Nikola Tesla vityillója

Tárgy: Nikola Tesla vityillója Szomb. 26 Ápr. - 10:41

First topic message reminder :

Névleges tulajdonosa Tesla jelenlegi hivatalos személyazonossága, Edward Victor Appleton, fizikus.

A huszadik század elején épült kastély elegáns, karbantartott kerttel és a hozzá tartozó birtokkal, melynek nagyobbik részét erdő borítja. Megközelítése nem nehéz, inkább hosszas a birtok kiterjedése miatt.

Jól látható, hogy sem az építésnél, sem azóta nem sajnálták rá a pénzt. Tökéletesen jó állapotban van minden szempontból. A környéken még vadászatra is lehetőség adódik, ha valakinek erre lenne igénye.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szomb. 26 Júl. - 9:56

Nikola & Jill

Ha tudnám, hogy ennyire egyszerűnek is kiszámíthatónak gondol, miközben általában mások pont az ellenkezőjét gondolják rólam... Többnyire még én magam sem tudom, hogy mit akarok, többnyire még én magam is nehezen döntöm el, hogy mi lesz majd a következő lépésem. Őszintén szólva most sem vagyok benne biztos, hogy mit akarok, csak tényleg meglep, hogy kicsit sem haragszik rám, és hogy nekem kellene-e rá... Na ez megint egy remek kérdés, mertebben sem vagyok biztos. Az a tegnap valahogy olyan távolinak tűnik, fájdalmasan távolinak és őszintén szólva nem is akarok túlságosan sokat gondolni rá. Mégis csak enyhén szólva halálfélelmem volt, mégis csak tökéletesen ki voltam borulva és képtelen voltam kezelni a helyzetet. Majdnem megölt az a nő, aztán én öltem meg másokat és amikor ő tett... hát azt még igazán megmagyarázni sem tudom.
- Azt hiszem. - bököm ki végül. Talán nevezhető bocsánatkérések is, amit mondtam, ennél nem nagyon tudok többet kihozni magamból, főleg mert talán valahol mélyen én is várnék hasonlót, ha ezt nem is mondom ki, még magamnak sem. Nem épp úgy kezelte azt a helyzetet, ahogy vártam volna, nem védett, elvárta, hogy én védjem magam és emlékszem még azokra a dolgokra, hogy ragadozó vagyok, meg minden, hogy... én legyek a karma. Nem felejtettem csak úgy el, csak épp most valahogy olyan távolnak tűnik és inkább figyelek arra, ami itt van. Persze a kérdésemre nem válaszol, ennek már valahol meg sem kéne lepnie, most pedig nem feszegetem tovább a témát. Én is érzem, hogy többet mondott el nekem, mint eddig szinte bármikor, szóval egy árva szavam sem lehet azt hiszem.
Aztán jön a csók, egy lassú, lágy verzió és hogy félek tőle. Tényleg elég nehéz eldönteni, vagy talán úgy kéne fogalmaznom, hogy csak a hülye nem félne tőle kicsit sem azok után, amiket látta, hogy tesz, hogy látta mire képes. Elszakadok tőle és a kérdésére majdnem azonnal vágok rá egy választ, ami most ide passzolna, de aztán mégis magamba fojtom és pár pillanatig csak hezitálva nézem őt. Tudom... tartok tőle, hogy nem fog ennek örülni, hogy nem ezt várja, hogy talán még mérges is lesz, ha tényleg kimondom.
- Ha akarok... ha akarok elmehetek? Van valaki, aki azt hiszem fontos nekem, és lehet, hogy aggódik, mert... mert eltűntem csak így. - kibököm végül, de persze nem könnyen és nem is nézek folyamatosan a szemeibe, miközben beszélek. Lehet, hogy nem így van, egyáltalán nem biztos, hogy Simon aggódik, de mégis csak eltűntem, szó nélkül és sejtelme sem lehet, hogy hol vagyok, hogy miért tűntem el tegnap... vagy tegnapelőtt? Őszintén szólva még az időérzésem sincs igazán rendben.

Rendszerint rövid ismeretség, olykor csupán felületes vizsgálat alapján is megtalálom, kinek mire van szüksége. Mi olyanra van szüksége, amit tőlem megkaphat. Innentől pedig tökéletesen érvényes az emberi kapcsolatokra is az az egyszerű következtetési rendszer, amint a közgazdaságtan tudománynak csúfolt ismeretköre kereslet-kínálat kapcsolatnak nevez. Talán ha néhány órát együtt töltöttünk már Jilliannel, mégis lám, hová lett kezdeti támadó magatartása? Hol egy kósza feleselő fricska, avagy lefitymáló grimasz, haragos gesztus? Azt reméli - s ki is meri mondani -, haragom elszállt legutóbbi illetlen viselkedése óta. Úgy hiszem, kijelenthetem a jelen állapot nagyszerű voltát.
Kedvemre való ez a gyermeki ártatlanság, melyet levetkezve felvett védekező reakcióit jelenleg felém mutat. Oly tiszta, oly őszinte, oly formálható. Válaszai immár nem annyira kvantáltak, sokkal inkább kifinomultak, színesek. Ezt az arcát kedvelem igazán. Minden bizonnyal örökölt ösztön ez is, mint annyi másik. Pozitív érzelmeket csal elő belőlem, amennyiben kedvemre valót cselekednek velem. Egyszerű, mint az egyszeregy, mondhatnánk.
Mosolyogva tekintek szemeibe, miközben erőteljesen magyarázkodó szabadkozását hallgatom, melyet a tegnap történtek kapcsán fogalmaz meg.
- Ezt tekintsem bocsánatkérésnek? - kérdezek vissza, hiszen a helyzet nyilvánvaló. Ő a helyemben haragudna rám, ellenben nem kívánja, hogy haragot tápláljak irányában. Világosan érthető szituáció.
Következő kérdésére azonban meglepve felhúzom szemöldököm, s lassan megcsóválom fejemet. Úgy tekintek rá, mint a gyermekre, akinek tudnia kéne, mekkora butaságot kérdezett. Eképpen kedvesen, de mégiscsak jelzem, mennyire nem volt helyénvaló.
Szóval nem felelek, ennyi talányt meghagyok mára, hiszen így is a szokásosnál jóval nagyobb mértékben elégítettem ki kíváncsiságát. Szeretetéhségéről, és más szükségleteiről nem is szólván. Számon kérni egészen biztosan nem fog azért, mert nem tud meg mindent, amit szíve tudni vágyik.
Csókja lágy, édes. Egészen más, mint amilyennek sejtené, akinek lázadó arcát mutatja. Egésze más, bár attól tán kevésbé, mint amilyen az autómobilban volt. Ez lehet az az érzelem, amit több idő kialakítaniuk az embereknek, ám erősebb köteléket jelent. Nem holmi buja fellángolásról, szexuális vágyról van szó esetünkben. Igen nagynak ítélem annak valószínűségét, hogy a Jillian által érzett érzelem az, amit szeretetnek szokás hívni. Tekintetbe véve, hogy számomra már mindkét nem anatómiája és testi vágyai tökéletesen feltérképezett területek, ezt testi vággyal szerelemmé kiegészíteni mondhatni gyerekjáték lehet.
Szavaira megszokott mosolyommal kísérve, hangomban megértő lejtéssel felelek.
- Nos, vélhetően legkedvesebb félelmed tárgya kíváncsi volna rá, mivel töltenéd legszívesebben az elkövetkezendő órákat?

