North Salem Hospital

Tárgy: North Salem Hospital Hétf. 3 Feb. - 19:59

First topic message reminder :

North Salem központi kórháza. Összesen négy emelet alkotja a fő épületet, ami mellett akad egy kisebb részleg is, ami elkülönülve a pszichiátriának ad otthont. Természetesen minden meg van itt, a kornak megfelelően tökéletesen felszerelt kórházról van szó. Aki ide kerül biztosan remek ellátásban fog részesülni.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Csüt. 23 Okt. - 23:06

Dave & Nique

Lehunyom szemem a simításra. Jó érezni, hogy tényleg megteheti ezt, s nem csak álmodom.
- Nem kell.. csak ígérd meg, hogy itt maradsz. – kapaszkodom a hálájába és abba a ténybe, hogy meghalt, de mégsem. Nem hiszem ugyan, hogy megmentettem volna, de jólesik, hogy ő ezt hiszi. A hálát nem udvariatlanságból utasítom el, ez hallatszik a hangomon is és kiérezhető a szavaimból is.
Segítek, ahogy neki jó. Nem vagyok az, aki ráerőszakolom az akaratomat másokra, főleg nem olyan helyzetben, amikor segítő szándékkal viseltetem az illető irányában. Seb mondjuk tudna mesélni arról, hogy milyen az erőszakos énem és apám is amiatt halt meg, de igyekszem változni. Az elmúlt egy év nagyon sokat tett annak érdekében, hogyha nem is jobb, de más ember legyek. Nem mondom, hogy minden ízében szeretem, de ez az életem, nem törölhetem el. Boldog vagyok a boldogtalanság felett, azt hiszem.
Nem helyesbítek, hogy Liam a főzetnek köszönheti az életét Dave pedig meghalt. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, dicsértetni akarom magam, mert mi sem áll tőlem távolabb. Lenyelem hát, ami megfogalmazódik bennem és csak zavartan, szerényen búlintok. Nem tudom.. mit mondhatnék? Kusza ez az egész.
- Az apám óta felnőtt ember még nem mondott nekem ilyet. – telnek meg könnyel a szemeim. Nem fordulok el, mert azzal csak felhívnám a gyengeségemre a figyelmet. Most rajtam a sor, hogy szívem csordultig teljen hálával. A de viszont megtöri bennem a varázst. Szinte érzem, ahogy szívem összeszorul, pedig még nem mondott semmit.
- Hogy érted, hogy az otthonodban? – billentem enyhén oldalra a fejemet. Nem értem és nem is akarom érteni. Elmém mintha tudatosan csapná be az ajtaját, kizárva ezt az információt. Hiszen Hawaii az nem itt van a szomszédban, nem tudom, hogy jöhet az ide.
- Onnan származol? – vonom le a reménykedő következtetést. Nekem is Párizs az otthonom, a lelkem otthona, mégsem ott lakom. Ilyen alapon el tudnám fogadni azt, amit hallok. De valamiért úgy érzem, hogy nem ez a valóság.
- Az iskolához tartozol.. nem?
Muszáj megkérdeznem. Félek a választól, de hallani akarom. Nem tudok szabadulni a rossz érzéstől, mely hatalmába kerített, a bennem élő ragaszkodó gyermek kétségbeesetten kapaszkodna a tudatlansághoz, de a felnőtt, akivé nagyon lassan formálódom tudja, hogy az igazat kell hallania.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Hétf. 13 Okt. - 21:47

Nem csak a felőle áradó érzelmek, de a kisírt szemek is mélyen hasítanak a szívembe. Együttérzek vele, még akkor is, ha nem éltem, élem át teljesen, mi megy most végbe rajta.
-Nem tudom. – hogy tudom elmondani neki, mi történt velem? Még én sem igazából értem.
Megsimítom az arcát, úgy tekintek rá, ha engedi.
-Megtetted. Nem csak akartad, megtetted. Mert nem lennék különben itt. – tovább nem fogom bizonygatni, de feltételezem, az, hogy itt vagyok mellette, jelzi, hogy megtett valóban mindent, hogy túléljem. – Sosem lehetek elég hálás ezért neked.
A segítséget úgy hárítom, hogy a kezét fogom meg a szabad kezemmel. Belém ivódott, ha nem tartok kifelé egy álcát, akkor menthetetlenül rám sütik a beteg jelzőt.
Amikor kimondja azt a mondatot, nem csak, hogy átölelem, de magamhoz is vonom. Szeretném enyhíteni a bűntudatát.
-És az én, Liam és még sok másunk megmentője. Neked köszönhetjük, hogy élünk. – ellensúlyozok. Tudom, hogy kevés, mert átérzem, milyen érzés volt ölnie, tudnia, felismernie, hogy azzal a mozdulattal egy életfonalat vágott ketté. Nem ítélkezem ilyenekben, most is Niquét látom, aki és ami. – Nem lettél az én szememben kevesebb, vagy rosszabb.
Hagyom, hogy kibontakozzon az ölelésemből. Igazodom az igényeihez, hogy jól és biztonságban érezze magát.
-Én sem. – nem érdekel már az idő. Az számomra kitágult, mindazért, ami velem történt.
Komoran hallgatom a szavait. Még mindig nem tudom, miért nem mehettem oda. A feszült várakozást, azt éreztem. Vajon minden ilyen helyzetben ekkora a feszültség odaát is? Szinte tapintottam akkor.
A megszidásra mosolygok. Rémlik az arca, emlékszem rá némileg. A döntésem miatt. Kész voltam ott hagyni mindent. Nem vagyok hős típus. De éreztem, hogy ezt kell tennem, a túlélésükért. Elvégre én már egyrészt éltem, tapasztaltam már a világból, másrészt sosem gondoltam magamról, hogy valaki is lennék.
-Örülök, hogy így tettél. Szükségünk volt és van rád. Mindig is lesz. Mert fontos vagy, nekem. – kihangsúlyozom, kis szünettel a végét.
Nagy levegőt veszek. Üresnek érzem magam és törődöttnek. Mégis bizalommal telinek. Örülök, hogy vannak túlélők, de…
-Valamit el kell mondanom… - újabb nagy levegő. – Ha kedved támadna nyaralni, akkor szívesen látlak Hawaiion, az otthonomban. – nem tudom egyenesen kimondani, hogy elmegyek, itt hagyom az iskolát. Hagytam. Még a holmijaimat is ott hagytam, amit bevittem, vagy készítettem.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 7 Okt. - 18:22

