Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Ebben igazad van. De mióta lettél te ilyen bölcs? –tettem fel a költői kérdést, amire már nem vártam egyenes választ. Végső soron egyetértettem vele, hiszen még arról sincs különösebb elképzelésem mi lesz egy hét múlva, akkor honnan tudnám biztosra, hogy évek múlva nem fogok az X-menek közé tartozni? Az igaz, hogy most ellenzem, de lehet, hogy később valami miatt beállok közéjük. Jöhet valamilyen külső hatás, ami megváltoztatja a nézőpontomat… fogalmam sincs. De az biztos, hogy a jelenlegi állás szerint inkább választanám a normális életet, mint azt, hogy katonáskodjak. A családomat sokkal fontosabbnak tartom annál és mint mondtam, szerintem amúgy sem egy emberen múlna a háború… amit egyébként úgy látszik Liam is erősen ellenezne. De még jó, hogy ellenezné. Nem egyszer hallhatott már ő is olyanról, hogy az emberek kísérleti célokra használták a mutánsokat, úgy tartották őket mint egy állatot stb. És szörnyű belegondolni mi lenne itt, ha kitörne a háború. Az emberi agresszió ellen valószínűleg kevés lenne a mutáns képességünk. Akik a leggyengébbek, azokat elfognák és kísérleti nyúlként tartanák őket, meg minden, amit még el lehet képzelni. Amikor anno belém csapott a villám és a kórházban felébredtem a hullaházban, tőlem is rengeteg vért vettek, mert szerintem rájöttek valamire. A lapokra ugyan nem írtak semmit, de furcsán viselkedtek, úgyhogy azóta még véletlen sem tenném be a lábam a kórházba. Még a végén beadnának valamit, amivel elvennék a képességem vagy elfognának, tudjam is én… nem szeretném kipróbálni milyen az élet egy ketrecben. -Azért ne bízd el magad ennyire –vigyorogtam a válaszára, ami már azt jelezte, hogy kezdek kicsit feloldódni. –Majd legközelebb megnézem, hogyan vezetsz –bólogattam egy mosollyal. Még a végén kiderülne, hogy ő sem sokkal jobb nálam. De azon mondjuk meglepődnék, mert azért van pár év kötünk. Szóval azt várnám el tőle, hogy már kb. profi szinten nyomatja, még akkor is, ha esetleg nincs jogsija. Neki sokkal több alkalma volt gyakorolni a vezetést, mint nekem. Én maximum kisebb koromban ültem volán mögé, akkor csak a földúton vezettem alig 30km/h-val anya mellett. Úgyhogy eléggé kezdő vagyok, persze, hogy nem ment olyan jól, mint amire esetleg Liam számított. A táblák jelentését is csak úgy nagyjából tudom, van amelyiknél bizonytalan vagyok. Mondjuk ez még nem gond, mert nincs jogsim. Akkor lenne gáz, ha lenne. Mert azért attól, akinek rendben vannak a papírjai, attól elvárná az ember, hogy tudja azt, amit kell. Nyilván nem azon fog múlni, hogyan vezet, csak nem árt tisztában lenni a táblák jelentésével. -Ez alap –válaszoltam mialatt a szememből kipiszkáltam a vizes hajamat. –De azért ezt nagyon nem így terveztem. Bocs, hogy fürödnöd kellett… -szánt szándékkal nem mentem volna bele a tóba. Egyrészt azért mert ez már messze nem gyerekjáték. Sokkal durvább lett volna, ha azt az apróságot sem csinálom meg, hogy kilököm a srácot az autóból. Másrészt eddig is elég nagy szarban voltunk amiért elvittük a rendőrautót egy körre. Mert nem loptuk el, én személy szerint azt terveztem, hogy utána mondjuk leállunk vele az egyik parkolóba aztán viszlát. Ott megtalálták volna. De a tó mélyéről nem lesz egyszerű előhozni és azt hiszem annak duplán nem lenne jó vége, ha ez a kis baleset napvilágra kerülne. A múltkor is beleráncigált az egyik haverom a zsaruk megszívatásába, ennek így nem lesz jó vége… -Kösz! Bízok benned –de tényleg. Azt mondta, hogy senkinek sem szól, akkor elhiszem neki. Nem tűnik olyan típusnak, mint aki másnap rohanna a haverjaihoz, hogy leégessen. Főleg azért nem, mert ő is benne van ebben az egészben. Nem is kicsit. Oké, én vagyok a fő bűnös, mert elsüllyesztettem az autót. Viszont ő akarta, hogy én vezessek. Ha a rendőrség rájönne, hogy mi voltunk, akkor Liam is megszívná. Kvázi, ha szeretné megúszni ezt az estét bírságok és esetleg börtön nélkül, akkor nem árt, ha befogja a száját. -Tőlem mehetünk –úsztam ki a srác után, majd a parton még kicsavartam a csupa víz ruhámat és elindultam a birtok felé. Jobb ötletem nekem sem volt a gyaloglásnál. Hazafuthattam volna egyedül, de nem akartam itt hagyni Liamet.
-Nem tudhatod mit hoz a jövő… - kitudja, talán majd később már azt tartja lehetetlennek, hogy ne legyen X-Men. Abban viszont egyet tudok vele érteni, hogy békés életet akar. Gondolom ez nem életem végéig tart majd, szóval kiléphetek, ha akarok, és minden bizonnyal ki is fogok, mert… mert én sem úgy tervezem az életem, hogy végigharcolom majd a jó ügyért. Nem, én egy nyugodt, békés életet akarok, na és persze Scarlettet. Szeretünk itt lenni, mindketten, de előbb-utóbb valamelyikünk többre vágyik majd, mint amink most van. Saját ház, a szobáink helyett, esetleg gyerekek, akiket nem kell bújtatni a világ elől…tudom, korai ebbe belegondolni, de a lényegen mit sem változtat. Nem akarok mindig harcolni. -Ajánlom is, hogy tévedj! – mondom neki mosolyogva. Az a baj, hogy nem téved. Nem látok valami nagy esélyt arra, hogy elkerüljük ezt. Az emberek, már aki tud rólunk, nem valami kedvesek így se, de egyesek még addig is elmennek, hogy elfogjanak minket, a saját céljaikra használjanak… vannak olyanok, akiket ketrecben tartanak, mint az állatokat. Érthető, félnek tőlünk, de nem adtunk rá okot, nem mindegyikünk akarja megváltani a világot, nem az olyanok ellen kéne harcolni, akik erre készülnek? Mi csak normálisan akarunk élni, úgy, mint az átlagos ember, mi ezzel a gond? -De csak, hogy tanulhass a mestertől! – dőlök hátra nagy büszkén mosolyogva. Könnyű büszke lenni erre, ha olyasvalaki ül melletted, aki még nem igazán vezetett autót. Na nem mintha olyan rosszul vezetnék, sőt, azt hiszem elég jól vezetek ahhoz képest, hogy soha nem volt semmiféle vizsgám. Anyám eltűnése után nem mentem el rá, aztán feleslegesnek is tartottam, mert… mert ha leakartak kapcsolni, akkor vagy meglógtam, vagy kibeszéltem magamat, mindegy, New York-ban, vagy más nagy városokban az ilyen vétségeket nem veszik annyira komolyan, mint mondjuk itt North Salemben. Az itteni rendőrök élete elég unalmas lehet, nem csoda, ha nincs jobb dolguk, mint a söröző kölykök kiszúrása. -Mindenki így kezdi, szóval… - én is izgultam, mikor először ültem volán mögé, emlékszem mennyire kivoltam, remeget a lábam is, és jó ha talán öt métert megtudtam tenni az autóval. Aztán jött a gyakorlás, a tapasztalatszerzés, és már ment is, mint a karikacsapás. Vezetni nem nehéz, de megjegyezni azt a sok táblát, meg a jelentésüket… természetesen azért megcsináltam, de máig van olyan tábla, amiről nem tudom minek kéne eszembe jutnia. A vezetés megy, az elméleti része pedig… nekem annyira nem fontos. Nem azt mondom, hogy ne kéne tudni, mert fontos az, csak… csak nem annyira mint az, hogy mondjuk tényleg tudj vezetni. - Persze, minden oké, kösz, hogy tetted, amit kellett. – mert hát végső soron ő volt az, akinek köszönhetően nem egy süllyedő autóból kellett kiharcolnunk magunkat, igaz? Szóval köszönöm neki, bár fogalmam sincsen, hogy egész pontosan hogy csinálta, de nem is számít, érti a képességét, tudja is használni, és szerencsére nem kötötte be magát, hogy lusta legyen kikapcsolni, szóval… megmenekültünk, ez a lényeg. - Nyugi, megbízhatsz bennem, senki nem fogja megtudni mi történt. – na igen, nem lenne valami jó, ha kiderülne, hogy mit csináltunk, az pedig már nevetségessé tenné, ha kiderülne, hogy el is süllyedtünk. Gyorsan kiúszom végre a szárazföldre, majd megvárom míg ő is kint van, és végül csak egy kérdést intézzek hozzá. – Séta? –nem tudom, hátha megy valami busz a suli irányába, bár kétlem, szóval így marad a séta. Akármi is a válasz, megyek én utána, elvégre ő volt az, aki csak úgy haza akart sétálni eredetileg.
// Köszi a játékot, király volt //
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Csüt. 30 Okt. - 12:36
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-X-men? Én? –néztem rá csodálkozó arccal. –Ne röhögtess –csóváltam a fejem. Ha lehet, akkor inkább visszatérnék az átlagosabb élethez. Már amennyire lehetnék átlagos a képességem mellett. De akkor sem úgy képzeltem el a jövőmet, hogy egy mutáns hadsereg tagja legyek. Valahogy távol áll tőlem ez az egész. Mondjuk nem is tartom teljesen kizártnak, ha nagy szükség lenne rám, de ha nem, akkor szívesen lelécelnék innen. Nem azért, mert nem szeretek itt a birtokon lakni, egyszerűen szeretnék saját lakást, biztos jövedelmet, amiből a későbbiekben meg tudnék élni. Úgy pedig nehéz összehozni ezt a kettőt, ha még minimum tíz évig itt kell töltenem a mindennapjaimat. Plusz amúgy sem érzem, hogy megvan bennem az, amitől X-men lehetnék. Meg hát húsz alatt kicsi az esélye, hogy bevennének, úgyhogy még arra várnom kéne rá. Tehát nem sok érv szól mellette, hogy X-men legyek, tulajdonképpen semmi. Hacsak félre nem teszem a saját életcéljaimat és nem nézem arról az oldalról a dolgokat, hogy tudnék segíteni… de még akkor is túl sok ellenérv szól mellette. Liam következő mondatára mosolyogva vállat vontam. –Így jártál –azért azt kétlem, hogy belehalna, ha mondjuk tényleg pont miattam nem ülhetne le a helyi járaton. Lehet, hogy nem is szokott buszozni, vagy csak keveset. Én régebben többet buszoztam, de még most is előfordul, hogy azzal megyek családlátogatóba. Nekem sincs mindig erőm ahhoz, hogy rohangáljak mint egy hatökör. Különben is… normális ember csak akkor fut, ha kergetik. Én meg az átlagnál amúgy is lustább vagyok, szóval néha muszáj beérnem a tömegközlekedési eszközökkel. Főleg akkor, ha sok cuccal megyek. Márpedig az esetek többségében muszáj legalább váltóruhát vinnem, a szennyesről meg ne is beszéljünk. -Pedig előbb-utóbb úgy is az lesz. De bízzunk benne, hogy tévedek –tettem hozzá egy kicsit reménykedve, holott józan ésszel végiggondolva nem láttam rá sok esélyt, hogy mindig megmarad majd ez a béke, ami most van. Az emberi kapzsiság sok mindenre képes, beleértve arra, hogy harcot robbantsanak ki és bombát dobjanak ránk, csak azért, mert ők nem lehetnek különlegesek. De ameddig nem sokan tudnak rólunk, addig minden fasza és remélhetőleg még az is lesz egy darabig. Legalább addig, amíg meg nem öregszem. Mert ha lesznek gyerekeim, azokat még ebben a békében szeretném felnevelni. Meg különben is… ki az az elmeháborodott aki azt akarja, hogy kitörjön egy újabb háború? -Benne vagyok, de ott már te vezetsz –billentettem felé a fejemet, miközben immár az autóban ülve azon voltam, hogy megpróbáljak vezetni. Tény és való, hogy eleinte nagyon szarul ment és valószínűleg a dédi lesprintelt volna minket. Ezzel a tempóval meg biztos, hogy nem tudtunk volna autós üldözni, azt ráhagytam volna Liamre. Eleinte úgy is azt akartam, hogy ő vezessen. -Igaz? –vigyorogtam a srác mondatára.-Lassan az öreganyám beelőz minket, de azért megy ez–hát ezt mondjuk kár volt így elsietve kijelentenem. Igaz, hogy már egyre távolabb kerültünk a zsaruktól, ráadásul már a váltót is kezdtem megszokni, de arra nem voltam felkészülve, hogy elénk fut az a kutya. Úgyhogy nagyrészt nem az én hibám volt, hogy a tóban kötöttünk ki. Hiába rántottam le az autót az útról és nyomtam padlóig a féket, csúsztak a kerekek és nem tudtam megmenteni a járgányt. Viszont legalább nekünk Liammel nem lett bajunk, mert még mielőtt elsüllyedt volna a tragacs, kilöktem a srácot is a vízbe. Nem tudom ebből mennyit fogott fel, lehet, hogy észre sem vette, csak azt, hogy már kint van és úsznia kell. Ez miatt bennem volt a para, hogy véletlen vizet szív. -Még élek.–jöttem fel a felszínre és megkönnyebbülve láttam, hogy Liam sem fuldoklott.-Te? Minden oké? –kérdeztem vissza, miközben odaúsztam hozzá, megkerülve a süllyedő autót. A mondatára már kínomban felnevettem. –Miből gondolod te azt, hogy önként fogja vállalni? Ha ez a kis baleset kiderül… -hagytam félbe a mondatot, nagyjából úgy is kitalálhatta, hogy mi következne utána. –Liam. Ez az egész. Ez köztünk marad, oké? Mindketten a sírig visszük –egyrészt azért mert maga az autólopás sem tűntetne fel túl jó színben, az pedig, hogy még el is süllyesztettem… hát, inkább ne tudja meg senki, akinek nem muszáj.
