X-Men: Az első megbizatás (Ashfork)

First topic message reminder :

Diákjaink közül néhányan felkérést kapnak Charles-tól és Erictől, ugyanis a két alapító azon aggodalmát fejezi ki, hogy a Celebro használatával, amikor újabb potenciális diákokat kerestek, egy arizóniai kisvárosban olyan mutáns gócot fedeztek fel, amire eddig még nem volt példa. A különleges kép szokatlan mennyiségű mutánst jelöl meg, a lakosság 90%-a mutánsnak tűnik, a Celebro műholdján szinte vörösnek mutatkozik az egész város a megszokott főleg fehérhez képest. Tanárt vagy X-Ment nem kapnak ugyan maguk mellé, Bestia viszont elviszi őket az alagsor alatti szint felszállópályáján álló magánrepülővel, amely mindössze pár személyt képes elvinni, ellenben sugármeghajtású. Amikor megjelennek a hangárban, a tanár egy fémdobozt hagy ott nekik, ő még a a repülő beállításait intézi. Amikor kinyitják, akkor öt egyenruhát találnak benne, a mellrésznél minden ruhán megtalálható az illető neve. A ruhákat Bestia tervezte, nem sárga, hanem piros az X-nél, jelezve, hogy ők már egy második generáció. Igazi testhezálló búvárruhák, tökéletesen áramvonalasak, követik a test vonalát. A hangár melletti öltözőkben külön egymástól átöltözhetnek, aztán indulás. A repülőn találnak frissítőket, szendvicseket, hogy fel legyenek töltődve.

Bevetésen... vagy mi

Őszintén szólva nagyon nem akarok itt lenni. Ez az egész város finoman szólva és hátborzongató, főleg ha a kamrából valami fura élőholt izé tolja be ide a képét, amihez ketten kellünk, hogy legalább nagyjából szétkapjuk. Őszintén szólva sikítva rohannék körbe a helyiségben, miközben folyamatosan kellemetlennél kellemetlenebb szavak szaladnak ki a számon, de mivel ketten is sikítoznak helyettem, ebből a kis szöszi úgy, hogy a dobhártyám alig bírja, ezt végül mondjuk, hogy hanyagolom. Marad a káromkodás és a leesett áll, főleg miután az is kiderül, hogy még lehet, hogy jönnek.
- Naná, hogy lépünk, én itt nem maradok. Szólj azon az izén a kék szőrmóknak, hogy a ház elé kérünk egy fuvart most azonnal! - azt hiszem kissé átmentem szopránba. Rohadtul be vagyok tojva, főleg hogy még Cynti is ijesztget minket azzal, hogy még közelednek többen is. Hülyét fogok kapni, ha még itt bent maradni. Csak azt az üveg akármit szorongatom a kezemben, ami már előzőleg hozzám került, még annyi lélekjelenlétem sem volt, hogy eldobjam, vagy megigyam. Aztán már veszem is az irányt az ajtó felé, főleg ha Lisa nem látott kint semmit.
- Ugye nem a... föld alatt vannak? - a tekintetemet automatikusan az ég felé emelem. Ha repülnek, én tuti biztos, hogy pánikrohamot fogok kapni, bár akkor is esélyes, ha valami kinyúl a földből és elkapja a lábamat. Kb. csak az zakatol a fejemben, hogy el innen minél messzebb és hogy a két alapítóra fogom robbantani a kúriát, ahogy visszaértünk.

A kis kamra valami raktárhelység lehet, ahol további hullákra bukkannak, ezek között van olyan, aki hasonlóan néz ki, mint akinek Jill lerobbantotta a nyakát, és olyan is, akik nem alakultak át teljesen. Utóbbiaknál nagyon durván kilátszanak az erek, és vérvörös csíkokban futnak végig a testükön, mintha történt volna valami a vérükkel. Szerencséjükre csak halottak vannak bent, szó szerint, halomra lőve, és az egyik asztalon néhány fegyvert is találnak, pisztolyokat, puskákat, talán itt próbálták meg elbarikádozni magukat, de végül valamilyen módon mindenki átváltozott, és elkezdték „enni” egymást. Nem zombik, az biztos. Mintha a vérükben lett volna valami, ami miatt ez történt velük. Kintről nem látni semmit, Lisa sem lát semmit, senkit, de a helyzet igen riasztó. Cyntia gömbjei egyre vadabbul zümmögnek, a mozgás már nagyon közeli, de mégis zavaros. Lisa beér ugyan a többiekhez, de senki nincsen a nyomában, ellenben a gömbök azt jelzik, hogy már hat méteren belül vagy tucatnyi mozgás van. Már bent kéne lenniük!

- Érdekes, nem hallok semmit. Na ennyit a metrós elméletről. - Mormogom az orrom alá. És akkor hirtelen egy sikoly ráz fel a töprengésből. Meglepetten kapom fel a fejem. Tati most már megint kire hozta rá a frászt a dinóival? Nem, ez a hang ismerős. Cyntia?!
- Én csak egy fizikus vagyok, csak egy fizikus vagyok, CSAK EGY FIZIKUS VAGYOK! - Ismételgetem hisztérikusan, majd kibukik belőlem is a sikoly. - Anyuuu ki akarom sminkelni magam! Illetve... Jill megyek! - És akkor ér el hozzám Tati kiáltása aki engem keres. Most valószínűleg visszavonuláshoz gyülekezünk. Vagy átmegyünk támadásba? És Bestiának szóltak-e már?
- Liam, Liam! Bestia gépét hívd vissza, el akarok tűnni innét. Ez meg mi a... - Robbanok be az ivóba és veszem észre az Izét. Jobb szót nem tudok rá. Kocsányos mutáns izé összeizélt izével. Biztos Jill robbantotta fel a nyakát vagy mi volt az az izé. Túl sokat használom ezt a szót, be kéne szereznem egy élőholt kéziszótárat. Feltéve, ha ez a nem mondom ki többször egy nem mondom ki többször, vagyis élőholtszerűség.
- Én csak a térfogatuk tudom kiszámolni, meg főzni tudok rájuk. - És én egy felderítő csapat tagja vagyok terepen? Haha, nagyon vicces... Annyi esélyünk van, mint a krumplinak, amit tegnap főztem meg ebédre.