Dave & Nique

- Nem értem, hogyan lehet. Hogyan lehet? – nézek fel tanácstalanul, a sírástól hamar pirossá vált szemekkel, könnytől csillanó tekintettel. Hiába is keresem az értelmet ebben az egészben, sehol sem lelek rá. Nem szégyellem hát, hogy kérdezek.
- Úgy szerettem volna.. – szakad fel belőlem a kislányosan elhaló hangú, nyavalygó panasz. Meg akartam menteni, minden erőmmel azon voltam, s még mindig nem bírom megemészteni azt, hogy nem sikerült. Haragszom az egész világra, a hajóra, az árbocra, a sorsra, amiért ezt tette. Sőt, mi több, apámra is haragszom, amiért meg kellett halnia. Nekem ez jár? A tisztelt és szeretett, engem óvó férfiak halála? Gyűlölni kezdem az életem, hogy aztán hamar higgadjak le, s süllyedjek vissza az önostorozás egy visszafogottabb mocsarába.
Segítek eljutni a váróbeli székig, hogyha kell. Nem vagyok vaskos darab, de ha a bot nem elég, akkor támaszkodhat rám is. Talán ezt a segítséget most nem rontom el. Nem ronthatom el.
Nem eresztem a kezét, szükségem van a kapaszkodóra, s az eszembe sem jut, hogy félreérthetné a gesztusomat. Sőt, a képességével sem gondolok, nem szégyenkezem hát amiatt, mert mindent érezhet belőlem, főképpen úgy, hogy hozzám is ér.
- Akkor is gyilkos vagyok. – sütöm le a szememet. Hiába a döntésem okai, a következmények nem lettek ettől jobbak. Fogalmam sincs, hogy valaha elmúlik-e az utálatom önmagam iránt. Persze, erős leszek megint és a fájdalmamat nem kimutató, de azt gondolom, hogy a billog örökre ott marad a múltamon. Nem kell másoknak tudni róla, elég, hogyha én tudom.
- Ne köszönd, természetes. – súgom bele az ölelésbe. Belefordulok, ha kell, akkor ehhez feltérdelek az ülésen. Nem akarok fájdalmat okozni, de szeretném kitartani ezt az ölelést, mintha a bátyámba kapaszkodnék, akim soha nem volt. Jethrot is kerestem a sziget óta, de nem találtam sehol. Hiányzik nekem, ő is átélte mindazt, amit mi, tudnék beszélni vele. De így..
Végül csak kibontakozom, viszont újra Dave keze után nyúlok. Ez még mindig kell, enélkül nem megy a beszéd. Túl valós a fülemben zengő mondat arról, hogy meghalt. Nem akarom elereszteni, nehogy kiderüljön, hogy nincs is itt. Óvodás, tudom.
- Fogalmam sincs. Sebastian azt mondta, hogy másfél hónapot, de.. nem számoltam utána. Azt sem tudom, hogy ma hányadika van. – pirulok bele a tudatlanságba. Sebtiben folytatom. - Egy ideig karcoltuk a fatörzsbe az idő múlását, de aztán elvesztettük a fonalat, amikor elraboltak minket. Nem tudom, hogy mennyi ideig fekhettünk öntudatlanul a börtönben. Akkor vesztettelek szem elől. Csak páran kerültünk oda, nem tudom, hogy mi lehetett a többiekkel azon idő alatt. Fel akartam adni. – állok meg egy kicsit a beszédben. Nagyot sóhajtok. - Megszidtalak, amiért azt mondtad öntudatodra ébredve, hogy hagyjunk a szigeten, haragudtam rád, amiért feladnád. De közben én is fel akartam adni. Csak azért nem tettem, mert másoknak szüksége volt rám.. – gondolok például Josiera, aki után ész nélkül szaladtam, nehogy baja essék, vagy Liamre és természetesen Davere is.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szomb. 27 Szept. - 16:23

Hagyom, hogy a könnyek szabad utat találjanak. Nem azért simogatom a hátát és ölelem, hogy hagyja abba. Hanem, hogy éreztessem vele: itt vagyok és vele vagyok, átérzem, amin átment és most átmegy.
Más talán nem mondta volna el, mi is történt. Én sem azért mondtam el, mert eltűnt a testem, ezt akkor jól érzékeltem.
-Élek. És jól vagyok. – nyugodt hangon válaszolok. Hagyom, hogy feldolgozza mindezt, hogy ülepedjen benne.
-Segítettél. – bólintok. Érzem a szégyenérzetét. – Túl sok vért vesztettem, azon pedig semmi sem segíthetett akkor és ott. Mire a partra vittetek, nem sok esélyem volt, hogy túléljem. Te segítettél hozzá, hogy az esélyem növekedjen. – csak az orvosi papírokból tudom ezt, mert sehogyan sem voltam magamnál akkor és ott.
-Le. – bólintok és a bot után nyúlok, de előbb a másikkal Niqué keze felé.
Macerás leülni és az esés majd a gyaloglás sem sokat segített rajta. De remélem, hogy hamar túl leszek ezen is.
Ráteszem a másik kezemet a kezünkre, úgy figyelem. Komolyan. Nem döbbenek le. A nagy válaszutak néha komoly tettekre sarkallnak, még ha…
-Úgy döntöttél, ahogy akkor tenned kellett. – nem mentegetem és nem is okolom. Meglepődve pillantok rá. Arra még emlékszem, hogy nem működött a képességem és értem, hogy mire gondol. Ha működött volna a képesség én is túléltem volna és minden másképp alakult volna.
-Hálás vagyok érte. Köszönöm. – átölelem a másik karommal és magamhoz vonom. Érdektelen, mennyire fáj a lábam, erre most nem is gondolok.
-Nem hibáztatlak semmiért. Nagyon köszönöm, hogy megmentettetek. Mindent megtettél, megtettetek értem és a többiekért. Sajnálom, hogy át kellett esned mindezen. – felelem csendesen és magamhoz vonom még jobban. Megnyugtatom, de most nem akarom a képességemmel. Azzal inkább hagyom, hogy a felgyülemlett önvád és keserűség belém folyjon.
-Nem igazán tudom, mi történt velem. – veszek mély levegőt. – Derekasan helyt álltál és álltatok. Nincs miért szégyenezned vagy okolnod magad. Mennyi ideig voltatok a szigeten? – tudom, de szeretném, ha kibeszélné magából. És azt is, amit magában tart. Mert érzem, és azon keresztül látom, hogy még mi mindent nem mondott el. Az emlékekhez fűződő érzelmein keresztül látom, mi történt. Látom magamat is külső szemmel. Csoda, hogy élek és örülök, hogy Liam is közöttünk maradt.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 23 Szept. - 22:37

Dave & Nique

Többé nem hajlok meg

Nem merek rögtön mozdulni, félek tőle, hogy csak álmodom, hogy nincs is itt, csak annyiszor képzeltem már el a viszontlátást, hogy már valósnak tűnik. Ám mégis, eljön az a pont, amikor a karjai közé omlok, átölelem őt és elhiszem, hogy amit látok, amit átélek, az igazi. Ettől még jobban elviszik hangomat a könnyek, vegyül bennem öröm és bánat, hála a sors felé és bűntudat.
Nem érzem úgy, hogy sokat tettem volna érte, az én olvasatomban cserben hagytam, nem őriztem eléggé, nem vigyáztam rá. Jólesnek mégis a szavai, egy pillanatra felszárítják könnyeimet, elapasztják a zokogást, hogy amaz újult erővel törjön fel belőlem – ám ezúttal némán – a halált illető szavainak hallatán.
- De hisz.. de te.. – próbálom feldolgozni, de nem megy. Sok mindent láttam már ebben a világban, mégis mindig olyan hihetetlen, hogyha az élet törvényeit ilyen nyíltan írja felül valami. Örülök, hogy él, de az, amit mond, egyértelműen beigazolja: elbuktam, hiába akartam segíteni. Tetőtől talpig elönt a szégyenkezés.
- De akkor mégsem tudtam segíteni. – szalad ki a számon megsemmisülten. Nem így kéne hozzáállnom, de nem megy másként. Kibontakozom az ölelésből, kicsit távolabb lépek, hogy tetőtől talpig megszemlélhessem Davidet magamnak. Halott volt. Él. És sérült.. - megint csak szégyenkezem. Én itt belefulladtam az ölelésbe jólesőn, holott ő.. Legszívesebben a homlokomra csapnák.
- Leülünk? – kérdezem, s nyújtom felé a kezemet. Valamiért nagyon is érezni szeretném, hogy itt van, hogy igazi. Gyerekesen ragaszkodom az érintéséhez, tehát ha le is ülünk a váró egy kivételesen csendesnek ítélhető sarkában – összeszedem közben a könyvemet, s ölembe teszem, amint leültem – fél kézzel szeretnék kapaszkodni Dave kezébe. Mint egy kishúg, aki nem ereszti el a bátyját, történjen akármi is. Csak ekkor térek vissza arra, hogy elmeséljem mi történt a szigeten. Már nagyjából képes vagyok elvonatkoztatni, legalábbis így hiszem. Viszont ha már témánál vagyunk, azonnal a legnagyobb sérelmem, lelkem legnagyobbik törése szalad ki a számon.
- Megöltem valakit. – súgom – szinte csak tátogom – felütésként, majd visszatérek a kályhához. A könnyek még mindig maszatossá teszik arcomat, de már nem erednem újabb cseppek szemeimből. Egyelőre nem.
- Láttam, hogy nem tudok sem rajtad, sem máson segíteni, hogyha nincsen semmi a kezünkben, így többekkel felkerekedtünk, hogy felfedezzük a szigetet. Két csoportra oszlottunk,mi használható holmikat kerestünk, a másik csoport meg felé kívánta térképezni a környéket. Találtunk gyógyszert.. - ~és Liamet majdnem elvesztettük.~
Davidnek igaza van abban, hogy megváltoztam. Amikor a történtekről beszélek, egész hidegen vagyok képes fogalmazni, s ez nem azért van, mert régen is ilyen távol lettem volna képes maradni a múltamtól. Egyszerűen csak túl sok már az egész, s ha nem így teszek, akkor beleroppanok. Ösztönös védekezés ez, Étienne halála után kezdődött, de csak most teljesedett ki. Amikor beszélek, képes vagyok tárgyilagos lenni, legalábbis egy bizonyos pontig.
Nem tudom, hogy mit is kéne mondanom. Szívem szerint midnent elmesélnék, a vermet, a szamurájt, a tűzlabdát, a lopott képességeket.. a fájdalmat Carrie-Ann árulása miatt.. de nem nagyon tudom, hogy mennyire menjek bele.
- Volt, aki képes volt olyasmire, amire mi nem. – mondok még ennyit, mert ezt még nyílt téren, emberek között is szabad. Szerintem érteni fogja Dave.
Míg beszélek hozzá, ha nem húzta el a kezét, akkor folyamatosan simogatom a kézfejét, kéztartást váltok, hol az én kezem van felül, s tenyeremet simítom kézfejére, hol ujjaimat összefonom az övéivel. Kell az érintés. Segít a valóságban maradni. Bár nem tudom, hogy ezt a valóságot szeretem-e. Még mindig olyan vagyok, mint egy szárnyatört madár. Ha van célom, ha nincs.
- ..így hát tovább ápoltunk. Mindig melletted voltunk, aki megsérült, egy idő után mind körénk gyűlt. Segítettünk, nem csak én egyedül. – muszáj a többiek érdemeit is kiemelnem. Ők nem buktak el a szememben, csak én vallottam csúfos kudarcot. Ettől nem vagyok képes szabadulni.
- De aztán egy éjjel.. nem kellett volna elaludnom! Ott voltál, ott voltunk.. aztán mégsem. – elakadnak szavaim. Nem a bebörtönzés ténye némít meg, hanem a döbbenet: lám, tényleg az én hibám. Ha felváltva aludtunk volna, akkor talán nem kábítanak el minket, akkor Dave nem marad egyedül, akkor nem hal meg.. de nem jutott eszembe! Gyerek voltam. Vagyok. Az önvád olyan folyó, aminek túl erős a sodrása, s félő, hogy hamarosan belefulladok.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 23 Szept. - 21:50