-Soha ne mond, hogy soha, nem? Amúgy is… nem gondolkozol azon, hogy mondjuk X-Men legyél? Akkor ott edzhetnél is, már ha akarsz, és lenne ki seggberúgjon, ha lusta vagy. Imádok seggeket rúgni. – vigyorgok rá. Nem, nem szeretek amúgy, nem igazán szeretek harcolni, ami fura lehet, hiszen akkor miért álltam be X-Mennek, igaz? Nos, ennek több oka is van. De a legfontosabb az, hogy bizonyítani akarok magamnak, Scarlettnek, és mindenki másnak is. A képességem talán nem valami egyedi, de semmiképpen sem olyan, ami… hasznos lenne. Mármint, mindenfajta energiát képes vagyok manipulálni, újabban már egyesek erejét is kitudom kapcsolni úgymond egy időre, szóval… mondhatni erős képesség, és éppen ezért én is csak a pusztítást látom benne. Mikor anyámat kerestem, lecsapoltam egy kisebb nukleáris szállítmány energiáját, és addig sugároztam vele egy fickót, míg végül rákos nem lett és kórházba nem került. Gondolom azóta már meghalt, és éppen ezért mondom, hogy a képességem inkább pusztít és rombol, mintsem segít. Harcias képesség, de én nem szeretem a harcot. Megakarom mutatni, hogy képes vagyok vele másokat is segíteni. Mondjuk megvédeni az embereket, harcolni a rosszal, a szokásos, amit minden képregényhős akar. Bizonyítani… ez a célom. És ha ehhez másoknak kell szétrúgni a seggét, hát akkor megteszem. -Na jó, úgy látom képtelen vagyok beérni a rendőrautóval... – csóválom meg a fejemet, mintha teljesen letört volna a dolog, de aztán csak visszatér a vigyor az arcomra. A buszon én általában nem szoktam leülni, legalábbis elég ritka. Nem utazom sokat, szóval kibírom állva is, mondjuk a nagyon késői buszokon ledobom magamat valahova, elvégre jó, ha rajtam kívül két ember utazik még olyankor a buszon, de… de ritkán buszozok. A birtokon vannak autók és motorok, aztán ott van a nyaralóban a verdám, amit még meg kéne bütykölnöm, hogy normálisan működjön, aztán persze az sem elhanyagolható, hogy inkább motorozom mostanában. Gyorsabb és… és egy kicsit veszélyesebb is. -Ezzel egyet tudok veled érteni. – nem azért mondtam én, mert olya nagyon vágynék rá, sőt, szeretném, ha elkerülne minket és leélhetném az életemet boldogan, nyugodtan, vidáman egy tengerparti kis házban, ahol Scarlett mellett ébredhetek mindennap. Ennyit akarok, csak Scarlettet és egy boldog, teljes, nyugodt életet. Tudom, sokat kérek, mutánsok vagyunk, így aligha adódhat ez meg nekünk, de én szeretném, vágyok arra, hogy így legyen. Nem tudom Logan van-e bárkivel is úgy, mint én Scarlettel, de ha igen, akkor megérti, hogy a legtöbbet akarom neki, a lehető legboldogabb életet, amit csak ember kaphat ezen a világon. - Ja, következőleg bekapcsoljuk a rendőrségi rádiót és autós üldözünk, ahogyan egy igazi akciófilmben szokás. – mondom mosolyogva. Oké, ott aligha ő fog vezetni, mert szerintem egy nyugdíjas motor is lehagyna minket, de kitudja, addigra talán megtanul vezetni és már simán üldözheti ő a rossz fiúkat. – Miről beszélsz? Megy ez neked, született őstehetség vagy! – mondom neki mosolyogva, ahogyan araszolva, de legalább megyünk. A rendőrök közben nagyok nézve bámulnak utánunk, mert alighanem ők sem hallottak még olyan autó tolvajról, aki nem tud vezetni, de hát ebben rejlik az élet szépsége, igaz? Titkon mindenki egy rendőrautóval akarja megismerni a vezetés rejtelmeit. Egészen kényelmesen ülök, míg egyszer csak előre nem dőlök a hirtelen fékezéskor, és annyira meglepődöm ,hogy igazából… még csak meglepődni sem tudok, mert a következő pillanatban már a tó felé tartottunk. És csakhogy a nap ne legyen meglepetésekben szerény, még egy pillanattal később már csak arra eszmélek, hogy a vízbe zuhanok, a kocsi pedig lassan, de biztosan süllyed, miközben a rendőrök látva az esetet, dühösen kiabáltak utánunk. Vagy röhögtek, nehéz megállapítani. – Jól vagy haver? – szegezem neki a kérdés Logan-nek mikor már ő is végre feltűnik a víz alól, mert…mert fel kell, ha esetleg nem tudna úszni, akkor meg úgyis utána vettem magamat, hogy felhozzam őt a levegőre. – A jó hír az, hogy élünk, a rossz hír… hogy alá kéne íratnod a vizsgáztatóddal valami papírt, hogy önként vállalta a vizsgáztatást. – na igen, mert könnyen eltudom képzelni, hogy annak a vizsgának halálos kimenetele lesz. – De összességében egész jól vezettél. – azért kell a dicséret a végére, még ha… nem is teljesen jogos.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Kedd 28 Okt. - 12:52
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Kösz, haver. Bár nem hiszem, hogy ez a közeljövőben bekövetkezhet -persze értékeltem, hogy segítene, rendes tőle, hogy felajánlotta. Eddig mindig amikor elkezdtem edzeni, akkor egyedül próbáltam meg, de mondjuk akkor nem is nagy súlyokkal kezdtem a fekpadon. De mindegy, mert így is feladtam. Egyszerűen nincs meg az a plusz motiváció, hiába akarom folytatni nem megy. Egy személyi seggberúgó-edző kéne, aki ha nem tolom le magamat az edzőterembe, akkor feljönne a szobámba és kikergetne onnan különböző eszközökkel. Meg aki ott állna mellettem és bátorítana. Ezt mondjuk Liamtől sem várnám el teljes egészében, gondolom ő sem ér rá mindig, főleg nem velem foglalkozni. Nem tudom pontosan mit csinálnak itt a birtokon az X-menek, de gondolom nem a kanapén folyatják a nyálukat egész nap, hanem mittudomén... gyakorlatoznak, nagyjából olyannak képzelem el az egészet, mint egy hadsereget különleges emberekkel. És én pontosan ezért nem feltétlen akarnék közéjük tartozni. Egyszerűen nem érzem magam elég tökös gyereknek ahhoz, hogy olyan legyek mint ők. Mellesleg a képességem sem egyedi, azt hiszem több diáknak is van szuper gyorsasága, nem rajtam fog múlni, hogy egy összecsapásban nyernek-e. Ha valami eget rengetően erős elemet birtokolnék, felérnék egy félistennel, akkor azt mondanám: oké, segítek. De így feleslegesnek tartom az egészet. Liam következő mondatára már nem válaszoltam. Igaza van végül is, minden családban kell legyen egy-két súrlódás, legalább feszültség levezetésnek. Ha senki sem mondaná el, hogy mi bántja, az lenne a lehető legrosszabb. Néha muszáj összeveszni azzal, akit szeretünk, hogy tisztázódjanak a nézeteltéréseink. Igaz, hogy én nem szívesen bonyolódok kisebb-nagyobb konfliktusokba, de azért velem is bőven előfordult már, hogy kicsit rám pirítottak, meg miegymás. -Na, azért ne essünk túlzásokba! -vigyorogtam. -A rendőrautót vezethetnéd, de a buszon holtbiztos, hogy bevágnék eléd -az idős embereket azért tényleg előre szoktam engedni, mert annyi emberiség még maradt bennem. Azt mondjuk nem mondanám, hogy minden esetben udvarias, illedelmes vagyok, de többségben igen. Múltkor is fullon volt a busz, én középen ültem. Senki sem állt volna fel, hogy a láthatóan legalább nyolcadik hónapban lévő terhes nő leülhessen, csak én. Megértem, aki két nagy bőrönddel utazik, attól mondjuk nem várom el, hogy átadja a helyét. De azért az nem pofátlanság, ha előttem is fiatalabb srácok ülnek és egyik sem mozdul meg? -Azért nem ilyen motivációra gondoltam... -ráncoltam a homlokom. -Úgy hiányzik nekem egy háború mint léggömbárusnak a nyílzápor -amilyen szerencsétlen vagyok kétlem, hogy normálisan ki tudnám venni a részemet a mutánsok oldalán. Persze ez azért tényleg motiválna arra, hogy ne legyek lusta, de ha lehet akkor inkább másfajta ösztönzést választanék. Mert ha itt harcolnának az emberek, akkor pokoli világ lenne. Még azt is elveszíteném, amit nagy nehezen megszereztem... Az autóhoz érve szokástól eltérően tényleg nagyon izgultam. Oké, hogy nyugodt vérmérsékletű vagyok, de a vezetésnél valahogy minden higgadtságom elpárologni készült. Ha mondjuk Liamnél is lettek volna pedálok akkor lehet, hogy kevésbé izgultam volna, de mivel ez nem vizsgáztató autó, hanem a rendőrök járgánya, ezért eléggé bennem volt a félsz. Elsősorban nem akartam menthetetlenül beégni a körülbelül nulla vezetői tudásommal. Másrészt szerettem volna túlélni a dolgot. Liam mondatára kínomban felröhögtem. -Ugye? Én már profi vagyok ebben -lassan már ott tartottam, hogy a lábam remegett. Tényleg csak nagyon óvatosan mertem rálépni a pedálokra, mert így egyedül még az életben nem vezettem autót. Főleg nem egy forgalmasnak mondható úton. -Hát kösz, de ez azért nem olyan egyszerű -vagy legalábbis nem éreztem annak elsőre. Aztán szép lassan kezdtem kicsit jobban ráérezni és már ötvennél kevésbé paráztam. Persze néztem az utat, meg kicsit görcsösen rángattam a kormányt, de azért már javuló tendenciát mutattam... egészen egy bizonyos pontig. Az út szélénél ugyanis egy nagy testű kutya szimatolt a túloldalon, aki miatt nem éreztem, hogy lassítanom kéne, addig amíg le nem lépett. Ott aztán villámsebességgel rátapostam a fékpedálra és berántottam oldalra az autót, hogy ne üssem el azt az állatot. Kár, hogy ezzel egyenesen az egyik tóparti ház udvarába hajtottam be és egyenesen a tóba tartottunk... Hiába fékeztem, az autó kerekei csúsztak és a vízbe érkezés előtti utolsó pillanatokban sikerült hasznát vennem a képességemnek. Még a „repülési” fázisban kinyitottam a Liam felőli ajtót és először őt löktem ki rajta, aztán én ugrottam a vízbe a saját térfelemen. Muszáj volt ezt megtennem, mert köztudott, hogy nem egyszerű a tó mélyén kiszabadulni egy autóból...
