Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Úgy érzem Rubyval két tűz közé kerültünk. Egyrészt itt az idegen fickó, aki vélhetően elrabolt, és oly könnyedén játszik velünk, mintha holmi fehéregerek lennénk egy útvesztőben a kijáratot és a sajtot űzve, lecsapódó csapdák között zizegve, cincogva, másrészt a szőke cica a dögös külső ellenére igen passzív, tartózkodó, olyan szinte lelombozza a kedvemet, hogy magamban még az AntiViagra becenevet is ráaggatom. Még jó, hogy itt van Ruby, akivel hasonlóan szenvedélyesek vagyunk, mármint a célt illetően. Én ugyan nem a közvetlen verekedéssel kezdtem volna a dolgot, ám a lánynak abban igaza van, hogy aligha tárgyalási alap az, ha akaratunk ellenére dróton rángatnak, és erőltetik, hogy valamit netán máshogyan gondoljunk. Ebben végeredményben mégiscsak igazunk van, és ha Ruby elragadtatja magát, nem fogom cserben hagyni, ha megmentette az életemet, teljes mellszélességgel állok ki mellette. Magától értetődő, hogy meglepődve csúszik fel a szemöldököm, amikor az idegen látszólag sértetlenül tápászkodik fel, úgy kezel minket, mintha holmi kisiskolások lennénk, akik végre kitombolták magukat. Hát baszódjon meg, amíg finom vagyok, és nőies. Nem szívlelem, ha valaki ennyire jól láthatóan másokkal tervezi meg a konspriációit. Egyszerűen vállat rántok, az információ itt és most nekem nem releváns, majd nyomozok akkor, ha úgy látom, hogy bármi módon is kötődik a mi történetünkhez. Most éppen Melody és Andrew az, akit fel kell lelnünk Hope Townban. Ha még ott vannak egyátalán. Emmára immár nem is nagyon vesztegetek több figyelmet, nem volt éppen csapatjátékos, bár keveset láttam belőle, az is igaz. Azért elraktározom elmém egyik rejtett zuhába ezt az Alkali tó témát, hiszen mégiscsak okkal lehetünk itt. A fickó nagy bűvészmutatvány kíséretében eltűnik, mi magunkra vagyunk hagyva. Mivel nem tudom, hogy a többiek milyen módon érkeztek ide, ki kell faggatnom Rubyt, hogy egyátalán hol vagyunk. Keresgélem az igazolványaimat, remélem megvannak. Nem kevés pénzbe fog kerülni, hogy majd visszajussunk az Államokba, az időtényezőről nem is beszélve, a kettős, akik várnak rám, lehet, hogy már odébb is álltak. Hagyom, hogy Ruby rángasson, nem is nagyon kell, megyek vele, ez nem kérdés. Amikor megismertem, nem gondoltam, hogy ennyire összekovácsolódunk. Most már még inkább vigyorgok azon, hogy milyen ösztönös energiabomba. - Köszönöm, hogy jöttél. Most már kettővel tartozom neked. – Lépünk ki a kastély kapuján, aztán várakozóan pillantok rá, hogy elmesélje, hogyan is kerültünk ide. Azért csak többet tud a dologról, mint én.
//Köszönöm szépen a mesét, nagyon tetszett!! *.*//
Érdekes egy alak. Mintha csak hagyni akarná, hogy a fiatalok kiadják a frusztráltság szülte dühüket, nem tér el a támadás elől, de nem is védekezik. Talán ő sem több, mint egy báb, akit egy hozzám hasonló mozgat. Vagy még is? - Attól, hogy mind mutánsok vagyunk nem feltétlen ugyanazt a jövőt képzeljük el - fonom össze karjaimat a mellem előtt, hűvösen pislantva a férfi felé. Az általa sorolt szavak viszont agyamba vésődnek, és valahol mélyen egyet kell értenem vele. Nem ő az ellenség. Ha így lenne, most nem állna itt és nem osztaná meg velünk ezeket, egyszerűen elpusztított volna, ha már a lehetősége adott, hogy képességeink összekuszálja. Ám mielőtt jobban kérdőre vonhatnám újfent sötétség borul a szobára, és hamarabb érzem, mintsem látnám, hogy már csak hárman vagyunk. És egy név: Angel. Tudom, hogy hallottam már, láttam már valaki gondolataiban. És azt is tudom, hogy Xavier birtokával kapcsolatosan. A diákjai közül az egyik, volt valami gond, egy sziget, a képességük blokkolása. Talán ugyanez? Vagy hasonló? De az mire volt jó és ez mire volt jó? Lázasan kattog az agyam, és csupán Ruby számonkérő hangja hív vissza a valóságba. - Lexikonnak nézel? - viszonzom a hideg tekinteteket, aztán újfent a rajz hűlt helyére és a névre szegezem kékjeim. Ez több volt, mint holmi hülye játék. - Ügyes kivetítés, de engem nem hatsz meg - emelem tekintetem a mellettem ácsorgó "Ruby-ra". Igen, érzem az erőm, hallom a gondolatokat, és ez valahogy olyan örömmel és felszabadultsággal lep el, amit rég éreztem. Még is elgondolkodva sietek le a két fiatal után , szemügyre véve az újabb változásokat. Aztán a táskámért indulok, előkapva egy ezüst névjegykártya tartót, majd egy hófehér lapot húzok elő belőle és a srácnak nyújtom. Ő a könnyedebb és az ő képessége igen érdekes. Hisz már tudom. - Sose tudni - adom át a kis lapot, melyen mozgatás és fényjáték hatására ezüstös betűkkel felsejlik a nevem és a klub címe. Aztán fogom a csomagom és megindulok ki. Nem érdekel a kaja, se a hely már.
//szintén köszönöm, érdekes és élvezetes játék volt minden bucka ellenére is a többiekkel meg remélem lesz még alkalmam összefutni //
*Ha arról van szó, hogy valamit ki kell deríteni, jobb szeretem azt önként és dalolva nem pedig úgy, hogy cselesen el vagyok rabolva, bezárva egy kastélyba és rákényszerítenek egy őrült elme játékára. ha a hercegnőnek ez jó hát lelke rajta, csinálja, pacsizzon le a pasival, minden bizonnyal a zsánere. Részemről örülnék annak ha kiszabadulnánk innen, nem is biztos, hogy jó tudni mi lesz majd velünk a jövőben, az időgépek sem tettek sok jót. Persze ha tudom, hogy el fogok esni akkor előtte leülök, de ez nem ilyen egyszerű, másrészt…nincs másrészt. Fel tudnék robbanni attól, hogy a kellemesnek ígérkező kis nyaralásom, életem első kimozdulása New Yokból ilyen csúnya véget ért. Becsapva érzem magam és azt hiszem joggal. Minden ilyen irányú dühömet a pasira koncentrálom, előfordult, hogy megütöttem valakit, mert szemtelenebb volt a kelleténél és nem azt mondom, hogy megpaskolta a fenekemet, hanem annál mélyebbre merészkedett, tudom, hogy milyen kemény az állkapocs és milyen törékeny a kezem, de momentán ez nem érdekel. Talán akkor is nekem fájt jobban fizikailag, de istenemre mondom még úgy is jólesett. Azért elég ciki lett volna ha félreugrik az ütésem elől, de megadta nekem a lehetőséget amit természetesen nem köszönök meg. A fájdalom amit az öklömben érzek, gyorsan kúszik felfelé egészen a könyökömig, összeszorított fogaim között szűröm át a levegőt és rázom a kezem, természetesen miután félig elfordultam. Ryan is megindult felé bár arról nem volt fogalmam hogyan akar elégtételt venni, én egy másik jobb egyenesre tippeltem, de valami egészen mással próbálkozik ami hatásosabb. Apró, kárörvendő félmosoly bujkál az ajkaim szegletében, megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a nyelvöltés gondolata is, de megtenni az olyan gyerekes lenne. A hercegnő hangja csattan a pasi feltápászkodásának neszei közé, ő még mindig kíváncsi, én csak haza akarok menni. Amikor elindult velem a repülőgép azt hittem, soha nem kívánok ilyesmit, de még az anyám melletti ingatag komfortzónám is jobb mint itt. * -Igen, köszönöm, mesés volt. *Hmmm…a jóképű a hercegnő felé fordul, leemmázza, ezek szerint ismerik egymást, ez pedig újabb gyanút szül bennem, tudtam én, hogy Miss Tökély is benne van a buliban. Tudom magamról, hogy különleges vagyok, majdnem a születésem óta, de azt csak néhány napja, hogy rajtam kívül mások is vannak. Persze sejtettem, mert nem véletlenül keringenek ilyen-olyan hírek paranormális tevékenységekről, de azért első kézből szembesülni vele egészen más. Most meg már kiderül, hogy fajtánk is van. Nocsak. Talán anyám mellett egyfajta burokban éltem, elég volt nekem a magam baja és nem igazán néztem körül a világban, így én is rejtve maradtam. Eddig. Szóval szervezkednek ellenünk, jó tudni. Megjegyzem a szavait, de még mindig azon vagyok, hogy jobb ezt innen távolról kinyomozni.* -HÉÉÉ!....Ryan?! Hol vagy? *A sötétben kissé frusztrált leszek, kezdődik minden elölről vagy vége van? Nem mozdulok még, a sötétben elveszítem a tájékozódó képességem, csak találgatni tudok, hogy Ryan milyen irányban van tőlem, sokáig azonban nem kell várnom, a sötétséget fény váltja fel és hunyorogni kényszerülök. Az egyik kezemmel ernyőzöm el a fény nagyját, feltűnik a falon egy szó amit a listámra írhatok. Előbb azonban Ryanhez lépek és megfogom a kezét, amíg haza nem érek nem engedem el.* -Szóval Alkali tó, Angel, szervezkedés. Emma? *Nézek Miss Tökélyre vádlón és kérdőn. Van amit elhallgat és nem csak a saját képessége, feltűnt, hogy milyen ügyesen kikerülte Ryan kérdését. Közben elindulok kifelé, ha a pasi eltűnt, akkor talán mehetünk is. Csak remélem, hogy mindezzel együtt Caspert is visszakaptam, kipróbálom, persze csak óvatosan, nehogy mégis tábortűz legyen belőle. Most egy kicsit erősebben koncentrálok, és sikerül úgy megidéznem Emma közelében az asztráltestemet, hogy én a szobából tartok kifelé, már ha Ryan hagyja magát húzni. Látom magam előtt a folyosót és látom „magam mellett” Emmát is. Arra gondolok, hogy vajon a kastély változásaival a cuccom is elő kerül-e és lesz taxi, New Yorkba tartó járat, amin legalább egy szendvicset kaphatok, mert a nagy lakoma elmaradt.* -Elég skót volt a pasi, még a kaját is elvitte.