Ima

A reakció, ami Niqué felől ér, megállásra késztet. Világéletemben szürke és láthatatlan akartam lenni és az utóbbi időben, amikor a legjobban szeretnék az lenni, éppen akkor vagyok az. Mert érzem Niqué aggodalmát, megkönnyebbülését és a felém áradó szeretetét is. És fájdalmát. Megváltozott. Ahogy mindenki, aki a szigeten volt. Én is megváltoztam, mint ahogy azok is, akiket érintett az eset.
A szabad kezemmel Niqué felé nyúlok, jelezve, hogy szeretném megölelni. Ahogy elbizonytalanodik, leengedem a kezem. Várakozva tekintek rá, mert szeretném, ha kimondaná. A várakozás döbbenetté változik, ahogy meghallom, mi történt vele. A lányt látom magam előtt, aki támaszt vár, vállat, ahol kisírhatja magát, karokat, ahol biztonságra lel. Védtelen.
Átlépem a köztünk levő távolságot és átkarolom mindkét kezemmel. A botot nekidöntöm valaminek, nem érdekel. Megsimítom a hátát, vigasztalón.
-Ha nem mentetek ki, és nem látod el a lábam, végleg ott maradtam volna. – nem mondom, feltűnően, hogy nem éltem volna túl. Mert nem éltem túl. Belehaltam.
-Féltettelek én is. Miattad semmi bajom nem történhetett. És a többiek miatt. A gyógyulás fájdalmas. Köszönöm, hogy segítettél, megmentettél. – megsimítom végre a haját is, ha nem húzódott el közben tőlem. Nem érdekel a környezetünk, az emberek. És nem emberek.
-Elmondod, mi történt a szigeten?
Nem tudom, mi történt ott, semmit sem.
-Megmentettél. Itt vagyok. Köszönöm, hogy nem akartál hátra hagyni. De … emlékszem, mit mondtam akkor. Tartottam attól, hogy rám pazaroljátok az erőtöket és nektek lesz bajotok.
A következő szavakat nehezen mondom ki. De éppen számára a legfontosabb. Érzem.
-Meghaltam. De visszajöttem és élek. Általatok. Köszönöm.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Pént. 19 Szept. - 22:34

Dave & Nique

A csontok neveinél járok, a koponyától haladok egyre lejjebb, s már nagyjából a medencecsontig is eljutok, amikor valamiért úgy érzem, hogy fel kell pillantsak a könyvből. A combcsont jött volna? Nem tudom, nem lényeges. Abban a pillanatban nem, amikor megszűnnek a sürgősségi hangjai, elhalnak bennem a mások által keltett zajok és nem marad más, csak a vaskos könyv tompa puffanása a földön, majd lépteim zaja, ahogy megindulok.
A könnyek némák, nincs hangja annak, ahogy arcomon peregnek, megindulva szemeimből, mintha az ismerős látványa megnyitott volna bennem egy csapot. Egy érzelmi roncs vagyok, nincs ezen mit szépíteni, de ez a roncs most egyszerre hitetlen, s boldog, amennyire a szíve az lehet. Majd' szétreped.
Csak egy kicsi tart vissza attól, hogy Dave nyakába ugorjak. Nem a botja marasztal, nem a sérülése és az arra való tekintettel levés, hanem az, hogy hirtelen elbizonytalanodom. Vajon jól látom? Jól hallom? Nem álmodom?
Tétován nyúlok felé, nem törődöm azzal, hogy sírok-e még – igen, sírok, lassan hisztérikának érzem magam, s nem igazán tudom elkülöníteni az öröm és a bánat, a bűntudat és a bukás könnyeit – csak érezni akarom, hogy nem szellemet látok. A kezem mégis megáll a levegőben, szégyenkezve hullik le, majd emelkedik fel, hogy inkább a könnyeimet törölgessem. A szigeten sem sírtam, itt sem lehetek gyenge. Szánalmas vagyok, rettenetes!
- De élsz..? – inkább kérdő a mondat hangsúlya, emelkedő-eső. Egyszerűen hihetetlen számomra ezt kijelenteni. Pedig tény, hisz ha nem élne, nem beszélne itt velem.
- Nem hagytalak volna ott! Soha nem hagytalak volna hátra, de nem tudtam hol vagy. Meg akartalak menteni, annyira akartam, de elraboltak és a börtön után már nem találtalak. Ne haragudj, hogyha fájdalmat okoztam. Ha a lábad.. ha miattam.. Úgy féltettelek! – dőlnek belőlem a szavak, s a könnyek sem állnak el. Elég érdekes látvány lehetek így a váró közepén. Most látszik csak igazán, hogy tulajdonképpen csak egy gyerek vagyok, egy alig-felnőtt, akit megtört az élet nem egyszer, s aki oly könnyen adja a szívét másoknak, hogy abba majd' beleszakad. Szégyellem, de nem tudom megemberelni magamat.
- Hogyan? – szalad ki belőlem a kérdés, s mégis eljutok oda, hogy mozduljak is. Nagyon óvatosan, de egyszerűen muszáj megöleljem Davidet. Amellett, hogy féltettem, hiányzott is nekem. Mert ismerjem akármilyen felszínesen, megszerettem. S ha én egyszer valakit megszeretek, az örökké a részem marad.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Pént. 19 Szept. - 20:20

