Serena szobája

Tárgy: Re: Serena szobája Pént. 21 Aug. - 18:37

Nathan & Serena

Azt eddig is tudtam, hogy Nathan nem egy egyszerű eset, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire megbonyolódik ez a nap. Nem rossz értelemben persze, hanem inkább azt nézve, hogy nem is tudom... nem igazán számítottam rá, hogy így zavarba jön egyetlen kérdéstől, most pedig akárhányszor a szemébe nézek azt látom, mintha alig bírna magával, hogy legszívesebben már most nekem esne, pedig pont azért indulunk el kifelé, hogy lenyugodjunk mindketten, de mintha egyelőre még mindig nem járnánk jó úton.
- Jogos, bár olyanok is vannak, akik annak tekintik, de nem örülnék neki, ha te is közéjük tartoznál. - azt hiszem valahol ezzel azért kimondom, hogy mégis csak kiváltságosnak gondolom azt, ami van közöttünk, vagy alakul és szeretném őt kisajátítani magamnak, ha nem is úgy mint egy féltékeny, hisztis liba, egyszerűen csak azért nem esne jól, ha másokkal is randizna. Nathan mondjuk eleve nem tűnik olyan csapodár alkatnak, úgyhogy ettől azért igazából nem félek, vagy legalábbis nagyon remélem, hogy jól sejtem.
- Nem tudom, olyan komolynak tűnsz, az más, hogy nem volt választásod és azért volt a sok ismeretlen úti cél. - amit én mondok az más, egy kicsit lazább hozzáállás, mint ahogyan ez a mai nap is azért viszonylag spontán alakult azért, nem volt az egész teljesen tervezett, csak úgy sodródtunk szépen az árral. Szerintem jó lenne még pár ilyen nap, amikor azt tesszük, amihez épp kedvünk van és csak úgy jönnek az ötletek, a végén még tényleg elcipelem magammal egy vidámparkba, lehet hogy még élvezné is, vagy legalábbis én biztosan élvezetessé tenném számára. Arra csak kiszélesedik a vigyorom, ahogyan a szavaimat még egy kicsit komolyan is veszi. Hát persze, hogy nem szánom annak.
- Biztosan vannak nagyobb tűk is, és lehet, hogy még élveznéd is, csak eleve ki se próbáltad. - próbálom én még komolyan mondani legalább az első pár szót, de aztán csak sikerül elnevetni magamat a végén. Hát no, azt hiszem még mindig nem vagyok profi ebben. Soha sem voltam igazán profi füllentő, megviccelni még csak-csak tudtam másokat régebben, de valahogy már e téren is kijöttem a gyakorlatból, és ha még sikerül is, akkor sem tudom hosszú távon tartani a dolgot, mint ahogyan most sem sikerül.
- Akkor majd én leszek a hobbifelelősöd és kipróbálunk ezt-azt. - végül is az is lehet, hogy csak ötlete nincs aztán meg találunk valamit, ami mégis csak megtetszik neki, miért is ne? Azt hiszem még sok helyre el tudnám vinni magammal, főleg azok alapján, amiket mondott nem hiszem, hogy olyan túl sokszor szokott járni szórakozni, vagy legalábbis biztosan nem úgy, ahogyan én. És persze azért elszontyolodom, amikor végül mégis a távozás mellett dönt, pedig maga az ok akárhogy is nézzük, de nagyon is imponáló.
- Oh, hát persze! Vagyis... sajnálom, de igazad van, talán úgy jobb lesz és majd hívlak, vagy hívsz és megbeszéljük a következőt. - nem teszem hozzá, hogy "ugye?" mert úgy talán még inkább úgy tűnne, hogy majd tini lány módjára fogom várni a hívását, figyelve a telefont, vagy majd én rohanok a dolgok elébe, bár azt hiszem mivel most én hívtam őt a következő alkalommal fordítva lenne indokolt. Persze annyi még biztos, hogy a kocsiig mindenképpen visszakísérem és egy csókot még tuti, hogy kikövetelek tőle, annyi még jár, csak hogy legyen miről ábrándozni majd a párnámat szorongatva éjszaka és azt hiszem most már neki sem feltétlenül a sütis bénázás fog elsőre eszébe jutni, ha rám gondol és talán nem is az, amikor megmentett a kábítós ügy kapcsán.

Tárgy: Re: Serena szobája Szer. 19 Aug. - 15:31

Serena & Nathan

Viccnek indult, játéknak, mostanra még is azt hiszem, kölcsönösen zavarba hozzuk egymást vele, még ha nem is pirulunk bele. De belül, igen belül mélységesen felkavar a gondolat, miként járnák be Serena ujjai a testem, érzékeny pontot keresve. És bizonyos vagyok benne, hogy lelne, bár nem abban az értelemben érzékenyt, mint ahogy most emlegetjük.
- Azért a randizásból nem csinálnék hobbit! - vigyorodom el, hogy oldjam a feszültséget, javarészt a saját belsőmben. Nem lesz ez így jó, már most érzem. Persze roppant okos dolog volt elhagyni a szobát, félő, ott már javában kutatnánk egymás csiklandós pontját, csak hogy témahű maradjak. Ugyanakkor egyre inkább érzem azt, a szabad levegő és az esetleges avatatlan szem se nagyon fog vissza.
- Évekig ezt csináltam. Nem is tudtam, hogy hobbi az ismeretlen úticél - nevetek fel jókedvűen. Mostanra már tudok nevetni a múlton, akkortájt mérhetetlen csalódottság és keserűség ült bennem. Sokáig kerestem azt, aki úgy tűnik, erre érdemtelen volt. Vagy csupán én dramatizáltam túl a dolgot, én akartam, hogy minden más legyen. Talán túlontúl rögzültek bennem az árvaházi napok, talán bármennyire is ki akartam szakadni onnan még is vágytam az állandóságára. De ez már elmúlt, az elmúlt években sokat változtam, sok mindent másként értékelek.
- Hímzés?! - hördülök fel meglepetten az ötletre, de ahogy Serena mosolyba fordul hitetlenkedve és persze vigyorral a számon ingatom a fejem.
- Egy pillanatra beugrattál. Bár... nem is tudom. Milyen jól is néznének ki azok az apró tűk ezekben a hatalmas kezekben - emelem fel két méretes tenyerem. na igen, nem arra nőttek, hogy pepecs apróságokat tartsak velük. Az a fő céljuk, hogy nagyot üssenek, bár ez nem nevezhető hobbitartozéknak.
- Úgy tűnik, tényleg nem vagyok hobbista. Vagy túl komolyan veszem a dolgot, vagy túlontúl idétlen számomra - sóhajtok, mintha a szívem szakadna a felismerésbe. Pedig hát, eddig se volt hobbim és még sem éreztem azt, hogy nem lennék teljes így. Serena-nak igaza van, nem mindenki az a típus.
- Oh, ez nagyon kecsegtető ajánlat - bólintok egyet vidáman, miközben újfent megtorpanok, megállítván így őt is, és szembefordulva vele csúsztatom szabad kezem az álla alá, kissé megemelve a fejét.
- És nagyon sokat ígérő is. Már ha ezzel ne sértlek meg. És pont ezért... Azt hiszem, jobb lenne, ha most elköszönnék. Mert egyre inkább úgy érzem, a kinti levegő és a társaság sem tart vissza sokáig attól, ami elől idemenekültünk. És ha erdőrészre érünk, talán már nem tudok tovább úriember maradni - vallom be, kissé talán zavartan, félszegen. De hát én már csak ilyen vagyok. Serena-val nem érzek ingert arra, hogy gondolkodás nélkül leteperjem, ezzel esetleg megbántva őt, vagy épp utólag bánva meg a dolgot. Nem mintha nem vágynánk mindketten, részemről tagadhatatlan a dolog, de talán még várhatunk vele. Még legalább egy vagy két randiig. Mert úgy hiszem, ebben a dologban több van egy éjnél. Még ha félve is vallom be.

Tárgy: Re: Serena szobája Szomb. 15 Aug. - 9:00

Nathan & Serena

Tény, hogy sikerül cseppet megint zavarba hoznia, de már koránt sem annyira, mint mondjuk az elején, vagy amennyire én hozom néha saját magamat kellemetlen helyzetbe egy-egy kósza megjegyzéssel, mert már azt is profi szinten űzöm.
- Na majd meglátjuk, hogy ha én csikizlek nem találok, vajon egyetlen pontot sem? Kész haditervvel állok elő. Persze csak a te érdekedben, hogy még jobb legyél a munkádban. - széles vigyorra húzódik a szám. Hát na azért viccelődni is tudok, még ha épp sikerült azt is elérnie, hogy tényleg zavarba hozzon. Nem is tudom megy neki, de én is már jobban állok ellent és elégtétel, hogy néha én is sikert érek el ilyen fonton, még ha csak kevésszer is, vagy ha határozottan nehezen sikerül.
- Pedig biztosan mindenféle csinos nőket menthetnél ki. - húzom még egy kicsit, bár annyira már megismertem Nathant, hogy jó eséllyel előbb ordítaná le a buta cicababák fejét, mint hogy kimentse őket a vízből, amit meg tudok egyébként érteni. Vannak azért határozottan nehéz esetek, főleg az ilyen tengerparti fürdőzők között, netán ittas állapotban, netán csak fiatalok, akik nem számolnak a következményekkel. Nathan elég fegyelmezett ahhoz, hogy az ilyen hozzáállást nem tudná kimondottan díjazni és jó eséllyel csúnyán nézéssel jutalmazná a buta húzásokat, bár azért persze az életmentést sem hagyná ki, csak nem örömködve tenné meg.
- Nem is tudom, akkor szabadidőre, valami kötetlen dologra, mint ez. - mint ez a nap, az evés, a parkban töltött idő, a mostani séta... a csók. Nem tudom pontosan, milyen az élete, de annyit azért sejtek, hogy az ideje nagy része általában be van táblázva, vagy ha épp nincs, akkor edz, nem pont a kötetlen szórakozásnak él, pedig az embernek néha kell a spontaneitás, én legalábbis szeretek időnként csak úgy azt tenni, ami először eszembe jut.
- Oh, ez nem unalmas, csak tudod... néha egy kicsit jó az embernek tényleg elengedni magát, úgy nem is tudom... fogni magad és lelépni otthonról, hogy azt se tudd hol kötsz ki a végén. - ez a mai nap sem volt előre megtervezve, nem voltak benne forma gyakorlatok és semmi egyéb. Persze így csúszott be kellemetlen helyzet, mint amikor kiderült, hogy ez egy randi, vagy amikor sikerült összekoccantani a fogainkat, de talán lassan megszokja, hogy ezek a furcsa és kellemetlen szituációk valahogy hozzám tartoznak, talán a végén még élvezi is őket.
- Nem, az úgy már nem számít hobbinak. - rázom meg a fejemet mosolyogva. Csak aztán jön a kérdése, amin persze el kell gondolkodnom. Hogy mi illene hozzá, vagy mit néznék ki belőle? Az a baj, hogy jó eséllyel minden sportot túl komolyan venne és erőnléti edzésnek fogná fel, még ha egyszerűbbről van is szó, mint a tollaslabda. Tehát valami olyasmi kellene, ami nem ilyesmi, de hirtelen nem tudom, hogy mi is lenne. Gondolkodom, még a homlokomon is apró redők jelennek meg, ahogyan nagyon töröm a buksimat, hogy vajon mi lehet az, ami tényleg illhet hozzá, vagy épp ellenkezőleg nagyon nem.
- Azt hiszem tökéletes lenne neked a... hímzés! - kis szünet az utolsó szó előtt, aztán persze jön is a nevetés, mert egyértelmű, hogy csak viccelek. Végül tanácstalanul vonom meg a vállamat. - Nem is tudom, hogy mi passzolna igazán. Talán tényleg nem vagy az a hobbis típus, viszont kell neked időnként a kötetlen szabadidő, amikor a végén meglepődsz, hogy miket meg nem tettél, de majd megmutatom, hogy milyen az. - a végén olyan helyekre rángatom el magammal, amikre nem is gondolva. Megnézném azért őt, mondjuk a vidámparkban a hullámvasúton. Vajon a mindig bátor Nathannek lenne olyan hely, ami esetleg ráijesztene, vagy hallhatnék tőle visítást, amire nem számítanék, amikor a legmagasabb pontról zuhanunk a mélybe?