//nekem tetszett, kár, hogy lerövidült. A pasit is megalkothatod, pláne ha lesz folytatás. Szükség lesz a sármjára. Köszönöm a játékot és a maradéknak a kitartást!! Emma, Ryan //
♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ
Nem ugrik el a fickó, nem is hátrál, egyszerűen csak állja az ütést, nem foglalkozik vele különösebben. Az állra kapott támadás még csak különösebben sérülést sem okoz, hiszen nem az orra lett célba véve. Jó eséllyel Ruby-nak kellemetlenebb a dolog. Persze talán kicsit hátracsalódik a feje, de ennyi, simán visszafordul és csak kétkedőn csóválja a fejét, amíg aztán Ryan lökése következtében a falnak nem csapódik. Kis fejrázás után áll fel, leporolva magát, mintha mi sem történt volna. Nem látnak rajta se sérülést se semmi mást, úgy tűnik, hogy az efféle fizikai támadások nem különösebben ártanak nekik. Ruby egyébként nem szenvedett el komolyabb sérülést, az oldala fel van horzsolva pár helyen, de nem erős a vérzés, hogy következményei legyenek. - Ej, így nem lehet beszélgetni. Miss Faro levezette a felesleges energiáit? - kérdőn pillant a leányzóra, aztán Emmára siklik a tekintete és itt már egy egészen kedves, csak kissé hátborzongató mosoly jelenik meg az arcán. - Egy a célunk és közös az ellenség igaz Emma? - ki tudja, hogy a nőt miért a keresztnevén szólítja, talán úgy érzi vele több a közös vonásuk, épp e miatt talán jobban megbízhat benne és érdekesebbé is válhat számára az esetleges jövőbeli kapcsolat. - Egyet mondhatok, nem én vagyok a fő veszélyforrás. Egyet akarunk, békét és több jogot a mi fajtánknak. Meg fogják látni, hogy ehhez idővel lépnünk kell, mert van aki már most is szervezkedünk ellenünk, de bizonyára már hallottak az Alkali tóról... érdemes utána nézni. - itt jelentőségteljesebb pillantást vet Emmára, csak aztán tapsol újra, amikor is a fények megint kialszanak. Egészen vak sötét borítja be a szobát. Nem látnak semmit sem és amikor újra kigyúlnak a fények, csak egy szó sejlik fel a szemközti falon. "Angel" Talán ez nekik nem sokat mond, de ha netán Emma hallott róla mi történt tavaly a birtokon, milyen szigetre és ki miatt kerültek a diákok és több tanár, x-men is... bár ki tudja. A férfi azonban már sehol sincs, a jelek a padlón szintén eltűntek, talán aktivált velük egy térkaput? Ki tudja. A képességeiket viszont visszakapták, érezhetik, hogy újra minden rendben van, a hely is immár kevésbé kopottas, ha lemennek, akkor ugyan nincs ott az étel, de nem poros és koszos minden. Könnyedén távozhatnak.
//Nos köszönöm szépen a játékot! Felmerült bennem az a kósza gondolat, hogy megalkotom ezt a kedves úriembert rendesen karinak, de még nem száz százalék, mindenesetre remélem, hogy a mese tetszett a zavaros körök ellenére is. //
Még a lépcsőn.. Válasz nélkül hagyom a fiú kérdését. Nem szokásom csak úgy kiteregetni a képességem. A titok a legnagyobb ütőkártya, és általában előnyt is élvezek, hisz saját képességem okán a másokéval is tisztában vagyok. Már amikor birtoklom a sajátom. A szoba titka viszont különös, érdeklődve figyelem a jeleket, mikor az elalvó gyertyák helyét lámpafény tölti be és egy negyedik személy is felfedi magát. Tapsa nem épp kedves és biztató, de szavai érdekessé teszik. Igen, a jövő ismerete a változások sejtése nagy hatalom a tudatlansággal szemben. Most még is, elsősorban a saját erőm akarom, utána kiderítem amit még tudnom kell. De ez nem ilyen egyszerű, nem ilyen társaságban. Ruby csak dühét használja, eh, milyen ostoba, és a srác is ehhez alkalmazkodik. Olyan buták, olyan ösztönlények! - Elég! - csattan a hangom, miközben felegyenesedem a minta mellől. Hogy kinek szólt, a támadónak vagy a támadottnak, döntsék el maguk, ám úgy érzem, jobb, ha a saját erőt nem vetem be. Még lent, a pincében éreztem, hogy változik, és hogy ez sokkal másabb, sokkal aktívabb. Nem tudom, mi pontosan, talán csak a tapasztalat, vagy a képességem maradványaként érzékelem a különbséget. De tudom, hogy káros. Nem mintha a többieket sajnálnám, efféle érzelem nem nagyon csücsül b ennem. De talán az az idegen tudja, mi történik, mi történt. És én is tudni akarom! - Az eszeteket használjátok, ne az állati oldalatok. Azzal nem értek célt! - figyelmeztetem újra a párost. Védekezni, óvatosnak lenni, igen. De rögtön elvágni a vezérfonalat? Abszolút hülyeség!
Hm... Ez a csaj tényleg egy kicsit érdekesen fogalmaz, bennem viszont nincs meg az a rivalizálás, ami mondjuk Rubyból árad. Ahogyan elsodródunk Emma mellett, és invitálom, hogy talán nem árt, ha közösen próbálunk innen kijutni, kissé szájalásnak érzem a válaszát, nem kell ahhoz ismernem, hogy tudjam, nem az álmai netovábbja, hogy valami kastélyban rohadjon meg, ahol csapdákkal van kikövezve minden szoba, most is térdig gázolunk a kiáramló vízben, és csak azért nem ráz minket halálra, mert a radioaktivitás képességem teljesen véletlenül nem működik. - Ahogy gondolod. – Rántom meg a vállamat, nem fogok magyarázkodni, és nem azért, mert amúgy is gyanus vagyok, vagy éppen pont azért, mert rohadtul egyformák vagyunk, de hát mindegy is, a többiek már úgyis eltűntek, legalábbis elhalt az a zsivaj, amely az előbb még hangzavarnak tűnt. Mintha szép lassan magunkra maradnánk. Ettől még nem nézem levegőnek a kis szőkét, mert bármilyen divatcica is, mégiscsak a társunk. Elindulunk hát fel a térképet követve, nekem ugyan nincsen megelőző emlékem, hogyan is nézhetett ki a kastély amikor a társaim megérkeztek. Egyátalán hogy kerültek ide? Ruby az egyetlen, akit ismerek, majd ki fogom faggatni, ha egy kicsit szárazabb lesz. Mármint nem annyira nedves. Izé.. ha kikerülünk a víz szorításából. - Az nekem is. Te mit tudtál eredetileg? – Kérdezem meg Emmát, ugyan a nevét még nem tudom, de igyekszem az idegességemet afféle bájcsevejjel palástolni, egészen addig, amíg Ruby bele nem zuhan a korhadt lépcsőzetbe, és még az ismeretlen szőke is padlót fog. Nem akarok szexista lenni, de most megmutatkozott, hogy ki a legény a gáton. Vagy piszok mázlik van. Miután közösen kihúztuk a lányt, azért megvizsgálom a lábát, meg az oldalát, hogy nem szakadt-e fel a bőre, ami mondjuk komoly vérveszteséghez vezethet, ha igen, akkor sürgősen elkezdem bekötözni, akár a saját ingemmel szorítókötést elhelyezve. A taps engem is meglep, ahogyan Rubyt, ahogyan elfújtam a gyertyákat. Akárhogy erőltetem az elmémet, nem ugrik be, hogy az alakot ismernem kéne, bárki lehet. A választási lehetőségeinken lamentálok, még a szőkére is oldalt nézek, hogy ő mit mondana, ám Ruby most mindenkit megelőz, akkor ezzel eldőlt, harcolunk, ahogyan tudunk. Alig lemaradva tőle idézek valami erőteret, hátha alkalmas a támadásra, pedig igazán érdekeltek volna az indokok. Lehet, hogy így is meg fogjuk tudni, hogy miért vagyunk itt, de próba szerencse. Valami kitörésre gondolnék, amivel a fickót a falhoz vághatom.
