Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
"Az embereknek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő... Ő az arca mögött van. Láthatatlan."
Userinfó: Főkarakter
Név: Emily Hope Wilson Mutáns név: Csalogány Születési dátum: 1967. január 11. Besorolás: Diák Képességek: Énekhipnózis
Elsődleges képesség: Énekhipnózis Osztályozás: Béta Aktiválódás: 15 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Jelenleg ott tartok, hogy ha használom a képességem, mindenki, aki hallja, kisebb-nagyobb mértékben, de követi az utasításaim. Fizikai fájdalmat már nem okoz, de még mindig nem tudok vele célozni... Egyszerűbb parancsokat teljesítenek a hallók, mint igyál vizet, állj fejen, menj el moziba, satöbbi, de ha nagyon hosszútávú a "parancsom", kizökkennek, és, mintha mi sem történt volna, haladnak tovább. Képesség távlatai: Későbbiekben: megtanulhatok vele célozni a prof szerint, hogy ne mindenkire hasson az erő, illetve az időintervallumot is kiterjeszthetem, valamint a feladatok mértékén is változtathatok majd. Úgy értem, hogy most még, ha azt kívánom, hogy menjenek el Michiganbe, akkor fogja magát az egész bagázs és elindul, de néhány órán belül visszafordul és elfelejti az egészet. Ha arra kérek valakit, ölje meg magát, nem teszi meg. Ha egy valakihez akarok szólni, a többieknek be kell fogniuk a fülüket. Mindezeken változtatni szeretnék. Jellem: Most az a feladat, hogy jellemezzem magam reálisan és elfogulatlanul? Huh... Azt hiszem, erre senki nem képes, csak mások a megmondhatói, milyen vagyok a valóságban, de oké, ha ezt szeretnétek... Ha mindenképpen szükség van erre! Empatikus vagyok és segítőkész, amit főként a nevelő szüleimnek köszönhetek, azt hiszem. Apám emberjogi ügyvéd, anyám onkológus, így hamar elsajátítottam ezeket a tulajdonságokat, ahogyan tőlük tanultam azt is, hogyan kell kezelni az embereket: hogy közöljem a rossz hírt, miként szóljak hozzájuk, mikor és hogyan érintsem meg őket, és hogy érjem el rajtuk keresztül a célom. Szerencsére ennek a rejtett tehetségemnek az árnyoldalát - mármint a manipulációt - nem gyakran alkalmazom, hiszen arra ott van az éneklés... Ambiciózus vagyok, néha törtető, mindig mosolygós, kicsit naiv, ritkán kishitű és barátságos. Csak, hogy nagy vonalakban jellemezzem magam. Szeretek beszélgetni, szeretem a társaságot, a szabadidő aktív eltöltését és szeretek gondoskodni másokról. Azt hiszem, egy kicsit anyáskodó jellem vagyok, ezért is lehetek olyan megosztó személyiség: vagy nagyon idegesítek valakit, vagy nagyon ragaszkodik hozzám. Igyekszem védeni a gyengébbeket, és segíteni, ott, ahol tudok, de nem gondolom, hogy emiatt bárkinek is utálnia kellene, szóval aki ezt teszi, az így járt. Minek fárasszam magam azzal, hogy olyan dolgokon agyalok, amik engem hátráltatnak? Szóval, egy a lényeg: energikus, makacs, túlkomplikálós, küzdős típus vagyok, talán ezek a legfontosabb jellemzőim, de mióta kiderült, hogy mutáns vagyok... Kicsit visszaestem. Néha úgy érzem, nincs elég erőm a képességemmel szemben, és soha nem fogok tudni normális életet élni... Szeretném egyszer szebbé tenni a világot. Talán miniszterelnök-asszony leszek.
