Vörös gyalázat - A Bíboros - Első rész

Alacsony vézna fickó lép be az épületbe, igazolványát mutogatja. A helyszínelők rá vártak, hiszen addig nem lehet a hullát elvitetni, amíg a törvényszéki kórboncnok meg nem vizsgálta a helyszínen. Fejtetőn kopaszodó, fekete keretes szemüveggel "díszes", csontos arc. Hajlott, keskeny orr, késpenge ajkak. Hibátlan öltözék, mintha skatulyából húzták volna ki. Tükörfényesre bokszolt fekete cipők. Kezében táska. Morcos ábrázat. Hideg közönnyel lép be aztán a lakásba, megtorpanva Riley háta mögött.
-'Napot Nyomozó!
Aztán nem kérve engedélyt, a hullához lépdel. Táskáját mellé helyezi a padlóra, kinyitja. Kesztyűt húz fel, és vizsgálgatni kezdi a holttestet. Végül egy diktafon is előkerül, amikor megszólal egyszerre mondja szavait a nyomozónak, és a készüléknek is.
-Fiatal nő, a huszas évei közepén. Európai jellegzetesség. Átlagos magasság, és testsúly. A nyakon többszöri fojtogatás nyomai, a mellkason zúzódás nyomok, mintha többször is megfojtották volna, majd újra élesztették. Abszolút szadizmus. A hason látható egy haránt irányú vágás, hossza úgy húsz-huszonkét centi. Mélysége alig van, inkább csak kínzás jellegű, bár a belek látszódnak, de ez akár az oszlás okán is lehetséges. Erről többet a boncolás után. A halál közvetlen oka a szívet ért erőteljes szúrás. A gyilkos olyan erővel döfte a tőrt a testbe, hogy a seb körül zúzott nyomok láthatóak. A helyszíni vizsgálatok alapján úgy öt napja lehet halott az áldozat. Nemi erőszak nyomai is láthatóak, időpontját csak a boncoláskor lehet megállapítani. A holttestet a törvényszéki kórbonctanra szállíttatom.
Fakó tekintete a nyomozóra siklott, szinte várva a választ, hogy óhajt-e még tudni valamit.
Ekkor a nyitott lakásajtóban karcsú, magas szőke nő alakja bukkant fel. Jól öltözött, modern kiskosztümöt viselt. Harisnyás lábai térdtől lefelé látszódtak. Magas sarkú cipői kopogtak a folyosó kövezetén. Mögötte kissé testes alak botorkált, vállán kamerát egyensúlyozott, mely jól láthatóan már működött. Farmert és laza pólót viselt edzőcipővel.
-Üdvözlöm Önöket. Marianne Doux vagyok a CNN riportere. Azt mondták lent a kollégák, hogy Riley nyomozót kereshetem. Melyikőjük Riley nyomozó?
Tekintete kutatót siklott először a kis szemüvegesre, majd a másik férfire, s bár emennek külseje hagyott némi kívánni valót maga után, azért mégiscsak őt részesítette tündöklő mosolyban.

