremben nem voltam,de első látásra nagyon szimpatikusnak tűnt. Nem volt benn fülledt meleg,mert a szellőztetést úgy csinálták meg. A terem se volt kicsi, egy fajta gépből többet is raktak. Egyből az öltözőkre nyíló ajtókhoz mentünk,ahol Travis tanácsára be is mentem a női részlegre ahol egy szekrénybe bedobtam a táskám a kulacsomat pedig kivettem és már vissza is siettem. Amikor kiléptem az ajtón Travis már várt rám és osztogatta az instrukciókat,amiket követtem is a parancsai szerint. Elmentem az általa mutatott sarokba ahol először karkörzéseket végeztem, majd nyújtásokat,aztán törzshajlítással és körzéssel folytattam végül pedig nyakkörzéseket csináltam. -Minden ami jó azt szeretem! Ha már megkérdezted akkor valami pörgőset rakj be! -válaszoltam kicsit hangosabban,hogy hallja. Azért választottam kicsit a gyorsabb zenét,mert az edzés közben nagyon motivál és még jobban felpörget ami nagyon jó sportolás közben. Szerintem mindenki így van vele. Tudod ki hallgat operát edzés közben......-Várj,tudod mit? Mit szólnál az operához?-kérdeztem és elnevettem magam. Szegénynek még az kellene. Lehet elvinné a mentő,de nem a szeme ,hanem a kilyukadt dobhártyái miatt. Közben még mindig a melegítést végeztem és vártam,hogy szóljon mikor hagyhatom abba. Egy-két gyakorlat utána megpillantottam,ahogy belép egy magas barna hajú srác. Nagyon ismerősnek tűnt. 1-2 percig mozdulatlanul álltam csak és egy pillanat alatt beugrott,hogy ő volt a megtámadóm. Kicsit meg is ijedtem. Felém közeledett. ,,Megismert engem és most eljött bosszút állni rajtam" végig ezt a mondatot hajtogattam,majd ránéztem Travisre,aki lehet látta a szemembe a félelmet,de attól még oda szóltam neki: -Travis! Kérlek gyere ide!-kértem,de a srác ettől sem ijedt meg,sőt gyorsabban is közeledett felém. Biztos azt hitte,hogy csak úgy csinálok,mintha valakivel lennék. A szívem szó szerint majd nem kiugrott a helyéről. Az erőmet próbáltam alkalmazni,de nem ment. Annyira féltem,hogy nem volt rá energiám. Igaz az adrenalin szintem az egekbe járt,de akkor sem volt arra erőm,hogy megállítsam valahogy. Ahogy nyeltem éreztem,hogy egy gombóc van a torkomba. A megtámadóm egyre közelebb ért hozzám,majd amikor odaért a nyakamhoz nyúlt és megszorította. A konditerembe nagy csönd lett. Mindenki felénk figyelt. Rajtam,a támadómon és Travisen kívül csak 3 ember volt a helységben,de azok közül is 2 lány és 1 srác aki ugyanúgy ledermedt,mint én. Nem volt sem erősebb sem nagyobb a támadómnál,így nem tudott semmit csinálni,inkább ott maradt ahol volt. A srác a szemembe nézett és fenyegetett. A szavak nem nagyon jutottak el az agyamig,sokkal inkább azzal törődtem,hogy próbáljak valahogy a tudatára hatni,sajnos nem sok sikerrel. Érdekes volt pedig minden erőfeszítésemet beleadtam,de semmi. Talán lehet olyan ereje van amivel kitudja zárni,hogy hassanak rá más képességekkel. Egyre jobban és jobban féltem. Alig tartott ez a jelenet 5 percnél,de én nekem végtelen időnek tűnt. Egyszer csak valami okból kifolyólag elengedett én pedig furcsán kezdtem magam érezni. A szemem előtt minden elsötétedett,így a falnak támaszkodva lecsúsztam a földre,ahol elfeküdtem és remegtem az engem ért sokktól.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 8 Aug. - 23:47
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
Mi a véleményem a késésről? Az, hogy amennyiben nem életbevágóan fontos dologról van szó, akkor még a fél óra is belefér. De csak esetemben. Mert ha már más késik ugyanennyit, akkor nem bírom elviselni. Irritál, ha váratnak, pedig néhány haverom már direkt késik a találkozóról, mert tudják, hogy úgysem érek oda időben. Mostanában egyébként kezdek leszokni erről az idegesítő szokásomról és húsz perc helyett már csak tízet szoktam maximum. Ha randira megyek, akkor ez a mennyiség függ a csaj külsejétől és természetétől. Amennyiben (kivételes esetekben) többet is szeretnék tőle általában próbálok még előbb is ott lenni, de ha nem tisztelem még egészen minimálisan sem, akkor lazán kb. fél óra múlva leszek csak a helyszínen. Zoey-ra inkább csak úgy tekintek mint egy barátra (némi extrával), ő azért tényleg megérdemelte volna, hogy egyáltalán ne várjon rám, mert az utóbbi időben egész sok mindent kibírt, ami miatt más csaj már rég hisztizett volna. Amint odaértem hozzá az edzőterem ajtaja elé, hagytam, hogy a kezemet elvegye a szemem