Fogadószoba

Tegnap este egy percre sem tudta behunyni a szemem. Izgulok a mai találkozótól nem is kicsit, de azt hiszem ez valahol normális, ha minden jól megy lehet, hogy emlékezni fogok. Persze ahogy azt Dianenek is megígértem próbálom nem túlságosan beleélni magam a dolgokba, mert még semmi sem biztos. Lehet, hogy semmit nem fog ott bent találni, csak azt amit eddig is tudok. De egy próbát azért megérdemel a dolog. Én már egy emléknek is nagyon tudnék örülni, főleg ha az vidám is.
Szóval tehát reggel elég kómásan másztam ki az ágyból és csak jó pár bögre kávé után sikerült rendbe szednem magam annyira, hogy ne akarjak állva elaludni. Addig minden rendben is ment. A következő bökkenő az öltözködéssel volt. Azt tudtam, hogy nem akarok farmerban megjelenni, meg valami pólóban, de nem is áll szándékomban kisestélyit felvenni. Valahol a kettő közötti határt kellene megtalálni. Hosszú keresgélés után végül sikerül egy igen remek kis szettet összehoznom. Elégedetten vonulok be a fürdőszobába, hogy egy frissítő zuhany után végül fel is vegyem magamra a kiválasztott darabokat. Nem siettem a készülődéssel. Időm volt, nem is kevés. Mondjuk az idegességem az induláshoz közeledve egyre csak fokozódott bennem és már már kezdtem is rosszul lenni tőle. Talán ilyet érezhet az ember egy állásinterjú miatt, vagy akár vizsga előtt, de ami igazán meglepett (vagy már nem?) az az, hogy Isa is észrevette ezt rajtam és békén is hagy. Ilyenkor már rég "rágni" szokta a fülem hol kajáért, hol simogatásért. Valami mindig kell neki, de most az ágyamon fekve tovább alszik, békésen.
Végül csak eljön az a pillanat mikor már nem húzhatom tovább az indulást, ha nem akarok elkésni, és bizony illetlenség lenne, ha pont rám kellene várni. Így hát vállamra kapva a táskám csak elindulok a buszhoz. Mivel a vezetéssel még nem barátkoztam meg, így marad a híres tömegközlekedés. Mondjuk engem csöppet sem zavar a dolog. Örömmel buszozgatok, bár igaz így valamivel hosszabb a z út.
North Salembe érve már meg is pillantom a megállóban várakozó Dianet. Egy apró mosoly kúszik az arcomra a lányt látva. A buszról leszállva köszöntöm is őt és már indulunk is tovább. Nagy meglepettséget okoz az, hogy végül nem a megbeszélt irodájába megyünk, hanem egyenesen a magániskolához. Persze ezt nem teszem szóvá. Én most oda megyek ahová visznek és csak reménykedek abban, hogy nem épp meggyilkolni készülnek.
Az irodába érve hellyel is kínál, de túl ideges vagyok ahhoz, hogy most leüljek, így inkább állva maradok és fel-alá kezdek el sétálni.
-Most képtelen lennék koncentrálni az olvasásra, de köszönöm!-Még egy mosolyt is kap a szavaim mellé. Végül az egyik ablakhoz sétálok, hogy kinézhessek azon. Be kell vallani iszonyatosan szép ez az épület és a birtok. A gondolataimból Diane zökkent ki, így mielőtt válaszolnék a kérdésére először megfordulok picit, hogy láthassam őt.
-Őszintén? Nagyon!-És tudom, hogy nem kellene, mert ez nem valami kivégzés (remélem), de hiába próbálom nyugtatgatni magam, nem segít rajtam.