It's a beautiful day

-Rendben, köszönöm.
A kezembe fogom a magammal hozott táskát, majd a másikba a botot. Nagyon nem kellett az újbóli sérülésre még esnem, majd járnom egyet. Nem tudtam máshogy megoldani. De így is gyanús vagyok itt, minél előbb el kéne menni. De előbb még két embert meg akarok keresni, akiktől szeretnék elbúcsúzni. Asami és Niqué. Nem akarok az iskolába visszamenni, futárral akarom feladni a megköszönő ajándékokat, közöttük még Liamnek, Sylvienek és mindazoknak, akik megmentettek a szigeten. Nem tudok sokkal megköszönni, de ezek az ajándékok csak nekik szólnak.
A folyosóra lépve Teresa irodájába veszem az irányt. Az egyik keresztező folyosón túlhaladva azonban megállok. Éreztem valami ismerőset. Visszafordulok és amikor érzem, hogy a legerősebb, körbenézek. Megdobban a szívem. Nique! Aztán elkomorodok. Ami felőle jön, az …
Odamegyek hozzá, ha gyorsan nem is.
-Ha nincs ez az ismereted, már nem élnék. – mosolygok rá. Sötétkék ing és vászonnadrág van rajtam, belebújós cipővel. Még nem igazán hajolgatnék cipőt fűzögetni. A bot a helyettesítő lábam, még nem akar mozogni annyira a lábam, de már jobb, mint egy héttel ezelőtt volt.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Pént. 19 Szept. - 18:32

Nique és Dave - Intermezzo

-Nagyon szépen gyógyul. Akár már a héten el lehet kezdeni a rehabilitációt. – tekintek a férfira. Már másodjára jön ebben az évben lábsérüléssel ide, rehabilitációra. Elég peches lehet, de én csak maradjak csöndben ezzel.
-Teresával tud majd egyeztetni. – nyújtom a kezem, mára ennyi volt.
Én is csak azért foglalkozom vele, mert a sérülés nem feltétlenül a súlyossága miatt került hozzám, hanem a bonyolultsága és a meglepően gyors gyógyulása miatt.
Furcsa nekem ez az ember, de ha David távozott, akkor az asztalhoz ülve ismét az újságot veszem elő és a névjegykártyát. Egy ügyvédét. Niklas ügyvédje már meg is keresett. Hogy fogom megmondani Haleynek? Jobb, ha tőlem tudja meg, mint mástól. Azért…csak az apánk volt. Egy másik névjegykártyát is előveszek. Persze, a nyomozók is egyből megtaláltak, miután már nem titok, hogy az apámnak nem csak gyereke volt.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 16 Szept. - 22:13

Dave & Nique

Nem tudok aludni. Amióta visszajöttünk a szigetről, azóta nem megy, de különösen az utóbbi időben vált terhessé számomra. Régen is sikoltozva ébredtem, megszoktam már, nem is erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy a rég elmúlt és most Sylvie is labilisabb és nem akarom őt sem terhelni azzal, hogy nem hagyom aludni, no meg Sebastian elől is rejtegetem, hogy még mindig mennyire mélyen érintenek a történések.
Egyedül voltam a Kupolában – gyakran járok oda – amikor megszólaltak a rádiók. Hallottam minden szót, megismertem a hangokat és rohantam volna, de szégyen nem szégyen, letaglózott a fémtojás látványa, s a bámulásom közepette éppen elég időt vesztegettem el, nem tudtam már megkeresni a pontos helyszínt. Hallottam Dave hangját, megismertem – még akkor is, hogyha egész máshogy, mélyebben, határozottabban szólt, mint bármikor, amikor beszéltem vele – megtudtam, hogy él, s örülnöm kellene neki, de most még jobban hiányzik, mint előtte. Tagadhatatlanul kötődöm hozzá. Kicsit olyan ez, mint amikor a kiskacsák először ébrednek öntudatra és azt fogadják el anyjuknak, akit először meglátnak. Nos, én pedig apám halálát követő gyászomban azt fogadtam a szívembe, s tettem rokonommá, aki törődött velem. S Dave törődött. Ezt minden beszélgetésünk során éreztem. Ezért is – és persze a jellememből adódóan is – segítettem neki a szigeten, ezért küzdöttem annyit, s ezért zuhantam meg annyira attól, hogy kudarcot vallottam. Mert nem csak egy X-men volt nekem a sok közül, hanem az az X-men, aki Jethroval együtt visszaadta nekem a soha-nem-volt báty szerepét. Apát csak azért nem mondok, mert annyira nem idősek, s különben is.. Étienn van, volt lesz és kész.
Először altatót szerettem volna feliratni magamnak, ezért jöttem el a kórházba. De aztán valahogy itt ragadtam. Képes vagyok a váróban ülni órákat, figyelni, ahogy az orvosok és az ápolók a betegekkel beszélnek, s közben lassan formálódik bennem az elgondolás. Ezt szeretném csinálni. Orvos akarok lenni, ha ez lehetséges.
Nem kéne itt lennem, határozottan marhaság. De itt tudok kikapcsolni, s már eltűrik a jelenlétemet. Beszélgettem az egyik medikával, anélkül, hogy esküt szegett volna még pár esetéről is beszámolt, s volt olyan rendes, hogy egyszer beengedett nézőnek, amikor ellátott egy varrnivaló sebet. Tudom, hogy nem szabad ilyet, nem is kértem rá, de elfogadtam, amit nyújtani akart. Megtűrnek, hát itt vagyok.
Felhúzott lábakkal ülök az egyik széken, kezemben könyv, azt olvasom. Anatómia, vaskos egy darab. Mivel nem a sajátom, így nem szövegkiemelőzöm tele, de elhatároztam, hogy veszek magamnak is egyet már. Egyelőre a könyvtárival jöttem le ide.
Nincs sok beteg ma, nem kell senkinek átadjam a helyemet. Nyugton vagyok, azt hiszem. Már van célom, s ezzel képes vagyok lekötni magam, bár nem hagy nyugodni egy érzés. De véletlenek nincsenek, hát hagyom, nem foglalkozom vele. Majd kiderül, ha ki kell derülnie.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 15 Júl. - 14:53

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Vas. 13 Júl. - 22:09

Ha egyszer eljut a Távol-Keletre, akkor mindenféleképp meg fogja kóstolni a süteményeket. Persze, az összes többi helyi különlegességet is, de a süteményekről az ember hajlamos elfelejtkezni, így nem árt különösen eszébe vésni.
- Értem.
Fejében a hatalmas körömlakk nem igazán akar eltűnni, egyszer majd utánanéz ennek a lakkozás dolognak. Az biztos, hogy nem gondolta volna, hogy olyan különálló mesterség, amivel külön foglalkozik valaki. Azt talán kicsit furcsállja, hogy a díszítést csak most mondja Dave, de biztosan megvan az oka.
- Remélem.
Igazából nem biztos a válaszban. Persze, most is örül, hogy van kivel elcsevegni, és tényleg jó lenne, ha a jövőben el tudna hívni egy-egy barátot egy mozi vagy vacsi kedvéért, de hamarosan már egyértelműen fog domborodni a hasa és akkor már nem lesz ilyen könnyű a barátkozás, mert az első benyomás túlságosan mély nyomot fog bennük hagyni. Nem véletlenül akarja magántanulóként befejezni a gimit.
- Ahha. – Mosolyodik el. – Mármint jól kijövünk egymással.
David pakolászásából és az utolsó korty felhörpintéséből sejti, hogy vidám délutánjuk a végéhez közelít.
- Én is örültem. – Haley láthatóan még nem készül indulni, nem akar ráakaszkodni Dave-re. – Mihamarabbi gyógyulást! Szia!
Nem tudja, hogy a süti végezte-e be ilyen hatékonyan feladatát vagy a felszabadult beszélgetés, netán a kettő együttes hatása tehet róla, de sokkal jobban érzi magát. Elintegeti Davidet, aztán hagy egy kis időt magának, hogy kiélvezze a pillanatot, nem nagyon boncolgatva a dolgokat, mert félő, hogy akkor még két kör csokitorta tenné csak helyre.
Nagy levegőt vesz végül és felkel. Visszaviszi tányérját és kólás üvegét, aztán egy gyors pillantással ellenőrzi, hogy mindene megvan és elindul a kocsi felé, hogy kis kitérője után végre tényleg elinduljon hazafelé.

