Scarlett & Liam

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Hétf. 14 Júl. - 15:51

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Vas. 13 Júl. - 21:25

Liam & Scarlett

♪ You and me ♪
Hát persze, hogy zavar Lari, de most az egyszer nem akarok erre gondolni. Tudom, hogy nem tehetek ellene és hogy nem tilthatom el tőle. Már hogy tehetnék ilyet egyáltalán? A barátja, a legjobb barátja és nekem ezt el kell fogadnom. Majd menni is fog, csak még nem azonnal és előbb segít, ha legalább megismerem, legalább tényleg valamelyest. Nem biztos, hogy sokat ér majd az a találkozás, lehet hogy nem lesz tőle sokkal jobb minden, de majd még meglátjuk. Én igazán szeretném, ha sikerülne, ha jóban lehetnénk, vagy legalább meglennénk egymás mellett. Liam miatt, csak miatta, mert ő fontos nekem, elmondhatatlanul fontos, annyira, mint senki más. Persze ott van a húgom, ő is nagyon fontos nekem, mégis képes voltam félretenni a megtalálását, hogy elmenjek Atlantába. Bánom és még most is haragszik rám e miatt, de... nem tehetek semmit sem az egésszel már utólag. Elnézést kértem tőle, többszörösen is, és őt nem érdekelte, mégis mit tehetnék mást? Talán majd idővel egyszerűen megnyugszik majd, talán idővel majd könnyebb lesz, és majd ő megkeres, ha már jobban van, én pedig szépen kivárom ezt. De most nem... ezen sem akarok gondolkodni, csak vele lenni. Minden idegszálammal rá koncentrálok és semmi másra, mert végre együtt lehetünk, az után a másfél hétnyi szenvedés után. Csak ez a fontos!
- Héj... mi az, hogy nem engedsz?! - váltok egészen komolyra, de aztán persze elnevetem magam. Nem mondom én komolyan, ha nem szeretné, akkor úgysem mennék, és nem is akarok, nem vagyok én harcos, szerintem még egy pisztolyon se tudnám meghúzni a ravaszt, nem hiszem, hogy képes lennék rá és remélem, hogy soha nem is lesz ilyesmire szükség. - De ugye tudod, hogy... nekem sem lenne könnyű, ha te terepre mennél. Már utólag is halálra rémültem attól, amit Jill mesélt, amikor abban a városban voltatok, abban a kihalt városban. - nem tilthatom meg neki, hogy harcoljon, ha szeretne. Nem mondhatom, hogy üljön a hátsóján, hiszen az ő képessége támadó és talán ha magában tartja az energiát, ha nem használja, akkor csak feszült és frusztrált lesz tőle. Nem szeretném hátráltatni, mert az a dolgom, hogy mellette álljak abban, amit szeretne, ami fontos neki, nem az, hogy visszafogjam. De mégis... attól még ugyanannyira félteném, hogy valami baja esik, hogy akármilyen ügyes és okos emberekkel van együtt, még megsérülhet. Azt hiszem teljesen érthető, ha így vagyok ezzel, bárki ugyanígy érezne a helyemben. X-menként szinte olyan, mintha... katona lenne.
- De én még sem tudnálak úgy megvédeni, ahogy te engem, de örülök, hogy ez is számít. - ha fontos neked valami, akkor tényleg mindent megtennél érte, és én így vagyok ezzel, még ha ez a minden nem is olyan túlságosan sok. Nem vagyok erős, mint ő, nem tudok olyan nagy dolgokat véghez vinni, de biztosra veheti, hogy ha valamikor is szükség van rá, én kiállok mellette, kiállok érte, bármiről is legyen szó.
Csak jól esően sóhajtok a szavaira, hiszen mégis mit lehetne erre mondani? Csak egy mosoly a válasz, egy széles, sokat mondó mosoly, ami sugallja, hogy én is pontosan így érzek. Vele akarok lenni mindig, vele akarom leélni az életem, ahogy a szüleim is érezték anno Párizsban, amikor meglátták egymást. Ők is így vélekedtek, hogy ők a legfontosabbak egymásnak, hogy nem állhat közéjük semmi, és... és nem is állt. Együtt... még a halálba is együtt mentek, akármilyen rémes ezt így kimondani. Nem akarom soha sem megtapasztalni a Liam-mentes életet, nem hiszem hogy el tudnám viselni.
- Ezt gond nélkül megtehetem, de... többet is fogok, sokkal többet. - miért nem tudok betelni vele, a szavaival, egy-egy pillantásával és érintésével? És ezek után elvárná tőlem bárki is, hogy elszakadjak tőle éjszakára? Nem menne, nem akarok! Egészen elmerülök a csókjában. Már kicsit sem fázom, így hát gond nélkül siklik fel a kezem meztelen hátán, majd tovább a hajába. Talán egy percbe is beletelik, mire elszakadok tőle, vagy csak én érzem úgy, mintha ilyenkor az idő is lelassulna? Nem tudom, nem is érdekes, de csak a mosolyom marad, ami mintha végleg az arcomra fagyott volna. - Ugye nem lesznek morcosak a szobatársaid, ha ma mindenképpen belógok hozzátok aludni? Olyan soká lesz még a születésnapom.- nehezen szánom rá magam, de végül csak elszakadok tőle, csak a kezét nem engedem el. Azt hiszem vissza kellene mennünk lassan, és összeszedhetek valami rucit, vagy akár eleve pizsiben settenkednék át, mindegy, csak... vele akarok ma lenni. Esélytelen, hogy hosszabb időre elszakadjak most tőle, mint pár perc, egyedül biztos, hogy képtelen lennék aludni.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Vas. 13 Júl. - 14:08

Scarlett & Liam

Tudom, hogy ez az egész Lari dolog zavarja Scarlettet, és ami azt illeti meg is értem őt. Ha ő lenne olyan jóban egy sráccal, mint én Larival, és olyan is lenne a kapcsolata, mint nekem Larival, hát akkor… igen, kár tagadni, de elég féltékeny lennék arra a srácra, és minden bizonnyal nem viselném olyan jól a dolgot, ahogy ő teszi. Én tényleg nem akarom őt megbántani, csak hát… Lari az életem szerves része volt, egy nagyon fontos ember a múltamban. Akkor volt ott mellettem, mikor mindenki más elhagyott. Nem volt semmi oka arra, hogy segítsen nekem, mégis megtette. Ha valami baromságot akartam csinálni, akkor megakadályozott benne, olyan volt velem, amilyenek kellett. Sokszor elég keményen szólt hozzám, volt hogy fel is pofozott, de… de ez kellett akkor, hogy rendbe jöjjek. Megértette velem azt, hogy nem a világvége az, hogy anyám eltűnt, hogy ő sem akarná, ha az életemet miattam tenné tönkre, és szépen lassan, de megjavultam. Egy idő után már nem mentorként, vagy megmentőként gondoltam Larira, hanem a barátomként. Már nem kellett vigyáznia rám, hogy ne igyak alkoholt, vagy ne kerüljek bajba, mert magamtól is tudtam, hogy nem szabad. Persze azért még így is elég sok hülyeséget csináltam, de megmentett önmagamtól, amiért nem lehetek neki elég hálás. Azonban soha nem tekintettem rá úgy, mint azt mások hitték. Elégé közvetlen volt a viszonyunk, mert elégé gátlástalan csaj, és jól tudta, hogy nem fogom félreérteni ezeket a dolgokat. Azonban most itt van Scarlett, és sok minden megváltozott bennem. Vannak már olyan dolgok, amiket nem szeretnék Larival megtenni, azonban Scarlettel igen. Tudom jól, hogy ez Larinak sem esik jól, hiszen megváltoztam, és a barátságunk is ezáltal, hiszen már nem viszonyulok hozzá olyan rugalmasan, mint régen, de ez azért van mert most már nem csak saját magamra kell odafigyelnem. Most már van rajtam kívül más is, valaki aki sokkal fontosabb számomra, mint a világon bármi. Ő lenne Scarlett. Nem szeretném őt megbántani, ezért is egyszer muszáj lesz majd átbeszélnem vele azt a dolgot valamikor, de… de nagyon szeretném, ha megértene engem. Fordított esetben szétvetne engem a féltékenység, és tudom, hogy ő is valami hasonlót érez, de… Lari soha lehet olyan fontos, mint Scarlett. Nem Larival szeretném leélni az életem, hanem Scarlettel. Nem Lari arcát szeretném látni minden reggel, nem vele szeretnék álmodni, hanem Scarlettel. Jól tudom, hogy ez kényelmetlen nekik és kellemetlen mindkettőjük számára, de meg kell, hogy értsék. Lari a barátom,a legjobb barátom, de Scarlettbe szerelmes vagyok és… fontosabb nekem ő bárkinél. És úgy érzem, hogy eljött az a pillanat, hogy már nincs szükségem arra, hogy folyamatosan figyeljen engem, mint régen. Boldog vagyok, ennyire boldognak még Lari sem láthatott sosem, és azt szeretném, ha én is ilyen boldognak láthatnám őt. Megérdemelné, mert a sajátos stílusa mögött egy nagyon kedves, és szerethető csaj rejtőzik, csak utat kéne neki engednie, találni valakit, aki úgy szereti, ahogy van. Remélem, hogy ő is megtapasztalhatja azt, amit én érzek mikor Scarlettre nézek, és akkor abban a pillanatban megfogja érteni, hogy mi zajlik bennem, hogy miért változtam, hogy miért nem engedek már meg olyat, amit régen engedtem. Csakis akkor érthet meg, ha átéli azt, amit most én.
-Ez jól hangzik, ebben kitudok egyezni, de… terepre semmiképpen nem engednélek. Majd te leszel a háttérerő, és közben szemmel is tarthatsz engem is. – mondom mosolyogva. Jól tudom, hogy Scarlett nem az a harcos fajta, és ennek örülök, mert nem viselném el egykönnyen, ha baja esne egy harcban, sokkal inkább szeretném őt biztonságban tudni. Ez a háttérerő ötlet, pedig egy elég okos felvetés, és nekem is tetszik a gondolat. Szeret, imád segíteni másoknak, hát meg is teheti, és közben nincs kitéve veszélynek… tökéletes megoldás. Én pedig annyit tudok maximum mondani, hogy vigyázok magamra, bár… bár általában ez soha nem sikerül, elég szerencsétlen vagyok ilyen téren, de szerencsére tudok én kitartó is lenni, úgyhogy nem olyan könnyű legyűrni engem. Én nem szeretek egy helyben ülni a fenekemen, miközben mások az életüket kockáztatják értem. Szeretnék számítani, szeretnék fontos dolgokat tenni, és mivel harcos alkat vagyok, gondoltam egyszer majd jelentkezhetnék az X-Men-be, bár gondolom van egy vizsga, amin meg kell felelni, és kell egy amolyan ”ajánlólevél”, ami nekem nem éppen a legtisztább. Vegyük csak azt, hogy megöltem egy biztonsági őrt, mert nem úgy bánt Scarlettel, ahogy kellett volna. Oké, ennél azért kicsit komplikáltabb volt a helyzet, de ha elengedi Scarlettet mikor szólok neki, akkor most nem kéne, hogy bűntudatom legyen. Teljes joggal mondhatják rám, hogy az érzéseim befolyásolnak engem, mert így van, hangulatember vagyok, és ha döntenem kéne, hogy egy város mentek meg, vagy Scarlettet, akkor Scarlettet fogom, habozás nélkül. Ez van, számomra ő a legfontosabb, és nem érdekel, hogy ezt mások mennyire helytelenítik. Ha úgy éreznének, ahogy én, akkor megértenék, hogy miért ezt tenném.
- Dehogynem hatásos, sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, ha itt vagy mellettem, és… és nagyon jó érzés hallani, hogy ezt mondod. – persze az, hogy biztonságban érzem magam mellette, még nem jelenti azt, hogy szívesen venném, ha utánam jönne a bajba. Ez egy… ördögi kör. Számomra ő a legfontosabb, számára pedig én, és ha feláldozok érte mindent, akkor rosszul fogja érezni magát, ahogy én is, ha ő áldozz fel értem mindent. Nem kell nekem semmi más, csak ő, és belehalnék abba, ha elveszteném, bármit megadnék azért, hogy biztonságban legyen, hogy ne essen baja.
- Talán elhamarkodott, de… ők csak sejthetik, hogy mit érzek irántad. Te vagy a legfontosabb a számomra, veled szeretném leélni az életem, és… nem érdekel, ha elhamarkodott, mert tudom, hogy így fogok érezni amíg élek. – igen, talán korai ilyeneken gondolkodni, de… de nem érdekel, teszek rá, tudom, hogy mit érzek, és én így érzek. Ő az életem, nélküle senki vagyok, és éppen ezért jól tudom, hogy szeretni fogom nem egy, hanem több életen át is. Akármit is tesz, akármi is történik, szeretni fogom, és ezen senki és semmi nem változtathat.
- Tudom, de én csak annyit szeretnék, hogy szeress, amíg csak tudsz. Csak akkor van értelme az álmaimnak, a vágyaimnak, ha itt vagy velem, mert te vagy bennük főszereplő, nélküled semmit nem érnek. Te vagy minden, amit szeretnék, csakis veled van értelme ennek az életnek. – óvatosan ölelem át a derekánál fogva, ahogy végigsimít az arcomon, és még közelebb húzom őt magamhoz, ahogy megcsókolom. Egyszerűen… nem tudok betelni vele, és szeretném, ha tudná: senki mást nem szeretnék rajta kívül, számomra a világot Ő jelenti.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szomb. 12 Júl. - 21:01

Liam & Scarlett

♪ Already home ♪
Az az Atlantában töltött pár nap volt eddigi életem utóbbi lassan tíz évében legcsodásabb időszaka, minden egyes percével együtt. Egyszerűen nem tudnám elfelejteni és nem cserélném el semmiért sem másra, akkor sem, ha rosszul végződött, akkor sem, ha nem lett valami fényes a folyománya, akkor sem, ha e miatt volt ez a másfél hét szenvedés is. A rosszat el lehet viselni, ha az ember cserébe rengeteg jót kap és engem az éltetett, hogy kapok még jót, és hogy adhatok is, hogy túl leszünk ezen. Nem tudtam hogyan, de attól még azt igen, hogy így kell lennie. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy bármit is el tudjak felejteni a vele töltött időből. Emlékszem minden pillantására, amivel illetett, minden zavarba ejtő momentumra, amikor úgy hadartam, hogy alig értette, de ő csak mosolygott rajta, amikor képes voltam azt mondani, hogy milyen csinos a feneke, amit soha nem gondoltam volna, hogy tényleg képes vagyok kimondani, de megtettem és neki még ez is tetszett és láttam a tekintetét, amikor nem vittem be a ruhámat és csak a törölköző volt körém csavarva. Emlékszem minden lélegzetvételére, mielőtt elaludtam abban a kis motelben a mellkasán. Azt szeretném újra és még milliószor, úgy elaludni vele együtt, hogy hallom a szívverését, hogy érzem a lélegzetét a hajamon, hogy tudom, ott van velem és mindig ott is lesz. Nem akarok semmi mást.
- Nem sikerült, de értékelem a próbálkozást! - mosolyodom el szélesen. Nem fog soha sem úgy nézni rám, mint aki olyan rossz kis lány lenne, aki bántani tudná őt, de ez nem is baj. A legdurvább, amit tehetek vele, hogy addig csiklandozom, amíg már visít, hogy hagyjam végre abba, aztán persze reméli, hogy majd valami újra kezdem és ez pont így a jó. Lari pedig... nem is tudom, hogy pontosan mit is érzek. Nem kéne féltékenynek lennem, hiszen az valahol a bizalmatlanság jele is, én pedig bízom benne, de attól még van bennem egy kis félsz, bennem van az is, hogy mégis egy dögös nőről van szó, én pedig... Nem is tudom, egyszerűen csak rossz érzés tudni azt ,hogy mással alszik együtt, mást ölel meg szorosan, még ha csak barátilag teszi is ezt. Nem is tudom, én nem tenném meg ezt más fiúval, ez az, amit tudok. Persze nem tudhatom milyen lenne, ha lenne egy nagyon régi jó barátom, aki évek óta mellettem áll, aki mindenben segít itt lenne velem. Nem tudom, hogyan viszonyulnék hozzá, és persze nem tudhatom, hogy Liam hogy reagálna erre, lehet hogy őt nem zavarná. Mást pedig nem tehetek, mint hogy én is próbálok ezen túllépni, mert neki fontos és ha neki fontos, akkor én azon leszek, hogy ne érezze rosszul magát miattam egy pillanatra sem. Nem akarom, hogy két tűz közé kerüljön, főleg ne az én hibámból.
- Jól van, bár talán nem kell külön szobát építeni erre a célra. - nevetem el magam. Örülök neki, hogy ilyen pozitívan áll ehhez, ezzel engem is biztat és el tudom hinni neki, hogy sikerülhet ezt megoldani, hogy lehetünk együtt mindig, nappal és éjjel is. Jó lenne, nagyon-nagyon jó lenne. Tudom, hogy mellette biztosan nem űz semmilyen rossz álom, nem zavar meg semmilyen rossz emlék, csak a jók bukkannak elő a lelkemből, ha érzem a karját magam körül és ha netán fel is ébredek éjjel, azonnal megnyugszom, ha meglátom őt. Ez nekem elég, és ha az alapítók azt szeretnék, hogy mindenkinek jól legyen az iskolában, hát meg kell érteniük, hogy nekem ettől lenne igazán jó.
Jólesően sóhajtok fel, amikor közelebb húz magához. Úgy érzem, hogy vele együtt vagyunk egyek, hogy tényleg igazán kiegészítjük egymást. Ő néha nagyon negatív tud lenni tudom, ennyit már tudok, én pedig vissza tudom húzni, remélem, hogy mindig vissza tudom húzni a napfényre, a jó kedvbe. Ő viszont sokkal realistább, mint én, visszaránthat a földre, ha túlzásba esnék és persze jóval határozottabb és tapasztaltabb is. Úgy gondolom, hogy sokat tanulhatok tőle, és talán egy keveset ő is tőlem, és... és egyszerűen csak el sem mondhatom mennyire jó vele, érezni az ujjai finom játékát a hátamon, hallani a szíve dobbanását. Tökéletes.
- Nem is hiszem, hogy valaha is terepre küldenének, de tudod segíthetnék megtalálni olyanokat, akik bajban vannak. Mint valami... háttérerő. - nem is gondoltam sosem, hogy én terepre menjek, hogy harcoljak bárkivel is. Nem, az esélytelen, nem menne. Se nem értek hozzá, se nem tudnék mit tenni, miközben épp pánikban vagyok, mert ártani akar nekünk valaki. Nem menne és őszintén szólva akkor sem lennék túlságosan nyugodt, ha ő ilyesmit csinálna. Hallottam már a suliban dolgokat, láttam már X-ment a gyengélkedőn. Futólag csak... de amikor én bent voltam, ott volt az a japán, vagy kínai... korai... nem is tudom, de X-men fickó, ez biztos. És kétlem, hogy csak valami sportsérülése volt. Enyhén beleborzongok - és most nem a hideg miatt -, amikor finoman csókot lehet a nyakamra, aztán elmosolyodom, amikor újra megszólal. - Tudom. - apró bólintok, röpke csók, hát persze, hogy tisztában vagyok vele. Aki így ölel át, az nem hagyná, hogy bárki, bármikor is ártson nekem, deazt sem akarom, hogy egy kicsit is egyoldalú legyen. Talán én nem vagyok erős, nem olyan a képességem mint neki, de... - Nem olyan hatásos, ha én mondom, de... de én is bármit megtennék azért, hogy jól légy... akármit. - nem élném túl, ha baja lenne, akár miattam, akár más miatt, egyszerűen nem bírnám ki. Nem... nem veszíthetem el! Nem veszíthetek el már senki mást. Valahogy a húgomat is visszaszerzem. Itt van, de nincs velem, de valahogy elérem, hogy újra fontos legyek neki, tudom, hogy menni fog.
- Komolyan gondolod? Ez nem... nem túl elhamarkodott, ilyesmin gondolkodni? A lányok szerint... butaság. - szerintük korai, de hát nem vagyok már kis lány nem igaz? Húsz leszek, tudok már dönteni, hogy mi a fontos nekem az életben és nekem ő a fontos, ő mindennél fontosabb, akkor hát miért ne akarnám vele leélni az életem, miért ne tudhatnám már most, hogy ezt akarom?- De tudod, nem akarom, hogy ez egyoldalú legyen. Én is mindent megtennék érted, az is fontos, hogy te mit szeretnél, nem csak az, amit én. - finoman végigsimítok az arcán. Már nem fázom, már kicsit sem és azt hiszem ez nem is csak a törölköző miatt van így. De kell, hogy tudja, én is tenni akarok érte, nem szeretném, ha ez csak arról szólna, hogy ő boldoggá tesz, hiába attól boldog ő is. Ez két irányú, annyit adj, amennyit kapsz, vagy inkább sokkal többet.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szomb. 12 Júl. - 11:24

