Az emelet

Tárgy: Az emelet Hétf. 11 Nov. - 19:18

First topic message reminder :

Az emelet egy meglehetősen fülledt része a Black Lightnak. Ez a rész olyan, mint egy hotel: folyosó, amelynek minden ajtaja egy-egy franciaággyal ellátott kis szobába invitál. Különböző arcok fordulnak meg itt nap mint nap, állandó csak a biztonsági őr és az a vörös világítás, ami még jobban olyan érzést kölcsönöz a térnek, mintha ez a vágy forró pokla lenne.

írta Daren Kenway

Tárgy: Re: Az emelet Szomb. 22 Feb. - 8:43

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Az emelet Vas. 8 Dec. - 21:08

Tényleg nem tudom átérezni ezt az isten dolgot. Én nem akarnék az lenni. Az istenekre felnéznek, meg folyton szem előtt vannak, és még kötelességeik is vannak, én meg szeretem a magam kis nyugis életét, úgy ahogy én akarom élni, ha kell akkor pezsgést bele, ha nem, akkor meg nem. De egy isten az mégis csak valaki és túlságosan számít ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy a maga ura. Nekem ez tuti, hogy nem feküdne, akkor sem, ha egyébként szerintem túlságosan snassz csak mutánsnak lenni és nem valami emberfeletti izének.
- Ez így van, nekem nem kell, hogy bárki a talpamat nyalja, annak valahogy semmi értelmét sem látom. - soha sem törekedtem a hatalomra, vagy effélére, és nem is akartam mások fölé emelkedni. Az már irányítással jár, meg felelősséggel, meg nem mellesleg munkával, én pedig sokkal jobban szeretem ezt a típusú életet, ami most van. Nem nekem kell agyalnom, megmondják, hogy mit tegyek, de a szabadidőmet, ami nem kevés, úgy töltöm ahogy jól esik.
- Jó ég, azért remélem nem gondolod, hogy ettől a kardomba dőlök... - nem üt azért annyira szíven, hogy nem érdeklem, meg hogy itt flegmáskodik nekem. Az ő dolga igazából, nem fogok ezen fennakadni, és nem fojtom magam vízbe. Azt a megjegyzést is csak nehezen szívom vissza, hogy akadnak akiket nála sokkal többre tartok, akikért tényleg megérné megdolgozni, mert akkor jó eséllyel megint csak nagyon felkapná a vizet, és az égbe emelné azt az isteninek hitt kis orrocskáját. Azért persze annyit elmondok neki, ami belefér a mi kis társaságunkról. Nem titok igazából, de hosszan győzködni azért nem fogom, tudom, hogy mikor nem érdemes tovább erőltetni valamit. De azért azt akkor is megjegyzem, hogy nem volt ám mindig teljesen százas, főleg amikor azzal fenyegetőzött, hogy kiket akar kinyírni itt.
- Áh, néha bekattansz, akkor ugyanúgy szét is csúszhatsz időnként, vagyis a kettő szinte együtt jár. - rántom meg a vállam, hiszen azért akárhogy is, de előzőleg nagyon nem volt teljesen oké, amit művelt, és szerintem ezzel ő is tisztában van, mégha nem is biztos, hogy megtette volna, amit mondott. Attól még megfordult a fejében és az már bőven elég. Inkább az italommal foglalkozom addig is, amíg beszél.
- Nem mindenki omlik a lábaid elé... szöszi. - mosolyodom el most már csak azért is. Nem mondom, hogy nem húznám meg ha lenne rá lehetőség, de... azért annyira nem fogom összetörni magam. Ahhoz kell valami, ami megfog a másikban és erre még nem túl gyakran volt példa eddigi életem során. Lehet, hogy jól néz ki, de ez önmagában még nem elég, a stílus is számít, nagyon is.
- Ahogy érzed, szép estét! - nem érdemes győzködni, majd ha úgy érzi, hogy érdemes visszajönni, mert rájön, hogy ne adj isten a világ nem olyan egyszerű, mint aminek gondolja... hát akkor majd jobban átgondolhatja a dolgokat, és lehet, hogy magától visszajön. Végülis nem sokat árultam el azzal, hogy itt vagyunk, no meg bármikor el lehet kapni és kitörölni buksijából az infókat, vagy hasonló. Mi vagyunk többen, mi vagyunk fölényben is, de attól még simán lehet, hogy egyszer észhez tér és benéz, hogy majd engem keressen meg. Én pedig majd akkor fogom nyeregben érezni magam úgy istenigazából.

//Én is köszönöm a játékot, élveztem! ^^//

Tárgy: Re: Az emelet Szomb. 7 Dec. - 21:20

Szándékomban áll egy kicsit felvilágosítani Jay-t arról, hogy az Isten nem feltétlenül egy lehet, hanem nagyon is akad olyan vallás – nem is egy -, ahol az Isteneknek különböző feladataik vannak, talán őket is rólunk, mutánsokról példázták… Fene tudja, hogy mióta léteznek ilyen emberek a Földön, mint amilyenek mi vagyunk. Viszont látom ám rajta, hogy neki nem tetszik ez a kis kioktatás tőlem, amely automatikusan mosolyt csal szép pofimra.
- Látszik, hogy te meg vagy elégedve az életeddel, azzal, aki vagy és nem vágysz többre. Én viszont igen, ez ennyire egyszerű. – ezért is tartom én magamat Istenhez hasonlónak, míg ő megelégszik a mutáns szóval is. Hát… biztosan remek kis élete van, én aztán nem tudom és nem is biztos, hogy meg fogom tudni valaha is, majd eldől, hogy találkozunk-e még. Nemsokára viszont kiderül számomra a férfi képessége, amely bár elég jónak tűnik, mégse örök. Jó lenne, ha eldönthetné, hogy örök legyen vagy sem, az lenne ám az igazi hatalom.
- Meglehet… Ha egy picit is érdekelnél, akkor szívesen faggatnálak tovább, de inkább nem. – legyintek is hozzá flegmán. Nem zavar, ha jobban megutál, legalább többet nem tesz rám megjegyzéseket és nem akar majd kikezdeni velem. De azért az tényleg érdekelne, hogy ő miként jött rá az erejére, hogyan tanulta meg használni, de mégse teszem most fel mindezt, talán… talán mégis lesz következő találkozás. Végülis, itt ezek szerint néha megtalálhatom, ahogy más mutánsokat is. Ez a bizonyos mutáns csoport viszont ezek szerint már régóta létezik, de Jay még új közöttük. Ahhoz képest úgy érzem, mintha engem is be akarna vonni, de miért? Biztosan nem tettem rá jó benyomást. Talán velem erősebbek lennének? Áh, fene tudja, hogy mi lehet a céljuk. Az ital is idő közben megérkezik hozzánk, így most már összeszedetten veszem át a poharat és kezdem el azt kortyolgatni, a kis megjegyzésre pedig csak megvonom a vállam.
- Néha bekattanok. És aztán? Amúgy se hiszem, hogy megtettem volna, amit mondtam, bár fene tudja. – nem szokásom nekem se csak úgy gyilkolászni, még nem csináltam eddig ilyet, ő viszont nem ismer, nem tudhatta. Mindenesetre most már talán sejti, hogy azok a szavak amolyan hirtelen előtörő szavak voltak, nem biztos, hogy kellett volna nekik ekkora feneket keríteni, de végülis, mostanra lehiggadtam és beszélgetni is tudunk. És ha már itt vagyunk, akkor kibököm neki azt is, hogy továbbra se a szívem csücske.
- Ezek szerint már nem érdekellek úgy, mint odalent. Talán jobb is. – húzom le az italt, mivel nagyon is vágytam már rá, hogy igyak valami alkoholtartalmút, így az üres pohár most már az asztalra kerülhet.
- Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, de ne várd azt, hogy azonnal válaszoljak bármire is. – tehát mondjuk erre a csatlakozásra. Felkelek inkább az ágyról, kissé megigazítom csinos ruhámat, majd ez után lépek el Jay mellett.
- Viszont nem érzem úgy, hogy továbbra is egymás társaságára vágynánk és azt hiszem, hogy ez a hely tényleg nekem való, szóval leléptem. Na pás! – intek is felé már az ajtóból és mivel nem hiszem, hogy megállítana most már ezek után, így el is hagyom ezt a szobát, hogy ez után lesétálva a klubból is távozhassak. Nem tudom, hogy visszatérek-e még valaha is ide, de valamiért mégis felkeltette az érdeklődésemet az, amit odafent hallottam. Jay pedig… hát őt egyelőre még nem tudtam teljesen bekategorizálni, mégis furcsa, hogy odafent már nem nyomult rám. Gáz az ilyen, hamar feladja, de én csak jól jártam.