-Nem is kell, de ha mégiscsak kedved szottyan, akkor csak szólj, szívesen… segítek, vagy valami. – most rajtam a sor, hogy mosolyogva megrántsam a vállamat. Fekve nyomásnál mondjuk elég hasznos tud lenni az, ha segít valaki, kamasz koromban voltam olyan hülye, hogy nem kértem segítséget, mert megakartam mutatni, milyen kemény vagyok, aztán… visszafelé sült el a dolog, egy jót röhögtek rajtam, és kis híján a tüdőmet is kiköptem mikor a mellkasomra esett a súlyzó. Azóta mindig jöhet a segítség, és ha Logan úgy gondolja, hogy esetleg megpróbálkozik, akkor szívesen segítek neki, de persze nem kötelező. Se lemennie oda, se engem hívni, ha mégiscsak lemegy edzeni egyet. -Elégé fura egy család is lennétek, ha nem lennének nézeteltérések. – mosolygok rá. Sokak szerint az a jó család, ahol nincsenek súrlódások, de szerintem ez baromság, kellenek a veszekedések, mert ezek mutatják meg, hogy számíthatunk egymásra, hogy megtudjuk oldani a bajokat. Sokszor vesztem össze anyámmal, és közülük néhány csak apró hülyeségek miatt volt, de azokból lettek a legnagyobb viták. Egy lány, vagy éppen az autó, esetleg a szobám, mert megint úgy néz ki, mint a disznóól… hülyeségek miatt vesztünk sokszor össze, bár szerencsére nem kellett elviselnem egyetlen ellenszenves férj jelöltet sem,vagy legalábbis nem emlékszem rá. -Tényleg pofátlan a fiatalság… azért elvárom, hogy engedj leülni a buszon. – vigyorgok rá. Nem, nem érzem magamat idősnek, huszonhárom vagyok, nem pedig hatvan,szóval… elég nagy hülyeség is lenne. Jól megvagyok a bőrömben, visszajöttem a szigetről, együtt vagyok Scarlettel… minden klappol az életemben, leszámítva anyámat, de… de ehhez már hozzá kellett volna szoknom. Nincs is rá igazából szükségem. Persze, jó lenne az, ha itt lenne, de mióta megismertem Scarlettet, azóta…. nem is tudom, az űr, amit anyám hagyott maga után, azt Scarlett betöltötte, sőt… boldoggá tett, boldogabbá, mint valaha voltam, és hiába nincs itt anyám, hiába vagyok vele nem éppen valami jó viszonyban… nélküle is boldog tudok lenni. -Na majd ha jön a világvége, vagy valami háború. – rántom meg a vállamat, és remélem, hogy ő is tudja: egyik se kell, akkor már inkább maradjon lusta és ne csináljon semmit, jó ez így, ahogy van. Azt persze azért látom rajta, hogy izgul, egy vak is látná, hogy ki van a vezetés miatt, de inkább itt legyen ki, mintsem a vizsgán, ahol az egész kocsi majd az ő izzadságában fog úszkálni. Meg kell ezt szokni, tapasztalat szerzés, ennyi a nyitja az egésznek, és akármennyire is ellene van a dolognak, de… de végül is ez az egész az ő érdekét szolgálja. - Tényleg? Egyáltalán nem látszik, jól titkolod. – bólogatok egyet mosolyogva. Jobb lett volna, ha azt mondom, hogy igen, látom, a Holdról is látnák, hogy izgulsz. – Csak nyugi, nem kell olyan nagyon izgulni, vezetni fogsz, nem pedig szülni. Belejössz majd, csak kell egy kis gyakorlás. Szóval, gyerünk, újra, és tartsd a lábad a kuplungon, amíg nem váltasz. – tudja ő hogyan kell, nem is azért mondom, hogy kioktassam. Mindegy, csak hátradőlök a székben, ami szerencsére állítható, és hátrébb is lököm magamat, mert előttem itt egy hobbit ülhetett a helyből megítélve ami a lábamnak maradt. Aztán pedig már csak az utat figyelem, várva arra, hogy…nem is tudom, menjünk valamerre, akármerre.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Vas. 26 Okt. - 16:03
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Kétlem, mivel nem szoktam oda járni -jelentettem ki ezt amolyan „nemtörődöm mosollyal”. Hát ez van. Liam pontosan azért nem lusta hozzám képest, mert ő neki még van lelki ereje ahhoz, hogy felemelje a seggét és betolja magát az edzőterembe. Én is szívesen megtenném, amit ő, de mindig mikor erre gondolok, valami láthatatlan erő az ágyamhoz láncol és nem enged szabadulni. Így gondolom nem mondok újat azzal, hogy egy katasztrófa vagyok sportolás terén. Az a minimális erőnlét, ami bennem van, csakis annak köszönhető, hogy megkaptam a képességemet, amit időnként akár tetszik akár nem, használnom kell például harci órákon. De a mindennapokban is néha alkalmazom, csak rohadt ritkán. Most minek futkosnék mindenhova, ha ráérek? Arra meg igazából nem tudok mit mondani, mikor emlegetik, hogyan akarok csajozni, ha semmit sem teszek annak érdekében, hogy izmosabb legyek. Nem túlzottan érdekel a dolog, mert biztos van még olyan lány a világon, aki beéri egy ilyen majommal, mint amilyen én vagyok. Csajozógép amúgy sem akarnék lenni, mert nem olyan az imidzsem... akkor meg minek aggódnék? Ráadásul most itt van Faye, ő elfogad ilyen majomnak, mint amilyen vagyok és ez a lényeg. -Nem arról van szó, hogy utálom a családomat, csak azért vannak nézeteltéréseim az öreggel -attól még anyát sosem utáltam miatta. Az, hogy párszor összeakaszkodtunk régebben azért, mert mondjuk kupi volt a szobámba egy dolog, de vele szinte mindig jól kijöttem. Nem nagy a családunk, akkor meg minek harcolnék még vele is? Inkább a békességre törekszem, ha lehet... még a mostohaapámmal is. Nyilvánosan nem ugranék neki még szavakkal sem, próbálom eljátszani anya előtt a „jó kisfiút”... és ezt rendszerint meghálálja. Eddig mindig, ha bejelentettem az érkezésemet, akkor valami sütivel várt haza. Tudja, hogy imádok nassolni, mint ahogy nagyjából mindenki, úgyhogy maximum egyszer fordult elő olyan, hogy nem készített nekem valami édességet. Múltkor például egy hatalmas kosár csokis muffint rakott elém, úgyhogy megéri nem vitatkozni otthon. Meg akkor sem szívesen mélyíteném tovább azokat a nézeteltéréseket, ha nem lenne sütim, ennyire azért nem vagyok „érdekgyerek”. -Na, egy kivétel! Eddig mindig azt mondták az öregeket engedjem előre -szándékosan volt azért ebben a mondatban egy kis vérszívás az 'öreg' szónál. Bár azért elég hülyeség lenne, ha ez miatt tényleg idősnek érezné magát. Hozzám képest nyilván öregebb, de azért huszonévesen még kétlem, hogy túlkoros lenne az ember. De amúgy azért rendes Liamtől, hogy azt akarta, hogy én vezessem az autót, de ebben azért erősen kételkedtem, hogy jó ötlet. Eleve nem szoktam rendszeresen pofátlankodni a zsarukkal, múltkor mondjuk belerángattak ilyesmibe, de azóta sem húztam ki náluk a gyufát. Mindenesetre bírságot sem akartam azért, mert megittam egy doboz sört, úgyhogy muszáj volt cselekednem. A birodalmiak úgysem vették észre, hogy én voltam, annyira gyorsan csináltam az összebilincselést. Maximum azt láthatták, mikor Liam felé nyújtottam a slusszkulcsot. -Tudom, hogy kár, de ez van... kéne valami plusz motiváció -álltam fel végül és követtem a srácot a kocsihoz. Mivel a kulcsot továbbra sem lehetett ráerőszakolni, ezért én pattantam be a kormány elé, miközben hallgattam a birodalmiak káromkodással vegyített fenyegetőzését. Már Liam kérdése előtt is kicsit feszült voltam, azonban az idő múlásával egyre inkább előjött a félelem. Szép lassan melegedett körülöttem a levegő, ami szintén az miatt volt, mert nekem kellett vezetnem. -Maximum kisebb koromban az utcában -válaszoltam a kérdésre, majd beindítottam a motort. Párszor már kaptam gyorstalpalót arról, hogy nagyjából miként kell vezetni, azokat az ismereteket pedig próbáltam előbányászni és nem rám nézve megszégyenítő kérdéseket feltenni. Viszont indulásnál a kelleténél kevesebb gázt adtam és hamar engedtem fel a kuplungot, ezért sikerült lefullasztanom az autót. -Csessze meg -morogtam az orrom alatt, miközben újra beindítottam és próbáltam mozdulásra bírni. -Tudod, egy kicsit izgulok.
