Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Nem akarom faggatni, nincs rá jogom, főleg hogy nem is őt kerestem volna meg, ha Alex az iskolában van, hiszen nem ismerem olyan jól Scottot, de azt sem akarom, hogy úgy érezze, mintha ő lenne az a bizonyos ló a szamár helyett, hiszen erről sincsen szó. Ettől még aggodalommal tölt el, ha ránézek, hiszen nagyon pocsékul fest, mint aki jó ideje nem aludt rendesen és hamar ki is derül, hogy igazam van, tényleg erről van szó, rémálmok gyötrik, tehát tényleg nem aludhatta ki magát már egy ideje. - De miért lehet? Beszéltél erről a professzorral? - ha álmok, ha elme akkor mégis csak ő az aki igazán ért ezekhez, tehát számomra az a logikus, hogy először hozzá kell fordulni, főleg ha ezek a rossz álmok nem akarnak elmúlni, és láthatóan nem igazán akarnak, mert amúgy nem lenne ilyen rossz passzban, plusz nem így számolt volna be róla. Ha jól sejtem akkor nem túl ritkán jönnek ezek az álmok számára, és valami okuk biztosan van, főleg hogy miért most jöttek és miért nem máskor. Ha eddig nem volt ilyesmi, akkor valami most kiváltotta, vagy talán eddig is volt, netán erősödött és e miatt nehezíti meg ilyen nagyon az életét? A jó ég tudja, nem értek ennyire a dologhoz, én magam nem ismerem olyan jól az elme rejtélyeit, sőt... félek is, hogy jobban belemenjek a képességembe, hiszen a professzor is megmondta, nem uralom eléggé. - De akkor miért nem telefonált és miért nem engem keresett meg egyből? Nem hiszem Scott, inkább olyan, mintha... ez megint csak valami lázadás lenne a részéről, amivel ki akarja borítani a szüleinket és fel akarja hívni magára a figyelmet. - ha lenne képessége arról csak tudnék, vagy legalább a professzor tudna és mondta volna most, hogy ide jött nem? De nem tud róla ő sem, ahogyan én sem, tehát... más magyarázat van. Az is lehet, hogy én is rosszul gondolkodom, nem kellene eleve rosszat feltételeznem a húgomról, de... közben simán kinézem belőle, hogy fel akarja csak hívni magára a figyelmet, vagy keresztbe tenni nekem azzal, hogy ha ide jön, valami rossz történik vele, akkor majd a szüleink engem hibáztatnak, vagy netán eltiltanak innen, pedig erre nem igazán van esély, már miért tennék egyáltalán? Ők tudják jól, hogy a professzor segített, ő hozott vissza a kómából, hálásak neki, csak ezt valahogy Sara nem akarja felfogni. - Hasonlít rám, a haja barna, nem vöröses és tizenhat éves, nem sokkal fiatalabb nálunk, szerintem megismered, ha látod, de ha én látom meg úgyis szólok. - az lesz az első, ez egyértelmű, most is aggódva tekintek körbe és próbálom meglátni, őt valahol, de egyelőre még esélyem sincs rá, pedig tényleg igyekszem. Nincs sehol, talán távolabb ment. Nem is érzékelem őt, pedig próbálkozom az elmémet is kitágítani, de azért ezzel nem vinném túlzásba, a végén még valahogy Scotton csapódna le, aki közel van most hozzám és neki így is épp elég nehéz már a rémálmok miatt, nem szabadna még inkább megnehezítenem a dolgát, vagy összezavarnom a fejét.
Pontosan tudom, hogy Jean Alex-hez kötődik, afféle legjobb barátok, és akár érezhetném is magamat szamárnak a ló helyett, mégsem merül ez fel bennem. Ha a lány az én segítségemet kéri, vélhetően azért teszi, mert reméli, hogy a testvéremhez fűződő viszonya miatt én is szimpatizálok vele annyira, hogy ezt megtegyem. Jól sejti, mert bár nem igazán beszéltünk még túl sokat egymással, magától értetődő, hogy segítünk egymásnak, és ha Alex nincsen éppen a birtokon, akkor miért is ne lehetnék én az, aki teljes mellszélességgel odaáll, és támogatja? Jean egyébként is egy jólelkű teremtés, mindenkihez van pár jó szava, a heves migrén ellenére is bőven megérdemli, hogy most megtaláljuk a hugát. Gyorsan összeszedem magam, rendezem a vonásaimat, ennek ellenére egykönnyen belémlát, és nem szánja talán tapintatlanságnak, de rá is kérdez. - Az az igazság... hogy rémálmok gyötörnek. A balesetet jön vissza ismét, már nappal is állandóan... – Azt már nem teszem hozzá, hogy a migrénszerű villanások mellett rémisztő dolgokat látok, vélhetően a stressz, amely a kinevezésemmel kapcsolatos. Mindig verítékben úszva ébredek, és sajnos erről nincs mit beszélni. Gondoltam majd kialszom, ezért is nem szóltam róla senkinek. Attól még vannak küldetések, amin helyt kell állni, ez így működik, ott nem lehet nyávogni, hiszen ember- és mutánséletek forognak kockán. Nem fogok úgy tenni, mintha ez gyengítene. Csak most ledőltem egy kicsit. - Lehetséges, hogy ő is rájött volna, hogy mindez... butaság? Végtére is a nővére vagy. Viszont... az nem lehet, hogy kiderült, hogy ő is... szóval érted... közénk tartozik? – A mutáció mindenkinél máshogyan jön ki, valakinek már a születésénél, másoknak ötven éves korban. Én és Alex akkor tapasztaltuk, amikor én nyolc éves voltam. Amíg tudtam irányítani, addig sokat mókáztunk vele, igaz, ha az ember agysérült, már nem olyan vicces az egész, átértékeltem, főleg, hogy a fickó a kórházban a saját céljaira akart felhasználni. - Rendben van, akkor... együtt. – Bólintok, és megindulok lefelé. Sejtésem szerint kint lehet a kishölgy, a birtokon kódorog valahol, még ha az indokot még nem is tudjuk. Kiérünk a főkapun, első körben még nem látom a kislányt sehol. Nem teszem a halántékomra az ujjamat, bántani nem akarom. Azt sem tudom, hogy néz ki, remélem Jean lesz konkrétabb is, hogy éves, milyen a haja, bármi, amíg segíthet. Így tanácsért ránézve várom, hogy belemenjen a részletekbe, mielőtt elindulunk jobban körülnézni.