// Én is köszönöm! Smile

//

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szomb. 12 Júl. - 20:16

-Igen. – bólintok. – Nem vagyok nagy sütimester, de sosem sikerült egy nyugati süteményt megcsinálnom.
Felidézem, milyen is volt a nagymamám sütijei.
-Édesebbek, némelyik nagyon is. Ugyanakkor mindegyiknek egyedi íze van. Nem olyan, mint itt, hogy van csokis, epres, málnás, citromos. Hanem… mindig az évszaknak megfelelő anyagból készítik és ha gesztenye akkor gesztenyeízű, ha málna, akkor nem vaníliát érzel benne. Nehéz ezt így elmondani. – emelem fel egy pillanatra a kezem tehetetlenül.
-Mindkettőt. De nem én állítom össze, azt fával foglalkozó mester. Amivel foglalkozom, az a lakkozása és a díszítése.
A lakkozás nagyon a szívemhez nőtt, szeretem látni, ahogy a kezem alatt személyiséget kap a fa és élni kezd.
Eléggé magába zárkózónak tűnik Haley. Azonban nem ítélhetek meg senkit csak a miatt, mert nincs kedvenc, igazi kedvenc foglalatossága.
-Barátokat biztosan fogsz itt is szerezni, még ha nem is olyan lesz, mint otthon volt. – bíztatom? Nem tudom. Barátom sosem volt. Ha bárkit is közel engedtem magamhoz, rémülten rohant a világ másik sarkába, amikor tulajdonképpen rájött, mi is vagyok. Így inkább barátokat sem kerestem már.
-Sokat éltem az államokban és nagyon igyekeztem. – mosolygok rá. – Hát… annyira nem hasonlít, de jobban hasonlít, mint az angolhoz.
Az érzékenységemből fakadóan valahogy mostanában mindig sikerül rátapintanom mindenkinek a tyúkszemére, de úgy látszik, hogy Haley esetében ez most nincs.
-Igen, én is így érzem. Gyerek pedig végképp nem vagy már. – elvégre, ha jól érzem, akkor szülői szerepre készül hamarosan és egészen jól viseli.
A korkülönbségre azonban elnyílik a szemem, de azért viszonzom a vigyort.
-Elég sok. És jól kijöttök egymással?
Folyton attól tartok, hogy majd atyáskodó leszek Hollyval és elnyomom. Hogy túl nagy a korkülönbség közöttünk és nem fogom megérteni.
A cipbőlton felnevetek. Nem vagyok túlzottan divatkövető, csupán a megfelelő anyagminőséggel törődök.
-Valóban szeretek itt lenni. Sokkal nyugodtabb.
A sütemény elfogyott, így már igazából okom sincs, hogy miért maradjak és Haleyt sem szeretném feltartani. Leteszem a villát a tányérra és felhajtom az utolsó kortyokat a cappuccinból.
-Sajnos ideje indulnom. Nagyon örülök, hogy találkoztunk, élveztem a beszélgetést. – valóban élveztem. Haley kedvességétől lenyugodtam és fel is vidultam. Mostanában sokat gubózok be megint és ez sikeresen kirángatott ebből az állapotból. Hálás vagyok neki ezért.
A botot megfogva, majd rátámaszkodva állok fel és csak utána fogom a tálcát meg.
-Szép napot a továbbiakra! – mosolygok rá.
A pulthoz viszem a tálcát, majd mielőtt kilépnék a büféből, még azért odapillantok, ha nem tart velem Haley és intek egyet a szabad kezemmel, majd bicegősen a taxiállomáshoz veszem az irányt.

//Nagyon köszönöm a játékot, élmény volt! ^^//

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 8 Júl. - 20:11

- Nyugati süti? Szóval a keleti sütik jobban mennek? Azok amúgy milyenek?
Nem jártas a világkonyhában… sőt, igazából egy szimpla konyhában sem jártas, nem hogy ismerje az egyes nemzetek konyháit, eltekintve néhány jellegzetességtől, például olasz pizza, de hát az ilyet csak az nem tudja, aki egy kő alatt él. Meg az anyja. De jobb is nem gondolni az otthoni vacsorákra.
- És a tárgyakat is te készíted, egyáltalán milyen tárgyakról van szó? A tárgy egy elég tág fogalom, használati cikkeket, például asztalt, széket vagy dísztárgyakat lakkozol?
Hát ha a konyhában nem jártas, akkor a barkácsolásról még annyit se tud. Valami halvány elképzelése van, de nagyon halvány, afféle gigászi átlátszó körömlakk jelenik meg szemei előtt, amit festékecsettel kell felkenni.
- A hobbim? Szeretek olvasni, enni, úszni, barátokkal lógni… ez utóbbi mostanában a költözés miatt nem igazán kivitelezhető. Szeretem a filmeket, szóval gyakran szoktam moziba menni.
A babakelengye összeválogatását nem sorolja fel, az nem hobbi, habár rémesen jól szórakozik közben.
- Az angol? Hát meg nem mondtam volna, ahogy beszélsz. Pedig a japánt szokták nagyon nehéznek mondani… habár ha hasonlít a koreaihoz, hasonlít?
Kíváncsi, habár az eddig is egyértelmű volt. Lelkes kíváncsiságának oka különösen egyértelmű lehet egyik korábbi válasza után. Ritkán van lehetősége mostanában csak úgy cseverészni, ha most boncolgatná magában a kérdést, akkor rögtön megtalálná ezt a választ, de nem boncolgatja, helyette jót kuncog Dave megadásán.
- Nem bántottál meg. – Siet leszögezni a lényeget. – És, persze, tudom, mindig a gyerekük leszek a szüleimnek, ezt ugye senki nem választja, de nem igazán hiszem, hogy még gyerek lennék.
- Köztünk tizenhárom év van, nyertünk.
Vigyorog, mintha versenyről lett volna szó, amit megnyert épp.
- Akkor gondolom North Salemet valóban élvezed, nem csak turisztikai szlogenként mondtad, hogy szeretsz itt élni, pont az ellentettjének tűnik, mint ami New York. Mondjuk tényleg megkapó a nyugalma, ugyanakkor elég közel van Peekskillhez, ha mondjuk épp nyári szandált akarnál venni. Mert azt kell mondjam, hogy a cukrászdák ott vannak a szeren, de a cipőbolt-felhozatal nem az igazi itt.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Vas. 6 Júl. - 20:16

