Tóparti hamburgeres

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Kedd 2 Jún. - 10:00

Casey & Scarlett

Én is még rendesen bizonytalan vagyok ám az az igazság. Nem tudom, hogy mennyire lesz majd ez az egész nehéz, azt sem, hogy hogyan viseljük majd, de azért mégis csak bizakodó vagyok. elvileg, ha valakit szeretsz, ha tényleg igazán fontos neked, akkor meg tudtok oldani ketten minden problémát és én hiszek is ebben. Lehet, hogy lesznek majd nehezebb időszakok, talán veszekedések is, ami köztünk még nem volt túl sok, de majd azokon is túllendülünk. Gondolom a fáradtság is rendesen bejátszik majd, no meg a megterhelés, főleg hogy két csöppségről van már szó, de lesz segítségünk is és persze ha egymásra támaszkodunk, akkor képesek leszünk ezen is átlendülni, és majd szép fokozatosan ahogyan belejövünk, egyre könnyebb lesz majd.
- Oh, persze tudom én ezt. Sokat beszélgetünk arról, hogy mit érzünk és ott van neki Ren is, vele is ki tudja tárgyalni azt, amit velem esetleg nem, vagy nem úgy... Tudod... pasiknak egymás között azért mégis csak más. - legalábbis gondolom, hiszen nem vagyok pasi, nem voltam sosem és nem is leszek, ezt nem próbáltam még ki, nem is nagyon akarom. De egy biztos, figyelek én rá, és remélhetőleg el mond mindent ami a szívét nyomja, hiszen itt most ez a lényeg, hogy közösen oldjuk meg a problémákat, az aggodalmakat is. Ha nem tudod a másikról, hogy mi nyomja a lelkét, akkor nem tudsz segíteni sem neki, remélem ezzel ő is tisztában van. Egy csapat vagyunk, vagy mi a szösz.
- Nem költözködünk sehová Casey, legalábbis én nem tudok róla. Tökéletes a birtokon, de biztosan örülne neki, ha beszélnél vele, úgy neki is könnyebb, ha ő is ismer. - mert hát Liam nem egy féltékeny típus, vagy akármi, legalábbis én nem tudok róla, de aztán persze ki tudja, hogy egyébként mit gondol mélyen legbelül. Lehet, hogy zavarja ez a Casey dolog, csak nem akar most ezzel bántani engem, és talán ha ő is jóban lenne vele, akkor nem zavarná egy kicsit sem.
- Még én sem tudom pontosan. - a mosolyom nem szűnik, de a kérdése teljesen jogos és érthető. - Úgy vagyunk vele, hogy egyszerre tudhatunk le mindent, de... biztos hogy nagyon nehéz lesz, hiszen mégis csak két gyerek egyszerre. Kicsit ijesztő. - vallom be végül azért. Már csak az is, hogy két gyereket kell majd megszülnöm és már magától a szüléstől is állatira rettegek, de hogy eleve kettőt kell majd felnevelni, két gyerekre kell vigyázni, két gyerek miatt kell aggódni... hát az azért elég rendesen félelmetes. De így alakult és nem lenne értelme, ha már eleve rettegve várnánk őket, pozitív hozzáállás kell nem igaz?
- Tényleg? Mármint... hallottam ám hírét, hogy összefutottatok, bár ő nem számolt be részletesen az esetről. Ezek szerint nem ismerted fel. - nem tudom azért elnyomni, hogy egy röpke kuncogás ne szökjön ki a torkomon. Hát na az azért érdekes helyzet lehetett, hogy a húgomat valami exének nézte első körben. Főleg, hogy Dorothy viccei finoman szólva is inkább szarkasztikusak, mint sem igazán tényleg humorosak. Érdekes helyzet lehetett, biztos hogy izgalmas lett volna akár ott helyben látni is, ahogy beszélnek... sőt, de nem akarok én látványosan kárörvendő sem lenni, nem vagyok én az a típus, de mégis csak vicces ez az egész, főleg hogy a húgommal azért jócskán hasonlítunk, neki pedig fel sem tűnt a dolog.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 27 Május - 21:59

Scarlett&Casey

► Just you and me

Kicsit vissza tudunk térni a múltba, hogy csak mi ketten megszökjünk a külvilág elől, és miénk legyenek a gondolataink, mások ne szólhassanak bele, hogy mihez kezdünk magunkkal. Ha eljön majd az idő, hogy megszületik a kicsi, ismét hosszú időre el leszünk választva. Legalábbis láthatom majd őt, ám más az úgy, hogy mindig ott az apuka is a közelben. Évekig nem ápolhattuk a barátságunkat, most ismét csak pár hét jut majd rá, ki kell használni. Ám ezt sem lehet túlzottan, hiszen már elindult a komoly tervezgetés sora, amikor már mindent ki kell találniuk, így a velem való együttlét most valóban különleges, ám jóként kell megélnem, lesz még ilyesmi, neki is ki kell mozdulnia legalább egy-két órára, legalább lelki feltöltődés gyanánt. Bár amennyire én értek a picikhez, fogalmam sincsen, hogy mit kell egy anyukának tennie. Csak a logikám mentén agyalok.
- Azt el is hiszem. Figyelj Scar, nem értek én az ilyesmihez, és rajtad a világ szeme, de nem szabad elhanyagolni a srácot sem, biztosan neki is rengeteg érzése van ezzel kapcsolatban. – Nem igazán érdekel, hogy mások éppen megnéznek engem, most a barátommal vagyok, aki végre visszatért az életembe, és most ez a pár óra most rólunk szól, nem pedig arról, hogy milyen lehetőségem lenne másokkkal szemezni.
- Szeretném még a baba előtt. Utána már semmire nem lesz időtök. Ha kell, segítek költözködni, úgyse neked kell majd pakolásznod. Legfeljebb közben megejtjük, meghívom egy sörre, vagy ilyesmi. – Nem is nagyon tátom el a számat, hogy X-Men a srác... na igen, így könnyebb összeköltözni, van mire fogni, hiszen Liam letesz valamit a birtok lakói érdekében.
- Ketten... fúha... és ez jó, vagy nem jó? – Kérdezem, gondolom dupla gond, fárasztó meg minden, de közben meg mosolyog hozzá, végülis főleg jó lehet, hiszen a szerelmükből mindjárt dupla szár is fakad. Akkor már nem csak egyel, kettővel is le leszek maradva. Nem mintha verseny lenne, én még csak szerelmes sem vagyok. Eltűnődök a hallottakon, viszonzom a mosolyát, hiszen mindenképpen mellette vagyok. – Jut eszembe, találkoztam Dorothy-val is. Állati ciki volt elsőre, csak ismerős volt, de nem tudtam, hogy ő az, erre eljátszotta, hogy csak egy az exek közül, és terhes... Úgy látom megőrizte a jó humorát... – Rázom a fejemet, de mégis elvigyorodom, nem tudok haragudni a hugira bármennyire is gonosz volt a tréfa, valahol jogos is. Azóta is próbálom kiheverni az infarktust. Lassan leszálláshoz is készülődünk, a pár megállót gyorsan megtettük. Fogom Scar kezét, hogy el ne essen egy esetleges fékezésnél.

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Pént. 22 Május - 14:51

Casey & Scarlett

Dorothyval jól ment a vásárlás, úgyhogy talán e miatt tettek nagyobb engedményt, hogy csak úgy eljöjjek a birtokról Casey-vel gond nélkül. Persze azt hiszem még így is van rá esély, hogy kellő felügyeletet kapunk, csak hogy biztosan ne legyen baj. Az aztán végképp durva lenne, ha így terhesen rabolna el bárki is, főleg hogy már nincs is túl sok vissza a szülésig, de abba tényleg beleőrülnék, ha folyton csak a birtokon kellene lennem és nem mozdulhatnék egyáltalán ki, csak hogy tényleg biztonságban legyek. Nekem is kell a mozgástér, még ha a buszon ez annyira nincs is meg, mert a hely azért itt már nekem határozottan kicsi, de szerencsére Casey segítségével sikerül a nagyobb akadályokat is áthidalni, teszem azt a földre pakolt táskákat és hasonlókat, amik mellett én már nem tudok olyan egyszerűen manőverezni.
- Jól, azt hiszem már nagyon izgul, bár persze nem akarja azért nyíltan túlságosan kimutatni, hogy ne aggódjak miatta jobban, mint magam miatt. - kérdés özön, de azért próbálok szépen válaszolni mindenre, barátságos mosollyal, mint mindig, és most azzal se nagyon foglalkozom, hogy mégis kik mosolyognak rá, hiszen végül is azokkal barátkozik, akikkel csak akar, engem ez tényleg nem zavar különösebben, a csajozik... hát csajozzon, csak remélem, hogy nem ejt át, vagy bánt meg senkit sem. - Már beszéltünk rólad, úgyhogy szerintem valamikor sort keríthetünk rá, ha épp nincs sok dolga. Tudod X-men és itt vagyok én is, de biztosan össze tudjuk hozni, és egyelőre még nem lesz gyerekszoba, talán egy nagyobb szobába kellene átköltöznünk, még nem tudom. - erre azért bizonytalanabbul rántom meg a vállamat, hiszen ezt a részét tényleg nem tudom még, hogyan lesz, hiszen a kicsi elfér velünk egy szobában az elején, vagyis... a kicsik. Ez a nehezebb része, hiszen ketten lesznek, ez most már biztos, az ultrahang sem tévedett, tehát több hely kell és persze mindenből kettő. Egyáltalán nem egyszerű.
- Hát úgy fest Casey, hogy... lurkókat, mert hogy ikrek és ketten vannak. Ez a mai... úgy nagy hír! - oké azért félve mosolyodom csak el, hiszen ez azért mégis elég nagy dolog tudom én és még mi is kissé be vagyunk tojva miatt, de gondolom majd idővel még könnyebb lesz és feldolgozzuk az infokat és hát amúgy se sok választásunk van végeredményében. Két babát várunk, ha akarjuk, ha nem, és végül is kettő olyan, mint az egy, maximum egyszerre kell velük foglalkozni, de ha az ember nagy családot akar, akkor egyben lerendezheti már eleve két gyereket és talán majd nem csak rákontráznak egymásra, hanem mondjuk le is foglalják egymást, ha már nagyobbak lesznek. Legalábbis reménykedem valami ilyesmiben.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 20 Május - 18:36

Scarlett&Casey

► Just you and me

Már alig van hátra a szülésig, úgyhogy itt az ideje aktiválnom magamat. Az biztos, hogy nem költöznek el a birtokról, így nem kell olyan felszereléseket vásárolni, mint mikró, a hugával pedig majd úgyis megveszik a babázáshoz szükséges női segédeszközöket, így a legtöbb, amit tehetek, hogy amikor éppen nem a pasijával van, akkor feldobom a kedvét. Elképzelni sem tudom, hogy mennyire nehéz lehet cipelni a plusz kilókat, vagy hogy fáj-e esetleg a bokája, ilyesmik, hiszen még annyira lehet, most is hihetetlenül virgonc. Úgyhogy nincsen más teendő mára, elviszem egy frankó hamburgereshez Salemben, bár lehet, hogy ismeri, régebb óta diák itt, mint én, de sebaj, a lényeg, hogy kimozdulhat kicsit. Mivel kocsiba kár lenne most betuszkolni marad a buszozás, szóval most már azon zötykölődünk, s mivel itt nincsenek nagy távolságok, nemsoká szállunk is le.
- Szóval hogy van a bősz apa? Mikor mutatsz be neki? Mik az elképzeléseitek, lesz babaszóba? – Dől belőlem a szó, pár lány megint vigyorog nagyokat, hiszen a közizlés szerint csinoskának vagyok mondható, erre itt buszozok egy pocakos bombázóval az oldalamon. Nem hozom kellemetlen helyzetbe Scarlettet, hogy visszamosolygok, figyelmen kívül hagyom most őket, pláne, hogy a baba nem is tőlem van. Kicsit sokat kérdezek így elsőre, még az is érdekelne, hogy neki mi a véleménye Dorothy hozzáállásáról. Biztosan sokat beszéltek, azért mégiscsak testvérek, lehet, hogy teljesen másféle diskurzus folyt közöttük, mint nekem velük külön-külön. Igaz, hogy Scar a legjobb barátom, de egy testvérnek lehet mást mond el az ember. Kint amúgy beütött a tavaszi meleg, csoda, hogy nem folyunk el. A hambi után még egy jégkrém is beleférhet.
- És ne haragudj, hogy ennyit kérdezek, fel vagyok spanolva, előre várom már a kis lurkót... – Vigyorgok teli szájjal, legalább kipróbálhatom a dolgot úgy, hogy nekem nem kell apának lennem. Az fura lenne, bármilyen jópofa viccelt élt is Dorothy... Lábon kihordtam egy agyérgörcsöt...