Nem értem, hogy miért van itt a húgom és pont ez zavar meg a leginkább. Nem kellene itt lennie, hiszen tudom hogy gyűlöli ezt az egészet. És ha miattam jött, akkor miért nem engem keresett meg? Olyan mintha csak bosszantani akarna... vagy nem is tudom, de ez miért jó neki? Vagy a szüleimet akarja kiborítani? Na az sikerült, ők kellően ki voltak, amikor beszéltem velük telefonon, mielőtt elindultak. Az is lehet hogy csak fel akarja magára hívni a figyelmet, végül is ez is sikerült, csak nem értem az okát. Eddig még nem csinált ilyesmit, olyan mintha most történt volna valami... de vajon mi történhetett? Nem értem a professzort, igenis ilyen esetben megtehette volna, hogy belenéz a fejébe, vagy valami, hogy kiderítse, hogy mi a baj, hogy miért van itt. Ez nem olyan nagy dolog. Tudom, hogy úgy gondolja a képesség nem használhatja csak úgy akármikor, de néha igenis kell, főleg ha ilyen komoly esetről van szó. Helyette engedi Sarat sétálgatni a birtokon. Nem értem, mintha csak ez is valami feladat lenne... nekem? Erre még az is kiderül, hogy szegény Scott sincs jól, én meg pont őt terhelem. Nem szép tőlem, tisztában vagyok a dologgal, de hát mégis mit tehetnék? Valaki kell, aki segít, mert nem tudom a húgom rám hogyan reagálna és olyan kell, akiben megbízom, Hanket pedig még sem vihetem, tuti, hogy a húgom ott helyben halálra rémülne, ha meglátná, nem lenne okos ötlet. - Ugye tudod, hogy ha baj van elmondhatod? - nem fogom erőltetni és főleg nem fogom erővel kihúzni belőle, hogy miért nincs jól, vagy miért fest pocsékul, fel sem merül, de azt látom rajta, a képességem nélkül is tudnám, hogy nem csak szimpla fejfájásról van szó. Akkor elég lenne kérnie valami gyógyszer az orvosiban és kész. De ő lelépett mindenkitől és úgy néz ki, mint aki ne is aludt napok óta, egyáltalán nem fest jól, nekem pedig talán nem most kéne még kérésekkel is terhelni, de... az a baj, hogy tényleg nincs más ötletem, mint ő. Az újdonsült szobatársamat még nem kérhetem meg, Alex pedig épp küldetésen van. - Igen, épp ezért nem értem, hogy miért jött ide. Ő... utál mindent, ami ezzel az egésszel kapcsolatos. - halkan sóhajtok egyet. A mindenbe én is beletartozom, engem is utál azóta, hogy ez az egész elkezdődött. Nagyon, tudom. Nem néz rám, nem beszél velem, nem olyanok a dolgok, mint amilyenek régen voltak. Majd talán idővel jobb lesz, csak nem tudom, hogy mikor, mert évek óta nem változott semmi. Sara jó testvér volt és eltávolodott tőlem, nagyon messzire, pont ezért nem értem, hogy most mégis mit keres itt. - Sara, 16 éves, két évvel fiatalabb nálam, de én... én nem tartom jó ötletnek, hogy szét váljunk Scott. Utál engem és fél a magunkfajtáktól. Jobb lenne, ha együtt maradnánk. - hiszen pont azért nem egyedül keresem meg, mert nem tudom, hogy vajon mit reagál, ha meglát. És ha egyedül megyek, ha kiakad, ha... nem is tudom, hogy mi lenne, vagy netán Scottal találkozik csak, aki meg tudjuk jól, hogy a szemüvege nélkül veszélyes, Sara pedig képes fura dolgokra, amikor ki van akadva. Nekiesne, lerepülne a szemüveg... tudom túlgondolom ezt az egészet, de mégis talán érthető, hogy ki vagyok és nem épp rózsás gondolatok járnak a fejemben. Inkább gyors léptekkel igyekszem lefelé a lépcsőn, hiszen meg kell találni őt, minél előbb!