elől, ami most már egyre puffadtabb lett és nem láttam, csak a jobb oldalival. Ha nem múlik, akkor ebből nem hiszem, hogy lesz edzés. Legalábbis részemről biztos nem, kvázi feleslegesen hoztam magammal cuccot. Bár ha fél óra múlva lemegy a duzzanat, akkor esélyes, hogy beszállok és nem csak mondom a csajnak, hogy mit kéne csinálnia. -Semmi, nem lényeges -vontam vállat. -Csak volt egy kis összezörrenésem a szobatársammal -igaziból lehetett volna komolyabb bajunk is, néhány ütésnyomnál, ha vérre menő harcot folytatunk. Főleg ha bevetem az erőmet rajtam. Mert mondjuk fel tudtam volna gyújtani a haját minimum Billynek. Vagy ha annyira elgurul az agyam, akkor kidobom az ablakon. Mondjuk azt még nem terveltem ki, hogyan, mert körülbelül egy súlycsoportba tartozunk. De megoldanám. Zoey válaszára elindultam, majd benyitottam a terembe, azonban még mielőtt beléptem előre engedtem a csajt. Legalább addig is tudtam nézni a formás kis seggét, amit egyébként határozottan előnyösen emelt ki a sportos, ráfeszülős rövidnaci. Hmm, ruha nélkül még jobban nézett ki. Emlékszem még az anyaszült meztelen testére, minden apró részére. Egyáltalán nem rossz csaj, neki tényleg nincs mit takargatnia, elég jól néz ki. Igaz láttam már nála szexibbet is nyilván, de az átlagot azért szerintem felülmúlja. Amint beértünk a jeget megint ráraktam a szememre, majd a terem végéből nyíló öltözők felé vettem az irányt, mert ott sokkal több pad van és szekrények, ahova pakolhatok. Igaz bezárni egyiket sem lehet, de nem gáz. -Tedd le a cuccaidat, ha kész vagy gyere ki és elkezdjük -fordultam Zoey felé, mielőtt még bementem volna a férfi öltözőbe. Ott betettem a táskámat egy üres helyre és kimentem az edzőterembe. Egyébként a helyiségben még hárman voltak rajtunk kívül, úgyhogy nem volt valami nagy veszekedés azon, hogy ki melyik gépet használja. -Na, először is a bemelegítés. Ott a szabad sarokban elkezdheted -böktem a jobb térfél felé a fejemmel. -Én általában ezzel max. tíz percet szoktam tölteni. Karkörzések, törzshajlítások minden irányban, láblendítések, nyakkörzések, nyújtások, tudod nagyjából. Nézem az időt a fali órán és szólok, ha befejezheted. Utána is csak fokozatosan terheljük le az izmaidat, mert ritka szar, ha bedurrannak a hirtelen jött nagy terheléstől -magyaráztam, majd félreálltam és a falnak támaszkodva vártam, hogy Zoey belekezdjen az általam kért gyakorlatokba. Néhány perc eltelte után azonban kezdtem megunni, hogy csak mások szuszogását hallgatom és bélgázainak távozását (a terhelés miatt), úgyhogy amint megláttam a rádiót az egyik zsámoly tetején, azonnal odamentem hozzá és bekapcsoltam. -Milyen zenét szeretsz? -kérdeztem a lánytól, mert akkor még lehet egyezkedhetek vele, hogy melyik frekvenciára tegyem.
Kora este körül beszéltem meg Travis-szel a találkozót a konditerem előtt. Előtte tanultam meg megcsináltam a tennivalóimat. Kicsit hamarabb is lementem az edzőteremhez a megbeszélt időpontnál. Nem szeretek késni, így mindig kicsit előbb megyek oda ahova kell, mert utálom ha késik valaki. 5 perc meg 10 perc hagyján egy-két alkalommal, de folyamatosan idegesítő már. Előfordult, hogy késtem már, de nem szándékosan tettem hanem tényleg vagy halaszthatatlan dolgom volt vagy valami közbe jött. Szerintem ha valaki rendszeresen késik az már pofátlanság. Egy sportos rövidnadrágot meg egy egyszerű trikót vettem fel az edzéshez. Ja persze meg edzőcipőt is. Nem néztem ki annyira divatosnak, bár nem is baj, mert nem az a lényeg hogyan nézünk ki sportolás közben. Na jó kicsit lényeges, de nem úgy öltöztem fel, mint egy kifutón bemutatott menő szerkóban. Attól függetlenül ha nem olyan ruha van valakin jól nézhet ki. Travis némi késéssel odaért hozzám. Nem haragudtam rá, mert nem késett eddig sose. Sőt amikor odalépett hozzám nagyon meglepődtem, hogy a szeme előtt tartott jeget. - Szia! – köszöntem, majd a kezét elvettem a szeme elől és akkor láttam mi történt vele. Ott volt a bal szemén egy jókora nagy és lilás-kékes monokli.-Veled meg mi történt?