zene: Make it shine |TO : Scarlett ~ | ©

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 22 Ápr. - 10:37

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 17 Szept. - 11:38

Nora & Nelson

Ha tudnám, hogy mire képes, akkor azt mondanám, jobban nem is illenénk össze. Fizikálisan legalábbis. Hiszen ha képes elszipolyozni a gyönyört, amelybe nem halok bele, és csak új és új erőt tudok felé sugározni, azzal biztosan magamhoz tudom láncolni. Egy kimeríthetetlen erőforrás. Biztosan belehalok majd párszor, ha túlfeszítjük a húrt, ám a halál számomra csak egy alvásszerű állapot, mielőtt minden újraindulna. Viszont azzal, hogy a fiatal nő mit lenne képes okozni számomra, fájdalom és kéj keverékét, egyenlőre nem tudok számolni, nem tudok róla, csak azt tudom, hogy a csinos őzikeszemű tündérke, stílusra pedig kiválóan vegyíti a félszeg romantikust a vad dominával. Ez egyértelművé teszi, hogy utóbbival állok szemben, hiszen a vad meg tudja játszani a visszafogottat, fordítva ez ritkán lehetséges. Vannak nők, akikkel érdemes egy bár mosdójában végezni, csak éppen az ezzal a gond, hogy ha valaki felkelti az érdeklődésemet, akkor nem tudok csak a saját vágyaimra koncentrálni. Talán furcsának tűnhet, én annak tudom be, hogy a sok-sok év alatt máshogyan fogtam fel a saját szerepemet. A férfiak számára az aktuális gyönyör a cél, míg én attól tudok begerjedni, ha a másiknak látom a borzongását, a vágyat, a beteljesülés iránti ragaszkodást. Azt, hogy fáj, és jó egyszerre. Csupán az ezzel a gond, hogy a nők a saját magukat egoistaként kezelő férfiakra rendezkednek be. Volt már olyan, akinek kezébe adtam a kést, hogy tegyen velem, amit akar, erre megrettenve menekült el tőlem. Pech. Pedig érdekes játszótárs tudnék lenni.
- Akkor ez nem is rólunk fog szólni, hanem arról, hogyan tekerem ki mindenki nyakát, aki csak rád néz? – Simítok végig állcsontjának vonalán. Féltékeny volnék? Dehogy. Ő is, és udvarlói is már rég a föld alatt lesznek, amikor én még mindig tizenhat éves csitriket táncoltatok a golyóimon, na de mégis. Az alfahím én vagyok, akad némi birtoklási vágyam. Korai lenne? Meglehet. Jelenleg ugyan vannak, akiknek megfordulok az ágyában, de semmi komoly. Nem tudnék elköteleződni, gondolom még most, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Végülis Teresa anyja is évtizedekig volt az egyetlen. Ha jól tudom, Monaco-ban tengeti most a napjait, amióta határozott kérése volt, hogy lépjek tovább, őrizzem meg olyannak, amilyen volt. Nem volt képes elfogadni, hogy a szememben nem változott.
Végigfuttatom rajta a tekintetemet, nekem nem volt alkalmam átöltözni, ám amit ő művel a külsejével, az valami elképesztő. Mintha nem volna rá képes, hogy egy kicsit is átlagos legyen. De nem, nem fogom már ellőni a puskaport. Elindulunk hát fel a hegyekbe, és kezdem lassan észrevenni, hogy tudatosan teszi mindezt. Mindig láttat magából valami figyelemfelkeltőt, amire odakaphatom a fejemet. Rafinált a csaj. Csak éppen azt nem tudja még, hogy én máshogy vagyok kezelendő. Azt ugyan már igen, hogy hány éves vagyok, ám arról nem biztos, hogy van fogalma, hogyan is kell bánni azzal, akin nem fog az idő, vagy éppen egy tőr a mellkasába.
- Hasonlóan gondolkozunk ebben. Ebben is. – Bólintok, aztán elindulok felfelé egy hegyekbe vezető kanyargós úton. Immár nem a főúton vagyunk, kezdődnek a szerpentinek, ebben a tempóban alig egy órán belül a kocsma-panziónál lehetünk. Aztán ki tudja, hogy mit hoz az éjszaka. Vannak elképzeléseim, ez a falatka kis ruha attól félek könnyen szakad.
- Éltem már többször nagyvárosokban, New Jersey volt az otthonom sokáig. De valamiért a kisvárosi élet jobban megfog. Érdekes, hogy arcról ismered a zöldségest, vagy éppen a helyi dílert. – Nyúlok oldalra, és kinyitom a kesztyűtartót. A tartalma egy kis csomagnyi kokain. Hát miért ne osszam meg vele. Lehúzódok az út szélére a fák közé, mielőtt továbbmennénk egy kis szippantás nem árt. Csodálkoznék, ha nem lenne benne.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Hétf. 15 Szept. - 13:57

Nelson & Nora

Tudom, hogy hatással vagyok rá, mindenkire hatással vagyok, a szukkubusz mivoltom előnye, hogy tökéletesen képes vagyok ráhangolódni más testi vágyaira, az érzeteket felmérem, miknek hála tudom, hol is tartunk az úton a beteljesülés felé. Én több vagyok, mint a legtöbb nő, ilyen téren mindig is az leszek, én ebben vagyok jó, más énekelni tud. Én gyönyört adok, hogy valami mást elvegyek helyette. Ez van. Szeretem magam, minden porcikámat imádom, ha nem így lenne, hiába lennék az, ami, nem volnék képes tökéletesen azt közvetíteni, amit szeretnék. Jelenleg jobb taktikának tűnik egyszerre adni, s elvenni, mert ahogy látom, sokkal tovább lennék képes magaménak tudni a figyelmét, és egyúttal a társaságát, ha nem landolunk rögtön ágyban. Legyen, nem vagyok én semmi jónak elrontója, úgy csak még édesebb a fáradozásaim gyümölcse, ha kellőképpen megérik, mire leszedem. Már most is kíván… vajon meddig hergelhetem finoman, szinte alig észrevehetően, mire eljut arra a pontra, hogy a vágyát tettekben fejezze ki?
Nem vagyok fair, hisz önnön vágyam úgy alakítom, miként én szeretném, az övét is tudnám, könnyedén, újra és újra, még akkor is, ha önmagától nem lenne képes rá, ám semmi szükség rá, hogy a képességemmel vegyem el az eszét. Menni fog anélkül is, mindig megy. A saját testem óhajait azonban csitítom a csók után, nem volna ildomos kiéhezett cafkaként viselkednem. Jöjjön most egy kicsit a bújós kiscica, aki bár könnyen kezelhetőnek tűnik, valójában tökéletesen tudatában van, hogy ura a helyzetnek, és valójában szereti a saját mancsai közt tartani a gyeplőt.
- Nincs.
Kacsintok rá szemtelenül könnyedén és magabiztosan, ez így igaz, ha valakinek nem mozgatom meg, hát elvarázsolom az érintésemmel, teszek róla, hogy mozogjon az a fantázia.
- Na jó, azokét nem, akik nem buknak a nőkre.
Kecses vállvonásom jelzi, hogy nyilván ők nem is érdekelnek, de kipróbáltam már, rájuk nem hat a képességem, kivéve, ha van egy kis hajlamuk a másik irányba is, ugyanígy működik a nőkkel is. A legtöbben szerintem meglepődnének, ha tudnák, mennyi nő hajlik arra, hogy ha többet nem is, de legalább egy próbát tegyen egy másik nővel.
A mozdulataim idomulnak a ruhámhoz, finomak, simulékonyak, elegánsak. Olykor futólag hozzáérek, mintha csak véletlen lenne, mégis magától értetődőnek tetszik minden mozdulat. Az ujjaim köré vágyom csavarni, és még csak nem is sejthetem, hogy meglepően hasonlatos elképzeléseink vannak egymással. Zsák a foltját? Ki tudja…
Kényelmesen hátradőlök, már-már bájosan simítva le szoknyám ráncait a combjaimon, éppen csak kilátszanak a térdeim, adok is, és nem is. Nem mintha most a vonalaimat kellene tanulmányoznia, de nem árt, ha valami érzékeket megragadót lát, ha erre támad a tekintete. Nem válok közönségessé, noha imádom a gyors numerákat az autóban, de úgy hiszem, arra még bőven ráérünk, ez most másról szól.
- Onnan jöttem. Kicsit ráuntam, persze, nem tartom kizártnak, hogy nem maradok sokáig, majd meglátjuk, miként hozza a sors. Az is lehet, hogy ingázni fogok, tetszik ez a kisváros, bár ne kérdezd, miért, gőzöm sincs róla.
Nyilván James miatt nem megyek el, tudni akarom, hogy jól van, az a lövés még mindig aggaszt. Ezt persze nem köthetem az orrára, hiszen egy pasinak ne beszéljünk életünk egyetlen valaha volt szerelméről, nem okos dolog. A szerelem eleve nem, ha egy szukkubuszról beszélünk.
- Javíts ki, ha tévednék, de te sem tűnsz éppen kisvárosi legénynek.
Pillantok rá oldalvást, és bájos mosolyommal találkozhat, ha felém néz. Tény és való, egyikünk sem illik ide, mégis itt vagyunk. A sors útjai kifürkészhetetlenek.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 14 Szept. - 13:19

