Konyha

Gyakran elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, hogy valaki engem is örökbe fogad. Hogyha nekem is szerető családom lenne, hogyha lennének testvéreim és ilyesmi. De a helyzet az, hogy férfiasan viselkedek és gondolkozom erről a dologról, és nem izgat. Nem zavar. Nem hiányzik.
Természetesen, ha tudnám, hogy milyen focizni, vagy baseballozi az öcsémmel, ha tudnám, hogy hogyan lehet a legjobban felidegesíteni a nővéremet, és utána elvennék tőlem ezt, akkor hiányozna. Tényleg. De jgy, hogy fogalmam nincs erről... Így egyszerűen csak megvonom a vállamat. Ann-nek jó. Nekem nem. Ez van.
A témából ami igazán megfog az az, hogy elég sokan vannak testvérek, sokan élnek egy házban és hogy vajon... Jut elég fürdőszoba mindenkinek? Elég röhejes kérdés, szinte várom, hogy a lány totálisan hülyének nézzek. Egy árva srácnak tényleg ennek kell az első kérdésének lennie egy ilyen témában? De úgy tűnik, hogy Ann nem néz hülyének, vagy csak nem mutatja ki, de egyszerűen válaszol a kérdésre. Vigyorogva, bólogatva hallgatom, majd a végén elnevetem magam.
- Hát igen. Itt is sokan vagyunk, de azért itt ki lehet bírni - vonom meg a vállam.
- El se kezdem ecsetelni, hogy az árvaházban milyenek voltak a fürdések. Ne is menjünk bele, mert éppen eszek. - vigyorodom el, látványosan megfújva a tésztát. Mesélek egy kicsit a szobatársaimról és megemlítem az új srácot, aki prinokinézises képességgel bír. Ann-nek hamar leesik, hogy miért is rakták hozzánk, hogy mire is gondolok.
- Ja. Bár eddig szerencsére még nem volt problémánk vele. Azt mondta, hogy akkor gyullad be, ha felidegesíti magát. Mi inkább nem piszkáljuk, úgyhogy... - vonom meg vigyorogva a vállamat.
- Na? Milyen? - kérdezek rá kíváncsian, a tésztára bökve. Tényleg érdekel, hogy ízlik-e neki.
- Megtartasz? - vigyorodom el és mielőtt végiggondolhatnám a mondatot, már kis is csúszik a számon. Öhm... Basszus.

Kiderül, hogy Ann-nek vannak még tesói. Még hozzá nem is kevés, hiszen elég nagy család, számos testvért sorol fel. Csak döbbenten pislogok,majd el is nevetem magam és megcsóválom a fejem.
-Azanyja. Kemény. - vigyorgok. Nem nagyon tudok ehhez mit szólni, fogalmam nincs, milyen lehet egy ilyen nagy családban élni. Egyetlen egy kérdés jut eszembe:
- És nem zsúfolt? - bukik ki a számon a kérdés, majd elnevetem magam.
- Mármint érted, van elég fürdő meg ilyesmi? - vigyorgok. Azonban ha kicsit mélyebben a szemembe néz, láthatja a furcsa szomorúságot is. Igen, Ann-nek nagycsaládja van. Én is örülnék ennyi testvérnek.És még az sem zavarna, ha negyed óráig kellene tartogatnom a pisimet, mert valaki éppen befoglalja a fürdőt. Eszembe jut a bátyám is, de nem igazán tudom, hogy akarok-e beszélni róla. Talán majd később. Nem akarom elrontani a hangulatot és a jó kedvet azzal, hogy "Ja, amúgy nekem is volt egy bátyám, csak meghalt. Pech, mi?" Szóval inkább csak megrázom a fejemet és nem válaszolok erre, csak Ann-re nézek. Hogyha tud olvasni az arckifejezésemből, akkor talán megértheti, hogy esetleg majd később fogok neki erről mesélni.
Lassan elkészül a vacsora, és habár a vacsora lényege az étel, úgy gondolom, hogy a főzés része izgalmasabb volt. Most derül ki az,hogy tudunk-e beszélgetni. Bár eddig is beszélgettünk, de azért egy vacsora mellett csak más. Nem lesznek olyan közbeszúrt mondatok, hogy "Add ide a sót", vagy hogy "Közben reszeld már a sajtot." Kiveszem az ételt, kiszedem a tányérra és figyelem, ahogy gőzölög. Ann kérdésére titokzatosan elmosolyodok.