//A hsz-edből úgy jött le, hogy zárni szeretnél, ezért kiírtam akkor Shana-t és köszi a jáccit! //

Tárgy: Re: Az emelet Szomb. 7 Dec. - 17:44

Oké persze valahol igaza van, de én azért nem megyek bele ezekbe a dolgokba ennyire bonyodalmasan. Hogy miért? Csak, mert nincs kedvem hozzá, meg amúgy is már elég sok időt szántam erre a csajra és őszintén szólva ez esetemben határozottan ritka dolog. Felszökik hát egy kicsit a szemöldököm, amikor konkrétan lehülyéz. Jó azért nagyon erősen vissza kell fognom magam, hogy egy árva szót se szóljak erre durvábban és ne tegyek valami kellemetlen megjegyzést, ami nagyon erősen kikívánkozik belőlem, vagy ami még rosszabb, ne csináljak olyat, amivel rosszul járna.
- Francokat sem érdekel igazából az egész, attól hogy tudsz valamit, még nem vagy isten... baromság. - rázom meg a fejem és talán egy cseppnyit nagyobb adagnyi az indulat most a hangomban, mint amit eddig tapasztalhatott tőlem. Azt hiszem ez érthető azok után, hogy lehülyézett, meg hát na, kezdem unni ezt az egész helyzetet, meg a bezártságot. Nem szoktam én ilyen hosszú ideig egy emberrel hokizni és főleg nem úgy, hogy közben még csak nem is történik semmi igazán érdekes. És azt nem sorolom az érdekességek közé, hogy nem rég lefejelte a padlót, és az nekem fájt.
- Akármit képes vagyok, amit láttam már valaha, vagy amit elképzelek, de nem marad meg örökre. Akkor már minden tele lenne mindenféle felesleges vacakkal. - nem gondolom e miatt kevesebbnek azt, amire képes vagyok. Szerintem így is elég hatásos a képességem, és ha leszólja, hát tegye... őszintén szólva mindenkinek van gyenge pontja. Mondjuk, hogy talán van ebben valamilyen szintű logika, hogy azért a legtöbbeket ha más nem, hát egy másik mutáns le tudja állítani. Őt is le lehet, és úgy gondolom, hogy hiába tűnik el, de ha összehozok egy sárkányt, azért az elég ütős lehet, de csak nem vezethetem utána mindenhol pórázon, meg eltüntetni meg nem lehet.
- Jó ideje, bár én sem tartozom régóta közéjük és éppenséggel nem néztem voltak töriórák, amiket be kellett vágni. - rántom meg kicsit a vállam. Igazából engem sosem érdekelt, hogy mióta létezik ez a klub, nem hiszem hogy ezzel kell nekem foglalkozni. Én inkább szeretem csak azt tenni, amire kijelölnek, vagy amit kapok feladatnak, a többi igazából nem nagyon hat meg. Hogy ki mikor, miért és hol indította a dolgot. Minden bizonnyal a miértet azért el tudnám magyarázni, de a többi nem nagyon érdekel. Az pedig tuti, hogy felszedni már nem akarom. Nem érdekel a csaj annyira, bár azért szó se róla, nem ellenkeznék, ha bedobná magát egy menetre, de vannak lent páran, akik ezt lelkesen vállalnák, sőt olyan is akad, akinek még fizetnek sem kell feltétlenül, hiszen néha egy olyan pasas, mint én, már-már felüdülésnek számít a sok hájas, gazdag disznóhoz képest.
- Hát te tudod, akkor hát messze vagy még a szétcsúszástól, bár előzőleg, amikor azzal fenyegetőztél, hogy kinyírsz lent mindenkit ezét nehéz lett volna elhinni. - rántom meg kicsit a vállam, de nem megyek én ebbe jobban bele feltétlenül. Inkább csak töltök neki a borból, aztán persze magamnak is, és kortyolok párat, amíg ő is ízlelgeti, no meg, amíg beszél, mert addig is célszerű, ha kicsit lefoglalom magam és az ital most határozottan jót is tesz.
- Oh, hát így a lelkembe gázolsz szöszi? Pedig azt hittem, hogy máris a szívedbe loptam magam. - szökik fel kissé a szemöldököm. Hát őszintén szólva nem akartam megváltoztatni a véleményét magamról, nem nagyon érdekel a dolog. Azért annyira ne tartsa nagyra magát, hogy álmatlan éjszakáim lesznek, mert nincs oda értem, vagy mert nem kapott meg. - Egyszerűen csak meséltem kicsit, hátha esetleg érdekelne ez a mi kis csapatunk, mert tudod... örökké nem lesz ám ilyen kis nyugis a helyzeted. Idővel tudni fogják, hogy létezel. És tudod milyen az ember... ami több nála, attól fél, amitől fél, azt üldözi. - igazából tőlem aztán elmehet nyugodtan, nem fogom innentől visszatartani, főleg mert tudja, hol talál meg, ha nagyon akar. Nem gondolom, hogy annyira erősen kell toborozni, engem sem dumáltak rá, hogy a klub tagja legyek, egyszerűen a lehetőség csak adta magát.

Tárgy: Re: Az emelet Csüt. 5 Dec. - 23:23

Tény, hogy a teremtéshez nem értek, de ettől függetlenül erősnek tartom magam, olyan erősnek, mint amilyen akár egy Isten. Viszont Jay nagyon úgy tűnik, hogy nem gondolja ugyanígy a helyzetet, sőt, bizonygatni is kezdi nekem, hogy miért is neki van igaza, amire most már kissé meg is döntöm oldalra a fejem, úgy kezdem el fürkészni arcát.
- Te tényleg ennyire hülye vagy? – teszem fel a legkézenfekvőbb kérdést, majd néhány másodpercet adok a pasinak, hogy válaszoljon, csak ez után segítek neki megmagyarázni gondolataimat. – Nem szeretnék történelem vagy vallástörténet órát tartani, de az ókorban nem egy olyan hit volt, ahol többistenhit is létezett, ergo minden Istennek megvolt a maga funkciója. Így hát simán nevezhető az én erőm isteninek, ahogy valószínűleg a Tiéd is. – így most már talán érti azt, hogy bár tény, nem egy katolikus egyházhoz tartozó Istenhez vagyok hasonlatos, de az ilyesmiben amúgy se hittem soha, ateista vagyok és ezt büszkén vállalom.
- Te akármit képes vagy megteremteni? És az meg is marad? – mert ha nem, akkor nem valami hasznos ám a képessége. Igen, én is szeretném egy kicsikét letörni a szarvát úgy, ahogy azt ő is nem is olyan régen megtette én velem. Ne higgye már azt, hogy csak úgy neki lesz igaza mindenben, én nem vagyok egy olyan csaj, aki könnyen igazat ad a másik félnek. Az viszont érdekelne, hogy miféle képességek vannak, mivel én sajnos még nem tudok túl sokat a mi fajtánkról, a mutánsokról, ahogy Jay hívja őket, így most, amikor mesél, csak kíváncsian iszom szavait, és igazából egy egész estén át elhallgatnám, hogy milyen képességű emberekről tud és hogy ők vajon hogy is viszonyulnak ahhoz, amit tudnak, milyen lehet az ő életük. Vajon normális?
- És mióta létezik a ti kis összetartó társaságotok? – ha ennyien vannak, akkor bizonyára egy ideje már gyülekeztek, én pedig szeretném tudni, hogy mégis mióta. Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a fejemben, de egyelőre még igyekszem visszafogni magam, nem mindent a másikra zúdítani, valahogy amúgy is úgy érzem, hogy Jay nem pont egy olyan férfi, aki mindenre csak úgy válaszolgatna. A kezdeti idegesség viszont tényleg kezd eltűnni, főleg azért, mert nem szeretném elveszíteni a képességemet se, az életemet pedig még kevésbé, tehát muszáj kissé visszafognom magam és erre már inni is kéne. Ráhagyom a másikra, hogy mit rendel, én inkább csak az ágyra ülök, nem túl közel hozzá és onnan folytatom immáron a beszélgetést. Valamiért úgy érzem, hogy már nem akar ártani nekem, sőt, talán már felszedni se. Végül az ágyon is kényelmesen eldőlök, úgy gondolva át még egyszer ezt az egészet, hogy mégsem vagyok egyedül, de ettől függetlenül azért kész nem vagyok. Az ital viszont megjön szerencsére, így pillantok az ajtó felé és nemsokára már láthatom is az üveg bort, na meg a két poharat, a kis megjegyzésre pedig csak felülök és el is húzom cseppet a számat.
- Nagyon messze vagyok én még a szétcsúszástól. Egyébként Shana-nak hívnak. – árulom el a nevem, majd veszem át a poharat, amit felé is tartok, tehát nyugodtan tud bele tölteni és csak ez után iszok én magam is. Finom, így kis ideig ízlelgetem is az első kortyot a számban, amit nemsokára a másik követ.
- Ettől függetlenül még mindig nincs ám túl jó benyomásom rólad. Nem indítottál valami jól odalent. – utalok is a kezdeti beszélgetésünkre, amelyet szerintem Jay se csinálna már vissza, de ettől függetlenül jó, ha tudja, hogy a véleményem nem túl pozitív továbbra se. És hát nem nagyon tudom, hogy akkor most mit akar tőlem, de lehet, hogy semmit, csak kaptam egy kis felvilágosítást, aztán soha többet nem is látjuk egymást. Végülis, nem fogok sírva fakadni ez miatt.