Talán ez a fél órás pihenés, meditáció segíteni fog a fejgörcsön, amely kerülget. Gondoltam én még előtte, ám nem tudok kikapcsolni, a balesetből visszamaradt sérülés okozta fájdalom sokszor visszatér, nem tudok leszámolni vele. Erre még bőven rájön a stressz, hogy mi lesz, ha nem tudok boldogulni a rám rótt feladattal, végeredményben már nem is gyerekek, hanem felnőttek iránt kell felelősséget vállalnom. Többek vezetője lettem, akik még akár nálam is idősebbek, de mint tudjuk, nem mindig a kor határozza meg azt, hogy mennyire érett az ember. A képességem a pusztító sugár számomra már teljesen jól kontrollálható, így a harcban kiemelkedő vagyok, a professzor pedig az empatikus képességeim miatt figyelt fel rám. Úgy véli, hogy át tudom látni azt, hogy az emberekkel szinte egyek vagyunk, csak mert bizonyos tekintetben más a génállományunk. Azt hiszen nála jobb mentort nem is találhattunk volna, és a legjobb fizetség, amit megadhatok neki az, hogy az ő tanításait adom tovább. Még ő sem idős, sőt, van mit aktívan hozzátennie a mutánskérdéshez, viszont már aktívan neveli ki az újabb és újabb generációkat. Ha kicsit pihentem, akkor én is hozzálátok, hogy hozzátegyem a magam adalékát mindehhez. Elméletileg fel kell készülnünk, muszáj az állandó tréning, hiszen az éjszaka közepén is ébreszthetnek minket, hogy indulni kell. Olyan, mintha katonák lennénk, Alex ténylegesen is az volt, míg én itt érzem magam úgy, hogy megtaláltam az otthonomat, a célomat, hivatásomat. - Semmiség. Tényleg. Nem a legjobban, majd elmúlik. – Úgyis megérzi, így kár a ferdítés, így bevallom, amit érzek, de nem megyek bele mélyebben. Különben is, össze kell szednem magam, mert ha fontos ügyben jött, akkor úgysem tehetem meg, hogy nyafogok. Látom rajta, hogy kicsit ő is bizonytalan az arckifejezése, így a saját dolgomat ideje elengednem, és az övére koncentrálnom. Jean egyébként is hihetetlenül segítőkész, nem ártana, ha kapna némi viszonzást is. - Érthető. – Fonom karba a kezeimet, miközben bólintok, csakis odakoncentrálva, hátha elszáll a hasogató fájdalomérzet. – Elsőre biztosan félelmetes, újszerű élmény. Jövök, magától értetődik. – Ugyan nem értek ilyen szinten többet a kereséshez, mint egy átlagmeber, maximum nyomokat kereshetek, vagy a rubinkvarc szemüveggel kicsit végigpásztázhatok, viszont Jean még fiatal ahhoz, hogy a Cerebrot használja. Ha a huga itt van valahol, akkor meg fogjuk találni. Most kényelmes garbó van rajtam, és farmer, nem pedig a fekete búvárruha, amit a bevetésekhez hordunk, így a birtokon könnyebben tudok mozogni. Behúzom magam mögött az ajtót, és a haléntékomat dörzsölgetve kérdezem meg a Csodalányt. - Hány éves, és hogy hívják? Lehet, hogy majd érdemes lenne szétválnunk, ha majd leértünk. – Feltételezem, hogy Jean huga valahol kint lehet a szabadban, bent már biztosan találkozott volna valakivel, aki útbaigazítja. A folyosókon megindulva haladunk a földszint felé.
Halvány sejtésem sincs róla, hogy mit keres a húgom a birtokon. Ha itt van, annak biztosan nagyon jó oka van, csak egyelőre még mindig nem tudom, hogy micsoda. Nem értem, hogy most akkor utánam jött, mert valamit el akar mondani nekem, vagy nem erről van szó? Egyáltalán miért utazott ennyit egyedül és hozta a frászt a szüleinkre, hogy aztán ne is beszéljen velem, csak elkószáljon a birtokon? Néha komolyan olyan érzésem van, mint a húgom csak arra játszana, hogy én akármit is teszek kiborítson vele, csak azért mert más vagyok, mint ő meg a családunk, meg... sokan mások. Ha én el tudtam ezt fogadni, akkor ő vajon miért nem? A testvérem és ha vele lenne ilyesmi, én nem zavartatnám magamat, ebben biztos vagyok. Anya szerint az is lehet, hogy csak féltékeny és hogy ő is változtatni szeretne magán, meg az életén, de... akkor sem értem, hogy mégis mire jó ez az egész. Annyira jó lenne, ha újra rendes testvérek lehetnénk és nem úgy nézne rám, mint akit a pokolba kíván. Nem olyan nagy kérés ez, vagy... mégis? Most viszont az első lépés az, hogy megtaláljam, nem az, hogy rájöjjek, hogy mit miért csinál. Ezért vagyok most itt, mert Scott elvileg itt lesz és nekem most kell valaki, aki segít, mert nem tudom, hogy a húgom miért van itt és amúgy is két szem többet lát, ketten könnyebben megtaláljuk és talán most ráér. Persze Scott sem átlagos a szemüvegével, de legalább nem olyan látványosan különleges, mint mondjuk Hank, ha vele mennék Sara tuti, hogy ott helyben sikítófrászban törne ki, vagy még jobban utálna, hogy ilyenekkel barátkozom. Az azért meglep, hogy milyen reszelős a hangja, talán aludt és csak erről van szó, nem pedig rosszul van, vagy nem is tudom, nem fest valami jól. - Jól vagy? - azonnal kibukik belőlem a kérdés, hiába kérdezett ő előbb, de látom rajta és érzem is minden apró rezdüléséből, hogy valami nagyon nincs most rendben vele. Lehet, hogy nem őt kellene zargatnom most, hanem nekem kéne ezt megoldani. Ezért is bizonytalanítom el, hogy talán még sem kellene zargatni őt, hanem valami más megoldást keresni, valaki mást, de végül mégis csak közelebb lépdelek, mert hát nem tudom, hogy kit támadhatnék be most hirtelen. - Valami miatt a birtokra jött a húgom, aki közismerten utálja ezt... ezt az egészet. - körbemutatok, jelezve, hogy kb. ez alatt mindent értek, a birtokot, meg persze minket mutánsokat is, szóval kb. tényleg mindent. - Segítesz nekem megkeresni? A professzor szerint valahol kint van. Azt mondta hozzám jött, de... nem jutott el addig. - látszik rajtam, hogy bizonytalan is vagyok, nem tudom, hogy mi ez az egész és félek is, hiszen nem tudom, hogy Sara hol van és hogy miért jött egyáltalán ide, és persze a szüleim is kellőképp aggódtak, amikor telefonáltak, hogy csak úgy szó nélkül elment otthonról. Mintha Sara folyton arra menne rá, hogy mindenkit kiborítson, mintha... talán csak fel akarja hívni magára a figyelmet és azért csinálta most ezt is. Nem tudom, de jó lenne minél előbb utána járni. Mire a szüleim ideérnek, addigra szeretném tudni, hogy mégis miért jött el és hogy miért keres épp engem és hogy mi volt a célja ezzel az egésszel, mert ha az, hogy mindenkire a frászt hozza, akkor azt sikerült tökéletesen elérnie már most, pedig jelenleg még egyértelműen biztos helyen van, ahol komolyabb baja nem eshet. Csak nem szeretném, hogy odakint összetalálkozzon egy olyan iskolatársunkkal, aki mondjuk a kevésbé kedvesek közé tartozik, mert Sara képes bárkinek beszólogatni, ha nem tetszik neki a képe és az most nem lenne túl hasznos.
