10-es szoba

Tárgy: Re: 10-es szoba Szomb. 28 Nov. - 21:23

18+

Lucy & James

- Az vagy Lucy. Én meg egy pöcs voltam veled. Nem voltam felkészülve arra, hogy valaki ennyire... tudod.... – Türelmes, figyelmes, empatikus, és még sorolhatnám, ráadásul ezek mind lelki dolgok, hol marad ezek mellett az, hogy a szende kis búrájával igazán begerjeszt. Tulajdonképpen a lány bőven túlszárnyalja azt, amire valaha is vágytam a gyengébbik nemmel kapcsolatban. Hiába volt Nora a bálkirálynő, magamutogató szépség, s én az ő titkos szeretője, azon túl, hogy a végén megmondta, hogy szeret, nagy manipulátor volt. Ehhez képest Lucy mindig alárendelte magát a szeszélyemnek, csak az volt az egy kivétel, amikor megkért, hogy ne engedjem szabadjára a képességét, hogy belenézzen az emlékeimbe, így meg tudtunk maradni egymás számára normális párként.
- Egyszer. Ha majd elcsítultak a dolgok, és Xavier valóban véglegesíti hogy ne csak szüneteltessék a körözést, hanem töröljék is. Még akkor is úgy gondolom, hogy csúnya pillantásokat kapok majd a környékén. Végülis én öltem meg mindenki imádott Noráját. – Rázom meg a fejemet lemondóan. Mindez már nem számít, már ketten vagyunk a világ ellen. Ám végül kész vagyok elengedni a témát, s visszatérni abba a világba, amelyben felhőkön szerelmeskedünk, s egy pár vagyunk. Az összeköltözés már felmerült, mégsem akarom lerohanni vele. Viszont ha jobban belegondolok, bármilyen félelmetes is lenne, hogy egy komoly, felnőtt kapcsolatban éljünk, nem tudnék elképzelni senki mást, akivel ez működhetne. Addig is lemeztelenítjük egymást, és már egy pikánsabb forgatókönyvön agyalok, hogy annak ellenére, hogy még nem voltunk túl sok együttlétünk, máris fel tudjam dobni, és megpedzegetni a kísérletezőkedvét. A válaszra felnevetek, itt nem érdekel, hogy ki hallja meg, jó eséllyel nem hallatszik ki a folyosóra, vélhetően az egykori fényűző kúria lakói eleve komoly, vastag falakat emletettek a nyugalmuk érdekében.
- Úgy lesz. De beleszólásod van. Majd fokozatosan. – Adom meg számára az arany középutat. Miután jó régen nem volt már lehetőségem úgy komolyan kiélni a fantáziáimat, felesleges lenne olyan mutatványokkal próbálkozni, amik esetében a leányzó a csillárról lóg le rám. Bántani sem akarok, azért nem vagyok a fájdalmas dolgok híve, vagyis... egy bizonyos pontig lehet vegyíteni a fájdalmat a kéjjel, de nem kifejezetten arra gerjedek, hogy külsérelmi nyomokat hagyjak, amelyek lassan gyógyulnak. Most is csupán az ingerküszöbének kitolása a cél a csikizéssel. Pár pillanat után feltérdeplek, és az előbb elragadott selyemszállal amit az egyik barátnő ágytámláján találtam, azzal kezdem el átfűzni a csuklóit, finom elegenciával, ám határozott hurokkal feszítem ki, viszont be tudja egy lehelletnyit hajlítani. A lábai most nem kerülnek kikötözésre, így nem teljes az erőszak. Fölé hajolok, hogy az ajkába harapjak, s az egyik mellbimbóját csalogatom jobban elő anélkül hogy a hasához hasonlatosan csiklandoznám, csupán a csók után hajolok oda, hogy az ajkaim közé vegyem, mint a vetkőztetésnél, ám szabadon maradt kezemmel az oldalát simogatom, szándékosan kerülve még az ágyékát. A térdén, s a vádliján siklik végig a kezem, igyekszem nem pókszerűen begörbíteni az ujjaimat, hogy a csiklandós bőrfelület ne terjedjen most ki oda is. S felnézek a szemeibe, most nem fogok elsietni, hagyom, hogy a vágy szépen lassan járja át...

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 13 Nov. - 19:03

James & Lucy

18+

Bár pár napja James "nővé tett", még mindig úgy érzem néha, hogy egy tapasztalatlan kislány vagyok, akit mi sem egyszerűbb, mint zavarba hozni. Lehet, hogy ez most csak azért történik, mert eddig csak mi ketten voltunk és egy kicsit úgy érzem, hogy a nyilvánosságnak semmi köze ahhoz, hogy mi történt, de már nehéz kölönbséget tenni aközt, hogy mit gondolok én igaznak és mi a valóság. Mintha még McCoy professzor is tudná, hogy mi történt, amitől nyilvánvalóan elpirulok.
- De csak mert ellenállhatatlan vagyok. - suttogom vissza, miközben megszorítom a kezét. Bár feltételezésem szerint, ha egyszer tényleg össze kellene mérnünk az erőnket, akkor az előbbi erőkifejtésem egy pillangóéval lenne egy szinten nála. A fizikai erő hiánya egy olyan negatívumom, ami miatt kételkedem abban, hogy alkalmas lennék x-mennek.
- Nekem is furcsa lesz látni. - bólintok a szavaira. Hiszen anyám új férjét még csak soha nem is láttam. Remélem nem lesz akkora tahó, hogy találkozásunk első napján megkérjen rá, hogy hívjam "papának". Bár értem, amit James mond, az igazi családról nem ilyen gyermeteg elképzeléseim vannak. - Nincs mitől félni, majd én megvédelek! - viccelődöm vele és újra megszorítom a mancsát.
- Tudom, hogy nem vágysz arra, hogy visszamenj, de egyszer szívesen megnézném azt a helyet, ahol felnőttél. - harapok az elsó ajkamba. Nem akarom, hogy a múlt felemlegetése eltereljen minket a szobám magánya nyújtotta intimitástól. De ha én beengedem ebbe a privát szférába, hogy megnézhesse miket halmoztam fel magam körül, akár itt, akár otthon, akkor ezt nem érzem túl elképzelhetetlennek.
Nem teljesen értem, hogy miért, vagy hogyan akar megbüntetni, de a szavaiból azt veszem ki, hogy nem azért, mert valami rosszat tettem vagy mondtam volna. Így csak hagyom magam, nagy zavaromat csak a vágy tudja enyhíteni, hogy újra a bőrömön érezzem az övét. Túl sok időt töltöttünk már ruhában. Talán Mexikóba kéne menni Írország helyett, ott meleg van, Jamest nem keresné senkit és hancúrozhatnánk éveken át...
Felnyögök, ahogy a fogaival a mellbimbóimat karcolja. Édes gyötrelem, ami a számat elhagyja, miközben a fejemben csak egy szó ismétlődik, végtelenre állítva: Még, még, még!...
- Csinálj velem, amit szeretnél, amire vágysz. - egyezek bele, nem belegondolva, hogy mibe is vágtam a fejszém. Azt hiszem a piros már nem lenne elég kifejező arra a színre, amit az arcom akkor öltene. Ellenben totálisan megbízom benne, ezt pedig azzal tudom a legjobban kifejezni, hogy teljes kontrollt kínálok fel neki a testem fölött. Boldoggá szeretném tenni, és ha ez a módja, akkor természetesen vállalom, akármiről is legyen szó. Maradandó károsodást csak nem akar rajtam okozni, egyébként meg mindent megtennék érte, hogy újra a csúcsra jutasson. A begerjedt, pucér Lucy legalábbis így gondolkozik egy meztelen félisten látványa előtt.
- Mégis ki más... - nem fejezem be a kérdést, mert hirtelen értelmet nyer amit mond, ahogy "harcképtelenné" tesz a kezeim összekötésével. Nyelek egyet, mert a testemen nem várt izgalom hulláma cikázik keresztül, ahogy lassan lefektet a saját ágyamra. Medencecsontjaim enyhén kiállnak, miközben ajkai puha csókokkal hintenek tele. Már épp megnyugodnék, elengedném magam, amikor galád módon betámadja a hasamat. Az izmaim önkéntelenül befeszülnek a csikizés hatására. Valamikor azt olvastam, hogy a csikizés hatása ugyanazokon az idegcsatornákon jut el az agyba, mint a fájdalomé.
- Héé. - próbálom viszonylag moderált módon legalább verbálisan megállítani, de a héé, inkább hííí-nek hangzó sikításra hasonlít. Újra az ajkamba harapok. Az ajtóra pillantok és hálát adok magamnak, hogy kulcsa zártam, de tudom, hogy ha itt elkezdenék kiabálni egy szuperképességekkel teli házban, akkor nem telne el tíz másodperc és egy csapat rontana ránk. Ebben a helyzetben pedig arra vágyom a legkevésbé, úgyhogy összeszorított fogakkal, a lábaimmal próbálom Jamest eltéríteni attól, hogy ezt a fajta kínzást tovább folytassa.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 29 Okt. - 19:15