~Ha szeretnéd, üres lesz bébi~ jut eszembe egy gondolat és nagyon remélem, hogy nem ül ki az arcomra, ami átfutott az agyamon.
- Hát... Két sráccal lakok együtt. Az egyik Zeno, ő jó fej, ő a legjobb haverom itt a suliban. A másik srác kicsit zárkózott, és kicsit piromán, úgyhogy eléggé tartunk tőle. Lehet, hogy miattam rakták be őt hozzánk. - vigyorodom el,majd a villámra tekerek egy adag tésztát és fújni kezdem.

- Áh... - legyintek és el is fordulok kicsit. Szégyellem, hogy Jason ilyen közel áll hozzám? Igen, lehet. végtére is egy erős, határozott férfi vagyok, nincs nekem szükségem másra. Egyedül is meg tudok állni a lábamon. De azért néha jól esik vele beszélni, vagy meginni egy sört.
Szóba kerül az örökbefogadás is, és megjegyzem, hogy bizonyára Ann-nek egyszerűbb volt ez az egész, mert cuki, szöszi kislány volt. Semmi bántó szándék nincs bennem ezzel a kijelentéssel, tényleg nem sértésként jegyzem meg ezt, egyszerűen én ezt gondolom. Mikor a lány megjegyzi, hogy az egyik öccse kis rosszcsont, de imádnivaló, meglepetten nézek rá.
- Nocsak, van öcséd? Ráadásul több is? Hányan vagytok testvérek? Ők is örökbe fogadottak? - teszek fel megannyi kérdést. Látszik rajtam, hogy tényleg kíváncsi vagyok ezekre a dolgokra. Testvér. Na jó.
- Nekem egy bátyám van. Volt. Elvileg... - csúszik ki a számon a mondat, és látszik rajtam, hogy tök el vagyok gondolkodva, és talán nem is fogtam fel, hogy mit is mondtam. Végül felnézek a lányra, majd megcsóválom a fejem és legyintek.
- Mindegy, nem érdekes. Mesélj te! - dobom be a sütőbe a tésztát, aztán kíváncsian pislogok a lányra. Amíg ő mesél, elgondolkozhatok azon, hogy egyáltalán el akarom-e neki mesélni az infókat, amiket megtudtam a bátyámról. Mit is? Hogy volt, meg hogy most már nincs. Nem túl sok...
A beszélgetés kicsit furcsa irányt vesz és a randikra terelődik a szó. Kiderül, hogy még egyikünk sem randizott úgy igazán. Persze én is lógtam már csajokkal, smároltam is, de úgy igazán romantikus randin nem voltam még. No nem mintha ez olyan romantikus randevú lenne. Amíg sül a tészta, addig a sajtot eszegetjük - egymás kezéből. Kicsit furcsa lépés, ám én nem érzem annyira zavarban magam, mint a lány. Látszik rajta, hogy megdöbbent és pislog néhányat, de végül elfogadja a felé nyújtott sajtot az ujjaim közül. Elvigyorodok és biccentek.
- Remek. Remélem a tészta is ízleni fog. Szerintem lassan kész is van. - kukkantok be a sütő ablakán, majd kinyitom és egyből megcsap minket a tészta finom illata.
- Ahh. Spontán org... - kezdek bele, de elharapom a mondatot és inkább be sem fejezem. Vigyorogva köszörülöm meg a torkomat és veszem ki a tálat.
- Bona petit! Vagy mi... - vigyorgok és szedek a már előkészített tálakra egy-egy adagot. A lány elé tolom, egy tésztát szúrok a tésztába, majd leülök és megkavarom a sajátomat, hogy kicsit hűljön.
- Asszem még van pár percünk csevegni, mielőtt neki kezdünk. Még a végén leégetjük a nyelvünket és... baj lesz - nevetem el magam és megcsóválom a fejem. Hát igen, ha így forrón esszük, akkor biztos nem tudjuk használni a nyelvünket...