Tárgy: Re: Az emelet Hétf. 2 Dec. - 17:06

Egy kicsit azért le akarom törni azt a fene nagy egoját, mert oké, hogy többek vagyunk, mint egy ember, de neki túl nagy a szája, és azért mindennek megvan a maga útja és módja, nem lehet csak úgy elhamarkodni a dolgokat. Jó ég, mintha csak Darent hallanám! Azért én nem veszek ennyire komolyan mindent, de azért elégszer végighallgattam már ám a nagy dumákat arról, hogy mit hogyan kéne tenni és hogy a random vandálkodás nem vezet célhoz, csak túl korai hadviseléshez és azért még mindig több az ember, mint mi. Nem kellene tömeges népirtást rendezni, meg hát nekem személy szerint nincs bajom az emberekkel, főleg ha nőneműek és jól néznek ki.
- Isten tudta, ha nem tudod, akkor nem vagy Isten... szivi. Ennyire egyszerű. Vagy akkor én is az vagyok, mert az meg nekem megy és akkor nem lehetünk ketten. - színpadias sóhajjal zárom le a mondatot. Mondjuk én sosem akartam istent játszani, vagy annak képzelni magam, szóval igazából nincs ezzel komolyabb problémám. Meg vagyok én így, ahogy vagyok, a magam kis földi életével, földi vágyakkal és miegymás. Istennek lenni szerintem amúgy is szar lehet. Azt viszont akkor sem hagynom, hogy nekiálljon itt emberkedni, mert na, bírom ezt a klubot és nem ér eltenni a csajokat lent láb alól. Ha rosszul viselkedik, akkor igenis rosszul fog járni és ezt a tudtára is adom gond nélkül.
- Persze, amit elképzelni is nehéz. Ahogy az emberek kinézetes is igen változatos, úgy a képességeik is. Sokakat ismerek, akik sok mindent tudnak. - rántom meg kicsit a vállam. Hát honnan tudnék ennyi mindent? Nem mondom, hogy azért mert akkora észlény vagyok, mert bár nem vagyok hülye, de azért nem vagyok a legdurvább okoska sem. Nem pont az a dolgom, hogy én legyek az agy a csapatban, én inkább csak teszem, amit kell, nagyjából legalábbis, amikor sikerül minden utasítást követni. Azért persze csak elmosolyodom amikor kezd végre megnyugodni. Tudtam kezelni a helyzetet! Egy jó pont Jay-nek, majd felterjesztem magamat Darennél. Kérek egy plusz szabadnapot, vagy mi fene.
- Hát azt nagyon is sejtettem. - szélesedik a vigyorom, annak ellenére, hogy ő morog, de én akkor is élvezem a helyzetet. Végre én vagyok fölényben, pedig eddig még eléggé arcoskodott a képességével, hogy ő milyen állati nagy számnak hiszi magát, csak meg beveri a fejét, aztán én érzem a fájdalmat. Cöh... Az ital viszont simán belefér, az én torkomnak is jót tesz majd pár korty, amivel leöblíthetem az előbbi kissé veszélyes helyzetet. Na azért nagyon nem estem ám pánikba, azt nem szokásom, mert még túl komolyan vennék valamit, ami nálam nagyjából soha sem fordul elő.
- Előfordult már pár alkalommal, de igazából nem az én dolgom az ilyesmi, vannak nálam sokkal hatásosabb és meggyőzőbb alakok is. - nem mondom, hogy élvezem, hogy szenved, de azért egy kicsit talán mégis így van. Láthatóan kissé összeomlott, hogy nincs egyedül. Ez igazán szomorú... szegényke. Pedig szerintem jó dolog, én legalábbis élvezem, hogy egy ideje már tartozom valahova, és olyan helyre, ahol nem mondják meg minden alkalommal, hogy mit tegyek, inkább csak egy kis irányt mutatnak, hogy merre menjek de én döntöm el hogy hogyan. A kutyát eltüntetem egy pillanat alatt, amikor kopogtatnak és behozom a bort szépen a poharakkal, a pincért meg el is küldöm ezzel a mozdulattal.
- No azért ennyire nem kell szétcsúszni szöszi. - mosolyodom el és egy pillanat múlva már tartom is felé a poharat. Hátha jobb lesz ha felhörpinti a kellemes vörösbort.

Tárgy: Re: Az emelet Szomb. 30 Nov. - 13:13

Én tényleg úgy gondolom, hogy többre vagyok hivatott, mint az egyszerű emberek, hiszen ezzel a képességgel, amim van, simán lehetek erősebb bárkinél, én döntök a Sorsuk felől. Amikor viszont meghallom a pasi kérdését, hogy tudok-e teremteni, csak kis időre elhallgatok, majd nézek kissé durcás képpel az arcára.
- A teremtés nem minden. Miért kéne azt tudnom? – jó, ez csak gyenge védekezés tőlem. Én is érzem, hogy igaza lehet, azzal együtt lennék igazán erős, de… azt sajnos nem tudok. Pedig milyen jó is lenne, hogyha én dönteném el, hogy milyen embereket teremtek magam mellé, de nekem csak ennyi adatott meg. Viszont még ígyis sokkal több vagyok, mint egyes emberek, akik teljesen átlagosa élik szürke hétköznapjaikat. A fenyegetőzés viszont kissé durván hangzik, nem örülök neki egy picit se, de be kell látnom, meglehet, hogy igaza van. El lehet valószínűleg engem is tenni láb alól, de hogy is jutottunk idáig? Én csak meg akartam nézni magamnak ezt a helyet, szórakozni így kicsit, erre meg… Kezd minden szétesni körülöttem.
- Ilyen sok féle képesség létezik? Valaki képes az elmét is blokkolni? Te… te honnan tudsz ennyi mindent? – tényleg kezdem felfogni azt, hogy itt én vagyok sajnos hátrányban. De az elme mindig érdekelt, nem véletlenül jelentkeztem pszichológiára. És ha valaki azt képes uralni… így jobb lehet, mint én, hiszen akkor ugyanott van, ugyanúgy eldöntheti, hogy ki mit tegyen. A képességem nélkül viszont én egy senki vagyok, így amikor ezt is felhozza, akkor kezdek csak el végül megnyugodni, ilyesmit nem kockáztatnék.
- Nem kell. Megvagyok a képességemmel, kössz. – morgom még oda, mert számomra ez picit se kedves ajánlat és szerintem ezzel Jay is tisztában van. Egy ital viszont most jól jönne, így igen, van pofám ezek után még meg is hívatni magam vele, ami mintha nem lenne ellenére. Még vigyorog is, mint aki nagyon örül magának, én pedig csak lassan zuttyanok le az ágyra. Sok mindent át kell gondolnom, azt hiszem. Fejem is kis időre lebicsaklik és csak nagyon lassan tűnik fel, hogy ez a pasi mit csinál. Mit tűrögeti az én hajamat? Lassan pillantok rá, majd mosolyodom is el cseppet cinikusan.
- Te nagyon sok ilyen beszélgetésen lehetsz már túl, hogy így próbálsz engem nyugtatni, meg ez a szöveg, hogy nem vagyok egyedül. Épp ez a baj, én szerettem egyedül lenni, úgy minden jobb volt. A fenébe is! – dőlök végül hátra a puha ágyon, majd kezeimet arcom elé is emelem. Nem tudok elmenekülni a tények elől, láttam, amit láttam és most már az a kutya se izgat ott az ajtóban, max a bort hozó emberke fog meglepődni… aki amúgy már kopog is, tehát Jay-nek talán ideje ajtót nyitnia.