Az éjszaka úgy szakadt rá New Yorkra, mintha csak ebben a pillanatban kapcsolták volna le a Napot, mint valami lámpást. Sötét lett. Legalább is azokon a helyeken, ahol nem működött a közvilágítás. És ilyen volt bőven a mérföldekre elnyúló városrészek zegzugaiban.
Luisa Meyers nem szeretett a sötétben bóklászni, de messze volt a metró megálló a háztól, melyben lakott. Maga a ház kopott volt, kicsi és koszos. Három emeleten tizenkét lakás a földszintiekkel együtt. Egyik sem nagyobb ötven négyzetméternél. Büdös kis lyukak, ahol a lakók jó, ha fejbiccentéssel köszöntek egymásnak a lépcsőházban. Lift nem volt, és szemétledobó sem. Luisa lakása ettől még tiszta volt és rendes. Aprócska hálószoba nyílt a pici nappaliból, melynek egyik falát elfoglalta a konyhaként üzemelő szekrénysor. Másik felében cserépkályha állt, méretes puttonya benyúlt a hálóba is. Valamikor szénnel fűtötték fel, ma már gázégő fejet építettek bele. A fürdőszoba sem volt túl nagy, de elfért benne, amire szüksége volt, még a vécé is. Ugyan az alagsorban tartozott hozzá egy pincerekesz is, de ő még soha nem járt ott. Nem is akar. Elrettenti a gondolata is annak, hogy lemenjen oda. Ahogy nem jár le a közös mosókonyhába sem. Inkább kiviszi a szennyest az utca elejénél üzemelő mosodába, hol több hatalmas mosó- és szárítógépet is beüzemeltek. Neki megéri az a pár dollár. Ha nagyon úgy jön ki, még éjszaka is elmehetne mosni. Nem szokott persze, mert nem szívesen mászkál az utcán éjszaka.
Luisa egyszerű karton ruhát viselt, közepesen magas sarkú cipővel. Fehér kardigánja derekáig ért. Barna haja vállára göndörödött, barna szemei pedig, lencsén át nézték a világot. A három dioptria kissé felnagyította számára a részleteket.
Kivilágított kirakat előtt lépdelt el éppen, amikor oldalra pillantva, meglátta az árnyékot. Ijedtében az épület felé sasszézott, fejét az ismeretlen alakja felé kapta, tekintete rémülten kereste a sötétben követőjét. Senkit nem látott, s ettől, ha lehet, még inkább megrémült. Szíve a torkában dobogott. De mivel nem látott senkit, hát újra visszafordult, ám lépteit megszaporázta. Sarkának halk koppanásainak üteme felgyorsult. Azonban bekapcsolódott egy másik cipő nesze is. Tovább gyorsított a tempón, már-már futott. Nem volt messze a kapualj. Szaladni kezdett. Hallotta maga mögött, hogy amaz is futásnak eredt. A rettegés átjárta teljesen, zihálva nyöszörgött fel. Ujjai remegősen kotortak bele a retikülbe, keresve a kulcsot, amely nem és nem akadt bele. Már elérte a boltíves bejárót, amikor végre meglelte a kulcsokat. Sietősen tolta a zárba. Az ajtó megnyílt előtte, és ő némileg megkönnyebbülten lökte be, hogy beléphesse rajta, eltűnve követője elől.
Ám elkésett. Erős kéz ragadta meg a torkát, nyikkanni sem tudott. Berántotta a sötét lépcsőház aljába, még arra sem jutott ideje, hogy megnyomja a világítás gombját. Érezte, ahogy kíméletlen erővel előre taszítják.
- Emelet?
Hörögte egy fojtott érces hang a fülébe.
- Első.
Nyöszörögte ki.
- Kérem, ne bántson.
A félelem görcsbe rántotta a gyomrát, hányingere támadt. A támadó felröhögött, majd taszított rajta egyet újra. Felfelé botorkáltak a lépcsőn a sötétben. A férfi csak akkor csapott halkan a gombra, mikor már az ajtóban álltak, hogy a nőtől elragadott kulccsal betaláljon a zárba. A felnyíló ajtón belökte áldozatát, majd maga is utána lépett, és bezárta maguk mögött az ajtót…

Másnap a közkórház belgyógyászatán nem vette fel a műszakot az egyik ápolónő. Keresték az otthoni telefonján, de a készülék csak a rögzítő hangján válaszolt. Több üzenet is került rá, de válasz nem érkezett.
Öt nappal később fura szagok kezdtek terjengeni a lépcsőházban, és az első emeleten lakó középkorú, munkanélküli házaspár, felhívta a házgondnok figyelmét. A gondnok dühösen verte meg a négyes lakás ajtaját.
- Miss Meyers! –Kiabált be.- Miss Meyers, nyissa ki kérem.! Benne van a házirendben, hogy nem tarthat állatokat!
Végül pár perces dörömbölés után, előhúzta a saját kulcsait, kikereste a megfelelőt, és kinyitotta vele az ajtót. A feltáruló bejáraton át az előszobába lépett. Rendetlenség képe fogadta, bár ez nem volt számára ismeretlen. Sok a rendetlen ember, bár Miss Meyersről nem gondolta volna. Mégiscsak egy ápolónő. A lakásban néma csend fogadta egyébként, csak az a fertelmes szag lett erősebb.
- Miss Meyers?
Mondta el a nevet újra, miközben elérte a nappali ajtaját. Ott aztán elsápadt, és földbe gyökerezett a lába a látványtól. Kicsavart végtagokkal, mezítelenül-véresen ott feküdt a nő, meggyalázva, holtan.
- Hív… hívják a rendősréget…
Nyögte el a válla felett a bejáratnál álló többi lakónak.

(OC : Ha nyomozó érkezik a helyszínre, a következőt láthatja, találhatja: Dulakodásra utaló nyomok. Oszlásnak indult holttest. A testen ütlegelések nyoma látható. Egy vágás a hason, mely magában nem lenne még halálos, de kezelés hiányában elvérzést okozhat. A halál oka azonban egy szúrás a szívbe. A nyakon többszöri fojtogatás nyomai. Az áldozatot megerőszakolták. DNS-t nem találhatnak [megjegyzés: úgy tudom, még 1986-ban gyerekcipőben jár a DNS vizsgálat.]. Ujjlenyomat nincs. A gyilkos fegyver az áldozat mellett hever, egy vadászkés, amilyet a vietnami veteránoknál lehet látni. [megjegyzés: ezt a játékosra bízom] A további nyomok a következő reagokban.)