Persze, valamilyen szinten megértem Jill ellenérzéseit, hogy nem óhajt sötét pincékbe mászkálni. De ha fent nincs senki, és mégis a professzorék szerint ez a hely dugig van mutánsokkal.. A repülőről pedig nem láttunk semmit.. Akkor szerintem csak lent lehetnek. De ha nem, hát nem. Inkább az ivót célozzuk, Lisát hátrahagyva. Odabent nem épp kultúrkörülményeket lelünk, a fogam csikorog, ahogy véletlen egy üvegdarabra lépek. Szerencsére a cuccaink menők, nem vagdos össze egy kis üveg. Nem szeretnék itt semmi kórságot összeszedni.
És nyílik az ajtó, már-már örömmel fordulok arra, talán csak elbújtak a lakók, félve az idegenektől. De amit látok.. Nos, ha ilyenek a helybéliek, elég alacsony lehet a telekár. Visítani csak azért nem visítok, mert Cyntia megteszi helyettem, de tény, hogy dermedten posztolok a helyemen. Szerencsére Jill cselekszik, majd betársulnak a fekete gömbök is.
- Basszus.. esküszöm, nem én voltam - emelem ártatlanul a kezem, mert bár szeretek tréfálkozni, ez azért durva tréfa. De ha az az izé tényleg kinyúlt, akkor és csak is akkor lépek egy leheletnyit közelebb, mintha el akarnám raktározni őt az elmémbe, minden apróbb részletét a későbbi poénokért.
A memorizálásból Cyntia szavai térítenek észhez, hagyom is hátra a hullát, miközben az ajtóhoz rohanok, idegesen torpanva meg a küszöbön.
- Lisa! - kiáltok érte, ha még nem csatlakozott volna a sikítás okán. De ha ezekből az izékből tényleg több van, nem lenne célszerű szétszóródnunk. Főképp neki nem, mert nem hinném, hogy hatna rájuk a bája.
- Te vagy a főnök Liam, lépünk vagy futunk? - pislogok közben társamra. Szívem szerint futnék, hogy aztán otthon kacagva-sírva mesélhessem Gabrielnek.. találtam valamit, amitől első blikkre még én is félek.
- Ha van agyuk néhányat le tudok blokkolni, de ha nincs vagy ha sokan vannak akkor nem sokat tudok tenni - bököm még ki közben a társaim körében. Talán ideje, hogy mindenki tényleg bedobja, amire képes és ne csak saját mulattatásunkra tegyük azt.

Nem veszem észre a vérfoltokat, de nincs valami világos itt, úgy pedig nem valami könnyű. Ettől az egész helytől borsózik a hátam, nem fogok szép emlékeket meg őrizni erről a helyről. Jill válaszára vállat vonok, felőlem aztán azt csinál amit akar. Keresgélek a szememmel, de nem találok semmi furát. Cyntia kérdésére csak elmosolyodom és már kapcsolnám is fel a lámpákat,de ekkor meghallom Jill hangját, majd arra nézek amerre ő. Én sem tudtam volna találóbban elmondani a dolgot. Egy múmia, zombi, csontváz keveréke áll előttem és készül rám vetni magát. Nem mondom, egy pillanatra alaposan meglepődöm, és a szememmel keresgélek valami fegyver után, de esélytelenül, mert Cyntia úgy szorongat, hogy abból kibújni lehetetlen, pluszban meg is süketülök egy pár pillanatra a hangjától. Én megértem, hogy megijedt, szerintem mindannyian így vagyunk ezzel, de szerettem használni a fülemet, semmi kedvem megsüketülni. Persze, hogy engem spéciz ki magának, már megszokhattam volna, hogy mindenki az én nyakamat akarja megkóstolni. Azt hiszem nem mesélem ezt el Scarlettnek. Csak nézem, ahogy jön felénk, majd roppan egyet, gondolom Jill képessége miatt, aztán még Cyntia gömbjei is harcba szállnak. Mikor az a valami földre kerül végre Cyntia is lekászálódik rólam és még hallom is, hogy bocsánatot kér. Legalább hallok még. Ez is valami.
-Kösz! – mondom Jillnek és Cyntiának, majd felkapcsolom a lámpákat, hogy legalább lássunk valamit, hátha van itt még több ilyen izé. Azt hiszem ez a küldetés nem a kedvenc kirándulásomként lesz elkönyvelve. Az a valami kis híján elharapta a torkomat, de szerencsére Jill és Cyntia földre küldték őt. Magamba szívok minden itt található energiát, hogy legyen valami erőm a következő kellemetlen meglepetésre. A lámpákat persze égve hagyom, semmi jó nem származik abból, ha sötétben sétálgatunk, úgy ezek a valamik még ijesztőbbek. Jönnek még. Nem tudom, hogy Cyntiának mégis a képessége mit fed, de hiszek neki. Túl szép lenne, ha csak ez az egy tanyázott volna itt.
- Akkor pucoljunk innen! –mondom a többieknek, bár abban nem vagyok valami biztos, hogy jó ötlet-e. Itt maradni öngyilkosság lenne, de kimenni a többi közé…nos az is. Talán egy tetőre felmászhatnánk valahogy, ezek a lények nem tűnnek valami atlétikus alkatnak, nem hinném, hogy feltudnának mászni bárhova is.

Nyugodtan totyogtam be Jillian után a helységbe. Hiszen biztosra tudtam, hogy nincs bent semmi veszély. Vagyis szemmel látható veszély nincs. A felfordulást látva kicsit elbizonytalanodtam, hogy egyedül vagyunk e. Nem tudtam jobban szemügyre venni a foltos széket a sötétben.
-Öhm... bocsi...
Böködtem meg Liam vállát bizonytalanul.
-Nem tudnál egy kis fényt csinálni esetleg?
Abban a pillanatban ugrott ki valami a szekrényből. Én felsikkantottam, a gömbjeim pedig fölém gyűtek és 6 an kezdtek el vadul körözni, aminek köszönhetően egy fekete glóriának látszottak. A sikkantás után még sokáig visítottam Liam fülébe akire teljes erőmből feltekeredtem. Mint egy gyúrós Koala maci a faágat úgy szorongattam. A sikoltás még azután is kitartott, hogy Jillian összeroppantott az illetőt. Ha ez nem volt a dögnek elég akkor 2 gömböm száguld neki, hogy a megrogyott testet porrázúzzák. Én ddig üvöltök amíg a levegőm kitart. Utána pedig a vész elmultával zavartan mászok le Liamról és igazgatom az orcámba lógó tincsemet.
-Öhm bocsi...
Pirulok el teljesen és két lépést odébb lépek tőle. Aztán haptákba vágom magam és szemmel láthatóan kiráz a hideg.
~Jön, sok, veszély...
-Skacok... még jönnek páran...
Mondom a többieknek remegő, elcsukló hangon.