Scarlett & Liam

Atlanta elég rosszul végződött, ez igaz, de akkor se bánom, hogy megtörtént. Így kellett lennie. Találkoznom kellett Scarlettel, elmenni vele Atlantába, hogy aztán anyám leromboljon egy pillanat alatt bennem mindent. Az a pár nap remek volt, és őszintén szólva nem is emlékszem a rossz pillanatokra belőle. Azt szokták mondani, hogy a jót könnyen elfelejti az ember, de a rosszat… az egy életen át kíséri őt. Nos, nem hinném, hogy így van. Én nem emlékszem, részletekbe menően nem emlékszem már arra, hogy mi is volt Atlanta vége. Fura, mert nem olyan rég volt, de annyi ugrik be róla, hogy anyám kitalált, kiütöttem a pasiját és leléptem. Ennyi. Azonban a Scarlettel együtt töltött időnek minden perce, minden másodperce úgy él az emlékezetemben, mintha csak tegnap lett volna. Mikor odajött hozzám a padhoz, ahogy majdnem szétromboltam a szökőkutat… ahogy beültünk az autóba… minden pillanat elevenen él bennem, emlékszem a szavaira, emlékszem az arcára, milyen izgatott volt, hogy megszökünk kérdezés nélkül. Emlékszem, mikor beléptem a nyaralóba Scarlettel, ahogy leült a kamera elé és lefotóztam, ahogy csinált kaját, amit a kandalló előtt ettünk meg… emlékszem minden pillanatra, ha akarnám se tudnám elfelejteni. Életem legszebb napjait töltöttem vele akkor, és most, hogy itt van velem, hogy tudom megvárt, és többet nem enged el… mostantól kezdve mindennap, életem legszebb napja lesz, ha vele tölthetem.
- Pedig próbáltam nagyon meggyőző lenni. – én megértem azt, hogy Scarlett most valamiféle versenytársnak tekinti Larit, de… de nem kéne, nem szabadna. Lari az Lari, a barátom, soha nem néztem rá úgy, ahogy Scarlettre nézek most. Az én dögös motoros bigém az Scarlett, és kész. Már így is eldobom az agyam tőle, tetszik, jobban, mint eddig bárki, csak félek, hogy ez kevés neki, hogy bizonyítani akar, és ez nem baj, azt hiszem még örülnék is neki, ha láthatnám legalább egyszer valami nagyon dögös cuccban, de nem kell, nem muszáj. Ő a legszebb, a legdögösebb lány az én szememben, és nagyon szeretném, ha ezt ő is tudná, ha az én szememmel látná magát ilyenkor. Nincs bennem semmi kétely. Ő kell nekem, akkor is ő kellett, mikor még nem is ismertem. Ezért nem jött össze semmi, ezért kellett megtörténnie mindannak, ami megtörtént. Hogy találkozhassak vele. Fura ezt így kimondani, de örülök annak, hogy anyám azt tette, amit tett, mert így most itt lehetek Scarlettel, és tudom, hogy vele akarom tölteni az életem minden percét. Boldog szeretnék lenni vele, és szeretném, ha ő is az lenne, ha együtt lehetnénk azok.
- Majd kitalálunk valamit, rendben? Ha máshogy nem megy, akkor építünk egy szobát magunknak, vagy valami, de sikerülni fog valahogy! – igaza van abban, hogy nem ugyanaz az, ha belógok a szobájába, vagy ő az enyémbe. A szobatársak elég zavaró tényezők tudnak lenni, és mi is az ő számukra, bár ez a legkevésbé sem érdekelne akkor. Szeretnék vele együtt lenni, és talán megértenék ezt az alapítók, de hogy meg is engedjék… nem tartom már én sem valami valószínűnek. Annyit mondanának, hogy akkor vegyünk ki egy szobát valahol, de ez sem az igazi… jól érzi itt magát, és ezáltal én is jól érzem magamat, az lenne az igazi, ha itt lehetnénk együtt, csak ketten, egy szobában, nem baj az, ha kicsi a szoba, vagy régi… nem számít, a lényeg, hogy vele együtt lehessek ott. Vele bárhol elélek, tényleg bárhol.
A szavaira halvány mosoly kúszik az arcomra, és nem tudom megállni, hogy ne csókolhassam meg őt, mielőtt magunkra teríteném a törülközőt. Jólesik a közelsége az érintése, és ha fázom is, most teljesen elfeledkezem róla. Lehajtom a vállára a fejem és szorosan ölelem őt magamhoz, ahogy a kezem végigbarangol a hátán. Szükségem van rá. Szükségem van a hangjára, a pillantására, a mosolyára, arra, hogy megérinthessem őt…rá, csakis rá van szükségem, vele elérhetek bármit. Tudjátok, van az az érzés, mikor megölelsz valakit, és úgy érzed, hogy hazaértél. Pontosan ezt érzem most, hogy otthon vagyok, a szívébe zárva.
-Nem is engedném, hogy X-Men legyél, biztonságban szeretnélek tudni, nem bajban! – mondom neki játékosan, ahogy megcsókolom a nyakát, majd egy-két pillanattal később felemelem a fejem, hogy láthassam azt a gyönyörű szempárt. – Ugye tudod, hogy megvédlek? Nem vihet vissza oda senki, nem hagyom, nem engedem, hogy bajod essen! – képes vagyok bármire, hogy megvédjem őt. Nem eshet baja, addig nem, amíg itt vagyok és vigyázok rá. Féltem, hogy a fenébe ne félteném őt? Szerelmes vagyok belé, ő az életem, nélküle én sem vagyok, én sem létezhettem. Tudom, hogy abba nem lenne beleszólásom, hogy X-Men legyen, ha szeretne, de attól még nem örülnék neki, mert nem szeretném, ha veszélyben lenne, biztonságban szeretném őt tudni ott, ahol senki sem árthat neki. Abban sem vagyok biztos, hogy engem felvennének-e X-Men-nek, mert elégé… labilis tudok lenni, a képességemet sem uralom, és van már a rovásomon éppen elég, nem vagyok valami minta diák, azt hiszem ezt a titulust végérvényesen elvesztettem, mikor kioltottam Frank életét.
- Szerintem… ennek a kis családnak ott kéne élnie. – mondom kedvesen mosolyogva. Szeretnék a családot. Igaz, hogy nem volt éppen valami jó családi hátterem, de mindezek ellenére szeretném, ha lehetne családom. Csakis az a családod, amit te alapítasz, azt te választhatod, nem úgy, mint a szülőket, oda születsz, nem tehetsz róla. – Csak mond mire vágysz, és akár tudom, akár nem, teljesíteni fogom minden vágyad, boldognak szeretnélek látni. Párizsba mindenféleképpen elfoglak majd vinni. – hiszen mondta is, hogy szeretne egyszer kimenni oda. Ott találkoztak a szülei, ott lettek szerelmesek, és látni szeretné Párizst, és én is szeretném látni, mert ha nincs Párizs, akkor Scarlett sem lenne, és akkor most én sem lennék ilyen boldog.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Pént. 11 Júl. - 21:32

Liam & Scarlett

♪ You're the reason ♪
Végre! Végre tényleg minden rendben van és remélem, hogy nem csak egy rövid időre. Legutóbb Atlantában folyamatosan ott lebegett felettünk a bárd, egyfolytában. Hiába volt jó, hiába volt csodás az a pár nap, tudtuk, azt hiszem éreztük mindketten, hogy ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor az egésznek vége, akkor egyszerűen csak elszáll a szélben, legalábbis egy időre biztos és végül így is lett. Nem csak buta félelem volt, beteljesült, rosszul alakult minden, az anyja... az egész helyzet és utána már nem volt ugyanolyan. Ő nem tudta feldolgozni, én pedig nem tudtam, hogyan kezeljem, hogyan segítsek neki, mennyire legyek erőszakos, hogy jobb legyen. De most nem fog így elszállni, nincs olyan, ami vár ránk holnap, vagy utána. Persze jöhetnek még nehéz napok, jöhetnek rossz idők, de semmi fix nincsen, semmi olyan, amiről tudjuk, hogy jön majd pár nap, egy hét múlva. Olyasmik amikkel nem kell foglalkozni, amikkel nem kell számolni, mert egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkeznek, vagy nem tudni mikor és ez megnyugtat. Sokkal könnyebben tudom most ezt az időt élvezni, nem gondolni semmire, csak vele lenni, csak rá figyelni és kész. Erre vágytam, már napok óta olyan nagyon erre vágytam! És hiába mondtak bármit a lányok, eljött végre és ez a legfontosabb.
- Miért érzem úgy, hogy ez nem úgy hangzott, mintha tényleg fenyegető lennék? Az imádni való és a fenyegető valahogy nem passzol össze. - nehezen hagyom abba a nevetést ezek után. Tudom én, hogy nincs egy veszélyes külsőm, elég nehéz tőlem félni, de... nem is akarom, hogy féljen tőlem. Csak szórakozunk, hiszen az a jó nekem, ha ő nevet, ha jól érzi magát, akkor én is nevethetek és én is boldog vagyok, ennyire egyszerű. Nem számít, ha e mellett imádni valónak gondol, sőt ettől még jobban érzem magam. Nem is akarom, hogy ne így gondolkozzon rólam, az az igazság. Jó talán... egy picit annak is örülnék, ha nem csak a cuki jelzőt társítaná hozzám a többség. Talán lehetnék egy kicsit dögösebb is, mint Lari a dögös motoros bige, de nem tudom, hogy mennyire menne, vagy mennyire állna ez jól nekem. Lehet, hogy megkérdezem majd Jillt, hátha tudna adni valami tanácsot. Nem akarok olyan lenni, mint ő, de lehet találni valami egészséges átmenetet is nem? Valamit, amivel úgy igazán leveszem őt a lábáról, ha lehet még ennél is jobban. Szeretném, tényleg szeretném.
- Én is ebben reménykedem, de nem merem beleélni magam. Ha mi megtehetnénk, akkor gondolom más is akarná. - és miért lennénk mi mások, mint a többi diák? Esetleg azt mondhatom, hogy nem maradok ott, ha... ha nem engedik. Egy kis fenyegetés, vagy nyomás nem olyan rémes dolog nem? Annyira szeretném! Nekik pedig fontos, hogy biztos helyen legyek, ahol figyelhetnek rám, mert ha eltűnök szem elől, akkor esetleg megtalálhatnak, akkor megint elvihetnek és az senkinek sem jó. Túlságosan nagy adu vagyok sokak kezében ezzel a képességgel és ezt már én is kezdem kapiskálni. Nem akarom ezt elővenni, mint valami aduászt, tényleg nem, csak... csak nagyon vágyom rá, hogy vele lehessek és az nem ugyanaz, ha belóg a szobámba, vagy én az övébe. Akkor ott vannak a szobatársak, akiket zavarnánk, vagy netán ők minket. Szeretnék vak vele lenni, csak ketten, úgy, hogy közben ne legyen semmi, ami közénk áll, ami bezavar. Nagy kérés vajon?
Kissé tényleg sikerül átmennem reszketősbe, de mégis megrázom a fejem, amikor rám teríti a törölközőjét, hiszen így meg ő fog fázni. Hideg volt a víz és nincs még annyira nagy meleg kint sem, nem akarom, hogy fázzon, ezért ha a vállamra is tette, akkor szépen leveszem. Elég lesz nekem az enyém, inkább közelebb lépek hozzá, jó szorosan, és átölelem a derekát. - Csak úgy, ha te is kapsz belőle. - a törölközőre célzok természetesen. Azt nem vállalom, hogy csak én ne fázzak, miközben is nagyon is. Akkor szépen terítse a hátára, ránk, és melegítjük egymást még pluszban, ennyi. Csak így vagyok hajlandó ezt vállalni.
- Azt hiszem azt szeretnék, ha én maradnék, bár egyszer jó lenne majd... nem is tudom... Én tuti nem lennék jó X-men, maximum a képességem hasznos, ha meg kell találni valakit, de te biztosan remek lennél! - szerintem igen. Lehet, hogy még nem tökéletesen uralja a képességét, de rátermett, határozott és erős. Amit Jill mesélt róla, amikor azokkal a zombiszerű mutánsokkal voltak egy faluban... bátor volt és vezetőnek termett, hát ki a fene mondaná neki azt, hogy ne legyen ő is X-men? Tökéletesen passzol közéjük. - Fogalmam sincs, tényleg. Túl sok mindent szeretnék azt hiszem, sok mindent látni, kipróbálni, utazni, és talán... egy kedves kis házat egyszer majd a tengerparton. Anya emlékszem mindig egy tengerparti nyaralóról álmodott, de miért kéne csak nyaralónak lennie? Miért ne... élhetne ott egy kis család? - óvatosan elmosolyodom. Talán ez túlzás, talán sok ilyesmiről gondolkodni, talán ő nem is akar családot magának, nem akar sokakat maga mellé, hiszen... nem volt valami jó háttere. Az apja rossz ember, az anyja pedig a beleszólása nélkül machinált az emlékeivel, nem valami jó alap.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Pént. 11 Júl. - 17:34