Külső: Megint csak azt tudom mondani, mint az előbb: hogy várhatjátok el tőlem, hogy elfogulatlan képet alkossak saját magamról?! Inkább meg sem próbálom, csak mondom, hogy mit gondolok. Szóval: a magam 5'7"-es magasságával és 119 lbs súlyommal nem vagyok se nem nagy, se nem kicsi, szóval olyan átlagos a termetem minden irányban. Hajam természetes szőke, szemeim zöldesbarnák, orrom aranyos, az államnak határozott vonala van, az arcom pedig bűbájos. Nem mondanám magam kifejezetten szépségnek - csúnyának meg pláne nem - , de sokkal inkább határozott kiállásom miatt keltem fel a figyelmet, mint megfogható, fizikai külsőm miatt, azt hiszem. Mértékkel követem a divatot - a kevesebb néha több - , szám sarkában általában mosoly bujkál, és nagyon, de nagyon szeretek táncolni, szóval gyakran előfordul, hogy csak úgy a folyosón nekiállok pörögni-forogni. Nos ennyi.
Előtörténet: Soha nem volt titok, hogy örökbe fogadtak a szüleim, mégis édesapámnak és édesanyámnak nevezem őket. Nem tudom, kik az igazi szüleim, vagy, hogy miért adtak tovább, de őszintén mondom: nem is érdekel. Nyilván megvolt a nyomos oka. Különben is, Rachel és Normann remek szülők és nagyszerű emberek, és a húgomat is imádom. (Úgy fogadtak örökbe, hogy szinte biztos volt, hogy nem lehet saját gyerekük, és amikor 4 éves lettem, anya teherbe esett, szóval van egy nálam majdnem 5 évvel fiatalabb húgom, Sam, akit édestestvéremként szeretek.) Nem hiszem, hogy lehetne jobb családom, csak... Csak ez most nehéz nekik. Nekem is nehéz, miért ne lenne az? Messze vagyunk egymástól. Telefonon szoktunk beszélni, de apu ügyvéd, anyu orvos, szóval mondhatni állandó rohanásban vannak és mindig túlóráznak, így csak néha tudjuk elérni egymást. Emlékszem, milyen nehéz volt, amikor idejöttem. Nem akartak elengedni; azzal, hogy mutáns vagyok, szinte azonnal megbirkóztak, sőt, hogy anyát idézzem: "Sejthettük volna, hiszen pici korod óta szívbemarkolóan énekelsz és mindig megkapod, amit akarsz!". És ebből már ki is derült, mit tudok, ugye? Mióta ki tudom nyitni a szám és meghatározott rendben, értelemmel hangokat tudok rajta kiejteni, énekelek, és természetesen minden évben énekeltem az iskolai Ki mit tud?-on is, meg mindenféle jótékonysági esten, de olyan, mint akkor soha nem történt. Nem volt durva, csak megijedtem. Ott álltam, 15 évesen, térdig érő, kék pöttyös ruhában, és zengtem, hogy: - "I SAY TO YOU: COME HOME, COME HOME! 'Cause Ive been waiting for you for so long, for so long." //"Kérlek, gyere haza, gyere haza, mert nagyon régóta várok rád, nagyon régóta várok rád." Erre pedig, mint a transzba esett bárányok, mindenki fogta magát, és hazasétált, szó nélkül, csapot-papot ott hagyva. Én meg csak sírtam... Ki az, aki ilyen szintű szívatásra képes velem szemben? Mindenki hazament, és még csak a versenyre sem emlékezett senki. Én pedig hazáig zokogtam, és amikor elmondtam anyáéknak, ők jószívűségből megkértek, hogy énekeljem el nekik a dalomat, ők végighallgatják. Megtettem. Nem kellett volna. Napokig fájt a fejem, amikor aktiválódott a képességem. Nem tudom miért, nem tudom, hogyan, és nem tudom, hogy előtte miért csak lappangott, de azóta nagyon sok minden megváltozott az életemben. Gondolom, nem kell mondanom, hogy