*Már az első mondatától kinyílik a bicska a zsebemben, nem elég, hogy tüchtig még az egekben hordja az orrát is, vajon hányszor esett bele az eső? A következőkben sem arra figyelek amit az idő múlásáról mond, nekem aztán az nem fontos, neki minden bizonnyal nem hiányzik még egy táskányi ruha, de ha csak annyija lenne mint nekem ő is biztosan felsírna kínjában. Eddig sem lettünk volna barátok, ezek után kifejezetten rühellem, a mutatóujjamat majd` ledugom a torkomon, hogy kifejezzem az iránta való véleményemet. Ryan más megoldást keresne a kijutásra, ő küzdeni szeretne mert szerinte anélkül nem megy, hát lelke rajta, én nem vagyok úgy oda érte de azért vele tartok. Persze mint ahogy az már lenni szokott, akit az ág is húz azt isten nem bottal veri, a sors pedig minduntalan kicseszik vele és az arra érdemteleneket védi. Erősen erre hajaznak a gondolataim amikor beszakad alattam a lépcső, bezzeg a hercegnő most is talpon marad. Mi ez ha nem igazságtalanság? szent meggyőződésem, hogy a csaj csak azért segít, hogy premier plánból lássa a szenvedésemet, az oldalamon kiszakadt pólómat ami alatt rendesen felhorzsolódott a habtestem. A piszokról és a pókhálókról ne is beszéljünk, próbálom a víz miatt nyúlóssá vált mocskot letakarítani magamról, csak úgy jutok előrébb, hogy Ryan terelget. Odafent aztán folytatódik a bál, persze, hogy ki vagyok akadva, soha nem volt részem ilyesmiben, de amióta a perverz nyaknyiszálós megjelent az életemben és lerombolta a fél proszektúrát, valahogy kizökkent az életem a megszokott medréből. Áradás ez a javából én meg fulladozom.* -Mindenesetre jólesik! *Arra nem is figyelek mit mond vagy csinál Ryan miután elengedte a kezemet, a hercegnő jobban irritál. Na most kellene innen lelépni, előre is lépek, hogy megfogjam Ryan karját és elinduljunk ki- és lefelé, de az egészből inkább kapaszkodás lesz, mert a felhangzó taps megállít. Visszafordulok, pont jókor, egy pasi lép elő aki akár lehetne jóképű is, de momentán inkább szörnyeteget, leölni való vadat látok benne. Irtó dühös vagyok. Az imént tévedtem amikor azt gondoltam, hogy a hercegnőnél rosszabb már nem lehet, de a pasi ég nála is dühítőbb, pláne, hogy olyan kedélyesen mosolyog, mondjuk jobban hasonlít a kárörvendésre, és még cseverészni akar. Na azt már nem, fenébe a jövőbelátással én most behúzok neki egyet, hogy letöröljem azt a vigyort a képéről, utána beszélgethetünk. Elengedem Ryant és a pasi felé lendülök.* -Szívesen lemondok a mai nap emlékeiről. *Két lépés alatt mondom ezt, és ha a pasi nem lép hátra akkor minden bizonnyal el is érem és már lendül is a jobb öklöm az álla felé.*
Nagy küzdelmek árán, de végül csak feljutnak a srácok az emeletre, bár Emma elég szépen leüti a bokáját, Ruby pedig kissé lehorzsolja az oldalát már az esésnél is, de ez csak fokozódik, amikor sikerül őt kihúzni a csapdából, amibe szorult, de megoldják ez a lényeg. Ha akar a leányzó persze menekülhet, bár annyi biztos, hogy a kapun nem fog kijutni és amikor az utolsó gyertya is elalszik meghallhatja még ő is, ha nem indult el a tapsot a háttérből. A jó ég tudja honnan lépett elő az illető, talán az egyik kopott szekrény mögött állt, de egyébként egészen jó kiállású fickó az, akinek az alakját megláthatják, ahogyan felkapcsolódik a villany a gyertyák kialvása után. - Gratulálok, egészen szép volt, de tényleg azt hiszik, hogy boszorkányságról van szó? Ez csak... díszlet. - víg kedélyűnek látszik, még mosolyog is a maga talán sejtelmes módján, de azért nem lép túlságosan közel a hármashoz, csak tisztes távolból, úgy 3-4 méterről méregeti őket. Nem ismerős egyiküknek sem az arca, még csak távolról sem, hiszen nem jártak a szigeten, ahol talán volt aki egy villanásnyi időre látta azt a bizonyos Angelt, de ők pont nem, hírekben pedig eddig még semmit sem hallhattak róla. - Nos tehát, két lehetőségük van. Távoznak csak úgy, mintha mi sem történt volna, vagy elbeszélgetünk egy kicsit tervekről, célokról... A jövő nagy változásokat hoz, egyesek ezzel jobban tisztában vannak... - itt Emmra vet egy jelentőségteljes pillantást. -... mások kevésbé, de a tudatlanság nem mindig hasznos. - nem mondhatnánk, hogy a fickó kedvesnek és megbízhatónak tűnik, de első ránézésre nem fest úgy, mint egy veszélyes alak... ami persze mint tudjuk semmit sem jelent. Az első benyomás könnyedén lehet téves.
//Köv. hsz részemről szeptember 21. (ha előbb írtok, megpróbálok én is, de nekem ugye a hétvége kevéssé ráérős sajnos)//
- Egy a célunk... Te hon na tudod, mi az én célom és én honnan tudjam, mi a tiéd. Nem velünk érkeztél - ténymegállapítás semmi más. Nem tudom ki ő, ahogy ő sem, hogy é n ki vagyok és mit keresünk itt. Lehet ő a játékmester, bár ezt valahogy kétlem. Ahhoz... túl ijedt? Nem elég karizmatikus? Mindegy is. Figyelmem a fenti változó helyzet és Ruby siránkozása vonja magára. hát persze hogy a lánnyal annyira nem foglalkozom, ő a kezdetek óta itt van, láttam nála a meghívót, még hallottam értetlen gondolatait, mely a jelenlétét kérdőjelezi meg. Nem ismeretlen az egyenletben. - Nekem a saját képességem jobban hiányzik, mint néhány eltűnt ruhadarab. Talán beszőtte a pók. Vagy ki tudja, mennyi idő telt el, netalán valaki odalent a múló idő érzetét is megváltoztatta bennünk. Persze nem igazán hiszem, hogy ez történt volna. Felesleges lépés, és túl erős, eleddig ismeretlenül erős mutáns kellett volna hozzá. És nem is ezzel akarok foglalkozni, hanem a térképen x-el jelölt padlással, ami úgy tűnik, nem csak neked célom. Óvatosan lépkedek felfelé, az ilyen ódon házak hamisak. És mintha csak engem akarna igazolni, alig egy-két lépcsőfokkal előttem Ruby alatt meg is adják magukat a deszkák. Ő teljesen a szakadékba esik, szerencséjére a karjai ösztönösen kapaszkodnak. Én még idejében hátrébb lépek, bár tény, halk szisszenéssel jár a hirtelen mozdulat, ahogy vaktában keresem a lépcsőfokot, a bokámba nyilalló ellenkezésre még térdre is esem. De mintha csak a helyzet adná, ez a póz alkalmas arra, hogy Ryan-nal együtt kihúzzuk a lányt a gödörből. Illetve ő húzza, én pedig segítek neki nyomni. Nem mintha a felebaráti szeretet hajtana, csak hát, így is eléggé megfogyatkoztunk. Aztán talán némi segítséggel, de én is áthidalom a lyukat és végre megismerhetjük a rejtekajtó titkát. csak kár, hogy értelmezni nem nagyon tudjuk. - Gondolod a kifakadások előresegítenek? - fordulok talán már irritáló higgadtsággal Ruby felé, majd inkább hagyva, hogy a maga módján hűtse agyát a rajzhoz lépek. - Érdekes... Ki hitte volna, hogy valaki a mutációval kapcsolatba hozza és gyakorolni is próbálja a boszorkányságot? - kérdem, inkább csak úgy magamtól. persze nem biztos, hogy ezek a jelek az olvasmányaimmal kapcsolatosak lehetnek, de oskan a boszorkányokhoz v agy épp a démonokhoz kapcsolták az efféle jeleket. Tán minket is démonnak néznek? Emberi szemszögből lehetnénk, de egy puszta ember nem képes arra, hogy összekavarja az erőinket. Nem, erre csak egy másik mutáns képes.
Ha éppen meg akarják menteni az ember seggét, bevallhatóan nem azt nézi, hogy az illető milyen jól néz ki fehérneműben, csak pár órával később jut eszébe. Rubyval már nem az első alkalom, hogy hiányos öltözékban látom, példának okéáért a törölközős megismerkedésünk. Csak miután eddig tudatosan távol tartottam magamat a női nemtől, most sem reagálok úgy, mint a többi pasi, hogy majd’ kiugrik a szemem, arra figyelek, hogy minél gyorsabban kijussunk innen. Fél kézzel megtartom magunkat, és az új képességem az erőtér idézés mennyivel hasznosabb, hozzám illő, mint a radioaktivitás, vagy a vadállati erő. - Gondolod, hogy csak úgy ki tudunk sétálni? Ez másféle bújócska. Másféleképpen kell ellenük küzdeni. – Rázom meg a fejemet helytelendítően, vakító kék szemeim állandóan járnak, ha a lány megmentett, akkor én sem fogom cserben hagyni, amíg ki nem jutunk innen. Elhaladásunk közben a szőkeséggel is összefutunk, aki elvileg már jön is velünk. A többiek közben már sehol nincsenek, elnyelte őket a kastély. - Ryan. Egy a célunk. – Válaszolom, pár pillanatnyi szünetet engedve magunknak a megtorpanásra, három mégiscsak több, mint kettő. Követjük a térképet, ha csak nem csapda az is. Szándékosan előre elhelyzett kellék, perverz fogvatartónk újabb játékszere, immár haladóbb fokozaton tesztelve, hogy meddig bírjuk lelkierővel. Fogalmam sincsen, hogyan kerültem ide, de legalább egy ismerős arc, Ruby mindenképpen itt van. Miután én itt lent tértem magamhoz, nincsen róla fogalmam, hogyan nézett ki a kastély előzőleg, társaim arcáról leír azért a meglepetés, ráadásul csinos barna társnőm azért hőbörög, mert sehol nincsen a holmija. Én még csak azt sem tudom, hogy helyileg hol vagyunk. Előbb jussunk ki az épületből, aztán ráérünk azon agyalni, hogyan jussunk haza. Úgy tűnik túlzottan a térképre figyeltem, mert nem tudok Ruby után kapni, amikor a keze kicsúszik az enyémből, és pár lépcsőfokkal hátrébb látom meg, besüppedve a semmibe. Morogva rázom meg a fejemet, gyorsan zsebrevágva a térképet. - Francokat nem. – Újdonsült képességemet próbálgatva megpróbálok buborékszerű erőteret képezni köré, és fellebegtetni a biztonságosnak tűnő szintre. Ha ez nem megy, akkor marad a kockáztatás, miszerint kitámasztom magamat, és fél kézzel fogok rá a csuklójára egy stabilabbnak tűnő lépcsőfokról, és bólintok, hogy másszon ki engem használva eszközként. Inkább a dereka horzsolódjon le, minthogy leessen. Így vagy úgy, de sikerülnie kell, és ha azt tapasztalom, hogy a szöszi is hasonlóan jár, akkor vele is megismétlem a mutatványt. Végeredményben csak sikerül felérni, - Mi a jó élet folyik itt? – Kérdezem szinte magamtól, bátorítóan simítva végig a kis barna kézfején, pedig még csak nem is járunk, vagy ilyesmi. Válsághelyzet ez még románc nélkül is. A térkép végülis ide vezetett, elengedem most Rubyt, és közelebb lépek. Erőteres pajzzsal védem magam az esetleges csapdától, és lehajolok a gyertyákhoz, egyesével elfújva őket. Ha ez valami beteg démonidézés, akkor vessünk neki véget.