Tárgy: Re: Serena szobája Szer. 12 Aug. - 16:18

Serena & Nathan

- Gyenge pont? Nem tudok róla. És nem vagyok csikis. De esetleg valamikor alkalmat keríthetnénk rá, hogy az ötleteidet végigpróbáljuk. Persze csak is azért, mert testőrként tisztában kell lennem a saját gyenge pontjaimmal - vigyorodom el, főképp mert sejtem, szavaim elég kétértelműek ahhoz, hogy ha pirulásra nem is késztetik Serena-t, de azért egy csipetnyi zavar csak körülfogja őt.
Aztán elnevetem magam az ötletén. Még hogy én vízimentő? Persze láttam a tv-ben azokat a parton, piros gatyában rohangáló alakokat. Aminek alapjában véve a valósághoz semmi köze, hisz azokat az embereket nem aszerint válogatják, hogy néznek ki, hanem milyen ügyesek és edzettek. De hát ki nézve egy olyan filmet, ahol a fürdőruhában rohangáló nőnek csorba a fogsora?
- Bár szépen fogalmazva is igen nehezen tudnak megölni, nem szeretném magam halálra dolgozni - szélesedik ki a vigyorom. Nem mintha Appleton mellett az élet teljes unalom lenne, de valahogy arra se vágynék, hogy ötpercenként rohangáljak a vízbe idétlen tinik miatt. Azt hiszem úgy a harmadik táján már nem kihoznám, hanem magam fojtanám a vízbe a szórakozókat.
- Vágyni? Nem tudom. Lehet vágyni arra, hogy az embernek hobbija legyen? - vetem fel már egy fokkal komolyabban a dolgot, magunk mögött hagyva a totális viccelődést.
- Sose gondolkodtam azon, hogy kellene hobbi. Nem mintha egy percnyi szabadidőm se lenne, csak nem tudnék hirtelen olyat mondani neked, ami lefoglalna. Ha ráérek, akkor inkább a formagyakorlatokat végzem, vagy épp zenét hallgatva meditálok. Esetleg néha nézek valami filmet a videón. Ilyen kispolgári, unalmas életet élek én - vonom meg a vállam, bár már enyhébben, mosolyogva, hisz az én életem aztán minden, csak nem szokványos.
- Kajakozás... Nem hiszem, hogy hosszú távon lekötne. Arról nem is beszélve, hogy az ilyeneknél nem a hobbit ltnám, hanem az erőnléti edzést. Az pedig már nem ugyanaz, ugye? - fordítom felé az arcom is, nem csupán oldalról lesve vonásait. Olyan fura, hogy pont Serena közelségét, társaságát élvezem ennyire. Ő annyira más, szertelen, szétszórt, azt hiszem, más esetben totálisan az idegeimre menne. És még sem.
- Segíts kitalálni valamit. Szerinted mi illene hozzám. Te mit néznél ki belőlem, ha nem ismernél? - vetem fel, amolyan játékként. Mert hát.. nem hinném, hogy valóban valami hobbiba fognék csak hogy nekem is legyen. Ugyanakkor már az is vicc, hogy úgy állítom be a helyzetet, mintha ismerne. Persze már beszélgettünk, sőt olyanokat is elmondtam neki, amit másnak nem. Ugyanakkor, azt hiszem, ez még bőven csak a héja a teljes egésznek. Csak egy szelet, egy falat.

Tárgy: Re: Serena szobája Vas. 9 Aug. - 21:18

Nathan & Serena

Halk nevetés csak a reakcióm a szavaira. Nem is kételkedem én abban, hogy illedelmes egyébként és most nem a csonttörést nézem, hanem azt hogy segített nekem első alkalommal is és nem reagálta le rosszul azt, hogy sikerült leenni magamat a sütivel, aztán a kellemetlenebb helyzet is ott volt, amikor a jó ég tudja, hogy miket műveltem, de ő nem használta ki a lehetőséget, pedig ki tudja, hogy ne lett volna rá opció, de még sem tette. Elég rendesen ki voltam ütve reggelre és nem is nagyon emlékeztem az ég világon semmire sem abból a délutánból és még sem gondolom róla, hogy tett volna bármit, ami esetleg rossz fényt vetne rám utólag, inkább én művelhettem furcsa dolgokat, de talán jobb, ha ezt még mindig nem tudom egy ideig.
- Mindenkinek van valami gyenge pontja, nem hiszem, hogy neked ne lenne, csak ki kell derítenem. Csikis attól még lehetsz. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Tény, hogy nem tudnám ő lenyomni a víz alá csupán fizikai fölényből, de vannak azért trükkök, amiket bevethetek, mint a csiklandozás. Aztán úgy tűnt, hogy az előbbi csók közben is elég szépen elvontam a figyelmét, talán az automatikus védekezés nem jött volna elő csak kicsit késleltetett reakcióval, bár persze ki tudja, lehet hogy profibb, mint gondolom. - Nem rossz, akkor legalább nem kell aggódnom érted, ha hajókázni mész. - na nem tudom, hogy ilyesmi előfordul-e, de mégis csak elég gazdag lehet az a pasas, akinek dolgozik, miért ne lehetne benne a pakliban az is, hogy hajókázni megy vele, netán rosszabb esetben baj történik? Akkor viszont nem fulladna bele, legalábbis ettől talán nem kellene tartanom.
- Ez aztán a pozitív életszemlélet! De akár életmentő is lehetsz, szerintem a fürdőző nők még szándékosan fulladást is imitálnának. - jól van a végét már széles vigyorral teszem hozzá. Azért lássuk be, hogy jól mutatna a parton azzal a felsőtesttel, amit akkor láttam, mikor edzett az erkélyen. Sokan szívesen elnézegetnék és az is biztos, hogy lennének, akik mindenképpen őt akarnák, hogy megmentse az életüket, sőt lehetőség szerint még szájból, szájba lélegeztetésre is befizetnének, de azt hiszem ha ezt nézem akkor mindenképpen jobban hangzik az, hogy inkább csak gyöngyhalász legyen.
- Oh! - ennyit sikerül csak kibökni a szavai hallatán. Szó se róla azért meglep a kézcsók és persze a tartalom is, amit sugározni igyekszik vele. Persze, hogy értem én, hogy miről is van itt szó, de ettől még nem könnyű utána magamra találni, kell is az, hogy kicsit erőteljesebben vonjon maga után, hogy tényleg ne ragadjak itt le. Talán igen, nem lenne a legjobb, ha itt kint, ahol bárki láthat akcióznánk egy hasonló csókkal, mint amit a szobámban sikerült kivitelezni, amikor bármikor összefuthatunk egy tanárral. Oh mamám! Azt hiszem a végén tényleg totálisan levesz a lábamról és most nem azzal, hogy előtte dobok hátast a mosdóban, mint a legutóbbi alkalommal. Pedig komolyan biztosra vettem, hogy minimum totál idiótának tart, talán akkor még így is volt.
- És nem is vágytál rá? Vagy amúgy se lenne rá időd? Tudod én imádok varrni, de mondjuk sétálni is fák között, túrázni, ilyesmi, nem is feltétlenül olyan komoly hobbira gondolok, mint mondjuk a kajakozás. - na igen az efféle távol állna tőlem, nem vagyok én egy nagy sportfanatikus igazság szerint, de ezt tudja jól rólam. Főleg mert jóval esetlenebb vagyok nála és ki tudja, hogy milyen következményei lennének, ha elkezdenék valamivel komolyabban próbálkozni. Sérülés... az enyém, vagy másé, egyiket se szívesen kockáztatnám.

Tárgy: Re: Serena szobája Szer. 5 Aug. - 15:15

Serena & Nathan

- Természetesen. Mielőtt összetörtem mindig előre elnézést kértem! - vigyorodom el. Nem sértődök, még csak duzzogni se kezdek, hogy ilyesmivel viccelődik, nem semmi efféle érzés nem zubog bennem, még csak a csírája sem magvadzik. Hisz tudom, csal játszik, viccelődik, és mivel én se veszem magam véresen komolyan - még ha olykor úgy is tűnik - könnyedén tudom a komoly dolgokat poénba fullasztani.
- Na, arra azért roppant kíváncsi lennék. Mármint hogy miképp próbálod kivitelezni - nevetek fel, és most tényleg amolyan jókedvű-vidáman. Mert bár mint nő, Serena gyönyörű, de azt valahogy nehezen nézem ki belőle, hogy bárkinek is fölébe tudna kerekedni fizikailag. Na persze mindig vannak gyengébbek, de most az én kategóriám esett a górcső alá. Szóval maga az elképzelés is megmosolyogtató, még a képessége ismeretében is. Főképp mert nem arról volt szó, ő hogy úszná meg. Hanem hogy egyáltalán hogy csinálná végig.
- De egyébként igen, ha úgy alakul, képes vagyok lélegezni a víz alatt. Már próbáltam - teszem hozzá egy elégedett mosollyal. Azt nem tudom, milyen hosszú ideig lennék képes fenntartani azt az állapotot, illetve hogy huzamosabb idő után nem lépnek-e fel valamilyen nem várt mellékhatások. Annyira azért nem kísérleteztem vele, elég maga a puszta tudat, hogy jóval tovább bírom a víz alatt, mint a többség.
- Ha állás nélkül maradnék gyöngyhalásznak még simán elmehetek - teszem hozzá mosolyogva. Nos igen, ott nem hátrány, ha az ember sokáig megvan oxigén nélkül. Bár attól nem tartok, hogy munkanélkülivé válnék. Igazából nem hinném, hogy Appleton megválna tőlem, már csak a képességem miatt sem. És ha mégis? Ahogy fejlődik a világ egyre több gazdag vagy épp híres ember igényel maga mellé testőrt. Tehát a szakmám épp felvirágzó szakaszba lépett.
- Ha már mindenképp el kell veszni, veled szívesen megtenném - torpanok meg egy pillanatra, de csak hogy a szemébe nézhessek a szavak alatt, miközben összefont kezünk egy pillanatra a számhoz emelem. Tudom, tudatában vagyok, hogy finoman szólva is nyálas vagyok, de hát mit tehetnék. Egyelőre még rendesen a szobában történtek hatása alatt állok, kiérezheti a szavaimból is, hogy nem feltétlen az erdőben való eltévedésre gondoltam, hanem valami sokkal.. mélyebbre.
De jobb, ha hagyom elszállni a gondolatokat, így inkább újfent leengedem a kezünk és indulok újfent, talán picit "vonszolva" magammal, ha netán legyökerezett volna. Mert ha újfent csak állunk, én már nem állok jót. Mármint magamért, és ez azért még sem a szobája, ahol kettesben lehetünk, hanem az iskola udvara, ahol bármikor belefuthatunk egy diákba. Márpedig Serena tanár, és én nem szeretném kényelmetlen helyzetbe hozni a tanítványai előtt.
- Hobbi? Nem is tudom... Nem tudok róla, hogy lenne bármilyen konkrét hobbin. Úgy értem nem gyűjtök semmit * a pénzt leszámítva * és nincs semmilyen olyan dolog,a miben fanatikusan részt akarok venni. Valahogy eddig mindig valami kitűzött cél vezetett és arra nem volt már időm, hogy hobbit gyűjtsek magamnak - vonom meg a vállam. Nem, tényleg nem tudnék hobbit mondani. Hacsak a nyelvtanulást és a küzdősportok halmozását nem nevezzük annak. De nem is igazán hiszem, hogy oda csoportosítható, végül is, a munkámhoz kellenek. Tehát nem hobbik.