Scarlett & Liam

- Akkor jó! – talán ezt akartam hallani. Hogy akármilyen hülyeséget is csinálok abban a tudatban, hogy neki akarok jót, nem fog közénk állni. Nem akarom őt elveszteni, főleg ne ilyen butaság miatt. Igaza van, jól gondolja, mindketten hibáztunk, és azt is remekül látja, hogy ebből a hibából majd tanulni fogunk. Én nem megyek el, ő pedig nem fogja majd hagyni, ha mégis ezt akarom valamilyen hülye oknál fogva. A hibákat nem lehet elkerülni, csak úgy, ha tapasztalatot szerzel. Tapasztalatot pedig csak úgy lehet szerezni, ha hibázol. Ez egy ilyen dolog, muszáj hibáznunk, ha jól akarunk működni, márpedig én azt szeretném, ha jól működnénk, ha a legjobban működnék. Anya azt mondta nekem régen, hogy sok olyan dolog van az életben, amikről tudni lehet azt, hogy hibák, de mégsem tudod, hogy tényleg hiba-e, mert az egyetlen mód, hogy rájöjj arra hiba-e, ha elköveted a hibát. És majd mikor visszanézel, akkor mondhatod: igen, ez egy hiba volt! Szerinte nagyobb hiba nem elkövetni a hibát, mert akkor egy egész életet kell leélni úgy, hogy nem tudhatod meg soha, hogy tényleg hiba lett volna-e. Mikor ezt mondta csak jót mosolyogtam rajta, de mikor eltűnt… hibát halmoztam hibára és éreztem, hogy ezek mind hibák voltak, de csakis akkor jöttem rá erre, mikor kiléptem a gyengélkedő ajtaján.
- Ugyan már, imádni valóan fenyegető tudsz lenni! – mondom még mindig mosolyogva nézve őt, ahogy nevet. Ez az a hang, amit örökké szeretnék hallgatni. A nevetése, ahogy betölt mindent körülöttünk, és mosolyt csal az arcomra. Esélytelennek tartom, hogy tudna bárkinek is ártani, ahogy ez a fenyegető nézés se megy neki igazán, de majd gyakorolja, rajtam gyakorolhatja. Úgy szeretem őt, ahogy van, nem gondolom, hogy meg kéne változnia, és remélem, hogy ő sem szeretne. Ő ilyen, és úgy a jó, ha ilyen is marad, nem gondolom, hogy kevesebb lenne csak azért, mert más, mint mások. Pont ezért több, különlegesebb. Ő egyedülálló, és szeretném, ha ezt ő is tudná. Nem kell megváltoznia. Ha változunk, hát majd együtt változunk, de úgy gondolom, hogy így vagyunk jók.
- Elférünk akárhol, csak együtt legyünk. A születésnapodra amúgy sem mondhatnak nemet, nem igaz? – kérdezem mosolyogva. Őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mit mondanának nekünk, ha ezzel a kéréssel állítanánk be hozzájuk. Értem én, hogy ez egy iskola, meg minden, de attól még idegesítő, hogy este nem lehetek együtt azzal, akit szeretek… elméletileg. Még szép, hogy vele leszek, egy ilyen kis hülye szabály nem fogja az utamat állni. Arra viszont én nem mernék megesküdni, hogy ne gondolkodtak volna-e már el azon többek is, hogy mi van akkor, ha megkérdezik ezt az alapítóktól. Láttam már itt szerelmespárokat, és ha nekünk valamilyen csoda folytán megengednék, akkor félő, hogy mindenki akarná, úgyhogy… nem fűzök nagy reményeket ahhoz, hogy ez sikerülhet, de attól még reménykedem benne, hogy sikerül valahogy meglágyítanunk az alapítók szívét, és elérni, hogy megengedjék. Elképesztően jó lenne, ha úgy kelhetnék fel reggelente, hogy ő ott van mellettem, és csodálatos lenne, ha vele együtt aludhatnék is el. Csak nézni őt a sötétben, hallgatni, ahogy szuszog, magamhoz ölelni őt, és vele álmodni. Nem tudom, hogy sikerülhet-e ez, de ígérem, hogy megteszek mindent, hogy sikerülhessen, mert mindennél jobban szeretném vele tölteni a nap minden percét. Nem csak napközben szeretnék vele lenni, hanem reggel és éjszaka is, amikor csak lehet, és ameddig csak lehet. Ezt azért csak megérti az alapítók nem? Charles egész nyugodtan kutakodhat a fejemben, nem fog semmi mást találni azon kívül, hogy mennyire szeretem ezt a lányt.
Igen, jól érzi, hogy tudom, mit értett ez alatt az egy szó alatt. Imádom őt, és örülök, hogy ő is így érez irántam. Tudom én, hogy néhány lépésre van csak a part és a törülközője, de miért ne vihetném el odáig én? Azt pedig már csak halvány mosollyal nézem, ahogy maga köré csavarja a törülközőt, viszont mikor meglátom, hogy vacog, akkor egyből felkarolom az én törülközőmet és egy mozdulattal ráterítem a vállaira, hátha így kevésbé fagyoskodik. Én is fázom, de én kibírom, amíg ő megszárad. A kérdése hallatán újra elmosolyodom, ahogy elgondolkodom pár másodpercre. – Talán jelentkezek X-Men-nek, biztos van valami vizsga erre, de… de csak egy biztos a jövőmmel kapcsolatban. Hogy nélküled semmit nem ér, ott leszek, ahol te vagy, bárhol is legyél. – azon már korábban is gondoltam, hogy elfogok majd menni erre az X-Men alkalmassági vizsgára, vagy ami van, ha már képes leszek uralkodni a képességemen. Harcos alkat vagyok, szívesen jelentkeznék, de a lényeg az, hogy Scarlettel legyek. Más nem számít, más nem boldogít. Csakis akkor fogom élvezni az életem, ha vele lehetek, legyünk akárhol is. – Miért te mit tervezel? – talán neki vannak tervei, talán nincsenek… nem számít, amíg együtt vagyunk.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Pént. 11 Júl. - 14:54

Liam & Scarlett

♪ Cupido ♪
- Ne butáskodj, egy ilyen hiba, amit a tetejében azért követtél el, mert nekem akartál jót... nem állhat közénk, főleg nem véglegesen. - remélem, hogy a mosolyomból is látja, hogy komolyan gondolom. Arra semmi esély sincs, hogy azért, mert elmegy más valakit keressek. Túlságosan oda vagyok érte ehhez, esélytelen, hogy csak úgy elfelejtsem, mert másfél hétre eltűnik. Nem, az a helyzet, hogy mindketten hibáztunk. Én buta ötlete találtam ki, csak mert fel akartam dobni, aztán nem kerestem meg, nem voltam egy kicsit erőszakosabb, ő pedig elment a helyett, hogy együtt oldottuk volna meg ezt. De azért követ el az ember az életében hibákat, hogy legyen miből tanulnia nem? Nekem eddig nem sok lehetőségem volt erre, eddig kevés hibám volt, és biztos vagyok benne, hogy lesz még sok. Lehet, hogy ellene is követek majd el párat, ha nem is szándékosan, de ez benne van a pakliban. Csak a fontos, hogy képesek legyünk ezt együtt átvészelni, hogy túl tudjunk majd jutni rajta és akkor nem lesz semmi baj, én pedig tudom, hogy menni fog, mert... mintha csak minden úgy akarta volna, hogy találkozzunk ott a szökőkútnál. Én megtalálhattam az édesanyját és lám pont belé botlottam, nem mondhatja senki, hogy ez nem jelent valamit.
- Héj! Nem lehetek elég fenyegető, ha így állsz hozzám. - látványosan sóhajtok fel és görbül le a szám, de persze hogy talán csak egy másodpercig tudom ezt tartani, aztán el is nevetem magam. Nem is tudnék neki ártani és ezzel ő is tisztában van. Kár lenne megpróbálnom elhitetni vele, hogy ez másképp van, nem hinné el és én sem magamnak. Maximum olyasmivel tudok támadni, mint a csiklandozás, de mint tudjuk az nem ér túl sokat ellene, attól azért olyan nagyon nem készül ki, sőt még nevet is nem is keveset. Persze fárasztó, de nem hiszem, hogy ellene lenne annak, hogy így letámadom. De akkor is milyen dolog már, hogy semmi igazán nagy büntetéssel nem tudok szolgálni neki? Túlságosan cukinak lenni is nehéz feladat, mert nem tudsz kitörni belőle, vagy... nem is akarsz?
- Ez jó ötlet! Hátha benne lesznek, hiszen nem olyan nagy dolog ez és gondolom sokan nem szokták kérni és olyan sok szoba van a kúriában. Csak van egy üres, ami jó lenne nekünk. Nem kell nagy... elférünk kis helyen is. - sőt, úgy még jobb is. Jó persze van, aki szereti a nagy ágyat és úgy istenesen elterpeszkedni, de ha vele lehetek, akkor nekem eszem ágában sincs nagy ágyat akarni. Nem, akkor mellette akarok lenni, a mellkasán elaludni, és reggel is arra ébredni, hogy egészen közel van hozzám, hogy ha kinyitom a szemem és ő is, akkor egész közelről nézhetem, amiből már tudja azonnal szavak nélkül is, hogy milyen nagyon élvezem a reggel pillanatát, ha azt vele tölthetem. Messze van még a születésnapom, most legalábbis úgy tűnik, de kibírom még azt a néhány hetet és majd megkérdezzük. Óvatosan persze, és majd akkor, amikor épp nincs semmi gond és nehézség, amikor az alapítók is épp jó kedvükben vannak, amikor nagyobb eséllyel mondanak majd igen. Majd ügyesen adjuk el, kész haditervvel, amire nem mondhatnak nemet. Liam amúgy is idősebb, lehet hogy idővel majd afféle X-men lesz belőle, hiszen ahogy hallottam azért felettébb ügyes, akkor is, ha néha nem teljes az önkontrollja. Akkor pedig már amúgy is kapna külön szobát nem?
- Tudom! - nevetem el magam, de ez a tudom igazából egy "Én is!"-sel ért most fel, amit tudom, hogy ő is tud. Tényleg nem vettem észre, hogy libabőrös vagyok már a hűvöstől, ezért csak finoman a nyakába kapaszkodom, amikor felkap és arra a pár lépésre a vállára hajtom a fejem. Amikor a talpam eléri a talajt és magam köré csavarom a törölközőt, akkor érzem csak igazán, hogy hűvös van, szinte vacogok, de nem érdekel, akkor is megérte lejönni a vízhez. - Gondolkodtál már rajta, hogy... mi lesz később veled? Évek múlva, amikor már ismered a képességed, amikor nem leszek már diák. - nem beszéltünk még erről és persze olyan téren korai is, mint közös jövő, de attól még kíváncsi vagyok. Én még nem tudom, hogy mi lesz velem, nem vagy egy harcos alkat, de biztosan segíthetnék, ha csak azt nézzük, hogy megtalálhatok másokat. Jó lenne maradni, de... vele lenni is jó lenne. Szívesen látnék világot, szívesen utaznék, és aztán szívesen... szívesen élnék vele valahol, ahol csak mi ketten vagyunk. Vajon ez lehetséges így? Mutánsokként, hogy talán életem végéig veszélyben leszek, ha meg akarnak majd találni megint?

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Csüt. 10 Júl. - 13:33

Scarlett & Liam

- Igen, de ha nekem meg több eszem lett volna, akkor előbb jövök vissza hozzád, vagy el se megyek. Azt is megértettem volna, ha nem akarsz már többet látni, úgyhogy… mindegy is, többet nem lesz ilyen. – mondom mosolyogva és bizonygatóan bólogatok mellé. Én tényleg próbáltam egyedül meglenni. Elmentem a nyaralóba és próbáltam lekötni magamat, elterelni a gondolataimat, de nem sikerült. Mindenhol Scarlettet láttam magam előtt, hallottam a hangját, és képtelen voltam másra gondolni. És hiába találkoztam össze Larival, ő már nem tudja betölteni az űrt, ami Scarlett nélkül van bennem. Nem tud úgy helyrehozni, ahogy azt régen tette. Változnak az idők és én is megváltoztam, átértékelődtek bennem dolgok, de ami a legfontosabb: beleszerettem Scarlettbe. Scarlett a gyógyír mindenre, ami a lelkem bántja, csakis vele tudok elfeledkezni arról, hogy mik történtek, hogy mit tettem. Féltem, mert… mert okkal hívhatna gyilkosnak, okkal utálhatna engem, de nem teszi, és tudom, hogy felesleges aggódni, csak… könnyebb ezt mondani, mint meg is tenni. Ő a legjobb dolog, ami történt velem, és rettegtem attól, hogy a hülyeségem miatt elveszthetem őt. – El is várom! – mondom gyanakvó mosollyal, mikor meglátom, hogy a keze az oldalam felé indul, de végül nem lesz belőle újabb roham, úgyhogy a mosolyom teljesen kiszélesedik. Nem tudom, hogy mások miként lennének ezzel, de engem nem zavar, hogy Scarlett bármikor megtudja mondani, hogy éppen hol is vagyok éppen. Amúgy sem tartom valószínűnek, hogy valaha is bujkálnék előle, és ha valamilyen oknál fogva csak úgy szó nélkül eltűnök, akkor legalább tudja, hogy hol vagyok, és ez engem inkább megnyugtat, mint megijeszt.
- Miért érzem úgy, hogy élvezném ezt a büntetést? – kérdezem fülig érő mosollyal. Ekkora hülyeséget nem fogok még egyszer csinálni, ebben biztos vagyok. Ha valami bajom van, akkor megbeszélem Scarlettel, vagy csak megkérem, hogy legyen velem, bármi, de nem egyedül megyek mindennek neki, és nem fogom még egyszer használni így a képességem. Egy embert már megöltem, pedig én csak azt akartam, hogy engedje el Scarlettet, és ráadásul ezzel még Scarlettnek is ártottam. Tudom, hogy nem olyan nagyon súlyosan, de… de engem akkor is bánt ez egy kicsit, mert pont, hogy Ő az, akinek soha nem tudnék ártani, mégis megtettem. Eddig is tudtam, hogy a képességem elégé hangulatfüggő, és gyakran eluralkodik rajtam, de akkor ezt nem vettem figyelembe, azt hittem, hogy senki nem fog ránk találni ott, és… figyelmetlen voltam, hülye, és jól le is hordtak Eric-ék. Azon se lepődtem volna meg, ha kirúgnak a suliból, de szerencsére ez nem történt meg és bár nem tudom meddig mehetek el, nem akarok többet ilyen helyzetbe kerülni. Özveggyé tettem egy nőt, és szétszakítottam egy családot, megfosztottam két gyereket az apjától. Ott voltam a temetésen, néztem, ahogy sírnak és odaakartam menni, hogy elmondjam mennyire sajnálom, de képtelen voltam rá. Egyszer muszáj lesz elmennem hozzájuk, vagy legalább ki a sírhoz, mert… nyugodnék tőle. Tudom, hogy butaság, mert a halottak nem hallanak minket, de nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy kibeszélem magamból. Nem akartam megölni őt, csak eluralkodott rajtam a düh, és ezáltal a képességem is fölém kerekedett. Már az is kész csoda volt, hogy nem öltem meg anyámnál azt a fickót, bár az állkapcsát alighanem eltörtem, de… de akkor sem öltem meg, pedig sokkal inkább lett volna okom rá, mint Franket. Frank csak egy szerencsétlen biztonsági őr volt, aki rossz napot fogott ki és a kelleténél keményebben bánt Scarlettel, amit én nagyon nem tűrtem. Ilyen még egyszer nem fordulhat elő.
- Hát… ez egy jó kérdés, de tényleg nagyon jó lenne, ha engednék. Talán, ha a születésnapodon vetjük fel nekik… - mondom, ahogy mosolyogva megrántom a vállam. Ez nem az a kit érdekel vállrántás, hanem a majd meglátjuk mi lesz vállrántás. Van egy olyan érzésem, hogy nem engednék meg, és azért ez egy kicsit idegesítő. Nem akarok hálátlan lenni, vagy hasonló, mert felvettek, és nem rúgtak ki, mikor minden okuk meglett volna rá, de akkor is fura, hogy nem lehetek együtt azzal este egy szobában, akit szeretek. Nem mintha ez olyan nagy gond lenne, majd maximum az ablakon mászok be, vagy valami, de azért jobb lenne, ha Scarlettel közös szobánk lehetne. Nem hinném, hogy bárkinek is közös szobája lehetne a párjával, míg itt vannak a birtokon, de… de elmenni meg nem akarok. Jó itt, Scarlett is jól érzi magát, akkor meg felesleges lenne elmenni, csak mert van egy ilyen kis kellemetlenség. Majd megoldjuk valahogy, a szabályokat sem kell túl komolyan venni, azért vannak, hogy áthágjuk őket.
- Imádlak! – mondom mosolyogva egy szájra puszi kíséretében. – De most menjünk, mert a végén még megfagysz itt nekem! – széles mosollyal mondom ezt neki, és ha nincs ellene semmi kifogása, akkor a kezeimben viszem ki a partra, hogy aztán a törölközőbe gubózhasson.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szer. 9 Júl. - 21:32