Én azért gyakran használom a képességemet, még ha csak olyan pitiáner dolgokra is, mint a villany lekapcsolása, vagy társai. A hétköznapi életben ennél többet aligha tudnék csinálni. Jó vagyok villámhárítónak is, de semmi kedvem egész életemben egy ház tetején egyensúlyozni, annál azért…többre vágyom. Én mindig is úgy voltam vele, hogy akarok normális munkát, normális életet, bár… bár eleinte még úgy gondoltam, hogy ezt inkább kivívni kell. Most már… most már. Sok dolog történt azóta. Itt van Scarlett, Lari, az iskola… most már inkább úgy gondolom, hogy őrizni kell azt, amink van, nem pedig háborút vívni érte. Nem rossz ez a világ, csak élni kell megtanulni benne. -Akkor a konditerembe nemigen fogunk összefutni, mi? – eresztek meg az irányába egy halvány mosolyt. Nem arról van szó, hogy kötelező lenne oda lejárni, simán csak…van, aki szereti és kész. Én is gyakran járok le, mert jó érzés levezetni így a feszültséget, és hát… a külső miatt is persze, én szeretem a testalkatomat, és szeretném is minél tovább megőrizni. Mindig is irigyeltem azokat, akik kér pofára zabálták a csokit és chipset, de meg se látszott rajtuk. Persze én… már egyetlen éjszakai nassolás után érzem, hogy nincs minden rendben, nem éppen a legjobb anyagcserével lettem megáldva. -Mindjárt felnőtt vagy, szóval… már nem sokáig kell ezt csinálni, ha nem akarod. – gőzöm nincs arról, hogyan mennek itt a dolgok, de azt hiszem amíg nem vagy felnőtt, addig a két szülődnek találkoznia kell veled, legalábbis nálunk így lett volna. Apámnak el kellett volna jönnie hétvégenként, de nem jött soha, nem is volt baj belőle, mert utáltuk egymást, nem hiányzott nekem, és őt se érdekelte az, hogy van egy fia. Komolyan, kész áldásként gondoltam erre, még örültem is, hogy nem volt apám, annak már kevésbé, hogy anyám pont akkor tűnt el mikor felnőtt lettem hivatalosan. Szerencsére azért felkészített, de így sem volt könnyű átállni. Mindig éreztem a hiányát, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem futottam Scarlettel. - Hát jól van…mester. – bólintok egyet vigyorogva, ráhagyva a dolgot. Javítóba azért nyilván nem visznek egy üveg sör miatt, de… de elégé hülyén tudnak viselkedni, ha arról van szó, hogy egy kiskorú piált. Amit nem értek, mert már kisgyerekek is isznak néha sört a nyári melegben, nincs azzal semmi baj, egy doboz, vagy üveg nem fog megártani, mégis néha képesek úgy kezelni, mintha mondjuk egyenrangú lenn egy gyilkossággal. Ez egy kisváros, talán csak szimplán unatkoznak, és nincs jobb dolguk, mint a semmiért bírságot kiszabni. De most jól megszívták. - Mert én már vezettem rendőrautót és… ahogy mondtad, én vagyok az idősebb, engedni kell a fiatalságnak. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Kamasz koromban elégé sok összetűzésem volt a rendőrökkel, bár fogalmam nincsen miért, gondolom csak a pia miatt, szerencsére mindig más városban voltunk, szinte havi rendszerességgel, szóval nem kellett attól félnem, hogy kihúzom a gyufát bárhol is. Én már vezettem rendőrautót, Logan ebből a tekintetből szűz, szóval… így akkor már érthető, hogy miért ő vezessen, nem? Amúgy is, vezetni egyszerű, nekem sincsen jogsim, mégis jól vezetek, csak egy kis gyakorlás kérdése, ami gyorsan meg van. Akarnék valamit mondani, mire eljutnék addig, hogy kinyögjem az első szót, már le is rendezte a rendőröket, és ott feszít mellettem a slusszkulccsal a kezében. Egy futó pillantást vetek azért a rend őreire, majd széles mosolyra húzom a számat. – Ez már valami, kár a tehetségedet így beáldozni a lustaság miatt. –csóválom meg a fejemet mosolyogva, ahogyan felpattanok és a kocsihoz sétálok, de a kulcsot nem veszem el tőle, ha esetleg már a kezembe nyomta volna, akkor visszakapja, mert…mert mint mondtam, én már vezettem rendőrautót, most ő jön. Nevezhetjük akár előrehozott vizsgának is, gyakorlunk a jogsija megszerzésére, szirénákkal amúgy is minden könnyebb. - Vezettél már autót? – kérdezem tőle, ahogyan bepattanok az anyósülésre. Azért nem ártana tudni, hogy mennyire kezdő a témában, mert… mert jobb felkészülni minden kis eshetőségre.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Pént. 24 Okt. - 14:03
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Megmondtam -vontam vállat. Nem igazán érdekelt soha, hogy nem használom ki elég jól a képességemet. Végül is nem én választottam, más is lehetne ilyen szupergyors helyettem... ez csak így jött. Egyébként meg elég hasznos a dolog, például fel szoktam arra használni a gyorsaságomat, hogy ha valamelyik dolgozatra nem készületem, akkor gyorsan odafussak máshoz és lelessem az övét. Igaz itt már azért óvatosabbnak kell lennem, mert tudják, hogy milyen gyors vagyok és már akkor gyanakodni kezdenek, ha csak a huzatot érzik meg utólag. Régebben sokkal profibban csináltam ezt általánosban. Plusz mostanában egyre jobban elkezdtem belelustulni a képességembe, ahogy Liam is mondta. Először még tökre örültem neki, de most már évek óta megvan és... annyira nem érdekel. Van, hogy több mint egy hétig nem is használom. Tudnám magamat szórakoztatni vele, ha nagyon akarnám, például lenyúlnám mások szendvicsét, felhúznám a prostik szoknyáját, de valahogy én nem ilyen vagyok. Néha még arra sem érzek elég késztetést, hogy az ágyban megmozduljak, akkor meg miről beszélünk? Meg amúgy sem vagyok olyan nagy troll. -Úgy is én nyernék, hidd el. Fölösleges – vágtam rá lazán. Megpróbálhatnánk lustasági versenyt rendezni, de azt erőlködés nélkül megnyerném (még úgy is, hogy néha elfutok hazáig). Nem arról van szó, hogy büszke vagyok rá, egyszerűen egyértelműen felülmúlom az átlagot. Ha hajlamos lennék rá, akkor valószínűleg szépen el is híznék, de mivel rajtam még az sem látszana meg, ha két hétig sült krumplin élnék, ezért esélytelen. Ami persze nem gond, legalább nem kell azon aggódnom, hogyan fog rám nézni az ellenkező nem, ha tovább folytatom ezt az életmódot. -Persze, hogy az a fontos, de... ezzel az én életemet keserítette meg -mondtam ezt úgy, hogy a végére már egyáltalán nem Liamre néztem. Inkább a stégen lévő nagyobb lyukon keresztül fixíroztam a vizet. Még nekem is fájt ezt így kijelenteni, neki meg úgy hangzott valószínűleg, mintha legalább utálnám a saját anyámat ezért és egy tipikus lázadó kiskamasz lennék. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Nem is haragszok anyára azért ami történt, ő milliószor megpróbált közös családi programokat szervezni, hogy kicsit összetartson minket. Megértem az ő helyzetét... A rendőrautó hangja viszont elég jól kizökkentett ebből a témából. Liam mondatára pedig úgymond „felnevettem”, miközben fél szemmel továbbra is zsarukat néztem. -Ha! Azt talán csak nem... majd valamit kitalálok. Csak figyeld a mestert -már ötletek millióin agyaltam, miként úszhatnám meg ezt az ügyet anélkül, hogy túl pofátlan lennék vagy megbüntetnének. Mert azért kétlem, hogy egy kis pia miatt bedobnak a javítóba... akkor a fél ország ott lenne. Viszont attól még pénzbírságot simán adhatnak, amit megint nem szeretnék. Már csak azért sem, mert az anyának kéne kifizetnie, aki enyhén szólva kiábrándulna. Mindig úgy tudta, hogy én a tipikus jó kisfiú vagyok... ez még valamilyen szinten talán igaz is, de nem úgy, ahogy azt ő gondolja. -Álljunk meg itt... miért én vezessek rendőrautót, mikor te vagy az idősebb? -vetettem a srácra néhány kérdő pillantást. Ha jól tudom, akkor ő már húsz felett van, biztos van már jogsija is. Nekem még nincs, idén viszont el szeretném kezdeni az elméleti cuccot hozzá. -Maradj itt. Egy kicsit meglepem a zsarukat -egy halvány, sunyi mosoly kúszott fel az arcomra, amint néztem, hogy milyen magabiztosan közelednek a birodalmiak. Még mielőtt Liam beleegyezett volna, a képességemet bevetve pár pillanat alatt odafutottam a rendőrökhöz, az egyiktől elvettem a bilincset majd a kezüket összebilincseltem, anélkül, hogy ők ez ellen bármit tudtak volna tenni. Túl gyorsan mozogtam ahhoz, hogy ezt észrevehették volna. Nagyjából olyan, mintha ilyenkor megállna az idő körülöttem. Az a gáz, mikor nem koncentrálok eléggé és nem jön össze. Szerencsére azonban jelen helyzetben ez miatt nem kellett aggódnom. A második zsarutól is lazán elvettem a bilincset és a másik kezük is az előbbihez hasonló sorsra jutott. Ráadásul még az autó kulcsát is sikerült megszereznem, amit leejtettek, miközben azon voltam, hogy megbilincseljem őket. Miután sikerült a hadműveletem, visszasprinteltem Liamhez és ugyanolyan helyzetbe leültem, mint amilyenbe voltam. Szóval a külső szemlélők remélhetőleg nem láttak ebből semmit. -Itt van a kulcs -adtam oda a srácnak egy elégedett mosollyal. Tényleg büszke voltam magamra, hogy végre csináltam valami hasznosabbat is mondjuk az alvásnál.
-Helyes, nevetséges egy dolgokért képesek majrézni ezek. – csóválom meg a fejemet. Nem tudom, talán kapnak valami plusz juttatást, ha megbüntetnek valakit, de nagyon tudnak ugrani már a legkisebb dolgokra is, legalábbis az én kamasz koromban ez volt, de piálás miatt még keveseket csuktak börtönbe, szóval… nem igazán számít a dolog, ültem én már egy rendőrségi cellában, anyám jött és haza is vitt, aztán együtt jót röhögtünk. És mikor azt hittem, hogy kész, vége, ilyen könnyen kezeli, akkor jött a szobafogság, ami elég nevetséges, mert már elég nagy voltam, hogy csak úgy ellógjak. -Na jó, akkor most már kijelentem, hogy nem élsz valami jól a képességeddel. – nem bántás ez, korántsem, csak… belelustult a képességébe, ami érthető, ezzel mindenki így van, én is, bár… bár nem úgy, mint ő, mert én csak annyit csinálok, hogy lekapcsolom a lámpákat és kész, nem sétálgatok a kapcsolóig, ha egyszer kedvemre szórakozhatok az energiával. Tudom, a villanylekapcsolás elhalasztása nem valami nagy lustaság, csak azt akarom én ezzel mondani, hogy mindenki kihasználja a képességét még a legapróbb dolgokra is, már ha egyáltalán kitudja ugye. Ezzel meg nincs is semmi gond, ha nem olyan vészesen rossz, az mondjuk fura, hogy szupergyors, erre inkább késik, mint időben érkezik. -Oké, ezzel nem vitatkozom. – mosolyodom el. Tudom én, hogy nem vagyok vészesen lusta, de szeretek lustálkodni, ha tehetem, csak hát… szeretek edzeni is, ha éppen olyan kedvem van, kicsit ellentmondásos a kettő, de könnyebb összeegyeztetni, mint bárki is hinné. Nekem a mozgás mindig is alap volt az életemben, már csak amiatt is, hogy anyám folyamatosan edzett, és szeretek is sportolni, így hát az aktuális sulijaimban mindig ott voltam a foci csapatban, vagy akármi is volt ott a vezető sportág. Szeretek mozogni, de néha jó csak napokon át feküdni az ágyban és semmit nem csinálni. -Nem, nem igazán, mert… mert mégiscsak az a fontos, hogy anyádnak jó legyen, nem? – nem tudom milyen a kapcsolata vele, de én mindig is azt akartam, hogy anyámnak jó legyen, de mint kiderült jó volt neki, csak én… én nem emlékszem belőle semmire. Gondolom az a fickó is vele volt, akivel Atlantában találkoztunk, és valószínűleg vele is jóban voltam, csak hát… az új Liam nem nagyon bírta őt, elégé csúnyán megütöttem, de nem igazán érdekel, megérdemelte, még akkor is, ha csak azt csinálta, amire anyám kérte. A saját anyámat mégse üthettem meg, igaz? Sajnálatos, de így járt, jóban rosszban együtt vannak amúgy is, igaz? A kijelentésére odakapom a fejemet, és széles mosolyra húzom a számat. – Odáig lesznek, és mész a javítóba, ha rajtuk múlna. – rántom meg a vállamat mosolyogva, miközben a két rendőr már ki is pattant a kocsijából, és elindult felénk. – Mond csak… vezettél már rendőrautót? – nem vagyok én a törvények rendszeres áthágója, de… de valamivel majd vissza kell menni a birtokra, és amúgy is. Van még nekem egy rendezetlen becsületbeli ügyem a rendőrséggel…
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Szer. 22 Okt. - 13:22
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Majd hallgatok mint a sír, nehogy letartóztassanak -ebben azért volt egy kis viccelődés nyilván. Talán annyira nem mennének messze a birodalmiak, bár azzal tisztában vagyok, hogy képesek túlreagálni a helyzeteket. Az a mázlim, hogy azt a pár házibulit, amin én voltam, azt nem tették tönkre. Úgyhogy eddig még szerencsém volt, remélem, hogy ezek után is az lesz. -Ez azért túlzás -ingattam meg a fejem mosolyogva, majd az üres sörös dobozt magam mellé tettem a stégre.-Az az igazság, hogy volt már többször is olyan, hogy elkéstem vagy nagyon kicentiztem az érkezést -ennek ellenére nem mondanám magam rendszeres elkésőnek. Általában pont időben odaérek mindenhova, de nem mindig használom a képességem. Először persze nagyon király volt a dolog, de körülbelül négy év alatt azért hozzá lehet szokni... és már annyira nem az. Elmúlt a kezdeti lelkesedés, természetesnek veszem, hogy ha akarnám, akkor néhány perc alatt lefutnám a maratont. A mindennapokban pedig nem feltétlen használom. Főleg reggel nem, amikor úgy nézek ki, mint akit most dobtak a Földre az ufók. Régebben durván egy órával többet aludtam reggelente, mert percek alatt elkészültem a képességem miatt. Most már ahhoz is lusta vagyok... egyszerűen nem tudok úgy felpörögni. -Csak az a gond, hogy engem nehéz überelni -két kategória van: aki tényleg lusta és aki csak azt hiszi. Liam az utolsóba tartozik inkább. Gondolom jár kondiba is, amihez nem kicsit kell megerőltetnie magát és aki erre képes az már eleve nem lehet naplopó. Én csak próbáltam kitörni a szerepemből, de sajnos egy hónapnál tovább nem bírtam. Az akaraterőm kicsi mint a hangyapöcs, ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy szeretek kényelmesen élni, akkor nehéz engem felülmúlni. Természetesen próbálkozni lehet, csak felesleges. Nem mintha büszke lennék rá, hogy semmirekellő vagyok, de most mit csináljak? Erre használjam el a százas zsepit? Ugyan már... -Akkor neked még szerencséd volt -jelentettem ki a stég alját fixírozva. Többet inkább nem fűztem hozzá a témához, neki is gondolom azért így szar lehetett. Csonka családban felnőni nem a legjobb dolog, főleg úgy, hogy még csak nem is ismered az apádat. Ennyi év után meg már nem vagyok rá kíváncsi. Ha beállítana hozzám, akkor szépen kitessékelném... az egész életemből. Az egyik közeledő autó viszont kizökkentett a gondolataim közül. Odakaptam a fejemet, mert a szokásosnál lassabban jött, aztán meg is állt. -Na, jönnek a birodalmiak - jelentettem ki ezt legalább úgy, mintha ez egyet jelentene a halálommal. -Liam, mit gondolsz, mennyire fognak örülni neki, ha megtudják, hogy megmertem inni egy doboz sört?