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 23 Júl. - 10:23

Nikola & Jill

Hiány... világ életemben hiányt szenvedtem, csak épp nagyon igyekeztem ezt nem bevallani magamnak. Mindent megtettem volna azért, hogy jobb legyen, hogy az apám fontosnak tartson, hogy úgy nézzen rám, mint a lányára, aki ér valamit, de ez soha nem történt meg, az utolsó pillanatban sem. Csak megvetést láttam a szemében, közönyt, bármit is tettem, majd a legvégén már a félelmet, talán undort is, de semmi mást. Neki kellett volna kiállni mellettem, segíteni nekem, de nem tette meg, soha, és most érthető, ha mindenbe kapaszkodom, ami kicsit is jó, csak épp jelenleg két kapaszkodóm is akad, csak talán az egyiket még kissé labilisnak érzem. Simonnal... valahogy sok volt már a vita, az egymás meg nem értése, ő sem tudja, én sem, hogy mit akar. Azt se tudom persze, hogy jelenlegi házigazdám mit szeretne, de túl valahogy mindig határozott válaszokat kapok, legalábbis én ezt érzem, még ha talán tévesen is.
- Én nem... nem kívánom, hogy haragudj, csak érthető lenne. Azt hiszem én is így tennék és... haragudtam is, amiért nem értetted meg, hogy mit is szeretnék. - bököm ki végül. Tudom én, hogy nem nekem kéne morcosnak lennem rá, de attól még nem tehetek róla. Az a baj, hogy ha túl sok kérdést teszel fel és azokra túlságosan kevés választ kapsz, akkor egy idő után eléggé elbizonytalanodsz, hogy talán a másik nem is akar neked semmire magyarázatot adni, csak... játszik. Tudom én, hogy milyen ez, én is elég ügyesen játszom másokkal, persze egész más értelemben, mint ő. Mindig ügyesen kerültem ki a választ a mi lesz holnappal kapcsolatban. A holnap mindig abból áll, hogy lelépek, most még sincs meg olyan erősen ez a késztetés.
- De akkor te nem vagy... ember? - jó a szó szoros értelmében elvileg én sem vagyok az, de az ember valamiféle tovább fejlesztett változata, ő viszont egészen másképp beszél magáról, mintha valami más lenne, mintha valami több. Ahogy mondta egy ragadozó, egy szörnyeteg, aki nagyon sok mindenre képes. Elég nehéz ezt az egészet kezelnem, vagy egyáltalán feldolgoznom és ez azt hiszem látszik is rajtam. Nagyot nyelek a kérdése hallatán, főleg hogy mindez ebben a helyzetben történik meg, hogy ilyen közel állok hozzá, hogy csak néhány centire van az arca az enyémtől. Válaszolnom kéne, de mégis... mit és hogyan? Balgaság lenne azt mondani, főleg ezek után, hogy egy cseppnyi félelem sincs bennem irányába. Emlékszem rá, hogy mit tett tegnap, arra is, hogy a kocsiban mi történt, viszont közben megmentett, védett, amire volt valami oka, és az ajándékok... Pár pillanatig csak nézem, képtelen vagyok megszólalni, nem megy, végül - igen, egy cseppnyi félelemmel -, de közelebb hajolok, hogy egy egyszerű csókkal feleljek. Csak akkor szólalok meg, amikor abbamarad, amikor újra hátrahúzom a fejem. - Nem akarok félni tőled... de talán érthető, ha ezt néha nehéz elérnem. - mások is félnek tőle a szavai alapján, hát én miért lennék kivétel? Akármennyire is riasztó, tisztában vagyok egyre inkább a ténnyel, hogy bármit megtehet, hogy csak egy porszem vagyok a szemében és ki tudja, hogy ha rosszul felelek egy kérdésre, ha olyat teszek, amit nem kellene, akkor annak nem lennének-e komoly következményei.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 22 Júl. - 10:43

Olyan esetekben, mikor valaki mind érzelmi, mind testi szükségletei kapcsán tartósan hiányt szenved, a legkisebb pozitív változás is nagyban befolyásolhatja egy személlyel vagy helyzettel kapcsolatos hozzáállását. Esetünkben tekinthetjük a hiányt szenvedő alany helyébe Jilliant, a helyzet és a személy pedig jómagam volnék. Sokat elárul kettőnk viszonylag gyorsan alakuló kapcsolatáról, hogy folyton azon töpreng, vajon mire vágyom. Ráadásul már közel sem azért próbál rájönni motivációim pontos mivoltára, mert attól tartana, hogy árat kérek segítségemért. Első találkozásunk alkalmával nem hittem volna, hogy ilyen gyors előrehaladásra számíthatunk.
Abban természetesen tökéletesen igaza van, hogy nagyban törekszik érzelmei elnyomására. Nem, jelenlétemben valószínűleg nem fog sikerrel járni.
- Úgy van - bólintok határozottan - Újjászületésed alkalmából.
Már-már bocsánatkérő kérdésére csak csodálkozón, kissé értetlenül széttárom karom, fejem pedig kíváncsian elfordítom. Bár egy ember a helyemben minden bizonnyal dühöt érzett volna, és most talán még elégtételt, esetleg bocsánatkérést is követelne. Egy ember valóban lehetséges, hogy így tenne. Nekem nem létszükségletem, hogy akár verbálisan visszaüssek egy egyszerű kirohanásért, mikor az illető egyébként is érzelmileg hullámzó állapotban van.
- Pontosan miért kívánod, hogy haragudjak? A helyemben így tennél?
Tisztában vagyok vele, hogy jó eséllyel legalább lelke mélyén - ha ismételten csak feltételezzük létezését - forrongana valamelyest. Most azonban itt vagyunk, a szerepek fordítottak, pozícióm pedig tökéletesen stabil. Mondhatni előnyös.
Kellemesen elidőzöm annak szemlélésével, miként gyönyörködik önnön magában. Kellemes mellékzöngéje ezen történésnek, hogy tulajdon eleganciájával emlékeiben engem köt majd össze. Érdekes az emberi neuronháló működése. Tán publikálnom kellene egy tanulmányt ennek kapcsán.
Kérdése nem mondhatnám, hogy meglep. Várható lépés volt részéről, hogy ismételten faggatni kezd. Úgy határozom, részben megválaszolom kérdéseit. Sóhajtok, majd mély levegőt veszek. Ezzel jelzem, hogy a következő pillanatokban beszélni fogok. Tán hosszasan is.
- Ugyanazt tettem, amit helyemben bármely más ragadozó tett volna. Elpusztítottam a rám támadókat. Hogy ki is vagyok, nem könnyű megválaszolnom. Sok nevem volt már, melyikre vagy kíváncsi? Képességeim határát pedig magam sem ismerem. Bár annyi bizonyos, hogy bárhányszor felfedezték létezésemet, minden alkalommal valamilyen vallásos félelemmel viseltettek irántam. Ezért sem demonstráltam hatalmamat irányodban, míg nem volt feltétlenül szükséges. Így azonban már én is kérdeznék valamit.
Szemeim továbbra is tekintetébe fúródnak, arcom kisimul, mosolyom halványodik, nyilvánvalóvá téve kérdésem komolyságát.
- Milyen érzések keringenek benned velem kapcsolatban? Félsz tőlem, Jillian?
Romantikus történetekben - melyek közül többet is magam ihlettem - ez az a pillanat, mikor a lány nem feltétlenül szóval felel a férfi kérdésére. Tekintetbe véve, hogy ez pozitív és jól kalkulálható irányba terelné az események menetét, mindent megteszek, hogy tartásunk ezen lépéséhez megfelelő legyen.

Nikola & Jill

Talán pont azért vágyom még az átlagnál is jobban a gondoskodásra, mert soha sem volt igazán részem benne, tényleg... soha. Az utóbbi időben pedig annyit kaptam belőle, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Nem tudom, hogy ő pontosan mit is szeretne, még mindig nem sokat értek belőle, hogy őszinte legyek, de csak próbálok most belefeledkezni abba, hogy nyugodtan lehetek egy kicsit, hogy nincs baj és nem kell tartanom semmitől. Aztán ott volt nem is olyan rég Joshua, aki szintén arról próbált biztosítani, hogy segítene, ha arra lenne szükségem, hogy mellettem lenne, ha bajban lennék és végül Simon... ő más, ő a maga cseppet sem egyszerű és visszafogott módján teszi mindezt. Ő inkább rántja az ember vissza valami normális állapotba, mint hogy finoman húzza. Egy kissé drasztikus, de valahogy mégis működik, talán mert ő kötődik a régi énemhez is valamelyest, ő tudja, hogy milyen voltam akkor, amikor még nem facsart ilyenné az élet, mint aki most vagyok, amikor még nem voltam vad és lázadó, csak a szeretetéhség volt meg, amit manapság már igyekszem mélyre nyomni, kevés sikerrel az utóbbi időben.
- Újjászületésem? - nézek rá meglepetten, de mégis egy pillanatra lehunyom a szemem a gyengéd érintés hatására. Olyan nagyon könnyen képes vagyok engedni annak, ha valaki annak ellenére is kedves és figyel rám, ahogy viselkedem vele és ő épp ezt teszi. Pedig bántottam... próbáltam már bántani, hogy jól fogalmazzak, még ha igazából esélyem sem volt. Kiabáltam vele, megbántottam nem is olyan rég, amikor ő a megmentésemre sietett és most mégis itt van, és mintha kicsit sem bánná, hogy miket műveltem vele. - Hogy-hogy nem vagy mérges... a tegnapiakért? - csúszik ki a számon közvetlenül az után, hogy kiléptem a paraván mögül, hogy elhangzottak a dicsérő szavak, hogy mosolyt csalt az arcomra velük. Soha életemben nem mondta még nekem senki, hogy elbűvölően festek és soha nem volt még rajtam ilyen ruha. A kihívó darabokat viselem mindig és kimaradt az életemből minden iskolai bál is, amikor az ember kicsit úgy érezheti magát, mint egy modern hercegnő, mint... most ebben a ruhában. A fülbevalót aztán a tükör előtt fel is veszem és pár pillanatig csak szemlélem magam. Arra eszmélek fel, hogy már mögöttem áll, hogy a kezei finoman pihennek a derekamon. Meghitt pillanatnak tűnik, de közben emlékszem rá, amit láttam tőle, emlékszem, amiket tett és... Hát nehéz is lenne elfelejteni, elég szépen beleégett a fejembe minden. Újabb bók hangzik el, én pedig csak a tükörképét figyelem magam mögött, de aztán mégis megfordulok. Óvatosan, ahogy vagyok a karjai között, így egészen közelről pillantok a szemeibe.
- Mi volt az, amit csináltál tegnap? Pontosan... ki vagy te? Mire vagy képes? - vajon egyszer ad nekem válaszokat, egyszer hajlandó olyasmit kimondani, ami nem csak valamiféle ködös körítés, hanem közelebb áll végre az igazsághoz? Nem tudom... tényleg nem tudom, hogy válaszra méltat-e, de minden, ami eddig történt, az első találkozásunkkor, vagy legutóbb... Igaz, hogy nem figyeltem olyan jól az eddigi "Hogyan legyünk jó mutánsok" jellegű órákon, de... azért halvány fogalmaim vannak a témában és azok, amiket eddig ő tett valahogy... Nem is tudom, olyan, mintha tényleg rendkívül nagy hatalma lenne, és bárki más mellette csak aprócska porszemnek tűnik.