A stressznek tudom be a pocsék közérzetet, amely mostanság kerülget. Azt hittem, hogy nem fog változni semmi, rendkívül jó a viszonyom a többiekkel, vannak köztük idősebbek is, mint én, s a kapcsolatunk úgy gondolom, hogy nem kéne, hogy megbillenjen bármilyen irányba is, a parancsaimat ügyesen elhelyezett kérésként tállalom, és magától értetődő módon tudom megszervezni, hogy azt a pár főt, aki rám van bízva, mindig a helyzetnek megfelelően tudjuk bevezetni. Gyakran egyeztetek a Professzorral, ő az igazgató, ha pedig nincs tennivaló, keresünk magunknak. Ugyan a birtokon élünk, gyakran ellátogatunk New Yorkba, hogy afféle polgárőrségként jelen legyünk a különleges eseteknél. Az idősebbje már elhagyta Xaviert, így csupa újonccal van dolgom, akik között én sem érzem magam sokkal tapasztaltabbnak, szinte mindenki mostanság lett X-Men, egykori diákokból verbuválódtunk. Ciklont jó messziről sikerült idehozni, őt ismerem talán legrégebb óta, na és Jean, aki Xavier legrégebbi tanítványainak egyike, vele azonban alig találkozunk, szinte a Professzor személyes pártfogoltja, nem szokott elkísérni minket. Egy-egy alkalommal, amikor megsérültem, ellátott, de alig beszélgettünk, főleg a kórlapomat nézte, holott nem orvos, viszont sejtem, hogy annak tanul, vagy ilyen terve van, nem ijed meg a vértől, és tud hideg fejjel, gyorsan mérlegelni. Mivel a professzorhoz hasonlóan picit belelát a másik tudatába, így egyszerűbb a gyógyítás, ha tudja, hogy hol fáj. Igaz, az érzelmeket sem könnyű elrejteni előtte, ami néha zavarbaejtő lehet, ám ez egy ilyen világ, a képességeink mások fölé emelnek, de épp csak annyira, hogy ne kelljen vele visszaélni, sorsunk összefonódik az emberekével, így az ő szolgálatuk az elsődleges. A migrén újra és újra belehasít a fejembe, jeges pengeként végigfutva az elmémen. Nem tanulni jöttem ezúttal ide, magányra vágytam, hogy fájdalmammal ne terheljek senkit. Eldőlök a kanapén, és a haléntékomat maszirozom. Álmos vagyok ugyan, ám oly zaklattak az éjszakáim, nem pihentetőek, így nem szívesen hunynám be a szememet. Felülök, amikor a fiatal nő hangját hallom, és reszelős hangon szólalok meg. - Itt.. – Köszörülöm meg a torkom, majd megismétlem. – Itt vagyok Jean. Miben segíthetek? – Kérdezem halvány mosolyt erőltetve az arcomra. A pillantásom ugyan a szemüveg mögött rejlik, de mivel a lány a rezdülésekre van hangolva, így nem a mimikám számít. Ettől függetlenül hárítok, ha szükséges, ha én kellek most neki, az a dolgom, hogy rendelkezésre álljak. Pulcsiban, és egy szebb ingben vagyok most, alulról fekete farmer, és félcipő. Ha szükséges pillanatok alatt át tudok öltözni.