-kérdeztem és aggódva az arcát fürkésztem. Nem nézett ki túl jól. Amikor megláttam az arcán a sérülést egyből kitaláltam, hogy biztos nem csillámpónikkal játszadozott az óvodában a kiscsoportosokkal. Jó nem űzök belőle poént, de Travis már csak ilyen. Vonzza a bajt, lehet ez esetben nem ő volt a hibás. Travis-szel kapcsolatban a múltkori esetünk után sem csillapodtak az érzéseim. Lehet volt egy szobás kalandunk, de attól még ugyan olyan jóba vagyunk, sőt lehet jobbak is. Nekem nagyon bejött a vele töltött idő. Ahhoz képest, hogy nem akartam vele a dolgot egész jól éreztem magam. Mondhatni jól sikerült a dolog, ahhoz képest, hogy azt hittem bénázni fogok. Legalábbis szerintem. Lehet neki is bejött a dolog, mert nekem úgy jött le az arckifejezéséről...... Erről ennyit. Remélem nem nagyon fecsegte ki a dolgot. Én beszéltem egy-két lánynak róla, hogy mi történt közöttünk, de csakis olyanoknak, akiket már nagyon ismerek és nekik sem meséltem el a dolgot hogyan történt meg a szaftos részleteket. Nem vagyok olyan aki pletykálni szokott, jó előfordult már, de én nem szeretek másokat kibeszélni a hátuk mögött. -Igen mehetünk! Gyere!- feleltem és mielőtt befelé indultunk volna felkaptam az edzőtáskám amibe váltóruhát raktam és egy vízzel teli kulacsot. Ja és a pénztárcámat is elraktam arra az esetre ha úgy döntünk Travis-szel, hogy elmegyünk valamerre, ezt úgy értem ha úgy gondoljuk csak fogjuk magunkat aztán beülünk egy bárba iszogatni.... Belekaroltam Travisbe amikor feltettem a táskám a vállamra és bevezettem az edzőterembe.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 7 Aug. - 22:05
Zoey & Travis
The more you sweat in training, the less you bleed in combat.
Még mindig a jobb kézfejemet dörzsölgettem és ropogtattam. Egy kicsit fájt, miután behúztam egyet a szobatársamnak. Az a helyzet egy kisebb vitát szított köztünk, hogy képes volt lenyúlni a boromat, amit az íróasztalomon hagytam, mielőtt még lementem focizni a haverokkal. Ugye ma délutánra beszéltük meg Zoey-val, hogy segítek edzeni neki, ami közben piálást is terveztem, szóval még a reggeli órákban leugrottam valami jófajtáért a boltba. Erre meg seggfej szobatársam képes volt beleinni és körülbelül csak a fele maradt meg. Pont rajtakaptam a bűntetten és leordítottam a fejét a helyéről, ami természetesen nem tetszett neki. Már éppen ütni akart felém, amikor lehajoltam és egy szépen kivitelezett jobb horgot adtam neki. Utána már azért lenyugodott és a vérző orrával törődött. Hát azért nehogy már neki álljon feljebb, mikor ő itta meg azt, ami az enyém. Egy darabig még a földet fixíroztam és a kezemmel foglalatoskodtam,de szerintem még mindig vöröses lehetett a szemem. Éreztem magam körül a levegő szikrázását és legszívesebben még egyszer behúztam volna Billy-nek. A félig üres boros üvegre néztem, majd gyilkos tekintettel arra, aki képes volt ennyit meginni belőle. -Ezt most akkor feldugom a seggedbe -jelentettem ki látszólagos hatalmas nyugodtsággal a hangomban, azonban legbelül még mindig izzottam a feszültségtől. Arra számítottam, hogy azzal, hogy kicsit verekedünk elpárolog belőlünk a düh. Én viszont csak néhány másodpercig bírtam ki higgadtan. -És utána a fejedet a wc-be nyomom -erre válaszként kaptam az arcomba körülbelül egy vödör megtöltésére elegendő vízmennyiséget. A srácnak ugyanis hidrokinézis a képessége, így képes akár a kezéből is vizet fakasztani. -Húha, te most ettől nagyon kemény lettél -és már ment is neki egy jobb egyenes, ami ugyan csak súrolta az arcát, de részben célba talált. Onnantól már azért komolyabban összekaptunk, néha akaratomon kívül sikerült megégetnem Billyt, de nem adta fel egykönnyen, úgyhogy szereztem egy monoklit a bal szemem alá, plusz pár horzsolást. Mire befejeztük a harcot, már csak 20 percem volt rá, hogy elkészüljek és időben leérjek az edzőteremhez. Legelőször is letusoltam, meg ugye megcsináltam a hajamat, mert a szobai hideg zuhanytól legalább úgy állt mintha most másztam volna ki a szennyvízből. Röpke öt perc alatt kiválasztottam a megfelelő ruhát, illetve pakoltam is be egy kis táskába váltócuccot, ha esetleg mégis kedvem támad együtt edzeni Zoey-val. Ugye a piálást ki kellett lőnöm a listából, ugyanis a maradék bor is elfogyott. Mérgében a földhöz vágta az üveget Billy a veszekedésünk végén. Indulás előtt még lementem a konyhába egy kis jégért, amivel borogathatom a feldagadt arcrészemet. Körülbelül 10 perc késéssel sikerült csak odaérnem a találkozó helyszínéhez. A táskát a jobb vállamra felakasztva, a szememhez jeget fogva közelítettem a lányhoz. -Szia -nyögtem ki halálosan lestrapáltan. -Akkor mehetünk befelé? -kérdeztem, ugyanis még mindig csak az ajtó előtt álltunk.