Hangulatzene

Tárgy: Re: Serena szobája Szer. 22 Júl. - 21:21

Nathan & Serena

Az az egészben a legnehezebb, hogy legszívesebben maradnék itt vele, tánc közben, akármi is sülhet még ki belőle. Nem érdekel, mert túl jó volt, túlságosan édes a csókja és a fenébe is szívesen tapintanám ki ing nélkül is azokat a meseszép izmokat, amiket láttam már, amikor edzett. Azért így nem ugyanaz, még ha nem is volt túlságosan vastag az anyag, amin keresztül most volt egy kis lehetőségem legalább. De nem lehet, igaza van, mert ki tudja, hogy mi lenne a vége, ha most tovább mennénk. Akkor már inkább legyen az sem elkapkodott, hiszen a csók is pont így volt tökéletes, hogy az első el lett bénázva, nem erőltettük és most ez tényleg igazán fantasztikus volt. Akkor majd... a többi is az lesz, ha nem sietjük el túlságosan, csak ki kell szépen bírni, ezért jó az, ha inkább sétálni megyünk el. Az erdőben csak nem esünk egymásnak... remélhetőleg.
- Igaza, tökéletesen illedelmes lehetsz. Illedelmesen törted össze mások csontjait is. - jól van, ennyi kis széles mosolyos piszkálódás azért belefér. Lássuk be, hogy nem egy szent, hiszen mégis csak ketrec harcolt és most sem tudom, hogy pontosan mi is a munkája. Nem hiszem, hogy jelenleg teljesen békés állása van, főleg ha egyszer testőr, nem igaz? Tehát most is tenne akár durva dolgokat emberekkel, ha arra van szükség, bármennyire is apácák nevelték fel.
- Birtokosi nem lehet, hiszen nem élek túl régóta itt, de azért tény, hogy szép a hely és... a tóba sem öllek, ha nem adsz rá okot. Bár ellenállóvá válhatsz a fulladás ellen is? - vigyorodom el. Na azért nem vagyok én amúgy sem olyan, akiben gyilkos indulatok tombolnak, sosem ártottam én senkinek sem és nem is most fogom elkezdeni jó eséllyel, főleg nem vele, hiszen kedvelem... nagyon is, azt kár is lenne tagadni. - Ha pedig elvesznénk... bánnád nagyon, ha még nem kéne hazamenned, csak ha már megkerültünk? - remélem hogy nem, hiszen úgy látszik az sincs ellenére, hogy a kezemet a kezébe csúsztatom. Jó így, élvezem, pedig nem gondoltam volna az elején a morcos biztonsági őrről, hogy neki is jó lesz, de most mégis olyan kis kellemesen békés érzés, hiszen még csak az elején járunk ennek a valaminek, amiről még mi sem tudjuk pontosan, hogy micsoda is. Van pedig már benne minden, szimpátia, és persze mint kiderült jó nagy adag vágy is lappang ott a mélyben, ami már megpróbált jócskán utat törni magának.
- Igen, az biztos, hogy én is nagyon élveztem volna az életet egy ilyen tágas birtokon anno, de nekem csak a szűk utcák maradtak, de azért az sem volt rossz. Na és... volt idő, amikor volt valami hobbid? A verekedésen kívül. - egy kis odacsípés valahogy mindig kell, de ez nálunk már teljesen általánossá vált igazából és nem veszi egyikünk se zokon szerencsére. Közben persze lassan kiérünk az udvarra is majd. A kert szép, a szökőkút, a virágok, tényleg jó dolog itt élni, nevelkedni azoknak a diákoknak, akiknek jobb elrejtőzni a világ elől. Én is élvezem itt, bár persze néha kicsit... unalmas, de ezért is érdekel az, hogy miket szeret még csinálni, hiszen remélem, hogy lesz még randink és nem mehetünk minden alkalommal étterembe, de vajon mennyire bevállalós, eljönne velem akár úszni is, vagy vidámparkba? Az elején ilyesmire nem mertem volna gondolni, hiszen komolynak tűnt, de most... ki tudja, talán még erre is rá lehetne venni, mondjuk egy beígért heves csókcsatával a szellemvasút félhomályában... De most koncentráljunk csak a virágokra... a virágokra!

Tárgy: Re: Serena szobája Csüt. 16 Júl. - 16:27

Serena & Nathan

Kettőnk közül ő az erősebb. Legalább is ebben a pillanatban így érzem, hisz végül csak képes megtenni azt az irdatlanul nehéznek tűnő lépést, ami tovább növeli a kettőnk között lévő távolságot. Bár igazából a semminél nem nehéz nagyobbat csinálni.
És már is érzem a hiányt, tudom, ha önuralma csak fele lenne, újfent nyúlnék utána, visszahúzva őt, csak egy pillanatra, csak egy újabb csókra, megbizonyosodva arról, valóban a csokis kávé dominált-e.
De nem teszem, mert úriember vagyok, ahogy mondja is, még is, szinte már gyermekmód örülök, hogy mindezek után nem mint két idegen sétálunk ki, apró keze enyémbe süllyed. Különös, felnőtt emberek között igazán meghitt mozdulat. Legalább is számomra.
- Ne feledd, apácák neveltek. Nem tűrtek semmilyen lazaságot az illem terén - jegyzem meg nevetve, ráérősen lépkedve mellette. Nem sietek, amúgy is olyan görcsösen kapaszkodtunk bármibe, ami maradásra bírhat, hát a nézelődést se végigloholni akarom. Nem mintha annyira érdekelne a birtok, az építész és a tájkertészet nem tartozik az érdeklődési körömben. De ha ezt a kört is lerohanjuk, végigfutjuk, utána mit találunk ki, ami ártatlan, és még is újfent maradásra bírhat?
- Most nem igazán tudom eldönteni, hogy a különös birtokosi büszkeség beszél belőled, vagy esetleg a tó kihangsúlyozásával jelzed beleölésem lehetőségét. Avagy a hely nagyságával figyelmeztetsz arra, mily könnyen elveszhetünk eme hatalmas birtok labirintusába. Bár jelzem, remekül úszom és a szervezetem igen sokáig bírja táplálék nélkül - kontrázok incselkedve a röpke helyszínrajz hallatán. Persze tudom, hogy Serena csak megelőzni akarja, hogy beálljon az a bizonyos kínos csend közöttünk. Bár úgy sejtem, nem lenne kínos, inkább kellemes. Mert nem érzem úgy, hogy igényelné tőlem a folytonos fecsegést. Igaz, önmagam számára is meglepő mód, nem nagyon kellett noszogatnia eddig, hogy beszéljek.
Pedig szívesen hallgatom őt is, meglepő mód nme érzem üres fecsegésnek, bár lehet, ebben javarészt beleszámít az is, hogy nagyon elbűvölnek az ajkai, amilyen táncosan mozognak, ahogy formálja a szavakat. Legalább is eddig csak ennyi volt, csak a képzelet, ám most már az emlékek szárnyalnak, már nem csak a legördülő szavak teszik tetszetőssé, már tudom, milyen puha, milyen érzékien ízes. Amolyan igazi ínyencfalat.
- Gondolom a diákok nagyon élvezik. Mármint hogy nincsenek bezárva egy szűk kollégiumba, hogy némi szabadság engedélyezett nekik, még ha falakon belül is. Bár ha valóban akkora a birtok, talán a falakig el sem jutnak, elhagyva a bezártság érzetét - próbálom magam is felvenni a fonalat, terelve, erőszakkal lökdösve a gondolataim valami hétköznapi, valami kevésbé felbolygató felé. Hisz így csak magam, magunk kínzom a folytonos gondolatokkal, ébren szőtt álomképekkel, hogy vajon mit is tettünk volna, ha nem térünk időbe észhez, ha nem hagyjunk magunk mögött a bezárt szoba sejtelmességét.

Tárgy: Re: Serena szobája Vas. 12 Júl. - 18:15

Nathan & Serena

Az a baj, hogy azt hiszem teljesen igaza van. Engem sokkal-sokkal egyszerűbb zavarba hozni, mint őt. Ha nagyon próbálkozni akkor is minden bizonnyal nehezen menne, vagy egyáltalán. Azt hiszem jobb, ha az energiáimat inkább más valamibe, valami hasznosabba fektetem mondjuk, aminek tényleg van értelme, mint hogy kitaláljam mi legyen a további program, vagy éppen hogy ne folyamatosan arra gondoljak, hogy nem lenne rossz még gyakorolni a csókot, vagy a táncot, vagy a kettőt együtt. Nem is voltam olyan béna benne, egyikben sem remélhetőleg és az biztos, hogy határozottan nehéz az, hogy valamilyen úton-módon eltávolodjak tőle, és felvegyem a normál távolságot, pedig kéne, mert amilyen hevesen esett nekem nem kellene kockáztatni, hogy nem tudja visszafogni magát. Bár... tényleg olyan rossz lenne az? Oh... zavaró gondolatok már megint! Ezeket kellene kiverni a fejemből végre.
- Majd megpróbálok zavaró megjegyzéseket tenni váratlan pillanatokban, amikor nem számítasz rájuk, és úgy hátha beválik. - széles mosolyt villantok rá, bár azt hiszem így sem érném el a várt sikert. Kétlem, hogy tudnék mondjuk olyasmit mondani, amitől elvörösödne, vagy elpirulna, maximum olyat, amitől kellemetlenül érezné magát, mint amikor ez az egész randi dolog felmerült pár órával ezelőtt, de az nem célom, hogy megszeppenjen, meg hát ha már ezen a nehéz akadályon túl vagyunk, nem is tudom, hogy mit tudnék mondani még, ami esetleg ennyire hatással lenne rá.
Az viszont nem tűnik jó ötletnek, hogy távozzon. Nem akarom én sem, pont e miatt olyan nagyon nehéz távolságot erőltetni kettőnk közé, de az, hogy még meg is kérjem, hogy távozzon... na az még nehezebbnek tűnik. De megnyugtató, hogy ő is pont ugyanígy van vele, mint én, neki se nagyon akaródzik még elmenni. Ahhoz képest, hogy nem rég még a randi gondolatától is megijedt, most majdnem simán letámadott és maradna még nagyon, ahogyan én is örülnék, ha maradna. A lehetőség jó, a séta, ott talán majd jobban bírjuk, nem lesz meg a nagy közelség, mint tánc közben és ha kint kicsit még a levegő is lengedez, akkor majd még kicsit le is hűt, remélhetőleg.
- Mint egy igazi úriember! - nevetem el magamat, és végre arra a mozdulatra is rászánom magam, hogy eltávolodjam tőle kicsit. Hátralépek, csak a kezét fogom meg. A kávéscsészéket ráérek még elpakolni, de ennyi most belefér igaz? A kezét nem engedem el, csak szépen kifelé indulok fele, hiszen van bőven mit megmutatni. Ott az udvar, a park, no meg a tó, rengeteg mindent megnézhetünk még, mielőtt el kellene mennie, vagy úgy is mondhatjuk vannak ötleteim, hogy mivel húzhatjuk az időt.
- Akkora ez a birtok, hogy a szádat is eltátod majd! Még egy tó is tartozik hozzá, nem is kis tó, meg aztán ott van a park, ami szintén nem kicsi, tele virágokkal, szökőkúttal! Itt tényleg minden van. - röpke fecsegés, már csak azért is, hogy még könnyebb dolgunk legyen kicsit elvonatkoztatni. Na persze, ha közben nem a számra figyel, hanem igyekszik a szememet fürkészni. Jelen esetben nekem ez mondjuk nehezen megy, de azért nagyon igyekszem.