Liam & Scarlett

♪ The way to your heart ♪
Megrázom csak a fejem a szavaira. Nem jól látja. Talán abban a pillanatban nem lett volna beleszólásom a dologba, talán akkor nem mehettem volna utána, hiszen kénytelen voltam még ágyban maradni egy kicsit, de nem lett volna kötelező várnom másfél hetet. Nem kellett volna egyedül szenvednem és neki sem, ha egy kicsit erőszakosabb vagyok, ha egy kicsit tudok határozottabban funkcionálni, de nem tettem. Tanulnom kell még az életet az a nagy helyzet attól tartok, de menni fog, főleg ha ő kér rá, hogy többet ne hagyjam, hogy csak úgy elmenjen, akkor tényleg eszem ágában sincs ekkora butaságot elkövetni a jövőben.
- De tudod, hogy ha lett volna több merszem, akkor bármikor megkereshettelek volna, vagy utánad mehettem volna a nyaralóba. - na nem mintha tudnék vezetni, de valahogy megoldhattam volna. Megkérek valakit, aki elvisz, vagy mondjuk elmegyek busszal, aztán séta. Erre vannak a térképek, térkép olvasásban meg jó vagyok, főleg ha még az érzés is bennem van, hogy hol kell keresni az illetőt. Szóval léphettem volna, akkor is, ha olyan hirtelen ment el, hogy akkor nem volt esélyem megállítani. - De többet ilyet nem hagyok, ha eltűnsz megkereslek, nem bújsz el előlem! - viccelődve megcsípem az oldalát, de most nem csikizési szándékkal,csak szimpla játékosságból. Nem fogok állandóan a nyomában járni, azért attól nem kell félnie, hogy tényleg nem hagyom, hogy eltűnjön a szeme elől. Tény és való, hogy a bújócska nem a legjobb játék velem, de nem is javasoltam még soha senkinek, hogy azt játsszuk.
- Igen, mára, ha valami butaságot csinálsz, akkor kénytelen leszek újra megbüntetni téged. - igyekszem én komolyabb lenni, de valahogy soha sem megy, akármennyire is küzdök, most is ott van a mosoly az arcomon, mert amúgy sem tudok rá igazán haragudni. Most sem haragudtam, hogy elment, egyszerűen csak rémesen éreztem magam, de az nem ugyanaz. Harag az nem volt, csak a hiánya és az ezzel járó fájdalom, de már nem számít, hiszen itt van és nem akarok semmi mást, csak élvezni a pillanatokat, amiket vele tölthetek el. Talán balgaság már most úgy gondolni, hogy ő a legfontosabb nekem, hogy vele akarok lenni mindig. Ő ezt mondja, én pedig úgy érzem tökéletesen így vagyok vele, hogy nem akarok semmi mást csak őt, hogy nem akarok soha már mással lenni, csak mindig és örökké vele. Szeretnék reggel arra ébredni, hogy látom a mosolyát, vagy csak, ahogy mellettem szuszog. Szeretnék este úgy elaludni, hogy az utolsó pillantásommal is őt látom mielőtt lecsukom a szemem. Szeretném, ha átölelne, mint Atlantában, mert megnyugtató és tudom, hogy vele nem érhet baj, hogy nem talál meg senki, és nem törnek rám a rémálmok sem, ha ő fekszik mellettem.
- Szerinted megengednék nekünk, hogy... közös szobánk legyen? Tudom, hogy mik a szabályok és én még csak most leszek húsz, és mi még... De olyan jó lenne! - persze csak akkor szólalok meg, amikor egy kicsit elszakadunk egymástól, mert néha kell, bár nem egyszerű, hiszen olyan nagyon édesek az ajkai és azt az elmúlt másfél hetet mégis csak pótolni kellene. És igen, pár hét és húsz éves leszek, ebbe még belegondolni is ijesztő egy kicsit. Lassan hivatalosan is felnőtt korú leszek, ihatok alkoholt is, meg minden, pedig még nem érzem magam olyan nagyon idősnek. Persze ennek is meg van az oka, túl sok év esett ki az életemből eddig, de majd most pótolom őket. Persze attól félek, hogy ha nekünk engednék, akkor másoknak is kellene, de.. de akkor is jó lenne. Ha van is valami szabály, hát akkor majd alkalmazkodunk hozzá, gondolom nem minden pár gondolja úgy már az elején, hogy együtt akar maradni örökké, gondolom vannak, akik nem is akarnak feltétlenül egy szobát, csak nem lennének tömegesen, akik követni akarnák a példánkat nem? - Igen, együtt bármit legyőzünk, ebben biztos vagyok. - mosolyodom el. Nem kérdés, hogy így van, túlságosan oda vagyok érte, ezt az is mutatja, hogy egyáltalán nem tűnik fel, hogy fázom, hogy a bőröm már kissé libabőrös, hiszen mégis csak a még kissé hűvös vízben vagyunk, akkor is ha a parton, de most nem mozgunk, legalábbis nem érdemben. - Én vagyok a legboldogabb és az is leszek mindig, és ez miattad van, csak miattad, csak veled megy. - szerintem látszik is ez rajtam. Tudom én, hogy általában nem vagyok az a rossz kedvű ember, de akkor is ki lehet szúrni, ha igazán boldog vagyok, akkor tényleg csak úgy sugárzom, mint ahogy most is.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Kedd 8 Júl. - 19:02

Scarlett & Liam

Mosolyogva bólogatok, de szerintem tökéletes látszik rajtam, hogy egy szavát nem hiszem, és biztos vagyok benne, hogy ő is csikis, de ezt most nem fogom itt ki is próbálni, nagyon nem illene a helyzethez. Jó így, hogy a karjaimban tudhatom őt, bolond lennék, ha most megpróbálnám megcsikizni. Majd talán máskor, de most ez esélytelen, túlságosan is szeretem őt ölelgetni.
-Akkor jó, soha ne engedj el! De ugye tudod, hogy esélyt sem adtam neked, hogy ellenkezz? Azért voltam olyan gyors, mert tudtam, hogy ha pár perccel tovább maradok, akkor képtelen vagyok majd elmenni, én pedig megszerettelek volna óvni a fájdalomtól, de… de nem tudlak, úgy nem, ha nem vagyok veled, és most már ezt én is tudom. – életem legnagyobb hülyesége volt, amit tettem, de szerencsére nem lett életem legnagyobb hibája. Ha emiatt vesztettem volna őt el… abba belepusztultam volna. Ezernyi forgatókönyv perget le a szemeim előtt, hogy mit találok, ha ide jövök. Láttam magam előtt Scarlettet, ahogy valaki mást ölel, ahogy valaki másnak mondja azt, amit nem olyan rég nekem mondott. Jól tudom, hogy ez valószínűtlen, hogy ilyen nem lesz, de féltem, ennél jobban talán még soha jobban, és ilyenkor az ember mindenfélét összegondol. A legjobb forgatókönyv még az volt, hogy a szobájában találom és nem rúg ki egyből, és végül így is lett, úgyhogy ez szavam nem lehet, de az biztos, hogy többet nem fogok ilyet csinálni, vagy ha mégis megfordul a fejemben, akkor Scarlett tesz róla, hogy még véletlenül se higgyem azt még egyszer, hogy jobb lesz neki nélkülem. Azt hittem, hogy majd azzal segítek neki, ha nem hagyom, hogy miattam bármi fájdalom is érje, azt hittem, hogy a kisebbik rossz a jó megoldás, de… de hogy lehettem ilyen hülye? Larinak nem tartott sokáig elmagyaráznia, hogy hülye vagyok. Scarlettnek esélyt sem adtam arra, hogy ellenkezzen, mert nem tudtam volna őt utána otthagyni akkor. Lari segített. Elmagyarázta, hogy ez így nem működik, nem tehetem meg ezt Scarlettel. Nem dönthetek helyette, nem védhetem meg önmagamtól. Látnia kell ezt az arcom is, a remény veszettebb oldalam. Azonban Lari abban már nem tud segíteni abban, hogy jókedvem legyen. Arra csakis Scarlett képes. Csakis vele vagyok képes igazán boldognak lenni, csak mellette érzem tényleg úgy, hogy élek, és a tudat, hogy szeret engem…többet ér bárminél.
- Csak mára? – kérdezem játékos megdöbbenéssel. Könnyedén megtudnám ezt szokni, de azért…azért nem szabad megszokni ezt, úgy megszűnik a varázs. Azt pedig jól érzi, hogy most valami fontosat szeretnék neki mondani. Nem is tudom, hogy mióta érzek így. Talán már a legeleje óta. Talán csak napok óta, vagy másfél hét óta. Azt szokás mondani, hogy csak akkor tudjuk milyen fontos is nekünk valaki, mikor távol vagyunk tőle. Én nem tudom megmondani, hogy mikor éreztem először azt, hogy nélküle megállna az életem. Talán nem kéne elmondanom, mert korai, de szeretném ha tudná, hogy érzek iránta, szeretném, ha tudná, hogy jöhet bármi, én itt leszek és ugyanúgy fogom őt szeretni, nem fog megváltozni bennem semmi. Szorosan magamhoz ölelem őt, csak hallgatni szeretném a lélegzetvételeit, hogy ahhoz igazíthassam én is a légzésem, csak érezni szeretném az illatát, csak…őt akarom, ennyi. Nem szeretnék túl sok mindent az élettől. Beérem kevéssel, mert ami másoknak kevés lehet, az nekem minden. Én csak annyit szeretnék, hogy Scarlettel lehessek, és ha ez megadatik, akkor…akkor más nem érdekel, megkaptam mindent, amit kívántam. Mosolyogva hallgatom a szavait. Nem az a széles, fülig érő mosoly ez, hanem az halvány, szeretetteljes mosoly, ami szinte ordít attól, hogy mennyire szeretem őt. Nem számolom a másodperceket, de most tényleg úgy érzem, mintha egyszerűen csak lelassult volna a világ. Csak hallgatom a szavait, nézem a szemeit és butaság, de látom magamat. Nem azt, aki most vagyok, nem is azt aki voltam, hanem azt, aki lenni akarok, aki vele akarok lenni. A szavaira a szívem magasabb fokozatba kapcsol,és már esélytelen, hogy ismét megtudjak nyugodni. Egyszerűen csak…jó hallani azt, amit mond. – Veled leszek örökre. – nem is kell igazán közel hajolnia, mert felemelem a földről a fejem és magamtól is keresem az ajkait. Talán igazuk van a barátnőinek. Talán nem kéne az első srác iránt így éreznie, akibe belebotlott, de… de örülök, hogy így érez, hogy én vagyok ez a srác, mert nem hiszem, hogy van nálam boldogabb srác a világon ebben a pillanatban. Szeretem őt. Jobban szeretem bárminél és bárkinél, és a tudat, hogy elveszthettem volna megőrjít, de ha akarnék se tudnék most erre gondolni. Most csak ő és én vagyunk, csak mi, ketten, és minden más megszűnik létezni. Nehezen, de eltudok szakadni pár szó erejéig az ajkaitól. – Bármi, vagy bárki is jöjjön… együtt maradunk, működni fogunk, mert túlságosan is szeretlek téged ahhoz, hogy bárki is közénk álljon. – ígérem. Senki nem állhat közénk, senkiért nem lennék képes magára hagyni őt. Ő az életem, és mindent megtennék azért, hogy boldog legyen. Akármit. –Azt szeretném, ha te lennél a legboldogabb ember a világon. És még jobban szeretném, ha velem lennél az. – önzőség, de akkor is így gondolom. Boldoggá szeretném őt tenni, segíteni szeretnék, hogy megismerje a világot, hogy együtt fedezzük fel. Mosolyogni és nevetni szeretném őt látni mindig. Élni az életet, csakis vele, mert nélküle értelmetlen minden.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Kedd 8 Júl. - 15:35

Liam & Scarlett

♪ Without love ♪
Elmosolyodom szélesen, hiszen ez így már jobban hangzik. Nem akarom gyengíteni, erősíteni akarom őt, én is akkor érzem magam többnek, teljesebbnek, ha vele lehetek, ha tudom, hogy szeret, ha én is szerethetem. Azt hiszem ezzel mindenki így van, aki megismeri ezt az érzést és én nem akarom, hogy valaha is vége legyen, és... nem is hiszem, hogy így lesz. Minden jó vele, akár csak hallgatni is, vagy ahogy a hajammal játszik. Vannak rossz dolgok az életemben, ez sajnos így van, de e mellett ott vannak a jók és a csodásak is, amik el tudják feledtetni azt, hogy a húgom ki nem állhat és nem akar velem lenni. Azért volt mindez nehéz, hogy Liam sem volt itt, de ha ő velem van, akkor egy kicsit minden háttérbe szorul. Nem arról van szó, hogy már nem fontos, de nem őrlődök folyton a rossz dolgokon.
A kérdésre csak túlságosan átlátszó ijedt tekintettel rázom meg a fejem. Nem vagyok csikis, kicsit sem, áh dehogy! Soha nem is voltam az, és a derekamra még nézni sem szabadna, pedig ő igenis ezt teszi. Csak újra megrázom a fejem, hátha így már egy fokkal hitelesebb, de azt hiszem nem fogom tudni elhitetni vele, hogy nem nem hazudok. Mondjuk szerencsére nem most próbálja ki, aminek határozottan örülök, de tényleg nem is passzolna a jelenlegi helyzethez, hiszen túlságosan kellemes most itt vele ücsörögni. Egyszerűen meghitt és kész, nem lenne jó elszakadni tőle. Lesz még alkalma bosszút állni rajtam, azt hiszem ezzel ő is tökéletesen tisztában van, én pedig akármennyire is akarok, nem fogok tudni felkészülni a rám váró kínzásra. A szavaira szeretetteljesen mosolyodom el, és pár pillanatig nem is tudom, hogy mit mondhatnék, talán tudja, hogy nincs is értelme, nem engedném többet, hogy ilyesmit műveljen. Egyszerűen csak nézem ebben a néhány másodpercben és... ennyi.
- Ha akarnál se mehetnél el többet ilyen hosszú időre nélkülem, nem hagynám. A legnagyobb butaság volt részemről, hogy engedtem, hogy egyszerűen csak elmenj, nem szabadott volna hagynom, akkor sem, ha ezt kérted. Most már tudom. - tényleg így van, nem kellett volna engednem, hogy elmenjen, mert nem volt ez jó se neki, se nekem. Igenis akármi történik velem kellett volna maradnia. Nem érdekelt az sem, hogy véletlenül ártott nekem, nem számít, csak az, hogy velem legyen. Jóban, rosszban nem igaz? Az a dolgom, hogy a rosszat is jobbá tegyem neki, és én erre is fogok törekedni. Még csak nem is feltétlenül csikizéssel, sokkal inkább szeretettel és odafigyeléssel. Eszem ágában sincs többet másfél hetet külön tölteni tőle, vagy akár egy napot. Talán még utóbbi kibírnám valahogy, de többet önként biztos, hogy nem vállalok be, akkor sem, ha ő könyörögne nekem érte, de hát most kért meg, hogy ne legyem, úgyhogy most már csak az ő kérésének teszek majd eleget nem igaz?
- Na jó, megkegyelmezek neked mára. - felé fordulok kicsit, amikor hátradől és megfogja a kezemet. Túlságosan kellemes és talán komoly a helyzet, nem akarnám megint betámadni az oldalát, eszem ágában sincs. Egyébként sem kínzunk valakit többet a kelleténél, és ha már azt mondta, amit akartunk akkor sincs értelme, ő pedig már megtette ezt. Megadta magát és nem utolsó sorban olyan szépeket mond, hogy komolyan majd elolvadok tőle. Boldog vagyok, annak ellenére, hogy nem mosoly van most az arcomon, legalábbis nem olyan széles, csak egy halvány, sokkal inkább komolyan pillantok rá, mert úgy érzem, ez most igenis egy elég komoly pillanat. Csak szó nélkül hajolok előre és ölelem át a nyakát. - Nem ijesztesz meg és én is így érzem, pontosan így. A csajok szerint... hülyeség, mert nem ismerek másokat még és nem kéne így gondolkodnom az első srácról, akibe botlottam, de nem érdekel, hogy mit mondanak, mert én tudom, hogy mit érzek, és nem kell senki más, soha. - csendben beszélek az első szavakat még a fülébe suttogom csak szinte, aztán húzódok hátrébb, hogy a szemébe nézhessek, hogy finoman a tenyerembe vehessem az arcát. - Csak úgy érzem magam teljesnek, ha velem vagy. - teszem még hozzá, és ha már amúgy is átöleltem a nyakát most újra közelebb hajolok, hogy egy lassú, lágy csókban forrhassunk össze. Túl tökéletes ez most, épp mint a nyaralóban és... azt hiszem kicsit félek is, hogy nem sokára majd vége szakad, nem sokára megint jön valami lejtő, mert az élet hajlamos a boldog pillanatokat nem túl sokáig elnyújtani.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Hétf. 7 Júl. - 15:23