Imádok kacsintgatni, le sem tagadhatnám, bár, hogy miért, arra nem igazán tudnék értelmes választ adni, egész egyszerűen jól esik és kész. És hogy miért nincsen még senkim? Fogalmam sincsen. Talán túlságosan idiótának tartom magam egy ilyen komoly kapcsolathoz, azt a lányt meg néz nem igazán találtam meg, aki hasonlóan gondolkodna a világról, mint én. Nem szeretek semmit sem túl komolyan venni, valószínűleg egy kapcsolattal sem tenném ezt, ami pedig, lássuk be, sok nőnemű személynek nem igazán elfogadható viselkedés, szóval azt hiszem megtaláltuk a megoldást. Bár a fene tudja, nem is nagyon volt még ilyesmi kapcsolatom, szóval fogalmam sincsen. Ez talány marad egy ideig még. - Tökéletes. - mint egy jóllakott óvodás, most tipikusan olyan fejet vágok, de sokáig nem időzünk ezen, mert tényleg olyan fejet vág, úgy mosolyog, hogy tényleg emiatt kezdek aggódni, hogy valami komolyabb baja van. De máris sebesen robognak előre a történések, Sylvie sírni kezd, én meg magamhoz ölelem. Engedném egyből, ha eltolna magától és bevallom őszintén első körben erre is számítottam, de amikor végül a mellkasomra hajtja a fejét, óvón ölelem át a karjaimmal. Mindenkinek, még a legerősebbeknek is szüksége van gyengédségre, egy kis szeretetre és hogy éreztessék velük, igenis fontosak. Mert szerintem nem árt, ha néha ezt is tudatjuk a másikkal. Nem szólok többet azon az egy megjegyzésemen kívül, peregnek a másodpercek, a percek, én pedig továbbra is támaszként állok a lány mellett. Nem lapogatom a hátát, nem paskolom a fejét, csupán karjaimmal ölelem, egészen addig, amíg ő maga nem dönt úgy, hogy kibontakozik az ölelésből. - Nincsen mit. - kedves, halovány, őszinte mosoly kúszik ajkaimra és a szemeimből is az együttérzés olvasható ki. Tudom, hogy napjaink javarészt abból állnak, hogy szívjuk egymás vérét és úgy vigyorgok, mintha az kötelező lenne, de igenis tudok komoly lenni és szeretném, ha ő is tudná, hogy ilyen esetekben is számíthat rám, mert ő igenis fontos nekem. Nem vagyok szerelmes, de igazándiból elmondani sem egészen tudom, hogy mit is érzek az irányába. Ezt neveznék barátságnak? Vagy annál azért valamivel több? Nem tudom és azt hiszem ezt nem is most fogjuk kideríteni, mert Sylvie távozóra fogja. Bólintok a szavaira, nem szeretném visszatartani, a fagyival kapcsolatban pedig még egyeztetünk, ezer örömmel várom, hogy behajtsa. - Sylvie, várj! - szólok még utána, mielőtt kilépne a teremből. - Vigyázz magadra, jó? - csupán ennyit mondok, most biztosan szüksége lesz egy kis időre, hagyom hát, hogy elmenjen, csak szeretném, ha tudná, hogy nekem tényleg fontos.
// Nagyon szépen köszönöm! <33//
Sylvie Soleil
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 28
Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 5 Jún. - 15:35
Chad & Sylvie
A kacsintgatása olyan dolog, amit szerintem rendkívül gyakran alkalmaz, valószínűleg erre akarja terelni a hangsúlyt, mondjuk a pofijára, vagy a szemeire, tudom is én. Néha csodálkozom, hogy miért nincs senkije, szerintem simán lehetne, de ha már itt tartunk, a külsőm alapján nekem is. Mégis, szerintem sikeresen vadítok el magam mellől minden hímnemű egyedet, mielőtt bármi is kialakulhatna. Eskü, már várom, hogy Chadnél mikor kerül erre sor, szerintem rekordot döntöttem azzal, hogy egy év alatt nem sikerült a lelkébe másznom. - Olyan lesz, ne aggódj. Most ő kap tőlem egy kacsintást, néha én is képes vagyok ilyesmire, bár többnyire csak hasonlóan dilis egyedekkel, mint amilyen én vagyok. Mások még félreértenék. - Nem tudom, lehet, de nem fáj semmim, szóval passzolom. Motyogom, nem is tudom, valahogy könnyen megzavarodom mindig, mintha egyik pillanatról a másikra alakulnának át bennem a dolgok. Egy mosoly… százszor láttam már, de tényleg, mégis be kell ütnöm a fejem, hogy felismerjem, hogy valójában tökre jól esik? Nem tudom, talán, több mint szimpla ismerős, bár lelkileg sosem voltam olyan erős, hogy megkockáztassam bárkivel kapcsolatban is a barát szót, mégis, azt hiszem, hogy így tekintek rá. Érdekes érzés… Azt hiszem, ráhozom a frászt, nem állt szándékomban, egyszerűen csak elsodort a pillanat, hogy valaki törődik velem, nem szoktam meg, nagyon nem, és most így mindennel együtt nagyon könnyű elsüppedni a kétségbeesésben. Pár pillanatra lefagyok, amikor megölel, első reakcióm az lenne, hogy fogom, és eltolom magamtól, mert nem megy, ez nekem nem, túl közel, túl intenzív, túlságosan veszélyes a