Most is eszébe jut az a különös ficsúr, aki első találkozásunkkor is ott járt gondolatai között. Ő lehet az, aki lelkében megsebezte az ifjú hölgyet testének fel- és kihasználásával. Nem gondolnám, hogy hosszú ideig töprengene hogylétén, és valóban. Hamarost már egészen máshol járnak a kisasszony gondolatai.
Mosolyogva biccentek, mikor a reggelit említi. Szinte átéreztem mardosó éhségét, mikor hozzálátott reggelijéhez. Igen, esetünkben a kapcsolati háló valahogy egészen mást jelent. Többet. Nem pusztán egy név-arc adatpáros. A mai globalizált világ pedig csak méginkább hozzásegített, hogy kiterjessze azt az érzést, melyet az élő, érző, lüktető tömeggel való kapcsolatunk nyújt számunkra. Különös tekintettel a kiemelten érdekes egyedekre.
Azt mondják egyesek, mindenkinek megvan a maga ára. Jómagam jobb szeretek úgy fogalmazni, mindenki számára létezik olyan környezeti hatás, melyre a kívánt reakciót produkálja válasz gyanánt. Legegyszerűbb példa erre a gondoskodásnak, törődésnek nevezett viselkedéscsoport. Arra az időszakra emlékezteti az emlősöket, mikor még más felelőssége volt tulajdon biztonságuk. Szüleik megvédték őket, s képviselték őket a rideg, ellenséges világ felé. Kérdésére jobb kezemmel végigsimítom Jillian arcát, és fejemet kissé oldalra döntve mosolygok rá.
- Újjászületésed napjára kapod.
Elégedetten szemlélem, ahogy eltűnik a paraván mögött, hogy a fizika törvényeivel és a nőket övező sztereotípiákkal dacolva, pillanatokon belül átöltözzön. Meredten állok, egészen addig a pillanatig, míg egészen közel nem ér. Akkor kerekedik el igazán szemem, s fut fel ismét szám széle, hogy széles mosollyá válva arcomon kísérje tenyereim összecsapását.
- Drága Jillian, ezt a ruhát mintha rád szabták volna! Elbűvölően festesz!
Átadom az eleddig karom alá szorított dobozt, majd az embermagas álló tükör elé tessékelem. Ott mögé állok, úgy szemlélem tevékenységét. Kezeimet finoman derekára fonom, majd csókot lehelek feje búbjára.
- Jól áll neked a csillogás - jegyzem meg halk, duruzsoló hangon.

Nikola & Jill

Érdekel hát, hogy mióta vagyok itt, mert talán van olyan, akit ez szintén érdekel. Nem biztos, egyáltalán nem biztos, hogy Simon aggódik, ha csak úgy eltűnök, de... áh, mindegy! Erre igazán ráérek később is gondolni, most végre tényleg kipihentnek érzem magam. Nem vagyok fáradt, nem vagyok gyenge, nem érzem a sérüléseket, amik nem rég még szinte szét akarták szaggatni a testemet. Most egyszerűen csak jó és azt hiszem erre kellene koncentrálnom elsősorban.
- Az... nem kevés, akkor azért voltam olyan farkas éhes, amikor felébredtem. - mosolyodom el, mert hát már értem. Ahogy megéreztem a rántotta illatát... olyan tempóban faltam be, mint előtte még talán soha semmit életemben és jó eséllyel tudtam volna még enni, csak azért parancsoltam megálljt magamnak, mert akkor esélytelen lett volna, hogy kikeljek az ágyból és rávegyem magam, hogy mondjuk megmoccanjak. Így legalább ez sikerült, és most itt vagyok és próbál feldolgozni ezt az ajándék kérdést. Nem megy könnyen, mert ez a ruha mesés, de mihez vehetném fel, vagy hova? Nem egy utcai viselet, én nem az az elegáns úri kisasszony vagyok, és a fülbevaló. Ez olyasmi, amit az ember inkább csak akkor vesz fel, ha megy valami különleges eseményre, amúgy jól védve tartja valami ékszeres dobozban és egyáltalán miért kapom őket? Nem lep meg, hogy most is kitér a szavaim elől, mintha ebben már tökéletesen gyakorlott lenne.
- De miért... miért kapom? - kérdőn pillantok rá, legalább egyszer adhatna nekem választ, legalább egyszer olyasmit, amivel kezdeni is tudok valamit. Jó lenne, tényleg. De tényleg nem tudom megállni, hogy ne lépjek végül a ruhához, és ne tűnjek el a paraván mögött, ahol egy pillanat múlva eltűnik rólam a hálóing, és kerül rám a fekete szépség. Nem vagyok épp a toppon, a hajam még most is kissé zilált, nem tettem magam rendbe, de nem zavar azt hiszem. Óvatosan lépdelek elő, kíváncsi vagyok a reakciójára, és persze megyek közelebb, hogy elvegyem a dobozt, a fülbevalót, hogy keressek egy tükröt, hogy betegyem a fülembe és próbáljak közben ne nagyon tátott szájjal nézni, hogy... azért ez mégis csak mesés. - Tökéletesen eltaláltad a méretem, bár ez... nem lep meg. - halvány mosollyal pillantok hátra, miközben a fülbevalót ügyeskedem be a fülembe. Bár persze még most sem tudom, mégis hová vehetnék fel egy ilyet, de... talán csak egy kicsit is jó feszíteni benne.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 16 Júl. - 23:52

Mosolyog. Ez mindent elárul állapotáról. Különösen ha azt is figyelembe vesszük, nemrégiben még más sem járt az eszében, minthogy elmeneküljön akkori helyzetéből. Számomra legalábbis nem volt túl rég, de tudom, másképpen értékeljük az idő múlását. Ez az, amit sosem fogok megszokni, mégis kénytelen vagyok figyelembe venni. Még szerencse, hogy ezzel az intellektussal közel sincs gondom az efféle önkontrollal. Kérdésére derűs mosollyal felelek, lévén bele sem gondoltam, hogy ez az információ fontos lehet számára.
- Tegnap előtt szabadítottalak ki a fogságból. Egy teljes napot átaludtál.
Elcsodálkozom hirtelen támadt aggódásán, ám meglepetésemnek ezúttal nem adok hangot. Jobbnak találom szó nélkül hagyni, hogy maga rendezze az efféle lezáratlan gondolatfonalakat. Ehelyett inkább mosolyogva biccentek, jelezve örömömet elégedettsége kapcsán. Egy gondos vendéglátónak mindig megdobban a szíve - legalább képzeletben -, ha vendégét bondognak látja. Csodálatos szokás ez, azon szokások egyike, mely feljebb emelhetné az emberiséget jelenlegi evolúciós szintjéről.
Elégedettségem csak tovább fokozódik, mikor alkalmam nyílik megfigyelni reakcióját ajándékaim láttán. Mindegyik darab maradéktalanul elérte célját, elnyerte Jillian tetszését. Nem voltam biztos benne, hogy így lesz, azonban megerősítést. Mikor ecseteli, mennyire nem tudna mit kezdeni velük, visszafogott nevetésbe kezdek.
- Nos, Jillian, akár most azonnal is felpróbálhatod mindegyiküket. A ruhát a terem végében felállított paraván mögött tudod felvenni.
Amennyiben nem volna meggyőződve javaslatom helyességéről, még néhány bólintással ösztönzöm, s igyekszem megerősíteni ezen gondolat kapcsán. Nem kívánom győzködni, azonban láttam csillogó szemeit, biztosan szívesen magán tudná már a ruhát és az ékszert is.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 16 Júl. - 11:31

Nikola & Jill

Elmosolyodom a szavaira, bár valahogy úgy érzem tökéletesen tisztában van amúgy is a válasszal. Nem is tudom... sokkal több mindennel van tisztában még így is, mint amit gondolok azt hiszem. Amúgy meg látszik is rajtam, hogy nem vagyok olyan nyúzott, mint tegnap... gondolom az tegnap volt, de mérget nem mernék rá venni. Lent voltunk a föld alatt, nem láttam napot, nem volt nálam óra, hogy pontos fogalmaim legyenek.
- Milyen nap van? - bukik ki belőlem a kérdés aztán. Jó-jó amúgy is az a megegyezés Simonnal, hogy mindenki úgy oldja meg a dolgait, ahogy akarja, ha másnál alszom abból sincs gond, e gondolom azért azon fenn akadna, ha szó nélkül tűnök el, vagy... nem? Meg gondolom azért azon is kissé, ha mindez nem csak egy éjszakára történik. Végül persze csak bólintok. - Igen, köszönöm, nagyon kellemes volt, eszméletlen az a szoba! - meg se merem kérdezni, hogy az ő szobája, vagy valami vendégszoba lehet, mert ha jól sejtem akkor ebben a házban nem pont csak egy-két szoba van, hanem jó eséllyel annál sokkal-sokkal több. - A szerény az... egy érdekes jelző erre a birtokra nem gondolod? - biztosan vannak ennél nagyobb kastélyok is, de na, akkor is baromi nagy még az alapján is, amit eddig láttam belőle, végigjárva a folyosókat, ki-kipillantva közben az ablakokon. A szerény az nem pont a megfelelő kifejezés erre a helyre. Aztán pillantok csak végig magamon. Igen, lengén vagyok öltözve, de azt hiszem előtte már nem igazán kell szégyellnem magam, arról már nem is beszélve, hogy a saját ruháim sem csak úgy maguktól tűntek el rólam. Viszont őszintén szólva még mindig nem tudom, hogy pontosan mi mit is jelent, gyermekemként nevezett meg újra, közben pedig kecses alakomról beszél. Nem is tudom, de olyan nehéz ezt összeegyeztetnem. Aztán csak csendben figyelem, hogy pontosan miről is van szó, amikor a homlokára koppint az ujjával. Kár lenne tagadni, hogy nem kicsit esik le az állam, amikor meglátom a ruhát, aztán felpattintja azt a kis dobozt és a fülbevalót. Fogalmam sincs, hogy melyik reakció az erősebb bennem újfent, a bizonytalanság, a zavar, az értetlenség, vagy csupán a kellemes érzés. Nem szoktam én ilyesmiket kapni, senkitől sem és most elég nehezen tudok mit kezdeni a helyzettel. Bizonytalanul engedem el a kezét és tekintek a minden bizonnyal nem épp csekély értékű fülbevalóra.
- Ez... ez mind csodás, de én... nem tudom. Egy ilyen ruhát mégis hová vennék fel és ez... baromi drága lehet. - szép, tényleg szép, csodás, de mégis olyan nem hozzám illőnek érzem. Én nem vagyok úri kisasszony, közel sem, mégis mit kezdenék ilyen holmikkal?