Scarlett & Liam

- Erősítesz is, csak közben…te vagy a gyengém. - mondom neki mosolyogva, miközben a hajával játszadozik az ujjam. Nem úgy értettem én ezt, hogy Scarlettel gyenge lennék, mert nincs így, sőt, pont ellenkezőleg! Vele erősebb vagyok, már-már legyőzhetetlennek érzem magam, ha itt van mellettem, csak közben… mégis ő a legkedvesebb ember a szívemnek. Vele érzem magam a legjobban, és nélküle a legrosszabbul. Eddig sok mindent kibírtam és ki is bírnék, kivéve azt, ha őt veszteném el. Nincs az az ember, aki összetudna valahogy kaparni a földről. Teljesen szétesnék, mert menthetetlenül beleszerettem ebbe a lányba, és elviselek bármit, de hogy őt elveszítsem… az nem menne, és remélem, hogy soha nem is fog ilyet kérni tőlem soha. Régebben megakartam érteni a szerelmet. Jól tudtam már akkor is, hogy igazán csak akkor élek, mikor szeretek, és ha nincs senki olyan az életemben, akit, őrülten szerethetek, akkor nincs is mi lelkesítene. Viszont láttam azt is, hogy a szerelem sok esetben nem hagy mást maga után, mint fájdalmat. Láttam anyámat szenvedni, láttam az utcán szenvedni a szétment szerelmes párt, és nem akartam, hogy ez megtörténjen velem is. Nem is tudom, hogy miért nem kerestem egy idő után a szerelmet. Talán mert a fájdalommal párosítottam és így inkább csak a nőkkel voltam, tudomást sem véve az érzelmekről. Egyszer Lari megkérdezte, hogy miként lehetséges az, hogy még soha nem voltam önfeledten boldog, mikor ennyire…ilyen vagyok. Nem mondtam neki semmit sem, mert a kérdésére a válasz, sokkalta rosszabb volt számomra, mint a fájdalom. Nem akartam szerelmes lenni. Ha nincs senkid, nem is veszíthetsz el senkit. Így gondolkodtam régen, és nem bántam meg, megérte várni, megérte nem hinni abban, hogy egyszer csak szerelmes leszek, mert így mikor végül megtörtént…sokkal jobbnak láttam a világot, mint addig bármikor.
- Szóval még kicsit sem… - mondom elmorfondírozva, miközben az oldalát lesem, mintha bármikor lecsaphatnék, hogy kiderítsem, de… de nincs most erre szükség. Egyrészt mert pont Scarlettről tudom elképzelni azt, hogy csikis, másrészt meg most olyan jól elvagyok itt vele, nem akarom megcsikizni, amúgy is, ma ő győzött, semmi értelme a visszavágásnak. Leterített, ezt be kell látni, a bosszú pedig…az várhat még, most túlságosan is jól érzem magam mellette.
- Én csak…azt hittem így a helyes, nem tudom miért, csak így éreztem. Soha ne engedd, hogy ekkora hülyeséget csináljak jó? Ha kell, akkor csikiz addig, míg nem tudok megmozdulni és kötözz egy fához, mert nem akarok többet nélküled lenni, ez a másfél hét is kész pokol volt. Ne engedd, hogy olyat csináljak, amit valójába nem akarok, rendben? – nem szeretném, ha csak akkor lenne ott velem, ha hagyom. Sajnos hajlamos vagyok ilyen hülyeségekre. Távol akarok tartani magamtól mindenkit, aki fontos, hogy ne sérüljenek, hogy ne kelljen azt átélniük, amit nekem kellett, de… de ez hülyeség, Lari is megmondta, hogy nem kell magamtól senkit sem megvédenem, főleg, ha ő sem így akarja, mert másokra nem szabad rákényszerítenem azt, amit én akarok. Ezt tettem Scarlettel, és ennél jobban még talán semmi sem bántott. Nem fogok többet ilyet csinálni, viszont, ha mégis megmerne fordulni a fejemben, akkor ne hagyja hogy elmenjek, állítson meg valahogy, győzzön meg, mindegy, csak… legyek vele. Az én hibám volt, mert én döntöttem így, mert nem hagytam, hogy bármit is tehessen, gyors voltam, mert féltem, hogy ha pár perccel tovább maradnék, akkor képtelen lennék elmenni, hogy megvédhessem őt. Azt szeretném, ha szeretne mindig, akkor is, ha nem érdemlem meg, mert akkor van rá a leginkább szükségem. Mindegy mi lesz, mi történik, működni fog ez. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy elengedjem őt valaha is. Rá gondolok minden este, róla álmodom, és ő az első dolog, ami eszembe jut reggel, az ő arcát szeretném látni először mikor felkelek. Napközben is csak miatta vagyok ébren. Úgy szeretem őt, mint eddig soha senkit. Kész vagyok bármit megtenni érte, odaadni neki mindenem. Vele leszek, ameddig csak tudok, de…sokkal fontosabb, hogy ő mit szeretne. És ha szeretné, - és remélem, hogy szeretné – akkor ott leszek mellette egy életen át, örökre. Mondanom sem kell, de nem történt még soha velem hozzá hasonló.
- Oké, oké, csak ne támadj! – mondom mosolyogva, és még a kezeimet és feltartom. Örülök, hogy megvárt, hogy ez…egyértelmű volt, még ha én nem így is gondoltam. Féltem, mert… mert annyira még nem ismer, mert mi van, ha kísérletezni akar, és nem leragadni nálam, és örülök, hogy tévedtem. Talán önzőség, hogy így érzek, de egyszerűen képtelen lennék őt csak úgy elengedni.
- Még szerencse, hogy nincs! – mondom nevetve, ahogy hátradőlök bele a vízbe. Egy pár pillanatig csak mosolyogva nézem őt, majd a kezét fogva kezdek bele abba, amit… amit muszáj elmondanom. – Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan rég, és tudom, hogy csak most kezdtél el igazán élni, de szeretném, ha tudnád, hogy én… nem foglak elengedni téged soha, túlságosan is szeretlek. Bocsánat, és tudom, hogy hülye dolog bocsánatot kérni azért, mert szeretlek, de nem akarlak visszafogni, én… - elhallgatok pár pillanatra, hogy a megfelelő szavakat mondjam, mert… mert kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy ő mennyire gondolja ezt komolyan. - … te vagy az első szerelmem, és tudom, hogy te is leszel az utolsó. Nem akarlak megijeszteni, csak… szeretném ha tudnád. Nem hónapokig, vagy évekig foglak szeretni. Szeretni foglak, amíg élek.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Hétf. 7 Júl. - 11:57

Liam & Scarlett

♪ Aimer ♪
Lehet, hogy nem szép tőlem, hogy így letámadom, de... szerintem igenis élvezi, hiszen nevet nem igaz? Egy kis csiklandozásba pedig még soha senki nem halt bele és egyébként is kész csoda, hogy én voltam az, aki ezt bevetette és nem fordítva. Talán nem is gondol rá, hogy én mennyire vagyok csikis, és az nekem épp addig jó. De most csak az a számít, hogy nevet és persze azért nem kínzom halálra, végül leállok, mert ez is csak addig jó, amíg a másik tényleg igazán élményként tudja feldolgozni. Meg egyébként is itt van mosta hideg víz, ami sokat segít, hogy előbb lenyugodhasson a szervezete a kínzás után. Én pedig csak elterülök mellette, persze hasonlóan jó kedvűen. Soha sem voltam egy versenyző alkat, ezt sem úgy veszem ténylegesen, hogy győztem. Csak akkor van értelme a győzelemnek, ha az mindenkinek jó. Őszintén szólva mindketten nyertünk, egymást, nevetést, jó kedvet, ennél több nem kell nem igaz? Már annyira vártam ezt, hogy el sem tudom mondani! Igen, képes vagyok simán elfelejteni azt a másfél hetet, mert nem számít, hogy mi volt az alatt, hogy mennyire volt rossz, csak az, ami most van, az hogy most itt van és jelenleg még az sem jut eszembe mennyire zavar engem az a másik nőszemély, akivel ott volt a motelben. Nem érdekel, semmi... csak ő!
- Azért, ha lehet én inkább erősíteni szeretnélek, mint gyengíteni, de... most az egyszer elfogadom ezt a választ is ígérem nem fogom kihasználni. - mosolyodom el, ahogy a vállára hajtom a fejem, ahogy átölel és így egyszerűen csak olyan békés az egész. Ketten a vízparton, miután jól kinevettük magunkat, kérhet az ember ennél többet? Ugye, hogy nem! Remekül érzem magam vele és egyáltalán nem ijednék meg, ha kimondaná, amit gondol. Én is úgy érzem, hogy ez különleges, hogy csak vele akarok lenni mindig és örökké. Nem akarok mást soha többé, nem érdekel, hogy nem kísérleteztem, nem is szeretnék, mert megtaláltam benne mindent, ami csak gondot lehet. Nem... nem tudnám felvázolni, miért vagyok oda érte. Persze kedves, helyes, igazán imádni való, de egyszerűen csak szeretem. Van bennem ez az érzés és nem tudnám pontosan felvázolni, hogy honnan is ered, ha csak nem a szívem legmélyéről. Talán pont akkor vagy igazán szerelmes, ha nem tudod indokolni, mert az indokok eltűnhetnek, azok elmúlhatnak idővel, mint mondjuk a külső jegyek, vagy rossz pillanatokban elillanhat a kedvesség is, de ha valami megmagyarázhatatlan köt összes valakivel azt nem lehet elvenni, nem lehet semmissé tenni. Butaság lehet, de mintha csak a sors akarta volna, hogy akkor azon a padon egymásba botoljunk, és áldom érte a sorsot, ha tényleg így volt.
- Oh, azzal nem érsz semmit, én egyáltalán nem vagyok csikis. - még sóhajtok is egyet, hogy igyekezzek tényleg hitelesen előadni ezt az amúgy nagyon téves információt. Csiklandós vagyok, nagyon is, de ezt nem fogom csak úgy az orrára kötni, mert még tényleg be találná váltani az ígéretét és beváltani a bosszúját, ami nem szép dolog, mert én még csak annyira sem tudnék védekezni, mint ő, na nem mintha olyan nagyon próbálkozott volna. Leterítettem és kész! A komolyabb szavakra már felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Szeretetteljes mosollyal simítok végig az arcán. - Ha szeretünk valakit, aki segítünk neki nem igaz? És nem is kell nélkülem semmit sem csinálnod. Ha engeded én mindenben melletted vagyok, csak... ez nehezen megy bele abba a kemény kobakodba! - nem akarok most túlságosan komoly lenni, ezért veszem a végét kicsit viccesebbre, ahogy a homlokát kicsit még meg is kopogtatom a mutatóujjammal. Persze csak épp, hogy alig érezhetően, csak a játék kedvéért, de azért tudhatja, hogy a szavaim komolyak, tényleg így érzem, tényleg vele lennék mindig és mindenkor, ha hagyja. Nincs szükségem másra és szeretném, ha neki sem lenne, ha meg tudnám oldani, ha bármi gondja-baja van, ha elűzhetném a fájdalmát, mert ő nekem a legfontosabb és csak akkor tudok én is boldogan létezni, ha ő is jól van. Ez ennyire egyszerű. Nem is tudom, hogy gondolta, hogy amíg ő egyedül szenved, addig én majd elleszek szépen és felfedezem másokkal a világ szépségeit. Nem, én csak vele akarom. Lehet, hogy majd idővel jó lesz más is, egy kis plusz, de most úgy érzem csak vele töltenék el minden percet. Vele még az is mesés, ha csak ülünk és csendben hallgatunk. Arra pedig nem véletlenül nem ragálok azonnal, hogy megvártam. Ezt nem kell megköszönnie. Milyen ember lennék, ha a bajban kerestem volna valaki mást helyette? Nem az a legfontosabb nekem, hogy legyen velem valaki, hanem az, hogy ő velem legyen.
- Az pedig meg se forduljon a fejedben, hogy bármikor is... nem várnálak meg, mert akkor kénytelen leszek megint támadni! - szélesen elmosolyodom és egy aprócska csípés erejéig újra a derekához nyúlok, de most nem teszek ennél többet, így is eléggé sikerült lefárasztanom már. - Bár, ha jön valaki, aki jóképűbb és... kedvesebb is... és nagyon hasonlít rád, mondjuk egy titkos ikertestvér... - komolyan morfondírozva szólalok meg újra, de aztán persze elnevetem magam. Dehogy érdekelne engem más! Még egy ikertestvér sem. Lehet, hogy butaság, de szerintem még egy alakváltó se tudná átejteni. Úgy érzem ismerem, annak ellenére, hogy nem tudok róla mindent, de mégis ismerem annyira, hogy ne tudja senki elhitetni velem, hogy ő az, amikor nem is így van.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Vas. 6 Júl. - 13:09

Scarlett & Liam

Nem is nagyon vártam, hogy megkönyörüljön rajtam. Már a tekintetén is látszik, hogy ez esélytelen, de azért egy próbát megért a dolog. Azt nagyon is jól gondolja Scarlett, hogy a cskizésnek kettős hatása van, de én nem szenvedek, sőt, élvezem a dolgot, de a végén azért hulla fáradtan dőlök ki a parton. Nehogy azt higgye, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy megcsikizem, de…de mikor csikiznek akkor nem lehet visszacsikizni, vagy csak én nem tudok? Most pedig erőm sincsen visszatámadni, úgyhogy maradunk a jól bevált sunnyogásnál és majd legközelebb kegyetlenül kihasználom a halálra csikizést. Most azonban csak felemelem a kezem és elkezdem lengetni odaképzelve a fehér zászlót. Ezt a csatát most megnyerte, de a háborút nem, úgyhogy…készüljön, mert ha nem is most, de valamikor muszáj lesz egy visszavágót rendeznünk, hogy visszaszerezzem a becsületemet, ami most darabokban hever valahol a tóparton. Nem tudnék haragudni Scarlettre, ez az igazság, és nincs is semmi okom rá, hogy most így tegyek. Méltósággal kell viselni a vereséget, és…és amúgy is, soha nem élveztem még ennyire azt, hogy kikaptam valamiben. Régebben nagyon nagy versenyszellem munkált bennem, és nem tudtam kikapni. Még mikor Lari győzött le csocsóban, akkor is képes voltam úgy kiakadni, hogy napokig ezen durrogtam, mire végül lenyugodtam és jöhetett a visszavágó, persze nem hagyott győzni és megint kezdődött minden elölről. Mostanra már ez annyira nem izgat, persze nem hagyom magam, de most mit tudtam volna tenni? Scarlett galád módon kihasználta, hogy csikis vagyok, csoda az is, hogy kapok még levegőt ennyi nevetéstől.
-Csak kettő van. A csikizés meg Te. – mondom fülig érő mosollyal. A csikizés mindig is nagy gyengém volt, Scarlett pedig…ő az én kriptonitom. Ebben nincs semmi rossz, csakis jót jelent. Lari biztosan ezt is kifogásolná, azt mondaná, hogy nem szabad, hogy ő legyen a gyenge pontod és a többi dolog, de hogy őszinte legyek, nem nagyon érdekel. Én tényleg értékelem azt, hogy Lari ennyire félt ettől a kapcsolattól, de nem kell. Tudok magamra vigyázni, és nem akarok semmit sem tenni az érzéseim ellen. Ha én úgy érzem, hogy függők Scarlettől, akkor ez van, mondhatja bárki, hogy nem helyes, engem nem fog érdekelni. Szerelmes vagyok belé, és ő mindenem, akár helyes, akár nem. Egyek vagyunk, akármit is tesznek, vagy mondanak mások. Ölelni szeretném őt örökre. Vele akarok lenni ma, holnap, az egész életemben. Mindennél jobban szeretem őt, és úgy gondolom, hogy ilyenkor nincs helyes, vagy helytelen, csakis Ő. A szerelem egy életre szól, és én egy életen át akarom szeretni őt. És remélem, hogy ő ezt tudja, érzi, hogy nem hónapokra, vagy évekre szerettem belé. Talán, ha most azt mondanám neki, hogy egy életen át fogom szeretni, akkor megijedne. Ezért nem mondom még, kivárok a megfelelő pillanatig, bármikor is lesz. El kell neki mondanom majd, mert lehet, hogy nem úgy látja a dolgokat, ahogy én. El fogom neki mondani, hogy szeretem. Szeretem, ahogy gondolkodik, ahogy cselekszik, ahogy mosolyog, és amikor csak meglátom izgatott leszek. És nem tudom kimondhatom-e azt, amit mindennél jobban szeretnék, hogy tudjon: szeretni fogom, ameddig csak élek.
- Muszáj lesz majd visszavágót rendeznünk. – mondom mosolyogva csóválva a fejemet, ahogy átkarolom és magamhoz húzom őt. Ilyenkor kívánom azt, hogy bárcsak megtudná állni az idő. Akárcsak pár percre, hogy a pillanat varázsa nem múljon el egyik másodpercről a másikra. Talán valamelyik tanárom mondta még azt régen, hogy mindannyiunk életében vannak elmondhatatlan titkok, elérhetetlen álmok, de ami a legfontosabb: mindannyiunk életében van egy feledhetetlen szerelem, ami felülír mindent. A titkokat eltudod mondani, az álmokat eltudod érni, de csakis vele. Ha nincs meg a szerelem, akkor a többi dolog mit sem ér, elérhetetlenek maradnak, mint csillag az égen. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, hogy korai-e, vagy se, de akkor is így érzek. Nincsenek titkaim előtte, bármit kérdez válaszolok rá, ahogy elérhetetlen álmaim sincsenek, ha ő velem van. Színt visz az életemben, értelmet ad mindennek, ami körülöttem van. Ha egy nap nem lehetek már vele, az elvesztegetett idő az életemből. Kár, hogy valószínűleg lehetetlen az, hogy egy szobába kerüljünk a birtokon. Azért ez egy kicsit zavaró, hogy nem lehetek együtt éjszakánként azzal a lánnyal, akit szeretek. Legalábbis nem a birtokon, de… de ez csak egy hülye szabály, a szabályok meg azért vannak, hogy áthágjuk őket nem igaz? Azért valahogy megpróbálok beszélni az alapítók fejével, hátha tudok valamivel hatni arra a szőrös szívükre, és ha mégse akkor marad az ablakon beugrálás.
- Köszönöm, hogy megvártál! – a sötétebb pillanataimban megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha túllépet rajtam? Ha csak egy kísérletnek tekint és mire visszajövök már más karjaiba találok rá? Hülye egy gondolat, de megfordult a fejemben. Nem tudom elképzelni magamat nélküle. – És köszönöm, hogy segítesz, hogy itt vagy velem. Én… nem is tudom mit csinálnék nélküled! – nem tudom mit gondoltam, mikor elmentem. Azt hittem így jobb lesz, hogy majd idővel jobb lesz, de… de nem lett az, és most már látom, tudom, hogy soha nem ment egyedül. Szükségem volt mindig valakire. Most azonban nem valakire, hanem Scarelttre van szükségem. Ő pedig itt van most velem, és ez… ez többet jelent, mint bármi más.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szomb. 5 Júl. - 21:06