törékeny lelkemnek. Ám nincs erőm befejezni a mozdulatot, inkább megadóan hajtom a mellkasára a fejem, a szíve dobbanásait hallgatva, mik tükrözik a lelkében megbúvó féltést is irányomban. Basszus, tényleg… fontos vagyok? Akármennyire is szeretném visszatartani a könnyeimet, nem megy. Ismét elindulnak, ez egyszerre túl sok. Az öcsém felvillanó emléke, és most Chad óvó gondoskodása. Nem akarok sírni, az öcsém halálakor megfogadtam, hogy nem teszem, és azóta nem is volt rá példa, most még sem bírom megállni a dolgot. Csak folynak a könnyeim, átnedvesítve a pólóját, annyira abszurd az egész, honnan indultunk, és hová érkeztünk… kész hullámvasút vagyok, esküszöm. Nem mondok semmit, mert vannak olyan helyzetek, amikor nem kellenek szavak. Elmeséltem már neki a történetemet, tudja, nem kell még egyszer megtennem, szavakkal is feltépve a sebeimet. Csak pár perccel adózom annak az édes kisfiúnak az emlékére, akit a világon a legjobban szerettem, mégis én okoztam a halálát. Ezen mélységekben gyökeredzik a félelmem a képességem iránt is, egyszerűen nem merem elengedni, nem tudok önmagam lenni, csak valami másolata annak, aki lehetnék, ha tudnám uralni. Ám ha nem kockáztatok, sosem fogom megtanulni ellenőrzés alatt tartani. Nagyjából tíz perc telhet el néma csöndben, mit olykor a szipogásom szakít meg, mikor végre megmozdulok, mert úgy érzem, megszelídült már annyira szívem vágtája, hogy megálljak a saját lábamon. Kibontakozom az öleléséből, de minden egymás idegrendszerén való lovaglás ellenére azt akarom, hogy tudja, ez nagyon sokat jelentett nekem. - Köszönöm, Chad! Mondom halkan, a szemeibe nézve, majd hátrébb is lépek, hogy kikerüljünk egymás intim szférájából. Kissé zavartan megvakarom a tarkóm, mert ilyen nem nagyon esett még meg velem, és inkább elkezdem összeszedni a cuccaimat, mert valahogy… meztelennek érzem magam. Nem szerettem volna, hogy bárki lásson ennyire kiakadni, és bízom benne, hogy tényleg nem fog visszaélni ezzel az egésszel. - Azt hiszem, én inkább megyek, de a fagyit még behajtom! Aztán, ha nem mond valami olyat, vagy tart vissza valamiképp, már száguldok is kifelé, megpróbálva összekaparni magamat a romjaimból. Nem árt kicsit elbújnom valahová, eltüntetve a sírásról árulkodó nyomokat, mielőtt visszamegyek a szobámba, vagy összefutok bárki mással...
Chad Palmer
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 31
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 5 Jún. - 14:58
Sylvie & Chad
A válaszát hallva igazán széles vigyor kúszik a képemre, mert fene azt a mérhetetlen kétértelműséget a mondatában, én úgy értem, ahogy szeretném és ahogyan szerintem ő is érti. Legalábbis bízom benne, hogy ő is így értette, elvégre ha nem, akkor miért is van még itt? - Oké, akkor nem kérdezek tobbé ilyet. - emelem fel megadóan a kezeimet, ártatlan fejet vágva csóválom is meg kobakom, ha rajtam múlik, akkor nem lesz több kérdés, már ezzel is megkaptam a válaszom, amit szépen el is raktározok magamban. - Majdnem, bizony. - kacsintok is a szavaim mellé, gondoljon csak, amit szeretne, habár pont előle lennék képtelen elrejteni az érzéseimet, szóval jó embernek kacsintgatok itt, őt úgysem fogom tudni becsapni. Mindegy is, ha én szerelmes vagyok, akkor az tuti egyértelmű lenne és nem csak annak, aki érzi mások érzelmeit. Szóval nincsen itt semmiféle probléma. A cicás dolgos megjegyzésére csak egy sóhaj a válaszom, oké, én nem erőltetem, már szerintem így is rengeteget lovagoltunk ezen a témán, elég volt belőle ennyi. Ha tényleg ennyire vad a cicus, akkor így jártam. Ismerem valamennyire Sylvie-t, hiszen már egy éve szívjuk egymás vérét, de eddig olyan kiemelkedő alkalom egyszer sem volt, hogy sikerült volna úgy megbántania, hogy annak ő is látta volna a nyomát. - De aztán tényleg olyan legyen, hogy azzal beérjem egy egész évre! - még véletlenül sem veszem magamra, hogy totál úgy hangzott a kijelentése, hogy olyan baromi nehéz lenne olyan dolgot találnia, amit kellemesnek ítél bennem, áhh, dehogy, az nem én volnék, aki ilyesmit magára vesz. Ilyenkor jobb kicsit hülyének tettetnem magamat, noha tisztában vagyok vele, hogy tudja, csak megjátszom a fejem. - Biztos jól vagy? Nem ütötted be túlságosan a fejed? - kúszik feljebb egyik szemöldököm, amikor meglátom azt a vigyort a képén, mert baromi ritkán látok tőle ilyesmit és még véletlenül se szeretném, hogy komolyabb baja essen, egy agyrázkódás nem túl kellemes dolog és