18+

Lucy & James

Na igen, a flörtölés az, amiben nem vagyok túl jó, hiszen vagy visszahúzódom, vagy mindent akarok, és célozgatások helyett szinte a képébe mondom, hogy mit is szándékozom vele tenni. Lehet, hogy ezen a téren még bőven van mit tanulnom, hiszen egyértelmű, pont azért illünk össze, mert kiválóan tudjuk egymást csiszolni. Korban alig van köztünk talán 1-2 év, nem kell nagyon elrugaszkodnunk a saját mivoltunktól ahhoz, hogy ráhangolódjunk a másikra. S míg én sokszor lebecsültem őt, szinte szándékosan sértegettem, hogy eltaszítsam magamtól, ő türelmesen kivárt, és ráhangolt arra, hogy talán még nekem is lehet keresnivaló a boldogság keresésének rögös útján.
- Tudom. Azért neked csak behódolok, nem? – Kérdezek vissza dacos-jókedvűen. Nem akarom én, hogy kicsit is zavarban legyen a folyosón, viszont fel sem merülhet bennem, hogy nem vállalom őt fel mindenki más előtt. Egy pár vagyunk, összetartozunk, s ebből nem engedek. Ha ő oly sokáig harcolt azért, hogy megnyíljak, és elfogadjam, hogy van értelme mindennek, akkor kár pironkodni. Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy azért az intimitásnak is megvannak a határai, ez csakis ránk tartozik, foghatjuk egymás kezét, egy-egy ölelés, vagy puszi nyílt színen belefér, ám minden más csakis zárt ajtók mögött.
- Nálunk mindig olyan szétesett volt a család, furcsa lesz látni, hogy valahol működik. Máris kíváncsi vagyok, másfelől meg be vagyok szarva az egésztől. – Ahogyan eddig is, most is őszinteségre számíthat tőlem. Ha kéri, szívesen kifejtem az elképzeléseimet, egyébiránt már ismer annyira, hogy tudja, valóban javíthatatlanul végletes vagyok. Nálam nincsen szürke, csakis fekete vagy fehér.
- A Sziklás-Hegységben van egy nevenincs kisváros, ahova aligha megyek majd gyakran vissza, ha csak az anyám miatt nem. Ott mindenkinek megvoltak a maga zűrjei, a zsarukat nem is nagyon érdekelte, hogy valóban ki ölhette meg Norát, ráfogták az első bőrdzsekis motoros alakra. – Emlékezem vissza a helyre, ahonnan származok, ám nem nagyon ragadok le most a múltnál, a jelenem Lucyval sokkal jobban érdekel ebben a percben.
- Nem szó szerint. Ez csak azt jelenti édes, hogy gerjedek a cuki ártatlan fejedre, és úgy érzem, így tudom magam kiélni melletted. – Na ha ettől nem jön zavarba, akkor semmitől. Miközben vetkőztetem, immár nem is nagyon pironkodhat, láttuk már egymást párszor egy szál semmiben, még sem tudom megunni a látványát. A megkeményedő mellbimbóit nem hagyhatom reakció nélkül, így kedvtelve hajolok rájuk, s egyesével felváltva kapom őket az ajkaim közé, s míg az egyikkel foglalkozom, a másikat hol gyengéden, hol kicsit fájdítóan ingerlem az ujjaimmal. Amikor az egyik finom kis ék van a fogaim között, kissé rá is harapok, hogy keverjük az élvezeteket éppen addig fokozva, amely még nem kellemetlen, csupán vérpezsdítő, ám nem ragadok le sokáig, gyorsan leszedem a nadrágot, és a bugyi is követi gyorsan.
- Nem is tudom, akkor lehet, hogy csak odaképzeltem. – Felelem fejrázva, és immár rajtam sincsen nadrág, a boxert már saját magam dobom le. Fürkészem az arcát, hogy meddig mehetünk el, ami a kíérletezést illeti, hiszen nem sokkal később majd Xaviernél lesz jelenésünk, és lehet, hogy ott nem kéne vérvörös pofival ülni. Viszont oly kedves volt a kezdeményezése, hogy úgy vélem, ha már így alakult, akkor valami újat csak mutathatok. – Akkor most azt játsszuk, hogy a foglyom vagy, és csak én érhetek hozzád. – Fűzöm ki az övemet a nadrágból, és gyengéd határozottsággal tekerem körbe a csuklóján, hogy a feje fölé emelhessem. Nagyon érdekel az arcjátéka, ahogyan végigfektetem az ágyán, nem sietek sehova, pusztán a testét csókolgatok a melle és a hasa között, egyelőre még viszonylag finoman, hogy aztán egy váratlan nyelvkörzéssel betámadjam a köldökét. Ha csiklandós lenne, akkor viszont odanyúlok a feje fölé emelt kezéhez, és keményen visszatartom, ha ellenkezne.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 12 Okt. - 18:48

James & Lucy

18+

Flörtölni akartam, azt mutatni, hogy én is képes vagyok zavarbaejtő dolgok kimondására, de csak azt értem el vele, hogy önmagamat hoztam mégnagyobb zavarba. Mint mindig, amikor elhatározom, hogy bizonyítani fogok. A sejtető hangnemétől csak nyelek egyet és direkt módon nem engedem meg a fantáziámnak, hogy bármibe is belegondoljon ezután, ameddig el nem érjük a szobám szent ajtaját. Utána viszont újra szétszedhetjük és összerakhatjuk egymást, mint az elmúlt napokban jópárszor.
Megtorpanok a visszakérdezésére és keresztbefonom a mellkasom előtt a kezemet.
- Javíthatatlan vagy. - csóválom a fejemet, de tisztában vagyok vele, hogy mennyire megváltozott azóta, mióta először találkoztunk. Egy icipicit tulajdonítom csak magamnak a győzelmet, valójában tudom, hogy sokkal inkább magát kellett legyőznie, hogy ennyit tudjon mosolyogni, mint most. Azt hiszem, jó hatással vagyunk mindketten egymásra. Remélem, ezt a rokonaim is így fogják gondolni, bár több ezer kilóméterre tőlük ez a kérdés még igazán nem izgat.
- Nem szoktam olyan sokat beszélni, hogy nyilvánvalóvá válljon. - gondolkodom hangosan, mert eddig tényleg senki nem jött úgy oda, hogy "Hé, hallottalak a folyosó túloldalán beszélni, te ír.", de persze nyilván benne van az a nagy amerikai hatás, ami Európát éri a filmipar miatt. - Nem a korombeliekre gondoltam, sokkal inkább az idősebb generációra. De nem hiszem, hogy bármi gondod lesz, amíg én ott vagyok. - vigyorgok ismét rá, majd egy kis gondolkodás után hozzáteszem. - Honnan is származol pontosan? - Lehet, hogy ez a kis információ eddig elkerülte a figyelmemet, és valószínűleg egy olyan helyet fog megnevezni, amit csak a volt földrajztanárom emlékei között fogok megtalálni, de így is érdekel, mint minden, ami vele kapcsolatos.
- Miért akarsz megbüntetni? - nézek rá őszinte csodálkozással. Ez valami amcsi flörtölés akar lenni? Talán túl naiv vagyok és egy kicsit összezavar, mert tudom, hogy valamire céloz ezzel, csak fogalmam sincs, hogy mire. Végül is, eddig is tudta, mit csinál, a legjobb lesz, ha az ilyen számomra kétes értelmű dolgokra a választ kivárom. Csak nem fog most felállítani és a sarokba küldeni majdnem pucéran. Mert ez lenne a legnagyobb büntetés ebben a pillanatban, távolabb kerülni tőle, mint öt centi. De szerencsére a csókok viszonzásából nem arra következtetek, hogy nagyon el akarna küldeni.
Nincsenek nagy melleim, gyakran eszembe jut, hogy nem is kellene melltartót hordanom, mert fölösleges, de ahogy lekerül rólam, eszembe jut, hogy miért is volt ott. Már a hűvös levegőtöl megkeményednének a mellbimbóim pillanatok alatt, de az előző érintésétől most még erre sincs szükség. Felnyögök, ahogy kényeztet.
Engedelmesen emelem meg a csípőm, hogy könnyedén lehúzza a nadrágot és hirtelen csak egy bugyiban találom magam, de úgy sejtem, az sem tart sokáig.
- Mikor mondtam én ilyet? - ülök fel vele, amikor az izgató harapás után felemelkedik, hogy segítsek neki is kibújni a nadrágból. Személy szerint nem meglepetésekre vágyom ebben a pillanatban, de kétlem, hogy ezt ki bírnám mondani arcpironkodás nélkül, úgyhogy benntartom. Viszont ha nagyon újat akar mutatni, akkor nem fogok ellenkezni, hisz még mindig ő a tapasztaltabb, és még közel sem volt annyi időnk, hogy mindenbe belevezessen. Nem taranám egészségesnek ezt a bizalmat más esetében, de Jamessel valahogy minden más.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 12 Okt. - 17:44