Nora & Nelson

Nem érzem azt, hogy rémitő lennék azzal, hogy bevallom, nem vagyok már mai gyerek, ráadásul ahogyan említi, teljesen jól nézek ki, fizikálisan is fiatalnak tűnők, pedig vannak olyan mutánsok akiknek furcsa elváltozásai vannak, netán olyan tulajdonságai, amik valóban gyomorforgató, ha az ember csak rájuk gondol. Mostanság is kaptam egy betanulót, akiről még csak azt tudom, hogy nő lesz, mégis nekem kell majd bevezetnem az élet rejtelmeibe. Tudom, hogy a hozzá hasonló kis őzikék mellett el fog száguldani az élet, hacsak nem állítják meg azt valahogy, ezért is sokszor kár abban gondolkoznom, amit Serena is mondott, hogy egy hozzám hasonló örökéletűvel kéne összekötnöm sorsom fonalát. De milyen kis esély van minderre? Addig viszont az ilyen kis cuki, széles csipőjű babákban kell megtalálnom a szórakozást, legyen akár vad és buja hempergőzés, vagy éppen borozgatás közbeni verseskötetek taglalása. Nem merül fel bennem, hogy netán hasonlatos hozzám, a mosolyát betudom, egy kedves, érdeklődő pillantásnak, és annak, hogy vannak bennünk közös akkordok. Nem pirul el, ha őszintén beszélek, nem kezeli tabuként a saját testét, szexualitását, engem is úgy végig, hogy még a tarkómon is felborzolódik a szőr. Fura módon az jut eszembe, hogy az a kihívó pillantás többről árulkodik, mint amit mutat. A szavai tartalmat hordoznak, ám a pillantása, a szendesége még többet. Sosem azok a nők vonzottak, akik egyetlen kacsintásomra az ölembe bújtak. Az olyanok érdekeltek, akik titkokat hordoztak. Nem kell nekem a szendeség sem, a szűziességet egyenesen álszentnek tartom, de ez az Artemis kislány olyan érzékkel bánik a törékeny nőiesség, és a vad dominancia keverékével, amitől minden idepályámon átcikázik a feszültség, hogy itt és most bilincseljem le, és feszítsem szét a combjait. Ha mégsem az történik, akkor is iszom a szavait, hogy még inkább megismerjem. Van egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok az első, aki így vélekedett róla, de valljuk be, milyen közhely lenne egy szép, kívánatos nőt csak tárgyként kezelni? Nem, én nem leszek most olyan. Meg akarom kapni, ez nem kérdés... de nem egyszer. Ahányszor csak lehet. A faroklóbálást most tegyük félre. Ezért állok meg a csóknál, a tapogatózást is mellőzőm, csupán a bordáira simulok rá, hogy aztán engedjem az útjára. Nyugalmat erőltetek magamra, mert húzza az ideigemet, ahogyan csak tudja. Az erkélyen várakozom tehát, igyekszem elvonatkoztatni attól, hogy milyen idomok lapulhatnak az ingerlően testhezálló ruhadarabok alatt.
Ha tehettem volna, akkor én is bementem volna a fürdőszobába, hogy lehűtsem az arcomat, így csak a saját regenerációmban bízhatok, mintha a nemi vágy seb lenne. Ha nem is szó szerint, de valami olyan, amit kezelni kell. Hülye vagyok, hogy ennyire meg vagyok veszve a kiscsajért? Hosszú életem során nem kevesen álltak értem sorba, de ez a lányka... magában hordozza a romantika és a vadulás igéretét is. Különleges, számomra mindenképpen az. Nem fogom bemutatni a társaságomnak, nem hagyom meg őt a hiénáknak. Ő az enyém, csak az enyém. Ha úgy akarja. Ha nem, akkor kénytelen leszek csupán a saját örömömre tenni, még ha fájdalmat is okozok majd neki, mert már nem ereszthetem.
- Te aztán megmozgatod a fantáziámat. Van, akiét nem? –Bókolok egyet, és most nem megyek tovább, csak lefelé indulunk. Besegítem a kocsiba, ha minden jól megy, akkor ott vacsorázhatunk is, akár egy szobát is kivehetünk. Nagyon titokzatos, többet akarok róla tudni, kifejezetten kiváncsi lettem rá. Az autóútra hamar kiérek, innen még két három óra nagyjából, amíg célhoz érünk. Beteszek valaki halk, ütős zenét, hogy tudjunk tőle beszélgetni, hiszen válaszokat várnék. Faggatózás nélkül.
- Azt mondod, most érkeztél csak a városba, és nem ismersz senkit. Akkor mit keresel pont itt? A Cityben nem lenne több lehetőség, munkára, ismerkedésre? – Kérdezek oldalt pillantva, ahogyan kanyargunk az utakon.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 7 Szept. - 23:55

Nelson & Nora

Tudom én, hogy mindenki lehet rémisztő, mégis, a megfogalmazása arra késztet, hogy úgy gondoljam, ő is a hozzám hasonlóak közé tartozik, eleve a mutáns kérdéskört is ő pendítette meg. Nem csodálkoznék hát, ha kiderülne, hogy mutáns, de így kerek perec nem fogok rákérdezni, túlságosan gyanús lenne.
- Mihez képest másként? Ez sem mindegy. Az átlagoshoz? A társadalom által elvárt képhez?
Kérdezek vissza, más hirtelen nem jut eszembe, nos, én nem vagyok átlagos, és még csak azt sem mondhatni, hogy vágtatok abba az irányba, amit a divat diktál. Ezt azonban nem jelentem így kerek-perec ki, van, amit inkább tapasztalnunk kell, hisz a szavak rendkívül üresek volnának. Bár nem áll távol tőlem önmagam reklámozása, most mégsem teszem. Nem érzem szükségét, a helyzetem így is több mint megfelelő.
- Ohh, azt kell mondjam, remekül tartod magad.
Fogadom könnyed, de meglepettnek szánt mosollyal, tudok hazudni a mimikámmal, az ilyesmi számomra nem gond, így hát meg is teszem ezúttal is. Nem, határozottan nem lepett meg a dolog az eddigiek fényében, de ettől függetlenül sem áll szándékomban reklámozni, hogy én is mutáns vagyok, azt meg pláne nem, miféle.
Van azonban valami, ami igencsak méretes szöget üt a fejembe. Nem tud meghalni, ebben az esetben viszont akárhányszor elszívhatnám az utolsó csepp életerejét is, és nem lenne semmi baja. Ez egészen kecsegtető elgondolás, a kérdés már csak az, hogy képes leszek-e annyira megragadni a figyelmét és érdeklődését, hogy ezt megtehessem. Ehhez viszont kétségkívül nem árthat, ha nem a kocsiban támadom le. Szó se róla, annak is megvan a maga gyönyöre, de most vissza kell fognom magam egy kicsit. Az biztos, hogy hatással vagyok rá, de én kire nem vagyok? Nekem az kell, hogy érdekeljem is, talán komolyabban, mint amire általában vágyom. Nem, a kötöttség még így sem jöhetne szóba, de talán… egy alkalomnál több… jobban mondva, nagyon is gyakori alkalmak?
Igencsak a kedvemre való az, ahogy elveszi azt, amit akar, a csókja, bármennyire is lopni vágyik, viszonzásra lel általam, meglehetősen vad, szenvedélyes formában, és ez az a pont, ahol akkor is elveszne, ha egyáltalán nem szimpatizálna velem. Így azonban aligha kell rásegítenem a helyzetemre az erőmmel, egyszerűen csak hagyom magam sodródni. Utána szó nélkül kacsintok rá, játékosan megnyalva ajkaimat, mintha a rajtuk hagyott csókot vágynám felitatni nyelvemmel. Ezek után biztos lehet benne, hogy nem ez volt az utolsó.
Kikapok egy ruhát a szekrényemből, nem túl puccos, de nem is átlagos a gönc, amit magamra óhajtok venni, meg mellé egy egész kellemes fehér csipke bugyi is társul, és azzalokkal vonulok be a fürdőbe. Nagyon gyorsan felfrissítem magam, oké, van az negyed óra is, de nőhöz mérten az gyors, nem? Hagy csillapodjon le egy kicsit, meg nekem sem árt hidegebb fejjel gondolkodnom, és nem felajzott, tüzelő szukaként viselkednem. Végül könnyedén feltűzöm szőke tincseimet, belebújok a fehérneműbe, melltartó szükségtelen, egyrészt fölösleges, másrészt pedig a ruha nem engedi meg a viseletét. Végül magamra öltöm a hátul rendkívül pimasz, de elöl visszafogott fehér ruhát, ami a térdemig leér, tehát nem nevezhető vérforralóan rövidnek, de úgy vélem, most ez az, ami kell.
A magas sarkú fehér topánkákba már odakinn bújtatom bele a lábaimat. A szavait hallgatva könnyedén bólintok, jól tettem, hogy nem vittem túlzásba, bár éppenséggel ír kocsmás sem vagyok, választhattam volna zöldet legalább, az lehet találóbb lenne, mindenesetre én már át nem öltözöm.
- Ahogy kívánod…
Kacsintok, bár közel sem vagyok mindig ennyire megalkuvó, de olyannyira mindegy nekem, hogy hová megyünk, nincs még kedvenc helyem errefelé, szóval nem javasolhatnék neki semmi egyebet.
- A zene szuper, remélem, elrabolsz majd egy táncra. Legalább.
Hogy az utolsó szót a tánc mennyiségére, vagy egyéb dolgokra értem azon kívül, maradjon az én titkom, ő meg gondoljon, amit csak akar. Nem hiszem, hogy túlságosan elrugaszkodna a valóságtól ilyen téren. Ám részemről indulhatunk is, úgyhogy vélhetőleg hamarosan ismét a kocsijában ülünk, és megyünk a hegyek felé.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 7 Szept. - 15:07

Nora & Nelson

- Jól is teszed, a hagyományos értelemben vett emberek is lehetnek rémisztőek. – Vonom meg a vállamat, én is ismerek olyan tipust, aki mutáns, és a légynek sem tudna ártani, sőt igazából ha nem kerül olyan végletes helyzetbe, hogy egy dézsa vízben akarod megfojtani, ki sem derülne róla, hogy máshogyan működik.
- Bevallom neked őszintén, elég régóta keresem azt a társaságot, legyen szó románcról, vagy bármilyen másféle összejövetelről, ahol olyan emberrel vehetem magam körül, akik máshogyan látják a világot. – Ezzel talán egy kicsit sablonos véleményt sikerült megfogalmaznom, mert mindenki vágyik arra, hogy egyedi legyen, de igazán keveseknek sikerült valóban elérni a létezésnek azt a fokát, amikor el tud vonatkozni attól, amit belénevelnek, amit a médiában lát, amit elvár tőle a társadalom.
- A kor igen szubjektív. A hölgy a szememben mindig az a szép és okos nő volt, bárhol is járt az életét átivelő folyón. – kissé halkabbra fogom a a szavaimat, fennhangon nem fogom elmondani, hogy mi is vagyok valójában, ám ha már erre terelődött a téma, nem fogok hazudni, mint ahogy mindenkit megtisztelek, hogy azt kapja amit lát.
- Az ezer nyolcszázas évek végén születtem, és nem tudok meghalni. – Felelem talányos mosollyal, és finoman ingatom a fejemet, arra vonatkozóan, hogy az idősebbek vonzanának-e. Nem arról van szó, hogy nemet mondok, ez számomra tényleg nem ettől függ. Férfi maradtam, akinek kell a külső is, az, hogy le tudják nyűgözni, ám nem jelent mindent. Itt van most velem szemben egy érzéki szépség, akivel el tudnék képzelni valami igazán tartalmasabbat is, mint hogy egymásnak essünk a parkolóba, amelynek már gondolatára is az egeket verdesi a libidóm. Biztosan úgy istenesen megkapná amire vágyik, a halhatatlanságnak az az előnye is megvan, hogy szinte a végtelenségig tudom magam terhelni, lennének belőle úgy igazi sikolyok. Elindulunk immár hozzá, hogy szalonképesebb változatában is meg tudjam ismerni. Oldalt pillantok, gyakorlott vezető vagyok, ám csak annyira vonja el a tekintetem, hogy jobban rámarkoljak feszes vonalú izmaira, s felmorduljak az elragadtatottságtól.
Felérünk a szobájába, felkísérem, hát ez így természetes, és bármennyire vágyom arra, hogy megkapjam a testét, „csak” annyit teszek, hogy mielőtt elengedném átöltözni, bevágom magam mögött az ajtót, hogy a finomabb változatot éppen mellőzve durvábban toljam neki az egyik falnak, és vad csókot lopjak az ajkáról, ám még annyira sem folytatom, hogy birtokba vegyem a kebleit. Elengedem, sokat ígérő tekintettel, hogy később ennek még lehet folytatása. Testem hevültségéből érezheti, hogy pattanásig vagyok feszülve, ám nem hazudtam, a test csak egy kivetülés számomra, ha arról van szó, én is társra vágyom, nem mindig alkalmi szeretőre. Itt bármi lehet még, de ne most döntsük el, milyen úton indulunk el. Amíg a fürdőszobában van, nem leselkedek, karbafont kézzel lépek ki a teraszra, hogy szemléljem egy kicsit a kilátást. Ha visszatért, akkor megcsodálom az új külsőt, ezúttal csakis nonverbálisan.
- A városra még lesz időnk, a hegyekben van egy igazi ír kocsma, felviszlek oda, még zenét is adnak. – Nem kérdezek vissza, hogy megfelel-e, ha képes voltam türelemre inteni magam, akkor a programot illetően én diktálok.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Csüt. 4 Szept. - 10:27