Liam & Scarlett

♪ All you need is love ♪
Megérdemli, hogy egy kicsit ellássam a baját, főleg ha még élvezem is és talán azért valahol ő is. Tudom én, hogy a csiklandozás olyan kettős érzetet vált ki mindenkiből, hiszen egyrészt nevetsz is, közel lehetsz valakihez, akit szeretsz, másrészt viszont egy szint után már kínzó a dolog. Azért remélem, hogy ő nem fog majd annyira nagyon szenvedni, mert rosszat nem akarok neki, csak azt, hogy tényleg végre felszabadultan nevessen, mosolyogjon, amit már nem sikerült összehoznia egy ideje. Szeretem, túlságosan is és egy kicsit nekem is kell, hogy eltereljük a figyelmemet. Nem akarok azon agyalni, hogy milyen volt neki Larival, hogy mennyire fontos neki az a barát, hogy miket csináltak egy motelszobában, ahol egy ágy van csak. Nem akarok olyan dolgokon gondolkodni, hogy kikkel volt előttem, hogy jobbakkal, bátrabbakkal, kacérabbakkal. Biztos volt jó pár lány az életében, de az a fontos, hogy most velem van itt és engem kicsit sem érdekel, hogy nekem előtte nem volt más. Nem is akarok mást, nem akarok se kísérletezni, se semmit. Csak ő kell nekem. Lehet, hogy ezt ilyen rövid ismeretség után furcsa kijelenteni, de akkor is így érzem. Szeretnék sok időt vele lenne, halálra csikizni, lebirkózni még sokszor, és csak... vele lenne. Sejtelmem sincs, hogy vajon lehetne-e közös szobánk, bár nem hiszem, ha egyszer mindenki vele azonos neműekkel alszik együtt, de... talán ha már egy ideje együtt vagyunk, vagy nem is tudom. Jó lenne vele feküdni és vele kelni, jó lenne hallani a szuszogását, mielőtt elalszom, mert megnyugtat és jobban érzem magam tőle.
A kérdésére persze csak megrázom a fejem egy széles vigyorral. Eszem ágában sincs most már eltekinteni a támadástól és láthatja is rajtam, hogy nagyon-nagyon eltökélt vagyok. Nem hátrálok meg, nem állok meg... végeee van! És igen, elérem a célomat, majdhogynem könyörög, miután az ujjaim szép szaporán megzargatták mindenhol, ahol csak az ember csikis lehet és persze, ahol jobban nevet oda többször vissza is térek, a végén már egészen szépen leteperve a vízbe. És még csak nem is védekezik! Legalább már tudom, hogy mi a leggyengébb pontja igaz? - Feladod? Igeeen? Feladod? - nevetem el magam, és végül csak leállok, kicsit hátrébb húzódom, de még azért kap egy utolsó csípést az oldalába, amikor elterül a vízben. Képtelen vagyok levakarni a vigyort az arcomról, amikor végül nagy küzdelmek árán sikerül ülő helyzetbe kerülnie, és azért csak kapok egy csókot. Azért olyan nagyon nem haragszik, hogy ilyen ki galád voltam vele, ez már egyértelmű. Látom én, hogy mennyire kimerült, enyhén szólva is zihál.
- Látod milyen aljas vagyok! És már tudom, hogy mi a gyenge pontod, legalábbis az egyiket, mert talán van még, de majd arra is rájövök idővel. - az már más kérdés, hogy én is baromi csikis vagyok, de erről nem kell tudnia. Vegyük csak úgy, hogy én voltam most az, aki simán lenyomta őt, nem szabad támadási felületet hagynom magamon. Eléggé kifáradt, talán eszébe sem jut, hogy esetleg én is kevéssé bírom az ilyesmit.
- Legalább már egyértelmű, hogy ha akarlak, akkor le tudlak nyomni, simán! Csak kell hozzá pár gyors, fürge ujj. - közelebb húzódom hozzá, ha már felült, szépen mellé huppanok a vízben, és ügyesen odahúzódom hozzá ölelésre. Szépen átfogom a derekát, és nem, most eszem ágában sincs támadásba lendülni. - Örülök, hogy itt vagy és hogy... nevetsz! - hangos ricsaj után most halkabb szavak jönnek. Erre vágytam, hogy kicsit tényleg tudjunk együtt lenni, kötetlenül. Ezt mással nem tudtam volna megtenni, igenis őt akartam megvárni, hogy jobban legyen, hogy velem akarjon lenni, hogy mesésen, csodásan érezhessem magam végre.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szomb. 5 Júl. - 10:43

Scarlett & Liam

Örülök, hogy nevetni látom, hogy mosolyog, és egyáltalán nem zavar, hogy ennek én vagyok az alanya. Sőt, örülök neki, hogy mosolyt csalok az arcára. Szokás mondani, hogy a mosoly egy olyan görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent. Anya ezt régen sokat mondta nekem, mikor szomorú voltam. Mosolyogjak, és rendben lesz majd minden. Ha bántanak, akkor mosolyogjak, mert úgy tudok a legjobban visszavágni nekik, ha látják rajtam: minden, amit mondanak, lepattan rólam, akármit is tesznek, mosoly mögé rejtem, amit érzek. Akkoriban viszont rosszul éreztem magam, mindezek ellenére. Anyám a jó emlékeimet békén hagyta, de azt nem tudhatta, hogy akkoriban hiába ült az arcomon mosoly, valójában szomorúbb voltam, mint valaha. Ha volt egy életem, egy megszokott életem, akkor két hét múlva felborult és költöztünk is, magam mögött hagyva mindent, amit azalatt a rövid idő alatt sikerült felépítenem. Anyám ezt biztos megértette, de nem tehetett ellene semmit sem. Régen érdekelt a múltam minden részlete. Hogy miért üldöznek minket, hogy mit tett anyám, de ez mára már hidegen hagy. Nem mondom, hogy csak úgy eltudom menni a múltam mellett, de ha most mosolygok, akkor boldog vagyok, nem egy görbe vonal mögé rejtem az érzéseimet. Scarlett mellett a mosoly, az mosoly, egyszerű, mégis nagyszerű. Anyám talán tett valamit a CIA ellen, amiért úgy döntöttek az ottani fejesek, hogy halálosztagot küldenek rá, talán amiatt volt, mert mutáns vagyok, teszek rá, már nem érdekel, hogy miért kellett úgy élnem, ahogy. Ha nem úgy élek, akkor most nem itt lennék, akkor nem láthatnám Scarlettet mosolyogni, kihagytam volna életem legszebb napjait. Bármit is éltem át, megérte, és ha tehetném, akkor újra átélném, hogy itt kössek ki, Scarlett mellett. Megérte. Minden csepp könny és vér, minden rossz pillanat megérte. És hálásnak kell lennem, mert ha előbb találkozom vele, akkor nem biztos, hogy ez megtörtént volna, mert pár évvel ezelőtt teljesen más ember voltam, és ha ő sem azon a támaszponton nő fel, akkor velem együtt ő sem ilyen lenne most. Szörnyű, amit vele tettek, de… de talán nem bántja őt annyira, mert így itt van velem, itt vagyok vele, szeretem őt. Sok lánnyal találkoztam már, sokukról azt hittem, hogy talán ők azok, de tévedtem, és ennyire még soha nem őrültem se a tévedéseimnek, se a hibáimnak. Mert minden hibám, minden tévedésem ide vezetett, hozzá. És mikor azt mondom, hogy ő lesz az utolsó szerelmem, akkor nem hazudok, nem dobálózok nagy szavakkal, én így gondolom, így érzem. Nem érdekel rajta kívül más lány. Lehet akármilyen dögös motoros bige, számomra csak egy lány lesz a sok millió közül. Remélem ő is tudja, hogy mennyire szeretem, és remélem azzal is tisztábban van, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok itt mellette. Itt vagyok, bármi történjen is.
-És, ha azt mondom, hogy elhiszem? – egy nagyon gyenge próbálkozás, hátha elkerülhetem az elkerülhetetlent, de… de nem. Látom az arcán, hogy mire készül, én pedig akármennyire is akarok, nem fogok tudni felkészülni, és…nem is tudok. Próbálok valahogy elgurulni, átfordulni a hasamra, de nem megy, a hátamon fekve nevetek és próbálom valahogy leállítani, de nem megy. A talpam és az oldalam. Anyám szerint nálam csikisebb ember aligha létezik a világon, egészen kiskoromtól nem tudtam ebből kigyógyulni, amit már sokan könyörtelenül ki is használtak. Anyám rendszerint csikizett, ha valami bajom volt, és bármennyire is küzdöttem, hogy ne mosolyogjak, végül csak kitört belőlem a nevetés, akárcsak most. Még csak ellentámadásba sem tudok lendülni, és képtelen vagyok szavakat formálni a számmal, szinte már nem kapok levegőt a nevetéstől. – Fel…feladom, gonosz vagy! – mondom még mindig nevetve, és remélem, hogy leáll pár pillanatra, hogy elterülhessek a földön, nagyokat sóhajtozva. – Időt kérek, ez… ez megsemmisítő volt! – mondom jókedvűen, de még mindig zilálva. Még hogy a nevetésben nem lehet elfáradni! Úgy érzem magam, mintha a Kínai Nagy Falon futottam volna végig pár perc alatt. Szerencsére a part közelében vagyunk, így simán fekhettek a sekély vízben, és most jól is esik a hideg víz. Végül aztán csak sikerül valahogy felkönyökölnöm, és felküzdeni magamat valami ülésfélébe hogy csókot lophassak Scarlettől. – Ez aljas húzás volt! – mondom a fülemig érő mosollyal az arcomon. Legközelebb muszáj lesz néhány alapszabályt lefektetnünk, bár…Scarlett most megmutatta, hogy milyen kis gonosz tud lenni, simán lehet, hogy figyelembe se venné a szabályokat, úgyhogy… valamit ki kell találnom a csikizés ellen, mert ezzel aztán könnyedén le lehet dönteni a lábamról, bár… ha Scarlett teszi, akkor nem is bánom.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Pént. 4 Júl. - 16:26

Liam & Scarlett

♪ Love never felt so good ♪
Az van, hogy túlságosan oda vagyok érte és képtelen lennék ártani neki, akárki próbálna meg erre rávenni. Nem érdekel, hogy hibázott, hogy elment, mert tudom, hogy miattam csinálta, hogy nekem akart jót vele, még ha baromi rosszul gondolkodott is. Nem számít, csak az, hogy most itt van végre megint velem és egyszerűen csak jól akarom érezni magam. Olyan sok minden maradt ki az életemből, mint az önfeledt nevetés, a játék valakivel, akiért oda vagy, én pedig mindent pótolni akarok, ami eddig kimaradt mások hibájából. Szeretném őt megismerni úgy igazán, hiszen eddig még nem volt rá lehetőség, és szeretnék csak úgy vele lenni, hogy egy kicsit se érezzem magam zavarban semmi miatt sem, és lehet hogy néha hadarok kicsit, de már egyre kevésbé érzem azt, hogy e miatt el kéne pirulnom, hiszen tudom, hogy jól érzi magát velem, és tudom, hogy még ezzel is mosolyt csalhatok az arcára, akkor pedig nekem megéri, hogy egy kicsit kellemetlenül érezzem magam, meg hát... így nem is igazán történhet ez meg.
Most sem akarok semmi mást, csak hogy nevetni lássam és egyáltalán nem vicceltem, teljesen komolyan gondolom, hogy ő nekem a legfontosabb, hogy minden gondolatomban ő foglal helyet, hogy minden pillanatban ő jár a fejemben és képtelen vagyok kiűzni. Igazából nem is akarom, mert jó érzés rá gondolni, a szép pillanatokra, amiket együtt töltöttünk s még többet szeretnék belőlük, annyit, amennyire már nem is tudok emlékezni, annyit amennyi felül ír minden rossz emléket, hogy tényleg csak a szép maradjon meg nekem és persze neki is. Sok rossz történt vele és én szeretnék most egy kis jó lenni, ami tényleg fényt hoz a múltja sok felhője közé, és eszem ágában sincs visszaengedni most már a rossz kedvét. Ha rajtam múlik, akkor csak a vidámság maradjon.
Elnevetem magam, miután megcsókol. Az is akarok lenni a szemében, elképesztő, hihetetlen és csodás, akit nem tud csak úgy egy könnyen elfelejteni. Nem tudom, hogy miket mondott neki Lari, de biztos vagyok benne, hogy nem értékelném, ha tudnám, hogy valamilyen szinten megpróbálta lebeszélni rólam, vagy csak talán visszafogni. Nem is értem, hogy valakinek miért kell más dolgaiba beleszólnia, ha egyszer nem ő érzi azt, amit mi. Minden pillantása láttán, milyen mosolya után repes a szívem és ezen nem tud változtatni semmi sem. Nem csak azért van ez, mert ő volt az első kedves srác, akit megláttam, ez nem így van, hiszen azért találkoztam másokkal is a suliban és senki nem volt olyan hatással rám, mint ő. Ez nem csak a miatt van, hogy elmentünk ketten Atlantába. Nem ez annál sokkal több, ez tényleg szerelem, tudom! Ezért nem is tudok vele igazán gonosz lenni, bár talán senkivel sem tudnék. Akármennyire is igyekszem csúnyán nézni rá, nem megy túlságosan jól, hiszen folyton mosoly kúszik vissza az arcomra, akármit is teszek, úgy pedig elég nehéz fenyegetőnek mutatkozni, pedig tényleg nagyon igyekszem ám!
- Hát azt sejtettem. - vigyorodom el, miután sikerült jó nagy adag vizet kapni az arcomba. Milyen galád dolog ez a részéről! Egy merő víz lett a hajam és ezek után nagyon is megérdemli, hogy ellentámadásba lendüljek újra, mert kell, hogy következménye legyen a csúnyaságainak. Nem tehetek róla, de amikor menekülés közben még hátra is esik elnevetem magam. Nem akarom én kinevetni, nem erről van szó, egyszerűen csak tényleg vicces az egész helyzet, plusz nem tehetek róla, de oda vagyok érte. Mindennél jobban imádom, és szeretek vele lenni, és örülök neki, hogy végre tényleg jól szórakozhatunk együtt. Nem gondolva semmire, se a nehézségekre, se a rossz dolgokra, se az anyjára... semmire, csak mi vagyunk most, meg a víz és a játék. - Dehogy nem ér! Nem hitted el, hogy gonosz is tudok lenni, be kell bizonyítanom, ez már... elvi kérdés! - persze képtelen vagyok már komolyságot varázsolni az arcomra, miután köpi ki a vizet, és még meg is adja magát. Nem érdekel, kicsit sem, és ha már amúgy is a part közelében fekszik a vízben, akkor naná, hogy rávetem magam, és ott csikiziem, ahol csak érem, legalább kitapasztalom, hogy hogy a legérzékenyebb a galád támadásokra, hogy máskor is tudjam, ha esetleg be kell vetnem. - Szóval... ugye, hogy tudok gonosz is lenni? - eszem ágában sincs abbahagyni, amíg be nem ismeri, vagy amíg le nem állít. Kellemetlen a tény, hogy tuti, hogy ő az erősebb, ha esetleg ellentámadásba lendül, de én most épp nem abban a helyzetben vagyok, hogy ezen gondolkodjak.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Csüt. 3 Júl. - 17:54

Scarlett & Liam

A szerelem nem múlik el, nem változik át, nem lesz kevesebb, se ridegebb. Az a szerelem, ami elmúlik, soha nem volt több puszta vágynál. Nem hiszem, hogy a szerelem egy olyan dolog lenne, ami képes többször létrejönni két ember között. Nem, szerintem van egy valaki, akit őrülten szeretsz, az utána lévő és előtte lévő kapcsolataid pedig, akármennyire is hitted, nem volt szerelem soha. Csak annyira megakartad ismerni ezt az érzést, hogy elhitetted magaddal: amit érzel, az valóságos. És van benne igazság. A valóság nézőpont kérdése, az valós, amit elhiszel magadnak, másoknak, mindegy, de amiben nem hiszel az nem valóságos, pedig létezik. Ilyenkor mi van? Semmi, az nem a te valóságod, hanem valaki másé. Kevés annál erősebb vágy van, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Azonban ez még nem szerelem. Ha úgy érzed, hogy megáll veled az idő, mikor vele vagy, ha úgy érzed, hogy minden, ami eddig volt megszűnt létezni, mikor nincs veled, ha úgy érzed, hogy nem találod a helyed a világban nélküle, akkor már közel jársz hozzá. És hogy miért jársz közel hozzá? Mert akármit is mondanak, ez rajtunk is múlik. Igen, a szerelem ránk talál, nem lehet siettetni. Emlékezni fogunk rá örökre, bármilyen rövid ideig is tartott, de rajtunk múlik. Az utolsó lépést mi tesszük meg a másik felé, és mikor ezt a lépést megtesszük, akkor vagyunk szerelmesek, akkor jövünk rá arra, hogy valóra vált legszebb álmunk. És mi van, akkor, ha nem tesszük meg ezt a lépést? Ha hagyjuk, hogy a pillanattal együtt a lehetőség is elérhetetlen távolságba kerüljön tőlünk? Nem tudom, mert én léptem, nem hagytam elúszni a lehetőséget, de úgy gondolom, hogy ott már nem vár semmi ehhez fogható hozzánk. Élünk, ugyanúgy napról napra, és megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy így is jó ez. De valójában, a szívünk legmélyén tudjuk: már soha semmi nem lesz olyan, mint akkor volt. Olyanon nem lehet segíteni, aki nem él a lehetőséggel, ez ilyen egyszerű.
A szavai mosolyt csalnak az arcomra, és képtelen vagyok megállni, hogy ne csókoljam meg őt. Egyszerűen… - Elképesztő vagy! – mondom, vagy inkább suttogom a szemébe nézve, ahogy kicsit hátrébb húzódom, hogy láthassam az arcát. Lari azt mondta, hogy nem egészséges az, ha függök Scarlettől, de… de teszek rá, akkor egészségtelenül élek, képtelen vagyok nélküle jól meglenni. Nélküle semminek nincs értelme, minden jelentéktelenek tűnik, és úgy érzem én is egyre kevesebb vagyok, ha nincs ott mellettem. Szükségem van rá. Az érintésére, a hangjára, a pillantására, szükségem van arra, hogy lássam a mosolyát, hogy mikor reggel felkelek az ő arca legyen az első, amit megpillantok. Sokszor érezem úgy régen, hogy mindenhol kerestem Scarlettet, ahol nem volt, csak ott nem ahol volt. Csak annyit tudtam, hogy ő ott van, ahol én nem vagyok, ahol nem lehetek. Aztán adódott a kérdés, hogy egyáltalán én hol vagyok? Azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne, hogy megmondja. Talán, ha elég erősen kívánnám, akkor itt lenne, hogy megmondja? Nem volt ott, de pár hónappal később megszólított mikor a padon ültem egymagamban és nem csak megmondta, hogy hol vagyok, azt is tudtam, hogy ő hol van. A szívemben, örökre.
-Nem igazán sikerül! – mondom neki vigyorogva. Nem, ez a csúnyán nézés egyáltalán nem megy Scarlettnek, de nem is baj. Még szomorúan is szép, de nem legyen szomorú, legyen vidám és boldog, mosolyogjon mindig, mert akkor ragyog, és aki olyan szép, mint Scarlett, az nem búslakodhat. Tudom, hogy lehetetlen, de nem szeretném őt többet szomorúan látni. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy velem legyen az, és ne érezze úgy, hogy bármi is közénk állhat, mert nem így van. Nem alszom soha többet senkivel sem egy ágyban rajta kívül, és soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint őt. Tudom, érzem, hogy ő az, hogy róla álmodtam, és nem fogom őt soha elengedni, a világvégéig követném őt, és még azon is túl.
A víz valami iszonyatosan hideg, és az sem segít sokat, hogy egyből belevetettem magam, pedig azt szokták mondani, hogy utána könnyebb, de ez nem így van, inkább ne vesd magad egyből bele a vízbe, ha nem feltétlen muszáj. Hát még szép, hogy ő is legyen csurom vizes, ha már én is az lettem!
-Nem adom olyan könnyen magam! – mondom mosolyogva, ahogy megtörlöm az arcomat, hogy végre ismét normálisa láthatlak, és felkészülhessek a következő menetre, mikor meglátom, hogy közeledik felém, és egyértelműen megakar csikizni, és el is kezdek hátrálni. – Hé, csikizni nem ér, és… - nem tudom befejezni a mondatot, mert megbotlok valami kőbe és egy hatalmasat csobbanok a vízben. Kidugom a fejem és amolyan emberi szökőkútként köpöm ki a vizet oldalra, majd egy megadó mosolyt villantok Scarlett felé. – Megadom magam! - hátha sikerül legalább késleltetnem a halálra csikizést.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szer. 2 Júl. - 21:50