-Én ilyenkor áldom az eget, hogy nincsenek kibékülve a képességemmel a kis dögök. – mondom mosolyogva. Na igen, elég csak egy kisebb töltést fenntartanom, és a szúnyogok máris elkerülnek, szóval… ebből a szempontból nézve a képességem elég jó örülök is neki, csak alváskor ez nem tartható fent, egyrészt mert alszom, másrészt Scarlettet sem akarom megrázni, szóval… így is úgy is szétcsipkednek, ha akarnak, de amíg tudom addig távol tartom őket magamtól és sörözgetek egy magamban a mólon ülve. Vagyis most már ketten, szerencse, mert már enyhén szólva is nyomasztó volt itt gubbasztani, visszamenni pedig még nem akarok a birtokra. -Nincs mit haver, csak ne mond el senkinek, hogy én adtam neked, az ilyenekért már torokra mennek egyesek. – erősen kétlem, hogy bárki is számon kérné azt rajta, hogy miért sörszagú a szája, meg egy üvegsör amúgy se árt meg, de volt már néhány kellemetlenebb összetűzésem a zsarukkal mikor régen kijöttek és tönkretették a házibulit, amin voltam. Emlékszem, egyetlen doboz sört ittam, egyetlenegyet, és már azért bevittek, valamiért nagyon nem szeretik, ha huszonegy év alatt piál az ember, pedig egy doboz sör még egy tizenöt évesnek se árt meg. Logan olyan… nem tudom, tizennyolc körül lehet, plusz-mínusz egy év, de erősen kétlem, hogy ne ivott volna már alkoholt. -Szóval belekényelmesedtél a képességedbe, mi? Mondjuk érhető, neked nincs hova sietni,nem? – elvégre elég gyors, odaérhet bárhova, nem kell azon filóznia, hogy vajon mennyit késik-e. A lustaság ennek is betudható, bár kicsit azért minden pasi lusta szerintem. Én például szeretek időnként lejárni edzeni, egyrészt mert jólesik és levezettem a felesleges energiáimat, másrészt pedig formában tart, de ha éppen nincs ilyen pillanatom, akkor egész nap ágyban tudok maradni és meccset nézni, esetleg valami mással elütni az időt, amihez nem kell olyan hatalmas fizikai megpróbáltatást átélnem. – Azért azt nem hinném, érhető, ha lusta vagy, pasiból vagy amúgy is. – húzom mosolyra a számat. Ez már alapjaiban véve is egy elég jó indok ,hogy lusta legyen, a képessége pedig már csak hab a tortán úgymond. Úgy használja ezt ki, ahogy csak akarja, ha ő éppen lusta akar lenni, akkor legyen az, elvégre megteheti, nem fenyegeti az életben őt a nagy rohanás, komolyan meglepődnék, ha kiderülne, hogy amúgy meg mindenhonnan elszokott késni. Az ő képességével azért ez elégé lehetetlen, bár kitudja, talán utál órákra bejárni, de ezt meg nem nézem ki belőle. Amúgy se olyan vészesek a suliban az órák, mutánsként még tanulni is mókásabb, bár én örülök, hogy már nem kell. – Oh, hát akkor…sajnálom a dolgot, nem valami jó csonka családban felnőni. Nekem is lelépett az apám, bár anyám senkit nem szedett fel utána. – vagy legalábbis én nem emlékszem rá, hogy volt ilyen, kitudja. Az a fickó Atlantában tudta a nevemet, úgy beszélt, mintha már korábban is ismert volna engem, szóval simán lehet, hogy nem is ketten, hanem hárman voltunk eleinte a világ ellen, csak aztán anyám úgy döntött, hogy jobb, ha csak kettőnkre emlékszem. Ez az idegesítő, hogy nem tudom mit gondoljak, mert… mert a legtöbb dolog talán csak hazugság, egy álomkép, amit anyám akart a szörnyű valóság helyett. Megértem őt, és már túl vagyok azon, hogy hisztis gyerek módjára utáljam őt egy életen keresztül ezért, de valljuk be, eddig nem sok mindent tett, hogy eloszlassa a kételyeimet.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Hétf. 20 Okt. - 6:36
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
-Nekem mondod? Tele vagyok már most csípésekkel -a tóparton meg még több szúnyog van, szóval számoltam vele, hogy a birtokon nem biztos , hogy tudok majd aludni. A legpofátlanabb helyeken tudják kiszívni a véredet, utálom mindet. Olyan mutáns nincs még, aki szúnyogok irtására specializálódott? Nagyon értékelni tudnám, ha lenne... Jó, hát ki lehet bírni a kellemetlenséget, sok mindent kibírtam már és ezek után is muszáj lesz még pár dolgot biztosan. De azért mennyivel jobb lenne sokaknak az élete, ha nem lennének ezek a kis szarok? Nem kéne az éjszaka közepén zsepivel, bogárütővel egyensúlyozni az emeletes ágy tetején, senkinek sem. Haragudtam azért, mert Liam nem tudta a nevemet? Nem. Egyáltalán nem. Még velem is megesett már néha, hogy bemutatkoztak nekem személyesen, a következő találkozásnál pedig elfelejtettem az illető vezeték vagy keresztnevét. Liamnek ráadásul még személyesen el sem mondtam a nevem. Maximum régebben harci órákon hallhatta, de érthető, ha nem emlékszik rá. Így szóvá sem tettem, mert teljesen felesleges. Ezen maximum olyan emberek háborodnának fel, akik kényszerzubbonyban töltik idejük nagy részét a diliházba zárva... gumiszobában. -Kösz! -fogadtam el a sört és beleittam. Tudom, hogy nem kéne még innom, nem is szoktam sokat. Néha, ha kínálnak elfogadom, de abszolút nem tartom magam egy fiatalkorú alkoholistának. A legtöbb boltban meg sem engednék megvenni a piákat, maximum egy idősebbel lenne lehetőségem részegeskedni. De általában nem ilyen célokra szoktam használni azt, ha egy min. 21 évessel megyek például szórakozni. Mostanában a buliknak sem vagyok a vendégei között. Egyrészt valahogy sosem tudok róluk, másrészt ha valamelyik szórakozóhelyen van, akkor nem engednek be. Házilag meg amúgy sem szerveznek sűrűn ilyen rendezvényeket... legalábbis amennyiről tudok, az nem sok. De már hiányoznak a partik, úgyhogy azon leszek, hogy kifogjak egyet. Néha mindenkinek kell egy kis „lazítás”. Főleg annak, aki nem olyan célokból megy oda, hogy az összes lehetséges csajt magára húzza. -Ugye? Van ám jó oldala ennek a képességnek. Csak az a gond, hogyha én befészkeltem magam valahova, akkor engem onnan ki sem lehet robbantani -bokszmeccseket szoktam nézni általában. Az köt le a legjobban. Ha meg kell valami kaja, azt előtte szoktam megvenni. De van, hogy már olyan szinten nincs kedvem lefutni a boltig, hogy inkább csak rendelek egy pizzát... mert én ilyen kényelmesen élek.-Úgyhogy lehet más jobban ki tudná használni -tettem még hozzá a témához. A kérdésére a fejemet ingattam. -Szo-szo -lehetne rosszabb családom is ennél, úgyhogy nem szoktam panaszkodni... annyira. -De csak nevelőapám van. Őt meg utálom -mert mondjuk már jó hét éve együtt van anyámmal és ez idő alatt számtalanszor próbált apám helyett apám lenni, csak valahol félúton rendszerint elb@szarintotta. Ennyire nehezen utálok meg embereket, de neki sikerült elérnie. Sosem jelentette ki, de mindig úgy éreztem, hogy csak megjátssza a fejét anyám előtt és valójában egy félreállítandó mocsoknak gondol. Például amikor anya el akart vinni valahova és ő ezt előre megtudta, akkor meghívta valamilyen programra, hogy még véletlen se velem legyen. Oké, azért egypárszor „békítőleg” elvitt engem kosármeccsekre, de azokon rendszerint hozzá sem szóltunk egymáshoz. És az a szomorú, hogy anya sosem érezte köztünk ezt a feszültséget. Vagy ha érezte is, akkor mindig próbálta figyelmen kívül hagyni... mondván „ az idő megold mindent”. Nem, ilyen esetben semmit sem old meg. Még akkor sem, ha alapvetően nem vagyok haragtartó, képtelenség valakit ezek után megkedvelni.