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 16 Júl. - 0:58

Nikola Tesla vityillója - Page 3 Oheka-castle-library

A könyvtárnak nevezett helyiség tulajdonképpen egy nappali, melynek falai mentén polcok találhatóak, rajtuk tekintélyes mennyiségű könyvvel. Középenkanapék, fotelek. Éppen az egyik kanapén üldögélve múlatom az időt egyik kedvenc könyvem és némi tea társaságában, mikor Jillian megérkezik. Mosolyára derűsen ívelt ajkaim felelnek, ahogy az szokásom is. Felkelek helyemről, és megvárom, míg közelebb ér, csak aztán felelek szavaira.
- Nagyon szívesen, gyermekem. Mond csak, jól aludtál? Lelked s tested kellő enyhülést talált?
Kissé szórakozott arckifejezéssel és hanglejtéssel tekintek körül, mielőtt megválaszolnám kérdését. Egyszerre több okból is tréfás mind a kérdés, mind a válasz, a köztes gondolatokról nem is szólván. Finoman billegetem fejem, mely végül határozott bólintássá válik, alátámasztandó későbbi szavaimat. Hogy itt lakok-e? Rég nem kérdeztek már tőlem effélét.
- Így igaz, itt élek. Üdvözöllek szerény hajlékomban! Meg kell jegyeznem, hogy ez a hálóing rendkívül jól áll. Kiemeli elbűvölő, kecses alakodat.
Ekkor bizony egy könnyed mázsás üllőre ver képzeletbeli kalapácsával belső hangom, avagy belső hangjaim közül az egyik. Hogy melyik, nem kutatom, nem is firtatom. Bőven elég ennyi információ számomra ahhoz, hogy rájöjjek, valamiről megfeledkeztem. Ujjaim végével homlokomra csapok mintegy jelezvény, komoly felismerésre jutottam.
- Ó, hát bocsáss meg kérlek! Tudtam, hogy akadt volna még elintézni valóm. Hát a ruhádat nem küldettem fel! Engedd meg kérlek, hogy megmutassam legújabb szerzeményemet, melyet számodra készíttettem!
Finoman megfogom Jillian kezét, és a helyiség teraszajtajához vezetem, ahol egy állványon ott látható az a bizonyos ruha. Belső zsebemből egyúttal elővarázsolok egy aprócska ékszeres dobozt, melyet azonnal fel is pattintok az ifjú hölgy előtt. Benne egy pár fülbevaló, kristály- és gyémántberakásokkal.
- Nem akadt még túl sok időnk szót váltani a divatról, ezért néhány szakértő ismerősöm véleménye alapján esett rájuk a választás. Remélem, tetszenek!
Átnyújtom a fülbevalókat, majd úgy helyezkedem, hogy véletlenül se takarjam ki a ruhát Jillian elől. Csendben, mosolyogva figyelem reakcióját ajándékaimra.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 15 Júl. - 11:22

Nikola & Jill

Furán érzem magam, életemben nem voltam még ilyen helyen. Olyan fényűzőnek tűnik, nem is kicsit azokhoz képest, ahol már jártam eddig. Bizonytalanul tekintek körbe, nagyon nem szeretném, ha kiderülne, hogy csak valami tréfáról van szó, valami nagyon rossz tréfáról. Aztán nyílik az ajtó, én pedig rögtön arra is kapom a fejem. Nem úgy tűnik, hogy veszélyes alak lenne, főleg az udvarias tekintet és persze a külseje nem erre utal. Azért meg kell vallanom nem nagyon fordul velem elő ilyesmi, de zavarban vagyok. Nem szoktak kiszolgálni, és végképp nem szoktam ilyen ágyban ébredni, arról már nem is beszél, hogy senki nem szólít Ms O'Neilnek.
- Nem zavart meg, köszönöm! - bököm ki végül, mire a fickó szépen behúzza a zsúrkocsit, én pedig végképp csak kissé elképedve fogadom el a helyzetet. Elém pakolja az ételt, ami szinte már valamiféle terülj-terülj asztalkámnak tűnik. Akaratlanul is elmosolyodom. Azt mondta, hogy biztonságba visz és már nem lesz semmi baj és tényleg így lett. Csak a kérdés hallatán eszmélek fel és pillantok fel a frakkos úriemberre, de így is kell még pár pillanat mire teljesen felfogom a kérdést.
- Kávét kérek köszönöm. - úgy néz ki ez már csak egy ilyen beszélgetés, minden mondatot köszönömmel zárok és csak most fogom fel, hogy mennyire éhes is voltam. A gyomrom megkorran a kellemes illat hatására, ami az orromba férkőzik és innentől inkább már csak bólintok a kérdésekre, és még azt is csak az ujjaimmal mutatom, hány cukrot kérek, mert pillanatok alatt pusztítom el inkább a reggelit. Finom, hiába csak egy rántotta, de attól még eszméletlenül finom. Azt szokták mondani, hogy ha éhes vagy, akkor még az átlagos dolgok is sokkal jobbnak tűnnek, nem tudom, hogy most ez a helyzet, vagy tényleg remek a rántotta, de nem igazán jutok oda közben, hogy még kérdezgessek is. Csak a szavaira figyelek, lugas és könyvtár, megjegyzem. Annyi tény, hogy már az ablakból is látni, hogy ez a birtok egyáltalán nem mondható kicsinek. Az persze egy kissé zavaró, hogy a pasas csak úgy megáll az ágy mellett és vár, amíg eszem. Időnként akaratlanul is felpillantok rá, de nem néz vagy ilyesmi, csak a távolba mered. Gondolom ez a dolga, ezt szokta meg, bár attól még nekem furcsa.
- Köszönöm! - egy újabb, úgy fest, ma tényleg ez a szó fekszik a legjobban, de mégis csak kikívánkozik, hiszen finom volt a reggeli és rendkívül kedves a kiszolgálás. Megvárom, míg a fickó távozik, csak aztán nyújtózom egy nagyot, majd végül kászálódom ki az ágyból. Persze, hogy a könyvtárat akarom megcélozni először, amúgy sem vagyok éppenséggel úgy öltözve, ami megfelelő lenne egy kinti sétára. Az persze csak most esik le, hogy nem kérdeztem meg merre kéne mennem, de akkor hát marad a felfedezés nem igaz? Óvatosan nyitom ki hát az ajtót, majd kukkantok ki. Nem nagyon néztem körül, hogy van-e valami lábbeli, amibe belebújhatnék, szóval csak így mezítláb. Egyébként is elég fényűzőnek tűnik a hely, kétlem, hogy félnem kéne bármitől, amibe beleléphetek.
Jó eséllyel azért beletelik egy kis időbe, mire sikerül meglelnem azt a bizonyos könyvtárat, főleg, hogy nem tűnik kicsinek az épület, de amikor végre meg van, akkor egy halvány mosollyal lépdelek be. Még mindig nem értek mindent és... felettébb furcsán is érzem magam úgy általában az egész helyzet miatt. - Jó reggelt! Köszönöm a reggelit és... ezt az egészet. Te ezek szerint itt élsz? - egy újabb köszönöm, felírhatjuk a listára! A kérdés meg butaság, hát persze, hogy itt él, amúgy miért lenne itt, csak hát... mégsem nyithatok eleve valami komolyabbal, az valahogy nem illik ide.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 15 Júl. - 10:17