18+

Lucy & James

Nora „halála” után már életre szólóan mondtam le arról, hogy bárki is boldoggá tehet még, lesz még értelme küzdeni értelme. A kósza próbálkozások inkább voltak nevezhetőek keserű kapálózásnak, utolsó kísérletnek, hogy ne maradjak örökké egyedül. Csak éppen ha mindenki a saját sebeit nyalogatja, abból roppant nehéz bármi komolyat kihozni. Lucy ellenben szeret, és volt annyira türelmes, hogy a saját nyűgje helyet az enyémre figyeljen. Ettől olyan különleges, és teszi nyilvánvalóvá, hogy összetartozunk.
- Abban nem lesz hiba. – Nevetek rá. Tulajdonképpen vannak komoly, perverz vágyaim vele kapcsolatban, amit amúgy nem volt alkalmam kipróbálni, de hát miért is ne? Lucy komoly kezdeményezőkészséggel rendelkezik, viszont minden, amit mutatok, vagy elkövetek rajta, az igenis újdonsült erővel hat. És még közel sem merítettük ki az a repertoárt, amit egy összeszokott, vagy éppen kísérletezőkedvű párnak van kedve együtt átélni. A lányok egy nagy százaléka elvárja a pasiktól, hogy irányítsák a nőt, tegyék meg a fontos lépéseket. Ehhez képest az én barnám magától értetődőnek veszi, hogy ismét fedezzük fel egymást. Mint ahogyan akkor sem taszított el, amikor ismétlésért folyamodtam a kulcsos házban. Egyértelműen egymásra vagyunk hangolódva. Szinte megállás nélkül vigyorgok azon, hogy ismét viccel, amilyen savanyú voltam az első időkben, mindez a múltté. Meglehet, bizonyos sebek sosem fognak gyógyulni, ám ő ügyesen elfedheti őket, hogy többet ne vegyünk róla tudomást.
- Senki sem lehet olyan bunkó, mint én? – Kérdezek vissza, valóban végletesen állítottam be a kérdésemet. Igen, azt hiszem most nem is rólam van szó, hanem arról, hogy megvan az a képessége, hogy hasson másokra. Még rám is, pedig közel sem volt könnyű dolga velem. Azért igyekszem visszavenni az évődésből, vélhetően nem lenne túl jó dolog átmenni valami túl romantikusba, a végén még visszahátrál. Azt meg nem hagyom.
- Lehet, hogy én vagyok a figyelmetlen, de nem vettem észre az akcentusodat. Meg én olyan kisvárosból jöttem, hogy elsőre csoda, hogy a többi amcsit megértettem, úgyhogy tudok alkalmazkodni. – Vallom be, az elején amikor leléptem a szülőhelyemről, olyan mogorva voltam, hogy nem is nagyon elegyedtem szóba másokkal, csak úton voltam, szótlanul vettem kaját, vagy szálltam meg olcsó motelekben,
- Mondanám, hogy megbüntetlek a káros szokásodért, de nem. Azt még elnézem neked, hiszen ez az én kezemre játssza az élvezeteket. Így másért foglak megbüntetni. – Kacsintok rá kajánul, ezzel is jelezve, hogy már túl vagyunk azon az ismerkedős fázison, amikor még figyelni kell, hogy ne fájjon nagyon az első behatolás, így már tudjuk keverni az élvezetet azzal, hogy olykor némi fájdalmat is csempészünk bele az izgalom fokozásának kedvéért. Segítek a vetkőzésben, ha már ennyire beelőzött. Az ölembe emelem, ahogyan lekerül rólam a felső, és becsukott szemmel merülök el a csókjaiban. Szinte ösztönösen talál rá arra, hogyan juttasson már szinte ezzel is a csúcsra. Nem akarom megbántani azzal, hogy mást is említek, remélem gyorsan bóknak fogja fel, nehogy megszűnjön a varázs. Most én lendülök kezdeményezőbe, ahogyan az ajkára helyezett néhány csók után a nyakát veszem célba, ezzel nem akarom elsietni a dolgokat, ez pusztán amolyan évődő célkeresés. Beharapom a finom, puha bőrt, hogy közben a kebleit méregessem az ujjaimmal, ezúttal nem titkolt határozottsággal illetem a gömbölyded formákat, nem vagyok olyan puha, és óvatoskodó, mint eddig. A melltartó levételével pusztán pár pillanatot vesztegelek, majd oldom is meg a nadrágja gombjait. Hogy aztán ledöntsem az ágyra, és kihámozzam belőle.
- Azt mondtad, hogy lepjelek meg, úgyhogy készülj... – Közelebb hajolok, és finoman megnyalom az ajkát, majd a fogaim közé véve meg is harapom, éppen hogy csak annyira fájjon, hogy még kéjes legyen, semmint veszélyes. Majd feltérdelek, és elkezdem kicsatolni az övemet, hogy kihúzzam a nadrágból.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szomb. 3 Okt. - 20:06

James & Lucy

16+

Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen érzés lesz visszatérni. Egy hete még csak abba sem gondoltam bele, hogy valaki iránt érezhetek így. Az egész olyan... normális. A normális életről pedig csak halványodó emlékeim voltak, meg a tűnő remény, hogy valaha lehet olyanom. Ezért is szeretem Jamest, mert mellette normálisnak érezhetem magam. Ezzel persze olyan dolgok is járnak, amire nem készültem fel, de úgy érzem, hogy a szerelmünk bármivel képes megbírkózni.
- Minden rendben van. - állítottam a jövő idejét a jelenbe, miközben megszorítottam a kezét. - Csak győzz zavarba hozni. - mosolyogtam huncutul. Már az, hogy nem vörösödöm el minden átkozott percben nagy előrelépés a részemről. De introvertált emberből nem lehetek egyszer csak extrovertált, akárhogy próbálkozom. Ezért is várom már annyira, hogy felérjünk a szobába és a zárt ajtó mögött újra csak ő és én legyünk.
- Nem vagyok benne biztos, hogy élveznéd, ha pikkelyes uszonyom lenne...- vágok vissza, de megjegyzem magamban, hogy muszáj lesz elvinnem Jamest majd a Guiness gyárba is. Fakultatív programnak jó lesz, hogy elszakadjunk a rokonságtól egy kicsit.
- Senki sem lehet olyan, mint te! - hozom magamat zavarba a heves bókommal, de ugyanakkor tényleg így gondolom. A rendes válaszon viszont elgondolkodom. Sok írt ismerek, de elég rossz vagyok az általánosításban. Azt mégsem gondolnám, hogy pont rám hasonlítanának, de ha mindenképp párhuzamot kell vonnom, akkor inkább az amerikaiakról tudok beszélni, hogy a különbségekre rámutassak. - Talán nem olyan nyitottak, mint itt az emberek, de általában kedvesek. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy lesz olyan, akinek az akcentusát jó nehéz lesz megértened. - vigyorgok, ahogy elképzelem a szituációt. Nem is gondolná az ember, hogy ugyanazt a nyelvet mennyiféleképpen lehet használni, ameddig nem találkozik a világ másik felén élő vidékiekkel.
Végre valahára elérünk a szobámig, ahova amilyen gyorsan csak lehet, beslisszolok, magam után húzva Jamest. A zár kattan, pár pillanattal később pedig már az ágy mellett találjuk magunkat.
- Olyan vagy nekem, mint egy káros szokás, amire még csak most kaptam rá, de már most tudom, hogy képtelen leszek leszokni. - nézek a szemébe, mielőtt futó pillantást vennék az enyhén rumlis ágyamra. Mielőtt elindultunk, gyorsan kellett pakolnom, akkor hagytam itt a rendetlenséget.
- Erre viszont nem. - dobom le az én felsőmet, majd bútjatom ki az övéből, miután szembefordultam vele az ölében. Alig száltunk le a motorról pár perce, ahol rendesen hozzásimulhattam, de máris hiányzik az érzés, úgyhogy muszáj pótolnom, miközben csókolom.
Apró féltékenyésgi roham hullámzik át rajtam, amikor megemlíti, hogy másokkal is csinált ilyet. Na jó, nem konkrétan ezt mondja, de ezt hallom ki belőle, ezért méginkább bújok, hogy érezzem, hogy most csak az enyém.
- Lehet. - állok meg egy pillanatra, hogy mélyen a szemébe nézzek, mert egy-egy szerelmi vallomás mellett nem lehet csak úgy elsiklani. - Örülök, hogy rámtaláltál.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 28 Szept. - 7:39