*A sorsom úgy váltogatja a velem való ötleteit ahogy más a fehérneműjét, vagy még gyorsabban. Nem rég még örültem ennek a kirándulásnak, oda voltam meg vissza, hogy kijutottam a zajos és büdös New Yorkból, távol anyámtól az eddigi életemtől, most meg alig egy perc alatt már háromszor kellett volna meghalnom és még nem is vacsiztam rendesen. Ki sem próbáltam a pihe-puha ágyat és a komornyikot sem ugráltattam meg igazán. A fenébe is, mindig így lesz? Elhúzza előttem a mézesmadzagot aztán letaszít a szakadékba? Egyetlenegy dolognak örülök most, hogy Ryan itt van. nem tudom hogyan lehetséges vagy miért, de legalább egy ismerős arc van akibe belekapaszkodhatok és hiába ismerjük egymást csekély ideje, megbízom benne. Pedig még a képességéről sincs fogalmam, ha akarnám sem láthatnám, hiszen minden bizonnyal az övét is elvették és másikkal helyettesítették. Amikor a víz elsodor minket már nagyon elegem van az egészből, mit ne mondjak nem ilyen nyaralásról álmodoztam zsenge leánykoromban, ennél még a New York-i életem is jobb, legalábbis nyugodtabb. Utálom ha egy helyzettel nem tudok mit kezdeni, és ez most olyan, Ryan szavai jókor jönnek, megelőzik a kiborulást és ahogy átölel nagyobb biztonság érzetet ad. Végigsimít a hajamon és elhiszem neki amit mond, bár kevés az esély arra, hogy kicselezze azt aki mindezt elkövette ellenünk, láthatóan jól meg van szervezve a dolog, kizárt, hogy van olyan amire nem gondolt. Vagy gondoltak, mert ha jobban belegondolunk mindehhez nem is elég egy ember. Nem gyártok összeesküvés elméleteket, csak minél előbb szeretnék kijutni innen. Némi könnyed hiszti belefér azt hiszem és Ryan egész jól kezeli, még az is feltűnik ebben a felborult világban, hogy még véletlenül sem téved a tekintete a nyakamnál lejjebb. Cöhhh! Vannak még úriemberek! * -Milyen papír az? Térkép? *hajolok bele a papírba és próbálom értelmezni, mindazonáltal az elsődleges cél, hogy a kijáratot megtaláljuk.* -A kijáratot keresd meg rajta. *Elindulok vele és ha már volt olyan kedves és nem nézett lejjebb, elengedem a pólómat és megfogom a kezét, ha már megtaláltuk egymást, ne most veszítsük el. Önbizalmamat jelentőségteljesen csökkenti, hogy összetalálkozunk a fehér ruhás hercegnővel aki most is olyan mintha skatulyából mászott volna elő, épp csak a cipője vizes, egyébként fenséges. A fenébe, hogy miért velem történik ilyesmi? A minimum, hogy csapzottabb legyen mint én, olyan nagy kérés ez? De nem, mintha a Vidal Sassoon-nál járt volna és Ryan még hívja is, hogy tartson velünk. És velünk tart, rám viszont egyetlen pillantást sem pazarol, hát mit ne mondjak; remek!* -Nem muszáj velünk jönnöd, menj csak nyugodtan arra amerre látsz! *Belekarolok Ryanbe, egy kicsit nevetséges ez, hiszen pont úgy néz ki mintha megjelölném a területemet, de most piszok jól esik. Addig míg feljebb nem jutunk, fel sem tűnik, hogy már csak hárman vagyunk, a kastély egyik pillanatról a másikra leromlott állapota azonban riadóztatja az elmém és már tudatosan a többieket keresve nézek körül. Az egész kísérteties, pont olyan mint amilyennek egy kastélynak kell lennie, csak épp én nem szeretnék már itt lenni.* -Aztarohadt! Hol a cuccom? *Arra emlékszem, hogy azzal együtt mentem be abba a szobába ahol a kaja volt, el is engedem Ryan-t, hogy utánanézzek a holmimnak, de a pompával együtt az is eltűnt. *-Óriási! *Dühös vagyok és elszánt, bár nincs esély arra, hogy odafent van a cuccom, azért még remélek, elvégre az hal meg utoljára, szóval talán még a földindulás előtt felvitték a nekem szánt szobába, bár most már nem próbálnám ki a baldachinos ágyat. Csak ezért nem rohanok ki hanyatt-homlok a kertbe, hogy végigvágtázzak a kavicsos úton a vonatállomásig, de később ezt megbánom. Volt egy sejtelmem amikor ráléptünk a felfelé vezető lépcsőkre, hogy itt baj lesz. Az ilyen kastélyokban mindig baj van és persze mintha csak Hitchcock rendezte volna az egészet, beszakad alattam a nyikorgó lépcső. A sikítás menetrendszerűen követi ahogy az már a filmekben lenni szokott. Nem tudom hova és meddig estem, a lábammal nem érzek semmi szilárdat és csak azért nem estem lejjebb mert a karjaimmal tartom magam. * -Ryan….ne gyere ide _ne_gyere_közelebb_! *Valami mást kellene kitalálni, hogy kijussak innen, sajna Casper most nincs itt, pedig körülnézhetnék vele valami eszközért, kötélért. Nem akarom, hogy Ryan közelebb jöjjön mert ő is beesik mellém, akkor pedig nincs más hátra mint lefelé. És igen, ez is bekövetkezik és én a lépcsőben lógva megfogadom, hogy soha többé nem gondolok semmire. Valahogy aztán csak sikerül kimásznunk, ha a hercegnő nem segít akkor a magam erejéből, vagy Ryanéből. Most már nem csak vizes vagyok hanem koszos is, összeszedtem némi pókhálót is amitől undorodom és próbálom magamról letakarítani de attól is hidegrázásom van. Fel sem fogom, hogyan jutok előbbre vagyis feljebb, Ryan ráncigál vagy terelget az biztos. Magamtól nem mennék fel de nem akarok egyedül kirohanni a kastélyból. * -Utálom a pókokat, utálom a kastélyt, utálom aaaa….. *Az elém táruló látvány kissé sokkol. A padlóra festett micsoda már túl sok nekem. * -utálom ezt. Ez tiszta boszorkányság, sátánizmus. Menjünk a fenébe innen! *A rúnás rajzra mutatok, csak hogy pontosan tudják mit utálok, aztán sarkon fordulok, hogy elhagyjam a francos kastélyt.*
Ryan sikeresen magához ragadja a térképet és a kis erőtér is megvédi őket legalább valamelyest a víz becsapódó erejétől, ez is valami, bár persze attól még vizesek lesznek, ezt csak Emma úszta meg, aki elég távol volt az eseményektől bent a szobában, ahol hozzá került a pisztoly és a Ryanéhez hasonló térkép. Közben ugyanúgy, mint Leo a többiek is lassan felszívódnak egymás után, mintha csak álomból ébrednének a saját lakásukban, szobájukban, munkahelyükön, ahol leggyakrabban tartózkodni szoktak. A hármas már csak arra eszmél, hogy tényleg rendesen megfogyatkoztak és jó eséllyel a csengőik sincsenek már meg, vagy ha mégis ezúttal a komornyik nem áll rendelkezésükre. Amikor felérnek a lépcsőn egész más a látvány, ami a szemük elé tárul, mint eddig. A hely kopottas, étel, ital nincs az asztalon, sok a pókháló és por, mintha a kastélyt nem is lakná senki már évtizedek óta. Málló tapéták a falakon, ahogyan felfelé indulnak, zárt ajtók és ablakok, elhúzott, lyukas függönyök, nyikorgó lépcső. Oda kell figyelniük rá, hogy ki hova lép, nehogy rozogább darabot sikerüljön esetleg kifogni. A padlást ennek ellenére kisebb-nagyobb nehézségek árán, de sikerül végül megtalálni. Elérve a célt egy eddig még nem látott ajtó tárul a szemük elő, amit nem láthattak, amikor pl. volt aki feljött szobákat meglesni, bár a hármas közül pont talán nem is akadt ilyen. Az ajtó kis gomb kilincses, könnyen nyitható, nincs zárva, a festék már több helyen hiányzik róla. Odabent meglepő lehet a látvány, nem látnak senkit sem, ellenben rengeteg a gyertya, a padlón pedig krétával rajzolt jeleket lehet felfedezni, afféle rúnákat körben egy méretes kör körül. Az egész halvány lilás színben izzik, az egész szobának különös misztikus fényt adva, amire a gyertyák csak még inkább rásegítenek. Ezen kívül a padlás kicsi, kopott, egy-egy régi bútor van csak itt láthatóan.
//Köv. hsz részemről szeptember 15. (legkésőbb 16.) remélem bele tudunk így férni.
A végére pedig: Akinek párost dobok azzal a lépcsőn történik valami kellemetlenség, minél nagyobb párost annál nagyobb, pl. ha 2-es akkor csak bereccsen a lépcső, elakad a lába, de megkapaszkodik, kihúzza, ha 6-ost, akkor jobban elsüllyed, valakinek el kell kapnia, hogy kihúzza és ne zuhanjon le, ilyesmi.
Emma:
Mesélő carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :
Ruby:
Mesélő carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :
Ryan:
Mesélő carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :
Nem hat meg a fiatal fiú kérlelése, fenyegetése meg végképp nem. Még ha nem is birtoklom most a saját erőm, még ha esetleg ő nem is tudja, ki vagyok én, akkor sem tűröm el senkitől ezt a modort. Még ilyen helyzetben sem. Lelkiismeret furdalás nélkül rázom le magamról kezét, hogy végre csak belépjek az annyira hívogató szobába. Igen, mintha csak hazatérnék, ami talán kissé nyugtatón had rám ebben a fura helyzetben. A kinti zajok persze ettől függetlenül nem kerülik el a figyelmem, miközben ujjaim fürgén kotorásszák át a fiókot. Épp kiemelem a fegyvert és lesem meg a tárat- még is csak jobb tudni, töltött-e egyálatlán - mikor az a különös zubogás hatja át a pincét, melynek nyomán némi víz özönlik a szobába. Ösztönösen kapok fel a lábam, nem mintha az lenne a legnagyobb bajom jelenleg, hogy bevizesedik a cipőm. Ösztönös, emberi reakció ez. Ám ahogy a víz csekélysége tudatomig jut folytatom a kutatást, néhány pillanatig szemrevételezve a talált térképet, és rajta azt a különös piros x-et. Lennie kell ott valaminek! Zsebre teszem a szerzeményeim, majd indulok kifelé, diszkrét cuppogással, az ajtóban egy eleddig számomra idegen férfiba futva. - Szöszi? - morranok fel, egy röpke pillantást vetve a többi ajtóra, majd magam is felfelé indulok. A srácnál van valami, amit látnom kell. Legalább is ő fontosnak tart. És amúgy is, a padlás fent van, idelent pedig úgy tűnik, kimerítettünk minden lehetőséget. De mintha megfogyatkoztunk volna. - Te ki vagy? - szegezem az újnak a kérdést, mikor már megállunk. Nem szeretem a változókat, mikor nem vagyok képes belelátni az elmékbe.