Tárgy: Re: Az emelet Pént. 29 Nov. - 21:28

Leht, hogy durva dolgokra képes a csaj, de attól még cseppet sem mindenható. Meg lehet állítani és biztosan meg van annak is a módja, hogy eltegyék láb alól, nekem hirtelen több ötletem is lenne erre, szóval egyáltalán nem kell Istennek képzelnie magát.
- És teremteni tudsz édes bogár? Azzal, hogy ölsz még nem vagy isten... csak egy gyilkos, ez még nem esett le szöszi? - azt hiszem mindenki így gondolkozik, még egy szimpla sorozatgyilkos is azt hiszi, hogy mindenható, csak azért, mert megölhet másokat. De ennyi erővel bárki az, aki megteszi ugyanezt nem? Szóval az egészet lazán meg lehet cáfolni, bár őszintén kétlem, hogy ő hajlandó lenne arra, hogy ezt csak úgy könnyedén felfogja. Inkább megpróbálom felvázolni neki, hogy lenne olyan, aki le tudná állítani, ha erre lenne szükség. Csak, hogy ne legyen olyan fene nagy önbizalma, egy kicsit valaki megmutassa neki, hogy ez ennyire egyáltalán nem egyszerű.
- Hidd el, ha arra van szükség, hogy ne csinálj olyat, ami bajt hozhat ránk, akkor nem élnéd meg a holnapot, vagy a ma estét sem. Vagy csak egyszerűen beszorítanának a fejedbe... az se kellemes. - hogy milyen módon pontosan, hogy ölnék meg az már nem az én dolgom, de ha teszem azt valaki blokkolja a képességét, majd átvágja a torkát, akkor azt már nem fogja tudni átadni valaki másra. Akkor ott a vége, kampec, lehet erre még mindenféle szinonimákat alkalmazni, de a lényege akkor is ugyanaz. Arra is rávilágítok, hogy a képességétől is meg lehet szabadítani, ilyen is létezhet, bár én még nem találkoztam egyel sem, de miért ne lehetne?
- Biztosan van, ha nagyon szeretnéd kereshetek neked egyet. - még el is mosolyodom, pedig most minden bizonnyal eléggé fenyegetően hatnak rá a szavaim. Nem feltétlenül szánom annak, de igenis egy kicsit térjen szépen észhez, meg nagyon sokat gondol magáról, ami azért határozottan idegesít most már. Úgy fest, hogy a szavaim végül nagy nehezen, de hatnak. Jól van, kis lépések, de azért érezhetően haladunk végre. Az italra csak egy mosollyal bólintok, főleg hogy ezek után még le is ül. Már nem akar másokat kinyírni, kifejezetten remekül teljesítettem ma, Daren büszke lenne rám.
- Hát persze... bár szó se róla nehéz dió voltál. - vigyorodom el végül, majd szépen az éjjeli szekrényen lévő telefonhoz csúszom az ágy szélén, hogy egy üveg finom vörösbort hozassak fel szépen magunknak, persze két tiszta pohárral. Nem tudom, hogy mit szeret, de csak nem válogatós típus, ahhoz legalábbis most nincs kedvem, hogy még azt is kérdezgessem, hogy mit inna. Arról a körről már lemaradt, és elvágta magát kissé, amikor azzal fenyegetőzött, hogy elteszi odalent a csini csajokat láb alól. A telefon elintézése után csúszom újra az eredeti helyemre, sőt talán egy kicsit közelebb hozzá. A lehajtott fejet látva automatikusan nyúlok oda, hogy eltűrjem a kósza tincseket a füle mögé, de aztán vissza is húzom a kezem.
- Nem olyan rossz az, ha nem vagy egyedül... van aki segít, tanácsot ad. Ez a világ... sok még az ember, és ők nem fogják szeretni azt, amilyen vagy, amilyenek vagyunk. Ezért fogunk össze, hogy megvédjük magunkat. - erre azért ő is rájöhetett. Akármennyire mindenhatónak érzi magát, ha nekiesik egy kész tömeg, vagy ha elkábítják, akkor aztán esélye sincs. Főbe lőhetik és kész. És mit tesz az ember, ha fél? Hát támad...

Tárgy: Re: Az emelet Csüt. 28 Nov. - 22:45

Nem akarok hinni a fülemnek, mert mindaz, amiket Jay mond nekem, nem normálisak. Nem lehet több olyan ember, mint amilyen én vagyok, és a mutáns szó is inkább sértő, sem mint elfogadható, de láthatóan ez nem tetszik neki. Hogy miért mondom ezt? Mert nagyon is mindenható vagyok, ezt nem hiszem el, hogy nem érti.
- Nem túl egyszerűen. Egyébként igenis olyan vagyok, mint egy Isten, én döntöm el, hogy ki éljen és ki haljon meg, hogy ki sérüljön meg és ki legyen egészséges. Ezt te csak úgy hívnád, hogy mutáns? Én nem becsülöm le ennyire magam. – magyarázom is meg szavaimat és végül még fejet is csóválok kissé. Kezdek egyre idegesebb lenni, tehát nemsokára már hagyom eldőlni a széket, én pedig felkelve kezdek el járkálni a szobában, úgy próbálva meg feldolgozni a hallott információkat, szinte eleresztve a fülem mellett azokat a szavakat, amiket Jay mond, legalábbis egy ideig. Most mit bólogassak arra, hogy egyedinek hiszem-e magam? Vagy hittem? Persze, hogy annak, ezt a vak is láthatja.
- Hogy leállítson? – oké, ezt azért meghallottam, így végül megállva pillantok a srác felé, úgy pislogva rá kérdőn. – Ezt meg hogy érted? Mit tenne, hogy leálljak? – persze az előbb is nyugton voltam, amikor elkábított, de hát nekem már csak ilyen nagy a szám és valami rosszul van beüzemelve a fejemben is. Nem lehet mindenki olyan, mint az átlag, én se gondolkodom úgy, ez van. A fenyegetőzésem viszont nem sok jót ígér, hála a kutyának is, ami megjelenik az ajtóban. A fenébe is, hogy azokra nem hat a sérülésem, de ha megharap ez a korcs, akkor annak nem én látom a kárát és erre talán már a másik is rájött ennyi idő után, de ha nem… majd rá fog.
- Mivan? Hogy végleg elvegye a képességemet? Van ilyen… ember? – buknak ki belőlem a szavak és oké, kezdek lassítani. Ez azért elég komoly fenyegetőzés. Mi lenne velem a képességem nélkül? Sebezhetővé válnék, egy egyszerű ember lennék, nem, az nem akarok lenni, ez így túl sok egyszerre, túl sok mindent kell feldolgoznom. Néhány másodpercig csendben ácsorgom ott a falnál, még mindig nekidőlve kissé, majd végül egy apró sóhaj után nézek rá a másikra.
- Még mindig meghívnál egy italra? Mert akkor szerezhetnél és végre világosan is elárulhatnád, hogy mit akarsz tőlem. – felőlem nyugodtan felhozathat valami rövidet vagy sima bort, amit csak szeretne, de talán jobb, ha ilyesmiről nem odalent beszélünk. Kissé bizonytalanul indulok meg végül felé, majd egy kicsit távolabb, de én is leülök az ágyra.
- Tényleg azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen… - szólalok meg nemsokára, miközben kissé magam elé meredek, így szőke tincseim is eltakarják kis időre az arcomat. Talán rájött most már, hogy a hirtelen kirohanásnak vége, talán most már lehet velem normálisan is beszélgetni.

Tárgy: Re: Az emelet Szer. 27 Nov. - 14:39

Ha a szó szoros értelmében vesszük, akkor nem is raboltam el, csak felhoztam egy emelettel feljebb és gátolom kissé a kijutását. Persze könnyebb lenne, ha nem ellenkezne ennyire, főleg nem ilyen csúnya dolgokkal, amik nem sokára következnek, de... azt hiszem számíthattam erre, hiszen láttam ezt a lányt, odalent abban az unalmas kisvárosban.
- Mindent tudni akarsz. Hát nem szereted a meglepetéseket szöszi? - dehogy adok neki nyílt választ már a legelején. Inkább még játszom vele egy kicsit, nagyon ráfér, és nekem most épp ilyen kedvem van. Soha sem voltam az a sokat gondolkodó típus, ezért van az, hogy most is tesztelek, miután a fejem már kapott egy ütést. Szorítom a karját, amíg meg nem érzem magamon a fájdalmat. Érdekes egy képesség, vajon ölni is tud így? Ha meghal, akkor azt átruházza másra, vagy csak a sérüléseket tudja? Azért persze a végtelenségig nem hagyom, hogy játszadozzon. Kábultan nincs esélye, nekem viszont annál több és úgy fest ez azért sokkal hatásosabb. Látom az ijedelmet a szemében, amire persze hogy mosolyra húzódik a szám és végre abbahagyja a kis szórakozását. A kötél eltűnik, én pedig szépen beszélni kezdek. Őszintén nem tetszik a válasza, valahogy soknak gondolja magát. Persze nagymenők vagyunk, de... én soha sem gondoltam úgy magamra, mint Isten, vagy valami felsőbb hatalom. Egyszerűen csak táposabbak vagyunk, mint az emberek és nem hagyjuk, hogy megpróbáljanak elnyomni, mert el fognak majd idővel, félni fognak és az ellen harcolnak, ami félelmetes.
- Isten? Kislány... akkor lennél isten, ha mindenható lennél, de ez nincs így, simán kinyírhat bárki. - nem azt mondom, hogy én, de azért vannak rossz fiú, akik ellen mit sem ér az ereje, akik nem sérülnek, akik szinte már halhatatlanok. Ha Emma megpiszkálná a kis csaj agyát, egyből nem tudna így szórakozni senkivel és az ellen nem tehet semmit, vagy ha valaki blokkolja az erejét, úgy el lehet tenni láb alól, hogy ihaj, aztán abból keljen fel... Na ugye, hogy nem tudna. Kissé többnek hiszi magát, mint ami, bár ez érthető, ha egyszer eddig még senkivel se találkozott, aki olyan lenne mint mi. Kissé unott arccal nézem végig ahogy felpattan, majd járkálni kezd. Ülve maradok, sőt még hátra is dőlök az ágyon, hogy a két kezemen támasszam meg magam. Ha sokáig folytatja, még a szemforgatás is előfordulhat.
- Hú, de kiakadt itt valaki... marhára egyedinek hitted magad igaz? - nem fogok én itt bizonyítgatni neki, mert úgyis mindenre rávágná, hogy kamu, meg hát nem tehetek olyat, amivel ártanék neki és az nem máson csattanna. Bár... kirajzolódik a fejemben a gondolat, hogy van megoldás, de egyelőre még nem csinálok semmit. Kétlem, hogy értékelné, ha megint kiütném, de ha így viselkedik, akkor az lesz a vége.
- Nem szivi, ez egy klub, egy álca, a legtöbben odalent emberek, sokuk befolyásos, de kevés köztük az olyan, mint mi. És jobb lenne, ha lenyugodnál, van olyan, akinek szólhatok, hogy leállítson... - a következő pillanatban az ajtó előtt egy méretes dobermann jelenik meg. Fajtájának legkiválóbb egyede, de egyelőre csak meredten nézi a lányt. Én irányítom teljes mértékben és nem lenne értelme, hogy a támadását azonnal átruházza rám, egyelőre inkább csak azért van ott, hogy a hirtelen kirohanást megakadályozza. Nem szeretném, ha vérfürdő lenne. Bírom a lenti csajokat, bár emberek, néha kell egy-egy áldozat, de... Daren morcos lenne, ha ez lenne a vége igaz?
- Ha akarom én is megakadályozhatlak, elég csak elkábítanom téged és ha nem vagy hajlandó viselkedni meg is teszem, aztán keresek valakit... akár a föld alól is előkerítem, hogy a képességedet akár végleg elvegye. Ha nem vagy hajlandó viselkedni és ennyire be vagy kattanva mi se tudunk mit kezdeni veled. - én se vagyok mindig beszámítható, de ez a csaj rosszabb nálam. Azért az eszetlen gyilkolászásnak semmi értelmét nem látom, mindegy, hogy a hulla ember, vagy mutáns. Egyszerűen értékelném, ha leállítaná magát, mert tényleg tenni kell valamit, ha nem teszi. Nem hiszem hogy értékelné, ha bezárnánk valahova, mert teszem azt kissé közveszélyes.