- Hát igen. Nem nagyon meghatározni, hogy Jason ki is nekem, de azt hiszem, hogy az edző áll a legközelebb a valósághoz. * mosolyodom el és vonom meg a vállam. Látszik rajtam, hogy tényleg elgondolkoztam ezen a tényen, bizonyára nem sokan tették még fel ezt a kérdést. És ez jó dolog. Úgy tűnik, hogy a lány tényleg érdeklődik irántam és olyan dolgokat kérdez, amit nem sokan. Ez tetszik. Ahogy maga Ann is. Néha néhány másodpercig rajta felejtem a tekintetem és nem tudom, hogy észreveszi-e, de ha néha találkozik a tekintetünk, akkor egy laza mosolyt küldök neki, miközben a kajával ügyködünk. A következő kérdésére elvigyorodom.*
- Hát, frankón remélem, hogy nem mutáns. *vihogok egyet, majd végül megköszörülöm a torkomat.*
- Nem, komolyra fordítva a szót, nem tudok róla, hogy mutáns lenne. Ő tudja, hogy velem mi a helyzet. De azt hiszem, ogy kicsit az anyagiak is motiválják, ezért nem zavarja, hogy néha úgymond "csalok" a versenyeken. Igazából én nem veszem csalásnak ezt az egészet, mert nekem ilyen képességem van. Másoknak nagyobb hátizmuk. Szóval érted...*vonom meg ismét a vállam. Valóban nem tartom a képességemet csalásnak. Régebben az ellenfél hátráltatására használtam a vizet, mostanában már inkább magamat segítem vele. Ennyi. Ennyivel többek a mutánsok a sima embereknél. Pech. Szar nekik. Minden esetre persze nem szoktuk reklámozni a dolgot. Miért is tennék? Magát a tényt és titokban tartjuk, hogy nem vagyok teljes ember. Illetve kicsit több vagyok, mint egy ember. És ez frankó. Nagyon frankó!
Szóba kerül az árvaság is és az, hogy Ann nem sokáig volt árvaházban, ellentétben velem. Ennek -szerintem - egyértelmű oka van, de úgy tűnik, hogy ő erre nem gondolt.*
- Hát persze. Egy szöszi, cuki kislány mindig kelendőbb, mint egy rosszcsont fiúcska. *nevetem el magam. Ezt tényleg így gondolom és szerintem van is valóság alapja.*
- Mert hát lehet, hogy fiú az illető, de nyilván nem viszi tovább a géneket, meg a nevet. Szóval akkor már inkább egy édes kislány. Én legalábbis így gondolkozom. *mondom el a véleményemet. Megállok kicsit és elgondolkodva nézek a lányra, végül kicsit vontatottan ugyan, de belekezdek.*
- Egy újabb dolog, amit nem mondtam még el senkinek... *nézek fel a pilláim alól a lányra és egy szégyenlős, kisfiús mosolyt küldök neki.*
- De gondoltam már arra, hogy ha nagyobb leszek, akkor örökbe fogadok egy árva kisfiút. Csak hogy neki ne legyen olyan nagyon szar, mint nekem volt. *vonom meg a vállam. Furcsa dolog, furcsa gondolat lehet, hiszen ha lesz egy párom, aki képes gyermeket szülni, akkor minek is fogadnék örökbe egy fiút? De hát... Tudom, hogy mit élnek át a gyerekek az árvaházban, és jól esne segíteni rajtuk. Legalább egyen. *
- Ez gáz, mi? *nézek a lányra és húzom el a számat. Fogalmam sincs, hogy fog erre reagálni, de láthatja rajtam, hogy ez tényleg afféle belső titok, és nem nagyon kértem még ki a véleményét senkinek erről a témáról. Az étel hamarosan elkészül és már be is dobom a sütőbe. Még 10 perc. OK, de vajon mit lehet csinálni egy randin 10 percig? Kínosan ücsörögni és nézni egymást? Igazából fogalmam sincs, és mint kiderül Ann sem volt még randin.*
- A krimik, de mi van? Még senki nem hívott el randira? *tudom le egy szóval a választ, és döbbenten nézek a lányra. Tényleg elég nehéz elhinni, hogy még nem randizott, vagy éppen nem volt barátja. Persze ez utóbbit nem nagyon tudom, de gyanús, hogyha nem randizott, akkor még barátja se nagyon volt. Ejnye... Hát, itt az idő, hogy bevessem magam. Lassan mellé sétálok, és a reszelt sajtba nyúlok és bekapok egy adagot. Majd kis bátorságomat összeszedve veszek a két ujjam közé egy adagot, és a tenyeremet alá tartva tartom oda Ann arca elé.*
- Hamm? *vigyorgok és tartom a sajtot, remélve, hogy a lány engedi, hogy etessem. Hmm...*

Valóban egész kellemesen telik az este, és én biztos vagyok benne, hogy jól fog ez az egész elsülni és lesz következő alkalom. Az már talán "igazi" randi lesz és kicsit én is megerőltetem magam. Kedvelem ezt a lányt, habár még alig ismerem. De amit eddig mutatott magából az aranyos és kedves. És persze látványban sem utolsó, bár hát tudjuk, hogy a férfiaknak ez nem olyan fontos, mint a belső. (Ja, na persze...) Minden esetre nagyon édes, ahogy reszeli a sajtot, és segédkezik a konyhában. Azért remélem, hogyha esetleg összejövünk, nem mindig nekem kell főznöm és ő is meg fog tanulni néhány kaját. Leállítom a gondolataimat. Összejönni?! Jesszusom, azt hiszem kicsit előre szaladtam...