Tárgy: Re: Serena szobája Kedd 7 Júl. - 16:53

Serena & Nathan

Egy sanda vigyorral felelek csak a visszakérdezésre. Ha őszintén válaszolni akarnék, az idő volt kevés. Túl kevés. Mert most úgy érzem, hosszú percekig, akár órákig el tudtam volna ízlelgetni az ajkait, már-már szétanalizálva az összetevőket. Ugyanakkor nem, nem igaz, pont hogy arra figyeltem, mit is érzek. A kávé, a bor, a csokoládé és az a különös íz, amit csak is Serena sajátjának tudhatok be. Szóval az idő nagyon kevés volt, pedig egyértelműen arra figyeltem. No meg valljuk be férfiasan, még ezernyi más dologra. Hogy milyen édes, milyen puha és simulékony és hogy mennyire csodálatos. Eh, kezdek átmenni valami csöpögős lányregénybe.
- Nem mondtam, hogy lehet. De persze attól még próbálkozhatsz. Legalább elszórakoztatod magad az unalmas társaságomban is - mosolyodom el incselkedőn. Valóban nem lehet zavarba hozni, legalább is a szó szoros értelmében nem. Nem fogok fülig vörösödni vagy épp dadogni. Szerencsére eljutottam odáig, hogy még ha önmagam zavarban is érzem, ennek külső foganatja nincs.
A tánc viszont valóban nem jó ötlet, főképp, a korábbi gondolataimat ismerve. Mert félek, akkor már túlságosan elragadna a személye, én pedig szeretnék legalább még ma úriember módjára viselkedni. Serena valahogy, óvatlanul, akaratlanul különlegessé vált a szememben és talán pont ezért nem akarom a megszokott ritmust alkalmazni rajta. Mert az igen puritán. Vacsora, esetleg tánc, helytől függően, majd irány az ágy. Aztán hamar viszlát, lehetőleg még a nap ébredése előtt. Nos, vele valahogy nem így akarom csinálna, és amíg nem tisztázom magamban, hogy miért nem és akkor még is hogy, jobb ha nem mélyülünk el egy csóknál jobban. Az is épp elég felkavaró volt.
- Igen, azt hiszem, most az jönne a sorban - biccentek a kitessékelésre, bár kissé úgy, mint akinek a fogát húzzák. Tudom, hogy ez lenne a legegyszerűbb és a legkönnyebb is. Mármint józan ész tekintetében, mert valahogy az az egyszerű művelet, mint hogy kisétálok a kapun még is olyan nehezen végrehajthatónak tűnik. Le kéne lépnem, még mielőtt végzetes hibákat követünk el. Ugyanakkor nem és nem akarok menni, mintha attól tartanék, legközelebb, már ha lesz legközelebb, már nem lelnénk meg ezt a különös hangulatot.
Így hát mint egy mentőöv után, úgy kapok a lehetőségért, mely marasztalásra bírhat túlzott felkínálkozás nélkül. Igen, a kint lét talán enyhít a feszülésen, ami mindkettőnkben ott van most. Vagy legalább visszafogja, a józan észt engedve előre. Mert hát, egy iskola udvarán, ahol bárkibe belebotolhatunk, talán még sem esünk egymásnak, talán még sem kap el a vágy, hogy finoman megoldjam blúzának gombjait, lefejtve válláról a könnyű anyagot, ujjaimmal végre meztelen bőrén simítva végig, mely talán még puhább és bársonyosabb, mint arra emlékszem... Ácsi! Ezt jobb lesz itt és most abbahagyni!
- Szívesen megnézném a helyet! - biccentek már-már túlzott udvariaskodással, mintha csak két kölcsönösen udvariaskodó ember lennénk. Ugyanakkor még is érezheti, mennyire nehezemre esik elengedni, igazából nem is megy. Ha menni akar, hát neki kell előbb lépni, neki kell megszakítani a közelséget, mert ehhez nincs erőm. Még nincs, attól tartván, utána már nem nyerhetem vissza a kapott csodát.

Tárgy: Re: Serena szobája Szomb. 4 Júl. - 10:22

Nathan & Serena

Oh persze tudom én, hogy miért kért bocsánatot, hiszen tényleg elég erőteljesen támadott le és kicsit sem fogta vissza magát, de ezzel komolyan nincs baj. Én is élveztem és ha nem így lett volna, akkor megpróbálom visszafogni magamat, vagy őt, de én se próbálkoztam meg effélével, sőt végül ő volt az, aki erősebb volt, hogy visszafogja magát, nekem nem hiszem, hogy ment volna a dolog. De nem is számít, ettől még ez így volt tökéletes, legalább nem koccantak össze a fogaink és annyi már biztos, hogy az alap szimpátián kívül bőven van közöttünk egy nagy adag vonzalom is, ami pedig jó dolog, hiszen legalább tuti, hogy nem értelmetlen ezt az egészet randinak nevezni. Na nem azt mondom, hogy innentől evidens az örökkön-örökké, csupán tuti, hogy meg van a szikra, tehát van értelem rálépni erre a kis ismerkedős útra akár... komolyabban is, bár ezt azért nyíltan nem mondanám ki. Én is elég komolytalan vagyok hozzá, őt pedig a végén hirtelen távozásra késztetné a dolog.
- Tudom, hogy nem azért, de másért sem kell. - rázom meg a fejemet mosolyogva. Felnőttek vagyunk mindketten, nem hiszem, hogy ha mondjuk a falhoz nyomott volna és úgy majdhogynem már a ruhám gombjainál tart akkor rossz néven vettem volna a dolgot, sőt... Na jó ezt a gondolatmenetet nem szabad tovább vinni. Ez még is csak az első randi, még ha már egyébként volt előzményünk és látott már kellemetlen helyzetben, tehát nagy zsákba macskát nem árulok a saját személyemben és én is már egészen sok mindent tudtam meg róla. Ettől még nem szabad rohanni, mégis csak két különböző városban élünk és egyébként sem vagyok az az első alkalommal ágyba bújós típus, legalábbis ha minden igaz már kinőttem belőle.
- Kevés az idő? Vagy épp csak nem arra figyeltél nem igaz? - nevetem el magamat, de a kezemet még pillanatokig nem veszem el az arcától. Jó érzés, főleg ahogyan még kicsit bele is simul az csak még kellemesebbé teszi az egészet, olyan egészen meghitt az érzet.
- Nem gondoltam, hogy téged zavarba lehet hozni egyáltalán, de ezek után vállalom a kihívást. - széles mosollyal paskolom meg kicsit az arcát, hogy most már visszacsúsztassam a kezemet a vállára. Hát igen élvezem ezt az egészet, a köztünk lévő kis incselkedés eddig is igazán szórakoztató volt és szerencsére ettől sem változott meg, hiba, hogy talán igen, elsőre egy kicsit még kellemetlennek is vehettük az eseményeket a hevességük miatt. Nem gondolom, hogy baj lenne itt bármi is, felnőttek vagyunk és láthatóan ismerjük a kontrollt, vagy csak elég messze van az ágy...
- Talán előző életemben ismertem effélét, de sajnos már nem emlékszem rá, úgyhogy a középkori tánc kilőve. A kávé meg volt... a csók meg volt... szóval most ki kéne, hogy tessékeljelek? - már-már riadt pillantást vetek rá, persze szándékosan rájátszva kicsit a dologra. Nem szívesen engedem még el, főleg hogy olyan sokat utazott miattam, de vajon ezek után mennyire menne az, hogy csak úgy leüljünk a kanapéra beszélgetni? Kétlem, hogy ne azon járnának a gondolataink, hogy vajon milyen lenne annak a kanapénak a fekvő pozícióját is kipróbálni... nekem legalábbis most is megfordult ilyesmit a fejemben. Azért nagyon még így sem távolodom el tőle, nem igazán szeretnék, jól esik a közelsége és azért úgy vettem le, hogy neki is. - Vagy mutassam meg a birtokot? - esetleg ha kint vagyunk a hűvösebb levegőn és mondjuk nem a csodaszép kertet célozzuk meg az jó lehet... talán... a jó ég tudja!

Tárgy: Re: Serena szobája Szer. 1 Júl. - 15:50

Serena & Nathan

Félénk tinik? Nem, azok tényleg nem vagyunk, és azt hiszem, bár ízlelkedő, ismerkedő volt, azért ez a csók sem mondható kezdetleges próbálkozásnak. Sőt, még ha a valód csata rövid ideig tartott is, sokkal tartalmasabb volt, mint azt vártam volna.
Az azért némi könnyebbséget hoz, hogy Serena nem érzi magát ledózerolva, és most, bár még némi kellemes puha köd burkolja elmém, azért már körvonalasabbá válnak azok a mozdulatok, mik a csók hevében valahogy beleolvadtak az egészbe. Nem jelentéktelenségük okán, hanem pont hogy odaillőségük miatt. A vállaimat fogó kezek, melyek most arcom simítják, a viszonzott kapkodó légvétel, emelkedő mellkasok. Illetve hát... emelkedő keblek, de azt hiszem, jobban járok, ha ezekre így most nem gondolok.
- Nem a csók miatt kértem bocsánatot - javítom ki mosolyogva némi spéttel, És tényleg nem, sokkal inkább a leteperésnek ható siettségért, vagy épp a kezdődő hevességért. Mert talán ha csak egy perccel is tovább húzzuk, ha Serena kissé erősebben kapaszkodik talán nem álltam volna meg. Már pedig bármilyen vonzó is, nem tekinteném jó jelnek, ha azonnal, már az első csóknál az ágyba vinném. Vagy épp asztalra, szőnyegre. Amit hoz a helyzet.
Persze nem azért, mert könnyűvérűnek tekinteném, pont hogy attól tartok, utólag bánná, irántam viseltetne szégyennel, haraggal. és ezt valamilyen még számomra is ködös okból kifolyólag kerülni szeretném.
- Nem tudtam egyértelműen megállapítani. Kevés volt az idő - kacsintok rá pajkosan, kissé megbiccentve a fejem, hogy még jobban belesimuljon puha tenyerébe. Legalább önmagamnak bevallva különös mód jóleső ez a gyengéd érintés, az általa sejtetett érzelmek. Mert így nem érintünk számunkra közömbös vagy idegen személyt. Csak olyat, aki irányába valamiféle gyengédséget érzünk.
- Most szánt szándékkal arra hajtasz, hogy zavarba hozz? - nevetem el magam az oldónak szánt szavaira. Mert érzem, valóbna oldani akarja feszélyezettségem, de ha jobban belegondol szavaiba, valójában ha hajlamos lennék rá, hát most mélységes zavarba süppednék vérvörös arccal. Mert enyhítő szavai arra utalnak, bármely érintésnél, még ha az csupán tánclépésnek tudható is be, elveszthetném az eszem és azonmód újfent nekiesnék. Bár kétségtelen, van igazság a szavaiban, még is inkább viccesnek könyvelem el a helyzetet.
- Egyébként igazad van, és úgy sejtem, jobb, ha a táncot most hanyagoljuk. Főképp a tangót, ami alapból a szenvedély tánc. Esetleg valamilyen 19. századi tánc lenne a legmegfelelőbb, ahol a partnert legfeljebb olykor-olykor érintették, ott is maximum a kezük, többnyire egy kendő kíséretében. Ám sajna effélét nem tanítottak a tánciskolában. vagy esetleg te ismered? - vetem fel mosolyogva, és bár táncolni úgy tűnik, most nem fogunk, és a csók folytatása sem javallott, még sem akaródzik elengednem őt. Legfeljebb a közelséget, illetve szorosságon engedek, vagy is inkább csak hagyom, hogy ha szeretne, távolodhasson. Mert semmilyen formában vagy hitben sem szándékszom erőszakot alkalmazni rajta.