18+

Lucy & James

Bele sem gondolok, hogy Lucynak mekkora dilemmái vannak gondolatban, holott én magam is azon tűnődöm, hogy mennyire megváltozott minden. Nem mondom, hogy egy csapásra, szerencsétlen lányra alaposan rátettem minden terhemet, ami az elmúlt másfél év során nyomasztott, holott neki sem volt könnyű élete, mégis eldobta a saját gondjait azért, hogy mosolyra fakasszon. Önzetlen a végtelenségig, s nem tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy elszigeteltsége miatt ilyen fokú szeretethiány alakult ki benne, hogy egyetlen igazi érintésemmel is ilyen ingerek tudok felé küldeni. Egyedül én. Ha mellette vagyok. Ez teszi különlegessé a kapcsolatunkat, ebből fejlődhetett ki, hogy végül lelkileg, majd testileg is egymásra találtunk, mindketten készek voltunk egy idő után ráébredni, hogy a sors különös játéka így ébresztette fel a szerelmünket, amelyről jó eséllyel már úgy véltük, sosem lesz benne részünk. Nem mondom, hogy számomra is furcsa kissé, hogy pár nappal ezelőtt mindenki a búskomor arcomat ismerte itt a birtokon, erre most szinte sugárzom a boldogságtól, ahogyan Lucyval száguldunk a folyosókon, úgy látom ellenben, hogy a macskám arcán ennél nagyob aggodalmak, kétségek tükröződnek. Oldalt pillantva lassítok kicsit, fontosabb az, hogy ő biztonságban érezze magát, mintsem minél előbb fedezzük fel egymást, újra.
- Tudom, és sajnálom. Én meg végletes vagyok, és boldoggá teszel. Majd megszokjuk, és minden rendben lesz, ígérem. – Súgom vissza, végülis úgy vélem, hogy az utóbbi napokban mellette sokkal kevésbé voltam kesernyés, még ha nem is tudom teljesen levetkőzni ezt, már a részemmé vált. Számomra is tökéletesen szokatlan, hogy van valakim, aki valóban szeret, odafigyel, és még csak nem is veti bele magát drogoktól belőve mindenféle orgiákba. Az előrelépés határozottan tapintható.
- A hableány te vagy szivi, és inkább sört tálalj fel. – Velem aztán viccelődhet, vevő vagyok rá, a szarkazmus nekem is lételemem, így attól nem kell félnie, hogy felhúzom az orromat, ebben is hasonlítunk, életben tudjuk tartani a lángot, hiszen mindig megvan az izgalmi faktor. – Magyarán teljesen más. Ami a leginkább érdekel, az emberek hozzáállása a dolgokhoz, ez mit jelent? Ott mindenki olyan bunkó mint én, vagy olyan jólelkű buta tök, mint te? – Kérdezem évődő vigyorgással, hogy emeljem kissé a hangulatát, meg különben is érdekel, hogy hova is fogunk menni. Engem hogyan fognak fogadni. Ha már ott leszünk egy esküvőn, vajon melyikünknek szegezik a kérdést, hogy velünk mi a helyzet ilyen téren? Belépünk a szobájába, amely most valóban csak a miénk, remélem, hogy legalább a kulcsot belefordítja, nem akarok meglepetéseket. Nem sok időnk van körülnézni, mert újdonsült szerelmem máris a tárgyra tér.
- Szeretem, hogy ilyen kezdeményező vagy. – Csókolok vissza a derekára fonva a kezemet, ez a mi kis meghitt szigetünk most zavartalanul működhet, ám ha már így alakult, hogy nem várt módon vagyok elkapva, miért is ne dobhatnánk fel kissé a dolgot. Az ágy felé vonom magunkat, aminek a szélén Lucy egy ottfelejtett sálja árválkodik. Kissé elengedem a leányzót, majd a sálért nyúlok, és átfűzöm az ujjaimat közötte. – Erre még szükségünk lesz. – Kaján mosollyal az ágytáblára helyezem, majd lecsüccsenve az ölembe húzom őt, hogy immár magabiztos mordulással bontogassam ki a felsőjét. Nem sietek, az idő mégsem lehet elsődleges tényező, ha bezárkóztunk, Xavier igazán várhat.
- Meg kell mondanom, veled a legjobb ez. Talán vagyok olyan nyálasan romantikus, hogy a szerelem miatt van? – Kérdezem, beismerve, hogy még sosem volt ilyen élményben részem, mint amit vele élhetek át. Nem számít, hogy tapasztalatlan, minden érintése szikrázik a bőrömön, az ajkamon, fel is kínálja magát, több mint tökéletes. Miután most a többség órán van, az sem gond, ha kissé hangoskodunk, nem jár errefelé a kutya sem.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 24 Szept. - 13:53

James & Lucy

16+

Nem nagyon filózom azon, hogy Xavier tud-e segíteni a képességemen, vagy sem, úton hazafelé. Amióta Jamessel vagyok, lényegesen kevesebbszer jut eszembe, hogy egyáltalán van a képességem. Gondolni sem akarok rá, hogy mi lesz, ha nem leszünk együtt. Lesz egyáltalán olyan? Valószínűleg. Ha x-men marad és a professzor úgy dönt, hogy én alkalmatlan vagyok rá. Vagy ha én is x-men leszek, de nem egy küldetésre küld minket. Bár nyilván nem küldene először sehova egyedül, de ha csak James vállalom be az egészet, akkor már jó lenne, ha volna értelme a döntésemnek. Másrésztről viszont ha együtt megyünk küldetésre, vagy az a helyzet, hogy hiába van képességem és akkor meg minek vagyok x-men, vagy nem gátolja a képességem és akkor retteghetek attól, hogy véletlenül hozzáérek. Mindenesetre a kesztyűimet tuti nem fogom kidobni. - jutok végül elhatározásra, miközben belé kapaszkodva száguldunk a birtok felé. Viszonylag hamar, koradélelőtt érkezünk, amikor a legtöbb diák még órán van. Ez adja az ötletet, hogy akkor akár be is csábíthatnám Jamest a szobámba, hisz valószínűleg ez az egyetlen alkalom, amikor biztos nem nyitnak ránk.
Nem igazán lehet kertelni, rátapint a mondandóm lényegére, úgyhogy kézenfogva irányítom a második emelet felé.
- Milyen nagylelkű vagy. - vigyorgok rá, miközben felidézem magamban, milyen volt tükörbe nézni egy-két hancúrozás után.
Útközben csak pár emberbe, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy lénybe botlunk, akik kifejezetten érdeklődő pillantással tekintgetnek a kezeink felé. Vajon tudják, hogy mit tervezünk? Mások is szoktak ilyet csinálni a birtokon? Ennyi elég lenne ahhoz, hogy máris terjedjen a pletyka? Olyan kérdések merülnek fel bennem, amiken még sosem filóztam.
- Szinte mindentől zavarba jövök melletted. - ismerem be halkan, hogy elég könnyű zavarba hozni. Főleg, hogy James egy teljesen új szituációba rángatott bele, ami neki nem annyira új és már több tapasztalattal mozog benne, de nekem még időre van szükségem, hogy mindent ilyen könnyedén kezeljek. Nem, tévedek, sosem szoktam semmit könnyedén kezelni. Szociális katasztrófa vagyok, tudom.
- Ó hát tudod, hableány húson élünk odaát és a patakokban narancslé folyik...- szaladtak belőlem a szavak, mivel zavaromban úgy tűnt, hogy viccesen fog hatni. Inkább kicsit szarkasztikusra sikeredett, úgyhogy azonnal megpróbáltam javítani a helyzeten. - Igazából nincs olyan sok különbség. Talán az időjárás. Meg az emberek hozzáállása a dolgokhoz. A kaják. A közlekedés. A zene. A... Na jó, talán mégis van pár különbség. - ismertem be. Most, hogy Írországra gondolok, enyhén elfog a honvágy és a hasamba újra visszaköltözik az a kis kellemes szorongás, amikor arra gondolok, hogy James is velem jön. De még próbálom nem beleélni magam túlságosan, nehogy aztán pofára essek, mert a professzornak más tervei vannak.
Odaérünk az ajtómhoz, amin óvatosan először én lesek be, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, húzom magam után Jamest is.
- Az az én sarkom. - mutatok az ablak és a fal között meghúzódó ágyra, aminek a végén a tömött könyvespolcom és egy füzetekkel megpakolt íróasztal álldogál. A táskát, amiben a cuccaim vannak, lerakom a székre és nem húzom az időt azzal, hogy a szobatársaimról kezdjek el beszélni, ameddig nincsenek itt. Egyből összefonom a karjaimat James nyaka körül és lágyan megcsókolom. Na, például ezt nem mertem volna megtenni a folyosó közepén.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 20 Szept. - 11:28

