Simon Dillon

"Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést."

Userinfó: Főkarakter- Liam Mason
Név: Simon Dillon
Mutáns név: Csontkovács
Születési dátum: 1963. május 29. London, Anglia
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Csontnövesztés
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: 17 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes a teste bármelyik csontjából egy újabb csontot/csontokat növeszteni, vagy egy meglévő csontot meghosszabbítani, esetleg deformálni. A testében lévő csontok regenerálódnak sérülés esetén, azonban ennek az ideje nagyban függ a sérülés súlyosságától.
Képesség távlatai: A regenerálódás nem fog olyan nagy fájdalommal járni, illetve nem lesz súlyossághoz kötve a regenerálódási idő..

Másodlagos képessége: Belső spontán regeneráció
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: 17 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: A szervezetében minden elszenvedt sérülés gyógyúl, illetve a beteg és gyenge szervek is regenerálódnak, de ehhez kell pár hét.
Képesség távlatai: A képesség teljesen kifejlődött


Jellem: Nem vagyok bonyolult ember, elég könnyű megfejteni. Mióta az eszemet tudom lázadok a szabályok ellen, soha életemben nem tartottam be egyet sem. Nem veszem komolyan a dolgokat, szeretek mindent elviccelni, és ilyenkor elég nagy baromnak tűnhetek, de kérlek értsd meg, hogy így könnyebben dolgozom fel a dolgokat. Utálok komolykodni, nem szeretek példát mutatni és utálok másokat pesztrálni. Mindenkinek szíve joga, hogy teszi tönkre magát, ebbe én nem fogok beleszólni. Jó emberismerő vagyok és könnyen szerzek barátokat, szeretek bulizni, én éjszaka élek, reggel az ágyamban találhatsz meg, de számíts rá, hogy nem leszek egyedül. Szeretek másoknak odaszólni, és jól viselem a kritikákat is, így nem különösebben zavar az, ha utálnak, de…kevesen utálnak, elég meggyerő tudok lenni. Imádom az alkoholt és nagyon jól is bírom, drogozni viszont nem szoktam, de menthetetlen dohányos  és szerencsejáték függő vagyok. Társasági ember vagyok, utálok egyedül lenni, és nem is szoktam egyedül lenni, az életemből egyedül csak egy nagyon jó barát hiányzik, amúgy meg tökéletes az egész. Persze azért nekem is vannak elveim, és titkon törődök az emberekkel, és akiket a legjobban kedvelek, azokkal szoktam a legnagyobb barom lenni. Van egy olyan rossz szokásom, hogy nem tudok betelni a jóval, így sokszor átesek a ló túloldalára, de aki ismer az tudja, hogy nálam ez szokásos dolog. Szeretek a középpontban lenni, szeretek a legjobb lenni abban, amit csinálok és nagyon jó színész vagyok. Ha kell romantikus vagyok, vagy az ügyeletes rosszfiú, esetleg a jóképű idegen, akivel életed estéjét töltheted el.

Külső: 181 cm méter magas vagyok, gyönyörű kék szemekkel, sötétbarna hajjal és egy remekül kisportolt testtel áldott meg a sors. Általában meghagyom a szakállam, vagy a borostám, erre kicsit allergiás vagyok, de mellettem szóljon, hogy sokkal vonzóbb vagyok vele, mint nélküle. A hajam rövid, nem szoktam órákat a tükör előtt állni vele, mert elég csak beletúrnom, hogy máris bevetésre készen álljak. Kissé szögletes állam van, kicsi füleim és hosszúkás arcom, de senki nem mondta még rám, hogy rosszul nézek ki. Megnyerő pillantásom van, elég ránéznem az utánam kajtatókra, hogy máris elolvadjanak. A hátamon egy angyalt ábrázoló tetoválás van, és a közeljövőben tervezem a jobb kezemet is mintákkal tarkítani, de ez még közel sem biztos. Nincsen fülbevalóm, se aranyfogam, de van egy Rolexem és egy amolyan szerencsehozó ezüstgyűrű, de ez családi dolog. Az öltözködést nem viszem túlzásba, nem vagyok valami nagy divatmajom, de szeretek jól kinézni. A trikókat, ingeket előnyben részesítem, inkább öltözök sportosan a mindennapokban, de bulikba már az ing dominál. A szürke, fekete és fehér szín dominál nálam főként, de amúgy minden jól áll rajtam.  