Tárgy: Re: Serena szobája Pént. 26 Jún. - 21:41

Nathan & Serena

Kávé, bor... süti, azt hiszem már erre mondják, hogy összeértek az ízek. Nem tudnám elkülöníteni, hogy mit is érzek, túlságosan mámorító ez az egyetlen lassú csók is. Talán tényleg jobb, hogy most történik meg és nem a parkban, amikor belefekhettünk volna közben még a sütibe is. Az meg kell vallanom, hogy Nathan felettébb jól csókol, és hogy mindez eleve a tánc után/közben történik meg egyébként is kissé felpezsdülve heves szívveréssel... hát őszintén szólva kész csoda, hogy még állok a lábamon. Ebben pedig az a legszebb, hogy ha nem tudnám tartani magamat ő akkor is tudna engem, ezt mos is tökéletesen érzem, ahogyan vékony ujjaim a mellkasán pihennek meg közben. Ahogy a derekamnál tart biztosra veszem, hogy bármi lenne ő tényleg megtartana, megvédene a veszélyektől, amiktől megtette már kétszer is, még ha az egyik nagy veszély épp csak egy mosdó kemény márványköve volt is, most pedig veszély egyáltalán nem lelhető fel.
Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, csak azt fogom fel szép lassan, hogy már-már mosolyra húzódnak az ajkaim még az első pillanatokban, amíg aztán bele nem merülök még jobban. Akkor már nem megy a mosoly, nincs is rá szükség. Túl szorosan húz magához és nem tudok már másra koncentrálni csakis egyedül rá. Felsóhajtok, ahogy a keze feljebb szánkázik a hátamon, közben az enyém is hasonló utat jár be. A mellkasáról szépen felcsúszik a válla irányába, hogy miközben elmélyíti a csókunkat és a nyelvével is birokra kel az enyémmel az ujjaim finoman játszadozzanak el az enyhén göndörödő tincsekkel. Fel sem fogom, hogy a mellkasom is immár jóval szaporábban emelkedik, mint eleddig, csak akkor érzem meg, hogy mennyire feltüzelt ez az egyetlen csók a tánccal fűszerezve, amikor elhúzódik tőlem. Zihál... ahogyan én is és legnagyobb meglepetésemre határozottan csalódott is vagyok a miatt, hogy véget ért a csók, hogy kénytelen voltam elszakadni tőle. A szavaira csak elmosolyodom, a kezem visszaereszkedik, de most nem a mellkasán, hanem az arcán pihen meg.
- Nem kell bocsánatot kérned. Már nem vagyunk... félénk tinik. Ez... így volt tökéletes. - a mosolyomból láthatja, hogy tényleg így gondolom, nem csak kósza megnyugtatásról van szó. Tökéletes volt, és ha tehetném visszaforgatnám az időt is, hogy ismételjünk, de ez nem lehetséges, ilyesmit senki sem tehet meg, maximum akinek efféle különleges képessége van. A tekintetét keresem, hogy tényleg ne érezze a miatt rosszul magát, azt igazán nem szeretném. - Szóval mi dominált? A kávé? - kérdezem meg aztán incselkedő játékossággal. Nem nagyon tudom rávenni magamat, hogy elszakadjak tőle, de vajon folytathatnánk azt a táncot, vagy az ilyen ütemben egészen máshoz vezetne végül? Eddig még attól is megijedt, hogy ez egy randi, nem lenne okos ötlet akkor ezen túllépni igaz? Mégis közelebb hajolok és csak finoman könnyed puszit lehelek az ajkaira.
- Tanítasz egy-két trükkös formát? Már ha vissza tudod fogni magad közben. - szórakozottan nevetek fel, mintegy a talán benne lévő feszültséget oldva talán véglegesen. Ne érezze magát zavarban, tényleg semmi oka nincs rá. Ez a nap... pont így csodálatos. Már előre sejtem, hogy a következő napokban, mint egy tini fogok ábrándozni róla alvás előtt ölelgetve a párnámat.

Tárgy: Re: Serena szobája Kedd 23 Jún. - 14:56

Serena & Nathan

Kávé... Milyen meglepő is, hisz alig néhány perce kortyoltunk el egy-egy csészével. És még is... Az erős feketén átsejlik a bor karcossága, a csokoládés sütemény édes aromája. Hihetetlen, de tökéletes keverék. Bár lehet, az egész csak az agyam játéka, a képzelet szüleménye, ahogy próbálom érthető, érinthető dolgokhoz kapcsolni az ízeket, mintha muszáj lenne meghatároznom, mi is az, amit érzek. Perig lehet az egész nem ilyen egyszerű, vagy épp ennél sokkal egyszerűbb. Hisz nem egy csésze kávét ízlelek, még csak nem is egy falat süteményt. Meglehet ez a különös keverék maga Serena, az ő édessége, lágysága, még is borzongató, a testet feltüzelő boríze.
Bolondos, hasonlat, már-már csöpögősen röhejes, még is átfutnak rajtam, ahogy a könnyed, előre el nem tervezett mégis tökéletes összehangoltságnak sejlő mozdulat során végre megízlelhetem ajkát.
Talán ez volt az a tökéletes pillanat a maga már-már színpadias jellegével. Hisz a filmekben szokás így, egy érzéki tánc, könnyed összesimulás és a csók. Mert ez nem csak egy csók, ez Az Első Csók. Leszámítva persze a parkban megesett fogbirkózást, de azt azt hiszem, mindketten könnyedén mellékvágányra engedjük.
Mert ez valami egészen más, mindamellett, hogy most valóban a szánk simul össze, egyelőre minden egyéb hevesebb játék nélkül. Csak ízlelem őt, alsó ajkának telt puhaságát, élvezem hozzám simuló testének gyönyörteli érzékiségét, és azt a különös bizsergést, amit mellkasomra simító ujjai váltanak ki.
Kicsit olyan ez, mintha újra tini lennénk, mint mikor még a csók volt a legtöbb, amit egy-egy lánytól ki tudtunk csikarni, és pont azért, a nehezen megszerezhetősége miatt vált olyan különössé.
Persze ez most más, és még ha kissé meg is riaszt, elismerem. Mert ez nem kamaszos puszilkodás, és nem is azért olyan édes, mert rimánkodni, harcolni kellett érte. Sokkal inkább valami felnőttes csoda ez, amit talán ilyen vénen kell megismernem...
Egy perc? Öt? Fogalmam sincs, mióta tart, pedig még semmi "komoyl" dolog nem történt, hisz csak ajkunk simult össze ismerkedőn, incselkedőn ízlelve a másikét, szinte csak szemérmesen érintettük egymást, még is felkavarón. De ahogy biztosnak tűnik az érintés, mindkét kezem kezem derekára simul, majd onnan felszökik, végig a hátán, kitapogatva minden porcikát, izmot, ugyanakkor még szorosabbra vonva közelségét. És talán ezzel egy időben, önt el a vágy első hulláma, kérezkedek be édes ajkai közé nyelvemmel is, valódivá, igazivá téve az első csókot, megízlelve immár teljességében az ölelt nőt.
És egy pillanat múlva húzódom is el, számomra is meglepő mód halkan zihálva, engedve a szorításon kezeimmel csupán derekára simulva.
- Ne haragudj, elragadtattam magam - vallom be zavartan, talán egy cseppet szégyenkezve is. Alig néhány órája még a randi gondolata is kiborított, most meg szinte szabályszerűen letepertem majdnem. Mint egy kölyök, aki nem képes uralkodni saját magán.

Tárgy: Re: Serena szobája Hétf. 22 Jún. - 21:36

Nathan & Serena

Szó se róla a fizikai fölénye tényleg nagyon erőteljesen meg van, de ez nem zavar. Egy nő mégis csak arra vágyik, hogy legyen valaki mellette aki erős, aki megvédi, aki olyan, mint Nathan, főleg hogy még humora is van, mert tudom, hogy ezzel is most csupán csipkelődik és ez nem zavar különösebben, sőt határozottan élvezem ezt a kis játékot vele. Úgy érzem sokkal jobban feloldódott azóta, hogy tisztáztuk ez igenis egy randi, és nem kell tőle halálra rémülnie.
- Valahogy úgy, bár hál' istennek a kettes számú rém ciki helyzetből vajmi kevés maradt meg bennem és még mindig nem tudom, hogy akarok-e róla többet tudni. - ő egyébként is tudja mi történt, lehet hogy az pont elég, de a mosolyomból látja, hogy nem zavar a dolog. Tudvalévő, hogy vannak furcsa dolgaim... tudok olyasmiket művelni józan állapotban is, amitől a legtöbben padlót fognak, szóval ez nem furcsa és kirívó, maximum alkohol, vagy egyéb szer befolyása alatt ez szebb ívet vehet, mint ahogyan azt sikerült tapasztalnia már.
- De legalább már tudod, hogy nem szabad engem leitatni, mert akkor kellemetlen élményben lesz részed. - mert tuti, hogy csináltam olyasmit, ami meglepő volt és mulatságos, netán még fárasztó is, a jó ég tudja. Kétlem, hogy olyan nagyon meg szeretné tapasztalni még egyszer. Egyébként sem valószínű, hogy alkoholos állapotban teszem azt menne a tánc, főleg a bonyolultabb mozgásformák, mert hát már az alapálláskor látszik, hogy jó eséllyel nem a legegyszerűbb két lépés jobbra, két lépés balra verzió fog következni.
- És erősen reméljük, hogy mindeközben nem fognak majd összegabalyodni a lábaink igaz? - meg az enyémek sem csak úgy önmagunkban. Nem lenne szép, ha egy kiadós eséssel zárnánk az estét, sőt... az már csúnyább lenne, mint a fogösszekoccanás a csókjelenet helyett. Bár szó se róla így se könnyű koncentrálni. Közel van, nagyon közel, és a vállát szorongatva még inkább érezni azt, hogy nagyon is meg van az a fizikai fölény, nekem pedig csak az jár az eszemben, hogy vajon milyen kézzel tapintani azokat az izmokat, amiket a kis edzése alkalmával láttam a teraszon. Nem csoda, ha ezek után kicsúszik az a kis megjegyzés a szemére, kész csoda, hogy nem más csúszott ki igazság szerint. A kis fordulatnál reflexből csúszik fel a lábam az övén, próbálván kapaszkodni, hogy ne dobjak egyből egy hátast. Sikerül... ha nem lenne az egész helyzet ennyire intim, akkor most ujjonganék a boldogságtól, de az azért még sem lenne túlzottan helyénvaló nem igaz? Így marad a zavar torokköszörülés, amikor még a fejemet is önkéntelenül dobom hátra, és csak aztán emelem fel, amikor meghallom a szavait.
- Oh! - igen, amikor az egyébként folyton fecsegő Serenában is bent ragad a szó és hirtelen sejtelme sincsen hogyan reagálja le azt, amit kellene, mert hát erre mégis mit mondhatna az ember nem igaz? Sőt azt hiszem nem is kell sok mindent, csak szépen csendben maradni és... hát igen most az egyszer nem hamarkodni el semmit sem. A keze az arcorma simul, én pedig felveszem az ütemet, és lassacskán összeérnek az ajkaink. A kezem lejjebb csúszik a válláról és valahol a mellkasán állapodik meg... oh mamám, hát ingen keresztül se kutya!

Tárgy: Re: Serena szobája Csüt. 18 Jún. - 12:31

Serena & Nathan

Értékelem, hogy Serena érti a viccet és nem kezd el hebegni, hanem jó érzékkel reagál is rá. Bár a legelső találkozásunkkor nem szűrhettem le többet, mint hogy egy szeleburdi nőszemély, mostanra igencsak sok egyéb pozitív tulajdonsággal egészítette ki ezt a képet, ami a kelleténél vonzóbbá teszi őt a szememben. De miért is lenne ez baj?
- Táncban is? Eddig hol másutt tapasztalhattad? - kérdezem értetlenkedve, de egy pillanat csupán és már láthatja is arcomon azt a fajta pajkosságot, ami azt sugallja, kár volt neki ezt felemlegetni.
- Persze leszámítva, mikor felnyaláboltalak a mosdó kövéről, vagy amikor jó néhány utcán át cipeltelek a vállamra vetve?
Nem felhánytorgatom neki az eseményeket, még csak alázni vagy gúnyolni sem akarom és ezt kiérezheti hangomból is. Csak kötekedem, incselkedem, mert egyre inkább úgy érzem, megtehetem vele, ahogy korábban is, úgy most is érteni fogja a viccet.
Persze az eredeti tervtől nem térek el, eddigre már alapállásban vagyunk, az ő keze is döntötten simul vállamra, regényes szavakkal élve finom belső megremegést váltva ki testemből. Egészen más ez a fajta érintés és közelség, mint eddig bárkivel is. A táncórákon a partner csak partner volt, de Serena valahogy kimondott szavak nélkül is más. És másabb, mint az eddig ölelt vagy táncba vitt nők. Valami eddig ismeretlen másság ez.
- Nem a lábaimat kell nézned, úgy is érzed majd, merre mozdulok. Tudod, az a bizonyos fizikai fölény - nyögöm még be, de igazából már roppant nehezen megy a beszéd. Mert valahogy jobban leköt az, hogy a szemeit kutassam, hogy minden porcikámmal érezzem közelségét, illatát, nőies puhaságát. És persze akarva-akaratlan rabul ejt a tánc érzékisége, még ha nem is a túlprodukált lépéseket tesszük, csupán az egyszerű, előre-hátra irányt választva koptatjuk a szoba padlózatát.
- Én előre szóltam - mosolyodom el óvatlan megszólalására, és közben eleddig lapockáját fogó kezem lassan lesiklik derekára, kissé oldalirányba, míg el nem érem keskeny csípőjét.
- Azt hiszem, ezt nekem illett volna mondanom - jegyzem meg széles vigyorral, ahogy magam is ráeszmélek az akaratlan kicsúszó bókra. De eddigre a következő lépést már előkészítettem, így ahelyett, hogy szavakkal folytatnánk, inkább a táncot cifrázom. Egy könnyed mozdulat, legalább is látszólag csak ennyi, ugyanakkor igen rafinált egy tapasztalatlan partner mellett. És még is arra késztetem Serena-t, hogy megbillenő egyensúlyát lábával korrigálja, még hozzá az enyémbe kapaszkodva, így lehetőséget adva nekem, hogy elbotlás, vagy a lábak összegabalyodása nélkül forgassam meg kissé, úgy két-három teljes fordulatot téve így, minek a végén hátradöntöm felső testét, íncsiklandón kidomborítva nyakának kecses ívét, melleinek finom domborulatát.
- Nagyjából a táncunk kezdete óta az köt le, milyen piros és igéző az ajkad - vallom be halkan, miután újfent egyenesbe hoztam testét, újfent leküzdve, kiszorítva a közénk nyomuló légüres teret.
- És azon, vajon a csokoládét érezném-e rajta inkább vagy a bort?
Bár balom továbbra is derekát tartja, jobbom kezét hátrahagyva simul arcára, mintha tartanék attól, hogy elkapja a fejét, vagy elfordul, míg én megszüntetem a köztünk lévő pár centit. Talán most, talán most nem ítéli a sors túl gyorsnak vagy helytelennek. Mert ebben a pillanatban valahogy nagyon is helyesnek tűnik ez a csók...