Amikor a tűz már a lábam szárát „melegíti”, akkor végre Ruby is sikeresen el tud onnan húzni, és kint már megküzdhetünk a tengerészcsomóval. Most az a legkisebb gondom, hogy káromkodjak, sokkal jobban örülök neki, hogy az enyhe fejfájás, és füstmérgezés mellett láthatom őt. Alig találkoztunk még pár napja, mégis itt van, talán a véletlennek köszönhetően, és újabb szívességet tesz. Nem tudom, hogy pontosan mennyit kell majd vezekelnem, hogy ne csak azért legyek hálás, hogy majd a múltam alapján a jövőmet is együtt térképezzük fel. Ahelyett, hogy törleszteném az adósságot, újakat halmozok fel. Igazán remek... mégis örülni tudok neki. Mivel már megköszöntem neki szóban, most csak annyit teszek, hogy gyorsan magamhoz ölelem, köhög vagy sem, ez most fontosabb. A tűz láthatóan nem csillapszik már, így nem fogunk ebben a szobában tovább jutni. A szomszéd vizes megoldás azonban mintha a mi kezünkre játszana, igaz, minket is lever a lábunkról. Ha még van lehetőségem felragadni a térképet, akkor megteszem, ha nincs, akkor nem kockáztatok. Ráadásul igyekszem nem végigmérni Rubyt így melltartóstul, az valahogy elég pofátlan lenne. Szerencse, hogy a radioktivitás képessége most nem az enyém, mert ki tudja, hogy a ránk áramló vízben mennyire csapna meg minket az áram. A falhoz azért mégse csapódunk, mert megvetem a lábamat, és védelmezőn ölelem át a lányt, a másik kezemmel megtámasztva magunkat, igaz, lök rajtunk erőteljesen a felcsapó víz. -- Nem lesz semmi baj. Kiviszlek innen. Megígérem. - Még arra is ragadtatom magamat, hogy végigsimítsak szegény ázott haján. Ha az ember életét megmentik, bizonyos előjogokkal élhet. Most én tetszeleghetek az ártatlan áldozat szerepében. Nem is tudom, hogy a többiekkel mi a helyzet, remélem nem esett bajuk, de a lényeg akkor is Ruby lenne. Bízom benne, hogy sikerült felkapni a térképet, amelyet ha elapad a víz, akkor a falnak támasztva széthajtogatok, és megnézem, hogy hátha van a felsőbb szinteken is valami látnivaló. Mivel a többieket sem kéne itthagyni, ezért miközben elsodródunk Emma mellett, odaszólok neki. - Hali szöszi. Jössz velünk? Találtam valami papírt. Nézzük meg inkább fent. – Dobom be a javaslatot, Rubyra pedig bátorító mosolyt vetek. Teljesen megértem, hogy ennyire ki van borulva. Jó lenne valóban megszáradni, még az is felmerül, hogy csengessek a lakájnak. Végül nem teszem meg, ki tudja, hogy mennyire tépné le a fejünket, ha valami durva mutáns, aki csapdába csalt. Előbb fedezzük fel a rejtett helyeket. Ismét próbálgatom az erőterek gerjesztését, ha már a víznél nem jutott eszembe. Magunk elé idézek egy pajzsot, bármi is legyen odafent, legalább minimális védelmünk legyen. Szóval fel az emeletekre, és ha látunk a papíron valami rejtett szobát, vagy oda nem illő járatot, az lesz a cél.
*Mikor a tűz úgy rendesen elharapózik, már nem igazán figyelek arra, hogy rajtunk kívül ki mit csinál, hova lép be, melyik ajtó mögött tűnik el. Rájövök arra, hogy nagy hülyeség volt a tűzzel próbálkozni, de már tök mindegy. El kell oltani és kész, hogy Ryant ki tudjam hozni onnan és ha már kint van és eloldoztam, akkor elmegyünk innen a fenébe. Kit érdekel, hogy mi van a többi ajtó mögött, körülbelül mindegyik csapdát rejt, szóval nem szándékozom még egybe belesétálni. Ha figyelnék másra is, látnám, hogy a kis menyasszony másképp gondolkodik, rászólnék, hogy hagyja a fenébe az ajtókat és menjen fel, ki a kastélyból, ott talán biztonságban van. Közben némi kiabálás és sikoly is elér hozzám, de nem tudok foglalkozni vele, Ryan megmentése a cél és ebben a lovagom segít. Együtt oltjuk a tüzet és sikerül annyira megfékezni, hogy be tudok Ryanért csúszni, másodmagammal. Egy kiskölyök is beóvakodik de fogalmam sincs ki az és nem is nagyon figyeltem Nique szavaira mikor a „kis én”-ről beszélt, ha hallottam is kisöpörtem a fejemből mint felesleges információt, hiszen azon, hogy „kis én” fogalmam sincs mit értsek. Ha most egy szobában ülnék egy fotelban a kandalló mellett és lenne a kezemben egy pohár finom bor, még el is méláznék rajta, de jelenleg füstöt lélegzek be és ez nem tesz jót a tüdőmnek. Köhögve húzom ki Ryan-t a folyosóra, csak ott tudjuk kibogozni a csomót, nem vagyok matróz de tuti biztosan egy kalóz kötötte miközben kárörvendően vigyorgott és szívta a pipáját, miközben a vállán egy papagáj ült és kántálta a biztatást, miszerint „szorrrosabbrrra, szorrrrrosabbrrrra!” Felnézek a lovagomra, és köszönetképpen bólintok, még talán egy halvány mosolyra is futja, de jelenleg még kaparja a torkomat a füst és csak köhögésre telik az erőmből. Hagyom, hogy Ryan megfogja a kezem és felhúzzon, a kérdést még hallom és értem, próbálok válaszolni, de kissé rekedtesre sikerül….* -Ja, magunk…..ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! *….és rövidre. Nique ajtaja alaposan megbosszulja önmagát. Szó se róla jól jön a tűzoltó víz, de azért kevesebb is elég lett volna. Magával sodor, önkéntelenül is megszorítom Ryan kezét, így együtt sodródunk a szemközti falig aminek én biztosan nekiütközöm. A vállam fáj, csuromvíz vagyok de szerencsére nem fogunk megfulladni, most meg a vízben. Hamar elapad, hála a nyitott ajtóknak. De elegem van ebből a nyaralásból, azt senki nem mondta, hogy túlélő túra lesz belőle. Csurom víz vagyok, mint egy ázott veréb, csak épp az ázott verébnek minden bizonnyal jobban áll mint nekem és mivel nem hord pólót, nem is tapad rá. Az enyém azonban eléggé, szerencsére nem fehér de így is többet mutat a kelleténél, és hiába van rajtam melltartó az most annyit ér mint egy ázott szalvéta. Két-két ujjal tartom el magamtól a csöpögő anyagot és nézek körbe.* -A francba! A francos francba! Haza akarok menni! Caspert akarom és egy pohár bort, meg egy pulykás szendvicset! RYAN! *Ryan nevét már nyafogva kiáltom, bár ott van mellettem. Csapzottan, elázva ülök még mindig a földön, kezemben a pólómmal és _nagyon_nagyon_nagyon_ dühös vagyok.*
Ruby sikeresen éget és sikeresen oltogat is a pulcsival, főleg mert a rózsákból összeálló sövényfal elég szépen emésztődik, így a bejárat hamar szabaddá válik. Ryan nadrágszára pörkölődik meg azért kicsit, de nem vészesen, bőrt nem érnek el végül a lángok, a kötést viszont azért küzdelmesebb kibogozni, elég tuti kis tengerészcsomóval van megkötve a vastag kötél, amit nem egyszerű szétfeszegetni. Niqenek sikerül kinyitnia sérülés nélkül az ajtót, aminek elég ütős következménye van. Az első mozdulatánál érzi, hogy az ajtó jóval hirtelenebb módon csapódik ki, mint kellene neki, aminek egyszerű oka van, az odabent eddig megbújó nem kis mennyiségű víz ezzel a lendülettel zúdul ki a folyosóra, ezzel levéve a lábáról a szőke lányt és a kisodródva a folyosóra, ahol tud ott, talál magának utat. Így a maradék tűz is lassan eltűnik a rózsatövises szobából, csak a magasabb régiókban marad valamennyi, ami majd úgyis bevégzi, ahogyan elfogy az elfogyasztani való éghető anyag. A vízből természetesen kb. mindenki kap, Sebet is kissé elsodorja és Ryan Ruby párost is, de mázli, hogy Angiék ajtaja is nyitva van, végül kifelé talál magának utat, lényegében lefolyva a tetőről. Egyébként az immár csak nedves falú szobában a terem közepén egy akvárium bújik meg. Leláncolva, ezért nem vitte ki a lezúduló víztömeg. Első ránézésre üres, csak az általános akvárium berendezés található meg benne, amit az aranyhalas kerek kis üvegvitrinekben szoktak elhelyezni, növények, kis házikó, ahová a hal elbújhat, kavicsok az alján díszítésnek, ilyesmi. Emmához is jut egy kis víz, de abba a szobába már épp csak annyi szivárog be, ami nem árt a benti tárgyaknak, a padló lesz csak épp hogy nedves. A fiókokat át tudja nézni gond nélkül, általános iratokat talál, ami viszont meglepőbb, hogy akad az egyikben egy pisztoly is, a másikban pedig hasonló térkép, mint amit Angie talált a könyvben, csak épp ezen furcsa módon az eddig még fel nem fedezett padlás helyét nagy piros x jelöli. Seb egyébként nem talál mást a rózsás szobában, úgy néz ki, hogy akadnak olyanok, amik inkább csak csapdaként funkcionáltak, vagy rabhelyként jelen esetben Ryannek, és olyan is, amiben info lelhető fel, na ez nem olyan. Angie és Blaise a nagy küzdelemben arra figyelhet fel, hogy a víz nagy erőkkel zúdul el mellettük. Jobban kell fogniuk egymást, mint eddig, Blaise még ki tudja magát támasztani, hogy ne mindketten zúgjanak le a mélységbe, és végül immár csurom vizesen, de felküzdik magukat. Angie sikolyát természetesen hallhatták a többiek, az ajtók nincsenek egymástól távol. Az Angienél lévő térkép pedig a víz áldozatává válik, ha csak valaki nem kapja fel még az előtt, hogy Nique kinyitja az ajtót. Arthur megpróbálhat természetesen hatással lenni Emmára, aki ha mégis úgy dönt, hogy a kérlelés hatására a többieknek segít, akkor egyelőre még nem találja meg a fent említetteket, de ha nem, akkor Arthur indulhat el kifelé, talán épp ő kaphatja fel az Angie-féle elejtett térképet, mielőtt elsodorná a víz.
//Köv. hsz részemről szeptember 11. Innentől szeretnék minden héten pénteken írni, szóval próbáljunk nagyjából ehhez igazodni. //
A hozzászólást Mesélő összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 11 Szept. - 10:23-kor.