Elmesélem az egyik állati finom kaját, amit ettem és úgy tűnik, hogy amiben sajt van, azzal nyerő ügyem lesz. Remek! A kérdésére elég egyszerűen válaszolok.
- Az edzőm. Nevelő apám. Bátyám. Haverom. Igazából nem is tudom. A suliban figyelt fel rám, és magához vett. Igazából ennyi. - látszik az arcomon a tanácstalanság. Magam sem tudom, hogy ki is ő nekem, hiszen nem olyan haveri a kapcsolatunk, mint mondjuk Zenoval, de azért nem is olyan komoly, mintha az apám lenne.
- Igen, azt hiszem az edző megfelelő. Olyan laza is meg nem is... - vigyorodom el. Ann láthatja, hogy most tényleg elgondolkoztam a válaszon, hiszen eddig még nem sikerült
Észreveszem, hogy egy kicsit felemeltem a hangomat, és meg is csóválom a fejem. Hallom, hogy kicsit megijedt a hölgyemény és halkabb hangon folytatja a dolgot. Nem kérek bocsánatot a kirohanásomért, nem akarom ezt a témát tovább feszegetni és kész. Talán majd egyszer mesélek neki az állítólagos bátyámról. A naplója még mindig ott fekszik az éjjeliszekrényemen. Még nem nyitottam ki. Talán majd egyszer...
Ann egy picit mesél magáról, hogy csupán néhány napot volt az árvaházban, és nevelő szülőkhöz került.
- Wow. Akkor te egész jól megúsztad... - füttyentek egy aprót.
- Persze egy ilyen csinos lányt mindenki örömmel fogadna örökbe. Biztos édes kislány voltál. - vigyorodom el kicsit gonoszkásan, de a szememből kiolvashatja, hogy tényleg így gondolom. Egy édes, szöszi kislányt hamarabb választanak, mint egy hiperaktív fiút.
Lassan leöntjük a tésztáról a vizet, majd félre rakva veszem elő a jénai tálat és mondom el a menetet.
- Bocs, legközelebb tényleg kész kajával várlak. - nevetem el magam és megcsóválom a fejem, majd lassan elosztjuk a husit a tészta között.
- Jöhet a sajt a tetejére. Egy kicsit megpirítjuk és már kész is van! 10 perc. -nevetem el magam, mert tényleg mulatságos, ahogy a lány ennyire türelmetlen. Rászórom a sajtot a tészta tetejére, majd gyorsan be is rakom a sütőbe.Leülök az asztalhoz és lazán az asztallapra fektetem a kezemet.
- Na. Ha ez egy randi, akkor most jön a "Mesélj magadról" rész. - vigyorodom el.
- Bár voltaképp szerintem ezt a témát már úgy nagyjából kimerítettük tegnap, szóval... - vonom meg a vállam nevetve.
- Mi a következő lépés? Nem igazán randiztam még... - húzom el a számat bocsánatkérően. Nálam a következő lépés a közelebb kerülés, smaci, tapi, ilyenek. De gyanítom, hogy Ann-nél nem igazán...

Tényleg nem gondoltam túl ezt a dolgot. pasiból vagyok, vagy mi a szösz... Szóval tényleg a Sorsra hagyom (vagy mire), hogy alakítsa ezt az estét és majd kiderül, hogy mi újság van kettőnkkel. Nyilván tetszik nekem a lány, azt hiszem, ezt ő is tudja, sóval felőlem aztán zöld a lámpa, neki kell döntenie, hogy akar-e tőlem valamit. Kedves, csinos lánynak látszik egy apró defekttel, de az elviselhető. De amikor rá gondolok, baromira nem ez a kis probléma jut eszembe róla, hanem inkább a kedves mosolya, a humorérzéke, a szép haja és a szeme... Igyekszem még gyors leállítani a fantáziálásomat a lányról, mert elég kínos lenne, ha... Szóval észrevenné, hogy mi is jár a fejemben. És amúgy is, most itt van velem, szóval jó lenne, hogyha rá koncentrálnék!