Előtörténet: Akkor kezdjünk is bele! Londonban láttam meg a napvilágot, egy teljesen átlagos, esős vasárnap délután. Apám ír volt, anyám meg olasz, tehát elégé eltértek egymástól, de meglehetősen szép kis pár voltak. Körülbelül féléves lehettem mikor elköltöztünk Svájcba, ahol a gyermekéveimet töltöttem. Nem voltunk gazdagok, de a szüleim remekül kerestek, de én ebből nem fogtam fel semmit, mert 6 éves koromban minden megváltozott körülöttünk. Apámat börtönbe csukták, mert elütött egy embert részegen. Anyámmal ekkor már nem voltak valami jóban, de nem váltak el. Anyám elvitt Svájcból Olaszországba, ahol a szüleivel éltünk együtt. Na, itt aztán imádtam az életet. Tengerpart, bulik, dögös nők, mi kell még? Hamar közönség kedvenc lettem, a helyi menő fickó, akit mindenki bírt, aki mindenkinek kellett, én pedig senkit nem hagytam utánam szomorkodni. Mesés életem volt, nem éltünk luxusban, de szegények se voltunk, azonban mindent megszereztem magamnak amit kellett. Emellett viszont a suliban is remekül teljesítettem. Olyan 4-es átlagom lehetett, de nyelvekből penge voltam. Beszéltem írül, olaszul, angolul és egy kicsit még németül is, ezt mindössze 15 éves koromban. Fordításokat csináltam jó pénzért, így betudtam segíteni anyámnak is, aki nagyon fontos volt az életemben, de sajnos egy idő után eltávolodtunk egymástól köszönhetően annak, hogy míg ő éjszaka melózott, addig én a bulikba jártam, így jószerével mindig elkerültük egymást. Az olaszországi élet viszont csúnyán ért véget. A nagyszüleim meghaltak, anyámnál pedig rákot diagnosztizáltak. Egy pillanat alatt omlott össze minden körülöttem, de én ahelyett, hogy segítettem volna elkezdtem piálni és elég rossz társaságokba kerültem. Néha kiraboltam valakit pénzért, máskor szerencsejátékon nyertem, hogy másnap kétszer annyit veszíthessek. A lényeg, hogy elégé padlóra kerültem és nem tettem ellene semmit. Folytattam az eddigi életvitelemet, míg anyám haldoklott. A halálos ágyán megkért arra, hogy hagyjam magam mögött az egész helyet és menjek Írországba apám testvéréhez. A temetése után pár héttel már Írországban voltam és kopogtam az új életem ajtajában, de még mindig ugyanolyan emberként. Apám testvérét Aaronnak hívták, és elég rendes tagnak tűnt, de valójában egy barom volt. Olyan volt, mint én, csak harminc évvel idősebb kiadásban. Ez elég elrettentő példa volt számomra, hogy rendbe szedjem magam. Leszoktam a piáról, kifizettem az adósságaimat és újra a srác voltam, aki Olaszországban a kezdetekkor. A sok iskola váltás miatt azonban egy évvel lejjebb csúsztam, de ez zavart a legkevésbé. Írország merőben más volt, mint ahol eddig éltem. Itt kevesebb volt a tengerparti buli, itt minden kicsit más volt, kicsit durvább. Az új sulimba hamar beilleszkedtem, mindenki megkedvelt és a csajok elsőszámú kedvence lettem, Egyszóval a tipikus menő srác, aki a figyelemközéppontjában van állandóan. Bevettek az iskola hurling csapatába, amit bár utáltam, a legjobb voltam benne. A rugby csapatban is hasonló volt a helyzet, én voltam a sztár, de őszintén szólva csak azért csináltam ezeket, mert imádtam, hogy a többi diáktársam ordibálja a nevem a lelátókról, akkor aztán tényleg éreztem, hogy én vagyok a legjobb. Egy nap mikor hazaértem Aaron bácsikám azt mondta, hogy mi lenne ha elmennék egy amolyan titkos bunyóra? Jó pénz és annyi a dolgom, hogy minél előbb kiüssem a másik tagot? Gondoltam miért is ne? Erős vagyok és túlteng bennem az önbizalom. Később kiderült, hogy ez egy amolyan illegális ketrecharc, ahol több százan nézték, ahogyan félholtra verik egymást az emberek. És én imádtam ezt a helyet. Az elszabadult, igazi érzelmek helye volt ez, ahol a győztes mindent vitt. Az első harcomnál egy kétméteres izomkolosszussal kerültem össze. Nem voltam éppenséggel vékony gyerek, nagyon jó kondiban