Tárgy: Re: Serena szobája Kedd 16 Jún. - 12:02

Nathan & Serena

- Oh, szóval ezért rémített meg a randi lehetősége. - igyekszem egészen komolyan bólogatni, hogy akkor már értem én a dolgot, túl sok a hajam, vagy mondhatnám, hogy túl kevés... más valamim, de annyit azért már leszűrtem, hogy nagyon is a nők vonzzák. Kétlem, hogy egyébként megfogta volna a kezemet, vagy lett volna egy majdnem csókunk nem igaz?
- Hú, úgy látom itt valakinek nagyon-nagyra nőtt az egoja. - nem tudom megállni nevetés nélkül. Hát na azért azt sem tudom róla elképzelni, hogy ilyen nagyra lenne magával, csak hát ehhez a naphoz ez hozzá tartozik, legalább már tényleg úgy érzem, hogy egészen kinyílt, hogy így tud viccelődni. Ahhoz képest, amilyen akkor volt, amikor először találkoztunk, amikor még csak a morcosságot láttam, no meg, hogy mennyire idegesítem a ténnyel, hogy kénytelen velem foglalkozni a helyett, hogy... a fal mellett állna mereven és pásztázná a terepet. Nem is értem, hogyan lehettem olyan rémes nőszemély, hogy elvettem akkor tőle ezt a lehetőséget.
- Engem, ha érdekelne a matek, akkor se hiszem, hogy érteném. - rázom meg a fejemet szélesen mosolyogva és azt is csak most veszem észre, hogy szinte úgy közeledik hozzám, mintha épp be akarná cserkészni az oroszlán a gazellát. Komolyan a végén még úgy is érzem magamat, pedig nem mondom, hogy rémesen kétballábas vagyok, inkább csak tényleg nem vagyok profi táncos, de ezek szerint ez nem is szükséges, ha helyettem ő az.
- Szóval a táncban is kiélheted a fizikai fölényedet és ide-oda pakolhatsz. - jó hát na, nem fog engem ez zavarni. Azért reméljük, hogy az a tánc nem olyan lesz majd, hogy oda-oda kell lökdösnie engem. Nem hinném, hogy a legbonyolultabb verzióval kezdjük, meg hát talán azért valamilyen szintű érzékem van hozzá. Nem vagyok totál béna, hiszen remekül varrok pl. és van szépérzékem, talán a tánc sem lesz majd annyira elrettentő.
- Remélem, hogy nem, sőt ha odafigyelek, nem is fogod érezni, hogy rálépek a lábadra, vagy... átlépek rajta. - bár ez már nehezebb lenne, főleg hogy nem egyszerű az embernek a képességére is koncentrálni, amikor még a tánclépésekre is figyelnie kell majd, főleg úgy, hogy még azt nem is nagyon gyakoroltam ki, mennyire lehetséges, hogy pl. csak a lábam válik anyagtalanná és ezzel együtt nem minden más is.
- Hát azt... nagyon remélem. - jól van, azért tényleg van bennem egy adag zavartság, amikor megfogja a kezemet és közelebb húz, kár lenne tagadni. Most tényleg nincs köztünk semmi sem és lássuk be azért így még inkább érezni lehet és látni is, hogy Nathan... igazából tényleg van mire felvágnia. Jól néz ki, volt már alkalmam legeltetni rajta a szemet, tudom, hogy mit rejt az elegáns öltözet, és ahogyan tartja a kezemet, a lapockámat érezni is nagyon jól lehet, hogy ő tipikusan az a férfi, aki mellett nem kell egy nőnek tartani attól, hogy beleköt egy kétajtós szekrény, mert simán lenyomná. A kezemet végül egyszerűen csak a vállára fektetem és ez által a karom is rásimul az övére kb. egy másodpercig, amíg aztán közelebb nem húz magához.
- Még csak nem is látom őket... úgy a nehezebb. - hát na, nem tudnék lenézni, hogy lássam ő hogyan lépked, egyébként sem lenne most könnyű nem tartani vele a szemkontaktust. Így közelről csak még inkább látszik, hogy meseszép kék szemei vannak, amiktől rendkívül nehéz elszakadni. Mélyebbeket lélegzem azért, mint eddig, és nagyon remélem, hogy nem kezd el izzadni a tenyerem, az ciki lenne. A lépteit azért nagyon igyekszem követni, az általa adott ritmusra lépkedni és egyértelműen azt láthatja rajtam, hogy tetszik a dolog. Az elején persze eléggé koncentrálok, de aztán sikerül kicsit felengedni és még a mosoly is visszatér az arcomra. - Tele vagy meglepetésekkel és... eszméletlenül szép a szemed. - igen pár másodperc után leesik, hogy a végét is kimondtam, pedig azt nem akartam ám hangosan, azt megtartottam volna magamban fejben. Jesszus... de akkor is állati szép szemei vannak!

Tárgy: Re: Serena szobája Szomb. 13 Jún. - 9:39

Serena & Nathan

- Talán a nők nem is vonzanak - kacsintok vidáman Serena-ra. Azt hiszem, már egyértelműen leszűrhette, hogy igen is a nők vonzanak. De ha már ő ilyen szépen ecsetelte, milyen jó tulajdonságaim vannak, és még sem vagyok házas nem voltam képes kihagyni ezt a poént.
- De az is lehet, túl tökéletes vagyok ahhoz, hogy csak egyetlen nőt ajándékozzak meg magammal - teszem még hozzá, látszólag el is gondolkodom, meg is fontolom saját válaszom. De nem, nem bírom komolyan végigcsinálni a dolgot, csak elvigyorodom. Azért nem vagyok ennyire beképzelt vagy öntelt. Puritán okai vannak annak, hogy nem vagyok házas. Nagyon egyszerűek. Még nem találtam olyan nőt, aki mellett a másnap reggel is jó volt. Ha pedig egyetlen reggel nem bírom örömmel figyelni, akkor hogy is bírnám egy életen át? Mert a házasság végül is erről szól, nem?
- Ez nem felvágás - ellenkezem nevetve, lassan közeledve kiszemelt "áldozatom" felé.
- Mint mondtam, ami nem érdekel... Matekból engem is csak kedvességből zargatták át. Az angol irodalomról nem is beszélve - vonom meg a vállam kölykösen. Tényleg nem teljesítettem valami túl jól a suliban, bár meglehet, ebben nem is annyira a képességeim, mármint a szimpla emberi-szellemi képességeim akadályoztak, sokkal inkább az épp nehéz, nyűgös kamaszkoromból fakadó rosszaság és dac. Nem mintha túl sokat vesztettem volna azzal, hogy nem tudok Shakespeare-t szavalni, vagy fejben algebrázni.
- A táncban az a legjobb, hogy ha a vezető tud, akkor a másik fél is. Végül is, könnyedén odébb raklak, nem jelenthet gondot egy-egy mozdulat kivitelezése - magyarázom bátorítón, még a lábtiprós felvetésnél is csak mosolyogva. A tapasztalt fizikai verések után mit nekem egy pehelysúlyú taposás? Csak fel ne nevessek a csiklandozástól.
- De amúgy ha képes vagy egyetlen lépéssel csontot törni akkor igen, idővel immunissá válok rád - teszem még hozzá piszkálódón, ám a felajánlott kazettagyűjteményt figyelmen kívül hagyom. Kétlem, hogy akár tangót vagy keringőt tartana, és nem lenézésből. Nekem sincs a repertoáromban otthon, pedig én még tudok is rá táncolni.
- Nem is annyira a zene a lényeg. Majd megérzed a ritmust magadtól is - magyarázom, miközben már nyújtom is a kezem a kezéért. És fordítom szembe, jobbomba zárva balját, míg saját balommal a lapockáját támasztom meg. Nem taperolom, a tánc lényege nem ez, mint ahogy anno a tanár is mondta. Az, amit a szórakozóhelyeken vonaglás címen csinálnak más téma. A formatáncoknál nem az a lényeg, sőt, nem is illő.
- Rád bízom - súgom halkan, ha tétovázna a szabadon hagyott kezét illetően. Közben persze végig az arcát figyelem, szemét, apró rezdüléseit. Hogy miként kezeli a helyzetet, a közelséget. Mert igen is elég közel vagyunk, most nincs köztünk asztal, sütisdoboz. Bár talán egy kisebb labda elférne, de az is csak addig, míg elhatározza magát a kezét illetően. Aztán szorosan magamhoz vonom, kipréselve így még egy lapot is. Persze ez azért így nem teljesen előírásos. De ha egyszer nem is versenyen vagyunk.
- Csak kövesd az én lépteim - figyelmeztetem egyben az indulásra is, majd halkan elkezdek dúdolni egy tipikus, talán általa is hallott tangóritmust. Lassú léptek, hisz ez a tánc nem a pörgésről és ugrálásról szól, sokkal inkább játék, szenvedély, incselkedés. És teszem ezt én is, lépek egyet oldalt, "húzva" őt magammal, szorosságunk tartva. És újabb lépés, lassan, hogy ráérezzen a ritmusra, hogy megszokja a dolgot. Még nem bonyolítom, csak lépegetünk a dallamra, összesimulva, kiélvezve közelségét, eleddig csak megfigyelt, mostanra érzett domborulataival. És figyelem, szemét, hogy riad-e, kellemetlen-e, vagy élvezi? És olykor lesiklik pillantásom ajkára, és önmagam csapdájába esve tolulnak fel bennem az alig emlékképpé alakult pillanatok, ahogy azok az édes piros ajkak a sütit majszolták. Bonyolult lelki dolog ez a tánc...