Nelson & Nora

- Nem igazán…
Felelem gondolkodás nélkül, tény és való, hogy párszor pórul jártam már a mutánsokkal, de vagyok olyan zakkant, hogy ez továbbra se zavarjon. Meg aztán, valahol én is a tápláléklánc csúcsa felé imbolygok, szóval nem fogok kifejezetten tartani tőlük. Egy pillanatra felötlik bennem, hogy ő is az, ám nem fogom addig bedobni a szimpla ember vagyok álcát, ameddig nem vagyok biztos benne. Az is lehet, hogy épp a magamfajtára vadászik, az meg nem poén.
- Én nem félek… sem elrugaszkodni a divattól, sem pedig élni.
Említettem meg, a mai nők legtöbbjét szánalmasnak tartom, annyira sótlanok tudnak lenni, hogy már fáj, nem egyszer érzékelek a végtelenségig feltüzelt férjeket, és nem épp vágytól terhes asszonykákat. Nos, ilyenkor szeretek én lenni az, aki bűnbe csábítja az illetőt, a kiéhezett pasikban van a legtöbb szexuális energia, amit el tudok orozni. Majdnem kiszökik ajkaim fogságából egy ábrándos sóhaj.
- A házvezetőnőd anyja? Hány éves vagy te? Vagy ő mennyi… volt? Az idősebbek vonzanak inkább?
Csodálkozásom aligha lehetne nagyobb, mert ha így van, mit keresek én itt? Kötve hiszem, hogy oly nagy szüksége lenne egy magamfajta fiatal csibére. Az holt biztos, hogy nem az érett nő mintapéldánya vagyok, noha a helyzet megköveteli, tudok olyan lenni. Nagyon is sokféle tudok lenni, már röpke ismeretségünk alatt is rájöhetett, hogy gyakorlatilag annak adom el magam, aminek akarom, a szende kislánytól kezdve a feltüzelt szukáig, aki az asztal alatt hergeli a másikat. Oly mindegy, álarc az összes, a valóság csak az enyém.
A kocsiban viszont már végleg megszabadulok a koritól, a szállodába gond nélkül be tudok szaladni mezítláb is, elég röhejes lenne a járólapon csámpázni a korcsolyával, és bár nem szeretem a helyet túlzottan, de azért tisztaság az legalább akad. A combsimítás olyasmi, amire illik reagálni, nemde? Nos, én a magam módján megteszem, túlzottan nem akarom elvonni a figyelmét, nem volna jó egy karambol, de nyújtózom egy nagyot, akár egy macska, mitől kellőképp kidomborodik kebleim halma, és talán még hangsúlyosabbak lesznek tökéletesnek álmodott idomaim. Szeretem, hogy igencsak bőkezűen bánt velem a természet.
Mikor odaérünk, én részemről elindulok átöltözni, azt döntse el ő maga, hogy meddig bír még várni… khm… rám. Van annyira magabiztos férfi, hogyha úgy szottyan kedve, hát utánam jöjjön, kizárni értelemszerűen nem fogom, majd pont én fogok elutasítani egy pásztorórát, mi? Lehetetlen. Pláne akkor, ha még kedvemre való is az illető.
Mindenesetre, ha kocsiban vár meg, akkor sietek átöltözni, és visszaérni hozzá, valami csinosabb, nőcisebb darabot magamra öltve, magas sarkúval megspékelve, de persze gyorsan lemosom magamról az út porát is. Ha pedig jön… nos, az már egy egészen más történet.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 31 Aug. - 15:22

Nora & Nelson

Ha költői kérdés volt, nem is válaszolok, úgyis mindketten tudjuk, hogy mi is lenne ennek az alagútnak a fénye a másik oldalon. Érdekes, hogy igen gyakran olyan válaszokat ad, amelyek nagyon is a kedvemre valóak. Ez két dolog miatt lehet. Egy. Tipikus áldozat, aki maga sem tudja, mennyire alárendeli magát a másiknak, és valahol élvezi is ezt a szerepet. Kettő. Pontosan olyan, legalábbis nagyon hasonló mint én, akkor pedig egy szexuális libikókán egymásnak dobálhatjuk a dominancia labdáját. Mindkettő igen édes csemege, ám számomra kell az erő, jobban szeretném, ha hosszú távon képes lennék megízlelni a lába közötti gyönyört. Ezzel a külsővel bárhány hímet fel tud szedni, sorba nem fogok érte állni. Ám ha időnként aktív szerepet játszanánk egymás életében, nem a testiségre szűkítve a cicázást, akár meg is jelenhetünk együtt társasági eseményeken, mert miért is ne? Végülis a ruhatárakban lehet a legvadabban egymásnak esni. Na ugye, hogy milyen jól össze lehet kötni a kellemeset a még kellemesebbel?
- Különlegesek, hát persze. Te is félsz tőlük ezek szerint? – Na lesz majd mit mutogatnom, bár mondjuk én vagyok olyan perverz, hogy egyszer még azt is megejtettem, hogy levágtam a saját szerszámomat poénból. Persze visszanőtt, de ha valakinek elmesélném, egy pszichopata elmebetegnek tartana. Artemisz mindenesetre kísérletező alkatnak tűnik, és olyannak, akinek a ruganyos kis testével tudnék mit kezdeni.
- Nézd Artemis, a többség fél elrugaszkodni a divattól, és a valóságban élni. Ne általánosítsunk, ám amikor tanítónők, tisztes családanyák csak a ponyvaregényekben tudják megélni a fantáziáikat, akkor ott már bőven gond van. Nem számít, hogy ki hogy néz ki, élni kell. – A kérdésen gondolkoznom sem kell, bólintok, ezzel nem őt akarom lebecsülni, vagy arra bíztatni, hogy már nem is kellhet nekem. Viszont őszintének szeretnék tűnni, legalább ebben. Na nem mintha eddig nagyon ködösítettem volna.
- Egyszer régen. A házvezetőnőm anyja volt. – A múltidő egyértelműen azt jelzi, hogy nem is vagyunk együtt, ám ennél még súlyosabban is koppannak azok a bizonyos szavak, akkor használja így az angol a kifejezést, ha az illető halott. Nem kezdek el érzelgősségbe fogni, Heather sem kívánná, ő maga küldött el, amikor úgy látta, hogy nem sok értelme van mellette senyvednem, azt akarta, hogy lépjek tovább, Teresának pedig viseljem gondját. Megtettem. Azóta is együtt élünk, vigyázunk egymásra, hiszen sokszor a nő úgy beszél velem, mintha az anyám lenne, tekintve a korát ez nem is tűnik nagyon elrugaszkodottnak.
Félmosollyal konstatálom, hogy nincsen megelégedve a saját hoteljével, majd ha úgy alakul, szívesen meghívom a házamba, Teresának voltaképpen mindegy hány főre terít. Lucastól úgyis megkapom a rosszalló pillantásokat, hogy miért nem a dolgunkra figyelek, ahelyett, hogy vendégeket hívnék. Miután kicsit sikerült függetlenítenem magam attól, hogy lábfétisbe menjen át az érintése, vagy ami még jobb, az étterem mosdójában tegyem magamévá, a sokkal kulturáltabb megoldást választjuk, ebben partnernek tűnik. Gyorsan fizetek, a vágyam nem csupán testi, lelki eredetű is, még ha most nincs is merevedésem. Lesz majd mint a villám, újra. Felsegítem, és hagyom, hogy belebújjon a koriba. Nem markolok rá a csuklójára, igen gyakorlottnak tűnik. A parkolóban a fekete Cabrionál megnyitom számára az anyósülés ajtaját, oda akár a korcsolyával is beülhet, és bepattanok én is.
- Mutasd az utat. – Simítok végig a combján, csak úgy jelzésértékűen, mert a vezetésre azért illik figyelnem is. Nem tulajdonítok a dolognak nagyobb jelentőséget, mint ami. Ismerkedünk, majd az idő eldönti, hogy akarunk e többet is egymástól. Még azt is el tudom képzelni, hogy ha átöltözött, miután felfedeztük egymást, akár táncolni is el tudnám vinni. Vagy hajózni.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Csüt. 28 Aug. - 11:03

Nelson & Nora

- S vajon a férfi büszkeség felül tud?
A kérdés csupán költői, hisz ismerem rá a választ. Nem tud. Esetemben pedig nincsen szó arról, hogy egyszerre csupán egy férfi legyen az életemben, senki sem lesz soha elég. Hisz nekem szükségem van a szexuális energiákra ahhoz, hogy létezzek, hogy feltöltődjek, hogy egész legyek. Őket pedig túlságosan kifárasztja már az az egy szem alkalom is. Ez van, az én keresztem az, hogy mindig keressem az újabb prédát, és elhihetitek nekem, mindig lelek olyan férfit, aki örömmel hajlik a témára. Ám úgy tűnik, ő is, én is hasonló elveket vallunk ezen témakör kapcsán, tiszta ügy, utána egyikünk balra, másikunk jobbra. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy bármiben többet volna képes nyújtani, mint bármely másik férfi. Én képes vagyok, hisz a véremben van a szexualitás, s még akkor is több leszek, ha nem csinálok semmi mást, mint valaki alatt fekszem. Egyszerűen jobb velem, bódító, vérpezsdítő, és soha nem is érzik meg, hogy közben valamit elveszek, csak azt hiszik, kifáradtak.
- Mutánshelyzet? Érdekes téma, miről jutott eszedbe? Őket különlegesnek tartod? A legtöbben félnek tőlük.
Nem vagyok bolond, nem fogom elárulni magam, ez lehet csapda is. Nem kell tudnia, hogy mutáns vagyok, azt meg pláne nem, miféle.
- A többiben mélységesen egyet kell értenem.
Fura, mintha csak rólam beszélne… bár kötve hiszem, hogy erről lenne bármi fogalma, s felvilágosítani sem fogom. Ha valaki, hát én ízig-vérig nő vagyok, egy majdnem kislány testébe csomagolva, ám változni már nem fogok, az öregedésen kívül, persze.
- És, mondd csak, találtál már ilyen nőt?
Kíváncsiság színezi a hangom, valóban érdekel, nem hinném, hogy nincsenek ilyenek, talán szép számmal is akad belőlünk, de attól még nem biztos, hogy rájuk is akadt.
A világnak nagyjából ott lenne vége, ha én nem mernék teret engedni a vágyaimnak. Istenem, nem akarnék olyan helyen élni, ahol ezt nem tehetem meg, hisz én akkor egyszerűen nem létezem, megsemmisülnék. Szerencsém, hogy tele van ez a világ bűnös lelkekkel, sokan bármit megadnának egy igazán jó numeráért. Bár én válogatós vagyok, megtehetem, ha szorult helyzetben lennék, akkor persze kivételt tennék, de nem vagyok.
- Csalódást kell okoznom, szerintem nem olyan szép, nekem túlságosan egyszerű. Viszont valóban szívesen öltöznék át.
Értem bizonyára másként, mint ahogy ő gondolja, szándékosan persze, szavaim tekintetében nem esem ki a szerepemből, de a mosolyom az egész mást sugall, mikor ráfog a lábamra, és simogatással illet. Kétségkívül kellemesnek ítélem a dolgot, nem nagyon alakoskodunk, legalábbis az asztal alatt.
- Hmm...
Egy egész testre kiterjedő masszázst rendkívüli módon tudnék élvezni, ez tény és való. A lábaim ismét a földön kötnek ki, és mivel úgy tűnik, indulunk, kénytelen vagyok visszabújni a görkorcsolyámba.
- Megyünk?
Vérlázítóan ártatlan a kérdés, hát persze, hogy cicázom vele, látom, amit látok, és mi tagadás, az én vérem is forr, bár, az majdnem mindig, csak néha, példának okáért most is, némileg intenzívebben. Ha a szállodába akar menni, hát oda megyünk, ha máshová vezet, nekem az is jó, őszintén, annyira mindegy, hogy hol szabadulok meg a gönceimtől, csupán annyiból lenne jobb aktuális szálláshelyem, hogy ott van egyéb ruházatom is.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Hétf. 25 Aug. - 11:18