- Rendben van, megkeresem! Biztosan csak a birtokon sétál valahol, semmi gond nem lesz professzor. - idegesen húzom be magam mögött az ajtót, miután a professzor mindent elmondott arról, ami miatt úgy tíz perccel ezelőtt szólt, hogy jelenjek meg nála. Még mindig nem értem, hogyan kerülhetett ide egyáltalán a húgom. Tudom, hogy utálja ezt az egészet. Azt, ami vagyok, az egész mutáns kérdést, soha életében nem tette be a lábát még a birtokra, a közelébe sem jött, még csak azt sem vállalta, hogy amikor apuék először hoztak el, akkor ő is megnézi, hogy mi ez a hely és hogy pontosan hova is kerül a nővére. Az egészről elzárkózott és nem akart tudni róla, soha... úgy éreztem utál még napokkal ezelőttig is. Erre anya telefonált délelőtt, hogy Sara elment otthonról és csak egy levelet hagyott, hogy engem látogat meg, ne aggódjanak miatt és én már akkor sem értettem, hogy miért és hogy hogyan jutott ez az egész eszébe és hogy egyáltalán honnan tudja a pontos címet, mert ez sem érdekelte sosem. Talán a szüleimtől csent el egy levelet, fogalmam sincs. Anyuék persze aggódtak és megeskettek, hogy ahogy ideér azonnal szólok nekik és ők már jönnek is. Na erre még nem került sor, ugyanis Sara megérkezett, de nem engem keresett meg. Nem... a professzorral akart beszélni, és miután üvöltött vele úgy két percet elment és... és ennyi és most fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Persze Charles figyel rá, tudja, hogy valahol a birtokon van és amíg nem megy távolabb, addig nem is kell kifejezetten aggódni, de én ettől még aggódom... a fenébe, hogy ne aggódnék? A húgom ide jön, az általa gyűlölt helyre, veszekszik azzal, aki segített nekem és nem tudom, hogy miért. - Scott? Scott itt vagy? - érezi a hangomon, hogy aggódom, ahogyan a fejemet kapkodom, ahogyan a szobában keresem őt. Voltam már a szobájánál és azt mondták, hogy tanulni jött ide, mert bár már X-men, de azért tovább képzi még magát ebben abban. A professzor szerint jó, ha kérek segítséget, nem csak azért mert nem találnám meg őt egyedül, hanem mert... nem tudom, hogy miért van itt a húgom és akkor jól fog jönni, ha valaki támogat. Persze elsőként Alexre gondoltam, de ő jelenleg házon kívül tartózkodik. Azt hiszem pecázni ment el az egyik szobatársával. Nem azt mondom, hogy Scott a szamár, de ő azért sokkal elfoglaltabb, főleg mióta X-men lett és én nagyon remélem, hogy itt van és csak azért nem szúrom ki elsőre, mert a polc mögött könyvet válogat, vagy... pont ki ment az étkezőbe egy szendvicsért és mindjárt visszajön, vagy a nagy tanulásban elaludta a kanapén és majd pont én leszek az, aki felébresztem, de remélem, hogy szegény nem esik majd le e miatt vagy valami. Szóval összességében, nagyon remélem, hogy itt van, tényleg nem akarok most egyedül nekiindulni megkeresni Sarat és ha Hanket kérném meg... na az nem lenne jó ötlet. Szerintem a húgom már attól sikítófrászt kapna, ha meglátná a külsejét és azt hiszem Raven sem segíthetne, annyira megváltozott azóta, hogy először találkoztam vele... jó eséllyel a hűvös stílusával ő is csak a frászt hozná a húgomra.
- Hát jó csak tudod ez tanulószoba mondom biztos ezért jöttél. - mondtam egy kis meghökkentséggel a hangomban. Nem tetszett a stílusa ahogyan mondta, de mindenkinek lehet rossz napja, így próbálta eltekinteni a hangnemtől. - Nem vagyok tánctanára, de ha gondolod lehetek az is. Igen tudok! -válaszoltam vidáman, mert ez tényleg feldobott, hogy a táncról beszélhettem. Úgy gondoltam ezzel biztosan le tudom venni a lábáról, mert szinte minden lány imád táncolni. Ez a táncos dolog úgy vettem észre felkeltette Merci érdeklődését, gondoltam, hogy így lesz ezért is ült ki az arcomra egy elégedett vigyor.-Na akkor mi legyen? -Már lassan 2 hónapja, hogy itt vagyok. Akkor te már jobban ismered ezt a helyet mint én. Nem unalmas?- kérdeztem utólag. Nem mintha nekem az lenne csak ő olyan lánynak tűnt aki izgalmakra vágyik. Ezért is gondoltam, hogy felvetem neki ezt a táncos dolgot meg amúgy is kicsit flörtölhetnékem volt. Nem bántam, hogy nem volt annyira odaadó ami tök jó egy lányban, hiszen ha egyből megkapja az ember az nem olyan izgalmas.-Mesélj még magadról! Honnan jöttél? Én Houstonból. Ha már elkezdtem vele beszélgetni úgy gondoltam akkor jobban meg is ismerhetnénk egymást, hiszen alapjából véve érdekes lánynak tűnt. Nem az a nagyon kedves, de mégis láttam benne valamit, hogy próbálkozik vagy valami. -Megtaníthatlak Salsázni ha megszáradt a körmöd.-tereltem vissza a témát a táncra. Próbáltam izgalmasabbá tenni ezt a kis beszélgetést.
Mercedes Deckard
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Holland Roden
Hozzászólások száma : 89
Kor : 26
Tárgy: Re: Tanuló szoba Vas. 7 Szept. - 15:43
Mark & Merci