Könnyű szellő táncoltatja a függönyt, halkan susogva az ablak peremén. Kintről madarak éneke hallatszik be, kik egymással versengve dalolnak odakint. Felülve az ágyon Jillian már láthatja a kastély kertjének néhány töderékét, mely teljes pompájában tündököl a déli napsütésben.
Néhány röpke perccel azután, hogy szemei kipattantak, az ifjú hölgy kopogást hall az ajtón. Udvarias, ám határozott kopogás. Akár invitálás, akár csend a válasz, három pillanattal később kinyílik az ajtó. Átlagos magasságú, igen széles vállú, huszonévesnek tűnő fiatalember lép be. Frakkot visel, mely szokás szerint úgy fest rajta, mint egy nagyra nőtt tinédzseren a ballagási öltöny. Ennek ellenére fizimiskája makulátlan, bőre ápolt, frizurája jól fésült, modora pedig hibátlanul udvarias. Ahogy kinyílt az ajtó, meghajol, majd erőteljes hangján megszólal.
- Jó reggelt, Ms O'Neail. Meghoztam a reggelit. Remélem, nem zavartam meg a pihenőjét!
Amennyiben nem küldik el, betolja az eddig mögötte lévő zsúrkocsit az ágy mellé, és egy kifejezetten ágyban való étkezéshez való tálcát helyez Jillian ölébe. Fémfedő alól még kellemesen meleg rántottát varázsol elő, melyet elegáns, fodros szélű tányérre helyezve tálal. Némi kenyeret, egy almát, sajtot és szalonnát is szed külön kisebb tányérokra.
- Milyen frissítőt kíván? Kávét, teát?
Néhány ráadás kérdéssel még kideríti, hány cukorral fogyasztja az adott italt, illetve tejet esetleg citromot vagy más egyebet fogyaszt-e vele. Ezek után távolabb lép, és kihúzza magát.
- Sir Appleton üzeni, nyugodtan elidőzhet a szobájában is, amennyiben úgy kívánja. Avagy körül is nézhet a birtokon. Személy szerint, ha megengedi, javaslom a kerti lugast. Kellemesen hűs, mégis alkalma lehet megcsodálni néhány kertművészeti remeket. Appleton Urat pedig a könyvtárban találja, amennyiben keresné.
Ezek után kihúzza magát, és hacsak meg nem szólítják, néma csöndben megvárja, míg Jillian megreggelizik. Mindenképpen megkérdezi, jóllakott-e, és nemleges válasz esetén pótolja az ételt. Más esetben pedig összeszed mindent, udvariasan elköszön, és távozik.

Nikola & Jill

Mégis ki az, aki fontos döntéseket tudna meghozni akkor, amikor amúgy sincs épp a toppon se a fizikai, se a lelki állapotot tekintve? Én legalábbis nem érzem úgy, hogy most bármi ilyesmi menne és szerintem még egy átlagos, normális felfogású embernek is nehéz lenne ez. Nem, én csak nem akarok itt lenni, csak végre egy kis nyugalmat akarok! Válaszokat vár tőlem folyton, fontos döntéseket, miközben ő nem mond nekem semmi konkrétumot, csak folyton az a hülye, fennkölt duma, amiből az ember csak próbálhatja kihámozni a lényeget, de néha még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy van egyáltalán bármiféle lényeg. nem tudom, mit akar, hogy én legyek a karom, vagy mi a nyavalya, harcos, meg ragadozó, meg család, meg tudom is én. Egy ember nem is tud egyszerre ennyi minden lenni, fizikai képtelenség!
Meglepetten pillantok rá, amikor lehajtja a fejét és elnézést kér. Majdnem rávágom dacos gyerek módjára, hogy igen, túl sok mindent zúdított rám egyszerre és ez nagyon nem esett jól, de végül csak sikerül visszafognom magam. Csak az lenne a fontos, hogy végre egy kis nyugalmam legyen.
- Én... akárki iránt is nehezen érzek... nehezen merek érezni. - bököm ki egész halkan, amikor magához ölel. Nem ellene szól ez, igazán nem, egyszerűen csak miattam van. Nem tudok ennél több és jobb lenni, még nem. Zavaros az életem, mondhatni felettébb zűrös és túlságosan félek az esetleges csalódásoktól ahhoz, hogy azt tudjam mondani bármi is fontos. Ha valami fontos, ha teljesíteni akarok, úgysem sikerül, akkor minek erőlködni? Ha nem küzdesz, akkor nem is veszíthetsz nem igaz? Halkan felsóhajtok, amikor újra megszólal és ha ez lehetséges egyáltalán, még közelebb húzódom. Igen, tényleg csak azt akarom, hogy ne érjen több fájdalom, hogy elfelejthessem ezt az egészet. Meg akartak ölni! Nem csináltam semmit, és mégis meg akartak ölni!

Lassan nyitogatom pilláimat, miközben ébredezem. Kellemes friss illatot hoz kintről a finom szellő. Sóhajtva nyújtózom hason fekve az ágyban és szorítom magamhoz a takaró sarkát. Puha... kényelmes és nem fáj semmi. Nem érzem már a csuklómban lüktető szúró fájdalmat sem, nem fájnak a horzsolások, az arcom is remélem, hogy nagyjából rendben van. Nehéz rávenni magam, hogy ténylegesen ki is nyissam a szemem, de végül mégis csak megteszem, hogy felmérjem a terepet. Lassan dereng fel, amit mondott. Tényleg kihozott onnan, most sem értem, hogy miért, de megtette és valahogy nyugodt, jó érzés áramlik szét bennem. Szívesen maradnék még a puha ágyban, de mégis feltápászkodom, legalább ülő helyzetbe.
- Edward? - ő van itt minden bizonnyal, a sors nem lehet annyira kegyetlen, hogy valamiféle újabb próbával álljon elő, hogy ez csak valami rossz tréfa, vagy játék legyen.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 22 Jún. - 0:19

Olybá tűnik, sikerül eloszlatnom hirtelen - bár személyiségére és eddigi hangulatára tekintettel közel sem meglepő módon - felébredt gyanúját. Láthatóan tisztában van önnön gyanakvásával, és ezzel kapcsolatos önkritikus elgondolásait felhasználva sikerült tovább terelni figyelmét. Szívesen nevezném bravúrosnak a manővert, amennyiben az lett volna. Ellenben inkább volt szerencsés, semmint zsenim terméke. Arról nem is szólva, hogy bizonyára akad még tovább gyűrűző lenyomata iménti kétkedő gondolatainak. Nem hinném, hogy ezen apró fiaskó, vagy sokkal inkább számítási hiba okán komolyabb lépéseket kellene tennem. A későbbiekre nézvést azonban nem árt, ha a jövőben jóvalta óvatosabban járok el bármiféle nonverbális manipuláció kapcsán. Láthatóan még egy vén szörnyetegnek is van mit tanulnia. Különösen a kivételes egyedekről, illetve kivételes egyedektől.
- Örömmel segítek, ha tehetem. Nos, örvendtem a találkozásnak, és remélem, hamarosan jó hírekkel szolgálhatok - felém nyújtott kacsóját ismételten kézcsókkal illetem - További szép estét, Ms MacTaggert!
Enyhén meghajlok, majd valóban megjelenik Alfréd a helyiség bejáratánál, ahogy befejeztük a búcsúzkodást. Innentől úgy tekintem, hogy interakciónk végéhez ért, tehát könnyedén visszaülök a kanapéra, és az ablakon kifelé tekintve töprengésbe kezdek.
- Kérem, erre tessék!
A fiatal és jó igen jó erőben lévő inas kikíséri az ifjú hölgyet, majd az előtérben udvariasan felsegíti annak kabátját. Munkáját továbbra is makulátlanul és precízen végzi, tökéletesen udvariasan, előzékenyen. Az ajtót az ideális pillanatban csukja be vendégünk után, mikor már eltávolodott az ajtótól, azonban még nem ért túlságosan messze.

/Köszönöm a játékot. Természetesen találkozunk még a folytatásban... (:/

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 18 Jún. - 17:31

- Meglehet, mi emberek kissé könnyedén használjuk a racionális szót, holott ritka az az ember, aki képes lenne mindig észérvekre hallgatni – igen, ezt rá tudom hagyni, különösebb kétkedés nélkül is, elvégre magam is valóban sokkal inkább olyan ingatag talajon bóklászok mostanában, aminek az égvilágon semmi köze nincs a racionalitáshoz. Legyen bármilyen elfogadó is azonban a professzor, még csak egy szemöldöke sem rándult meg a válaszomra, jól láttam? Olyanok az ember megérzései, mint halk, alig észlelhető kis szélcsengők. Könnyedén ignorálhatóak, ugyanakkor sokszor érdemes megjegyezni a jelzést, és így teszek én is. Noha fenyegetve nem érzem magam, és látszólagos, igazán kézzel fogható okom egyáltalán nem lehet arra, hogy bármi konkrétumra is gyanakodjak, vagy bármivel vádoljam a velem szemben ülőt, de általában ez a válasz mindig mindenkit megbotránkoztat, vagy legalábbis látványos hitetlenséget vált ki belőlük, ahogy az odabenn a Cégnél is történt. Itt azonban semmi, ellenben a kérdésem válaszra lel, és ez sokkal, de sokkal fontosabb a bizonyos szélcsengőknél, vagy annál, hogy elmaradt egy elvárt reakció.
Hogy Oxfordban? Jó eséllyel valóban egy emberről beszélünk, hiszen az akkori éveiről maga is tett említést, sőt, a kollégák szerint én magam is ott vettem fel vele a kapcsolatot, noha erre is csak meglehetősen homályosan emlékszem. Az egyetemen mindenesetre már nem bukkantunk nyomára, de egyáltalán nem tartom képtelen gondolatnak, hogy személyes kapcsolatok révén előbb a nyomára lehet bukkanni a keresettemnek, mintha a CIA szimatol utána. Elvégre ez volt az eleve, ami ide hozott, és ami miatt még számos embert felkerestem ugyanezzel a kérdéssel - Köszönöm, lekötelezne – fennhangon csak ennyit mondok, a korábbi nyugtalanságom lassan eloszlik, és udvarias mosollyal fűzöm tovább a szavaimat - Köszönöm azt is, hogy időt szakított rám, nem rabolnám tovább az idejét. Tudja, hogy érhet el – elvégre korábban meghagytam ki vagyok, mi vagyok, hol lehet velem felvenni a kapcsolatot, ez nem jelenthet problémát. Felemelkedem ültőmből, akkor érzem csak igazán, hogy a mai nap is nyomott hagyott rajtam, elfáradtam jómagam is, kezemet nyújtom a férfinak a búcsúzkodás mellé, s szinte biztos vagyok benne, hogy az inas fel fog bukkanni a semmiből, hogy kikísérjen.