Nora & Nelson

Úgy döntök, hogy kissé közelebb ülök hozzá, mert gyorsan végzek az ebéddel, megtörlöm az ajkaimat, de túl messzi ez a távolság, hogy az asztal ellentétes végeit foglaljuk el. Nem úgy akarok vele társalogni, mintha tárgyalópartnerek lennénk, sokkal inkább úgy, mintha akarnánk egymástól valamit. Ez így is van, a kezdeti szimpátia megvan, különben most nem ülnénk itt. Én magam adom az udvarias, ám kemény pasit, amely nem is igazán szerep, sokakkal vagyok ilyen, ha megérdemlik. Róla is merem remélni, hogy az őziketekintet mögött vad vágyak lapulnak. Nem csak piszkos fantáziám szüleménye, sokkal inkább tapasztalat, hogy a világ ellentétesen működik. Aki nagyon nagyszájú, végül meg tud rettenni, és nem tudja kezelni a tüskéit, míg aki nagyon csendeske, visszafogott, az szeret a legjobban döngetni, lovagolni, úgy igazán keményen. Na de ne általánosítsunk, van aki tényleg azt mutatja, amilyen. Nem volt rá alkalmam, de Kátya személyében biztosan ilyen nőt ismertem volna meg, ha tovább ismerkedünk. Ellenben Artemisz titokzatossága baszkurálja a gondolataimat, tudni akarom, hogy mi rejlik a lelkében.
- Nincsen gond azzal a vérrel, csak tudod a női büszkeség olykor nem tud felül emelkedni azon, ha nem ő az egyetlen partner abban a bizonyos afférban. – Döntöm oldalra a fejemet, igen, én magam is csapongó vagyok, ha úgy hozná a helyzet, hogy felfedeznénk egymást, mi garantálná, hogy ne vágynánk utána másra is? Semmi. Ám ha igazán különleges valami, az ember hajlamos lehet ha időre is megállapodni annál a bizonyosnál. Ráadásul ahogy gondoltam, nem a külsőségek, hanem a vágyak rabja, akárcsak én. Ígéretes kezdet. Én mondjuk úgy csinálom, hogy felfedezem, hogy kihez milyen játék passzol, Artemis esetében elképzelni sem tudnék egy bénázós, tesze-tosza ismerkedést, mert úgy vágna ki, mint macskát szarni. Viszont vannak lányok, akik imádnak anyáskodni, van, akiknek az jön be, ha irányíthatnak.
- Bevallom, foglalkoztat nagyon az, hogy mi lesz ebből az egész mutánshelyzetből. Sokat beszélnek róla a hírekben, az emberek is, ez lehet egy szempont. Ha már a nőiességet nézzük, hagyjuk a sablont, hogy legyen szép, meg okos, meg vicces, ilyesmi hülyeségek. Az már inkább, hogy élvezze a fájdalmat, élje meg a veszteséget, legyenek titkai, és ne féljen önmaga lenni, olykor meg más bőrébe bújni. A nő igazi különleges, ínyenceknek való csemege, nem irodalmároknak való behatárolható egyed. – Dőlök most előre, ezzel magamat is kiadtam, hiszek azok vagyunk, vagy azok akarunk lenni, amire vágyunk a másikban is. Mindent elértem, amit csak akartam, de sosem szűntem meg kutatni az újabb és újabb lehetőségeket, amik hozzám hasonlóak felé sodornak. A szex csupán eszköz, játék. Igen, volt már akivel fel sem merült, és mégis évtizedekig jól éreztük magunkat egymás társaságában, ahogy a helyzet hozta, nem is terveztem előre senkinél.
A simogatásom elnyeri méltó jutalmát, úgy tűnik, hogy nagyon hasonlóra gondolunk, és igazolást nyer, hogy az őziketekintetű nagyon is meg akarja élni a percet, nem rest a saját vágyainak teret adni. Finoman bólintok a válaszán, még egy kacsintás is belefér. Feljebb ér a lábával, már alig van messze a céltól, ez még csupán a prológus, nem itt fogunk a dolgok közepébe vágni, viszont arra tökéletesen alkalmas, hogy felvezessük az eljövendőt.
- Igazán...? Szép szálloda lehet, még belülről nem láttam Artemis. Dobd le ezt a szerencsétlenül járt ruhát, és leszek a kalauzod, amíg bele jössz. – Fogok rá immár a lábára, nem azért hogy eltaszítsam, sokkal inkább azért, hogy egy érzési simogatást helyezzek el a vádliján. Sokat sejtetően mosolygok, jelezve, hogy a következő lépés az egész testre kiterjedő masszázs lesz. Végül finoman visszahelyezem lábát a földre, és én eltolom magamtól az asztalt, ha egy kicsit jobban megszemlél, egyértelmű a helyzet, hogy kőkemény vagyok minden tekintetben. Pár pillanatig a vizet szemlélem, hogy lelohadjon az inger, amely szét akarja feszíteni a farmert, majd odaintem a pincért, hogy fizessek.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Pént. 22 Aug. - 11:10

Nelson & Nora

- Nem, határozottan nem lepődnék meg.
Bólintok, hisz ostobaság csupán a látszat alapján ítélni, én is felettébb szánalomra méltónak találom azokat, akik nem látnak belőlem mást, mint a csinos külsőt, s elkönyvelnek buta libának. Rendkívüli módon rosszul teszik, de ez már legyen az ő bajuk, én ettől kevesebb aligha leszek. Van benne valami, ami azt sugallja, az ő látszata mögött is olyasmi lapul, ami közel sem egyszerű, talán nem is tetszene, ki tudja. Ő egyelőre nem más számomra, mint egy némileg szimpatikus, de rendkívül vonzó test, amit szívesen élveznék ki. Ebből a kategóriából nálam nagyon kevesen lépnek tovább, nem is terveztem szaporítani a létszámot, de ki tudja, miként alakul. Úgyis hiányzik az életemből valaki, akivel többször szűrhetném össze a levet. Kicsit fárasztó mindig elcsavarni valaki új fejét. Unom is, más kihívásra vágyom.
- Miért hagynám? A skatulyák csak arra valók, hogy kitörjünk belőlük, s bármit is aggatnak rám, nem szeretem magamon viselni őket. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy sokkal bonyolultabb vagyok annál, mint amilyennek hisznek. Társ? Nem vagyok az efféle kapcsolatok híve, be kell vallanom, hogy túlságosan nehéz parancsolnom olykor a véremnek.
Hogy az őszinteségem talán elrettenti? Nem érdekel, akkor nincs dolgunk egymással, ugyanakkor ezzel inkább csak a felszínt kapargatom, hisz lehetek úgyis forróvérű, hogy van egy-két delikvens, akivel gyakrabban gabalyodom össze, meg úgy is, hogy minden éjjel mással. Nekem igazán mindegy, bár általában egy valaki nem képes arra, hogy tartsa velem a lépést ilyen téren.
- Nem szoktam visszasírni az ismerkedést, bár megvannak annak is a maga izgalmas vetületei, de sokkal inkább kedvemre való az, ami utána jöhet.
Emelem meg kissé gömbölyded vállamat, nem érzek fenyegetést a szavai mögött, a kacérsága sem erre utal, mégis, biztos vagyok benne, hogy ő is sokkal több annál, mint amit mutat magából.
- Mitől válik valaki különlegessé a szemedben? Ez rendkívül szubjektív dolog.
Kérdezek rá, kíváncsi vagyok, és ha én az vagyok, hát nem restellek kérdezni, meglátjuk, kapok-e választ, ha nem, akkor sem történik semmi borzalmas. Én sem szoktam mindenki kíváncsiságát kielégíteni, a titkainktól vagyunk érdekesek, vérpezsdítőek, izgalmasak. A bizonyosságtól, hogy van valami súlyos a háttérben, de nem vagyunk hajlandóak megmutatni, még csak leheletnyit sem.
Az érintésére buja pillantásom keresztezi az övét. Hogy bunkó lenne? Nos, én semmiképpen sem tartom annak, s hogy megkapja a válaszát az érintésre, most nem vagyok lest jobb lábammal felfelé araszolni a lábain. Ha ő is hajlik a dolgok pikánsabb irányba való terelésére, én ugyan nem fogom vissza magam. Nem vagyok én olyan szent, mint amilyennek adom magam, persze, azt is lehet hinni, hogy csak ilyen téren nem bírok magammal. Meg sem állok addig, míg el nem érek a belső combjáig, ott elidőzök, szemtelenül, ingerelve azzal, hogy az utolsó lépést nem teszem meg.
- A Phoenix Inn Hotelben vettem ki szobát. Rokonaim nincsenek, ismerőseim se nagyon, új vagyok erre…
Húzom el a számat, mintha ezt felettébb bánnám. Egyébiránt, azt senkinek sem fogom hirdetni, hogy ismerem Jamest, bármilyen élete is van erre, meghagyom a maga kis medrében csordogálni.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 17 Aug. - 11:28

Nora & Nelson

Nem tudhatom, hogy a velem szemben ülő lány mennyire játsza meg magát, miért is lenne baj, ha így van? Előfordul, hogy megteszem én is, az egész csoda igazából egy tánc, ahol nem tudjuk kiszámítani a partner következő lépéseit, így izgalmas. Felőlem ő lehet úrikisasszony, vagy perverz vadmacska, annyit biztosan tudok, hogy vágyik a szeretetre, a megbecsülésre. Tudom, hogy virágról virágra szállok, de nem olyan gyakran, mint a modernkori gavallérok, ha valaki megragadja a figyelmem, egészen sokáig maga mellett tudhat. Az őzikeszemű hercegnő ebben egyenlőre szépen kevergergeti a kártyákat. A valóság az, hogy nagyon is kedvem lenne valami mocskoshoz vele kapcsolatban, ám láthatóan jól esik számára a romantika, a finomság. Érzek benne némi önsajnálatot, amellyel azt érezteti, hogy nem bánik a legjobban a környezetével, hosszú életem során ragadt rám ennyi emberismeret. Csak éppen emellé nem falat építettem, öngyógyító folyamataim a lelkemre is kihatnak, nem veszem sértésnek, ha elküldenek az anyámba, az acsarkodás lepereg rólam. Olyan plüssmackó vagyok, ha úgy tetszik, akit kedvedre kibelezhetsz, utána is visszamondja, hogy szeret, és játszana veled.
- Ugyan... szépséges Artemisz. A mai furcsa világban meglepődsz, ha azt mondom, hogy nem tudhatjuk, hogy egy szép mosoly mögött milyen szörnyeteg rejlik? – Villantok rá ezúttal egy kicsit mesterkélt, céltudatos tetszelgést. Rá is érthetem, magamra is. Manapság már senki nem az, akinek mutatja magát, mondhatni a bestia felismeri a társát. Ezzel együtt nem riasztanám el, élvezem társaságát, amely lehet akár fennkölt, drámákkal teli, s lehet izzadtságtól csöpögősen izzó, egymáson lihegős. Nem döntöttünk el, hogy mely irányba tartunk, pengeélen táncolunk mindketten. Azt a sanda vigyort éppenhogy elkapom, nem szánta nekem, csak valahogy mintha magának kacsintott volna vissza. Úriemberhez méltóan nem veszek róla tudomást, egy hölgy magánélete számomra tabu.
- Látom nem hagyod magad beskatulyázni, újra és újra meglepsz. Azt hittem hogy van társad az öröklétben, kellemesen csalatkoztam. A merész külső mögé azt hittem volna, hogy egy csak a karrierjével törődő szupermodell vagy, erre egy nagyon is öntudatos, bájos teremtéssel találom magam szembe. Ne csodáld, ha azt mondom... érdekelsz. – Méregetem olyan tekintettel, mint aki udvarolni próbál, de még nem biztos benne, hol is vannak azok a bizonyos határok. Pedig ha tudná... hogy mind a gyengédséggel teli királynői szintre emelést meg tudom adni, mind pedig a durvaságot, ahol akár vér is folyhat.. A kérdés az, hogy ő meddig képes elmenni. Talán a végsőkig?
- Ami késik.. A végén még visszasírnád a kellemes étkezéssel egybekötött ismerkedést? – Nevetek rá kacér kacsintással. Nem árt, ha tényleg tisztában van vele, hogy csupán a felszínt vakargatjuk, a mélyebb, sötétebb tónusok a vászon alatt találhatóak. Még nem az a szint, ahova korai ismeretségünk alapján eljuthattunk, de ha ezt kívánja, félredobhatunk mindent, én lennék az utolsó, aki ilyesmit ellenezne.
- Ami azt illeti, megállás nélkül kutatom azt, aki különleges... de igazán páratlannal alig találkozom. – Miután olyan távol nem ülök tőle, merész módon futtatom végig ujjamat a combja külső részén, csupán jelzésértékűen, hogy nem a levegőbe beszélek. Elengedem, nem cél a tapló bunkóság, inkább az övéhez koccintom a poharamat.
- Kinél szálltál meg? Vannak itt rokonaid, netán ismerőseid? – Kérdezem félredöntött fejjel, majd beleiszom a szervízott italba, s várakozóan nézek leendő éjszakai partneremre. Nem fér hozzá kétség, meg kell szereznem, mindenáron!