Nem csak én vagyok muffin rajongó, főleg az ő sütijük azonban mennyei.
-Azt hiszem a Lavender cukrászdából is és nem tudom, melyik pékségből a péksütiket. De azok nem ízlenek annyira.
A kérdések özönére felnevetek, főleg az utolsó kérdésen.
-Nem, a kezem alatt összes nyugati süti tönkre menne. Ha voltál a cukrászdájukban, pékségükben, akkor felismered az ízeket és a többit. Csupán csak ennyi a titka. Semmi több.
A kérdések özöne azonban nem marad abba. Érdeklődve tekintek rá. Mintha semmi sem feszélyezné vagy… éppen ellenkezőleg. A bizonytalanságot akarja elkerülni?
-Nem, nem vagyok az, lakkozással foglalkozom. Fa tárgyak lakkozásával.
Az odafigyelésre bólintok. Kénytelen leszek, ha életben akarok maradni. Még egy ilyen hibát nem csinálhatok.
-Vávárj, időt-időt időt… - felnevetek. – Neked mi a hobbid? Mit szeretsz csinálni sulin kívül?
Csak a válasz után folytatom. Nagyon lelkes, de nem szeretném, ha … nem is tudom. Ártatlannak tűnik, pedig nem annak tűnne a társadalom szemében.
-Franciát, koreait. Japánt részben töröm, de megértem. Az angol ment a legnehezebben.
A kikérem magamnak visszavágásra felemelem a két kezem, az egyikben a villa van még, az utolsó falatokhoz jutottam a süteményben.
-Bocsánat, nem akartalak megbántani. Csak hát… nekem is mindig azt mondják, hogy nekik én mindig a gyerekük maradok, akármennyi idős is leszek. – bekapok egy falatot a süteményből. – Mindkettőre gondoltam. Szülőre és gyerekre.
Érdeklődve pillantok fel. Szintén féltestvérek, de mit is vártam, hiszen ez várható volt.
-Köztetek mennyi? Közöttünk kilenc év, annyira nem sok.
Nem fogok arra rákérdezni, hogy mi történt. Nagyon friss lehet és elég az az érzés, ami eddig érkezett felőle. Nem lehet egyszerű neki.
-New Yorkban sokan voltak, nem szeretem a tömeget. – teszem le a villát és iszom meg félig az italom. – De biztosan jól meg lehet találni az életcélt, ha valaki azért megy oda. Nekem túl tömény.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 1 Júl. - 20:56

- Igen, ismerem. – Rögtön bólint. – Nekem az extracsokis muffinjuk a kedvencem. És honnan szállítanak még? Csak a Nagyi cukrászdáját ismerem itt, de sose lehet tudni, mikor fogynak ki a sütiből és akkor kell egy B terv… meg hát néha ugye a változatosság gyönyörködtet.
Elgondolkodik egy pillanatra, aztán ismét egy újabb kérdéssel ostromolja meg Davidet.
- És honnan tudod ezeket? – Hátrapillant válla fölött a pult felé. – Ki van írva valahova és én vagyok a vak, hogy nem látom? Vagy a kedves pultos lány csiripelte el? Vagy… - Visszafordul David felé és fürkésző pillantással tanulmányozza. – Vagy a másik cukrászdában dolgozol?
Elhúzza kissé száját és megcsóválja fejét.
- Hmm.. nem igazán tűnsz cukrásznak.. az vagy?
Mivel idáig David végig közvetlen volt, ezért Haley bátran sorolta kérdéseit. Most viszont megáll, hogy időt és lehetőséget adjon a válaszoknak.
- Az jó. – Örül, hogy hamar meggyógyul Dave, a bot miatt komolynak gondolta a sérülést. – Sajnálom, de így legközelebb biztos jobban oda fogsz figyelni.
Haley alapjába véve pozitív természet, aki próbálja meglátni a dolgok jó oldalát, habár mindezt még ő is csak most fedezi fel saját magában. Nate munkájával kapcsolatos megjegyzésre bólint, egyetért. Aztán egy korty kóla után ismét bólint egyet, de ez már a férfi következő válaszának szól.
- Ahha. Hát végül is kitalálhattam, nincs akcentusod. Amúgy király helyeken éltél. Tudsz franciául? És koreaiul?
Nem, nincs szerencséje Davidnek, nem felejtett el kérdezni a kis szöszi.
- Már a szülők vagy a gyerek hogy éli túl? Jelen esetben a gyerek, – kihangsúlyozza a szót, majd fúj egyet, hogy érzékeltesse már nem gyerek… persze, mindig valakinek a gyereke lesz, de az más – vagyis én, köszönöm szépen, kiválóan túlélem.
- Nekem sem az édestestvérem, a féltestvérem, de idáig mi is jól kijöttünk. – Hangjában a bizalom, hogy ez a jövőben se fog változni. – Együtt nőttetek fel? Mennyi is a korkülönbség köztetek?
- Jahm, csak pár napja, talán egy hete. – Nehéz kiszámolnia, mivel az út idáig szintén egy hetes volt és néha összekavarodik, hogy most azt is beleszámolja-e vagy sem. – Wáó, tényleg klassz helyeken éltél. Csak párszor voltam New Yorkban, szerettem a pörgést, nem tudom, nekem milyen lenne ott élni.
Ha a szökés szemszögéből nézi, talán egyszerűbb lett volna elbújnia a nagy tömegben. Viszont, ha Natenek ilyen jól megy itt, akkor majd neki is jól fog menni, miért ne menne?

Tárgy: Re: North Salem Hospital Kedd 1 Júl. - 17:33

-Igen, onnan is. Ismered? A muffinjaikat nagyon szeretem. Nem túl édes, nem nyomják tele mázzal.
A felcsillanó szemmel nem tudok hirtelen mit kezdeni, de nagyjából én is így szoktam nézni a pult kirakatát. Édesszájú vagyok, és az itteni édességek pedig fele annyira sem édesek, mint otthon.
-Hamar meggyógyulok és akkor újból edzhetek. – legalábbis remélem.
– Inkább balul sült el. Nem figyeltem oda és ez lett a vége. – mutatok a combomra, majd legyintek. Pedig akkor eléggé fájt. Meg amikor felébredtem, hiába kaptam fájdalomcsillapítót.
Az itt is toldalék nem lep meg. Az idegsebészen annál inkább.
-Komoly felelősség lehet. – érdekel a gyógyítás, de előbb esek össze, mint a páciens, nem a látványtól. Hozzájuk sem mernék érni, nehogy átérezzem a fájdalmat, és az új fájdalmat is. A büszke felhangra féloldalasan elmosolyodok. Érzem, hogy szeretik egymást.
A kérdésre előbb kissé összehúzom a szám, hogy a nem igazán választ adjam, amikor megérkezik a talány kulcsa.
-Ott születtem. Fél éves koromig voltam ott, aztán Koreába mentem a szüleimmel. – de tovább nem folytatom, viszont így már nem lesz annyira furcsa, hogy miért francia a nevem.
A válaszával már értem, megértem, hogy nagy lehet a korkülönbség közöttük.
-A szülők mindig mást akarnak, mint amit a gyerekek szeretnének. A kérdés már csak az, hogy élik túl ezt. – felelem csendesen. – Nekem is van egy húgom, igaz, féltestvérek vagyunk, de ez sosem okozott gondot nekünk.
A süteményből közben nem ettem, neki is állok, hogy fogyjon, mert valóban ízlik.
-Nem rég költöztél ide? – barátokat is nehéz néha ott hagyni.
– Sokáig New Yorkban éltem, de nekem túl hangos és kaotikus volt. Itt jobban szeretek lenni.
Kortyolok egyet a csészémből, de elég forró, így egy ideig összezárva tartom a számat.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Vas. 29 Jún. - 20:18

- A Nagyi cukrászdájából?
Kérdi felcsillanó szemekkel. Akár igenlő (már tudja, mit fog legközelebb rendelni ott), akár nemleges (egy új cukrászda vár felfedezésre) a válasz, neki csak jó.
- Sajnálom.
Hallotta, hogy aki rendszeresen sportol, annak kínszenvedés lehet a kényszerpihenő.
- Ilyen veszélyes sport vagy.. csak valami balul sikerült?
Újratervezte magában a kérdést menet közben, egy pillanatra talán észrevehető is volt a megakadás, de hát mégse kérdezhette azt, hogy elbénázott-e valamit David. Mire felteszi a kérdést, ráébred, hogy azt igazából nem tudja, hogyan sérült meg Dave lába.
- Ahha, itt is. Idegsebész.
Büszke hangon válaszol, holott neki aztán semmi köze nem volt ahhoz, hogy Nate orvos lett.
- Ó, köszönöm.
Meglepetten pillant fel Davidre, azután egy kis gondolkodás után a kólát húzza maga elé. Jobban vágyik a hidegre most. Épp belekortyol üdítőjébe, mikor kiderül Dave szülőfaluja.
- Nahát, francia vagy? – Erre biztos nem tippelt volna, ha tippelnie kell. – Vagy csak ott születtél?
Befejezi a tortáját, s elégedett mosollyal dől hátra. Mosolya csak szélesedik, mikor David megerősíti elgondolását, miszerint nem csak neki ízlett a sütemény. A kérdés meglepi, jobban, mint az ajándék kóla. Nem gondolta volna, hogy ez a részinformáció bárki figyelmét felkelti, azt meg pláne nem tudja, hogy David többet tud róla..róluk, és hogy ezért érdekli a válasz.
- Nem, semmi probléma. – Megvonja vállát, rossz szokásává kezd válni a vállvonogatás, de nem érdekli, mivel még nem is tudatosult benne. Válaszol, nevek nélkül persze, így aztán nem gondolja, hogy bármi baj lehetne ebből. – Nem jövök ki jól a szüleimmel, nem akartam tovább velük élni, ezért úgy gondoltam ideje a saját lábamra állni. Csak hát az nem megy olyan gyorsan, mint a filmekben. Szóval addig a bátyámhoz költöztem, vele egészen másmilyen a kapcsolatom.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Vas. 29 Jún. - 14:25