Tárgy: Re: Serena szobája Pént. 5 Jún. - 21:12

Nathan & Serena

- Megint igazad van, ám ha én nem figyelek oda és nem veszem észre, akkor... Annak nincs jó vége. Mondjuk nem véletlenül vagyok szimpla tanár, nem pedig X-men, afféle harcos igazságosztó, vagy mi a szösz. - mert hát vannak itt ilyenek is, akiknek végül is az iskola megvédése a célja, ők azért ütőképesebb képességgel bírnak. Persze jó eséllyel én is sokat tudnék segíteni nekik, ha erősíteném a képességüket, de ettől még nem vagyok kifejezetten terepre való. - Egyébként szerinted, ha felerősítem a képességedet, akkor gyorsabban szoknál meg dolgokat? - tehát akkor megtörténne ugyanúgy, de rövidebb idő alatt vajon? Na nem azt mondom, hogy ezek után ott akarok lenni minden alkalommal, amikor golyó üt rajta nyomot, de a fene tudja... lehet hogy tudnék neki segíteni, bár gondolom már sok minden ellen gyakorolt.
- Legalább még nem ismertél ki teljesen. - mosolyodom el és ez nekem tökéletes is így. Az nem jó, ha valaki már teljesen ismer téged, nekem is jobb az, ha vannak még titkaim, amikről esetleg nem tud. Így is tudja már rólam, hogy elég lazán veszek mindent, de mivel máshogy is, mint az átlag... így okozhatok még bőven meglepetést. Mondjuk úgy tudok én kiszámíthatatlan lenni, még a saját magam számára is.
- De látod pont ezért van ez a hely. Igyekeznek megkeresni mindenkit, aki így érezheti magát, aki egyedül van a képességével és azt hiszi, hogy vele van a baj. Itt segítenek nekik. - és én is pont e miatt jöttem ide, pedig nem vagyok egy tipikus tanár alkat. Csak egy szimpla kissé zizzent nő, de ez a hely jó célokat szolgál, azért jött létre, hogy segítsen másoknak, akik ahogyan mondja nehezebben dolgozzák fel azt, hogy az életük teljesen felfordul egyik napról a másikra. Sok olyan gyerek van itt, vagy már szinte fiatal felnőttek, akik egyedül nem tudtak volna ezzel mit kezdeni, az ő életük így sokkal jobb útra terelődött. Arra viszont még mindig kíváncsi vagyok, hogy mire képes. Ha nem mondaná el magától, úgyis újra rákérdeznék, ennyire már ismerem magamat. Amúgy is kíváncsi típus vagyok, még ha Nathan szeret is titkolózni, de már határozottan jó úton halad a felé, hogy rendesen megnyíljon előttem.
- Tehát erős vagyok, jól nézel ki és még okos is. A lakásodban pedig szép volt a rend, tehát még házias is. Hogy a fenébe nem vagy még házas? - a széles mosolyból látszik, hogy csak viccelek. Atomfizikát amúgy se tanulnék vele, sőt senkivel, az nem is igazán érdekel. Azt viszont komolyan gondolom, hogy lássuk be a pasas kész főnyereménynek számít így. Bár persze benne van a pakliban, hogy itt van az a kis apróság, hogy mutáns és persze az is, hogy nem épp békés a munkaköre, no meg ketrecharcolt is. Gondolom azért ezt a legtöbb nőnek nem lehet csak úgy egyszerűen beadni.
- Ez tehát most a felvágós rész. Én meg örülök, hogy kettessel átbukdácsoltam matekból a suliban, azt is csak azért, mert a tanár átrugdosott. Őrület, hogy milyen kis titkokat rejtesz Nathan! - jó kedvűen nevetek fel, főleg amikor közelebb is sétál. Valahogy nem volt kedvem leülni, egyszerűbb volt csak lazán a kis asztalnak dőlni és onnan hallgatni őt. Ahhoz képest, hogy az első találkozásunkkor mennyire morcos volt, mennyire mogorván viselkedett... lássuk be, rendkívül sokat változott a szemben azóta. Humora is van, jól is néz ki, okos is... és tud beszélni is, ha kell, erre bedobja még a tánc témát is... jó ég!
- Tangót? Úgy gondolod tudok én táncolni? Komolyan? - újra csak felnevetek, de aztán mégis csak a kezébe csúsztatom az enyémet egy pillanatra. - Ha párszor rálépek a lábadra, akkor egy idő után ellenálló leszel igaz? - huncut mosollyal lépdelek oda a zenelejátszóhoz. Nem igazán vannak modern tánczenéim, sőt régiek se nagyon, inkább szimpla mai kor népszerű slágerei. - Ezek között egyébként se sok van, aminek bármi köze is van a tangóhoz. - szemezgetek én a kazetták között, de tényleg nem. Maximum egy jó irányzott lassú, vagy ha találok olyasmit... - De te vagy itt a mindent tudó táncszakértő. - hívom szépen közelebb. Válogasson szépen ő, ő ért jobban hozzá.

//100-dik höszööööö *-* //

Tárgy: Re: Serena szobája Hétf. 1 Jún. - 16:21

Serena & Nathan

- Kevéssé sérül... Igen, az nem rossz. A gond az, hogy sok regenerálódásra képes mutánssal szemben, nekem jó néhányszor végig kell másznom a poklot egy-egy sérülésnél, hogy aztán védekező-képes legyek rá. Láthattad a golyónyomokat rajtam. Feygvertípusonkét átlag kettő kell, hogy a testem védekezőképes legyen. Ezt azért fel tudnám cserélni azzal, hogy szimplán áthalad rajtam a töltény - kacsintok rá inkább vidáman, mintsem irigykedve. Az eltelt évek alatt megszoktam, elfogadtam a képességem olyannak, amilyen. Persze olykor, főképp ha a főnök kitalál valami újat, tudok morogni magamban. De hamar túllépek rajta és állok készen a feladatra. Mert tudom, hogy mindez által egyre erősebbé válok, szép lassan talán elpusztíthatatlanná is. Legfeljebb az idő öl majd meg szép lassan.
- Teli vagyok titkokkal - nevetek fel, de válasz nélkül hagyom a firtatózását, inkább egy nyelet kávéval, talán épp az utolsóval nyerek időt, inkább az ő első élményére terelve a szót. Bár az kissé meglep, milyen lazán kezelte. Igaz, eddigi ismeretek birtokában Serena nem épp olyan, mint az átlag. Másként áll a dolgokhoz, másként reagálja le. Hogy ez a mutációjával jár, vagy alapból ilyen, talán sose derül ki. De tény, hogy egészen más szemszögből éli az életet, lazábban, derűsebben. Lehet ezért sem rázta meg annyira a tény, hogy más, sőt, ő inkább a dologban azonnal a jót kereste.
- Igen, többnyire nem hiszik el, vagy csodabogárnak néznének minket. Néha elgondolkodom azon, vajon az elmeintézetek lakói közül hány meg nem értett mutáns? És hány olyan, aki idővel valóban elhitte magáról, hogy képzelődik, hogy a dolgok, amiket lát, hall, érez csupán az agyának egy rossz játéka, ami arra készteti, hogy elzárkózzon mások elől.
Persze olyan mélyen nem érint meg a dolog, legfeljebb mint az árvák sora, még ha magam is az voltam. Ha az érzelmeknek engednék, ha hagytam volna, hogy az eldobottság, a lelencség fájdalma megtelepedjen bennem talán én is az utcán végeztem volna, mint sokan közülünk. Meglehet, emiatt neveztek sokan hidegnek, merevnek, még olykor a munkatársaim is, noha ők inkább heccelésből. De legalább a magam mértékében erős jellem lettem. És ezért megérte áldozni.
- Egyébként hogy ne mardosson a kíváncsiság - mosolyodom el, visszatéve a poharat a tálcára. Hisz kiürült, minek szorongassam, és a kávé nem is olyan ital, amiért az ember repetázásra nyújtaná a kezét.
- Gyorsan tanulok. Nagyon gyorsan. Lehet szó tananyagról, mozdulatokról, bármiről, ami tanítható. Persze ne gondolj zseninek, attól mérhetetlenül távol állok. És amihez nem érzek legalább egy csipetnyi affinitást, azt ha főbe lőnek se tudom megtanulni. Tehát ne akarj velem atomfizikázni - teszem még hozzá egy könnyed mozdulattal állva fel a székről. Nem mintha tartanék a korábban emlegetett összerogyástól, esetleg indulnék. Pusztán jobb szeretek mozgásban lenni, így is levezetni fölös energiáimat, mintsem egy helyben ücsörészni.
- De talán nem véletlen űzök magas fokon több harcművészeti ágat. Nem véletlen oktatom én a fiúkat a csapatban - teszem hozzá szinte már kölykös büszkeséggel - Ugyanakkor ha jól számolom, jelenleg úgy fél tucat nyelvet beszélek ha nem is anyanyelven, de legalább jó szomszédként. A segítség kell, a tanár vagy az oktatóanyag. Viszont lényegesen lerövidül az idő és a dolog örökre rögződik. Elsőként a japán nyelvvel jártam így. Mind az írás, mind a beszéd nagyjából öt hetet rabolt el az életemből. Szóval lazán elmehetnék valami puccos vállalathoz. De ott akkor ki lőne rám? - sétálok közelebb Serena-hoz vidáman. Különös mód, egyre inkább élvezem a társaságát, mondhatni minden perccel egyre jobban. Pedig nem hittem volna, hogy a mosdóbna a földről felszedett esetlen nő ilyen hatást vált ki belőlem. Igazság szerint, hosszú évek óta nem volt olyan lány, aki ennek akár csak a töredékét is megpendítette volna. Élvezte ma közelségük, testük, de annyi volt. Másnap már látni se akartam. Vele viszont pont ellenkezőleg. Minél tovább tart ez a nap, annál kevésbé akarom, hogy vége legyen.
- Egy poén kedvéért még táncokat is tanultam. Esetleg egy tangót? Vagy valami mást? - nyújtom a kezem felé, szemeimben kihívó incselkedéssel. Hisz ez képletesen és szó szerint is felhívás keringőre. De vajon be meri-e vállalni?

Tárgy: Re: Serena szobája Csüt. 28 Május - 16:27

Nathan & Serena

- Tudod minden olyan... szépen elrendezett, túl rendes. - nálam sincs azért nagy káosz, nekem sem ellenségem a rend, de mégis csak szeretem azt, ha valahogy a dolgok kötetlenebbek és nincs minden úgy meghatározva, bár az is igaz, hogy a hely gazdag és puccos is, nekem ez a része sem tetszik, nagyon távol áll tőlem, de ezt azt hiszem eddig is sejthette. Számomra már az ő lakása is kimondottan csodálni való volt, már amire persze reggel emlékeztem belőle, szerencsére az üveg falakat érintő fene nagy lelkesedésem nem maradt meg, erre maximum ő emlékezhet, de ez a hely tényleg olyan, mint valami múzeum, az ember szinte fél tőle, hogy mikor ér hozzá véletlenül olyasmihez, ami aztán ripityára törik és persze rendkívül nagy értéket képviselt eredetileg.
- Annyira azért nem vagy nehéz... remélem. - széles mosollyal rázom meg a fejemet. Kétlem, hogy feladná a szolgálatot alatta egy szék, vagy egy fotel, annyira azért nem gyenge tákolmányok. Tény, hogy az én súlyom jóval kisebb, mint az övé, de ez valahol azért érthető, hiszen mégis csak furcsa lenne, ha súlyosabb jelenség lennék nála nem igaz? Tény, hogy nincs rajtam túl sok izom, de szerencsére túl sok egyéb problémás részem sincsen, nem eszem sokat és mivel nem vagyok az az egy helyben ülő fajta, így aztán egyébként sem vagyok hízásra hajlamos.
- Végül is igaz, a tiéd nem olyan látványos, főleg nem rövid idő alatt, de gondolom azért végül élvezetes volt, mármint jó, ha az ember kevéssé sérül. - kortyolok kicsit a kávémból természetesen, miközben hallgatom őt. Jó dolog, amikor mesél, komolyan, jó érzés, hogy megnyílik előttem, főleg mert a legelején is látszott, hogy nem az a típus, aki ezt egy könnyen megteszi, nekem viszont jól esik hallani azt, hogy milyen élete volt, hiszen mégis csak úgy fest ez egy randi és a randik célja az, hogy jobban megismerjük a másikat. Valahol még határozottan élvezem is azt, hogy olyasmiket is elmond nekem, amiket talán másoknak egyáltalán nem, vagy maximum csak keveseknek.
- Hihetetlen, hogy még mindig vannak apró kis meglepő titkaid, tudod ugye? - mosolyogva csóválom a fejemet, de nem zavar igazán. Idővel az a cél, hogy minél többet tudjak és minél kevesebb legyen a titok, és ezt is elmondta, tehát egyértelműen szeretne róla beszélni. - No ki vele! Mi az a másik képesség? - én bezzeg jellemzően nyitott könyv típus vagyok, de jó is ez így, legalább engem nem kell fejtegetni, elég az, hogy őt valamelyest muszáj apránként kibontogatni a héjából.
- Az is vicces történet. Talán nem néznéd ki belőlem, de imádtam rossz fát tenni a tűzre, gördeszkázni teszem azt, és az egyik alkalommal egy csúnya esést úgy vészeltem át, hogy nem kenődtem fel a falra, hanem átestem rajta. Határozottan szórakoztató volt, és persze senki se hitte el. - és talán még mázlim is van, hogy senki sem látta, mert ki tudja, hogyan reagáltak volna a jelenségre. Így azért jobb volt, anya legalább hitt nekem, a társaim nem, én pedig nem győzködtem őket. Volt elég furcsaságom ahhoz, hogy végül elfogadják ez is csak egy újabb tréfa a részemről. Viszont utána sokkal egyszerűbb lett minden, bár persze kellett a bizalom anya részéről felém, hogy elhiggye éjszakánként nem szököm ki, mivel az így jóval könnyebbé vált.