Bevetésen... vagy mi

Nem vagyok az az erődemonstráló típus, ha nincs rá szükség, de az Liam jól sejti, hogy ha nagyon felhúz, akkor meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes pontosan, tehát jobb lesz neki, ha csendben marad, vagy legalábbis velem szemben visszafogja magát, mert senkinek se jó az, ha én bepöccenek. Bár most nem fogok még, hiszen... ez a kis fehér hajú egészen cuki. de komolyan! Olyan kis visszafogottan szende, hogy néha úgy érzem meg kéne ölelgetni kicsit, amikor megszeppenten, vagy nagy szemekkel néz, csak épp félek tőle, hogy azokkal a fekete golyókkal lyuggatna át, ha nem is direkt tenné, csak azok az izék érenék támadónak, amit teszek. Inkább csak óvatosan.
Az cseppet sem zavar, hogy Liam kapja meg az adóvevőt. Érdekel engem, hogy ki a főnök? Azt teszem úgy is, ami jól esik, nem függ ez attól, hogy hivatalosan ki a vezető. Túl sokáig mondta meg az apám mindig, hogy mit tegye, többet erre már nincs lehetősége senkinek, maximum óvatosan lehet pofozgatni a jó irány felé, de az is csak akkor válik be, ha nem veszem észre.
- És, ha csak... jól esik és úgy akarom levezetni a feszültséget? Totál kihalt a város, komolyan kiver a víz az egész helyről... még, hogy menjünk le a pincékbe! - megrázom a fejem Tati javaslatára. Akármennyire is jó fej csaj, ez nekem annyira nem tűnik jó opciónak, ezért megyek be végül az ivóba, főleg miután a kis gömb is kijött onnan és láthatóan ennyitől nem omlott össze az egész. Már épp az üvegért nyúlok, amikor nyílik az ajtó. Őszintén szólva még a vérfoltokra sem figyeltem fel, ez már lehet, hogy tényleg... kissé alkoholizmusnak számít? Nem érdekel, csak az az izé, ami újdonsült vezetőkre akarja épp vetni magát.
- Baszki, mi a szar ez?! - szinte azonnal reagálok, inkább mondhatni ösztönösen, ahogy a fejet tartó csontok darabokra törnek. Ettől leválni nem tud, hiszen vágni nem tudok, de hogy nem fogja olyan bátran emelgetni, vagy megtartani, az is tuti biztos. Azt még fel se sikerült fogni, hogy még többen is lehetnek.

Nem, bestia nem hímsoviniszta, bárki mást előnyben részesít, ha ő a legidősebb. Főleg, hogy ennek a posztnak olyan nagy jelentősége nincsen. A város tehát üresnek tűnik, gyanusan sötét, kihalt. Az ivó lámpái sem pislákolnak, nem karbantartja őket senki. Belépnek tehát, és ahogy körülnéznek, egyre inkább az az érzésük, hogy valami nagyon nincsen rendben, mert egyes székek támláján vérfoltokat fedeznek fel, és a piát keresve látják, hogy a pult is maszatos valami dzsuvától. Jill talál piát, méghozzá egy bontatlan whiskyt, de elég sok ital le van verve a polcokról, tehát az üvegcsepekre is vigyázni kell. Ellenben mások nem tették, annak van nyoma, hogy utána valaki érzéketlenül áttiport rajta, mintha nem félne a fájdalomtól. Aztán az egyik ajtó feltárul, és egy furcsa egyén kukucskál ki rajta. Bőre az nincsen, valamikor ember lehetett, most már inkább csak valami működésben tartja, mert szinte csak a csontváza mozog, és egy furcsa fekete anyag veszi körül a testét bőr gyanánt. Szemgödrei üresen tátongva merednek a srácokra, beszéd helyett múmiásan rájuksüvölt, aztán becélozza Liamet, hogy minimum a nyaki ütőerét harapja át. Cytia gömbjai mozgásérzékelőként jeleznek, valami megindult. Mintha minden irányból mozgást érzékelne, jönnek. De hogy ki, az nem lehet tudni. Több ablaka is van az épületnek, de egyenlőre nem látszik semmi.

X-Men: Az első megbizatás (Ashfork) - Page 3 Csonti

Én szállok le utolsónak a gépről. A többiek mögé húzódva méreget a várost és Jill fenekét. Persze ez utóbbit most csak visszafogottan. Nincs sehol senki, pedig a kütyü tömeget jósolt. Vagy én értettem félre a küldetésünk lényegét. Nos a világ minimum öt dimenziós és mi jelenleg csak két dimenzióban keresünk. Ha beszámítunk még egy dimenziót, akkor egy x, y, z koordinátatengelyű teret kapunk. A kérdés csak az, hogy a rendszeren belül a mi pozíciónk hol található. Mindig kell egy viszonyítási alap, egy origó. A mi z szintünkön nem látunk senkit. A többiek elindultak egy lepusztult csehó felé, de valami azt súgja, hogy van nem találnak semmit vagy oltári nagy gubanc lesz. Jobb nekem kívül. Felfelé pislogok az égre, azon a síkon hátha találunk valami repülőemberféle dolgot, de nem valószínű. Akkor Bestia látta volna őket a gépről. Már csak egy irány maradt. Mereven bámulom a földet, majd hasra vetem magam és a fülemet tapasztom rá. Nem konkrét hangok után kutatok, mint inkább rezgések, hullámzások után. Bármi jelét annak, hogy alattunk van valami szerves, valami sok amit a kütyü piros dotokként jelölt.
- Srácok, keressetek lejáratot. Vagy füleljetek odalentre. Valamiért egy kép ugrott be metróalagutakról és föld alatti menekülttáborokról.
Én vagyok a csapat esze, még ha nem is látszik is. De Erwan odabent lázasan dolgozik valami elméleten.

Hogy őszinte legyek, Lisa produkciója egy pillanatra engem is meglep. Főképp mert tudom, nem fedi fel mások előtt, mire képes, bár a való sokát csak részben értem. De aztán hamar mindent rám fog, én pedig a játéka hűsége kedvéért csak vigyorgok. Igazából valóban képes lettem volna hasonlóra, négy ember egy könnyebb vízióval nem probléma. De azért másfélékre tartogatom az erőm.
- Látod kislány, ezek után jó legyél - kacsintok még rá, csak hogy teljes legyen a kör. És aztán már csak vigyorgok, míg földet nem érünk.

Az, hogy Liamot jelöli ki Bestia vezérnek nem különösebben aggazst. Persze tudok én csapatban is dolgozni, ezt ráadásul pont Liammal már tapasztaltuk, de ha úgy érzem, úgy is a magam feje után megyek majd.
- Ennyi erővel mondhatta volna, hogy az egyetlen hímneműt - morgom még azért a látszat kedvéért a kék szőrmók után, miközben már a lepukkant városba haladunk. Kissé különös, hogy ahhoz képest, hogy itt elvileg rengeteg mutáns van, még csak egy porhüvelyt se látni, egy szellemet sem, nemhogy lelket. Unottan rugdosom a port a csizmám orrával, és szívesen kapnék elő egy szál cigit, csak úgy, unaloműzésből. De épp elég száraz és poros itt a levegő anélkül is. Inkább a társasággal tartok az ivóba, bár alkoholra nem vágyom. Az én képességemre is erős befolyással van, így inkább kihagyom. Főképp, mert a vállamon fityegő táskában van víz, így inkább arra hagyatkozom.
- És most? - pislantok a többiek felé kérdőn. Jöttünk, láttunk, sehol senki. Akkor?
- Ássunk vagy túrjunk fel az összes házat? Esetleg pincék? - sorolom, ami hirtelen eszembe jut. Egyszer apámmal néztünk valami filmet, ahol az ellenség elől a pincékbe menekültek az emberek. Talán itt is valami hasonló lehet. De lehet, megint csak a fantáziám élénk.