Tényleg én szúrtam ki, de ezt úgysem vallanám be. Már annak is örülhetek, hogy az az idióta legalább le tudott szoktatni a káromkodásról, bár miután nem tartozom neki semmilyen számadással, akár vissza is térhetnék rá, úgy szerettem kiadni magamból a feszültséget. Itt és most azonban nem küldöm el az érdeklődő srácot az anyjába, végülis valahol segíteni akar, érdeklődik, ami nagy szó nálam mostanában, kezdem úgy vélni, hogy mindenkit elmarok magamtól. Nem megyek bele a magyarázkodásába, átveszem a zsebkendőt, és azzal kezdem el feláztatni a túlságosan lecsöpögő részeket, a fújkálás közben rázom is a kezemet, hátha gyorsabban megszárad. Az illető nagyon úgy fest, hogy itt marad, élvezni a társaságomat. Figyelemmel kisérem, ahogyan leül velem szembe, automatikusan teszem keresztbe a lábamat, egyrészt azért, hogy véletlenül se lásson be, ennyire már nem vagyok cafka. A másik, hogy valahol szeretem is láttatni a virgácsokat. Nem vagyok egy sportos alkat, inkább amolyan nőiesen formás, vékony, szerencsésnek születtem, hogy ha tömöm magam, akkor sem szaladnák rám a kilók. - Tanulni? Akar a halál. Itt csendesnek tűnt minden, nem akartam idegesítő alakokba botlani. – Felelem csípős nyelvvel, ezt akár magára is veheti, és még mindig nem tudom, hogy most tényleg próbálkozik-e, vagy csak unja magát. Hát... nálam aztán nehéz lesz, amilyen pocsék hónapon vagyok túl, de ha nagyon erőlteti... Meglátjuk. Pedig feldobtam neki a labdát, mégsem volt elég ügyes hogy lecsapja, ám váratlanul meglep a táncos kérdéssel, bevallom imádok táncolni, nem véletlenül buliztam annyit a motoros haverjaimmal, mielőtt bevittek volna a gumiszobába. - Tánctanár vagy? Salsázni tudsz? – Kérdezem oldalra döntött fejjel, tincseimből igyekszem óvatosan kiemelni a napszemüveget, hogy nehogy összekenjem a hajam. A vörösön a vörös nem nagyon látszana meg, de a fekete ütős lenne. Nem szívesen kockáztatok. Egyenlőre úgy kezelem, mintha nem is nagyon tudnék mit kezdeni a helyzettel, mintha sorban állnának a küszöböm előtt a srácok, pedig manapság erről szó sincs. A külsőm az egy dolog, de mindenkit elriaszt, hogyan viselkedek másokkal. Próbálok rendes, jó fej lenni, amilyennek a profosszor szerint lennem kéne, a képességemmel nem élek vissza, de amióta még Quinn-nel sem nagyon beszélek, egyedül a tündérlánnyal tudok igazán kikapcsolni. Ezért lep meg, ha valaki mégis érdeklődik irántam. - Egy éve jöttem. Pont évnyitásra. És te? – Nem megyek bele, hogy nem volt választásom, vagy maradok a bolondok házában, vagy megkapom az esélyt, hogy egy kicsit másoknak is segítsek. Kicsit elgémberedtem már, ezért hátrarántom a karjaimat, és nyújtózom egy nagyot, egyértelmű, hogy minél szebb mellkidobással. Érdeklődve figyelem őt, én ugyan magamtól nem fogok továbbiakba belemenni, abból kiábrándultam kissé, de érdekel, hogy vajon mit lát bennem.
Mark Townsend
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Mitch Hewer
Hozzászólások száma : 67
Kor : 27
Tárgy: Re: Tanuló szoba Csüt. 4 Szept. - 20:53
Merci & Mark
Amikor átadtam a zsebkendőt a lánynak nem erre a reakcióra számítottam, de tényleg papírt mondott szóval én voltam a hibás. Ha durvábban mondja akkor valószínűleg kiakadok rajta, de mivel nem történt meg ez hanyagolható. - Ja, bocs! Tudod én nem értek a körömfestéshez.... - tettem hozzá a befejezetlen mondatot. Nem voltam ideges miközben mondtam csak kicsit kellemetlenül éreztem magam, de az érzés hamar megszűnt. A bókom után úgy döntöttem leülök egy vele szemben lévő székre. Kihúztam egyet amelyik közel volt hozzám aztán helyet is foglaltam. -Igen! Szívesen segítek, de az attól függ kell-e tanulnod.....- válaszoltam és széles mosollyal pillantottam felé.-mert ha nem beszélgethetünk is ha gondolod. A döntést rád hagyom!-kacsintottam rá. Lehet nem a legjobb flörtölési taktika volt, de nem akartam egyből nyomulni rá meg ebből is sok mindent ki lehet hozni. -Igazából bármibe amit szeretnél. Táncleckéket is szívesen adok vagy akár egy-két lépést is mutathatok neked a koreográfiámból.-feleltem zsiványan. Teljesen feldobott ez az egész. A tanulással már addigra rég végeztem, szóval volt időm egy kis flörtre,ismerkedésre meg másnak is segíteni a tanulásban. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen hamar végeztem a leckékkel. Egy kis szórakozás meg nem árt az embernek főleg tanulás után a legjobb. Az kikapcsol. Meg a tánc is nekem ilyen dolog. Úgy döntöttem ha már tudok táncolni, miért ne vethetném be egy csajnál. A nőneműek tudomásom szerint nagyon szeretnek táncolni és azt is szeretik ha felkérik őket a srácok. -Na és mióta vagy itt a suliban?-érdeklődtem kíváncsian. Mindenkinek ez vagy ,,mi a képességed" az első kérdés. Ez nálunk egy nagyon hétköznapi kérdés. Legalább van téma ha nem tudunk miről beszélni. Néha ez a mutáns élet is unalmas tud lenni, de legtöbb esetben izgalmas.