Liam & Scarlett

♪ Love song ♪
Azt akarom, hogy végre jó kedve legyen, ezt akartam már másfél hete is, amikor megkeveredtek a dolgok, akkor is azért mentem el hozzá, és most is ezt szeretném. Egyszerűen csak fel akarom vidítani végre. Önző dolog is ez részben, mert ha ő boldog, akkor én is az vagyok, ilyen egyszerű, sőt ha ő jól érzi magát, akkor én csak még jobban. Az a dolgom, hogy felvidítsam, ha egyszer fontos nekem nem igaz? Ez a dolga egy... barátnőnek, párnak, mindegy, hogyan fogalmazunk. Azt szeretném, hogy neki jó legyen, nem fontos igazán semmi más sem. Remélem, hogy tisztában van vele, hogy ő a legfontosabb, és nem érdekel senki más. Egy fiú sem, akármennyire helyes valaki, vagy kedves, nálam ő van a top 10-es lista első helyén és örök bérletet váltott oda, amit nem hiszem, hogy valaha is elvehetne tőle bárki. Mit nem hiszem?! Biztos vagyok benne, hogy senkinek sem lenne esélyre rá, akkor sem, ha cseresznyékkel próbálkozik, akkor sem ha kedves mosollyal és akkor sem, ha Liam nincs épp velem, mert maga alatt van. Akkor megvárom, hiszen most is megvártam és én tényleg vele szeretném gyakorolni a cseresznye dobálást is. Lehet, hogy ez a varázs most csak a kezdet miatt van meg, de folyton vele akarok lenni és folyton ő jár a fejemben. Nem hazudok, tényleg rá gondolok elalvás előtt, sőt még vele is álmodom időnként, de komolyan. Függő lettem, és lehet hogy idővel ez az érzés majd halványodik, lehet hogy majd idővel mással is szeretnék lenni, esetleg ő, de... nem érdekel, hogy mi lesz holnap, vagy egy év múlva, most csak ő lebeg a szemeim előtt és csak vele akarok lenni folyton!
- Én pedig még nem mondtam soha senkinek ilyet, és nem is fogok. - mosolyodom el. Igen bánt a Laris dolog, pedig nem is tudok az egészről mindent. Tudom én, hogy barátok, de... annak is vannak határai a szememben. Kétlem, hogy örülne neki, ha együtt aludnék valakivel, kétlem, hogy értékelné, ha mást ölelgetnék, azt meg főleg, ha kis kifli-nagy kifli verzióban bújnék össze valami pasival. Szerintem ez neki sem esne jól, teljesen érthető, ha nekem sem tetszik az ilyesmi. Nem azt mondom, hogy ne találkozzon vele, mert a barátja, megértem... próbálom megérteni, de attól még igenis vannak dolgok, amiket nem szeretném, ha meg tenne vele, csak épp ezt nem most akarom kitárgyalni. Ráér, nem is akarok gondolni rá, mert most velem van itt, és ez a legfontosabb és én vidítom fel. Remélem, hogy a dögös motoros bige azért ezt nem csinálja ugyanilyen hatásfokkal, mert mégis csak úgy fair, ha ez az én kiváltságom.
- Na azért! El is várom, mert igyekszem most nagyon félelmetesnek hatni! - összehúzom a szemeimet. Az a baj, hogy tényleg nem megy nekem az a csúnya nézés. Még régen emlékszem apu mindig elnevette magát, ha duzzogtam. De komolyan! Talán ez volt egyébként a jó megoldás, mert soha sem tartottak túl soká a hisztik nálam kiskoromban sem, mert jól kezelte le. Ha morcos voltam, akkor csak megpöccintette párszor az orromat, nevetett és azt mondta, hogy csúnya kis ráncok maradnak majd az orrom felett, ha ezt csinálom és akkor majd senki nem fog elvenni, pedig csodaszép vagyok. És persze ez elég ijesztő lehetőség volt ahhoz, hogy inkább abbahagyjam, no meg a nevetése is sokat segített. Hiányzik... nagyon, de most itt van Liam, aki ugyanúgy nevet, és ugyanúgy nem veszi komolyan, hogy tudok gonosz is lenni, tudom ám!
Aztán irány a víz! Azért vagyunk itt, akármennyire is hideg, mert nagyon az. Nem csoda, hogy sikítok, talán még a bejáratnál is hallani, pedig az jó messze van ide, de tényleg állati hideg, viszont megérdemli, hogy kapjon belőle, mert megígértem, hogy ellátom a baját, ha rosszul viselkedik. De persze nem érek ezzel sokat, mert egy pillanat múlva akkora adag vizet kapok az arcomba, hogy így már a hajam is csurom víz, ami eddig megúszta legalább a fejem tetején.
- Csalóóóó! Arról volt szó, hogy én teszlek helyre téged! - nevetem el magam, ahogy megtörlöm az arcom, mert tényleg nagy adagot kaptam. Egy pillanatra megállok, aztán már indulok is meg felé, bár sikerült már elég mély helyre érnem, szóval olyan nagy tempóban ez nem megy, de ahogy sekélyedik a víz már megcélzom a derekát. - Te akartad! - tényleg meg akarom csikizni, meg megígértem neki, hogy ha rosszalkodik, akkor annak meg lesz a böjtje és mivel lefröcskölt, nagyon csúnyán, hát naná, hogy megérdemli!

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Szer. 2 Júl. - 14:24

Scarlett & Liam

Nem szeretném elvesztegetni a vele eltöltött időt, amiatt, hogy egyfolytában a múlton rágódom. Jól tudom azt, hogy legyek bármennyit is vele, kevésnek fogom érezni a végén, ez ellen nem tehetek semmit, a világ összes ideje sem lenne elég, hogy vele lehessek. Sokszor éreztem már azt az évek során, hogy ami igazándiból meggátol engem az életben, ami miatt béklyók vannak a lábaimon. és ami visszatart attól, amit igazán szeretek, az valójában a múlt, és az ahhoz való ragaszkodásom. Eleinte próbáltam bemesélni magamnak, hogy ez az apám miatt van, anyám miatt, aki csak úgy lelépett és otthagyott egyedül. Kifogásokat kerestem, nem akartam elfogadni az igazságot, mert az még jobban fájt volna, így inkább elhitettem magammal a hazug szavakat és meggyőztem magamat, hogy nem engedhetek senkit sem még egyszer olyan közel magamhoz, hogy ennyire fájjon az elvesztése. Azt viszont nem tudtam, hogy szükségem van arra, hogy közel álljanak hozzám, szükségem van valakire, aki elfeledteti velem a múltat, aki a jelenem, és aki jövőm lehet. Azt hittem menni fog egyedül, de tévedtem, és erre először Lari ébresztett rá. De akkor még nem tudtam elfogadni, akkor még csak úgy gondoltam, hogy ez egy véletlen, és valójában nincs szükségem a boldoguláshoz másokra, mégse voltam őt képes csak úgy ellökni magamtól, mert túlságosan is megkedveltem, és ez az én bajom. Nem tudok elszakadni senkitől, képtelen vagyok csak úgy otthagyni azt, akit szeretek. Ezért jöttem vissza, pedig talán még kellett volna egy kis idő, de nem bírtam tovább, és a találkozás Larival ráébresztett arra, hogy megint csak magamat csaptam be. Félthetem Scarlettet, de magamtól nem óvhatom meg. Szeretném, ha szeretne, akkor is ha a legrosszabb formámat hozom, sőt, akkor még jobban szeressen, mert még inkább szükségem van rá. Régen sem ment egyedül, ahogy most sem megy, most csak annyi a különbség, hogy Scarletten kívül senki nem segíthet.
- Tudod, ennél szebbet még nem mondtak nekem soha. – jól tudom, hogy bántja őt ez az egész dolog Larival, és megértem, engem is bánt ez a dolog Chaddel, pedig nem igazán lenne okom rá, hogy így érezzek. Lari egy barát, soha nem is tekintettem rá máshogy, és ő is tudja, hogy köztünk nem lesz több, és soha nem is lehetett volna több. Egy ölelés ezerféle dolgot jelenthet, és másként ölelem Larit és Scarlettet is. Nem az érintés tartalmazza a jelentést, hanem az érintésben kiteljesedő érzés. Remélem, hogy Scarlett is megérti, mert… nem akarom, hogy úgy érezze elárulom őt ezzel, vagy bármi, én csak… én csak így álltam mindig is Larihoz. Persze, nem teszem többet, ha ez zavarja őt, és akkor csak mondania kell, megértem, szerintem Lari is megértené, maximum bántaná a dolog, mert világéletünkben így voltunk, jól tudtuk, hogy egy öleléssel nem szerelmet vallunk a másiknak, ahogy azt is tudtuk, hogy nem házasodunk össze, amiért egy ágyban alszunk el. Szeretném, ha megértené, hogy nem jelent ez semmit, nem akarom őt ezzel bántani, azonban, ha így érzi, akkor… akkor ennyi, akkor nem csinálom, nem bántom őt ezzel.
- Ezek után nem is merek majd aggódni! – mondom neki mosolyogva. Értékelem a próbálkozását, és sikerült is, mosolygok, ez a gonosz vagyok, lenyomlak a víz alá dolog elég viccesen áll Scarlettnek, nem nagyon tudom őt elképzelni gonosznak, bár most megvillantotta, hogy mi is történik, ha nem kezdek el mosolyogni, úgyhogy…talán egy kis diktátor veszett el benne. Tudom én is, hogy felesleges aggódnom utólag, hogy ami volt, az elmúlt és már nem tudok változtatni rajta, de akkor is fáj a gondolat, hogy esetleg nagyobb baj lehetett volna belőle, és én még csak nem is tudtam volna róla, míg el nem jövök ide. Megrázom a fejemet. Nem, most nem szabad ilyeneken agyalnom! Itt vagyok, ő is itt van, és most csak ez számít. Nem ment el, megvárt engem, és ez a legfontosabb. Hogy itt van velem.
A szavaira csak mosolyogva bólogatok. Nem nagyon hinném, hogy lenne olyan ember a Földön, akit Scarlett ne tudna felvidítani. Elég csak leülnie egy szomorú emberrel szemben és mosolyognia, mert nincs az az Isten, hogy ne kezdj el te is mosolyogni Scarlettet látva. Aztán csak pár pillanatig nézem, ahogy fut be a vízbe, majd ahogy a vízbe vetődik és majd hátraesek a nevetéstől, de végül reflexből vetődök arrébb a felém tartó víztömegtől, aminek köszönhetően egy pillanatra eltűnök a víz alatt, és vacogva jövök fel újra, hogy aztán most én lendülhessek támadásba. Amúgy is, ha mozogsz, akkor egy idő után nem fogsz már fázni nem? Úgyhogy egy hatalmasat vetődök előre, hogy beteríthessem Scarlettet a tó jéghideg vízével. A harc, hát legyen harc!

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Kedd 1 Júl. - 20:42

Liam & Scarlett

♪ Funny little world ♪
Nem akarok tovább szomorkodni, nem akarok! Eleget tettem már az elmúlt hetekben és többet nem kérek belőle. Nem, most már szórakozni akarok vele, nevetni és élvezni az életet és nem gondolni arra, hogy mi volt. Nem érdekelnek a hibák, nem érdekelnek az elrontott napok, mert most itt van velem és csak ez számít. Az élet szép, ha azt akarod, hogy szép legyen, ha szépnek akarok látni és én ezt akarom. Nem lettem megkeseredett, pedig lehettem volna, hiszen egyáltalán nem volt valami kellemes életem. A szüleim meghaltak, elvittek, nem volt rendes gyerekkorom, nem volt kamaszkorom sem, lemaradtam mindenről, amit egy hozzám hasonló fiatal átélhetett, de most majd pótolom és nem akarom az időt arra vesztegetni, hogy merengek a múlton. Neki is ezt kéne megértenie. Nem az számít, mi miért van, az számít, hogy most mi van. Én is agyalhatnék azon, hogy miért történt ez velem, miért velem történt, de attól elmúlna bármi? Visszakapnám azt a kilenc évet? Ugye, hogy nem, ellenben a most megadatott időt is elvenném magamtól és azért már nem is okolhatnék másokat. Nem akarom, hogy ezt tegye. Lehet, hogy vannak rossz dolgok, hogy szomorú, dühös, amiért az anyja helyette döntött, de félre kell tennie és egyszerűen élni... velem. Nem olyan nagy dolog ez, csak el kell dönteni az embernek, hogy ezt akarja és kész. Én eldöntöttem és remélem, hogy rá tudom venni, hogy ő is így tegyen. Annyi minden áll még előttünk, olyan sok szép dolog, olyan sok érdekesség, sok-sok móka, és én ezt vele szeretném megtenni, mindent!
- Tudod, hogy csak veled dobálnék cseresznyét ugye? Nem érdekel... senki más. Chad kedves srác, de nekem más valaki jár minden pillanatban az eszemben, nekem más valaki az utolsó gondolatom, mielőtt lefekszem aludni, és az első, amikor felkelek reggel. - nem fogalmaztam azért annyira ködösen, remélem, hogy tisztában van vele, hogy az a más valaki természetesen ő. Ha nem lenne egyértelmű neki, akkor még kap egy cuppanós puszit a szájára. Nem szántam én ezt bosszúnak, talán... kicsit. Azért érezze, hogy nekem is rosszul esik a Laris dolga, és még csak nem is tudom, hogy ők nem csak cseresznyét dobálnak, hanem egy ágyban alszanak, meg ölelkeznek, meg minden. Az tuti, hogy azért ez nem kicsit facsargatná a szívemet, ha tudnám. Önzőség, ha e téren ki szeretném őt sajátítani? Az ölelését és a szeretetét, a szerelmét. Az én szívesem egyedül csak az övé, nem érdekel engem más fiú, senki, akármennyire is kedves velem bárki, akármennyire is helyes, mert nekem ő a tökéletes, még akkor is, ha hibát követ el.
- Nem tudom, de kitalálok valami nagyon... nagyon gonosz dolgot, ha nem ejted az aggodalom témát és nem mosolyogsz velem. Az is lehet... hogy... képen fröcsköllek, vagy lenyomlak a víz alá! - összeszorítom kicsit a számat és még a szemeimet is összeszűkítem, hogy érezze, hogy tényleg komolyan gondolom, hogy most épp a rendkívül gonosz oldalamat villantom meg, szóval féljen és reszkessen, mert vége lesz, mint a botnak, ha nem azt teszi, amit én mondok. Elhiszem én, hogy rosszul érzi magát, de már eleget szenvedett. Kétlem, hogy jól töltötte az elmúlt másfél hetet. Nekem is rossz volt, de neki se volt jobb, akkor miért kéne még tovább szenvednie. Nem volt egy egyszerű baleset, de itt vagyok, jól vagyok és nem ültem fel egy vonatra sem, akkor ez a lényeg nem igaz? Itt vagyok vele, mert itt akarok lenni, és azt nem rágódással akarom tölteni. Nem érdekel a mi lett volna, ha, csak az van, ami van.
- Na azért! Az amúgy is rossz fényt vetne rám, ha mellettem morcoskodnál. Ha nem tudlak felvidítani, azt zokon veszem. - még egy utolsó fenyítő csipkedés az oldala felé, de aztán irány a víz. Elengedem a kezét és előre megyek. Azt szokták mondani, hogy ha hideg víz, akkor az a tuti, ha gyorsan túlesel rajta, hát... ez rohadtul nem igaz! Futva lépdelek be, amíg legalábbis ez lehetséges, aztán vetődöm, és... sikítok. - Nagyon... hideeeeg! - ha jön, ha nem, az tuti, hogy mozogni kell, és hogy mozognék máshogy, ha nem úgy, hogy kecses lábtempóval küldök az arcába egy jó nagy adag vizet. Tényleg baromi hideg, hiszen ez egy tó, nem melegedett fel még olyan durván, de legalább most megkapja a magáét azért, hogy itt hagyott. Hideg vizes támadás!