//Igazán köszönöm a játékot, vélhetőleg találkozunk még…(://

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 15 Jún. - 21:31

Ideje, hogy valamelyest egyenlítsek a helyzeten, hiszen túlságosan komfortos viselkedésem még a végén gyanakvásra készteti a nyár hevét immáron aktívan élvező kisasszonyt. A homlokomon gyöngyöző apró verejtékcseppeket egy anyagzsebkendővel törlöm le, melyet használat után ugyanabban a belső zsebemben helyezek el, ahonnét elővettem. Lazítok is valamelyest nyakkendőmön.
- Igen kellemes időnk van, azt kell, hogy mondjam - jegyzem meg némi szabadkozó nevetés kíséretében.
Teám immár elfogyott, és nem kívánok többet fogyasztani belőle, ezért inkább teljes figyelmemet Ms MacTaggertnek szentelem. Látszatra is, nem csupán részben elleplezve, mint eleddig. Amit mond, komolyan felkelti figyelmemet. Nagyjából minden szava, kérdését leszámítva. Arra számítottam. Bár emlékeinek történetéről is lett volna egy egészen közeli tippem, tán újra bingóznom kellene. Mikor azonban gyanakvása már-már kiütközik, kellemes, szolid nevetés fog el. Hamarjában elfojtom, látszólag küzdve vele.
- Ugyan, hölgyem! Természetesen semmiféle racionális indoka nincs annak, hogy bármiféle információt megosszon velem. Leszámítva tán, hogy elnyerje a bizalmamat. Azonban egész kutatása emóciókra épül, hiszen olyasvalakit keres, akiről semmit sem tud. Ráadásul az ön állítása szerint nem követett el bűncselekményt, és leginkább magán jellegű az érdeklődése. Ne aggódjon, megértem kegyedet - jegyzem meg elnéző mosoly kíséretében -, hiszen tudományos kutatásaimat is önnön kíváncsiságom vezérelte, mióta csak az eszemet tudom.
Némileg eltöprengek. Fejemet kissé oldalra, előre biccentem. Tekintetem a padlóra, majd a távolba néz. Finoman törzsölgetem államat, mintha csak dilemmába kerültem volna. Végül felemelem fejem, arcomra pedig ismét kiül megszokott, rendíthetetlen mosolyom.
- Volt annak vagy húsz éve tán, hogy találkoztam ezzel a férfivel. Még Oxfordban, az egyetemen. Tudja mit? Utána kérdezek saját köreimben, mi hír róla. Mikor többet tudok, telefonon egyeztetek önnel. Onnantól egy alkalmas időpontban vacsora mellett aztán elmesélek mindent, amit megtudtam. Legalább ismét élvezhetem kellemes társaságát.
Anatómiai szempontból minden elérhető információt megszereztem az ifjú hölgyről, és személyiségéről is egészen hasznos tapasztalatokra tettem szert. Lassan ideje, hogy véget vessek mostani találkozónknak, s hagyjak némi időt a tovább történések kitervelésére. Úgy hiszem, nem lesz szükségem komoly rábeszélésre, hiszen későre jár. Így indokolt is, hogy a kisasszony kissé álmosnak érzi magát.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 15 Jún. - 19:00

Mintha a kelleténél jó pár perccel hosszabban időznénk annál a bizonyos képnél, és a mai nap során első ízben tapasztalom azt, hogy hangyányit kezdek türelmetlen lenni. Pedig a türelem nagy erényem, az emberekhez pedig különösen sok kell ebből a bizonyos tulajdonságból. Talán csak az teszi, hogy indokolatlanul melegem van, ám a velem szemben ülőre ez mintha a legkevesebb hatással sem lenne. Megszabadulok a blézeremtől, könnyedén a vállamra terítem, pillantásom azonban továbbra is azt lesi, miképp hümmög a közel sem tökéletes kép felett. Látta már. Nos…bizonyára sejti, hogy ez bőven vethet fel további kérdéseket, amelyek azonban meglehet, hogy sehová sem vezetnek. Ha azonban arra vár, hogy én firtassam tovább a témát, akkor bizonyára nem fog csalódni.
- Esetleg azt is meg tudná mondani Mr. Appleton, hol és mikor? – valóban különös és nem kevés kíváncsiságra adhat okot, ha adott egy ember, akinek ismerjük az arcát, ha nem hazudott a nevét is, és mégis úgy el tud tűnni a föld színéről, mintha sosem létezett volna. Persze ez már nem lep meg. Én magam sem emlékszem arra, hol láttam utoljára, bizonyára mások fejéből is kiválóan el tudja tüntetni a hozzá kapcsolódó nyomokat és emlékeket. A kérdés persze az, hogy milyen régóta bajlódik ezzel…vannak, akik emlékeznek rá a Cégnél is, nem kizárt hát, hogy a munkaterületemen kívül bőségesebb nyomokat találok, mintha a megszokott rutin köröket rónám. Abban már rég nem bízok.
- Valóban így van – biccentek aprót, idegessé tesz, hogy valamiért kedvem támad erről az egészről fecserészni, ami jócskán átlépi a professzionalitás határait, és voltaképpen semmiféle többlet információt nem jelent a keresés tényével kapcsolatban. Akarom is, és nem is, végül azonban szóra nyitom a számat - Az úriember segédkezett a CIA egyik ügye során, ami nem teljesen, többnyire azonban sikeresen zárult. Épp csak semmit nem tudunk ezen ügy alakulásáról, egy meglehetősen különös okból kifolyólag – a nyomozás idején alatt történtekről semmiféle emlékem sincs – különös érzés, ha az ember hirtelen, egyik pillanatról a másikról ellenállhatatlan vágyat érez, hogy olyan információkat osszon meg valakivel, amit nagyon kevesekkel tenne. Sőt. Nagyon kevesekkel tett meg eddig is - Abban azonban biztos vagyok, hogy semmi racionális oka nincs annak, hogy ezt megosztottam Önnel, Mr. Appleton – noha eddig is meglehetős figyelemmel kísértem minden apróságot a beszélgetés során, hogy finoman fogalmazzak…van itt valami, ami annyira nem tetszik. Amikor egyébként is méretes, sötét lyukak tátonganak az ember életében, az indokolatlanul gyanakvóvá tud tenni.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 8 Jún. - 13:01

Erőteljes késztetést érzek arra, hogy kiderítsem végre, ki is lehet ez a titokzatos telepata. Ó, természetesen sejtésem már akad kiléte kapcsán, azonban a sejtés közel sem bizonyosság. Tekintetemet még nem veszem le az ifjú hölgyről, miközben előre dőlök, hogy a fantomképért nyúljak. Utolsó pillanatban irányítom át látóköröm fókuszát a kapott nyomra irányítom. Szemöldököm feljebb kúszik. Szemlélődésem rövid időre hümmögésbe fullad.
- Hm...
Láthatóan eltöprengek, s miközben még mindig a képet szemlélem, újból hátradőlök. Szabad kezem államat dörzsölgeti, egyik lábamat pedig a másikra támasztom boka tájékán. Lassanként apró bólogatásokba kezdek, szám szélén pedig halovány, mosolyszerű grimasz rajzolódik ki. Olyasféle lehet arckifejezésem, mint mikor valaki majdnem biztos benne, hogy sejti a választ. Mindez csupán álca, természetesen.
- Láttam már. Ebben egészen biztos vagyok.
Még játszom egy darabig a töprengőt, s nem szólok többet. Előbb-utóbb úgyis kérdezni fog, amennyiben kíváncsi lesz a továbbiakra. Addig is... jómagam elérkezettnek látom a pillanatot, hogy saját kíváncsiságomat kielégítsem. Ó, a telepaták, igen. Milyen könnyű is nekik. Bár nem tekintem magam keményvonalas telepatának, még a gondolat is megmosolyogtat. Mégi, ha úgy adódna, parajelenség gyanánt oda sorolnám adottságomat. Saját módszereim azonban jóval kifinomultabbak, kevesebb nyomot hagynak, sokkal inkább a célszemélyre szabott megoldásokkal operálva.
Itt van például ez a kellemes jelenség, egy fiatal nő, akinek egyszerűbb szerkezetekhez hasonlatosan megvannak a saját nyomógombjai. Most pedig éppen egyre inkább átérzi ezen szép nyári nap hevét. Mindemellett kapcsolatba léptem idegrendszeri és hormonális központjaival is, melyek alapján tökéletesen tisztában vagyok vele, mit is fog most érezni. Tisztábban, mint azt ő sejtheti.
- Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a nyomozati információk bizalmasan kezelendők. Azonban ha jól értem, nagyobb részt személyes okokból keresi ezt a személyt?
Ms MacTaggert pedig ellenállhatatlan késztetést érez rá, hogy apránként további információkat osszon meg az említett telepatával való kapcsolatáról...