Természetesen szóba kerül a főzés téma, hogy ne kerülne szóba, hiszen én ajánlottam ezt az ötletet. A sült csirkés megjegyzésemre kommentál, hogy egy kis plusz sajttal fantasztikus lenne. Elnevetem magam és megcsóválom a fejemet.
- A sajtszósz is bejön? Van egy tuti kaja, sült csirkemell, krumpli krokett meg sajtmártás. És szoktak hozzá gyümölcsbefőttet rakni. Állati finom! - szinte elcsöppen a nyálam, ahogy mesélek a kajáról.
- Az egyik étteremben ettem, amikor Jasonnal versenyre mentünk. - teszem hozzá, csak úgy mellékesen, és észre sem veszem, hogy talán egy újabb témát dobtam fel, hiszen nem meséltem még a lánynak arról, hogy úszok. Egy furcsa ötlettől vezérelve a lány mögé lépek és lopok egy kicsit a sajtból, lágyan megfogva a csípőjét. Lazának szántam ezt a mozdulatot, de talán túl gyorsan lépek el mögüle, amit észrevehet. Minden esetre kicsit megemelkedett a pulzusom, ahogy megéreztem a lány hajának illatát. Igyekszem gyorsan kitisztítani a fejemet, és a tésztára koncentrálni, ami hamarosan kész. A beszélgetés fonala nem túl kellemes irányba folytatódik, és habár elég lazán kezelem az árvaságom tényét, nem nagyon szeretek beszélgetni róla. Beszélgetni, nem beszélni. Szóval ha szóba jön a téma, akkor oké, elmondom, de ez most egy ra... közös vacsora, vagy mi. Nem hiszem, hogy ennek kellene a fő témának lennie. Kicsit elhúzom a számat, mikor a leányzó rákérdez arra a tényre, hogy honnan veszem, hogy a szüleim eldobtak maguktól. Ezen még soha nem gondolkoztam behatóan, de arra jutottam magamban, hogy a haláluk tényéről lenne tudomásom. Ezt meg is osztom a lánnyal:
- Figyi, ha meghaltak volna, azt biztosan tudnám. És bakker, 20 éves vagyok és még egy nyamvadt levelezőlapot se küldtek a szülinapomra. Szóval úgy szarnak le, ahogy vagyok. Innentől kezdve ja, biztos vagyok benne, hogy elhagytak. De nem izgat... - vonom meg a vállam. Egy kicsit talán fel is emelem a hangomat, ahogy elmondom az elméletemet, és Ann is érezheti, hogy baromira nem akarok erről beszélni. A bocsánatkérésre csak biccentek.
- De hé! Egy frankó emberről maradtak le! - kacsintok vigyorogva a lányra, majd magamhoz hívom, hogy segítsen a tésztánál. Kicsit próbálok poénkodni a kajával meg ilyesmi.
- Ja, akkor ezek szerint te nem is voltál árvaházban? - kérdezek rá, hiszen ha "anya" főzött neki, akkor úgy tűnik egyből kapott nevelő szülőket. A mázlista... Bár valahogy elvesztettem a hitem a szülőkben, Jasont sem apámnak tekintem, hanem valamiféle báttynak, vagy ilyesmi. Bár mint kiderült volt nekem az is... Pff. Ahogy elkezdem önteni a vizet, Ann megjegyzésére döbbenten nézek rá, majd vissza a fazékra. Jézusom, hát tényleg. Neki az a képessége, hogy érez fájdalmat.
- Azért nem akarlak totál leforrázni meg eláztatni... - csóválom meg a fejemet és a mondat végén sejtelmesen elmosolyodom, amit talán a lány is észrevehet. Na jó de, lehet annak örülnék, ha nedves lenne tőlem. Haha...
A tészta hamarosan a szűrőbe pottyan, utána pedig a jénaiban foglal helyet.
- Oké, akkor egy sor tészta, egy sor husi, tejföl meg ilyen apróságok. - mondom el a sorrendet, és egy sor tésztát le is fektetek a jénai aljára.
- Öntsd rá a husi felét! - utasítom a lányt, aki vélhetőleg készséggel segíteni fog.

Elég kellemetlen helyzetbe kerülünk, hiszen igazából egyikünk sem tudja, hogy most ez mi is. Randi, vagy csak egy egyszerű vacsi egy baráttal? A helyzet az, hogy lehet, hogy én vagyok a férfi és nekem kellene tisztában lennem azzal, hogy most ezt minek is gondoltam, igazából nekem sincs fogalmam róla. Megvonom a vállamat, majd titokzatosan elmosolyodom.