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Kedd 1 Júl. - 10:53

Scarlett & Liam

Mikor régen a múlt miatt szomorkodtam anyám annyit mondott, hogy egyszer minden elmúlik, és nem sírni kell, hogy vége lett, hanem mosolyogni, amiért megtörtént. Igen, ez a nap elmúlik és okot ad a szomorkodásra, de holnap születik valami, amiért érdemes küzdeni, amiért megéri boldognak lenni. Ő valamiért nagyon könnyedén tudta kezelni a múltat. Talán azért nem megy ez nekem, mert az enyém hiányos, mert nem emlékszem belőle a legrosszabb pillanatokra, csak a legjobbakra. És ez így jó, mindenki ezt akarná, de… de az igazság az, hogy kicsit mindig is hiányoltam a nagy csalódásokat az életemből, ami most márt tudom, hogy megvolt, csak nem emlékszem rá. Azonban tudom, hogy nem szabadna ezen rágódnom. Ahogy régen sem szabadott volna. Azt hittem, hogy a múltamnak van valami titkos üzenete számomra. Elmentem olyan helyekre, ahol régen jártam, olyan helyekre, amik számomra nem rejtettek életet, pusztán csak az elmúlás okozta fájdalmat, holt helyek voltak ezek. Azt hittem, hogy kaphatok valamit a múltamtól, ami segíthet megérteni a jelenem, de tévedtem, és tudom most már az igazságot. Tudom, hogy a múlt mindig visszahúz és közben egyre lejjebb is taszigál téged. Arra bátorított engem, hogy hallgassam a szél zúgását, figyeljek oda arra, ahogy a földre hull egy falevél, és hallgassam figyelmesen az avar halk ropogását. A semmit akartam megfejteni, és ezzel összeilleszteni a múltam darabkáit, és ekkor még nem tudtam, hogy ezek a darabok végleg elvesztek, és nincs semmim, amivel elérhetném ezt. Reménytelen volt, mégis éveken át próbálkoztam, mert képtelen voltam elengedni a múltam, továbblépni rajta. És még most se vagyok képes rá, de már nem érdekel. Scarlett érintése, a mosolya, a csókja, meggyőznek, az elmém legsötétebb zugaiba száműzik ezeket a gondolatokat és érzéseket, vele nem rágódom a múlton, és még ha eszembe is jut, hogy mit tettem, nem érzem magam rosszul miatta, csak egy kósza gondolat a sok közül, és tudok mosolyogni, ahogy mosolygok most is. Talán nem fogok tudni soha továbblépni igazán, de tudok nem foglalkozni a múltammal. Scarlettel képes vagyok rá.
-Hát így állunk! Gonosz egy bosszú ez, ugye tudod? – kérdezem tőle mosolyogva. Igen, gondolom ez egy kicsit Lariról is szól, és egy kicsit rosszul is esik, de gondolom így a jogos, ha ő is rosszul érzi magát miatta, akkor én se maradjak ki a dologból. Már a gondolat is elégé idegesít, hogy egymás szájába dobálnak cseresznyét, és semmi bajom nincs ezzel a Chaddel, lehet, hogy még kedvelném is, de magam elé gondolva ezt a cseresznye célba dobálást, legszívesebben egy medicinlabdát vágnék hozzá. Semmi bajom nincs a sráccal, csak hát… úgy vagyok vele, ahogy Scarlett lehet Larival. Nem ismerem, de rossz érzéssel tölt el, hogy ő ott volt, mikor én nem, ő segített neki, mikor én nem tettem, és… fogalmam sincs, hogyan néz ki ez a Chad srác, de remélhetőleg nem valami született sármőr, mert akkor legalább kevésbé lenne okom így érezni. Lari ugye a dögös motoros bige, jó lenne, ha ez a Chad nem kapna valami hasonló jelzőt, mert…mert értitek.
- Mi lehet rosszabb a halálra csikizésnél? – most már én is mosolygok. Igen, azt hiszem határozottan élvezném ezt a halálra csikizést. Tudom, hogy nem szabadna azon járnia az agyamnak, hogy mi történhetett volna, de…de akkor is rossz érzés, hogy bántottam őt, még ha akaratlanul is tettem. Nem szeretek amúgy se fájdalmat okozni, hát még azoknak, akiket szeretek. Igen, talán nem lett nagyobb baja, de lehetett volna, és ez éppen elég ok arra, hogy a képességemet most már jóval visszafogottabban használjam, vagy elmenjek valami...van ilyen tanfolyam egyáltalán? Biztos vannak tanárok, akik segítenének ebben, de nekem nem évek alatt kéne ezt elsajátítanom, hanem most, gyorsan, pár nap alatt, hogy ne kelljen attól félnem, hogy esetleg árthatok Scarlettnek, ha felkapom valamin a vizet. A szavaira viszont inkább még jobban kiül az arcomra a bűntudat. Jobban örültem volna, ha azt hallom, hogy Amy és Jill elakarták vinni bulizni, vagy valami hasonló, minden jobb lett volna annál, minthogy egyedül ül egy vasútállomáson és nézi az embereket, ahogy egymás nyakába ugorva örülnek egymásnak, és hosszasan ölelkezve búcsúznak el a másiktól. Viszont ez a baleset akkor is zavar, mert… mert mi van, ha valami komolyabb dolog történik, és kórházba kerül? Még csak nem is tudtam volna róla, maximum akkor mondják el mikor idejövök megkeresni őt. És amíg én Larival beszélgettek, addig ő egy kórházi ágyon fekszik… nem bűn az, ha aggódom érte igaz?
- Rendben, rendben, már mosolygok is, látod? – kérdezem tőle, ahogy fülig érő mosolyt varázsolok az arcomra. Oké, el is felejtettem, hogy csikis vagyok, úgyhogy jobbnak látom nem ellenkezni vele, mert a végén még tényleg úgy megcsikiz, hogy fel sem tudok majd kelni.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Hétf. 30 Jún. - 21:12

Liam & Scarlett

♪ You found me ♪
Csak csendben bólintok. Csodás érzés, hogy ő ennyire bízik, hisz bennem. Olyan jó, hogy végre itt van! Tudom én, hogy a csajok is nagyon igyekeztek, ők is nagyon próbáltak jobb kedvre deríteni, de mégis csak Liamnek megy ez a legkönnyebben. Ha ő mondja, hogy erős vagyok akkor még tényleg el is tudom hinni, tényleg úgy érzem, hogy az vagyok, hogy le tudom majd dönteni azok a falakat, hogy átjutok majd rajtuk és akkor majd, ha nem is pontosan, de olyanok leszünk, mint régen, vagy legalább hasonlítunk majd kicsit arra a testvérpárra. Nem fogom valószínűleg újra a haját fonogatni, de talán egy kicsit segíthetek, ott lehetek vele, ha baj éri, átölelhetem, ha engedi és adhatok neki erőt, hogy minden nehézséget átvészeljen. Nem akarok semmi mást, csak ezt, hogy jó legyen neki, mert tudom, hogy nem lehetett egyszerű. Nekem sem volt, de én vagyok az idősebb, nekem tehát az a dolgom, hogy jobban is viseljek mindent igaz? Menni is fog, elhatározom és akkor nem fáj majd semmi, csak támaszt adok neki és nem akarom terhelni a saját gondjaimmal, csak ha ő kéri, csak ha ő akarja, hogy megosszam vele az életemet. Úgy szeretném megosztani vele!
Egészen szorosan ölelem magamhoz Liamet, mert tudom, hogy ez segít. Nem old meg mindent, de ha érzem az illatát, ha a vállába fúrhatom a fejem az igenis jót tesz, kicsit ki tudom zárni a világot, kicsit el tudok menekülni minden elől, és ez... most elég. Nem akarok a fájdalommal foglalkozni, nem akarok az elmúlt másfél hétre sem gondolni, mert rossz volt, persze, hogy rossz volt, és szeretném minél előbb kitörölni szépen a fejemből. Ezért van, hogy amikor megint megszólal, akkor csak a szájára teszem a mutatóujjamat. Nem kell több sajnálomot elmondania, nem kell többet rosszul éreznie magát e miatt, nem szeretném. Nem szabad arra sem gondolnia, hogy sírtam miatt, mert nem ez a fontos. - Most viszont mosolyt fakasztasz és ez a lényeg. - röpke csókkal, vagy talán csak egy gyors puszival az ajkaira zárom le ezt, miután az ujjamat levettem a szájáról. Az elmúlt másfél hét... elmúlt, akkor kezeljük is így és most próbáljunk a mosttal viselkedni. Szeretnék úszni egyet, fürdeni, nevetni, lefröcskölni, a nyakába ugrani, tényleg csak erre vágyom most, nem akarom még tovább őrölni magamat a miatt ami történt és azt sem akarom, hogy ő ezt tegye.
- Héj! Miért gondolod, hogy nem találtam bele a szájába? - nevetem el magam, miközben finoman megbököm az oldalát. Már a feltételezés is sértő, még hogy esélyem sem lenne! Csak sok gyakorlás kell hozzá és sok beáldozható cseresznye, ilyen egyszerű. Aztán persze végül csak mosollyá szelídül a nevetésem. - Jó, nem találtam bele, de... még gyakorolhatom a cseresznye célba dobást, és akkor majd menni fog. Ha nem hiszel bennem, akkor majd gyakorolok Chaddel. - még a nyelvemet is kiöltöm rá, mert ha... mégis csak egy másik srác, biztos nem értékelné annyira, ha vele múlatnám folyton az időt, csak hogy javítsam a célzókészségemet, és persze nem is akarom. Nem akarok én mással lenni, de egy picit mégis csak piszkálhatom őt nem igaz? Ennyi belefér, főleg azok után, hogy ő meg azzal a dögös motoros bigével töltötte az idejét. Nem bosszú ez csak... talán egy ici-picit mégis.
- Ha még egyszer azt mondod, hogy okolod magad valami miatt, akkor... valami nagyon gonoszat fogok kitalálni! Halálra csikizlek, vagy... valami még rosszabb! - igyekszem kifejezetten csúnyán nézni, de hát soha sem voltam én ebben valami jó, most sem megy, meg hát igazából csak viccelek. Nem tudnék neki ártani, és talán még élvezné is, ha rávetném magam, hogy halálra csiklandozzam. De tényleg nem akarom, hogy folyton azon agyaljon, hogy milyen nagyot hibázott. Most itt van igaz? Nem lett komoly bajom sem, csak lett pár aprócska hegem, ami messziről nem is nagyon látszik. Tudom én, hogy ezek maradandó nyomok, de nem akarom, hogy e miatt érezze rosszul magát. Legyen jó kedvű, mosolyogjon velem! - Csak néztem a vonatokat, és az embereket, ahogy egymásra találnak, elbúcsúznak. Csak.. ehhez volt kedvem. - rántom meg finoman a vállam, aztán megtorpanok miközben a víz felé húzom, és a dereka felé kapok, határozottan azzal a szándékkal, hogy megcsiklandozzam. Talán csak egy fél lépés választ el a parttól, de... megmondtam, amit megmondtam. - Kérek egy mosolyt, vagy tényleg kénytelen leszek ártani neked! - persze a széles mosoly az arcomon nem pont arra utal, hogy igazából ártani akarnék neki, de most már elvárom, hogy jó kedve legyen, mert a végén még kénytelen leszek galád módon le is fröcskölni!

Tárgy: Re: Scarlett & Liam Hétf. 30 Jún. - 16:09

Scarlett & Liam

- Azok lesztek újra, erős vagy Scarlett, lefogod azokat a falakat dönteni! – nagyon örülnék annak, ha sikerülne kibékülnie a húgával és olyanok lehetnének egymásnak, amilyenek régen is voltak. Bár nem láttam őket akkor,de biztos vagyok benne, hogy nagyon jóban voltak. Scarlettnek tényleg Dorothy maradt az egyetlen normális rokona. A szüleik meghaltak, a nagybátyjuk pedig…arról inkább ne is beszéljünk . Neki még van családja, Dorothy a családja, és bár messze sodródtak egymástól szerintem visszatalálhatnak egymáshoz. Látom Scarletten azt, hogy mennyire vágyik arra, hogy a húga megértse őt, hogy megint egy család lehessenek, és szeretném, ha ez sikerülne nekik. Ők még ott vannak egymásnak, butaság lenne ezt eldobni egy olyan dolog miatt, amiről egyikük sem tehet. Az emberek tehetnek erről, akik elvitték és kész, rájuk kéne haragudnia, nem pedig a nővérére. Persze, tudom, hogy elfogult is vagyok, de attól még szerintem mások is megtudnák érteni az álláspontom. Dorothyt is meglehet érteni, de…én sokkal inkább Scarlettel vagyok elfoglalva, történjen bármi, a lényeg, hogy ő jól legyen, az ő érdeke az első. Ez ilyen egyszerű. Szeretem őt, és azt akarom, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt, és szeretném megóvni a fájdalmaktól, ami tudom, hogy lehetetlen, de attól még megpróbálhatom, csak ne úgy, mint a múltkor. Kicsit meglepődök a hirtelen ölelésen, de persze mosolygok és a karjaimba zárom őt. Ha azt mondom, hogy rémes volt nélküle, akkor még csak próbáltam finoman fogalmazni. Lari az utolsó napokon volt ott mellettem és örültem is neki persze, de…de ő mégsem Scarlett. Nagyon kedvelem, de nem tudok úgy rajongani érte, mint Scarlettért. Akármilyen fontos is nekem Lari, nem tudja pótolni a lányt, akit szeretek, senki nem tudja, és ezzel ő is tisztában van. Soha nem voltam szerelmes Lariba, mégis ő jelentette az életem régen, de most más a helyzet. Szerelmes vagyok, és akármilyen jó barátom is, meg kell hogy értse : nekem Scarlett az első. – Persze, de akkor sem örülök annak, hogy olyan sokat sírtál miattam, mert a legjobbat akarom neked, még ha nekem a legrosszabb is jut. – ez egy olyan dolog, hogy bármit odaadnál a másikért, de ő ha tehetné akkor nem fogadná el, éppen ezért kell őt rákényszeríteni a dologra. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ha már nem vagyok, akkor rendben van, lépjen tovább, mert nem bírnám elviselni, ha miattam nem tudna már szeretni. Viszont, ha ő tűnik el, akkor utána megyek, legyen bárhol is, mert egyetlen percet sem akarok nélküle eltölteni. Örülök, hogy a fenébe ne örülnék annak, hogy megvárt engem, hogy nem kezdett bele az életbe valaki mással, de a tudat, hogy olyan sokat sírt miattam…fáj. Emlékszem, hogy én sok könnyet hullattam a nyaralóban, nem is tudtam aludni miattuk, és a gondolat, hogy talán ő is éppen a párnát a fejére húzva zokog…még inkább sírásra késztetett. Szeretem őt, éppen ezért az a legfontosabb nekem, hogy boldog legyen akkor is, mikor én nem vagyok az.
A szavaira csak elmosolyodom, és érdekes módon nem érzem úgy, hogy legszívesebben széttörnék egy vázát Chad fején. Próbálta felvidítani Scarlettet mikor én nem voltam ott mellette, talán még meg is kéne köszönöm, bár biztos, hogy nem fogom, de ő nekem már csak a cseresznyés srácként fog megmaradni. Persze, azért van bennem féltékenység is, de közel sem annyi, hogy ez zavarna, főleg mert nem olyannak tűnik a srác Scarlett szavaiból, mint aki kihasználta a távollétem és ráakaszkodott, hanem egyszerűen csak mosolyt akart varázsolni az arcára. Aztán talán nem így volt, csak Scarlett írja őt le ilyennek, de… de már mindegy, mert most itt vagyok, és bár még nem érzem úgy, hogy minden rendben lenne, jól érzem magamat mellette. – Nem találtál bele a szájába mi? – kérdezem oldalra pillantva mosolyogva. Nem piszkálni akarom, csak már magát a helyzetet is fura elképzelni, ahogy ülnek egymással szemben és próbálják a másik szájába beledobni a cseresznyét…és talán nem is kéne elképzelnem, mert a végén talán mégis kedvem lenne fejbe ütni valamivel a srácot, ami se neki, se nekem nem lenne jó, úgyhogy inkább nem is gondolok bele a helyzetbe.
-De attól én még haragudhatok magamra. – szörnyen érzem magam amiatt, amit Scarlettel tettem. Nem csak, hogy elmentem és magára hagytam, mikor valójában éppolyan nagy szükségem volt rá, mint neki rám, de ezenfelül még meg is sebeztem őt, ami…hiába nem nagy, éppen elég ahhoz, hogy bűntudatot keltsen bennem. Anyámat is bántottam már, azután hónapokig nem is használtam a képességemet, de aztán sikerült meggyőznie, hogy nincsen semmi baj, csak gyakorolnom kell még, és akkor ilyen többet nem fog előfordulni, de…de mégis előfordult! Az a baj a képességemmel, hogy elégé hangulatfüggő, és én akkor pont nagyon dühös voltam, mert amúgy soha nem ártanék neki, ez is véletlen volt, de attól még ugyanúgy bánt a dolog. – Lekoccoltatok egy fát…azért ez nem éppen egy kis baleset, de… - nem, inkább nem mondom azt, ami először akart a nyelvemre jönni, mert... mert végül is megúszta, egyben van, de azért remélem, hogy elveszik a jogsit ettől a tanártól. Miért érzem úgy, hogy nem szívesen fogok bejárkálni az óráira? - … mit kerestél egy vasútállomáson? – elakart volna menni valahova? Nem szeretném, ha úgy érezné, hogy minden számon kérek rajta, elvégre ahhoz semmi jogom, és én nem voltam ott, magamnak köszönhetem, de... de attól még aggódhatok érte, nem? Nem nagyon kell rángatni engem, hogy bemenjek vele a vízbe, de azért még mindig ott van az arcomon az aggódás, mert könnyedén történhetett volna nagyobb baj. Tudom, hogy utólag már semmi értelme aggodalmaskodni, de attól még szabad.

Tárgy: Re: Scarlett & Liam

» Scarlett és Liam
» Liam & Scarlett szobája
» Scarlett & Liam - A nagy hír
» Scarlett & Liam - Újra együtt
» Scarlett & Liam - Irány Atlanta!