Amikor eldőlök, több dolog is történik. Egyrészt az oldalam és a vállam brutálisan belesajdul, de hát az volt a cél, hogy olyan pózba kerüljek, ahol esetleg kitörhetem a széknek a lábát, vagy ilyesmi. A másik, hogy a növekvő füst ellenére zsibongást érzek a fejemben, amely ugyan más, mint a radioaktivitás, de nagyon hasonló. Valami belső erő, amely kitörni készül, ha csak nem kontrollálom. Próbálgatom, hogy mi történik, igyekszem felfedezni a lényegét, és ha koncentrálok, vajon megjelenik-e az erőtér körülöttem, amely megvéd vagy sem. Természetesen nem ismerem a mibenlétét, tehát nem cél hogy másokat kizárjak, így ha Ruby végre „berobban” akkor eltűntetem az erőteret, és puszta izomból próbálom kitörni a szék lábát. Fogalmam sincsen, hogy a növekvő füsttel szemben mi a jobb, ha az orromon át veszem a levegőt, vagy ha a számon keresztül. Bárhogy is legyen, mielőbb ki kell szabadulnom. Végül úgy tűnik, hogy Ruzby végre beér, és arébb tud húzni a rózsafaltól, mielőtt még én is lángra kapok. Ha ki tudom bújtatni végül a kezemet, akkor segítek, hogy ne kelljen ráncigálni, ha meg nem, akkor majd kint együtt szedjük le a köteleket. A lány egy szál pólóban úgy néz ki, mint egy istennő, még ha most nem is ez kéne hogy legyen az első gondolatom. Köhögve tápászkodom talpra, amennyiben már ki vagyok szabadítva, és magától értetődő módon ölelem meg a lányt. - Nem tudom, hogy kerültél ide, de most nagyon örülök neked. Köszi. – Még mindig marja a torkomot ez a tetves füst, amitől már harákolva köhögök, ráadásul nem tudom felidézni, hogy is kerültem ide. Ha sikerült a nézelődéssel találni valami másik ajtót bent, akkor megfogom a lány kezét, és oda igyekszünk, figyelve, hogy ne kockáztassunk, ha már túl nagy a tűz, akkor nem. Ha megtaláljuk a másik kijáratot, vagy bármi jelet, akkor azt vizsgáljuk gyorsan, ellenkező esetben hátha van még ajtó azon a folyosón. - Nem tudom én sem. Leütöttek, vagy elkábítottak. Kik a többiek? Magunkfajták? – Kérdezem a folyosón rohangáló fiatalok felé bökve. Ha nem így lenne, Ruby biztosan nem használná csak úgy a képességét civilek előtt. Különben is, mióta tud ő tűzet gyújtani? Azzal lehet kapcsolatos, hogy nekem is valami más zsibong a fejemben?
Jelenlétemmel úgy tűnt, nem zavarok senkit sem. Mindig is szerettem így elmenekülni, az élet elől, a gondok elől - vagy épp Angie elől, amikor bújócskáztunk. Minden sokkal egyszerűbb volt annál. Most pedig, itt vagyunk, én egy különös lénnyé formálódtam, ő egy ártatlan, de annál szerencsétlenebb teremtménnyé, és most mind ideérkeztünk, egy bizonyos ellenség lábai előtt heverünk, ismét, mint az ostoba gyerekek, mint azon a napon. De szerintem igen érdekes. Valóban? Szerintem is. Mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mi, mutánsok. És mennyire ellenszenvesek. Te is... És te is. Különös... hogy hogy itt vagy még mindig? Óh, azt hitted, hogy egy egyszerű egyén elválaszthat minket egymástól? Arthur, mi már több, mint 13 éve együtt élünk. Mintha ennek örülnöm kéne. Ez azt is jelentené... hogy Nique hall téged? Talán... talán az ő fejében is benne vagyok. Talán mindezt csak álmodod, és igazából még mindig abban a vendégszobában alszol, ahova Titus elzárt, mert "labilisnak" ítélt. Elzárnak minket, Arthur, mint egy mocskos kis disznót, egy állatot, ami csak arra vár, hogy levágják, és... Mennyire gyűlöllek téged! El kellett volna tűnnöd! Egyek vagyunk, te idióta! Akkor mindjárt eltűnök, és eltűnsz te is! Te aztán tényleg őrült vagy, Arthur... ezért is szeretlek téged. De ez a helyzet most nagyon nem tetszik. Most te csak magadban beszélsz. Ez nem így van. De, igen! Ez nem így van! Ez így van Arthur! Most mindenki láthatja! Mindenki hallhatja, hogy őrült vagy! Nem vagyok az! Hagyd abba! Én normális vagyok! Én nem vagyok se szörny, se mutáns, se semmi! Normális vagyok, és most én uralkodok! Hagyj békén! Mindenki hall! Mindenki lát! Nem akarom! Akkor üzleteljünk! Rendben? Én nekem ez a helyzet nem tetszik! De komolyan! Mi az, hogy azt mondják ránk, hogy "őrültek" vagyunk? Nem, nem, nem... tudod mit, mi lenne, ha segítenénk egymásnak? Én csendben maradok, te pedig egy dologra koncentrálhatsz, ami mindenkinek az érdeke! Vigyél mindent vissza az eredeti kerékvágásba! Mindent! Különben a testvéred megtudja, hogy mennyire is igaz az a "labilissági" dolog, nos? Végzek magammal... Szóval Angie értelmetlenül haljon meg? Micsoda? Te is láttad az ajtókat, nem igaz? Az a pecsétes igen furcsának nézett ki. Nem beszélve a vödörről. Még mielőtt elmentünk, a vödör felé tartott Angie. Talán ha nem segítesz neki... nem is tudom... meghal? Innentől magadra vagy utalva! Hidd el, visszasírsz még engem... találd meg ezt a bábmestert, szerezz vissza engem, hogy minden helyre álljon a régi kerékvágásba! Utána pedig öld meg azt a faszt, aki letaszított engem az elméd trónjáról! Érted?! ... Aaaaaaarthuuuuuur...! - Megértettem... - Arthur! Kinyitottam a szemeimet, és nem találtam mást, csak füstöt, és sötétséget. Ez a hely egy kész rémálom! Újra magamban voltam, a másik testemmel még nem igazán kezdhetek sok mindent, hiszen alighogy létezek abban a testben. A nyomkereséssel sem jutottam semmire, mert a test nagyon lomha volt, lassú, és úgy is éreztem, mintha folytonosan láthatatlan falakba ütköztem volna. Ezért is inkább a gondolkodás hozta meg számomra a gyümölcsét. Nem tudtam, hogy mit kellene csinálni, de Ő elmondta nekem. Hmm... ő... sohasem kapott nevet. Akkor még nem is emlékeztem igazán arra, amit mondott, csak a vödörre, meg arra, hogy valakit meg kell ölnöm. Igen, úgy minden jó lesz. Hamar fel is pattantam. Az orrom még mindig vérzett egy kicsit, de nem igazán törődtem vele. Rohadt Sebastian! Hát hányadszorra menjek már be a gyengélkedőre...! Vödör, vödör, vödör, vödör! Meg kellett találnom ezt a vödrös ajtót! Nem is kellett sokat lépdelnem, feltűnt előttem a három ajtó, és a pecsétes kivételével mindegyikből ordítozás, vagy valamilyen kiáltozás hallatszott. Aztán megláttam egy szőke nőt. Ő a pecsétes ajtón keresztül ment. - Héj, hölgyem! Hölgyem! - kiáltoztam neki, és hamar felé is rohantam, hogy megragadhassam vállát, és függetlenül a különös érzéstől, ami megfogott az irodában, nem igazán gondolkoztam. Angela volt a fontos, de mindkét szobából kiáltozást hallottam. Vagy tudja ez a szőke, hogy mi történt a többiekkel, vagy segít megmenteni őket! - Mégis hova mész?! Nem hallod, hogy bajban vannak?! Gyere segíteni, vagy nem állok jót magamért! Az az, hogy... kérlek... most egy csapat vagyunk, gyere! - függetlenül válaszától, eléggé lassan, várva rá elindultam a szobák felé. A vödör... valami vizes, vagy miféle szoba? Ez... ez kell a hármunknak!