ez a vigyor történetesen arra utal, hogy baromira beverte a fejét. Ha csak.. na ebbe nem megyek bele, mert olyan hangulatváltozás következik be, hogy ismét tágra nyílt szemekkel bámulom. Főleg azt, hogy sírni kezd. Tudom, hiszen mesélt a múltjáról, így valamennyire képben vagyok azzal, mi is történt a testvérével, de még véletlenül sem akartam ilyesmit előidézni a megjegyzésemmel. Amikor megpróbál felállni, magam is egyből felpattanok, a szavait hallva pedig… - Héjhéjhéjhéj, nyugi. - nem tehetek róla, engem soha senki nem szeretett igazán, éppen ezért nem igazán tudom elviselni, ha mással is ez történik, ha magányos, vagy éppen sír. Pontosan ezért vonom magamhoz és ölelem át, persze csak ha engedi. Semmi konkrét szándékom nincsen, egész egyszerűen csak szeretném, ha tudná, hogy itt már nincsen egyedül, nem kell kívülállónak tekintenie magát, itt igenis vannak, akiknek fontos, hogy mit érez, hogy mi van vele. Itt igenis van, aki törődik vele. Én legalábbis biztosan. - Nyugodtan picsogj csak, eskü, nem mondom el senkinek. - hozom a hülye formám, nem is én lennék, gratulálok Chad, te is tudod, hogyan kell megvigasztalni egy síró lányt. A szavaimból viszont ő is érezheti, hogy tényleg nem fogom sem kifigurázni, sem előhozni a témát, ha ő nem szeretné, most csak itt vagyok, tartom a vállam, sírjon csak nyugodtan, hiszen én mit nem adtam volna, ha lett volna valaki, akinek ezt megtehetem. Noha az én múltam meg sem közelíti az övét, fogalmam sincsen, milyen lehetett mindazt átélni, amit neki kellett, de ami elmúlt, az elmúlt, most itt vagyunk, itt vagyok én is és ha kell, akkor órákon keresztül is képes vagyok a karjaimban tartani, hogy kisírja magát és valamilyen szinten megnyugodjon.
Sylvie Soleil
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 28
Tárgy: Re: Edzőterem Pént. 30 Május - 13:17
Chad & Sylvie
- Ha nem akarod, hogy hazudjak, ne kérdezz ilyeneket. Értheti, ahogy akarja, én viszont azért fejezem ki magam ilyenformán, mert abszolúte nem tartom rossz társaságnak, de hogy ezt be is valljam, na az már esélytelen. Marad a kétértelműség, de nem féltem, ha a személyiségéből indulok ki, alapból úgy fogja érteni, ahogy én is, ezt meg rá fogom hagyni, mert nem igazán zavar, ha tudja… - Meghoznád értem ezt az áldozatot? Ez már majdnem szerelem. Persze, hogy gúnyolódok, lévén érzek mindent, és ilyesmi egyértelműen nincs benne irányomba, szóval nyilvánvalóan csak a vérét szívom. Igencsak mestere a nagy szavaknak, bár a felét sem hiszem el, bármennyire is tapasztalatlan vagyok, halálosan naiv attól még nem. - Nem is tévedtél. Nem is tudom, eleinte biztos mulattatna a dolog, de nem hiszem, hogy huzamosabb idáig értékelném. Ez olyasmi, ami egyszer nagyot üt, aztán annyira már nem, hisz ha már várják, oda a meglepetés. - Amíg meg nem unod, hogy mindig csak karmol. Sóhajtok fel, mert tudom, hogy én ilyen vagyok, roppant kevés azon esetek száma, amikor kenyérre lehet kenni, inkább odakapok, hogy védjem magam. Hiába, még mindig félek a világtól, s benne önmagamtól, és nem tudom, hogy ez valaha meg fog-e változni. - Majd dolgozom az ügyön, lesz időm gondolkodni. Ezt úgy mondom, mintha legalábbis nehéz lenne olyat lelnem, amit kellemesnek ítélek benne, ahh, néha kifejezetten utálom a saját szemétségem, de azért vigasztal a tudat, hogy úgysem fogja a szívére venné, elég nehéz keresztülgázolni rajta, legalábbis, nekem még nem sikerül. Lehet, hogy el is ásnám magam, ha még nála is el tudnám érni. Pihegek, felpislogok rá, tényleg sármos, egy röpke, elillanó pillanatig elképzelem, hogy vajon hogyan csókolhat, de hamar el is űzöm a képet, elvégre, nincs viszonyítási alapom, és egyébként is hülyeség ilyesmire gondolni. Ha én elkezdenék vonzódni valakihez, fogalmam sincs, milyen hatásai lennének a másik félre, mi lenne belőle a sajátja, és mi az, amit én váltok ki belőle. - Nyami… Mosolyodom el, valahogy úgy, ahogy tőlem ritkán látni, úgy igazából, gyanús, hogy nagyon beüthettem a fejem, de inkább higgye ezt, minthogy esetleg megneszelje, hogy mitől is az idült vigyor a képemen. - Öhm… Nem tudok mit mondani. Értem nem szoktak aggódni. Anyámnak és apámnak egy korcs voltam, valami fura, amit meg kell gyógyítani, teletömni mindenfélével, hogy leszedálják… Évekig alig tudtam magamról, és akkor csak az öcsém volt, akire támaszkodhattam, akit tényleg érdekeltem. Nem tehetek róla, elkezdenek potyogni a könnyeim, és olyan szarul érzem magam, mint régen nem. Nem Chad miatt, egyszerűen… ez egy nagyon hülye helyzet. - Én… sajnálom… nem akarok picsogni, mint egy hülye ovis… csak… Meséltem már neki a testvéremről, de nem hiszem, hogy követni tudja a hirtelen hangulatváltozásaimat. Megpróbálok felállni, mert nem szeretném, hogy rosszul érezze magát miattam, jobb lenne lelépni… elkószálni valamerre egyedül, és kibőgni magamat.