Mercedes Deckard
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Holland Roden
Hozzászólások száma : 89
Kor : 26
Tárgy: Re: Tanuló szoba Hétf. 1 Szept. - 10:24
Mark & Merci
Fogalmam sincsen, hogy miért pont ebbe a szobába sikerült benyomulnom a körömlakkozás idejére. Kicsit fel van fordulva a gyomrom, biztosan valami rosszat ettem. Terhes csak nem lehetek, az idejét sem tudom, hogy mikor is voltam utoljára. Nem vészes a dolog, de az orromba nyomakodó kajaillatok nem tennének most jót, így olyan helyre vágytam, ahol azt biztosan el tudom kerülni, azért készételt csak nem hoz be senki a könyvek közé, ha pedig szendvicset eszik, az nem szaglik annyira látványosan. A vérvörös, és a koromfekete, ezek váltakoznak a körmeimen, már csak csak meg kéne száradnia, de hiába nyujtogatom a nyakam, papírt nem hoztam, hogy kicsit felitassam, vagy legyezgessem. Így kimászkálni pedig nem lenne jó, még elfolyik. Véletlenül pont szerencsém van, még ha nem is vágytam most társaságra, egy fiatal szőke srác érkezik, egyértelmű, hogy tanulási szándékkal. Korra úgy hasonlóak lehetünk, talán egy-két évvel lehet felettem, de mint tudjuk, elhanyagolható, mi lányok korábban érünk. Nagyjából tehát ki van egyenlítve a dolog. Miután köszöntem, látványosan átnézek rajta, csak egy a sok közül, csak fújkálom a körmeimet. - Papírt mondtam, nem zsebkendőt... – Veszem át az ujjaim közé csippentve, szemforgatok is cseppet, szövegértésből nálam egy bukás. Vállat rántok, és kihajtogatom a zsepit, remélve, hogy nem kenem el közben a lakkot, és megpróbálom felitatni a felesleges mennyiséget. Ott marad a látóteremben a srác, erre már érdeklődve nézek rá. Bemutatkozik, és már kukkol is. Legalább nem álszent, ez már valami, a legtöbben inkább zavarba jönnek, ha rájuk ripakodok, meg különben is van egy olyan kisugárzásom, ami miatt a lányok Quinn és Bellsie kivételével messze elkerülnek, a srácok meg zavarba jönnek, és inkább meg sem szólalnak a jelenlétemben, ez meg itt egyből bepillantást nyers a mélyebb régiókba, nahát! - Köszi. – Döntöm oldalra a fejemet, vörös tincseim kissé arébb libbennek a mozdulattól. Ósdi, elcsépelt, viszont igaz. Smaragdzöld pillantásomat én magam is elismerem gyönyörűségesnek, azt kell mondanom hogy önelégültség nélkül. Maradni szándékozik, továbberőlteti a társalgást is, ami valljuk be, nem esik rosszul, alig beszélek manapság már bárkivel is. Továbbfűzi a szót, erre már el is mosolyodom, nem vagyok az az érzéketlen tipus. Végülis nem én igéztem meg a képességemmel, senkinek nem lehet rám egy rossz szava. - Egyenlőre csak körmöt festeni. Segítenél nekem tanulni? Komolyan? – Dőlök előre amolyan minden mindegy alapon, mert még mindig nem ült le. – Mondd csak kedves Mark... miben tudnál nekem segíteni? – Búgom felvéve azt a stílust, amit ő is képvisel, lássuk, hogy mit hoz ki a dologból. Végülis addig ráérek, amíg száraz a körmöm.
Mark Townsend
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Mitch Hewer
Hozzászólások száma : 67
Kor : 27
Tárgy: Re: Tanuló szoba Pént. 29 Aug. - 23:33
Merci & Mark
A nagy plakát gyártás elhúzódott még vagy negyed óráig. Nem bonyolítottam túl a dolgot. Vágtam ki képeket, cikkeket az elkészítendő alanyomról, információkat is keresgettem gyűjtöttem. A nagy keresgélések után felírtam a kartonra a címet majd elkezdtem írni információkat, aztán képeket is ragasztottam fel rá. Nagyon el voltam foglalva a dologgal. Amikor végeztem elégedetten néztem meg a ,,műalkotásomat". jó érzés volt vele készen lenni már időben, hiszen 2 nappal később kellet beadni csak inkább akkor csináltam meg amikor rá is értem. Még az a híres ,,büszke vagyok magamra" mosoly is kiült az arcomra. A nagy munka utáni elégedettségemből egy lány hangja zökkentett ki. Elnéztem a hangirányába. Egy hosszú hajú vörös lányt pillantottam meg. Ketten voltunk a szobába, így másnak nem szólhatott. Szép lány volt. Elég merészen öltözött. Nem mondom nem nézett ki jól, sőt túl jól. A köszönése nem tetszett, de hát ilyenek vagyunk mi fiatalok mindent rövidítünk. Persze van pozitív oldala is, az hogy köszönt. - Szia! Persze! - köszöntem oda neki kedvesen és elkezdtem keresgélni neki zsebkendőt. A zsebembe nem találtam, így az asztalon folytattam a kutakodást. Egyszer csak a kezem ügyébe akadt egy zsebkendő, így oda vittem a lánynak.-Én Mark vagyok! -mutatkoztam be neki és szélesen elmosolyodtam. Nem tehetek róla, de önkéntelenül is odanéztem a dekoltázsára, hiszen olyan kivágott volt az a fölső, hogy az ember nem bírta ki ne nézzen oda. Szép volt a ,,kilátás"! A teste sem volt semmi. -Townsend.-tettem hozzá amikor a nagy bámulásom után rájöttem rendesen be kellene neki mutatkoznom ráadásul kicsit tovább néztem a melleit mint kellet volna. A bemutatkozásom második felét követően a szemébe néztem ami nagyon gyönyörű volt. Dicséret nélkül ne hagyhattam volna: -Szép szemeid vannak!-állapítottam meg. Ó. Utólag visszagondolva nagy hülyeség volt, így megdicsérni, hiszen másra is érthettem volna lehet ő félre is értette. Merci olyan lánynak tűnt, így első látásra aki akár benne is lenne egy flörtbe. Úgy döntöttem megpróbálkozok vele flörtölni. Ha benne van akkor biztos ő sem tágít ha meg nem akkor nem. Én nem erőltettem a dolgokat. -Amúgy csak körmöt festeni jöttél ide vagy tanulni? Mert ha az utóbbi akkor tudnék segíteni.-vigyorogtam rá.