utána két évig én voltam az iskola Dalkirálynője, vagy, hogy onnantól kezdve az életem csupa móka és kacagás volt... Nem akartam az X-suliba jönni, de elszabadultam. Pillanatok alatt lezüllöttem: kimaradtam otthonról, mivel megtehettem, vezettem, holott jogosítványom még nem volt, színötös voltam a suliban, és bármit megakartam venni, semmiért nem kellett fizetnem. Nem akartam én bántani anyáékat, de megrészegített a képességem... Azzal nem is törődtem, hogy mekkora fájdalmat okozok annak, akinek énekelek, hiszen eleinte orr- és fülvérzés, fejfájás, gyomorgörcs, fulladás, és hasonló dolgok történtek, nem csak velem, hanem a célpontjaimmal is. Eric azt mondta, azért, mert mértéktelenül használtam rajtuk a tehetségem, és ez megviselte a szervezetüket. Aztán már nem bírtam tovább. Annyira szédültem, és úgy fájt a fejem, hogy végigzokogtam az éjszakákat. A vér dőlt az orromból, de ha 10 orvosnál nem jártam, egynél sem, és egyik sem tudta megállapítani, mitől. Anyáék arra gyanakodtak, drogozom. Eluralkodott rajtam a képességem, átvette felettem az uralmat, odadobtam magam a mutációmnak, és egészen addig szenvedtem, ameddig Xavier rám nem talált. Majdnem meghaltam. Egy régi üzletházban feküdtem, a saját véres hányásomban, amikor a professzor jött, a kezét nyújtotta, hazavitt, és azt mondta, nem vagyok egyedül. Elmagyarázta anyáéknak, mi vagyok, és miért fontos, hogy elengedjenek vele. Anyu azt mondta, ha a prof nem jön, a következő héten elvonóra küldtek volna. Én pedig összetörtem. Már egy pillanatra azt hittem, hogy különleges vagyok, hogy én vagyok az egyetlen, nem szokványos lény a világon, sőt, egy ideig abban is biztos voltam, hogy bekattantam, megőrültem, Xavier, Lensherr, a birtok, és minden más is csak hallucináció, de néhány hét elteltével, amikor elkezdett kitisztulni a fejem, rájöttem, hogy minden valóság. Egyrészt az X-ek iskolája visszarántott a földre, másrészt, mivel majdnem megőrült, és fizikailag tönkrementem, teljesen regenerált. Mostanra megtanultam visszafogni magam, és rájöttem, miért fontos, hogy megtanuljak bánni a képességemmel. Idő kellett, hogy újra felépítsem az értékrendemet. Rengeteg körülöttem a mutáns. Sőt, gyakorlatilag csak mutánsok vannak körülöttem. Néha végigszalad a fejemben a gondolat, hogy mi van, ha ők is olyan instabilak, mint én? Vagy, ha legalább 1-2... Egy rossz szó, vagy mozdulat, és vége mindennek. De ennek eszembe sem szabad jutnia!
Egy új kezdet, egy új élet, egy új lehetőség. Magasabb rendűnek érzem magam az embereknél, de pont emiatt a vágy, hogy meg kell mentenem őket. Mint a képregényekben a szuperhősöknek...
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Emily Hope Wilson Kedd 27 Május - 9:17
Egy biztos Emily és Kylie soha ne alakítsanak közös együttest, mert akkor kivégzik a közönséget. A másik az én karim ő is zenészféle, csak ő dalban az érzéseket tudja manipulálni, átadni a sajátját stb. ^^ De a lényeg, hogy szuper lett a kari, végre megalkottad. Avit foglaltál már, mutáns nevet is tedd meg, aztán mehetsz is játszani.
Kezdőlap 
by 
A másik az én karim ő is zenészféle, csak ő dalban az érzéseket tudja manipulálni, átadni a sajátját stb. ^^ De a lényeg, hogy szuper lett a kari, végre megalkottad. 