Chad Palmer
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 31
Kor : 31
Tárgy: Re: Edzőterem Csüt. 29 Május - 21:07
Sylvie & Chad
- Ugyan már, most komolyan ilyen rossz társaság vagyok? - húzom el a számat, még némi sértődöttséget is színlelek, noha valójában kíváncsi vagyok az őszinte válaszára. Mondjuk azt bizonyára ő is tudja, hogy bármit is mond, akár azt, hogy egyáltalán nem jó a közelemben lenni, az sem fog igazán érdekelni, töretlenül megyek mindig előre, legyen szó bármiről, ha valakinek nem kell a társaságom… akkor hagyjon faképnél. Vagyis próbálja meg. Mert egy ideig biztos fogok menni utána, ha továbbra is menekül, akkor egy idő után békén hagyom, de ahhoz már tényleg nagyon menekülni kell. Amúgy sem hiszem el, hogy ne lenne üdítő a jelenlétem, elvégre mégiscsak sok mosolyt látok az arcokon. Persze lehet, hogy nem mindegyik őszinte, de legfeljebb fejbe csapnak valamivel, nem igazán érdekel. - Dehogynem! Ha ez az ára az elégedettségednek, akkor ezentúl nem vigyorgok, ha találkozunk. - na jó, ezt valószínűleg nem bírnám ki, de lássa jó szívem, érte még erre is képes lennék. Vagy legalábbis megpróbálnám, mert nekem a vigyorgás olyan, mint lányoknak a hajbirigzálás. Nem bírják ki, hogy ne fogdossák, én meg nem bírom ki, hogy ne vigyorogjak. Tessék, kész, pont, tökéletesen megmagyaráztam. - Ehh, pedig azt hittem ismersz valamennyire.. - elhúzom a számat, pimasz megjegyzésem kíséri a mozdulatot, nem hinném, hogy ne lenne azzal tisztában, hogy de, igenis megcsinálom. Ha valamit a fejembe veszek, akkor nem igazán nyugszom addig, amíg véghez nem viszem. Persze képtelen lennék az örökkévalóságig eljátszani mindezt, újra és újra, akárhányszor csak összefutunk, annyira elvetemült valóban nem vagyok és valószínűleg Sylvie sem igazán értékelné a sokadik alkalom után. Akármennyire meglepő, nálam ez a tényező is felkerül a szempontok listájára. - A dorombolós cicus sem mindig jó választás, hiszen egy idő után a fejedre nő. A karmolós cicusban legalább van kihívás. - na bumm, fogalmam sincsen, miért mondom mindezt, a végén inkább egy vállvonással is jelzem, hogy szerintem kiveséztük a témát és ennél mélyebben szántó gondolataim már aligha lehetnének. A következő megjegyzését hallva ismét csak elvigyorodom. - Megbeszéltük! De olyan szép legyen, hogy egy évig beérjem vele! - húzom az agyát, egész egyszerűen imádom. Hogy egy évig ki kell bírjam, amíg ismét valami szépséges dolgot hallok majd tőle? Így jártam, megpróbálom kibírni addig valahogyan. Bár elég nagy a valószínűsége, hogy totálisan el fogom felejteni a dolgot, de sebaj, talán ő is és akkor hamarabb juthatok ilyen csodás bókokhoz. Jön a bumm, Sylvie hanyatt vágódik, az én szívem pedig olyan őrült ütemben kezd kalapácsolni, mintha én futottam volna a lány helyett. Riadt vagyok, igen, mert valami ijedtség ütötte fel bennem hirtelen a fejét, még jó, hogy aggódom érte! Nem így akartam. Amikor azt mondja, hogy szerinte nem igazán ütötte be magát, megnyugszom, még egy elégedett szusszanás is kiszökik belőlem, ha valami komolyabb baja lett volna... Elhinnéd, hogy álmatlanul forgolódtam volna az éjszaka? A barátom - legalábbis én annak tartom -, természetes, hogy érdekel, mi van vele, az meg csak egy lapáttal több, hogy én okoztam a bajt. Szuper kombó. Na de ha nincs semmi baja, akkor az én éjszakáimat sem veszélyezteti semmi. - Még cukorszórást is kapsz a tetejére, becsszó! - Tényleg komoly arcot vágok, ezúttal semmi poén, viccelődés, ugratás, én eskü meghívom három gombóc fagyira és a cukorszórást sem viccből mondtam. Ha ez kell ahhoz, hogy kiengesztelődjünk, akkor én ezer örömmel adom be a derekam. A megjegyzését hallva elhúzom a számat, majd pár pillanat után tekintetem az övét keresi. - Pedig jobb lenne, ha hozzászoknál, hogy van, aki aggódik érted. - halovány mosoly kúszik ajkaimra, szemeimben is őszinteség csillan. Bizony, képes vagyok komoly szavakra is és még megerőltetnem sem kell magamat. Meglepő lehet, de valóban van egy ilyen oldalam is és ehhez jobb, ha a kishölgy is hozzászokik.