Ha választhattam volna, akkor nem lennék mutáns. Jól hangzik az, hogy szupererős vagy, esetleg gyorsabb, mint a fény, vagy tudsz repülni, de… de ez csak a látszat, együtt élni a képességeinkkel már sokkal nehezebb. Van, aki emiatt nem élhet úgy, ahogyan kéne, esetleg kirekesztik az emberek, mert máshogy néz ki… az a baj, hogy titkolnunk kell ezt, mert ha kiderül, akkor elég kevesen fogják elfogadni azt, hogy olyan emberek járkálnak körülöttük, akikről maximum eddig még csak a mesékben, meg képregényekben hallottak. Nem mintha én harcot akarnék, a legkevésbé arra vágyom, hogy bárkivel is harcolni akarjak. Egyszerű srác vagyok, egyszerű szükségletekkel. Beérném egy nyugis, boldog élettel, amit azzal a lánnyal élhetek le, akit mindennél jobban szeretek. Ez mondjuk aligha lesz meg, mert valami mindig történik, és sajnos általában ez valami rossz szokott lenni, de mindegy, megbirkózunk vele. Ha nem lennék mutáns, akkor anyámat se üldözték volna, normális életünk lenne, és élnék boldogan. Nem lett volna rossz, de azért így sem az, sőt, szebb, mint egy álom. A legjobb barátom visszatért, szerelmes lettem, minden sínen van, de… de valaminek mindig hiányoznia kell, esetemben ez a család, de már megszoktam, pont ugyanúgy, ahogy a képességemet is. Eleinte utáltam, most már az életemet se tudnám nélküle elképzelni. -Na az nem lenne rossz, rühellem őket. – de amúgy is, ki van kibékülve a szúnyogokkal? Idegesítőek, és utálom a csípésük helyét vakargatni, arról már nem is beszélve, hogy milyen idegesítőek tudnak lenni, ha az ember épp aludni készül. Nem is olyan rossz ötlet, amit a srác mondott, minden képességet fel lehet használni hasznosan. Én jó lennék villámhárítónak, és még a szúnyogokat is távol tudom tartani, szinte már érthetetlen, hogy ennyire ellenére lennék az embereknek, hiszen a képességemnek csupa jó oldala van. Persze, azért érthető, hogy nem bíznának bennünk soha, alighanem fordított esetben pont ugyanez lenne, csak könnyebb hibáztatni a másikat, mint megérteni. Logan, persze. Megismertem őt látásra, már elég sokszor találkoztunk a folyosón, bár beszélni nem álltunk le, de ami késik nem múlik, és most már megjegyeztem magamnak a srác nevét. A többséget már ismerem, főleg a szigetről, de van aki kimaradt a szórásból, főleg azért, mert olyan elképesztően régen én sem vagyok itt, az időm nagy részét még csak nem is a birtokon töltöttem, de most már ez is állandósult végre. X-Men lettem, a birtokon kell lennem, ha éppen szükség van rám. Mondjuk most sem ott vagyok ,de… de majd biztos megoldják nélkülem is, vehetjük ezt most szabadnapnak. A sört persze felkapom magam mellől és gyorsan ki is nyitom mielőtt a kezébe nyomom, aztán a szavaira először kissé meglepődöm, de a kiegészítést hallva csak mosolyogva bólintok . – Azért ez praktikus, régen mit meg nem adtam volna azért, hogy megjárjam pár másodperc alatt a boltot, és visszaérjek a meccs végére. – mondjuk nekem eszem ágában sem lett volna családot látogatni. Egyrészt mert anyám volt a családom, láthattam minden nap, apám pedig… egy barom, legszívesebben egy péklapáttal simogattam volna meg a fejét. – Legalább normális családod van? Elég kínosak tudnak lenni a családi vacsorák, ha alapból feszkó van. – talán egyszer volt, hogy anyám elhívta apámat vacsorára, hátha elsimíthatja a félreértéseket, de végül az egész katasztrófába torkollott, kész csoda, hogy apám túlélte, igazi…pokolbéli vacsora volt.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Vas. 19 Okt. - 11:40
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
Egyáltalán nem vagyok az egyedül mászkálás híve. Sőt, egyáltalán a kimozdulás híve sem vagyok. Szerintem bőven lustább vagyok az átlagnál, úgyhogy ha tehetem, akkor inkább valami benti programot szoktam választani. Amikor például még teljesen átlagos srácként éltem a mindennapjaimat, úgy kellett kirobbantani a szobámból. Aznap sem akartam kimenni a többiekhez, amikor belém csapott a villám. Egyszerűen már muszájnak éreztem, attól tartottam, hogy ha ez így megy tovább, előbb-utóbb minden barátomat elvesztem. Mert nyilván ahhoz, hogy valakivel tartsuk a kapcsolatot, elengedhetetlen, hogy személyesen is találkozzunk vele, még ha nem is sűrűn. Azóta azért elgondolkoztam rajta párszor, hogy jobb lenne-e az életem, ha mondjuk aznap nem mentem volna ki... nincs gyorsaság, csak egy vagyok a sok közül. Passzolom. Igaziból sosem vágytam arra, hogy nagy alak legyek, úgyhogy mindenképp örültem neki, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek van valamilyen természetfeletti képessége. Legalább kevésbé lógok ki a sorból. Csak az a gond, hogy a mutáns lét miatt később még érhetnek... kellemetlenségek. Bele sem merek gondolni milyen világ lesz itt, ha minden emberhez eljut, hogy nem csak mese, amit a repülő emberekről terjesztettek stb. Annyi hataloméhes gyökér van a Földön, hogy ha nem kaphatnának olyan képességet, mint amilyen nekünk van, többen elkezdenének lemészárolni minket. Mert ez így megy... mindenki feljebb szeretne jutni a ranglétrán és lesznek olyanok, akik bosszúból gyilkolnának. Persze nem akarom magamat előre eltemetni, de azért jobb számolni az ilyen eshetőségekkel és résen lenni... nehogy elkezdjék kiszívni a véred, mint a dög szúnyogok. -Képzelem mi lenne itt, ha tényleg igaz lenne. Jó lennél vérszívó irtónak. Egy kilométeres körzetben mindegyik megdöglene -sőt, talán még én is. Úgyhogy hálálkodtam is rendesen, hogy maximum csak átvitt értelemben igaz rá, amit mondtam. Persze az sem lehet valami király érzés, ha ennyire letörtnek érzi magát az ember, hogy egyedül sörözget itt a tóparton. Nagyjából olyan lehet,mintha szennyvíztől átitatott ruhával mennél körbe a városba... abszolút találó volt a hasonlat, ráadásul talán még kicsit fel is dobtam vele a srácot. Én azt mondom, az a legjobb ha humorral próbálunk meg segíteni azon, aki szomorú. Most azzal mivel lesz neki jobb, hogy ötvenszer elmondom mennyire sajnálom, hogy mi történt? Semmivel. Inkább el kell vele felejtetni az egészet, fel kell dobni a napját. Igaz, hogy vannak olyan esetek, amikor jobb, ha az ember nem poénkodik, hanem együtt érez, de ha még menthető a helyzet akkor inkább az első lehetőség. A bemutatkozásra kezet fogtam vele. -Logan -ezek szerint ő nem ismer engem. Én tudtam a nevét, mert már elég régóta ott élek a birtokon, de úgy személyesen még nem beszéltem a sráccal. Gondolom ettől függetlenül azért arcra megismert, mert már nem egyszer mentünk el egymás mellett/közelében. A kérdésre vállat vontam. -Egyet elfogadok -hát ha már kínál, akkor nem fogom visszautasítani az ajánlatot. Csak az lenne pofátlanság, ha én kértem volna tőle. Az olyan, mint mikor a „haverjaim” pizzát kunyerálnak tőlem. Akkor még nem is lenne probléma, ha tényleg jóban lennék velük, de azért aki barátilag nem áll hozzám közel, az nehogy már kaját kérjen. Ez a lehető legnagyobb csóróság. -Családlátogatóban voltam kettes busszal -válaszoltam a kérdésére, amit aztán úgy éreztem ki kell egészítenem... -Tudod, elég gyors vagyok, szóval megtehetem, hogy hazafutok időnként -azért az elég furcsán jönne ki, ha átlagos emberi sebességgel futkosnék el Peekskill-ig. Kicsit sem néznének idiótának... áá, dehogy.
Azért elbírtam volna viselni, ha normális életem lett volna, de lényegében nem panaszkodhatom, hiszen sokan vannak, akik még nálam is rosszabbul jártak, szóval… az én helyzetem még nem is olyan szörnyen rossz, csak… csak rossz és kész. Sokat gondolkodtam már régen is azon, hogy vajon hova lett az anyám, miért lépett csak úgy le szó nélkül. Talán azt hitte, hogy majd ennyi elég, hogy majd elkezdem élni a saját életem, de… de ahhoz mindent, még saját magát is el kellett volna, hogy feledtesse velem, az pedig már nem ment neki gondolom. Nekem meg az nem ment, hogy cserbenhagyjam őt,azt hittem, hogy bajban van, elrabolták, talán megölték… mindegy, csak eltűnt, és én megakartam találni. Mindent és mindenkit ennek rendeltem alá, nem voltam jó ember, sok olyat tettem, amire nem vagyok büszke, amiről nem szívesen beszélek, mert… mert nem lehet, nincs kifogás, se ok, hogy valaki másokat bántson csak, mert az élet nem igazságos vele. Lari érkezése volt az első, ami kibillentett ebből, ami…. ami helyrerázott, de végül ő is elment, én pedig egyedül maradtam, de ezúttal nem az a szétcsúszott és bosszúszomjas srác voltam, mint régen, hanem összeszedettebb és megfontoltabb lettem, sokkal kiegyensúlyozottabb, mint valaha is remélni mertem azt. Egészen Scarlett felbukkanásáig kerestem őt, sőt, még azután is, együtt mentünk el Atlantába, hogy végre pontot tegyünk ennek a végére, én pedig már a repülőn megfogadtam, hogy bármi lesz, vége, ha nem akarja, hogy megtaláljam, akkor nem is fogom soha. Megtaláltam végül és… és ez nehezebb volt, mint a hiányát elviselni. Fura, de néha jobban fáj megtalálni, mint elveszteni valakit, én is ezt éreztem, és érzem most is, de ráadásban még csalódott is vagyok, mert azt hittem, hogy… esetleg lehet végre minden normális, de tévedtem, már semmi nem lehet normális, abban a pillanatban, hogy anyám mindent átírt a fejemben… akkor lett minden más, visszafordítatlanul más. A mögöttem, vagy inkább már mellettem felcsendülő hangra térek magamhoz a gondolataimból és mosolyogva nézek fel a rám köszönő alakra. – Hello! – ismerős a srác, a suliba jár, nem is olyan rég még diáktársak voltunk, de én azóta már… ne mondom, hogy előrébb léptem, mert erről szó nincsen, csak váltottam, úgy éreztem itt az ideje, már kinőttem a diákkort, és úgy éreztem több hasznos X-Menként, mint diákként. Javítani akarok, egyenlíteni, megmutatni azt, hogy nem csak fájdalmat tudok okozni, hanem képes vagyok segíteni, megelőzni a bajt, megvédeni az embereket… mindegy, csak lássák, hogy nem minden a képesség, hogy azt is lehet belátás szerint használni. A szavaira pedig képtelen vagyok nem elmosolyodni. – Igen, ez egy… elég pontos megállapítás, szinte már majdnem igaz is. – bólogatok mosolyogva. Na igen, a pöcegödörbe lökés az egy viszonylag pontos leírása ennek a napnak. – Amúgy, Liam vagyok. – nyújtom felé a kezemet. Talán tudja, hogy hívnak, de… de ez olyan megszokott dolog. – Esetleg kérsz egy sört? – nem tudom hány éves lehet, de gondolom még nem fogyaszthatna alkoholt, de… de nincs itt rendőr csak én, szóval ha kér, akkor adok neki. – És neked mi a mentséged, hogy ilyenkor még a város utcáit járod? – elég késő van, én is régóta itt vagyok már, gondolom jó oka van arra, hogy ilyenkor is itt van. Nem mintha számon kérném, csak… kíváncsiság.
Logan Perkins
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Grant Gustin
Hozzászólások száma : 158
Kor : 27
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Pént. 17 Okt. - 6:38
Liam & Logan
I wouldn't jump off a bridge with my friends, I'd catch them at the bottom.