Mercedes Deckard
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Holland Roden
Hozzászólások száma : 89
Kor : 26
Tárgy: Re: Tanuló szoba Vas. 24 Aug. - 11:49
Mark & Merci
Bellsie, tündér barátném megkért, hogy ha majd sikerül a mentőakció, és a hajós túlélők végre visszatérnek onnan, ahol éppen most vannak, hajótörés, vagy miegymás, álljak készenlétben, segítsek neki abban, hogy elbeszélgetni velük, lelki hátteret nyújtani. Óanyám, hát pont én? Akiből többnyire hiányzik mindennemű empátia? Hogyan is tehetném? Legtöbbször magamra figyelek, a képességem folytán elsöpröm mások érzelmeit, most pedig már a sokadik ember mondja, hogy próbáljam mások hasznára fordítani. Na nem mintha Bellsie teljesen ember lenne, de amióta megismertem a professzort, még Quinn is ezen az úton indult el velem, és most a tündérke. Nem tudom, hogy miért látják bennem azt a jót, amelyet magamban sehogysem tudok felfedezni. De biztos igazuk van. Ha a tükörbe nézek, sokszor még manapság is azt látom, hogy a divat jobban érdekel, meg a külsőm, minthogy másnak a lelkével mi van. Talán Bellsie-t is csak azért pofoztam fel, mert nem akartam, hogy az én lelkemen száradjon, hogy mi is történt vele. Quinn esetén is azért próbáltam rá figyelni, hogy ne legyen mindig rosz kedve. Hát erről szólna... Nem könnyű poszt, és pont egy ilyet rám sózni? Ha legközelebb látom a szivárványpónit, akkor minimum megverem valami díszpárnával. Ám most mártírarccal lépek be a tanulószobába, hogy beszélgesek, ismerkedjek, mert ez jó előszobája lehet annak, ami majd történni fog. Könyvet nem hoztam, csak körömlakk-szettet. Ledobom magam az egyik székre, lábaimat felhúzom, de csak annyira, hogy ne lehessen belátni a szoknyám alá, és előveszek egy vérvörös lakkot, és mintha egyedül lennék a világon, elkezem a festést. Akkor veszem csak észre, hogy ketten is vannak, bár az egyik éppen feláll és elhúz. Megnézem a hátsóját, hát elég átlagos. A szőke már jobb egy fokkal, ráadásul marad is. Nah... a végén még akár jól is elsülhet ez a mai nap. - Sz’asz. Merci. Hoznál nekem valami papírt? Elfelejtettem, és kell majd a szárításhoz. – Meresztem rá szép smaragdszín szemeimet, a képességem használatáról ezúttal lemondok. Ahogy mondanák, billiárdhoz öltöztem, nem tudom, hogy akartam volna beszélgetni, mert falatnyi kis miniszoknya feszül rajta, rengeteg ékszer, napszemüveg a fejem tetején, és ami lényeg, egy kalózszerűen megkötött blúz, amely jó nagy betekintést enged a dekoltázsomba, még a melltartóm pántjai is kivillannak olykor.
Mark Townsend
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Mitch Hewer
Hozzászólások száma : 67
Kor : 27
Tárgy: Re: Tanuló szoba Vas. 17 Aug. - 15:07
Merci & Mark
A tanulószobába mentem délután 3 óra körül ugyanis a szobában nem tudtam tanulni a szobatársam miatt,mert olyan hangosan horkolt, hogy az már elviselhetetlen volt. Így úgy határoztam lemegyek a tanulószobába megírni a leckéket meg tanulgatni. Amikor beértem láttam nem voltak túl sokan. Helyet foglaltam az egyik asztalnál és lepakoltam a könyveimet is. Elkezdtem a matek házit oldani ami épp nem az erősségem. Nagy nehezen megoldottam a példákat,aztán neki álltam az irodalomnak is. Ott csak olvasni kellet egy szöveg részletet és hozzá kapcsolódó kérdésekre válaszolni. Az könnyebben ment. Miközben a kérdésekre válaszoltam velem szembe leült egy srác aki annyi idős lehetett mint én. - Nem gond ha ide ülök? - kérdezte. -Nem,dehogy is!-feleltem és a cuccaimat arrébb raktam,hogy elférjen. Majd felálltam és főztem magamnak egy teát. Amint elkészültem vele vissza is sétáltam a helyemre. A teát leraktam,hogy hűljön kicsikét. Amint végeztem a leckékkel neki álltam egy plakátnak amit egyik órára kell csinálni. A könyvespolcnál keresgéltem újságokat amelyek hasznosak lehetnek hozzá. Némi keresgélés után elvittem a helyemre egy-két lapot. Írtam rá információkat meg képeket is ragasztottam hozzá. Egy híres emberről kellet csinálni. Azzal el voltam egy darabig. Aztán amikor az órámra néztem 5 órát mutatott. Egész hamar meg voltam a leckékkel is.
Moira MacTaggert
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Rose Byrne
Hozzászólások száma : 433
Kor : 37
Tárgy: Tanuló szoba Szomb. 7 Szept. - 11:19
Hasonló a könyvtár olvasóterméhez. Hosszú asztalok, minden ülésnél egy-egy asztali lámpa, az egyik sarokban egy nagyobbacska íróasztal, tele füzettel, papírral, ceruzával, tollal, tintával, itatóspapírral, amire csak a diákoknak szüksége lehet. Ezen felül található itt még egy nagy lemezlejátszó, hogyha valami kellemesebb zenére szeretnének tanulni az itteniek. Az asztalokon kényelmesen elférnek a könyvek, füzetek, könyöklő diákok. Párnázott, faragott székek, karfával, amiben kényelmesen lehet olvasni is akár. Az asztalok úgy vannak kialakítva, hogy aki szeretné, fel tudja támasztani a lábát az asztal alsó merevítőjére, így akár kényelmesebben tud tanulni, olvasni, vagy éppen belealudni a hosszú, éjszakai készülődésbe. A szobában található még egy könyvespolc is, mely tartalmazza az esetleges tankönyvek egy-egy példányait, az iskola és a helyi újság ugyancsak egy-egy példányait, hátha szüksége van rá valakinek. Ami azonban otthonosság teszi, az a kis sarok két villanyrezsóval, egy kotyogós kávéfőzővel, és egy vízforraló kannával, nagy, piros, ami sípol, ha felforrt a víz. Ez a diákoknak, hogyha megszomjaznak, vagy nagyon elálmosodnak, tudjanak egy teát vagy kávét készíteni, az asztal alatti szekrénykében van kávé, cukor, tea és méz. Tejet a konyhából lehet szerezni, vizet bármelyik csapból.
Kezdőlap 
by 