Nos lehet, hogy jobban jártam volna azzal, ha elkezdem a lámpákat le és fel kapcsolgatni, de szerintem ez sokkal hatásvadászabb volt, még akkor is, ha a többségnek nem tetszett túlzottan. Oké, érthető, hogy nem valami jóérzés több ezer méter magasan egy instabil gépben ülni, de ha nem vagyok magamban biztos, akkor nem csinálom. Jill pillantására elmosolyodok. A tippem nagyjából bejött, elég kemény képesség, és elég kemény jellem is társul hozzá. Lisa az…vagy nincs mindenrendben vele, vagy csak imád a figyelemközéppontjában lenni. Talán mindkettő. Nagyjából azért vázlatokban már ismerem a többieket, és azért nem olyan rossz csapat ez, csak kissé…fura. Kicsit meglepődök mikor Bestia az én kezembe nyomja az adóvevőt és kikiált főnöknek, szinte látom, ahogy elhúzzák a többiek a szájukat. Cyntián látszik, hogy még nagyon fiatal, de reménykedtem benne, hogy nem én leszek a főnök. Nem arról van szó, hogy nem szeretek irányítani, azt mindenki szeret, de én inkább csapat kezébe adnám a döntést, szeretem a demokráciát. Aztán még ott van az is, hogy Jillel nem szívesen packázok, de ha kell akkor megteszem. Ez Tatira is igaz. Lisa…nos elég öntörvényűnek tűnik, de azon kívül, hogy lemeríti a bankkártyám nem sokat árthat nekünk. Cyntia pedig nem az a feltűnösködő lány, szerintem vele nem lesz olyan nagy galiba, de inkább lekopogom ezt magamban.
Kicsit meglepődök, ahogy elérjük a várost. Semmi világítás, mindenhol üres kocsik és sehol sem látok egy embert, pedig pont azért küldtek ide minket, mert túl sok mutáns volt itt nem? Talán mindannyian láthatatlanok, vagy a Celebro tényleg csődöt mondott. Már éppen válaszolnék Jill kérdésére, de aztán inkább becsukom a szám. Cyntia gömbjeinek akciója után gondolom senki nincs ott bent, akkor pedig felesleges lenne rászólnom Jillre, hogy előbb bizonyosodjunk meg arról, vannak-e ott bent. Inkább csak követem őt be az ivóba és próbálok minél több dolgot észrevenni, megjegyezni, közben pedig fülelek , hogy valami kellemetlen meglepetés érjen minket. Végül úgy döntök, hogy nem iszok semmit, az én képességemre az nincs valami jó hatással, és amúgy is jobban szeretek tiszta fejjel gondolkodni, de nem állítom meg Jillt a pia keresés közben. Nem tartom valami jó ötletnek már csak azért sem, mert…fura ez a hely, inkább nem iszok és eszek itt semmit, ha van rá mód, de Jill amúgy sem hallgatna rám. A francba, azért legalább megpróbálom őt leszoktatni mára a piálásról.
-Szomjas vagy? Mert a piától csak még jobban az leszel.

Liam bemutatójának köszönhetően reflexből eldobtam a gömböcskémet, ami igazából nem ment sehova, de én annyira markoltam a kapaszkodót, hogy az ujjaim fehérebbek voltak, mint a hajam. Nem sikkíntottam fel csak szimplán rágörcsöltem a gép belső szerkezetére. Lassna bizonytalanul engedtem azt el. Sokat segített az a kevés magyarázat amit hozzáfűzött. Tatjanara néztem kissé ijedten. Nagy szemekkel bólogattam.
-Neeem.. nem igazán...
Helyeseltem kissé remegő hangon. Persze volt benne némi rájátszás nem tűnt egyikük sem túlzottan vérmesnek. Nem is kelett hozzá sok idő Tatjana a jelek szerint tényleg beveti rajtam, illetve rajtunk. Felnézek Erwanra és csak nagyokat pislogok a látottakon. Amikorra véget ér a kis színjáték felkuncogok.
-Pedig egész helyes pasi lett belőled.
Végül Jillian tálalt ki. Szerencsére ő nem akarta senkin és ahogy észrevettem nem is demonstrálta senkin és semmin.

***

A város határát átlépve mind a három gömböm ketté osztódott és cikázni kezdtek tőlem nagyjából 15 méterre. Az egyik pedig magasan fölöttem lebegett, néha néha egyik másik felemelkedett mellé és egy teljes kör megtétele után ismét portyázni kezdett. Az ivó elé érve megálltam az ajtóban. Az egyik gömb beröpült az üvegen egy szép kerek lukat vágva rá, mindneféle törés és üvegcsörömpölés nélkül. Ott több darabra esett és összevissza mászkált, miután enm mtalált semmi fenyegőt összeállt és visszajött hozzám ahogy a többi is és ismét csak 3an lebegtek körülöttem. Ez számomra megnyugtató volt.

Bevetésen... vagy mi

Bírom én Lisát, ez nem kérdés, de attól még nem szeretem, amikor kissé túlzásba esik, mint most. Nem kell azért piszkálni szegény kis szöszit, vagy hófehérkét, vagy minek nevezzem ezzel a hajszínnel. Ezért is próbálok meg inkább dumálni vele, legalább egy kicsit, mert úgy fest ő itt a legfiatalabb és határozottan zavarban is van. Arra már csak csendben szem forgatok, amikor Lisa még egy enyhe királydrámát is lenyom itt. Tudom én, hogy imád feltűnősködni, de na, azért... viszont ekkor megdől a gép, nekem pedig határozottan meg kell kapaszkodni.
- Normális vagy basszus? - morranok oda azonnal, amikor végre egyenesbe álltunk. Rohadtul nem szeretnék szétkenődni valami ismeretlen tájon a földön ki tudja hány méter zuhanás után, szóval nem tudom viccesen értékelni a helyzetet, főleg mert repülni sem tudok. Őszintén szólva eleve nem vagyok oda a repülésért, szóval... abba lehet hagyni a szívatást. Végül azért csak lenyugszom, a 200-as pulzus után, aztán újra hófehérkére pillantok.
- Én csak el tudok törni... dolgokat, mindenfélét. Olyan ujjakat is, amik repülőgépek oldalára tapadva szórakoznak. - pillantok a végén kissé felhúzott szemöldökkel Liam felé. Enyhe célzás, vagy fenyegetés? Vegye, aminek akarja, de be tudok pöccenni, szóval jobb vigyázni. Végül csak leszállunk és persze irány a város. Erre inni kell, meg volt az ijedelem is, és amúgy is túl sok itt a por. Arra, hogy Liam lesz a főnök elhúzom a számat, de mit lehet tenni, ha a kis bestia kiadta az ukázt?
- Szóval akkor mit csináljunk? - döntöm kissé oldalra a fejem karba font kézzel, amikor elérjük a totál kihalt várost. Aztán persze gondolkodás nélkül megyek be az ivóba. Ha nincs csapos, attól még pia lehet, és ne induljunk neki eltűnt emberek keresésének ilyen szomjasan igaz?