- Majd a végén kiderül, hogy mi is ez, oké? - kacsintok mosolyogva a lányra és csinálgatom tovább a dolgomat. Végül is soha nem lehet tudni, hogy hogy alakul egy vacsora a végén, nemigaz? Látom, hogy azért a tésztafőzésben elég otthonosan mozog a leányzó, úgyhogy egy lopott mosollyal nézem a husit, hogy pirul-e. Nem is olyan béna, mint gondoltam, úgyhogy azért ez egy jó pont. Ott hagyja a tésztát és a sajthoz sétál. Hát igen, sejtettem, hogy majd ő kezdi el reszelni és úgy tűnik, hogy egész jó feladatot osztottam rá, hogyha szereti a sajtot.
- Én is szeretem, de én inkább hús párti vagyok. Nincs jobb egy jó kis sült csirkénél! - vigyorodom el. Kicsit félrehúzom a husit, majd odalépek a lány mögé, szinte összeér a testünk, és a karja alatt belenyúlok a reszelt sajtba és egy kis adagot a számba teszek.
- Hmm. Jól reszeled a sajtot - vigyorodom el és észre sem veszem, mikor került a kezem a derekára. Kicsit zavarba jövök saját érintésemtől, így hamar el is lépek Ann-től és visszafordulok a gáz felé.
Kicsit kellemetlen téma felé kanyarodunk, hiszen az árvaház soha nem a legjobb téma. De meglepődök - és valamiért örülök is - hogy Ann is hasonló helyzetben van. Persze sajnálom a lányt, tudom, hogy nem könnyű árvának lenni, de legalább van egy közös témánk. Hurrá...
- Ja, nem volt olyan szörnyű. Persze gyerekként azért elég szar volt, hogy nem voltak szüleim meg izé... De szerencsére elég hamar felfogtam, hogy ők dobtak el, nem foglalkoztak velem, így ők sem érdemlik meg, hogy miattuk keseregjek. Talán ezért is vettem könnyebben meg vidámabban ezt az egészet. Aztán jött Jason, és örökbe fogadott, szóval végül is elég jól alakult ez az egész... - zárom le egy vállvonással a történetemet. Nem árultam el sok mindent, de majd ha érdekli valami, bizonyára rákérdez.
-Sajnálom, hogy te is árva vagy és te sem ismerted a szüleidet. De legalább van egy közös témánk. Nálatok is szar volt a borsófőzelék? - vigyorodom el és kacsintok ismét a lányra, ahogy hátranézek. Ebből érezheti és láthatja, hogy tényleg nem rendített meg annyira ez az árva-dolog és valóban humorral kezeltem mindig is a dolgot. A kész husit lehúzom a tűzhelyről, és a lány mellé teszem az asztalra. Előveszek egy jénai (ezt hogy kell írni? O.o) tálat, majd a tésztához lépek és lassan elkezdem leszűrni. Közben persze figyelek a lányra.
- Segítesz? - fordulok felé és egy tésztaszűrőt tartok oda neki, hogy fogja már legyen oly' drága. Hogyha a csaphoz jön, akkor lassan a tésztaszűrőbe kezdem önteni a tésztát a forró vízzel, ügyelve, hogy ne égessem meg a lány kezét.

Kicsit hülyén érzem magam ezzel a ruha témával. Soha nem voltam olyan nagy divat-b*zi, valahogy soha nem érdekelt, hogy mit aggatok magamra. Mert nekem minden jól áll. Haha. Na jó, nem. De férfi vagyok, és habár adok magamra (értem ez alatt a tisztálkodást, a hajvágást, borotválkozás stb.), a ruházatomra annyira nem. Nyilván nem jelenek meg gyűrött, mocskos ruhákba, de volt már, hogy félrecsúszott a nyakkendő, vagy kicsit gyűrött volt a póló. Na és, megesik, nem? Szóval kicsit fura, hogy pont ez a téma jön fel, és kicsit rosszul érzem magam, hogy Ann ennyire kiöltözött. Aztán persze kapcsolok és rájövök, hogy ez azért valamit jelent, hogyha nekem öltözött ki. Ez egy jó dolog! Azt hiszem...
Kicsit humorral próbálom elütni a dolgot, végül csak elmosolyodom.
- Tényleg csinos vagy. Bocs, hogy én nem készültem ennyit, nem... szoktam - húzom el kicsit a számat és bocsánatkérően pislogok a lány felé, bevetve a bociszemeimet (vannak olyanjaim?).