Mivel volt egy kis szabadidőm így péntek délután, úgy döntöttem kettes busszal hazalátogatok. Amióta kiderült, hogy a Peekskill- North Salem távolság még nem öl meg, sokkal gyakrabban szoktam arrafelé futni. Persze a buszozást sem hagytam abba teljesen, mert vannak olyan napjaim, amikor abszolút nincs kedvem ehhez a futkosáshoz és inkább egy órát utazok. A lustaság egy olyan dolog, amit nem lehet csak úgy „kinőni”, sem elhagyni. A környezetemben élők már nagyjából hozzászoktak ahhoz, hogy néha kifejezetten nehezemre esik két lépést is megtenni. Tényleg a sors iróniája, hogy én lettem az egyik leggyorsabb ember a Földön. Szerencsére legalább erre a pénteki útra sikerült magamat rávennem és eltöltöttem pár órát az otthoniak társaságában. Utoljára körülbelül egy és fél hete láttam őket, szóval jólesett kicsit beszélni a családtagjaimmal. Azért akárhogy is nézzük, erre az embernek időnként szüksége van. Az nem ugyanolyan, ha felhívom őket és úgy kérdezek rá mi van velük. Időnként nekik is és nyilván nekem is szükségem van arra, hogy előttük állva -vagy éppen ülve, részletkérdés- válthassak velük pár szót. Mondjuk a mostohaapámra kevésbé vagyok kíváncsi, de az anyámra és a tesómra igen. Nem vagyunk annyira nagy család, muszáj legalább egy kicsit összetartanunk, még akkor is, ha már nem velük élek. Nagyjából estefele hat körül indultam vissza a birtokra. Nem sötétedett annyira, tekintve, hogy alig pár hete még nyár volt, úgyhogy szerencsére jól láttam az utat magam előtt, nem csúsztam át kamionok alatt. Viszont Salembe érve már muszáj volt pár perce lelassítanom a város széli nyaralók előtt. Abban a pillanatban legalább hat szúnyog akart belém fúródni, de ez csak éppen annyira érdekelt, hogy amelyiket közelíteni láttam, lecsapkodtam. Szóval mire elértem ahhoz a stéghez, ahol egyébként láttam is egy ismerős alakot, tele volt a kezem döglött mini-vérszívókkal. Ezután már két okból is mentem oda le. Egyrészt, hogy megnézzem ki az, aki ott van, másrészt, hogy lemossam a kezemet és ha esetleg még sem ismerem a csávót, akkor folytassam az utamat a birtokig. Közelebb érve már rögtön leesett, hogy ő az egyik X-men. Ahhoz képest nagyon nem úgy nézett ki, mint egy jó oldalon álló hős/katona. Sokkal inkább azokhoz az emberekhez hasonlított, mint akikben legalább egy világ omlott össze. De valószínűleg meg is volt rá az oka... az ember csak úgy jókedvéből nem szokott egyedül sörözgetni a tóparton. -Szia! -köszöntem rá, miközben letérdeltem és a vízbe nyúlva lemostam a dögöket a kezemről. Utána egyszerűen letettem magam laza törökülésbe. -Úgy nézel ki mint akinek elcseszték az estéjét legalább egy pöcegödörbe lökéssel -állapítottam meg, de nyilván nem sértő szándékkal. Egyszerűen sablonosnak találtam rákérdezni arra, hogy „mi a baj”. Mert tulajdonképpen erre a mondatra is elmondhatja válaszként a bánatát. Már ha az nem túl személyes.
Az szokták mondani, hogy egyszer minden véget ér, hogy semmi nem tart örökké, és mindig lesz olyan, hogy szenvedni fogsz, de… de ez még nem jött el, és minél később érkezik, annál jobb. Visszatértünk a szigetről, végre együtt lehettem Scarlettel, végre nem csak álmodtam arról, hogy együtt vagyunk. Fura, mert már kezdtem megszokni, azt, ahogy felébredek az álomból és semmivé lesz, hogy egy pillanat alatt eltűnik. Egy idő után megszokod a másik hiányát, és hiába mondják, hogy ebbe bele lehet törődni, ez nem igaz. Legalábbis nekem nem sikerült, én szenvedtem, nekem borzasztóan fájt az, hogy nincs ott mellettem, de… de jobb is volt úgy, neki nem kellett átélnie így mindezt, biztonságban volt, és ez fontosabb annál, mint ami velem történt. Akármi is lesz, és akárhogy is lesz, én ugyanúgy szeretni fog, ugyanúgy ő lesz az első ,legyen szó bármiről is. Most viszont nincs itt, de nem baj, ide egyedül akartam jönni, mert úgy volt, hogy találkozom anyámmal, de… de végül nem lett semmi sem a dologból. Nem Scarlett nélkül akartam jönni, csak ő épp a barátnőivel volt, mikor kaptam egy levelet, hogy anyám a városban van, én pedig nem akartam őt elszakítani onnan, látszólag nagyon jól szórakoztak, úgyhogy egyedül jöttem, de… de semmi se lett a dologból, anyám nem jött, én meg nem akartam még visszamenni a birtokra, inkább csak sétálgattam a városban, és így kötöttem ki itt. A stégen ülök, lábamat lógatva a vízbe, ami mellesleg elég hideg, de mint minden mást, előbb-utóbb ezt is megszokja az ember. Vettem azért útközben magamhoz néhány sörös üveget, mégiscsak úgy az igazi egyedül üldögélni, miközben lefagy a lábad. Nem vagyok szomorú, csak… csalódott,bár számítanom kellett volna arra, hogy ez lesz, nem tudom mit hittem. Anyám mindig ilyen volt, legalábbis ezek az utolsó emlékeim róla, szeret eltűnni szó nélkül. Majd talán legközelebb, már ha lesz legközelebb. Aggódhatnék érte, de nem teszem. Négy éven keresztül cselekedtem így, és elég sok rossz dolgot tettem emiatt, semmi kedvem ezt újra kezdeni. Anyám biztosan meggondolta magát és kész, nincs ebben semmi különös. Van, hogy szeretünk valakit, csak… csak nem akarunk vele lenni. Én szeretem anyámat, de… de nincs már rá szükségem, hogy élhessek. Itt van Scarlett, nekem ő elég, ő a mindenem. Anya fontos, de… de most sincs itt.
Nem, nem az a probléma, hogy túl beszédes vagyok. Csak hajt a győzni vágyás és ezért sem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza Jennának. Képtelen vagyok csak így hagyni, hogy a másik fél nyerje meg a „meccset”. De egyébként kiskoromban is ilyen voltam, legalábbis ezt mesélték, szóval egyáltalán nem a csalódások váltották ki, sem a hibás nevelés. Így születtem, gondolom úgy örököltem, mert egy bizonyos szinten azért múlik a genetikán a személyiség. Még példát is tudok erre felhozni... a mostohatesóim egymással vérrokonok, mindegyik ugyanakkora seggfej. A nevelőim mondjuk ennyire azért nem, úgyhogy passzolnám miért lettek ilyenek azok a szerencsétlenek, de igaziból nem is érdekel. Nagyjából az egész családomat rühellem, mindig én voltam és leszek a fekete bárány köztük, csak azért mert adoptált vagyok. Viszont az eredeti szüleimet meg azért köpném le, mert az lenne a legnagyobb pofátlanság, ha 21 év elteltével eszembe jutnák nekik és felkeresnének. Biztos, hogy elküldeném őket melegebb éghajlatra, látni sem akarom a fejüket. De visszatérve a lényegre: Miután megint sikerült kicsit bosszantanom a lányt és megfosztani a frissítő, hűsítő zuhanyzás lehetőségétől, alig tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Boldogsággal töltött el, hogy szívózhattam vele, amit ő egyébként megint jól viselt. Szeretem benne, hogy nem hisztizik mint a többi. Persze ha azt csinálná sem alakultak volna máshogy a dolgok, kitartó és bosszantó típus vagyok, csak azért nem adnám fel az idegesítést mert kiborul. Kivéve ha annyira bedurvul a helyzet, hogy látszik rajta; nemsokára erőszakot fog alkalmazni. Azért a tökömet féltem annyira, hogy visszavonulót fújjak. A kérdésemre adott válaszára vállat vontam, de aztán rájöttem, hogy ezt már ő nem látja a függöny miatt. -Oké -nyúltam a pólómért és már a fejemre húztam, amikor még egyszer átfutott az agyamon mit mondott. -Hallod, amúgy örülnöd kéne, hogy megkérdeztem -fűztem hozzá a témához utólag, mert tény, hogy mást még ennyivel sem méltatok. Egyrészt mert általában van nálam gumi. Ha még sincs akkor meg így járt a csaj. Igaziból szerintem annyi esze van a legtöbbnek, hogy ha mégis terhes lesz, akkor szépen bemegy a klinikára, ahova kell... hogy elvetesse, és nem hozzám fog futkosni. Még egyszer sem fordult elő ilyesmi, remélem, hogy nem Jenna lesz az első. Okos lánynak tűnik és tudja ő jól, hogy amúgy sem vállalnám az apaságot, feleslegesen próbálkozna. Nekem nem kell ilyen fiatalon gyerek, sőt még az is kérdéses, hogy x év múlva kéne-e. Nem tartom magam olyan fajtának, aki sikeresen fel tudna nevelni egy kölyköt. Miután magamra rángattam a pólót, a gatyát is felvettem csak így nature, alsó nélkül. Kint azért még a fürdő előtt bevártam Jennát, hogy legalább normálisan köszönjünk el egymástól. -Igen, még összefutunk -intettem neki és egy darabig még néztem, ahogy elsétál, aztán visszamentem a fürdőbe a hajamat rendbe tenni. Ez nagyjából öt percembe fájt, utána a földszinten támadtam be a hűtőt, hogy mégse üres hassal menjek haza. /Köszi a játékot Jól szórakoztam rajta /
Jó, hát nem vagyok én annyira naiv, hogy azt gondoljam, hogy csupán kedvességből, vagy szívjóságból mond nekem ilyet. Minden bizonnyal simán benne van a pakliban, hogy nem akarja magát megszívatni azzal, hogy félúton kiborít, aztán itt marad mondjuk úgy... lemerevedve attól, hogy faképnél hagyom. Én se viseltem volna a dolgot különösebben jól, de szerintem kettőnk közül még mindig neki lett volna rosszabb. Mindegy is, a lényeg, hogy szerencsére nem szólal meg és mond olyat, ami nem kéne, így hát nem kell semmit sem félbeszakítani. Kellemetlen is lenne, hiszen lássuk be, én is felettébb élvezem a helyzetet, nem csinálja rosszul. - Már mondtam, de... fogd be! - komolyan miért kell folyton karattyolni? Eddig úgy volt, hogy azt inkább a nők szoktak, de mintha neki mindenre rá kellene kontráznia, mintha komolyan úgy érezné, hogy muszáj folyton visszavágnia, hogy ne bízzam el magam? Vagy mi más lehet vajon az ok? Nem mintha elbíznám egyébként magam, tisztában vagyok a stílusával, ennyi idő alatt már sikerült kiismerni legalábbis felületesen, de ez most épp elég, és az is egyértelmű, hogy ez nem más, mint szimpla szex. Csak erről szól a történet, nem kell aggódnia, hogy én nem vagyok esetleg tisztában a dologgal. Az már meg sem lep, hogy ezek után csak úgy lenyúlja a zuhanyrózsát és most még erőm sincs vitatkozni vele, vagy elvenni tőle. Kifárasztott eléggé ahhoz, hogy kelljen amúgy is pár perc, amíg a légzésem közelíteni kezd a normálishoz, amíg elmúlik a bizsergés és a zakatoló szívverésem is a nyugalmi állapot felé kezd el tendálni. A legszívesebben lehuppannék, de annyira nem vagyok gyenge, hogy ne tudjak megállni a lábamon. De épp ezért jó ágyban csinálni, vagy ágy közelében legalább, mert akkor nyugodtan elengedheted magad, elheveredhetsz és ha úgy érzed, hogy jön a kellemes álom, akkor átadod magad neki és nem ellenkezel. Így viszont meg kell várnom, amíg elkészül. - Eszméletlenül előzékeny vagy... - azért addigra már tartok ott, hogy ezt kimondjam, mire végre megkapom a zuhanyrózsát. Na jah... egy kicsit sem próbálkozott, hogy ne kelljen perceket várnom. De nem is foglalkozom vele, mikor végre kikászálódik és már az enyém a terep, hogy rendesen megmosakodjak. Létezik, hogy az általa felmelegített szappannak még most is vannak maradványai a hátamon? Nem húzom sokáig az időt, már épp zárom el a csapot és nyúlok a törölközőért, amikor megszólal. Meg sem lep... fő a biztonság ugye kis haver? - Na nézz hülyének... persze. - nem mondom, hogy rég óta, mert volt egy kis kimaradás, miután olyan fejfájásaim voltak az utóbbi időben, hogy elviselhetetlen szintet öltött. A doki szerint ez volt a megoldás, szóval egy kicsit leálltam, de újra szedem, ennyire azért ne nézzen amatőrnek. Mindenesetre én is viszonylag gyorsan rendbe szedem magam, és a szerzett ruhákat is felkapom. Mondjuk a saját cuccomat sem fogom itt hagyni, azt, ami maradt legalábbis, és nem vittek el a zsaruk. Akkor kerülök csak újra Travis szeme elé, ha közben netán lelépett, amikor már kész vagyok. - Akkor gondolom majd a suliban... - nem tudom, hogy ő jön, vagy itt alszik, de őszintén szólva nem várom meg, amíg mondjuk hazajön a tulaj, vagy a zsaruk vissza, tudom is én. Stoppolok maximum, vagy ilyesmi, netán valami éjszakai busszal visszazúzok a sulihoz.