16+

Lucy & James

Nem tudom, hogy Írországban mennyi lehetőségünk lesz motoron ülni, ott mások a szabályok, vagy az csak Anglia? Nem vagyok én otthon a tengerentúli közlekedésben, igaz, van jogosítványom kocsira is, de a fél életemet mocin töltöttem, nekem tökéletes így. Ha Lucynak nem kényelmetlen, szinte bárhova közlekedhetünk így, ám mivel hosszútávra tervezünk így, lehetséges, hogy ebben a tekintetben nem árt majd gondolkoznom valami Camaro-n, az még egészen jól néz ki. Hát ki tudja, a hátsó ülésén azért könnyebben felfedezhetjük egymást, ha útközben tör ránk a vágy, ezt egy motorral sokkal nehézkesebben lehet megoldani. Nem is tudom még ekkor, ebben a gondolatmenetben, hogy a hercegnőm milyen rafinált tervet eszelt ki, és még csak nem is mondhatom, hogy ellenem, sokkal inkább mellettem, értünk. Jelenleg azon tűnődöm, hogy Xavier hogyan fogja megoldani, hogy Lucy tudatosan használhassa a képességét, hátrányok nélkül szűrve mindazt, amire szüksége lehet, ne úgy, mint egy átszakadt gát, a nyakába zúduljon minden. Most már hálás vagyok a visszautasításáért, hiszen köztünk így maradt meg az intimitás, amely mintha nem akarna szűnni. Másféle szerelem ez, a lányról érzem, hogy csak az enyém, bízhatok benne, nem az a kétkedés van meg, mint Noránál. Lassan révbe érek? Itt végigsimítok a combján, pedig nem is tudja, hogy mire gondolok. Lesegítem, és megindulunk befelé. Hihetetlen, hogy alig egy hét mindkettőnk életét megváltoztatta, ugyan bizonyos fokú keserűséget nem fog sosem kiirtani belőlem, ilyenné formált a múlt, ám az, hogy felvállalhatom, tudok még érezni, egyértelműen neki köszönhető. Ő a párom, akkor sem volt kislány, amikor elindultunk, de most már nem csupán fizikailag, lelkileg is érett nő, ennek pedig van ugyan köze a szüzessége ajándékba adásához, úgy vélem, felém lelkileg értelmileg teljesedett ki. Jólesően torpanok meg, szinte alig hiszem, amit hallok. Pirulásából ítélve virágnyelven azt közölte, hogy vágyik rám. Sajnálatos módon töltöttünk már annyi időt együtt, hogy felszabadultan nevethessek rá, a búskomorságomat jó időre ketrecbe zárta. – Akkor menjünk, bőven adok időt, hogy rendben szedd magad. Csak előtte jobban összekócollak. – Én azért kimondom, hiszen tudjuk, hogy miről van szó. Kezdem nagyon imádni a kis hülyét, hogy még mindig ilyen ártatlan fejeket vág, azt hiszem vele kapcsolatban ez a gyengém. Más kérdés, hogy nagyon is motivál, hogy a gyengédséget lassacskán szenvedélyes, mélyebb szintre kapcsoljuk fel, vagyunk annyira fiatalok, hogy ne kelljen finomkodni. Várom, hogy mutassa az utat, már a gondolattól is minden tagom bizsereg, hogy bármennyire is csinos a ruhája, itt bőven van váltás ahhoz, hogy nemes egyszerűséggel letépjem róla. Belépünk a főépületbe, ahol most nem nyüzsögnek olyan sokan, vagy óra van, vagy pedig a jó időre való tekintettel többeket elengedtek. Mindenesetre Hank siet el mellettünk, a maga kék Bestia alakjában, hümmentve int nekünk, még vissza is néz a válla felett, amikor eljut a tudatáig, hogy egymás kezét fogjuk. Na igen, bár nincsen tiltva, hogy együtt legyünk, Lucy mégiscsak diák. Ha rajtam múlik, akkor már nem sokáig, ráadásul a korunk tekintetében is alig van köztünk különbség.
- Nehéz megszokni? Remélem nem vagy ettől zavarban. - Szólok oda a lánynak, nem akarom, hogy megbélyegezve érezze magát miattam, mert én meg sok idő után mégiscsak felvállalom, hogy valakit tényleg fontosnak tarthatok, szerethetek. - Remélem a professzor elintézi a dolgunkat, egészen fellelkesültem az utazástól. Még sosem jártam az Államokon túl. El sem nagyon tudom képzelni, hogy milyen lehet. - Nem tudom, hogy Lucy szobája merre van, így hagyom magam vezetni arrafelé. Elvileg diákként nem egyedül volt beosztva, én meg nem mászkáltam lányok hálószobáiban, rá bízom, hogy mindezt megoldja.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 2 Szept. - 19:49

Atlasz lekerül Tyler-ről, Gazdija le tudja húzni róla, nem áll ellent eme cselekedetnek. Mi több, morgása is alábbhagy, ahogy elméjét manipulálva szép képek jelennek meg előtte. Ettől úgy nézz ki, mintha be lenne lőve, olyan elemi erővel hat rá a váltás a korábbi fájdalom és gyűlölet után. Élvezi Gazdi simogatását, nem tudván, hogy ez az álom vagy a valóság. Minden esetre megnyugodott. Mi több lassan elszenderül. Fejét édes álomba hajtva piheni ki teste az átélt fájdalmakat. Remélhetőleg nem maradnak tartós utóhatások ezen eset után.
//Köszönöm a játékot!//

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 2 Szept. - 19:33

Egy darabig állok és tényleg fogalmam sincs mit tehetnék. Az erőmet semmiképp nem akarom Atlasz ellen fordítani. Tyler hibájából tanulok, bár gondolom a tanár úr elvárná, hogy használjam. Végül csak lépek az ügyben, nem úgy ahogy kellene. Atlasz hasa alá nyúlva húzom le a "szétmarcangolt" tanárról. Pár apróbb karmolást én is bezsebelek, de nem törődök vele. Csak magamhoz ölelem Atlaszt is simogatom, fülébe nyugtató szavakat suttogok, nem állat, de más ötletem nincs a megnyugtatására.
-Nem mehetek tanár úr. Atlasznak szüksége van rám. - Vagyis annyira próbálom ezt hinni. megbántottam és előidéztem, hogy megharagudjon. Szeretném, ha letudnám nyugtatni, hogy végre újra a régi legyen a kis barátom.
Picit óvatosan simogatom, nem tagadhatom le, hogy félek tőle. Az előbbi kirohanása engem is megijesztett, egyáltalán nem volt benne semmilyen emberi, csupán a vadállat tükröződött. Egy mérges kutya volt nem több. De mégis, félelemmel telve is közel maradok hozzá, erre van szüksége, hogy ne legyen egyedül.
-Én szóltam, hogy ne okozzon neki fájdalmat, ha ez is a kulcs akkor sem ilyen mértékben. - Hangom nem ledorgáló csupán felvázolom a tényeket. Én már az elején se tartottam ezt olyan fényes ötletnek.
-A tanár úr menjen és lássa el a sebeit én itt maradok és megvárom amíg visszaér, esetleg utána a professzor úrnak is bemutathatnánk Alit. Ő bizonyára valami használhatóbb ötlettel állna elő. - Simizem Atlasz hátát, de közben Tyler-re nézek, kíváncsi vagyok elfogadja-e az ötletem. Jobbat Ő sem találhatna ki, ezt be kell, hogy lássa.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 2 Szept. - 12:17