Mosollyal fogadom a szóáradatot.
-A közeli cukrászdából hozzák. És… nekem is van kedvenc kínai gyorskifőzdém. – féloldalassá válik a mosolyom, cinkossá.
-Nem, köszönöm. – hárítom a kínálást. Olyan jóízűen eszi, egy falatot sem vennék el tőle.
Végre valaki, aki nem nagy szemeket mereszt arra, hogy sportolok. Persze, ha meghallja a választ a kérdésre, talán ő is elkönyvel kung fuzó kínainak. Megszoktam már.
-Valóban nem. – vannak más edzések, amiket viszont ilyenkor javallt gyakorolni.
-Tai chi. - mindennap gyakorlok, vagyis gyakoroltam, szerencse, hogy sokféle lehetőség van gyakorolni.
A jellegzetes has simítást észreveszem. Nem szokásom elítélni dolgokat, még akkor sem, ha az, aki előttem ül, láthatóan nem a felnőtt korosztályba tartozik.
-A bátyád itt dolgozik? Orvos? – érdeklődöm, de csak kellő távolságtartással.
A süteményhez rendelek két italt is. Nem tudom, mi lenne jó a lánynak a süteményre, általában megkívánom hozzá az italt. Így egy cappuccinot kérek még és kólát.
-Nem tudom, melyiket kívánnád. – teszem kettőnk közé a két italt. Nem vagyok lovag, egyszerűen csak ehhez volt most így kedvem.
Pihentetem a lábam, mielőtt felhúzom magam egyenesre és nekiülök a süteménynek. Furcsa, amit válaszol, arra vártam, hogy a barátjához költözik. Vagy esetleg ő is oda költözött. Annyi mindent láttam, amerre jártam, így nem fogok ezen meglepődni nagyon.
-Nem, Saint-Étienne-en-Dévoluy-ben.
Nagyon elfogult vagyok az édességekkel kapcsolatban, ezért várom, milyen íze lesz a süteménynek. A frissessége lep meg, és hogy nem a kakaópor érződik rajta.
-Mmm.. ez finom. Nem csodálom, hogy faltad. És… - nem bírom ki, muszáj megkérdeznie. – hogy hogy a bátyádhoz költöztél? Nem akarok indiszkrét lenni, nem muszáj válaszolnod.
Mentegetőzöm gyorsan.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szomb. 28 Jún. - 20:50

- Ahha!
Vágja rá rögtön a választ a kérdésre, aztán az újabb falat után kifejti jobban.
- Nem ez a cukrászmesterség abszolút csúcsa, de finom. Ne tarts sznobnak, vagy válogatósnak, de igazából meglep, hogy egy közkórház büféjében ilyen jó a csokitorta, lehet ettől a tudattól még finomabbnak érzem – megvonja vállát – vagy csak mert annyira kívántam, attól érzem ilyen jónak. Megkóstolod?
A tányért kissé David felé tolja, hogy a döntésében ne játsszon közre a sütemény távolsága.
- Ó, az pech, gondolom most akkor jó darabig nem edzhetsz. – Pillantása a botra vándorol, majd vissza. – Mit sportolsz amúgy?
- Én? – Észre se veszi, mikor egy pillanatra megsimítja hasát. – A bátyjám itt dolgozik, beugrottam hozzá hazafele menet. Aztán elcsábultam az édességre, így kötöttem ki a büfében.
Elmosolyodik, mikor Natere gondol, olyan szokatlan érzés, hogy valaki így figyel rá. Szokatlan, de abszolút pozitív értelemben. Megrázza Dave kezét a bemutatkozáshoz. Aztán meg a fejét rázza meg.
- Nem kérek semmit, köszi.
Míg David elmegy vadászni, addig Haley saját tortája elfogyasztásával foglalkozik. A kezdeti habzsolás a tortaszelet felén túl már csillapszik. Így a visszaülő Dave-re is jobban tud figyelni, leginkább az érdekli, hogy mi lesz a véleménye a büfé cukrász-kínálatáról.
- Nem, csak pár napja költöztem ide, a bátyámhoz, legalábbis egyelőre. És te, született north salem-i vagy?
Kérdi, majd nem bírja tovább és a véleményéről faggatja Davidet.
- Na, hogy ízlik?

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szer. 25 Jún. - 21:26

A köszire meglepetten pillantok fel egy pillanatra a nagy igyekezetből. Végül nem kérdezek rá.
Érzem a hangulat változását, nem véletlenül tekintek a hisztis nőre. Mondhatnám, hogy széplelkű vagyok, ami igaznak is mondható, de vannak dolgok, amit nem szívlelek. Sikerült jól utalnom erre. Egy mosollyal válaszolok csak.
-Miért haragudnék? Ez csak egy bot. – ismét csodálkozva nézek rá. Vajon én is ilyen vagyok, amikor folyton szabadkozom?
A homlokráncolásra majdnem elnevetem magam, inkább szóban is segítek.
Olyan jóízűen eszi a süteményt, hogy megkívánom. A pult felé pislantok.
-Finom? – tekintek a süteményre.
A kérdésre a lábamra tekintek, majd vissza fel.
-Edzés közben sérültem meg. – nincs mit rajta tagadnom. És csak a fél igazságot mondom el. Összehajtom és leteszem az újságot az asztalra.
– És te? Kórházba ritkán jár az ember. – meg is bánom, ahogy megkérdezem. Vannak dolgok, amik nem tartoznak rám.
-David. – nyújtom a kezem felé.
– Azt hiszem, vételezek a sütidből. Kérsz még valamit?
Felállok. A bot sajnos kell, de már egészen jól közlekedek vele. A pulthoz támaszkodok, miközben a tányért veszem át, a tálcás megoldás kudarc. Ma már sétálgattam a pult és az asztal között, legalább mozogtam egy kicsit. Szinte lehuppanok a székre, kinyújtom a lábam.
-Idevalósi vagy? – igyekszem beszélgetést kezdeni, de valahogy mást is érzékelek felőle, ezért is kérdezek rá.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Hétf. 23 Jún. - 14:23