Hálásan rámosolygom Blaise-re mikor azt mondja megőrzi az alaprajzot. Sokkal nyugodtabb leszek mikor kikerül a felelősség a kezeim közül. Blaise mindig is a higgadtabb, és a sokkal racionálisabban gondolkodó volt kettőnk közül, ha odaadja valakinek vagy, ha nála marad, mindkettő jó döntés lesz, bízom benne. A további események sem sokkal megnyugtatóbbak. Arthur csak úgy eltűnik a szemem elől, megvádolnak hazugságért, ami részben igaz, de akkor sem sorolható a jó dolgok közé. Ott van az ajtó a kastélyos ábrával ami szinte vonz magához. Míg Blaise elmegy megkeresni azt a személyt aki az erejét vélhetőleg birtokolja addig Én magamra maradok a dilemmámmal. A maradék négy ábra közül nem tudok dönti, ahogy elnézem Seb és Nique sem választottak a legjobban, ezért nem akarok ugyanebbe a hibába esni, míg Őket megszúrta pár tüske addig lehet engem vagy Blaise, vagy akárkit, kardok vagy fegyverek várnak, esetleg csapdák a túloldalon. Hol a vödörre, hol a kastélyra pillantok, az egyik túl impozáns és túl kézenfekvőnek tűnik, míg a másik annyira egyszerű és értelmetlen a többi szimbólum mellett, hogy épp ezért gyanús. A lángok felcsapása a rózsás ajtó mögött kavar némi füstöt amitől aprót köhintek és persze érzem ahogy kaparja a torkom a füst. Blaise visszatér, Én pedig mivel sose gondolkodom igazán előre, az elővigyázatosságot mellőzve belépek egy jókora lendülettel a kastélyt ábrázoló ajtón. A lábam alól eltűnik a talaj én pedig érzem, hogy az előbbi lendület csak még inkább előre lök, főleg, hogy alattam mintha fújna a szél, lehet csak optikai csalódás, de érzem mintha valami csiklandozná a fedetlen lábamat. Blaise megragadja a kezeimet és hirtelen zökkenek egyet ahogy többé már nem zuhanok. -Ne engedj el Blaise..kérlek ne engedj el! - Még a könnyeim is kicsordulnak, nem akarok meghalni, annyi mindene keresztül mentem már, nem akarom, hogy a rossz döntésem legyen az, ami a sírba visz majd. Erősen kapaszkodom majd próbálok másba is megkapaszkodna, az ajtó peremébe ahonnan már csak a tátongó méteres mélység van. Elkezdem felhúzni magam Blaise és a saját magam segítségével, de megcsúszik a lábam mikor fogást találok vele, felsikítok, de úgy igazán, jó hangosan, bár nem tudom bárki meghallotta-e. Újra csak Blaise-re hagyatkozhatom, ismét kapaszkodni próbálok, de most már lassabban mászom felfelé, percekkel később felérkezem. Egész testemben remegek és belém fagy a zokogás, úgy minden, csak magamat átölelve remegek egy kis ideig majd ránézek Blaise-re és végül szorosan bújok hozzá és remélem védelmező karjai körém zárulnak, nem kell csak pár perc, csak pár perc míg kizárom a külvilágot és csak Őt érzem, annyira bánom, hogy mióta itt vagyunk úgy igazán nem szenteltem neki elég figyelmet. Pedig annyira szeretem. Miközben ölelem kinyitom a szemem és azt veszem észre, hogy az alaprajz méterekre tőlünk hever a padlón, közel a vödör szimbólumos ajtóhoz...Bárki észreveheti. [/color]
- Fogjuk rá, köszi, túlélem. – Morgolódok, és feltápászkodva próbálom kihúzgálni magamból az esetlegesen bent ragadt töviseket, még szerencse, hogy időben eltakartam magamat, így nem ment mondjuk a szemembe, az csúnyább lett volna. Nique sincsen a legjobban, láthatóan kezd kicsit bekattanni a hangok miatt, viszont bámulatos akaraterőről tesz tanubizonyságot, hogy még nekem próbál segíteni, vagy éppen agyalni az ajtók rejtéjén. Bólogatok, még mindig elég morózusan, hogy akkor talán itt kéne hagyni a többieket, és egy ajtóval arébb próbálkozni. Vetek még egy pillantást Ruby felé, aki láthatóan egyre komolyabb erőkkel ostromolja a sövényfalat, és arébb lépek, hogy visszaforduljak Nique felé, aki immár a vödrös ajtót vizsgálgatja. Ha minden ajtó csapda, lehet, hogy pedig kitör valami szökőár. Mintha az egész kastély afféle halálos játék lenne, amelyből házigazdánk perverziója alapján nem is nagyon van kiút. Csak éppen az ezzel a probléma, hogy szándékozom megélni azt a bizonyos karácsonyi esküvőt. Nem tudom, hogy a háziúr honnan ismer minket, vagy éppen a többieket, remélem, hogy ennek a végére tudunk járni. Nem vagyok egy gyilkos alkat, Nique gyomra nem is venné be a dolgot, ám alaposan feléled bennem a bosszúvágy, amikor arra gondolok, hogy akaratom ellenére rángattak ide, holott azt hittem, hogy én akarok jönni. Nem is tűnik már annyira eszményinek ez a kirándulás. Vagy már az elején is azok a sötét álmok azt jelentették, hogy itt baj lesz? - Nem szívesen hagylak egyedül. Azért szólj, ha nagy gond lenne. Kiálts. Sikítsd. Bármit. – Bólintok, és megfontolandó a tanácsát lehúzom a pulcsimat, és Rubyhoz hasonlóan megpróbálok tüzet oltani, hogy megnézzük, hogy mi is van abban a rózsatövises szobában. Ismét megidézem kicsi Sebastiant, hátha talál bent valami kapcsolót, vagy másik kijáratot, bármit, amiven tovább juthatunk, vagy kikapcsolhatjuk ezt az egészet. A tüzet ugyan Ruby okozta, de a kicsi Seb nem tud megsérülni, hátha másik oldalon egy rejtett ajtó található, vagy a földön csapóajtó. Ugyan még nem vagyok profi Nique képességeinek használatában, ám a lány azért mégiscsak a párom, ügyesen elmagyarázta, hogyan is működik, és már láttam akkor is, amikor ő bánt vele, így talán egy fokkal egyszerűbb dolgom van, mintha egyedül kapnám. Ruby mellé lépek hát, és amíg oltom a tüzet, addig a kis felderítőmet küldöm kutatni a szobát illetően. S azon tűnődök, hogy Angeláék vajon mit csinálnak? Meg hol van a szőke csaj? Vagy a fenti borozgatós? Jól szétszéledtünk, remélem nem egyesével fognak minket levadászni. Talán nem kellett volna magára hagynom a szőkeséget?
Annyira nem is nehéz bejutnom. Persze kíván némi erőfeszítést a beragadtnak tűnő szerkezet, de nem többet annál, mint amire így, mondhatni emberi formában képes vagyok. Mert ha meglenne a saját erőm, eh, a gyémántnak nincs párja. De most kénytelen vagyok a puszta létre támaszkodni, ám keserűségem hamar elszáll, főképp a bent fogadó látvány okán. Otthonos, és a többi eddig látotthoz képest kifejezetten barátságos irodába lépek. El persze nem bízom magam, az valahogy túl egyszerű lenne, túl nagy ostobaság. De attól még beljebb lépek, gondosan figyelve mindent, ügyelve mindenre. Mert sose tudni, hol a csapda. De azért az asztal felé igyekszem, ha nincs akadály, hát el is helyezkedem a székben. Mintha csak otthon lennék, a saját irodámban. Bár ott több az ablak és szebb a kilátás. De ez is, az is iroda, ahol az asztalfiókok sok mindent rejtenek. Hát nem is habozok, egyesével próbálom végig mindent, remélhetőleg nem zárt egy sem, legfeljebb beduzzadt, mint az ajtótok. És ha sikerül akár csak egyet is nyitnom, gondosan végigtúrom, minden papírt, tárgyat szemre véve, használható információt keresve. Sose lehet előre tudni, nem válik-e hasznossá egy feleslegesnek ítélt szám, betű vagy épp szó. Talán itt meglelhetem a titok nyitját, vagy akár csak egy apró részletét is. Bármi jó, ami előrébb visz, ami visszaadhatja a saját erőmet. Aztán majd megkeresem a fejet is, azt, aki azt hiszi, lehet ő a játékmester. Tudom, nem lesz benne köszönet. Mármint neki...
// Ha már felajánlott a választás, Ryan-ét kérném Csak hogy egység legyen és persze az aktivitása is tetszetős //
Dominique R. Beaulieu
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 27
Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Vas. 30 Aug. - 19:03
Első dolgom az lenne, hogy leütöm Blaiset, de jelen helyzetben nem hiszem, hogy az lenne a legjobban célravezető. Bosszúszomjamat nem élem hát ki rajta, sokkal inkább hagyom Rubyt kibontakozni, s akkor hogyha időm van rá, közelebbről is szemügyre veszem Sebastian sérüléseit. - Jól vagy? Teszem fel neki aggodalmaskodva a kérdést, de nem sok időnk marad a csevegésre, mert az események elég rendesen peregnek körülöttünk. Angeláék felé nézek, Blaise gondolom meg tud küzdeni a feladattal, nem ugrok oda, hogy segítsek neki, de hangosan megállapítást teszek azért. - Már tudjuk, hogy melyik ajtó mögé nem akarunk újra benézni. Félek, hogy nem fogom tudni kordában tartani a hangokat a fejemben meg úgy egyáltalán elsikkadnak saját gondolataim, ezért inkább mindent hangosan kimondok. Mivel nem nagyon van egy embernyi hely sem, ezért nem tudok Rubynak segíteni, marad hát az, hogy próbálok utánanézni, hogy mégis mit lehetne még tenni. Újra eszembe ötlenek az ajtókon a vésetek. Volt ott valami.. volt.. Elindulok a még ki nem nyitott ajtó felé és csak az tart vissza a sikongatástól, hogy így is sokan vannak a fejemben, nem akarok még én is hangoskodni, na meg nem frankó előre örülni a medve bőrére. - A vödör akár vizet is jelenthet. Jegyzem hangosan, s ezzel a lendülettel fonom ujjaimat a kilincsre óvatosan. Először elrántom, nem akarok úgy járni, mint Sebastian a rózsás kilinccsel, de ha nem történik tragédia, akkor újra megfogom és megkísérlek ajtót nyitni. Közben pedig ami még eszembe jutott, azt is fennhangon közlöm, mert meg fogok bolondulni, ha nem beszélhetek hangosan. - Köss az orrod és a szád elé valami anyagot, ha csak odatartjátok a pulóvert, akkor nem szabad mindkét kezetek. Sebastian, segíts neki, de könyörögve kérlek, vigyázz magadra! És ahol ő befért, ott beférne egy múltbéli én. Három évesen már tudtál rendesen járni, de elég kicsi voltál ahhoz, hogy átférj a sövényen keletkezett résen. Látni meg az ő szemével mindent látnál, neki nem baj se a füst, se a tűz. Nem eshet baja ebben az időfolyamban.