A gép kissé megbillen, de nem annyira, hogy Hank felidegesítse magát ezen, hiszen annyian megcsinálták már a hasonló képességű diákok ezt vele. Mintha nem lenne semmi más poénkodásuk! Mindegy, fiatalok. Még csak rájuk sem mordul, csak egy tiszteletkört téve leteszi a gépet a nagy semmi közepén. Mielőtt letenné a rámpát, amin majd le tudnak menni, ki sem szállva a vezetőfülkéből odainti őket.
- A kor alapján Liam a vezető. – A srác kezébe nyom egy adóvevőt, ezzel lehet majd elérni, ha végeztek. Aztán szépen letessékeli őket, ő pedig felszáll, és majd a közelben lesz. Hőseink tehát elindulnak a város felé. Ami érdekes, hogy hiába van alkonyat, nem égnek lámpák, ahogyan közelednek a város felé. Minden sötét, elpusztult. A városka utcáin több üres kocsi, amelyekből szinte azonnal elmenekültek valahova az emberek. Na de hova. A celebro szerint itt van mindenki. Ha körülnéznek, semmi mozgás egyenlőre. Ivót kereshetnek, fel is tűnik egy kiégett neonú ivó, amelynek ajtaja tárva nyitva, vagyis hát leszakította azt valaki.

//Mostantól a jelenlegi a sorrend, figyeljetek rá! 2 nap múlva írok ismét!//

- Eltűnnek a melleim és fütyim nő? - Kérdezem színlelt rémülettel, majd egy pillanat múlva Erwan pislog Tatira. - Ez nem fair! Azonnal csináld vissza vagy sikítok! - Követelem hisztérikusan. Mintha valaki épp összefirkálta volna a kedvenc fűzőm, csak ez annál sokkal durvább. - Becsszó nem mondok több kétértelműt Cyntiára csak kérem vissza a melleim, léci léci léci! - Aztán megnyugszom amikor ismét Lisa vagyok.
- Ezzel a bestiával soha ne húzzatok ujjat. - Mutatok vádlón Tatira, majd összefont karokkal leülök duzzogni.
- Különleges képesség? Nos, jól főzök, értek a divathoz, szeretek vásárolni, piszok jó kosaras vagyok és gyorsúszásban bármelyikőtöket lenyomom. Más jellegű nincs. - Azzal nézek ki az ablakon. Ma nem állok szóba Tatival, ellopta a melleim. Nem bírom tovább, előbb elvigyorodom majd hangosan kacagni kezdek.
- Soha többé ne csinálj ilyet. De tudtátok, hogy csikiz a cicaruciban, ha ott alul hirtelen megnő?
Na most mindenki elkönyvelt lökött szőkének, pontosan ez is volt a cél. Elég, ha csak Jill és Tati tudja, hogy az iménti közjáték szándékos volt. Én is meg akartam mutatni mit tudok, de úgy, hogy közben le sem bukom. Nos nálam nagyobb hazug nincs a suliban, így remélhetően mindenki bevette a dolgot.

- Még egy ilyen beszólás és megmutatom, milyen csúf is lehetnél - vigyorgom Lisara, csatlakozva Jill "megintéséhez". Persze a vigyorom nem hagyja kétségben a másik felet, csak piszkálom drága szobatársamat. Már megszoktam, hogy ő ilyen, hogy nagyon sokat alapoz a külsőre, és igaza is van. Ha megteheti, miért is ne?
Aztán csak csendesen ülök a gépen, szerencsére Gabriel ugrálása már kissé megedzette a gyomrom, így a "szimpla" szuperszónikus sebesség már meg se kottyan. Bár az azért mulatságos, hogy a profék szélnek eresztenek öt ilyen kelekótyát. Mert hogy egyikünk se bírta rendesen megjegyezni mi is a feladat, az tuti.
De a gondolataim hamar Chyntia felé kanyarodnak, érdeklődve lesem, mit tud, vagy is inkább.. mit csinál, mert a tudás még nem igazán derült ki nekem. Azt hiszem, majd éles helyzetben látjuk meg, mire is jók azok a gömbök.
Aztán hirtelen megdől a gép, ijedten kapaszkodok a karfába, de szerencsére semmi komoly, hamar egyenesbe állunk újra, csak Bestia morgása szűrődik hátra.
- Magaddal szórakozz Liam - vicsorítok egyet az egyetlen hímneműre (Bestiát valahogy nem tudom ideszámolni), hisz sejtem, ő a ludas, ismerve a képességét. Lehet, hogy őt szórakoztatja az efféle demonstráció, minket szerintem már kevésbe. Bár tény, én is sokkolni szeretek, de itt azért az életünkkel is játszhat egy-egy balul elsült poén végett.
- Én belemászok az agyadba. Ne akard tudni - kacsintok barátságosan a kíváncsiskodóra, majd hagyom, hogy ha akarják, a többiek is felfedjék képességük. Bár Lisanal valahogy kételkedem az igazmondásban.
Inkább kifelé bámulok, ahogy lassan ereszkedni kezdünk. Vállamra kapom a táskám, miért is hagynám a repülőn, és a többieket követve magam is kimászok, a semmi közepébe.
- Tapadós cicanaci rakat homok.. remek párosítás - sóhajtok fel kétségbeesetten, és már érzem is, ahogy a por beszáll az anyag alá és hamarosan viszketni kezdek. Persze csak az élénk fantáziám ez, de akkor se élvezem.
- Én egy fürdőnek jobban örülnék - dobom fel Jill szavai után, majd csak megvonom a vállam és megindulok a város felé. Vagy amerre a többiek mennek. Nem akarok én lenni a vezér kos, annak hamar betörik a feje.