Az adott helyzetben nem igazán tartottam a következményektől. Attól például, ha a nem épp kedvesnek mondható bánásmód miatt elkezd pletykálni rólam. Páran már megtették, de a végén hoppon maradtak. Mert mondjuk nem hitte el a többség, hogy kisebb a farkam mint egy első osztályos tanulónak, egy. Kettő nekem is vannak módszereim, amivel vissza tudok vágni. De igaziból halálosan lazán kezeltem a helyzetet, mikor egy hasonlóan hihetetlen pletyka szárnyra kapott rólam pár ember erejéig. Ugyanolyan magabiztossággal sétáltam a folyosón, lenézően, ha kellett és ez miatt sem igazán vált be a dolog, mert ugye ha a csúf igazságok derültek volna ki, akkor azért az ember rosszul érzi magát. Nekem viszont nem volt rá okom. Ha esetleg hallottam, hogy rólam beszélnek, akkor szépen odamentem és megkérdeztem szeretnék-e tudni , tapasztalni vagy látni az igazságot. Probléma megoldva. Az pedig, hogy Jenna mennyire hitte el a fenyegetést nem tudom, de remélem legalább pár perc erejéig, amíg át nem gondolta, addig elhitte, hogy megtenném. Neki fogalma sincs mennyire lehetne elborult az elmém és ha például felhúznának érdekelne-e a vele járó következmény. Aki gyilkol sok esetben tisztában van azzal, hogy valószínűleg üldözött bűnöző lesz és ha elkapják az élete hátralévő részét rácsok mögött fogja leélni, mégis megteszi, mert amikor sor kerül a bűntényre leszarja. Engem mondjuk egy minimális szinten foglalkoztatna a gondolat, hogy mit kaphatok azért, ha megpirítom a csajt, csak ha tényleg felhúzna, akkor passz. -Véletlen volt, ha szeretnéd kijavítom -vágtam rá szinte azonnal. Egyébként ritkán szokott velem előfordulni, hogy ilyen szavakat használok, mint a „pukkancs”. Ez fogalmam sincs honnan jött, nem jutott eszembe jobb. Most, ha lekurvázom az már túl unalmas és akkor már lehet, hogy tényleg fontolóra vette volna, hogy itt hagyjon. Szóval eszembe sem jutott olyan, hogy direkt az „aranyosság” végett nevezzem így, viszont megbántani sem állt szándékomban kivételesen, és ez jött ki belőle. A menet végén szépen kisétáltam alóla és miután egy villámgyors mozdulattal megszereztem a zuhanyrózsát, nekitolattam a hátsó csempés falnak. A fejemet kissé hátrahajtva, a vízzel folyamatosan veretve magamat próbáltam erőre kapni. Eléggé kimelegedtem, szükségem volt a hidegre egy kicsit és nyilván egyéb testrészeim megmosására. Úgyhogy addig oda sem adtam Jennának a jobb kezemben lévő fürdőszobai eszközt. Tud várni, ha nagyon kell neki valami. Miután végeztem, szépen kiszálltam, a törölközővel nagyjából szárazra töröltem magam, majd elkezdtem öltözködni. Amennyiben a csaj még nem lécelt le, márpedig remélem nem, egy fontosabb kérdéssel fordultam hozzá. -Amúgy szedsz valami cuccot? Tudod, fogamzásgátlót.
Mondjuk úgy gondolom, hogy nem is csak egy képességgel lehet ártani valakinek. Azért vannak elég ügyes női praktikák, teszem azt a mondjuk kellemetlen pletykákat terjesztünk a másikról és mint tudjunk az emberek azért felettébb hiszékenyek és nem szoktak a pletyka áldozatához szaladgálni, hogy megkérdezzék, hogy vajon az amit hallottak igaz-e. Szóval... azért tudnék ártani neki, ha nagyon akarnék, és ha nagyon kihúzná nálam a gyufát. Elég magas az ingerküszöböm, de azért lássuk be, hogy nem végtelen. A képességem nem segítene abban, hogy rosszat tegyek neki, de a kreativitásom azért simán. Egyébként nem csak arról van szó, hogy úgy gondolom, hogy nem égetne meg, ha felhúzom... nem is tehetné. Vagyis megtehetné, de szerintem ő is tisztában van azzal, hogy annak durva következményei lennének, teszem azt például az iskolából való elbocsátása, hiszen ez már nem egy olyan iskola, ahol mondjuk két diák áll szembe egymással, ha valamilyen vitás helyzet alakul ki. Van nekünk egy telepatánk, aki belemászik gond nélkül a fejekbe, és én simán engedni fogom neki, hogy kiderüljön, hogy nekem van igazam, hogy Travis nekem támadott és nem volt rá oka, mert az nem ok, hogy piszkálom, sőt még az sem, hogy ha netán felhúzva itt hagyom. Az az egy szerencséje van, hogy túlságosan megkívántam, hogy csak úgy meghátráljak. - Pukkancs? Ez már-már a legkedvesebb, amit eddig mondtál. - de komolyan, főleg ebben a formában, mert egyszerűen aranyos, ahogy fogalmazott, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy eddig hogy állt hozzám. Talán ez a kis apróság az, aminek köszönheti, hogy tényleg nem lépek le, no meg a fent említett kívánósságom. Ezért megússza és maradok, és az sem érdekel különösebben, hogy erőteljesebb stílusban esik nekem. Amíg nem lép át egy határt és nem okoz valaki szándékosan fájdalmat addig ez csak az élvezetet növeli, addig csak a helyzetet alakítja pikánsabbá, és ő egyelőre még nem lépett át egy határt. Én sem karmolok úgy, hogy véres nyomokat hagyjak a hátán, maximum kissé majd kipirosodik, de ennyibe még senki sem halt bele, gyorsan el fog múlni, de amilyen tempót diktál nekem is muszáj kapaszkodnom és erre most csak ő van itt, aki alkalmas lehet rá, no meg a haja. Még sem kapaszkodhatok a zuhanyrózsába, az azért eléggé leamortizálná a környéket, és nem biztos, hogy értékelne a tulaj azok után, hogy amúgy is ha nincs szerencséje, akkor a zsaruk vitték el. Szerencséje, hogy azért nem sieti el, mert kellően morcos lennék és jönne valami csúnya bosszú, ha kicsit sem figyelne oda arra, hogy én is elérjem a végcélt. Mondjuk olyan intenzitás mellett, amit diktál nehéz is lenne nem eljutni a csúcsra, főleg amikor gyorsít. Na ezért szeretem én a kidolgozott, jó állóképességű pasikat, esély sincs rá, hogy félúton elfárad. A szorításom szinte már satuszerű a vállain, amikor az utolsó erőteljes lökéseket is beviszi, majd erőteljesebben megfeszül, én pedig talán csak egy pillanattal előzve be a kiáltását sikítok fel. Nem érdekel a szolidság, amúgy sincs itthon a kutya se és ha van... hát most halálosan hidegen hagy. Zihálva próbálok meg megállni a lábamon, de nem mondanám, hogy könnyen megy most, sőt... felettébb nehéz, amikor aztán hátrébb lép, mert minden bizonnyal fog, csak az a kérdés, hogy azonnal, vagy kis csúszással. Még jó, hogy a víz maradt, legalább ezzel sincs gond, jól is jön most, mert sikerült istenesen kimelegednem.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Tóparti nyaralók Kedd 2 Szept. - 6:30
Jenna & Travis
We are young, we have too much to lose.
+18 -Mert szerinted csak úgy lehet szórni, hogy mindegyikből legyen „valami” -igen, az már az elején is látszott, hogy sok mindenben nem egészen értünk egyet, ahogy ebben sem. Persze nem mondom, hogy nem jogosan támadt vissza, mert hát én idegesítettem. Csak kezdtem úgy érezni, hogy ha így folytatjuk nagyon el fog durvulni a vitánk. Megütni természetesen nem állt szándékomban, de ha nagyon akartam volna, akkor durvább szavakkal is tudtam volna illetni a ribancozásnál. Sokkal durvábbakkal, amiket már lehet nem viselne el. Egyébként azért egy minimális szinten tartottam tőle, mert még lövésem sem volt arról mi a képessége. Abban reménykedtem, hogy nem erősebb az enyémnél és tényleg erőfölényben vagyok, nem csak úgy érzem. A kérdésére már nem válaszoltam, mert az még nagyobb szemtelenség lett volna és már éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy durranjon a csaj. A női hiszti meg a lehető legrosszabb. A legidegesítőbb benne a keménykedésük, mert olyankor rendszerint úgy érzik át vették az irányítást, bármit hozzám vághatnak. Már-már mániákusan győztesként akarnak kijönni idióta érvekkel. Ráadásul van aki ezt még egy „kis” nyafogással is fűszerezi. Ha tehetném, akkor mindegyiknek beragasztóznám a száját, nagyon idegesítő. Jennának pedig szerintem tényleg nem volt választása ebben a helyzetben. Hacsak nem mutatott volna valami védekező reakciót a képességével, ha akartam volna, akkor égési sérülésekkel távozik. Képes lenne úgy ellenkezni, hogy közben mondjuk tűzgolyót tartok elé? Mert akkor tényleg minden elismerésem. Jó, azért tisztázzuk, hogy nem vagyok olyan köcsög. A felmelegedéses akcióm is pont elég volt arra, hogy megmutassam kivel van dolga. Amennyiben úgy dönt, hogy mazochista módon visszautasít, akkor maximum káromkodnék. De az ő szemszögéből elé valóban nem tárult választási lehetőség. Mert azért ezek után hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy ellenkezzen. Ha jól ismerne és tudná, hogy úgysem égetném meg, akkor lenne. De így, számára mi a garancia? -Hát, mert mondjuk ilyen bosszúálló pukkancs vagy -most kivételesen nem akartam annyira bántót mondani rá, mert nem éreztem a kérdésében támadást. Csak gondolom kellett neki a győzelem, de azt benézte mert mindkettőnknél ugyanarra ment ki a játék és elértük, így tulajdonképpen döntetlen. Az már más kérdés, hogy ő képtelen elfogadni. Én már kezdtem megbékélni a gondolattal, hogy nem egészen enyém a meccs. De mondjuk az adott helyzetbe ez sem igazán izgatott, mert kárpótlásként durvább stílusban meghúzhattam. Van akinél azért egy kicsit jobban visszafogom magam, de nála úgy éreztem egy kis okom sincs finomkodni és gondolom neki sem volt. Hát azért szépen lekörmözte a hátamat, hogy a meggyötört hajamról már inkább ne is beszéljünk. Nem mintha nem tetszett volna egy ideig. Azért elég feltüzelő tud lenni, a karmolás például. De csak abban az esetben, ha nem viszik túlzásba, mert egy idő után inkább kurvára fáj. Persze ilyenkor azért sokkal többet kibír az ember, de azért már volt, hogy a fájdalomtól nyögtem. Rekordot sem döntöttem az idővel, ameddig bírtam, de szerintem itt nem is igazán azon volt a hangsúly, hanem egy durva meneten. A vége felé már gyorsítottam a tempón és a zihálásom is egyre hangosabb lett, ahogy a nyögéseim. Aztán egy „felordítással” az egész táram a csajba ment...
Kezdőlap 
by 
//