- Ettől persze nekem is fontos ez a vacsi, félre ne értsd... - jegyzem meg, mélyen a húsba nézve. Érzem, hogy egy picit el is pirulok, igyekszem ezt elrejteni és bebújok a hűtőbe, hogy kihalásszak néhány dolgot, ami kellhet.
Visszatérve kirakom a sajtot a pultra, reszelő, tál, ami kell. Közben persze cseverészünk tovább és igyekszem túl lenni a zavartságomon. Felajánlom neki, hogy legközelebb majd kész vacsorával várom, de tényleg úgy gondoltam, hogy így izgalmasabb és persze tovább is lehetünk együtt. Erre a részére nem nagyon reagál a leányzó és örülök is neki, hogy nem feszegeti a témát, lehet, hogy még inkább zavarban lennék. Pech...
- Legközelebb valami nehezebbet készítünk. - vigyorodom el magabiztosan. No persze én sem vagyok egy séf, szóval azért nagyon extra kajákat ne várjon tőlem, de azért tudok egyet s mást. No meg ott van a szakácskönyv is, hogyha valami segítség kellene. Hogy a beszélgetés ne akadjon meg, Ann egy kérdést tesz fel, ami habár logikus, kicsit kínos. Elhúzom a számat és megcsóválom a fejem.
- Az árvaházban segítettem a tanároknak. Jó fejek voltak, én meg amikor ráértem, segítettem nekik főzni meg ilyesmi. Ők meg örültek, hogy van egy kis kuktájuk... - vonom meg a vállamat mosolyogva és ismét kicsit szégyenlősen kúszik a mosoly a szám szegletében. Enyhe szomorkás éle van a dolognak, de igyekszem gyorsan túllendülni ezen és nem kiélezni a dolgot arra, hogy árva vagyok. Ja. És? Eszembe jut a furcsa srác látogatása, aki közölte velem, hogy volt egy bátyám. Oldalra pillantok Ann-re és elgondolkozom, hogy talán megoszthatnám vele ezt az információt... Végül is már tegnap este is igen sok mindent elárultunk egymásnak. Talán majd idővel...

Ahogy Ann besétál a konyhába, egy pillanatra végigmérem. Nem veszem észre, hogy zavarban lenne, de megdicsérem. Nem csak illemből, tényleg tetszik, ahogy kinéz. Persze ezt így totál közvetlenül nem árulnám el neki, így úgy tűnhet, hogy tényleg csak egy megszokott bók ez az egész. Mikor fejtegetni kezdi, hogy a szobatársa öltöztette fel, ő választotta a felsőt, Ann pedig azt hitte, hogy sok lesz, vagy valami... Néhány másodpercig tátott szájjal, döbbenten nézek rá, végül fintorogva nézek végig magamon.
- Én... csak kivettem a legfelsőt a szekrényemből... - húzom el a számat, majd elvigyorodom és megvonom a vállam. Való igaz, hogy nem sokat készülődtem erre az egészre, de csak mert féltem, hogy össze kenjük magunkat, illetve mert... férfi vagyok. Azért izgultam én is rendesen, de a kinézettel annyira nem foglalkoztam.
- Alul öltözöttnek érzem magam... - biggyesztem le az ajkamat szomorúan, majd megvonom a vállam.
- De legalább én összekenhetem magam! - vigyorodok el lelkesen és örülök, hogy meg tudom magyarázni ezt az aprócska tényt, ami igazából baromira nem is fontos. Hamar átveszem az irányító szerepet és adom a fakanalat a lány kezébe, aki kicsit meg is lepődik. Vigyorogva csóválom meg a fejemet:
- Hát, így izgalmasabb. No meg így tovább tart... - jegyzem meg vigyorogva, az utolsó mondatot pedig kicsit halkabban teszem hozzá. Való igaz, hogy így többet lehetünk együtt, ami előnyére vált annak, hogy együtt főzzünk.
- De ha nem tetszik, a következő alkalommal gyertyafényes, kész vacsival várlak! - kacsintok vigyorogva a lányra és kíváncsian lesem a reakcióját. Vajon benne lesz még egy alkalomban? Nekikezdünk az ételnek, és hamarosan már a tűzhely mellett csevegünk, és próbálom kideríteni, hogy vajon szereti-e azt, amit kitaláltam. Szerencsémre nem vega és semmi gondja nincs a hússal (és persze az alakjával sem, úgy tűnik), így örülök és büszke vagyok magamra, hogy sikerült olyan ételt kitalálnom, ami mindkettőnknek megfelel. Gyorsan forgatom a husit, majd hagyom picit pirulni, végül főni.