Tárgy: Re: Az emelet Hétf. 25 Nov. - 16:11

Nem történt még velem ilyesmi, hogy megpróbáltak volna elrabolni, így egyértelműen nehezen tudok mit kezdeni a helyzettel, amikor lassan sikerül magamhoz térnem és tapasztalom, hogy miféle helyzetbe is kerültem. Szeretnék válaszokat kapni a kérdésemre, nem vagyok hajlandó ezt így elfogadni, de ahogy jön a válasz, úgy kerekednek el gyönyör, tengerkék szemeim.
- Lecke? És mik lesznek a következmények? Gondolom nem csak kikötözöl és beszélgetsz velem, annak nem lenne sok értelme. – jó, ezt most nagyon nem kellett volna, de akkor is. Ennél még én is ezerszer kreatívabb lennék a helyében, de ettől függetlenül kezdek azért ráparázni arra, ami történhet. A kötelek nem engednek, én pedig nem fogom csak úgy hagyni magam, tehát meg is történik a támadás, amelyet továbbiak követnek, mivel valaki nagyon tesztelgetős kedvében van. Oké, lebuktam a képességemmel, de hogyha veszélyben érzem magam, akkor nem érdekel a további titkolózás. Ahogy viszont a vatta ismét előkerül és meghallom a fenyegetőzést, azonnal visszább is veszek és úgy döntök, hogy talán jobb lenne a képességemet egy kicsikét nem használni és nyugton maradni a székben. Tényleg nem hiányzik, hogy elkábítson és ki tudja, hogy milyen ocsmány dolgokat műveljen velem.
~ Nem csak én vagyok képes? ~ - nem, még nem akarom elhinni a dolgokat, még nem áll össze teljesen a kép, inkább trükknek gondolom, mintha ez a férfi mindig ezt csinálná az áldozataival, de belül valahol sejtem, hogy mire is akart kilyukadni, viszont amíg hihetetlennek érzem, addig eltemetem magamban.
- Akkor beszélgessünk. – bólintok rá, adva meg magam egy kis időre, így figyelem meg, ahogy nemsokára helyet foglal az ágyon, majd a kötelek hirtelen tűnnek el kezeimről, hála egy csettintésnek – én legalábbis ezt hiszem. Meglepetten nézek le csuklóimra, majd ez után kissé meg is fogom kezem, mivel kissé kellemetlen volt ez a kikötözős szitu, majd néhány másodpercig azért elmerengek a szökésen, de végül csak lassan ölembe ejtem kezeimet és kissé meg is igazítom – szinte észrevétlenül próbálva -, szoknyám alját.
- Mutáns? Én ezt sokkal szebben is hívhatnám… Isten, az jobban hangzik. – mosolyodom el igen csak aranyosan és szemeim is csak úgy csillognak, ahogy kimondom ezt a szót. Tényleg annak tartom magam, én döntök mindenki sorsáról, legalábbis eddig úgy hittem, hogy más nem tud ilyesmiket, de amikor hallom, hogy rajtam kívül még egész sokan vannak, sőt, ez a faszfej is képes csakúgy a semmiből létrehozni valamit, rögtön lehervad arcomról a mosoly.
- Ezt… ezt nem mondhatod komolyan. Egész életem során egyedül voltam ezzel, te pedig biztosan csak trükköztél valamit, én nem hiszem, hogy ezt más is tudná, én egyedülálló vagyok. – oké, kezdek kiakadni, így hirtelen pattanok fel és most már nem is érdekel, hogy mögöttem ismét hátra esik az a szék. Kissé zavartan kezdek el ide-oda mászkálni, ez nagyon nem fekszik.
- Te hazudsz nekem! – állok meg végül határozottan a srác előtt és hát nagyon úgy tűnhet neki az előzőekből, hogy nem vagyok teljesen komplett. Az erőm kissé elvette az eszem, túl jónak hittem tőle magam, de most, hogy tudom, nem vagyok ezzel egyedül, egy picit se örülök neki.
- Itt? Azt mondod, hogy ez a klub tele van különböző képességű emberekkel? – mutatok is le a lábunk alá, ugyanis a felszűrődő hangokból rájöttem már arra, hogy az emeleten lehetek. Nem, ez így nem jó… lassan hátrálok a pasastól, egészen a falig, aminek kissé neki is dőlök a hátammal, majd lassan nézek magam elé.
- Oké. Tehát ha lemegyek és elkezdem írtani lent mondjuk azokat a kurvákat, akkor valaki szerinted képes lesz az erejével megakadályozni benne? Hidd el, képes vagyok rá! – bólogatok is megszállottan, mert ez akkor is hihetetlen. Bár szerintem Jay nem örülne neki, hogyha elkezdeném többször felvágni a torkom és mindig egy-egy hullával több lenne lent, a klubban. De ezt akkor se akarom elfogadni, nem fogadom el, én nem… tennem kell valamit, így bizonytalanul nézek az ajtó felé, majd vissza a férfira, és ismét az ajtóra. Ha nem tesz valamit, akkor bizony itt katasztrófa lesz.

Tárgy: Re: Az emelet Pént. 22 Nov. - 21:41

Persze, végülis van ebben valami, amit mondd, ha az ember logikus józan ésszel gondolja át, de ez rám mégis mikor volt jellemző? Ugye, hogy soha. Na akkor meg nem kell úgy tenni, mintha érdekelne a véleménye és mintha egy kicsit is egyetértenék, főleg amikor még az is hozzáteszi, hogy olyanokkal, mint mondjuk én. Felszökik kissé a szemöldököm és határozottan szúrósan nézek rá.
- Tudod szivi nem mindenkinek fizetik a szüleik a sulit, és ezzel elég jól lehet keresni. - sosem gondoltam, hogy bárkit le kéne nézni a melója miatt, attól hogy táncolnak és pasik nézegetik őket... miért ne lehetnének teljes értékű emberek? Egyébként már olyan is előfordult, hogy egész jót eldumáltam az itteni lányok egyikével persze akció előtt, vagy után, nem helyette, azért annyira nem vagyok empatikus, hogy kihagyjak egy jó menetet, főleg ha fizettem is érte. Persze tuti, hogy erre is lenne egy-két keresetlen szava, hogy magamtól nem tudok nőt szerezni, pedig ha nagyon akarnék... de nem akarok. Az udvarlás egy hülye felesleges dolog, minek mondjam valakinek, hogy húde oda vagyok érte, amikor ez nincs így, csak azért, hogy lefeküdjön velem? Akkor már legyen minden tiszta. Mindenesetre hamar az emeleten kötünk ki, ő nem pont van magánál, de azért nem sokára magához tér.
- Miért ne? Szájaltál velem és nem gondoltál bele a következményekbe. Mondjuk úgy, hogy ez egy lecke. - tényleg így is gondolom, hogy egy kicsit megleckéztetem ezzel, mert nagyon nagy volt a szája és azért hamar elkezdett idegesíteni ezzel a hozzáállással. Arra viszont nem számítok, ami ezután jön, ez a fejfájás azért eléggé meglep. Nem gondoltam volna, hogy valami ilyesmire képes, egyszerű csajnak tűnt és ehhez képes azért egyáltalán nem gyenge. Azért egy teszt még elkél, viszont a vérző tenyeremet már nem nagyon érzékelem. A végén még megint morcos leszek és az neki se lenne jó.
- Élvezem, de vajon te élvezni fogod-e... - már fogalmazódik is meg a gondolat a fejemben és hamarosan ott a vatta a kezemben, olyan mint legutóbb. Gondolja csak át, hogy mit akar, mert azt is eljátszhatjuk, hogy ő eszméletlen, amíg én azt teszek, amit akarok és azt hiszem, akkor nagyon nem fog majd jól járni. Jobb, ha kicsit átgondolja ezt az egészet, mert még igazán nagy baja is lehet az egészből. Úgy látom, hogy kezdi felfogni a helyzetet, legalábbis a tekintete eléggé ezt sugallja. Na végre!
- Nem csak te vagy képes bizonyos dolgokra. - mosolyodom el szépen a kérdése hallatán. És, hogy mit akarok tőle? Az a helyzet, hogy vannak ám konkrét terveim. Felismertem bár csak lassan esett le, hogy hol láttam már. Jó pár napja, talán egy hete is volt már, amikor az egyik diákkal kódorgott a városban. Totál mázli, hogy kiszúrtam a kis gerlepárt, vagy valami olyasmi. Nekem aztán halál mindegy, hogy mit csinálnak, de miután felfogtam, hogy ő az, már meg is fogalmazódott bennem a gondolat.
- Csak egy kicsit beszélgetni, hogy közben nem csinálsz semmi rosszat. - ejtek meg egy újabb mosolyt, és mostmár hátrébb lépek, hogy leüljek szépen az ágy szélére és onnan figyeljem tovább, ahogy lassan tényleg kezd eltűnni a kötél a csuklóiról. Azért addigra mire ez megtörténik hátha mondok neki olyasmit, ami elég érdekes lehet ahhoz, hogy szépen átgondolja, hogy biztosan tenni akar-e ellenem valamit, vagy netán meg akar-e lépni nagy hirtelen. Végül csak csettintek egyet, bár ez igazából csak hatásvadászat, nincs rá szükség, mire a kötelek eltűnnek végleg a kezéről. Persze azért figyelek rá, ha kell, akkor tudok lépéseket tenni ellene, de... talán tényleg felkeltettem az érdeklődését.
- Szóval tudsz dolgokat, akiket más nem. Nem a kedvenc szavam, de szivi, mutáns vagy, mint ahogy rajtad kívül még egészen sokan. Tudunk dolgokat, én pl. megjelenítek mindenfélét, amit már láttam. - magyarázom neki a dolgot, bár ez még nem biztos, hogy elég kifejtés lesz számára. Azért aztán folytatom is tovább szépen, amit elkezdtem. - Ez a hely... tudod itt akadnak még bőven olyanok, mint mi és azon vagyunk, hogy az emberek is felfogják, hogy nem lehet minket csak úgy... elnyomni. - fejezem be végül. Talán lesz kérdése, talán kiakad, de egyelőre ennyi is elég, végülis ha akar még erről tudni akkor marad és kérdez, ez már rá van bízva. Végülis tőlem akár el is húzhat innen, nekem aztán halál mindegy, ha nagyon akarom, akkor biztos el tudom még kapni, de egyelőre most nem.