voltam, de nem volt meg bennem a technikai tudás egy ilyen harchoz. Álltam az ütéseket és visszatámadtam, de nem tudtam a végletekig kiállni. A pasas egy rendkívül jól sikerült ütéssel eltörte a bordáimnak legalább felét. Hallottam, ahogy hangos reccsenés kíséretében beleállnak a tüdőmben. Iszonyatosan fájt, össze is estem, míg ellenfelem magát éltette. Rám senki nem figyelt, pedig ott szenvedtem és köptem a vért. Egy percen belül azonban…minden bordám a helyén volt. Nem fájt, sőt, jobban éreztem magam. Nem értettem a dolgot, mert biztos voltam abban, hogy itt fogok megdögleni. Mosolyogva álltam fel az ellenfelem és a nézők legnagyobb döbbenetére, de azt a pár másodperc csendet hatalmas üdvrivalgás követte. Ettől felszívtam magam és teljes erővel neki mentem a harcnak. Öt percen keresztül soroztam a fickót, míg végül eszméletlenül esett össze a földön. Aztán a következő pár óra kiesett, de Aaron elmesélte, hogy ájulásig ünnepeltük a győzelmemet. A következő napokban pedig teszteltem magam. Leugrottam sziklákról, kocsik elé vetettem magam, és mindig felkeltem, kutyabajom sem volt. Ahogy eltört bennem egy csont, azonnal helyre is jött. Később rájöttem arra, hogy csontokat tudok növeszteni. Senkinek nem szóltam, mert senki nem értette volna meg. Ez az én kis titkom volt.
Kémia óra. Egy számomra teljesen vadidegen lánnyal rakott össze a tanár, akit nem értettem. Jól nézet ki, mégse járt azokban a cuccokban, mint a legtöbb dögös maca. És ez tetszett. Végre valaki, aki nem egy díszkurva, már bocsánat a kifejezésért, de így van. Ezért el is hívtam őt egy végzős buliba. A nevét ne kérdezzétek, sajnos nem emlékszem rá, de szinte biztos, hogy volt benne egy L betű. És igen, lefeküdtem vele, bár homályosan emlékszem a dolgokra, de abban biztos vagyok, hogy én vettem el a szüzességét. A többiek sem tudtak semmit sem mondani, mert állítólag messze voltunk tőlük, de eszembe se jutott, hogy ő ne akarta volna. Be voltunk csípve, és biztos voltam abban, hogy tetszek is neki, úgyhogy nem idegeskedtem a dolog miatt. Még haza is vittem őt az emlékeim szerint, bár erre már nem mernék fogadni. És soha többet nem láttam őt. Nem mondom, hogy kerestem volna, vagy hiányzott volna, mert…ez nem igaz, egy futó kapcsolat volt, de az egyetlen olyan lány, aki az egyszerűségével nyűgözött le és ezzel kiérdemelte azt, hogy emlékezzek az arcára.
Aaron bácsi temetésén én voltam egyedül csak. Nem is akartam eljönni, de valakinek muszáj volt azt a rohadt koporsót eltemetni, mert még a temetőben dolgozók is annyira utálták őt, hogy úgy hagyták volna. Ekkor én már 20 éves voltam, felnőtt, elvégeztem a sulit, de nem dolgoztam. A bunyokból összehoztam annyi pénzt, hogy leléphessek Írországból. Magam mögött akartam hagyni a rossz emlékeket. Nem akartam emlékezni apámra, se anyámra, se senkire akit elvesztettem. Csak a pillanatnak akartam élni, élvezni az életet, mert én ebben voltam a legjobb. Felültem egy gépre és Amerikában kötöttem ki. North Salemben kibéreltem egy legénylakást, és most is ott élek. Egy közeli bárban lettem pultos, és egész jól keresek vele, könnyedén eltartom magam belőle. Bejött minden az életemben. Az amerikai álom tényleg álom volt. Nők, pia, szerencsejáték, bulik, minden megvolt amit akartam, ami meg hiányzott, azt megszereztem. Most éppenséggel munkanélküli vagyok, mert meghúztam a főnököm feleségét, de az ő hibája a dolog. Hatvan évesen nem kéne egy dögös húszas lányt elvenni, mert nem tudja megadni neki azt, amire szüksége van. Én pedig ott voltam és boldoggá tettem, ahogy azt tettem előtte is .
Most pedig…sajnálom,de semmilyen különösebb célom nincsen. Élni akarom az életem, minél több nőt szeretnék reggelente távozni az ágyamból, minél többször szeretnék kóvályogni a másnaposságtól, és minél kevesebbre emlékszem az estéből, annál jobb.