Bailey & Alec

Torkon ragadja az érzés, ha csak visszagondol az események váratlan fordultára. Megijedt, nem szimplán csak meglepődött, mint aki számára ez már-már állandó tényezőként bele kalkulálható lenne az egyenletbe, függetlenül annak kis valószínűségétől. Nem egy vérbeli profi szintjén áll, ez egyértelmű, de megtesz minden tőle telhetőt. Ezen egyszerű okból kifolyólag lépett megkésve, mikor már a satuszorítású ujjak a vállán pihentek és nyomást fejtettek ki a védtelen felületre. Érzi, fel van dagadva a sajgó testrész, de egyéb fájdalmakra nem hivatkozhat – nem esett baja, neki nem folyt kis híján a vére a férfival ellentétben.
Jegelésre szorul, pihenésre és valami vacsoraféleségre, hogy csitítsa korgó gyomrát, de ezek közül csak a második látszik meg alakján. Nem nyúl a csuklyás izomhoz, nem masszírozza, mert míg terhelés nem éri nincs is oka rá. Csak egy kisebb mértékű fejfájással ér fel, nem vészes. Tekintete a férfi oldalára vándorol, mikor nem figyel. Látványos aggodalommal nem terhelné, más kérdés, hogy ereje vajmi kevés lenne hozzá. Össze is zárja a majd` elnyíló száját, nem teszi szóvá, úgyis csak tagadással felelne, szilárd daccal. Kezeit a szövetkabát zsebei csúsztatja a belépéskor, mélyet szippant a nyugodt környezet illatából, hiányolta már. Útja egyből a nappali ablakához vezet, hogy friss levegőt juttasson a helyiségbe és beljebb húzza a függönyt. Bal karjával nem nagyon nyújtózkodik a szúró érzést elkerülni kívánva, csak a sötétítő anyagát ragadja meg, mikor felé szegezik a kérdést.
- Megvagyok. – bizonyos értelemben jól, a másikban nem, ahogy a kettő összeadódik talán ez az állapotának legjobban megfeleltethető válasz. Jobbik vállát megvonja, idővel jobb lesz, mint mindig. – Mintha csak bedurrant volna az izom, viszont az oldalad..? – a helyzetjelentéstől függetlenül fog megindulni a szekrényhez, ahol vatta és fertőtlenítő található. Kétperces munka, ha nagyon ellenkezne a férfi – máskülönben harminc másodperc, míg bekeni a jód tartalmú oldattal. A fagyasztóból ráér később kihalászni a zöldborsót tartalmazó zacskót, amivel lelohaszthatja majd a felduzzadt területet. Van annyira zsibbadt, hogy ne húzogassa bajszát a rövid rutinfeladat idejére.
Kezébe kerül a sötét üvegcse, a csomag vatta és a kanapéra huppan a füstköpő mellé. A magán lévő kabát szintén várhat magára, utána valószínűleg sokkal inkább égetőbbnek fogja érezni azt a jeges borogatást. Nem háborgatná az addig alvó oroszlánt..
- Ne ellenkezz. – vet rá jelentőségteljes pillantást. Ennyit igazán elviselhet az előzmények után és közben gondtalanul tudja szívni tovább a cigarettát, ha hagyja hátát nekidönteni a kanapé támlájának.

Azt hittem, az átvétel sokkal simábban fog menni, legalábbis ilyeneknél soha nem volt gond. Igaz, csak az utóbbi időben állt rá a szervezet a fegyverekkel való kereskedésre, de az, ami ma történt, őszintén meg kell mondjam, meglepett. Méghozzá nem is kicsit. Nem szóltak róla, hogy a vevő ügyfelek is mutánsok lesznek. Egyáltalán mi a fenét akarnak mutánsok a fegyverekkel? Főleg, hogy szinte mindegyiknek az ottaniak közül valami olyan képessége volt, amellyel simán ki is nyírhatott volna minket. Na és hogyan került a cuccok közé a jeladó a táskába? Mindenesetre... megmagyarázni nem nagyon kellett, hogy mi történt, ugyanis a fiúk hamar bepörögtek a készülék láttán, és nem is nagyon kellett őket buzdítani arra, hogy felhasználják ellenünk a képességeiket.
Még szerencse, hogy sikerült őket lekapcsolni, mielőtt komoly baj is történhetett volna. Ahogy kinyitom az ajtót, egy éles fájdalmat érzek bal oldalamon. Nyilván mégis csak súrolt annak a pengés figurának az egyik fegyvere, csak akkor még nem éreztem ennyire az adrenalin miatt. Csak behunyom a szemem egy pillanatra, és összeszorítom a fogaimat. Nem akarok felszisszenni. Nem akarom, hogy a mögöttem álló Bailey elkezdjen itt aggódni emiatt. Inkább belépek a lakásba, majd miután B. is így tesz, becsukom, majd bezárom mögöttünk az ajtót, hogy a bőrdzsekit ledobva egyből a kanapé felé vegyem az irányt. Az ing egy ponton felhasadt, és ott szemügyre tudom venni a sebet. Épp csak a bőrt vágta fel, egyáltalán nem mély. Így aztán pillantásom B.-re vándorol. Próbálom szemeimmel felmérni, nincs-e baja. A fáradtságot leszámítva, nyilván.
- Jól vagy? - kérdezem, szokásos hűvös, közönyös hangomon, de mivel ő már hosszabb ideje ismer, tudhatja, hogy ilyet nem kérdezek attól, akivel egyáltalán nem törődöm, szóval ez nálam abszolút pozitív viselkedés. Már amennyire én pozitív szoktam lenni. Egy darabig csak meredek magam elé, legalábbis annak álcázom, olykor lopva B.-re pillantok, majd mintha csak a délutáni sziesztámat végezném, belenyúlok a zsebembe, és előveszek a dobozból egy szál cigit. Persze, hogy nehezen akarja a gyújtóm az igazat... szegényt még le is ejtettem a csetepaté közepette. Kis híján ott kellett hagyjam. De meg tudtam menteni. Egy mély slukk... ééés lassú kifújás. Ez most baromi jó érzés!