Tárgy: Re: Az emelet Szer. 20 Nov. - 23:23

Nem értem, hogy mit kell ennyit lovagolni ezen a témán. Az én véleményem nem fog megváltozni, akármennyire is szeretné védeni ezeket a rudaknál táncoló lányokat, de oké, leszek olyan kedves és elárulom neki, hogy mire fel ez a véleményem róluk.
- Nem a külsejük miatt tartom őket butának, hanem azért, mert képesek ilyen munkával… már ha nevezhető ez munkának pénzt keresni és ágyba bújni az olyanokkal, mint mondjuk te. – nézek is rá kissé lenézően és ebből egyértelműen sejtheti, hogy nem valószínű, hogy én bármikor is megtenném ezt vele. Nem tartom sokra, ez már most lejöhetett neki. Na de az események felgyorsulnak és bár távoznék, nem tudom megtenni, hála Jay tettének, így kerülök fel kis idővel később az egyik szobába, megkötözve. Egyértelmű szerintem a kétségbeesésem, hogy miután magamhoz térek, nem maradok csendben és nyafogok halkan a falnak, mintha mi sem történt volna, hanem próbálok hangot adni felháborodásomnak, de igaza van a másiknak, ezt be kell látnom, így nyelek egy aprót.
- De te akkor se tarthatsz itt. Miért csinálod ezt velem? – buknak ki belőlem a kérdések, de ahogy csak azt érzékelem, hogy miként mulat rajtam – hiszen szinte leolvasható arcáról -, úgy döntök a másik megoldás mellett. Nem akarom megmutatni azt, amire képes vagyok, de mégse hagyhatom ezt ennyiben. A szék tehát velem együtt eldől, így nemsokára a pasas megérezheti fejénél a fájdalmat, amely nem kicsit lehet kellemetlen a számára. Ahogy viszont mögém kerülve állít fel a székkel, úgy kezdek el továbbra is izegni-mozogni, miközben a kérdésére már semmit se mondok. Inkább csak kezeimre tekintek, ahol megszorít és ő már érezheti is a fájdalmat, amelyet saját magának köszönhet. Érzékelem ám, hogy nem tapiz sokáig, így kissé el is mosolyodom ezen az egészen.
- Látom élvezed a társaságom. – fordítom fejem felé, miközben még tenyeremet is megkarmolom éles körmeimmel, amelynek szintén ő issza meg a levét. A kötél viszont mintha kezdene eltűnni, így kissé meglepetten nézek le rá, próbálva elereszteni magam, de a srác nem adja fel, még mindig itt van, velem… Amikor viszont kezét felém nyújtja és hirtelen jelenik meg benne egy vatta, meglepetten kapom fel fejem és nézek bele szemeibe.
- Ezt meg hogy csináltad? – oké, ez most nekem volt maga. El is hallgatok hirtelen, miközben szemeimet le se veszem a másik és amit mond… hát nem kicsit hangzik rosszul. Nyelek is egy kicsit és tekintetem félénken pillant le arra a bizonyos vattára. Belegondolni se merek, hogy miféle ocsmányságokat művelne velem vagy hívná ide a cimboráit is, így végül aprókat bólogatok és lassan ismét szemeibe nézek.
- Oké, nyugton maradok. De mit akarsz tőlem? – teszem fel ismét ezt a kérdést, miközben egyre inkább kezdek kétségbe esni. Körmeim viszont engednek, tehát kezeimet úgy fektetem le a székre, ahogy az akkor volt, amikor még nem voltam magamnál. Ez így nem jó, nem tudok megkötözve komoly kárt tenni benne. Gondolataim viszont nemsokára ismét rá terelődnek, amikor meghallom azt, amit mond, és nem kicsit nézek rá meglepetten.
- Hogy mi? Kik azok a közénk és mire gondolsz? Én… én nem értelek és ha nem engedsz el, akkor továbbra se fogok tudni rád koncentrálni, amíg veszélyben érzem magam. – oké, ő is érezhetné, hiszen ha olyat teszek, simán ki is nyírhatom, de valamit valamiért… A kötél még tart valamennyire, tehát egyelőre marad a kérlelés és az, hogy magyarázatot várok tőle. Bár láttam azt, amit a vattával csinált, mégis, képtelen vagyok elhinni azt, hogy nem csak nekem van képességem. Más nem lehet ilyen tökéletes, mint én, ugye csak a vatta miatti utókábulati állapot miatt láttam azt, amit vagy csak valami bűvésztrükk volt?