Lisa, Tati és Jill tuti ismerik egymást. Ezt nem nehéz levágni. Ezek szerint Cyntia és én vagyunk a ”kívülállók”. Király. Nem zavar, hogy egyedül vagyok itt pasi, bár már hozzászokhattam volna. Lisa megjegyzésére elmosolyodok, de pirulni azért nem pirulok el. Tati képességét ismerem itt egyedül, de ezek szerint Jill tör és zúz, Lisa pedig nem valami harcos mutáns. Ezzel is beljebb lennénk.
Felérve a gépre kicsit meglepődök, mikor Cynthia belém jön, de nem hinném, hogy emiatt ki kéne akadnom, a szendvicsemet se ejtem el, de azt is tudnék szerezni még egyet. Lehet vissza kell majd mennem még egy szendvicsért, mert éhesebb vagyok, mint először hittem. – Semmi baj, szép...gömbök. – mondom neki mosolyogva. Nem igazán tudom, hogy minek hívjam őket. Ránézésre gömbnek írnám le őket, de mi van, ha megsértődnek? Ha mondjuk jobban szeretik a golyóbis nevet, vagy nem tudom. Megdöbbenve nézem Cyntia előadását, nem nagyon tudtam, hogy van ilyen képesség. Mármint fura, hogy golyók repkednek körülötte és védik őt, akárcsak a kutyák a gazdájukat. – Nem rossz. – mondom neki mosolyogva.
Lenyelem az éppen számban lévő falatot és a falhoz sétálok. Elképesztő, hogy milyen sok energia dolgozik ezen a repülőgépen. Olyan ez nekem, mint Hawaii. A tenyeremet a gép falára rakom és megszűntetem egy pillanatra az egyik hajtómű működését, mire a hajó megdől, de időben engedem visszaáramlani az energiát, hogy egyenesbe jöjjünk és ne zuhanyunk le. Mosolyogva nézek a többiekre és csak remélem, hogy Bestia nem jön ki pofozkodni ezért a kis bemutatóért. Ennyi azért még belefér nem? Ez rutin dolog, elszívom az energiát és visszaengedem, ez olyan nekem, mint az alsós matek, nem valami nehéz. Kíváncsi vagyok, hogy a többiek mire képesek ezért félre is állok, hogy legyen terük demonstrációt tartani. Azért azt még megjegyezném, hogy ezek a feszülős cuccok nem olyan rosszak, mint amilyennek kinéznek. A csajokon nagyon jól áll, én mondjuk elég kényelmetlenül érzem magam benne, nem vagyok hozzászokva az ilyen feszülős cuccokhoz, de szerencsére azért jó kondiban vagyok.
Ahogy leszállunk kicsit azért csalódott vagyok. Azt hittem valami….tetszetősebb helyre megyünk. Olyan világvége hangulat trónol itt, hogy elmegy az ember életkedve ettől a helytől. Nekem úgy tűnik Jill szívesen magára venné a vezető szerepét, de nekem végül is mindegy ki a főnök, míg tudunk egy csapatban dolgozni. Drága kék barátunk azért kicsit közelebb is rakhatott volna minket az úticélunkhoz, mert nincs valami nagy kedvem lesétálni a távolságot. Jill nagyon bírhatja az alkoholt, bár mondjuk ki nem szereti? Régebben elég sokai ittam, de mostanában visszafogom magam, nem tesz valami jót, és nincs is kedvem leinni magam a sárgaföldig, bár most szívesen innék valamit. Kinyújtózom és megropogtatom a kezeimet, aztán rámosolygok a többiekre. – Na, akkor menjünk!

Utolsó tagunk szertelen megjegyzésére nyeltme egyet és összehúztam magam a gömböcském mögött. Próbáltam úrrá lenni rajtam de valahogy úgyéreztem, hogy a pirító versenyen én elég erősen odakozmáltam a megjegyzéstől. Pirosságom lassna enyhülésbe kezdett, ezt nagyban megkérdezte Jillian kérdése. Lenéztem a gömbre kicsit bizonytalanol és kiengedtem az öleből mire az lebegni kezdett elöttem pár centivel.
-Igazából, eddig nem sok mindent tudok róla... Olyan, mint egy nagy radír, csak nem a grafitot, hanem szinte bármit ki tud radírozni, nagyot tud ütni, gyors is... Állítólag pedig erősen zsibbaszt ha valaki hozzányúl. Na meg nem szívlelik az idegeneket... És ha oylan kedvük van engedelmeskednek is...
Ekkor kinyújtottma a két kezem, tenyerem egymás felé nézett, köztük a gömb. Ujjaim megrogytak, mint ha valamire ráfognék. Elhúztam egymástól a két kezet, mire a gömb két kisebb golyóbissá vált. Fölfelé fordítottam a tenyerem, a gömbök mintha réültek volna az ujjaimra. Megrogyazstott ujjaim pedig hirtelen kipattantak és mind a két gömb 5-5 sokkal kisebb fekete golyóvá esett szét amik az ujjvégeimtől lebegtek pár centiméterre. Kezem elernyedt, arcomról ak oncentráció nyoma is eltűntek, a tíz fekete üveggolyó pedig egymás körül kezdett el sebesen kavarogni míg nem pillanatok alatt ismét egy nagyá alakult. Ismét ölbe vettem és rátámazskodtam. MOsolyogva körbenéztem a díszes társágon.
-Ti egyébként mire vagytok képesek?
Ahogy a gép elindult, láttam is meg éreztem is hogy a két kinti golyó jócskán lemaradt tőlünk. De ne maggódtam, tudtam, hogy hamar utol fognak érni hiszen me tudok ezektől elszakadni. Így hát inkább a többiekre figyeltem és vártam, hogy hátha ők is demonstrálják, már amennyiben ez nem jelent veszélyt a gépre nézve.
Végül megérkeztünk a helyszínre. Kissé kótyagosan bizonytalanul lépdeltem le a gépről ujjamat szolidan a számelé tartva, hogy za a szendvics bent maradjon, meg a másik 10 amit letuszkoltma idegességemben a levegőben. Miután sétáltam egy kicsit és levegőztem sokkalta jobban lettem. Végül pedig egy süvöltő hangra kaptam fel a figyelmemet. A forrása irányába néztem, akkor láttam, hogy a másik két gömb is egymás körül keringve száguld felém írdatan sebeséggel és ahogy végül utol értek körülöttem álltak sebes pályára, körülötte mfelkavarva a kavicsokat és a port, egésze naddig míg szépen fokozatosan le ne mlassultak normális keringési sebességre.
-Mi megvagyunk, mehetünk.

Bevetésen... vagy mi

Elvigyorodom Tati szavaira. Hát az nem lep meg, hogy szívesebben utazgatna a pasijával, ez azért totál érthető. Csak nagyokat bólogatok neki, és kedvtelve figyelem, hogy ki hogyan reagál erre a hacukára, amit kapunk. Szó se róla, nem egy visszafogott szerelés, de nem nem igazán van vele bajom, szerintem határozottan jól is áll.
- Igen, a piros a te színed. - mosolyogva bököm oldalba Tatit, Lisa szavaira pedig csak elnevetem magam, aztán kissé felszökik a szemöldököm. Kissé azért szerintem túlzásba esik, meg amúgy se szép tőle, hogy így lekezel minket no. - Héj, azért van itt, akinek akad harci képessége, attól, hogy neked nehezebb a dolgod. - persze a vigyoromból lehet tudni, hogy nem komolyan piszkálom, csak egy kicsit húzom az agyát, mert ennyi kell. Amúgy is Tati mindenkinek elborítja az agyát, én meg letörök bármit. Liam se gyenge, és remélhetőleg a fekete golyós kis csaj se fog túl hamar kiborulni, ha Lisa ilyeneket mond neki. Fegyvert mondjuk nem veszek magamhoz, amikor felkászálódok a repcsire, meg éhes se vagyok, sőt ebben a ruhában nem is lennék hajlandó enni, mert így minden meglátszik az emberen, viszont azt sem tagadom, hogy azért megnézem magamnak Liamet így feszes ruciban. Nem rossz darab.
- És azok mire jók? - bökök Cyntia gömbjei felé. Nem kaptunk listát, hogy ki mire képes, szóval kíváncsi vagyok. Agyondobál vele másokat, vagy mi a szösz? Aztán hamarosan megérkezünk, és lekászálódok a gépről. - Hát nem ez lesz a kedvenc úti célom. - nézek körbe, hiszen eléggé kihalt minden. De hát akkor irány előre, gondolom legalábbis, mert amúgy mit is kezdhetnénk magunkkal, mint hogy akkor felderítjük a terepet a kapott információk alapján, szóval irány a város. - Talán ott tartanak piát is, ha már a gépen nincs. - vigyorodom el. Igen rendkívül komolyan veszem.