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Pént. 15 Aug. - 12:05

Nelson & Nora

Ha tudnám, hogy mennyire összezavarom ezzel a magamat ártatlannak bemutató játékkal, hát örvendenék a ténynek, hiszen nincs is annál jobb, mikor valaki képtelen eligazodni személyiségünk megannyi rétege közt. Világ életemben több arcom volt, már magam sem tudom, ki vagyok igazából, melyik énem lapul minden maszk alatt? Melyik az igazi Nora? Nos, ezt talán nem is szeretném kideríteni, túlságosan fájdalmas út vezetne oda, maradnak az ártalmatlan játékok.
- Ebben van valami...
Más kérdés, hogy amit megérdemlek, és amit szeretnék kapni, az köszönőviszonyban sincsen egymással, elvégre, meglehetősen nehéz eset vagyok, és olykor egy istenes arculcsapást érdemelnék, vagy épp egy fejlövést, de arra volt példa nem oly régen, viszont én igenis szeretném, hogy valaki a tenyerén hordozzon. A szerelmemet persze ugyanúgy nem adhatom senkinek, az egy emberé, de örülök, hogy a szívemet ő tartja fogva, mert tudom, hogy sosem fog visszaélni vele, s így mások képtelenek benne kárt okozni.
- Ezt olyan furán mondtad.
Állapítom meg, vagy csak az én szava járásomban takarja a hitetlenséget a hát persze szófordulat… Nem tudhatom, de attól még képtelen vagyok elmenni mellette. Tény, hogy ez a halál kérdés nálam sem olyan egyértelmű, de ezt úgysem mondhatom el senkinek. Néha elgondolkodom rajta, hogy vajon hány esélyem van? Nem nyugtat meg a dolog, hogy fogalmam sincs róla, talán keresnem kellene valakit, aki látja a képességeket, megmondhatná, hogy milyen természetű is a másodlagos képességem.
- Kondizni? Dehogy… bár azt mondhatjuk, hogy ledolgozom.
Kissé lehajtom a fejem, hogy ne legyen olyan egyértelmű a vigyor ajkaim szegletében. Azt mégsem mondhatom, hogy jah, eszméletlenül sokat szexelek, azzal tartom karban magam. Ha engem kérdeztek, egyébként nincs is ennél jobb sport.
- De kétségkívül szerencsés alkatom is van, nem nagyon szokott meglátszani rajtam, ha túlzásba viszem mondjuk az édességeket, vagy a sült krumplit...
Szerencsés géneket örököltem, bár ezt nem hangoztatom, hisz az apám egy gyökér volt mindig is, az anyám meg egy láncon rángatott rabszolga. Jellemben legalább jó messze állok mindkettőtől.
A kaját megrendeljük, és úgy tűnik, tetszenek neki a lábaim, nem meglepő, elég formásak és hosszúak, de ha már szukkubusznak születtem, hát hagy legyek mellé bombázó is, nemde? Kész szerencse, hogy angyali vonásaimnak hála képes vagyok eladni magam bárminek, persze nem forrónadrágban, és topban, de nem baj, ez is egyfajta kihívás.
A megjegyzésére én is felnevetek, és egy pillanatra nem bírok magammal, muszáj tovább formáznom eme forró vasat, egyszerűen nem én lennék, ha nem nyilvánulnék meg meglehetősen szemtelenül, és pikánsan.
- Pedig mennyi egyéb módján választhattad volna a börtönbe kerülésnek… erre csak eszünk.
A mosolyom egy pillanatra nem hazudja azt, hogy ártatlan kislány vagyok csupán, nem, benne van minden szégyentelene részem, bujaságom, hagyom, hogy lássa, mielőtt eltűnik, és ismét csak egy vagyok a sok közül, valaki, aki kicsit talán érdekes, de ezen kívül nem biztos, hogy több.
- Mindenképpen megköszönöm majd neki, ha valaha látom még, de őszintén, remélem, erre nem fog sok kerülni.
Csóválom meg a fejem, hisz még egy hasonló találkozásra nem tartanék igényt. Ettől függetlenül tény, hogy némi hálafélét érzek, mert eddig határozottan kedvemre való a másik társasága, pedig az én igényeimnek meglehetősen nehéz megfelelni.
- És, bővelkedik a zenei ipar az ifjú tehetségekben? Én inkább a zuhany alatt sem énekelek, elrepedne a csempe.
De el ám… én másban vagyok tehetséges, de ezt úgysem fogom kifejteni, ha úgy alakul, megtudja majd, ha nem, hát, úgysem fogja tudni, mit vesztett, szóval kötve hiszem, hogy érdekelné.
- Egészségedre!
Mondom, mikor koccintunk, aztán bele kortyolok az enyhén szeszes italomba. Nekem, aki általában sörrel nyitja a napot egy hosszú műszak után, elég éles ez a finomkodó váltás, de más bajom nincs vele. Mondjuk, mióta ebbe a városba evett a penész, nem voltam olyannyira kicsapongó, mint amennyire egyébként jellemző rám.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Csüt. 31 Júl. - 23:22

Nora & Nelson

Megfagy bennem a vér, annyira nem tudom elhinni, hogy ilyen visszafogott. A merész külső, az őziketekintet valahogy nem áll össze, titokzatos, képes arra, hogy anélkül fantáziát kelten, hogy sugalna, vagy az emberhez érne úgy igazán Mintha még önbizalma sem nagyon lenne. Kissé közelebb lépek, és finoman végigsimítok az állán.
- Régen nem kezeltek úgy, ahogy megérdemled. – Sütkérezem a pillantásában, arra tudok gondolni, hogy meg kell őt ismernem. A csinos, lehengerlő külsőn túl igazán érdekel, hogy miért nem kapja meg azt a figyelmet mostanság, amely kijárna neki. Rólam azt hiszi, hogy fehér herceg vagyok a lovon, ami valahol igaz, valahol nem. Szeretek gáláns lenni, a karomba zárni a szeretett nőt, csak éppen... az unalom a halála mindennek. Ha nem mutat fel újra és újra valami igazán lélegzetelállítót, akkor valahogy meghal számomra, továbblépek, mint ahogy Madline ideje is lejárt. Nem vagyok az a tipus, aki hosszútávon képes megülni valaki mellett, kivéve ha az illető közel tökéletes. Teresa anyja mellett még akkor is kitartottam, amikor már hatvan felett járt, én meg tudtam látni benne a szépet. Ő maga küldött el, nem akarta hogy szánalomból tegyem. Talán ez a szőkeség, az ártatlan bambi lenne az, aki le tudna nyűgözni? Ki fog derülni.
- Mindenkiért, hát persze. – Nem akarom kijavítani, hogy hányszor kellett volna eljönnie, mégis élek, és virulok. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen is az érzés, átéltem. Az ébredést is, amely azt jelentette, hogy élek, és nincsen az a fegyver, betegség, vagy éppen véletlen baleset, amely ténylegesen is véget vetne hosszú életemnek. Talán ha olyan képességgel találkoznék, amely egyszerűen ellopja tőlem a regenerációt, akkor biztosan gyorsan végem lenne, de jól mondja a lány, nem árt nyitva tartani a szemünket. Kiváncsian figyelem, mennyire engedi el magát, a vodkát elfogadja, közben meg úgy tesz, mintha én erőltetném rá. Mielőtt leülök, kibújok a bőrdzsekiből, alatta egy póló van, azt, hogy mennyire vagyok ispiráló látvány, döntse el ő. Helyet foglalok, hogy leadjam a rendeléseket, immár a saját szájizem szerint. Narancs nekem is jöhet bele, viszonylag közel van a north salemi pecó, nem fogok ma már vezetni, ám ha mégis, gyorsan kiürül belőlem a pia.
- Szerencsés alkatod van? Sokat kondizol? – Tippelgetek, egy átlagos lány bizonyára valami nyúltápot rendelt volna. Ez a nekem való csajszi, aki mellett nem kell attól félnem, hogy a kalóriákat számolgatja.
- Legyen. Nekem is jó lesz. Csipős panírral. – Teszem hozzá, alakítván kissé az eredeti elképzelésén. Biztosan így fog ízleni neki. Az ilyen tipusú ételek Nem vagyok annyira álszent, hogy direkt félrenézzek, amikor kihangsúlyozza némi mozdulattal hogy mennyire is jól néz ki, így csak elnyomok egy felmorranást, amiből azért hallhatja, hogy egyátalán nincsen rossz pozicióban, annak ellenére, hogy nem szeretnék kiszámítható lenni.
- Tizanhatnak. Még az is bűntetendő, ha egy asztalnál eszek veled. – Nevetek fel, nem gondolom komolyan. Ha ő túloz, én is megteszem. Még ha olyan pici is lenne, akkor sem lennének gátlásaim. Ismerkedünk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.
- Nem szokásom csak úgy meghívni bárkit is. A kutyának köszönd. – Rántok vállat kimért mosollyal. Szeretek ismerkedni, csábítani, de valahogy nem vagyok a szokások rabja, teljesen váratlan helyzetekre építek, azokból sülnek ki az igazán romantikus, vagy még inkább karmatikus helyzetek.
- Zenei producer vagyok. Ifjú tehetségeket karolunk fel. – Ez inkább fedőcég, arra alkalmas, hogy kapcsolatokat építsek, bálokat tartsak, és ha véletlenül tényleg találkozom egy igazi feltörekvő csillaggal, bizonyos szívessgékért miért ne pátyolgassam? Megérkeznek az italaink, odakoccintom a poharamat az övéhez.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 30 Júl. - 11:55

Nelson & Nora

Nem erősíthetem az elkényeztetett királylányok táborát, szar életem volt, még most is az, nem volt módom soha arra, hogy kényeskedjek, minden egyes napomért meg kellett küzdenem az őrülettel. Minden éjjel, amikor hallottam nyílni az ajtót, rettegés töltötte el a szívem, a mai napig meg vagyok róla győződve, hogyha apám nem egy perverz féreg, ma egy egészséges, tisztességes lány lennék, akinek nincs más dolga, mint iskolába járni. Vajon felébredt volna a képességem olyan korán, ha nem teszi velem azokat a dolgokat?
- Aranyos? Rég hallottam.
Mosolyodtam el, mert tény, hogy két arcom volt régebben, a valódi, és a világ előtti tökéletes lányé, azé, aki mindenre készségesen ugrik, aki kiveszi a részét a közösségi tevékenységekből, akit szeretnek az emberek, és azé, aki éjjelente drogmámorban hempergett mindenféle gyökerekkel. Most… most nem tudom még, ki vagyok, de bekerülvén a lord szárnyai alá, valamelyest normalizálódott az önpusztításom. Csak a hétvégékre korlázotódik, lévén nem tudom, véges-e a másodlagos képességem, avagy sem, nem szándékozom kockáztatni az életemet. Meglehet, levenné rólam a kezét, ha egyszer is beszívott vagy ittas állapotomban látna, amikor épp szüksége lenne rám.
Inkább nem megyek be a hagyni vagy nem hagyni a taperolást kérdéskörébe, higgyen csak aranyosnak, olyannak, akit óvatosan kell megközelíteni, komolyan kellemes felüdülés.
- A halál mindenkiért eljön egyszer, azokért meg pláne, akik túl ostobák ahhoz, hogy vigyázzanak magukra.
Hahó, jelen. Az első esetre mondjuk nem emlékszem, hiszen végig ájult voltam, de olvastam a halottkém jelentését. Többen megerőszakoltak, és utána valamivel szétverték a fejem. Nagyon beteg, bár némi iróniát felfedezni véltem a képességemmel kapcsolatban… A második esetnél szimplán fejbelőttek, ott túl nagy volt a pofám, de szerintem csak meggyorsítottam vele a folyamatot, így is, úgyis meg akartak ölni.
- Ha ragaszkodsz hozzá.
Emelem meg leheletnyit a gömbölyű vállamat, jelezvén, nekem mindegy ám, határozottan nem az, de ha ugranék a piára, máris elillanna az aranyosságom, nemde? A rendelésére azért elmosolyodom, elég szélesen, azt hiszem, egész jó arc a pasi, amellett, hogy látványnak sem utolsó, bár túl sok mindent nem tudok kivenni a szerelése miatt, de a fantáziám elég könnyen szárnyal. Az is érdekel, hogy mi lapul valójában a szépen becsomagolt szavak mögött, hogy hol van az ösztönlény, ami mindenkiben ott van.
- Mindegy, csak legyen benne sült krumpli, annak az elvesztése fájt a legjobban.
Jegyzem meg, elvégre azt lökte le először az az oktondi eb. Mindenesetre azért végignézem az étlapot, mert kellőképpen határozott léleknek vallom magam, és nem is szeretem, ha mások döntenek helyettem.
- A rántott csirkeszárny tökéletesnek hangzik.
Természetesen az említett körettel. Látom ám, hogy megnézi a lábaimat, egy pillanatra elfog a kísértés, hogy megemeljem az egyiket, és elszórakoztassam magam azzal, hogy figyelem a vonásait, ahogy felfele haladok vele a lábán, de ez sem volt aranyos nőszemélyre valló cselekedet. Nem gond, még magamat is imádom hergelni, ritka, hogy nem másznak rám, egészen üdítő, egyelőre, később lehet, hogy bökni fogja a csőrömet a dolog, de elég csábító tudok lenni akkor is, ha a külsőm nem igazán váltja be a hozzáfűzött reményeket.
- Környezetvédő cégem? Hát hogyne, mégis mennyi idősnek nézel, harmincnak?
Kuncogok, Artemis Bellamy persze három évvel idősebb, mint Nora Outterridge, elvégre, nagykorúnak lenni buli, meg aztán, nem születhettem ugyanakkor…
- Egy gazdag pacáknál vagyok szobalány.
Rántom meg a vállam sóhajtva, hogy kellőképpen hitelesek legyenek a szavaim, noha ez így ebben a formában nem igaz, mert nem vagyok szobalány, noha egyeseknek igencsak bejön a szerelésük.
- És te? Mivel keresed a pénzed arra, hogy mindenféle idegen nőszemélyeket meghívj ebédre?
Kérdezek vissza egy szemtelen vigyorral vértezve fel vonásaimat.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Kedd 29 Júl. - 13:45