Ruby Faro
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : India Eisley
Hozzászólások száma : 97
Kor : 30
Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Szomb. 29 Aug. - 7:29
Különös utazás - Skócia
*Mondhatnám azt, hogy ahányan vagyunk annyifelé megyünk, de ez persze nem festené a teljes valóságot, az biztos, hogy szinte az összes ajtó fel lesz térképezve. Kivéve azt amelyiket én választottam volna ha nem maradok a döntésemmel egyedül. A fenébe is, kíváncsi vagyok mi lapul a farkasos ajtó mögött, de egyedül nem igazán van kedvem belépni rajta. Ehelyett kapok egy tövises rózsásat, és még mondják azt, hogy a rózsa a szerelem virága…átvitt értelemben lehet is, elvégre egyik párkapcsolat sem mentes a kisebb-nagyobb súrlódásoktól, összeveszésektől. Gyanítom a kis jegyespár között is lesz valami hamarosan, köszönhetően annak a fura képességnek amit a csaj kapott meg, nem igazán figyel az én motyó összeszedő lovagomra, nekem kell hát mentenem a helyzetet. Először egész jó ötletnek tűnt a lángokkal való pusztítás és be kell vallanom egy kicsit még élvezem is ezt a tüzes menyecske szerepet, nem számítottam ugyanis Ryanre itt az isten háta mögött sem arra, hogy bárki is lesz odabent. Azt sem tudtam, hogy az ajtó mögött helyiség vagy folyosó van, kicsi vagy nagy. Sem a rózsák indáitól sem a sötétségtől nem lehetett belátni, de erős a gyanúm, hogy Ryan esett csapdába odabent, bár a hangja kissé torz mintha bekötözték volna, másrészt még a fülemnek sem hiszek. Aztán a tűz elterjed és aggodalomra ad okot, hogy Ryan odabent nagyobb bajba kerül miattam mint amiben egyébként szenved. Egész jól ment már a tűzcsiholás, most mégis eloltanám valahogy. Megütögetem a halántékomat mintha attól jobban menne a gondolkodás, de persze ez csak amolyan pótcselekvés.* ~Gondolkodj Ruby, gondolkodj!~ *Jó, oké, a füst felfelé száll, abból pedig van jócskán, hála annak, hogy a rózsalugas nincs kiszáradva. szóval minden rosszban van valami jó, Ryan nem fog megégni viszont füstmérgezést kap. Lehajolok, egészen leguggolok, hogy beláthassak, a szememet már csípi a kifelé áramló füst, de legalább annyit látok, hogy egy pici szobáról van szó és ahogy elnézem a rózsa telefutotta az összes falát, egyetlen titka pedig Ryan aki egy székhez van kötözve. Na mármost, be kell jutnom és ki kell vonszolnom Ryant. Sajnálatos módon mindenki el van foglalva magával meg az ajtójával és a mögötte rejlő titokkal, kiáltások jutnak el hozzám bár nem tudatosulnak igazán. A lovagom még tövises, a menyasszonya nem különben csak ő a fejében, szóval csak magamra számíthatok. Lekapom hát a pulcsimat, hála a réteges öltözködésnek alatt azért nem csak a bőrömet viselem hanem egy pólót, de ha nem lenne más ki a fenét érdekelné, Ryant kell megmentenem. Több mindent próbálok egyszerre tenni, a pulcsival utat vágni a tűzben még azelőtt, hogy az anyag lángra kapna, koncentrálok, hogy a kezem ne tüzeskedjen újra, azzal csak rontanám a helyzetet, próbálok minél alacsonyabban bejutni a helyiségbe és a lehető legkevesebb füstöt beszívni. Annyit látok, hogy Ryan egy székhez van kötözve és legalább azzal megkönnyítette a dolgomat, hogy felborult vele. Így legalább ki tudom húzni és nem kell a nagy füstben felállnom, másrészt ő is kevesebb füstöt nyel be. csak a tűzzel van egy kis gond, remélhetőleg el tudom oltani annyira a pulcsim beáldozásával, hogy legalább Ryanért be tudjak menni és viszonylag sértetlenül ki is tudjunk jönni. Ha sikerül, odakint oldozom el és ha még életben van nagy örömömben megrángatom a fülét.* -Mi a fenét keresel itt? *Ha meghívót kapott volna minden bizonnyal taxival érkezik a kastélyhoz és találkozunk az ebédlőben, vagy a folyosón, esetleg már odalent az előtérben, de őt jól eldugták, ráadásul megkötözték, szóval erős a gyanúm, hogy engem követett. Na de miért? Vagy esetleg nekem szánták ajándékba, de akkor el kell beszélgetnem az illetővel, hogy legközelebb legalább piros selyemszalaggal kössön belőle sonkát.*
Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Kedd 25 Aug. - 15:50
Különös meghívó
Sebastian tényleg nem fest jól, de a sérülései inkább felületiek, mint amikor valaki belesik a rózsabokorba egy elhibázott gördeszka attrakció után. Horzsolások, bár abból azért akad pár, meg persze kiszakadt ruha itt ott, de az arca legalább a karral való védekezésnek hála nem fest rosszul. A szobába be nem lát, mert hogy ugye az ajtó nyitása után a bejáratot magát takarja el az egybefüggő rózsaszár fal tövisekkel vegyítve, rések is csak alig-alig vannak. Ruby egészen jól bánik már a lángokkal, az más kérdés, hogy ha bent van valami éghető, akkor marhára szarban vannak, mert eloltani már nem fogja tudni olyan könnyen, no meg az amúgy nem száraz növényeknek hála szépen fokozatosan telik meg a környék fincsi füsttel, ezzel majd lehet, hogy meg kell próbálni kezdeni valamit, mert problémássá válnak a látási viszonyok, viszont a sövényfal lassacskán kezd lángra kapni, amit már Ryan is látni kezd belülről, ahogyan azt is, hogy a szoba viszonylag kicsi. A küszködéssel egyelőre annyit ér el, hogy feldől a székkel, elég közel kerülve a falakat is borító rózsasövénytől, ami kellemetlenné fog válni abban az esetben, ha az amúgy kb. 2x2 méteres szoba már úgy istenesen lángokban áll majd. A képessége viszont tényleg nem működik. Angie simán kilép az ajtón, ami nem a legjobb döntés, ugyanis érzi a kinti hűvös szelet is az arcán és a kezét Blaise éppen, hogy el tudja kapni. Furcsa egy helyzet lehet, ahogyan bent térdel/talán hasal a folyosón és közben Angie a levegőben lóg három emelet magasan a föld felett lelógva a tetőről. Ha innen zuhan le az minimum valami kiadós törést jelent, ha nem durvábbat. Arthur még az előző körös ütés és a füst miatt kissé meg van zavarodva, nehezebben fogja fel a jelenlegi történéseket, viszont a kinti levegő a folyosóra is beárad és valamelyest kezeli a füst helyzetet, mondhatni ez ilyen téren még hasznos is. Emmának sikerül benyitnia a pecsétes ajtón, elég egy erősebb lökés a vállával, az ajtó nem volt zárva, csak kicsit beragadva szerencsére. A benyitás után egy irodának tűnő helyiséget sikerül találnia. Dolgozószoba jellegű, van középen nagy íróasztal, sok fiókos, polcok a falakon, valahogy a mérete jóval nagyobbak tűnik, mint ami amúgy itt elfér, de talán a többi ajtó mögött rejlő szobákat látva ez már nem is olyan meglepő, de legalább Emmának otthonos közeg lehet így első ránézésre. Leo hirtelen szédülést érez, majd végül egy kiadós fejfájással a birtokon tér magához, a többiek ebből annyit vehetnek észre, hogy hirtelen már nincs ott a testvérpár.
//Leo kb. eddig a mesében semmit sem csinált. Tudod, hogy useresen sem kedvellek, de esélyt adtam a mesében való részvételre, volt kör ahol nem írtál semmit, mert nem tudtál mit csinálni, Blaise képességét nem játszottad ki érdemben, cselekvésed ebben a körben sem volt szinte semmi, de legalább még kötekedtél is facebookon, tehát köszönöm a részvételt, a döntésem nem megmásítható.
A felbukkanó Ryan ennek fényében Blaise képességét kapja meg, Emma pedig dönthet, hogy maradjon nála Leo képessége a játék végéig, vagy pedig Ryan képességét kapja meg helyette.
Köv. hsz részemről szeptember 1.//
Blaise Richter
mutant and proud
X-men
be brave, we're a team
Play By : Ben Whishaw
Hozzászólások száma : 92
Kor : 35
Tárgy: Re: Kalandozások Skóciában Kedd 25 Aug. - 2:31
Különös kaland:: Kiruccanás Skóciába
Hamar csillapodott a haragom Angela iránt. Sosem tudnék rá sokáig dühös lenni, habár csakúgy hátra hagyott. Erről beszélnem kell vele, miután kijutottunk. - Nincs semmi baj! Most viszont koncentráljunk a többiekre – terelem rájuk a figyelmet. Vagyunk egy páran, s mint ennek a közösségnek a része, jobban tesszük, ha segítünk egymásnak bűnbánó pillantások helyett. Persze, a tanító jellegű leckék nem maradhatnak el. Sebastian elég erősen adott Arthurnak, az orra puszta látványa is nekem fáj. Nem marad figyelmen kívül, van aki mentem hozzá siet, van aki az elvonuló srác után kiált. Mikor belépne a rózsás ajtón, meglököm hátulról, onnantól leveszem a szemem róla. Erősnek tűnik, így legyen akármi odabent, túléli. Ne haragudj, de valahogy meg akartam mutatni, hogy nem jó egy társad bántanod. Tegyen bármit. Azzal visszafordulok a lányhoz. Némán átveszem az alaprajzot, és elrejtem a kabátom zsebében. - Vigyázni fogok rá – cinkosan kacsintok, majd egy gyors puszi után változtatok a döntésen. Kicsit visszább sétálok a kastély képmását mutató ajtótól néhány métert, miközben az illető újra megszólal. Tökéletesen hallom, látom közeledni. Vidáman köszöntöm, s Blaise-ként bemutatkozva hallgatom türelmesen. Az arcom nem változik semmit a mondandóitól, mintha meg sem lepődnék – látszólag így van. Belül viszont kicsit érdekesnek találom. Komolyan fel tudja térképezni...? Rendben, nem fogom megkérdőjelezni. Sokunkról elmondható, hogy birtokol valamilyen képességet. Ezek skálája végtelenül színes. - Nos, erőtér gerjesztést birtokolsz, mint ahogy említettem. Mostanában haragra aktiválódik, de persze van egy normálisabb módja is az előhívásának. Elég egy kupola formára koncentrálnod, aminek a közepén állsz te. Egyszerre védekezhetsz és támadhatsz így. Ilyenkor a belőle sugárzó hullámokra kell gondolnod. Apró rezgések jelzik alattad a működést. Viszont mivel neked új, olyanokat is bánthatsz, akik számodra fontosak. Szóval csak óvatosan! – magyarázok lelkesen. Remélem érthető, ha kérdez közben, válaszolok. Kezdetnek talán elég ennyi. Emma felvetése után elgondolkodtam azon, csatlakoznék -e hozzá. Arra kevésbé gondoltam, mi lesz, ha ezt felvetik. Leo megtette. Én.. Bizalmatlan vagyok vele szemben. Habozok, kattog az agyam egy kifogáson. Egyáltalán kell az ide? Felesleges. De a csatlakozás rizikós. Bevenné amit mondok? Vagy átlátna rajta azonnal? A szívemre hallgatva gyorsan döntök, mielőtt túlzásba vinném a várakoztatást. - Áh, szóval össze akarjátok fogni ezeket az embereket? Szép dolog – értek egyet – Viszont... - válaszolni képtelen vagyok, a szemem sarkából Angela-t követem. Nos, eleinte a kezemet fogta. Majd eltávolodtam tőle, így méterekkel odébb, nehezen hallom a kérdését. Talán észre sem vette az eltűnést?, teszem fel magamban, miközben látom belépni, és előredőlni. - Azzal maradok, aki az imént ment a kastély pecsétes ajtó mögé. Ha gondolod, gyere te is – erőltetett mosollyal mondom neki ezeket, ami inkább hadarás, mint nyugodt beszéd. Nem feledkezek meg a lányról, aggódok is érte rendesen. Búcsúzóul még intek, végül követem az eddig erősen visszatartott ösztönt, had vezessen rohamtempóval a már kiszemelt ajtóhoz, hogy aztán elkaphassam őt! A nevét kiáltom, kinyúlok érte, letérdelek, kinyúlok jobban. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszarántsam a feneketlenségből. Ugyanis nem érzem a szilárd földet. Ha meg tudja ragadni a kezem, húzom is, amennyiben nem... Remélem együtt éljük át a furcsa padlóvarázst és kötünk ki máshol. - Itt vagyok Angela! Hallasz? – kérdezem hangosan, hátha kapok választ. Eközben Leo talán maradni fog. Döntsön ahogy szeretne, az sem zavar, ha végül Emmával marad. Nagyobb biztonságban lennél mellette.
Kezdőlap 
by 
a többiekkel meg remélem lesz még alkalmam összefutni 
//
//