A bestia nem az az udvarlós tipus, úgyhogy tulajdonképpen tojik a lányok megjelenésére látszólag, csak magában nyálcsorgat. Viszont az jó kérdés, hogy ki és mi alapján válogatta össze ezt a társaságot, hiszen Liam megy a négy cicababával. Fent a repcsin az étel-ital mellett egyszerűbb fegyvereket is találni, de igazából elég találékonynak gondolják őket ahhoz, hogy ne egy kommandót küldjenek oda. Egy másfél órás repülés után végre úgy tűnik, hogy ereszkedik a gép, kint kősivatag, messze a távolban hegyek, és egy jó fél órás sétányira a városka, amely innen nem mutat semmi különöset. Hank itt teszi le őket, mert a Celebro valami mást is mutatott a vörös folton kívül, valami különös erőt, amit talán érdekes lehet megvizsgálni, talán nem, majd ők eldöntik. A férfitől kapnak egy adóvevőt, itt fog a közelben tábort venni, ha végeztek, akkor szóljanak neki.

Sokáig kétséges volt, hogy melyikük jöjjön. Ám végül Lisa mellett döntöttem. A fizikai megterhelést még mindig jobban bírja, mint Erwan, akit épp most kezdtünk felgyúrni Jillel. Ebben az alakban legalább jól úszom. Legalábbis a barátnőimhez képest. Feltéve, ha kell úszni egyáltalán. A hegymászást még nem próbáltam.
- Sziasztok. - Érkezem utolsónak. Persze rá lehet fogni, hogy az utolsó utáni percig sminkeltem, hisz a szemem szokásos mértékig ki van húzva vízálló tintával, így annyira szexis gothic, hogy át fogok szokni erre. Öltözékem egy farmerből, bakancsból és terepszínű pólóból állt volna, de a cicaruhát meglátva majdnem leállok nyál csorgatni. Nem tudom, hogy a többiek hogyan állnak a kérdéshez, de ebben legalább két számmal nagyobbnak fognak tűnni a melleim. Figyelemeltereléshez ideális.
- Miért van az, hogy bevetésnél nem harci képességek, hanem külső alapján válogatnak a profok? - Teszem fel a költői kérdést amikor előbukkanok én is épp annyira cipzározva, ahogy Jill. Bestia annyira ránk fog fókuszálni, hogy még fel se szálltunk máris le fogunk zuhanni.
- Na szép. Ötven százalék eséllyel lázadók vagy kívülállók, nekünk harci bevetési tapasztalatunk nulla és fegyverzet helyett kaptunk egy olyan ruhát amiben még Cyntia feneke is van olyan jó, mint az enyém. És mégis mi a terv? A csajok mosolyogva besétálnak, kicsit villantunk, majd a nyáladzó mutánsokat Liam lecsapkodja egy lapáttal? - Na most vajon kinek lesz vörösebb a feje? Cyntiának, Liamnek vagy Bestiának? Az idei piruló versenyt megnyitom.

Meglepő volt számomra, hogy ilyen hamar ilyen kaliberű feladattal... vagyis, hogy egyáltalán megbíznak valamiféle feladattal. Izgatottan, próbáltma meg öszsepakolni a cuccaimat, minden apróság ami kellhet, bicska, kukta, kötél, túlélő csomag. Az egész eredménye egy majd 30 kilós túra táska lett. Egy röpke kísérletet tettem, rá, hogy megmozdítom de ez az elképzelés hamvában halt volt. A varratok recsegtek az öreg táskán. Így hát mident viszsapakoltma az őt megillető helyére és inbkább egy hosszú hétvégére pakoltam amit az ember hotelban töltene. Így is tekintéályes csomag gyült össze. Úgy, hogy ezt is átválogattam még háromszor, hogy egyrészről elbírjam, másrészről, hogy felférjen a gépbe. Nagyobb nehézségek árán végül levonszoltam mindnet a hangárba, ahol a gépet látva a csomag padlót fogott. Én pedig tátott szájjal meredtem a gépezetre. Ámulatomból a kihívó színben pompátó feszes ruci látványa, pontoisabban az egyik látávnya amire a nevem volt felírva, zökkentett ki. Egy pillanat alatt fülig vörösödtem, hogy nekem ezt kell felvennem. Nyeltem egy nagyot és félénken utolsóként elvettem a dobozból a felsőt és elvonultam, hogy magamra öltsem. Arcom ugyna oylan piros volt, mint a ruha mikor előléptem a többiek közé. Úgy tűnt mindenki, elég lengén viseli, bezzeg én, ha tovább értvolan a cipzár akkor a homlokom közepéig felhúztam volna. Próbáltma igazgatni, kicsit nyúltani itt-ott a ruhadarabot, frusztrálónak éreztem, hogy valami ennyire hozzám tapad. Feltipegtem a gépre. Ölembe fogtam az egyik gömbömet. Vagyis valami olyasmi, hiszen nem tudtam hozzá érni, csak pár miliméterre tőle egy furcsa taszító erő adta azt az érzést, mintha fognám. Szóval az egyiküket ölelgetve léptem be a gépbe, ez némi biztonság érzetet adott. Olyan volt mint egy ilyedt kisgyermeknek a plüss macia. A másik kettő pedig a gép körül kezdett el keringeni. Néha az ablak előtt elsuhantak, a gép hossztengelye körül forogtak. Idebent a többiek már helyet foglaltak, úgy tűnik ők azért jobban simerik egymást, én csak bátortalanul köszöntem nekik. A szendvicseket létva kordult is egyet a gyomrom, úgy hogy szégyenlősen elvettem egyet. Azonban Liam közelébe érve a kis gömböm lökött rajtam egy kicsit, mitnha megzavarodott volna egy pillanatra. Ráfogtam ahogy cksa tudtam a mocorgó golyóbisra. majdnem rádobtam Liamra a szendvicsemet.
-Bocsi...
Elmentme ak özeléből, máris rnedeződtek a dolgok. Lehuppantam a gép legelejében lévő helyre. A szendvicsembe temetkeztem és végig néztem a társaságon. Néhányukat már láttam, bár ne miylen ruhában. Sőt iylen ruhát se láttam még. Lehet hogy rajtunk tesztelik? Ezzel nem törődtem különösebben, inkább cska félénken elmondtam azt ami nekem megmaradt az eligazításból.
- Valahol, megtalálták pár társunkat, és minket küldenek, hogy megnézzük, miért lehet ott ennyi mutáns.