Közben érdeklődöm, hogy mi újság van vele, és remélem, hogy nem olyan mélabús, mint tegnap. A válaszára felcsillan a szemem és felderül az arcom.
- Hát, örülök, hogy segíthettem! - hajtom meg a fejemet vigyorogva, játékosan. Egy pillanatig a lányon tartom a szemem, majd magamban mosolyogva keverem meg a husit, és kezdem el beízesíteni. Egyelőre nem igazán tudom, hogy mit is mondhatnék, úgyhogy remélem ő kicsit kreatívabb és fel fog dobni valami témát. Bár a hús sercegése is egész érdekes...

Kezdek egyre jobban izgulni, ahogy minél közelebb kerülünk a 7 órához. De ugyan miért? Csak egy laza estét terveztem egy csajjal, akivel főzőcskézünk. Egy csajjal, aki amúgy tök jó fej meg kedves és szép is. Aha... Sóhajtok egyet, és kevergetni kezdem a tésztát, amikor meghallom az ajtó lágy nyikorgását. Basszus! Megáll a fakanál a kezemben, majd egy gyors mozdulattal fordítok hátat a tűzhelynek. Ann már ott is van mellettem, nem túl messze, és pislog az asztalra, hogy mit is eszünk. Egy csábos félmosoly kúszik az arcomra és végigmérem.
- Szia! Csinos vagy. - dicsérem meg a lányt csak úgy reflexből, bár tényleg jól néz ki. Tetszik a szűk farmer...
- Nem kezdtem el nélküled - vigyorodom el, és a kezébe nyomom a fakanalat.
- Rakott tésztát gondoltam. Egyszerű, de finom. Ugye nem vagy vega? - húzom össze a szemöldökömet vádlóan. Ann érezheti, hogy talán páros lábbal rúgnám ki, ha igenlő választ adna, és ez az információ totálisan alááshatná a kapcsolatunkat. (A minket?!)
- Keverd meg a tésztát, én addig megpirítom a husit, okés? - kacsintok a lányra, és odaállok mellé a tűzhelyhez. Kevergetni kezdem a husit, ami szépen pirulgatni kezd, és közben befűszerezem.
- Amúgy mizujs? Most remélem nem vagy olyan mélabús - mosolygok rá kedvesen és tényleg kíváncsi vagyok, hogy ő is fel van-e dobva a ma estétől. Mert én eléggé...

To; Carrie-Ann - A beígért vacsi *-*



A tegnap estét nagyon élveztem. Megismerkedtem egy lánnyal, aki aranyos, jó fej, van humora és még szép is. Ó, de milyen szép! Gyönyörű szemei vannak, lágy hullámú és esésű haja és az ajkai... Ahh!
Tegnap este még sokáig nem tudtam elaludni, az ő tekintete égette az elmémet, végül jól eső érzéssel, mosolyogva aludtam el. Reggel eléggé ideges voltam a vacsora miatt, hiszen én főzök neki. Úristen! Nem igazán főztem még másnak és fogalmam nincs, hogy mit is kellene. Májat ígértem neki, de az nem valami egzotikus kaja. Lehet poénból egy egyszerű rántottát kellene főznöm neki. Vigyorogva sétálok a konyha felé, hogy előkészítsem a dolgokat. Úgy beszéltük meg, hogy 7 óra felé találkozunk a konyhában, remélem ő még nincs ott. Elég gáz lenne...
Úgy döntök, hogy egy egyszerű húsos rakott tésztát készítek, az nem olyan nehéz, de igen ízletes.
~És reszelheti ő a sajtot, haha!~ jut eszembe egy gonoszkás gondolat és vigyorogva nyitok be a konyhába. Ledobom a táskámat, és gyors mozdulattal készítem elő a dolgokat: tészta, egy kis tejföl, darált hús, fűszerek, lábasok, a sajt, reszelő és egyéb dolgok. Közben egy üveg bort is előhúzok a táskámból, és bedugom a hűtőbe egy kicsit. Az órára nézek és látom, hogy nem sok időm van, talán 5-10 perc. Ajajj... Mindegy, végül is segíthet ő is főzni, az úgy még viccesebb. Gyors mozdulattal felrakom a tésztának a vizet, majd elkezdem a husit csinálni... Néha az ajtó felé pillantok, miközben a gáz mellett állok. Izgatott vagyok. De tényleg...