Tárgy: Re: Serena szobája Kedd 26 Május - 12:39

Serena & Nathan

- Szabályos? - kérdezek vissza vigyorogva, de mélyebben nem mászom bele a házigazda ízlésének boncolgatásába. Bár nekem elsőre inkább a gazdag és puccos kifejezések jutottak eszembe, de igazából az én árvaházi emlékeimhez képest már a new york-i lakásom is eléggé puccos. Pedig hol van az még ehhez képest?
Ugyanakkor annyira nem dobom el az agyam már a látottaktól, Appleton kastélya is hasonló stílust tükröz, és bár eleinte igencsak idegenül éreztem magam ott, idővel megszokottá vált. Igaz a mondás, miszerint a jót könnyű megszokni. És most már én is megtehetném, hogy teleaggatom a lakásom drága festményekkel, szobrokkal, elegáns antik bútorokkal. Anyagilag megtehetném, de nem igénylem. Jobban érzem magam a nagy szabad terekben, a minimalista berendezésekkel. No meg a csini üvegfalammal!
- Nem fog összetörni alattam semmi? - kérdezek vissza incselkedve a helyinvitálásra, de aztán csak leülök egy szabad székre. Bár érzek némi késztetést, hogy összébb pakoljak, hisz megszoktam magam körül a rendet, szerencsére nem olyan erős az érzés, hogy eleget is tegyek neki. Inkább a kávéscsésze felé nyújtom a kezem, csak hogy lefoglaljam, majd a kérdést hallva elgondolkodva kezdem kavargatni azt a pár szem cukrot, ami belekerült a kérésemre.
- Igazából nem tudnám neked megmondani, hogy pontosan mikor jöttem rá és miképp reagáltam. Kicsiny gyermekkorom óta aktív, legfeljebb azt tűnt fel, hogy hamarabb gyógyulok, mint a többiek. Idővel meg, hogy nehezebben sérülök meg. De nem gondoltam semmi mutációra, gyermekfejjel azt sem tudjuk, mi az. És hát akkoriban szerintem még ennyire sem volt nyilvánvaló a dolog mint most, pedig most is eléggé zárt a kör.
No igen, még ha vannak is csoportosulások, még ha némely mutáns családot vagy csapatot alkot is, az emberiség java részének tudomása sincs, hogy létezhet másféle faj. Hogy vannak olyanok, akik az ő szemükben különleges vagy épp ijesztő dolgokra képesek.
- Aztán jött a lelencbe egy másik gyermek,a ki szintén mutáns volt. Azt hiszem, az ő rávezetésével tudatosodott bennem, hogy ezek az apróságok nem véletlenek. Hogy más vagyok. De igazából nem rázott meg. Addigra már egyrészt elfogadtam, másrészt.. a lelenc sokaságában szinte jól is esett, hogy én valamiért más vagyok, több, mint a többi gyermek. Még ha ezt nem is hirdettük, mert hát ugye.. ma se dicsekszünk vele.
Apró vállvonás, halk nevetésnek tűnő morranás. Nem, nem dicsekszünk vele, pedig büszkék lehetnénk rá. Mások vagyunk, erősebbek. Darwin szemszögéből az új faj. És pont ezért is titkoljuk, mert az emberek félnek attól, hogy elnyomják őket. Ezért vannak háborúk, gyilkolások. Mert fitoktatniunk kell, mennyire erősek is.
- És ugyanígy voltam a másodlagossal is. Jó ideje használtam már, mire tudatosult bennem. És addigra annyira részemmé vált, hogy minden fennakadás nélkül éltem vele tovább...
Újabb korty kávé, egy pajkos pillantás a csésze pereme felett. Hisz eddig nem meséltem neki arról, hogy hozzá hasonlóan szintén birtoklok második erőt. De ez is annyira láthatatlan, mondhatni passzív, hogy könnyű rejteni.
- És veled hogy volt? Min estél át először? - fordítom vissza a kérdést kíváncsian. Gondolom neki sokkal megrázóbb volt a dolog, hisz az ereje sokkal látványosabb, észlelhetőbb. És talán megrázóbb is, hisz mennyivel semmibb gyermekként, hogy beheged a törés, mint hogy átnyúl a tárgyakon.

Tárgy: Re: Serena szobája Szomb. 23 Május - 10:09

Előzmény

Nathan & Serena

Nem számítottam rá, hogy majd itt kötünk ki a végén, bár igazából nem is nagyon akartam ilyen téren előre gondolkodni, nem láttam túl sok értelmét a dolognak, hiszen azt már eddig is jól tudtam Nathanről, hogy nem olyan mint én. Naki azért bonyolultabb kezelni bizonyos dolgokat és ez a randi emlegetésénél újra ki is derült. Viszont most még is itt vagyunk, visszahoz a birtokra, és nem bánom, hiszen nagyon kellemes volt az eddig együtt töltött idő még a kis zökkenők ellenére is, amiknek a nagy részét persze én váltottam ki, ellenben ezek is hozzásegítettek ahhoz, hogy még jobban megismerjem őt, aminek megint csak kifejezetten örülök.
A birtokról tudom én, hogy nem túl megszokott és hogy nem olyan, mint egy átlag iskola, de végül is nem teszi szóvá, bár a tekintetéből azért látom, hogy mi járhat a fejében, hogy ő is úgy érzi azért, hogy a berendezés kissé puccos... én legalábbis mindig is így láttam, de hát kinek mi? Én ugye egészen más, sokkal egyszerűbb helyen nőttem fel, ez a kúria számomra már-már palotának hat még a mai napig is, de végül is bőven szokható a dolog, és összességében már jól érzem magamat itt. Az elején volt a folyosón végig haladva mindig olyan érzésem, hogy ha véletlenül rosszul lépek, akkor leverek valamilyen állati értékes cuccot az egyik szekrényről és máris kivágnak innen, sőt még a kárt is megfizettetik. Azért lássuk be ez nem az a hely, ahol egy gyerek bátran rohanhat végig a folyosón, mert lehetséges, hogy maradandó károkat okozna a berendezésben, amiket lehetetlenség helyrehozni.
Közben persze első körben a konyhában cuccolunk fel, mert kávéval nehéz lesz megkínálni őt ha nincsenek meg a szükséges kellékek és azért a szobám nem olyan hely, ahol minden van, nem tartok teszem azt frissen lefőtt kávét és cukrot, meg citromot sem, ezeket szépen fel kell pakolni első körben és amíg ő egyensúlyozza a tálcát, addig én tudom mutatni az utat, no meg nyitni előtte az ajtót. A szoba tényleg teljes mértékben engem tükröz. Színes, kissé rendezetlennek tűnhet, szisztéma nélkül, pedig csak inkább olyan, mint amin végigsüvített egy színes szélvihar és ide-oda dobálta a különlegesebbnél-különlegesebb dolgokat és persze rengeteg a szín, a függönyök meg a többi, de legalább ahogyan mondja a szoba teljes mértékben engem tükröz.
- Végül is azt hiszem ez a lényeg. Odakint minden annyira... tudod szabályos, nekem pedig kell egy kicsit több szabadság. - na jó nekem sokkal több szabadság kell, de hát tudjuk mindketten, hogy ez így van. Nem vagyok az a kifejezetten szisztematikus típus, aki mindent elrendez következetesen, valahogy én akkor érzem jól magamat, ha van egy kis káosz is körülöttem.
- No, de ülj le, és akkor jöhet a kávé? Egyébként... nem is emlékszem rá, hogy mesélted volna, de mikor jöttél rá, hogy nem vagy átlagos? - gondolom azért volt nagy meglepettség először, amikor rájött, természetesen nekem is, de hát ez érthető és mindenkinél így van. Az ember azért első körben eléggé értetlenkedve reagálja le, ha mondjuk simán át tud menni a falon... nem egy megszokott és általános dolog.

Tárgy: Serena szobája Kedd 19 Május - 16:40

Serena & Nathan

Jó, hogy veszi a lapot, a tréfára tréfával felel, nem vesz mindent véresen komolyan és nem is sértődik meg. No meg az is élvezetes, hogy olykor ő is rákontráz, még ha néha a saját csapdájába esik is bele. Én pedig csak figyelem, élvezem a játékot, a társaságát. Még különösebben az sem zavar, hogy ő irányít, már ami az úticélt jelenti. Végül is, nem macsóság lenne a részemről, hanem szimplán hülyeség, ha nem hagynám rá a számomra ismeretlen utat. Bolyonghatnánk itt egy ideig ha ezt tenném, még ha Salem nem is olyan nagy, mint New York.
És ennek köszönhetően nemsokára el is érjük azt a helyet, ahol él. Azaz azt az iskolát. Kissé meglepődöm, nem ilyennek gondolnék egy sulit, bár lehet, csak az én hátrányom okán nem járhattam efféle intézménybe. Bár az egész inkább néz ki valami óangol stílusú várnak, mint egy bentlakásos suli. Bár meglehet, valamikor tényleg egy nagy gazdag családé volt, akik végül kihalva alapítványnak juttatták a helyet.
Leparkolom a kocsit, ahol Serena mutatja, majd a kulcsot zsebre vágva kerülöm meg, szinte már ismerős szituként és nyitom ki előtte az ajtót, még a karom is segítségül nyújtom. Bár a pokróc és a bor a csomagtartóban marad, a süti nem. Én úgy sem vinném haza, nem mert nem eszek meg "maradékot", hanem mert nem kéne több édesség, meg a kocsiban szét is olvadhat. Inkább magunkkal hozom, újfent csak karolásra vagy kézfogásra kínálva balom, és követem Serena-t az általa ismert épületbe.
Bentebb, noha a berendezés még mindig inkább hajaz lakóhelyre, a sok gyerektől immár egyértelmű, hogy egy bentlakásos intézményben vagyunk. Bár nézelődöm, már csak úgy kíváncsiságból is, meg nem állok, hagyom, hogy Serena vezessen, előbb a konyhába, legalább is annak titulálom a helyet, majd miután felpakolt egy tálcát, amit készségesen átveszek tőle, nehogy hasra essen vele, elmenekülünk a zsúfolttá váló helyiségből. Úgy tűnik,a diákok is kedvelik a konyhát, vagy csak az idegen megjelenése keltett nagy érdeklődést, de hamarosan kikerülünk a látókörből.
Egy emelet, majd még egy. Azt hiszem, ez lehet a lányok szintje, legalább is javarészt csak lányokkal találkozom. Bár nem hinném, hogy egy emeletnyi lépcső nagy akadály lenne a hormontúltengéses fiataloknak. De nem az én dolgom ezen agyalni.
Aztán záródik is mögöttünk egy ajtó, immár csendes kettecskék bocsájtva ránk. Újfent végigpislantok a számomra idegen helyen, megszokásból térképezve fel a tárgyakat, ajtót, ablakot, miközben a tálcát egy asztalra teszem. Úgy tűnik, ez valami dolgozószoba lehet Serena-nak, bár akad másik ajtó, talán a magánszobáé. Ugyanakkor hiába tanár, itt sem sikerül elrejtenie bohókás, tarka egyéniségét, valószínűleg nem si akarja. Színesz, apró dísztárgyak, ruhák, szövetek, mintha valami különös, számomra ismeretlen szisztéma szerint válogatták volna össze a bútorokat, anyagokat, díszeket.
- Tipikusan te vagy - mosolyodom el barátságosan, miután végeztem a szemrevételezéssel, és immár újfent Serena-t méregethetem, kiélvezvén a helyzetet, hogy most sem az éttermi asztal, sem a fekvő helyzet nem akadályozza a teljes rálátást. Igazam volt kint a parkban. Nem találok rajta semmi kivetnivalót.

Tárgy: Re: Serena szobája

» Mo szobája
» Dorothy szobája
» Nelson & Serena
» Serena & Arthur
» Jamie szobája