Nora & Nelson

Összességében az egész nőt figyelem, az alakját is, mégis a szem tud legjobban lekötni. Bármennyire is lehet sminkelni, de elrejteni a mögötte dúló érzelmeket, jellemet aligha. Így elsőre egy csinos, sőt, visszafogottnak tűnő lánynak tűnik, aki azonban mégis komolyan ad a külsejére. Mégis, sokkal jobban érdekel, ami foglalkoztatja hogy miért korizik errefelé, milyen a családja. Megszoktam már a laza kis flörtöket, hosszútávon viszont untatnak. Olyanokkal szeretem magam körülvenni, akik érdekesek, egyedibbek. Nem gond, ha netán megjátsza magát, én is megteszem, igen sokan, hogy alkalmazkodjak másokhoz. Érdeklődő mosollyal ugrik fel a szemöldököm, ahogyan meghallom a válaszát, immár egyértelmű, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy fegyvertényként használhatja amit láthatunk belőle. Volt már rá precedens, hogy a külsőleg szép lányka valójában egy elkényeztetett királylány volt, aki csak lábtörlőnek használta még a szomszéd nénit is, Nelson bácsi azonban van olyan perverz, hogy nem riad meg még a pocsék jellemtől sem, én sem vagyok egy tökéletesen összerakott fazon, csak tudjam valakiről, hogy hányadán állok az illetővel.
- Nem mondom, hogy a cselekvés nagyon távol áll tőlem, de aranyosabbnak tűnsz annál hogy magamfajta bunkónak hagyd magad taperolni. – Mondom ki őszintén. Valahol a kettő nálam összefügg. Nem vagyok egy vén, szenilis szar, aki már teljesen kiesett a testi örömök labirintusából, és csak dumálni akar, de megérettem már arra, hogy a nőt komplexen lássam. Kivánatos, domborodó alkat, mellette komoly intellektus. Látom, hogy lenne benne hajlandóság, de valóban a gyors lerohanások hívei vagyunk? A kissé prostis kinézetben nem lehetek képes meglátni a kislányt? Na nem mintha kislánokra gerjednék, az ártatlansága viszont jobban érdekel. A lelki törékenysége. Talán a koromnál fogva hajlamos vagyok apáskodni, biztonságot nyújtani a sok kavarás, beszólás, és persze egetrengető ágytorna mellett.
- Ezt elismerem. Nem ostobábban azonban, mint mi, akik meg ölni is képesek vagyunk értetek. – Nem tudom, hogy mitől kapott el minket az őszinteségi rohamnak ezen változata, hogy dobáljuk vissza egymásnak a korántsem szokványos vallomásokat. Az egyértelmű, hogy tisztában van a saját küldetésének fontosságával, miszerint már a látványával is boldoggá teheti a fél várost, még ha én pont nem ettől a látványtól dobom magam hasra, hanem attól, amit rejteni akar. A régi vágású hívásomra igennel felel, belém karol, és el tudunk indulni az étterem felé. Lazán tartom, hogy a korcsolyával ne legyen statikus a mozgás, de annyira erősen, hogy szükség esetén el tudjam kapni, ha meginogna.
- Vodkával? – Kérdezem nyíltan, ne ámítson már azzal, hogy eljátsza az értéktelen cicát. Ki akarom provokálni, hogy mikor hozhatom úgy ténylegesen zavarba. Ha nem is zavarba, de mikor mutatja meg magát. Vagy ez tényleg ő lenne? Tökéletes emberismerő nem vagyok, hiába tippelgetek ilyen serényen.
- Nekem narancs nélkül. – Biccentek a pincér felé, és hagyom, hogy a törölgetés után (amit leplezetlenül végignézek) eldöntse, hogy enni mit fog kérni. A vendéglő igen nyárias, válogathat a könnyű ételek közül, az én gyomrom még a szöget is meg tudja emészteni, így valami húsban gondolkozom. Lejebb nézek, hogy megcsodáljam a formás lábakat, szép ívű a vádlija.
- Mivel foglalkozik egy ilyen szép hölgy, mint te Artemis? Modell vagy? Nem, az túl sablonos lenne... Környezetvédő céged van, ugye? – Kérdezem, és ha meghozzák az italainkat, cinkosan koccintom vele össze a poharamat.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 27 Júl. - 11:49

Nelson & Nora

Be kell vallanom, meglep, hogy a szemeimet nézi, furcsa ez az én esetemben, világ életemben a testemre irányítottam a figyelmet, nem igazán tudok ezzel mit kezdeni. Mint ahogy James mellett sem tudtam azzal, ahogy képes volt rám nézni. Elő tudom én adni a szerelmes fruskát, aki rajongásig odavan az adott férfiért, de belül kikészít a dolog.
- Ohh, akkor azt kell mondjam, nem mozog a megfelelő körökben.
Kacsintok, mert bár tudom, hogy igencsak bőkezűen bánt velem a sors a küllememet illetően, de attól még elég sok másik nő van még, akik szépséggel büszkélkedhetnek. Mellesleg, amit én külcsín gyanánt megkaptam, azt elvétetett tőlem a belbecs terén, mert valljuk be, nem vagyok épp értékes személyiség. Nem véletlenül tarolok a külsőmmel. Nem, buta nem vagyok, sem nehezen elviselhető, sokkal inkább züllött, erkölcstelen, talán már túlontúl is buja, de nekem ezt dobta a gép, nem panaszkodom, szeretem magam, mindennel együtt.
- Vagy csak jobb szerettek cselekedni, mint beszélni, ki tudja…
Mosolyodom el sejtelmesen, apró, odavetett konc, ha úgy tetszik, noha nem állítom, hogy nem tetszik ez a fajta bánásmód, ebben határozottan ritkán van részem, noha most Nikola is a tenyerén hordoz. Talán elérkezett egy viszonylag kellemesebb időszak az életemben? Remélem, jó volna némi üdítő változatosság.
Élvezem, hogy ott pattognak a finom kis szikrák a levegőben, tudom, hogy szívesen megtenné, neki pedig talán már leesett, hogy nem feltétlenül zavarna a dolog, ám nem baj az, ha ez kiteljesedik valami olyasmivé, ami aztán egyszerűen maga alá temet minket. Abból lesznek azok az igazán fantasztikus, egymásnak esős, ágyrengető alkalmak, amiket megjegyez az ember lánya. Még egy szukkubusz is.
- E nélkül is ezt hiszem, bár nem mindenkinek, csupán a szép nőknek. De jól teszed, mi nők olyan ostobán vagyunk összerakva, hogy szükségünk van a szép szavakra, még akkor is, ha olykor hazugság mérgezi őket.
Vallok színt, bár nekem pont nincs, nekem egy férfitől egy valami kell csupán, pont az, ami nekik általában a nőkből. A testük, a szexuális energiájuk, feltöltenek vele, meggyógyulok tőle, ettől leszek teljes, ettől ragyogok. Hogy szégyellem-e magam miatta? Abszolút nem. Én magam vagyok a báránybőrbe bújt farkas, noha, elég szexi az a bárány.
Belekarolok, noha öltözékem tekintetében elég furcsán hathat eme úrias mozdulat, de ettől függetlenül eszemben sincs elutasítani. Egyelőre arra sincs szükségem, hogy szimpátiát gerjesszek benne magam iránt, hiszen az láthatóan megvan.
- Egy narancslé jól esne.
Egyelőre nem tartom jó ötletnek, hogy sörözzek a társaságában, nem kockáztatom meg a dolgot, mint ahogy magát az alkohol kérdést sem, csúnya volna, ha elkapna a gépszíj, és lealjasodnék tőle.
- Köszönöm.
Veszem át a törlőkendőt, de jobb híján csak a karomat, a nyakamat, és a dekoltázsomat van módom megtisztogatni, utóbbit talán egy leheletnyivel tovább teszem, mint ami illő lehetne, de még pont a határon belül mozog, de nyilván annak feltűnik, aki figyel rám. A felsőmmel így sem tudok mit kezdeni, de ez legyen a legnagyobb problémám.
- Azt hiszem, ettől jobb lesz megszabadulni.
Eddig elég furán hatott volna mezítláb sétálnom Nelson mellett, most azonban már leveszem a lábamról a görcskorcsolyát, kicsatolom a bőrszíjakat, majd ott hagyom az asztal alatt. Remélhetőleg emiatt nem fognak megszólni, ha mégis, hát így jártam, ettől még nincs nálam váltáscipő, nem terveztem, hogy beülök bárhová is, ám abszolút nem bánom, hogy így alakult.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szomb. 26 Júl. - 19:46