Tárgy: Re: Az emelet Szer. 20 Nov. - 16:03

Azért őszintén meglep, hogy ő másokat degradálhat, de őt aztán senki se minősítheti a külseje, netán a tettei alapján. Mondjuk akárhogy is nézem már csak azért is butának gondolom, mert bejött ide, csak így egyedül és fel sem merült benne, hogy nagy baja lehet belőle. Vagy ez inkább naivitást, nem butaság? Fene tudja, a kettő az én szememben nagyjából egyenlő.
- Te is a külsejük alapján ítéled meg a lányokat nem? - döntöm kicsit oldalra a fejem, mintha tényleg őszinte érdeklődés csillanna a szememben, valahol tényleg érdekel is, hogy miért ilyen kifacsart a hozzáállása... oké, én ne beszéljek arról, hogy ki az, aki kifacsart ugye? Viszont ezek után már végképp nem gondolom, hogy hagynom kéne csak úgy elsétálni. Igenis elkapom a kis szöszit és irány fel az emeletre. Nem valami súlyos darab, így nem jelenet gondot felvinni és amíg eszméletlen szépen le is pakolhatom a székre, hogy a kacsóit is oda kötözzem. Igazából nem tudom, hogy mit akarok vele, általában nálam ezek a dolgok így spontán jönnek, most sem gondoltam át pontosan, hogy mi a célom. Majd közben rájövök. Határozottan élvezettel tölt el, amikor magához tér és látom a riadalmat a szemében. Kezdi átérezni a helyzetet? Nekem pedig ez nagyon tetszik, bár még ennek ellenére is visszaszól, fenyeget és próbál nagyszájúskodni. Hát végülis... próbálni szabad.
- Nem néztél lent körül ugye kiscsillag? Annyi befolyásos pasas jár ide, hogy nem sok esély van rá, hogy bármit is tehetnél ellenem... szomorú. - halkan sóhajtok egyet, mintha csak tényleg igyekeznék átérezni a helyzetét, de persze ezzel nagyon nincs összhangban a mosoly, ami az arcomon játszik. Csak akkor szűnik meg, amikor feldől a székkel és érzem, mintha a fejemet most verték volna oda a falhoz. Egy cseppnyi káromkodás azért belefér, hiszen így már kevésbé élvezetes a helyzet. Gyorsan összerakom a képet, de azért egy test még elkél. Ezért lépdelek hát mögé, hogy felállítsam a székkel.
- Úgy gondolod, hogy a fenyegetőzéssel éred el a legtöbbet? - és igen talán van bennem egy cseppnyi mazochizmus is, mert megszorítom a kezét, miközben sejthetem, hogy ezt én is érezni fogom, vagyis jó eséllyel csak én. Felszisszenek és az ujjaim azonnal fel is engednek a karján. Aztán már érzem, ahogy a körmök belemélyednek a tenyerébe... vagyis az enyémbe. Olyan szívesen kevernék le neki egy pofont, de tudom, hogy ennek most nem lenne értelme. Ennyi logikám van és még az időnként elboruló agyamat is tudom kontrollálni alkalmanként. A kezem nincs épp a legjobban az ő karjáról viszont lassacskán foszlani kezd a kötél. Talán még pár percig tart, de az nekem most épp elég lesz. Szépen elsétálok mellette, hogy szembe kerüljek vele, tisztes távolságban persze, aztán csak kinyújtom felé a tenyerem, amiben hamarosan megjelenik egy hasonló kis átáztatott vattapamacs, mint odalent.
- Figyelj szivi... tőlem aztán szórakozhatsz, de nem hiszem, hogy azt szeretnéd, hogy én is játszadozzam veled, amíg nem vagy magadnál. Még egy trükk és te jársz rosszabbul, hidd el nekem. - morfondírozva vakarom meg a tarkómat. Az tuti, hogy eszméleténél nem tudok mit kezdeni vele, viszont nagyon tüzes a kicsike és hát hol vagyunk, ha nem a pokoltűzklubban. Persze, ha megpróbál valami csúnyaságot csinálni, akkor tuti, hogy a szájára tapasztom a kloroformos anyagot, és szépen újra átadhatja magát a kábulatnak. Ő dönt. Ha van egy kis sütnivalója, akkor viszont nem így tesz, hanem végighallgat.
- Ellenben ezzel a remekbe szabott kis képességgel, akár... közénk is tartozhatnál. - szökik fel kicsit a szemöldököm, és még a számat is megnyalom. Persze nem tudhatja, hogy pontosan miről beszélek, de csak leesik neki, hogy nem lentre akarom táncoslánynak beszervezni, főleg miután többesszámot használtam és hát én aztán nem szoktam a rúd körül vonaglani, az azért nem az én stílusom, vagy nagyon sokat kell hozzá innom.

Tárgy: Re: Az emelet Kedd 19 Nov. - 13:20

Nem fogom lenyelni mindazt, amit ez a férfi mond nekem, így hát azt se, hogy ezek a buta libák ott a rudaknál okosabbak lennének nálam. Nem hiszem, hogy mindegyiket annyira ismeri… bár, sose lehet tudni. Ahogy viszont a külsőmmel jön, hogy ez miatt tűnök pont én olyannak, mint aminek én titulálom a lányokat, teljesen ledöbbent.
- Csak azért, mert jól nézek ki, már butának is gondolsz? Elég szánalmas egy hozzáállás… de higgy, amit akarsz. – puffogok magamban, de nem fogom én már tovább győzködni, úgy érzem, hogy ennek semmi értelme se lenne. Úgyis azt gondol, amit csak akar. Inkább felkelek és távozni készülök, amikor hirtelen megérzem ezt a furcsa szert az orromnál, és végül lábaim engednek. Testem elnehezül, én pedig kis időre el is alszom, nem figyelve most már a külvilágra.
Egy szobában ébredek fel, egy széknek kötözve, tőlem pedig nem túl messze egy csinos kis ágyon ez az undorító férfi ücsörög, aki ezt tette velem. Mit akar nekem bizonyítani? Miért hozott ide? Nem tetszik nekem ez az egész, amibe belekeveredtem és kezdek egyre inkább elbizonytalanodni, megijedni tőle.
- Te elraboltál. Az akaratomon ellenére tartasz itt, ezt nem úszod meg ilyen simán. – ide-oda pislogok idő közben, próbálva kitalálni valamit, hogy miként is tudnék elmenekülni innen, miközben hisztérikus hangomra is nemsokára felfigyelhet a srác. Addig-addig mocorgom a széken, amíg az végül el nem dől, velem együtt, én pedig nem fogom tovább hagyni magam, így verem fejem a padlóba, amit természetesen nem én érzek meg, csak hajam lesz kócosabb. A srác itt hibázott, hogy egy egyszerű székhez kötözött… de ez már nem az én problémám. Egy kisebb mosoly jelenik meg arcomon, ahogy őt figyelem, ahogy próbálja leküzdeni a fájdalmat, de ahogy végül közeledni kezd, hátam mögül, úgy mocorgom tovább, próbálva kiszabadulni.
- Most mire készülsz? Jobban jársz, ha békén hagysz! – jelentem is ki, de a szék már ismét fel lesz állítva, velem együtt, én pedig már csak az erős kezek szorítását érzem… Azaz, csak keze érintését, a szorítást Jay fogja nemsokára. Ha szereti az önkínzást, akkor most nagyon ügyesen hajtja végre, mivel mindenféle fájdalmam most az övé lesz. Valószínűleg elég hamar el fog engedni, én viszont ujjaimat is kissé befeszítem, így éles körmeim most tenyerembe vájnak, így serken fel a srác tenyeréből is a vér, ami továbbra is kellemetlen lehet.
- Mint mondtam, eressz el vagy kicsinállak! – fordítom felé a fejem dühösen és láthatja is szemeimen, hogy szinte szikrákat szórok. Oké, én se vagyok teljesen ép elméjű, de hát ilyen képességgel hogy is lehetnék az? Talán most már a pasas is fel fogja fogni, hogy kivel is van dolga… egészen nagy kihívást jelentek talán még ő neki is, mert hogy nem hagyom magam, nem engedem, hogy játszadozzon velem, az is biztos.

Tárgy: Re: Az emelet Kedd 19 Nov. - 11:30

Szó se róla, egyre inkább kezdi kiverni a biztosítékot nálam a beszólogatással, meg a nagyszájú dumával. Nagyon úgy néz ki, hogy nem mérte fel a terepet és nagyon nem gondolt bele abba, hogy hol is van pontosan. Ez nem a béke szigete, nem egy biztonságos kis menedék, itt nagyon sok rossz arc megfordul, nálam is akadnak rosszabbak, és igenis jól tenné, ha nem engem hajtana el, főleg, amikor még viszonylag kedves is próbálok lenni a magam módján. Mert, ha már nem vagyok kedves kicsit sem... akkor majd meglátja, hogy milyen tudok lenni és akkor tuti, hogy még annyira se akar majd itt lenni, mint most. De erre hagyom, hogy magától jöjjön rá, az én fejemben ugyanis már fogalmazódik meg a gondolat, hogy mit is akarok vele, hogy egy kicsit tanuljon a szép szóból.
- Te szóltad le őket, most meg nem bírja az önbecsülésed, hogy megvédek mást, akit nem is ismersz? Szőke vagy, rövid szoknyában, bárki nézhet egy buta libának, csak a külsőd miatt... - hát ezek alapján tényleg sokakat okosabbnak gondolok itt nála. Egyből leszólni valakit, aki tánccal keresi a kenyerét és a testével. Végülis, ha valami jó, akkor miért ne lehetne megmutatni és ha egyszer itt sokkal többet kaszálnak, mintha teszem azt egy meki padlóját kéne napi szinten felsikálni az úri kislányok után, akiknek a szája nagy, de amúgy apuci hitelkártyájával igazán könnyű az életük... na, de kár ebbe mélyebben belemenni, de ezek után tuti, hogy nem fogom majd vissza magam, úgyhogy szépen el is kábítom, amikor végül engedem, hogy felálljon. Sokáig tehát nem marad a saját lábán, én viszem fel a szobába, ahol már arra ébredhet fel, hogy a kis kacsói a karfához vannak kötözve, én pedig kedvtelve nézegetem, ahogy lassan nyitogatja a szemét. Még nem döntöttem el, hogy mi legyen, sajnos Daren szerint nem mehetek túl messzire, mert a végén még valami nyomot hagynék magam után és nem biztos, hogy a zsaruk nem kapnának rá egy gazdag szöszi hullájára... igazán pech!
- Befogtam kicsit a szád, mert már igazán irritált a dumád. - finoman beharapom az alsó ajkamat, ahogy végigmérem. Igazán szép látvány egy kikötözött nő... legalábbis nekem nagyon kedvemre való, főleg ahogy még mocorog is. Igazán életre való példány, tényleg nem lenne szép tőlem, ha ártanék neki, de mikor zavart az engem, hogy mi a szép tőlem? Na ugye, hogy soha! - Oh, dehogy nem vicces, csak nem mindenkinek! - vigyorodom el most már. Ő lehet, hogy nem élvezi, de én annál inkább. Az pedig, hogy nem akar itt lenni. Jó vicc! Azt hiszi, hogy ez tényleg ilyen egyszerű? Az viszont, ami következik nagyon is meglep. Eldől a székkel, nekem viszont olyan fájdalom hasít a fejembe, mintha most verték volna a falnak.
- Azt a kurva... - ösztönösen szorítom össze a szemem egy pillanatra. Ez miatta lett volna? Tisztában vagyok a mutánsok létezésével, már jó ideje, létezik ilyesmi? Beverte a fejét, de én érzem helyette a fájdalmat? Nem hangzik valami jól, ellenben tesztelni kell, hogy biztos lehessek benne. A kezéről amúgy is hamarosan eltűnik a kötél, hiszen egyébként nem tartok magamnál ilyesmit talonban hasonló esetekre. Közelebb lépek, na persze hátulról, tartva a távolságot szemből, mert még megtalálna rúgni, amit nem értékelnék. Egyszerűen csak szépen felállítom a széket, az ujjaim pedig a karjára fonódnak. Úgy istenesen megszorítom, mert ha az történt, amire gondolok, akkor ez eléggé fog fájni ahhoz, hogy hasonló történjen mint az előbb, vagy talán nem ösztönösen műveli.
- Szóval... mit csináljak veled szöszi? - megfordul a fejemben, hogy közelebb hajolok a füléhez, de elég tüzes a kicsike, a végén még hátra találna fejelni, én pedig igazán nem vágyom mára egy törött orra.