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szomb. 7 Jún. - 10:59

Persze, kötelező belevinni minden egyes szóba a finom kétkedést, mintha csak közönség venne minket körül. Efféle dolgokat állítani bizonyos helyeken garantáltan biztosítana nekem akár egy kényszerzubbonyt is. Más helyeken meglehetősen rossz hatással lenne a beosztásomra, a Cégnél azonban még nem sikerült átlépnem azokat a bizonyos határokat, hogy a munkálkodásom terhes lenne…mindazonáltal kötelezően kísért az érzés, hogy voltaképpen bármikor utolérhet ez. Pár rossz szó, és elköszönhetek az állásomtól. Pár végzetes lépés, és kalap, kabát. Még szerencse, rám nézve legalábbis, hogy az ember szeret a legjobb, a legokosabb, a leghatalmasabb ragadozó lenni. Ha pedig ez a státusza meginogni látszik…akkor sokkal többre képes, mint azt a józanész diktálná.
- Gondolom megérti, hogy ilyesmivel miért nem tréfálunk – jegyzem meg udvarias mosollyal, de nem látom okát, hogy alaposabban győzködnöm kelljen. Korábban ugyan sokkal könnyebben értett egyet az emberfeletti teljesítmény témájában, mint most, hogy ingatag vizekre eveztünk, de ha merő képtelenségnek találná a szavaimat, vagy legalábbis egy kicsit nem érdekelné, szerintem már rég az impozáns épület ajtajának másik oldalán találtam volna magam - Ha tudnám hol él, és mivel foglalkozik, már rég megtaláltuk volna – nincs ebben semmi szemrehányás, de ahogy mondtam már…szem elől tévesztettük, és sajnálatos módon ez meglehetősen pontos leírása a történteknek. Mondhatnám azt is, hogy volt-nincs, köd előtte, köd utána, de én legkevésbé sem tartom mulatságosnak a helyzetemet. Belenyúlok a táskámba, vékonyka mappát húzok elő, amit az asztalon át a másik felé csúsztatok. Hevenyészett a fantomkép, jobbal azonban nem rendelkezünk - Ennyit tudtak készíteni róla az illetékesek, egyszer járt a központban. Sajnos az ügyet nem tárhatom fel Ön előtt, amiben érintett, de nem vadászunk rá – ami talán egyértelművé teszi, hogy voltaképpen nem egy bűnözőt akarunk felhajtani, bár lehet, hogy volna, aki ezzel vitatkozna.
Melegem lesz, elsőként ennek nem sok jelentőséget tulajdonítok, feltűröm a blézerem ujjait, mielőtt folytatnám, noha egy kevéssé különösnek találom, hogy mi váltotta ezt ki belőlem. Ahogy eddig, a legkevésbé sem izgulok, nem remeg a kezem sem, no meg megerőltetnem sem kell magam...különös - Elsősorban személyes okból keresem, hozzá került tőlem valami, amire nagy szükségem lenne, de feltehetőleg birtokosa olyan információknak is, aminek köszönhetően sikeresen lezárhatnánk ezt a bizonyos ügyet.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Hétf. 2 Jún. - 18:23

Mikor nekikezd, hogy jellemezze az említett személyt, leginkább meglepetést tükröz arcom és tekintetem. Haloványan sejthető némi felismerés, mintha elleplezett érzelem lenne. Szándékos. Ha úgy hiszi, akad némi elhallgatott információm, tovább élvezhetem kitüntetett figyelmét. Azonban fontos, hogy ne vehesse észre egykönnyen. Amennyiben nem sikerül neki, hát más vonalon indulok majd el. Tragédia közel sem történik ilyen apró nüansz okán.
- Nos igen rendhagyó, amit állít. Mondhatni, vakmerő feltételezés. Ám amennyiben bizonyítékuk van rá, nos eszem ágában sincs kétségbe vonni forrásaik hitelességét.
Halovány karc, némi szkepticizmus, már pusztán státuszom okán is kötelező. Ezt minden bizonnyal vendégem is nagyon jól tudja, így ha ki is érződne szavaimból, nem számítok sértődésre. Sem bármiféle neheztelésre vagy rosszallásra. Sokkal inkább arra, hogy lassanként már elkezdünk nyílt lapokkal játszani. Legalábbis ami az ifjú hölgyet illeti.
- Amennyiben általánosságban beszélünk az említett képességekről, nos volt alkalmam találkozni efféle jelenséggel. Azonban hogy egyazon esetről beszélünk-e, nem tudhatom. Megosztana velem némileg több információt az illetőről? Hol él, mivel foglalkozik? Esetleg a külsejéről, vagy hogy mit követett el, amiért keresik? Bizonyára nem egészen publikusak ezen információk, azonban azt sem várhatja tőlem, hogy kegyed elé tárjak egy többezer bejegyzéses listát az összes kuruzslóról, kikkel alkalmam volt találkozni.
Arcomra mosoly szökik. Jelenthetné azt is, hogy nyilvánvalóan nem ez a szándéka Ms MacTaggertnek. Akár azt is, hogy valóban segíteni próbálok, ám jelen helyzetben ez igen problémás. Bármelyik fordulaton lehetőségem volna tréfálkozni, mosolyogni. Valójában azonban egészen másért mosolygok. Nyertem. Eddig is tudtam, most azonban valamiért kedvem támadt ezen gondolattal szórakoztatni magamat.
Puszta kedvtelésből enyhén megemelem testhőjét, ami enyhe verejtékezést is magával hozhat, amennyiben nem hűt valamelyest testhőmérsékletén vagy hőérzetén.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 1 Jún. - 16:46

Határozottan bólintok, bármilyen véleménnyel is van a dologról, vagy bármi is következik eztán, nem fogok visszatáncolni attól, amit az imént még sziklaszilárdan kijelentettem. Persze én tudom pontosan, a kelleténél jobban is, hogy a szavaim mögött nem csak erős meggyőződés rejtőzik, hanem a tényleges valóság, amit sem elferdíteni, sem megmásítani nem kívánok. A munkámból kifolyólag és a magánszférám határai miatt lehet, hogy nem fogok mindent részletes aprósággal kifejteni és minden információt nem fogok kiadni, de azt hiszem voltaképpen itt a másik fél szemszögéből semmiféle szerepet nem játszik az én személyes tapasztalatom, vagy a keresésem legpontosabb okai. Mintha érzékelnék felőle egy csekély szkepticizmust, de nem nyugtalankodom miatta. Ha azt várja, hogy meggyőzzem…a végén még meg is teszem.
- Sajnos a telepata esetében is hiányosak az ismereteink képességeinek pontos határáról, de nagy valószínűséggel kedvére olvas gondolatokban, mentális üzeneteket tud közvetíteni, ismeri az ember emlékeit, és bocsássa meg, hogy laikus kifejezéssel kell élnem, de…játszi könnyedséggel akár bele is nyúlhat az ember fejébe – azt, hogy mindezt tudjuk, kisebb szerencse. A telepata nem bajlódott azzal, hogy mindenkit külön felkeressen a CIA-nél, aki aznap találkozott vele a megbeszélésünkön, így rendelkezésünkre áll egy hevenyészett fantomkép, és mindenki meglehetősen jól emlékszik a kis demonstrációjára…én pedig ha akarnám, sem tudnám elfelejteni, mire is képes. Úgy tűnik fontosabb volt valamit azokról a napokról elfeledtettni velem, mint a tényt, hogy tudunk a létezésükről. Vagy az ő létezéséről. Ha tudnám mi az…nos, sok mindent megadnék az emlékeimért. Sokszor feltettem magamnak már a kérdést, hogy mennyit, de egyelőre egyszer sem kellett igazán választ adnom a kérdésre, mert nem akar felvillanni az a bizonyos fény az alagút fényén.
- Sosem találkozott még efféle emberrel? – azt mondom ember, de mondhatnék mást is. Pontosan érzékelem, hogy a nagy beszédek dagályossága most visszavonulni látszik, de még nincs okom feltételezni, hogy máris veszett fejsze nyele lenne bármi is. Elvégre nem sziklaszilárd tervvel érkeztem, szinte csak a véletlenre játszom, ahogy másokkal is tettem.