Örülök annak, hogy elhívtak ide engem, mindig is szeretem a kalandokat, jó érzés, hogy számítanak rám. Szívesen megmenteném a világot, de valószínű, hogy nem egy világmegváltó küldetésre küldtek minket. Akkor minimum adnak mellénk egy tanárt, vagy X-Ment, de semmiképp nem egy kék gorillát. Nincs nekem vele semmi bajom, csak nem éppen praktikus, ha ő lenne a mi kis felügyelőnk. Kicsit kapkodom a lábaimat, nehogy elkéssek. Jobb előbb ott lenni, mint elkésni. Egy kék farmer és egy fehér trikó van rajtam. Nem hoztam hátizsákot, biztos adnak kaját mielőtt elindulunk. Nem hoztam cigit sem, ideje lenne leszokni róla, csak a gyűrűt hoztam magammal, de az amúgy is jön velem mindenhova.
Fütyülők egyet, ahogy meglátom a....repülőnek néz ki, de szerintem ezzel a Marsra is eljuthatnánk. Szerintem a többieknek is leesett az álla. Végignézek a kis csapaton és örülök annak, hogy legalább egy ismerős arcot látok. Intek a kezemmel Tatinak, a többieknek pedig odaköszönök. Nem ismerem a többieket, de ahogy elnézem a csajok vannak fölényben. Kiveszem a ruhámat a fémdobozból és elmosolyodom. Tetszetős cucc, úgy érzem magam, mint valami bébi X-Men. Gyorsan átveszem a cuccot, és örömmel veszem észre, hogy könnyű benne mozogni. Sokkal rosszabbra számítottam, de kellemeset csalódok. Nem húzom fel teljesen a cipzárt, mert utálom, mikor fojtogat a ruha. Úgy hallottam, hogy ezeket Bestia tervezte, meg valami hasonló hacukában mentek Charlesék is. Ha nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülhetne? Szerintem jobban áll rajtunk a cucc, mint rajtuk állt. Biztos van valami közös képük mielőtt elindultak volna, majd elkérem, hogy összehasonlíthassam. Jill megjegyzésére csak elmosolyodok, nem hinném, hogy az a pár falat megártott volna, elég jól néz ki az egyenruhánkban. Felérve a gépbe egyből megindulok a szendvicsek felé. Nem fogom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy üres hassal induljak útnak, mert megint hallgathatnánk a gyomrom korgását. Felkapok néhány szendvicset és el is kezdem enni, mire visszaérek a többiekhez.
- A Celebro kiszúrt valami furcsát, nem figyeltem annyira oda. - mondom a többieknek, csakhogy én is kivegyem a részemet a puzzle-ből.

Azt nem mondanám, hogy elvárom, hogy egy-egy akciódús napon engem kifejezetten hívjanak, vagy épp számítottam rá, mikor az irodába hívattak. De jólesett, hogy már ilyen mutánsszámba vesznek, és a legnagyobb kaland itt nem épp az óráról való ellógás vagy épp a rágóragasztás egymás hajába.
Lustán igyekszem lefelé, farmerom, pólóm a megszokott, vállamon kicsiny hátizsák, benne az alapvető cuccok. Némi pénz, a noteszem, víz és csoki. No meg egy csomag cigi. Ahogy megpillantom a repülő masinát véleményileg csatlakoznom kell Jillhez, bár én nem adok ilyen erőteljesen hangot is neki.
- Én kérnék inkább egy gyorsfuvart Gabriellel - suttogom Jillnek vigyorogva, és közben örülve, hogy viszonylag ismerő sarcok vesznek körül. Liamnak biccentek egy aprót, már volt szerencsénk egymáshoz, így róla is tudom, mit rejteget. Csak az ötödik alany ismeretlen számomra.
Ahogy felnyílik a fémdoboz meglepetten pislogok a benne fekvő harci cuccra, és amint megkapom sajátom elhúzom a szám.
- Na nem.. latex cicanaciról nem volt szó - ingatom a fejem, csak a csúf sofőrpillantás késztet arra, hogy magam is az öltözők felé induljak. Morogva préselem magam a szűk anyagba, , ruhámat a zsákomba gyömöszölve lépek ki. Jillnék azért kissé szemérmesebben húzom fel a cipzáram, de még így is van mit nézni.
- Legalább a piros jól áll - sóhajtok fel kuncogva, mi csak egyre inkább erősödik, ahogy eszembe ötlik valami.
- Egyszer meg kell lesnem Gabrielt a saját cuccába - jegyzem meg fülig vigyorral Lisanak/Erwannak, miközben beszállunk a csodamasinába.
- Valami góccsomóba megyünk. Nekem legalább is ez ragadt meg leginkább - felelem a kérdésre, majd várakozón pislogok a többiekre. Remélhetőleg öten összerakjuk a teljes sztorit.

Bevetésen... vagy mi

Még mindig nem igazán hiszem el, hogy ez nem csak vicc. Hogy pont én menjek el egy ilyen bevetésre, küldetésre, kalandra... vagy mire. Nem vagyok én se az a kutató, se az a világmegmentő típus, de most merd azt mondani a nagyokosoknak, hogy eszed ágában sincs, és mivel Erwan is jön, meg Tati is, legalább van, akit ismerek, a többiek meg jók lesznek arra, hogy ha nagy a baj, akkor őket küldjük előre golyófogónak, khm... Ilyet nem illik gondolni igaz? Persze ettől függetlenül eléggé nagy mellénnyel lépkedek lefelé a lépcsőn és érek el a hangárba.
- Azt a rohadt... ezzel fogunk menni? - nem láttam még ezt a gépet, szóval egy kicsit igen padlón van az állam, még akkor is, ha a szavaimra a nagy kék pasastól csak egy rosszalló pillantást kapok. Rosszul gondolom, hogy ha nem fogja vissza magát, akkor még simán rám is morgott volna. Jó, egy kicsit megpróbálhatom meghúzni magam. Persze mint mindig azért adtam a külsőmre ezért a megkapott doboz és a benne lévő ruha, hát... nem hat rám épp úgy, hogy kitörő örömmel bújjak bele. Igen, határozottan húzom a számat, amikor már az öltözőben vagy. Csak kiérve fordulok körbe, mikor már újra együtt vagyunk. - Komolyan mázli, hogy arról az utolsó pár falatról lebeszéltem magam az ebédnél... - húzom ki magamat egy kicsit. Ebben a cuccban, ha lenne rajtam két grammnyi felesleg, az is meglátszana. Finoman szólva is kihangsúlyozza az alakot, hajrá fiúk, lehet nyál csorgatni! Persze eszem ágában sincs a cipzárt nyakig felhúzni, csak úgy divatosan, a mellkasom középéig, hogy épp eleget mutasson ahhoz, hogy még talán a kék szőrmóknak is okozhassak pár jó percet. Aztán irány fel. Max. egy kulacsot veszek magamhoz, bár lehet hogy van valami cucc, amit vigyünk, mert én nem hoztam magammal hátizsákot... nincs is úgy egyébként. - Szóval... hova is megyünk? Az első pár mondat után kissé elkalandoztam, amikor a prof nekiállt a hosszú kifejtésnek. - vigyorodom el. Azért próbálom mindezt akkor közölni, amikor Bestia már pilótáskodik, mert a végén még tényleg rám morog.

Tárgy: Re: X-Men: Az első megbizatás (Ashfork)

» Zane & Yetta - Új megbizatás
» Első kopogás
» Babilon bár - Alsó szint
» Arthur és Zoraida: az első találkozás
» Első emeleti társalgó helyszínleírás