Azt hiszem, hogy sikerült a legrosszabb dolgot választanom ahhoz, hogy átváltozásra késztessem Ali-t. Nem s tudom, hogy hogyan s gondoltam, habár sejtem, hogy tényleg a fájdalomhoz van köze annak, hogy nem tud átváltozni a fiú. Viszont a fejébe sajnos nem látok bele, annak Charles a specialistája, úgyhogy nem tudom, hogy mi játszodik le a fejében, mikor fájdalmat okozok neki. A fájdalom hatására a kutya morogva nekem ront, én pedig a földre kerülök. Segélykérően nézek a lányra, aki csak tátott szájjal áll mellettünk, majd kiabálni kezd.
~Használd az erőd!~ gondolom mérgesen, miközben még mindig a kutyával hadakozom. Kapok néhány harapást és csúnya, mély karcolást, egy darabig be lesz kötve a kezem, az biztos. A kutyát lassan lehúzza rolam a lány, én pedig gyorsan felállok, védekezően magam elé emelve a kezemet, majd hátrálni kezdek. Az adrenalintol egyelőre még nem érzem a fájdalmat, bár tudom, hogy amint lenézek vértől csöpögő karomra, bele fog nyilalni a fájdalom. Azonban most csak a kutyával foglalkozom, igyekszek neki bíztato, szép képeket vetíteni, hogy még jobban megnyugodjon.
- Miss Nado, jöjjön el a kutyátol! - jelentem ki határozottan, hiszen nem akarom, hogy a lánynak valami baja legyen. Bár sejtem, hogy a lány nem fog engedelmeskedni azért várok, és hogyha mégis odajönne hozzám, a hátam mögé terelem őt.
- Azt hiszem ez nem volt valami jo ötlet. Azt hittem a fájdalom a kulcs, de ezek szerint mást kell kitalálnunk. - csoválom meg a fejemet. Érzem, ahogy a meleg vér lefolyik a kezemen, és csak most veszem szemügyre harc sebeimet. Néhány elég hosszú és mély karmolás tarkítja a bal kezemet, a jobbon pedig egy harapás is van. Fintorogva szisszenek fel és a kutyára nézek. Fogalmam sincs, hogy mit is lehetne most tenni, vagy mit is kellene tennem. Az biztos, hogy beszelném kell Charles-szal, ám vajon most itt hagyhatom a kutyát a lánnyal? Fogalmam sincs, viszont a sebeimet el kell látnom, az is biztos. Kérdőn a lányra nézek, valamiféle reakciot várva tőle, hogy most mi legyen.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 28 Aug. - 9:35

A rossz emlékekkel vegyes illúzió képe eltűnt, s vele az idegszálait átjáró fájdalom is. Ez azonban vajmi kevéssé csökkenti Atlasz agresszióját. A baj már megtörtént, megoldást találni rá pedig nem lesz egyszerű feladat.
Az önvédelmi akciók megakadályozzák Atlaszt abban, hogy hatalmas darabot harapjon ki Tylerből. Ennek ellenére továbbra is képébe vicsorog és karmos mancsaival bele-bele kap Tyler ruhájába, hosszú vágásnyomokat, könnyű vérző sebeket okozva bőrén.
Hallja Gazdija szavait, de agyáig nem jutnak el. Teljes önkívületi állapotban van. A leráncigálós manőver sikeres. Atlasz nem ragaszkodik Tylerhez. Bár sajnálatosan ahogy mancsaival össze-vissza kapadozik Gazdit is eltalálja, könnyen vérző sebet okozva neki. Továbbra is Tylerre morog, bár szemének és szőrének vöröses árnyalata eltűnt. A jelek szerint kezd lecsillapodni.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 28 Aug. - 8:01

Kirohantam a folyosóra és reméltem utolérem Atlaszt. Szegényt nagyon megbánthattam, én vagyok a világ legrosszabb barátja. Hiába szólongattam nem láttam sehol, majd picivel később észrevettem, szinte szoborként állt, csak a mellkasa mozgott ahogy levegőt vett. Nyüszítése visszhangzott a folyosón. Odaszaladtam hozzá, hogy magamhoz öleljem, megnyugtassam, de nem értem el hozzá, hirtelen fordult meg és támadt rá Tyler-re. Gondolom a tanár úr kérésem ellenére fájdalmat okozott neki és ezért most Atlasz teljesen bekattant. Agyam lázasan agyalt a megoldáson, ha nem segítek akkor Atlasz elevenen falja fel a tanáromat. De, ha segítek akkor Atlasznak okozok vele fájdalmat. Tehetetlenül álltam és néztem ahogy a két mutáns összecsap.
-Atlasz állj! Ne csináld! - Próbáltam barátomra hatni, de nem sok reményt fűztem hozzá. nagyon mérges volt és, ha közbe avatkoznék valószínűleg engem is megakarna harapni. Mintha elpattant volna benne egy szál, teljesen megőrült. Egyáltalán nem az az Atlasz volt akivel órákig tudtam játszani, teljesen kifordult magából. Bátorságot véve léptem a tanár úrhoz és Atlaszhoz majd Atlasz hasánál kulcsoltam össze a kezem és próbáltam elráncigálni Tyler-ről, ha megharap hát megharap, mégse nézhetem végig ahogy Tyler-ből darált hús lesz.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 26 Aug. - 12:35

Egyelőre fogalmam sincs, hogy mi is fog kisülni ebből az egészből, de jobb ötletem nincs. Sejtem, hogy a fájdalommal van összefüggésben ez az egész képesség és az átalakulás, azonban lehet, hogy mégsem a megfelelő oldalról közelítettem meg a helyzetet. A kutya kiront a szobából és a folyosón kezd el rohanni, én pedig egyetlen megoldást látva erős, ámbár még elviselhető fájdalmat okozok a kutyának. Atlasz lefagy, szinte érzem, hogyan pörögnek le a fejében az események, majd megfordul. A félelem a szeméből eltűnik, gyűlölet és düh váltja fel és egy másodperc alatt felfogom, hogy mi fog történni. A kutya nekiiramodik, felém ugrik, és elterítve a földre morog és harap. Igyekszem eltolni magamtól az őrjöngő állatot, miközben - természetesen - a fájdalmat leveszem róla. Érzem a nyálcseppeket az arcomon, és azt, ahogy egyszer egyszer a karma a húsomba váj. Felkiáltok a fájdalomtól, és a lábaimmal próbálom lelökni magamról a kutyát, miközben a nyakánál igyekszem távol tartani magamtól. Az agyam vészesen pörög, hogy valami megfelelő illúziót hozzak létre, ami esetleg lenyugtathatja a kutyát, de sejtem, hogy ez nem fog olyan egyszerűen menni... Egyelőre csak próbálom tartani a dühtől erőteljes kutyát és remélem, hogy Miss Nado megpróbál kitalálni valamit.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 25 Aug. - 19:50

Menekülni, futni onnan ahol nem szabad tartózkodnia, ahol nem fogadják szívesen. Ez hajtja Atlaszt kifelé, el Tanárúrtól, el Gazditól. Most senkire sem hallgat. Hirtelen megváltozik a világ, a folyosó falai eltünek, a hangok megváltoznak. Újra Gázában találja magát, ahol még gyerekként élt, mielőtt kutyává változott volna. Hallja a repülőgépek sivítását, a golyózáport. Az egyik becsapódó bomba légnyomása elrepíti családjától. És csak ott áll, sír és sír és sír, míg végül fehér szőr nem borítja be testét, s kutyává változik. Legfájdalmasabb emlékét éli át. Kívülről ebből csak az látszódik, hogy Atlasz egy helyben áll, ledermedve. Egyre hangosabban nyüszítve az átélt fájdalom nyomán. Külső hatásra nem reagál, Gazdija hangja nem jut el tudatáig, teljesen az illúzió rabságába esett. A fájdalom hirtelen átcsap egy másik érzelembe, amit a többiek vad morgásként érzékelnek. Gyűlölet. Az a gyűlölet, amit első átváltozásakor érzet maga iránt. Hogy Allah átkozottja. S most, az illúzió hatása nyomán, kontrollálatlanul tőr elő belőle. Akarata teljesen megszűnt, egy meghatározhatatlan ősi ösztön tör fel belőle. Atlasz szemei vörösre színeződnek, szőre mintha lángolna. Nekiiramodik, szélesre tár szájjal veti rá magát Tylerre. Ott harapva, karmolva őt, ahol csak tudja. Agyát annyira átjárta a fájdalom, hogy szinte kiégtek idegsejtjei, mint mikor zárlatot kap a vezeték. Már nincs rá hatással.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 25 Aug. - 19:27