Sylvie Soleil
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 28
Tárgy: Re: Edzőterem Vas. 25 Május - 22:01
Chad & Sylvie
- Most mondanám, hogy az nem lehet normális, aki ennyit elvisel belőled, de csak tovább vágnám magam alatt a fát. Sóhajtok fel, nincs értelme tovább forszírozni a témát, persze, kamuzok, mert igazából nagyon is kedvelem, ha nem így lenne, nem barátkoznék vele, vagyis, tudja a görcs, minek nevezzem ezt az egymás agyára menést. Nyilván ezt nem akarom az orrára kötni, mert akkor végképp nem tudnám letörölni az arcáról a vigyort. - Néha én is lehetek elégedett, nem? Legalább két másodpercig nem vigyorogsz úgy, mintha kötelező lenne. Öltök rá nyelvet, és igen, valóban elégedett vagyok, de ez úgyis lesír rólam. Ha tudnám, hogy kellemesnek ítéli így az arcom, lehet rögtön lefagyna rólam eme érzéskivetülés. Nem is tudom, valahogy szeretek homlokegyenest mást tenni, másként viselkedni, mint amit elvárnak tőlem. - Még te sem lehetsz olyan elvetemült, hogy ezt megcsináld velem. Csúszik ki a számon, de már a mondat befejezésének pillanatában tudom, hogy de, igenis képes lenne rá, főleg, ha tudná, hogy kényelmetlennek ítélem a dolgot. Mármint, perpill nem, de a sokadik alkalommal már nem lenne ilyen vicces. Meghagyom az ilyesmit a szerelmes csajoknak meg a szívtipróiknak. - Valóban, de biztosíthatlak, hogy eme cicus inkább karmol, minthogy doromboljon. Fölösleges szerintem mondanom, de ha már eme képen lovagolunk, hát akkor legyen teljes. Rohadt nehéz eset vagyok, de jobb szeretek ilyennek lenni, minthogy mindenki kedvenc, mosolygós bébibogyója legyek. - Ez esetben, legközelebb jövőre mondok neked valami szépet, legalább lesz időm gondolkodni rajta. Ezen a ponton majdnem felnevetek, de hamar elűzi eme késztetésemet a futó edzéssel, szóval inkább arra koncentrálok, hogy ne essek hasra, mert sokak előtt nem érdekel, hogy esetleg beégek, de ő pont nem ez a kategória. Aztán már csak az esés jön, én meg látom a csillagokat, vagy madarakat, nem is, mindkettőt, aztán hamarosan már Chad riad arcát vélem felfedezni egészen közel, ajj, hogy én mennyire utálom, hogy ennyire… sármos, maradjunk ennél a jelzőnél. Ha nem szeretném ennyire ezeket a szópárbajokat, még az is lehet, hogy megpróbálnám elcsavarni a fejét, de talán jobb, ha nem kockáztatok, csak elveszítenék valakit, akit kedvelek. - Annyira azt hiszem nem. Felülök, és leteszem a popsim az egyik futópadra, majd a combjaimat kezdem el gyúrni, nem igazán tett jót nekik ez a nagy rohanás. Túl gyorsan terheltem meg nagyon, a fokozatosság fontos… most ez kimaradt. - Ezért minimum három gombóc fagyival jössz nekem. Jegyzem meg rögtön, a valamit valamiért elve érvényesül ugyanis, és bizony, csak így vagyok hajlandó kiengesztelődni. - Jól van, ne vágj már ilyen képet, még a végén elhiszem, hogy tényleg aggódsz értem. Nem mintha ez akkora baj lenne, de nem vagyok hozzászokva, hogy irántam bárki így viseltessen.
Kezdőlap 
by 