Megakad a mozdulatban, mikor meghallja a bot tulajdonosának hangját. Nem középkorú, nyugdíjas meg aztán végképp nem. Pislog kettőt míg feldolgozza az új információt, így lassan reagál magára a mondat jelentésére, aminek aztán közvetlen következménye, hogy egy fél mozdulattal lemarad a bot felvételéről.
- Oh, köszi.
Visszaegyenesedik. Egy kicsit zavarba jön most. Ha felvehette volna a botot, akkor a legnagyobb lelki nyugalommal sétált volna tovább, de így nem akar lelépni. Pláne, hogy látja, hogy Davidnek nem is olyan egyszerű felvennie a botot.
Zavartságát aztán elfújja a hisztis nő emlegetése. Elsőre majdnem támadásnak veszi, ami éles ellentétben lenne a férfi eddigi kedves megnyilvánulásával, már majdnem elkezdene védekezve támadni, mikor követi David pillantását és vissza. Közben elemzi a férfi hangsúlyait, végül arra jut, hogy nincs itt szó támadásról. Az égre emeli pillantását és fúj egy nagyot, miközben bólint egyet.
- Igazad van, köszi.
Leül a kihúzott székre.
- Még egyszer ne haragudj..
Pillantása a botra siklik majd vissza. Egyszer már bocsánatot kért, de az nem volt teljesen őszinte. Vagyis őszinte volt, persze, mert tényleg nem direkt lökte le a botot, de túlságosan sok dac volt benne az előző nő hisztije miatt. Márpedig David láthatóan megérdemel egy igazi bocsánatkérést. A nő távozására egyáltalán nem figyel, már csak azért sem, mert David magára vonja figyelmét. Elsőre összeráncolja homlokát, nem érti minek mutogatja neki a férfi az ajkát. Csak nem belefutott valami perverzbe? Túlságosan feltűnően nézi Haley ajkait. Már majdnem felpattan felháborodottan, mikor szerencsére David idejében mondja ki a kulcsszót. Leesik a kis szöszinek a tantusz.
- Hoppá, – a szalvétával törli meg a száját mivel nem tudja, hogy tejszínhab, csokikrém vagy piskótamorzsával sikerült összekennie magát – kösz.
Maga elé húzza tányérját és folytatja a sütemény elpusztítását.
- Mi történt a lábaddal?
Kíváncsi. Fiatalfelnőtt férfiakat ritkán látni bottal mászkálni, így rögtön rákérdez, nem sok esélyt hagyva arra Davidnek, hogy újra újságjába temetkezhessen. Persze, ha válasz helyett, inkább olvasni kezd, akkor se sértődik meg, egy vállrándítás után folytatja az evést. Ha viszont hajlandónak mutatkozik a beszélgetésre, akkor bemutatkozik.
- Egyébként Haley vagyok, téged hogy hívnak?

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szomb. 14 Jún. - 14:25

A hisztériára legszívesebben az újságba süllyednék, helyette szinte összegyűröm az ujjaim között az újságot, ahol fogom éppen. A műhiszti, ami a nőből jön, nem úgy érint, mintha valós lenne. Az érzés, ami mögötte van, annál inkább. Ekkor hallom a botom leesését és a bocsánatkérést. Nekem szólhatott. Lehajtom az újságot, úgy nézek fel, majd le, megérezve, hogy nem egyedül van és dacára a fájdalmamnak…
-Hagyd, felveszem. – lábammal magamhoz húzom a botot, nem túl kellemes érzés, de megfogadtam, hogy nem leszek többet borsószem királykisasszony. Majd lehajolok a botért és a székhez teszem, hogy ne bukjon fel bele senki.
-De hogy megelőzzük a további felesleges jelenetet mások részéről. – a nő felé pillantok, majd vissza a lányra. Nem szokásom bántani senkit, ám az egoizmus az egyik, ami fel tud dühíteni. Vagy nyuszivá tenni.
– jobb, ha inkább ideülsz, ha nem gond. – kihúzom az egyik széket.
Nem tudom, vár-e valakire, vagy egyedül szeretne lenni, ezért meghagyom az egérút lehetőségét.
A nő közben sértetten feláll és szinte kirohan a büféből. A feszültség egyből lejjebb megy, szinte fellélegzek.
-Ömmm… - mutatok a szájam sarkához. – ott… - remélem, rájön, hogy a sütit mutatom, ami szája sarkára tapadt.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Csüt. 12 Jún. - 18:31

Dave és Haley

Ahhoz képest, hogy mennyire maga alatt van, friss lendülettel nyit be a kórház büféjének lengőajtaján. A megkönnyebbülés és öröm ugyan kitartott, míg a magánklinikáról átért ide és elújságolta Nate-nek, hogy minden rendben van vele is és a babával is, de azután gyorsabban párolgott el, mint a kámfor.
Nem akarta túlságosan feltartani bátyját a munkában, ezért tényleg csak a tényekre szorítkozott, na meg hogy a doki tényleg jófej volt. Az nem érdekli, hogy azért-e mert a kollega húgával (általános esetben bármely rokonával) kiemelt figyelemmel kell bánni vagy mert szimplán tényleg ilyen jófej.
Nagy boldogságában rögtön egy kis édességet kívánt meg. De amolyan moströgtönazonnal módon. Mivel a Nagyi cukrászdája is túlságosan messzire van, Roberta fahéjas csodái pedig még messzebb – pedig hát North Salemben igazán nagy távolságok nincsenek, ha objektíven nézzük, de egy kismama ilyen szituációban nem objektív, az biztos – ezért a Nate-től való búcsú után a kiírásokat követve jutott el a büféig. Ezalatt a pár tízméteres úton aztán visszaette magát gondolatai közé a rossz érzés, hogy hiányzott mellőle valaki (=Theo), aki fogta volna a kezét. Ha legközelebb is felajánlja Nate, hogy elkíséri, akkor nem fogja elutasítani, a fenébe a felnőtt nő ideával, aki már maga intézi a dolgait.
A boldogság ihlette csokitorta átavanzsálódik vigasztaló sütivé, talán a rá kért tejszínhab marad csak az örömé, mert hát azt azért meg kell ünnepelni, hogy a baba jól van. Míg vár a tejszínhab tortára történő szakszerű ráapplikálására, pillantásával felméri a terepet. Azt kénytelen megállapítani, hogy jobban járt volna, ha mégiscsak kibírja hazáig, mert ha itt nem kap el semmit egyik betegtől vagy látogató rokontól, akkor a szerencse lányának érezheti magát.
Kifizeti süteményét és elindul a kinézett hely felé. Nem tudja türtőztetni magát, ezért már útközben hozzálát a torta elpusztításához. Jobban kellene a lába elé figyelni, mert először egy középkorú nő székének megy neki kicsit, majd sikeresen lever egy székre akasztott botot, ami hangosan koppan. Mivel a nő a kis lökéstől hisztériarohamot kapott, pedig Haley bocsánatot kért rögtön, már várja, hogy mit fog kapni a bot tulajdonosától. Leteszi az asztalra tányérját és lehajol a botért.
- Bocs, nem akartam.
Ugyanolyan házsártos középkorúnak képzeli az újság mögött megbújó tulajt, ezért végképp nem strapálja magát az elnézést kérésnél, biztos így is megkapja majd a magáét, mert hát ezek a mai fiatalok… Habár a botból kiindulva talán nem is középkorú lesz, hanem nyugdíjas… akkor aztán majd hallgathatja a bezzeg az ő idejükben kezdetű általános slágert is.

Tárgy: Re: North Salem Hospital Szer. 11 Jún. - 22:40

Haley és Dave

Kicsit kifárasztott a mai kezelés. Egészen jól haladok, de a botot még mindig nem dobhatom el. Kifejezetten irritál és akadályoz. Nélküle viszont felborulok. Taxival jöttem, még nem vezethetek, nem is mernék a volán mögé ülni. Magánkórházat nem engedhetek meg magamnak.
Farmert nem tudok még húzni, ezért egy vastagabb vászonnadrágot vettem fel, hogy kényelmesen tudjak benne mozogni. Kötés már csak egy vékony van a seben.
Mivel a kezelést vizsgálattal kötötték egybe, még várok eredményeket. Várakozás közben inkább lebotorkálok a büfébe és egy teát kérek. Édesszájú vagyok, de az itteni édességek nem ragadtak meg. Leülök egy asztalhoz és kinyújtom a jobb lábam, hogy kényelmesebb legyen. A botot legszívesebben az ablakon hajítanám ki, de inkább a mellettem lévő szék támlára akasztom.
A napi újságba merülök, bár nem szeretek ilyeneket olvasni, mást azonban nem találtam. Délután csak pihenni fogok, akármennyire is szeretek mozogni, most, mára nem kívánom.

Tárgy: Re: North Salem Hospital

» North Salem utcái
» North Salem városhatár
» Will North Salem-i lakása
» North Salem térkép, elhelyezkedés
» Shayeh rezidencia - North Salem