Aggódom Atlaszért és a tanácstalanság megőrjít. Persze helyeselek Tyler szavaira. Ebben a szobában már nincs kutya. Atlasznak muszáj lesz ledobnia kutyalétét. Szegény, szerintem nem sokat tud ebből felfogni, sajnálom, de remélem érti, hogy csak segíteni próbálunk neki. Ám a szavaim hallatán otthagy és az ajtónak ágaskodva próbálja kinyitni az ajtót és sikerrel is jár. Kirohan a szobából és egyszerűen a legpocsékabb barátnak tartom magam. Bizonyára rendesen megbántottam. Szaladnék rögtön utána ám a tanár úr megelőz. Először nem tudom mire mondja, hogy sajnálja, de aztán hamar megértem és megpróbálom megállítani.
-Ne! Ne okozzon neki fájdalmat! - Nem csak, hogy megbántottuk szegény párát, de még fájdalmat is okoznánk neki? Nem! Itt nem ez a megoldás, a tanár urat megkerülve lépek ki a folyosóra majd elindulok arra amerre szerintem Atlasz szaladt. Bocsánatot kell kérnem tőle.
-Atlasz várj meg! - Kiáltom bele a folyosó csendjébe. Remélem Tyler letesz a tervéről és nem fog fájdalmat kelteni Atlaszban. Eleget szenvedett már így is. Segítség nyújtás helyett csak simán leszóltuk és időt se hagytunk neki ahhoz, hogy megpróbáljon magától leszokni megszokott tevékenységeiről. Túl hamar próbáltunk belőle embert faragni. Várnunk kellett volna.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 25 Aug. - 16:25

A helyzet az, hogy még nem voltam soha ilyen tanácstalan. Fogalmam sincs, hogy is vehetnénk rá Ali-t, hogy átalakuljon. Használhatnánk Océane-t csalinak, de még úgysem biztos, hogy sikerülne rávenni a srácot, hogy átalakuljon. Bizonyára valami erős érzelmi hatásra, emlékekre, vagy gondolatokra lenne szükség, ami segítségével átalakulhatna. Illetve vissza. Tanácstalan vagyok, tényleg nem sok ötletem van, ezt persze nem akarom mutatni, hiszen mégiscsak én vagyok a tanár! Tennem kell valamit, bár lehet, hogy előtte beszélnem kellene Charles-szal. Ő beleláthatna a srác fejébe, és megtudhatná, hogy mi a baj. A fájdalom, szinte biztos vagyok benne, hogy emiatt nem tud átalakulni a fiú, mert egyszerűen fél a fájdalomtól. Elkalandoznak a gondolataim, így már csak az ajtó kaparást hallom, majd ahogy az ajtó kivágódik. A kutya kirohan, én pedig felpattanva sietek az ajtóhoz.
- Atlasz, állj! - kiáltom hangosan, majd a kutyára koncentrálok, és a lány felé suttogom:
- Sajnálom... - és olyan illúziófájdalmat okozok a kutyának, ami minden bizonnyal megállásra készteti, talán nyüszítésre, és talán olyan emlékeket idéz benne, ami segíthet az átalakulásban.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 25 Aug. - 15:34

Bűbájosnak lenni nem könnyű feladat. Kis elemózsia kunyeráláshoz elég, de komolyabb cselekvések ösztökélésére a jelek szerint még nem képes. Marad a kutyapóz, Tanárúr hallgatása, s Gazdi simogató kezének élvezése. Nem sok mindent ért a tanári hablatyból. Csak azt, hogy itt nincs játék. Ez elszomorítja. És hogy kutya sincs… Ez meg már nem is tetszik neki. Gazdijára néz, de még ő is Tanárúr pártján van. Atlaszt bántják a hallottak. Felpattan, a szoba ajtajához szalad, s felágaskodva próbálja kinyitni az ajtót. Csak kívánnia kell: Szezám, tárulj! S lám, elméje kinyitja az ajtót. Aztán uzsgyi neki! Atlasz szaladva hagyja el a szobát, s a folyosón végig haladva ki akar menekülni a kastélyból és elbújni valahova. Mondjuk az üvegházba. Hacsak másképpen nem alakul a történet.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 25 Aug. - 8:41

Próbálok mindent úgy elmagyarázni ahogy történt. Egy apró részletet se szeretnék kihagyni, minden fontos lehet, minden segíthet abban, hogy Atlasz mármint Ali újra önmaga lehessen. Vannak a birtokon más alakváltó diákok is ezzel tisztában vagyok, ha ki találtam volna a története akkor ez alapján még hihető is lehetne, de nem így van, nem kitaláltam, mert a részese voltam a történéseknek. magam is éreztem Atlasz fájdalmát átváltozás közben, ami neki fájt az nekem is. Nagyon is valóságos volt minden. Nem tudom, hogy a tanár úr mire gondolhat éppen, de látom rajta a hajlandóságot, hogy elhiggye amit mondok. Ez is több, mint a semmi.
Segíteni szeretnék Atlasznak, minden vágyam ez, hisz, ha én nem találok rá, valószínűleg örökre kutyaképében kellett volna maradnia, ám lehet jobb lett volna neki úgy, mint itt végig szenvedni az átalakulást. Csak azt remélem, hogy a fájdalmat nem köti össze velem. Szeretnék jóban lenni vele azok után is, hogy letudja dobni majd kutyaalakját és belekezd új életébe.
-Fogalmam sincs mivel vehetnénk rá. Azt se tudom mi válthatta ki nála az átváltozást. Semmi különöset nem észleltem. - Próbálok visszaemlékezni, de semmi sem jut az eszembe. Semmi olyan ami rá tudna minket vezetni a megoldásra.
Simizem továbbra a ki szőrös buksit és reménykedem benne, hogy Tyler-nek van valami használható ötlete. Ő a tanár nem? Csak kitalál valami amivel rávehetjük Atlaszt az alakváltásra. Lennie kell valaminek.
-A tanár úr jól beszél Atlasz, ebben a szobában nincs kutya. - Nézek rá. Szegény, nem tudom érti-e, de tényleg lassan fel kellene hagyni a kutyás dolgokkal. Nehéz lesz, de valahol el kell kezdeni.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 24 Aug. - 9:49

Érdekes helyzet, érdekes történet. De nem itt, ebben a kastélyban, ebben a közösségben, ebben a világban. Harmincegynéhány évem alatt már elég sok érdekes dolgot láttam, ám amik itt történnek, túllőnnek mindenen. Lassan egy éve tanítok Xavier Magániskolájában, és annyi titkot, különlegességet láttam, hogy felsorolni nem tudnám. De talán Ali története mindközül a legfurcsább. Egy kutyatestben ragadt emberi elme, mely nem tudja hogyan is kell kitörni. Sajnos ez nem igazán az én szakterületem, én inkább csak a gyakorlást biztosítom az illúzióim segítségével. Így hát eléggé meg kell erőltetnem az agyamat, hogy mit is kellene csinálnunk a kutyával, hogy emberré váljunk. Bizonyára az érzelmekre kell hatni és úgy vélem erre Océane a legjobb csali, hiszen úgy tűnik kutyaként hozzá vonzódik az eb leginkább. A történetet meghallgatva kezdenek el ezek a gondolatok motoszkálni a fejemben. A történetben a telekinetikai erő kap fontosabb szerepet, habár engem éppen a másik, az átalakulás érdekelne.
- A telekinetikát most hagyjuk. Egyszerű tárgymozgatás gondolatokkal. Ebből maximum azt szűrhetjük le, hogy értelmes, gondolkodó elmével állunk szemben - néztem a kutya szemébe, és mintha parancsszóra tenné, bólintott is egyet.
- Az átváltozás problémája, gátja talán pontosan ez a fájdalom. El kell érnünk, hogy ne fájjon neki. Ebben tudok segíteni - rándul meg az ajkam az apró, elfojtott mosolytól.
- Azonban valahogy el kell kezdeni az átalakulást, hogy hatástalanítsam a fájdalmat. Mit gondolsz, mivel tudnánk rávenni? - nézek kérdőn a lányra, végül is ő látta ember formájában a srácot, és ebként is jobban ismeri, mint én. Látom a kiskutya szemeket, illetve az izgalmat a ceruza iránt, amire csak megrázom a fejemet.
- Itt a szobában nincs játék. Ami azt illeti, kutya sem... - sóhajtok egyet, majd agyalni kezdek, hogy milyen ingerrel is lehetne segíteni a fiúnak.