Bár valódi körtáncot lejtettünk, hol szépen megformált szavak és gondosan megkomponált körmondatok szolgáltak tánclépések gyanánt, végül megérkeztünk. Mondhatni, kibújt a szög a zsákból. Nem is sejtettem, hogy MacTaggert kisasszony ilyen ügyesen képes terelni. Más minden bizonnyal elsőként szólott volna olyat, amivel átlépi ezt a határt. Ezúttal azonban az ifjú hölgy volt az, ki megtette. Komoly erőfeszítésbe közel sem, csupán kiadós mennyiségű, megingathatatlan türelemre volt szükségem mindehhez.
- Az mondja, egy telepatához? - visszhangzom szavait, miközben arcomon a kíváncsiság és óvatos kétkedés jelei egyaránt megjelennek.
Hátra dőlök a kanapén, miközben egyik kezemet a háttámlára, másikat pedig térdemre támasztom. Nyitottságot és magabiztosságot sugalló testtartás. Egészen addig, míg némi bizalmatlansággal meg nem fűszerezem, mikor egyik lábamat a másikon keresztbe helyezem. Ez máshol tán udvariatlanságnak is minősülhetne, ha rangban lejjebb állnék - tán ülnék - a kisasszonynál, esetleg az ő otthonában beszélgetnénk éppen. Így azonban egyetlen gondolatot sugall egész, testemből faragott kompozícióm: Ha folytatni kívánja a beszélgetést, meg kell győznie szavai valódiságáról.
Azt csakis én tudhatom igazán, hogy amiről bizonyosságra vágyom, az egészen más. Hiszen még egy szó nem esett arról, miért is érdemes segítenem. Azt nyilvánvalóan nem hiheti - még ha nem is tettem egyértelművé ellenkezőjét -, hogy rákényszeríthetne az együttműködésre.
- Egészen pontosan mit értünk telepata alatt az ön által említett személy esetén?
Tekintetem még a tisztelettudó vizsgálódás határán belül, de komolyan vislatva szegeződik az ifjú hölgyre.

- Kérem – adom át a szót mindenféle akadékoskodás nélkül. Figyelmesen hallgatom, már sejtem, hogy hosszas válaszra készül, ahogy azt a korábbi kérdéseim esetében is tette. Lehetőséget ad legalább arra, hogy amíg nála van a szó felhörpintsem a maradék teámat, mielőtt még véglegesen elhűlne, de ez nem jelenti azt, hogy illedelmesen kíváncsi pillantásom és figyelmem ne lenne teljesen a professzoré. Nem mintha nem találnám érdekesnek az okfejtését, de némelyest valóban messziről indulunk. Mindenesetre a levonható következtetés kétségkívül az, hogy ilyesmi is előfordulhat, noha ellenkező válasz esetén nem hiszem, hogy ne vitatkoztam volna a férfival. Lenne még bőven mit megdiskurálni önmagában arról, mi mindent tudunk, vagy sokkal inkább nem tudunk az emberi elméről, de azt hiszem biztosabb, ha ilyesmi felé most nem nyitok. Maradjunk csak annál, ahova indultam…egy egészen specifikus mutánsnál, és az ő telepatikus képességeinél.
- Természetesen érdekelt, hogy Ön szerint lehetséges-e ilyesmi, de talán nem lepődik meg azon sem, ha azt mondom ténylegesen volt szerencsém egy telepatához. Jobb híján legalábbis így nevezzük – persze arról jelentősen kevésbé lenne kedvem beszámolni, hogy némileg egy telepata áldásos, vagy szempontomból nézve áldatlan ténykedésének elszenvedője vagyok, illetve annak meglehetősen kellemetlen hatása megnehezíti az életem. Ez mit sem változtat azon, hogy meg kell találnom az illetőt. Inkább személyes okokból, mint a CIA kedvéért, bár kétségtelenül örülnének, ha a későbbiek során hasznot húzhatnának esetleg a kapcsolatból, és az illető a későbbiekben is elérhető lenne. De úgy érzem ez még egy igazán hosszú út lesz.
- Fontos lenne, hogy kapcsolatba tudjak lépni az illetővel, de sajnos szem elől tévesztettük… - már rég nem várom, hogy egyszercsak valaki rávágja, hogy hooppááá, tudom, kiről van szó és hol találja! Ugyan, igazából nem is ez a kérdés. Nyomra azonban sokan vezethetnek, ismert mutánsok hollétével kapcsolatban, vagy akár tudhatnak olyan csoportokról, amely több mutánst tömörít magába…

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 27 Május - 8:59

Ms MacTaggert következő kérdésére újabb úrias meglepetést mímelek, majd elismerően biccentek. Hogyne tenném, hiszen e témakör számomra is érdekes. Mögöttes tudományossága pedig szövevényes, valódi kihívást jelentő. Mosolyom üde, mint a zsenik friss heurékája. Természetesen iszom még egy korty teát, hiszen nekem is illenék megnedvesítenem torkomat egy hosszabb beszéd előtt, akárha nem is szorulok rá.
- Remek témaválasztás, Ms MacTaggert! Ha nem haragszik, messziről indítom gondolataim kifejtését - kivárok, nem érkezik-e felőle ellenvetés, majd folytatom - Tudja, az emberi elme kifürkészése és befolyásolása mindig is az ember egyik legnagyobb vágya és egyben félelme volt. Egyes törzsekben évezredes hagyománya a különböző ajzó- és bódító szerek használatának. A vikingek például állítólag olyannyira belelovallták magukat a harci lázba, hogy az sem zavarta őket, ha esetleg egy-egy végtagjukat elveszítették. Szervezetüket természetesen zavarta, azonban míg fizikálisan képesek voltak rá, küzdöttek. Korunkra azonban a tudomány segítségével ennél még jóvalta fantasztikusabb és hátborzongatóbb mélységekbe is eljutottunk.
Reményeim szerint ismét kellemes lejtőre tereltem beszélgetésünket, hogy aztán egy verbális Apollo-program keretein belül mondhatni elérhessük a csillagokat. A retorika valóban művészet, azonban bárki akár egzakt elemeit használva is képes lehet közönségét nagyban befolyásolni, különösebb erőfeszítés híján is.
- Mára kiderült számunkra, hogy léteznek elektromágneses terek. Sőt, körülvesznek minket! Arról nem is beszélve, hogy az emberi idegrendszer egészen konkrétan egy elektromos hálózat. Ennek a hálózatnak akadnak testfelszín közeli végződései, és saját elektromágneses tere. Tudjuk azt is, hogy kellő intenzitású és frekvenciájú rádióhullámokkal vagy eletromágnesességgel komoly fejfájást és irányzavart okozhatunk nem csupán kisebb állatoknak, de akár embereknek is. Bár a villamosművek rendszerint felvásárolja az efféle írásokat, ön is olvashatott róla, miféle kellemetlen tüneteket tapasztaltak olykor dolgozóik, ha a megfelelő megelőző lépésekről memóriazavar vagy méginkább anyagi megfontolás okán megfeledkezett.
Röpke hatásszünet, hogy megfigyelhessem monológom hatásfokát, és hogy milyen mértékben van még jelen eddig oly dícséretre méltó türelme.
- Úgy vélem, ha szikével és sokkterápiával szinte a végletekig befolyásolható az agy, akkor elképzelhető ennek szerves megvalósítása is. Gondolatok lévén nehéz azonban utóbb bizonyítani a befolyás jelenlétét, bár élő szervezet lévén, főként időben felfedezve a rendellenességet koránt sem lehetetlen. Ez az, amire kíváncsi volt?

Sok. Mit jelent vajon jelen esetben a sok? Egy tucat? Kettő? Közel az ötvenhez, százhoz? Vajon fel lehetne keresni minden élő bizonyítékot, akivel a világ összes tudósa valaha is találkozott? És legfőképp persze…van nekem erre időm? Magam sem tudom. Mindig csak ezek az átkozott kérdések, válaszok azonban soha. Nem olyan állapot ez, ami különösebben örömteli lenne, ugyanakkor már nem is ráz ki erősen a hideg a rengeteg kérdőjel gondolatára, és nem érzek már vagy egy éve ellenállhatatlan vágyat, hogy a fejemet a falba verjem, jó erősen, amikor megint csak a kérdésekérdésekkérdések. Azt sem tudom én mit kérdezzek már. Bizonyára tolakodó lenne, és nemkülönben terhes is, ha arra kérném, osszon meg velem mindent ezekről a bizonyos különleges emberekről. De nekem egyébként sincs szükségem mindegyikükre. Egy elég lenne. Bőven elég. Csak nem mindegy, hogy melyik.
Mielőtt azonban kérdezhetnék, ő kérdez. S a kérdés második felére akaratlanul is elnevetem magam. Kurtán, szolidan, de valóban nevetést sikerült előcsalnia belőlem. Ezt az utóbbit még soha nem szegezték nekem. Én kérdeztem ugyan magamtól, a helyemben azt hiszem mindenki gyakran tenne fel „mi lenne, ha…?” kezdetű kérdéseket magának, de ilyesmin valójában felesleges gondolkodni - Attól tartok a hétköznapiságom ténye rendíthetetlen – hárítom el ezt a lehetőséget határozottan. Amennyire ismerem a mutánsok helyzetét valójában nem kívánnék közéjük tartozni. Nem holmi előítéletek vagy félelem miatt, egyszerűen csak ez az életem, és számos problémám van ahhoz, hogy ne akarjak még többet a nyakamba venni. Olyan különös képességeket kaptak páran egyébként is…aligha lenne akkora szerencsém, hogy mondjuk egy kiújuló képesség a segítségemre lehetne a keresésben. Ugyan…
- Nem mondanám, hogy problémás, de valóban keresek valakit – nincs bennem semmi dac, vagy sértettség, hogy egyenesen rákérdezett, elvégre minden kerülgetés ellenére erre ment ki a játék. Ha egyszer már eljöttem, nincs okom úgy tenni, mintha annak ne lenne oka valóban - Mit gondol a telepatikus erőkről, Mr. Appleton?

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója

» Nikola Tesla
» Nikola & Cynthia
» Nikola & Jean
» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Nikola & Nathan - Első bevetés