Tárgy: Re: Az emelet Vas. 17 Nov. - 19:19

Fogalmam sincs, hogy Jay miért jön mindig más emberekkel, amikor jelen pillanatban ő ül itt mellettem, nem pedig más, de láthatóan erről a fajta jó szokásáról nem óhajt lemondani.
- Téged csak ne érdekeljen, hogy ki lesz itt akkor, ha te leléptél. – vetem oda most már cseppet szemeimet is megforgatva, mert azért ez már így tényleg vicces. Csak húzzon el innen, aztán megyek én is, így esélyt se adok egy újabb tökfejnek ahhoz, hogy bepróbálkozzon nálam. Na de rátérünk a rudaknál táncoló csajokra is, akiket én már most nem tartok semmire, de a srác láthatóan a védelmükre kel, mire kissé felnevetek.
- Hogy több is okosabb lenne nálam? Hát kétlem, de ők biztosan oda meg vissza vannak attól, hogy így bevéded őket. Te aztán egy igazi lovag vagy. – na ná, hogy nem, tehát szavaim iróniától csöpögnek, de megbántott és ezt nem fogom csak úgy lenyelni neki. Nem hiszem, hogy jobbak lennének nálam, én ahhoz túl tökéletes vagyok, hogy egy ilyen kis mindenre kapható szajha esetleg fölém kerekedjen, bármiben is. Most viszont már tényleg kezd egyre jobban elegem lenni, így próbálok meg először még csak a boxból felkelni, majd amikor végre Jay felkel, bizony én is követem a példáját. A gond csak az, hogy tényleg nem számítok semmiféle támadásra sem, így eléggé meglepetten ér a vatta, amely a szám elé kerül, így csak néhány karmolást kap a fiú, amelyeknek hála néhány napig biztosan emlékezni fog rám. Lábaim tehát engednek, én pedig már össze is esek, hogy kis ideig ne is tudjak magamról…

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el azóta, hogy nem voltam magamnál, de most lassan nyitom ki gyönyörű, kék szemeimet és emelem is fel fejemet, mely kissé lüktet, de bizonyára rendben lesz. Még mindig cseppet kába vagyok, lassan térek magamhoz, de azt érzékelem, hogy mi történik körülöttem. Egy szobában vagyok, egy széken, kezeim pedig… megkötözve. A fenébe is, mi történhetett? Nem áll ám össze azonnal a kép, így még kell néhány másodperc, és néhány szó ettől az ismeretlen pasastól, aki felé lassan oda is fordítom csinos pofimat.
- Mit csináltál velem? – oké, a ruháim még megvannak, bizonyára sértetlenek, de miért hozott ide fel, mit akar tőlem? – Eressz el, ez nem vicces! – jó, egy kicsit kezdek ideges lenni… Oké, nem is kicsit, így kapom hirtelen ide-oda a fejem, de akárhogy is mozgatom kezeimet, a kötelek nem engednek. Arcom kicsit kétségbeesetté válik, miközben egyre jobban mozgok, szinte már hisztérikusnak tűnően.
- Engedj el! Nem akarok itt lenni! – jólvan, talán a nyugtató jobb lett volna, mint ez az ideiglenesen elaltató szer. Addig-addig vergődöm viszont, hogy nemsokára a szék eldől, velem együtt, én pedig még teszek rá egy lapáttal, így fejemet elég erősen verem neki a padlónak. Nem érzem a fájdalmat, én nem, de helyette Jay hirtelen érezheti azt, amit nekem kellett volna. Tehát mintha a fejét a padlóba verték volna. Vérezni semmije se fog még sajnos, de azért a fájdalom az garantált. Én viszont fel akarok kelni, de nem megy, így inkább csak lábaimat húzom összébb, még mielőtt túl sokat mutatna belőlem ez a ruha. Már ígyis félő, hogy ez a pasas sok mindent látott belőlem, de csak nem, bíznom kell a legjobbakban.

Tárgy: Re: Az emelet Vas. 17 Nov. - 10:29

Előzmény

Nem vagyok hülye, vágom, hogy le akar koptatni, de hogy csak úgy annyiban hagyjam? Nem, igenis érezze egy kicsit a súlyát, hogy talán nem kéne itt lennie, és főleg nem kéne így packáznia velem, mert van rá esélye, hogy megjárja. És én még a kisebb rossz vagyok itt, vannak olyanok, akik sokkal nehezebben viselik a nagyszájú szösziket.
- Csak épp, ha én elhúzok innen, nem tudhatod, hogy nem talál-e meg valaki más, aki sokkal rosszabb. - rántom meg a vállam, csak hogy ne érezze úgy, hogy nagyon érdekel a dolog, hiszen nem is. Nem aggódom érte, inkább csak finoman a tudtára adom, hogy rosszul is kijöhet az itteni helyzetből, ha nincs szerencséje. A következő szavaira látványosan felszökik a szemöldököm.
- Tudnád hányan vannak itt, akik komoly egyetemi tanulmányokhoz gyűjtenek így pénzt... nem lepne meg ha lenne köztük több is, aki sokkal okosabb nálad. - nem gondolom, hogy csak olyan lányok vannak a rúdnál, akiknek nincs más lehetősége, de tény és való, hogy jobban lehet ezzel keresni, mint bármilyen pocsék melóval, ami nem köthető mondjuk végzettséghez. És hát nem mindenkinek vannak tehetős szüleik, hogy támogassák a tanulmányiakat, van aki kénytelen feltalálni magát úgy, ahogy tudja.
- Annak szólsz be, akinek akarsz? Milyen édesen... naiv! - az arcomon látható vigyor tényleg nem hiszem, hogy túl sok bizalommal tölti el őt, mert cseppet sem igyekszem ilyesmit sugározni felé. Nagyon is úgy gondolom, hogy van félnivalója, szóval egy kicsit jobban átgondolhatná, hogy mit csinál, vagy mit mondd. Ez itt neki nem hazai pálya, nekem viszont annál inkább. Megpróbál persze felállni és és távozni, de nem fog ez ilyen egyszerűen menni, ezek után legalábbis nem hagyom. Nagyon nagy a szája és ez már határozottan idegesít. Egy kicsit mondjuk úgy, hogy tanuljon jó modort, vagy legalábbis máskor fogja fel, hogy mi várhat rá, ha nem gondolkodik eléggé.
Így aztán már hamarosan a szája elé kerül a kábító illat, ami hatásos nem is olyan sokára. Legalábbis elgyengülnek a lábai, de én ügyesen biztos kézzel tartom meg, és amikor már teljesen kiszáll belőle az erő, egyszerűen karba veszem. Nem gondolom, hogy nehéz lenne, szóval szépen indulok meg vele az emelet felé. Oké a lépcsők már macerásabbak, de ez se jelent majd túl nagy gondot. A jól megszokott szoba ajtaját nyitom ki, ami általában kulccsal van zárva, amit még csak el se lehet lopni tőlem, hiszen csak akkor jelenik meg, ha én fizikai valót adok neki. Fél kézzel persze macerásabb a nyitogatás, de azért sikerül. A hölgyemény, amikor már magához tér én a méretes ágy szélén ülök, ő pedig egy kósza széken a szoba közepén, a két csuklója pedig a karfához van kötve.
- Nos, még mindig nagy a szád szöszi? - nagyon is láthatja, hogy a lenti barátságos mosoly már rég nem játszik az arcomon, sokkal inkább oldalra döntött fejemen kissé talán őrült grimasz az, ami pihen. Talán még én is megijednék saját magamtól... ha félős lennék, de ez ugye nem igazán jellemző rám.

Tárgy: Az emelet Hétf. 11 Nov. - 19:18

Az emelet egy meglehetősen fülledt része a Black Lightnak. Ez a rész olyan, mint egy hotel: folyosó, amelynek minden ajtaja egy-egy franciaággyal ellátott kis szobába invitál. Különböző arcok fordulnak meg itt nap mint nap, állandó csak a biztonsági őr és az a vörös világítás, ami még jobban olyan érzést kölcsönöz a térnek, mintha ez a vágy forró pokla lenne.

írta Daren Kenway

Tárgy: Re: Az emelet