//Ne haragudjatok, hogy ilyen nagggggyon későn írtam, ihlethiány. :/ //

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 15 Aug. - 22:56

Ösztönös viselkedése, miszerint akarom azt a ceruzát a számba, és ezért valami láthatatlan erő odamozgatja teljesítve az eb akaratát, eddig számára teljesen természetes jelenség volt. S az az eddig sincs régóta, csak a legutóbbi hozd vissza a faágat játék óta, mielőtt megtörtént volna az első ominózus emberré változás, mely sajnálatos módon nem bizonyult tartósnak. Az azonban Atlasz előtt is világos, hogy számára is megmagyarázhatatlan jelenségek történnek. Voltaképp mutáns képességei törnek fel, miket egyáltalán nem tud tudatosan irányítani, csak ösztönösen, mikor szükség van rá. Talán az ominózus átváltozás újbóli megismétlésének megoldáskulcsa is ebben a talányban keresendő.
Addig azonban Atlasz egy kutya, aki amellett, hogy élvezi Gazdija simogatását, kissé morcosan fel is vakkant, várva, hogy Tanárúr eldobja a ceruzát, amit ő büszkén hozhatna vissza. Elvégre a Tanárúrral is szeretne játszani.
Persze megérti mit mond a Tanárúr. Nagyon fontos dolgokat vele kapcsolatban. Ez is egy eddig meg nem magyarázott dolog, hogy egy csak arabot tanult kutyember hogy értheti meg az angolt? Főleg ha csak néhány hete van ilyen környezetben.
Határozott vakkantással jelzi egyet értését, hogy rendben találja a dolgokat, s az ötletet. Bár fogalma sincs, melyik alakváltó mutáns segíthetne nekik. Mondjuk nem is ismer senkit itt a suliban. Gazdija gondosan elrejtette őt a többiek elől. Egyedül szag alapján tud különbséget tenni, de, hogy melyik szaghoz melyik arc párosul, ott még nem tart.
Helyeslő bólogatás kíséri Gazdija meséjét, megerősítendő, hogy így történtek a dolgok. Még ha fogalma sincs miképpen is csinálta. De szeretné megtudni. Főleg ezt az átváltoztatósdit. Mert Gazdi nagyon szeretné. És amit Gazdi szeret, azt ő is szereti. Mert amit Gazdi szeret az csak jó lehet. S ha már ennyire könyörög, végképp tennie kell érte. Így kérő kiskutyaszemekkel tekint Tanárúrra, hátha el tudja bűvölni őt. S mint add Allah, valamilyen ismeretlen empatikus hatásra szimpatikus érzéseket generál Tanárúrban ügyük iránt.

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 15 Aug. - 22:01

Persze próbálom minél hitelesebben előadni a hihetetlen sztorit. Nekem is fura visszahallani amit a saját szemmel láttam és nem hibáztatnám a tanár urat ha nem hinné el, tényleg egy meredek történet.
Bár azért dob pár plusz pontot az, hogy egy mutáns suliban vagyunk ahol a nem különös a fura. Végül is ha kicsit megmozgatja az ember a fantáziáját máris látja, hogy ez a kutya inkább ember, mint állat. Mikor elhoztam még nem láttam benne azt a különös fényt ami most ragyogja be. Talán egy héttel később figyeltem fel arra mennyire intelligens. Nem kellett megtanítanom neki dolgokat, egyszerűen meg volt benne. És a szemében ott sugárzott az értelem lángja és ma be is bizonyosodott miért.
Figyelem ahogy a ceruza szépen Atlasz lábai elé pottyan majd szájába kapja és a tanár úr elé rakja. Oda battyog hozzám és nem én lennék, ha nem vakargatnám meg a selymes kis fülecskéit. Tudom, hogy nem kutya mégis belém ivódott, hogy megszeretgessem.
Egy mosoly villan fel az arcomon mikor Tyler kijelenti, hogy hisz nekünk. Örömömben lehajolok és magamhoz ölelem a bundás kis barátomat.
-Játszottunk ahogy szinte minden délután szoktunk. Eldobtam neki a botot ami egy fának az odújában landolt.Atlasz nem érte el, már azon voltam, hogy odamegyek kiszedni a fadarabot, de akkor az csak úgy megmozdult és Atlasz mancsai elé hullt. Ez után történt, hogy visszaváltozott, de ahogy én azt láttam nem volt számára kellemes az átalakulás. Magam is éreztem a fájdalmát. Nem tudom, hogy, de átküldte a fájdalmát nekem is, tisztán éreztem a kínt amit ő átélt. Borzalmas volt. - Simizem meg a buksiját Atlasznak a szörnyű emlék hatására.
-A tanárút tud segíteni rajta? - Szinte már könyörgő a hangom, szeretném, ha nem kellene továbbra is ebben a testben maradnia, bármennyire is szeretem Atlaszt, Ő már nem csak az.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 13 Aug. - 16:27

Elég hihetetlen történetet ad itt elő ez a hölgyemény, de az a helyzet, hogy azt hiszem: ebben a kastélyban bármi megtörténhet. Van olyan bejegyzett diákunk, aki állat alakot tud felölteni, így hát miért is ne lehetne ez a kutya is egy fiú? Hát nem ezért vannak itt ezek a gyerekek, hogy megtanulják használni az erejüket? Bár furcsa belegondolni, hogy ez az ember kutya testben ragadt, minden esetre érdekes és egy próbát megér. Lassan leülök egy székre, és várakozóan figyelek a hölgyre, hogy mesélje el, hogy mi is történt. Közben persze megtörténik a "bemutatkozás", ami Miss Nado malmára tereli a vizet, hiszen az átlagos kutyák nem feltétlenül nyújtanak kezet/mancsot csak úgy, és a kutya tekintete is valahogy máshogy csillog, mint a többi állaté. Valami kezd mocorogni bennem, így hát esélyt adok a lánynak, aki mesélni kezd. Érzem, hogy elég furán érzi magát, hogy talán maga sem hiszi el a szavait, de meg kell hagyni, hogy elég határozottan adja elő a "meséjét", ami talán nem is mese. A kutya közben lassan mozogni kezd, az íróasztal felé megy, de csak fél szemmel figyelek rá. Egészen addig, amíg meg nem látom, hogyan emelkedik fel egy ceruza, és repül oda a kutya szájához, amit az bekap és odahoz nekem. Döbbenten pislogok, talán a számat is eltátom, úgy figyelem az akciót, és nem is hallom Miss Nado néhány mondatát. Figyelem a kutyát, majd Miss Nadora pillantok és igyekszem helyre tenni az arcvonásaimat és valami értelmes döntést hozni. Mégiscsak én vagyok a tanár! Lassú mozdulattal lehajolok és felveszem a ceruzát, ezzel is elodázva azt, amikor meg kell szólalnom és döntést kell hoznom.
- Ezek szerint más képessége is van, nem csak az alakváltás. Nem hallottam még olyan állatokról, akikben szintén megvan a mutáció és valami különleges képesség, így hiszek nektek - jelentem ki és Atlaszra is nézek, majd vissza a lányra.
- Tudnunk kell, hogy mi gátolja az emberré alakulást, ha gátolja egyáltalán valami, majd azt ajánlom, hogy beszéljetek egy olyan diákkal, aki szintén át tud alakulni egy állattá. Úgy tudom, számos ilyen képességű diákunk van. Most azonban kérlek meséld el pontosan azt, hogy mi történt és mit csináltatok akkor, amikor sikerült átalakulnia emberré. Megpróbáljuk azt a környezetet, azokat az érzéseket idevarázsolni, hátha megint sikerülni fog, esetleg egy kicsit hosszabb időre - mondom el higgadt, nyugodt hangon az ötletemet, majd kicsit furán érzem magam, de a kutya szemébe nézek.
- Rendben lesz így, Ali? - nem mintha valami megerősítést várnék, de azért mégis. Aztán a ceruzát a kezemben forgatva várakozóan nézek a lányra, és várom, hogy meséljen.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szomb. 9 Aug. - 20:48

Nagyot vakkant neve hallatán Tylernek mikor kezet illetőleg mancsot fognak. Jó volna ha másképpen is meg tudná erősíteni Gazdija szavait. Emberi beszédre nem képes, emberré változni szintén nem tud. Mit tehetne? Okos ebként viselkedni. Illetve megpróbálhatná ezt az erősen gondolok egy szóra és nézek valakire játékot. Vagy a fabot mozgatást. Kár, hogy a szobában az nincs. De talán egy ceruza is megteszi. Kár, hogy nem lát egyet sem. Így marad a vakkantás és heves bólogatás mikor Tanárúr hitelt tesz mellettük. S bár nagyon csábítja a férfi öle, inkább elindul ceruzát keresni. Szimatolva jut el Gazdija íróasztalához. Fejében újra és újra ismétli: ceruza, ceruza, ceruza… Míg éppen csak lebegve megjelenik az egyik ceruza. Lepottyan Atlasz lábai elé, aki szájába véve azt battyog vissza Tanárúrhoz. Leteszi elébe a ’fabotot’ majd Gazdijához megy, helyeslőn vakkantva történetükre, s örömmel élvezve Gazdi finom simogatását.

Tárgy: Re: 10-es szoba