Nora & Nelson

Elmélyülök valahol a szemében, ami hozzám képest furcsa, általában a domborodó részeit figyelem egy nőnek, most viszont olyan sejtelmes szempárral találkozom, olyan titokzatos ez a hangsúly, hogy valahogy az arcán felejtem a tekintetemet. Volt már dolgom szende kiscicával, domináns szadistákkal is, még mutánsokkal is, akik a képességüket sem féltek bevetni ellenem. Olyan is volt, hogy egy-egy hódításba szó szerint belehaltam, annyira nem működött a dolog, hogy az illető hölgy jobbnak látta, ha eltávolít az útból. Aztán volt nagy meglepetés, ha másnap reggel még távozásképpen beköszöntem, hadd higgye, hogy egész életében visszatérhetek, bosszúra szomjasan. Nos igen, megvannak a magam perverziói.
- A hölgy még mocskosan is magasan tarol azok között, akikkel volt szerencsém eddig találkozni. – Ez most kivételesen nem egy olcsó bók, igazán kiemelkedő példánya a női nemnek. Ha rajtam múlna, akkor már most felinvitálnám magamhoz, hogy együtt tusoljunk le, igazán érdekes dolog lenne végignyalni a kis testét. Egyetlen szépséghibája van a dolognak. Az ilyen tipusú lánykák minden magamutogatásuk mellett sokszor megfelelési kényszerben szenvednek. Hiába a sok smink, a babaarc, a férfiak csak azt látják bennük, hogyan nyissák szét a combjukat, míg én az évszáadnyi idő alatt megtanultam becsülni, hogy egy magára kevésbé adó, de intelligens nő is lehet jó szerető, sőt, az olyan még a reggeli kávét is behozza az embernek.
- Igazán... barbárokkkal futhatott eddig össze. – Leplezetlen pillantásom megfelelően egészíti ki kellemes, szinte úrias stílusom. Tekintem azt sugalja, hogy nagyon is rámarkolnék erre a feszes, s egyben formás hátsóra, mindazon túl, hogy az olcsó mutatványos trükkök nem a sajátom, nem fogom játszani a bunkót. Nehéz eldönteni, hogy végigfektetném az ágyon, hogy együtt ringó testünk megtalálja a harmóniát, vagy egy forró ital mellett igazán megismerjem, hogy mire vágyik, mi az elképzelése a saját jövőjét illetően. Nehéz ügy... És mielőtt elszállnék magamtól, lehet, hogy mindössze udvarias lekoptatásként eszközli mindezt. Nem lepődnék meg, a finom visszafogott stílus mögött vasakaratú elmét sejtek. Harcos természet. Nem hódol be senkinek. Hah, el kéne már dobnom magamtól az állandó tippelgetéseket, ennyire jó emberismerő nem vagyok.
- Ne viccelj Artemis, de hadd ne bombázzalak állandó bókokkal, mert a végén még azt fogod hinni, hogy mindenkinek ezt mondom. – A karomat nyújtom neki, és eltávolodva a hamburgestől elindulunk az éttermek egyike felé. Ott leülünk az egyik kinti asztalnál, megkérem az egyik pincért, hogy hozzon illatosított törlőkendőt, hogy a hölgy rendbe tudja magát tenni, s kihúzok Norának, azaz Artemisnek egy széket.
-Egy italt? – Tolom felé az itallalapot, én már nagyjából tudom, hogy mit is fogok rendelni.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Csüt. 24 Júl. - 21:19

Nelson & Nora

- Mint a farkas.
Bólintok, némi komorságot erőltetve vonásaimra, bár azt inkább nem részletezném, mire éhezem leginkább. Képességemből eredeztethetően ilyen téren nincs nem árulok zsákbamacskát, persze, sokan nem tudják, hogy miféle némber is vagyok én, és addig jó, addig kedvemre játszadozhatok, akár előadva az ártatlan, bájos leányzót, vagy az intellektuális kis titkárnő típust, ami épp kell. Általában elég hamar rájövök, hogy az adott férfinek milyen a zsánere, és onnantól kezdve én leszek álmai nője. Mert valljuk be, a kendőzetlen igazság szerintem senkinek sem tetszik. A drága meg nem zavar, az én fülemet nem bántják a kedves szavak, már ha nem tapad hozzájuk maró gúny.
- Ohh, hát mire való egy kiadós kis fürdő, ha nem arra, hogy a koszt eltávolítsuk?
Kérdezem mosolyogva, ötleteim mondjuk lennének, nanáhogy, de persze, egyelőre inkább megmaradok a finom kis leányzónál, aki éppen segítségre szorul, várva a hőst, aki megmenti. Mondjuk, ezt már ki is pipálhatjuk, ha nem tart meg, akkor nem csak kutyamancsoktól lennék maszatos.
Nézzen csak, cserébe az én pillantásom is végigszalad rajta, bár kevésbé egyértelműen, inkább csak szelíden rebben pontról pontra, míg nem konstatálom, hogy a felhozatal egészen ínyemre való. Ez a város bővelkedik finom falatokban, szóval nem lehet okom panaszra.
- Igazán? Ezt még sosem mondták.
Állapítom meg, miközben hátrapillantok az említett testrészemre. Természetesen hazudok, mint a vízfolyás, nem tudnám megszámlálni azon alkalmakat, mikor a popsim dicsérték, vagy bármi mást rajtam. Ám egész mókás úgy tenni, mintha újszerű lenne számomra az érzés, még a meglepettségem is roppant őszinte.
- Randira? Így? Ne legyen nevetséges… Annak meg kell adni a módját.
Csóválom a fejem, atya ég, így valóban csak akkor mennék randira, ha egy hajléktalan volna a célszemély, de ugyebár, erre nem vetemednék. Randizni sem szoktam éppenséggel, lévén az már olyasmi, amit Jamessel csináltam először, és utoljára, más valahogy sosem érdekelt ilyen téren.
- Kedves magától, noha nem is a maga sara a kutya… Tudja mit? Elfogadom, a gyomrom nem enged más választást.
Meg az sem, hogy olyan jól néz ki. Egy jó pasit nem engedhetünk csak úgy elmenni, ha meg akar hívni ebédre. Abból még bármi lehet.
- Remélhetőleg nem fognak elzavarni a küllemem miatt.
Sóhajtok fel kissé aggodalmasan, engem ugyan nem érdekel, hogy festek, csak a lényegre irányul a figyelem, de egy étteremben már nem biztos, hogy díjazni fogják.
- Örvendek Nelson, én pedig Artemis, s ha nem zavarja nagyon, és megengedi a modora, átválthatnánk tegeződésre.
Mostanában túl sokan magáznak, kezd tele lenni vele a hócipellőm, szóval remélhetőleg neki ez nem okoz gondot, és nem kell minden szavam hatszor megrágni, mire kimondanám őket. Mindettől függetlenül azonban elindulok a mutatott hely felé, miközben alaposan körbenézek, új vagyok még erre, nem árt mindent megjegyezni.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Vas. 20 Júl. - 10:31

Nora & Nelson

Ez a reggeli körtúrám, hogy ismét felfedezzem a várost, máris különös események láncolatát indítja el. A mozgatóruga a kutya. A kutya, amely oly régen az ember barátja, néha hihetetlenül nagy ostobaságokat képes előremozdítani. Falánk ösztönein nem tudok uralkodni, nekem is volt olyan dögém, amelyet akárhogy tanítottam, néha vertem, de mégsem voltam képes leszoktatni róla, hogy ne egye fel séta közben az úton talált ételmaradékokat. Bármennyit evett otthon, ha talált a parkban valami csontot, azonnal a szájába vette, és inkább elszaladt a büntetésem elől, mintha kiköpje a falatot.
Új vagyok még itt, egyúttal régi bútordarab is. Régen jártam itt, Charles talán még gyerek volt, ám való igaz, egyszer Londonban is összefutottunk, amikor elmentem a diplomaosztójára. Az életünk teljesen más vonulatot vett, sokkal idősebb vagyok, most mégis én fogok neki dolgozni. Ebből látszik, hogy a kor nem minden. Az ő léte az önfeláldozásról, és a szervezett fegyelemről szól, az enyém a saját udvartartásom körüli bálokról, unaloműzésről. Még akkor is itt leszek, amikor a városka lakói igen régen halottak. Még ez a csodaszép fiatal nő is, akiért igazán kár lenne. Szeretem a nőket, könnyedén megtalálom bennük, ami kedvemre való, legtöbbször nem a külsőségek alapján, a kisugárzás, az intellektus számomra mindennél többet ér, de miért becsülném le, ha valaki még ennyire csinos is? Elkapom hát a hölgyet, és felsegítem, mielőtt még jobban összekoszolja magát.
- Akkor most éhes maradt drága? – Nem mindenki szereti, ha ledrágámozom, de teszek rá. Ez számomra maximálisan az udvarisság kifejezése, ha elutasítja, akkor sem fogok rajta változtatni. Igen finom kinézete van, remélem nem valami nyers, beszólgatós fajta, mert akkor igen gyorsan túllépek rajta. Elcsábítom, aztán eldobom, akinek nincsen stílusa, nem én fogom beleverni. Madeline is csak azt hitte, hatnak rám a bájai, hosszútávon én dominálok. Minden esetben. Nincsen az a bájos pillantás, az az esendő hisztizés, amitől meglágyulna a szívem. Adok, aztán mindent elveszek. Ez Nelson törénye.
- Nem-nem, csak a bájos teste csúnyán összekoszolódott. – Kacsintok rá sármos mosollyal, nem titkolva, hogy alaposan megnéztem magamnak, mintha holmi bunkó lennék, aki csak a kinézet alapján tud nyálcsorgatni. Ennél messzebb nem is lehetnénk az igazi valómtól, de valahogy az az érzésem, hogy a teste a fegyvere, miért ne hódoljak be neki most még én?
- Kár lett volna érte, igen formás. – Némi vágy gyúl bennem hogy a közhely említése után rápaskoljam az említett, ingerlően domborodó testrészre, de gyorsan elvetem a gondolatot, egy öröklétű ne legyen türelmetlen. A cica másszon bele önként az ember ölébe, mert ha simogatni próbáljuk, még odakap.
- Ez egyre rosszabb, remélem nem randira készült. – Csóválom sokatmondóan a fejemet, majd továbbfűzöm a dolgot. – Hadd kárpótoljam a dög miatt. Egy ebédet el kell fogadnia, ne vesztegesse a gyomrát holmi gyorsételre. Jőjjön... Nelson vagyok. – Bólintok, és a hamburgerestől egy kissé távol eső üzletsor felé intek, ahol nyárias, kiülős éttermek várnak nyitva.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres Szer. 16 Júl. - 22:48

Nelson & Nora

Eddig nem tudtam, hogy utálom a kutyákat, de most már határozottan ezen a véleményen vagyok. Nem is tudom, hogy egyáltalán miért nem küldtem el a vérbe, ahogy egyébként embereket is el tudok néha.
Szerencsére egy pár erős kar megment a csúnya fenékre eséstől, nem volna ám kellemes így lendületből hátraesni, bár nekem nem tartanak sokáig a kellemetlenség, elég volna egy jól szituált úriember, akit megszabadítok egy kevés életerőtől.
Hmm… ha már jól szituált úriemberről esett szó… finom falat, nem mondom, s még aggódik is a testem épségéért. Igazán kedves. Szeretem ezt a várost, bár a legtöbb helyen az ujjam köré csavarom a férfiakat, szóval nem meglepő, hogy itt sincs hiba a gépezetben. Szerintem még arra sincs szükség, hogy az érintésemmel manipuláljam, noha megtehetném, mikor kapaszkodót keresvén a kezére siklanak vékony ujjaim.
- Igen, igen, minden rendben.
Rebegem kicsit gyorsabban kapkodva a levegőt, olykor kedvemre való eljátszani a gyámoltalan, elesett leányzót, akit öröm felkarolni, segíteni rajta.
- Nem, nekem semmi közöm ahhoz a… kutyához. A hamburgeremnek annál több.
Morgom az orrom alatt, majd immár szembefordulva vele nézem meg magamnak egy kicsit jobban, tökéletesen feltűnésmentesen. Legalábbis igyekszem, de több mint száz év tapasztalatával ugyebár elég nehéz felvenni a versenyt, bármilyen rafinált kis szuka legyek is.
- Vérzik az orrom? Vagy minek a zsebkendő?
Kérdezem meglepetten, de a kérdésem nyomán követem az olykor-olykor elvándorló tekintetét, és már esik is le a tantusz. Hát, ez kellemetlen. Lenne, bárki más esetében, engem aztán nem zavar, hogy pikáns helyen éktelenkednek mancsnyomok, oda terelik a figyelmet, ahol érdemes nézelődni. Lehet, hogy rajta kellene hagynom? Mindenesetre, ha már kaptam zsepit, hát használom, nehogy a porba hulljon a férfi figyelmessége.
- Köszönöm! Meg persze az elkapást is! Életet mentett, vagy legalábbis a hátsóm épségét biztosan.
Kacsintok vidáman, aztán elkezdem leporolni magamról a mancsnyomokat, de jobbára csak annyit érek el vele, hogy mindkét folt amorf kis masszává avanzsál a kebleim helyén. Mintha valami jelrendszer lenne, hogy nesze, itt tapizz. Sebaj, nagyobb bajom sose legyen.
- Azt hiszem, nem ér meg több erőfeszítést a dolog.
Vonok végül vállat, és nyújtom neki vissza az anyagdarabot. A felsőmre ráfér egy alapos mosás, csak keresnem kell valaki jótét lelket, aki elvégzi helyettem, mert rám valahogy nagyon nem illik a mosónő szerepkör.

Tárgy: Re: Tóparti hamburgeres

» Tóparti nyaralók